LII. évfolyam 108. (14464)

2000. május 12., péntek

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Lendületet vesz az RMDSZ választási kampánya

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének megbízott elnöke és megyei kampánystáb-felelôse, dr. Kelemen Atilla, valamint Virág György, a kampánystáb alelnöke, szerdán délelôtt Marosvásárhelyen találkoztak és megbeszélést folytattak a megyei és a városi választási irodába az RMDSZ részérôl kinevezett bizottsági tagokkal, a választások gyakorlati teendôirôl.

Ezután dr. Kelemen Atilla a polgármesteri hivatalban Fodor Imre polgármesterrel és munkatársaival folytatott megbeszélést. Megalakították Fodor Imre, az RMDSZ polgármesterjelöltje személyes kampánystábját. Ezt követôen az RMDSZ- székházban került sor találkozóra, melyen részt vettek Fodor Imre polgármester és a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-tanácsosjelöltjei, valamint vásárhelyi fiatalok egy csoportja, akik felajánlották segítségüket a kampányra. A résztvevôk a marosvásárhelyi kampány legsürgôsebb kérdéseit beszélték meg.

Május 10-én délután dr. Kelemen Atilla megbízott megyei elnök és Virág György, a kampánystáb alelnöke Nyárádszeredában tartottak megbeszélést a helyi és a csíkfalvi RMDSZ választmányával a kampány szervezésével kapcsolatban és megbízták Szabó Árpádot, a kerület megyei tanácsosjelöltjét, hogy összehangolja a kerület kampánytevékenységét.

Ezután Havadra utaztak, ahol szintén a helyi választmánnyal találkoztak, majd Gyulakután tárgyaltak a helyi választmány tagjaival a helyi kérdések megoldása érdekében.

Május 11-én, csütörtökön dr. Kelemen Atilla a Pro Európa Liga vezetôségével folytatott megbeszélést a liga székhelyén, ezután a Reform Tömörülés elnökével, Kiss Istvánnal találkozott.

Ugyanaznap a megyei szervezet székházában Molnár József, Erdôszentgyörgy kerületi, Nagy Levente Csávás kerületi, Gombos Albert, Ákosfalva kerületi RMDSZ-elnökökkel és a mezôpaniti RMDSZ elnökével, Bartha Mihállyal tartott rövid megbeszélést kampányszervezési kérdésekrôl.

Az RMDSZ megyei szervezete székházában a marosvásárhelyi 8-as és 11-es körzetek közremûködésével berendezték a kampányirodát az emeleti teremben. A kampányiroda május 12-tôl mûködik, telefonszáma 162-967.

Az üveg- és kerámiaipari szakszervezetek tiltakoznak

Az üveg- és kerámiaipari szakszervezetek csütörtökön ôrséget állítottak a kormány székházához, tiltakozásul a földgáz és villamos energia drágítása ellen. Követelésük az, hogy az energiahordozókat, fôként a hazai termelésbôl és elfogadható áron kapják. Kérték egyben a miniszterelnöktôl a tartozásokkal járó büntetések törlését és az adósság átütemezését 10-15 évre, hogy el lehessen hárítani a társaságokra nehezedô pénzügyi nyomást. A Sticerom reprezentánsai nem utolsósorban kérnek fejlesztési alapokat azon társaságok számára, amelyek sikeres és jóváhagyott átszervezési programokat terjesztettek elô.

A dohányipar privatizációja

Az InterAgro társaság nyerte meg az állami dohányipari vállalat, az SN Tutunul Romanesc (SNTR) privatizációjára kiírt pályázatot.

Az InterAgro 40 millió dollárt fizet az SNTR részvényeinek 90 százalékáért, feltételek nélkül átvállalta az SNTR 55 millió dolláros adósságát és kötelezettséget vállalt arra, hogy az elkövetkezô öt évben 35 millió dollárt fektet be. A vállalás fedezeteként zálogban hagyja a megvásárolt részvényeket. A vevô arra is kötelezte magát, hogy nem változtatja meg a vállalat profilját és az elkövetkezô öt évben egyetlen üzemet sem zár be.

A kormány tavaly szüntette meg a dohány állami monopóliumát. Mennyiségre az SNTR-é jelenleg a román piac 42-43 százaléka. Tavaly 17 ezer tonna cigarettát adott el, ez a román piacon forgalmazott cigaretta értékének 25 százalékát tette ki.

Az InterAgro társaságot 1994-ben hozták létre. Tulajdonosa Ioan Nicolae román üzletember. A társaságnak többségi részvénytulajdona van az Astra Romana nevû finomítóban, a pietra-neamti Azochim és a bákói Sofert vegyi mûvekben. Részvényei vannak a legnagyobb román biztosító társaságban, az Asiromban is.

Élôben közvetített mûtétek

(bodolai)

Jeles romániai és külföldi szakemberek, valamint a városi és megyei hivatalosságok jelenlétében nyílt meg szerdán délután a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében a X. Országos Endourológiai Szimpózium. Amint a megnyitót vezetô dr. Nicolescu Dorin urológus professzor szavaibôl kitûnt, az esemény jubilumnak számít, hisz a Román Endourológiai Társaságnak ez a tizedik hasonló rendezvénye. Az elsô pedig, ahol megszületett maga a társaság is, egy évtizeddel ezelôtt itt zajlott Marosvásárhelyen, ahonnan Nicolescu professzor révén az endourológiai eljárás elterjedt Romániában.

A napokban hetvenedik életévét betöltött egyetemi tanárt dr. Florea Dorin prefektus köszöntötte, s dr. Panturu Ileana a marosvásárhelyi urológiai klinika eredményeirôl számolt be a Közegészségügyi Igazgatóság vezetôje. A dr. Mártha Ivor fôorvos és dr. Nicolescu Dorin professzor nevével fémjelzett marosvásárhelyi urológiai iskola szerepérôl szólt Fodor Imre polgármester is, s a megyei tanács által a klinika felszerelésére és az épület korszerûsítésére nyújtott anyagi támogatásról számolt be Toganel Ioan tanácselnök.

Az évente két tanácskozást tartó urológusok intenzív gyakorlati és tudományos munkásságáról tájékoztatott dr. Spinescu Ionel professzor, a Romániai Urológiai Társaság elnöke, majd a romániai endourológia megteremtôjének, dr. Nicolescu professzornak az érdemeit méltatta dr. Miclea Florin egyetemi tanár a Romániai Endourológiai Társaság elnöke, aki kiemelte, hogy az elmúlt tíz év nem volt könnyû az e téren dolgozó szakemberek számára, de végül is iskolát teremtettek Romániában. A tanácskozáson az ország 35 urológiai központjából vesznek részt szakemberek, s jelen van több neves német szakember mellett Alfons Hofstettem müncheni egyetemi tanár, a Közép-Európai Urológiai Társaság vezetôje is. Eljöttek Marosvásárhelyre a legnevesebb magyarországi szakemberek – dr. Tóth Csaba professzor a debreceni kórház, dr. Szomor László fôorvos a miskolci kórház, dr. Romics Imre egyetemi tanár a Semmelweis Egyetem, dr.Wabrosch Géza egyetemi tanár a Szent János Kórház urológiai klinikájának vezetôje, valamint dr. Kovács András professzor az utóbb említett kórház nefrológiai klinikájának vezetôje. A tanácskozáson részt vettek a legnevesebb Moldova Köztársaságbeli szakemberek is.

A tanácskozás csütörtöki munkaülése élôben közvetített mûtétekkel vette kezdetét. A bemutatóra nyolc beteget készítettek elô, akiket a helybeli és az ország egyéb központjaiból érkezett szakemberek mellett a magyar, illetve a német vendégprofesszorok operáltak.

Osztatlan sikert aratott a hallgatóság körében dr. Tóth Csaba debreceni egyetemi tanár bravúrosan végrehajtott vesekô-eltávolítása. A középkorú férfit operáló vendégprofesszor két egy-egy centiméteres vágást ejtett, hogy kivegye a 2,5 centiméter átmérôjû követ, amit elôzôleg szét kellett zúznia. A mûtét azért volt különlegesen érdekes, mivel sok váratlan meglepetés érte mûtét közben az orvost. Kiderült ki, hogy a kô nem vesemedencében ül, ahogy gondolták, hanem a vese egyik kelyhének tágulatában. Mindannak azonban, amire a sebész gondolt, ahogyan a megérzések alapján mérlegelt, semmi nyoma nem látszot a magabiztos, precíz mozdulatokon, amelyekkel az operációt elvégezte, ami a laikus számára valóságos bûvészmutatványnak tûnt. Ahogy késôbb Tóth professzor nyilatkozta, ehhez nem elég az ész, tehetség kell hozzá, és valójában mondhatni, hogy mûvészet az egész. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a hatezer endoszkópos, tehát "lyukon" végzett mûtét során három esetben kellett mûtéti feltáráshoz folyamodnia, s aki száz esetbôl egy-kettônél többször jár így, az inkább hagyja abba ezt az operációs technikát – vélekedett.

Országos premiernek számított a németországi dr. Kai Uwe Körhmann professzor prosztata- operációja, amelyet a Storz cég Rotoresect-System elnevezésû készülékével végzett. Hagyományos eljárással operált a temesvári vendégorvos P. Bioborean, és vesekövet távolított el valamint vesemedence-szûkületet oldott meg endoszkópos eljárással a marosvásárhelyi dr. Boja Radu.

A mûtéti bemutatók tegnap egy óráig folytatódtak, majd délután a tudományos dolgozatok és poszterek bemutatása kezdôdött el. A tanácskozás ma délután ér véget.

Aki kíváncsi,

Nemes László

hamar megöregszik. Mondják. Mivel én, ikszeim száma mián, már védett vagyok és a kíváncsiság vírus nem sok kárt tehet bennem (mint ahogy az "I love you" vírus sem), bátran kíváncsiskodom. Hogy életkortól függetlenül illetlenség is lehet, gondolom, elcsúszik még a többi illetlenségeim között. Jelen pillanatban arra lennék kíváncsi, hogy az a "kevéssel több", akikkel városunk választópolgárainak száma meghaladja a négy évvel elôbbi választásra jogosultakét (Nú. 5.6.) milyen nyelven dicséri az Urat? Nem mindegy? Nekem nem, mert éppen ez a kevés lehet az a több, ami számarányunkat 50% alá viszi. Kicsire nem adunk, mondhatják egyesek, a ránk sokszor jellemzô dzsentri nagyvonalúsággal, ugyanakkor: ki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli, válaszolhatják magukban ellenlábasaink. Ami viszont rájuk jellemzô. Így lett pl. a kincses városban számarányunk 20% (nem beszélve a partiumi nagyvárosainkról), így csökken a magyarság viszonylagos lélekszáma folyamatosan, székelyföldi városainkban, akkor, amikor ezek összlakossága gyarapodik. Hogy az aktualitását vesztett, de következményeiben igencsak jelenlevô, árvizet is bekeverjem: lassú víz partot mos! Ahogy az év elején elvitatkozgattunk – a médiákban is –, hogy a 2000. év fordulópont-e a XX. és XXI. sz. között, ugyanúgy elvitatkozhatnánk az 50%-on is, bár – a számok oldaláról nézve – egyiknek sincs sok jelentôsége. Az idô egyiknél sem áll meg. Ugyanakkor, bármelyik lehet egy, úgymond, fordulópont. Különösen az 50%. Akik a tûzhöz közelebb vannak ezt már tudják! Mert pl. az RMDSZ- választásokkal kapcsolatos "Útmutató"- jában (IV. 11.) Marosvásárhely már nem szerepel a megye 50%-ot meghaladó, magyar lakosú 32 helysége között. Nyíltan még nem mondjuk ki, rábízzuk az olvasóra, hogy fedezze fel az útmutató soraiban azt, ami nincs bennük. Elég furfangos filozófia!

Elmélázhatunk azon is, hogy akkor, amikor az ország összlakossága, a születések száma csökken, az átlagéletkor egyike az Európában legalacsonyabbaknak és a halálozások száma nô, az említett városainkban nô a lélekszám, változik a nemzetiségi megoszlás és nem csak a közvetlen környékre gyakorolt elszívó hatás miatt. Minap látám/hallám a tévében, hogy pl. Moldovában falvak sora tátong az ürességtôl. Vajon hova/merre távoztak a lakói? Csak egy pillantást kell vetni K. L. értékes, népszámlálási adataira (Nú. jan. 9.), hogy minden világos és meggyôzô legyen: városunk lakóinak nemzetiségi megoszlása az 1850. évi 82,3% magyar, 6,0% román és 11,3% egyébrôl, 1992-re 51,6% magyar, 46,2% román és 2% egyébre változott. Kell-e tovább gyôzködni a tendenciáról? Nem! Mert az asszimilációs, elnemzetlenítô, homogenizáló politikában ’90 után sem változott semmi. Legfeljebb a retorika. Nem vagyok vészmadár, csak realista szeretnék lenni. Kolozsváron már nem idegesíti választási ellenfeleinket a magyar polgármester jelölése, a székelyföldön még nem. Ott nem jött el az ideje. Városunkban viszont igen! Itt van még esélyünk, és nem is kevés. Hogy helyzetünk ahhoz a kiesô zónában tanyázó csapatéhoz hasonlít (lásd ASA), melynek sorsa más csapatok eredményeitôl, bunda-botrányaitól függ, nem a legmegnyugtatóbb.

Apropó: ASA. Ô is abban a helyzetben van, hogy mások kell/kellett kikaparják számára a gesztenyét a tûzbôl. Ha városunk nemzetiségi összetétele marad legalább a ’45–’50-es éveké, ha a Simó Géza, Encsel Mór, Lázár Ödön (a nevek nem csengenek valami bizalomgerjesztôen) helyi ipari vállalatokból – azok akkori nemzetiségi összetételével – fejlôdnek ki a maiak, akkor lenne a városnak olyan labdarúgó- (és nem csak) csapata, melynek nem kellene a III. osztály rémétôl rettegnie. Ha a jelenlegi vállalataink, intézményeink, vezetôségeikkel együtt, a városból és vonzáskörébôl töltôdtek volna fel, lenne egy jó értelemben vett lokálpatrióta városunk, mely szívén viselné – a hajdan virágzó – sportéletet is. Helyben kerülnének ki a támogatók, mint a ’30–’40-es években Sámson és tsai teherfuvarozó, aki két, felvirágzott, hatalmas muraközivel, stráfszekéren szállította a labdarúgókat a vasárnapi mérkôzésre (a légkondicionálást a muraköziek biztosították). Utána pedig flekkenvacsorát fizetett nekik. Akkor a sportolókat ennyi is boldoggá, megelégedetté tette. Legaláb annyira, mint Hagit a tengerparti szállodasora.

Kicsit elkalandoztam az 50%-tól, pedig most van kampánya a stábnak. Sajátos módon stábunk elôször körön belül kampányozott, a körzeti tanácsosjelölésekkel és a szerencsétlen elôválasztással terelve el a választók figyelmét az egymás közötti pengeváltásokról. Akkor mi marad a választók számára? Ami eddig is részünk/feladatunk/kötelességünk volt. Tegyük félre (de ne feledjük) a TKT, SZKT és egyéb gyûlések parttalan és sokszor meddô vitáit, a bosszantó személyeskedéseket, legalább mi, egyszerû választók, tartsunk ki saját magunk mellett, még akkor is, ha támaszunk oszlopain repedések vannak. Ne hagyjuk magunkon elhatalmasodni az úgymond hadifogoly idegességet. Nekünk most idô- és energiapazarlás azon töprengeni, hogy az egymást kaszabolók közül kinek van igaza, mert csak egyetlen esélyünk van: június 4-e. Nem merek még gondolni sem a második fordulóra. Gondolom, egyetlen vásárhelyi, Maros megyei magyar számára sem vitatéma, hogy milyen zászló alatt felsorakozókra adjuk voksunkat.

Nekem a kampányolásból ennyi elég is. Inkább emlékezem arra, hogy egyetemistaként mi is festettük lelkesen az MNSZ egyenlôségjelét, ahova csak értük, amit az akkori mázolók (akiknek neveltjei manapság a névtábla-ágazatot uralják), egyetlen ecsetvonással és matematikusi huncutsággal – de máig érvényesen – a jellé varázsolták. Ugyanabból az idôbôl, a kolozsvári népi humor kampánytermékét harsogtuk, hogy: "Honpolgárok! Parasztok! Kánaán lesz ez a vidék, hogyha reám szavaztok!" Szevasztok. Ezt én teszem hozzá, mert olyan rémesen (bocsánat: rímesen) hangzik a fülemnek.

Marosvásárhelyen a Xerox Digital Tour

A zöld gomb birodalma

Korondi Kinga

Tegnap ért városunkba a Xerox Digital Tour csapata Temesvárról indulva Aradot, Kolozsvárt érintve, hogy két napi itt-tartózkodás után tovább folytassák háromhetesre tervezett körútjukat Iasi, Galac és Konstanca fele. Az évi két alkalommal szervezett bemutatkozó körúton tavaly májusi sikeres jelenlétük után, ez alkalommal újdonságként nem csak a Xeroxot képviselve, hanem a márciusban megkötött partnerszerzôdés eredményeként a Compaqal együtt.

A korábban csak fénymásolóiról ismert Xerox az idôk folyamán üzletpolitikát váltott, és digitális hálózatba köthetô eszközökkel lép piacra, amelynek keretében a hagyományos fénymásológéptôl a legösszetettebb mûveletek elvégzésére képes gépekig mindent megtalálunk. Az újonnan kifejlesztett gépek, továbbra is a "zöld gomb" lenyomásával helyezhetôk üzembe, legyen szó faxról, szkennerrôl, fénymásolóról, nyomtatóról vagy ezekrôl mind egy összetett gépben.

A sajtótájékoztatón elhangzó egyik legmeglepôbb kijelentés talán az volt, hogy a Xerox több nyomtatót és hálózati fénymásolót adott el, mint legkomolyabb vetélytársa a Hewlett Packard, igaz az adatok csak Nyugat- Európára vonatkoztak. A vállalat Romániában elért eredményei nagyrészt tehetôs megrendelôinek köszönhetô, akik közül érdemes megemlítenünk Románia elnöki irodáját, a parlamentet, a Nemzeti Bankot, a Mezôgazdasági Bankot, a Coca Cola Romaniát, a vasúti társaságot, a Román Postát, a Romtelecomot stb.

A Compaq Computer Corporation, amely világszinten a 100 leggazdagabb vállalkozás közé tartozik, számítástechnikával és számítási rendszerek gyártásával foglalkozik. A cég 1999-es évi forgalma 38,5 milliárd dollár volt (ami összemérhetô Románia bruttó nemzeti jövedelmével), és 569 millió dollár nettó nyereséget könyvelhettek el. Ugyanakkor a Compaq Computer Romania több mint 30 milliós jövedelmet ért el a tavalyi év folyamán.

A nyereségeket látva nem kell csodálkoznunk, hiszen mindkét nemzetközi cég olyan réteget céloz meg, amelynek az eszközök ára másodlagos esetleg harmadlagos fontosságú.

A rendezvénynek, a sajtótájékoztatónak és az azt követô szemináriumnak illetve bemutatóknak az Anvico adott otthon, amely a Xerox Romania kiemelkedô partnerei közé tartozik.

Lapzárta

Drágul a földgáz

Május 15-tôl kezdôdôen a földgáz köbmétere 1.100 lejbe fog kerülni, illetve 200 lejjel dárgul, az ágazati szabályzással foglalkozó ügynökség értesítése szerint – nyilatkozta Gabriela Vranceanu-Firea kormányszóvívô. A drágulást a lej leértékelôdése indokolja, a földgáz díja 14.500 lej/dolláros árfolyamre lévén megszabva. A kormányszóvívô pontosítása szerint a drágulást a júliusi számlákon fogja a lakosság érzékelni.

Demirbank-EUFB pénzügyi megállapodás

Az Európai Ujjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD), valamint a Demirbank Romania csütörtökön pénzügyi megállapodást írt alá, mely értelmében a BERD 3 millió dolláros hitelvonalat nyit a Demirbank külkereskedelmének finanszírozására.

Az egyezmény a BERD kereskedelem-ösztönzô programjának keretében jött létre, mely a regionális kereskedelem, valamint Románia külkereskedelmének fejlesztését célozza. A program továbbá a román bankágazatot is hivatott támogatni. A Mediafax felvételén a BERD-kölcsönre parolázik Selcuk Saldirak a Demirbank Romania elnöke és Salvatore Candiro BERD-igazgató.

Lakossági fórum a nagybányai Aurul társaságról

Két döglött tehén árával fizettek

A nagybányai Aurul bányatársaság és a nagybányai környezetvédelmi, víz- és egészségügyi illetékesek lakossági fórumot rendeztek Nagybozinta és Zazar falvak lakóinak arról, milyen intézkedéseket hoztak a két falu határában lévô ipari derítô biztonságának növelésére.

Az ipari derítô gátja január 30-án átszakadt, és közel 100 ezer köbméter, ciánt tartalmazó ipari víz került a szabadba. A baleset az elmúlt évek egyik legsúlyosabb környezetszennyezését okozta Közép- Európában, mert a Zazar folyóba került cián végigvonult a Láposon, a Szamoson, a Tiszán, majd a Dunába jutva eljutott a Fekete-tengerig.

Az Aurul társaság megerôsítette és két méterrel megemelte a derítô gátját, majd engedélyt kért tevékenységének újraindítására.

A lakossági fórumon a beszámolók szerint nem sikerült eloszlatni a két faluban élôk félelmét, hogy hasonló balesetek megismétlôdhetnek. A helybeliek emellett arra szerettek volna elsôsorban választ kapni, hogy a január végi baleset miatt keletkezett káraikért milyen kártérítést kapnak.

Az Aurul társaság képviselôje leszögezte, hogy a károsultak igényeirôl csak azután dönt, ha az Országos Talajtani Intézet megállapítja az érintett területek szennyezettségének mértékét és esetleg elôírja a talaj rehabilitációját.

Kisebb balesetek már korábban is elôfordultak az Aurul társaság derítôjénél. Az eddigi szennyezésekért az Aurul annyi kártérítést adott, hogy kifizette két elhullott tehén árát.

Moldova elsô lépései az Európai Unió felé?

Moldova Európa-barát pártjai civil szervezetekkel összefogva szerdán – most alkalommal – olyan nyilatkozatot adtak ki, amelyben a szövetségi rendszer újragondolására és az európai uniós integráció felé tekintésre szólítják fel országuk, a volt szovjet köztársaság vezetôit és lakosságát.

Csak olyan bel- és külpolitikát fogunk támogatni, amely végül fokozatosan elvezet Moldovának az Európai Unióba való betagolódásához – idézi a négy parlamenti párt és 15 civil szervezet által aláírt nyilatkozatot az AP.

A 4,3 millió lakosú Moldova Románia és Ukrajna között terül el. Szôlôt, dohányt és más mezôgazdasági cikkeket termeszt. Fô kereskedelmi partnerei Oroszország és a felbomlott Szovjetunió más egykori tagköztársaságai.

Az orosz rubel 1998-as összeomlása óta az moldovai gazdaság folyamatosan hanyatlott, és a kormány más piacok után kezdett nézni. Azóta szorosabb kapcsolatokat épített ki Romániával, amelytôl 1940-ben elcsatolták. 1998 óta hosszabb idôn át áramot importált Romániából, mígnem Bukarest az idén a kifizetetlen számlák miatt leállította a szállítást.

Moldovának az Európai Unióval van érvényes megállapodása, de az szól esetleges jövôbeni tagságról.

Az MVSZ az alkotmányozásról

(MTI) – A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) Alkotmányozási Mûhely és Fórum munkabizottsága javaslatot terjeszt a Magyarok V. Világkongresszusa elé az alkotmányozással kapcsolatos állásfoglalásról – ezt Fáy Árpád, a mûhely szervezôje közölte csütörtökön az MTI-vel.

Elmondta: a napokban készült el a május 21. és 23. között tartandó kongresszus elé kerülô javaslat második változata.

Fáy Árpád emlékeztetett arra, hogy a magyar közéleti, kormányzati és parlamenti szervek, továbbá a hazai, illetve határon túli fórumok, valamint tudományos munkaközösségek már évek óta ismételten felvetik az alkotmányozás elkerülhetetlenségét.

A mûhely szervezôje szerint egyelôre még nem lehet tudni, hogy mikor válik alkalmassá a magyar közélet az alkotmányozásra.

Véleménye szerint azonban, függetlenül ettôl a körülménytôl, mindenképpen szükséges a szabályozás elveiben és tartalmában való, nemzeti közmegegyezésen alapuló munkálkodás megkezdése.

Hozzátette: a most kidolgozott kongresszusi állásfoglalás-tervezet leszögezi, hogy az 1949. évi helyett új alkotmánynak kell szolgálnia az ezredfordulós társadalmi megújulást.

Fáy Árpád hangsúlyozta: az új alkotmány kidolgozásakor szem elôtt kell tartani néhány kiemelt szempontot, így például azt, hogy elô kell segíteni a világ magyarságának nemzeti integrációját.

A javaslat szerint az új alkotmánynak rendeznie kell a "történelmi alkotmányhoz" való viszonyát, valamint megfelelô alapot kell nyújtania az ezredfordulón a globális, az EU-s, valamint a közép- európai struktúrákba való kapcsolódáshoz.

A mûhely szervezôje kiemelte továbbá: a kétkamarás országgyûlés visszaállításával lehetôvé kellene tenni, hogy a törvényhozásban, a parlamenti pártok képviselôin kívül, helyet kapjanak az egyházak, az önkormányzatok, a köztestületek, az érdekképviseletek, a hazai nemzetiségek, a határon kívül élô magyarok és a civil közéleti szervek képviselôi is.

Ismertetése szerint, ha a Magyarok V. Világkongresszusának résztvevôi elfogadják az állásfoglalás-tervezetet, akkor az MVSZ javasolni fogja, hogy Magyarország új alkotmányáról a törvényhozó hatalomtól független alkotmányozó nemzetgyûlés döntsön.

A világszövetség egyúttal felhívja majd a kormányzat figyelmét arra, hogy gondoskodjék a nemzetgyûlés jogi, törvényes feltételeinek megvalósításáról.

A kisvárdai színházi fesztivál

Kész a program

(MTI) – Véglegesítették a szervezôk a Határon Túli Magyar Színházak XII. Fesztiválja programját, így a május 26. és június 4. közötti seregszemlén 25 társulat 42 elôadását láthatják az érdeklôdôk – tájékoztatta Nyakó Béla, a házigazda Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Házának igazgatója az MTI-t. Elmondta: a május 26-ai nyitóünnepség után az Újvidéki Színház produkciójával indul a rendezvénysorozat, Pirandello: Hat szereplô szerzôt keres címû groteszk játékát mutatják be a teátrum mûvészei.

Az újvidéki társulat még egy darabbal, Örkény: Pisti a vérzivatarban címû drámájával szerepel a fesztiválon.

Két-két darabot mutat be a Kassai Thália Színház. Örkény: Macskajáték, Vadnai: A csúnya lány, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Shakespeare: Szentivánéji álom, Wedekind: A tavasz ébredése, illetve a Szabadkai Népszínház Csáth-Fodor-Hernyák: Zách Klára, Tasnádi-Sziveri-Lajkó: Közellenség címû mûvét – az utóbbit közös produkcióban a Szabadkai Kosztolányi Színház társulatával.

A Kolozsvári Magyar Színház Gogol: Háztûznézô, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Goldini: Két úr szolgája, az Újvidéki Tanyaszínház Cooney: Páratlan páros, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Hubay-Vas-Ránki: Egy szerelem három éjszakája, a révkomáromi Jókai Színház Fejes-Presser-Sztevanovity: Jó estét, nyár, jó estét, szerelem, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Tóth: A falu rossza, a csíkszeredai Tomcsa Sándor Színház Fazekas: Ludas Matyi, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Örkény: Macskajáték, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Shakespeare: A makrancos hölgy megszelídítése, a temesvári Csiky Gergely Színház Cousse: Gyerekességek, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ibsen: Peer Gynt, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Csokonai: Dorottya, míg a budapesti Új Színház Goldini: A chioggiai csetepaté címû darabját játssza a fesztiválon.

Csehov: A három nôvér címû drámájával szerepel a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetem Színmûvészeti Tanszékének társulata, valamint Pirandello: Az ember, az állat és az erény címû mûvével a marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozata.

A nagyváradi Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház, valamint a Matyi Mûhely Magánbábszínház, illetve a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Kolozsvári Puck Bábszínház, és a Szatmárnémeti Brighella Báb-Gyermekszínház elôadásai szintén részei a programnak, valamint úgynevezett kocsmaszínházi szórakoztató darabokat is láthat a zsûri és a közönség a fesztiválon.

A tavasz ébredése a várban

(benedek)

Ma és holnap a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal elsô ízben szervezi meg a tavasz ébredésének ünnepségét, amelyet a következô esztendôkben hagyományossá szándékoznak tenni.

Az esemény ma este hét órától kezdôdik, amikor a szervezôk minél több fiatalt várnak a Várban felállított színpadhoz. Az érdeklôdôk mindegyikét egy szál, bármilyen fajta virággal várják, amivel a várszínpadot díszítik majd fel, a szervezôk segítségével, egészen tizenegy óráig.

Holnap délelôtt tíztôl gyerekelôadás lesz a várszínpadon, ennek keretében még a korosztályhoz szóló divatbemutatót is tartanak. Délután négytôl játékokkal, és versenyekkel fûszerezett mûsor kezdôdik a fiataloknak, hattól popkoncertek következnek, fellép Dancs Annamari Sepsiszentgyörgyrôl, és a Boema együttes Nagyváradról. Este nyolctól az Uniplus Rádió szervezésében szabadtéri diszkó kezdôdik. A rendezvény mûsorvezetôi Kozsik József és Liviu Pancu színmûvészek.

Páros játszma

A Magyar Nyelv és Irodalom Verseny megyénkbeli díjazottja

Járay Fekete Katalin

Május 2-a és 6-a között, Székelyudvarhelyen, az oktatásügyi minisztérium, Hargita megye tanfelügyelôsége, a Tamási Áron Gimnázium, az Eötvös József Mezôgazdasági Szakközépiskola, valamint a Dr.Palló Imre Líceum közös szervezésében tartották meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Verseny országos szakaszát, tizenhét megye magyar tannyelvû iskolájából, illetve tagozatáról mintegy 200 tanuló részvételével. Az értékelô bizottság tiszteletbeli elnöke Lôrincz György író volt, elnöke Dr.Józsa István a Babes-Bolyai Tudományegyetemrôl, alelnöke Magyarósi Dénes, a Hargita megyei tanfelügyelôség magyar szakos tanfelügyelôje, ügyvezetô elnöke pedig Gászpor Réka, aki az oktatásügyi minisztériumból érkezett. A bizottság 19 tagjának egyike a Maros megyei Pletl Rita tanárnô volt. A döntô három színhelyen zajlott. A dolgozatokat a Tamási Áron Gimnáziumban írták, a többi versenyszámra a Dr.Palló Imre Szakközépiskolában, valamint a Tamási Áron Gimnázium dísztermében került sor. Tehát a versenyzôkre írásbeli megmérettetés várt, a VII-X., valamint a XI-XIII. osztályosokra versmondó vetélkedô, a VII-VIII., illetve a IX-XIII. osztályosokra pedig nyelvi vetélkedô. Maros megyébôl egyébként 2l VII-XIII. osztályos diák utazott a vetélkedôre, Szia Ágnes tanárnô kíséretében. Ami a döntôn szerzett díjakat illeti, tanulóink a harmadik helyezést szerezték meg megyénknek országos viszonylatban. I. Hargita, II. Kovászna megye. Az átlagpontszámot illetôen pedig megyénk az ötödik lett.

És most nézzük a díjakat, jutalmakat, különdíjakat!

– II.díjat szerzett a XII.-es Kónya Klára a Bolyai Farkas líceumból, (felkészítô tanár Murvai Éva), III. díjat a VIII.-os Horváth Emôke Ágnes, (tanára Szia Ágnes), valamint a szintén XII.- es Varga Katalin a Bolyaiból, (tanára Kónya Emilia). Dicséretben részesült Szászrégenbôl a VII.-es Ady Ágota, a 6-os sz.ált.isk.-ból (tanára Böjthe Lídia), a X.-es Sheitz Rozália Dicsôszentmártonból, az elméleti líceumból, (tanára Szlovacsek Ida) , továbbá a X. osztályos Csép Zoltán, a Bolyai Farkas líceumból (tanára farkas Márta).

Különdíjban részesült a legjobb verselemzésért a XII.-es Orbán János (tanára Farkas Márta) az Al. Papiu Ilarian kollégiumból. A versmondók vetélkedôjén a hagyományos szavalatot illetôen a két tagozaton II. díjat kapott a X.-es Csép Zoltán és Plájás Ildikó, III. díjat pedig a XII.-es Varga Katalin. Dicséretben részesült a X. osztályos Sheitz Rozália. A nyelvi, nyelvhasználati vetélkedôn – VII-VIII.o. – az I.díjat a Rózsabokor nevû csapat kapta, melynek tagjai Horváth Enikô Ágnes, Petz Erika és Pásztor Boglárka.

– Nagy örömöt jelent szerintem a részvétel minden olyan gyerek számára – mondta Szia Ágnes tanárnô, aki életében egyszer legalább eljutott egy-egy tantárgyverseny országos szakaszára! Függetlenül attól, szerzett-e ott díjat vagy nem, mindannyian nyertesek! Az, hogy összemérhetik erejüket a különbözô más megyékbôl érkezettekével, számukra építô jellegû. A jövôre nézve is biztató. Annyi év tapasztalata alapján állíthatjuk, hogy e rendkívül értelmes gyerekek véleménynyilvánításából, viszonyulásmódjából kitûnik, hogy adott esetben fölmérik, mi az, ami plusz és mi az, ami mínusz-különbségként mutatkozik társaik és saját teljesítményüket illetôen. Sôt, idôvel ez tudatosul is bennük. Tudják és hozzászoktak már ahhoz is, hogy az elsajátított tárgyi ismeretek visszaadásán túl, önmagukat is kell hogy adják e szellemi számbavételen...Kicsit önmagukból is nyújthatnak sajátosat, rájuk jellemzôt. Mert ráéreznek arra, hogy az irodalom mindenképpen kreativitást ígényel. És ôk rendelkeznek is ilyen jellegû képességekkel. És ha terem babér számukra, ez az az iskolának, a pedagógusnak is! Hisz együtt dolgoznak, kicsit együtt "nônek" is össze az évek során. Oykor négy évig tartó munka, máskor egy-egy esztendei hozza meg e részvétel esélyét. Ami tényleg a mi örömünkre is szolgál. Bár, mi dolgozhatnánk akármennyit, ha nem adatna úm. a kezünk alá a megfelelô gyermekanyag...! Olyan, melynek tagjaiból ki tudjuk hozni a maximumot. Tehát ez kettôs játék! Tanár-diák páros játszmája...

Bemutatkozott az RMSZDP polgármesterjelöltje

(mózes)

Miért párt és miért nem szövetség formáját választotta, magyar párt-e a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, szüksége van-e erre a pártra az erdélyi magyarságnak – ezek voltak azok a kérdések, amelyeket felvetett és amelyekre hosszú, kimerítô válaszokat adott Molnár István fôtitkár a tegnap, a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban tartott sajtótájékoztatón.

Ugyanott mutatkozott be a párt marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Iszlay Jenô vállalkozó, s egyben ismertette programját is. Kijelentette: nem az anyagiak miatt indul, hiszen három jólmenô cége van, hanem mert tenni akar a városért.

A sajtótájékoztatón jelen volt Kiss Kálmán elnök, Kálmán Lajos, a Hargita megyei szervezet titkára és Farkas Károly kampányfelelôs, aki elmondta, hogy Maros megyében több mint 90 polgármester- és tanácsosjelöltet indítanak a választásokon, s további négy megyében – Hargita, Szatmár, Arad, Hunyad – vannak jelöltjeik.

A sajtótájékoztatón cáfolták, hogy a magyarságot megosztanák, szerintük azt csak az RMDSZ vezetôi teszik, mert a szabaddemokrata párt "veszélyezteti hatalmi pozíciójukat." Molnár szerint az RMDSZ drasztikus módszerekkel igyekszik megszüntetni a konkurenseit, vagy eltávolítani tôlük a magyarságot. Ôk, jelentette ki, "reális választási és számonkérési lehetôséget akarnak biztosítani a magyarságnak, valós demokráciát és újabb ezeréves jövôt", hangzott el egyebek között az RMSZDP tegnapi sajtótájékoztatóján.

Választások – 2000

(li)

Nyárádszeredában a helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltje mellett négyen indulnak függetlenként a polgármesteri székért. Az RMDSZ szervezete 15 tagból álló tanácsosi listát tett le, a Demokrata Párt pedig két jelöltjét juttatná be Nyárádszereda tanácsába. A választási bizottságban az RMDSZ-t két személyt képviseli.

***

A szomszédos Csíkfalva községben az elôválasztások során öt jelölt indult az RMDSZ színeiben, az elôválasztásokat követôen egy RMDSZ-jelölt és egy független jelölt maradt a polgármesterjelöltek mezônyében. Az érdekvédelmi szervezet tizenhárom tanácsosjelöltje szerepel a listán, míg ketten a függetlenek "útját" választották.

***

Erdôszentgyörgyön három pártnak, politikai formációnak van polgármesterjelöltje, ezek: az RMDSZ, a Társadalmi Demokrácia Pártja, és a Román Nemzeti Egységpárt, hatan pedig függetlenként méretkeznek meg. Tanácsosi listát tett le a Romák Szövetsége, a Román Nemzeti Egységpárt, a Demokrata Párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ. A független tanácsosjelöltek száma: 14. A fenti településeken nem nyújtottak be óvásokat.

Csatlakozás a tiltakozáshoz

Rendkívül szomorú, hogy tíz évvel a Forradalom után még mindig szükség van olyan akciókra, mint a December 21. Egyesület székhelyén kihirdetett éhségsztrájk.

Ez annál is inkább, mivel a kérések közösségi jellegûek.

Ezen okból forradalmárként kötelességemnek érzem, hogy kifejezzem az akcióhoz való csatlakozásomat, a segítségemet és követelem az illetékesektôl, orvosolják minél hamarabb a problémákat, ezáltal véget vetve az éhségsztrájkolók szenvedéseinek.

Mihai Moldovan, a ’89. December 16-22. Egyesület elnöke

Védeni kell a mártírhôsök emlékét

A vásárhelyi forradalmárok, következetesek maradván a forradalom eszményeinek és a mártírhôsök emlékének megvédése érdekében indított akcióikban, mélységes felháborodásukat fejezik ki a Vásárhely bejáratánál kifüggesztett Mártírváros tábla magyar feliratának bemázolása miatt.

Emlékeztetjük azokat, akik esetleg elfelejtették, hogy az 1989-ben elesett mártírhôsöket az Úr akaratából találta el a golyó, egyenlô módon, az utcára kigyûlt románok és magyarok soraiból.

A forradalmárok, akik az évek során soha nem keveredtek az etnikumközi nézeteltérésekbe, ezúttal sem reagáltak volna, hiszen a történtek valószínûleg politikai- választási színezetûek, de a sértés ezúttal közvetlen módon érinti ôket, és a be nem avatkozás rokonértelmû a gyávasággal.

Gyávaság, mivel gyávának kell lenned, ha nem véded a mártír hôsök emlékét.

Gyávaság, mivel gyávának kell lenned, ha nem ismered be, hogy vásárhelyi lakos minôségedben szégyelled az 1990 márciusi eseményeket.

A mártírvárosi cím odaítélése igazságot tett, megerôsítve azt a tényt, hogy 1989 decemberében valamennyi, a forradalom barikádjain jelen levô lakos egyetlen nemzetiségû volt: FORRADALMÁR.

Akkor a közösség a maga valós értékét adta.

A gyalázóknak a jó Isten fizessen, de emlékeztetjük ôket arra, hogy amikor már ükunokáik sem lesznek, a Román Forradalom emléke fáklyaként még mindig égni fog valamennyiük lelkében, nemzetiségtôl függetlenül. És így lesz a világ végezetéig.

A jövôben hasonló incidensek elkerülése érdekében, követeljük a közúti forgalomirányító tábláktól megkülönböztetô, a mártírvárosi címet jelzô táblák megalkotását és kivitelezését.

Ezt a cím odaítélése pillanatában is kértük, és része a május 5-én a December 21. Egyesület székhelyén kirobbantott éhségsztrájk követeléseinek.

A koordináló büró

Gazdasági egységek figyelmébe

Azon munkahelyek feltérképezéséért, amelyeket szakiskolai, középiskolai, posztlíceumi, valamint engedélyezett felsôfokú állami és magánintézmények 2000. évfolyamának végzôsei fognak betölteni, közöljük:

1.Az 1997. évi 35-ös sürgôsségi kormányrendelet alapján azok a magán és jogi személyek, akik munkaszerzôdéssel meghatározatlan idôre végzôsöket alkalmaznak, az egyéni munkaszerzôdésben megállapított nettó alapfizetés 70 százalékát visszakapják az alkalmazás idôpontjától kezdôdôen, 12, illetve 18 hónapra, amennyiben az érintett hátrányos helyzetû.

2. A végzôsöket újonnan létesített állasokba kell alkalmazni. Az említett sürgôsségi kormányrendelet elôírásai nem érvényesek, hogyha az új állásokat a Munkatörvénykönyv 130. cikkelyének (1) bekezdése, a) pontja szerint a munkaszerzôdés felbontása után 6 hónapon belül létesítették.

3. Felkérjük azon gazdasági egységeket, amelyek az említett feltételek mellett végzôsöket alkalmaznának, hogy 2000. május 23-ig közöljék ügynökségünkkel a munkahelyeket a következô formában:

Ministerul Departamentul Ramura

Unitatea ec. Cod fiscal Forma de proprietate

Adresa si telefonul

Locuri vacante pe categorii profesionale:

(Üres állások szakmák szerint - külön fel kell tüntetni a végzettséget, a szakképesítést az országos szakmai lajstrom szerint, illetve azt, hogy szakiskolai, középiskolai, posztlíceumi, vagy felsôfokú végzettségûek.)

4. A kimutatásokat a fentebb említett dátumig kell beadni a Megyei Munkaerô-elosztó és Átképzô Hivatal Marosvásárhely, Iuliu Maniu utca 2. szám alatti székhelyén (földszint, 1 szoba), vagy azon helységekben levô egységeinkhez, ahol tevékenykednek:

Szászrégen: Republicii (Köztársaság) utca 14. sz., telefon: 520-755 Segesvár: Dumbravei utca 2. sz., telefon: 771- 963 Dicsôszentmárton: V. Milea utca 2. sz., telefon: 444-686 Ludas: 1918. December 1. utca 2. sz., telefon 411-934 Szováta: Trandafirilor (Rózsa) utca 18.7 sz., telefon: 577-413.

5. Bôvebb felvilágosítás a Megyei Munkaerô- Rlosztó és Átképzô Hivatal említett egységeinél.

Köszönjük

Reghina Farcas, közgazdász, ügyvezetô igazgató

Összehívó

Tekintettel arra, hogy az egyesületek mûködésére vonatkozó 1924-ben kibocsátott 21-es számú törvényt eltörölték a 26/30.01. 2000-ben kiadott és a Hivatalos Közlöny 39/3101-es számának a II. fejezetében közzétett kormányhatározattal, amely megerôsítette Marosvásárhely Mártírváros címét, amely érinti a Marosvásárhelyi December 21. Szervezet tevékenységét, ezért az összehangoló bizottság és a megbízott elnök 2000. május 27-ére összehívja a Közgyûlést.

Tekintettel arra, hogy a közgyûlésen a tagok törvényes és statutáris módon újra kinyilváníthatják tagságukat, csak a közgyûlésen jelenlevôk rendelkezhetnek szavazati joggal. Ez alkalommal kibocsátják az új és egyetlen törvényesen elismert igazolványokat.

A napirendet és a közgyûlés helyszínét egy következô közleményben hozzák nyilvánosságra.

Császár Zoltán elnök, Toma Liviu Constantin alelnök, Ilcu Vasile Francisc titkár

Kiosztják a biztosítási könyvecskéket

b.

A családorvosokra hárul az a feladat, hogy kiosszák a biztosítási könyvecskéket – hangzott el a tegnap délben tartott tanácskozáson, amelyen meghívottként jelen volt dr. Porutiu Mihai, a megyei pénztár vezérigazgatója, Kacsó Márton helyettes igazgató, illetve az intézmény jogtanácsosa.

Amint dr. Sánta Dóra , az egyesület elnökének bejelentésébôl kiderült, szerdától lépett érvénybe az Országos Pénztár rendelete, amely hónapokig tartó huzavona után rendezi a helyzetet, már amennyiben rendezettnek érzik a családorvosok, akiknek országos egyesülete a közigazgatási bírósághoz nyújtott be fellebbezést a rendelet ellen.

A jogtanácsos véleménye szerint, ameddig az említett fórum nem hoz döntést, addig érvényben marad a rendelet, amely szerint attól a naptól, ahogy kiveszik a pénztártól, a családorvosok már oszthatják is a könyvecskéket a július 1-ig tartó határidôig.

Ezen túlmenôen a tanácskozáson tisztáztak még sok egyéb kérdést is, az orvosok ellenôrzött listáját illetôen az eltérések kijavításának módját, azt hogy milyen dátummal kell kitölteni a könyvecskéket, s hogy amint kézhez kapta, átiratkozhat-e azonnal más orvoshoz a páciens…

A családorvosok részérôl elhangzott kritikákat elhárította a megyei pénztár vezetôsége, s a vezérigazgató-helyettes arról biztosította a részvevôket, hogy a napokban megkapják az áprilisra járó fejpénzt.

A megbeszélésen elhangzott még, hogy június 29- július 1. között Marosvásárhelyen tartják a családorvosok országos tanácskozását, amelynek megszervezésében a tagok segítségét kérték.

Bûncselekmények

(nagy a.)

Bosszút állt az elítélt

Erôszakos bûncselekményekért ítélték több alkalommal szabadságvesztésre a 38 éves vásárhelyi illetôségû Moldovan Radut. Legutóbbi büntetése letöltése után ahelyett, hogy békés foglalatosság után nézett volna, lesben állt.

Szerdán délután 4 órakor P.I., a fegyház törzsôrmestere hazafelé indult. Az egykori rab a buszmegállóban támadta meg és ököllel arcul ütötte a tiszthelyettest. A rendôrségi kihallgatáson elmondta, a börtönben elszenvedett mostoha bánásmódot bosszulta meg.

Elôzetes letartóztatása mellett hatóságsértés bûntettéért indítottak eljárást Moldovan ellen.

Orvvadászok

A vadállomány védelmét szolgáló 1996. évi 103-as számú törvény elôírásainak megszegése miatt indítottak eljárást két mezôcsávási lakos ellen. A 22 éves Moldovan Stefan és a 12 éves M. Florin a teheneket legeltették. E közben kutyákkal meghajtottak egy ôzet, amelyet megöltek. Miközben bôrét nyúzták le, tetten érte ôket két arra haladó vadász. Az okozott kár 13 millió lej.

Arannyal kereskedett

60 gramm aranyékszert és 280 márkát koboztak el a 37 éves Beszterce-Naszód megyei Andreicut Elenától, aki Szászrégenben próbálta értékesíteni a Törökországból törvénytelenül hozott nemesfémet. Szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádakkal szemben.

Erdôbe rejtették a zsákmányt

A mezôcsávási rendôrôrs alkalmazottai azonosították a 23 éves Szántó Romeo visszaesô bûnözôt és a 24 éves Vizi Florint, akik március és április hónapokban a község területén három kereskedelmi egységet fosztottak ki, s vittek el 15 millió lej értékben élelmiszereket, szeszes italokat és cigarettát. Az ellopott javakat az elkövetôk az erdôben ásták el, s ugyanott maguknak is építettek menedéket, ahova a rendôrök elôl bújtak el. A rendôrség tájékoztató szerint a két fiatalembernek cinkostársa is volt, a 32 éves Moldovan Gavril bazédi lakos, akit a nyújtott segítségért a lopott áruból fizettek ki. Szabadlábon védekezhetnek.

Országos hírek

Az Akadémia támogatná a határon túli magyar intézményeket

Az Illyés Közalapítvány és az Apáczai Csere János Alapítvány mellett a Magyar Tudományos Akadémia is részt kíván venni a határon túli magyar kulturális és tudományos intézmények támogatásában – errôl Glatz Ferenc beszélt a tudós testület külsô tagjainak szerdán megrendezett fórumán. Az Akadémia elnöke a mintegy másfél száz külhonban élô magyar tudós elôtt tartott elôadásában elmondta: a kormány tagjaival – többek között Németh Zsolttal, a Külügyminisztérium politikai államtitkárával – még májusban tárgyalnak e kérdésrôl. A lehetséges elképzelésekrôl szólva Glatz Ferenc közölte: az Illyés Közalapítvány általános kulturális, az Apáczai Csere János Alapítvány oktatási, szakképzési míg az Akadémia kutatási források elosztásáról dönthetne.

A McDonald,s 12,9 milliárdja

Ázsiában és Latin-Amerikában még igen dinamikusan nônek a világ legnagyobb gyorséttermi láncának az eladásai, de Európában már lassú a fejlôdés, az idén 2 százalékos volt. Mint az amerikai McDonald,s szerdán nyilvánosságra hozta, az idei év elsô négy hónapjában világméretû eladásai 9 százalékkal nôttek tavalyhoz képest, de míg Észak- Amerikában 4 százalékkal, addig például Ázsiában és ¼ceániában 18 százalékkal tudta értékesítését növelni. Az eladások összértéke egyébként 12,87 milliárd dollár volt, ebbôl 6,17 millió dollár jutott az Egyesült Államokra. A cég annak számlájára írja európai eladásainak dollárban számolt szerény, csupán 2 százalékos növekedését, hogy az euró árfolyama szinte összeomlott az amerikai dollárral szemben.

A Kárpát-medence magyar színi növendékeinek találkozója

"Kárp-szín fesztivál" címmel május 16-21. között rendezik meg a Kárpát-medence magyar színi növendékeinek találkozóját Budapesten. A találkozónak a XVI. kerületi Hunyadvár utcai Erzsébet-ligeti Színház lesz a helyszíne. Kovács Raymund, a kerület alpolgármestere, az esemény egyik védnöke az MTI érdeklôdésére elmondta: tavaly a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem vendégjátéka kapcsán született meg a magyar színészhallgatók egész Kápát-medencére kiterjedô fesztiváljának ötlete és igénye. Az alpolgármester szólt arról, hogy ezentúl évente szeretnének lehetôséget és otthont teremteni a határon túli magyar színiakadémiások anyaországi összejövetelének. A Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának másodévesei az Anna álma címû elôadásukkal lépnek fel. A színpadi etûd Gorkij Éjjeli menedékhely címû színmûve alapján született. Az Anna álmát Kincses Elemér rendezte.

A Valutaalap prágai ülése jó üzlet lesz

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szeptemberi prágai értekezlete cseh szempontból nagyon jó üzlet. Várható, hogy a világ pénzügyi vezetôi és szakértôi a saját pénzükbôl is mintegy félmilliárd koronát költenek el az országban – írta kedden a Mladá fronta Dnes címû prágai lap. Szeptemberben legalább 15 000 külföldi pénzügyi vezetô és szakértô érkezik Prágába az ülésre, és legalább ennyien érkeznek majd tiltakozni és tüntetni a két intézmény ellen. A Valutaalap maga és a cseh állam az egyhetes rendezvényért 1,5 milliárd koronát fizetnek.

A legjobb és legdrágább prágai szállodák két hétig telítve lesznek, sôt, a kereslet meghaladja a kínálatot. A szállodák jelentôsen megemelték áraikat erre az idôszakra.

Légionárius betegség: az ausztrál pénzügyminiszter is megkapta

Az Ausztráliában terjedô légionárius betegség elérte a kormányt is: John Fahey pénzügyminiszter bejelentette, hogy ô is megkapta a baktériumfertôzést. Eddig 81 embert tartanak nyilván betegként. Valamennyiüknél az idézte elô a bajt, hogy látogatóként belélegezték azt a permetet, amelyet a márciusban megnyitott melbourne-i akvárium légkondicionáló rendszere bocsátott ki. A betegségben – amely a tüdôgyulladás egyik fajtája, s influenzaszerû tünetei vannak – eddig ketten haltak meg, heten pedig, közöttük két idôsebb brit turista, válságos állapotban kórházban fekszenek – jelentette az AP.

Rakétasilózzák a pfenniget?

Németország komolyan fontolóra vette, hogy használaton kívüli rakétasilókban fogja raktározni az aprópénzt 2002 januárjától, amikor is forgalomba kerülnek az euró érmék. A pfennigek silózása azért szükséges, mert rézbôl készültek, és ha az összes aprópénzét egyszerre eladná Németország ócskafém-kereskedôknek, akkor a világpiacon a réz ára igencsak zuhanni kezdene. A silós raktározással viszont apránként dobna piacra a az aprópénzbôl, mindig olyankor, amikor épp magas a réz ára - írja a Reuters. A rézpfennig raktározáshoz szóba került 12 méter mély rakétasilókat a hidegháború idején az amerikai hadsereg használta.

Temetkezzen a Holdon!

Az elhunytak földi maradványai immár holdi maradványok is lehetnek. A Celestis Inc. nevû houstoni cég vállalja, hogy hamvasztás után az elhunyt hamvaiból ajakrúzs nagyságú kapszulában feljuttat a Holdra. A holdi temetô elsô "lakója" egy geológus, az 1998-ban elhunyt Mareta West lesz, aki 1969-ben kiválasztotta az Apolló 11 Holdra szállásának helyét. Hamvaiból két grammnyit két-három éven belül kereskedelmi jellegû ûrutazás keretében küldenek a Holdra. Az új szolgáltatás 12 500 dollárba kerül, ezt azonban Mareta West estében a cég fizeti. A Celestis Inc. az ûrben is "temet": eddig száz elhunyt földi maradványait juttatta földkörüli pályára. Chan Tysor, a cég igazgatója kijelentette, hogy jelentôs keresletre számít Ázsiából, mindenek elôtt Japánból, ahol igen elterjedt a hamvasztásos temetés – olvasható a Reuters jelentésében.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

A végrehajtás következik

Tegnap a kormányhivatalban ülésezett az idei 1. számú törvény végrehajtásáért felelôs bizottság. A fôként mezôgazdasági szakemberekbôl álló testület jelenleg a vidéki bizottságoktól beérkezett földtulajdon-vissza- igénylések érvényesítését, és az óvások elbírálását végzi, ezt már a benyújtott igények gyakorlati orvoslása követi.

250 millió hídjavításra

Az Országos Lottótársaság 250 millió lejt adományozott a ratosnyai, Jód-patakon átvezetô híd javítására, amely a legutóbbi árvizek nyomán súlyosan megrongálódott, és amelynek javítására a kormányhivatal kezdeményezett segélyakciót. A pénzt a társaság elnöke ma adja át Marosvásárhelyen.

Olasz kapcsolat Segesváron

Holnap délelôtt 11 órakor a segesvári polgármesteri hivatal dísztermében írják alá a társvárosi kapcsolat megkötését rögzítô egyezményt Segesvár és az olaszországi Citta di Castello között. Az eseményen a két város vezetôi, valamint meghívottak vesznek részt.

Májusi ünnepség

A Nyílt Szívek német ifjúsági csoport holnap délután fél négytôl szervezi meg a Maifest ünnepséget a marosvásárhelyi Aquaserv ÖV nagytermében. A belépés díjtalan, a rendezvény programjában többek között néptáncok, tombola, és különbözô játékok szerepelnek. A marosvásárhelyiek mellett jelen lesznek a szintén rangos brassói és nagyszebeni német néptánccsoportok is.

Hatéves a Mozaik

Hat éve alakult meg a marosszentgyörgyi római katolikus plébánián az ifjúsági mûkedvelô színjátszó csoport, a Mozaik. Május 14-én, vasárnap este 8 órától születésnapi elôadást tart Kabaré mindhalálig címmel, a plébánia nagytermében. Az elôadás elôtt Ivácson Bella Rebeka nyolcadikos iskolás rajzkiállítását Bölöni Domokos író nyitja meg. Az est programjában közremûködik a Jubilate ifjúsági énekkar.

EME orvostudományi elôadás

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség együttmûködésével május 15-én, hétfôn 18 órakor tudományos ülést szervez a marosvásárhelyi Megyei Klinikai Kórház I. számú elôadótermében. Vendég dr. Aszalós Adorján, a Magyar Tudományos Akadémia külsô tagja az egyesült államokbeli Bethesdából, aki két elôadást tart: a gyógyszeres kezelésnek ellenálló rák okairól, valamint az AIDS-fertôzésrôl.

A hallgatók is bekapcsolódhatnak

Holnap délután négy és hat óra között a Marosvásárhelyi Rádió Társalgó címû mûsorának stúdióvendége Csiha Nagy Emese hárfamûvész. A László Edit vezette mûsorba az adás alatt a hallgatók is bekapcsolódhatnak, a 161-222-es. telefonszámon.

Halálos gázolás

A megyei rendôrség közlése szerint szerdán, május 10-én este fél tizenegy órakor a 15-ös számú országút marosszentgyörgyi szakaszán a gernyeszegi illetôségû, 24 éves K. Csaba az MS 04 HUV rendszámú személygépkocsival, a kötelezô elsôbbségadást elmulasztva, egy gyalogátjárón gázolta el a helybéli P. László 62 éves gyalogost, aki belehalt sérüléseibe.

Kísérleti faültetés a Kelemen-havasok fôgerincén

A Rhododendron környezetvédelmi szervezet és a Perpetuum Mobile egyesület kísérleti értékû faültetést végez a hét végén, a Negoj gerincén található volt kénbánya meddôhányóján. Az idén kelt 5-ös számú törvénnyel kinyilvánított, a Kelemen-havasok nemzeti parkjának szégyenfoltját gyalogfenyô-ültetéssel próbálják ismét természetközeli állapotba hozni. Az ültetô gödörben egy bejegyzés alatt álló találmányt, fûrészporból elôállított komposztot használnak. Ha a módszer beválik, az ökológiai rekonstrukcióra EU-pénzelési lehetôségek is valószínûek. Az akció támogatói az ifjúsági minisztérium és az Aidrom, együttmûködik a környezetvédelmi hivatal és a palotailvai erdészeti hivatal, de érdeklôdôket is szívesen várnak.

Szegedi elôadó a megyei kórháznál

Dr. Krizbai István, a Szegedi Biológiai Kutatóintézet munkatársa május 15-én, hétfôn délután 5 órától a Maros Megyei Kórház III. oktatótermében A vér-agy gát mûködésének molekuláris alapjai címmel tart elôadást.

Ma: Téglagyári Megálló

A közismert együttes elôadása elmaradt a húsvéti ünnepek miatt. Ma este 23 órakor az Art Caféban lép föl a Téglagyári Megálló.

Tánc és teadélután

A Rheum-Care Alapítvány holnap délután négy órai kezdettel az R Klubban tánc- és teadélutánt rendez idôsek, reumások, csontritkulásosok számára, amelyen bárkit szívesen látnak. Belépés díjtalan.

Fekete lyukak és sci-fi

A Teszerakt sci-fi klubban ma délután öt órától Szatmári Zsolt Fekete lyukak és sci-fi címmel tart elôadást, a MADISZ székhelyén, Dózsa György utca 9. szám, 81. szoba.

Állatorvosok találkozója

Május 15-én ünneplik az állatorvosok napját, amelynek tiszteletére az Állatorvosok Kollégiuma kétnapos ünnepséget szervez a hét végén a Szováta Szállóba, ahova több mint kétszáz, aktív és nyugalmazott állatorvost várnak a megyébôl. Megnyitó holnap délben két órakor.

APRÓHIRDETÉSEK

ADÁSVÉTEL

FORINTOT és mezôgazdasági kupont vásárolok. Tel. 160-234, 094-247-736. (5810)

ARANY ékszert, tört aranyat vásárolok: 80.000—100.000 lej/g. Tel. 094-991-175. (5810)

ELADÓ villanegyedben (Codrului u.) 5.675 m2-es beépíthetô telek. Irányár: 27 USD/m2. Tel. 217-785, 128-437. (6217)

ELADÓ Audi 100-as német rendszámmal, gyártási év 1986. Tel. 216-008. (6211)

ELADÓ 22 ár beépíthetô telek a Vácmány völgyében, gáz + villanylehetôséggel, beszámítok Dacia 1310-es személygépkocsit. Tel. 094-644-173. (6214)

ELADÓ jó állapotban levô diófurníros hálószobabútor és vitrines régi könyvszekrény. Tel. 256-325. (6215)

ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédôk és autóalkatrészek. Tel. 211-338, 8-17 óra között. (5415)

ORVOSSÁGOK eladók: Cavinton és Panangin elônyös áron. Tel. 211-820. (5686)

ELADÓ 2000 m2-es belterület a Somostetôn. Ára: 8 DM/m2. Tel. 094-850-650. (5657)

ELADÓ konyhabútor és nappali. Tel. 140-740. (5804)

ELADÓ Rostov magnetofon és Unitra lemezjátszó. Tel. 168-709. (5834)

ÚJ! Eladó napkollektoros kerti zuhanyozó. Tel. 095-605- 237. (5832)

HÛSÉGES Trabant kombi sürgôsen eladó. Tel. 065/147-448, 094-346-668. (3281424)

ELADÓ új, 2 kerekû, 1 lovas, 4 személyes kocsi (hintó) igényesnek. Tel. 149-901. (6003)

ELADÓ BMW 316 alkatrészek. Tel. 255-271. (5974)

ELADÓ 1,79 ha szántóföld Marosszentanna határában. Tel. 092-216-793, de. 6-8 és du. 8-10 óra között 135-908. (6026)

ELADÓ Opel Kadett 1,3I, kombi, metálkék, 1989-es kiadás, Mitsubishi Galant, 1800 cm3-es, metálszürke, 1991-es kiadás, fogászati székegységek: Unit Dentar, Siemens és EMDA. Tel. 165-720, 20-22 óra között. (6009)

ELADÓ kétajtós szekrény vitrinnel, asztal 4 székkel, állólámpa. Tel. 123-236. (6046)

ELADÓ hûtôszekrény, 2 fotel, ruhásszekrény. Tel. 136-747. (6078)

ELADÓ Csíkszentdomokoson 20 méhcsalád vagy raj. Érdeklôdni a 066/130-577-es telefonszámon. (6099)

ELADÓ jó állapotban levô tölgyfa ebédlôbútor: kihúzható négyszögû asztal, 6 szék, vitrin, 2 üveges szekrény olcsón. Tel. 255-012. (6108)

SÜRGÔSEN eladó Chrysler Le Baron, 1986-os kiadás, törzskönyv (CI), magánszemély, totalszervó, turbo injekció, ára: 3.100 DM. Tel. 249-061. (6116)

ELADÓ Simca kisteherautó, magánszemély, 1100 cm3-es. Ára: 1.100 DM. Tel. 249-061. (6116)

ELADÓ 39 ár föld Szentannán és tömbház alatti dupla pince a Tudorban. Tel. 149-629. (6116)

VESZEK nagyon jó állapotban levô Fiat 850-et. Tel. 124- 470. (6134)

ELADUNK jó karban levô, nyugatról behozott, felülvizsgált, használt hûtôszekrényeket, fagyasztókat, hûtôládákat, kombinált hûtôket, automata mosógépeket és színes televíziókat. Bô választék, 12 hónapos garancia. Ingyenes hazaszállítás. Marosvásárhely, Gyár u. 15. sz. Tel. 218-314. (6132)

ELADÓ telek építôanyaggal és melléképületekkel. Gyulafehérvári utca 13. szám. Tel. 145-703 vagy 144-778. (5939)

ELADÓ 1993-as kiadású, 1900 cm3-es Golf III TD, 14 ezer DM-ért. Tel. 122-004, 094-660-224. (6019)

ELADÓ 1,17 ha belterület Vámezôn, turisztikai tevékenységre is alkalmas. Tel. 213-020, 7-16 óra között. (6106)

ELADÓ 1984-es kiadású, 1310-es Dacia 1994-es karosszériával. Alkudható ára: 18 millió lej. Tel. 130-115. (6170)

SKODA 120-as bontásából az alkatrészek eladók. Tel. 137-751. (6175)

ELADÓ bontásból való tégla. Érdeklôdni lehet: Kendô falu 62. szám alatt. Tel. 160- 591, 20-22 óra között. (6160)

ELADÓ 500 m2-es beépíthetô telek (víz, gáz, villany) a Rasaritului utcában, az IMF mögött. Tel. 214-034, du. 5 óra után. (6182)

ELADÓK bútorok, hátizsákok, cipôk, diaprojektor, folyóiratok, íróasztal, fotóernyô, konyhakredenc stb. Tel. 165-112. (6193)

ELADÓ 1981-es kiadású Dacia jó állapotban. Alkudható ára: 10 millió lej. Tel. 142-677, munkanapokon, 19-21 óra között. (6187)

ELADÓ IBM Laptop, Pentium, 32 MB, 850 MB HDD, hangkártya, modem, Network kártya igényesnek. Ára: 950 USD. Tel. 214- 721. (6208)

ELADÓ kôpor. 1 kg/650 lej. Tel. 252-181. (6165)

ELADUNK hûtôszekrényeket, hûtôvitrineket, fagyasztókat és automata mosógépeket nagyon jó állapotban. Tel. 165-373, 256-618. (5654)

ELADÓ CP 12-es kombájn. Tel. 145-234. (5938)

SÜRGÔSEN eladó 1982-es kiadású 1310-es Dacia homologálva, kitûnô állapotban. Tel. 138-736. (5977)

ELADÓ gulden holland valuta. Tel. 257-413. (5980)

ELADÓ fényezett ebédlôbútor 1.100 DM- ért, gázkonvektor 250 DM-ért. Cím: Várhegy 19. szám. (6008)

ELADÓK rottweiler kiskutyák törzskönyvvel. Tel. 092- 402-715. (6014)

ELADÓ HP Desk Jet 610 C nyomtató, 3DEMON tévé tuner, Technics deck. Érdeklôdni a 095-429-858-as telefonszámon, 9-18 óra között. (5967)

ELADÓ Epple Mobil 1240-es, nagy teljesítményû kombájn 3,6 m-es szalmás- és 4 soros kukoricavágó asztallal, jó mûködési állapotban. (Alkudható árába kupont is beszámítok.) Tel. 126-959, 092-607-390. (6087)

ELADÓK automata mosógépek 1.500.000 lejért (8 hónap garancia), vasalók, hajszárítók, porszívók, mikrohullámú sütôk. Onesti utca 7. sz. Tel. 094-156-632. (6102)

ELADÓ VW Passat és Bosch EKG-gép. Tel. 576-449, 132/A.

KIRÁNDULÓK, figyelem! Iglu-sátrak olcsón eladók. Tel. 128-056, mobil 094-618-606. (6151)

ELADUNK tyúkokat a Transmur Rt.-nél, 9-14 óra között. Tel. 094-152-945. (6176)

ELADÓ kft. Tel. 161-782 vagy 092-347-375. (6177)

ELADÓ ARO 320C, teher, 1989-es évjáratú, forgalomba beíratott, mûködôképes motorral. Ára: 11.000.000 lej, alkudható. Érdeklôdni a 094-282- 786 vagy 164-128-as telefonszámokon. (6178)

SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (6192)

ELADÓ garázs a Tudorban, az ABC környékén. Tel. 144-302, 141-581. (6235)

KIADÓ garázs vagy raktárhelyiség bent az udvaron. Tel. 122-105. (6241)

ELADÓ új Volga bútorgarnitúra, gyári csomagolásban. Érdeklôdni a 122-469-es telefonszámon. (6236)

ELADÓ új Whirlpool dupla mikrohullámú sütô. Hunedoara u. 24/28. sz. (6244)

ELADÓ hálószoba- és diófa furníros kombinált szobabútor. Érdeklôdni a 214-978-as telefonszámon. (6249)

ELADÓK 6 hetes német juhász kölykök, pedigré, kiválóak. Tel. 250-633, 094-139-162. (6258)

ELADÓK fekete-fehér és színes televíziók. Tel. 132-751. (6259)

ELADÓ vérnyomásmérô, hûtôszekrény, hûtôláda, fotelek, gyerekszobabútor emeletes ággyal. Tel. 218-377 19-21 óra között. (6260)

ELADÓ John Deere kombájn 4,3 m-es vágóasztallal. Tel. 428-447. (6265)

ELADÓ 14 ár telek Vármezôn, a Halász fogadó mellett, tólétesítési lehetôséggel és 83 ár telek Koronka és a Vácmány között, a fôúton. Érdeklôdni a 164-401-es telefonszámon. (6268)

Pentium I, 486-os számítógépek jótállással eladók. Árengedmény. Tel. 165-514. (6270)

ELADÓ a márkodi, volt CAP, 50x10 m-es gabonaraktára és gabonaszelektora. Érdeklôdni az 576-490, belsô 60- as telefonszámon. (6269)

LAKÁS

ELADÓ ház: 4 szoba, két konyha, két fürdôszoba, két elôszoba, pince, garázs, külön udvaron, a központban. Tel. 165-633. (5672)

SÜRGÔSEN eladó lakás Somosdon, a 156. szám alatt: 2 szoba-összkomfort, konyha, kert, kábeltévé, telefon, gáz, villany bevezetve. Érdeklôdni lehet a következô telefonszámon: 067/315-175, este 8 óra után vagy a 092-343-526-os mobilon. (5275)

ELADÓ ház sürgôsen Szentannán 180 millió lejért. Tel. 126-177. (5665)

ÉRTELMISÉGI nô részére kiadó egy garzon a Köztársaság téren. Tel. 132-816. (5869)

ELADÓ ház Seprôdön telekkel és földdel. Tel. 134-441 vagy 126-032. (5079)

ELADÓ magánház 407 m2-es telekkel. Tel. 167- 555. (5504)

ELADÓ igényesnek tömbházlakás: kétszoba-összkomfort (gáz, bútor, kábeltévé) és garázs a szovátai Petôfi Sándor negyedben. Tel. 065/570-427. (5918)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos lakás udvarral és garázzsal a Cuza Voda utcában. Tel. 166-611, érdeklôdni munkanapokon. (5918)

ELADÓ vagy kiadó nyaraló a Bözödi- tónál és egy VW Transporter. Tel. 092-857-311, 215-375. (6029)

KIADÓ szoba diáklánynak vagy felvételizô lánynak. Tel. 162-156. (5990)

ELADÓ a Kövesdombon garzon, ára 60 millió lej és 2 szobás tömbházlakás, ára 70 millió lej. Tel. 218-074, 128-644. (6015)

KERESÜNK kiadó 2 szobás magánházat (kert vagy garázs) vagy 2 szobás lakást a November 7, Kornisa negyedben. Tel. 213-356. (6016)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás, I. osztály, javított, garázs és pince. Tel. 142-668, 17 óra után. (6040)

ELADÓ 4 szobás, I. emeleti tömbházlakás az Armoniei utcában. Tel. 142-760. (6079)

ELADÓ az 1848-as sugárúton 3 szobás, I. osztályú, IX. emeleti lakás. Ára: 125 millió lej. Tel. 162-706, 128-168, munkanapokon 16-20 óra között. (6075)

ELADÓ magánház garázzsal. Alkudható ára: 50.000 DM. Tel. 123-621. (6076)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Tudorban, víz- és gázóra bevezetve. Tel. 143-071. (6082)

BÉRBE ADOK egy kétszobás, I. osztályú, bútorozott tömbházlakást a Tudorban (Cutezantei u.). Ára: 100 DM. Tel. 147-109. (6092)

ELADÓ Székesen 3 szobás, téglaház melléképületekkel és kerttel. Érdeklôdni a 60. sz. alatt, tel. 135-124. (6085)

ELADÓ emeletes kertes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (6096)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás a klinikák környékén. Tel. 216-010, 16 óra után. (6113)

KIADÓ garzon, I. osztály, I. emelet, kábeltévé, telefon, a Kövesdomb utcában. Ára: 80 DM. Tel. 125-670. (6105)

KÉTSZOBA-ÖSSZKOMFORTOS családi ház eladó a November 7 negyedben. Tel. 160-870. (5715)

ELADÓ sürgôsen ház: 2 szoba, konyha, kamra a Március 8 utca 54. szám alatt. Tel. 125-537. (5950)

KIADÓ garzon a klinikák környékén. Tel. 138- 961. (6168)

ELADÓ ház: 4 szoba-összkomfort a Somesului utcában, autóbejárat nincs. Tel. 163-880. (6157)

ELADÓ VIII. emeleti, 2 szoba-összkomfortos tömbházlakás + pince a Koós Ferenc utcában. Ára: 95 millió lej. Azonnal beköltözhetô. Tel. 210-689. (6155)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos magánház 2 garázzsal és kerttel az új klinika környékén. Tel. 210-689. (6155)

3 SZOBÁS tömbházlakás eladó a Kornisa sétányon. Tel. 216-419. (6169)

KIADÓ földszinten 3 szobás, két fürdôszobás, nemzetközi telefonos lakás Pandúrok sétányon. Megfelel orvosi rendelônek, irodának. Tel. 160-996. (6171)

ELADÓ 3 szoba-összkomfortos magánlakás külön udvaron, közel a központhoz. Tel. 140-649, 17-21 óra között. (6172)

ELADÓ ház az 1918. December 1. út 157A. szám alatt: 3 szoba, konyha, udvar. Tel. 136-807 vagy 122-140. (6179)

KIADÓ szoba. Tel. 143-039. (6184)

ELADÓ nagy ház külön udvaron. Ára: 63 ezer DM. Tel. 129-996. (6158)

SÜRGÔSEN eladó központi, emeletes ház garázsokkal, esetleg szintenként külön. Tel. 165-112. (6193)

KIADÓ a Rapid üzlet közelében (Hosszú utca) 2 szobás, földszinti, bútorozatlan, telefonos, kábeltévés) tömbházlakás hosszabb idôre. Rendelônek, irodának is alkalmas. Tel. 218-905, este és 094-913-159. (6195)

KIADÓ bútorozott lakrész a Kárpátok sétányon. Tel. 065/216-390. (6190)

ELADÓ ház: négyszoba, két konyha, két fürdôszoba, két elôszoba, pince, fütôtt garázs külön udvaron a központban. Tel. 165-633. (6210)

KIADÓ a Tudorban 1, szükség esetén 2 szoba. Érdeklôdni este, a 149-309-es telefonszámon. (6220)

ELADÓ ház Vármezôn és benzines Claas kombájnmotor. Tel. 127-270, 218-337. (6219)

ELADÓ nagy ház Marosszentkirály községben, Új u. 97/A sz. Érdeklôdni a 094-572-796-os telefonszámon. (6154)

ELADÓ III. emeleti, 3 szobás lakás a Rovinari negyedben és I. emeleti garzon bútorral együtt a Rozmarinului utcában, elônyös áron. Tel. 094-248-521. (6174)

KIADÓ 3 szobás bútorozatlan tömbházlakás. Tel. 135-533. (6181)

ELADÓ magánház 58 ár kerttel, az Unirii negyed közelében, sg. maj. Ionel Ghiurchi u. 54/B sz. (volt Búza utca). Tel. 127-328, 210-230. (6057)

ELADÓ családi ház a Budai Nagy Antal 7. sz. alatt. Tel. 136-265. (6070)

SÜRGÔSEN eladó ház Udvarfalván, a 251. sz. alatt. (6089)

SÜRGÔSEN eladó 3 szobás tömbházlakás a Kövesdombon, IX. emeleten. Ára: 125 millió lej. Érdeklôdni a 122-160-as telefonszámon 16-22 óra között. (6103)

ELADÓ a koronkai fôúton magánház. Tel. 092- 219-662. (6114)

ELADÓ ház: 1 szoba, konyha, kamra a December 22. u. 116. sz. alatt, fôút, November 7 negyed. (6137)

ELADÓ II. emeleti, I. osztályú lakrész a Kövesdombon. Tel. 251-650. (6039)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás az 1918. December 1. úton, a 201/26. szám alatt. Tel. 257-186. (5969)

ELADÓ háromszobás ház külön udvaron, központi helyen. Tel. 214-132, 16-18 óra között. (5957)

ELADÓ ház melléképülettel, kerttel, Nyomáton. Tel. 255-298, 17-21 óra között. (6083)

ELADÓ fôtéri garzon. Tel. 166-679, 167-615. (6109)

SÜRGÔSEN eladó magánház: két szoba, konyha, fürdôszoba a Crisan utcában és egy garzon a November 7 negyedben olcsón. Tel. 124-148. (6044)

ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Tel. 137-816. (5978)

KIADÓ bútorozott garzon Tel. 148-147. (5996)

KIADÓ telefonos, kábeltévés garzon és Palotailván minden hétvégére (péntek, szombat, vasárnap) kabana. Tel. 144-062. (6066)

ELADÓ 2 szoba-összkomfortos családi ház. Ára: 27 ezer DM. Cím: Várhegy (Chinari) 19. sz. (6008)

ELADÓ sürgôsen 3 szobás tömbházlakás. Tel. 134-595. (6010)

ELADÓ II. osztályú, földszinti garzon a Prodcomplex mellett. Tel. 161-657. (6021)

ELADÓ kertes magánlakás 2 család részére a Szabadi (Voinicenilor) út 125. szám alatt. Tel. 256-456 vagy 248-605. (5604)

ELADÓ I. osztályú garzon jutányos áron. Tel. 134-804. (5932)

ELADÓ 3 szobás, 2 fürdôszobás tömbházlakás. Ára: 65 millió lej. Tel. 092-529- 643. (5930)

ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (5931)

ELADÓ nagy kertes ház. Tel. 094-660-224. (5934)

ELADÓ egyszoba-összkomfort közös udvaron, a Bolyai utcában. Tel. 122-841, 094-901-074. (5769)

KIADÓ garzon a November 7 negyedben. Tel. 250-274. (6228)

ELADÓ azonnal beköltözhetô nagy magánház melléképületekkel, 43 ár kert, Maroskeresztúron, a Fô út mellett. Tel. 146-248. (6233)

KIADÓ egyszoba-összkomfort bútorozva, magánlakásban. Tel. 120-334, 215-531. (6229)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás és két fotel. Tel. 215-964. (6239)

ELADÓ 2 szoba-összkomfortos, II. emeleti tégla és parkettes tömbházlakás a Tudor negyedben (telefon, kábeltévé beszerelve). Tel. 144-234 vagy 218-052. (6246)

ELADÓ lakás kerttel, fagyasztó, hûtôszekrény, mosógép, bútorok, ruhanemû, varrógép. Trébely u. 43. sz. (6243)

KIADÓ bútorozott 2 szoba-összkomfort hosszú távra a meggyesfalvi negyedben. Tel. 141-794. (6251)

ELADÓ 2 szobás, I. emeleti, I. osztályú, rendezett tömbházlakás (telefon, fajanszozva, grésziázva, terasz beépítve). Tel. 127-932, 165-711. (6262)

ELADÓ 3 szobás központi és 2 szobás erkélyes lakás a régi Tudorban. Veszek garzont. Tel. 255- 906, 093-256-981. (6264)

ELADÓ központi fûtéses nagy ház Folyfalván igényesnek. Tel. 094-299-925. (6257)

ELVESZETT

ELVESZETT Böhm Elena névre szóló: személyazonossági igazolvány, 413-as számú, a Helyi Közszállítási Vállalat által kiadott utazási igazolvány, egészségügyi könyv. Mindhármat semmisnek nyilvánítom. (6197)

TÁRSKERESÉS

34/165/59, KOMOLY, tisztességes, káros szenvedélyektól mentes, értelmiségi fiatalember megismerkedne hozzá hasonló lánnyal ôszinte, tartós kapcsolat céljából. Cím: OP1 CP198, Marosvásárhely. (5479)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (5810)

ABLAKVÁGÁS és berakás a legkisebb árakkal az SCCA Constructorul udvarán, ugyanitt eladó zsákolt cement (59.500 lej). Tel. 135-915, 094-156-372. (6084)

VIDEOFILMEZÉS, kidolgozás bármilyen alkalommal. Tel. 136-297, 092-717-467. (6011)

HÛTÔK javítása a kliens lakásán. Garanciát ajánlunk. Tel. 094-210-902. (6013)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-506-932. (5338)

TELEVÍZIÓJAVÍTÁS a kliens lakásán (falun is). Tel. 094-620-373, 133-466, este. (5807)

SZALAGFÜGGÖNY, reluxa, külsô redôny, harmonikaajtó legolcsóbban a városban. Tel. 125-897, 094- 817-243. (5188)

VIDEOFILMEZÉS, fényképezés szakmai szinten. Tel. 167-349, 092-820-593. (5606)

KIADÓ magánház kft.-nek. Tel. 121-031. (5666)

A MAROSVÁSÁRHELYI mezôgazdasági társulás ismételten meghívja tagjait 2000. május 13-án, szombaton de. 10 órakor a 18-as iskolában tartandó közgyûlésre. Meg nem jelenés esetén a jelenlevôk döntéshozatala érvényes. A vezetôtanács. (5852)

KÖLCSÖNZÖK ez évi, új külföldi menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral és koszorúslányruhákat. Tel. 140-109. (5478)

KÖLCSÖNZÖK modern menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 211-820. (5686)

2000-ES MODELLÛ menyasszonyi ruhák kiadók a Happy End Szalonban, az 1918. Dec. 1. u. 157/A sz. alatt. Tel. 167-918. (5719)

MÛVÉSZI manikûrözést (mintával festve) vállalok a kliens lakásán. Elôjegyzés a 160- 577-es telefonszámon, 8-17 óra között. (5866)

KIADÓ központi helyen 28 m2-es üzlethelyiség. Tel. 214-132, 16-18 óra között. (6047)

KÉRJÜK azt a marosvásárhelyi úriembert, aki 1996. december 15-én déli órában megállt egy közúti baleset színhelyén Craiovától 14 km-re Bukarest irányába, h&