|
LII. évfolyam 162. (14519) |
2000. július 15., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneascã, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft
Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Burkhardt Árpád a nyolcadik prefektust "fogyasztja"
Tegnap délelôtt hivatalosan tisztségébe iktatták Carmen Mariana Vamanut, a július 6-án kelt kormányhatározattal kinevezett prefektust. A beikatáson a kormányzat részérôl Daniel Huciu, a közigazgatási minisztérium államtitkára üdvözölte a megye új fôispánját. Világos a küldetése, mondta az államtitkár: tevékenységének kézjegye rajta kell legyen a reformfolyamat elôrehaladásán, a földtörvény alkalmazásán, mert a tulajdonjog biztosítása képezi a demokrácia alapját.
a rám váró nehéz feladatoknak, fôleg egy olyan prefektus után, mint Dorin Florea volt, mondta Carmen Vamanu, miután megköszönte a bizalmat. Ígérte, hogy együttmûködésre törekszik majd a megyei tanáccsal.
A Dorin Florea gratulációja sem maradt el. Már a második mondat után átcsapott öndicséretbe. Kijelentette: a prefektúrán kialakított igényszintet akarja kialakítani a polgármesteri hivatalban is, s reméli, mondta, a prefektúra nem fogja hagyni, hogy tévedjen. Változik a világ: együttmûködésre, nem egymás akadályozására van szükség, hangsúlyozta.
Nem ambíciós versengésre van szükség
jelentette ki Virág György, a megyei tanács elnöke egyebek között, miután "örömmel hallotta" az új prefektusnak a megyei tanáccsal való együttmûködésre való készségét. Ô is ezt akarja, hangsúlyozta, mindig is ezt szerette volna, s reméli, hogy az új közigazgatási törvény majd világosan szétválasztja a jelenleg még zavaros, egybemosódó hatásköröket. Valódi együttmûködésre, nem az ambíciók versengésére van szükség, zárta szavait a megyei tanács elnöke.
Prefektusok váltakoznak, Burkhardt marad(t)
Burkhardt Árpád alispán annak a reményének adott hangot, hogy a prefektúra intézménye továbbra is megtartja a népszerûségi lista elsô helyét. Felhívta a prefektus figyelmét, hogy a megyében 97 közigazgatási egységgel kell majd együttmûködnie, s végül félig tréfásan, félig komolyan említette, hogy prefektusok jönnek, prefektusok ennek, de ô 1990 június 3-a óta, 11 hónapos megszakítással a megye alispánja. A tegnap kinevezett Carmen Vamanu éppen a nyolcadik, akit azóta kineveztek.
Érdekes gratulációt fogalmazott meg Doru Opriscan, aki az ünnepélyes alkalmat arra használta fel, hogy "megmagyarázza" a sajtóban szárnyra kelt híreket, miszerint a Parasztpárt megyei végrehajtó bürója nem szavazott bizalmat Vamanunak. A kissé nyakatekert, úgymond procedurális hibákra vonatkozó okfejtése azonban nem volt elég ahhoz, hogy meggyôzze a hallgatóságot, hogy minden rendben a Paratsztpárt ingatag háza táján.
Olvasóinkat tájékoztattuk már arról, hogy szombatra rendkívüli tisztújító küldöttgyûlést tart az RMDSZ megyei szervezete. Az ok: az országos operatív tanács április elsején határozatot hozott, melynek értelmében a szövetség alapszabályzatának többrendbéli megsértése, a TKT és az országos ügyvezetô elnökség határozatainak be nem tartása miatt Kincses Elôdöt felfüggesztette elnöki tisztségébôl. Ugyanakkor, a Területi Képviselôk Tanácsának (TKT) elnökét, dr. Kelemen Atilla képviselôt bízta meg a megyei szervezet irányításával, illetve a helyhatósági választási kampány levezetésével, mindaddig, amíg össze nem hívják a rendkívüli megyei tisztújító küldöttgyûlést, amelyen a küldöttek új elnököt választanak a megyei szervezet élére. Az operatív tanács döntésének helyt adott az országos szabályzat- felügyelô bizottság is, majd a július 2-i Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT) szavazatával megerôsítette az országos operatív vezetés felfüggesztésrôl szóló határozatát.
A mai küldöttgyûlés napirendjérôl Tatár Béla ügyvezetô elnök tájékoztatott. Elmondta, hogy több mint 300 szavazati joggal rendelkezô küldött lesz jelen a Kultúrpalota nagytermében. Három jelölt indul az elnökválasztáson: dr. Kelemen Atilla, akit 21 körzet, illetve kerület javasolt a tisztségre, Kincses Elôd, akit a ludasi kerület és két marosvásárhelyi körzet támogat és Fodor Imre, aki két körzet támogatását tudhatja maga mögött. Virág Györgyöt is két körzet javasolta elnökjelöltnek, azonban Virág megköszönte a bizalmat, de nem vállalta a jelölést.
Az ügyvezetô elnök szerint 10 körzetnek nincs elnökjelöltje.
A küldöttgyûlés javasolt továbbinapirendje: * a megyei szervezet pénzügyi, vagyoni és leltári helyzetérôl szóló jelentés; * beszámoló a 2000 júniusi helyhatósági választásokról.
Marosszéki népzene- és néptánctábor
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány július 9 és 16. között másodszor rendezte meg Jobbágytelkén a Marosszéki népzene- és néptánctábort. Ki lehetett volna más a házigazda, ha nem a híres Balla Antal.A péterlaki zenészek kerek egy hétig muzsikálnak, reggeltôl estig, estétôl hajnalig, amíg csak bírták a táncházas strapát. Négy zenekar szolgáltatja egyébként a talpalávalót, ki a kultúrotthon nagytermében, ki a folkkocsmában, ki más fertályon múlatja az idôt. Persze, nem hiába. Hiszen elsôsorban nyárádmenti, Felsô-Maros menti táncoktatáson a fôhangsúly, néptáncot oktatnak kezdôknek és haladóknak. Aki a tavaly is itt volt, messze földrôl érkezvén, mondjuk a tengerentúlról, Nagy- Britanniából, Svájcból, Németalföldrôl, vagy éppenséggel Magyarországról és a Vajdaságból, az némileg már haladóként ropja a táncot, de tanulni mindig van mit Füzesi Albert és László Csaba koreográfusoktól.
A "tábornok", vagyis Takács Zoltán, a Folk Center Alapítvány vezetôje lapunknak elmondta: mintegy 190 lakója van a tábornak, a nagy hagyományokkal rendelkezô Jobbágytelke meg van lepve bizony egy kis nemzetköziséggel. Szálláshelyet a helyi önkormányzat, élén az RMDSZ-es Orbán Sándor polgármester biztosított az iskolában, számítógépes tábori infrastruktúrával látva el a tájékoztató irodát, de a jobbágytelki lakosok is fogadtak vendégeket. Van, aki sátorban piheni ki a menetrendszerûen hajnalig tartó fáradalmat. A napi háromszori étkeztetést részvételi díjakból, pályázatokból befolyt pénzösszegbôl rendezi a Folk Center Alapítvány, egy laktanyától bérelt katonai sátor alatt. Kályhát állított be, szakácsnôknek jobbágytelki asszonyokat fogadott fel, egy szó, mint száz, értik a dolgukat.
Az alapítvány költségvetését ezúttal mintegy 6o millió lejes kiadás terheli, de hát ilyen célból volt ez létrehozva.
Napi program szerint délelôtt táncoktatáson, délután zeneoktatáson vehetnek részt a táborozók, muzsikál a Csalóka együttes, az Öves együttes, a marosvásárhelyi Farduló, valamint a bölkényi román zenekar. Esténként táncházban a tábor, lazításként a folkkocsma kínál hajnalig helyi és címkés italokat muzsikával. A táncházban fellépett a jobbágytelki Népi Együttes, eljöttek adatközlôk, hagyományôrzô együttesek, ott vannak például a nyárádselyeiek is. A népdaloktatást Kerekes Boglárka vezeti, Budapestrôl itt van Vavrinecz András zenei szakértô. Néprajzi jellegû elôadást tartott Szabó Éva (nyárádmenti textíliák) és Barabás László néprajztudós, továbbá Bod Aladár (ôsmagyarság), a népi fafaragásról pedig Bandi Dezsô.
A néptánc- és népdaloktatással párhuzamosan egy csûrben, azaz a kézmûves házban népi mesterségeket is gyakorolnak, a svájcinak, a hollandnak, az amerikainak stb. bemutatták a szövést, a fonást, a kosárkötést, a fazekasságot, a kalapkötést – bô szakértôi magyarázattal a sepsiszentgyörgyi Benkô Évától és Tóth Birton Tinkától. A kultúrház egyik termében Michel van Langeveld etnofotóiból nyílt kiállítás.
Nyilvánvalóan nem áll módunkban a tábor valamennyi résztvevôjét megszólaltatni, noha kiadósabb beszélgetésekre is sor került. Íme a táborról a finnországi Martti Rantanen véleménye: csodálatos volt, szép élményekkel megyek vissza északra, bízva abban, hogy még ide visszatérek. Az úr egyébként magyarul tanul. Úgy véli, ha kis kurzus erejéig is, jó helyet választott. Jobbágytelke híre átment a tengerentúlra, ismerik délen és északon, most már biztos, akik eljöttek, nem felejtik el. A folkeseményre még visszatérünk).
A segesvári Romburg vendéglátóipari vállalat magánosítása nem sikerült a második kikiáltásra sem, bár a versenytárgyaláson megjelent Gherca Adrian segesvári befektetô, aki már jelenleg is 51%-ot birtokol a cégbôl.
Az Állami Vagyonalap kezén maradt 40,6% nem kelt el, mert a liciten egyetlen résztvevô lévén, a hatályos jog szerint csupán a kikiáltási ár megfizetésével lehetett volna nyélbe ütni az üzletet. A részvényenkénti 20.000 lejes kikiáltási árat azonban túlságosan magasnak találta.
A versenytárgyalást vezetô Ungur Ibolya figyelmeztette a befektetôt, hogy mivel érdeklôdés mutatkozik a vállalat iránt, a következô meghirdetéskor sem engednek majd az árból, míg Gherca Adrian azt hangoztatta, hogy nem szeret egyedül versenyt futni.
A segesvári Romburg nincs könnyû gazdasági helyzetben. Gyakorlatilag szinte valamennyi aktívumát visszakövetelik a volt tulajdonosok, így nagy kockázatot jelent beléjük fektetni. Maga a tevékenység sem folyik zavar nélkül. Mindössze egyetlen étterem üti meg azt a szintet, ami a civilizált vendéglátáshoz szükséges, míg a nyári kertben például disznókat hizlalnak. "Nem tudják, hogy mit akarnak ilyen áron eladni" – fakadt ki a többségi tulajdonos és az állami részarányt megvásárolni szándékozó befektetô, aki megerôsítette érdeklôdését, de hallani sem akar arról az árról, amelyet most kér a részvényekért az ÁVA.
"Amikor a háborús bûnösök… hôsökké lesznek" – "Cînd criminalii de razboi devin eroi" cím alatt egy önhitt Góliát hosszú haját a gyûlölet szelétôl szellôztetve, – Lazar Ladariu, a Román Egységpárt képviselôje, Dorin Suciu jún. 15- én a Cuvântul liber (Szabad Szó) hasábjain "Egy Hargita megyei iskola egy háborús bûnös nevét kapta" – "O scoala din judetul Harghita a primit numele unui criminal de razboi" cikkére hivatkozva támad mindent és mindenkit, aki magyar. Sorban Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter, Torgyán József agrárminiszter, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Tôkés László Királyhágó melléki református püspök, Asztalos Ferenc képviselô, Beder Tibor Hargita megye fôtanfelügyelôje. László Emma, a bögözi iskola igazgatója. Ürügy: egy kis székely falu iskolája (1629-ben létesült), felvette Wass Albert nevét. Ha éppenséggel Poncius Pilátus, Júdás vagy a faluvégi tyúktolvaj nevét szerették volna a bögöziek, semmi baj. De Wass Albert nevét?… juj, de jó… ismét lehet játszani rágalmazósdit. A hatalmon lévô kormányt "süketnek-vaknak" nevezve (ô ellenzéki – hát persze), kezdi: hogy a népi törvényszék (milyen népi?) halálra ítélte, hogy a Háborús Bûnösök Nemzetközi Törvényszéke jóváhagyta az ítéletet stb… Hát ennek az embernek – uram bocsá’! – fogalma sincs a valóságról. Kérdem én, ha Wass Albert háborús bûnös volt, hogy kaphatott menedékjogot Nyugaton? Egy háborús bûnöst miként hívhat meg professzornak egy floridai (USA) egyetem? Na te, kis okos! Annyi igaz, hogy Mihai, román király aláírta a román törvényszék ítéletét (halál), de külföld oda sem figyelt. És miért ítélte halálra a román törvényszék? Mert ezt diktálták az oroszok, kommunisták, és ki tudja még kik és mik, mert Wass Albert erdélyi magyar gróf volt, aki a két világháború között Bukarestben, a királyi gárda Rosiori húszárezredében hadnagyként szolgált (ezt késôbb meghálálta a király), aki szerette leírni és kimondani az igazságot. Aki íróként, az emberek és nemzetek közötti megbékélést hirdette, akinek regényeiben sok fôhôs román (lásd A funtineli boszorkányt). Aki grófként, de emberként ingyen adott élelmet – szükség idején – románnak, magyarnak egyaránt. Mielôtt rágalmazna Ladariu úr, menjen el hittestvérével Szentgotthárdra (Sucutard) Cegére (Taga) és érdeklôdjön az igazság felôl az öreg román parasztoktól. Miért szeretik most is Wass Albertet, azért mert gyilkos volt? Nem, uram! Azért szeretik most is és gondolnak rá szeretettel, mert segített rajtuk.
Mielôtt szétfröcskölte volna a gyûlölet és rágalmazás szavait – minden megalapozottság nélkül – elôbb ezt kellett volna tenni-e. Most pedig a "süket és vak kormány" (ahogy nevezi), a Ladariu úr által leírt és a parlamentben felolvasott hazugságai alapján, fel akarja menteni állásából Beder Tibor urat, Hargita megye fôtanfelügyelôjét és László Emmát, a bögözi iskola igazgatónôjét, mert emléket akartak állítani egy ártatlanul üldözött, humanista godolkozású író- költônek. Aki írásaiban Isten tiszteletére, a természet szeretetére, az embertárs megbecsülésére int és figyelmeztet. Aki fontosabbnak tartotta a "hôsi életet, mint a hôsi halált". Ha Wass Albert a gyûlöletre biztat, akkor miért – kérdem Ladariu úrtól – fordították le regényeit német, spanyol, angol, portugál, francia nyelvre? Errôl fogalma sincs. Könnyebb rágalmazni! Isten van, lát és hall. Ladariu úr jól tenné, ha néha gondolna Istenre és az Ô bírói hatalmára, amikor keresztet vet. Ne bántson, ne bántsanak igaz és becsületes embereket, akik román állampolgárokként hûségesek nemzetükhöz, annak hagyományaihoz, múltjához és nagyjaihoz. A Bibliában Ámos próféta írja: "Ne ítélj, hogy e Ítéltess!" Ajánlom figyelmükbe, uraim!
Bartha József, a Czegei Wass Alapítvány elnöke
Molnár H. Lajos Volt egyszer egy udvar címû regényét mutatta be a szerzô és Nagy Miklós Kund a Bernády Házban csütörtökön délután. Molnár H. Lajos azok közé az írók közé tartozik, akiket betiltottak a rendszerváltás elôtt; 1983 ban megjelent, Falra hányt esztendô címû könyve miatt kénytelen volt elhagyni az országot. Azóta Szolnokon él, de saját bevallása szerint Marosvásárhely örök fôvárosa maradt életének. Az itteni emberekrôl, az ötvenes-nyolcvanas évek körülményeirôl szól legújabb regénye, mely ezelôtt három évvel elnyerte az Erdélyi Szépmíves Céh regénypályázatának elsô díját. A szerzô beismerte, hogy könyve ezt a kritikus idôszakot nem nosztalgikusan mutatja be, ez a regény a maga keserûségében tartalmazza a realitást. A vásárhelyi börtönkapuval szemközti közös udvar, ahol Molnár H. Lajos gyermekeskedett, a szerzô szavai szerint akár egész Marosvásárhelyt vagy Erdélyt is jelképezheti. Ez az a környezet, mely számára az egész univerzumot jelentette. Ezen keresztül mutat be olyan kényes problémákat, mint például a románok betelepítése és elhatalmasodása Erdélyben.
Ennek a mikrokozmosz-szerû udvarnak az elvesztése egyben Erdélytôl való elszakadását is jelentette. Hogy megszületett ez a könyv, az talán annak is köszönhetô, hogy nem találtak helyét az idegen környezetben, és egyre többször tért gondolatban haza.
A Volt egyszer egy udvar sok kallódás után egyik régi osztálytársának, Forró Gyulának köszönhetôen került nyomdába. A szerzônek jelenleg újabb könyve van kiadásra készen, leszámítva a két krimit, melyeket álnéven írt. Két másik könyvén most dolgozik, és reméli, hogy ezek bemutatására nem elkészültük után négy évvel fog sor kerülni, s nem bánná ha ugyancsak a Bernády Házban nemcsak azért, mert Vásárhelyen van, hanem azért is, mert szívéhez közel áll az az épület, ahova négy éven keresztül udvarolni járt. De mindez részletesen regényében.
110 éve, 1890-ben született GOTTFRIED KELLER svájci német író, költô. Regényeiben és novelláiban az élet egyéni és közösségi aspektusának, a költészetnek és a társadalmi valóságnak a szintézisére törekedett. Kiemelkedô mûve az önéletrajzi elemeket feldolgozó Zöld Henrik c. négykötetes regénye. (1890-ben halt meg.)
80 éve, 1920-ban hunyt el BENCZÚR GYULA festômûvész. A magyar akadémikus festészet kiemelkedô alakja, kora legünnepeltebb mûvésze volt. Történelmi tárgyú képeit a nemzeti érzések inspirálták. Számos arcképet, mitológiai tárgyú képeket és csendéleteket is festett. (1844-ben született.)
15 éve, 1985-ben halt meg HEINRICH BÖLL német író. Realista regényeinek, novelláinak visszatérô témája a II. világháború. Drámai erôvel ábrázolja a jóléti társadalom látványos csillogása mögötti tragikus jelenségeket. 1972-ben kapott Nobel-díjat. (1917-ben született.)
210 éve, 1790-ben hunyt el ADAM SMITH angol filozófus, közgazdász. A klasszikus polgári közgazdaságtan egyik legjelentôsebb képviselôje. A munkát tartotta az érték forrásának. (1723-ban született.)
110 éve, 1890-ben született TABÉRY GÉZA író, újságíró. A két világháború között a romániai magyar irodalmi élet egyik vezetô alakja. Irodalmi lapokat szerkesztett, novellákat, verseket, regényeket írt. (1958-ban halt meg.)
75 éve, 1925-ben született NAGY LÁSZLÓ Kossuth- díjas költô, mûfordító, az 1945 után induló költônemzedék kiemelkedô képviselôje. Az értékôrzés felelôssége csendül ki verseibôl. Költôi nyelve a népköltészet legjobb hagyományait értékesítette. Sajátos versformája a lírát az epikával ötvözô hosszú ének. Jelentôsek bolgár népköltészeti fordításai és Garcia Lorca-tolmácsolása. (1978-ban hunyt el.)
390 éve, 1610-ben halt meg MICHELANGELO DA MERISI CARAVAGGIO itáliai festô. A korai barokk festészet kiemelkedô mestere, alkotásai szuggesztív, monumentális mûvek. (1573-ban született.)
365 éve, 1635-ben született ROBERT HOOKE angol fizikus. Felfedezte a szilárd testek rugalmas alakváltozását leíró törvényt. Mérômûszereket szerkesztett, tökéletesítette a barométert és a mikroszkópot. Felfedezte, hogy a növényi anyagok sejtes szerkezetûek. (1703-ban halt meg.)
150 éve, 1850-ben született DEÁK-ÉBNER LAJOS festômûvész, a szolnoki mûvésztelep kiemelkedô képviselôje. Elsôsorban népi életképeket festett. (1934-ben halt meg.)
100 éve, 1900-ban született REMÉNYIK ZSIGMOND író. 29 kötetes regénysorozatában (Apocalipsis humana) kemény kritikával ábrázolta a XX. sz. elsô évtizedeinek széthulló úri társadalmát. Színmûveket is írt. (1962-ben halt meg.)
90 éve, 1910-ben született BÓKA LÁSZLÓ irodalomtörténész, író, az MTA tagja. Kutatási területe a XX. század magyar irodalma volt. József Attiláról, Adyról írt monográfiát. Regényei, versei is jelentek meg. (1964-ben halt meg.)
105 éve, 1895-ben született MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ festô, fotómûvész, mûvészeti író. 1923-28 között a Bauhaus tanára, majd Londonban, Chicagóban élt. Korai aktivista stílusú festményei után egyre inkább az új anyagok és technikák felé fordult. Jelentôsek elméleti írásai is. (1946-ban hunyt el.)
55 éve, 1945-ben hunyt el PAUL AMBROISE VALÉRY francia költô, esszéíró. Költészetében a tömör, merész metaforákra épülô, intellektuális vers eszményét valósította meg. Esszéinek tárgyát a legkülönbözôbb témakörökbôl vette: irodalom-, filozófia-, mûvelôdéstörténet, esztétika, politika. 1924-tôl a Nemzetközi PEN Klub elnöke volt. (1871-ben született.)
190 éve, 1810-ben született HENRI VICTOR REGNAULT francia kémikus. Meghatározta a gázok hôkiterjedési együtthatóját, a víz hôkapacitását, több anyag telített gôzének nyomását. (1878-ban halt meg.)
80 éve, 1920-ban született ISAAC STERN orosz származású amerikai hegedûmûvész. A XX. sz. egyik legnevesebb hegedûvirtuóza, repertoárja J. S. Bachtól a kortárs szerzôkig terjedt.
460 éve, 1540-ben halt meg I. SZAPOLYAI JÁNOS (Zápolya) magyar király (1526-1540). Az ország egyik leggazdagabb földesura, 1511-tôl erdélyi vajda és a köznemesi párt vezére volt. II. Lajos halála után a rendek királlyá választották, de I. Habsburg Ferdinánd csapataitól vereséget szenvedett. 1528-ban török segítséggel tért vissza. 1538-ban a váradi békében kiegyezett Ferdinánddal. Halála után hívei Jagello Izabellától született fiát, a csecsemô János Zsigmondot választották meg királynak. (1487-ben született.)
100 éve, 1900-ban halt meg ISZAAK ILJICS LEVITAN orosz festô. Korának legjelentôsebb tájképfestôje volt, lírai hangulatú, realista képeket alkotott. Mûvészete és pedagógiai munkássága nagy hatással volt az orosz tájképfestészet fejlôdésére. (1861-ben született.)
90 éve, 1910-ben született GAGYI LÁSZLÓ író, szerkesztô, könyvtáros. Az Erdélyi Fiatalok mozgalmában kezdte irodalmi és társadalmi tevékenységét. Egyik elôadója volt a Vásárhelyi Találkozónak. Regényeiben, novelláiban a lírai próza jellegzetes képviselôje. (1991-ben hunyt el.)
"Ikrek jegyében született, az ikrek nevében él vagy hal"
Egyszer volt s most is megvan a Nyárádon túl, meg a Vécken is túl 1 szép kis falu, "Szentgelice". Onnan indult el 1 csintalan – úgy "montak ott akko" nagyon rossz gyerek. "Tuggyák, hogy van az falun. Tarisznyájában sok-sok szép szó, s 1-1 atyai. Szólítsuk ôt Péterkének, aki bekerült a "Bolyaiba" 1 kicsit szédelgett, vergôdött csintalanul a kis csikó, de nem sokáig… Nem sokáig, mondom, mert vele ment az apja is – hála a fentvalónak – mondja most Péter (nem így akkor).
Érkeztek az atyafiak Baritól, Gyuritól, apjától, anyjától és sok más "sokk" irányból.
A fiú hamar sínre került… Hát gondolj bele. Könnyû volt "nekije választani" 1 – 1–et. Péterke sportoló lett, s nem is akármilyen. Tornász berkekben elért eredményei után még a himnusz is szólt, vagy szólhatott volna érte – mesében minden megtörténhet.
A csikóból kemény málhás, vagy inkább csataló lett. Tanárocska egy Nyárád menti – gazdag, de szürke – faluban. Most 1 kicsit sánta, de azért kiáll a gátra. Be-beveti magát a vízbe ez a furcsa embörke, s feszt ár ellen úszik. Még "piskóta" – többen is így a hídról. Te hülye, nem arra folyik a víz! Válts irányt! Idegesít. Talán "siket", nem változtat irányt.
Úgy 96-tól figyelem a csatalovat, aki néha öszvérnek tûnik. Uram! Nem tágít az ár elôl! Számára szinte özönvíz. Kellôs közepén szilajul lapátol azzal a törékenynek tûnô félmázsás fizimiskájával. Kijön a vízbôl, megrázza magát, látszik rajta, hogy jót tett neki az úszás. Brávó, Péter, sugallja neki valaki vagy valami. Bemegy az iskolába – fenét –, a B. cigány házába. Kicsit peches. Most jár a faluban elôbbször, s nem is gondolja, hogy itt sok elôbbrevaló ház lehet, mint az iskola – talán kívül, talán belül. Végre eljut az iskolába – munkát keres – 98 szeptemberének 1 napsütéses, csendes délelôttjén. Péter szerencsés ember. Csodaországba jutott – meghitt, nyugodt hangulat –, nagyon simán ment minden. 1 felvételi kérdés: Van autója? – Persze! – mondja büszkén Ô, s nem is akármilyen! Könnyed, szinte gyanús mosolyok! Örvendjetek, ikrek! Apu felvéve!
Vége a nélkülözésnek, van kenyér!
Péter azonban rögvest felmérte, hogy itt még lesznek gondok. Lettek is!
Indulás elôtt még csak annyit "tájoló ízelítônek": Péter tanár. 1 kicsit furcsa, más. Mindig is az "vót". A gelicei hamuban sült pogácsából vett Mercijén bebarangolt heted 7 országot, s talán nyitott szemmel. Bármerre is járt szegény, csak naiv maradt. Azt hitte a kis buta, hogy az iskolán kell legyen "felségjelzés". Hát ilyet még ki hallott! Erre még a "Géza" is kiborulna! Végül is, alig 10 év telt el, mióta az a sok buta meghalt!
Hallod, haver, te HÍDÔR – mit szólsz hozzá?
Péter bement, ott van. Jó mély vizet talált, s elég szennyeset is ahhoz, hogy újra az ár ellen ússzon. Reményteljesen, bizakodással, hittel! (Ezt az utóbbi szót errefelé csak 1 t-vel ismerik, zárójel bezárva… s az iskola van zárójelben.)
Kezdôdik a suli, kezdôdnek, sokasodnak a gondjai Péternek. Itt valami nincs rendben – gondolja. Talán azért, mert 8 évet hiányoztál a porondról, lehet, hogy a te készülékedben van a hiba, vagy mi a szösz? – gondolja Péter. Te hogy gondolod? 1X, 2 X úgy jár, mint a "Géza", pofára esik". Lehülyézett valakit, s nem az vót.
Péter, már indulásból, visszakézbôl meghintett 1 gyereket, aki ott és akkor tényleg, szóval nem volt hibás. Puff!
Hídôr, figyelj! Kezdôdik a cselekmény!
Jön a felbôszült szülô – kész Pedagógus Farmer –, ôszinte, jogos, mély felháborodással állítja falhoz a tornatanárt. Ég a pofája a professzornak. Kéri, könyörög neki, hogy hagyja már abba ezt az istentelen lelki fröccsöt, ott a WC mögött intézzék el a dolgot. Úgy magyarosan, akár Lúdas Matyi-módra.
Jól figyelj – mondja a szülô –, én nem ereszkedek le az itteni pedagógusok szintjére.
Ha a föld megnyílt volna ott, és akkor, magával vihette volna a pedagógusok szennyét. Az lett volna a legjobb.
Az idô közben telt, Péterke bizonyított. Olyan "Szilárd" kapcsú viszony alakult ki a "Farmer Pedagógus" és a tanár között, hogy tanítani kellene szinte még egyetemi szinten is. Közben telnek-múlnak a napok.
Szemétdomb, hangyaboly, sok gyerek, cigány is, magyar is. Szünet van. Verekedés, köpdösés, s Pétert leköpi 1 cigány gyerek. "Esment" supp, puff… Péter! Többet ne menj a jégre! …"ez megint nem az volt".
Most kezdôdik igaz mesém "valós–velôs csattanója".
Úgy tûnik, hogy Péter végleg elvágta a fát maga alatt. Az öreg megbecsült cigányvajda, Draga unokája futott csôbe. Mit is beszélek! Úgy össze tudok zavarodni. Ki is futott csôbe?
Te, Péter fiam, te! – így a Hídôr.
Hirtelen beborult, aztán lassan kitisztult a kép. Indokolt gyanúja az volt, hogy itt a vég.
Telt-múlt az idô, persze nem sok. Jött a bôsz óriás, BMW paripán, talpig igazában, s a fene eszi, semmi egérlyuk.
Mit gondolsz "tanár bá, hotyha neked Merci van, azé pofon ütöd a fiamat?" – Hullaszag! –
"Tudod miért nem vágom el a nyakadat?" – Nem tudta szegény Péter.
"Osztán elmonta a cigánypedagógus: ôk a hitben élnek. Különben is a Fônök megtiltotta neki azt. Törvény az törvény – ujjongott Péter. Áldotta nagy sunyin a Fônököt. Felszusszant. Vége.
A franc, aki megeszi, dehogy van vége! Légy komoly, haver! Alig kezdôdött el.
Vette a tarisznyáját Péter. Elöl Rendôrség, deklaráció!
Az óriás beszélt, kérdezett válaszolt. Péter szép csendesen írogatott. Még az apja bûneit is beismerte volna. A rendôr is csöndes megértéssel szemlélte. Nem hiszem, hogy félt volna, de azt sem, hogy nem.
Ott, a kutyaszorítóban is furcsa gondolatai voltak Péternek. Mégiscsak vannak helyek, ahol szem elôtt tartják a dolgok fontossági sorrendjét: cigány, rendôr, tanár!
No, de ne kószálj el nagyon, Peti, inkább lettél volna Pepi!
Új színhely, szereplôk ugyanazok, semmi "smink". Iskola, "ankét" folytatódik, egyenes adás – vétel. Péter prof. 2 × 2 pofont kapott a cigány szülôtôl, de lehet, hogy többet is.
A Hídôr épp elszundított, ezért zavaros egy kissé a vízállásjelentés, el volt ámulva!
Újra említem, hogy furcsa 1 emberke ez a Péter. Kapott ô már pofont szigorúbb helyekrôl is, de ilyen változáson még sohasem esett át.
Most derült ki utólag, hogy a vajdának igaza volt. A tornabá nem is olyan rossz ember, kár lett volna elvágni a nyakát. Sôt!
Hallod-e, te Hídôr! – szólj már, hogy vigyenek be innen is valamit abba a nagy tanítói-nevelôi reformációba!
Szegény makog, dadog, nem érteni, mit mond. Mit is szólhatna?!
Péter éledezik, s kapásból kérdez megint hülyeségeket.
Hol vagytok profok, doktorok, Nyárád mentiek?
Péter nem azokra gondol, akik elmentek. Elég azoknak a saját bajuk. Rátok gondol Péter, akik itt esztek.
"Aszmongya" Péter a Hídôrre, hogy többször esztek, mint tesztek.
Én kérlek, nézzétek el neki, ô már csak ilyen, s a lábszagával együtt múlik el az örökös bolondériája is. Vízbôl ki, megrázza magát, újratájolja az iránytûjét. Más választása nincs.
Felpattant megint, s sokkal jobban áll a lábán. Edzettebbnek tûnik, mint ezelôtt. Hogy párszor rendesen bokán rúgták, s hogy 1X, 2X szinte belefulladt, neki ez smafu.
Néha azért rá-rájön az agresszivitás, vagy nevezzük inkább így: poéta-passz, s elkezd rímekben beszélni magának vagy másnak. Most nektek.
Hogy ilyen gyakran vízbe ugrik,
"100-as hogy már régen kezdte,
Ha az "I" betût a pont alá ilyen jól betette."
Ha ez a valós mese nem untatott, adj életjelt. Abból kiindulva, hogy semmi sem biztos, de minden lehetséges, elképzelhetô, hogy Pétert megint kilökik az utcára.
Sebaj! – így ô. Fordult ez már elô nála jobb családoknál is. Sôt mi több, két sokkal jobbvágású családtagjával is. Azokkal persze ilyesmi csak egyszer történhetett meg.
Péter addig is ilyen mesékkel traktálhatna minket. Vagy talán addig, míg a tanügyi vizek kissé letisztulnak. Szavaival élve "az ökológiai szempont kizáró jellegû az Európa felé vezetô úton, még ha cammogunk is, lehet az bármely területe is az életnek. Ha nem is egészen tiszta szív, de nyílt kártyák. Tiszta víz a pohárba, sok- sokizzadságszag a munkától. Szerinte ez a megoldás a váltásra.
Haver! Ma utoljára, figyelj! Ne váltsuk aprópénzre magunkat!
Kötetlenül, másképp, szabadon!
Lejegyezte egy elkötelezett, embercentrikus hívük,
Ilosvai Érdes Péter, Marosvásárhely, Szôrmed egyed
A CARITAS házi betegápolói központ figyelmezteti a lakosságot: tudomásunkra jutott, hogy számunkra ismeretlen személyek a CARITAS szervezet nevében házakhoz kopognak be azzal az ürüggyel, hogy szociális felmérést végeznek.
Ezennel közüljük, hogy a CARITAS semmilyen ilyen jellegû felmérést nem végez, tehát szélhámosságról van szó, ezért kérjük a fokozott óvatosságot.
Fizetôparkoló lesz Marosvásárhely egész belvárosa, pontosabban a Cuza Voda, December 1. út, Stefan cel Mare, Avramesu tábornok, Krizantém, Nicolae Iorga utcák, a Bulevárd, a Forradalom utca, a Marasesti tér, a Kinizsi Pál és Sinaia utcák által behatárolt területen augusztus elsejétôl minden autósnak fizetnie kell, ha megáll az arra kijelölt helyeken, ha meg nem ott áll meg, akkor azért szabnak ki rá büntetést, mivel tiltott helyen parkolt. A Temesváron már mûködô Telpark rendszer bevezetésérôl Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala két céggel kötött végül is egyezséget, a marosvásárhelyi fizetôparkolást eddig is felügyelô Tracia Trade Kft.-vel valamint a temesvári Huropark Kft.-vel. Az egyezség alapján a jövedelem 30 százaléka illeti meg a polgármesteri hivatalt, a többi bevétel a beruházást végzô és a rendszert felügyelô cégeké lesz – hangzott el a sajtó képviselôivel tartott tegnap délelôtti találkozón a Tracia Trade Ion Creanga utcai székhelyén.
Annak, aki foglalkozása folytán nem kényszerül arra, hogy naponta a belváros különbözô pontjain parkoljon rövidebb vagy hosszabb idôre, bizonyára megnyerôek a sajtótájékoztatón felsorolt érvek, miszerint a Telpark-rendszer célja a belvárosi zsúfoltság csökkentése, a forgalom
zökkenômentessé és fegyelmezettebbé tétele, a környezetszennyezôdés csökkentése, a parkolóhely keresésére szánt idô lerövidítése, valamint a polgármesteri hivatal jövedelmének növelése, amihez hadd tegyük hozzá, hogy nem elhanyagolható módon a rendszert mûködtetô cégek jövedelmének növelése is.
Akinek viszont naponta kell sok helyütt rövid idôre parkolnia,
illetve akinek a háza elôtt parkolóhellyé nevezik ki a járda melletti sávot, nos, azok számára korántsem annyira kecsegtetô, hiszen sok kiadással és talán még több büntetéssel jár az új rendszer meghonosítása.
Amint Horatiu Moldovan, a Tracia Trade vezetôjének beszámolójában elhangzott, a Telpark-rendszerrel kiküszöbölôdnek a pénzérmék hiánya miatti kellemetlenségek a parkolóautomatáknál, valamint a csalás lehetôsége a díjbeszedô és az autós között, s informatizálják az egész tevékenységet.
S hogy mibôl is áll a Telpark-rendszer? Nos, az említett övezetben, ahol jelzôtáblákon tüntetik majd fel, hogy az út, utca melyik szakaszán lehet megállni hétfôtôl péntekig 8– 17 óra között, kétféle díjszabást alkalmaznak. A zsúfoltabb, kék színnel megjelölt helyeken 3500 lejes parkolási díjat kérnek egy órára, a sárga színnel megjelölt övezetben pedig 2500-at. A mûködtetôk szerint a belváros 80 pontján megvásárolható szelvényekbôl lehet fél órára szólót is vásárolni féláron. Ezeket a szelvényeket az autó oldalsó ablakaira kell felragasztani. Árulni fognak egy napra szóló övezetenként 15.000 illetve 17.000 lejes parkolójegyeket is. Bérletet egy hónapra, egy negyedévre illetve egy évre lehet majd váltani. A havi bérlet a sárga (azaz a kettes övezetben) fizikai személyeknek 51.000, jogi személyeknek 102.000 lej lesz, az univerzális pedig 85.000 illetve 170.000 lej, akinek pedig parkolóhelynek nyilvánítják a háza elôtti útszakaszt, a parkolásért évi 120.000 lejt kell fizetnie.
Az ellenôrzést hat csoport végzi, akik videokamerával filmezik le a tilosban parkoló autót, és a cég adatbankja alapján a forgalmi engedély szerinti tulajdonosnak, a lakhelyére küldik ki a büntetést, ami 70.000 lej, ha tíz napon belül fizet, ha viszont túllépi a türelmi idôt, akkor 210.000 lejre növekedik. A bilincset viszont csak azon gépkocsik kerekére szerelik fel, amelyeknek a vezetôi többször parkolnak tilosban – hangoztatta Nagy Vencel, a temesvári cég vezetôje, aki kifejtette, hogy a végsô cél az, hogy minél rövidebb parkolásra kényszerítsék azokat, akik a belvárosban közlekednek.
A Telpark rendszerrel 2400 parkóhellyel számolnak a kijelölt övezetben, a bevezetésére irányuló költségek négymilliárd lejbe kerülnek a szóban forgó cégeknek.
Mivel a helyi tanács által is megszavazott határozat alapján történik az új rendszerre való áttérés, ezek után csak abban reménykedhetünk, hogy a parkolónak kinevezett útszakaszokat tisztán, és rendben tartják majd azok, akiknek feltehetôen nem kis hasznuk is származik ebbôl a tevékenységbôl. Továbbá, hogy a parkolási díj egyben garancia lesz arra is, hogy a fizetô parkolókban állomásozó gépkocsikat megvédjék a betörôkkel és a kocsitolvajokkal szemben. Ami pedig Florea polgármesternek a parkolóhelyek létesítésére tett ígéreteit illeti, ha erre a már korábban elôkészített megoldásra szorítkozik, akkor el kell mondanunk, hogy az ígéretekhez mérten nem túl eredeti, és az autósok számára nem is túl olcsó az ötlet.
Hol van ma már a régen hangoztatott szlogen, s mivé lett az a reményünk is, hogy a valóban a vevôért és a vevô érdekében alakul át a magánkézbe kerülô kereskedelem?! Marosvásárhely belvárosában fél kézen meg lehet számolni azokat az egységeket, ahova manapság jó kedvvel lép be a potenciális vásárló, mert úgy érzi, hogy szívesen szolgálják ki, s a "kereskedôk" valóban a kedvében akarnak járni.
Többhetes nézelôdés után e sorok írója az Euranis cég (a hajdani Gulliver üzlet helyén mûködô) elektromos cikkeket árusító boltjában talált egy olyan fiatalemberre, akinek volt türelme elmagyarázni a különféle mosógépek elônyeit, mûködésük módját. És a kellô magyarázat után döntött is, ott fogja megvásárolni a lehetôségeinek megfelelô legjobbnak vélt gépet. Igen nagy örömére szolgált, hogy a garancialevél kiállítása után ígéretet kapott arra is, hogy a mosógépet házhoz szállítják. Aminek érkeztével a bonyodalmak is elkezdôdtek. A gépet villanyszerelô jelenlétében várta, mivel az üzletben arról tájákoztatták, hogy a készülékek szervizelését ellátó cég temérdek munkája miatt nem foglalkozik a beszereléssel, amiért egyébként is fizetni kellene. Az áru megérkeztével némi elégedetlenségre az adott okott, hogy az üzletben való állástól jócskán megporosodott gépet szállították le csomagolatlanul. A hivatásos villanyszerelô jelenlétét pedig azért tartotta fontosnak a család, hogy ne avatatlan kezek helyezzék a gépet mûködésbe. Az ötlet jónak bizonyult, hisz a rövid kábel nem ért el a konnektorig, s mivel az utasítás szerint hosszabbító használata tilos, mit lehetett tenni, ki kellett cserélni a kábelt egy hosszabbra, ami villanyszerelônek nem okoz gondot. A mûvelethez azonban le kellett venni a gép fedôlapját, amirôl kiderült, hogy a lyukacsos mûanyag felsô lap alatt a belsô szilárd lap össze van törve, tehát vagy az üzletben, vagy szállítás közben valamit ráejtettek. És ha az ember ilyenkor a kiadott több millió lejre gondol, akkor alaposan felmérgelôdik, s elsô mérgében mit tehet mást, a gép fedelével a nem messze levô üzletbe rohan, hisz pénzéért joggal várná el, hogy hibátlan árut kapjon. Hogy milyen volt a fogadtatás? Az üzletvezetônek vélt szôke hölgy majdhogy ki nem dobta, mondván, hogy valószínûleg a vevô taposta össze a fedôlapot. És nem járt szerencsével késôbb sem. Bár az Euranis cég vezetôje ígéretet tett, végül is azzal fizették ki, hogy pénzért kicserélik az inkriminált fedôlapot, ingyen viszont nem, mert nem tartotta be a garancialevélben írottakat, azaz hozzá merészelt nyúlni a géphez. Ez így igaz, de a cég ennél sokkal több elôírást nem tartott be, s úgy tûnik, hogy a garancialevél csak a vevôre érvényes. Azaz új értelmezésben "mindent a vevôért", az elôírásokat is csak érte, aki, ha következetes akar maradni ahhoz az elvhez, hogy sok pénzért hibátlan árut szeretne, akkor hadd folyamodjon majd a fogyasztóvédôkhöz, meg a világhírû Bosch, Siemens cég felsôbb képviseleteihez. Azokban a régiókban talán számít a hírnév. Vagy már ott sem?
Bölöni Domokos
Szállást nem talál. Milyen szép dolog azonban egy fôtér. Egy pad a fôtéren. Milyen szép.
Közismerten irtózik a modern technika különbözô vívmányaitól. Mint valami nagy sztárt, fényképészek hada táncolja körül. A nagyszámú közönség felállva, tapssal köszönti.
Szeretettel, türelemmel, mosolyogva fogadja a jókívánságokat, kedélyesen beszélget, koccintgat asztaltársaival, miküzben Heidelberg és Palermó díszpolgárává avatják. Aztán meghozzák vacsoráját is, vígan falatozik, mialatt egy szakállas orosz professzor – akadozó német tolmácsolással – köszönti.
Minden emberben van egy gyermek. Akit a külsô dolgok, bizonyosságok mellett örök nyugtalanság kísér. Ez látszik a tekintetében, ahogy megértôen fogadja a gratulációkat, ez hallatszik rövid beszédébôl, egyfajta gyermeki kíváncsiság, nyugtalanság, amely talán elsôsorban nem erre a világra vonatkozik.
Ez a különös tekintet: ajándék ünneplôinek, az események kézzelfogható komponensévé vált, akár a múló politikai felhang, a fényûzés vagy a fontoskodó hódolósereg.
Személyében, életmûvében a huszadik századi filozófia ünnepli csendben önmagát.
Neve több városhoz is kötôdik, tanulmányait Breslauban, Marburgban, Freiburgban végezte, tanított Lipcsében és Frankfurtban, végül Jaspers katedrájának örököse lett Heidelbergben.
Három napon át folynak a születésnap különbözô rendezvényei: konferenciák, elôadások, fogadások. Szinte minden jelentôsebbnek tartott kortárs filozófus jelen van, így Ricoeur és Habermas, Rorty és Vattimo is.
Több mint ötven éve él itt. Innen indult a világhír felé. Ez a város olyan filozófusoknak is otthont adott már, mint Hegel, Gundolf, Rickert vagy Lukács.
Belépôt csak hónapokkal elôbb lehetett szerezni, ezért sokan nem tudnak bejutni, de egyesek így is csupán külön teremben, kivetítôn követhetik az eseményeket.
Az ünepély kissé mintha munkásságának képe volna, amelyben, talán tudatosan is, némi óvatosságtól vagy önismerettôl vezérelve, nem annyira egy új filozófiai rendszer nagyszerû építménye, mint inkább egy esszéista. gondolkodó elme egyszerû, biztató jelenléte ölt testet.
Rüdiger Bubner, az egyetem filozófiai intézetének vezetôje rövid, elegáns elôadásában daimónikus bölcsnek nevezi, aki bölcsessége révén az emberek és istenek között közvetít.
Elsô itt töltött éjszakája. Szállás nincs. A város fôterén alszik, egy padon. Feje alatt kézitáskája. Padja elôtt hosszú sor kígyózik, mindenki látni akarja. Fényképezik. Kezét szorongatják.
Brahms hegedûkoncertjének második tétele.
Rendôr rázza a vállát. Nem szabad itt aludni, mondja.
Milyen szép. Milyen szép dolog a rend.
A rendôr még egyszer megnézi magának. Kíváncsi gyermekarc néz vissza rá.
Ilyen címre felkapja a fejét az olvasó. Gálfalvi György íratta új kötete fedôlapjára. Monológok, párbeszédek, naplójegyzetek kerültek a lakiteleki Antológia Kiadónál nemrég megjelent válogatásba, olyan írások, melyek sok mindent felidéznek az 1989 elôtti terroresztendôkbôl, de még többet a fordulat utániakból, amikor a diktatúra egyértelmûségét felváltotta a gyakorta érthetetlen összevisszaság. Emberek, arcok, magatartásformák elevenítik meg a könyvben közelmúltunkat, jelenünket, közben kirajzolódik az egykor lelkes, ám mind szkeptikusabb szerzô közéletünkbôl is oly ismerôs, határozott arcéle. Határozott jelzôt használtunk, de mint vallomásaiból kitûnik, rá is jellemzô a rendszerváltozás eufóriáját követô általános elbizonytalanodás. Ez azonban mit sem von le helytállása, nemzeti elkötelezettsége jelentôségébôl; ellenkezôleg, még inkább felerôsíti azt. Korábbi nagy sikerû köteteire gondolva, még ha esetleg nem is "marad a láz" bennünk, "szülôföldön, világszélen" jobb napokra várva tesszük, ami tôlünk telik. Erre biztat Gálfalvi György lehangoltságában is szenvedélyes monológja, egy olyan egyéniség izgalmas és igaz megnyilatkozása, aki hite, meggyôzôdése jegyében, ha kell, az árral, irányzatokkal, divatos trendekkel szemben is mondja, csak mondja a magáét.
Figyelemkeltôként a kiadvány kezdô gondolatait tárjuk olvasóink elé.
Több évtizede a hazai orvostudomány egyik jeles úttörôje, Mátyus István életregényét tette le az olvasó asztalára dr. Spielmann József. Kibéd kiváló fia 275 éve született. A falu a jubileumot ma és holnap üli meg. Erre az alkalomra Mátyus István utódai összefogtak és újra megjelentették az 1986-ban elhunyt marosvásárhelyi orvostörténész mûvét. A könyv hátlapján fia, az író, történész Sebestyén Mihály ajánló sorai olvashatók. Mellékletünk közönsége is megismerkedhet velük.
"Könyvet írni egy orvosról? Egyetlen orvosról egy egész könyvet? – hüledeztek a kiadói fôszentek.
– Nem, erre nincs kereslet, tetszik tudni, doktor úr – világosították fel az orrukig sem látó ködevôk.
Ekkor Apa gondolt egy nagyot, rég szunnyadó álmát hirtelen fölrázta, és azt mondta fiainak:
– Tudjátok mit, akkor regényt írok!"
Körülbelül így zajlott le a párbeszéd 1968-ban, midôn e könyv terve elkészült. Fejezetenként olvasta föl nekünk, Anyának, öcsémnek, nekem, aki Kolozsvárról ugrottam haza, hogy meghallgassam Mátyus István doktor viselt dolgait ama régen elfeküdt 18. századból.
Apa – Dr. Spielmann József – ekkor ötvenegy éves, mögötte marosvásárhelyi iskolák, a kolozsvári Ferdinánd Egyetem orvosi tanulmányai, cionisták, baloldali mozgalom, munkanélküliség, majd a történelem iróniájaként munkaszolgálat, szülei Auschwitzban válnak füstté, szökés, oroszok, rendszerváltás, gyakornok egy vásárhelyi klinikán, belgyógyász lesz, de elcsábítja az új világ veszedelmes illúziója (keservesen csalódik), egyetem, orvostörténelem, kutatás, elôadások, kongresszusok Európában. Az erdélyi orvosi múlt, régi közegészségünk állapotai izgatják. Tanulmányokat ír, köteteket s az Orvosi Szemlét szerkeszti. Petelei István novelláit, Salamon Ernô verseit rendezi sajtó alá. Orvosszociológiát tanít, tankönyvet nyújt hallgatóinak. Tanítványai, hívei mint égen a csillagok és a tenger fövénye…
Egy orvos regénye. Egy város, Marosvidék szellemi korrajza. Leletmentés a múltból. Tények és képzelet. Az élet fényes árnyéka.
1991 februárjában, a kovásznai kórházból jövet, a brassói állomáson ellopták az aktatáskámat. Letettem a padra a csomagjaimat – egy könnyebbet, egy nehezebbet –, amíg a pár lépésre levô kútnál vizet iszom, vesztemre a könnyebbet emelték el. Benne volt a naplóm, amelyet 1968 júliusában kezdtem írni, idônként hónapokra abbahagytam, viszont folyamatosan feljegyeztem benne mindazt, amit olvasmányaimból, ötleteimbôl erre érdemesnek tartottam. S benne volt egy kéziratom, amelyet a Látó álom-számába írtam a kórházi kényszerû munkaterápián. A leadási határidô sürgetett: nekiültem tehát, hogy az ellopott kéziratot újraírjam. Nem ment. Elôbb azt hittem, csak a mondatok ritmusát nem találom, de tapasztalnom kellett: magát a történést, a sorjázó álmokat sem tudom felidézni. Az írás alaphangulata megmaradt bennem, de képtelen voltam e hangulat kupolája alá a szavak városát újraépíteni. Kísérletként mélyebbre nyúltam az emlékek zsákjába: azokra a gondolatokra próbáltam visszaemlékezni, amelyek egykor nagyon fontosak voltak számomra, annyira fontosak, hogy le sem akartam írni a naplóba emlékeztetôül, hiszen ezeket úgysem lehet elfelejteni – s íme, lehetett. Még parafrazálni sem tudtam ôket. Olyan kifosztottnak éreztem magamat, mint amilyennek – nincs erre jobb hasonlatom – a kiadványszerkesztô gépünk érezhetné, miután egy téves billentyûnyomás kitörölte évek során belé táplált teljes memóriáját. Hiszen nem is olyan régen még két lábon járó adatbanknak használt szûkebb és tágabb környezetem, idézetekért, címekért és évekért fordultak hozzám, s egyszerre legszemélyesebb emlékeim is cserbenhagytak. Évtizedekig megôriztem egykori riporthôseim egyszer látott arcát, de mostanában azokat sem ismerem meg, akik az utóbbi idôben szállóvendégeim voltak. Az 1989 decemberi felfordulás, a házamon átáramló vendégsereg, a százfelé való kényszerû figyelés, a kezdeti mámort követô komor megvilágosodás, a lazításra képtelen eszelôs készenlét nyomán rám szakadt fáradtság – csaknem mindent kimostak belôlem. Nem igaz, hogy amit elfelejtünk, azt nem volt érdemes megjegyezni. Én pontosan emlékszem arra, hogy nagyon fontos dolgokat felejtettem el.
Utána kell nyúlnom az emlékeimnek, vissza kell hoznom ôket a feledésbôl. Nem az a legfontosabb, hogy átértékeljem ôket! – bár valószínûleg ezt sem lehet majd elkerülni. Emlékezetem feltámasztásával és restaurálásával, az idô, a feledés, az elmúlás rombolásának ellenszegülve, legfontosabb hátországomat szeretném újra benépesíteni.
Amikor – a szerzô jóvoltából – eljutott hozzánk a tizenöt mesét tartalmazó könyv, leghamarabb a kötet végi Jegyzet címû kis "fejezethez" nyitottunk ki. Innen tudtuk meg, hogy a könyv valójában eredeti gyûjtésbôl származó népmeséket tartalmaz, amelyeknek a nyelvezetét a lejegyzô egységesítette, "… meghagyva ugyanakkor a mesemondók mondatszerkesztéseinek azon sajátos ízét, mely mind a székelykeresztúri, mind a környékbeli falvakra jellemzô." A kis gyûjtemény tehát "… nem tudományos munka". Azzal a céllal készült, hogy a legfiatalabb nemzedékeket (óvodások, kisiskolások) jó olvasmányhoz jutassa, s felmutassa a népi nyelv roppant gazdagságát, szépségét.
Nos, az elgondolás zömében megvalósult. Különösen a könyv második részében bukkanunk rá olyan szövegekre, amelyekben a mesemotívumok nagyon természetesen kapcsolódnak egymáshoz, nyoma sincs a szerkezeti lazaságnak ("széthullásnak"), s érezni – sok helyen – a népi mesemondó elôadásmódjának könnyedségét. Szerencsére, a könyv elején levô anyagban is jobbára ez a "könnyedség" jut fôszerephez, bár itt-ott "kihallatszik" a feldolgozó hangja, a népi ízektôl való eltávolodás. Valójában ez nem is olyan nagy baj, jelzi inkább, hogy Szente B. Levente mûmesék írására is képes, amelyekben majd kamatoztathatja a sajátos nyelvérzékkel együttjáró tehetségét.
Szintén a Jegyzetben olvassuk, hogy a "… mesék jó része ismert. "Mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint annak beismerését, hogy a gyûjtô manapság gyakran találkozik olyan meseváltozatokkal, amelyeket elôadójuk könyvekbôl sajátított el. A jelenségre – ezúttal tudományos szinten – a balladakutatás szakemberei már jó ideje felfigyeltek. Íme:
"… a faluban a hagyományos balladák, meg a könyvballadák nem élnek külön életet, hanem kölcsönösen hatnak egymásra, összekeverednek, miáltal a folklorizációnak és a folklorizmusnak, irodalom és folklór integrálódásának végtelen változatai adódnak. Íme a folklór jelenkori fejlôdésének egyik alaptörvénye, amelyrôl nagy hiba volna bármely kutatás alkalmával megfeledkeznünk."
A "bármely kutatás alkalmával" kifejezés különösen a ráillik a mesegyûjtésre, tehát a kevésbé kötött formában megnyilvánuló prózai "történetekre". A szakemberek máris számos esetben adtak hírt elnépiesedett Grimm- meg Arany László- és Benedek Elek-mesékrôl, amelyek – átkerülve (visszajutva) a nép ajkára – módosult köntösben éltek és élik tovább a maguk külön életét.
Ebbôl a szempontból külön összehasonlító tanulmányt lehetne írni például a kötetben is szereplô A kis gömböc címû mesérôl, amelynek egyik elsô változata Arany László könyvében, az Eredeti népmesékben (1862) olvasható (azonos címmel!). De hadd jöjjünk itt egy közelebbi példával. Kriza János (1811-1875) egyik mesegyûjtôje a székelykeresztúri igazgató-tanár Marosi Gergely volt, aki "…csakugyan a mesemondó szája után, megközelítôleg szó szerinti hûséggel írta le két kiváló paraszti mesemondó: Róka (Puskás) Tamás és Fa Miska meséit." (lásd Antal Árpád – Faragó József – Szabó T. Attila: Kriza János. Második átdolgozott kiadás. Kolozsvár 1971. 123. Kriza a Vadrózsákban (1863) – a mesékrôl szóló jegyzetei közt – név szerint is megemlíti Róka Tamás nevét, aki "… a mi nagyreményû Csihány királyúrfink édes szülô apja." A Szente- kötetben is ott látható A csihányból lett királyfi meséje. Ezt fôleg azért említjük meg, hogy lám, Keresztúrfiszék és vidéke néprajzilag nem is annyira "feltérképezetlen" terület, mint ahogy az a szerzô elszólásából kiderül. A gyûjtômunka eléggé folyamatos volt ezen a tájegységen is, ezt bizonyítja Farkas Jenô (nemrég hunyt el) hatalmas népköltészeti gyûjtômozgalma, amelynek eredményeibôl – tudtunkkal – eddig csak szemelvények láttak napvilágot.
Visszakanyarodva Szente B. Levente könyvére, végül is föltehetjük a kérdést: jó úton indult-e el a gyûjtô? A válasz igenlô. Persze, ha Illyés Gyula szellemében jár majd el, aki "meseátírásairól" ezt írta: "Nem megváltoztatni, ellenkezôleg, lényegükben megerôsíteni akartam ôket."
A könyvet a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó jelentette meg 2000-ben.
Erdélyi irodalmunk elég gazdag abban a mûfajban, amit valóságirodalom gyûjtôszóval szoktunk megjelölni. Ennek részét képezô útleírások, útinaplók között viszont aránylag kevés az Amerikáról szóló munka. Ez annál is szembeötlôbb, mert a földrész felfedezése óta valami titokzatos világként jelenik meg az európaiak szeme elôtt, ugyanakkor már egy jó évszázada földieink közül sokak számára az ígéret földje. A hiány részben érthetô, hisz az utóbbi fél évszázadban kevesen juthattak el oda, jót írni Amerikáról pedig nem volt ajánlatos. A nyolcvanas években azért mégis megjelent Tamás Mária, majd Szász János könyve, azóta elszórtan rövidebb írások a legkülönbözôbb lapokban.
Most itt van elôttünk hézagpótlónak a legújabb "amerikás" könyv, Nagy Miklós Kund munkája, Bábel Amerikában címmel, az Impress Kiadó gondozásában. Ez a mû, gondolom, sokban korrigálja a kialakult Amerika-képet. Mert kép az van bennünk, fôleg az Egyesült Államokról. Elôször az iskolából, ahol is megtudtuk, hogy ez az ország az éhezô proletárok, az üldözött négerek és a gonosz milliomosok hazája. Ugyanakkor otthon azt hallottuk szüleinktôl és nagyszüleinktôl, hogy jönnek az amerikaiak és felszabadítanak. Ez, persze, régi mese, azóta sok minden történt, többek között az is, hogy a képernyôrôl zuhog ránk az amerikai filmek garmadája. A baj az, hogy ha ezek alapján akarunk véleményt alkotni, akkor ugyancsak kapkodhatjuk a fejünk. Láttunk ugye, cowboyokat, akik a préri porában- sarában, jól vasalt ingben, fényesre suvikszolt, sárga csizmában lovagolnak, mind egy szálig deli legények, és csípôbôl tüzelnek Coltjaikból, míg mi, nyamvadt kelet-európaiak a hetvenes években is Makarovjainkkal alig találtuk el a nagy kör szélét. (Nesatisfacator! – oda a vasárnapi kimenô!). Újabb keletû filmeken jól öltözött urak, csinos hölgyek, akik sokat isznak, mégsem rúgnak be soha. Újabb ok az irigykedésre. A legtöbb azonban az ún. akciófilm: száguldás, lövöldözés, sok-sok hulla. Hát, kérem, ha odaát az élet valóban így zajlana, az Államok lakossága felére csökkent volna, egyik fele kiirtotta volna a másik felét. Egyszóval, ezekbôl a filmekbôl sok mindent megtudunk, de Amerika igazi arcáról/arcairól igen keveset.
Marad a jó öreg könyv. Amely szintén szubjektív mûfaj, a szerzô egyéni látásmódját tükrözi, de valós, megélt élményeket rögzít.
Nagy Miklós Kund ilyen élményeket, találkozásokat, emberi arcokat villant fel. A nagy Amerika életének egy kis szeletét tárja elénk. Néhány város, az amerikai magyarok társadalma, mindez úgy tálalva, hogy a cseppben benne van a tenger is. Amit a szerzô már az elején tisztáz: itt semmin sem szabad csodálkozni, itt valóban minden lehetséges. Ez az ellentétek világa, itt keveredik a jó ízlés és a giccs, a grandiózus és a grandománia. A sorok között ott bujkál az a felismerés, hogy ez a világ nem olyan mennyország, amilyennek sokan álmodják, de nem is olyan pokol, mint amilyennek sokan látják. Valahogy egy emberarcú Amerika rajzolódik ki a könyvbôl, amit a szerzô vázlatos útinaplónak nevez.
Nagyrészt az amerikai magyarok sorsával foglalkozik a szerzô, akik megállták helyüket az Újvilágban, sokan karriert csináltak, híres ember is lett nem egybôl. Az elsô, amit megállapíthatunk és amit N.M.K. számokkal is igazol: az állandó bevándorlás ellenére is, az amerikai magyarság száma csökken. Hiába a fogadkozások, hogy megmaradunk magyarnak, az élet (itt: az asszimiláció) malmai ôrölnek. Megállíthatatlanul. A másik tapasztalat, hogy az újonnan érkezettek igyekeznek egy kis hazai világot varázsolni maguk köré: egy kicsi Erdély, egy kicsi Vásárhely, egy kis magyar tanya az indiánok földjén. A Vásárhelyrôl elszármazott mûvésznôrôl mondja a szerzô: "Egyikben jobban, másikban kevésbé nyilvánvalóan, de valamiképpen mindenikben benne van Erdély is, mindaz, amit bensejében útravalóként elvitt oda magával." Hasonló esetek még vannak, mint például a hajdani színész, aki a híres Time címû lap munkatársaként is, "javíthatatlan, kigyógyíthatatlan vásárhelyi". Lépten- nyomon tetten érhetô az, hogy a bevándorló - legalábbis az elsô nemzedék - szíve hazahúz. Hogy mindezek ellenére a hazatelepülôk száma elenyészô, az is érthetô: a kivándorlás olyan gyökeres környezet- és életmódváltást jelent, hogy ezt még egyszer végigcsinálni, visszafele, szinte lehetetlen.
Szó van még zenérôl, képzômûvészetrôl, sajtóról, a legkülönbözôbb rendezvényekrôl, emberekrôl, akik keresik egymás társaságát, mert jó együtt lenni, valahová tartozni. Nem sajátosan magyar szokás ez - teszem hozzá én -, mint az sem, hogy ellentét feszül az emigráció különbözô csoportjai, nemzedékei között. Már csak azért is érdemes kézbe venni e könyvet, hogy tudjuk, mihez tartsuk magunkat, ha hazalátogató hazánkfiával találkozunk, vagy netán alkalmunk lesz ellátogatni Amerikába. Most pedig egy személyes vallomás: magam is csak szeretnék egyszer eljutni a Nagy Vizen túlra. Akkor hogy merészel egy Amerikáról szóló könyvrôl írni? - teszi fel méltatlankodva némi joggal a kérdést a Tisztelt Olvasó. Úgy, hogy ez az útinapló nekünk szól, akik még nem jártunk ott, sôt sokunk nem is fog eljutni oda. Ha pedig csak álmodozunk róla, ez az álom legyen minél közelebb a valósághoz. Nagy Miklós Kund könyve, Sebestyén Mihály szellemes elôszavával, hozzásegít ehhez. A szuggesztív fedôlap Dónáth György munkája.
A temesvári zongoramûvész házaspárral, Manuela és Dragos Mihailescuval nem sokkal Marosvásárhelyre érkezésük után beszélgettünk. Zenei Napokon való fellépésünk alkalmából.
– Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ezen a jubileumi hangversenysorozaton! Nem beszélve errôl a remek hangszerrôl! – fordítja tekintetét Manuela asszony a zongora felé, férje bizonygató mosolya kíséretében... És szeretnénk, ha mi is örömöt szereznénk hallgatóinknak a mûsorunkkal!
– Egyszer már bemutatkoztunk itt. Igaz, l4 évvel ezelôtt – mondja ezúttal a férj és azóta is várunk erre az újabb alkalomra. Már csak azért is, mert szereplésünk nem a már megszokott, hagyományos zongoraestet jelenti. Tudniillik, tíz éve, hogy határoztuk el feleségemmel, hogy dózni fogunk. Négykezes, illetve kétzongorás felállításban. Nem alkalmi szereplésekre gondoltunk,hanem arra, hogy komoly elôadópárossá szakosítsuk magunkat. Arra, hogy úgy hangversenyezhessünk, akár egy-egy kamaraegyüttes tagjai!
– Mennyire gyakori az ilyen zongorapáros? Mi tavaly, a Silvestri- emlékfesztiválon, már élvezhettük a magyarországi Ránki–Glukon-kettôs csodálatos négykezesét...
– Valóban akad néhány elkötelezettje a zongoranégyesnek! Mint ahogy akadnak olyan neves elôadómûvészek is, mint Radu Lupu például, aki gyakran hangversenyezik Brad Perahiával vagy Daniel Barenboimmal. És hozzátenném, hogy rendkívül gazdag, és csodálatos irodalomra is bukkantunk !
– Hadd mondjuk el azt is ezekkel a mûvekkel kapcsolatban - folytatta férje szavait ezúttal Manuela asszony –, hogy nem zenekarra írt alkotások átiratáról van szó! Valamennyi kifejezetten eredeti négykezes. Csodálatosak például Schubert mûvei! Legutóbb pedig néhány, általunk ismeretlen Mozart- fantáziát fedeztünk fel, melyeket eredetileg orgonára írtak. Schubertnek egy teljes ciklusáról is tudunk. Ezért is választottuk az á-moll Allegróját, op. l44! Drámai alkotás! Másrészt Mozart rendkívül ismert és népszerû f-moll Fantáziáját. Van Brahmsnak is jó néhány, Schumann-témára írt variációja is. Keringôk, melyeket mi is gyakran játszunk külföldön! Magyar táncai – Három magyar tánc – például, melyeket itt is eljátszunk. Ezek mind-mind úgy megírt mûvek, hogy bennük valóban mind a négy kéz egyenlô mértékben jut szerephez. A lényeges ebben az, hogy fokozott hangzásról van szó. Arról, hogy a két elôadómûvész játéktechnikájából a hallgatónak nem kéne/nem volna szabad rájönnie arra, hogy hány kéz... van a dologban ! Tehát teljes szinkronban, egyidejûségben kell hogy hangozzék – magyarázza Dragos Mihailescu.
– Mi a különbség tulajdonképpen a négykezes és a két zongora felállítás között?
– Gyakorlatilag semmi! Pontosabban annyi, hogy nem áll a rendelkezésére egy-egy elôadómûvésznek bárhol két hasonló kaliberû zongora.
– Visszatérve a játékhoz! Melyek azok a rejtett kommunikációs csatornák, amelyeken át, hangverseny közben, anélkül, hogy mi ezt láthatnánk, közölnek egymásnak valamit ?
-Valamennyi látható és nem látható érzékelô szervével az ember ilyenkor arra koncentrál, hogy teljes lényével ô most árasztja, sugározza a Zenét. Érezzük egymást – hangzik a férj vallomásízû válasza a kiegészítéssel: Egyébként, valóban látványos is egy-egy ilyen páros fellépés! Maga a játék nem lehet erôltetett. A mÛvész legôszintébb, legtermészetesebb megnyilatkozási formájaként kell hogy hasson. Mert mindaz, ami a hangversenydobogón elhangzik mint mûvészi teljesítmény, egyszeri és megismételhetetlen! Mert ha ugyanazt a darabot öt perc múlva újra elôadom is, már nem azt nyújtom, mint annak elôtte. Mert idôközben öt perccel öregebb lettem...
Igazságügyi orvosi észlelések (49.)
A ellenôrzô szakértôi tevékenység néha érzelmeket kavar egy ügy mindenik szereplôjében. Ez a munka, bár nem mindig kellemes, szükséges, és mûvelôi többnyire szegény emberek maradnak, mert az objektív igazság keresése nem jövedelmezô foglalkozás… csak a filmekben.
Egy halálos kimenetelû testi sértés ügyében kerestek fel újravizsgálás érdekében, ítéletfellebbezés keretében. Egy nagyon vaskos iratcsomót adtak át tanulmányozás végett. A. S. 28 éves fiatalember halálokának tisztázása céljából az esetleges kihantolástajánlották föl az illetékesek. A teljes anyag átolvasása után úgy találtuk, az orvosi és nyomozati adatok bôségesen elegendôek véleményalakításra. Másrészt viszont a boncoláskor felvett szakszerû jegyzôkönyv szerint csupa lágyrészi és finomabb belsô szervi elváltozásokat találtak, egyéves oszlás után keresnivaló már nem lehet. Maradt az okiratok tanulmányozása.
Íme néhány adat a rögzített tényekbôl: Marosvásárhely kellôs közepén a Színház tér környéke mindenkor mozgalmas, minthogy körötte szálloda, vendéglô, üzlethálózat, jegyirodák és sok minden más, közérdekû intézmény mûködik. Minket most a kocsma (pontosabban vendéglô) érdekel, ahol egy vidám csoport bôven italozott. Mindegy, milyen okból (lehet, épp nôügyekbôl) az utcára kerülô társaság tagjai összekaptak, majd csak úgy, szabadkaratés módra csapkodták egymást. A fentebb jelzett áldozat többet is kapott, hiszen többször is a földre került; hol saját erejébôl, hol pedig segítséggel mindig talpra állt; lármázott, jajgatott is keveset, de nem maradt ki a csapkodásból. Aztán a színház elôtti lépcsôknél egyik cimborája nyakon ölelte jobbjával, baljával viszont ütlegelni kezdte a fejét, míg S. összeesett, s végleg ott is maradt. A verekedés – tanúk szerint – bô félórába telt. Hamarosan – vagy már késôn? – elôkerültek a közegek, ezután helyszínelés, azonosítások után disectióra vitték az áldozatot, mert a közben megérkezett mentôorvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg.
A boncolási jegyzôkönyv adatai szerint gyakorlatilag a test minden felszínén voltak bevérzések, apró horzsolások vagy felületes repedések, ezek sok helyütt már kissé duzzadtak. Külön kiemelhetô, hogy a nyakon elöl, a jobb oldalon van három harántirányú hámhorzsolás is. A belsô szervekben a következô jelentôsebb eltérést jegyezték fel: mérsékelt agyvizenyô, kifejezett tüdôvizenyô, a szív a rendesnél valamivel nagyobb, a bal kamra izomzatában friss, fakó terület van, bôvérû, néhány vérpeteccsel tarkított környezettel. Más szervekben, csontrendszerben sem kóros, sem erômûvi sérülést nem írtak le. Véralkohol 2,12 ezrelék, a vizeletben pedig 2,96!
A véleményalkotásnál az elsô vizsgálatkor figyelembe vették azt a nyomozati adatot is, miszerint a nyak megszorítása során állott be a halál, emiatt reflexes sokkot véleményeztek annak okául, tehát a halálokozó sérülésért egy adott személyre hárult a felelôsség.
Az eset áttanulmányozása során viszont több, ide nem illô elemet is találtunk, mint pl. azt, hogy a külsô sérülések összességükben kiadósak és jó félóra lefolyása alatt keletkeztek, miközben az áldozat többször is leesett.
Ebbe viszont a súlyos részegségi állapot is besegített. Leglényegesebb elem az, hogy a szívizomban friss, fakó (infarktusra utaló) területek vannak és a súlyos, azonnali keringési zavar miatt már tüdôvizenyô is kialakult. Erre elég tartós, legalább félórás idôtartam is szükséges, ami viszont reflexhalál esetén hiányozna.
Tehát még egyszer összegezve: van egy súlyos részegség, félórás verekedés (nagyon megerôltetô fizikai megterhelés) után egy sokkos állapot, szívelégtelenség friss infarktus miatt és következményesen tüdôvizenyô. Ettôl kezdve a nyak megszorítása nélkül is kialakulhatott volna a szívbénulás, ez a ráadás legfennebb csak siettette a véget. Ilyen soktényezôs esetekben hiba lenne kiválasztani egyetlen haláloki hatást, tehát jogilag a felelôsség is megoszlik.
Az Európában egyedülálló és a világ legnagyobb heliotermikus tavának idei legmagasabb hômérsékletét – 45°C-t – két méter mélységben mérték.
A heliotermia jelensége a tömény sós vizû tó fölött átfolyó két édesvizû patakocskának köszönhetô. Ha nem volna ez az igen vékony, alig pár centis édesvízréteg a tömény sós víz fölött, a Medve-tó is ugyanúgy viselkedne (nappal fölmelegedne, éjszaka újból lehûlne), mint a világ bármelyik természetes tava.
Egy egységes összetételû édes- vagy sós vizû tó, elnyelve a nap sugarait, jelentôs hômérséklet-emelkedést mutat 1,5-2 méter mélységben. A felmelegedô víz kitágul, sûrûsége csökken. A kisebb sûrûségû melegebb vízrétegek a felszínre emelkednek, és éjszaka, hôt átadva a hidegebb levegônek, lehûlnek. Az így kialakuló áramlás és hôleadás meggátolja a tó vizének jelentôs felmelegedését.
A Medve-tó esetében a felszíni édesvízréteg sûrûsége jóval kisebb, mint az alatta lévô, akár 50°C-os sós vízé. Ez a sûrûségkülönbség meggátolja az áramlási folyamatok kialakulását. Az áramlási folyamatokban meggátolt sós víz hômérséklete a hôelnyelô zónában így napról napra emelkedik, és a természetben máshol nem tapasztalt, szinte hihetetlenül magas értékeket is felvehet. Kalecsinszki Sándor, akinek legelôször sikerült magyarázatot találnia a heliotermia jelenségére, 1900 nyarán, 1,32 méter mélységben 71°C hômérsékletet mért. A késôbbi években az intenzív fürdôzés következtében a Medve-tó sosem érte el többet ezt a hômérsékletet. A legnagyobb hômérsékleti értékeket, 35-50°C-t, a fürdôidény kezdetén mérik; az idény végére a tó hômérséklete 25-30°C- ra csökken.
Az idei, rendellenesen meleg és napfényben gazdag tavasz után a Medve-tó minden eddigi rekordot megdöntô felmelegedésére számítottunk, s hogy ez nem következett be, több oka is van.
A heliotermia jelenségének a kialakulásához elsôsorban a felszíni édesvízréteg zavartalan megléte szükséges. Ennek érdekében korlátozzák a fürdési idény idôtartamát, pihentetik a tavat a legmelegebb déli órákban. A tavaszi idôszakban egyetlen csónak, vagy a tavat átúszó fürdôzô is megzavarhatja a felmelegedési folyamatot. Sajnos, Szovátán divatba jött az idény elôtti idôszakban az éjszakai csoportos fürdôzés, és ami a legszomorúbb, ezekhez a meggondolatlan egyénekhez nemegyszer a tó éjszakai felügyeletét felelôs egyének is csatlakoznak.
Egy másik természetes ok: a Medve-tóba ömlô két patak vízhozamának a szárazság következtében való csökkenése és az intenzív párolgás lehet, ami lecsökkenti a felszíni édesvízréteg vastagságát. Bármelyiket is tekinthetjük fô oknak, tény, hogy a Medve-tó idei felmelegedése nem volt zavartalan, mivel ez évben a legnagyobb hômérsékletet nem a szokásos 1,5, hanem két méter mélységben észlelték.
Természetesen ide látogató vendégeinket mindez csöppet sem zavarja, az idei kánikulai napokon sokkal kellemesebb forró víz helyett a csodálatos környezetben elterülô tó langymeleg vizében felüdülni.
1992 nyarán került elô – mindannyiunk örömére – a székelydályai (Hargita megye) református templom rovásemlékének egyik töredéke. 1995 nyarán Benkô Elek arra a felismerésre jutott, hogy "…a félbeszakadt kutatás a hosszúnak ígérkezô, vakolatba karcolt feliratot csak részben tárta fel". A további falbontás során újabb betûcsoportok kerültek elô. A teljes feliratról Benkô mérethû rajzot készített "… a falra kifeszített celofáncsíkra", és A, B, C-vel jelölte a déli fal külsô felén levô rovásemlék részleteit, a következôképpen: az A a falba épített gótikus kôkaputól balra (két támpillér között), a B a kaputól jobbra, míg a C a kaputól számított elsô támpillér utáni felületen található. Ezt a beosztást magunk is megôriztük, hiszen logikailag a legelfogadhatóbb megoldásnak látjuk. A szakirodalom – minden bizonnyal – véglegesen magáévá teszi.
1999. augusztus 15-én a helyszínen magunk is tanulmányozhattuk a feliratot. Segítségünkre volt dr. Mátyus András, dr. Mátyus Gyula, valamint Bálint Mózes, akik – idejüket nem kímélve – önzetlenül álltak a rendelkezésünkre. Itt is köszönetet mondunk érte. A felirat betûit nejloníveken rögzítettük, miközben számos pontosító megfigyelést tettünk. Rajzunk néhány helyen eltér a Benkô rajzától. Idôközben hozzájutottunk – Libisch Gyôzô révén – a C feliratról készült fénykép (Gondos Béla felvétele) másolatához is. Az ôsz, majd a tél azzal telt el, hogy megpróbálkoztunk néhány betûcsoport elolvasásával, s nem is eredménytelenül. Ehhez viszont újabb kiszállásra volt szükség. 2000. május 20-án, Bálint Mózes és Bálint Árpád megértô segítségével, ismét Dályán jártunk, s rajzunkat sikerült kiegészítenünk (lásd az elsô ábrát). Idô múltával ugyanis újabb jelek "körvonalazódtak", a gazdagodás fôleg a C feliratban szembetûnô. Az idôjárási "viszontagságok", lám, néha a segítségünkre is lehetnek.
Rajzunkon szaggatott vonallal jelöltük azokat a részeket, amelyek – meglátásunk szerint – biztosan nem betûk tartozékai: a több jelen átfutó vonal csakis utólagos karcolás lehet. Pontozott vonal jelöli a bizonytalan futású, de a betûhöz tartozó, azt kiegészítô részt.
Egyes betûk hangértékének "megadásával" Ferenczi Géza kísérletezett: egyik helyen szerinte "… talán (?) SZeNTeKeT szó olvasható ki (?)". Mintegy azt sugallja tehát, hogy a felirat valamilyen vallásos szöveget tartalmaz. Benkô Elek a jelek összeolvasását a nyelvtudomány szakembereire bízza: "… a több helyen sérült felirat megfejtése a jövô feladata lesz." Magunk az A részben egy család- és keresztnevet olvastunk el, ezt közöltük is a Hargita megye feliratos rovásemlékei címû cikkünkben (Hargita kalendárium, 1997. 118–122.).
A továbbiakban nem az egyes betûk "jelentésével" foglalkozunk (ezt késôbbi feladatunknak érezzük), hanem szóértékû megoldásokkal hozakodunk elô. Az olvasás minden esetben jobbról balra történik.
Az A feliratban az elsô hét (hetes) betû utáni (második "szóközt" követô) elsô jel a P betûvel azonos. Felsô részét (csúcsát) pontozott vonallal egészítettük ki. A következô jel E (É) hangértékû, ezt a tisztán képzett T követi, alsó szára szintén pontozott. E betû a negyedik jel, a két keresztvonal határozott futású, az ovális fôszárat pontok jelölik. A falon csak itt-ott van nyoma egykori meglétének, milyenségét tehát az olvasat döntötte el. A balra lejtô, egyedüli kis ferde vonal az R betûvel azonos. A szilvamag alakú betû mindenképpen az F-et "adja", az utána való pedig szóvégi I. Összeolvasva: PETERFI (vagy Péterfi). Eme teljes értékû szó után szóelválasztó jelnek kellene lennie, de a feliratban sehol nem látni szó- vagy betûelválasztó jeleket. Szóközök sincsenek, az üresen maradt részek leggyakrabban falomlásra utalnak. A PETERFI szót a BA és a LÁ betûösszevonás követi, a sort az S zárja: BALÁS. A szaggatott vonal utólagos karcolást jelöl.