LII. évfolyam 110. (14466)

2000. május 15., hétfô

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Hatalmas robbanás hollandiában

Tegnap délben nem volt nyoma annak, hogy bûnös szándékú robbanásról lett volna szó a kelet-hollandiai Enschede városában, ahol szombaton egy óriási detonáció legalább húsz ember halálát okozta, és 310-et megsebesített.

A katasztrófa egy Kínában petárdákat gyártó cég hollandiai lerakatában történt. A Fireworks vállalat – bár a raktárról éjjeli gyorsfelmérések szerint a környéken kevesen tudtak – lassan negyedszázada telepedett meg Enschede egyik kertvárosában, a belváros szomszédságában. Egyelôre rejtély, miért sûrûn lakott területen létesítették a raktárt, a cég vasárnap hajnalig nem nyilatkozott.

Tizenkét órával a mentés után még mindig folyt az áldozatok keresése a térségben. Jan Mans polgármester még vasárnap reggel is azt mondta, valószínû, hogy több halálos áldozatról van szó, mint a jelenlegi hivatalos mérlegekben szereplô 20. Egyelôre tíz holttestet találtak meg, az elhunytak között tûzoltók is vannak. A 310 sebesült közül 53 állapota súlyos.

A robbanásnak egyébként jóval több áldozata is lehetett volna, ha nem "tüzijátékkal", véletlenül mûködésbe jött rakéták sorozatos kilövésével kezdôdött volna, mert így sok lakónak lehetôsége nyílt elhagyni a veszélyes övezetet. A környéken 2 ezren laktak, és a rendôrség, valamint a tûzoltók az óriási detonációra már kiürítette a raktár közelségét.

A legnagyobb robbanást tizenöt kilométeres körzetben látni lehetett. A katasztrófában legalább harminc ház teljesen megsemmisült, a robbanás közvetlen körzetét porig égett autók, hamu és korom jelezte. Igen sok lakóépületben tetemes kár keletkezett. A helyszín a háborúhoz hasonló pusztítás nyomait mutatta, a mentésben több mint 600 rendôr és tûzoltó vett részt. Segítettek a mentésben a szomszédos Németország tûzoltói is, míg az ugyancsak szomszédos Belgium felajánlotta, hogy minden szükséges segítséget megpróbál megadni, amelyre a hollandok igényt tartanak.

Egyházvezetôk snagovi találkozója

Nincs végleges álláspont

Tôkés László, a Királyhágó- melléki Református Egyházkerület püspöke szombati nyilatkozatában cáfolta, hogy már megegyezés jött volna létre Mircea Ciumara, a kormány államminisztere és a magyar egyházvezetôk között arról, hogy a magyar egyházi vezetôk is aláírják-e Snagovban a romániai egyházak ünnepélyes nyilatkozatát Románia EU- csatlakozásának támogatásáról.

Mikó Lôrinc, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak elöljárói állandó értekezletének titkára az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Kolozsváron már megszületett a megállapodás.

Tôkés László szerint csak hétfôn dôl el, hogy az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak vezetôi részt vesznek-e a romániai egyházak snagovi találkozóján, amelyen nyilatkozatot írnak alá az ország EU-integrációjának támogatásáról. A püspök szerint a pénteken, az éjféli órában véget ért kolozsvári tárgyaláson nem alakult ki végleges álláspont, mivel a kormány képviselôinek nyomása ellenére a tanácskozás magyar résztvevôi nem gyôzôdtek meg arról, hogy igényeiket belefoglalják az aláírandó egyházi nyilatkozatba. Tôkés László azért is kérdésesnek mondotta a péntek éjszakai megegyezést, mert szerinte ezen a tanácskozáson nem vettek részt valamennyien a magyar egyházvezetôk közül.

A megyei RMDSZ Területi Képviselôk Tanácsa

Megszavazta az ideiglenes ügyvezetô elnökséget

Mózes Edith

Szombaton zárt ülésen tanácskozott az RMDSZ megyei szervezetének Területi Képviselôk Tanácsa (TKT). Ezen, mint a tanácskozást követô sajtótájékoztatón megtudtuk, mindenekelôtt áttekintették a választási kampány jelenlegi állását. Eszerint a megye 70 helységében tett le jelöltlistát az RMDSZ: 51 polgármesterjelölt indul a tulipán jelével, 60 helységben van a szervezetnek teljes tanácsosi listája, 10-ben pedig részleges lajstrommal indul az RMDSZ. Összesen 1033 RMDSZ-tanácsosjelölt méretkezik meg a június 4-i helyhatósági választásokon.

Második napirendi pontként fogadták el a megbízott megyei elnök, dr. Kelemen Atilla által javasolt ideiglenes ügyvezetô elnökséget. Elnök: Tatár Béla, szervezési alelnök: Gál Éva, önkormányzati alelnökök: dr. Kakassy Sándor, dr. Benedek Erzsébet, dr. Iszlai Árpád, egészségügyi és szociális alelnök dr. Benedek Imre, ifjúsági és mûvelôdési alelnök Kiss Annamária.

A sajtótájékoztatón dr. Kelemen Atilla elnök, dr. Kakassy Sándor és Török Gáspár, a TKT ÁB tagjai és Virág György, a megyei kampánystáb elnökhelyettese vett részt. Kérdésre válaszolva elmondták, hogy egyetlen RMDSZ- jelölt ellen sem nyújtottak be óvást a bíróságra. Az ideiglenesség körülbelül június 25-ig, a helyhatósági választások II. fordulója utánig tart, amikoris kiértékelik a választások eredményét, június 30-ára pedig összehívják a megyei tisztújító közgyûlést.

Mivel a régi kampánystáb is lemondott, a TKT újat választott. Elnöke Kelemen Atilla, elnökhelyettes Virág György, tagok Kakassy Sándor, Fúró Attila, Török Gáspár, Dávid Csaba és Kiss István. Ezen kívül létrejött a polgármester különleges kampánystábja. Ennek elnöke Török Gáspár, tagjai az összes megyei RMDSZ-képviselô és szenátor, illetve az ifjúság képviseletében Farkas András.

A TKT elnökének véleménye szerint a szervezetben a napokban történtek nem befolyásolják a választások kimenetelét. Meggyôzôdésének adott hangot, hogy az RMDSZ erôs és képes megoldani belsô problémáit.

Végül Kakassy Sándor jelentette be, hogy ami legalább nyolc éve nem fordult elô, a szervezethez újabb belépési szándéknyilatkozatokat tettek le. Vagyis, egyesek nyilatkozatai ellenére bebizonyosodott, hogy az emberek nem fordultak el az RMDSZ-tôl, sôt. A jelenlevô RMDSZ tisztségviselôk egybehangzó véleménye volt, hogy e pillanatban egyetlen célt követnek: minél jobb eredmények elérését a helyhatósági választásokon.

A testület nyilatkozatot fogadott el, amelyet mellékelten közlünk.

Nyilatkozat

2000. május 13-án a Maros Megyei Területi Képviselôk Tanácsa rendkívüli ülést tartott. A jelenlévô 45 TKT-tag által megszavazott napirend értelmében a gyûlésen dr. Kelemen Atilla megbízott megyei RMDSZ-elnök tájékoztatta a testületet a helyhatósági választási kampány helyzetérôl.

A második napirendi pontban szervezési intézkedésekkel foglalkozott a TKT, ennek értelmében titkos szavazással megválasztotta az ideiglenes ügyvezetô elnököt Tatár Béla személyében, valamint az általa megnevezett ideiglenes ügyvezetô alelnököket: szervezési alelnök – Gál Éva, önkormányzati alelnökök – dr. Benedek Erzsébet, dr. Kakassy Sándor, dr. Iszlai Árpád, egészségügyi és szociális ügyekért felelôs ideiglenes alelnök – dr. Benedek Imre, valamint Kiss Annamária az ifjúsági és mûvelôdési problémákért felelôs ideiglenes ügyvezetô alelnök.

Minden hozzászóló megerôsítette, hogy az RMDSZ-nek a helyhatósági választásokon való sikeres szereplése valamennyi TKT-tag és az általa képviselt Maros megyei magyarság alapvetô érdeke, ezért a kampány idejére, a választásokkal kapcsolatos kérdéseken kívüli minden vita elkerülését önmagára nézve kötelezônek tekinti, és erre kéri fel az RMDSZ Maros megyei szervezetének valamennyi tagját.

A Területi Képviselôk Tanácsa felhívást intéz Maros megye magyarságához, hogy a helyhatósági választásokon szavazatával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjeit támogassa!

Marosvásárhely, 2000. május 13.

A Maros megyei Területi Képviselôk Tanácsa

Ballagás a Köteles Sámuel utcában

Kezdôdô évezred kezdô színészei

(lokodi)

Szombaton déli 12 órakor a lombos Köteles Sámuel utcai Színmûvészeti Egyetem épületébôl virágénekkel léptek ki a Szentgyörgyi István tagozat végzôs növendékei. Farkas Ibolya színmûvészeti osztálya (a fôiskola fennállása óta az 52. évfolyam): Benkô Kinga, Diószegi Attila, Fazakas Misi, Katona László, Kiss Csaba, Kozma Attila, Márkó Eszter, H. Moldován Orsolya, Szabó Enikô-Mária, Török Illyés Orsolya, Varga Mária-Magdolna és dr. Ungvári Zrínyi Ilona teatrológus évfolyama: Fazakas Attila, Fülöp (Bob) Erzsébet és Molnár Enikô. Diákok, tanárok szép hagyományként egy percet adóztak az egykori színészkirály, Szentgyörgyi István emlékének, majd a nagy elôd és névadó mellszobrára virágot helyeztek. A román tagozaton három osztály ballagott: a színmûvészetisek, a teatrológusok és rendezôk.

A Stúdió termében az egyetem rektora, Béres András köszöntötte mindkét tagozat végzôs hallgatóit, a ballagáson résztvevô szülôket, barátokat. A harmadik évezred megújuló erdélyi (magyar) színjátszása ezzel a nemzedékkel kezdôdik, valójában ôk a színházmûvészet újbóli felélesztésének nagy esélyesei, mondotta a rektor, meggyôzôdése szerint végig kell vinni a tanügyi reformot, megteremtve a román és magyar nyelvû színészképzés korszerû feltételeit Marosvásárhelyen is. Említette, hogy ha lesz rá pénz, anyagi keret, ôsszel ünnepséget szerveznek a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Fôiskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából. Végezetül Kovács Levente, a színmûvészeti egyetem rendezô-tanára Cseh Tamással szólva kívánt "jó utazást" a színmûvészeti, dramaturgiai és rendezôi pályán indulóknak. A ballagási ünnepség a Gaudeamusszal, virágcsokrokkal, és gratulációkkal zárult.

Az élet lánca

(nagy a.)

A mûvi terhességmegszakítás ellen tiltakoztak a tegnap Marosvásárhely lakói, amikor a fôtéren, a prefektúra épülete elôtt élô láncot alkottak.

Mintegy két-háromszáz gyerek, nô, férfi, fiatal, idôs kapcsolódott a vásárhelyi Rhema Alapítvány kezdeményezte akcióba, melynek célja felhívni a lakosság figyelmét az abortusz súlyos következményeire. A kimutatások szerint Romániában évente több mint 800.000 terhességmegszakítást végeznek, vagyis minden harmadik-negyedik terhesség abortusszal végzôdik. Ennél súlyosabb tény, hogy a nôk közül sokan az információ és a felvilágosítás hiányában folyamodnak az abortuszhoz. Ezt próbálják megállítani a szervezôk és a hozzájuk csatlakozó megyeszékhelyiek. Román, valamint román és magyar nyelvû feliratot tartalmazó transzparensek hirdették: Válaszd az életet!, Az Isten megbocsát és gyógyít!, Az abortusz: törvényes, de jó?, Az abortusz: Létezik más megoldás is!. A tüntetés ideje alatt a szervezôk a témával kapcsolatos szórólapokat osztottak, valamint a különbözô vallásos felekezetek képviselôinek irányításával zsoltárokat énekeltek, majd a rendezvény a Mi atyánk közös imádkozásával zárult.

Kevesen ébresztették a tavaszt

Népszerûsítés nélkül nem megy

Simon Virág

Újabb rendezvénnyel, ezúttal A Tavasz ébredése nevet viselôvel, lepte meg a megyeszékhelyieket a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. A péntek délutáni és szombati ünnepség célja a természet ébredésének, a pompás tavaszi virágoknak közös ünneplése volt. Pénteken délután a hivatal felhívására: mindenki egy szál virággal jöjjön a várba felállított színpadhoz, hogy a szervezôk és a közönség közösen díszítse fel azt, nem talált halló fülekre. Bár több fiatal eljött megnézni mi készül, s mi értendô a tavasz ébredésén, virágot csak néhány középkorú, idôsebb személy hozott. Végül a várszínpadon felállított díszleteket a hivatal által hozott kevésbbé tavaszias virágokkal díszítették fel. Szombaton délelôtt kissé nagyobb volt az érdeklôdés a rendezvény iránt, s közel száz gyerek és felnôtt tapsolta a Kós Károly Alapítvány kis tagjainak szavalatát, a Gyermekek Háza csoportjainak táncát valamint a Becky Mode 7-11 éves manökenjei által bemutatott ruhákat. A kis szereplôket fagylalttal jutalmazták a szervezôk, s a finomságból a jelen levô árvaházi gyerekek is kaptak. A délutánra meghirdetett program a nézôk hiánya miatt késve kezdôdött. A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem III. éves magyar és román diákjai középkori ruhában sétáltak a vár udvarán és igyekeztek minél több személyt a színpad közelébe csalogatni. A leendô színészek bemutatkozása után a fiataloknak szervezett mulatságos vetélkedôk következtek. Az elsô próba egy tavaszi zöldségestál elkészítése volt, a vállalkozó kedvû fiatal párok ásványvíz-ivásban és egy szétszedett gyermekágy összerakása során is összemérhették ügyességüket. A két mûsorvezetô Kozsik József és Liviu Pancu volt, akik szintén középkori öltözékben igyekeztek szórakoztatni a jelenlevôket. Késô délutánra, a sepsiszentgyörgyi Dancs Annamari és a nagyváradi Boema koncertre már sok fiatal gyûlt össze, s legtöbbjük részt vett az Uniplus Rádió által biztosított szabadtéri diszkón is.

– Azt gondoltuk, sokkal több gyerek és fiatal vesz majd részt a tavasz ébredésének ünnepségén – mondta Ciugudean Marina szervezô – Úgy éreztük, a lakosságnak, fôképp a fiataloknak szükségük van hasonló kikapcsolódási lehetôségekre, s a tavasz kezdete megfelelô alkalom a közös ünneplésre. Talán a túl késôn kezdett reklámozás miatt volt kevés közönség. Mindenképpen akik itt voltak, jól érezhették és érezték magukat, s reméljük, a következô rendezvényeinkre – a hónap végén, szintén a várban tartott gyermeknapra – többen eljönnek majd.

Május ünnepe – nyílt szívekkel

Korondi Kinga

Immár hatodik éve került sor Marosvásárhelyt a hagyományos német tavaszköszöntô ünnepség, a Maifest megszervezésére. Idén a táncos, játékos mulatságon rendkívüli módon az ország három legjobb szász néptánccsoportja, a brassói Burzenlander Volkstanzgruppe, a szebeni Német Ifjúsági Fórum és a szervezô, a Nyílt Szívek tánccsoportja vett részt. Az alkalomra medgyesi, segesvári, szászrégeni, kolozsvári, besztercei és fogarasi fiatalok is eljöttek, illetve idôsebbek Zágorból és Szentlászlóról valamint Németországból és Svájcból, nemegy hagyományos szász népi viseletben.

Természetesen már nem lovakkal és szekerekkel, nem is erdôn tartott ünnepségre érkeztek, hiszen ilyesmi utoljára 1945 elôtt volt, mégis sok minden megmaradt a régi szokásokból és a táncon kívül különbözô szervezett társadalmi játékok (a narancs/retek tánca, tombolajáték) már várva várt percek voltak szombat délután.

Az ünnepségen a zenét három lelkes fiatal szolgáltatta (Zeno Apostolache, Liviu és Dorin Farcas), akik külön erre az alkalomra tanultak meg keringôt, polkát és német népzenét játszani.

Sajnos, ami a Nyílt szívek által szervezett többi hagyományôrzô ünnepségre is jellemzô ez alkalommal sem volt másképp: a részvevôk igen kis hányada volt szász nemzetiségû, sôt a Brassóból érkezett táncosok között már csak a brassói német iskola román ajkú tanulói voltak, a szebeniek közt is csak öt szász/félszász akadt. Igaz, ez utóbbiak saját ruhájukat mutatták be. Érdemes Ana-Maria Neamtu, egyik szebeni táncos szavain elgondolkodnunk, aki azt mondta: "nekem németnek is elszorul a szívem, ha látom a más nemzetiségûek milyen lelkesedéssel táncolják táncainkat, könyveket vásárolnak, abból tanulják a lépéseket, és hetente jönnek a próbákra". Sajnos, a nem szászok már nem tudják miben is áll a május ünnepének lényege, németül is csak a jövôbeni könnyebb érvényesülés reményében tanulnak meg. Olyan kevés maradt meg a szász kultúrából, hogy szászként vagy más nemzetiségûként érdemes vigyáznunk rá.

A rendezvényen résztvevô fiatalok késô estig táncoltak és szórakoztak és ezért a szervezôk köszönetet mondanak támogatóiknak: az Aquaservnek, a Carpimez Kft.-nek, a Trim Seco Kft.-nek, a Mopan Kft.-nek és a Bopanum Kft.-nek, illetve a Cseh családnak és Ioan Covaciunak.

Kiosztották a dr. Aszalós János Emlékalapítvány díjait

Ma is vállalni kell a szeretetszolgálatot!

(mezey)

Tegnap a marosvásárhelyi Szabadi úti egyházközség dr. Juhász András gyülekezeti termében harmadik alkalommal adták át a dr. Aszalós János Emlékalapítvány díjait. Az alapítványt kettôs céllal hozták létre: a szegények orvosának nevezett, századunk húszas- harmincas éveiben tevékenykedô Aszalós János emlékének fenntartására, továbbá az egészségügyi, szociális és kulturális kezdeményezések anyagi-erkölcsi elismerésére.

Az alapítvány kuratóriuma dr. Ábrám Zoltán (Marosvásárhely), Bíró Emôke (Székelyudvarhely), Kacsó Csaba (Székelykeresztúr) Kissné Portik Irén (Gyergyószentmiklós) Tarnai Melinda (Nagyszalonta) és Vizi Ildikó (Kolozsvár) tevékenységét méltatta díjazásra.

Szász Zoltán, a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora rövid köszöntôjében elismeréssel szólt a díjazottak önfeláldozó, felebaráti szeretetbôl fakadó munkájáról, akik tesznek a közért, s akik ma a profitorientált világban vállalják a szeretetszolgálatot. A lelkipásztor tolmácsolta Göncz Árpádné, a magyar köztársasági elnök feleségének köszöntô táviratát, aki elfoglaltsága miatt nem vehetett részt az ünnepségen.

Elsôként dr. Ábrám Zoltán, a MOGYE Közegészségtan Tanszéke adjunktusának laudációja hangzott el, amelyet dr. Feszt György, az OGYE "tanácsadó" tanára terjesztett elô, kiemelve a díjazott szerteágazó, sokrétû tudományos és publicisztikai munkásságát. Bíró Emôkét, a Spes Alapítványnál kifejtett munkájáért díjazták, melynek célja felhívni a figyelmet egy eddig elhagyott, szûk társadalmi rétegre az olyan rendezett családra, amely hosszú távon vállalja súlyosan sérült családtagjainak ápolását. Kacsó Csaba a testi fogyatékos, beteg és szociálisan hátrányos helyzetû gyerekek megsegítésére létesített Gyermekszív Alapítványnál, ahol nyolcvan fogyatékos gyereket tartanak nyilván, fejt ki tevékenységet. Kissné Portik Irén néprajzi szakértelmét id. Haáz Sándor méltatta, hangsúlyozva, hogy az az önfeláldozó munka, amelyet a székely népi kultúra fennmaradásáért végzett, szinte egyedülálló. Tarnai Melinda hitoktatót a sérült gyerekek magyar nyelvû oktatásáért tett erôfeszítésért, míg Vizi Ildikó gyógypedagógust a kolozsvári hallássérültek iskolájában páratlan odaadással végzett munkájáért, valamint a Gondviselés munkaterápiás nappali foglalkoztató rehabilitációs intézet irányításáért díjazták.

Az ünnepségen részt vettek az alapítvány létrehozói és mûködtetôi, az Aszalós család tagjai, többek között dr. Aszalós Adorján biokémikus és Aszalós János matematikus-teológus, az elôbbi évek díjazottjai, és a gyülekezet presbitériuma.

Véget ért a nemzetközi sürgôsségi konferencia

Nagy Annamária

Összegzôvel ért véget szombaton este a sürgôsségi ellátásról szóló háromnapos nemzetközi tanácskozás. A vásárhelyi Kultúrpalota nagytermében tartott rendezvényen dr. Raed Arafat a következôképpen értékelte a konferenciát:

– Annak ellenére, hogy immár negyedik alkalommal szervezte meg a Romániai Sürgôsségi és Katasztrófa- orvostani Egyesület a nemzetközi sürgôsségi mentôorvos-tanácskozást, elsô alkalommal beszélhetünk ily nagyszámú hallgatóságról, hiszen nyolc ország 360 orvosa, rezidense, orvostanhallgatója és asszisztense iratkozott fel az elôadásokon való részvételre. A bemutatott dolgozatok pedig olyan értékes információkat tartalmaztak, amelyek a romániai sürgôsségi ellátás pozitív fejlôdését teszik lehetôvé és segítik elô – taglalta a vásárhelyi Rohammentô-szolgálat vezetôje. Véleménye szerint az sem elhanyagolható, hogy a megnyitón jelen levô Constantin Dudu Ionescu igazszágügyminiszter távozása elôtt együttmûködésre szólította fel a román társadalmat a belügy- és egészségügyi minisztériummal a sürgôsségi ellátás terén.

Az elôadásokon szó esett a közúti balesetek sérültjeinek orvosi ellátásáról. Arafat doktor szerint sajnos még mindig nincs meg az a felszerelés és szaktudás, amivel egy nagyobb méretû közúti baleset (legyen az akár egy autóbusz ütközése) során az elvárásoknak eleget tudjanak tenni. Szó esett a légi úton való mentésrôl is. A francia, svájci és amerikai kollégák által bemutatott dolgozatok szerint csakis nyernivalója van a társadalomnak – és természetesen a sérültnek – a helikopter alkalmazásával. Arafat doktor rámutatott: a Romániai Sürgôsségi és Katasztrófa-orvostani Egyesület a napokban átiratot küld a belügy- és egészségügyi minisztériumhoz egy ilyen eszköz beszerzésére. A következô lépés pedig, Arafat szerint, az lenne, hogy az Orvosi Kollégium vezetôségébe egy sürgôsségi ellátásban szakosodott orvost válasszanak, hiszen csak így jöhetnek létre olyan protokollok, amelyek a romániai, és ezen belül a Maros megyei orvosi ellátást támogassák.

Országos Katolikus Diáktalálkozó Vásárhelyen

Lukács János

Több mint száz egyetemista vett részt a május 12- 14. között, a vásárhelyi Deus Providebit tanulmányi házban szervezett találkozón, Kolozsvárról, Temesvárról, Brassóból, Bukarestbõl, Gyulafehérvárról és Marosvásárhelyrõl. A rendezvény házigazdái – a Keresztelõ Szent János plébánia és a Vásárhelyi Egyetemi Lelkészség munkatársai – hónapok óta a megszervezendõ esemény bûvkörében éltek. Alaptémául különösen idõszerû gondolatot választottak: Mit tehetünk azért, hogy Erdélyben a "szokásvallásosság" hiteles kereszténységgé alakuljon?

A találkozó meghívottja a budapesti Tomka Miklós volt, aki szombaton délelõtt A keresztény értelmiség szemléletmódja a harmadik évezred küszöbén címmel tartott elõadást, melyet kiscsoportos beszélgetés, majd vita követett. A kiscsoportok résztémáit a harmadik évezred küszöbén álló egyetemes egyház és a világ kihívásai szellemében csoportosították: kapcsolat az egyház és a fiatal értelmiségiek között, a nyilvános szerepvállalás kérdésköre, valamint a családban megélt keresztényiség. A vasárnapi összefoglalón egyebek között arra keresték a választ, milyennek szeretné látni a jövõ értelmiségije a katolikus egyházat, és ki mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy az elképzelés valóra válhasson.

A találkozó hosszabb ideje tartó hagyomány része: a katolikus egyetemisták évente két alkalommal különbözõ egyetemi központokban gyûlnek össze, hogy választ keressenek azokra a kérdésekre, amelyekkel a harmadik évezred keresztény értelmiségieinek óhatatlanul szembesülniük kell. Õsszel Temesvár látja vendégül az erdélyi katolikus diákokat.

Sport + 4 – 174. szám

Szerkesztette: Benedek István

A tánc dallama

Nagy Annamária

Angol és bécsi keringô, tangó, slow fox, quickstepp, samba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive – mindezek közül egyik sem ismeretlen fogalom a sporttánc kedvelôi és gyakorlói körében. Talán a diszkóban felnevelkedett, a hiphop vagy metál stílus iránt rajongók számára kissé maradinak, ódivatúnak, "nagyanyáink korabelinek" tûnhetnek ezen irányzatok, hiszen kétség nélkül a régmúlt idôket, azon korokat idézik fel, amikor a pontos, elôre betanult lépéseket igénylô táncok voltak "divatban", amikor nem csak gátlástalanul, bolondul rázták magukat a táncolók a különbözô zenékre, hanem annak rendszere, külleme és kecsessége is volt. És ha mindez a szemünk elôtt zajlik, nem tagadhatjuk: a tánc idejére belefeledkezünk a fodros, makulátlan fehér ruhák, kifogástalan fekete frakkok, esetleg a tenyérnyi szoknyácskák és mellrész-takarók, vagy éppenséggel egyszerû, de szemet-lelket gyönyörködtetô estélyik keltette hangulatba. Tudat nélkül is visszautazunk nagyanyáink, dédanyáink idejébe, és óhatatlanul rádöbbenünk: internet, számítógépek és csúcstechnika nélkül is volt valamilyük, ami számunkra oly távolinak tûnik: a tánc és zene boldogsága, tökélye...

Mielôtt bárki meghatódna és a régmúlt idôk után kezdene sóhajtózni, megnyugtatjuk: egyszerûen beiratkozhat azokra a tanfolyamokra, amelyeknek célja a társasági táncok lépéseinek és mozdulatainak elsajátítása. Országszerte egyre több ilyen jellegû klub jelenik meg, s bár egyesek közülük üstökösi gyorsasággal tûnnek le a konkurencia porondjáról, a legjobbak és tenni akarók és tudók a ringben maradnak. S aki ezen klubok bármelyikénél próbál szerencsét, csak nyernivalója van: az estélyeken, nívósabb bulikon az átlag nézôközönség elismerését vívják ki a keringô vagy tangó bemutatásával.

A múlt hét végén immár negyedik alkalommal szervezték meg a megyeszékhelyen az Apollo sporttáncvetélkedôt. 44 csapat közel kilencszáz versenyzôpárja mérte össze tudását, ügyességét, tehetségét. Milyen eszközökkel sikerül fenntartani a klubokat, milyen gondokkal küszködnek a jelenlegi, korántsem rózsás gazdasági helyzetben, s ennek ellenére milyen eredményeket értek el a valóban értékes táncolóik? – kérdeztük a megmérettetésen sikeresen szereplô klubok vezetôit.

"Jó úton halad a sporttánc"

– Mint ismeretes, a tavaly elsô alkalommal szerveztük Marosvásárhelyen a Románia Kupát. Akkor megjósoltam, hogy jó úton vagyunk. Ezt támasztotta alá a sporttáncvetélkedôkön való egyre népesebb táncospár és táncklub részvétele, amelyek az ország szinte minden szögletébôl érkeznek. Jóslatom valóra vált: az idei megmérettetésre kétszer annyi pár iratkozott fel, mint a tavaly. A versenyzôk értéke is szemlátomást nôtt. A tavaly nemegy olyan párunk volt, amely a határokon túl tartott vetélkedôkön jó és nagyon jó eredményeket értek el. Az országos szinten elsôk között levô párok pedig nemzetközi viszonylatban is nevet és érdemet szereztek önmaguknak és az általuk képviselt kluboknak. A minôséget tekintve is fejlôdtünk. Az sem elhanyagolható tény, hogy egyre több jól felkészült és szervezett klubot tart számon az Országos Sporttánc Szövetség, s az országos fedettség is lassan-lassan egyre jobb. Mindez bizonyítja: a jó úton haladunk – jelentette ki magabiztosan Gigi Raducan, az Országos Sporttánc Szövetség elnöke.

– Az országban mûködô klubok nagy száma miatt, Ön szerint, a gyengébben felkészült, nem túlságosan performens kluboknak sikerül-e fennmaradniuk, esetleg eltûnnek?

– A kiválasztás mindig is mûködött, s ezután is mûködni fog. Egyes klubok élre törtek, mások szervezési okokból vagy a gyenge edzôk miatt nem tudnak tartós tevékenységet kifejteni. Számos olyan klubot tartunk számon, amely annak ellenére, hogy mindössze egy-két éve alakult, már bel- és külföldi megmérettetéseken elismerést szerzett. Ez az a tény, ami vonzza a közönséget, a nézôket, újabb és újabb résztvevôket a vetélkedôkre.

– A tavaly arról számolt be, a szövetség költségvetése meglehetôsen szûkös, s ezért a nem kis összegbe, néhány száz márkába vagy dollárba kerülô külföldi kiszállásokat is a szülôknek kell állniuk. Változott-e a helyzet, létezik-e alap a valóban értékes sporttáncolók anyagi támogatására?

– Továbbra is az ország gazdasági helyzetétôl függünk. S az itteni szûkös költségvetés a mi tevékenységünkre is kihat. A fô szponzorok továbbra is a szülôk maradnak. Reméljük, hogy a közeljövôben a cégek, magánvállalkozások válnak a fô támogatókká, akik már most érdeklôdnek a minôség, elegancia és jó ízlés iránt. A vezetôtanács legutóbi ülésén határoztuk el, hogy az országos elsô és második helyezett párokat, amelyek hivatalosan képviselik Romániát az európai és nemzetközi vetélkedôkön, a szövetség támogassa. Ezen kívül díjaztuk a múlt évi legjobb táncosokat, s jutalomban részesítettük ezen kiemelkedô eredményeket elért párok edzôit is.

– Melyek a szövetség jövôbeni tervei?

– Jövôbeni terveink az idei megvalósításokból fejlôdnek tovább. A nemrég zárult évben hivatalos nemzetközi versenyeket szerveztünk. Ilyen jellegût szándékszunk tartani legalább kettôt-hármat az idén is. További szervezésbeli javításokat szándékszunk eszközölni a Románia Kupa szervezésében. A szomszédos országok sportszövetségeivel való együttmûködést is ki szeretnénk bôvíteni. Létezik ugyan együttmûködés Moldova Köztársasággal, de ki kell küszöbölni néhány apróbb problémát. Együtt szeretnénk mûködni Magyarországgal, Ukrajnával, Jugoszláviával. Gyakorlatilag, a Balkán-bajnokságot szándékszunk megszervezni. Ezzel párhuzamosan továbbra is megszervezzük és részt veszünk a bel- és külhoni megmérettetéseken. A szövetség vezetôtanácsi ülésén leszögeztük már az országos szintû vetélkedôket (Acanta Serleg – május 20-21., Fiesta Serleg – június 10-11., Royal Serleg – szeptember 16-17., Nikons Serleg – október 7-8., Contessina Serleg – október 14-15., Brassó Serleg – november 11-12., Diamant Serleg – december 2-3.), ezen kívül még bejelentettek nyolc versenyt, de az idôpontot még nem szögezték le a szervezôk.

"A sporttánc: a gyerek, az edzô és a szülô szoros együttmûködése"

– 1999 áprilisában alakult a klub. Mi, Somodi Mártonnal közösen, már azelôtt együtt voltunk egy klubnál és ügy döntöttünk, saját kézbe vesszük a gyerekek továbbképzését. Úgy gondoltunk, elérkezett az idô hogy mi oldjunk meg minden problémát, ne függjünk senkitôl, mi döntsük el, mi jó a versenytáncnak – nyilatkozta Imreh Katalin, a vásárhelyi Dance Art S. E. társtulajdonosa és -edzôje. Tíz párral indultunk, és már októbertôl elindítottuk a kezdô kurzusokat, ahonnan újabb gyerekeket választottunk ki. Jelenleg 15 kezdô párunk van, akik Hobby és E-kategóriában verzenyeznek, a 6-9 és 10-11 évesek csoportjában. Ezen kívül tíz párunk a haladók D és C kategóriájában táncol.

– Milyen nehézségekkel küszködnek?

– A legnagyobb a teremhiány. Rendkívül nehezen találunk olyan helyiséget, amely mindenféle szempontból megfeleljen. Most is béreljük a termet, a bér pedig nagyon nagy. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem kaptunk egy stabil termet, ahova be is fektethetnénk. Az anyagi nehézségek, mint minden sportágban, nálunk is jelen vannak: kevés a pénz, de támogatókkal próbáljuk pótolni a hiányokat. A gyerekeket általában a szülôk szponzorálják.

– Milyen a szülôk hozzáállása a nem kis kiadásokhoz?

– Van olyan szülô, aki befektet, mások kevesebbet fordítanak a gyerekek ilyen irányú nevelésére. Mindenki önmaga dönti el, mit akar elérni. A sporttánc egy hármas dolog: ha a gyerek, az edzô és a szülô együttesen ugyanazt akarja, akkor lesz valami belôle. De ha az egyik félben valami gond van, nem megfelelô a hozzáállása, akkor az edzô számára a tanítás csak kínlódás, s ez az eredményekben tükrözôdik.

– Milyen eredményeket értek el?

– Valamennyi versenyben, amelyben részt vettünk, döntôben voltunk, az idei sporttáncvetélkedôn is elsô és második helyezéseket értünk el. A tavaly nyáron a Fekete-tengeren nemzetközi versenyen vettünk részt, itt is az elôdöntôbe kerültek a klubunk párjai. Természetesen, arra törekszünk, a jövôben még jobb eredményeket érjenek el táncolóink. Országos szinten még van mit tanulni, de értékes párjaink már vannak: Matea Emil– Kádár Tünde, Busunel Sandel – Iosif Laura, Ugron Zoltán – Moldovan Raluca.

– Mik a jövôbeni terveik?

– A gyerekek minél nívósabb felkészítése. Ezért nekünk, edzôknek továbbképzésekre kell járnunk. A legnagyobb tervünk azonban egy saját táncterem építése.

Öt sikeres év

– 1994-ben alakult a Royal Dance Klub – mondta Varga Ottó, a szatmári klub elnöke. A kezdeti hat versenypárosból 28 párosra nôtte ki magát a klub. Az edzô büszkén ecseteli az elért legjobb eredményeket: "tavaly országos második helyezést értünk el. Ugyancsak ’99-ben 22-dikek lettünk 180 pár közül a meinheimi Openen, amely a világ második legnagyobb versenye tánc téren. Két évvel ezelôtt az Ausztria Openen 12-dikek lettünk a 98 párból. Az idén ugyanaz a pár országos harmadik lett latin-amerikai táncokban és standard táncokban, a Románia Kupán második lett. Ez a Weibel Krisztina – Mare Sorin párosunk. Jelen pillanatban tárgyalásokban vagyunk ezzel a párral kapcsolatban egy németországi táncklubbal, s nem tartom kizártnak, hogy egy évre szóló szerzôdést írjunk alá velük." Megtudtuk, a klub jövôbeni tervei között szerepel a formáció-tánc megalkotása, s újra részt szándékoznak venni a meinheimi versenyen és az Ausztria Openen. "Elmondhatom, öt sikeres év van már a klub és jómagam mögött: minden évben szerveztünk sikeres táncversenyt Szatmáron, a tavaly pedig mi szerveztük a román bajnokságot" – fejtegette Varga Ottó.

– Azt hiszem, elégedett lehetek, a Szatmáron mûködô négy táncklub ellenére, mindössze a Royalnak négy párja van a ranglistán az elsô 12-ben. Így konkurenciáról nem lehet szó. Ezen felül, az ötévi tevékenységem elismeréseképpen a tavaly a szövetség vezetôségi tagjává választottak. Feladatom a fôtitkárt munkájában segíteni, illetve próbálom megkeresni azokat a gyenge pontokat, amelyek felmerülnek a szövetségen belül, illetve minél közelebb hozni a szövetség vezetôségét és a szövetségi tagok közötti kapcsolatot – összegezte a Royal klub elnöke.

Kick-box

Palecian Judit országos bajnok

Május 6-7-én Temesváron szervezték az országos ifjúsági és felnôtt, semicontact és light contact kick-box bajnokság küzdelmeit. A megmérettetésen 15 egyesület mintegy 130 versenyzôje vett részt. Marosvásárhelyrôl nyolc küzdô utazott a versenyre, valamennyien a Jet sportegyesület képviseletében. Többségük most elôször lépett "élesben" tatamira, de az indulók között volt a többszörös országos bajnok Palecian Judit is.

Amint az várható volt, a legjobb eredmény ismét az ô nevéhez fûzôdött, hisz sikerült megvédenie az országos bajnoki címet a light contact 47 kg- os súlycsoportban. A döntôben Palecian Judit a temesvári Stancu Nicoleta ellen gyôzött, s eredményével a barna öv viselését érdemelte ki. A versenyzônô két hét múlva, Debrecenben nemzetközi megmérettetésen vesz részt, melyre szép számmal várnak a világ minden tájáról versenyzôket. Ôsszel a full contact országos bajnoki címre pályázik, s az Európa-bajnokságon is indulni szeretne, amennyiben sikerül a kiszállásra pénzt keríteni. Tegyük ugyanis hozzá, hogy a temesvári ob-re a versenyzôk saját zsebük terhére utaztak, s hasonlóan saját költségén lesz jelen Palecian Judit Debrecenben is, aki ezúton is szeretné megköszönni szülei segítségét, mely által a mostani siker lehetôvé vált.

A bajnoki cím mellett további két 3. helyet szereztek a vásárhelyi kick-boxosok: a kilencéves Ognean Ovidiu a gyermekek mezônyében, semicontactban, a 71 kg-os felnôtt Suteu Sergiu light contactban szerzett bronzérmet. Nagyon jól szerepelt élete elsô versenyén az ifjúságiak mezônyében a 47 kg-os Sulari Simona, aki három gyôzelem után csak azért maradt le a dobogóról, mert orrvérzése miatt az orvos megtiltotta, hogy tovább küzdjön.

Hegyikerékpár

Vásárhelyi fölény az országos bajnokság kolozsvári futamán

Szinte teljes marosvásárhelyi fölénnyel zárult az országos hegyikerékpár-bajnokság kolozsvári futama, melyen mintegy 80 versenyzô indult az ország minden sarkából. Miután a marosvásárhelyi futamon az ifjúságiak mezônyében Székely Zoltán az elsô helyen végzett, a Muresul sportklub fiatal és tehetséges kerekezôje megismételte sikerét, s a legjobb úton halad az idei bajnokság megnyerése felé. Ezúttal azonban Székely Zoltán teljesítménye mellé mások is felsorakoztak. A felnôttek mezônyében, az elsôsorban országúti versenyzô, Marian Munteanu a 2. helyen fejezte be a futamot. Munteanu a marosvásárhelyi versenyen nem indult, mert abban az idôpontban a török körversenyen vett részt, ahol a tisztes 13. helyet szerezte meg. Ugyancsak a felnôttek mezônyében, György Levente a 4. helyen végzett.

Marosvásárhely azonban további két gyôzelemmel is büszkélkedhet. Pop Gabriel, aki eddig csak országúton versenyzett, s nem leigazolt hegyikerékpározó, az ifjúságiak hobbi kategóriájában szerezte meg a gyôzelmet, míg a felnôttek hobbi mezônyében a tavalyi felnôtt országos bajnok, Mircea Ottó nyert, aki az év végén azért vonult vissza az aktív sportpályafutástól, mert úgy érezte, hogy nem kap megfelelô támogatást tevékenységéhez. Úgy tûnik azonban, mégsem tud teljesen meglenni a sport, a kerékpározás nélkül, még akkor sem, ha a szülôvárosában rendezett futamon nem állt rajthoz.

Kézilabda

Egy hideg, egy meleg

A kiskapusi Metalul ellen szerdán 31-34 arányban három góllal alulmaradt, majd szombaton a kolozsvári Armatura együttese ellen két góllal nyert a marosvásárhelyi ASA kézilabdacsapata. A sportcsarnokban lejátszott mérkôzésre tucatnyian sem voltak kíváncsiak, igaz, e mérkôzéssel egyidôben a katonacsapat labdarúgói is pályára léptek. Pedig fordulatos mérkôzés volt, sokáig kiegyensúlyozott játékot láthattunk, az erôegyensúly csak ritkán bomlott meg. Az elsô félidôben legtöbb két gólnyi elônyre tudtak szert tenni a kolozsváriak, 30 perc után 12-12 volt az állás. A második félidôben negyedórán keresztül csak két gólt, és öt kapufát lôttek a marosvásárhelyiek, ennek, és védelmi hibáiknak betudhatóan a vendégek négygólos elônyt szereztek. Az utolsó tíz percben aztán a hazaiak jobban ráhajtottak, kiegyenlítettek, elônyt is tudtak szerezni, és az utolsó másodpercben szerzett góllal 24-22 arányban nyerték a találkozót. Az ASA góljait Florea (8), Bogdan (7), Belean (5), Chibulcutean (2), illetve Muresan és Baghiu (1-1) szerezték.

Két fordulóval a bajnokság befejezése elôtt a segesvári kézilabdázóknak sikerült elhessegetniük fejük fölül a kiesés rémét. Szerdán otthon 26-23 arányban verték a medgidiai Cimentul együttesét, szombaton pedig idegenben a iasi-i Poli Mecon ellen nyertek 29-26 arányban. A iasi-i siker egyben azt jelenti, hogy már nem juthat a Küküllô menti város csapata a kiesés sorsára, miután sokáig veszélyben forgott. Iasiban a gólokat Palló (10), Budescu (8), Illyés (8), Monea (2), és Pintea (1) szerezték.

Szabadfogású birkózás

Jól szerepeltek az ISK-Telekom sportolói

A hétvégén a bukaresti Steaua klub szervezte meg az országos felnôtt csapatbajnokság második fordulóját, amelyen a szûkös anyagi háttér miatt megyénkbôl sajnálatosan csak négy versenyzô vehetett részt, hárman az ISK-Telekom, egy a Maros SK színeiben, és így csak az abszolút egyéni, súlycsoportonkénti ranglistán juthattak pontokhoz.

A 76 kg.-os súlycsoportban Recorean Adrian a második helyen végzett, harmadik helyet szerzett Fazakas Csaba az 58 kg.-osok között, Podar Cosmin pedig sérülten is ötödikként végzett a 97 kg.-os súlycsoportban. Mindhárman az ISK-Telekom sportolói, edzôjük Gyarmati Ferenc tanár, érdemes edzô, sportmester. Fazakas Csaba és Podar Cosmin a román ifjúsági válogatott tagjaiként léphetnek szônyegre a június 7-12 között sorrakerülô ifi Európa Bajnokságon, Szófiában, ha sikerül a szükséges anyagiakat biztosítani a versenyzéshez.

A Maros SK színeiben versenyzô Maki Levente, Márton József edzô tanítványa, a negyedik helyet szerezte meg a 63 kg.-os súlycsoportban.

Az ISK-Telekom sportolói pontszámuk alapján a nemhivatalos csapat-ranglistán a negyedik helyen állnak, azonban a valódi ranglistán nem szerepelnek, mivel ehhez legalább hét birkózóval kellett volna megjelenniük, amire mifelénk nincs elég pénz.

Ami a Sportképekbôl kimarad(t)…

Mátéfi Eszter

Kelemen Zsolt

Nem Ô marad ki. Legalábbis nem a mûsorból. Ô mindössze a csapatból hiányzik. De abból nagyon. (Melyik csapatból? Ki az a Mátéfi Eszter? Kit érdekel, hogy ki az a Mátéfi Eszter?)

A tavalyi év magyarországi és nemzetközi egyeduralkodója, a Dunaferr nôi kézilabda-csapata idén elvesztette a bajnoki címet és nem tudott ismételni a Bajnokok Ligájában. A világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes Mátéfi Eszter, egy sérülés miatt, tehetetlenül nézte a társak tehetetlenségét. Ha játszhat, talán megismétlôdik a történelem, és nem kerül sor a sikeredzô, Zsiga Gyula menesztésére. Kiss Szilárd, a mostani vezetôedzô vallomást tesz (mikrofonon kívül, bizalmasan): "Nem ismertem azelôtt, de hihetetlenül kellemes meglepetést szerzett nekem. A hozzáállása, a rutinja, a szakmai segítsége, a sportág iránti alázata és a góljai hiányoznak. Csak ennyi. Nagyon nagy szükségem lenne rá. Mit mondott neked Eszti, abbahagyja?"

A válasz a Sportképekben. A kérdés, persze kimarad(t), akárcsak az alábbiak…

– Hol kezdjem?

– Lehet, hogy tudnám pontosan a dátumot, de nem akarom pontosan tudni, elég nagy trauma már az is, hogy több mint tíz éve volt. Na jó, majdnem húsz. A vasárnap délelôtti matekolimpiászon vérbeli sportemberként. "Az olimpián nem a részvétel, a gyôzelem a fontos!" alapon vettem részt, vagyis 20 perc után leadtam a mûvemet. A sietség oka nem a zseni villámgyorsasága volt, hanem a nôi kézilabda szeretete (azé is). Rohantam a lányok meccsére. Mindegy melyikre, mindenkit vertünk, többek között Dorgó átlövéseinek köszönhetôen. Azon a bizonyos napon, az egyszemélyes nehéztüzérség cseréje is bemutatkozott a felnôttek között, a büntetôdobásokkal vétette magát észre. Ha a 16-17 éves László Eszter állt a vonalra, remegni kezdett a kapus, hiszen hárításra nem volt esélye, csak arra, hogy a labda nem találja el, és így a karrierje nem törik ketté. Mert, ha egy Eszti-lövésbe beleért volna…

Az ôserô kifejezés nem elég sokatmondó, és nem is lenne elég ahhoz, hogy több mint tíz év után (most már maradjunk ennyiben) az ember elérzékenyüljön Mátéfi Eszter esetleges visszavonulásáról halva. Ôstehetség, na így már jobb, de még nem az igazi. A Tudorban focizgató gyerekek fogadásokat kötöttek, hogy az a bizonyos lány nem lány. Nem lehet, mert túl jól és túl erôsen rúgja a labdát. Dorgó cseréje viszont nô volt a javából, kétségtelenül, és a miénk volt. Neki drukkoltunk, hogy felülmúlja Dorgót. Majd neki drukkoltunk (és a hazatért Mózsi Évának, meg a többieknek), hogy gólkirálynô legyen, hogy bajnokságot nyerjen, hogy kupát emelhessen a magasba, hogy nemzetközi sztár lehessen, hogy a válogatottat ne tudják nélküle még csak elképzelni sem. Aztán hirtelen nem volt kinek drukkolni. Ahhoz Debrecenbe kellett volna menni. Eszti megállta a helyét a magyar bajnokságban is, de a DVSC idegenlégiósaként immár nem csak a kézilabdatudását kellett hasznosítania, hanem a természetes intelligenciáját is. Akit lerománoznak, akit a sportágban kivívott tekintélye ellenére kezdônek tekintenek, akit igazából nem fogadnak be, könnyen megtörik. Kivéve, ha Mátéfi Eszternek hívják.

(folytatása következik)

Váratlanul könnyû gyôzelem

ASA Marosvásárhely – Drobeta Turnu-Severin 5-0 (2- 0

Miután a forduló elôtt csupán egyetlen nappal derült ki, hogy mégis lesz mérkôzés szombaton Marosvásárhelyen, az elôkészületekre alig maradt idô. Ezzel magyarázható a gyér érdeklôdés is a közönség részérôl, hisz a pénteki lapszámunk lapzártakor még érvényben volt a Drobeta kizárása, s csak a nagyon jól informáltak tudták, hogy mégis lesz foci, fôként, mert plakátok kifüggesztésére sem maradt idô. Ilyen körülmények között mintegy 2-300 szurkoló elôtt kezdôdött meg a találkozó, s a meccs során is csupán 5-600-rra egészült ki a számuk.

Az ASA – a labdarúgó-szövetség végrehajtó bürójának csütörtök esti határozata nyomán, mellyel visszafogadták a dicsôszentmártoni Chimicát és a Drobeta Turnu- Severint a bajnokságba – ismét a kiesés rémével kénytelen megküzdeni. A túlélés érdekében az elsô feladatot sikerült kiválóan megoldania, hisz a mostani találkozón minden tekintetben felülmúlta a felkészületlen csapat benyomását keltô ellenfelét. A csapat ezúttal úgy játszott, ahogy mindig el is vártuk volna tôlük, s a halvány ellenállás dacára nem elégedett meg egy-két góllal, játékosaink ahányszor csak tudták, mindannyiszor a hálóba küldték a labdát. Az érem szomorúbb oldala, hogy ennél lényegesen többször is tudhatták volna, ha nem ügyetlenkednek el ordító gólhelyzeteket, egyiket a másik után. Külön dicséretet érdemel Gábor játéka, aki kiválóan osztogatta a jobbnál jobb labdákat, legalább négy belôlük gólt is ért.

Ismét bebizonyosodott, hogy a cserejátékosok nem emelkednek a helyzet magaslatára. A második félidôben csatasorba állított R. Miclea legemlékezetesebb mozdulata például az volt, amikor senki által nem zavarva, hasra esett a labdában.

Pénteken, május 19-én, élet-halál harc tanúi lehetünk a ligetben, ahol megyénk két csapata a túlélésért küzd. Hogy ne essen ki, az ASA-nak mindenképpen nyernie kell, a Chimica pedig idô elôtt megmentheti magát. Ha a dicsôiek kikapnak, akkor viszont az utolsó találkozón a FC Bihor ellen játszanak.

Ligeti stadion, idônként beboruló, enyhén szellôs, összességében kellemes idô, jó pálya, mintegy 500 nézô.

ASA: Farkas – Porav, Mihu, Dumitrascu, Török, Lup (85. p. Zsigmond), Enyedi, Rosca (66. p. R. Miclea), Prodan Gábor (69. p. Stoica), Petelean.

Drobeta: Diac – Oprita, Hulubei (85. p. Coverca), C. Ciobanu (85. p. Bâlba), Stanici, Decu, R. Ciobanu, Scaeteanu, Goiceanu (85. p. Balaci), Vlaicu, Florescu.

Gólszerzôk: Enyedi (30., 68. és 82. perc), Prodan (15. és 57. perc).

Sárga lapok: Petelean (7. p.), illetve Florescu (27. p.), C. Ciobanu (75. p.)

Vezette: I. Udrica – N. Stanciu, D. Nasturescu (mindhárman Bukarest).

Percrôl percre

A hazai csapat az elsô perctôl kezdve elfoglalja a helyét a vendégek térfelén, s miután Gábor a 4. percben elsô alkalommal próbálja ki Diac kapus éberségét, a 6. percben Enyedi hagy ki hatalmas helyzetet. A 10. percben Gábor ível be jobbról, Prodan fejesét Diac lábbal hárítja. A 15. percben megszületik az elsô gól: Enyedi ad Prodannak egy remek passzt, s az utóbbi a rövid sarokba lô: 1-0. A 20. percben Rosca szerez a pálya közepén labdát, amely az Enyedi–Prodan útvonalon Gáborhoz jut, de az utolsó pillanatban szerelik. A 27. percben jegyezhetjük fel az elsô vendégtámadást, a kapuig azonban nem jutnak el. A 30. percben Gábor ugratja ki Enyedig, aki kicselezi a kapust, és az üres kapuba gurít: 2-0. A 38. percben Peteleannak van hatalmas lehetôsége, de a kaputól 3 méterre rosszul találja el a labdát. A 42. percben Prodan fejelhet üresen, míg a 44. percben ugyanaz a Prodan emel kapura, de labdája mellé száll.

A második félidôben a játék képe nem változik. Az ASA támad, a Drobeta megelégszik a védekezéssel, s a mérkôzés végéig egyetlen alkalommal sem veszi igénybe Farkas kapust. A 49-52. percek között négy helyzet is kialakul Diac kapuja elôtt, ám Enyedi (kétszer), Prodan és Török eredménytelen marad. Az 57. percben azonban már 3-0-át mutat a tabella: Gábor ível be jobbról és Prodan fejel közelrôl a hálóba. A 68. percben ismét Gábor csap le egy elveszített labdára, Enyedig szükteti, aki kilövi a hosszú sarkot: 4-0. A 74. percben Enyedi jó helyzetbôl kisodródik, de a kapust magával viszi, visszaívelése R. Micleához kerül, üres a kapu, de a gólba tartó labdát egy védô érkezô védô sarokkal még kikanalazza. Egy perccel késôbb Prodan betörését állítja meg Diac. A 80. percben ismét R. Miclea ügyetlenkedi el a jó helyzetet, amikor 3 méterrôl nem találja el a kaput. A 82. percben Porav tör be, a tizenhatoson belül buktatjákk, s látványos esésével ô még rátesz egy lapáttal. A jogos büntetôt Enyedi értékesíti: 5-0. A 84. percben Stoicán a sor, hogy látványos megoldással kísérletezzen. Adrian ilie névjegyét viselô átemelést kísérel meg 18 méterrôl, de a labda hajszálnyira mellé száll. A helyzetek sorát Prodan zárja, aki a 88. percben 4 méterrôl fejesével pontosan a kapust találja el.

Függöny

Mint egy rossz darab végén, amelyben sokszor átláthatóak voltak az intrikák, ripacsok a színészek, pancser a rendezô és álmos a közönség, szerdán az A-osztályos labdarúgó-bajnokság végén függöny hullott - jótékony lepelként - arra a sok szennyre, amely az idei bajnokságot jellemezte. Mégis, az utolsó jelenet még tartogatott számunkra egy meglepetést, intô jelként, hogy talán mégsincs minden veszve: minden jóslat ellenére, a konstancai Farul vereséget szenvedett a már biztos kiesô Onesti együttesétôl, amely így magával rántotta a tengerészeket a második osztályba. Nos, aligha hihetô, hogy Puiu klubelnök legénysége csupán lelkesedésbôl hajtott annyira, hogy megfordítsa az eredményt, amely egy adott pillanatban a vendégeknek kedvezett, mégis nemesebb dolog megfizetni a teljesítményt, mint a szándékos vereséget.

A többi pedig néma csönd. A Dinamo fogadkozik, hogy ôsszel meghódítja Európát, a Rapid nevében Lucescu kijelentette, hogy itt az ideje, hogy a vasutasok nemzetközi szinten is teljesítsenek valamit, míg a harmadik Európa-kupában induló csapat, a Craiova, új, tôkeerôs vállalkozót vár a klub élére. Hogy ebbôl mi valósul meg, kérdés. Tény, hogy jövôre a tizennyolc kicsi négerbôl csak tizenhat marad, s egyesek szerint ez a változás elég lesz arra, hogy fehérre mossák magukat. A foci konzervatív sportág. Más labdajátékokban már réges-régen bevezették a play-off, play-out, azaz a rájátszás rendszerét, ahol az igazán fontos kérdések, a bajnoki cím és a kiesés, közvetlen, egymás elleni csatában dôl el. A tapasztalható tendencia alapján, ez a labdarúgás esetében sem lesz - valamikor a jövôben - másként. Be fogják vezetni a rájátszást, mert ezt követeli a sportág érdeke és a sportszerûség. S ha eme utóbbi szó a klubelnökök zömének semmit sem mond, talán majd meggyôzô lesz a késélre menô rájátszásbeli mérkôzések közönség- (és ebbôl következôen pénzügyi) sikere.

A labdarúgó A-osztályban

Az utolsó forduló eredményei: Onesti – Farul; Rapid – Univ. Craiova; National – Resicabánya; Otelul – Dinamo; Extensiv – Steaua; Gloria – FC Arges; Petrolul – Ceahlaul; Rocar – FCM Bákó; FC Brassó – Astra.

A bajnokság végsô állása

1. Dinamo 34 27 3 3 90-35 84

2. Rapid 34 21 6 6 62-37 69

3. Ceahlaul 34 17 6 10 56-47 57

4. FC Arges 34 16 6 11 45-33 54

5. FCM Bákó 34 15 6 12 40-36 51

6. Steaua 34 16 3 13 57-55 51

7. Gloria 34 16 2 14 51-47 50

8. Astra 34 13 8 12 43-39 47

9. FC National 34 14 4 15 56-43 46

10. Univ. Craiova 34 13 7 13 44-38 46

11. Otelul Galac 34 14 4 15 54-52 46

12. Rocar 34 14 2 17 49-52 44

13. Farul 34 12 8 13 37-43 44

14. Petrolul 34 13 5 15 47-55 44

15. FC Brassó 34 13 4 16 51-43 43

16. Onesti 34 8 3 22 35-91 27

17. Resicabánya 34 5 8 20 34-68 23

18. Extensiv 34 4 5 24 26-63 17

A fônixmadár története

Kolozsvári U – Dicsôszentmártoni Chimica 2-3 (1-1)

A legendából ismert fônixmadárhoz hasonlítható a Chimica idei útja a bajnokságban és ezen a mérkôzésen. Miután célirányosan (a Poli, a FC Bihor és az ASA javára) egyszerûen meghallgatás és magyarázat nélkül három hétre a C-osztályba számûzték, az RLSZ végrehajtó bürója (elnök Mircea Sandu) végre olyan döntést hozott, ami közel áll az igazsághoz: a Chimica marad a B-osztályban, de büntetést fizet. Cornel Calugaru klubelnök kijelentése, miszerint az egész elôre eltervezett volt, abban nyert bizonyítást, ahogy a FC Bihor és a temesvári Poli szerepeltek, amíg úgy érezték, biztonságban vannak. A dicsôiek szerencséje, hogy edzôjük, Cristi Pusztai, végig bízott a döntés megváltoztatásában, s az edzéseket nem hanyagolták el.

A kolozsvári mérkôzés kulcsfontosságú volt a bentmaradás érdekében. 150 szurkoló kísérte el a csapatot a Ion Moina stadionba, ahol a helybéliek alig voltak többen. A Chimicának ezen a mérkôzésen csak a gyôzelem lehetôsége maradt, ezért már az elsô percektôl támadásba lendült.

A 3. percben Gábor elôl tisztáz az U védelme, majd Curticapean lô fölé. Ôt Ungureanu utánozza. Kolozsvár lassan kiegyenlíti a játékot, de támadásai nem veszélyesek. A 18. percben Ungureanu tör be a bal szélen, s a hátvédek szinte öngólt vétenek. A szöglet után Curticapean elôl tisztáznak a házigazdák. A 24. percben váratlanul 1- 0 lesz Kolozsvár javára: egy szöglet után Elisei fejel a hálóba. A Chimica a gól hatására kissé visszaesik, kapkodni kezd. A 30. percben Cucerzan helyett Andrei Ionut áll be, aki javít a csapat teljesítményén, számos labdát szerez. A 35. percben megszületik az egyenlítô gól. Curticapeant buktatják a bal oldalon, Ungureanu adja be, Curticapean toldja meg a labdát, és Pusztai 2-3 méterrôl fejel a hálóba. A gól feldobja a dicsôieket, s Maier és Gábor több helyzetet hagynak ki a szünetig.

A második játékrészben ritka szép játékot láthatnak a nézôk. A 47. percben Stef védi Trusca lövését, a 49. percben Pusztait szerelik jó helyzetben, az 52. percben Muresan lô mellé. Az 55. percben Maier szabadít fel tévesen, a Sarmasan 18 méterrôl hatalmas gólt lô: 2-1. A kolozsvári nézôk kárörvendve skandálják a C betût, de alig két perc múltán Pusztai kiegyenlít, hat méterrôl fejel a kapuba: 2-2. Folytatódik a kétségbeesett roham a gyôzelem megszerzéséért. A 68. percben Florea lô 20 méterrôl, de Mârne ment. A 69. percben a kolozsvári védôk egy kavarodás után a gólvonalról tisztáznak. A 72. percben Marcadonatu határozatlansága miatt hiúsul meg egy újabb lehetôség. A 77. percben azonban Stefan fejesével megszületik a Chimica gyôztes gólja. A továbbiakban a dicsôiek tartják az eredményt, s Kolozsvárnak nincs ereje újítani.

Jól vezette a mérkôzést Gheorghe Verives (Bukarest).

A két csapat az alábbi felállításban játszott:

U Kolozsvár: Mârne – Astilean, Salagean, Matei, Sarmasan, Pacurar, Trusca, Scânteie, Elisei, Câmpan, Zeicu.

Chimica: Stef – Cucerzan (30. p. I. Andrei), Florea, Maier, C. Andrei, Gábor (53. p. Marcadonatu), Stefan, Curticapean (60. p. Tudose), Pusztai, Muresan.

Incze Csaba

A Joma Sport D-osztályos bajnokság 30. fordulójában

A záró forduló eredményei: Segesvár – Szováta 2-3; Nyárádtô – Mezôméhes 0-3; Marosludas – Marosszentanna 2-2; Havad-Erdôszentgyörgy – Elektromaros 0-5; Nyárádszereda – Mezôrücs 4-0. A Gernyeszeg – Radnót 0-3 és Marosvécs – Sóvárad 3-0 találkozókat hivatalból írták jóvá. A Gaz Metan állt.

A bajnokság végsô állása

1. Gaz Metan 28 25 2 1 106-17 77

2. Elektromaros 28 24 1 3 73-15 73

3. Marosludas 28 21 3 4 97-40 66

4. Marosszentanna 28 14 8 6 67-36 50

5. Nyárádtô 28 15 2 11 66-48 47

6. Szováta 28 13 5 10 58-45 44

7. Mezôméhes 28 14 2 12 64-52 44

8. Radnót* 28 11 5 12 56-61 35

9. Havad-Erdôszentgyörgy 28 10 4 14 36-45 34

10. Segesvár* 28 10 5 13 51-59 32

11. Marosvécs* 28 8 3 17 36-72 24

12. Mezôrücs* 28 7 5 16 40-63 23

13. Nyárádszereda 28 6 3 19 27-68 21

14. Sóvárad** 28 4 2 22 31-88 14

15. Gernyeszeg** 28 1 2 25 11-116 5

* 3-3 büntetôpont levonva az ifjúsági vagy a felnôtt csapat meg nem jelenéséért.

** visszaléptek a bajnokságból.

Labdarúgó B-osztály 33. forduló

Haddelhadd!

A labdarúgó-szövetség egymásnak ellentmondó döntéseinek sikerült teljesen a feje tetejére állítani az idei bajnokságot a B- osztály II. csoportjában. Az a döntés, mellyel megvonták a játékjogot a Chimicától és a Drobetától akkor, amikor még lehetôség volt a fellebbezésre, alighanem unikum bármilyen jogrendben. Az akkor megfogalmazott félelmek, lám, beigazolódtak, hisz a játékjog visszaszerzése után fejre állt a bajnokság, s abból a szabályból, amely kimondja, hogy az utolsó hat forduló mérkôzéseit azonos órában kell rendezni, nem lett semmi.

Nagyvárad és Temesvár – de ne felejtsük ki a képbôl az ASA-t sem – hirtelen arra ébredt, hogy biztos bennmaradóból kieséssel veszélyeztetett csapattá váltak ismét, s az elmaradt mérkôzések eredményeinek alakulása bizony alaposan megkavarhatja még a kártyákat.

A FC Bihor az utolsó hat percben fordította meg a vesztésre álló találkozóját Râmnicu-Vâlcea ellen, s ha gyôzni tud Dicsôszentmártonban is, megmenekül. A Chimicának több esélye van, megszerezheti a menekülést jelentô pontokat Marosvásárhelyen is, amennyiben a három otthoni találkozóból egyet elveszít. Ne feledjük azonban Temesvárt sem. Ha az utolsó fordulóban nyer Vâlceán, akkor bizony az ASA-nak pontot kell rabolnia Craiován, hogy biztos lehessen a bentmaradásban.

Az utolsó forduló találkozóit testületileg május 25-ére, csütörtökre halasztották, addig az elmaradt találkozókra kerül sor.

A forduló eseményei: ASA – FC Drobeta 5-0; Olimpia – Electro Bere 3-1; Jiul – UTA 4-0; Poli Temesvár – Motru 4-0; ARO – Gaz Metan 2-1; FC Bihor – FCM Vâlcea 3-2; U Kolozsvár – Chimica 2-3; Apullum – UMT 2-1; Inter – Corvinul 0-0.

A bajnokság állása:

1. Gaz Metan 33 20 6 7 52-22 66

2. ARO 33 17 4 12 47-36 55

3. Corvinul 33 16 6 11 49-30 54

4. Jiul 33 16 5 12 41-37 53

5. Apullum 32 15 6 11 50-39 51

6. UTA 33 15 4 13 46-38 49

7. Inter 33 14 6 13 38-40 48

8. Olimpia 32 13 8 11 39-29 47

9. Electro BEre 31 15 2 14 47-47 47

10. FCM Vâlcea 33 12 9 12 43-40 45

11. UMT 32 11 10 11 48-45 43

12. FC Bihor 33 11 10 12 34-50 43

13. ASA 32 12 6 14 44-38 42

14. Drobeta* 30 15 3 12 44-41 42

15. Poli 33 12 6 15 49-52 42

16. Chimica 30 11 4 15 33-49 37

17. U Kolozsvár 33 6 6 21 30-70 24

18. Motru 33 6 5 21 28-65 23

*-6 ponttal büntetve

Az Inter – ARO mérkôzést (a pályán 0- 2) játékjog nélkülö játékos használata miatt 3-0 arányban az Inter javára írták; a Drobeta – Chimica mérkôzést (a pályán: 0-2) mindkét csapat 0-3 arányban elveszítette.

A bajnokság hátralévô mérkôzései:

Május 16., kedd: UMT – Drobeta; Chimica – Electro Bere.

Május 19., péntek: Olimpia – Drobeta; ASA – Chimica.

Május 22., hétfô: Drobeta – Electro Bere; Chimica – Apullum.

Május 25., csütörtök (34, forduló): Drobeta – Apullum; Chimica – FC Bihor; FCM Vâlcea – Poli; Electro Bere – ASA; UMT – U Kolozsvár; Corvinul – Olimpia; Gaz Metan – Jiul; UTA – Inter; Motru – ARO.

Labdarúgó Románia-kupa

Május 10-én, szerdán bonyolították le a labdarúgó Románia-kupa megyei szakasza 2. fordulójának mérkôzéseit, ahol a következô eredmények születtek: Mezôgerebenes – Mezôrücsi Olimpia 3-0 (a vendégcsapatot egy felfüggesztett játékos használata miatt büntették); Segesvári Târnava – Cetatea ASA Segesvár 3-2; Mezôzáh – Mezôméhes 0-4; Vámosgálfalva – Marosludas 5-0; Lövér – Marosszentanna1-5; Phoenix Möbel Nyárádszereda – Nyárádszeredai Nyárád 0-5; Szászrégeni Maviprod – Marosvécs 10-1; Körtvélyfája – Szovátai Fások 0-3; Görgénysóakna – Elektromaros 0-1; Transport Gaze Naturale – Sáromberke 6-1; Havad- Erdôszentgyörgy – Gaz Metan 0-2; FC Radnót – Nyárádtô 4-1.

A megyei szakasz harmadik fordulójának mérkôzéseit szerdán, május 17-én, 17 órától az alábbi párosítás szerint játsszák: Transport Gaze Naturale – Marosszentanna; Segesvári Târnava – Gaz Metan; Szászrégeni Maviprod – Szovátai Fások; Vámosgálfalva – FC Radnót; Nyárádszeredai Nyárád – Elektromaros; Mezôgerebenes – Mezôméhes.

APRÓHIRDETÉSEK

JÓKÍVÁNSÁG

BERECZKY FERENC ÁRPÁDNAK Marosvásárhelyre, 75. születésnapja alkalmával jó egészséget, Istentôl megáldott, örömökben gazdag, hosszú életet kíván fia, Levente és családja. (6288)

ADÁSVÉTEL

FORINTOT és mezôgazdasági kupont vásárolok. Tel. 160-234, 094-247-736. (5810)

ELADUNK hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, fagyasztókat és automata mosógépeket nagyon jó állapotban. Tel. 165-373, 256-618. (5654)

SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (6192)

ELADÓK automata mosógépek 1.500.000 lejért (8 hónap garancia), vasalók, hajszárítók, porszívók, mikrohullámú sütôk. Onesti utca 7. sz. Tel. 094-156-632. (6102)

ELADÓ VW Passat és Bosch EKG-gép. Tel. 576-449, 132/A. (po)

ELADÓ Epple Mobil 1240-es, nagy teljesítményû kombájn 3,6 m-es szalmás- és 4 soros kukoricavágó asztallal, jó mûködési állapotban. (Alkudható árába kupont is beszámítok.) Tel. 126-959, 092-607-390. (6087)

ELADÓ 1993-as kiadású, 1900 cm3-es Golf III TD, 14 ezer DM-ért. Tel. 122-004, 094-660-224. (6019)

AUTO HI-FI HIGH-END, fejlesztés, gyártás, szervizelés, komplett, professzionális DJ-felszerelés, Audio Sones, Pioneer, Behringer, Reflex, kimondottan a gyártótól, garanciával kapható. Jelige: Mégis mozog a föld. (6330)

ELADÓ U 650-es traktor, eke, kétkerekû utánfutó. Tel. 180, Szentgerice. (6312)

ELADÓK fekete-fehér és színes televíziók. Tel. 132-751. (6259)

LAKÁS

ELADÓ garzon a Kárpátok sétányon 61 millió lejért. Tel. 218-074. (6161)

KIADÓ 3 szobás bútorozatlan tömbházlakás. Tel. 135-533. (6181)

ELADÓ sürgôsen 3 szobás tömbházlakás. Tel. 134-595. (6010)

ELADÓ a koronkai fôúton magánház. Tel. 092- 219-662. (6114)

ELADÓ fôtéri garzon. Tel. 166-679, 167-615. (6109)

ELADÓ nagy kertes ház. Tel. 094-660-224. (5934)

ELADÓ ház melléképülettel, kerttel, Nyomáton. Tel. 255-298, 17-21 óra között. (6083)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Tudorban. Tel. 250-180, 093-457-711. (6272)

ELADÓ 2 szobás, II. emeleti tömbházlakás a Tudorban. Tel. 250-180, 093-457-711. (6272)

ELADÓ igényesnek tömbházlakás: kétszoba-összkomfort (gáz, bútor, kábeltévé) és garázs a szovátai Petôfi Sándor negyedben. Tel. 065/570-427. (5918)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos lakás udvarral és garázzsal a Cuza Voda utcában. Tel. 166-611, érdeklôdni munkanapokon. (5918)

ELADÓ 3 szobás, 2 fürdôszobás tömbházlakás 65 millió lejért. Tel. 092-529- 643. (6323)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás jutányos áron. Tel. 092-595-191. (6323)

ELADÓ I. osztályú garzon jutányos áron. Tel. 134-804. (6322)

ELADÓ új ház (szuterén, földszint és emelet) villa negyedben. Tel. 094-701-510. (6327)

I. OSZTÁLYÚ, 2 szobás, külön bejáratú tömbházlakás sürgôsen eladó a Szabadság (Libertatii) u. 109/3. sz. alatt. Tel. 131-731. (6328)

1,2 SZOBÁS, bútorozatlan lakást bérelnék. Tel. 092-669-965. (6341)

TÁRSKERESÉS

25/170/75 házasság céljából megismerkedne káros szenvedélyektôl mentes, komoly, ôszinte, 25-30 év közötti, csinos lánnyal, aki kedveli a természetet és szereti a falusi életet. Fényképes levelek elônyben. Választ a szerkesztôség 72-es szobájába "Ôszinte szerelem" jeligére várok. (6331)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (5810)

SZAKDOLGOZATOK, névjegykártyák készítését, szövegszerkesztést vállalok. Tel. 095-429-858, 9-18 óra között. (5968)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-506-932. (6323)

A PROMEDIVET KFT közli, hogy letette a Szováta, Hársfa utca 6. szám alatti állatorvosi rendelô, állatpatika környezetvédelmi egedélyének megszerzése érdekében összeállított iratcsomot. (6339)

MEGEMLÉKEZÉS

A múltat felidézve szívünk nagyon fáj, valakit keresünk, aki nincs közöttünk már. Az élet kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha. Örökre elmentél, vissza nem jössz hozzánk, szívünkben fájdalom, bánat és gyász. Elfeledni téged sosem lehet, csak meg kell szokni élni nélküled. Magadba zártad a sors ezernyi baját, váratlanul, búcsú nélkül itthagytál. Fájó szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték a hármasfalusi CSERGÕ MÓZEST, hogy ma, május 15-én van tragikus halálának második évfordulója. Csendes álma felett õrködjön a mélységes szeretet. Emlékét a szívünkben hordozzuk egy életen át. Bánatos özvegye, fia és családja, leánya és családja, valamint anyósa. (6247)

Szomorú szívvel emlékezünk május 15- én, amikor 4 éve, hogy eltávozott közülünk az élni akaró, állandóan mosolygó, drága gyermek és testvér, a vármezõi születésû SZAKÁCS JÁNOS. Emlékét, jóságát szívünkben õrizzük. Bánatos édesanyja és 3 testvére családjaikkal együtt. Nyugodj békében, drága gyermekem. (po)

Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára május 15-én, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta szerettei körébõl a drága jó feleséget, édesanyát és felejthetetlen nagymamát, BODÓ ERZSÉBETET szül. Kelemen. Emlékét szívünkben õrizzük: bánatos férje, leánya, három unokája és hat testvére. (6101)

Szomorú szívvel emlékezünk 1995. május 15- ére, id. KESZEG JÁNOSRA, halálának 5 éves évfordulóján. Soha nem felejtjük. Emlékét megõrizzük. Szerettei. (5973)

Szomorúan emlékezünk május 15-én LÁSZLÓ FERENCRE halálának elsõ évfordulóján. Emlékét szívünkben õrizzük. Fia, Sanyi és családja. Nyugodj békében. (6180)

Ma, május 15-én egy éve, hogy eltávozott szerettei körébõl özv. BARANYAI LÁSZLÓNÉ szül. Váradi Ilona. Akik szerették és ismerték, gondoljanak rá kegyelettel. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Irma. (6316)

Fájó szívvel emlékezünk május 15- én HENTER EMMÁRA szül. Demeter halálának elsõ évfordulóján. Emlékét õrzik bánatos fiai, családjaikkal együtt, unokái és a rokonok. (6303)

Örökre elmentél, vissza nem jössz hozzánk, szívünkben bánat és gyász. Hiányzol közülünk, a helyed üres lett, egy váratlan pillanat megölte szívedet. Elváltál tõlünk, mint hulló falevél, amelyet hiába várunk, vissza soha nem tér. Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára május 15- én, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta közülünk az élni akaró, drága jó férjet, édesapát, nagytatát, apóst és testvért, a nagyadorjáni születésû KEREKES DÉNEST. A sír õrzi drága tested, lelkünk ápolja emléked. Emlékét örökre õrzi bánatos szívû felesége, Ibolya és gyermekei. (6337)

ELHALÁLOZÁS

Megtört szívvel búcsúzunk a drága jó férjtôl, édesapától, apóstól, nagytatától, dédnagytatától, a gyergyóremetei LÁSZLÓ ZOLTÁNTÓL a Bélyegüzlet (Filatelia) alapítójától, aki 2000. május 12-én, életének 84. évében távozott szerettei körébôl. Temetése folyó hó. 15-én 15 órakor lesz Marosvásárhelyen, a katolikus temetô felsô kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (6352)

Megrendült szívvel tudatjuk, hogy szeretett leányunk MIHÁLY ANDREA SUSANA 14 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 2000. május 16- án 13 órakor lesz a Jeddi úti temetôben. Drága szép emlékét örökre megôrzi: apja, András, anyja, Susana és testvére Andris. (3281070)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett drága jó édesanya, nagymama, dédimama, anyós, anyatárs, testvér, rokon, szomszéd és jó ismerôs, a maroscsapói NAGY RÁCZ ILONA Szül. Szakács életének 74. évében rövid szenvedés után május 13-án visszaadta lelkét Teremtôjének. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Temetése május 17-én du. 3 órakor lesz Maroscsapón. A gyászoló család. (3281071)

Egy szeretô szív megszûnt dobogni, két dolgos kéz megszûnt dolgozni. Ilyen az élet, szeretni megtanít, de feledni soha. Megrendült szívvel, mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretô férj, édesapa, testvér BACSKÓ KÁROLY 45. évében május 13-án hirtelen elhunyt, visszaadva lelkét Teremtôjének. Temetése május 15-én du. 2 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetô cintermébôl. Utolsó búcsút vesz tôle felesége, három gyermeke: Karcsika, Levente és Alizka, négy testvére és családja, anyósa, sógornôi és gyerekei, Anna családja, rokonai, a jó szomszédok és munkatársaik. (3281072)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb édesanya, testvér, nagymama, dédnagymama, az agárdi születésû SZILÁGYI ANNA hosszú szenvedés után, életének 82. évében elhunyt. Temetése május 16-án, kedden 14 órakor lesz a katolikus temetô felsô kápolnájából, katolikus szertartás szerint. Gyászoló fia, Géza és családja. (3281068)

Fájó szívvel búcsúzunk szeretett nagymamánktól SZILÁGYI ANNÁTÓL. Unokái: Géza és családja, Anikó és családja, Adél és családja. (3281068)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanyánk özv. BÁLINT MÁRIA szül. Csiri, a Locativ Rt. volt könyvelôje, életének 54. évében rövid szenvedés után május 12- én csendesen megpihent. Temetése római katolikus szertartás szerint lesz május 16-án 13 órakor a marosszentgyörgyi (klinika mögötti) temetôben. Köszönjük az életedet, jóságodat, szeretetedet, ezután is vigyázz reánk! Gyászoló gyermekeid, Laci és Gyula. (3281066)

Összetört szívvel búcsúzom szeretett leányomtól, MARIKÁTÓL. Bánatos édesanyád. (3281066)

Megrendült szívvel búcsúzunk drága MARIKÁNKTÓL. A Boros család. (3281066)

Szomorú és megtört szívvel búcsúzunk BÁLINT MÁRIÁTÓL. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. Testvéred, Angela és sógorod, Árpád. (3281066)

Szomorú szívvel búcsúzom keresztanyámtól, BÁLINT MÁRIÁTÓL. Öcsi, felesége Melinda és kisfiuk, Edike. Nyugodjál békében. (3281066)

Megrendült szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor és jó szomszéd SEBE ALBERT a Számológépgyár volt alkalmazottja, életének 58. évében hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után május 14-én csendesen megpihent. Temetése május 16-án, kedden 12 órakor lesz a Jeddi úti temetôben, református szertartás szerint. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos felesége, Marika, leánya, Jutka, fia, Zsolt és unokája, Anett. (–)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, anyós, rokon és jó szomszéd KOKOS ILONA szül. Hajdu május 14-én hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 16-án, kedden du. 3 órakor lesz a református temetôben. A gyászoló család. (–)

Copyright © Népújság - 2000