|
LII. évfolyam 170. (14527) |
2000. július 25., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneascã, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft
Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
A múlt hét végén egynapos tanácskozást tartott az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa. A körülményes és hosszas vita egyfelôl arról szólt, hogy ki és milyen körülmények között jelölhetô a parlamenti választásokon, másfelôl arról, hogyan lehet hatékony, a parlamentben eredményesen dolgozó frakciót létrehozni.
A vitát átszôtték a képviselôk és szenátorok jelölésérôl szóló határozat végül is törölt elsô fejezetében eufemisztikusan folytonosság és megújulás címszóba foglalható motívumok. Vagyis hogy érvényesülnie kell a folytonosság és megújítás elvének: a képviselôk és szenátorok parlamenti szakbizottságokba való megfelelô képviseleti leosztása, a területi és szövetségi szempontok, a jelölési kampány erkölcsösségének, a jelölési kampány biztosításának, a jelölési eljárás tisztaságának.
A folytonosság alapelve értelmében a felkészült, elkötelezett, politikai- és parlamenti munkatapasztalattal rendelkezô, jól dolgozó képviselôket és szenátorokat meg kell ôrizni. A megújítás elve szerint a jelöltek megmérettetése az RMDSZ-ben korábban végzett tevékenységük alapján történik majd, ambôl kiderülhet, ki esik ki a rostán, hogy valaki mással újuljon meg a képviselet.
A vita során nyilvánvalóvá vált, hogy a szenátori és képviselôi ténykedést továbbra is folytatni óhajtók újrajelölésük mozgásterének feltételeit kívánták tágítani, az új pretendensek hasonlóképp esélyeik növekedésében voltak érdekeltek. Leszögezték, hogy ki jelöltetheti magát, és ki nem, s azt is, hogy milyen szûrôkön át érhet valaki célba, vagyis hogyan kerülhet a jelöltlistára.
Ennél a pontnál kitört a platformharc. Menet közben derült ki, hogy az RMDSZ nagy ernyôje alatt kik és hogyan próbáltak kisebb-nagyobb csoportérdekeket érvényesíteni. Ez feltehetôen területrôl területre, hasonlóképpen zajlik majd a helyi erôviszonyok függvényében és az erôviszonyokból eredô eredménnyel.
Ezzel nincs is gond. A politikai élet is úgy szép, ha zajlik. A kis helyi csetepaték pedig valóban színesítik a közéletet, s talán még választómozgósító funkciójuk is van, hiszen a választó is csak oda néz, ahol a cintányért verik. Gond akkor támadhat ezzel, ha nem találják meg az érdekérvényesítés során az általános érdek és a részérdekek egyensúlyát. S az eredmény esetleg annak a közösségnek a hátrányát hozza, amelynek képviseletére a szóban forgók tartósan vagy frissebben vállalkoztak.
Az említett határozat azon pontjáról, amely arról szól, hogy kik javasolhatnak képviselô- és szenátorjelölteket, több rendben is szavaztak. Ugyanis a Reform Tömörülés elnöke "másfajta" szavazást kért. A helyzet komikumát az adta, hogy az RT elnöke szerint, a szavazatokat nem számolhatta meg más, mint az SZKT állandó bizottságának a titkára. Mivel pedig egy szem titkár sem volt jelen az ülésen, a testület választhatott: vagy elfogadják, hogy esetleg az alelnökök is képesek tisztességesen megszámolni a szavazatokat, és rájuk bízzák a feladatot, vagy "bezárják" az ülést. Mit mutat ez a jelenet? Azt: az RMDSZ-en belül szemmel láthatóan "dühöng" a bizalom. Toró Tibor egyenesen addig ment el, hogy azt javasolta: "egy független bizottság számolja meg" a feltartott kezeket. Sôt, hogy még nevetségesebb legyen a dolog, valaki magát Toró Tibort javasolta ebbe a "független" bizottságba.
S még egy szóra az ernyô alatti platformharcról. Az SZKT-n azok is feltûnôen aktívan vettek részt a képviselô- és szenátorjelöléssel kapcsolatos határozat vitájában, akiktôl a sajtóban meg egyebütt sûrûn olvassuk és halljuk, hogy a parlamenti munka fölösleges "tájba simulás", akik Bukarestben tesznek-vesznek, labancokként a magyarság érdekeirôl mondanak le vagy jobb esetben kötnek rossz kompromisszumokat ésatöbbi. Így meglehetôsen furcsa, miért tartották mégis fontosnak, hogy átgondolt és jó szabályozás szülessen. Talán a késôbbiekben, valamikor kora ôsszel ez is kiderül majd.
A magatartásbeli ellentmondást csak jeleztük. Az ellentmondás feloldása azoknak a dolga, akik tartósan a jelzett szkizofrén állapotban élnek. Ha ugyanis nem érdemes, vagy egyenesen árulás Bukarestben politizálni, horibile dictu!, állami tisztséget vállalni, akkor NEM KELL Bukarestbe menni. Ha mégis kell, akkor arról KELL lemondani, hogy krónikusan rontsák azok hitelét, akik a parlamentben vagy kormánytisztségekben dolgoznak.
Ôszintén szólva, nem tudom, mit tanácsolhatnék T. Jánosnak, aki mostanában mind gyakrabban keres fel a szerkesztôségben egyre rosszabb híreivel, hisz hónapok óta ellehetetlenült az élete. Ô maga 49 éves, 96-ban munkahelye felbomlását követôen került az utcára, s jelenleg 443.106 lej betegnyugdíjat kap. Feleségének, aki szintén fogyatékos, nincsen semmi jövedelme, s 20 éves fiuknak 230.000 lej járna a Hátrányos Helyzetûek Felügyelôségétôl, mivel fogyatékos ô is. Nem véletlenül fogalmaztunk feltételes módban, hisz közismert, hogy anyagi gondjai miatt a felügyelôség általában késéssel fizet.
A betegnyugdíjból kellene tehát fizetni a közköltségeket, a villanyáram és telefon díját, és még élni is, azaz egy hónapon át három személynek enni valamit. De hogyan?
Mert a dráguló szolgáltatások ellenértékét egy fizetésbôl ma már lehetetlen törleszteni, s reménytelen, hogy fogyatékosként valaki az ô korában munkát találjon. T. János szociális segélyre sem jogosult, mivel a jövedelme meghaladja a 400.000 lejt. A legutóbbi kifizetetlen számla miatt már néma a telefon, s most az áramszolgáltatók fenyegetôznek, hogy megszakítják az áramszolgáltatást.
És miközben nincs már pénz a mindennapi kenyérre, mit tehet egy férj és apa ebben a torokszorító kényszerhelyzetben. És nem véletlenül írtunk T. Jánosról, hisz a kisnyugdíjasok, munkanélküliek körében sokan osztják a sorsát. Ismerek kilencvenéves asszonyt, akinek az utódnyugdíja alig több mint háromszázezer lej, és vannak olyan családok, ahol egyik szülô nyugdíjából élnek hárman, s velük vannak a már régen munkanélkülivé vált gyermekük, gyermekeik is. Ha kifizetik a szolgáltatások díját, éhezniôk kell, ha meg nem, akkor maradnak gáz, villany nélkül, hogy a már már szinte luxusnak számító telefonról ne is beszéljünk. És közben a társadalom jelét sem adja annak, hogy segíteni akarna, hisz a most zajló nyugdíjemelés porhintés csupán, mivel a kisnyugdíjasok jövedelme még annyit sem növekedik, amennyit biztosan araszol fölfele a infláció.
S hogy mi lesz azokkal a családokkal, akiknek már régen ellehetetlenült a helyzete? Hogy T. János mibôl fogja kifizetni a villanyt, és mit mond majd ágyban fekvô fogyatékos gyermekének, ha megszakítják az áramszolgáltatást is, hogy esznek-e még egy- két hónap múlva?
Jó lenne, ha valaki ezekre a kérdésekre is tudná a választ.
Négy napig tartó figyelmeztetô sztrájk után a marosvásárhelyi 3-as Számú Fertôzôklinika HIV/AIDS osztályának teljes személyzete tegnap reggel teljesen beszüntette a munkát, csupán a sürgôsségi eseteket látva el. Az egészségügyi dolgozók amiatt elégedetlenek, hogy júniustól – a Legfelsôbb Törvényszék határozatának értelmében – eltörölték a 100%-os veszélyességi pótlékot, helyette mindössze 15%- os kiigazítást kaptak. Tegnap délelôtt 16 felháborodott asszisztensnô folytatott megbeszélést Florin Gomotârceanuval, a municípiumi kórház igazgatójával, aki csak annyit ígért, hogy az ügyben közbenjár az egészségbiztosítási pénztár vezetôségénél és javasolni fogja a 100%-os veszélyességi pótlék visszaadását júliusra. Az igazgató hozzátette: ez a százalékarány módosulhat, attól függôen, mit írnak elô a – várhatóan júliusban megjelenô – 531-es kormányhatározat alkalmazási normái.
A fertôzô klinika személyzete a megbeszélések után felfüggesztette az általános sztrájkot. Oltean Simona fôasszisztensnô elmondta, hogy nem tartja kielégítônek a tárgyalások eredményeit, és folytatják a figyelmeztetô sztrájkot mindaddig, míg megkapják júliusi bérüket. Ha a veszélyességi pótlékot júliusra sem számolják el, a személyzet kész beadni lemondását. Mihai Porutiu, a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója elmondta: a pénztár nem utal ki pénzt külön fizetésekre, pótlékokra vagy adósságok törlesztésére, csupán az egészségügyi szolgáltatásokat számolja el az országos szinten megállapított árlistáknak megfelelôen. "Ebben az esetben a veszélyességi pótlékot a Legfelsôbb Törvényszék határozatának értelmében vonták meg, nekünk pedig nincs lehetôségünk arra, hogy biztosítsuk a szükséges pénzalapokat, Ez kizárólag a kórházak hatáskörébe tartozik" – nyilatkozta Mihai Porutiu.
A pénteki genfi zárórendezvénnyel valamennyi helyszínen véget ért a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, e kontinenseket átfogó seregszemle, amely nagy tömegeket mozgósított, s a találkozásokon, a hitben való megerôsödésen túl alkalmat teremtett az ezred végi helyzetkép és a jövôbeli lehetôségek számbavételére. Hogyan lehet és hogyan érdemes továbblépni a harmadik évezred küszöbén? Ennek eldöntése különös jelentôséggel bír a határokon túl élô, avagy a távoli földrészekre szakadt magyarság számára, amely nemzetiségének és vallásának megtartásáért küzd.
A Marosvásárhelyen járt határokon túli és erdélyi püspököket messzirôl jött lelkészeket arról kérdeztük, hogy miképpen látják a magyar reformátusság jövôjét az elkövetkezô évek lehetséges kihívásai közepette.
– Kárpátalján 130 ezer református él, akik közül 90 ezer kapcsolatot tart az egyházzal, 40 ezren rendszeresen járnak templomba, 10 ezer fiatal vesz részt hittanoktatáson, s a az ezer presbiteren is múlik, hogy a jövô egyháza milyen erôs lesz Az utóbbi években 18 új gyülekezet jött létre, 14 templomot építettek, , s három új templomot idén júliuban szenteltük fel – tájékoztatott dr. Horkay László, a Kárpátaljai Református egyház püspöke, aki szerint:
–A mi egyházunkat nem emberek alapították, hanem Krisztus, ezért a pokol kapui sem vehetnek diadalmat azon. Bûneink miatt sokszor megbüntetett bennünket Isten, s ha ezeket a fenyítéseket elfogadjuk tôle, és bûnbánatot tartunk, akkor mindig megújulás következik. Vissza kell térni az igéhez. Ahol az ige helyett filozófiát, politikát, bármit tanítanak, ott az emberek elhidegülnek az egyháztól. Pártoskodásról az RMDSZ-ben és másutt is lehet eleget hallani a tévében, de evangéliumot hallgatni csak ott lehet, ahol az Isten lelke munkálkodik, és az evangélium tudja egyedül az új életet megteremteni. Az az üzenet, hogy Isten szereti a bûnös embert, és megkegyelmez az ô fia által, és ôáltala a mennyek országának tagjai vagyunk, egy olyan erôforrást jelent, amelynek hatására a földi dolgok másodrendûek lesznek. És én nem azt nézem, hogy valamibôl mi a hasznom, hogy milyen ellenállásba ütközöm, és milyen emberi vádaskodást vagy harcot kell majd elszenvednem, hanem Istenre tekintek, és akkor vállalok mindent, hogy örömmel elvégezhessem a szolgálatomat.
Az ifjúságot pedig úgy tudjuk megnyerni, ha a szülôk már a gyermekeket elkezdik hitben tanítani a Biblia alapján, s ehhez nagy szükség van a nagymamákra, mert a a fiatalabb nemzedékek ateista nevelést kaptak, s az ötvenes években nem is konfirmáltak nálunk, Kárpátalján. Nehéz a szülôket megnyerni, mert nincs alapjuk, de megfordult a folyamat. A gyerekeken keresztül nagyon sok szülô elindult, s az atyák szívét a fiakhoz, a fiak szívét az atyákhoz fordítja Isten, és ötven év kell megint, hogy helyreálljon az egyházban a fegyelem. Ugyanakkor egy ember számára egy pillanat is elég, hogy teljesen megváltozzon, új szívet, új lelket kapjon. Ahogy Isten egy szavával megteremtette a világot, úgy egy szavával van hatalma megváltoztatni a mi életünket is, és, amikor végbemegy ez a nagy változás, akkor körülöttünk is minden meg kell hogy változzon.
Azért tudtunk mi, reformátusok megmaradni, mert az egyház üldözése alatt, amikor a lelkészeket elvitték, volt erôs presbitérium, tanították a kátét. Nálunk a gyerekek úrvacsoráztak és nem volt konfirmáció- elôkészítô, de a presbitereknek fel kellett mondani a kátét, és a gyermekek megtanulták.
Mivel a tévedés által megrôsödik az igaz hit, az ateizmus a javunkra volt, mert Isten tagadásával bebizonyították, hogy van, hiszen egy nem létezô valamit nem lehet tagadni.
És nagyon jó, hogy van egy magyar nyelvû Károlyi Bibliánk, amit már abban az idôben használtak, amikor a katolikus egyházban még latinul prédikáltak. A nép tehát tudta, hogy mit hisz, nem lehetett azonnal eltéríteni egy másik vallásba, mert aki tudja, hogy kinek hisz, affelôl hirdethetnek akármit, földi paradicsomot, neki az nem hiányzik, mert megtalálta az igazi kincset. Azért ajánlom mindenkinek, hogy legyen erôs a hitben, álljon meg, tudja, hogy kiben hisz, az egyedül üdvözítô Jézus Krisztusban higgyen, mert nincs más út az atyához, aki azt mondja, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet.
Erdélyi Géza, vélekedik dr. a Szlovákiai Református Egyház püspök.
– A reformátusság helyzete a Kárpát- medencében, az én meglátásom szerint, alapvetôen két dologtól függ: a hit erejétôl, valamint a szaporulattól. Ahol erôs hit van, ott nem kell félteni egyik felekezetet sem, ahol szaporulat van, ott nincs fogyatkozás, tehát a Kárpát-medencei reformátusságnak arra van szüksége, hogy hitében erôs legyen, valamint arra, hogy szaporodjunk. Régi törvényszerûség, hogy amelyik náció nem tudja benépesíteni a saját szülôföldjét, azt a földet sajnos idegenek népesítik be. Itt nagyon józan gondolkodásra lenne szükség, ami akkor következik be ismét, ha megszûnik a holnapra és a holnaputánra való tervezgetés. Ezer évben kell gondolkodnunk, ezer évben pedig akkor lehet gondolkodni, ha az ember érzékeli, hogy a mulandóság világából éppen a hit segít át az örökkévalóságig. Hála Istennek, mi ott, Felvidéken kevésbé fogytunk meg, s elsôsorban a deportáció és a kitelepítés csökkentette a létszámunkat.
– Hány református él ma Szlovákiában?
A hatszázezres lakosságon belül 110 ezer, és ebbôl 25 ezerrel fogyatkoztunk. Most félek egy kicsit, mert a gyermekáldás fogadása nem olyan pozítív, mint korábban, és szemléletváltásra lenne szükség, hogy szaporodjunk. Tôlünk nemigen telepednek ki, úgy, mint Erdélybôl.
Helyben maradni, ez a harmadik komoly tényezô, hisz nem lehet elárulni a szülôföldet. Mivel engem imádságra kértek, nem volt alkalmam, de szerettem volna elmondani azt a csodálatos érzést, ami fogva tart: az én ôseim körülbelül jó félezer esztendôvel települtek ki Bacon vidékérôl, tehát székelyek voltak, és anélkül, hogy doppingolták volna a szülôk és nagyszülôk, egy állandó vágyódást érzek Erdély iránt, és, bárhogy fogadjanak, mert fogadtak másképpen is, mindig szívesen jövök, mert valahogy a szívemben hordom. És azt magyarázza meg nekem valaki: a szív legmélyén mi dolgozik, hogy a szülôföld iránti szeretet félezer esztendôvel késôbb is jelentkezik. Hát gondolják meg, és figyeljenek önmagukra az itt élôk, ne meneküljenek, ne költözködjenek ki, maradjanak a szülôföldön, mert a harcokat is meg kell vívni.
– Úgy mondják, neves elôdök nyomdokaiban jár...
– Valamikor Bethlen Gábor udvarában szolgált egyik ôsöm, s Erdélyi János filozófus, kutató is a nagyok közé tartozik. Ez mind vérségi rokonságom, és hadd mondjam el, hogy mennyire feltekintek szüleimre, az édesapámra is, aki egyszerû puritán lelkész volt, de talán a legnagyobb imádkozó, akit életemben hallhattam.
A vérségi köteléken túl Hamván, abban a kis községben, ahova az állambiztonság a rozsnyói városi gyülekezetbôl helyezett, Tompa Mihály volt az elôdöm. Nem ismerték a magyar irodalom történetet, akik akkor döntöttek felôlem. Azt mondták: eldugjuk a tiszteletes urat az Isten háta mögé, hogy csendben legyen, és hagyjon békét az ifjúságnak. Csak azt nem tudták, hogy Hamván nyugszik Tompa Mihály, és emiatt oda zarándokolnak mindenünnem, és így olyan élénk kapcsolatom lett a világgal, amilyen Rozsnyón sem volt. Pedig hát ott másodállásban anyagi nehézségeim miatt az Andrássyak család könyvtárát dolgoztam fel, tehát naponta megfordultam a bethléri kastélyban és Kraszna Horka várában, ahol elég sok emberrel találkoztam. De tudomásul kell venniük a mindenkori hatalmasoknak, hogy az Úristen útjai másak, mint az ember útjai, és egyszer csak egészen más jön ki abból, amit ôk jó alaposan megterveltek. Ezért nem szabad soha feladni a reményt.
D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyház püspöke, amely egyház hatáskörébe a nyolcszázezer romániai református magyarból ötszázezer tartozik:
– Az egyház legyôzhetetlen, mert nemcsak emberi erôkkel dolgozik, az egyházban Isten szent lelke él. Így kell látnunk a magyar reformátusság jövôjét is Erdélyben. Amíg népünk hûséges marad Istenhez, addig legyôzhetetlen lesz. Gondoljuk csak végig , hogy a kétezer év alatt mennyi minden változott a világon. Volt egy pogány római birodalom, elbukott, aztán újabb pogány birodalmak és diktatúrák buktak el, de az egyház megmaradt, Mert Jézus Krisztust elvenni, államosítani, megölni, eltüntetni nem lehet. Ô azt mondta: én élek, és ti is élni fogtok. Ez az egyház jövôje. Persze, hogy fontosak a külsô körülmények is. Reálisaknak kell lennünk, kell látnunk a gazdasági, az etnikai helyzetet, mindent, de az egyház jövôjét nem a külsô dolgok biztosítják elsôsorban, hanem az egyház belsô lelki tartalma, mint ahogy egy nép jövôjét és megmaradását is nem mindig a külsô dolgok döntik el, hanem a belsô lelkisége. Ha ez megvan, akkor legyôzhetetlen, s amíg nálunk ez meglesz, addig legyôzhetetlenek leszünk. Ha viszont elengedjük az Isten kezét, akkor elveszünk, felmorzsolódunk, eltûnünk, megsemmítjük egymást, és más is megsemmisít bennünket. De amíg Krisztus mellett maradunk, addig megmaradunk. Ennek a bizonysága ez a találkozó is.
D. Tôkés László, a Királyhágó Melléki Református Egyház püspöke:
– 1990-ig az ateista diktatúra üdvös hatására konzerválódott a református egyház. Ez az a tipikus eset, amire a Biblia azt mondja, hogy ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra tudta fordítani. A kommunizmus a maga össztüzével olyanfajta védekezésre kényszerített, ami még a legnagyobb emberi gyarlóságaink ellenére is egyben tartott bennünket, és megôrizte a népegyházat, amely szinte azonos volt mind a mai napig a polgári társadalommal, szemben azzal, ahogy Magyarországon vagy Kelet- Németországban az egyháztársadalom és a társadalom szakadéknyi távolságra áll egymástól. Nálunk viszont szinte egybeesik. Ha azt mondom, hogy X falu, akkor azt is mondhatnám, hogy X gyülekezet, amelynek tagjai. 99 százalékban megvallják egyházi hovatartozásukat, az egyházat fenntartják, keresztelnek, esketnek, temetnek. Ilyen kedvezô helyzetben ért bennünket a változás, s azzal együtt a szekularizáció. De ami eddig elôny volt, az most hátrányunkra válhat, mert, mint az indián zárt társadalmak, a nyugati hódítás a népbetegségektôl kezdve az összes nyugati, gyarmatosító behatásokig bennünket is telibe talál. Egy csomó olyan hatásról van szó – globalizáció, szekularizáció…,– amelyek ellen nem vagyunk felkészülve, s amelyekre nincs adekvát válasza egy hagyományos keresztyén társadalomnak. Így hát nagyon gyorsan kell magunkra találnunk, és az új helyzetnek megfelelô új magatartást, stratégiát kidolgoznunk. Mindazáltal úgy gondolom, hogy egyházunk elkerülheti azt az utat, amelyen szükségszerûen végigment a nyugati keresztyénség, tehát nem föltétlenül kell minden hibájukat megszenvednünk, minden zsákutcájukba bemennünk, s mindenképpen eljutnunk az elvallástalanodás mélypontjára, hanem tanulva a mások hibájából és kárából sikerülhet egy harmadik útra lelnünk, kikerülnünk a buktatókat és átmentenünk az anyaszentegyházat, egy korszerû anyaszentegyházat a jövô számára. Azt gondolom, hogy idôközben a nyugatiak is észbe kapnak, s elkezdôdik a nyugati kereszténység reneszánsza. Tehát valahol konvergens lesz a mi kiút találásunk és az ô visszatalálásuk. Ebben még megtermékenyítô hatást is gyakorolhatunk a nyugati egyházakra. Amint egy neves magyarországi vallásszociológus írta: az erdélyi kereszténység akár a magyar kereszténység megújításának kútforrása is lehet, tehát megismétlôdhet a 17. századi példa, hogy Erdély siet Magyarország felszabadítására és segítségére. A kérdés az, hogy felismeri-e a református egyház ezt a hivatását?
Nekem nagyon rossz tapasztalataim vannak akár a világtalálkozókról beszélünk, akár az elmúlt tíz év egyházi alapmagatartásáról. Az egyház úgy viselkedett, mintha nem történt volna a rendszerváltozás, tisztelet a kivételeknek, hiszen nagyon jó, szabályt erôsítô kivételek is vannak, de egészében a papság úgy nyilvánult meg, mint '89 elôtt, csak jobb kiadásban. Akik azelôtt dolgoztak, azok '89 után is, akik '89 elôtt azzal mentegették magukat, hogy kommunizmus van, azok '89 után sem tudtak változtatni magatartásukon és bebizonyosodott, hogy nem a kommunizmus akadályozta ôket a szolgálatban, hanem ôk maguk voltak képtelenek arra. Nagyon bonyolult a helyzet, egyfelôl a leghitelesebb intézménynek tûnünk a világ szemében, mi, az egyházak, és az ortodox egyház pont úgy, mint a refromátus ilyen eredményeket könyvelhet el magának. Engem nem lelkesítenek ezek a felmérések, sôt azt mondom, hogy szegény társadalom az, amelynek most a leghitelesebb intézménye a román katonaság és az ortodox egyház.
Lehet túl szigorú vagyok, mert minden viszonylagos, de annyira legyengült a magyar kistársadalom, s a magyar egyház, hogy ahhoz képest a lelkészi szolgálat, gyülekezeteink helytállása maximálisnak tûnik, azonban ez sem feledteti azokat a bomlási folyamatokat, amelyek végbemennek egyházunkban, és amelyekrôl szinte nem is szabad, szentségtörés beszélni. Én bízom Istenben, hogy ô valóban felhasználhatja a mi gyengeségünket is az ô dicsôségére, és nem az fog számítani, amit mi akarunk, hanem, amit ô akar, hogy több a gyarló egyházban megnyilvánuló isteni kegyelem, mint a nehézségi erô, amely az egyházat intézményi és hivatalos voltában visszahúzza.
– Mennyi a Partiumban élô reformátusok száma?
– A népszámlálás szerint 342 ezer, mi nyilvántartunk 230 ezer, ami többféleképpen értékelhetô. Az egyházi misszió lelkületének teljes hiányára vall, hogy miközben az elveszett századik juhról prédikálunk, nem megyünk el százezer ember után. Másfelôl elég beszédes ez az adat arra vonatkozóan is, hogy a Királyhágó mellék egy átmenetet képez az erdélyi és a Tiszán túli egyházak között, egyesítve magában az erdélyi erényeket és a Tiszán túli gyengeségeket, ugyanis a Tiszán túlon lényegében megroppant az egyház gerince, és a lélek nagyon hiányzik a Tisztán túli református többségû vidékek java részébôl. Váradon ugyanez a helyzet. 44 ezer reformátust számoltak meg, s abból, 22.000 tagja a református egyháznak. Ott már elôrehaladottabb a szekularizáció, az elvallástalanodás inkább a nyugati mintákat követi, annak ellenére, hogy márkás református vidékek ezek, hisz Biharban abszolút többségben van a reformátusság. Az egész egyházkerületben háromszor annyian vannak, mint a katolikusok. És nem akármilyen református gyökerek vannak, Kölcsey, Kazinczy, Ady, Arany, – nagyjaink eme káprázatos vonulata mutatja, hogy milyen talajból nôttek ki egy magyar kálvinista hagyományú vidéken, a Partiumban, de ma már sajnos nem élünk meg a múlt dicsôségébôl.
Sütô Gyula, az argentínai magyar reformátusok lelkipásztora szerint a dél-amerikai országban élô 30-35.000 magyar 10-15 százaléka vallja reformátusnak magát, a vallást azonban ennél sokkal kevesebben gyakorolják.
– A fôvárosban százan vannak, akiket mi számon tartunk, s akik, ha nem is rendszeresen, de hellyel-közzel látogatják az istentiszteletet.
– Van-e esélye a megmaradásra ennek a gyülekezetnek?
– Sajnos azt kell mondanom, hogy ifjúságunk szinte egyáltalán nincs. A második nemzedék még tartotta magát, hogy magyar fiatalembereket választottak férjül, magyar lányokat vettek feleségül, de a harmadik , negyedik generáció már nem ragaszkodott ennyire szigorúan a nemzetiségéhez, s ennek az lett a természetes következménye, hogy a házasfelek közül az erôsebb karakterûnek vették át a nyelvét a gyermekek és az unokák.
Wass Zoltán lelkész szerint Kanadában biztatóbbak a kilátások. A észak-amerikai országban élô 150-200.000 ezer magyarból 30-40.000-ren vallják reformátusnak magukat, akik közül a lelkész szerint 3- 4000-ren gyakorolják aktívan vallásukat.
– A nyelv nem hiszem, hogy elveszne. Tény, hogy van bizonyos lemorzsolódás, de újabb fiatal generációk jönnek, akik pótlást jelentenek. Annyiszor eltemették már az emigrációban élô magyarságot, amely azonban mindig feléledt.
Mi része vagyunk ennek nagy Világszövetségnek, s ha helyünk van benne , akkor eljövünk. Ittlétünk találkozásokat jelent, az egymás hite általi megerôsödést, megnyilatkozást és üzenethozást, és mi is kaptunk azoktól, akik itt szolgáltak, láttuk az itt folyó küzdelmet, amirôl tudtunk, de a tapasztalat birtokában hitelesebben lehet szólni róla, és a jövendô azáltal is erôsödik, ha mi ebbe a munkába be tudunk segíteni.
Szabó Edward, az amerikai Kálvin Zsinat országos fôgondoka:
Amerikában született magyar. Cleveland-Ohióban jött világra, és a családban tanulta a magyar nyelvet. Több mint ötven esztendeje szolgál a Clevelend keleti felében mûködô református templomban, ahol 350 magyart tartanak számon.
– Hogyan látja az ottani református egyház jövôjét?
– Az emigrációk idején sokkal biztatóbb volt, de a második, harmadik, negyedik generáció tagjai sajnos, már nem tartják a magyarságot.Nincsenek fiatalok, kevesebb a magyar gyülekezet, mint az angol, de ma is betartjuk, hogy minden áldott vasárnap magyar és angol istentisztelet van. Alig három esztendeje Magyarországról kerestünk lelkészt.
A református hit, és az a tudat, hogy az elôdök Magyarországról jöttek megmarad akkor is, ha már nem beszélik a magyar nyelvet. Sajnos nem tudjuk, hogy 10-15 év múlva lesz-e magyar istentisztelet olyan gyakran, mint most. Igaz, ez a kérdés már 18 évvel ezelôtt is felmerült, amikor egy amerikai elöljárósági tag azt mondta, hogy a lelkészünk, aki igen erôs magyar ember volt, nyugdíjazását követôen havonta csak egyszer tartsunk magyar istentisztelet, ami egy szavazaton múlott, és így még ma is az elsô istentisztelet magyarul hangzik el, a második pedig angolul.
– Amerikában született, az életét ott leélô ember számára mit jelent a világtalálkozón való részvétel?
– Megdobbantja a szívemet, jól érzem magam, mert ez a látvány megerôsíti bennem, hogy a magyar reformátusság még sokáig fog létezni.
Választási törvények, köztük a jugoszláv elnökválasztási törvény megvitatására ült össze hétfôn a jugoszláv parlament, alig két héttel a szövetségi alkotmány módosítása után.
A szövetségi parlament rendkívüli ülésén a törvényhozás alsó- és felsôházi képviselôinek megválasztására, valamint a választási körzetekre vonatkozó tervezeteket is megvitatja.
Az elnök- és a felsôházi képviselôválasztást szabályozó törvények megalkotását a jugoszláv alkotmány július 6-i módosítása tette szükségessé. Ez elvi lehetôséget teremtett arra, hogy Slobodan Milosevic jugoszláv államfô közvetlen választás útján akár további két elnöki idôszakot is betöltsön. Az államfôt 1997-ben a jugoszláv parlament választotta meg és jelenlegi megbízatása jövô nyáron lejár. Az elnökválasztási törvény nem írna elô legalább 50 százalékos részvételi arányt a voksolás érvényességéhez: az államfôt az urnák elé járuló polgárok egyszerû többséggel választják meg.
A törvénytervezetek szerint ezentúl közvetlenül választanák a szövetségi felsôház 20-20 szerbiai és montenegrói képviselôjét is. Az alsóházba Szerbiából 108, Montenegróból 30 honatyát küldenének. Montenegró egy választási körzet lenne, ám Szerbiát 26 körzetre osztanák fel; az átmeneti ENSZ- igazgatás alá vont szerbiai Koszovó tartományból pedig 3 körzetet Dél-Szerbiába telepítenének át.
Belgrádban a demokrácia erôsítésével, illetve az – úgymond – Montenegróban jelentkezô szakadár törekvésekkel indokolták az alkotmánymódosítást. A szerb ellenzék és a Belgráddal szemben álló, nyugatbarát montenegrói vezetés ezt elutasította, de megoszlanak a vélemények esetleges választási részvételükkel kapcsolatban.
Podgorica, mint azt Filip Vujanovic montenegrói kormányfô a hét végén megerôsítette, a bojkott mellett foglal állást, mondván: részvétele legitim színben tüntetné fel a Montenegró által semmisnek tekintett szövetségi jogszabályokat és Milosevic elnök rendszerét erôsítené. A szerb ellenzéken belül két, homlokegyenest ellentmondó irányzat bontakozott ki: Vuk Draskovic Szerb Megújhodási Mozgalma a bojkottot támogatja, az "egyesült ellenzék" néven futó többi párt viszont indulna. A Demokratikus Alternatíva értesülése szerint szeptember 24-én tartanák a jugoszláv parlamenti választásokat.
Külügyminiszteri találkozóval próbálja gyorsítani a megegyezést az Európai Unió bôvítés elôtti utolsó reformjairól az EU soros francia elnöksége.
Az EU politikailag csaknem visszafordíthatatlanul elkötelezte magát a keleti bôvítés útjában álló intézményes akadályok gyors elhárítása mellett, amikor vállalta, hogy decemberre bevégzi a bôvítéshez még szükséges három korszerûsítô lépést. Az uniónak a most zajló reformkonferencia nyomán 2002 végétôl olyan állapotba kell kerülnie, amely lehetôvé teszi, hogy mûködése zökkenômentes maradjon a kelet-európai államok belépését követôen is.
Az unió vezetôi már korábban megállapították, hogy ehhez három átalakítást kell tenni a hat országra tervezett, de már eddig is folyamatosan módosítgatott intézményrendszeren: újjászabni a végrehajtó szervként mûködô Európai Bizottság profilját, a korszerû politikai követelményekhez igazítani a tagországok beleszólását a döntéshozatalba, továbbá a lehetô legszélesebb körben megtiltani a vétójog lehetôségét.
Az elmúlt hetekben egyre egyértelmûbben vetôdött fel, hogy a bonyolult intézményrendszer másutt is korszerûsítésre szorul. Miközben máris tudni lehet, hogy a mostani konferenciát hamarosan újabb követi majd további intézményes reformokról, az EU tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy e következô tárgyalássorozat már nem szükségszerû a bôvítéshez, tehát attól függetlenül bonyolódik majd, akár az elsô csatlakozások elôtt, azok folyamán vagy azokat követôen folytatják le.
A most zajló tárgyalássorozat februárban indult, és a negyedik hete hivatalban lévô francia elnökségé a feladat, hogy december elejére, legkésôbb a Nizzában rendezendô évvégi állam- és kormányfôi értekezleten elfogadtassa a reformokat mind a tizenöt tagországgal. Párizs ráadásul nem tessék-lássék eredményeket szeretne a konferencián, hanem hosszú idôre megoldást jelentô, részletesen kidolgozott reformokat.
Ennek érdekében döntött úgy a francia kormányzat, hogy EU-elnökként a folyamatosan zajló szakértôi egyeztetések közé több magas szintû tárgyalási fordulót is beiktat. A konferencia keretében találkoznak októberben Biarritzban a tagországok állam- és kormányfôi is, de a félévben több külügyminiszteri különmegbeszélésre – az uniós szaknyelv kifejezésével élve konklávéra – is sor kerül, az elsôre hétfôn Brüsszelben.
A hétfôi ülésen mind a három fô reformtémát áttekintik. Ezen belül választ keresnek például arra, milyen elvek vezéreljék a jövôben a csaknem kormányzati jogosítvánnyal rendelkezô Európai Bizottság belsô mûködését – a francia elnökség jelszavai a hatékonyság, a közös döntéshozási mechanizmus, a felkészültségnek megfelelô feladat- és tárcamegosztás és az intézményes egyensúly. Szó lesz arról is, hogyan módosuljon – csorbuljon vagy terebélyesedjen – a legfontosabb uniós személyiségek közé tartozó európai bizottsági elnök jogköre.
Most elôször foglalkoznak tartalmi módon a kormányközi konferencia negyedik – a bôvítéshez nem szükségszerû, de hasznosnak tartott – témájával, vagyis azzal, milyen célokra, milyen területeken és milyen mûködési elvek alapján engedélyezhetô és ösztönözhetô az EU-tagországok kisebb csoportjának az uniósnál szorosabb együttmûködése. Ennek máris konszenzussal deklarált elôfeltétele, hogy bármely más tagállam számára nyitottnak kell lennie akár egy késôbbi csatlakozáshoz is.
XI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Mintegy ezer hallgató elôtt a Tusnádfürdôn szervezett bálványosi nyári szabadegyetem elôadójaként Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke a centrum pártok együttmûködésének lehetôségeirôl beszélt.
Kövér László emlékeztetett arra, hogy a konfliktusok elkerülése, a közös érdekek megtalálása és a közös cselekvési stratégiák alakítása minden esetben a párbeszéddel, a gondolatok cseréjével és egymás megismerésével kezdôdik.
A Fidesz elnöke szerint a centrum pártok azok a pártok, amelyek a posztkommunista baloldal és a radikális vagy szélsôjobboldali pártok közötti politikai mezôben helyezkednek el.
Ezek a pártok ideológiájukra és vállalt értékrendjükre való tekintettel lehetnek kereszténydemokrata, konzervatív, vagy liberális pártok, már amennyiben 2000-ben, a kommunizmus romjai alól kikerülni próbáló országokban egyáltal van értelmezhetô jelentésük ezeknek a kategóriáknak – közölte a Fidesz elnöke.
Kövér László véleménye szerint azért nem alakult ki együttmûködés a volt szocialista országokban létrejött centrum pártok között, mert az együttmûködésnek nincsenek történelmi hagyományai, miként az újonnan megszületett pártoknak sincsenek elôzményei.
Az 1990 elôtti rendszerrel szembenálló értelmiségiek között voltak ugyan személyes kapcsolatok, sôt az együttmûködésre is akadt példa, ezek azonban a szabad parlamenti választások nyomán kialakult új demokráciákban hamar elveszítették politikai jellegüket, vagyis megmaradtak csupán értelmiségi kapcsolatnak – állapította meg a Fidesz elnöke. Kövér László szerint a centrum pártok energiáját lekötötte a puszta létezésért vívott küzdelem.
A rendszerváltó pártok bukása után szinte minden országban felvetôdött az összefogás igénye, majd ezt követôen megnyílt a kormányzás lehetôsége is. A kormányzati felelôsség nyomása azonban inkább feszíti az adott országokon belül létrejött centrum párti koalíciókat, minthogy erôsítené – tette hozzá az elôadó.
Kövér László emlékeztetett arra, hogy a kormányzás nem csupán teher, de lehetôség is, és élni kell ezzel.
– Szükség lenne a kiegyensúlyozottnak mondott állami és kormányzati kapcsolatok mellett a pártközi kapcsolatok intenzívebbé és rendszeresebbé tételére is, mert vannak kölcsönösen hasznosítható tapasztalataink – állapította meg az elôadó.
Kövér László elmondta: mind Magyarországnak, mind pedig Romániának közös célja az euroatlanti integráció, az átmenetbôl fakadó gazdasági és szociális problémák kezelése és a centrum pártok együttmûködése.
Az elôadó kijelentette: a rendszerváltozásnak nem az a célja, hogy Lengyelország, Szlovákia vagy Magyarország politikai berendezkedése elnyerje a nyugati politikusok és a közvélemény tetszését, és hogy gazdasági intézményrendszerében otthonosan mozogjon a nyugati tôke. A cél az, hogy ezeknek az intézményeknek a mûködése adja meg azt a történelmi esélyt, hogy a térség népei felzárkózhassanak ahhoz az életminôséghez, amelytôl 1945 után reménytelenül elszakította ôket a kommunista diktatúra.
Kövér László véleménye szerint nem épülhetnek ki teljes egészében és nem mûködhetnek megfelelôen a demokratikus intézmények, ha nem érvényesülnek az alapvetô politikai szabadságjogok, beleértve a nemzeti kisebbségek önazonosságának megôrzését akadálymentessé tevô autonómiákat is.
A szónok végezetül közölte: a centrum pártok partnereket igyekeznek keresni Nyugaton és Keleten ahhoz a történelmi vállalkozáshoz, amely az európai nemzetek érdekeit leghatékonyabban érvényesíteni tudó integráció megteremtésére irányul.
Értesítem, hogy a Bögözi Attila, Koszta Nagy István, Lukács János összetételû alapfokon eljáró Etikai Bizottság a Fellebbviteli Bizottság határozata nyomán újratárgyalta dr. Kincses Elôd fellebbezését a Népújság munkatársa, Mózes Edith és fôszerkesztôje, Makkai János elleni panasza ügyében és a mellékelt határozatot hozta.
A Becsületbíróság Szervezeti és Mûködési Szabályzata III. fejezetének 19. szakasza értelmében a felek az elsô fokon eljáró Etikai Bizottság határozata ellen, a kézhezvételtôl számított 15 napon belül fellebbezéssel élhetnek, ellenkezô esetben az elsôfokú határozat jogerôs.
Bögözi Attila, a Becsületbíróság titkára
Marosvásárhely, 2000. július 21.
A Maros megyei RMDSZ volt elnöke, dr. Kincses Elôd által a Becsületbíróság titkárságán 2000. március 13-án iktatott kereseti levelével kapcsolatosan, amely a Népújság szerkesztôje, Mózes Edith, és fôszerkesztôje, Makkai János felelôsségét panaszolja, a Maros megyei RMDSZ- megnyilvánulásokról tudósító, a lapban ez év február 21. és 24. között megjelent írásokban, valamint egy helyesbítést követelô levélhez fûzött szerkesztôi kommentárban,
dr. Kincses Elôdnek az alapfokon eljáró Etikai Bizottság 2000. március 21-én hozott határozata ellen 2000. április 25-én a Becsületbíróság Fellebbviteli Bizottságához benyújtott óvása nyomán,
a Horváth Olga, Dérer Ferenc, Baranyi László összetételû Fellebbviteli Bizottság május 30-i határozata alapján, mely a fellebbezés nyomán visszautalja az ügyet az elsô fokon eljáró Etikai Bizottsághoz,
ezen Etikai Bizottság július 20-i marosvásárhelyi ülésén, Koszta Nagy István, Lukács János és (a külföldön tartózkodó Szekeres Attila helyébe kinevezett) Bögözi Attila összetételben megállapította, hogy a dr. Kincses Elôd fellebbezéséhez csatolt újságcikkek gyakorlatilag nem hoznak új elemeket a panaszban megfogalmazott vádak alátámasztásához, ezért az Etikai Bizottság fenntartja eredeti határozatában megfogalmazott álláspontját, mely szerint a bepanaszolt újságcikkekben, illetve az óváshoz csatolt további írásokban sem talált olyan, szakmailag kifogásolható újságírói ténykedést, mely a MÚRE etikai kódexét sérti, így a rendelkezésére bocsátott anyagok alapján sem a félretájékoztatás, sem a rágalmazás – dr. Kincses Elôd által megfogalmazott – tényét nem találja megalapozottnak.
Jelen határozat zárórendelkezéseként, arra való tekintettel, hogy az utóbbi idôben több lap is foglalkozott az üggyel, az alapfokon eljáró Etikai Bizottság felkéri a Népújságot jelen határozat közzétételére, s ugyanezt ajánlja azoknak a lapoknak is, melyekben az üggyel kapcsolatosan írások jelentek meg.
Marosvásárhely, 2000. július 20.
Lukács János
Az RMDSZ Maros megyei tisztújításának számos eseményét torzították el egyes sajtótermékekben megjelent tudósítások. Kiigazítandó a közvéleményt félretájékoztató, adatokat és tényeket meghamisító közléseket a mandátumigazolást végzô Szabályzat- Felügyelô Bizottság tagjai az alábbiakat kívánják a nyilvánosság elé tárni:
1. Az a kijelentés, hogy a mandátumigazoló bizottság, illetve annak valamelyik tagja 120 mandátum megsemmisítését jelentette be: valótlan. Valójában Magos Méta, a bizottság elnöke 182 mandátum igazolását jelentette be, hozzátéve: a kvórumhoz 196-os létszám szükséges. A gyûlésvezetô az RMDSZ elnökének, Markó Bélának a nyomására megakadályozta, hogy a bizottság ismertesse jelentését.
2. A TKT által megállapított 296-os küldöttlétszámot a jelölôk nem töltötték be, így például a marosvásárhelyi 12 -es számú körzet egyetlen küldöttet sem jelölt. A mandátumigazoló bizottságnak átadott jelenléti íveken 255 lejelentkezett személy neve szerepelt, köztük a társszervezetek, platformok által jelöltek is, akik a szabályzat értelmében nem lehettek küldöttek. Ezek mandátumát a bizottság nem igazolta.
3. Az alapszabályzat szerint a küldöttek szervezetüktôl írásos megbízást kapnak, amelyet az ülés megkezdése elôtt a Területi Szabályzat-felügyelô Bizottság igazol. Megállapítottuk, hogy csak 21 küldöttnek volt ilyen, szabályos megbízása, ezért kénytelenek voltunk a jegyzôkönyvek alapján igazolni a mandátumokat.
4. A TKT határozat a jelölt- és küldöttállítás jogát a választmányokra ruházta. A 8-as körzet 13 tagú választmánya 32 (!) szavazatot adott le, 16 (szavazatszám szerint nem rangsorolt) jelöltet állítva a 15 leosztott helyre. A gyûlésen részt vevôk a jegyzôkönyv alapján nem azonosíthatók, két választmányi tag pedig írásban tiltakozott, hogy nem hívták meg a jelölôgyûlésre. A manipulációval, valamint a szabályzat és a TKT-határozat durva megsértésével jelölt 16 küldött mandátumát a bizottság nem igazolta.
5. Továbbá nem igazolta a bizottság azoknak a küldötteknek a mandátumát, akiknek a neve nem szerepelt a hivatalosan iktatott választmányi jelölôgyûlések jegyzôkönyveiben, illetve, akit póttagként jelöltek ugyan, de a helyi szervezet teljes jogú küldöttei mind jelen voltak, tehát a pótlás nem volt sem indokolt, sem jogos.
Ezek után javasolta Markó Béla szövetségi elnök, hogy a határozatképtelen küldöttgyûlés tekintse önmagát határozatképesnek, és a soraiból válasszon új mandátumigazoló bizottságot, amelynek tagjai saját mandátumukat is igazolják. Ez a továbbiakban megtörtént.
Következésképp a mandátumigazoló bizottság eljárása szabályos volt, az ennek ellenére, és ezek után szabálysértéssel és mandátumhamisítással megtartott küldöttgyûlés pedig szabálytalan és a határozatképtelen. A tagság kizárásával, a helyi szervezetek közgyûléseinek szabotálásával tovább mélyül az RMDSZ válsága. A szabálysértéseket a politikai küzdelemben fegyverként használó RMDSZ-csúcsvezetés etikai felelôssége vitán felüli.
Marosvásárhely 2000. július 21.
Szerk. megj.: Nem kívánunk vitát folytatni, vitának helyet adni az RMDSZ ilyen-olyan szabályzatairól. Véget nem érô lenne, hiszen rendre akad "pontosítani" való, ami jó alkalom újabb és újabb gondolatokat beleszôni a fejtegetésekbe. Tudomásunk szerint a szóban forgó közgyûlés szabályosságát megóvták az RMDSZ országos szabályzat- felügyelô bizottságánál.
Hagyjuk rájuk a döntést. Így az iménti nyilatkozat megállapításait sem kívánjuk vitatni, mindössze két kiegészetô megjegyzést teszünk: a 296 mínusz 182 valóban nem 120, hanem "csak" 114, így ha 182 mandátumot igazoltak, akkor 114- et nem igazoltak.
Továbbá, nem mellékes körülmény, hogy a küldötteknek a nem igazoltak nevesítésére szóló nyomatékos kérésére elhangzottak szerint végül is 26 küldött mandátumával kapcsolatban merült fel kétely.
A JESZ társelnöke, Varujan Vosganian hétfôn kijelentette, hogy amennyiben a jobbközép szövetség jelölni fogja a miniszterelnöki tisztségre és felkéri, csatlakozzon az elnökjelölthöz, fenntartás nélkül vállalkozni fog e küldetésre. Vosganian ilyenképpen kommentálta azokat az információkat, miszerint elôfordulhat, hogy Isarescu mellé jelölik a "párosba". Elmondta, hogy az 1996-os kampányban Emil Constantinescuval járta az országot, és a választók gazdasági témájú kérdéseire válaszolt. Stolojan jelölése kapcsán kifejtette, sem a JESZ, sem pedig a KDNPP nem tárgyalt vele. Ha csatlakozni kíván a jobbközép szövetséghez, Stolojannak be kell bizonyítania, hogy a jobboldali ideológia híve. Egyelôre nem ismerjük platformját, csupán azt, amit egykori kormányfôként cselekedett, ez viszont nem egyezik azzal, amit mi hiszünk, hogy tenni kell Romániában – mondotta.
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
Kiegyensúlyozottnak tekinthetô a város költségvetése – hangzott el a polgármesteri hivatalban tartott hétfôi sajtótájékoztatón. Gál Imola a pénzügyi-költségvetési igazgatóság vezetôje arról számolt be, hogy a tervezett bevételeket 46 százalékban sikerült begyûjteni, ami az elsô félévre lebontva 81 százalékot jelent. A 10 milliárd lej oka a köztisztasági vállalat értékesítése körüli huza-vona. Az ígéretek szerint a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztériumtól 12 milliárd lejre számítanak a szociális lakások építésének folytatására, továbbá nyolcmilliárd lejre a speciális útalapból.
A hivatal adósságai 12 milliárd lej körül mozognak, ezzel a pénzzel a tanügyi intézmények javításáért (2 milliárd), a víkenden (5), az aluljárónál (2) és a Dózsa György úton folyó (1,6) munkákért adós a hivatal. Szinte ugyanennyi viszont a terület- és épületadó befizetésével elmaradt cégek tartozása, aminek behajtása érdekében a múlt héttôl kezdôdôen újra felszólítják az adósokat, ami nehezen megy és igénybe kell venni a kereskedelmi kamarát is, mert sok cég székhelyet változtatott. Ha nem sikerül megegyezni, mint például az IMATEX-szel, amely vállalat padok, szemétládák, hinták készítésével törleszt, akkor a bankszámlák zárolásához, a cégek vagyonának lefoglalásához vagy végsô soron az igazságügyi szervekhez folyamodnak. A pénzügyi nagytakarítás érdekében felszólításokat küldtek azoknak, akik házat vásároltak vagy kaptak vissza, s 30 napon belül errôl nem értesítették a hivatalt, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. Elkezdték továbbá azok felszólítását is, akik közterületen építettek garázst, hogy az építményre is fizessenek adót, természetesen miután a megfelelô akták alapján jóváhagyták azokat.
Amint a Népújság kérdésére adott válaszból kiderült, folyamatban van a város területén nagy hirdetéseket elhelyezett cégek azonosítása is, mivel a hirdetôknek mindössze a 40 százaléka fizet illetéket.
Ignat Ionel, a községgazdálkodási osztály igazgatója az útjavítások helyzetérôl számolt be. Az utóbbi napokban az esôs idô miatt nem tudták folytatni a megkezdett munkálatokat. A Népújság kérdésére az út- és járdafoltozás minôségét illetôen elhangzott, hogy nagy gondban van a hivatal, mert nem talál megfelelô kivitelezôt.
A napokban buldózerekkel, kotrógépekkel kezdôdik meg a Rovinari negyed rendezése, ahol már elôzetesen a rabok dolgoznak, és a közeljövôben a közvilágítás, az útjavítás terén lehet számítani a helyzet javítására. Elkezdôdött az aszfaltra festendô forgalmi jelzések kivitelezése, amit eddig szintén az idô akadályozott. Folyamatban van továbbá az új parkolási rendszer érdekében szükséges jelzôtáblák felállítása, mondotta az igazgató, aki megemlítette még, hogy a polgárôrök segítségével sikerült felszámolni az illegális szemétlerakatok egy részét, és koldusokkal is ritkábban találkozhatunk a központban.
Mivel Dorin Florea pogármester a szabadságát tölti külföldön, a hivatal szóvivôje számolt be arról, hogy folytatódik a fôtéri épületek homlokzatának felújítása, készülnek a tervek a járdák színes piskótakôvel való lerakására, s továbbra is várják az ötleteket, javaslatokat, hogy milyen szórakoztató rendezvényeket, kiállításokat lehetne szervezni a szombat estétôl vasárnap estig lezárt városközpontban. Megtudhattuk, hogy még mielôtt szabadágra ment volna, a polgármester találkozott a közszállítás képviselôivel, akiknek kijelentette, hogy a város nem érdekelt abban, hogy a közszállítási vállalat részvényeinek egy részét megvásárolja, s lehetôleg PHARE-támogatással külföldi cégtôl készül új tanulmányt rendelni, amely nem a meglévô helyzetbôl indul ki, hanem a legmegfelelôbb megoldásokat keresi akár kisbuszok, maxi- taxik segítségével is.
A svájci cég továbbra is késik a központosított ügyelet megindításához szükséges felszerelések leszállításával, és Régen, valamint Dicsôszentmárton polgármesteri hivatala is visszautasította a kollaborációt a központ mûködtetését illetôen – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón.
"Petôfi Erdélyt választotta" – mondotta Markó Béla szövetségi elnök a költô halálának 150. évfordulójára rendezett emlékünnepségen.
Számunkra, erdélyi, fehéregyházi magyarságra nézve megtiszteltetés, hogy a sors ránk bízta emlékének megôrzését. Bár nem meghalni jött a fehéregyházi csatába "választásával", mint annyi más esetben, gondolatával azonosulva, halálában is a "legárvább, a legelhagyottabb" nép mellé állott.
Halála után 150 évvel is megtartó erônk! Ezért van az, hogy immár másfél évszázada Erdély és a Kárpát-medence magyarsága minden év július utolsó vasárnapján Fehéregyházára zarándokol, hogy a hagyományos Petôfi-emlékünnepélyen Rá emlékezzünk, erôt, biztatást merítsünk halhatatlan, máig ható szellemébôl.
Fehéregyházára többszörös feladat hárul a költô emlékének, kultuszának megôrzésében.
A kommunizmus sötét éveiben gyakran, csupán rejtve, visszafogottan emlékezhettünk máig legnagyobb forradalmár költônkre.
Az 1989-es rendszerváltás lehetôvé tette, hogy bár a hatalom még mindig, némi gyanakvása közepette, végre szabadon hódolhassunk Petôfi és a fehéregyházi csatában elesett hôsök emlékének.
Ez a fordulat tette lehetôvé, hogy megalakuljon, létrejöjjön régi álmunk, a Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület. Egy maroknyi lelkes Petôfi-rajongó kezdeményezésére az elsô szabad lélegzetvételre létrehozta azt az egyesületet, mely, mint 1990. december 22-én bejegyzett jogi személy kezdhette el tevékenységét az alábbi célokat tûzve ki maga elé:
– Az ifjúság Petôfi-szellemben való nevelése,
– Széleskörû kultúrtevékenység szervezése,
– Kapcsolatteremtés és együttmûködés más, hasonló egyesületekkel,
– Helyi emlékünnepélyek szervezése,
– A helyi Petôfi-múzeum állagának felújítása,
– A költô emlékéhez méltó emlékház építése a múzeumkertben
Egyesületünk az elmúlt 10 év alatt, megküzdve számos, számunkra addig ismeretlen akadályokkal, nehézségekkel, megpróbálta valóra váltani mindazt, amit vállalt. Nyilván nem minden sikerült, de eredményeink biztatóak. Talán legfontosabb megvalósításaink közé sorolhatjuk azt, hogy hosszas veszôdés után sikerült a segesvári Történelmi Múzeum mostohagyermekeként kezelt fehéregyházi Petôfi-fiókmúzeumot a helyi tanács jogtulajdonába áthelyezni.
Ez a lépés, bár történelmi jelentôségû, nem jelenti a világszerte ismert múzeum PSME tulajdonába juttatását. Mint hivatalosan felhatalmazott "kezelôje" státus, azonban lehetôvé teszi rendeltetésének megfelelô rangra emelését.
Megvalósításaink közé sorolhatjuk továbbá:
– A jellegzetes turulmadaras emlékmû (obeliszk) felújítása,
– Az ispán-kúti emlékmû kijavítása,
– Kopjafaállítás a múzeumkert (telek/adományozója Haller Lujzának),
– Megfelelô ivóvíz biztosítása a múzeumlátogatók számára,
– Az állandó kiállítás állagának teljes felújítása (a budapesti Petôfi Irodalmi Múzeum segítségével),
– A múzeum épületének belsô és külsô teljes felújítása (alapítványi támogatással)
Kiemelkedô megvalósítás a költô halálának 150. évfordulójára állított egész alakos Petôfi-szobor leleplezése a Kiskunfélegyházi Petôfi Társaság adományaként. E szobor immár egy éve hirdeti: Él szelleme! Köszönet érte Ficsór Józsefnek, Kiskunfélegyháza polgármesterének és lelkes munkatársainak, valamint Máté Istvánnak, a szobor alkotójának.
Célkitûzéseinknek megfelelôen széles körû együttmûködés jött létre hasonló egyesületekkel, mint:
– Orbán Balázs Közmûvelôdési Egyesület
– Országos (Magyarország) Petôfi Társaság
– Budapesti V. kerületi Petôfi Társaság
– N. D. Cocea Irodalmi Kör (Segesvár).
Egyesületünk egyre szélesedô tevékenységét nehezíti egy székház hiánya. Emiatt egy magánház szerény körülményei között kénytelen mûködni, szegényes infrastruktúrával. A felmerült nehézségek ellenére, hála számos anyagi és erkölcsi, bel- és külhoni támogatóinknak sikerült évente megrendezni a hagyományos július havi Petôfi-ünnepségeket, az ugyancsak évenkénti, körzeti Petôfi vers- és prózamondó versenyeket, melyek hatékonyan szolgálják a Petôfi-kultusz ápolását, terjesztését. Köszönet érte!
Fehéregyháza népe ismét ünnepre készül. Az idéni 2000. évi megemlékezés jelentôségét növeli, hogy egybeesik egész magyarságunkat érintô millenniumi rendezvényekkel. Megsokszorozott felelôlessôgtudattal tegyünk meg mindent, hogy méltók legyünk hozzá. Markó Béla szavaival: "Rajtunk múlik, hogy ezután is legélôbb, legmaibb, legfiatalabb, legigazabb, legszenvedélyesebb költônk maradjon Petôfi Sándor."
Ez év utolsó vasárnapján is fehéregyházán, nem a halott, hanem a megmaradásunkért velünk küzdô, biztató, élô Petôfire emlékezünk.
A marosszentgyörgyi református egyházközség kórusa tavaly a hollandiai Nijverdalban, idén a IV. Magyar Református Világtalálkozó keretében Moroban, Gombában, Esztergomban, valamint a Gödöllôi Szent István Egyetem aulájában lépett fel, osztatlan sikert aratva mindenütt. Az alakulásról, a célról és tervekrôl Adorjáni László, marosszentgyörgyi lelkipásztorral beszélgettünk. Az 1996-ban alakult kórus célja a gyülekezeti szolgálat, Isten igéjét a zene eszközével közelebb jutatni a hívekhez. A kórusnak közel 60 állandó tagja van, ezek mind a helyi gyülekezethez tartoznak, ugyanakkor támogatja a kórust jó tanáccsal és énekhanggal is Szente István, a filharmónia volt tagja, valamint Borsos Edit zeneakadémián tanuló hölgy is – számol be a lelkipásztor. A kezdeti nehézségek közül megemlíthetô, hogy sok karnagya volt a kórusnak: Szabó Hilda tanította kezdetben a többnyire fiatal s önkéntesen jelentkezô tagokat, majd Kis Árpád végezte hûséggel és szorgalommal a karnagyi teendôket, öt Márton Zsolt követte, majd a jelenlegi karnagy, Szilágyi Barna, aki egyben a gyülekezet által választott kántor is, vette át a felkészítés nehéz feladatát. A kórus évente legalább négy alkalommal szolgál a helyi gyülekezetben, leginkább ünnepi alkalmakkor, ugyanakkor fellép gyülekezeti és egyházi kórustalálkozókon is. Elmondhatom, hogy a gyülekezet tagjait megörvendezteti az, hogy a kórus tagjainak ajkáról négy szólamban hallja az ismerôs és ismeretlen egyházi énekeket. Tavaly egyhetes külföldi turnén volt a kórus, fellépett Nagykôrösön és Hollandiában. A nemrég befejezôdött református világtalálkozón Az Ünnepi alkalomra és a Mester, a bôsz vihar címû énekeket adták elô. Magyarországon lehetôségük adatott a kórustagoknak a gombai gyülekezet, Pintér Béla lelkipásztor és Kis József polgármester segítôkészsége nyomán az Esztergomi Bazilikában is énekelni. A fellépések eredményeképpen négy magyarországi meghívást kapott a kórus, amelyeknek jövôben igyekszik eleget tenni, s természetesen nem hagyja ki a helyi, határokon inneni alkalmakat sem. Elmondhatom, hogy a szervezési és utaztatási nehézségek mellett, melyekbôl nagy részt vállalnak a kórus tagjai, áldást jelent a gyülekezet életében a kórus tevékenykedése, s mind a tagoknak, mind a lelkésznek elégtételt jelent a fellépések utáni dübörgô taps, a szivélyes meghívások – meséli a lelkipásztor, akitôl azt is megtudtuk, hogy a nagy kórus mellett Szabó Hilda vezetésével tevékenykedik a Jó reménység nevû, utánpótlást biztosító kis kórus is.
A közvélemény tudomására hozzuk, hogy a marosvásárhelyi Petôfi Sándor egész alakos bronzszobrának a kivitelezése folyamatban van. Eddig több pályázatunk kedvezô elbírálásban részesült, és így sikerült megteremtenünk a szoborállítás anyagi feltételeit. Köszönetünket fejezzük ki azon egyházaknak és magánszemélyeknek, akik támogatásukról biztosítottak.
A Petôfi-szobor leleplezésére az ôsz folyamán kerül sor.
A Petôfi-szobor bizottság
A Családorvosok Megyei Egyesülete szokásos havi közgyûlését csütörtökön tartja 13 órától, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem I-es számú amfiteátrumában.
A fehéregyházi Petôfi Sándor Mûvelôdési Egyesület, országszerte fellelhetô tagsága szíves tudomására hozza, hogy esedékes tisztújító közgyûlését 2000. július 30-án, vasárnap tartja, reggel 8 órai kezdettel a helyi református templomban, a hagyományos Petôfi-ünnepély elôtt.
Vajon tudják-e a mai "jó ötvenesek-hatvanasok, hogy ki volt az a lomha járású, rövidlátó szigorló medikus, aki a kolozsvári Haynal-klinikán (ahol a belgyógyászattal egyszerre tanították a hippokratészi magatartást is) leptiben osont fel a padlástérbe, hogy a hatóság szeme elôl ott rejtegetett kollégáknak a testi élelembôl és a gondoskodás lelki táplálékából a mindennapi adagot eljuttassa?
Számolt-e valaki azzal, hogy a doktorandus úr gondtalanságának és közönyének álarca mögött a mások sorsáért vívódott ember szeplôtlen lelki ábrázata rejtôzött?
Hát azt, hogy ugyanez a medikus sikeres zeneakadémiai felvételnek fordított hátat, csakhogy édesapja nyomdokába léphessen?
És elképzeli-e valaki is, hogy amikor a nemes gesztussal saját életét kockáztatott kiállásáért elismerô kézszorítás illette volna meg, az egykori szigorló, immár kész orvos hátra szegte a kezét és összekulcsolta ujjait, nehogy valaki is tenyerének tisztaságát akár puszta kézfogással tegye kétségessé?
Emlékeznek-é a világba szétszóródott, egykor Marosvásárhelyt gyermekeskedett felnôttek azokra az alkonyokra, amelyeknek az idején a szürkület megnövelte a tárgyak méretét, az alig baktató perceket, sejtelmessé varázsolta az élettelen bútorokat, míg csak meg nem érkezett a mesélô doktor bácsi. Akinek a kezébôl nem is volt olyan keserû a pasztilla, szúnyogcsípésnek érzett a tûszúrás, és rövidebbnek az öklendezés, amíg a nyelvére szorított lapocka fölött ô kukucskált be az "Á"-ra tárt szájüregbe, torokba. Mert közben szó esett az okos és ragaszkodó vizsláról, az álomba vonuló teknôcrôl. Arról a csodálatos élôvilágról, amely visszavárja az egészségét visszanyert gyermeket.
A nagy darab, enyhén tohonyának látszó ember olyan mélységesen és igazul tudott a gyermekek környezetében gyermekké válni, ahogy azt megtanulni nem lehet: csak megszeretni.
A Ferenc József Tudományegyetem neveltjei azt is megtanulták, hogy csak a mûvelt orvos képes hivatását magas szinten ellátni. A professzor a klinikán érezte magát otthon, a tanszemélyzetet családtagjainak tekintette. Nem is fônök volt, hanem magiszter, akitôl valójában az félt, aki hanyagságért, maradiságában, gerinctelenségében volt elmarasztalható. Mert az olyannak nem sokáig volt ott maradása.
Ebbôl a világból hozott nagyon sokat a "kutyás doktor bácsi". Környezete, társasága.
Idôvel kórleírásai tették messzi földön ismertté. Mert az aggódó szülô elôtt nincs akadály. Kezén a vizsgálati eredmények bejárják a nagyvilágot. Zárójelentései tették ismertté nevét. Megállapításainak hitele a középkori diplomák függôpecsétjéhez volt hasonlatos.
Abban, a majd, egész emberöltôt kitevô korban volt "zsidóbérenc" és "antiszemita", volt "klerikális reakciós", egyszersmind "pártaktivisták házibarátja", mások szerint "az osztályellenség szekértolója". Mert korunk embere a kollektív felelôsséget újabb és újabb jogcímmel gazdagította, csakhogy kéjelegve tudjon ítélkezni. Ô viszont soha sem lehetett demagóg: a lázmérô, a sztetoszkóp nem ismerte a dialektikát.
Szinte mindennapos volt a saját kisebbrendûségüktôl gyötrôdöttektôl származott megaláztatása. Emelt fôvel, töretlen gerinccel viselte a gáncsoskodást, mert szerette a gyermeket, s érte semmilyen áldozatot nem tartott drágának. Így ôrizte meg szívének utolsó dobbanásáig tiszta elméjét, az életet igenlô szemléletét. No és mûveltsége, olvasottsága? Hát igen, ez nyithatta volna meg, – minô kár – éppen ez zárta el elôle az egyetemi elôadói pályát, s lett egyetemi adjunktusból kórházi fôorvos. Igaz, az utolérhetetlen "kutyás doktor bácsi". Mert azon a hamis mérlegen európaisága végzetesen fertôzônek mutatkozott.
Fanyar szellemessége mindig telibe talált. Maga mesélte, hogy amikor kislánya megszületett, akadt jóakarója, aki azt tanácsolta, távolítsa el a kutyát a háztól, nehogy a gyereket megfertôzze. – De hiszen a kutya nem gyermekorvos – védekezett. – Én vagyok állandóan a beteg gyermekek között. Nem volna okosabb, asszonyom, ha engem távolítanának el a háztól? – kérdezte az elképedt, tisztes asszonytól.
CSIDEY JÓZSEF doktor nevét nem találtam sem az 1997-es, sem pedig a 2000-es Romániai magyar Ki kicsodában. Szinte fölösleges is. Hisz tudása, avatottsága, jelleme varázsolta lényét közismertté.
Sóvár szemû gyermekek, ne várjátok hiába, mert nem csak a halál osztogatása közben, a csata mezején dicsôülhetnek meg a hôsök: legalább annyira ott is, ahol a veszélybe sodródott élet csak áldozat árán diadalmaskodhat.
Felülírott, felelôsségem teljes tudatában kijelentem, hogy törvény- és szabálytisztelô állampolgár vagyok. Ennek értelmében igyekszem civilizáltan közlekedni.
Jármûvem mûszaki állapotát folyamatosan figyelemmel kísérem, az esetleges meghibásodásokat igyekszem szakemberek igénybevételével kijavíttatni.
Kizárólag környezetkímélô üzemanyagot használok, azt is mérsékelt mennyiségben. A fáradt olajat, reményeket és gôzöket a megfelelô, arra hatóságilag kijelölt és jóváhagyott helyen ürítem.
Ultraközponti fekvésû fûthetô garázsomban csôrepedéstôl dugulásig felváltva csepeg a hideg, melegvíz-csap.
Soha nem indítok behúzott kézifékkel.
A divatos biztonségi övet elôírás szerint használom. Igaz, idônként kénytelen vagyok szorítani rajta.
Kanyarban és lejtôn általában fékezek. Ha elfelejtem, viselem mulasztásom következményeit. Akármilyen figyelmes is vagyok, sajnos mások hibájából kifolyólag, a frontális összeütközéseket elkerülendô, gyakran találom magam az árok fenekén. Ilyenkor szókincsem legvédettebb gyöngyszemei, valamint lelkierôm segítségével lassan és óvatosan kivontatom magam. Természetesen hátramenetben, a saját hajamnál fogva.
Egy volt kollégám esetén okulva (akitôl szépemlékû, Lengyel nevezetû forgalmistánk hajdanában udvarias hangon fejszét kért, hogy levághassa vele a parkolást tiltó táblát, amelynek tövében a fent említett mûvész már negyed órája vesztegelt) én soha nem álldogálok olyan helyen, ahol éppen nem ildomos.
A megengedett, optimális sebességet csak nagyon indokolt esetben haladom meg. Sajnos, elôfordult már, hogy e kihágás dacára sem értem idejében mellék-révbe. Szerencsém viszont, hogy van velem mindig megfelelôen felszerelt elsôsegély-csomag. Ilyenkor félrehúzódom és miután elhelyeztem az erkölcsrendészeti okokból négyszögesített jelzôháromszöget, leeresztem a felesleges hûtôvizet.
Elôzni nem szoktam. Különösen, ha egymagam vagyok úton-útfélen. Ha mégsem, akkor inkább a leállósávot választom.
Kijelentem, hogy sem útközben, sem elôtte, sem utána, sem helyette nem használok rádiótelefont. Rádiót sem. Az viszont használ engem.
Dudálni és tülkölni nem szeretek. Inkább a metakommunikáció egyéb, hatásos eszközeit veszem igénybe.
Nyáron sem feledkezem meg a hóláncról, télen sem a nyári gumiról.
Mindig van nálam valami emelô. Hol fel, hol le. Enélkül el sem indulok.
Szeretem biztonságban érezni magam, ezért vigyázok arra, hogy megfelelô számú kerékkel rendelkezzem. Sem többel, sem kevesebbel.
Körforgalomban idôtlen idôkig el tudok keringeni. Egyirányú forgalomban azonban egy pillanatra sem tévedek át a másik sávra.
A jelzôlámpákat komolyan veszem és még üresjáratban eldöntöm, hogy lecövekeljek-e vagy újrainduljak. A baj csak az, hogy idônként nem követem a szabályos sorrendet. Ilyenkor elkerülhetetlenek a koccanások, mert az ember nem biztos benne, hogy ô következik- e, vagy ôt követik?
A jobbkéz szabályt sajnos nem sikerült elsajátítanom, még a praktikus haszonnövények, mint a széna-szalma segítségével sem. Az elsôbbséget emiatt mindig az nyeri el, aki nálam ügyesebb. Ôk vannak többen. Különben is: ki a megmondhatója annak, hogy merre van manapság a jobb meg a bal? Én sajnos iránytévesztô vagyok. És farkasvak is. De nem panaszkodom. Inkább idônként kivonom magam a forgalomból. Nem koptatom agyon az alkatrészeket, s így legalább emelkedik az amortizációs rátám. Ha már a fizetésem úgysem.
Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha kijelentem, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon szervizelni. Közben olvasni, sôt kávézni is lehet, megátalkodott dohányos koromban kedvenc ülôfoglalatosságaim közé tartozott, emlékszem…
Végül, de nem utolsósorban, felelôsségem fent említett tudatában kijelentem, hogy az én alvázamat és futómûvemet egyáltalán nem károsítják a közúti kráterek. Legfeljebb mûszévi szépérzékemet és lokálpatriotizmusomat zavarják. De a róluk készítendô, tervbe vett dokumentum-felvételeket – "sznoblesz oblizs" – a Közlekedési Múzeumnak adományozom. Hadd lássa az utókor, milyen mélységekig voltunk képesek süllyedni az aszfaltban is.
Mi több, bármily furcsán is hangzik: engem közvetlenül nem érint az üzemanyag- áremelkedés. csak közvetve, a parizer rohamos drágulása révén.
Sôt, azt is fennen hirdetem, hogy imádom a gyalogosokat!
Tehetem. Mert nekem nincs, nem is volt és nem is lesz autóm soha. Erre ólommentes mérget lehet venni!
Nem elôször kell kiigazítanom a neves és (hír)névvel még nem rendelkezô auktorok mellétrafálásait. Az általam igen tisztelt B. A. pszichiáter és született (majdnem azt írtam: hivatásos) örmény vagy fordítója, doktor leiter jakab azt állítják, hogy Gazdovits Miklós, az erdélyi örmények történetének feldolgozó kisiparosa, "megnevezi és történetileg feldolgozza azokat az erdélyi településeket, központokat, ahol számottevô örmény élt és él a mai napig, mint Csíkszépvíz, Gyergyószentmiklós, Beszterce-Naszód (Mettersdof), és persze az erdélyi örmények által alapított városokat is, mint Szamosújvár (eredetileg Armenopolis) és Erzsébetváros (Elisabethopolis)". A kiemelt részek egyszerûen nem felelnek meg a valóságnak, csúsztatások, ill. téves adataikkal félrevezetnek.
Vegyük mindjárt az elsôt: Beszterce-Naszód (Mettersdorf) elôtt értetlenül rostokolunk. Kérdezzük ugyanis, hogy a zárójelben a megye német elnevezését kell keresnünk?
Aligha, az ugyanis Bistritz (Nösen)-Nussland lenne. A név elsô tagja szláv eredetû, gyors, tiszta, sebesfolyású patakot, folyóvizet jelent. A második szó is szláv törzsökre utal, személynév. A Nászvád vagy hasonló személynévi alakból fejlôdött ki. A harmadik – Naszód – sajátos népi német etimológiai értelmezés szerint a diófák vidékére emlékezteti az arra járót.
Az újságcikkben zárójelek közé ágyazott helységnek a román neve Dumitra, amely a korábbi magyarból eredeztethetô, ôrzi tudniillik annak a védôszentnek a nevét, mely a falu fölé terjesztette ki tenyerét a középkorban. Minthogy a falu neve nyelvünkön, a helységé, hová az örmények is betelepedtek a románokat követôen – NAGYDEMETER. Már az 1317-1320-as pápai tizedjegyzékben szerepel ecclesia de Villa Demetrii néven, ugyanilyen alakban fordul elô 1332-ben, 1334-ben. 1366- ban: possessio regalis Noghdemeter, azaz királyi birtokként tartják nyilván. Jóval a szászok térfoglalása után, még 1587-1589 között is a falu Magnus Demeter a fejedelemség dézsmaszedôinek listáin, s csak 1760 körül rögzítik elôször német alakját a Metecsdorf-ot, így c és s hangzókkal. Könnyû felismerni benne a Demeter utolsó két szótagjára rövidült eredeti magyar elnevezést, az s birtokos ragot és a dorf = falu hozzáadását. Román neve írásos formában 1839-bôl bukkan föl. (De mindezt már Coriolan Suciu mester is tudta elévülhetetlen Dictionar istoric al localitatilor din Transilvania. <Buc., 1967.> címû halhatatlanjában. Mi is innen ihletôdtünk.)
Túl azon, hogy sem Szamosújvár (Gerla, Gherla), sem Erzsébetváros (Dumbraveni) nem örmény alapítású, hanem jóval korábban jelentek meg fontos településként Erdély térképén, még a latin nevük sem az eredeti állapotokra utal vissza, mint ahogyan azt lejter jakab úr sejtetni engedi. De menjünk sorjába.
A szamosmenti váras település 1291-ben már ismert az oklevelekbôl Gerlahida néven (korábban írtam errôl bôven és epésen), ami pedig Erzsébetvárost illeti, ugyancsak a pápa számára behajtott tizedekrôl szóló kimutatásokban szerepel, mégpedig 1332-ben elsô ízben, midôn sacerdos (pap) de Ebes leperkálta az adószedôknek a dézsmát. 1367-ben és 1368-ban más Ebosfalwa / Ebesfalwa alakban betûzhetô ki, ahogyan századokon át nevezték élôszóval és írásban a magyarok, a románok és szászok saját nyelvi és ejtési törvényeik szerint. (Vesd össze pl. a román Ibasfalau alakkal.)
A település Erzsébetvárossá történt nemesítése 1790-ben, amikor szabad királyi városi rangra emelték, az ott lakó örmények kérésére történt, akik Ebesfalvában a kutya szót sérelmezték és helyette Árpád házi Szent Erzsébet védnökségét kérelmezték, amellyel templomuk védszentjére kívántak emlékeztetni. (A legkorábbi ismert egyházuk különben Szent György mártír nevét viselte, amint azt egy 1448-as említés alapján állítja a szaktörténet.)
A helyi kereskedônépek, elöljárók nem tudták, hogy az ebes elôtag mocsaras helyet, zsombékos, lápos vidéket jelent, nincs köze az ember legrégebbi barátjához, a kutyához.
Ebesfalva pedig az Apafi család tulajdonát képezte századok óta, az udvarház derék utolsó elôtti ura épp a tatár rabság fáradalmait pihente ki, midôn 1661-ben a fejedelemválasztó országgyûlés érte küldött, és a hitvesi ágyából kivonva, a haragvó török Apafi Mihály uram fejébe nyomta a fejedelmi süveget. A nagyságos uralkodó és az ifj. Apafi Mihály bécsi halála után, egyenes ági leszármazott hiányában, a birtok visszaszállott a kincstárra. Ezért kaphatták meg az Erdélybe betelepülô, a kelet felôl kirajzó örmények császári és királyi adományként. A Szeben (korábban Nagyküküllô) vármegyei helység Dumbraveni román elnevezése a 20. századi fantázia míve, mint mikor egy üdítôital másféle márkanevet kap az új cégtulajdonostól…
Végül penig a felhozott latin helyneveket (Armenopolis, Elisabethopolis) a 18. században alkották elvetemült könyvmolyok az újlatinos divathullámmal, miként városunk is ekkortájt kapta némelyek tetszésére a kizárólag értelmiségiektôl használt mûvi Agropolis, Székelyudvarhely pediglen az Areopolis nevet.