LII. évfolyam 18. (14374)

2000. január 24., hétfô

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen.

Mára jelezték a végsô döntéshozatalt

A vasút is sztrájkolni készül

A mozdonyvezetôk szakszervezete még csütörtökön úgy döntött, hogy tagjai – a többi vasutas szakszervezet döntésétôl függetlenül – holnaptól felújítják a tavaly decemberben kezdett, de bírósági döntéssel 45 napra felfüggesztett általános sztrájkot.

A vasutas szakszervezeteket tömörítô Solidaritatea szövetség ma tart ülést annak eldöntésére, hogy folytassák-e a december 10-én leállított általános munkabeszüntetést.

– A mozdonyvezetôk mindenképpen sztrájkba lépnek – közölte Voicu Lucian Sala szakszervezeti elnök. A döntést azzal indokolta, hogy a közlekedési minisztérium és a vasúttársaságok vezetôsége igyekszik megtorolni a tavaly decemberi sztrájkot.

Traian Basescu közlekedési miniszter az elmúlt napokban többször is kijelentette, hogy a vasutasok nemhogy semmiféle béremelést nem érnek el a sztrájkkal, hanem annak árát is ôk fogják majd megfizetni. Az államvasutak vezetése pedig közölte: a négy napig tartó decemberi sztrájk miatt 65 milliárd lej kártérítést követel a szakszervezetektôl.

Voicu Lucian Sala bejelentette azt is, hogy szakszervezetük javasolni fogja a Szolidaritás szövetségnek: vonja meg politikai támogatását a Demokrata Párttól. A vasutas szakszervezetek négy évvel ezelôtt kötöttek politikai megállapodást a Demokrata Párttal, amelynek értelmében arra szólították fel tagjaikat, hogy a választásokon ennek jelöltjeire szavazzanak.

Helyi szinten semmi biztosat nem tudtak

A munkabeszüntetés ideje alatt a törvény értelmében a járatok egyharmadának üzemelését biztosítani kell, ezért tegnap arról érdeklôdtünk a marosvásárhelyi vasútállomás forgalomirányító részlegétôl, hogy mely szerelvények közlekednek majd a megyében a várható sztrájk ideje alatt. Azonban a nevét felfedni nem kívánó illetékes szerint errôl még nem hoztak döntést.

Annyit tudhattunk meg, hogy az esetleges sztrájk ideje alatt üzemelô járatok összetételérôl a fôvárosban döntenek, ahol ma ismét tárgyal a vasúti társaság vezetôsége a szakszervezetekkel. Itt még van ugyan esély a sztrájk elkerülésére, de amennyiben – a nagyobb valószínûség szerint – a munkabeszüntetés mellett döntenek a szakszervezetek, akkor a mai tárgyalások végén döntik el, milyen járatok maradnak üzemben.

A Demokrata Párt komolyan felkészült a helyhatósági választásokra

Mózes Edith

Végül is igaza volt Basescu szállítási miniszternek, hogy a tél nem olyan mint a nyár, mert a Demokrata Párt (DP) szombati megyei koordinációs tanácsának terveibe is belehavazott, a vidéki küldöttek egy része nem érkezhetett meg az ülésre, jelentette ki Alexandru Petru Fratean, a párt megyei vezetôje a napirendi pontok ismertetése során. Eszerint Ileana Filipescu képviselô általános politikai elemzését követte az elnök által, a tavalyi év tevékenységi mérlegét megvonó beszámoló, illetve a választások elôkészítésének stádiumáról szóló tájékoztató. Ezek mellett a megyei állandó büró kibôvítését célzó választások is napirenden szerepeltek a megyei koordinációs tanács szombati, a Kultúrpalota nagytermében megtartott tanácskozásán.

Mentalitásváltásra van szükség,

hangzott el egyebek mellett Ileana Filipescu képviselô politikai tájékoztatójában, aki a Demokrata Párt kormányzási tevékenységét elemezte, kiemelve a demokrata miniszterek tevékenységét. Véleménye szerint a DP következetesen kitart az elsô demokratikus, azaz még a Roman-kormány által kitûzött célok: gazdasági reform, reális szociális védelem. euroatlanti integráció, helyi autonómia és a jogállam intézményeinek megerôsítése mellett. A sikertelenségeket a DP alacsony parlamenti és kormánybeli képviseletének tulajdonította, és visszautasította a vádakat, melyek szerint a Petre Roman vezette formáció valaha is akadályozta volna a parlament munkáját.

Miután részletesen kitért a DP-miniszterek tevékenységére, nem felejtve el megemlíteni a Petre Roman által hozott "áldozatot", amikor vállalta a külügyminiszteri tisztséget, kitért más pártok, nevezetesen a Szövetség Romániáért Párt "agresszív" választási kampányára. Kijelentette: ez a párt hazudik, félrevezeti a választókat, mert "bibliányi" programjában lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy ô képviseli a jövôt, s nem vállal felelôsséget a korábbi kormányok kudarcaiért, tagadva, hogy valaha is részt vett volna a kormányzásban.

Jellemzô a DP-re,

válaszolta újságírói kérdésre a tanácskozáson megfigyelôként részt vevô Flaviu Ionescu, a Szövetség Romániáért Párt megyei szervezetének alelnöke. A támadás tipikus Demokrata párti manôver, ugyanis ez a párt mindig is másra kente a "bûnöket". Az lehet az oka a mai kijelentésnek, hogy megijedtek, mert a közvélemény-kutatásokban csökkent a DP népszerûsége, a mi pártunk pedig egyre több szimpatizánst szerez. Jobban tennék, ha nem másokkal, hanem a saját programjukkal foglalkoznának.

Jól kidolgozott választási stratégia

A megyei elnök sikeresnek ítélte a múlt évet. Annak ellenére, hogy mintegy kétszázan kiléptek a pártból, a tagok száma mintegy 20 százalékkal nôtt, mondta Fratean. Írásos tájékoztatót kapott mindenki (az újságírók is) a helyi választásokra való felkészülés helyzetérôl, amelyben tételesen felsorolják az utóbbi hét hónap során végzett elôkészületeket, a jelölések módját, illetve a következô idôszak prioriításait.

A dokumentumok elfogadását, illetve a területi szervezetek hozzászólásait követôen titkos szavazással megválasztották az állandó büró új tagjait.

Szféra Globus Díj Sütô Andrásnak

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Szféra Estély programsorozat csúcsrendezvényét szombaton a budapesti Operaházban, ahol átadták a Szféra díjait is.

"Az év vállalkozója Magyarországon" díjat az idén Csányi Sándor, az OTP Bank elnök- vezérigazgatója nyerte el. A "Díj a magyar vállalkozókért" elismerésre Szabó István filmrendezôt találták méltónak. A "Szféra Globus Díj" kitüntetettje az idén Sütô András erdélyi író lett.

A rendezvénysorozat a szervezôk szándékai szerint a polgárosodó Magyarországon az egyetlen olyan esemény, ahol a vállalkozók, menedzserek számára nem csak az igényes szórakozásra, hanem új üzleti kapcsolatok teremtésére is mód nyílik.

Az estély üzleti jellegét hangsúlyozza, hogy minden évben számítógépes információs központot üzemeltetnek SzféraNet címmel. A világháló adta lehetôségeknek köszönhetôen a résztvevôk névsora már az estély elôtt az internetre kerül, így a vendégek kiválaszthatják tervezett tárgyalópartnereiket.

A hagyományoknak megfelelôen a budapesti fôrendezvényt 9 vidéki városban helyi estélyek elôzték meg.

Tovább vinni a lángot

(bodolai)

Talán a mostoha idôjárási viszonyok akadályoztak meg sokakat abban, hogy részt vegyenek a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öreg Diákjai Baráti Köre által szervezett számvetésen, amelynek színhelye az iskola díszterme volt szombaton délután. Hisz kétségtelen, hogy valamennyi volt diáknak szívügye kell hogy legyen az iskola, amelynek szellemi útravalójával érvényesül az életben, annál is inkább, mivel pénzügyi önállóságának megteremtésével a Bolyai elôtt korábban beláthatatlan lehetôségek állnak. És ha megvalósul az is, amit a szombati rendezvényen Bálint István igazgató jelzett, tehát, hogy nemsokára a kiemelt iskolák sorába kerül a kollégium, s ezen a jogon megválaszthatja az oktató-nevelô testületet, akkor a szellemi önállóság, a minôség érvényesülése elôl is elgördülnek az akadályok.

Nem elég csak akarni a jót, tenni is kell érdekében, s meg kell álmodni a valóságot – hangsúlyozta bevezetô beszédében Bálint István, aki kiemelte, hogy a másfél ezer diákot tömörítô iskola új jelenének megteremtésében a merészen tervezô vezetôséget sokan támogatták, s ilyen módon fontos lépésekkel sikerült elôkészíteni a törvényesen is megengedett pénzügyi önállóságot. A különleges státusz elnyeréséhez pedig nagy mértékben járult hozzá az eredményes oktató-nevelô munka , amelynek nyomán a tanintézmény diákjai közül 360-an nyertek elsô díjat országos és nemzetközi versenyeken.

Mind a pénzügyi önállóság, mind pedig az iskola korszerû tanintézménnyé való átalakításának megalapozásában és kivitelezésében jelentôs szerepe volt- van a novemberben bejegyzett Bolyai Collegium Alapítványnak, amelynek létrehozásában Szalkay József, a Páter Bank marosvásárhelyi fiókegységének vezetôje nyújtott támogatást, a közönségnek ez alkalommal bemutatott kuratóriumban pedig városunk jelentôs személyiségei vesznek részt.

A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelent meg dr. Kiss Elemér egyetemi tanár könyve Újabb felfedezések Bolyai János tudományos tevékenységével kapcsolatosan, amelyet angol nyelven a frankfurti könyvvásáron is bemutattak. A szerzô, aki a Bolyai-hagyaték következetes kutatója, elôadásában ez alkalommal is megcáfolta azt a tévhitet, hogy a 140 éve elhunyt matematikus tudományos világáról nem lehet semmi újat mondani. Ha a matematikai kérdésekben élete végéig tisztán gondolkodó tudós számelméleti, algebrai és egyéb geometriai felfedezései megszületésüket követôen nyomtatásban is megjelentek volna, termékeny hatással lettek volna a tudományos gondolkodásra. Az általa feltárt matematikai újdonságok mellett az elôadó a feldolgozott levelek alapján megcáfolta, hogy apa és fia között olyan viszályok lettek volna, ahogy azt a róluk szóló irodalmi mûvek hangsúlyozták.

A teendôket idejében átgondolva, a szükséges hátteret megteremtve kell felkészülni, elébe menni az iskola elôtt álló lehetôségeknek, hisz a Bolyai a mi iskolánk, s közös gondunk, hogy az oktatás- nevelés minôsége, az iskolamenedzselés az öreg diákok mellett az intézmény tanárainak, vezetôségének, s valamennyi pártolónak szívügye legyen – hangzott el a Baráti Kör tevékenységérôl átfogó képet nyújtó Kiss József elnök beszámolójának bevezetôjében.

Az iskolatörténeti múzeum újjászervezésének elôkészítése, a katedrák történetének megirattatása, a volt tanárok életrajzának megírására való ösztönzés, segítség a levéltár anyagának feldolgozásában, a Bolyai- örökséget népszerûsítô írások megszületése, nívós rendezvények a kollégium jeles tanáregyéniségeirôl, a Nagy Találkozók megszervezése, a tanulók számára kiírt pályázatok és azok jutalmazása, külföldi szaklapok megrendelése, a bentlakó tanulók anyagi támogatása, egy szórványban élô tízgyermekes család gyermekének anyagi támogatása, hogy mesterséget tanuljon, egy mások által utcára kitett család lakáshoz való juttatása, családi alapítványok létesítése az arra érdemes tanulók tantárgyankénti jutalmazása érdekében, az egyházzal szervezett közös rendezvények ( például a fôiskolává válás 276. évfordulójára ), a külföldön élô öregdiákokkal való kapcsolattartás, levelezés kialakítása számos hazai és külföldi neves intézettel, a taglétszám folytonos gyarapítása, emléktáblák állítása az iskolaalapítás, a Bolyaiak emlékére, a tablók gondozása, a Bolyaiak szobrának megvilágítása, kopjafaállítás az elhunyt tanárok emlékére, az iskola ôsi címerének elkészítése, köszönôlevelek és érdemelismerô levelek küldése az iskolát minden havi nyugdíjából támogató Landau Zoltánnak, továbbá Wagner Rózsának, Csíki Csillának és Gyôrffy Ilonának, akiknek jelentôs anyagi segítségével ösztöndíjat adtak a nehéz helyzetben levô, valamint a kiváló eredményeket elérô diákoknak – pusztán felsorolni is hosszú azt a rendkívül sokrétû tevékenységet, amelyet a Baráti Kör az elmúlt hét év alatt végzett.

Az anyagi támogatás formáiról és mennyiségérôl Bartha Ferenc, a pénzügyekkel járó összes gondot önzetlenül vállaló vezetôségi tag számolt be.

A Bolyai Collegium Alapítvány vezetôségében levô Nagy Ágnes, aki egyben a Román Nemzeti Bank vezetôbizottságának tagja, az önállósuló iskola elôtt álló pályázati lehetôségekrôl szólt.

Az iskola áldásos szellemi örökségének átszármaztatásáról László Zoltán, a református egyház részérôl megbízott lelkész igazgató szólt a közönséghez.

Gidró Katalin XII. osztályos tanuló Reményik Sándor-verset szavalt.

A nemzetközi versenyeken díjazott tanulókat oklevéllel és pénzjutalommal tüntette ki a Baráti Kör, és köszönetet mondott a diákokat felkészítô tanároknak. Történelembôl elért eredményéért Dósa Szilárd XI. I, Kálmán Attila XI.F, Tóth Katalin XI.I, Fodor Tünde XI.F, magyar nyelv és irodalomból Bartha Zsuzsánna XI.K és László Réka XI.K, Kónya Klára XI.I, alkalmazott gazdaságtanból Bartha Zsuzsánna XII.L, fizikából pedig Tamás Levente és Dimény Lóránd XII.G, Belkovits Katalin XI.G, Angi Balázs és Bálint Lóránd XII.É osztályos tanulók részesültek elismerésben.

A Kollégiumi Öregdiákok Baráti Körének elnöksége leköszönni készül, s a jövôbeli célok között nem utolsósorban a fiatalabb generációkkal való kapcsolat kiépítését hagyják útravalóul. Éppen ezért a szombati rendezvény befejezéseként a közönségtôl javaslatokat kértek a februárban megválasztandó új elnökség és tanácsadói testület tagjait, valamint a segítségüket önkéntesen felajánlók személyét illetôen.

A tartalmas beszámolót és a jutalmazást az iskola étkezdéjében hangulatos farsangi vacsora követte.

Bemutató a Stúdió Színházban

Szombaton este ismét premiert tartott a Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozata. Farkas Ibolya végzôs osztályának hallgatói vendégrendezô, a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László irányításával vitték színre a kamarajellegû elôadáson Luigi Pirandello Az ember, az állat és az erény címû darabját. A produkciót legközelebb holnap este 7 órától lehet megtekinteni. Fotó: Szász Károly.

Kis nyelvmûvelôk vetélkedôje

Simon Virág

Hat megyeszékhelyi általános iskola – 2-es, 4-es, 5-ös, 13-as, 15-ös, 16-os – három-három negyedikes tanulója gyûlt össze szombaton délelôtt a Tudor negyedbeli 18-as számú általános iskolában, hogy összemérje anyanyelvi ismereteit. A Kis nyelvmûvelôk vetélkedôjének városi szakaszán megjelent versenyzôket, tanítókat, szülôket Fejes Réka tanfelügyelô köszöntötte, s ugyancsak ô volt a játékos verseny vezetôje is. Tôle azt is megtudtuk, hogy a városi szakaszon – Marosvásárhely mellett Szászrégenben, Dicsôszentmártonban, Szovátán, Nyárádszeredában, Segesváron és Marosludason is rendeztek hasonló versenyt – a körzeti vetékedôk nyertesei vehetnek részt. A Bagoly, Diótörôk, Durumó, Nefelejcs, Kincskeresôk, Csillag nevet viselô csoportok tagjai szótagfoltokból gyermeklapnevet határoztak meg, összetett szavakból modatokat teremtettek, helyesírási ismereteiket bizonyították, s végül meseolvasási, mesealkotási – megadott cím: Történet az igazságról – és dramatizálási képességeiket is bemutatták. A zsûri tagjai: Kovács Júlia tanfelügyelô, Nagy Olga magyartanárnô, Lupsa Ilona, Pap Ilona, Sánta Zita, Kövecsi Jolán tanítónôk, az elért pontszámok összesítése után az elsô két díjat, s egyben a lehetôséget, hogy részt vegyenek a vetélkedô megyei szakaszán, a 2-es számú általános iskola Nefelejcs csapatának, tagjai: Gál Ágnes, Sebestyén András, Szabó Tamás valamint a 15-ös iskola Bagoly csapatának – Bereczki Beáta, Barátosi Dániel, Mózes Ferenc – ítélték. Nagy Olga magyartanárnô kiértékelésében elmondta: szép és hasznos a nyelvmûvelô játék, s külön örvendetes tény, hogy a kis versenyzôk szépen, folyékonyan olvastak, bár egyeseknek jobban oda kell figyelniük a szavak kiejtésére, a hangsúlyozásra. A mesealkotás során választott témák alapján elmondható, hogy éretten gondolkoznak a negyedikesek, szembesültek már a hétköznapi élet problémáival, tudják, hogy az édesapának nincs mindig pénze édességet venni, hogy néha a diákok csalással igyekeznek jobb jegyeket kapni, hogy a labdázók idônként kitörik az ablakot, s letagadják tettüket és hogy a hazug embert, hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. – Vigyáznotok kell, hogy párbeszédeitekbe ne furakodjon be idegen szó, kifejezés, hogy beszédetek mindig tiszta, érthetô legyen – zárta értékelôjét jó tanácsokkal a tanárnô. A nyelvôrzôk dicsérete mellett külön említést érdemel az otthont adó iskola negyedik osztályos tanulóinak – tanítónôk: Székely Irén, Nemes Csilla – , a versenyszámok között bemutatott, elôadásai hiszen mind a mezôségi dalok, mind Mátyás király igazságszeretetét bemutató kis színdarab és a versek üdítôen hatottak a résztvevôkre.

Tiszta vizet a pohárba

Bemutatkozott az Új Kézfogás Közalapítvány

Korondi Kinga

A résztvevôk számát tekintve sikeresnek mondható az Új Kézfogás Közalapítvány Erdélyi Nyílt Napok marosvásárhelyi rendezvénye, hiszen szombaton kétszáznál is többen zsúfolódtak be a polgármesteri hivatal tanácstermébe. Az Erdélyi Nyílt Napok keretében rendre Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Aradon mutatta/mutatja be az Új Kézfogás Közalapítvány az általa kínált szolgáltatásokat és pályázati lehetôségeket.

Amint Zöld Sándor, a közalapítvány Kuratóriumának tagja hangsúlyozta, a cél az, hogy alapítványi tevékenységükkel minél több erdélyi vállalkozónak esélyt teremtsenek a gazdasági fejlôdéshez, a szülôföldön való boldoguláshoz. A mostani rendezvény a tervezett folyamatos párbeszéd kezdete a Kuratórium és a pályázók közt.

A kitûzött célt a közösségi hatás erôsítésével, nagyobb csoportok támogatásával, az összmagyar vállalkozói érdek érvényesítésével, a munkahelyteremtés támogatásával, szaktanácsadással, és az egyes régiókban tevékenykedô vállalkozók együttmûködésének elôsegítésével kívánják elérni. A rendelkezésükre álló eszközökbôl legtöbbet bizonyos alapszolgáltatások lehetôvé tételére áldoznak, amelyek a vállalkozókat információkkal, útbaigazításokkal segítik. Ezért létrehoznak Vállalkozásfejlesztô Központokat, amelyek heti négy órában vállakozói fogadóórákat tartanak, kulturált körülményeket biztosítanak az információcserének és a vállalkozói tapasztalatcserének, egy rendszeresen mûködô vállalkozói klub keretében, illetve évente legalább két alkalommal Nyitott ház programokat (gazdasági fórumokat) szerveznek kis és középvállalkozók részére. Bár egy egy városból több vállalkozó is megpályázhatja a vállalkozásfejlesztô központ státust, Maros megyében még csak egy ilyen létesült az Invest Consultants Kft.nél, a Liszt Ferenc utca 6 szám alatt, Nagy Ágnes vezetésével, aki korábban városi tanácsos is volt és jelenleg a Román Nemzeti Bank elismert szakembere.

A Közalapítvány az alapszolgáltatások mellett kamattámogatást is ajánl kis és középvállalkozók részére a már felvett és megítélt hiteltörlesztés kamatterheinek enyhítésére, maximum 250.000 dollár hitelösszegig, illetve visszatérítendô privatizációs támogatást nyújt elsôdleges privatizációnál 20.000-80.000 dollár értékhatár között. A közalapítvány rendkívüli esetekben vissza nem térítendô támogatást nyújt rászoruló közösségeknek, hogy ezáltal azok túlélését biztosítani tudja, például természeti katasztrófák esetében. Sajnos a támogatások egy típusa, éspedig a mikrohitelek, 10 fônél kisebb és 500.000 dollár árbevétel alatti vállalkozások számára csak Hargita, Kovászna, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékben mûködnek kísérleti jelleggel.

A bemutatkozást követô beszélgetésen hamar kiderült, a közalapítvány korábbi sikertelenségeit és vitatható múltját nem egykönnyen felejtik el az érintettek. Túl a személyes kudarcokon egy-egy támogatás visszautasítása nyomán, a jelenlevôk közül sokan az érdemi elutasító válasz késlekedését is nehezményezték illetve azt, hogy nem volt átlátható és követhetô a közalapítványi pénzek sorsa, amelyek így nem illetékesek kezébe jutottak és nem performans vállalkozásokat támogattak. Zöld Sándor válaszában kiemelte, szándékuk tiszta vizet önteni a pohárba és ennek érdekében a közalapítvány budapesti alkalmazottainak mintegy 80%-a kicserélôdött, ugyanakkor a teljes központi költségvetést egyharmadára csökkentették. Ezután a Vállalkozásfejlesztô Központok segítségével elkészült pályázatok támogatására vagy elutasítására vonatkozó döntéseket nem Budapesten, hanem az érintett mikrorégiók központjai mellett mûködô, a közösség által hitelesnek ítélt testület révén hozzák meg, biztosítva a teljes nyilvánosságot.

Kérdésünkre Zöld Sándor hozzátette: a korábbi ígéretekkel szemben ez esetben a garancia a kuratóriumi tagok személye, akik lemondtak honoráriumaikról, kuratóriumi tevékenységüket társadalmi munkában végezve, és tisztességtelen eljárás alkalmazása során üzleti becsületük forog kockán. A "tiszta víz" megôrzésében nagy segítségükre lehet a sajtó, amelynek segítségével rendszeresen nyilvánosságra hozzák a nyertes pályázatokat.

Kérdéseimre adott válaszaiból még megtudtuk, a teljes Kárpát-medencére ez évre szánt támogatás összege meghaladja a 300 millió forintot, de az ebbôl az egyes régiókra jutó összegekrôl Zöld Sándor még nem tudott nyilatkozni. Reméljük, hogy eltérôen a korábbi tapasztalattól, az Új Kézfogás Közalapítványnak valóban sikerül tiszta vizet öntenie a pohárba, illetve meg is ôrizni azt, és hogy támogatásaikból a Maros megyei jó pályázatokra is jut majd bôségesen.

Orbán–Isarescu találkozó

Igyekeznek betartani a korábbi egyezségeket

Mintegy húszperces ismerkedô jellegû találkozót tartott szombaton a dél-bulgáriai Hiszharjanban Orbán Viktor magyar és Mugur Isarescu román kormányfô. Isarescu romániai látogatásra hívta meg a magyar miniszterelnököt.

Mindketten a Jugoszláviával szomszédos országok kormányfôinek munkatalálkozóján vettek részt a bulgáriai üdülôhelyen.

Orbán Viktor a magyar sajtó képviselôinek elmondta, hogy a román kormányfô bukaresti látogatásra hívta meg ôt, amelynek a tervek szerint március végén, vagy április elsô felében tesz eleget. Isarescu miniszterelnökségét új jelenségnek nevezte a politikai élet színpadán abban az értelemben, hogy eddig Magyarországhoz hasonlóan Romániában is a parlamenti többséget adó pártok soraiból került ki a kormányfô. Most egy új kísérlet zajlik Romániában abban, hogy egy, a pártokhoz kevésbé kötôdô személy áll a kormány élén.

Orbán Viktor hozzátette, hogy magának is tanulnia kell, hogy ebben a speciális helyzetben miként és hogyan kezelje a román-magyar kapcsolatokat. A rövid találkozóról elmondta még, hogy azon röviden áttekintették a kétoldalú viszony azon kérdéseit, amelyekben korábban már történtek elkötelezettségek és arra fektették a hangsúlyt, hogy ezek ne szenvedjenek csorbát a romániai kormányváltással.

Ausztrál hôhullám – 14 halott

Az északkelet-ausztráliai Queensland szövetségi államot sújtó hôhullám miatt az utóbbi két napban 14 ember vesztette életét.

A brisbane-i mentôszolgálat szóvivôje elmondta, hogy a halálos áldozatok kevés kivételtôl eltekintve az idôsebb korosztályból kerülnek ki, amelynek tagjai között a már meglévô betegségeket súlyosbítja a tikkasztó meleg. Sandra Higgins hozzátette: csütörtök óta naponta mintegy 300 sürgôs hívást kapnak, és csak Brisbane környékén 220 hôgutát szenvedett embert láttak el.

Queenslandben a hét végén 41 Celsius-fokig kúszott fel a hômérôk higanyszála – ilyen magas értéket 1935-ben mértek utoljára januárban a szövetségi államban.

Brisbane zöldövezetében is három napja 40 fok körüli a hôség. A házfalak annyira átmelegedtek, hogy a beteghez hívott mentôsök sokszor úgy érzik, mintha egy izzó kemencébe lépnének. A fojtogató hôséget elsôsorban az idôsek otthonaiban tapasztalják, akik biztonsági okokból nem szívesen hagyják nyitva az ajtókat és az ablakokat.

Az idén a lakosság jobban megszenvedi a kánikulát, mint az elmúlt húsz évben, mert az eddigi viszonylag hûvös idôjárás miatt az emberek kevésbé készültek fel az izzasztó napokra – a hôhullám meglepte a queenslandieket. A helyzet várhatóan hamarosan javulni fog, mert a meteorológusok vasárnap délutánra már lehûlést ígérnek.

Halálos áldozatai is voltak a havazásnak

Négy ember halálát okozták az elmúlt napok kitartó havazása miatt lezúduló lavinák.

Krassó–Szörény megyében szombat reggel holtan ástak ki a mentôalakulatok a lavina alól egy asszonyt, valamint egy 13 és egy 14 éves fiút. Fehér megyében két embert temetett el a lezúduló hó, az egyik feltehetôen meghalt.

Szombat reggelre sikerült kiszabadítani a hó fogságából azt a száz bányászt, akik péntek délután rekedtek a Bihar megyei Baita-Plai bányában egy lavina miatt. A bányához vezetô egyetlen útra hatalmas mennyiségû, helyenként a hat méter magasságot elérô hó került.

Máramaros megye egyik kis településén pénteken mintegy száz család maradt fedél nélkül, mivel házaik összedôltek a hó súlya alatt.

A legsúlyosabb helyzet Kolozs és Fehér megyében alakult ki, ahol az utak jelentôs része járhatatlanná vált a hó és a jegesedés miatt. Több száz kisebb település pénteken áram nélkül maradt.

Csíkszeredára péntek este szokatlanul erôs hóvihar támadt, aminek következtében a városban leállt az áram- és a vízszolgáltatás.

Szombaton az ország legnagyobb részén kiderült az idô, ami lehetôvé tette, hogy gyorsítsák a hó eltakarítását, az elektromos vezetékek helyreállítását. A meteorológusok azonban vasárnaptól ismét szigorú telet: kitartó hóesést, viharos szelet és nagy fagyokat jósolnak.

Nemzetközi vérellátási konferencia Gyulán

Bôvülô magyar–román egészségügyi együttmûködés

Magyarország és Románia jó egészségügyi együttmûködése, amelyet a pécsi és a kolozsvári egyetem közötti szerzôdés, valamint a közös orvosegyetemi tankönyvkiadás fémjelez, a két ország betegeinek az érdekeit szolgálja – hangzott el szombaton Gyulán a nemzetközi vérellátási tanácskozás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón, ahol ott volt a magyar és a román egészségügyi miniszter is.

Magyarország és Románia egészségügyi minisztériumainak másfél éves példás együttmûködése nyomán megszületett a pécsi és a kolozsvári egyetem közötti szerzôdés, megjelent magyarul és románul hat orvosképzési tankönyv – ismertette a tanácskozás szünetében újságírókkal Gógl Árpád.

A további együttmûködés is hasznot ígér mindkét országnak, mert például az alapellátás, amelyet Magyarország és Románia egyaránt a legfontosabbnak tart, hasonló alapelvek alapján magánosítás elôtt áll – mondta a magyar miniszter.

A két országnak a közegészségügy, a mentés, a katasztrófa és a vérellátás terén is át kell tekintenie az együttmûködés lehetôségeit, s a szakemberképzést is mindkét részrôl fontosnak tartjuk – mondta Gógl Árpád.

Hajdú Gábor, a román kormány RMDSZ-es egészségügyi minisztere – egyben miniszterelnök- helyettes – ismertette, hogy Romániában Magyarországhoz képest megkésve, de halad a magánosítás az általa vezetett tárca területén is.

A biztosító-pénztárak tavaly létrehozott országos hálózata olyan jól mûködik, hogy a tervezett tizenkétezer-milliárd helyett húszezer- milliárd lej volt a bevétel – közölte Hajdú. A vendég kiemelte a tapasztalatok kölcsönös cseréjének fontosságát is, megemlítve egyben, hogy jól ismerik a magyarországi praxis-törvény tervezetét, amely – véleménye szerint – számukra is fontos lehet a magánosításban.

A gyulai megyei kórházban szombaton megtartott nemzetközi vérellátási tanácskozáson mintegy 200-an vettek részt Magyarországról és a szomszédos országokból. Az öt kárpát-medencei ország szakemberei a vérellátás kérdéseirôl, újdonságairól hallhattak elôadásokat.

Bulgáriai munkatalálkozó

Sürgetik a stabilitási paktum beindítását

A Jugoszláviával szomszédos hét ország miniszterelnökei szombaton megrendezett bulgáriai munkatalálkozójukon egyetértettek a régió újjáépítését célzó nyugati segélyek fontosságában, ugyanakkor megoszlottak a vélemények a belgrádi rezsimmel szemben elrendelt szankciók esetleges feloldása vagy könnyítése ügyében. Megvitatták a Duna hajózhatóvá tételének kilátásait is.

A dél-bulgáriai Hiszárjában szombat délután befejezôdött kötetlen munkatalálkozón nem fogadtak el ugyan semmiféle hivatalos dokumentumot, de egyértelmûvé vált, hogy a részvevôk elvárják a Nyugattól: mielôbb kezdje meg a tavaly a nagyhatalmak kezdeményezésére meghirdetett Balkáni Stabilitási Paktum megvalósítását.

A fél évvel korábban Szarajavóban elfogadott program az egész délkelet-európai régió újjáépítését, felzárkóztatását segítené a háborúskodás miatt nagy károkat szenvedett, elmaradott térségekben.

Mint a házigazda Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök hangoztatta, türelmetlenül várják a stabilitási egyezmény mielôbbi tényleges beindulását, hisz annak kedvezô hatásai csak jelentôs idô múltán lesznek érzékelhetôek.

A Milosevic-rendszerrel szemben hozott szankciók megítélése viszont megosztotta a részvevôket. A hírügynökségek Zlatko Matesa horvát kormányfôt és bolgár kollégáját idézték, akik szerint enyhíteni és változtatni kellene a jelenlegi korlátozásokon, mert azok nem Milosevicet és támogatóit, hanem az egyszerû embereket sújtják. Kosztov ugyanakkor a szerbiai ellenzéknek felrótta, hogy nem kezdtek párbeszédet az ország kisebbségeivel, noha Jugoszlávia lakosságának 36 százalékát ôk alkotják.

Haris Silajdzic boszniai miniszterelnök szerint minden probléma Belgrádból indul ki és addig nem lesz megoldás, amíg a mostani rendszer uralkodik. Ilir Meta albán kormányfô szerint a szankciók nem eléggé hatékonyak és gondokat okoznak a szomszédos országoknak, mégis ésszerûtlen lenne enyhítésük a jelenlegi helyzetben, mert csak felbátorítanák vele Milosevicet.

A dunai hajózás újraindítása is a találkozó fontos támája volt. A Nyugat elvetette, hogy segítse a hídroncsok eltávolítását mindaddig, míg Milosevic van hatalmon. Milosevic viszont kitart amellett, hogy csak akkor lehet szó a Duna-meder megtisztításáról, ha a nyugati államok készek lesznek kifizetni a NATO által szétbombázott nyolc Duna-híd újjáépítési költségeit.

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai fôképviselôje közölte, beszámol majd a találkozón elhangzott javaslatok és gondolatokról az EU külügyminisztereinek hétfôi találkozóján, amelyen a Tizenötök Szerbiával kapcsolatos politikája lesz napirenden.

Egyedül én vagyok felelôs a kudarcokért

– állítja Vasile Maghiar ezredes, az ASA elnöke

Ha finoman akarunk fogalmazni, elmondhatjuk, hogy a marosvásárhelyi ASA labdarúgói voltak már az évek folyamán kedvezôbb helyzetben is a tavaszi idény kezdete elôtt. A feljutási álmok kútba estek, a vezetôtanács tagjai ujjal mutogatnak egymásra, Frunda György szenátor, a testület tiszteletbeli elnöke lemondott a tisztségrôl. A "rebellis" tagok, akik kiváltak a vezetôtanácsból, Vasile Maghiar ezredest, a klub elnökét hibáztatják az eredménytelenségért. Olyan is akadt közöttük, aki azt állította, hogy az ASA-nak jelenlegi formájában soha nem lehet lehetôsége a feljutásra.

Maghiar elnök némileg másként vélekedik. Elismeri azonban, hogy nem minden úgy történt, ahogy elképzelte.

– Elnök úr, ön szerint mi volt elôbb: a tyúk vagy a tojás? Azaz, a vezetôtanácsban bekövetkezett törést a pályán elszenvedett sikertelenség okozta-e, avagy fordítva: a sikertelenség a viták következménye?

– Nem hiszem, hogy a vezetôtanács okozta volna a gondokat, inkább a sportpályán átélt kudarcok hoztak a mostani, viszonylag kényes helyzetbe. Szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben magamra vállalom a felelôsséget, az egyetlen hibás én vagyok. Hibás vagyok, mert a vezetôtanács megalakulása óta túlértékeltem a városban található, a labdarúgás segítésére ajánlkozó üzletemberek pénzügyi potenciálját. A sport szponzorálása nem kötelezô, s egyesek ezek közül a vállalkozók közül - profit hiányában - törvényesen nem is költhettek a labdarúgásra. Másrészt, most már meggyôzôdhettem errôl, sokkal egyszerûbb egyetlen, de tôkeerôs szponzorral dolgozni, mert ha túl sokan vannak, akkor a széthúzás oda vezet, ahová mi most is jutottunk. Ennek ellenére nem bánom, hogy megpróbáltam ezt a lehetôséget is, mert az ôszi idény legnagyobb eredménye, hogy a városvezetést megnyertük a labdarúgás ügyének. A városvezetés és a klub érdekei egybeesnek, hisz a felnôtt csapat mellett 250 gyerek és ifjúsági labdarúgónk is van, a városban született és nevelkedô gyerekek. A legtöbb gyerek szülei nehéz helyzetben vannak - mint tudjuk elsôsorban a szegényebb rétegek fiaiból válnak labdarúgók -, s a városnak erkölcsi kötelessége segíteni rajtuk.

– Segít önökön az a tény, hogy a ligeti stadion a város adminisztrálásába kerül?

– Frunda szenátor úr nagy erôfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a városban található sportlétesítmények ténylegesen a város birtokába jussanak. Meg kell mondanom, hogy az ôsszel már nem fizettünk bért a pálya használatáért, s nem kis összegrôl, mintegy 30 millió lejrôl van szó. A stadion státusa ugyan még nincs teljesen véglegesítve, ám reméljük, hogy hamarosan minden dokumentum rendben lesz, s végre tavasszal a polgármesteri hivatal nekiállhat az elsô javítási-felújítási munkálatoknak, hisz - mint láthatta - nagyon is ráfér a felújítás a létesítményre.

– És mégis, Frunda szenátor úr lemondott a vezetôtanács tiszteletbeli elnökségi tisztjérôl. Miért?

– Ezt talán jobb lenne, ha tôle kérdezné meg. (Sz. megj.: meg fogjuk!) A lemondását írásban nyújtotta be, amelyben megmagyarázza lépésének okait, ám azt is megígérte, hogy kívülállóként, lehetôségeihez mérten, továbbra is segíti a csapatot.

– Visszatérve a városvezetôség által nyújtott segítségre: lehetséges az egyesülés a létesítendô városi sportklub és az ASA között?

– Mint ismeretes, az ASA-ban nem csupán labdarúgó- szakosztály van, más sportágakat is felölelünk. A jövôben szeretnénk megállapodást kötni a polgármesteri hivatallal, hogy támogassák ezeket a szakosztályokat is. Hogy milyen formában történik majd mindez, még nem tudnám pontosan megmondani.

– Mennyi pénz áll a csapat rendelkezésére a tavaszi évadban, tekintve, hogy több szponzor visszalépett?

– Ahhoz, hogy az ASA megállja a helyét a B- osztályban, sôt, hogy a tabella elsô felében végezzen, elegendô alapok állnak rendelkezésünkre. Valóban, eredetileg a feljutást céloztuk, errôl azonban le kellett mondanunk, s mint mondtam, teljes felelôsséget vállalok a kudarcért. Jelenleg a csoportban a 6. helyen állunk, úgy az eredmények, mint a pénzalapok tekintetében. Tartozásaink nincsenek, csupán két játékosnak nem fizettük ki teljesen a járandóságát, mert úgy véljük, hogy teljesítményük elmaradt a várttól. Velük újratárgyaljuk a szerzôdést, vagy szabaddá nyilvánítjuk ôket.

– Mondana neveket is?

– Nem szívesen mondanék neveket, mielôtt véglegesítenénk a szerzôdést...

– Megoldást jelenthet a csapatnak, hogy a Steaua vidéki szatellit-klubjává váljon, mint ahogy a központi sajtóban lehetôségként említették?

– Szó sincs arról, hogy szatellit-klubbá váljunk, mert ez azt is jelentené, hogy nem juthatunk soha felsôbb osztályba. Nemrég jártam Bukarestben, tárgyaltam a Steaua vezetôivel egy együttmûködési szerzôdésrôl, de egy olyanról, amely mindkét félnek elônyöket biztosít, s nem olyanról, amely minket a Steaua csatlósává változtatna. Egyelôre a bukarestiek a medgyesi Gaz Metant szemelték ki elsô számú partnerként, kérdés, hogy miben tudnak megegyezni. Véleményem szerint Marosvásárhelynek nagyobb potenciálja van, s az ASA elférne az A-osztályban a Steaua mellett, együttmûködési szerzôdéssel együtt is.

– Melyek az újdonságok a keretben?

– Látványos átigazolásokra senki se számítson, nekünk nagyon pontosan fel kell mérnünk lehetôségeinket. Elsôsorban saját nevelésû fiatalok jöhetnek számításba, akik ha bizonyítanak, bekerülhetnek a csapatba. Másodsorban katonai szolgálatra behívott játékosokra számíthatunk, ilyen például most Ciprian Prodan, a válogatott Prodan öccse Szatmárnémetibôl, és Amariei, egy Piatra Neamt-i fiatal kapus, akiket katonai szolgálatuk idejére igazoltunk át. Elmegy a csapattól Dâmbian, a nagybányai FC Maramureshez, míg a dicsôszentmártoni Chimicától visszajön Oláh. Rotarut sokan szívesen leigazolták volna, ám senki nem volt hajlandó mindeddig kifizetni azt az összeget, melyet véleményünk szerint a tapasztalt kapus megér. Más átigazolásokról egyelôre nincs szó.

Ausztrál nyílt teniszbajnokság

A papírforma még tartja magát

Benedek István

Félidejéhez érkezett a 2000. esztendô elsô nagy szlem tornája, a Melbourne-ben megrendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság. A 8,25 millió dolláros összdíjazású tornán idén sérülés miatt sajnos nem vehetett részt a korábbi háromszoros gyôztes Szeles Mónika, hasonló okok miatt a szintén amerikai Venus Williams is hiányzik a mezônybôl. A férfiakra térve, a rendezôk az utolsó pillanatig szabadkártyát tartottak fenn a helybéli Patrick Rafter számára, azonban a tavalyi US Openen szerzett sérülés nyomán a kiváló játékos továbbra is harcképtelen, és szintén sérülés miatt maradt távol a legjobb hazai teniszezô, a világranglista 41. helyén álló Andrei Pavel.

A férfiak mezônyében rögtön az elsô forduló csillaghullást hozott. A svéd Thomas Enqvist, illetve a brazil Gustavo Kuerten nem élte túl az elsô felvonást, a másodikban többek között a holland Richard Krajicek és a német Tommy Haas is csatlakozott hozzájuk. Évek óta nem látott jó formát mutatott Adrian Voinea: az elsô körben az amerikai Vincent Spadeat, a másodikban a délamerikai Albert Portast küldte a nézôtérre. A harmadik körben azonban az ausztrálok új reménységével, a mindössze 18 éves Lleyton Hewitt-tel került szembe, aki az idén már két tornát is megnyert, és még egyetlen mérkôzést sem vesztett. Ezt sem. Három játszmában megállította Voinea lendületét a nyolcaddöntôben, a következô mérkôzését pedig a svéd Magnus Norman ellen játssza a házigazdák pillanatnyilag legjobb játékosa. Persze versenyben van még a címvédô orosz Jevgenyij Kafelnyikov, akinek eddigi ellenfelei nem okoztak sok fejfájást, hasonlóan az amerikai Andre Agassihoz, aki elsô játszmáját a nyolcaddöntôben, a helyi Mark Philippoussis ellen vesztette el, akit "csak" négy szettben tudott megverni. Nem ment ilyen jól régi nagy ellenfelének, Pete Samprasnek. "Pistol Pete" fegyvere hajszál híján csütörtököt mondott a harmadik fordulóban, a zimbabwei Wayne Black ellen. Az afrikai a mérkôzés elsô két játszmáját megnyerte, és Sampras szinte már a nézôtéren érezhette magát, mígnem kínkeservesen csak továbbjutott. Ha a papírforma továbbra is tartja magát, az elôdöntôben Agassi - Sampras mérkôzést nézhetünk, amely a pillanatnyi formát tekintve ezen a versenyen, Agassinak kedvezne.

A nôknél az igazi nagy meglepetések elmaradtak, ha csak nem tekintjük annak a francia Amelie Mauresmonak az osztrák Patty Schnydertôl elszenvedett vereségét a második fordulóban. A verseny tavalyi nagy felfedezettjének bizonyult Mauresmo, az idén Martina Hingist és Lindsay Davenportot is megverte sidneyi bemelegítô versenyen. A nyolcaddöntô francia áldozata Mary Pierce volt, aki korábban bajnoki címet is szerzett ezen a versenyen. A hullámzó teljesítményû gall hölgyet a japán Szudzsijama tette partra. A harmadik körig bírta lendülettel Ruxandra Dragomir, aki az amerikai Eva Branditól szenvedett vereséget. A papírforma egyelôre itt is él, a háromszoros címvédô Martina Hingis, illetve a rangsor második helyét stabilan tartó Davenport eddig magabiztosan vette az akadályokat. Apró, de szép meglepetés, hogy még versenyben van az évekkel ezelôtt kábítószeres problémák miatt sokat kihagyott amerikai Jennifer Capriati, aki a nyolcaddöntôben éppen Schnydert búcsúztatta. Nôvére hiányában Serena Williams eddig kiválóan megvédte a Williams "klán" becsületét, és hogy a régi nagy neveket is észben kell tartani, arra a lassan már veteránnak számító spanyol versenyzôk, Conchita Martinez, illetve Arantxa Sanchez-Vicario emlékeztetnek, akik ma lépnek pályára a nyolcaddöntôben.

Egy rongyos királynô alattvalói

Az atlétikát a sportok királynôjének is szokták nevezni, ám ha ez így van, akkor nálunkfelé ugyancsak rongyos a királynô. Szinte hallani sem lehet róla, nem tolakodik az elôtérbe, nem jelenik meg a szponzorok elsôbbségi listáján, pedig létezik. Kínlódva, szegényesen. Szinte hihetetlen, hogy mégis akad országos színvonalú atlétánk.

A megye legjobb sportolóinak gáláján két ilyen atlétát is kitüntetett a megyei sportigazgatóság. Soós Levente vágtázó a lista 8. helyét érdemelte ki, míg Ramona Tulbure gátfutó a legnagyobb reménységek kategóriájában vehetett át elismerô oklevelet.

Soós Levente úgy tartozik a román rövidtávfutás élvonalába, hogy edzéslehetôsége télen-nyáron egy másfél méter széles – a Bolyai líceum sportpályáján felállított – futószônyegre korlátozódik. (Ez egyébként a megye minden atlétájának egyetlen használható létesítménye.) A versenyeken pedig olyanokkal kell megmérkôznie, akik télen fûtött teremben, nyáron 400 méteres rekortánpályán készülhetnek. Ráadásul csak azokon a versenyeken indulhat, amelyekre klubja, a Muresul tudja biztosítani a kiszállás költségeit, s tudjuk, hogy a sportminisztérium nem bánik túl bôkezûen az általa patronált egyesülettel. Az ifjúsági (22 éves korig) kétszeres országos bajnok (100 és 200 m) vágtázó nem is indult, csak a versenynaptárban feltüntetett rendezvényeknek mintegy a felén. Ha elindult azonban, mindig a legjobbak között volt. A fent említett két országos bajnoki cím mellett, a terembajnokságon 2. lett 60 méteren, míg a felnôttek mezônyében mind a három számban a 3. helyet foglalta el. A helyezésnél azonban többet mondhat a teljesített idôeredmény. 10,60 mp 100 méteren, nemzetközi szinten nem mond talán sokat, ám ha hozzátesszük, hogy Levente kézi idôméréssel már 10,0-át is futott (elektronikusan mintegy 10,3-10,4 mp-nek felel meg), már mindjárt másként hangzik. Ismételjük: a világ nagy sprintereinek biztosított elképesztôen magas színvonalú felkészülési lehetôségei, és serkentô (nem dopping!) készítményei teljes hiányában, a világszínvonaltól messzi elmaradó futócipôvel és pályákon! A logikával ellentétben a vágta nem a nagyon fiatalok próbája. A legnagyobb sprinterek zöme a 30-as évéhez közeledve érte el csúcsteljesítményét, Soós Leventének is van tehát ideje legalább közepes nemzetközi szintre fejlôdni, ha segítik. Az idéntôl a Joma cég ingyen biztosít számára felszerelést, ám a kiszállásai továbbra is a Muresul költségvetésétôl függenek. Reméli azonban, hogy az idén – a tavalyi versenyidénnyel ellentétben – külföldi versenyekre is kijut, s rendszeresen sikerül 10,40 mp alá szorítani az idejét. Tulajdonképpen már a tavaly is a válogatott tagja kellett volna legyen, ám hiába a 3. helye az országos bajnokságon, az elsô két helyezettet a 4. atléta kísérte el külföldre. Az ok – úgy tûnik – a Titi Mihaillal, a válogatott edzôjével megromlott viszony, de Soós Levente reménykedik, hogy a nézeteltérések megoldódnak, s 2000-ben legalább az Európa-kupán részt vehet. Utána pedig, ki tudja...!? Talán Athénban, 2004-ben már ott lehet az olimpián.

Ramona Tulbure 100 méteres gátfutásban elért eredményeivel tûnt ki. Az elmúlt évben még kisifjúsági korosztályú futónô a 6. helyet szerezte meg a felnôtt országos bajnokságon, míg saját korosztályában a 2. volt. A felnôttek között elért 14,49 mp-es idôeredménye több mint egy teljes mp-cel javít az elôzô évi szinten. Távlati célkitûzésekben Ramona ma még nem szeretne gondolkodni, egyelôre csak a következô idény érdekli. Ha lehet, 14 mp alá akar kerülni, s a válogatott keret tagjaként külföldi versenyeken is részt venni. Négy év múlva olimpia? Az még nagyon messze van...

A két atléta a hétvégén Bákóba utazott, ahol az idény elsô teremversenyén vettek részt.

Sikeres évet zárt az Elektromaros tekecsapata

Ioan Paus

Az ország egyik legerôsebb teke szakosztálya a marosvásárhelyi Elektromaros klubnál (elnök: Kelemen András, titkár: Antal Matild) mûködik. A nôi tekézôk felkészítése Seres Sándor érdemes edzô, míg a férfiaké Martina Lajos edzô feladata, akik remek munkát végeztek az elmúlt évben is.

Az év sikersorozata a Pozsonyban rendezett világkupa elhódításával tetôzött, amely a nôi csapat érdeme. A versenyen minden ország bajnoka indulhatott. Ez volt az év legnagyobb sikere, de távolról sem az egyetlen. A nôknél maradva, említsük meg Doina Baciu eredményét, aki a Jugoszlávia Kupát hódította el, a párosban szerzett országos bajnoki ezüstérmet (Airizer Emese - Doina Baciu), a kombinált egyéniben szerzett országos bajnoki ezüstérmet és az egyéniben szerzett bronzérmet (mindkettôt Duka Tilda). Az ifjúságiak korosztályában is jeleskedtek a vásárhelyi nôi tekézôk. Balogh Erika Carmen Soptereannal párban országos bajnoki ezüstérmes lett, Balogh Erika ráadásul a ploiesti-i Camelia Sârbuval együtt, a csehországi Opavában megrendezett ifjúsági világbajnokságon is második helyet érdemelt ki. Ugyanezen a vb-n Airizer Emese a kombinált egyéniben bronzérmes lett. Említésre érdemes továbbá a nôi csapat második helye a nagy nemzetközi részvétellel szervezett zalaegerszegi Göcsej- kupán.

A férfiak inkább az egyéni számokban jeleskedtek. Az ifjúsági II korosztályban Kirizsán Albert elhódította egyéniben a Tekeszövetség kupáját, míg párosban, Seres Leventével együtt az országos bajnoki címet. Kirizsán Albert ezen felül a kombinált egyéniben ezüstérmes lett. A Tekeszövetség kupáján Seres Levente egyéniben bronzérmet szerzett, az országos bajnokságon pedig a kombinált egyéniben lett harmadik. A csapatteljesítményrôl szólva, kiemelendô az ifjúsági csapat országos ezüstérme, míg a felnôttek az 5. helyet szerezték meg az országos csapatbajnokságban.

Az Elektromaros klub vezetôsége kifejezte azon óhaját, hogy a nyilvánosság elôtt is megköszönje az Elektromaros vállalat vezetôségének a támogatását, amely biztosította a felkészülési feltételeket, s a lehetôségekhez mérten anyagilag is segítette a csapatot. Köszönik továbbá az alábbi szponzorok anyagi segítségét: Marosvásárhely polgármesteri hivatala, Maros Megyei Tanács, Prefektúra, Purator Ecotehnic Kft., Federal Auto Rt., Riccardi Fedra, Comimpexal Service Kft., TEF Papirus Company, s nem utolsósorban a megyei ifjúsági és sportigazgatóságnak támogatását, amely segített legyôzni a nehéz pillanatokat.

A tekézôk jelenleg az új évadra készülnek, s remélik, hogy a 2000-es évet is eredményekben gazdag mérleggel zárhatják.

Rendszeresen a megye élsportolói között

A Gombos testvérek a tavalyinál jobb években reménykednek

A nôi teke mellett — bármennyire furcsán is hangzana elsô megállapításra — a kung-fu az a sportág, amelyet Marosvásárhelyen kifejezetten világszínvonalon ûznek. Ez akkor is igaz, ha a Maforce-G Muresul klub két világbajnoka, Gombos Csaba és Attila szeretnék minél elôbb elfelejteni az 1999-es esztendôt. Belföldi fölényüket azonban a hongkongi világbajnokságon regisztrált viszonylagos kudarc ("csak" egy bronzérem és egy 6. hely) ellenére sem kérdôjelezhette meg senki, s így természetszerûleg mindketten a megye elsô tíz sportolója között voltak. Csaba a ., Attila a . helyen. Ôk és edzôjük, Horváth Attila azt remélik, hogy az elkövetkezô években is ott lesznek az év végi gálán, lehetôleg azonban nemzetközi versenyen elért aranyérmet érô eredménnyel. Csaba 1992, a fiatalabb Attila 1994 óta vesz részt rendszeresen versenyeken. A kung-fut, a keleti küzdôsportok kínai válfaját ûzik. Amikor indultak a nagy nemzetközi versenyeken, mindig az elsôk között voltak, Csabának éppen a tavalyi 6. hely a leggyengébb eredménye. Azelôtt világbajnok, kétszeres Európa-bajnok és vb-ezüstérmes volt, míg Attila egy-egy világ- és Európa-bajnoki címet mondhat magáénak, s két vb égy Eb bronzérme van. Mivel 1999 nem hozta a várt sikereket, elsôként a hogyan továbbról firtatom a két sportolót és edzôjüket. – Csaba mentális hullámvölgyön esett át - mondja Horváth Attila -, hisz egy ideig a családjával, munkájával volt jobban elfoglalva, a sport kissé háttérbe szorult. A világbajnokság után megtanácskoztuk, hogy érdemes-e így folytatnia? – Úgy érzem - veszi át a szót Gombos Csaba -, hogy ezután jobban fogok tudni a kung-fura koncentrálni. Erôs motivációt jelent, hogy szeretnék még egyszer világbajnokságot nyerni, s az athéni olimpián, ha a sportágat felveszik a mûsorra, szintén a dobogó legfelsôbb fokára állni. Megtudhatom a továbbiakban, hogy a kung-fu Sydneyben már bemutató szakágként jelen lesz az olimpiai mûsorban, s Athénban valószínûleg teljes jogú olimpiai sportággá válik. Addig a Gombos-testvérek semmiképpen sem hagyják magukat. Azután sem hagyja abba, mondja Csaba, amikor a szabályzat értelmében, 35 éves kora elérése után már nem versenyezhet. Nem hagyja abba, mert a kung-fu életformájává vált, akárcsak a kínaiaknak, akiknek a wu-shu – ahogy ôk a sportágat nevezik – több mint sport, életfilozófia. Attila esetében, aki három évvel fiatalabb, fel sem tevôdik, hogy a közeljövôben abbahagyja. Olyan, mint egy bulldog – jellemzi Horváth Attila –, hirtelen támad, harap, s nem lehet egykönnyen eltántorítani. Az idén a Gombos- fivéreknek két elsôrendû célkitûzésük van: az országos bajnokság, melyet valamikor május-júniusban rendeznek Bukarestben, s az Eb, melyre októberben kerül sor Hollandiában. Itt aranyérmet szeretnének. Még nem tudni, hogy mi lesz a sydney-i bemutatóval, küld-e Románia versenyzôket. Ha igen, oda is szívesen elmennének. Ami a további versenyeket illeti, különbözô helyi kupák, bemutatók, még minden cseppfolyós. A részvételük a rendelkezésre álló idôtôl, a pénzalapok meglététôl függ. Ezzel el is jutunk a pénzig. Van elég pénz? – kérdem. Van is, meg nincs is. Az utóbbi idôben sokan segítettek, a szponzorok nélkül Hongkongba sem utazhattak volna el. Az is elmondható, hogy az elmúlt évben valamivel több segítséget élveztek, mint azelôtt, a teljes költségek azonban így sem térülnek meg. A szervezet karbantartásához feltétlenül szükséges proteinkészítmények és vitaminok havi 100-200 német márkába kerülnek, s ezt saját zsebbôl állják. Többször elôfordult, hogy a kiszállási költségek egy részét maguknak kellett fedezniük. Köszönik a támogatást és a jutalmakat, ám – mondják – összességében többet költenek, mint amennyi a kapott jutalommal megtérül. Pénz tehát kevés van, ám hogy állunk a felkészülési feltételekkel? A Muresul klub edzôtermébe, ahol készülnek, siralmasak a körülmények, becsorog az esô, külön edzôtermet Dragos Horia, a klub elnöke, csupán a vb elôtt tudott biztosítani nekik. Lám – hihetetlen? –, így is készülhetnek világszínvonalú sportolók...

Apróhirdetés

ADÁSVÉTEL

FORINTOT vásárolok elônyösen. Tel. 161-937, 094-247-736. (39786)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasz-tókat, kombinált hûtôket, automata mosó-gépeket nagyon jó állapotban, 6 hónap garanciával. Tel. 165-373, 256-618. (39819)

FORINTOT és valutát vásárolok elô- nyösen. Tel. 125-683. (40124)

ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (39985)

ELADÓ 1993-as kiadású Chrysler Le Baron Cabriolet, karambolozott, mûkö-dôképes állapotban. Ára: 5.500 DM. Tel. 094-511-564. (109)

ELADÓK 486-os és Pentium számító- gépek a legalacsonyabb árakon, garanciával. Upgrade-ek a legalacsonyabb árakon. Tel. 094-843-920, 168-873. (0942013)

ELADÓ szilvapálinka. Tel. 127-474. (138)

BÚZÁT veszek nagy mennyiségben. Tel. 092-356-303, 092-396-107. (4941284)

ELADÓ 1978-as kiadású platós Barkas, magyar rendszámmal, alkatrésznek. Tel. 428-503. (0942161)

ELADOK téglát ingyenes szállítással. Tel. 094-505-719, 094-505-729. (0942196)

ELADÓ kisméretû, 3 rekeszes lisztesláda. Tel. 123-993. (0942032)

VESZEK búzát, vállalom a szállítást. Tel. 259-001, 143-908. (0942231)

ELADÓ új Sony Hi 8 hifi sztereó vide-okamera tartozékokkal, új Daimler Chrysler Concorde LXI személygépkocsi, full extra és 2 szobás, földszinti tömbházlakás a Kárpátok sétányon elônyös áron. Tel. 094-666-672. (40176)

TÖRZSKÖNYVEZETT német juhász kölykök eladók. Érdeklôdni a 131-051-es telefonszámon. (0942240)

ELADÓ 2 égôs aragázkályha. Tel. 168- 279, délután. (176)

ELADÓ John Deer szalmásgabona-arató kombájn 4,3 m-es vágóasztallal, Papuc Dacia, 1991-es évjáratú. Tel. 428-447. (183)

ELADÓ Renault Trafic Diesel zárt furgon, gyártási év 1989. Tel. 576-804. (193)

VESZEK nagyméretû alpakka tálcát. Régen, tel. 065/523-221. (6950214)

LAKÁS

ELADÓ Szovátán 3 szobás, 3 fürdô-szobás magánház, udvar, garázs, mûhely 3 fázisú árammal. Tel. 094-637-099. (119)

KERESEK kiadó nagy, tiszta, bútorozott garzont, elônyben a Tudor. Komoly ajánlatokat várok. Tel. 068/122- 931, 094-565-032. (121)

ELADÓ I. osztályú, háromszobás tömb-házlakás. Ára: 100 millió lej. Tel. 092- 529-643. (0942172)

ELADÓ háromszobás tömbházlakás elônyös áron. Tel. 148-107. (4941377)

BÉRBE ADOK 2 szobás, részben bútorozott tömbházlakást a Kárpátok sétányon. Ára: 90 DM/hó. Fizetés elôre. Érdeklôdni a 092-624-619-es telefonszámon. (4941384)

BÉRELNÉK egy szobát vagy garzont. Tel. 576-098. (164)

ELADÓ egyszobás lakrész gázórával, nagy konyhával és csempekályhával Meggyesfalván. Érdeklôdni a 210-755-ös telefonszámon 14 óra után. (148)

KIADÓ 3 szobás tömbházlakásból 2 szoba a Kövesdombon. Tel. 144-506. (177)

FELVESZEK egy lányt albérletbe a Tudor negyedben. Tel. 144-506. (177)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú tömbház-lakás központi zónában. Tel. 136- 270, 125-270, 216-187. (175)

ELADÓ I. osztályú garzonlakás II. emeleten, a Kövesdombon, a piac környékén. Elônyös ár. Tel. 217-894. (185)

ELADÓ garzon. Tel. 576-804. (193)

ELVESZETT

ELVESZÍTETTEM Lengyel Anna névre szóló személyazonosságit, mezôgazdasági kupont. Kérem becsületes megtalálóját, értesítsen a 127-792-es telefonszámon. (180)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (39763)

KÖLCSÖNZÜNK különleges külföldi menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069. (39707)

KIADÓ 60 m2-es üzlethelyiség utca felôli bejárattal a Köztársaság (Republicii) utcában. Tel. 094-278-937. (0942226)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-529-643. (0942172)

KÉREK kölcsön pénzt garancia ellenében. Tel. 094-478-045. (0942171)

IDÔS EMBER eltartását, gondozását vállalom lakás ellenében. Tel. 210-207. (144)

PÓTSZILVESZTER a Gemini vendég-lôben január 29-én 20 órától. A legjobb szórakozás az Öné! A fennmaradt helyekre iratkozni január 26-áig. Tel. 259-410. (178)

MEGEMLÉKEZÉS

Szomorú szívvel emlékezünk január 24- én SZÁSZ FERENCRE halálának hatodik évfordulóján. Nyugodj békében! A gyászoló család. (40173)

Fájó szívvel emlékezünk január 24- én a berekeresztúri CSEGZI ESZTERRE halálának 5. évfordulóján. Felejt-hetetlen, szép emlékét kegyelettel ôrizzük. Két gyermeke és azok családja. (4941366)

Minden zord tél után jön egy virágzó tavasz, de a mi szívünk-ben csak tél marad. Felcsendül szívünkben az emlékek húrja, eszünkbe jut édesanyánk jóra intô szava. Nélküled oly üres és szo-morú a ház, még most sem hisz-szük, hogy többé nem vagy már. Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, elvitted magaddal a fényt, mosolyt, meleget. Pihenhetsz sírodban örökre csendesen, elfeledni, édesanyánk, nem tudunk sohasem. Fájó szívvel emlékezünk január 23-án a kiskendi születésû MAROSI MARGITRA szül. Veres halálának egyéves évfordulóján. Bánatos férje, özvegy édesapja, öt gyermeke és azok családja. Fáradozás volt élete, le-gyen csendes pihenése. (4941373)

Az emlékezés szomorú fájdalmával gondolunk január 24-én a fe-lejthetetlen, drága jó gyermekre, testvérre, a mezôcsávási ifj. IMREH LÁSZLÓRA. Halálának 17. évfordulóján gondoljanak rá ke-gyelettel. Emlékét örökre szívükben hordozzák bánatos szülei, testvére és annak családja. (0942197)

Fájó szívvel gondolok drága fiamra, BUTYURKA JANCSIRA, akit immár 13 éve elrabolt mellôlem a kegyetlen halál. Jóságát, arca mosolyát emlékében ôrzi mindörökké szomorú édesanyja. (5442086)

Fájó szívvel emlékezünk január 24- én drága édesapánkra, id. NAGY KÁLMÁN volt cukorgyári dolgozóra halálának 10. évfordulóján. Sze-rettei. (143)

Fájdalommal emlékezünk a nagy-adorjáni id. SIMON ÁRPÁDRA ha-lálának 1. évfordulóján, január 24-én. Emlékét megôrzi bánatos felesége, Emma, két gyereke, Árpi és Gyöngyi, unokái, Árpika, Ferike, Tímea és hozzátartozói. Nyugodj békében, tata! (1889)

Kegyelettel emlékezünk január 24-én szeretett édesanyánkra, a vajdaszentiványi KATONA MÁRIÁRA halálának második évfordulóján. Szép emlékét szívünkben ôrizzük. Gyermekei és azok családja. (189)

Fájó szívvel emlékezünk drága jó édesanyánkra, SZABADI JULIÁNNA volt nyárádmagyarósi lakosra. Január 22-én múlt halálának 4. évfordulója. Drága emlékét megôrzik gyermekei és azok családjai. Nyugalma legyen csendes. (211)

Fájó szívvel emlékezünk január 23- án özv. KÁLMÁN VENCELNÉRE halálának elsô évfordulóján. Emlékét kegyelettel ôrzik szerettei. (0732462)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, édesanya, uno-katestvér, rokon és ismerôs

RÁCZ ILDIKÓ a TCM volt dolgozója,életének 52. évében hosszas szenvedés után 2000. január 21-én elhunyt. Drága halottunkat január 25-én 13 órakor kísérjük utolsó útjára a református temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (732465)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett édesanya, nagymama, testvér, unokahúg, sógornô, igaz barát és jó szomszéd MÓDY JUDIT szül. Herczegh életének 70. évében hosszas szen-vedés után 2000. január 22-én reg-gel 7 órakor csendesen örökre megpihent. Temetése január 24-én 13 órakor lesz a református te-metôben. A gyászoló család. (732463)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagytata, após, rokon, jó barát és jó szomszéd

SÁNDOR ALBERT életének 80. évében hosszú szen-vedés után 2000. január 21-én csendesen elhunyt. Drága halottunkat január 24-én 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a káposztásszentmiklósi temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (0732460)

Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS GYÖRGY adventista prédikátor életének 79. évében január 22-én elhunyt. Te-metése 2000. január 24-én 12 óra-kor lesz a remeteszegi adventista imaháztól. A gyászoló család. (0732464)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett nagytata, nagybácsi, rokon, jó barát és jó szomszéd,

özv. MOLDOVÁN ALEXANDRU (Sanyi bácsi) nyugdíjas revizor, életének 91. évé-ben váratlanul eltávozott az élôk sorából. Drága halottunk temetése 2000. jan. 25-én, kedden 13 órakor lesz a Verii utcai közös temetôben, görög katolikus szertartás szerint. A gyászoló család. (–)

RÉSZVÉT

Ôszinte részvétemet fejezem ki Levi barátom ÉDESANYJA elhuny-ta alkalmából.

A legjobb barátja, Gyuri. (732466)

Copyright © Népújság - 1999