|
LII. évfolyam 121. (14477) |
2000. május 27., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A Magyarok Világszövetsége Patrubány Miklóst, eddigi elnökhelyettest választotta meg a negyedik választási fordulóban a világszövetség elnökének.
A szavazatszámláló bizottság bejelentette: 288 szavazólapot osztottak ki, 285 érvényes szavazatot regisztráltak, 3 szavazat érvénytelen volt.
Patrubány Miklós személyére 146 küldött szavazott igennel, Boross Péter pedig 139 voksot kapott.
Tiltakozó nyilatkozatot olvastak fel az erdélyi "szavazógép" magatartása ellen csütörtökön este a Magyarok Világszövetsége tisztújító közgyûlésén jelen lévõ szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai, szlovéniai és csehországi küldöttek nevében az illetõ országok vezetõ testületeinek elnökei.
A Rózsa Ernõ, Hódi Sándor, Soós Kálmán, Bence Lajos és Kónya Ferenc által jegyzett nyilatkozat szerint a jelenlegi alapszabály módot adott arra, hogy a Kárpát-medencei régión belül a legnagyobb küldöttszámmal bíró Erdély mindent megszavazhasson.
Álláspontjuk szerint ez a tény eddig is megnehezítette mind a szóban forgó régió, mind pedig a világszövetség egészének munkáját, s a jövõben is számos probléma forrása lesz.
Az országos tanácsok elnökeinek nyilatkozata kimondja: alapvetõ ellentmondást hordoz magában az, hogy a Kárpát-medencei régió esetén a küldöttek számát az egyes országokban élõ magyar lakosság vélt, vagy valós számából kiindulva határozták meg, ami egyrészt a legitim képviselet elvével, másrészt a világszövetség egészére, illetve annak egyéb régióira alkalmazott elvével is ütközik.
Az aláírók az MVSZ mûködésének jobbítása érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a mandátumok elosztása olyan elvek alapján történjen, amely biztosítja a legitim képviselet elvének maradéktalan érvényesülését, ugyanakkor nem engedi meg, hogy a kisebb magyar népcsoportok érdekeit, javaslatait és köztiszteletnek örvendõ szakértõit a "regionális szavazógép" a realitások figyelembevétele nélkül félresöpörje.
A nyilatkozat javasolja az MVSZ egész képviseleti rendszerének felülvizsgálását, és azt, hogy az alapelvek maradéktalan tisztázásáig a világszövetség új elnökét, alelnökét és elnökségét csak ideiglenes hatállyal válassza meg.
Az országos tanácsok elnökei szorgalmazzák, hogy az újonnan megválasztandó tisztségviselõk, egyeztetve az egyes országos tanácsokkal, haladéktalanul kezdjék meg az MVSZ új elveken nyugvó alapszabályának kimunkálását.
Úgy látják: ennek hiányában a kisrégiók arra kényszerülnek, hogy felülvizsgálják a Magyarok Világszövetségével folytatott eddigi tevékenységüket, illetve tagságukat.
Brezovics László kárpátaljai küldött az MTI érdeklõdésére kijelentette: amennyiben a küldöttgyûlés nem ad helyet javaslatuknak, akkor megfontolják az MVSZ-bõl való kilépésüket.
A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága pénteken közleményben tiltakozott a más kárpát-medencei országok küldöttei által elõzõ nap elfogadott nyilatkozat ellen, amely kifogásolja, hogy "az erdélyi henger" nem teszi lehetõvé az esélyegyenlõségen alapuló választást.
A dokumentum szerint az erdélyi küldöttség soha egyetlen esetben sem élt vissza azokkal a lehetõségekkel, amelyekkel számbelileg kisebb, de vele egyenrangú más magyar közösségekkel szemben kétségtelenül rendelkezik. Mindig az arányos képviseleti rendszer és az esélyegyenlõség híve volt.
Az MVSZ küldöttgyûlését megelõzõ régióülésen is amellett szállt síkra, hogy a kárpát-medencei régió hét elnökségi tagja között ugyanúgy kapjon helyet mindegyik ország magyarságának képviselõje, mint eddig.
– Nem hittük, hogy még a Magyarok Világszövetségében is baj legyen, amiért még mindig sok magyar él Erdélyben, és sokan tagjai a szövetségnek – zárul az erdélyi küldöttség közleménye.
A június 4-i helyhatósági választásokon Marosvásárhelyen tizennégyen állnak a rajtvonalba. Az RMDSZ (a szavazólapon UDMR) polgármesterjelöltje Fodor Imre. A polgármester székére hát 14-en pályáznak. A jelek szerint a legnagyobb szavazótábort felvonultató Fodor Imrének újraválasztásához így az elsõ fordulós gyõzelem jelentheti a legbiztosabb esélyt. Ezért is hangsúlyozza a Fodor Imrét indító RMDSZ, hogy kényelmi meg egyéb meggondolásokat félretéve, minél többen menjenek el szavazni már június 4-én.
Kik az ellenfelei? A Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt (PLDMR) indítja Iszlay Jenõ vállalkozót. Florea Dorin orvos a Demokratikus Konvenció (CDR); Ioan Chioralia mérnök a Demokrata Párt (PD); Florea Constantin orvos a Nemzeti Liberális Párt (PNL); Þucã Cristian állatorvos a Szövetség Romániáért (APR); Criºan Eugen a Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetség (ANCD); Moldovan Virgil vállalkozó a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR); Þîru Gavril mérnök a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR); Moisoiu Adrian tanár a Nagy-Románia Párt (PRM); Isãroiu Angela a Szocialista Párt (PS); Palade Alexandru a Demokrata és Keresztény Nemzeti Párt (PNDC); Neluþu Ioan a Jobboldali Erõk Szövetsége (UFD) jelöltje. Független jelöltként indul a polgármesteri székért Chiorean Emil, a helyi közszállítási vállalat igazgatója.
Nicolae Vãcãroiu és Liviu Maior
Nicolae Vãcãroiu, a PDSR alelnöke és Liviu Maior szenátor tett tegnap villámlátogatást a megyében. A kampánykörút keretében, amelyben Hargita, Kovászna és Maros megye szerepelt, délelõtt üzletemberekkel tartott "munkatalálkozót" a volt miniszterelnök és a párt megyei vezetése. Ezen beszéltek a gazdaság helyzetérõl, a beruházásokról, de szóba került a "forró drót", illetve az Adrian Costea-botrány is, mondta Vãcãroiu a találkozót követõ rövid sajtótájékoztatón. Kérdésekre adott válaszaikból kiderült, hogy magukat szakértõknek tartják a Világbankkal vagy az IMF-vel való tárgyalásokban, s ha hatalomra kerülnek, hat-hét hónap alatt talpra állítják a gazdaságot, bár, mint mondták, rengeteg dolguk lesz, hiszen a következõ parlamentnek 400 sürgõsségi kormányrendeletet kell újratárgyalnia. Emellett semmiség lesz az az ötven törvény, amelyet a PDSR már elõkészített.
A magyar parlament külügyi bizottsága elnökének a minap Kolozsváron tett kijelentésére, miszerint, ha a PDSR kerül hatalomra, nem támogatják Románia euroatlanti integrációját, N. Vãcãroiu azt mondta, hogy jobb lenne, ha a maguk dolgával foglalkoznának, mert Magyarországon sem éppen rózsás a helyzet. Liviu Maior szerint egy normális politikus nem mond ilyeneket, s elfelejtik, hogy a román–magyar alapszerzõdést a PDSR idején írták alá, az Európai Unió és az USA ajánlatára. Gazemberségnek nevezte az SZDSZ-politikus nyilatkozatát, s kijelentette: reméli, két év múlva nem õk nyerik meg a választásokat.
A rövid sajtótájékoztatót követõen a megye többi városaiba látogattak, a PDSR polgármester- és tanácsosjelöltjeit támogatandó.
Az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége és Maros Megyei Szervezete rendezésében 2000. május 29-én 19 órától kerül sor - "Mi együtt vagyunk erôsek" címmel - az RMDSZ nagyszabású kampányzáró elôadására a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az est sztárvendége a Dolly-Roll együttes Budapestrôl. Az eseményen részt vesz Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Fodor Imre, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, valamint Maros megyei polgármester- és tanácsosjelöltek, szenátorok, képviselõk, kormányzati tisztviselõk.
A kampányzáró találkozót neves elôadómûvészek mûsora gazdagítja; fellép Gáspárik Attila és Nagy István színmûvész, a Maros néptáncegyüttes, Lôrincz Kálmán Zalaegerszegrôl, Koszorús Krisztina, Kilyén Ilka, Gyôrffy András és az Autostop együttes Marosvásárhelyrôl.
Cigánymadonna – ugrik be a szókapcsolat, amelyet valahol, valamikor reneszánsz olasz mester képe alatt olvastam. A magyarázatra is emlékszem, amely szerint a felszabaduló reneszánsz szellemiség eredménye volt, hogy a gyermek Jézust formás cigányasszony kezébe adta a festõ, s függönyök helyett a természet egy darabkája is megjelent a kép hátterében.
A környezet – reggeli csúcsforgalom, zsúfolt útkeresztezõdésben pöfögõ autók, ideges gépkocsivezetõk, türelmetlen, sietõ gyalogosok – messze áll a reneszánsz kép nyugalmától. Zöld fényre várva tûnik fel a látvány, amirõl századokat visszaugorva jut eszembe a szókapcsolat. Az autósorok között ugyanis szép arcú, telt keblû cigány fiatalasszony szoptatja a csecsemõjét, s másik keze kéregetõen nyúl az autósok felé. A kismama jólöltözött, a baba is szép új rugdalóban van, nem sír és nem is nyugtalan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy reggel fél nyolckor nem a kiságyban, hanem az útkeresztezõdésben kapja a reggelit. A jelek szerint a látvány nem hat meg senkit, a mama mellének szépségén idõzik el a férfi vezetõk tekintete, de erre pénzt egyéb helyzetekben szokás áldozni. A zszabad jelzésre sietõsen meglóduló gyalogosok sem nyúlnak a pénztárcájuk után, s így az újabb piros jelzésnél a cigánylány, asszony ismét az autósoknál próbálkozik. Azt már nem látom, hogy milyen eredménnyel, de félóra múlva, ahogy megint arra járok, a másik sarkon csak egy villanás, ahogy formás mellét visszateszi a blúzba, s a csecsemõ egy aszott, sovány cigány asszony karjába kerül a megkeresett néhány fémpénzzel együtt. S mivel koldulás dolgában is elképzelhetetlenül nagy az emberi találékonyág, az új mama elsétál a közelben levõ következõ útkeresztezõdésig, ahol kuporgó helyzetben próbálkozik tovább.
A látvány már korántsem madonnai, még akkor sem, ha a szó olasz "asszony" jelentésére gondolunk, de a közszemlére tett aszott keblekkel, az anyaság demitizált látványával összehasonlíthatatlanul jobban gyûl a konzervdobozban az aprópénz. A csecsemõ pedig anyatej helyett szaporán nyeli a várakozó autókból kipufogó gázt. Vajon ki lehet, vajon hol lehet, vajon van-e "ÉDESANYJA"?
A szombati rendezvények 9 órakor kezdõdnek a marosvásárhelyi várban, amelynek színpadán a részvevõ nemkormányzati szervek képviselõi üdvözlik a jelenlevõket, majd az egészségügyi sátrak bemutatása következik, amelyek 9-18 óra között állnak az érdeklõdõk rendelkezésére. 9.30-10.30 óra között a marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi Szívbetegek Egyesületei mutatják be tornagyakorlatukat, ezt követõen aerobik-bemutató lesz, majd 11-12 óra között a 9-es számú általános iskola tanulói táncolnak.
12-13.30 óra között díjazzák a délelõtt folyamán tartott vetélkedõk nyerteseit, 16 órakor az egyetemi hallgatók aerobik-csoportja lép színpadra, 16.30-17.15 óra között a Nyitott Szívek Alapítvány táncosai követkenek, majd 18 óráig a Folk Center Alapítvány tagjai táncolnak, utána közös tánc lesz.
A színpadi programmal párhuzamosan zajlanak a gyakorlati tevékenységek: 9-19 óra között a Mind Control lazító gyakorlatokat mutat be, 9 órakor kezdõdik a Prenventio Alapítvány által szervezett rajzverseny az egészségrõl, 9-12 óra között a cserkészek mutatják be gyakorlati tudásukat (lesz tollaslabda-vetélkedõ, zsákbanfutás és akadályverseny), 10-12.30 között a Weekend egyesület asztalitenisz-, dart’s és petanque-vetélkedõjét tartják, 10-11 óra között lesz a Robike kerékpárverseny, amelyre 9.30-kor kell feliratokozni, 11-kor kezdõdik a kerékpáros akadályverseny, 11 órától a Pro Biciclo-Urbo hívja kétüléses kerékpársétára az érdeklõdõket, 11.30-kor kezdõdik a Procardia által szervezett egészségügyi körséta a bulevárdon, 5.45-6 óra között jutalmazzák a kerékpár szerelmeseit, akik részt vettek a tevékenységeken.
10-15.45 óra között egészségügyi nevelõ jellegû elõadások hangzanak el a szív- érrendszeri megbetegedések kozkázatairól a vár protokolltermében.
A dicsõszentmártoni Technolemn igazgatótanácsának a napokban született határozata értelmében tegnap és tegnapelõtt a megszokott fél négy helyett délután fél hatig tartott a munkaidõ, így a munkások csütörtökön sem tudtak elmenni a részvényesek egy csoportja által összehívott rendkívüli közgyûlésre. A vezetõség szerint a munkaidõ meghosszabbítására azért volt szükség, hogy a szombati munkanapot megszüntessék, két hosszú nappal pótolva azt.
A rendkívüli közgyûlést kezdeményezõk azt állítják, a döntés azért született, hogy távol tartsák a munkásokat. Mintegy 20-30-an mégiscsak kijöttek a gyár egyes részlegeirõl. Állításuk szerint, a délelõtti órákban a részlegvezetõk világosan fogalmaztak: aki megjelenik a közgyûlésen, másnap hiába is megy dolgozni, mert felbontják a munkaszerzõdését; ez a fenyegetés szerves részét képezi a rendszeres megfélemlítési eljárásoknak.
A szabadságon levõ és a gyárból eljött munkások valamint a nyugdíjas részvényesek közül így mindössze 178 személy vett részt a közgyûlésen, a részvényesek 24%-át képviselve. Bár ez alkalommal a szerdán reprezentált tõke dupláját képviselték, a közgyûlés még így sem volt döntõképes. Az összegyûltek mindössze annyit határoztak el, hogy a Barbu Toma, elnök által összehívott közgyûlésre küldötteket küldenek, ugyanakkor egyenként és csoportosan is panaszt tesznek az illetékes szerveknél.
Csütörtökön Barbu Toma a Népújságnak nyilatkozva elmondta, nem történt szabálysértés. Kérdéseink nagy részére válasza egyszerûen az volt: az igazgatótanács így határozott, a felvetett vádak többi részét pedig azzal hárította el, hogy azok hamisak, mellõzve a további magyarázatot. Hogy az igazgatótanácsnak jogában áll-e úgy határozni, csak az aktív részvényesek jogosultak döntéshozatalra, míg a nyugdíjasok csak osztalékot kapnak (pontosabban kapnának, ha a Tehnolemn nem lenne veszteséges), vagy hogy jogában áll-e elfogadni az 1999. évi mérleget, ahelyett, hogy azt a közgyûlés hagyja jóvá, jogászok dolga eldönteni. Mindenesetre számos hasonló kérdés merül fel, így a kivizsgálást végzõ szerveknek például meg kell vizsgálniuk, hogy a rendkívüli közgyûlést kezdeményezõ személyek valóban mind csalók-e, ahogy a másik fél állítja és olyan, a gyárból joggal kidobott személyek, akik bosszúból cselekszenek vagy sem, ugyanakkor arra is választ kell találniuk, hogy a Tehnolemn nem vált-e "családi vállalkozássá", amelybõl Barbu Toma és Stelian (a fia) meggazdagodnak. Meg kell vizsgálniuk, indokolt volt-e – 100 milliárdot meghaladó adósságok mellett –, a szóbeszéd szerint Barbu Steliannak és barátainak odaítélni egy számítógéphálózat-beszerelési munkálatot, amely több mint 80 millió lejbe került. Barbu Stelian kérdésünkre csak annyit mondott, valóban volt egy cég, amely elvégezte a szóban forgó szolgáltatást, ám indoklása miszerint erre azért volt szükség, mert a Tehnolemntõl olyan sok nyersanyagot lopnak el az alkalmazottak, hogy azt csak egy ilyen rendszerrel tudnák megakadályozni.
Mindenesetre Barbu Toma kitart amellett, hogy neki van igaza és a másik csoport veszélyt jelent a gyárra és személyére nézve, ezért õ maga is az igazságszolgáltatáshoz fordul.
A Marosvásárhely-Alsóváros Református Egyház vegyes kara huszonöt éves. 1975-ben alapította Pongrácz József nyugdíjas lelkipásztor, õt követte 1978-79 között Kiss Béla lelkipásztor. Ezután 1980-ig Simonné Fülöp Mária, majd egy éven át Magyarorsi Sándor kántor irányítja, 1981 és 1989 szeptembere között pedig Korposné Csatlós Katalin, az Állami Filharmónia kórusának tagja. 1989-tõl Murár Mária zenetanárnõ vezeti az énekkart. A dalos hívek tevékenységérõl többször is írtunk lapunkban (1998. április 15., 1999. október 7.). A Seprõdi János Kórusszövetség és az Országos Magyar Dalosszövetség egyik alapító tagjaként nem csupán istentiszteleteken vagy temetéseken énekel, nem csupán a gyülekezet lelki gondozását szolgálja, hanem a két szövetség célkitûzéseinek megfelelõen részt vesz a magyar kórusmuzsika népszerûsítésében, eljár a különbözõ kórusfesztiválokra, az anyaországi Kunszenmiklós testvérgyülekezetének dalosaival pedig évente kölcsönösen látogatják egymást, és mindannyiszor fellépnek templomban, és énekelnek szeretetvendégségen, külön-külön és közösen is. A kórus állandó szereplõje a Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztiválnak, a szerepelt a Vásárhelyi Napokon, a Testvértelepülések Nemzetközi Kórusfesztiválján, a Török Síp Folklórfesztiválon Kunszentmiklóson. Jelen volt 1991-ben a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóján Budapesten, szolgált Túrkevén, Kisújszálláson és Debrecenben. 1996-ban résztvett a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozóján Sepsiszentgyörgyön, és minden évben fellép a marosvásárhelyi Vártemplomban a református kórusok találkozóján. Számos erdélyi helységbe látogatott és látogat el, és vendégkórusokat fogad a Ludas utcai alsóvárosi templomban, így a marosvásárhelyi Vártemplom kórusát, a Nyárádszeredai Líceum leánykarát, a kecskeméti Osváth Viktor Kórust, a Brassói Dalárdát, a marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria Ökumenikus Vegyes Kart, a Marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kart, amely minden évben itt is bemutatja híres adventi mûsorát. Többször lépett fel Bögöziné Molnár Tünde orgonamûvésznõ és Szabó Péter, a Kolozsvári Magyar Opera énekese, akik, akárcsak Nagy Zoltán Levente, a dalkar hangkazettája felvételénél is közremûködtek. 1999 novemberében a Romániai Magyar Dalosszövetség Márkos Albert-díjat adományozott Murár Mária zenetanár-karnagynak, és ezzel egyben magát a közösséget is jutalmazta, igazolva az alsóvárosi gyülekezet lelkészének, Lõrincz István tiszteletes úrnak a szavait, aki a jubileumra készült kis füzetben így ír: "A Szentírásban nagyon sokat olvasunk az éneklésrõl. A Biblia sok éneket jegyez fel. Izrael népe énekelt az Egyiptomból való szabadulás után. Mózes is éneket mondott az Úr nagy tetteirõl. Dávid zsoltárai maradandó kincseket örökítettek meg számunkra. Jézus is hálaadó énekkel indult el az utolsó vacsorától a Gecsemáné kertje felé, a szenvedés felé. Pál apostol felszólítja a gyülekezeteket, hogy énekeljenek dicséreteket, lelki énekeket, zsoltárokat. A mennyei gyülekezet úgy jelenik meg János apostol látomásaiban, mint aki a Báránynak énekel magasztaló énekeket. Az éneklés, annak sokféle formája: a gyülekezet együttes éneklése, a kórus éneklése, szólóénekek éneklése, a hangszereken való zene az Isten dicsõségét szolgálja. Ezért az éneklés, a kórus mindnyájunk szívügye kell hogy legyen. Akiknek Isten ezt a talentumot adta, ne ássák el, hanem gyümölcsöztessék, kamatoztassák az Isten dicsõségére." Nos, az alsóvárosiak pontosan ezt tették s teszik. Tisztelet és megbecsülés legyen méltó jutalmuk.
195 éve, 1805-ben halt meg LUIGI BOCCHERINI itáliai zeneszerzõ és gordonkamûvész. A gáláns stílus képviselõje. Több mint 300 mûvet írt, zenekari mûveket, operákat, kamarazenét, oratóriumokat stb. (1743-ban született.)
90 éve, 1910-ben hunyt el MIKSZÁTH KÁLMÁN író, publicista, az MTA tagja. A magyar prózairodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Az anekdotisztikus ábrázolás, az élõ beszédhez közelítõ stílus legnagyobb mestere. Az õ mûveibõl ismerhetõ meg legteljesebben a múlt század utolsó harmadának magyar valósága. (1847-ben született.)
75 éve, 1925-ben született DIETRICH FISCHER-DIESKAU német opera- és dalénekes (bariton) és karmester. Német és olasz operaszerepek, oratóriumok jelentõs elõadója. Könyve: A Schubert-dalok nyomában.
140 éve, 1860-ban született ISAAC ALBÉNIZ spanyol zeneszerzõ, zongoramûvész. Zenekari, zongora- és gitármûveit, operáit a spanyol népzene ihlette. (1909-ben halt meg.)
125 éve, 1875-ben halt meg IZSÓ MIKLÓS szobrász. A 19. századi magyar nemzeti szobrászat legnagyobb alakja. Ismert szobrai: Búsuló juhász, Táncoló hajdúk, Csokonai-emlékmû. (1831-ben született.)
90 éve, 1910-ben halt meg MILIJ ALEKSZEJEVICS BALAKIREV orosz zeneszerzõ, karmester. Az orosz népi-zemzeti zene vezéralakja. Az orosz Ötök csoportjának vezetõ személyisége. Zenekari mûveket, zongoramûveket, népdalfeldolgozásokat írt. (1837-ben született.)
735 éve, 1265-ben született DANTE ALIGHIERI olasz költõ, politikus. Fõ mûve a Divina Commedia címû, három részbõl, száz énekbõl álló költemény (1308-21 között írta). A vallási keretbe foglalt, de politikai szenvedélytõl is fûtött mû a középkor végi világkép összefoglalása. Hatása az olasz és világirodalomra rendkívüli, õ teremtette meg az olasz irodalmi nyelvet. (1321-ben halt meg.)
360 éve, 1640-ben halt meg PETER PAUL RUBENS flamand festõ. A barokk festészet kiemelkedõ mestere. Portréit, mitológiai tárgyú épeit életöröm és érzékiség jellemzi. Hatása az egész korabeli Európában érezhetõ volt. (1577-ben született.)
125 éve, 1875-ben született GIOVANNI GENTILE olasz filozófus. Az újabb kori olasz idealizmus egyik fõ képviselõje, Fichte és Hegel gondolatainak kritikai továbbfejlesztõje. (1944-ben halt meg.)
30 éve, 1970-ben halt meg FÁBRY ZOLTÁN csehszlovákiai magyar író, publicista, kritikus. A szociográfiai igényû publicisztika mûvelõje volt. Antifasiszta tevékenységéért 1941-ben bebörtönözték. 1945 után a csehszlovákiai magyar irodalmi élet vezetõ egyénisége. (1897-ben született.)
220 éve, 1780-ban született CARL PHILIPP GOTTFRIED VON CLAUSEWITZ porosz tábornok, katonaíró. A Háborúról c. hadtudományi mûvével hozzájárult a porosz hadsereg 19. századi sikereihez. (1831-ben halt meg.)
30 éve, 1970-ben halt meg GIUSEPPE UNGARETTI olasz költõ. Költészete a hermetizmus vezéralakjává avatta. Petrarca és Leopardi hagyományaihoz nyúl vissza, stílusa a beszédben gyökerezõ szétszabdalt szerkezettõl a barokk és manierista képzettársításokig ível. (1888-ban született.)
260 éve, 1740-ben született marquis de DONATIEN-ALPHONSE-FRANCOIS SADE francia író. Kicsapongó életmódja, politikai nézetei, írásai miatt többször ült börtönben. Híresek a börtönben írt pornográf mûvei, a kegyetlenkedésben való kéjelgést ábrázoló elbeszélései, regényei. Róla nevezték el szadizmusnak a szenvedésben való gyönyörködést. (1814-ben halt meg.)
160 éve, 1840-ben született THOMAS HARDY angol író, költõ. Költeményeiben elsõként szólalt meg a modern angol líra hangján. Legnagyszerûbb regénye az Egy tiszta nõ. (1928-ban halt meg.)
30 éve, 1970-ben halt meg TRENCSÉNYI-WALDAPFEL IMRE irodalomtörténész, vallástörténész, mûfordító. Az ókori görög és latin irodalom, a humanizmus, a népköltészet és vallástörténet kutatója volt. Sokat fordított a latin és görög irodalomból. (1908-ban született.)
205 éve, 1795-ben halt meg KÁRMÁN JÓZSEF író, Fanni hagyományai címû levélregénye a magyar szentimentalizmus kiemelkedõ alkotása, érzelmes, kitûnõ stílusú lélektani regény. Jelentõs mûvelõdési programjának címe: A nemzet csinosodása. (1768-ban született.)
120 éve, 1875-ben halt meg GEORGES BIZET francia zeneszerzõ. Fõ mûve a világsikert aratott Carmen c. operája, amit Mérimée novellája nyomán szerzett. Zenekari mûveket, zongoradarabokat is írt. (1838-ban született.)
85 éve, 1915-ben született MÁRIÁSSY FÉLIX Kossuth-díjas filmrendezõ és pedagógus. Fõbb filmjei: Egy pikoló világos, Budapesti tavasz, Külvárosi legenda stb. (1975-ben halt meg.)
75 éve, 1925-ben született TONY CURTIS (eredeti neve: Bernard Schwarz), magyar származású amerikai filmszínész. Filmjeibõl: Trapéz, Van aki forrón szereti stb.
Két napon át, csütörtökön és pénteken a tanárok elõzetes áthelyezését oldotta meg a marosvásárhelyi Építkezési és Szerelési Iskolaközpont dísztermében a Megyei Tanfelügyelõség vezetõsége és szakfelügyelõi.
A tanárok közül 143-an kértek helycserét, s a meg nem jelenteken valamint négy mesteren illetve három mérnökön kívül a pedagógusok zömének megoldották a kérését. Nem sikerült végzettségének megfelelõ állásba helyezni néhány tanítóiként dolgozó tanárt, akik az alsó tagozaton maradtak. Pénteken a tanítónõk és az óvónõk kerültek sorra. A 125 pedagógus 98 százaléka megkapta a kért helyet, s a végzettségüknek megfelelõ szakon fognak tanítani.
Jelentôs beruházások az RMDSZ szorgalmazására
Az RMDSZ tanácsosainak szorgalmazására a megyei tanács szerdai ülésén elfogadott megyei költségvetés keretében jelentõs összegeket hagyott jóvá szovátai, sóváradi és más magyarok lakta településeken sorra kerülõ beruházásokra. Virág György, a megyei tanács elnöke elmondta: a szovátai kórház rendbetételére a testület mintegy 200 millió, a sóváradi híd felújítására pedig 100 millió lejt utal majd ki, és döntés született a szovátai költségvetésbõl 1998-ban Vásárhelynek átutalt összegek visszautalásáról is. Az idei költségvetés ugyanakkor jelentõs összeggel támogatja majd a Székelytompa˜Ákosfalva–Nyárádtõ útszakasz feljavítási munkálatait is – mondta Virág György.
Vasárnaptól új menetrend szerint közlekednek a vonatok. Mint a menetjegyirodától megtudtuk, a 2001. június 9-éig érvényes új menetrend szerint Marosvásárhelyrõl Kolozsvárra csupán 4 és 14.15 órakor indul személyvonat, mivel a Claudiopolis utashiány miatt nem közlekedik, s a 7.32-kor induló személyvonatnak nincs csatlakozása Székelykocsárdról. A fõvárosba 13.45-kor, 21.03-kor, valamint 21.50-kor indulnak vonatok. Segesvárra 7.17, 9.38, 12.55, 17.25, 18.14 órakor, a tengerpartra, Mangáliára 6.33 órakor indul utasszállító szerelvény. Székelykocsárd felé viszonylag sok vonat közlekedik, íme néhány idõpont: 4, 7.32, 14.15, 15.06, 16.10, 19.32, 21.03. Nagyváradra a hajnali 4 órás, valamint a 16.10 órás vonattal lehet utazni. Szászrégen, Déda fele 4.24, 7.34, 10 (Brassó), 12.47 (Galac), 13.45 (Brassó), 15.22, 17.20, 20.01, 21.50 és 22.45 órakor indulnak a vonatok. A menetjegyiroda telefonszáma 166-203, a vasútállomás információs irodájától a 136-284-es telefonszámon lehet bõvebb felvilágosítást kérni.
Megnyílt a kisvárdai fesztivál
Kisvárdán május 26. és június 4. között zajlik a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. A kisebbségi színtársulatok tizenegyedszer megrendezett találkozóján Marosvásárhely is rangjához méltón képviselteti magát: bemutatkozik a Tompa Miklós Társulat, a Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozata és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozata. A Tompa Miklós Társulat két fesztiválelõadása a Szenivánéji álom és A tavasz ébredése. Elõbbit június 1-jén, az utóbbit 2-án viszik színre. A nemzetisek május 31-én éjjel a Mi lesz holnap? címû kabaréból is elõadnak részleteket.
Három új állatfaj az állatkertben
Mától látogathatók a budapesti állatkerttõl adományként kapott új állatok – nyilatkozta Bereczki Boldizsár, a marosvásárhelyi állatkert igazgatója, aki elmondta, hogy az országban csak megyeszékhelyünkön tekinthetõ meg a fiatal szürke óriáskenguru. Az érdeklõdõk megcsodálhatják a ragadozók családjába tartozó pálmasodró családot is, a hím és nõstény mellett a nemrég született nõsténykölcsköt is. Ez utóbbi állatfaj is egyedi az országban. A harmadik kuriózum a sörényes juh, amelyek hosszú ideig hiányzott a megyeszékhelyi állatkertbõl.
A hét eleji kedvezõtlen idõjárás miatt a Maros sportklubhoz tartozó Május 1. strand felújítását nem tudták befejezni, így ezen a hétvégén nem nyitják meg a fürdõzõknek – tájékoztatott Dragoº Horea igazgató, aki azt is elmondta, hogy amennyiben az idõjárás kedvezõen alakul, június elsõ hétvégén már látogaható lesz.
Május 28-án, vasárnap délután hat órára várja szolgálatra Tõkés László, királyhágómelléki püspököt a marosvásárhelyi vártemplomi gyülekezet. Ez alkalommal Fodor Imre polgármester is jelen lesz. A délelõtt 10 órától kezdõdõ istentiszteleten – mint tegnapi lapszámunkban közzétettük – dr. Tenke Sándor, a budapesti Károli Gáspár Egyetem rektora és Nagy István rektorhelyettes, a nagykõrösi Pedagógiai Fõiskola igazgatója szolgál.
A református egyház és az értelmiség
A Kemény Zsigmond Társaság soron következõ elõadását május 30-án, délután hat órától a Kultúrpalota kistermében tartja. Meghívott Tenke Sándor. Elõadásának címe: A református egyház és az értelmiség kapcsolata. Közremûkõdik Kilyén Ilka színmûvésznõ, aki Nagy Attila Grádicsok éneke címû versét mondja el és Kovács Zsuzsa zongoramûvésznõ, aki Bach- Busoni 630. korálelõjátékát szólaltatja meg.
Hálaadó istentisztelet Csittszentivánon
A felújított templomot és az újonnan épített gyülekezeti otthont szenteli fel vasárnap délelõtt, a 11 órától kezdõdõ hálaadó istentisztelet keretében D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepi alkalomra meghívták dr. Mártha Ivor egyházkerületi fõgondnokot, Sárpataki Jánost, a marosi egyházmegye esperesét, Ágoston Albert egyházmegyei fõgondnokot, valamint a környezõ falvak lelkipásztorait. Az ünnepélyre elvárják a falu szülötteit is.
A marosvásárhelyi Környezetvédelmi Kirendeltség tájékoztatása szerint a május 18-14. között végzett mérések nem mutattak ki határérték-túllépést a levegõben. Marosvásárhely felett és alatt a Maros nem volt szennyezett, viszont Maroscsapónál a megengedettnél nagyobb nitrátion-koncentrációt mértek. A szennyezõdést a marosvásárhelyi vegyi kombinát és a szennyvízbeömlések okozták.
A nemrég Konstancán tartott országos vívó felnõttbajnokságon a marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub három versenyzõje kitûnõ eredményei nyomán a legjobb nyolc versenyõ közé került. A negyeddöntõben Bögözi Bálint harmadik, Bratu Gheorghe (ifi korosztályú, ennek ellenére másodszor felnõtt negyeddöntõs) a 7., Szabó Zoltán pedig a 8. helyen végzett a 44 versenyzõt felvonultató mezõnyben. A vásárhelyi vívók edzõi: Pop Nicolae és Szabó Zoltán.
Multimédia–konferenciát szervezett május közepén Kolozsváron a legnagyobb magyarországi internetes újság, az Index és erdélyi mutációja. Az új médium befogadása, az információhoz való hozzáférhetõség, a digitalizálás lehetõségei és csapdái, valamint a virtuális tér és anonimitás közegének erkölcsérõl tanácskoztak a hazai és külföldi szakértõk és laikusok. A Népújság Szieszta rovata olvasóinak a XXI. századi életmódot meghatározó közeg – az internet és a multimédia – jelenérõl és kilátásairól nyilatkoznak a szakemberek.
Gerényi Gábor, az Index tartalomfejlesztési igazgatója többéves tapasztalatot szerzett a virtuális újság és internetes vitafórumok mûködtetésében. Nem csak magyarországi, hanem nemzetközi tapasztalatok ismeretében válaszolt kérdéseinkre.
– A világhálón utazókat sokan olyan számítógépôrülteknek képzelik el, akik egy sötét zugban a képernyôt bámulva, környezetüktôl teljesen elszakadva léteznek. A külvilággal csak palackposta jellegû üzenetekkel tartják a kapcsolatot. Így van ez valóban?
– A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a számítógéppel foglalkozók, az internetet használók sokkal nagyobb arányban létesítenek nem számítógépes kapcsolatot egymással, mint a számítógéppel nem foglalkozó, tévé elôtt ülô emberek. Ez azt jelenti , hogy az új médium – az internet – a tv-korszakhoz képest az emberi kapcsolatok új távlatát fogja kinyitni nekünk: megtanulunk egymással ismét kommunikálni. Megtanuljuk ismét használni a szavakat, és az írásbeliség a képi kultúra elé kerülhet. Ez a társadalom újraintellektualizálódását indíthatja el.
– A szappanoperák fogyasztói gondolkozni kezdenek majd ?! Barátságok, sôt igaz szerelmek is szövôdhetnek a virtuális világban?
– Ez utóbbira van egy jó példám. A törzsasztalunkban összetalálkozott egy fiú és egy lány, szerelem szövõdött közöttük anélkül, hogy látták volna egymást. Amikor találkoztak, újabb akadályok nem merültek fel, tetszettek egymásnak. A törzsasztal-partnerek szervezte lakomán ülték meg egybekelésüket.
– Ebbôl úgy tûnik, hogy az internetes beszélgetések álneves résztvevôi igénylik, hogy kilépjenek az ismeretlenségbôl, és személyes találkozásokat kezdeményeznek. Mennyire jellemzô ez ?
– Nagy az igény. Nálunk most indul egy külön rovat, ami a törzsasztal-találkozókat foglalja össze. Szinte minden napra esik egy ilyen találkozó. Most már a törzsasztalon belül is sok-sok kis mikrokultúra van. Külön rovatuk van a bicikliseknek, a zenészeknek, a kismamáknak stb. Mi csak kapjuk az értesítéseket, hogy kik szerveznek találkozót. Ez már önálló életet él. Nem mi vagyunk a rendezôk, hanem maguk az olvasók.
– Valójában mi is egy törzsasztal ?
– Úgy is szokták nevezni ezeket a fórumokat, hogy online Hyde-park, ahol bárki kiállhat és elmondhatja a véleményét, csak jóval több haszna és jóval több eredménye lehet, mint egy hordószónoki szereplésnek. Itt a szavaknak következménye lehet.
– És személyiségek, közszereplôk is bekapcsolódnak a beszélgetésekbe – akár álnéven is. Polemizálni, kérdéseket lehet feltenni nekik. Miként viszonyulnak ehhez a lehetôséghez?
– Itt sokkal élesebben megy a játék más médiumokban való közszereplésekhez viszonyítva. Nem a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet a jellemzô. Ezért a közszereplôk kis hányada "aratott sikert" eddig az internetes csevegéseken.
– Ki irányítja a törzsasztalok beszélgetéseit? Ki ôrködik a valamelyest civilizált hangnem, a személyiségi jogok és a törvényesség (például fasiszta nézetek terjesztése) betartása fölött?
– Ezt az olvasói fórumot nem a szerkesztôség munkatársai ügyelik fel, hanem azok a moderátorok, akik a törzsasztalok résztvevôi közül bizonyították rátermettségüket. Ôk távolíthatják el az oda nem illô hozzászólásokat.
– Már jó ideje megkongatták a vészharangot, hogy a számítógépek és az internet elterjedésével eltûnnek az újságok, a könyvek. Egyszóval megszûnik az írásbeli kultúra. Valóban ez várható?
– Az internet, a web térhódításának kezdetén sokan úgy gondolták, hogy az a nyomtatott sajtótól rengeteg piacot fog elvenni. A kilencvenes évek végére világossá vált, hogy ez nem igaz. A fejlett országokban, ahol elterjedt az internet, kezdett a nyomtatott sajtó példányszáma nôni. Tizenöt éves zuhanás után emelkedésbe váltott át.
– Ez jellemzô azokra az újságokra is, amelyek internetes változatban akár ingyen elérhetôk ?
– Azoknál igazán látványos. Ez azt jelenti, hogy nagyon jó reklám volt a saját weboldal. És van egy másik magyarázat is: nagyon nehéz a képernyôrôl hosszabb cikket elolvasni. Az internetes kommunikáció akkor hatékony, ha nagyon rövid. A tanulmányokat, terjedelmesebb esszéket, interjúkat az ember szívesebben olvassa a hagyományos újságból. A nyomtatott sajtó még mindig olcsóbb, mint a web. Bár az utóbbi ingyenes, de a letöltése már pénzbe kerül.
"Elsõ szerelmem Piroska volt. Úgy éreztem, ha feleségül vehetném, az maga volna a világmindenség" – Dickens, Ch. vallomása a Piroska és a farkasról elárulja, hogy gyermekkorában a mesék ugyanúgy megigézték, mint szerte a világon a gyermekek millióit, már évszázadok óta.
Ez a hagyományos irodalom táplálta és ösztönözte a gyermek képzeletvilágát és ábrándozását, ugyanakkor a szocializáció hatékony tényezõje. Chesterton, G.K. és Lewis, G. S. kritikusok szerint a mese spirituális felfedezõút, ennélfogva a legéletszerûbb, mivel úgy tárja fel az emberi világot, ahogy lelkünk látja, vagy érzi, vagy érleli magában.
A gyermekkorban átélt dolgok oly mélyen vésõdnek az embernek nem csak az emlékezetébe, de lelkébe is, hogy azokat semmilyen valóságos tapasztalat, a kétkedõ ráció sem tudja megváltoztatni. A mesék íze, zamata felnõttkorban is megmarad, Ady szavaival élve "…nincs élõbb a mesénél".
A mese rendkívül fontos az erkölcsi nézet kialakulásában. Cifra János, koronkai cigány származású híres mesemondó szerint a mesének az erkölcsi nevelõ hatása a legfontosabb és eszébe sem jut, hogy a mese szórakozás. "A mai világban a sok gyilkosság, erõszakosság azért van, mert a fiatalság nem a mesét hallgatja, hanem tévét meg filmet néz, s abban csupa gyilkosságot, erõszakosságot lát. Nem mint a mesében, amelyben vitézi tettekrõl hallhat" – fogalmaz kissé elfogultan, de nem minden igazság nélkül.
Tehát a mese nemcsak szórakozás, hanem önismeret, személyiségfejlesztés egyben. A mesében nem találunk elvont etikai fogalmakat, burkoltan van jelezve a gyerek számára az erkölcsös viselkedés elõnye.
Nincs olyan gazdag és tartalmas, gyermeket és felnõttet egyaránt kielégítõ olvasmány, mint a népmese. Sok szinten szól a gyerekhez, gazdagítja életét, egy könyv sem vállalkozhat e hatás teljes spektrumának feltérképezéséhez. (Bettelheim, B. 1995)
Az én keletkezésében nagy szerepe van annak, hogy a gyerek keresi jövendõbeli magatartásának azokat a módozatait, amelyek a lehetõ legnagyobb biztonságot, elismerést, hatásfokot biztosítják számára. A modell kialakítását a gyerekkori identifikációs lehetõségek határozzák meg; az anya, az apa, más családtagok vagy személyek válnak mintaképévé, beleértve a mesevilág hõseit és a vallási eszményképeket (Adler, A. 1982)
A mese minden szituációt leegyszerûsít, alakjait határozott vonalakkal rajzolja meg, a részletek közül csak a legfontosabbakkal foglalkozik, szereplõiben kevés az egyéni vonás, inkább típusokat képviselnek. A modern gyerektörténetekkel ellentétben a mesékben a gonoszság éppúgy jelen van, mint az erény. A jó és a rossz szinte minden mesében alakot ölt valamelyik szereplõben, mint ahogy az életben mind a kettõ jelen van. Ez a kettõsség hordozza magában az erkölcsi problémát, amelynek megoldásáért küzdeni kell. (Bettelheim, B. 1995)
A mese, noha realisztikusan kezdõdik, átszövik a mindennapi élet elemei, egyértelmûen nem a valóságos külsõ világról szól. Irrealitásának fontos szerepe van, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy a mesék nem a külvilágról akarnak ismereteket közölni, hanem a lélekben lejátszódó belsõ folyamatokról . Ha a mesétõl a valóság leírását kérik számon, akkor a mese valóban kegyetlen, szadisztikus, de mint lelki történések megjelenítése, tökéletesen megfelel a valóságnak. Hiszen az antik felfogással ellentétben, a bölcsesség nem úgy pattan ki, mint Athéné Zeusz homlokából, hanem irracionális kezdetekbõl fokról fokra alakul.
A szülõk egy része azt vallja, hogy a gyereket csupán a vágyakat kielégítõ képzetekkel, az élet napos oldalával szabad megismertetni. Azonban az élet nem csupa napfény és a súlyos nehézségekkel is szembe kell nézni. A mese szimbolikus formában szembesít a létfeltételekkel, az egzisztenciális dilemmákkal, amelyeket tömören, egyértelmûen fogalmaz meg. (Bettelheim, B. 1995)
A mese nem azért varázsol el, mert pszichológiai igazságokat fogalmaz meg, hanem elsõsorban, mert mûalkotás, gazdagságát és mélységét semmilyen elemzés sem merítheti ki. Ezért nevezi Carroll L. szívbõl jövõ ajándéknak a mesét, mert nem állít mércét, nem követel, biztonságot és reményt nyújt.
,,A mese azon kevés bújóhelyek egyike, ahol az egyén boltozatos belvilágában még az áhítat, a csönd, az igazság, a jóság, a szeretet, a kedély tanyázik, s ül a lélek trónján". (Tóth B. 1996)
Valaki azt meséli, hogy busszal jár dolgozni. A buszmegálló éppen a lakása elõtt van és itt két buszjárat közlekedik: az 5-ös és a 19-es. Õ az 5-össel szokott utazni, és bár a nap legkülönbözõbb perceiben távozik otthonról, mintha csak bosszantani akarná, majdnem mindig a 19-es érkezik elõször. Ezt már régóta figyeli, tehát nem lehet véletlen. Pedig mindkettõ egyformán jár, mindegyik pontosan 10 percenként.
Megoldás: valószínûleg a két busz nem egyszerre érkezik, hanem idõeltolódás van az érkezésük között: elõször érkezik a 19-es, majd mondjuk 2 perc múlva az 5-ös. Ha az a valaki e 2 perc alatt érkezik a megállóba, akkor az 5- ös érkezik neki elõször, de ha a másik 8 perces idõközben érkezik valamikor a megállóba, akkor a 19-es érkezik neki elõször, majd rá két percre az 5-ös.
Ha véletlenszerû idõpontban megy ki a buszmegállóhoz, akkor négyszer valószínûbb, hogy a nyolc perces idõszakaszban érkezik, mint a kétpercesben. Így négyszer többször érkezik elõször a 19-es busz, mint az 5- ös.
Megjegyzések a beküldött megoldásokhoz. A feladat megoldásában nem számít az, hogy a buszok útvonala esetleg nem ugyanaz, hogy valamelyik útvonal hosszabb vagy forgalmasabb-e, vagy hogy melyik sofõr ügyesebb; csupán az számít, hogy a ház elõtt mindkettõ megáll, és hogy mindkettõ pontosan 10 percenként jár.
Hat tökéletes megoldás érkezett a második feladványra; a helyes megfejtõk Bartha Kinga, Bíró Péter, Fülöp Zsolt, Logothetti Zoltánné, Susin Margit és Takács Ildikó. Közülük sorsoltuk ki e heti nyertesünket, aki: Fülöp Zsolt. Nyereményét, az Impress Kiadó egyik könyvét átveheti a szerkesztõségünkben, hétfõtõl péntekig 10 és 14 óra között.
Egyik ismerõsöm mesélte a barátja esetét, aki elment Afrikába oroszlánt vadászni. Miután megérkezik repülõvel egyik afrikai állam fõvárosába, egy tízemeletes szállodában száll meg, hogy a következõ nap majd egy bérelt terepjáró kocsival elinduljon a vadászat helyszínére. Amikor megérkezik a szállodába, megkapja elõzõleg lefoglalt szobájának a kulcsát. Felmegy a lifttel a 10. emeleti szobába, lepakol, megvacsorázik, majd lefekszik. Az ágya éppen egy nagyon tágas ablak alatt van. Éjjelre nyitva hagyja az ablakot, hiszen nagyon meleg van (az ablakon nincs szúnyogháló). Elalszik, és azt álmodja, hogy már oroszlánvadászaton van. Az oroszlán rohan feléje, õ céloz, de a puska nem sül el. Erre õ nagyon megijed, és ijedtében hátraugrik, ettõl kiesik a nyitott ablakon, leesik a 10. emeletrõl és meghal. Mi nem stimmel ebben a történetben?
A megoldást be lehet küldeni postán a szerkesztõség címére (4300 Tg.-Mures, str. Gh. Doja, nr. 9.), vagy be lehet adni a Népújság szerkesztõségébe, legkésõbb jövõ hét péntekig. Leveleiken kérjük feltüntetni a rovat címét: "Teszteld magad". Jó szórakozást kívánunk!
Rovatszerkesztõ: Miholcsa Gyula
New Yorkban halt meg teljes elhagyatottságban. Egy hotelszobában, ahová már nem ment föl a személyzet sem. Senki. Elhanyagolt, rendetlen szoba, kéziratok, könyvek, elrongyolódott pizsamák, lyukas zsebkendõk, kútmély kiült karosszék. Egy darab kimenekített Monarchia vagy õsrégi Erdély a Lexington Avenue-n.
A családi legenda szerint azért lett történelemtanár, mert gyermekkorában Désen megállított egy jóságos bácsit. Olyan keménykalapos cívist. Egy helybéli urat. Lehet, hogy Szolnok-Doboka vármegye fõispáni titkárát. A városi fõjegyzõt. Egy még élõ centumvírt, egyet az utolsó igazak, a százférfiak közül. Egy rátartibb ipszilont.
Felnézett a bácsira azon a naptól sugaras, békebeli 1897-es áprilisi délelõttön, holott a millennium már eltelt, s megkezdtük a második évezred rohamos felgöngyölítését, ártatlan tekintettel tekintett a közélet (fáradhatatlan) férfiújára és az utcatáblára mutatva, azt tudakolta:
– Bácsi kérem, tessék nekem megmondani, ki az a "Szabó János ucca?"
Döbbenet, vérfagylaló tekintet, csönd vészjósló alfajból, fokozatosan kipirosodó orcák, fölháborodás, égnek vetett karok, Jászai Mari nem alakíthatja hitelesebb átélésben Médeiát a Nemzeti színpadán, földre hulló ezüstvégû sétapálca.
– Felháborító, botrány, egyenesen blasphemia, hogy egy magyar úri gyerek ne tudja Dés törvényhatósági joggal felruházott megyei városában, ma, 1897-ben, hogy kicsoda Szabó János!
Vilmos bácsi ilyenkor lesütötte a szemét a fehér damasztra és bevallotta, ezért hallgatott le hat félévet Kolozsvárott Márki Sándornál és Szádeczky-Kardossnál, másik négyet Hóman Bálintnál és Szekfûnél a pesti egyetemen, járt Berlinben, a legjobb Ranke-tanítványok álltak vele szóba, bejárt a szemináriumokra, átolvasta Lukinich Imre Dés városáról írott monográfiáját, levéltárakban turkált könyökig a múltban, de nyomát sem lelte Szabó Jánosnak. Utca-Szabó Jánost, mintha a föld nyelte volna el, mintha soha nem is létezett volna. Semmi kétség, az utcanévjegyzékben szerepelt. Ki õ? A jövõ század történészeinek feladata kideríteni. Tudatlanok vagyunk immár 20, 30, ötven, száz esztendeje.
Aztán dr. Gábel Vilmos Budapesten lett tanár a Trefort utcai Fõreálban. Viszonylag jól ment neki. Az Erzsébet királyné körúton laktak, közel a New York kávéházhoz, Teréz néni szobákat adott ki, Vilmos bácsi a kávéházban ismerkedett össze a legitimistákkal és a Habsburgok lelkes híve lett. Ott volt 1916-ban Károly király koronázásán, és azt az ennivaló csöppséget, Ottóra gondolok, láthatta az EMKE-sarkon õzita és õkárolyi felsége mellett a díszkocsikázáson.
Így haladtak napjai, hol könnyebben, hol nehezebben, katonának nem hívták be, Vilmos bácsi szépen elhelyezkedõ tüdõbajt produkált, vészes vérszegénységet mutatott fel a sorozóbizottságnak, mely a Wesselényi utcában szigorkodott. Mindent megúszott volna, ha nem jõ a világháború lezárása, a vereség és a nagyhatalmak véres csontdaraboló kése Trianonban. De jött.
Pedig már családja is volt. Megszületett József, nekünk Jóka, aki hihetetlen nagy elmét örökölt szüleitõl, fõleg nagyszüleitõl, a nagyváradi neológ hitközség egykori gabéjától. Például az I. világháború kellõs közepén, midõn közös királyságunk még sikereiben fürdött, Jóka felcicomázta hintalovát mindenféle karácsonyi gömbökkel, csillagokkal, és felpattanva hû ménjére, a galíciai hadszíntér legfontosabb ütközeteit harsogta, holott még olvasni nem tudott, csak azt ismételgette, amit atyjától, illetve a Pesti Hírlapból hallott.
Teréz néni beszaladt a szobába, pardon, az utcai szalonba, s kérdõre vonta magzatát, miért ricsajozik.
– Ugyan, Teréz, korholta szülõanyját a jövendõ párizsi baloldali, majd jobboldali revizionista filozófus, a valamikor majd Lukács György fordító, Raymond Aron vitapartnere, én kitüntettem a paripámat.
– És mivel jutalmaztad? – enyhült meg nyomban elfogódottan Teréz anya.
– Hát Szignum lódíszt kapott a királytól.
Nos, Jóka Budapesten maradt, a legjobb gimnáziumot választották számára, ahová a numerus clausus és a patyolatfehér terror ellenére egy asszimiláns bejuthatott viszonylag könnyen.
Vilmos bácsi rögtön tudta, hol a helye, hol kívánja jelenlétét a magára maradt kisebbik haza, s bár királypárti volt, mégis a Kossuth- nótát dúdolgatva indult haza 1919 augusztusában Kolozsvárra az Eötvös utcába. Akarom mondani, már akkor a hajbókoló városi tanács General Berthelotra változtatta a nevét. Elvégre Eötvös József, a valamikori kultuszminiszter nem érdemel meg egy utcát, de a francia cselszövõ takács, a tábornok annál rekontrább.
Vilmos bácsi juszt sem esküdött fel az új államra, itthon szenvedni kívánt, ezzel szemben kosztos diákjainak váltig bizonygatta, mennyi kedvezményben részesítette a románságot a Ferenc József-i állam, hány fõtisztviselõ, katona, parlamenti képviselõ, bankvezér és fõispáni helyettes, szolgabíró, jegyzõ és állami alkalmazott mûködött a kétfejû sas dupla/vagy semmi demokráciájában. Meg téli zúzmarás deleken hazajött a kávéházból, kezét dörzsölgetve ült le a nagy ebédlõasztalhoz és változatlanul ugyanazt a szójátékot puffantotta el Apa és társai (bukovinai és besszerábiai zsidók, no meg vásárhelyiek, az elõbbiekkel németül értekezett olykor) elõtt: "Már mért ne merne mérni Márton Mór?"
Legalább ugyanolyan rejtélyes erõvel bírt a mondat, mint Szabó János fölfedezhetetlen egykorisága.
Vilmos bácsi alkalmi munkákból élt, de fõleg Teréz néni napjaival táplálkozott, ezenkívül a kolozsvári korzón szépasszonyoknak vásárolt ibolyát vagy bazsarózsát, a kávéházban szenvedélyesen politizált, szidta az Új Kelet cionista irányvonalát, az Ellenzékbe és a Keleti Újságba írt kis tárcákat, néha egy-egy hosszabb német vagy francia cikket fordított, segélyakciók szervezését vállalta, a Kolozsvárra látogató legitimistákat kalauzolta. Lovagias ügye csak egy támadt Gaál Gáborral, ámbátor az egykori tényleges fõhadnagy nem állt ki, mint fogalmazott a Duma- posta asztalánál, egy nyikhász jidlivel duellálni. Marhaság, zárta le a maga részérõl a dolgot. Hiába vártak Vilmos bácsi és segédei a Hója erdõben az emigráns baloldalira. Annak fontosabb párbajai és bajai voltak a hatóságokkal, számlákkal, kiadóval, szerzõvel, cenzúrával.
Megoldást Smil Dávid alapítványa hozott. Eme gazdag férfiú, kinek szép palotája (v. ö. Sebestyén-palota) emelkedett a Fõtér és az Egyetem utca sarkán gondolt egy nagyot, alapítványt tett és nemsokára a Szamos utcában, a gimnázium szomszédságában felépíttetett a kolozsvári Zsidó Kórház. Ez adott munkát, menedéket a kiebrudalt orvosoknak, valamikori egyetemi tanároknak, fiataloknak, kezdõknek, s bár neve felekezeti gyógyászatot sejtett, tulajdonképpen bárki számára nyitva állott az egyemeletes épület, a maga korában az egyik legjobban felszerelt kórház. Itt lett titkár dr. Gábel Vilmos bátyánk. Sine curának ígérkezett, holott egyre gyûltek a vészfelhõk az intézmény és a fenntartó közösség feje felett. A világ- és európai politikában, a helyi szinteken, parlamentben, törvényekben, a sokasodó színes ingek körében.
Ekkor támadt Vilmos bácsinak ama nagyszerû ötlete, hogy az amerikai hitsorsosok körében kellene pénzt gyûjteni a kolozsvári zsidó kórház javára. Hiszen azoknak odaát a money-csinálás nem jelent többet egy köhintésnél, a milliomosok a Wall Streeten már régóta bosszúsan kérdik titkáraikat, hol késlekedik Vilmos bácsi és az Erdélyt támogató szponzorálási akció felpörgetése.
1938. október elsején indult el a Ferenc József úti pályaudvarról. Elsõ osztályon utazott Budapestig. Másodosztályú fülkében Amszterdamig, ahol hajóra szállt, és éppen azon a napon, amikor húsz évvel korábban Károly királyunk, az utolsó Habsburg lemondott trónjáról, lába alatt szilárd talajt érzett az Elis Islandon. Ott volt New Yorkban.
Angolul nem beszélt, franciatudását füstre akaszthatta az Újvilágban, de németül igen, mi több, váratlanul eszébe jutottak nagyapjának elfelejtett jiddis mondatai, amelyek passe-partout-ként nyitották fel elõtte a legelõkelõbb szalonok és fogadószobák ajtaját is. De csak felnyitották, mert aztán hamarosan be is csukódtak, s az ígért nagy pénzek borravalóra, alamizsnára, fityingekre zsugorodtak. Mondták, várja meg az újévi nagy New-York-i bált, majd a peszachi, "húsvéti" gyûjtõakciót, maradjon õszig Amerikában, mert Jom Kippurkor, az engesztelés napja elõtt biztosan összegyûl hat-nyolc ezer dollár. Vilmos bácsi szót fogadott. Életében elõször szót fogadott. Már ismert háromszáz nélkülözhetetlen anglicizmust és a keleti 89. utcában a magyar mészárszékot. Titokban vásárolt paprikás kolbászt, szalonnát, füstölt csülköt, mert hivatalosan az amerikai "partnerei" jó néven vették, ha kóser koszton él. Volt egy kifõzde a Madison Ave és a keleti harmincharmadik utca sarkán. Ott legalább olcsó volt a sólet és a knédli, meleg a sovány húsleves.
Elmúlt 1939, eljött negyven, megrendezték a második bécsi döntést, a bevonulást, kitört a háború, Jóka Párizsban nem fejezte be az orvosi tanulmányait, hanem átiratkozott a filozófiára, gyakran, évente négyszer írt apjának, néhányszor baloldali lapokban, majd Trockij meggyilkolását siratta el a France Nouvelle-ben, emiatt kizárták a kommunista párt soraiból. Hívta apját és anyját Párizsba, de mindketten nehezen mozdultak. Aztán maga volt kénytelen egy nagyot ugrani. Megugrott negyven júniusában a bevonuló németek elõl. Barcelonában élt, majd Rabatban tanított.
Vilmos bácsi Amerikában ragadt, "Partnerei" pénzt adtak, hogy tengõdjön, ekkor költözött be abba a szállodába, mely elevenen koporsója lett. Elintézték, hogy a hatóságok ne internálják 1941-ben mint ellenséges ország állampolgárát. Hol volt már a kolozsváriaknak szánt pénz? Hol volt már Kolozsvár? Európa? Teréz néni?
Teréz néni speciel a szamosfalvi téglagyárban volt, odavitték 1944 májusában, majd egy zárt vonattal Kassára, utóbb pedig egy lengyel ismeretlen falu táborába hurcolták. Idõs asszony volt, soha nem tért haza. Vilmos bácsi még 1947-ben is kerestette a nemzetközi Vöröskereszttel.
Vilmos bácsi hallott a kommunizmusról, tudta, hogy Apa hazatért, egyetemen tanít, elõadó, olyan elkötelezett baloldali, de azért nem ült fel a vasfüggöny-hisztériának. Rendületlenül küldte lapjait a világ legdrágább szigetérõl, a Manhattanrõl. Kézírásából csak a megszólítást lehetett kibetûzni viszonylag hitelt érdemlõen. "Édes öcsém, Józsi!" A többi kaparás, kacskaringók, EKG- vonulatok, hurkok, pálcikák, a Minotaurusz számára épített labirintus tervrajza, ékezetek és ékírás, rovásírás, rúnák, hiraganák. Apa, nemhiába volt orvostörténész, oklevélolvasó, kiolvasta, sokunk osztatlan csodálatára. Csak egyszer veszítette el a türelmét és oly választ küldött, amit utóbb megbánt:
"Kedves bátyám, Vilmos! Lapodat megkaptuk. Sürgõs drótválaszt kérek: mit írtál?!!"
Hiszen még a félelmetes állami levélolvasó részleg sem fejtette meg, pedig annak rendelkezésére állott Evans módszere is, amellyel az ókori krétai B írást is feloldották a világháború után.
Vilmos bácsi néha átjött Európába a fia segítségével, de visszavágyott a hotelszoba Kolozsvárába. Hallotta, hogy panelházakkal szórták tele a Szamos partját, hogy házuk közelében van a milícia, hogy barátai közül senki nem tért vissza, egykori párbaj-ellenfelét felfalták elvbarátai, annyi rémséget hallott, Désen már senki sem emlékszik a Szabó János utcára, sõt reá sem… Letett arról, hogy hazajöjjön. Ottó sem térhetett vissza atyja trónjára. Ráadásul csalódott benne, mert európai politikus lett, polgári ember. Egy született Habsburg, s ráadásul demokrata. Még csak az hiányzik, hogy köztársasági érzelmû is legyen. Nem, ez a világ fenekestül eltorzult, meghazudtolt minden értéket, bosszankodott és kilencvenkét évesen a falnak fordult, nem akart többé felébredni.
Jóka Brooklynban temettette el. Felszámolta a lakást, elhûlt a rengeteg kacat láttán. Elõször érezte az öregség bogáncskampóit a szíve tájékán. Ekkor hatvankét éves volt. Elhízott agglegény. Nála, az Emil Dubois utcában, a szép XXV. kerületben még a fürdõkádban is Malraux és Lukács György, Habermas és Adorno köteteire zúdítottad a meleg vizet, ha nem voltál elég körültekintõ. Fénymásolók, magnók, napi hírek magnókazettákon, feljegyzések, jegyzetek, vitacikkek, kivágatok.
Aztán a tavaly nyáron felkereste öcsém Párizsban. Résnyire nyitotta az ajtót, a huszonkét könyv szerzõje. Joseph Gabel, filozófus, nyugalmazott professzor. Pizsamát viselt, vállán egy szakadt kardigán. Nem eresztette be látogatóit, bár magyarul szóltak hozzá. Nem ismert föl senkit. S mintha Pilátus estéje ismétlõdött volna szóról- szóra:
"Vilmos bácsit, mondod, apámat, az amerikait, s hogy Kolozsvárról? Nem, soha nem hallottam róla. Én egyetemi tanár voltam…"
– Novák Eszter és Novák Péter neve mellett, ha a plakáton az szerepel, hogy m.v. (mint vendég), az már csak adminisztratív értékû megjelölés, hisz a budapesti illetôségû rendezônô a CHIOGGIAI CSETEPATÉ, míg a koreográfus a FIATALSÁG BOLONDSÁG címû produkciók kapcsán nemcsak megismerkedett a marosvásárhelyi színészekkel, de "csapattagok" is lettek. Itthon érzitek-e magatok a Tompa Miklós Társulat színházában?
Péter: – Nyilván az én szerepem most más, én dalokat csinálok az elôadásban, és van néhány színpadi mozgás, amit Eszterrel megtervezünk. Ez nem igazán egy táncos-zenés darab, de kitaláltunk néhány érdekes dolgot.Nyilván, ha az ember másodszor is visszajön egy helyre, egy olyan helyre, ami nagyon távol is tud lenni, akkor valamiért nagyon megszerette azt a helyet. Kialakult egy csomó olyan emberi kapcsolat, amit teljesen felesleges lenne veszni hagyni, mert abból egyre kevesebb van a világban, és szemmel láthatóan – most egymástól függetlenül, meg együttesen is – nem nagyon találjuk otthon a helyünket abban a közegben, amit szakmának neveznek. Megpróbáljuk keresni azokat a végvárakat, ahol az a fajta munka folyik, amit mi tudunk. Mi mást egyszerûen nem tudunk csinálni, és úgy tûnik, hogy itt és még néhány helyen Magyarországon, létezik az a fajta színházcsinálás, hogy az az illúzió, amit az ember itt a négy fal között kelt, sokkal valóságosabb, mint ami odakint van.
Eszter: – Nem tudom, mit tegyek ehhez hozzá… Pontosnak tartom. Nagyon, nagyon jó színházat lehetne evvel a társulattal csinálni hosszú távú munkával. Szerintem kivételesen tehetségesek az emberek, kivételesen ritka dolog ez. Sok helyen jártam már, és nagyon ritka, hogy valahogy úgy válogatódnak össze az emberek – idôsek, fiatalok, középgeneráció egyaránt –, hogy a munkájukban is tehetségesek, és emberileg is azok. Nagyszerû emberek, és nekem ez nagyon fontos. És keresgetek itt velük valami emberi színházat. Már a második elôadás ez, tulajdonképpen teljesen másmilyen anyag a Chioggiai… meg a Szentivánéji…, de lényegileg, az apró emberi pillanatok megfogalmazásában nagyon hasonlít a kettô. Felbecsülhetetlen az – és azért beszélek a hosszú távú munkáról ennyit – hogy mennyivel könnyebben dolgoztunk most, mint elôször. Hiszen most már egy közös alap volt, amibôl el tudtunk indulni. Tehát én is sokkal jobban értem ôket, és azt hiszem, hogy ôk is engem. Nem kellett az ismerkedés akadályát legyôzni, ez már az elmélyülés lehetett. Kezdtünk egy picit jobban elmélyülni egymás gondolataiba, érzékszerveibe, idegszálaiba. Most már sokkal többször elég egy félmondat… És színházat csinálni nagyon jó dolog, különösen ilyen közegben.
– Eme létezô kapcsolat jogán immár a társulat repertoártervezését is érintve, mi volt elôbb: Szentivánéji… a rendezôi terveid közt, vagy a csapat potenciálja, melyhez illô ez a darab?
Eszter: – Az utóbbi. Nekem általában nincsenek "álmaim", amiket évekig dédelgetek, hanem egyrészt vannak kedvenceim, másrészt meg vannak a világról mondandóim. És vannak helyzetek és emberek, akikkel együtt dolgozom. S valahogy ezek a szálak összefonódnak. Számomra fontos, hogy elsôsorban engem személyesen érintsen, de az is fontos szempont volt, hogy ehhez a társulathoz jövök, és mivel ismertem ôket, újra szerettem volna egy olyan darabot találni, ami a közös gondolkodást, a közös munkát és a társulatépítést erôsíti. Ez megint egy olyan darab, amelyben nagyon sok, nagyon jó, egyformán fontos szerep van, és nem hiszem, hogy van olyan ember a színpadon, aki elégedetlen lenne a szerepével. Persze, ha az ember értékes munkát végez, az soha nem a mondatok számán múlik.
– Szerinted felismerhetô-e mûvészi érés, fejlôdés azon a "csikócsapaton" (Nánay István színikritikus által meghonosított jelzô), amellyel korábban dolgoztál?
Eszter: – Leírhatatlan. Szerintem hihetetlenül sokat fejlôdtek a két év alatt. A CHIOGGIAI… volt az elsô igen küzdelmes munka, küzdelmes találkozás mindannyiuk számára egy másfajta színházi gondolkodással, ami – nem minôsíteni akarom – mindenképpen egy munkásabb gondolkodás. Azóta más elôadások is készültek a vásárhelyi színházban, amelyek ezt a fejlôdést segítették. Bár én fejlôdés helyett inkább érési folyamatot mondanék. Errôl persze eszembe jut, hogy Próbakô is azt mondja az Ahogy tetszikben, hogy egy órával ezelôtt kilenc volt, egy óraval ezután tizenegy óra lesz, és így óráról órára egyre érünk, és óráról órára egyre rothadunk…, úgyhogy ez egy ilyen dolog. A "csikóságnak" is megvannak az elônyei, mint ahogy az érettségnek is. Nem is szívesen beszélek csak róluk, mert nekem rettenetesen fontos a középgeneráció is, akikkel itt találkozhattam – Szélyes, Györffy, László Zsuzsa, Tatai. Éppen ezért hárítom is egy picit, ha csak a fiatalokról kérdeznek, mert én nem csak ôket látom itt (fontosnak).
– Péter! Te ugyanezzel a társasággal a Fiatalság, bolondság címû operettben találkoztál. Ez egy másik mûfaj. Milyen próbatételeket állít ez elibetek?
Péter: – Hát például azt, hogy Viola Gábornak meg kell tanulni basszusgitározni. Ez egyébként csak vicc, mert semmilyen próbatételt nem állít. Nem véletlen, hogy Simon Balázs rendezô barátom választása egy operett volt, hisz ô egy olyan felszabadult mûfajt keresett, amiben azokat az energiákat, amiket a CHIOGGIAI CSETEPATÉban nagyon helyesen észrevett, maximálisan fel tudta használni. Az nagyon fontos, hogy itt van egy társaság, mindenféle korosztálybeli emberek, és ezek az emberek mindenféle közegben tudnak egymással együtt létezni és együtt dolgozni. És az is nagyon fontos, hogy azokkal az emberekkel, akik itt együtt vannak, történjen valami, és ebbôl a szempontból ez egy nagyon izgalmas közeg, mert már régóta mindenki össze van zárva. Ha például az elôbb említett "csikócsapatot" vesszük, ahol jönnek a komoly élettapasztalatok és a változások, a furcsa ügyek, gondolom, izgalmas, hogy négy év fôiskola meg két-három színházban együtt töltött év után még mi az, amit újra ki lehet egymásból termelni. Na ez egy próbatétel!
Eszter: – És természetesen az alapos munka is nagy próbatétel.
Péter: – Azt feltétlenül meg kell említeni, amire Eszter is utalt, hogy itt egy nagyon jó társulatot lehetne csinálni, és ha ebbôl a meglévôbôl nem a kellô ütemben fejlôdik ki egy európai, esetleg világhírû társulat, az nem a társulat hibája. Valóban nehéz körülmények között dolgozik a színház, de a nehéz körülményeket még megnehezítik olyan belsô rendetlenségek és szervezetlenségek, amiken lehetne javítani. Ha a cél közös lenne, az összes kolléga segítségével – a díszítôktôl kezdve a mûhelyeken át egészen az igazgatókig – ebbôl a helyzetbôl egy kicsit ki lehetne emelkedni, megütni azt a nívót, amit a tehetséges társulat képvisel, illetve a szövegek, a szerzôk, a dalok. Ehhez nem kell elmenni Párizsba vagy Amerikába…
Péter: –- Igen. Sôt! Ez nem "lej- kérdés", hanem szerintem tudati kérdés.
– A sáját pályátok alakulásáról mit tartanátok fontosnak elmondani?
Péter: – Nagyon érdekesen alakult ez az évad, nekem is, meg Eszternek is, mert teljesen véletlenül, ez a harmadik produkció, amit egy évadon belül együtt csinálunk, és ez megterhelés mindkettônk számára, másrészt kettônk között is egy megterhelés. Bíró Jóska is velünk menetel, és szakmailag meg emberileg ez a legérdekesebb.
Eszter: – Valóban ez a harmadik elôadásunk egy év alatt. A Bárkában a két elôadásunkban játszik is Péter, az egyikhez a zenét is ô szerezte. A sors iróniája folytán most is föl fog lépni… Az elôzô két munka Kárpáti Péter két darabja volt, annak a Kárpáti Péternek , aki dramaturgként most is munkatársunk. Zeke Edittel is évek óta együtt dolgozunk. Egészen biztos vagyok benne, hogy állandó csapattal kell dolgozni. Azt hiszem, hogy utólag majd nagyon érdekes lesz ez a három elôadás, mert nagyon mély összefüggések vannak köztük. Ugyanazoknak a kérdéseknek a tovább- és újragondolása közösen, mûfaji és apró, életre vonatkozó kérdéseknek is.
Péter: – Ez valóban egy nagyon érdekes dolog. Én egy olyan gondolkodós fajta vagyok, nem nagyon szeretem, ha a dolgok egymást nagyon gyorsan követik, de itt vannak például bizonyos mondatok, melyek még decemberben kezdôdtek el, és most kerül pont vagy felkiáltójel a végükre. De még van valami, amit el szeretnék mondani. Kárpáti Péternek van egy örökérvényû mondata, ami úgy szól, hogy a színházban vannak, akik a rendet képviselik, és vannak, akik a káoszt. Mi, Eszterrel, Kárpátival általában a "káoszisták" oldalán szoktunk állni. És milyen fura szakmai probléma ez, hogy most mi képviselünk egyfajta rendet. Ez nekem egy egészen izgalmas szakmai kihívás.
– A Szentivánéji álom próbák célegyenesében kérdem: vannak-e terveitek esetleg más erdélyi társulatokkal, más romániai színházakkal dolgozni a jövôben?
Eszter: – Nekem nincsenek ilyen terveim. Ha ide hívnának, akkor jönnék, mert én ott tartok gondolkodásban, hogy most éppen nem új embereket szeretnék megismerni, hanem itt is, és ha lehetne, akkor Magyarországon is, azokkal szeretnék tovább dolgozni, akikkel az elmúlt években megismerkedtem, mert felelôsséget érzek ezek iránt az emberek iránt, és a magam gondolkodása iránt is. Úgy érzem, hogy számomra a színházi munka most már csak így folytatható. És ha ez így folytatható, akkor továbbra is tervem a "káoszista" öcsémmel együtt dolgozni.
Péter: – Azt hiszem, hogy van azért egy kis keserûség is ezekben a szavakban, és ennek az az oka, hogy rossz irányba megy nagyon sok minden. Én tudom, hogy a mûvészet az alapproblémák peremvidékén szenved és senyved. De az elképesztô, hogy a középszerû dolgok uralják a színházat. Nem is volna baj, ha legalább a nálam százszor tehetségesebb mûvészek megteremthetnék a maguk száz férôhelyes, százötven négyzetméteres területét, ahol a pályájukat, tehetségüket méltó módon ápolhatnák, színházat, zenét vagy bármit csinálva.
Csillagokat festettél az ablakomra
Táncolni hívtad az éjjeli manót
S most gramofonzenével kíséred a sárga estet.
Még egy mozdulat
és kitakartál álmaimból.
Karcsú holdat
Lebegõ halmokat
S orgonaillatot…
Ezt kívántál?
Lehetnél a pára, amit bármikor rálehelek a
tükörre
akkor arcomon láthatnálak,
akkor magamon láthatnálak…
Bevennélek, mint pirulába sürített energiát
… Csak azokat a csillagokat hagyd ott az üvegen
Csak ne párologj el…
Ne ússzunk sótalanul.
Derûs leszek egyszer én is,
kisimul a homlokom,
s boldog férgek araszolnak
bordáim közt, s csontomon.
Széthordanak kis parányok,
mindenfelé szétfutok.
Játszi fûként kivirítok,
súlyos rögként hallgatok.
Mi leszek, ha énbelõlem
végképp semmi nem marad?
Én leszek majd Magyarország
a világ talpa alatt.
a béke falán.
Mindannyiunk életébe fordulatot hozó, meghatározó idõszak. A Marosvásárhelyi Fotóklub négy és fél évtizedében is döntõ fontosságú, szinte magától adódott az ötlet, hogy ezt külön kiállítás is jelezze. Annál is inkább, mivel a Fotóhónap 2000, amelynek rendezvénysorozatába az itteniek is bekapcsolódtak, rangos tárlatot feltételezett. Ennek is köszönhetõ a Várgalériában múlt csütörtökön nyílt, Az elmúlt tíz esztendõ címû kiállítás.
A rendszerváltás egy évtizede nyitást jelentett, az ideológiai, cenzurális megkötések felszámolását, meghozta a kapcsolatteremtés könnyebbé válását, az alkotó kezdeményezések ösztönzését. És egy sor újabb nehézséget is, de most ne errõl beszéljünk. Inkáb az elõbbiekbõl kiindulva arról, hogy ismét felélénkült a fotóklub kiállító tevékenysége, tagjai újabb és újabb díjakat, elismeréseket szerezhettek, mind többfelé mutatkozhattak be. Létrehozták várgalériájukat, aminek nemcsak õk, de a fotókedvelõ tárlatlátogatók is haszonélvezõi. A nemzetközi fotómozgalom számos kiválóságával ismerkedhettünk meg már itt.
Ezek a válogatott anyagok ismételten meggyõzhették a közönséget, hogy a fotómûvészet helyi képviselõi tehetségben, eredetiségben, mûvészi igényességben, következetességben állják a versenyt külföldi társaikkal. Bizonyság rá a mostani tárlat is. A gazdag pályára visszatekintõ, népszerû vásárhelyi fotósok és az utóbbi idõben örvendetesen feltûnt fiatalabb kollégáik látványosan szemléltetik, hogy Marx József méltó követõi, megszívlelték mindazt, amit klubalapító mesterük emberi egyénisége, mûvészi hitvallása számukra is példázott, sugallt. Fekete- fehér és színes képeik humanizmust sugároznak, külsõ és belsõ szépség hordozói, cáfolhatatlanul tanúsítják, hogy szerzõik sok-sok szállal kapcsolódnak a szülõföldhöz, embertársaikhoz. Hagyományos, realista szemlélet, posztimpresszionista jegyek, formabontó kísérletek, technikai bravúrok, montázs-próbálkozások egyaránt felfedezhetõk a változatos kiállításon, melynek alaphangja derûs, optimista, emelkedett. Fotósaink ez alkalommal inkább a természet szépségeit, a nõi bájakat hozták nézõközelbe, portrék, csendéletek, idilli életképek segítségével továbbították üzenetüket, ritkábban örökítették meg a lét árnyoldalait.
Persze, tudják, saját bõrükön is tapasztalták, hogy az eltelt tíz év nem csak ilyen, sõt túlteng benne a gond, a baj, a lehangoló jelenségek tömkelege. Látják, láttatják is ezeket a lezajlott évtizedben készült képeiken, csak most eleve nem a katasztrófák, a társadalmi feszültségek, hányattatások, a környezetszennyezés, a nyomor s az elesettség bemutatására koncentráltak, nem a dráma, a tragédia nyújtotta katarzislehetõség izgatta õket, hanem derûlátásukat érvényesítették összeállításukban. A szociofotó, a riport, a szociális kontrasztokat ütköztetõ esszé egy következõ, ugyancsak mély benyomásokat keltõ kiállítás anyaga, mûfaji dominánsa lehet.
Ezúttal jókedvûen, mosolyogva, felüdülve távozunk a Várgalériából, ez pedig manapság felér bármilyen dicsérettel.
"A Besztiárium egy nagyobb költôi vállalkozásnak, a Lírai enciklopédia címû munkának a harmadik részét alkotja – olvashatjuk a kötet eligazítását már az 5. oldalon. – A Lapidárium, Herbárium, illetve a Szolárium fejezetek között foglal helyet. Túlnyomórészt a két utóbbi évtized versanyagából áll, és azt igyekszik összefoglalni, amit az állatokkal kapcsolatos élmények-tapasztalatok váltottak ki egy természethez közel álló ember érzelmi-gondolati világából. Ezek a szûkszavúságig tömörített sorok gyakran emberi fonákságokra is emlékeztetnek, mivel az ember biológiai-testi mivoltára vonatkoznak, sôt bizonyos mértékig részét is alkotják annak, s így összetett érzelem- és gondolatvilágot tolmácsolnak. A kötet egyszerre tudományos és szépirodalmi címe ellenére is egységes, és közvetlen kapcsolatban marad végig a kor olvasójával. Az Ôsi Ok etikai elv szerinti elrendezését és az egyetemes filogenezis élettani törvényét érintik többnyire ezek az állatábrázolásra szorítkozó írások egy bizonyos plurális egzisztencializmus szellemében. Így a pótkötet allegorikus és szimbolikus, olykor onirikus állatábrázolásaitól eltérôen – a szerzô tudatosabban törekedett arra, hogy a ’lelkesek’ természettudományos életszerûségét és etikai-esztétikai elvekhez való viszonyulását szorosabb összefüggésben tárja fel." Eddig a bevezetés Tóth István versvilágába; és mivel a szerkesztô (Fábián Imre) nem írja alá, stílusából magára a szerzôre következtetünk. A nagyváradi Literator Könyvkiadónál frissen megjelent kötet a 76. oldalig az eredeti Besztiárium, ezután következik "A Besztiárium pótkötete" – angolból, franciából, görögbôl, latinból, németbôl, olaszból, oroszból, románból és spanyolból fordított versek alapján, Ajszóposztól, Homérosztól Leonardo Da Vincin Szamosközin, Zsámbokin, Pécsi Lukácson, Tolsztojon át a franciákig, köztük Tóth Istv&aac