Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Markó Béla:

Tegnap ülésezett az RMDSZ Operatív Tanácsa, a Marosvásárhelyen kialakult helyzet ügyében. A testület határozatot fogadott el, amelyet mellékelten közlünk. A tanácskozást követôen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke válaszolt kérdéseinkre.

– Milyen döntést hozott az Operatív Tanács? Mennyire volt egyetértés a testületen belül?

– Az Operatív Tanács egyetértett abban, hogy olyan helyzet alakult ki Maros megyében, amelyet sürgôsen és mindenfajta halogatás nélkül meg kell oldani. Az országos kampánystáb kérésére ült össze egyébként az Operatív Tanács, és a közös konklúziónk az volt, hogy éppen a Maros megyei választások sikerének érdekében kell intézkedni. Utólag is meg vagyok gyôzôdve, hogy ez egy jó intézkedés volt.

– Hogyan foglalná össze az eljárás indokait?

– Sokan csak arról tudnak, hogy a marosvásárhelyi tanácsosi lista letétele nem volt rendben. De sajnos ez csak az utolsó olyan szabálysértése a Maros megyei elnöknek, amely az országos kampánystábot arra késztette, hogy kérje az Operatív Tanács összehívását. Már azelôtt számos szabálysértés történt. Kincses Elôd nem tartotta be sem a Szövetségi Képviselôk Tanácsának határozatait, sem a Területi Képviselôk Tanácsának a rendelkezéseit, sem az országos kampánystábnak a döntéseit. Az Kampánystáb számos átiratban kérte Kincses Elôdöt, hogy tartsa be a szabályokat, de nem ért el semmiféle hatást. A marosvásárhelyi elôválasztásokkal kapcsolatosan az országos kampánystáb egy átiratban pontosan és világosan megfogalmazta Kincses Elôd számára, hogy mit kellene tenni, hogyan kell a szavazást lebonyolítani, hogyan kell a szavazócédulákkal bánni ahhoz, hogy érvényes legyen a választás. Ezt a megyei elnök nem tartotta be, ehelyett folyamatosan mindenfajta vitákat folytatott a szervezeten belül, és különbözô felesleges sajtónyilatkozatokkal növelte a szervezeten belüli feszültséget.

Arról is kellene beszélnünk, hogy emiatt Maros megyében gyakorlatilag még nem indult be a választási kampány, Marosvásárhelyen nem lehet látni RMDSZ-plakátokat, bár az országos kampánystáb s az ügyvezetô elnökség már napokkal ezelôtt ellátta plakátokkal a Maros megyei szervezetet. Nagyon remélem, hogy most már nagy lendülettel beindítjuk a választási kampányt, és minden rendben lesz.

– Mire számít, a most kialakult helyzet mennyire befolyásolja majd a választás kimenetelét?

– Ilyen esetek elôfordulhatnak, szerintem a Maros megyei RMDSZ- tagoknak, a helyi szervezeteknek, a Maros megyei magyarságnak, a választóknak látniuk kell, hogy ha szükséges, nem szívesen tesszük, de az RMDSZ országos vezetôsége határozottan föllép, és ezt éppen a választás sikere érdekében teszi. Fontosnak tartom, hogy Marosvásárhelynek újból magyar polgármestere legyen, minél több magyar tanácsosa legyen. Ez számunkra a következô négy esztendôben döntô fontosságú lehet. Ennek érdekében mindannyian össze fogunk fogni. Én magam is úgy döntöttem és a kampánystáb is úgy döntött, hogy külön figyelmet fordítunk a marosvásárhelyi kampányra és segíteni fogjuk a Maros megyei szervezetet, hogy a választási kampány minél jobban menjen.

– A Krónika jegyzetírója szerint Kincses Elôd felfüggesztésével az RMDSZ távlati érdekei ellen döntöttek, mert Kincses úgymond az önkormányzatiság céljaival egyezôbben járt el, mivel a népakaratra figyelt. Ön hogy látja?

– Maga az RMDSZ természetesen a népakaratra figyelt akkor, amikor az elôválasztások módszerét bevezette, és Erdély-szerte, ahol elôválasztásokat tartottak, rendben lezajlottak. Sajnos, Marosvásárhelyrôl nem lehet ugyanezt elmondani, és éppen ezért nem tükrözhette az elôválasztások eredménye a népakaratot. Egyébként meg kell mondanom, hogy a Kincses Elôd által letett lista nem azonos nemcsak a TKT döntésével, de az elôválasztásokon kialakult listával sem. Tehát ezt ô maga egyedül véglegesítette. Ennek ellenére hangsúlyozni szeretném, hogy az elôválasztásokon szerepelt személyek, meg a TKT által megszavazott személyek szerepelnek ezen a listán. Sorrend-problémák vannak, de ezeket a sorrend-kérdéseket véleményem szerint a választások után korrigálni lehet. Tehát ez egy olyan lista, amelyre mindenkinek szavaznia kell.

Az Audiovizuális Tanács pontosít

Hétfôi közleményében az Országos Audiovizuális Tanács sajtóirodája néhány pontosítást hozott a választási kampányra vonatkozóan.

Eszerint 48 órával a választások napja elôtt tilos közvélemény-kutatási eredményeket közölni, jelölteket meghívni a tévé- vagy rádiómûsorokba, kommentárokat közölni a választási kampányról.

Huszonnégy órával a választások napja elôtt pedig tilos a választási kampányról adatokat közölni, leszámítva a választási bizottságoktól érkezett közleményeket.

A Külügyminisztérium székházában hétfôn román–brit biztonsági tanácskozásokra került sor. A brit védelmi és külügyi tárcák vegyes bizottságát Oliver Manning, stratégiai kérdésekkel foglalkozó külügyi államtitkár-helyettes vezette, a román bizottságot Mihai Razvan Ungureanu külügyi államtitkár. A megbeszélések az Éves Elôcsatlakozási Programra összpontosultak, valamint annak esélyeire, hogy 2002-ig életbe léptetése elfogadható ütemben történjen, lévén, hogy ekkorra tervezik az Észak-Atlanti Szövetség újabb bôvítését.

Terítékre került továbbá az EBESZ kérdésköre is, kiváltképp azok a feladatok, melyek Romániára a szervezet elnökeként várnak.

Alapítványi támogatások a határon túliaknak

Tavaly összesen 1,62 milliárd forinttal gazdálkodott a határon túli magyarokat támogató Illyés, Új Kézfogás és Apáczai Közalapítvány – közölte Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke az erdélyi magyar polgári szervezetek Kolozsváron tartott második tanácskozásán.

Szabó Tibor felszólalásában hangsúlyozta: örvendetes, hogy a civil társadalom kezdeményezôként lép fel, és ennek kiegészítése a mindenkori magyar kormány feladata. A HTMH kiemelten foglalkozik a határ két oldalán élô magyar közösségek kapcsolattartásával. Ebben politikai és erkölcsi téren támasz a Magyar Állandó Értekezlet, a maga hat szakértôi bizottságával. Anyagi támogatást a magyar állami költségvetés és az utóbbi idôben élénkülést mutató gazdasági, illetve civil szervezôdések nyújtanak.

Mindenképpen hosszú távú befektetésekrôl van szó. Az Illyés Közalapítvány 1999-ben az elôzô évhez képest 50 százalékos költségvetés- növekedést ért el: 820 millió forinttal gazdálkodott (nagyjából ennyi jut az idei esztendôre is), amit 47 százalékban infrastruktúrára, 53 százalékban pedig intézményfejlesztésre költött. A tavaly beküldött háromezer pályázat közül 1300-1400 részesült kedvezô elbírálásban. Az Új Kézfogás Közalapítvány 1999-ben 300 millió forinttal gazdálkodhatott, ami ugyan nem túl sok, mégis sikerült a vállalkozói háttér hatékony támogatására összpontosítania. Az Apáczai Közalapítvány tavaly 500, az idén 700 millió forint fölött rendelkezik, és célja, hogy az oktatási rendszer megerôsítésével az itteni fiatalokat a szülôföldön való maradásra serkentse.

Szabó Tibor kitért arra is, hogy az elmúlt években "agyelszívás" indult meg, ezért a magyarországi illetékesek szeptembertôl 100 millió forintnyi ösztöndíjalapot terveznek a határon túli magyar fiatalok számára, amelyet a szülôföldjükön vehetnek igénybe. A szülôföldön maradást szolgálja az a kétmilliárd forint is, amelyet a magyar kormány az idei költségvetésben különített el az erdélyi magyar egyetem megalapításának támogatására.

Tibád Zoltán, az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriumának titkára szerint az idén már 1600 pályázat érkezett be, ebbôl a romániai alkuratórium 920-at vitatott meg. Az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumához idén beérkezett pályázatok által igényelt összeg 1,6 milliárd forintra tehetô.

Amikor egy közösség a világ elé viszi a szennyesét, bizonyára alapos oka lehet rá. Ámbátor régebben a közvélemény (volt ilyen is) megbélyegezte, ha valaki fekélyes sebeit oktalanul mutogatta, mégpedig ekként: "Maga rakta föl házára a keresztet." Vagy így: "Na, ez is kirakta kapujára a keresztet." Nyilván, a házikeresztrôl van szó, arról a belsô ügyként kezelt gondról-bajról, amelynek egyetlen porta sincs szûkében, de a tisztességes magyar ember csak egészen kivételes helyzetben vitte világi bíró elé a kapun belüli gondokat. Közösségek esetében ma is tapasztalom falujáró útjaimon, hogy óvakodnak bármit is az orromra kötni olyasféle dolgokból, amelyek szerintük nem tartoz-nak a nyilvánosságra. Ez a túlzott óvakodás/óvatoskodás olykor oda vezet, hogy egyik-másik, közérdeklôdésre is számot tartó eseményt nem hirdetik/hirdetjük meg, utólag pedig, ugye, Hofival szólva már szabhatjuk. A bizalmatlanság csak akkor oldódik, ha megtapasztalják, hogy az újdondász (az újságíró) józsefattilásan: értük van és nem ellenük, akkor is, hogyha haragszik. Jó két évtizede talán, már nem emlékszem pontosan, egyik Küküllô menti faluban papot választottak a reformátusok. A diktatúra éppen izmosodóban, a hírzárlat csaknem tökéletes, piaci forrásokból, kofadumából lehetett tudni ezt-azt a csatározások állapotáról, a hadihelyzetrôl. Máshonnan aligha. Pedig, ugye, derült égbôl elektromágneses hullám, beütött; a Szabad Európa Rádióban szélesen taglalták a faluban eluralkodott áldatlan állapotot; hogy magyarok készek ölre menni, csak mert nem ugyanazért a pásztorért rajonganak, történetesen. Lám, a falu akkor is megtalálta a médiát, amely (azt hiszem, helyesen) tárta a világ elé a bajt. A magyarokra oly igen jellemzô viszálykodást, Medgyes Lajos dési papköltô kifejezésével: a pártviszályt. Ô ugyan "Hazámnak ôslakosai!" megszólítással késztetné Erdély népeit a nagy megbékélésre, mi azonban, évszázad fordulóján is csak ott tartunk még, hogy elôbb magunkkal kellene megbékélnünk. Nos, ez az, ami nehéz, sôt nem megy, mert lehetetlen. A mai erdélyi falu civakodó magyarjai ölre mentek szombaton, és (mit jelent a modern média?) alig cseppenhetett meg egy kis vér, némi miszit- maszat, rögtöni hívásra máris ott termett a bomba tévécsatorna szemefüle-kamerája. Mire Önök e sorokat olvasnák, talán már le is ment a tegnapi ötórásban a bunyó, melytôl a derék kálvinisták ugyan sem okosabbak, sem helyesebbek, sem bölcsebbek, sem gyôzedelmesek nem lesznek, hiszen mindössze annyi a nagy buli tétje, hogy az egyik rész elkergetné a papot, a másik nem; vagyis fülemile-pör ez a javából. A fülemile itt ugyebár a lelkész, aki valahogy nem egészen a közös gallyra üle, bár ha oda ül vala, akkor is lesz, aki Péterként pálságát orron "kontesztálja". Az ügynek nem annyira a kimenetele az érdekes, mint maga a tény: hogy egy tisztességérôl és jó hírérôl, szorgalmas embereirôl és kitûnô borairól ismert Kisküküllô menti falu szinte egy emberként rakja ki házára a falukeresztet. (Esetleg utalnék még e szöveg elsô mondatára is.) Derekasan cégéreztetik magukat magyar testvéreink. És nincs egyházi hatóság, karizmatikus tisztségviselô, nincs érdekképviseleti szervezetünknek oly tekintélye, akinek a véleményét kérnék, akinek akár salamoni döntésére bíznák magukat. Nincs. Nekik a tévé nyilvánossága kell. És verekednek a kamera elôtt, mint a majd' megmondám, kik.

Hát csak tegyétek, feleim. Tegyétek, és egyétek. Ti fôzitek, majd szépen elrágódnak az unokáitok rajta. Nem szeretnék a sírotokban lenni.

Az ellenzék új IMF-megállapodást akar

Az idei parlamenti választások eredményeként létrejövô új kormánynak új megállapodást kell majd kötnie a Nemzetközi Valutaalappal – jelentette ki Adrian Nastase, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) elsô elnökhelyettese.

Nastase a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva bírálta annak a megegyezésnek több pontját, amelyre a mostani kormány jutott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az országnak nyújtott készenléti hitel meghosszabbításának feltételeirôl. A PDSR vezetô politikusa nem értett egyet azzal a kötelezettségvállalással, hogy a kormány privatizálja a Mezôgazdasági Bankot és a Román Kereskedelmi Bankot, valamint az állami áram- és a gázszolgáltató vállalat "egyes, rendkívül nyereséges részlegeit".

Az ellenzéki politikus kifogásolta azt is, hogy a megegyezés értelmében veszteséges vállalatokat zárnak be, több százat "kiárusításon adnak el". Nastase a kormány szemére vetette, hogy egyebek között azt is vállalta: még az IMF vezetô testületeinek döntése elôtt 20 százalékkal emelik az áram és a gáz fogyasztói árát és hatályon kívül helyezik a nagyberuházóknak nyújtott kedvezményeket.

– Az áram és a gáz fogyasztói ára nôni fog 20 százalékkal, de a kormány nem az IMF követelésére döntött így – válaszolta erre Sebastian Vladescu, a pénzügyminisztérium államtitkára. A gáz fogyasztói ára lassan egy éve változatlan, miközben a lej jelentôsen leértékelôdött az amerikai dollárhoz képest. A szolgáltatók követelésére már év eleje óta a kormány napirendjén van az áremelés, de a döntést halogatták, mert az általános forgalmi adó április eleji bevezetése miatt máris 19 százalékkal többe kerül az energia a fogyasztóknak.

A sajtóban eddig sokféle értesülés jelent meg: hol május végére, hol június elejére, hol meg július elejére várták az áram és a gáz árának emelését. A 20 százalékos áremelés más árukat és szolgáltatásokat is megdrágít majd, és egy ilyen áremelési hullám kétségessé teszi, hogy a kormány képes lesz-e betartani az infláció éves szintjének komoly csökkentésére tett ígéretét.

Petre Roman az államfôt bírálja

Petre Roman külügyminiszter, a Demokrata Párt (PD) elnöke arra figyelmeztette Emil Constantinescu államfôt, hogy jó lenne, ha az államelnök nem tenne többé olyan nyilatkozatokat, amelyek kétségesnek tüntetik fel a következô kormány hitelességét, ha nem a jelenlegi koalíció kerülne ismét hatalomra.

A PD elnöke szerint Romániában adottak annak a feltételei, hogy az ország politikai irányvonala akkor se változzon, ha a parlamenti és az elnökválasztások után módosulnak a jelenlegi erôviszonyok. Roman úgy vélte, ezeket a feltételeket erôsíteni kell.

Emil Constantinescu államfô pénteken, egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy az elmúlt négy évben Romániában stabil demokrácia alakult ki. Példaként említette, hogy Jugoszlávia ma jócskán Románia elôtt tartana, ha Jugoszlávia élén más személy állt volna. Véleménye szerint, Horvátországnak is csak akkor lett esélye az európai integrációra, miután Stipe Mesicet államfônek választották.

Petre Roman szerint Emil Constantinescu korábban számos olyan kijelentést tett, hogy egy esetleges kormányváltás nem változtatna Románia helyzetén, ám a pénteki interjúban elhangzottak eltértek ettôl.

A PD elnöke nem kívánta az államfô külpolitikai megjegyzéseit kommentálni, mondván: az alkotmány elôírja, hogy külügyminiszterként köteles együtt dolgozni az elnökkel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelenlegi ellenzék "kiváló támogatást nyújtott" az Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalásokra kidolgozott román középtávú gazdaságfejlesztési stratégiához. Mint mondta, ô személyesen nagyon sokat tett azért, hogy az ellenzék ezt a támogatást megadja, de Emil Constantinescu is ezen fáradozott.

Az államfô a pénteki interjúban a stabil román demokrácia igazolásaként azt említette, hogy a mostani választási kampányban – a négy évvel ezelôttitôl eltérôen – nem szerepelnek olyan nagyon nehéz problémák, mint az európai és az euroatlanti integráció ügye, a kisebbségekkel és a szomszédos országokkal szembeni politika. Constantinescu ezt elnöki ténykedése legnagyobb eredményeként értékelte.

Petre Roman külügyminiszterként korábban már többször leszögezte, hogy a nemzetiségi kérdés nem probléma Romániában, nincs egyetlen olyan román párt sem, amely nacionalista propagandával élne. Ugyanakkor azt is leszögezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök áprilisban tett bukaresti hivatalos látogatása elôestéjén, hogy a választások évében szó sem lehet magyar konzulátus megnyitásáról a Székelyföldön, Csíkszeredában.

Borsod–Abaúj–Zemplén megye önkormányzatának képviselôi tettek látogatást tegnap a Maros Megyei Tanácsnál. A hattagú csoportot Toganel Ioan elnök, Virág György és Fratean Alexandru alelnökök, Burkhárd Árpád alprefektus illetve Bulyovszky Lóránd tanácsos fogadta.

Az észak-magyarországi megyébôl érkezett küldöttséget dr. Ódor Ferenc, országgyûlési képviselô, a közgyûlés elnöke vezette. A vendégek között volt Lénártek András országgyûlési képviselô, Gergely Róbert, a megyei közgyûlés FIDESZ frakiójának elnöke, Panyik József, a Szovátával partnertelepülési kapcsolatban levô Szikszó polgármestere, a Marosvásárhelyrôl származó Bartha Ferenc képviselô, valamint Karosi Imre a Déli Hírlap szerkesztôje.

Köszöntôjében Toganel Ioan a megyei tanács nyitottságát hangsúlyozta, példaként említve e téren a Pest valamint a Gyôr-Moson-Sopron megyékkel fenntartott együttmûködést. A romániai átalakulásról rajzolt rövid összefoglalót követôen az elnök kifejtette: a megyei tanácsot komolyan foglalkoztatja, hogy a valódi önigazgatás Romániában is megvalósulhasson. E téren ugyanis hátrányban vagyunk a magyarországi megyékhez képest, hisz a helyhatóságok vagyonjogi helyzetének tisztázására hozott törvény csak 1998-ban lépett érvénybe. A protokolláris találkozásokon túl a közigazgatás, továbbá a megyei tanács igazgatásával mûködô és a hasonló Borsod–Abaúj–Zemplén megyei egységek közötti, valamint a gazdaság terén látja megvalósíthatónak az együttmûködést.

A két megye lakosságának száma közel azonos – hangzott el az összehasonlítás dr. Ódor Ferenc elnök beszédében, aki szerint, bár mindenki számára a saját megyéje a legszebb, amit itt láttak, el kell ismerniük, hogy szép. Az ismerkedés elôzményeként a Bartha Ferenc által elômozdított kapcsolattermtést értékelte, majd úgy fogalmazott, hogy mindkét fél számára van tanulnivaló a másik munkájából. A gazdasági együttmûködés terén azt a német vállalkozást említette, amelynek Sátoraljaújhelyen is van kirendeltsége, s amely megvásárolta a Matricon részvényeit. Megyéje turisztikai vonzerejét hangsúlyozva – az aggteleki cseppkôbarlang, Tokaj hegyalja –, meghívást intézett a Maros megyei tanács vezetôségéhez, s felajánlotta, hogy a PHARE és az Európai Közösség egyéb programjaiban való részvétel terén eligazítást nyújtanak, együttmûködést kínálnak a helyi szakembereknek.

A köszöntôket követô beszélgetés kapcsán Toganel elnök beszámolt, hogy a Maros megyei tanács milyen tervcsomagokkal rendelkezik, s a régiós támogatások hozzáférhetôségérôl érdeklodött, majd ígéretet tett, hogy július- augusztus folyamán viszonozzák a látogatást.

A vendégeket köszöntötte az alprefektus, s a küldöttség nevében Panyik József szikszói polgármester igazolta, hogy ô maga az egymást váltó három szovátai polgármesterrel is fenntartotta a barátságot, Bartha Ferenc szikszói vállalkozó pedig az emberek közöti kapcsolatok fontosságáról beszélt.

A Népújság kérdésére, amely a látogatás indítékára, valamint a távlatokra vonatkozott, dr. Ódor Ferenc, elnök a következôket nyilatkozta: – A megyei közgyûlés tagja Bartha Ferenc úr, aki Marosvásárhelyrôl jött Szikszóra, s a szikszói önkormányzat Szovátával fenntartott kapcsolata, tehát a személyes indíték volt a döntô. Itteni tartózkodásunk pedig megerôsítette az együttmûködési szándékot, amirôl hasonlóan nyilatkozott Maros megye vezetése is. Szép környezetet láttunk, tehát a turisztika mindenképpen az együttmûködés egyik formája lehet, hasonlóképpen a már említett gazdasági megvalósítás, ami az elmúlt évben megyénkben járt marosvásárhelyi küldöttség látogatásának az eredménye, tehát van már amire hivatkozni, s ennek alapján a jövôben arra törekszünk, hogy ezek a kapcsolatok úgy alakuljanak, hogy ez elégtételt jelentsen a választóink számára is. Az európai uniós csatlakozást illetôen vannak olyan alapok, amelyek minél eredményesebb megpályázása mindkét fél érdekében áll, s ez a jövôt építo együttmûködés fontos tényezôje lehet. A sportot és a kultúrát, és ezen belül a színházak kölcsönös vendégszereplését sem lehet kihagyni. Alapjában véve pedig az emberek közötti barátság kialakításán van a hangsúly – vélekedett a vendégküldöttség vezetôje.

A vendégeket a protokolláris bemutatkozáson túl Virág György alelnök fogadta, majd a Kereskedelmi Kamaránál, a Patronátusnál és a Matriconban tettek látogatást.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa meghallgatta az Országos Kampánystáb jelentését, illetve a szövetségi elnök tájékoztatóját, és elemezte a Maros megyei RMDSZ-ben kialakult helyzetet.

Az Operatív Tanács megállapította, hogy Kincses Elôd, a Maros megyei szervezet elnöke sorozatosan megsértette a Szövetségi Képviselôk Tanácsának, az Országos Kampánystábnak és a Területi Képviselôk Tanácsának a döntéseit, és az Országos Kampánystáb többszöri írásos figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó betartani a választási elôkészületek szabályszerûségére, tisztaságára és hatékonyságára vonatkozó rendelkezéseket. A Maros megyei elnök, önös érdekeknek engedve, több testületi döntést megszegett, a megyei kampánystáb elnökeként pedig nem tudta kellôképpen elôkészíteni és megszervezni sem a elôválasztásokat, sem magát az önkormányzati választási kampányt.

Mivel az Operatív Tanács véleménye szerint az így kialakult helyzet veszélyezteti a Maros megyei választások sikerét, a következô határozatot hozzuk:

1. Felfüggesztjük Kincses Elôdöt megyei elnöki tisztségébôl.

2. Ideiglenesen megbízzuk Kelemen Atillát, a megyei Területi Képviselôk Tanácsának elnökét a megyei elnöki teendôk ellátásával.

3. Javasoljuk a Területi Képviselôk Tanácsa mielôbbi összehívását.

4. Javasoljuk, hogy a Területi Képviselôk Tanácsa határozzon a tisztújító küldöttgyûlés önkormányzati választások utáni sürgôs összehívásáról.

Bukarest, 2000. május 8.

Markó Béla, Demeter János, Kelemen Atilla, Kelemen Hunor, Péter Pál, Takács Csaba, Verestóy Attila

Az RMDSZ Operatív Tanácsa megállapította, hogy helyi és területi szervezeteink nagy többsége jól készítette elô a választási kampányt, és jól szervezték meg a jelöltlisták összeállítását. Az elôválasztások a legtöbb helységben sikeresek voltak, és az ezzel a módszerrel, vagy pedig a helyi és területi döntéshozó testületek által kialakított polgármesterjelölt- és tanácsosjelölt-listák tükrözik a magyar közösségek akaratát.

Mindenütt, ahol ezt célul tûztük ki, teljes listát tett le az RMDSZ.

Az elkövetkezendô négy esztendôben döntô fontosságú lesz mindannyiunk számára, hogy mekkora erôvel rendelkezünk a helyi és megyei önkormányzatokban.

Éppen ezért felhívjuk szervezeteinket, hogy a kampányidôszakban tegyenek meg mindent a választásokon való minél nagyobb és minél egységesebb részvétel érdekében.

Június 4-én minden egyes szavazat számítani fog. Kérjük választóinkat, hogy vegyenek részt a választásokon és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

2000. május 8.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa

Mire vagyunk szabadok?

Mesterséges világítással, öntözéssel nem lehet erdôket fölnevelni. A pedagógus nem számíthat eredményre, ha tanterv és utasítások alapján, óravázlattal a kezében módszeresen hányja a borsót a falra. Amit tanít, valószínûleg elfelejtik majd tanítványai, de ahogy tanít, a megismerés, az emberformálás élménye megmarad. Nem a nagy szentek hiányoznak manapság, hanem a kisemberek, akik ott vannak, ahol lenniük kell hétköznapi hûségükkel, akik vállalják a gyermeket, s szülôként, pedagógusként az élet, a szeretet csodájára tanítják meg.

Néhány gondolatot emeltünk ki dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel elôadásából, amely az elmúlt napokban hangzott el a marosvásárhelyi Katolikus Ifjúsági Központ nagytermében. Magyarország legszebb plébániáját, az I. András király által 1055-ben alapított Tihanyi Bencés Apátságot vezetô szerzetes Farkas Ernô tanfelügyelô meghívására látogatott el Marosvásárhelyre. A vendéget Csató Béla fôesperes mutatta be a fôként pedagógusokból álló népes közönségnek, akik számára, a szerzetesi, pedagógusi valamint oktatásszervezési hivatást ötvözô bencés atya elôadása egyedi élményt jelentett.

Kérdéseink életére, munkásságára, pedagógusi hitvallására vonatkoztak.

– Valószínû, sokan érdeklôdtek, hogy e ritka név milyen eredetet fed.

– Anyai ágon cseh nemesek, apai ágon lengyelek a felmenôim, én magam magyar vagyok. Egyik rendtársam azt kérte tôlem, hogy magyarosítsam a nevem, mert feltételezi, hogy fogok még cikket vagy könyvet írni, de elhatároztam, hogy nem magyarosítok, mert a magyarság nem név, hanem vállalás kérdése.

– Elôadásából egy vérbeli pedagógust ismerhettünk meg; melyik hivatást választotta elsônek: a szerzetesit vagy a tanárit, avagy egyszerre lett mind a kettô?

– Értelmiségi családból származom, édesapám, nagyapám, nagybátyám – mindhárman állatorvosok voltak, s mindenki azt gondolta, hogy az ô mesterségüket folytatom tovább. 1955-ben kezdtem el a gimnáziumot Pannonhalmán. Tanáraim szerzetesek voltak. 1957-ben kaptam egy öreg Zorkij fényképezôgépet, szívesen fotóztam, gyakran szerepeltem kiállításokon és nagyon szerettem a filmeket. Ebben az idôben nagy hatással volt rám Szôcs István Ember a havason címû filmje, és arra gondoltam, hogy filmoperatôr leszek. 1959-ben azonban, amikor leérettségiztem, úgy gondoltam, hogy nekem ott kell maradnom Pannonhalmán, abban az apátságban, amely mellett volt a gimnázium, s ahol olyan tanárok tanítottak, akik nagy hatással voltak rám. Neveket nem tudnék említeni, mert több szerzetes tanárom példája alapján állt össze bennem az az életeszmény, amelyet végül is vállaltam. 1959-ben tehát beléptem a rendbe, s Pannonhalmán elvégeztem a teológiát, 1964-ben lettem szerzetes pap, utána pedig bencés szerzetesként a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen hallgattam a magyar-orosz szakot. 1968-tôl a gyôri bencés gimnáziumban voltam magyar- orosz szakos és nevelô tanár, ott kezdtem el foglalkozni régi könyvtárral, könyvtárrendezéssel. 1973-ban az akkor megválasztott fôapát titkárának nevezett ki. Nagyon érdekes szakasza kezdôdött az életemnek egy olyan idôszakban, amikor nehéz volt eligazodni és helyet találni egy egyházi intézményben, ahol abban az idôben próbálták tágítani a kereteket, küföldi kapcsolatokat találni. 1979-ben neveztek ki a pannonhalmi gimnázium igazgatójának, s az iskolát valamint a diákotthont 1988-ig vezettem. 1991-ig a Pannonhalmi Apátság rendfônökhelyettese, azaz perjele voltam, onnan kerültem a mûvelôdési és közoktatási minisztériumba mint a nem állami, nem önkormányzati iskolákért felelôs miniszteri biztos, amely tisztségben sokat dolgoztam az egyházi iskolák újraindítása érdekében. 1994 októberétôl élek Tihanyban, akkor helyezett oda elöljáróm, a pannonhalmi fôapát úr.

– Milyen feladattal bízták meg?

– A Tihanyi Bencés Apátságot 1950-ben oszlatták fel, és a rendszerváltást követôen valamilyen formában újrakezdôdhetett Tihanyban a bencés élet. Bár a munkásságom nagyobbik része az iskolával fonódott össze, jelenleg egy apátság újjáélesztése a feladatom. Négyen vagyunk szerzetesek, lelkipásztori és kulturális munkát végzünk, könyveket adunk ki, kiállításokat, elôadásokat szervezünk értelmiségiek számára. Lehetôségem van arra, hogy meghívásra elôadásokat tartsak a legkülönbözôbb helyeken, bel- és külföldön egyaránt. Témájuk a pedagógia mellett kultúra és keresz-ténység, kereszténység és politika.

– A bencés életet említette, manapság hogyan fogalmazhatnánk meg a bencésség lényegét?

– Ugyanaz, mint régen, a közösségi élet, azonos hivatású emberekkel együtt élni, dolgozni és imádkozni, úgy, hogy ez a közösség eligazodási pontot jelentsen az igazságot keresô ember számára.

– A szerzetesi életforma mellett miért vált életében ilyen fontossá a pedagógiai vonal?

– Amikor beléptem, a bencés rend nem foglalkozhatott mással, csak oktatással, neveléssel a gyôri és pannonhalmi gimnáziumokban. Bár 1948-ban feloszlatták az összes egyházi iskolát, 1950-ben a katolikus egyház visszakapott nyolc gimnáziumot, köztük az említett kettôt is. Jól éreztem magam tanárként, szerettem a gyermekek között lenni, s azóta is szívesen foglalkozom a pedagógiával, s ha csak lehetôségem van, elôadást tartok.

– Ebben a világban, amelyben élünk, véleménye szerint milyen tanítókra, tanárokra van szükség, milyennek kell lennie ma az igazi pedagógusnak?

– Úgy látszik, hogy ez a mostani világ információkat akar gyûjteni és bôvíteni, de a pedagógus, aki azt hiszi, hogy az ô feladata az információközvetítésre szorítkozik, az nem a helyes úton jár. Információt is kell továbbítani, de a legfontosabb a világkép, az emberkép, amit a pedagógusnak ki kell alakítania tanítványaiban. Hivatásának lényege: hozzásegíteni a felnövekvô nemzedéket ahhoz, hogy értelmesen élje le az életét, s ebbôl csak egy szûk szelet, hogy információ birtokába juttatjuk ôt.

– Ezt a felfogást azok közül, akik ma a katedrán vannak, nem sokan vallják és vállalják…

– Ez egyrészt annak a társadalmi elvárásnak tulajdonítható, amely azt szeretné az iskolától, hogy minél kevesebb energiával és ráfordítással minél több hasznos, produkcióra képes embert állítson elô, ami Magyarországon forintban, Nyugat-Európában pedig dollár értékben fejezhetô ki. Ez véleményem szerint tévutat jelent. A pedagógusnak nem ez a feladata, hanem az, hogy kézen fogja az embert, felvezesse az életbe, és megtanítsa élni. Élni tanítani az embert pedig csak akkor lehet, ha világképet közvetítünk számára. Ehhez a világképhez pedig feltétlenül hozzá tartozik az, hogy az ember egyszeri, egyedi és megismételhetetlen, az életet, a létezést pedig adottságként tapasztalja meg, s élete a halállal, ha nem is zárul le (a keresztény ember hite szerint), de a látható része azzal végzôdik. Úgy kell tehát megtanítani az embert élni, hogy értelmes legyen a halála is. És itt máris átléptünk azon a határon, ahol csak az ismeretek játszhatnak szerepet.

– Hogyan lehet a fogyasztói társadalom bûvkörében élô fiatalok lelkére hatni, hogy megszeressék és gyakorolják is a vallást?

– Minden fiatal számára nagyon fontos, hogy kapcsolatba kerüljön olyan személyiségekkel, akikhez igazítani tudja az életét. A pedagógus és a szülô szükségképpen vonatkozási személyiség. Éppen ezért a pedagógusnak és a szülônek annak kell lennie, aminek mondják. Fontos, hogy ne szenvedjen – divatos szóval szólva – identitáskrízisben. A gyermeknek arra van szüksége, hogy szülei legyenek, hogy az édesapja felesége az édesanyja legyen, a pedagógusa pedig olyan személyiség, akire föl lehet nézni, egyrészt mert tudás birtokában van, ugyanakkor azért is, mert emberségbôl is példát tud adni.

– Elôadásában beszélt a szabadságról, amirôl egy Ancsel Éva-idézet juthat eszünkbe: "Az ember lehet szabadabb és még legszabadabb is. Csak az az alapfok, az miért elérhetetlen?"

– A szabadság kérdése központi kérdés, mire neveljük a gyermeket, hogyan neveljük szabadságra? Egyrészt az embernek szabadnak kell lenni sok mindentôl, szabad vagyok káros kötöttségektôl, szenvedélyektôl, félelmektôl. Ennél lényegesebb azonban, hogy mire vagyok szabad, hisz szabadságomat fel kell használni. Arra vagyok szabad, hogy lekössem magamat. A szeretet már kötöttséget jelent, minden szerelem, minden emberi kapcsolat, valójában egy barátság, egy hivatás is kötöttség, tehát arra szabad az ember, hogy önként és szabadon lekösse magát. Itt már keresztény értékekrôl is beszélhetünk, hiszen annak az életnek van értelme, amely odaszánt, "odaadott" élet. Az áldozatnak ilyenformán van értelme: megosztani az életemet, nem megtartani saját magamnak. Aki minden áron meg akarja találni az életét, az elveszíti azt, de aki képes arra, hogy odaadja, szétossza, egészen biztos, hogy megtalálja. Ez paradoxon, látszólagos ellentét, racionális érvekkel közvetíteni nem lehet, de mindenki, aki egyszer is megtapasztalta a szeretetnek a titkát, meggyôzôdéssel tudja hirdetni és továbbadni azt.

Ragyogó tavaszi napsütésben illatozik a Harom alatti kert. Minden csupa virág és növekedés. Ez már majdnem nyár – itt, a sóhegyek tövében is. Szegény embereknek ajándék a hosszú, nehéz tél után.

A megroggyant kerítésen túlról beköszön a szomszéd; régtôl fogva nyugdíjas erdômunkás. Annak idején a Déda–Szeretfalva közötti vasút építésénél is dolgozott, amibôl világosan kitetszik: megélt ô egyet- mást, jót is, rosszat is, a tovatûnt esztendôk során. Egyebek között csinos székely kapukat is faragott a megrendelôknek; még megvannak a hozzávaló szerszámok, s a jó szándék sem hiányzik, csak épp a kéz ereje nem a régi immáron.

Az idôjárás állapotának illendô dicsérete után más irányba terelôdik a szó: szomszédom a nyugdíjemelés hírét hozza elôtérbe. Jó lenne, ha igaz lenne – összegzi ide vonatkozó vélekedését. Gondokkal körülárnyékolt tekintete mintha a békésen pihegô sóhegyeken túli horizontot kémlelné.

Mondom: jómagam is mint érdekelt fél, az újságból tudom, ami keveset tudok az eshetôségekrôl. Hí-vô emberek vagyunk, tehát reménykedjünk – teszem hozzá biztatólag.

Hümmög és bólogat a szomszéd. S megköszöni az együttérzést. Ami persze nem készpénz. Tisztában vagyunk ezzel mindketten.

Nem kérdeztem meg tôle, hogy biza mennyi most a nyugdíja. (Illetlenség az ilyen fajta érdeklodés.) Sok nem lehet; ez kétségtelen. A magamét illetôen azonban pontos adattal szolgálhatok bárkinek: legutóbb 65 dollárnak megfelelô román pénzt hozott a postás. (Hadd pontosítsak: nálunk nem hetente, hanem havonta folyósítják a nyugdíjakat!) Ennyiért dolgoztam közel negyven éven át tanárként, szerkesztôként – ennyiért, nem épp semmiért… Csak sejtem, hogy az erdôlésben megfáradt, sokat szenvedett, öreg szomszédom jó, ha fele ennyit kap kézhez, tehát: 30-32 dollárnyi lejt. Persze: jut ennél kevesebb is – nem keveseknek. (A dollár árfolyamának ingadozásához igazodva inkasszálják tôlünk a telefondíjakat, a szolgáltatások többségének ellenértékét stb.) Itt, a Korond pataka mentén, hirtelenjében nincs a közelemben valaki, aki elárulhatná: például Floridában vagy a norvég fjordok tájékán mit ér, mire elég az a pénzösszeg, amit havi nyugdíjként kézbesítenek számunkra 2000 tavaszán Romániában.

Ország-világ elôtt ismeretes, hogy milyenek a fizetések. No, nem a nagy bankok takarítónôire (vagy éppenséggel igazgatóira) céloztam. Hanem, mondjuk, a fiatal pedagógusokra. A hivatalokba reggel 7 órakor érkezo tisztviselôkre. Nem egyesekre, hanem a kettesekre...

Szomszédom nyomatékosabb vigasztalása céljából meg se említem, hogy nemrégiben mit olvastam az újságban. Egy terjedelmes, okos, világosan beszélô interjút. Mely szerint nem az a fô baj, hogy egyeseknek – parlamenti képviselôknek, szenátoroknak például – túl magas a fizetése, hanem inkább az, hogy "sokaké" túlontúl alacsony, egyszerûen elfogadhatatlan".

Bizony, atyámfiai a Harom alatt – és azon is túl: ez a való helyzet!

Miként nemrég saját maguknak megszavazták, 18-20 millió lej körül mozog honatyáink és honanyáink havi fix járandósága. (A többirôl, ami ehhez hozzáadódik, ne is beszéljünk ezúttal.)

Mindazonáltal arról is említés történt a szóban forgó újság által közölt interjúban, hogy a parlamenti képviselôk és szenátorok közül sokan nem dolgoznak meg ezért a szép pénzért: a havi kb. 1000 dollárért. (Nem akárki: Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozott ilyenképpen.)

Itt álljunk meg egy pindurkát. Ha így állnak a dolgok, s mindezt tudják-látják az illetékesek, tisztelettel megkérdezném tôlük: miért nem tesznek konkrét lépéseket az ijesztô aránytalanságok megszüntetése, az "elfogadhatatlan" állapotok orvoslása érdekében?

Segítségükre sietnék egy javaslattal: ösztönzô példamutatásként az RMDSZ képviselôi, szenátorai (mások is a magasabb szférákból) ajánlják fel havi fizetésük bizonyos hányadát (mondjuk 20-25 százalékát) valaminô nemes közcélra. A hajléktalanoknak és az árváknak. A szegény sorsú diákok, egyetemi hallgatók segélyezésére. A szórványokban élô magyarok anyanyelvi mûvelôdésének támogatására. Szükségletekben, sajnos, nincs hiány…

Lehetne egy ilyen alapot létesíteni, mûködtetni – épp az RMDSZ keretében. (Ahol annyi minden – nem mûködik…)

Választások elôtt (de bármikor) ugyanvalóst hasznos lenne ily módon is aládúcolni nemzetiségi szervezetünk erkölcsi tekintélyének eléggé ingatag építményét.

Vasárnap Erdôszentgyörgyön

Vasárnap ünneplobe öltözött Erdôszentgyörgy apraja-nagyja a község névadó szent lovagjának tiszteletére szervezett egész napos ünnepségre.

Sárkányölô Szent György (egyeseknek György lovag) a kitartás és helytállás példaképe lehet számunkra ma is, ünnepségén nem mulaszthatjuk el, hogy megálljunk, elôre és hátra ne tekintsünk. Szent György példája arra buzdít, hogy jól végezze dolgát mindenki, akár lelkész, akár tanár, akár vállalkozó, akár polgármester – hangzott el az ökumenikus istentiszteleten.

Az ünnepség fénypontját Joseph Auray Erdôszentgyörgy díszpolgárává avatása jelentette. Joseph Auray az AIDER, azaz SEGÍTENI (Association Intercommunal pour le développement de Roumanie) egyesület elnöke, az Erdôszentgyörgy, Bözöd és a dél-franciaországi Varades kanton közötti kapcsolat kialakításában vállalt meghatározó szerepe elismeréséül vehette át a megtisztelô díszoklevelet. A Népújság kérdésére az elnök elmesélte: már 1989 elôtt, az Opération Village Roumanie felhívására válaszolva, a romániai falurombolási kísérletek ellensúlyozására, megpróbálták felkarolni a nekik javasolt Bözödöt, ám Nagyváradnál keletebbre nem sikerült eljutniuk. 1989 után azonban segélyszállítmányt küldtek, ô egy címet kapott ennek viszonzásaképpen. A történet innen tovább a maga életét kezdte élni: sze-mélyes barátságok kötôdtek. Ugyanakkor a hivatalos kapcsolatfelvétel is megtörtént, minden alkalommal Erdôszentgyörgyön keresztül, még akkor is, ha csak vakációzni jöttek. Joseph Auray közben már annyira megszerette ezt a vidéket, hogy, mint maga mondta, ha majd úgy érzi, elfáradt és már nem lehet tovább elnöke az egyesületnek, akkor magánemberként fog Bözödre járni. Egyébként jórészt az ô munkájának köszönhetô, hogy szombaton végül ünnepélyes keretek között aláírták a testvértelepülési szerzôdést Bözöd és a hat községbôl álló Varades kanton között. A szertartáson jelen volt Claude Bricaud, Varades fôtanácsosa, illetve a hat község polgármesterei közül négy, és egy alpolgármester.

Már több éve felmerült Celldömölkön az igény, hogy nyugati testvértelepüléseik mellett kelet felé is kellene hasonló kapcsolatokat kialakítaniuk. A minisztériumtól leküldött, ajánlott települések listája, illetve annak története ma már homályba vész. Döme László képviselô csak annyit tud, személyes kapcsolatai alapján javasolta Erdôszentgyörgyöt, ismertette a községet a helyi önkormányzati képviselôtestülettel, és annak képviselôi megszavazták. Ezek után keresték meg az erdôszentgyörgyieket, és a kapcsolatfelvétel elsô lépése éppen vasárnap történt meg. Hetényi Endre, a celldömölki önkormányzati képviselet közmûvelôdési, oktatási, sport- és gyámügyi bizottságának elnöke felszólalásában röviden ismertette városukat, ugyanakkor továbbította a polgármester meghívását a szeptember 22. és 24. között tartandó millenniumi napokra. A háromnapos ünnepségen egyebek mellett lesz egy kultúrmûsor is, amelynek keretében a meghívott testvérvárosok képviselôi lépnek fel. Ebben a mûsorban a kapcsolatfelvétel folytatásaként Erdôszentgyörgy képviselôi is részt vehetnek. Hetényi Endre egyébként nem zárta ki annak a lehetôségét sem, hogy ez alkalommal, ha már annyira halad a hivatalos kapcsolatfelvétel, alá is írják a testvértelepülési szerzôdést.

Az ünnepség méltó kiegészítéseként a Rhédey-palotában gyermekrajzkiállítás és népmûvészeti kiállítás is volt. Ez utóbbit Szekeres Margit szervezte, akinek szôttes táncosait, falusi jeleneteit, magvetôit, "húzdráit" korábban már megtekinthették az érdeklôdôk Kecskeméten, Budapesten, illetve a marosvásárhelyi Bernády Kultúrközpontban rendezett közös kiállításon. A népi alkotómûvészetet bemutató tárlatot varrottasokkal, faragott tárgyakkal és építészeti tervekkel egészítette ki.

Az ünnepség keretében bemutatták a Bodor Péter Mûvelôdési Egyesület elnöke, Dabóczi Éva által készített, 10 évre visszatekintô emlékalbumot. A több mint száz fotót, félszáz cikket stb. felsorakoztató, igényesen elkészített album teljes képet nyújt Erdôszentgyörgy virágzó mûvelôdési életérôl, az elmúlt tíz évrôl. A történelmi áttekintés és a Rhédey Claudiáról szóló oldalak mellett a község színjátszó mozgalmáról, illetve a Bodor Péter Mûvelôdési Egyesület mûködésérôl is hû képet kapunk.

A hivatalos program lejárta után kulturális mûsorra került sor. Fellépett a Maros Mûvészegyüttes román tagozata, a Boróka néptáncegyüttes és Berei Kálmán helyi leány-tánccsoportja. A délutáni sporteseményeket követôen este bált szerveztek és közben kirakóvásár és térzene hirdette: ünnep van.

Az emelkedett hangulatot némileg rontotta, hogy a kultúrmûsorban a községre nem jellemzô többségi népzene és népdal jóformán elfojtotta a helyi hangokat és mozdulatokat, hamis képet adva az ünneplo tömegrôl is, ahol a más tájakról "importált" népviselet mellett alig-alig láttunk helyi piros-fekete-fehér székely ruhákat.

Az egészségbiztosítási pénztár köszönetet mond azoknak a gyógyszertáraknak, amelyek megértették a kialakult helyzetet, és kibocsátották az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket, továbbá azoknak a családorvosoknak, akik megkezdték az egészségügyi könyvecskék szétosztását.

Ezek a személyek nem engedtek annak a befolyásnak, amely a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár tevékenységének meggátolására, a lakosság elégedetlenségének kiváltására irányult volna.

Biztosítjuk az orvosi szolgáltatásokat nyújtó egységeket és személyeket, valamint a lakosságot, hogy a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár valamennyi egészségügyi szolgáltatást finanszírozza az általa adminisztrált összegek maximális szintjén. Továbbá minden törvényesen járható utat felhasználunk, hogy a gazdasági egységek által ki nem fizetett 76 milliárd lejt behajtsuk, amelynek nyomán megoldódna a Maros megyei egészségügyi szolgáltatások finanszírozása.

Felhívással fordulunk azokhoz, akik hozzájárulnak az egészségbiztosítási alap fenntartásához, hogy felelôsségtudatuk teljességében, idôben fizessék be a törvény által megszabott összegeket, hogy a pénztár is idôben utalhassa át az egészségügyi szolgáltatások ellenértékét, biztosítva ezáltal az egészségügyi reform megvalósulását.

Petru Sprînceanu elnök

Május 11-13. között Székelyudvarhelyen tartja hagyományossá vált évi tudományos összejövetelét az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi szakosztálya. A jubileumi rendezvényrôl dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanár, a szakosztály vezetôje tájékoztatott.

Mint elmondotta, az egyesület életét megszakító hosszú kényszerszünet után az elsô, 1991-ben tartott ülésszak helyszíne szintén Székelyudvarhely volt, majd Kézdivásárhely, Nagyvárad, Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Brassó és Gyergyószentmiklós következett.

Az évente megrendezett tudományos ülésszak célja az erdélyi magyar orvosok és gyógyszerészek szakmai továbbképzése, tudományos tevékenységük serkentése, az idevágó újabb ismeretek terjesztése és megbeszélése. Ugyanakkor kapcsolattartási keretet jelent az országban élô magyar orvosok és határon túlról érkezô részvevôk számára.

Az idei jubileumi ülésszak fô témája a magas vérnyomás betegség kórtana, klinikuma, kezelése, az újabb gondozási és megelôzési lehetôségek. Emellett az orvostudomány és gyógyszerészet más területeit felölelô, szabadon választott elôadások kerülnek bemutatásra.

Az eddig jelentkezett részvevôk száma közel 300, 170 dolgozat kerül bemutatásra a plenáris, valamint a tíz szekióülésen.

Az ülésszakra 50-60 külföldi részvevô jelezte jöveteli szándékát.

Újdonságnak számít, hogy a tanácskozás idején a szakosztály megtartja ez évi közgyûlését is.

Elsô alkalommal osztják ki a Pápai Páriz Ferenc emlékérmeket és díszokleveleket. Az idén megalakult alapítvány évente 1-3 kiemelkedô személyiséget kíván jutalmazni az orvostudomány területén, az EME szakosztályának javaslata alapján. A kitüntéssel a kiváló értéku életmûvet megvalósító orvosokat és gyógyszerészeket, a klinikai kutatás területén kiváló eredményt elért szakembereket, a közegészségügyi, klinikai, epidemiológiai felmérésen alapuló reprezentatív tanulmányok valamint kimagasló értéku szakkönyvek szerzôit jutalmazzák.

Amint Feszt professzor elmondta, örvendetes tény, hogy ebben az évben viszonylag sok fiatal szakember jelentkezett dolgozattal.

Lélektantábor

A Bolyai Nyári Akadémia rendezvényeinek egyike az immár tizedik alkalommal Gyergyószentmiklóson szervezendô neveléslélektan- és pasztorálpszichológiatábor. Védnöke a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, támogatói a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége valamint az Erdélyi Református és Unitárius Püspökség. Szervezôje pedig a marosvásárhelyi ERANUS Családsegítô Pszichológiai Központ. A neves külföldi szakemberek közremûködésével is zajló táborozásra a Salamon Ernô Líceumban kerül sor. Dósa Jenô pszichológussal, az ERANUS elnökével beszélgettünk szándékaikról.

– Kik vehetnek részt júliusban ebben a táborban?

– Elsôsorban iskolapszichológusok – számuk szerencsére növekvôben van Erdélyben is –, pedagógusok, lelkipásztorok, hitoktatók és egyetemisták, a lélektan szakról és a teológiáról. Az idén Magyarországról is érkezik mintegy 20 növendék a lélektan szakról, hiszen ez a tábor a kapcsolatteremtés lehetôségét is jelenti az anyaországi és az itthoni pszichológusok között.

– Mit ajánl ezúttal a tábor a résztvevôknek?

– A tábor és egyben a közös megbeszélés témáját az erôforrást és adott esetben a konfliktusveszélyt is magában hordozó közösség – mármint a család – képezi. Ebbôl máris kitûnik, hogy az idén a családterápiára összpontosítunk munkánkban. A munkát három szinten folytatjuk. Egyrészt a nagy csoportban, melyben mindenki részt vesz és az említett témát járjuk körbe, beszéljük meg és próbáljuk meg közösen feltérképezni a családban mindazt, ami tényleg erôforrást jelenthet. Mint ahogy azt is, hogy milyen lehetôségeket biztosít valóban ilyen értelemben. Nyilvánvalóan szóba kerül az is, hogyan lehet/kell kezelni a konfliktusokat.

– Ami nem ígérkezik könnyû feladatnak!

– Épp ezért keresünk erre választ, és tulajdonképpen ezért jó, hogy a táborban különbözô területeken dolgozó pszichológusok, lelkészek stb. vesznek részt. Hiszen, a mi hivatásunk-szakmánk ezt illetôen nagyon közel áll a lelkészekéhez. A mi szempontunkból is fontos az, hogy találkozhassunk, hogy közelíthessünk az ô szemléletükhöz, illetve annak a lehetôségéhez, amit tulajdonképpen a vallás, a hit biztosítana. Mint ahogy a lel-készeknek is, hogy ôk is megismerjék a lélektan adta ún. gyakorlati vonatkozásokat, kezelési lehetôségeket. Mert már a tizedik éve hogy együttmûködünk, Erdély-szinten talán ez az egyetlen olyan tábor, amelyben a három felekezet lelkészei találkoznak, dolgoznak együtt a pszichológusok és pedagógusok közremûködésével. Az, hogy együtt táboroznak egy héten át, közös programmal, munkával, és hogy közösen beszélhetnek meg dolgokat, tényleg az intenzív ismerkedés, kapcsolatteremtés és fejlesztés lehetôségét hozza. Szívesen fogalmazok ezért a tábort illetôen úgy, hogy ez a TALÁLKOZÁSOK tábora. A kö-vetkezô munkaforma a kis csoportoké, ahol önismereti, személyiségfejlesztô munka történik és egy-egy ezzel kapcsolatos technikának a bemutatása.

– A családterápiás technikára gondoljunk?

– Igen. A pszichodrámának, a csoportpszichoanalízisnek a technikájára.

– Ki vagy mi dönti el azt, hogy ki melyik csoporthoz csatlakozik?

– Érdeklôdésüknek megfelelôen, maguk a résztvevôk. Végül, a tábor harmadik szintjét a mûhelymunka képezi, mely valójában már a régóta gyakorló pszichológusoknak szolgál. Itt esetmegbeszélô csoportokról van szó, tehát tapasztalatcserérôl is. Anyaországi és hazai pszichológusok dolgoznak majd együtt.

Annyit még, hogy akik beneveznének a táborozásra, a Neveléslélektani Központnál – Marosvásárhelyen, a Tanítók Házánál – jelentkezhetnek (tel. 168-443), illetve az ERANUS családsegítô címén – Predeal utca 5. szám, tel. 165-510 – május 15-ig, lehetôleg levélben.

Tizennyolcadszor szervezték meg a Felsô- Kisküküllô melléki általános iskolák nyelvi vetélkedôjét szombaton. A tavaly ötszázéves fennállását ünneplô Kibéd pedagógusai, szülôi és vezetôi jó szervezôknek, kitûnô házigazdáknak bizonyultak. A zsûribe Mátyus Ilona tanítónôt, Ráduly Anna tanárnôt, Rüsz Károly versmondót, Werner Hugó magyartanárt (aki az elnökséget is elvállalta) és lapunk munkatársát hívták meg. Élénk, változatos volt a verseny, hiszen versmondásban, kispróza-elôadásban és fogalmazásban mérték össze tudásukat és tehetségüket a helybeli, makfalvi, hármasfalusi, erdôszentgyörgyi, gyulakuti, kelementelki, balavásári, kendi, sóváradi és szovátai diákok, valamint Erdôszentgyörgy és Szováta középiskoláinak versenyzôi. A versek kiválasztása borúlátásra vall, mégsem szomorkodtunk, mert Mórát, Tamásit, Kányádit hallhattunk, és a Ráduly János gyûjtésébôl való tréfás történetek is sorjáztak, a fogalmazók pennájában pedig nyilván ott mocorog a szépreményû író. A hangzósság mindig fontos jegye volt a magyar szépirodalmi alkotásoknak, ezért jelenik meg mostantól Márai Sándor is a választott szerzôk között. Szilveszter Janka, Györfi Mária, Frunza Andrea, Bernádi Izabella, Takács István, Zakariás Botond, Csegzi Dalma, Sándor Imola, Kiss Csilla, Kolcsár Árpád, Albert Emôke, Kirilla Szilárd, Lukács Ottó és társaik teljesítményére méltán lehetnek büszkék szüleik, tanítóik, a környék pedagógusai, akik példás szeretettel nevelik e tájegység fiataljait, és csaknem teljes létszámban jelentek meg a rendezvényen. Ennek színvonalát nemcsak a Ráduly Judit tanárnô Kibédrôl szóló ismertetôje emelte, hanem annak az ifjúsági tánccsoportnak a fellépése is, amelynek egyik "motorja" Barabás Attila tanár. A mûvelôdési otthon színpadán szombaton csak a kis vendégeknek és tanáraiknak táncoltak a kibédi ifjak. Az a mód pedig, ahogyan meg tudták vendégelni a gyermekeket és felnôtteket, arra vall, hogy nemes támogatókat találtak a nemes ügyhöz. Köszönet érte.

Rendezgetés közben akadt kezembe a Népújság 2000. április 5-i, szer-ai száma. Kedvem támadt néhány cikket újraolvasni és tallózgatni.

Bodolai Gyöngyinek a Partnerként szeretnének együttmûködni címmel megjelent cikke most sem kerülte el a figyelmem. Jó, jó, valóban meg kell fontolni, hogy a Székelyföld se maradjon ki az általános haladásból. Ha azonban az elnökösdit, alelnökösdit, irodát, tisztviselôt és költségráfordítást jelent (mint ahogy jelent), sokkal inkább kezdek kíváncsiskodni, hogy a mûködö iskolákban nem marad-e el a tanítás, mert a tanár úr vagy úrasszony mámorosan lép be az osztályba, s nem tud ellenállni fáradtságának. Mert ilyen szelek is fújnak. Meg, hogy ott is akadnak bizonyára
"katedraszökevények", akik mindenütt ott vannak, ahol két réztányért összeütnek, csak éppen a diákok körében – nem. Hogy a tantestület nagyobbik felét legalább ott nem uralja az a fertôzô közöny, amelyrôl a Maros megyei pedagógusegyesület egyes elöljárói panaszkodtak. És mûködnek-e matematikai, fizikai, kémiai, környezetvédelmi meg néprajzkutató körök, s akad-e olyan tanerô, aki szívesen foglalkozik diákjaival, hogy azok a becsületes munkával szerzett jövedelem erkölcsi értékét megízleljék.

Hányszor segített nélkülözésemben szüleimnek az a gondoskodása, hogy az elsô aktatáskát, az elsô töltôtollat, késôbb az elsô karórát a saját napszámosi bérembôl szereztem meg! Hálás lehetek érte holtom napjáig.

Másként állhatunk ki ország-világ elé, ha a munka ránk esô részét becsülettel elláttuk.

"Kényszerszünet"-nek nevezi a szerzô a közszállítás dolgozóinak dologtalanságát. Osztályharc volna ez az utazóközönség ellen? Nem hiszem. A sztrájk a munkaadók és munkavállalók érdekellentétének feloldását szolgálja. Rajtunk kívánnak bosszút állni azért, mert az ócska autópark állandó karbantartása, a magas fogyasztás, a gyakori üzemzavar, a felduzzasztott személy-zet és a vezetôség miniszteri szintû javadalmazása a rosszul gazdálkodás megannyi árulkodó következménye? S minthogy a bajokon nincs szándékukban változtatni, a versenyt kellene megszüntetni? Éppen most? Gazdálkodhatnának okosabban, kevesebb költséggel, magasabb jövedelmezôséggel, hogy a vállalat mûködése eredményes legyen. Tanulhatnának a maxi-taxisoktól. Mintha bizony az anyák azért viselnék el az áldott állapotot, hogy a távolsági buszvállalat tudjon magas viteldíjat szedni. Mintha a közszállítási vállalatok még mindig a postakocsi idejében gazdálkodnának…, konkurencia nélkül, mert ez a "kényszerszünet" valós indítéka.

A Kós Károly Alapítvány tudományos ülésszakáról szûkszavú elôrejelzés szólt. (Utólag sajnálatosnak bizonyult az érdeklôdés hiánya.) Látatlanban mondom: nem luxuskivitelben, hanem rotációs papíron, fûzve, illusztráció nélkül lenne jó a teljes anyaghoz hozzájutni. Nem díszes könyvespolcra kívánkozó kivitelben, hanem állandó használatra, az ágyunk melletti polcra.

Marosvásárhelyen tanácskoznak a mûszaki tudományos szakemberek – olvasni a rövidre szabott híradást. Nem értem: miért, és meddig kell még tanácskozni, amíg végre mindenki belátja: a mûszaki oktatás minden elmulasztott napja egyre súlyosabb következményekkel jár. Az önálló, anyanyelvû mûszaki oktatás számos feltétele adott. Tanári kara ma még jórészt helyi forrásokból is kitelik. Kapcsolataink a nagyvilággal kiépültek vagy kiépíthetôk. A közvéleménykutatás eredménye szerint az egyetemi hallgatók két százaléka 2,5 millió lejre tenné az egyetemi ösztöndíj alsó határát. Láttuk a tévében az utolsó divat szerint öltözô követelôzôket. Nekünk, velük szemben olyanokra kell gondolnunk, akik az egyetem fenntartásához saját munkájukkal járulnának hozzá. Elfelejtettük volna, hogy sokkal súlyosabb anyagi helyzetben fogott össze Románia magyar lakossága, hogy a marosvásárhelyi orvosképzés megindulhasson? Vannak még emlékezô szem- és fültanúk...

A sepsiszentgyörgyi tankönyvkiadó mûködésérôl szóló rövid tudósítás valósággal felpezsdített. Mert elôzô nap néztem az egyik könyvkereskedésben egy magyar nyelvtankönyvet, s amikor a borítóra ragasztott címkén kiolvastam a 160.000 lejt, szívemet elöntötte a láva: el sem tudtam volna képzelni, hogy anyanyelvemet ilyen mérhetetlenül sokra értékelik ott, ahol az ikes igét nem ismerik, a személynevekhez határozott névelôt ragaszta-nak, lépten-nyomon használják a határozatlan névelôt ("ez egy kész tragédia"), a pártvezér "nemigen demokrata" vagy "állítása nem nagyon igaz" stb., "felvállalnak", "célkitûznek", s mindezt büntetlenül. Márainak a külföldre szakadtakról szóló Halotti beszéde, lám, a Duna-Tisza-közben most válik valóra.

Konfliktuskezelés szülôi segédlettel a címe Nagy Annamária cikkének. Leghamarabb arra késztetett, nézzem meg a "segédlet" értelmét a szótárban. Meggyôzôdtem, helyesen használta. Nem árt kivenni kétségünket az igazról. Valójában így ismerhetjük meg helyesen anyanyelvünk legbensôbb titkait.

Elôre bocsánatot kérek a számomra ismeretlen szereplôktôl. Csak azután folytatom. Név nélkül, persze, mert nem a szereplôk: a szerepek érdekelnek.

Legsúlyosabb sérelemnek még csak nem is azt tartom, hogy a magáról megfeledkezett apa a téves eligazítás folytán vérbe köpülte a gyanúba fogott fiút. (Vajon mennyire volt "téves" fiának a gyanúja és nem "szándékos?")

Ennél is súlyosabb, hogy az apa – fia és mások elôtt – a beismerés elôl hazugságba menekült. Ugyan milyen gerincességre buzdíthatja fiát a tagadó apa? Lócsiszári alakoskodással naponta találkozunk. Ma ügyeskedésnek hívják. "Noi suntem smecheri" – dicsekednek mások, és csodálkoznak az országot képviselô küldöttek hitelének romlásán. És milyen átlátszó nagylelkûségre utal, hogy a rongálásban – állítólag – vétlen apa hajlandónak nyilatkozott a be nem ismert kár megtérítésére!

Szóljunk a fiúról is, mert az ô jellemzése a képbôl kimaradt. Az, hogy a leánykákat meg- megcsipkedte, az éremnek csupán egyik, ugyan szégyenletes oldala. Nem szólott a krónika arról, milyen a tanulmányi elômenetele, és milyen a magatartása az osztályban, a közösségben. A négy fal között ezt mégiscsak helyes lett volna tisztázni. Negatívumot éppen eleget tudunk róla. Az olvasó nem kíván vésztörvényszéket ülni fölötte.
Félô, nehogy a szemlélô ebben is azt lássa, amit a napi politikában lépten-nyomon sérelmez ugyanúgy kenték el ezt az esetet is, mint a többit. S ha ezt úgy látják a fiatalok is, ugyan mi különbséget talál múlt és jelen között a példára fogékony serdülô? Ki mossa le a fiúról az apa vétkét? Mert a közösség ítélete az érettségitalálkozókat is túléli.

A rendôr állításával is helyben vagyunk. Bezzeg, ha ôt üti valaki orrba, az más. A tettes hatósági közeg elleni erôszak bûncselekményét követi el. Azért fogházbüntetés jár. Vigyázzunk! Az agresszivitás nôttön-nô. Írásban, szóban, filmben. Családban és ismeretlenek körében. Az elmarasztalást nem kell a büntetôjogi védelemhez kötni. A rendôrnek akkor is lehet rosszalló véleménye, ha nem vesz ôrizetbe, nem kér az ügyésztôl letartóztatási parancsot. Csak így tanulhat emberséget vétkes és áldozata az eljáró közeg gesztusából.

Már majdnem összehajtogattam a lapot, amikor Karácsonyi Zsigmond Szárnyvonalon címû cikke vonta magára a figyelmem. Azt tudtam, hogy Marosvásárhelyre 1874-ben döcögött be az elsô szerelvény, s hogy az elsô utasokat ünnepélyes keretek között köszöntô derék kolozsváriakat Biazzini postakocsija (ha jól tudom, szám szerint kettô) hozta elôre megszervezett szállít-mányával a hivatalos fogadtatásra. Azt viszont most tudtam meg, hogy az Egyesült Fejedelemségek székvárosa, Bukarest, mindössze két évvel korábban kapott "indóházat", mint a székely fôváros. Amaz a Duna felé indított forgalmat volt hivatva szolgálni, emez itt tárt kaput Kolozsváron – Nagyváradon – Budapesten és Bécsen át Trieszt, Párizs, Berlin, egyszóval Európa nagyvárosai irányába.

Ötnegyed század telt el azóta. A szárnyvonal rövidesen a Székely Körvasúttal bôvült, s még az elsô világháború kitörése elôtt a kiuzsorázott Nyárád-völgyi, mezôségi illetve a Hortobágy menti székelység, románság, szászság a keskeny nyomtávú vasútvonalakkal gazdagodott, hogy a "szabadgondolkozók", szociáldemokraták uralmának korában a legszegényebb rétegek vasútvonalainak forgalmát szüntessék meg. Büntetésbôl, mivel a sikkasztó kalauzokat senki sem "érte tetten". Bizonyára nem is akarta. Sokkal könnyebb volt a nincstelen népen bosszút állni.

A hatvanas években még szépeket álmodtunk a Marosvásárhely – Parajd–Székelyudvarhely–Csíkszereda vasútvonal kiépítésérôl. Akkor mesélte fülem hallatára az egyik vasútépítô mérnök Vásárhelyen átutazóban, hogy amikor annak a bizonyos vonalnak az elôzetes tervén dolgoztak, ô és népes csoportja eljutott Szentegyházasfaluig, s akár a siserehad, ellepték a falut és határát. Egyik mért, a másik oszlopot tartott, a harmadik cöveket vert, a negyedik rajzolt, az ötödik vizet hordott, és így tovább. A csoport elôtt nem létezett akadály: fentrôl jött parancs sürgette naponta a munka végzésérôl szóló jelentést. A kivitelezôk nagyképûsködtek, fellengzôsködtek. Valahányan a sürgetô parancsra hivatkoztak. Kapu, lakat, zár nem volt elôttük szent.

Egyik gazda – mesélte a mérnök – a mezôn szerzett tudomást arról, hogy valami messzirôl jött nadrágos emberek az ô "bennvalójába" is befészkelték magukat. Lóhalálában érkezett haza, s amikor meglátta, hogy a gazdaság nagykapuja tárva-nyitva, egyenest a mérnökhöz sietett (történetesen éppen az elbeszélôhöz), aki ugyan egy kukkot sem tudott magyarul, a gazda sem egy szót románul, de a mérnöknek volt egy segítsége, aki a háborút is végigküzdötte, s nemcsak azért volt jó tolmács, mert több nyelvet is beszélt, hanem a nép nyelvén tudta magát megértetni. A mérnök saját szavaival mondta el a történteket. Engedelemmel azt, ami ott lezajlott, a magam képzelete szerint a következôkben foglalnám össze.

– Jó napot adjon az Isten – így a gazda, minthogy a falu színkatolikus.

– Buna ziua sa dea Domnul – viszonozta a mérnök, s máris odaintette a frontot járt segítséget. A gazda a saját kapuja elôtti hídra terelte a mérnököt és tolmácsát, s csak azután kérdezte emettôl:

– Ugyan biza maguk itt mivel nyûgölôdnek?

– Mi biza, tata lelkem – kedélyeskedett a tolmács –, ehejt éppen a vasúttal bajlódnánk. Ha nem volna ellene kifogása...

– Az e? – kíváncsiskodott a gazda. – Osztán milyennel? – folytatta emberünk a tudakozódást.

– Mi biza olyannal, amilyen Szeredába járna, ha kegyelmed sem volna ellenére – játszott tovább a tolmács.

– S osztán ide hova? – faggatózott a gazda. – Hiszen lássák, itt van az udvarom, a csûröm, errébb az asszony tyúkketrece, s a tövibe a disznópajta. Ennyi minden között a vasút el sem térne...

– Látja, tata – magyarázta tovább a beszélgetésben kedvét lelt tolmács –, itt a mérnök úr úgy számította (és hüvelykjével a mérnök felé bökött), hogy egyenest erre jöjjön a vonat (mutatta nyitott tenyerével az irányt), mert erre alkalmas a terep.

– Az e? – csodálkozott el emberünk az irány láttán.

– Az hát – volt a megerôsítô válasz.

– De hát ide mégis hogy? – mérte végig a tolmácsot tetôtôl talpig. Az meg folytatta az elkezdett játékot:

– Egészen egyszerû, tata – magyarázta. – Itt, ahol állunk, a kapuban, egyenest itt megy bé, látja. S azért nyitottuk ki a csûrkaput is, hogy arra mérjük. Mert végedôs-végig az udvaron, egyenest neki, látja, a csûrkapunak. És úgy tovább.

A gazda igazított egyet a kalapján, karimáját jobban a szemébe húzta, majd tempósan köhintett egyet s csak azután szánta rá magát a válaszra:

– S osztán maguk, annyi okos ember egy rakásba, még képesek volnának elhinni, hogy amikor a maguk vonatja jô, és sikolt, én majd mindig kéznél leszek, hogy a vonatjuknak, ha kell, éjjel, ha kell, nappal, mindétig csak nyitogassam a nagykaput, utána fussak, hogy nyissam a csûrkaput is. Jó elôre mondom: az urak vegyék tudomásul, hogy ilyesmit tôlem tiszta heába várnak. Se ma, se holnap ilyesmit jószántamból nem vállalok!

Alighanem a szentegyházasfalui székely ember lett legfôbb akadálya annak a bizonyos, akkor megígért, azóta is nélkülözött vasútvonalnak. S ugyan ki annak a megmondhatója, hogy az a vonat, amelyik a lejtôn lefelé mindig csak vitt volna, felazon hozott-e volna, s ha igen, mit?

Nemrég a polgármesteri hivatal községgazdálkodási igazgatóságának aláírásával közlemény jelent meg a helyi sajtóban, miszerint kábító injekcióval kóbor kutyákat fognak. Mennyibe kerül az akció, milyen visszhangja és eredménye volt, ennek néztünk utána.

– Elsôsorban a lakosokban kellene tudatosodnia a tevékenység fontosságának. Meg kellene értsék, hogy a kóbor kutyák senkinek sem jelentenek hasznot, csupán veszélyt az emberre nézve – fogalmazta meg Ignat Ionel községgazdálkodási igazgató. Elmondta, az akció elsô hetében negyven kutyát fogtak Vásárhely területén, ezen a héten szünetelt a tevékenység, hétfôtôl újraindítják. Eddig csak a külvárosban mûködtek, a jövô héten a központi területekre is kimennek a sintérek. Az igazgató tájékoztatása szerint végigjárták az Állatvédô Egyesületet, a Sporthorgász- és Vadászegyesületet, ám egyik sem tudott megfelelô megoldást a kóbor kutyák befogására. Így jutottak a iasi-i magáncéghez, amellyel aztán szerzôdést is kötöttek. A cég korábban Iasi területén dolgozott, meglehetôsen csekély eredménnyel. Az Amerikából hozott egyszer használatos fecskendôt légpisz-tolyból lövik ki, az állat alig percen belül elalszik, s majd félóra múlva ébred. Egy kutya befogása hat dollárba kerül a polgármesteri hivatalnak. Ezenfelül a cég rendelkezésére bocsátott egy furgont, ketreceket és vasfogót.

A dolog pikantériája, hogy két táborra szakadt a megyeszékhely lakossága. Egyikbe tartoznak azok, akik ellenzik a kutyafogást. Egyik alkalommal egy kocsinyi négylábút engedtek szabadon, a furgon ajtózárjának kibiztosításával. Mi több, a hivatal egyik felügyelôjét megverték, így nyomatékosítva nemtetszésüket. A másik táborba tartoznak azok, akik támogatják az akciót.

Dr. Péter Jenô, az Assisi Állatvédô Egyesület elnöke elmondta, a hivatal és az egyesület együttmûködésével három évvel korábban alakult a Baneasa utcai kutyamenhely. Ide hozzák a befogott ebeket, amelyeket ivartalanítanak, féregtelenítenek, fülszámmal látják el, majd díjmentesen bárki örökbe fogadhatja ôket. A mûködés óta több mint 460 kóbor kutya ily módon talált gazdára. A menhelyen az átlagos létszám napi 80-100 állat, s Péter Jenô véleménye szerint ennél több eltartására és etetésére nincs is lehetôség. Lévén, hogy évente több száz személyt marnak illetve karmolnak meg a gazdátlan kutyák, alakította a polgármesteri hivatal a sintérszolgálatot. Eredménytelenül, a sintérek komoly összegekkel károsították munkaadójukat. Ezt követôen, hirdetések útján közölték: bárki, aki kóbor kutyát szolgáltat be a menhelyre, pénzjutalomban részesül. Jelenleg ennek összege harmincezer lej, ennek ellenére nem hozta meg a várt eredményt. Remélik, a iasi-i céggel való együttmûködés sikeresebb lesz. "Eredményességrôl és hatékonyságról csakis akkor beszélhetünk, amikor a lakosságban tudatosodik a kóbor kutyák befogásának, sterilizálásának és gazdákhoz való elhelyezésének fontossága" – összegzett az egyesület elnöke.

Az újság 2000. április 29-i számában megjelent A replika jogán címmel közölt, Székely Sándor által aláírt cikk kapcsán, kérjük közölni válaszunkat:

A Manpel Rt. dolgozó részvényesei, valóban vártuk az ön válaszát, de bevalljuk, impertinenciája sokunkat megdöbbentett. Fôleg szelektív emlékezôtehetsége csodálatra méltó: csak arra emlékezik, amire akar.

1. "… a gyár majdnem teljes egészében »kényszerünnepeket« tart" – írja cikkében. Való igaz: április 24. és május 2-a között a gyár alkalmazottjai fizetett pihenôszabadságon voltak a húsvéti ünnepekre való tekintettel. Emlékezôtehetsége feljavítása céljából csak annyit: 1998 ôszén, az eladási szezonban, ön egy teljes hónapig küldte el az alkalmazottakat fizetés nélküli szabadságra, olyan körülmények között, amikor is mindenki jelenléte kötelezô volt. Az ezt követô idôszakban – 1998 november és decemberében – dolgozni kellett fizetés nélkül és az ezekre a hónapokra járó fizetést más év februárjában kapták meg az emberek, Ágoston Margit és vezetôtársai igyekezete eredményeként.

2. "… a dolgozók és részvényesek elôtt felelnünk kell mindazoknak, akik ezt a tarthatatlan állapotot elôidézték" – írja ön.

Ezzel teljesen egyetértünk és kérjük, járjon elöl jó példával. Fôleg azon 1300 alkalmazott elôtt, aki, "gracie" az ön vezetôi szaktudásának eredményeképpen munkanélkülivé vált. Ön családokat tett tönkre, Székely úr, mi az üzenete számukra? Ôk csak ezt üzenhetik önnek: "Volt haverom, volt melóm és volt, aki szeressen. Ki vette el és mit ad majd helyette, ki vette el, legyen hozzá mersze, ne bújj el, nézz a szemembe, te gyáva, meg kell tanulnod, az életünk nekünk is drága, az életösztön, ami visszahúz, munkanélküli blues…"

3. Jómagam sokszor kijelentettem a dolgozók elôtt, hogy részvényesi minôségükben, mindig ôk döntik el, hogy… – írja ön pimaszul. Mikor adott döntési lehetôséget a részvényes alkalmazottaknak? Akkor, amikor megtiltotta, hogy saját részvényeikkel szavazzanak? Vagy talán akkor, amikor "i" betûvel felbontotta a munkaszerzôdését mindazoknak, akik csak meg merték kérdezni, hogy a pénzzel vásárolt részvényeikkel miért nem szavazhatnak?

4. …"Törvényesen és titkosan megszavaztak…" Na, errôl okosabb lett volna hallgatni. Azt mondják: a tiszta lelkiismeret titka a rossz emlékezôtehetség! Hát engedje meg, hogy felfrissítsük emlékezôtehetségét: – az 1997. év február 25-i közgyûlésén a részvényesek 40%-ával ön, Székely Sándor szavazott. Már csak anyanyelvünkre való tekintettel is helyesebb lett volna így fogalmazni: "törvénytelenül megszavaztam önmagamat". A többi közgyûlés ugyancsak így zajlott le, azzal a különbséggel, hogy Ghere Vasile ügyvéd, illetve Padcu Anamaria tulajdonította el saját magának a jogot és szavazott 1500 ember helyett, persze ugyancsak önt választva. Önnél ez jelenti a törvényest, ugye?

5. …"az egész 1999-es évet a mi vezetôségünk alatt termelt és maradt javak birtokában sikerült átvészelni". Köszönjük, Székely úr! Sok víz kellett lefolyjon a Maroson, míg végre ön beismerte, hogy a gyárat tönkretette. Már megbocsásson, de ha ön olyan jól vezette a gyárat, akkor nem kellett volna semmit sem "átvészleni".

És még valami! Nem kell nagy szaki legyen senki, hogy tudja, nemcsak termelni, de eladni is kell. Ha pedig tudom, hogy valamit nem tudok eladni, nem termelek csak azért, hogy a munkást becsapjam, milyen jól megy a gyár.

És még egy nagyon fontos dolog, amelyet nem gyôzünk eleget hangsúlyozni. A Manpel-ügylet nem két igazgató harcát jelenti! A konfliktus igazi oka – ön is tudja – az, hogy nagy szakértelemmel ön és társai tönkretették, elvesztegették, megbecstelenítették annak az 1500 embernek a pénzbeli hozzájárulását, akiknek köszönhetôen ma a Manpel Rt. magánvállalatnak mondhatja magát. Annak az 1500 embernek a pénzérôl van szó, akik nevét ön képes szemérmetlenül kisbetûvel leírni.

A május 4-i demonstráció részvevôinek teljes névsorát is képes lenne kisbetûvel nyomtatásba adni? Nem voltunk sokan, csak körülbelül nyolcszázan.

Válaszátt már nem is várjuk!

A Manpel Rt. dolgozói

Május 9-ét, a Robert Schumanról nevet kapott napot hagyományos módon Európaszerte az európai béke napjaként ünneplik 1950-tôl errefelé, így tartják számon az Európai Közösségben, amely hat állam közösségébôl mára 15 tagországú közösséggé fejlôdött, a maastrichti szerzôdést követôen pedig e nyugat-európai államok által létrehozott közösséget Európai Unióként ismeri a világ.

A kelet-európai totalitárius, parancsuralmi rendszerek egymást követô bukása után a nyugati országok célul tûzték ki a Közép- és Kelet-Európa államaiban létrejövô demokratikus törekvések és rendszerek támogatását, hogy ezen államok egyszer az Európai Unió tagállamaivá válhassanak, hogy egy közös Európa felépítésében részt vehessenek. Abban az Eur