Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében tartották az RMDSZ 10. évfordulójának megemlékezôjét. A nagyszabású ünnepség keretében Markó Béla köszöntô szavain kívül, politikáról mondhatni csak a "sorok között" esett szó, mintegy igazolva a szövetségi elnök szavait: nem a kultúra van a politikáért, hanem a politika van a kultúráért. Ezt demonstrálta a mintegy háromórás színvonalas, változatos mûvészi mûsor.

Az ünnepi rendezvényen képviseltették magukat magyarországi és határon túli szervezetek, intézmények. Jelen volt dr. Dávid Ibolya igazságügyminiszter, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, dr. Kövér László miniszter, a FIDESZ-Magyar Polgári Párt ügyvezetô alelnöke, Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete, a követség más tagjaival együtt. Szabó Tibort, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét Misovitz Tibor alelnök és Bálint P. József fôosztályvezetô kísérte el. De ott volt az ünnepségen Alföldi László fôkonzul, Lamperth Mónika, az MSZP alelnöke, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Igazság és Élet Pártjának több képviselôje. Jelen volt Duray Miklós és Köteles László, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, Szecsei Mihály, Müller Éva, Ispánovics István, a Vajdasági Magyar Szövetség, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége részérôl. Feltûnô volt, hogy a Magyar Kisgazdapárt képviseletében senki sem jelent meg.

Markó Béla szövetségi elnök köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy sokkal többen voltak és vannak az RMDSZ-ben, mint akik a Kultúrpalota nagytermébe eljöhettek. Ôket, a kényszerûen hiányzó százakat, sôt ezreket is köszöntötte, akik a szervezetben dolgoztak, és köszöntötte azt a kétmillió magyart, akiknek sorsáért felelôsséget vállalt. "Nem magunkat ünnepeljük ma, és ezen az estén nem a politikának kell pislákolnia ezen a színpadon, hanem a magyar nyelvnek, kultúrának, mûvészetnek kell felragyognia".

(…)"1989 végét úgy értük meg, hogy közösségi létünket már félig szétroncsolta a többségi diktatúra, lassan már csontig ért a kés. Ebben a tíz esztendôben ismét közösséggé lettünk. Néha ingadozó, sokszor keserû, de alapjában véve erôs, alkotóképes közösség lettünk ismét, vannak intézményeink, van saját szellemi életünk.

A következô évtized célja csak az lehet, hogy ez a közösség váljon belsô életének minden vetületében önálló közösséggé, ne legyen senkinek kiszolgáltatva itt a szülôföldjén.

Az RMDSZ tette, amit kellett ezekben az években, és tenni fogja, amit kell a következô évtizedekben is. Köszönet érte azoknak, akik bíznak a jövôben, és akik hûséggel szolgálják ezt a szövetséget, hûséggel dolgoznak mindannyiunkért. Hiszem, hogy volt értelme és ezután is lesz értelme ennek a küzdelemnek."

A rendezvényt levélben üdvözölte Emil Constantinescu államfô és Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, illetve Áder János, a magyar Országgyûlés elnöke. A magyar kormány üdvözletét Szabó Tibor, a HTMH elnöke tolmácsolta.

Emil Constantinescu hangsúlyozta az RMDSZ kormánykoalícióban való részvételének fontosságát, s hogy ez az immár hároméves együttmûködés "a romániai politikai realitás természetes komponensévé vált". (…) "Egy még konfliktusoktól marcangolt térségben, amelyre még rávetül a nemzeti-kommunizmus árnya, minekünk együtt sikerült felmutatnunk a remény modelljét, és ezt a modellt a mai világ meghatározó tényezôi magasra értékelték. Mi több, ezt a modellt hazánk állampolgárai magukénak vallják, aminthogy teszi ezt a szomszédos Magyarország közvéleménye is. Azé a Magyarországé, amellyel a kölcsönös bizalomra, a szabadság és a demokrácia közös értékeire épült baráti kapcsolataink szüntelenül fejlôdnek, és nemcsak bôvülnek, hanem mélyülnek is."(...) "... ki kell emelnem azt a rendkívül jelentôs szerepet, amelyet az RMDSZ, a Románia elôrehaladásáért küzdô erôk lojális partnere töltött be ebben a haladásban, és köszönetet kell mondanom az Önök szervezetének ezért a jelentôs hozzájárulásért".

Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke üdvözlô szavaiban kiemelte az RMDSZ tevékenységének helyességét, amelyet az is bizonyít, hogy "ma a román belpolitikai élet megkerülhetetlen tényezôje. Kormányzati szerepe, politikai pozíciói egyre növelik súlyát, és a nemzetközi életben is elismert politikai erôvé vált." (…) "Az RMDSZ vezetôségének elôrelátását jelzi, hogy felismerve az egyetlen járható utat, olyan célokat tûzött maga elé, amelyek Romániát az európai integrációk felé vezetik". (…) "Tudom, megint nehéz év vár a Szövetségre. (…) Bizonyos vagyok abban, hogy az RMDSZ sikerrel veszi majd az akadályokat és hozzájárul Románia felemelkedéséhez, európai integrációjához. E munkában a Szövetség és a romániai magyar nemzeti közösség továbbra is számíthat a magyar állam alkotmányos kötelezettségén alapuló hathatós gazdasági, politikai és nemzetközi támogatására. Kívánok a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek eredményes munkát, sok sikert…"

A rendezvényen ott voltak az RMDSZ egykori és mai vezetô személyiségei, civil szervezôdések, egyházak képviselôi. Az ünnepi mûsor szervezôje Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója volt, mûsorvezetôk: Gáspárik Attila, Grosu Magdolna, Tófalvi Zselyke. A mûsorban fellépett: Koszorús Krisztina, Szôcs János, Kátai István, az Autostop együttes (Dán Péter, Szôcs János), Koszorús Kálmán, Tompa Klára, Demeter András, Kozma Attila, Katona László, Bôr Hunyadi Csilla, Moldovan H. István, Márton László, Jakab Attila, a Maros mûvészegyüttes táncosai: Fazakas János, Kovács Panna, Füzesi Albert, Domokos Zsuzsa, Barabás Levente, Jakab Melinda, Gyôrfi Zoltán, Kovács Orsolya, Végh Csaba, Tóth Melánia; a Lyceum régizene-együttes: Öllerer Ágnes, Chereji Szilárd, Izsák Katalin, Lányi Kinga, Öllerer Kinga. Meghallgathattuk Kilyén Ilkát, Márton Gyöngyit, Domokos Lászlót, Ruha István hegedû-, Sebesi Nina zongoramûvészt, B. Molnár Tünde orgonamûvészt, ifj. Csíky Boldizsár zongoramûvészt, Nemes Levente és Györffy András színmûvészeket.

A jubileumi ünnepség záróakkordjaként, a közönség ünneplése közepette vehették át az emlékoklevelet és emlékplakettet, illetve az aranytulipán jelvényt azok a neves közéleti személyiségek, akik az RMDSZ elsô ideiglenes intézô bizottságát nevükkel fémjelezték, és akik el is fogadták ezeket. Újra együtt volt tehát Marosvásárhelyen Domokos Géza, Cs. Gyímesi Éva, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Lányi Szabolcs, Sylvester Lajos, Sütô András.

Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója mutatta be Markó Béla új könyvét pénteken délután a Kultúrpalota kistermében. Ezúttal nem a költô jelentkezett, nem verseskötetet, vagy más mûfajban írt szépirodalmi olvasmányt tett le az olvasó asztalára, hanem a metaforikus politizálásból a tényleges politizálásba áttért Markó Béla szólal meg újra és újra, az eltelt tíz esztendô alatt elhangzott beszédeit, elôadásait, lapokban – jórészt a Népújságban – megjelent interjúit válogatta és szerkesztette egybe Markó Enikô.

Mire reflektál a könyv címe, miért a feledékeny Európa? Káli Király István kérdésére a politikus válaszolt – s írja Elôszó egy könyvhöz, utószó egy évtizedhez címû bevezetôjében: "…Ha jobban belegondolok, 1989 elôtti életutam állomásai idôben ugyan követik egymást, 1989 után ezek a helyszínek és más hasonlóak hirtelen fájdalmas élességgel egymás mellé kerültek az életemben, és ha ezt a térképet szétterítem, ott vergôdik elôttem színesen, kék, barna, sárga, piros és zöld foltokkal tarkítottan mindaz, amit Európa megalázó egyszerûséggel úgy nevez: kisebbségi kérdés. Azért megalázó ez az elnevezés, mert valójában az eltûnés ideológiáját és kronológiáját – ezt a csokoládémázzal bevont keserû pirulát – akarja lenyeletni velünk. Vagyis Európa lelkesedésébôl egyelôre annyira futja, hogy az erôszakos asszimiláció helyett biztosítsa a fájdalommentes fogyatkozást…"

A pódiumbeszélgetés során nyilvánvalóan szóba jött a költôi, majd a politikusi életút: Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Kolozsvár. Három város – három állapot. A legelsô városban a kisebbség ma is többség, a másik helyen sem nem igazán többség, sem nem kisebbség, a harmadik helyen pedig egyszerûen csak kisebbség, amely tudja, hogy ô is többség volt valaha, történelmi mércével mérve nem is olyan régen.

A hetven esztendôs megalázottság, a nehéz kisebbségi lét után újra jött egy lehetôség, amit úgy fogalmazott meg a kezdetben metaforikusan politizáló író, hogy nekünk csak együtt lehet igazunk. Hogy ez mennyire sikerült, mennyire nem, mi múlott rajtunk és mi nem, teljes egészében arról szól a könyv, arról szólt a péntek délutáni politikusfaggató. Káli Király István a lehetô legjobban kérdezett, a tízéves, hol ellenzéki állásban, hol kormányban folytatott politizálásról, annak értelmérôl és eredményeirôl, egy kétmilliós kisebbség sorsának perspektívájáról szólaltatta meg a politikust. Egy jó megoldásról, egy jó megoldás elôkészítésérôl, egy jó megoldás életben tartásáról volt kérdés-felelet, az RMDSZ tíz esztendejérôl tömören. Markó Béla egészen közeli, 1999. december 17-én kelt gondolatáról valójában: "A lényeges kérdés végül is: hogyan legyen, hogy ne legyünk kisebbség? Se jogi, se közérzeti, se számbeli értelemben! Vagy ha ezt nem lehet, hát legalább legyen végre mindenki kisebbség: román is, német is, francia is, magyar is egy egyesült Európában."

Tôkés László:

Tegnap a marosvásárhelyi Vártemplomban Tôkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a Vártemplom tiszteletbeli lelkésze hirdetett igét. Ezelôtt tíz évvel rendôri felügyelet mellett marosvásárhelyiek ezrei hallgathatták a forradalom szikrájának nevezett temesvári lelkészt.

A zsúfolásig megtelt templomban tartott istentiszteleten részt vett Dávid Ibolya, Magyarország igazságügyminisztere, Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete, Burkhárdt Árpád alispán, a Vártemplom fôgondnoka Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, Kerekes Károly parlamenti képviselô, Kincses Elôd, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és több külföldi vendég.

Tôkés László az Úr születésének 2000. és államiságunk 1000. esztendejében, amikor sorsfordító idôkre emlékezünk, ez évfordulós napon Mózes V. könyvének 31. részében található 7. és 8. verset válaszotta alapigéül. A püspök az ige kapcsán párhuzamot vont a mózesi idôk Egyiptomból kiszabadult, s az ígéret földje fele tartó zsidó népe és a honfoglaló magyarok között, akik szintén életteret biztosító földet kerestek maguknak. A honfoglalás után eltelt viszontagságos ezer esztendô után még vagyunk és nem adjuk fel. Nem adjuk fel, ahogy nem adta fel a zsidó nép sem, mert Mózes szavai örök érvényûek: "Légy bátor és erôs!" A mózesi intelemre való odafigyelés megmaradásunk kulcsa. A mózesi intelmek ma is érvényesek "Ne félj és ne rettegj!", mert a félelem vesztes csatára ítél bennünket, mondotta a püspök.

Újkori történelmünk távlatára visszapillantva, a püspök hangsúlyozta, hogy az elmúlt 40-50 esztendô a legbarbárabb idôszak volt népünk életében, mert akkora pusztítást, mint a kommunizmus, még a falvakat felégetô hódítók sem végeztek, s mert ebben az idôszakban elvették hitünket, reménységünket. Új honfoglalásra van szükségünk, új esélyre visszajutni Európa "jobbik felébe", amelyet a helsinki döntés csillant fel elôttünk. Mit jelent nekünk Európa? – tette fel a kérdést – ha nincs hazánk?! Otthonra van szükségünk a hazában, mert itthon váltunk, hazátlanokká. Megalkuvó nép vagyunk – összegezett Tôkés László. Merjünk már bátran kiállni, és kérni jogainkat, mert "300 bátor ember többet ér, mint 30.000 gyáva". Ha Istennel járunk, nem vagyunk kisebbségben, miért hagyjuk magunkat kiszorítani, mi lett a lojalitásunkkal, miért hátrálunk meg, miközben a bölcs politizálás köntösében megalkuvások sorozatát követjük el? Merjük már megállapítani: az árulókat együtt tüntetik ki a hôsökkel.

A prédikáció után a marosvásárhelyi Kántortanító-képzô Fôiskola kórusa lépett fel Birtalan József vezényletével, majd Fülöp G. Dénes, a Vártemplom lelkésze szólt a vendégekhez és a gyülekezethez. Ezt követôen a gyülekezet jeles vendége, Dávid Ibolya miniszter fejezte ki örömét azért, hogy immár hatodik alkalommal lehet Erdélyben, s hogy újra eljött az idô, hogy egymásra találjunk és nemzetben gondolkodjunk. A magyar nemzet fôbb történelmi pillantatait, a forradalmakat felvillantva, a miniszterasszony az 1989-es forradalomra és a rendszerváltásokra utalva egy dolgot emelt ki, éspedig azt, hogy elfelejtettük a lélek forradalmát.

Az évfordulós istentisztelet végén felszólalt Fodor Imre, Marosvásárhelye polgármestere, majd ismét Tôkés László mondta el azokat a gondolatokat, amelyeket a szószékrôl nem mondhatott el. Emlékezhetünk, de nem ünnepelhetünk, mondta, mert a kirakatpolitika mellett elsikkad a valódi érdekvédelem, s nem engedhetjük meg az öncsalást. A püspök kitért az önálló magyar egyetem ügyére, s kérte az egybegyûlteket, hogy az 1990-es marosvásárhelyi gyertyás tüntetés ereje ne vesszen feledésbe, s a magyarság ismét érezze a megszólítottságot.

A török hadsereg nagyszabású offenzívát indított szakadár kurd felkelôk ellen azután, hogy a gerillák egy helikoptert lelôve kioltották hat katona, köztük két magas rangú tiszt életét.

A hadsereg megpróbálja felszámolni azt a mintegy 160 kurd lázadót, aki a délkeleti Tunceli tartomány barlangokkal teletûzdelt hegyeiben rejtôzik – jelentette az AP a Sabah címû török lap nyomán.

Az offenzívát Necdet Tibur vezérkari tiszt irányítja, ami azt jelzi, hogy a kormány igen nagy jelentôséget tulajdonít az Abdullah Öcalan bebörtönzött gerillavezér meghunyászkodott fegyveres mozgalmáról, a Kurdisztáni Munkáspártról (PKK) levált felkelôk elleni mûveletnek.

A hadsereg haragját az váltotta ki, hogy a gerillák ugyanebben a tartományban január 9-én lelôttek egy katonai helikoptert, kioltva hat tiszt életét.

Az üldözôbe vett fegyversek egy olyan csoporthoz tartoznak, amely ellenzi az augusztusban meghirdetett tûzszünetet. Úgy tudni, hogy a gerillacsoport szorosan együttmûködik a Török Munkások és Parasztok Felszabadító Hadserege (TIKKO) nevû szélsôbaloldali csoporttal, amelynek ugyancsak Tunceli tartomány a fellegvára.

Az ankarai kormány közölte, hogy habozás nélkül kivégzi Abdullah Öcalan halálra ítélt PKK-vezetôt, ha az börtönébôl megpróbálná visszaszerezni az irányítást egykori szervezete fölött.

Az ítélet végrehajtását egyelôre elhalasztották európai szervezetek kérésére, a döntés viszont a hazai közvéleménybôl váltott ki elégedetlenséget.

A kisebbik jugoszláv szövetségi köztársaság, Montenegró elnöke eddigi legnyíltabb támadását intézve a jugoszláv elnök ellen kijelentette: készek kiadni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Slobodan Milosevicot, ha az esetleg Montenegróba utazna.

Milo Djukanovic montenegrói elnök a B2-92 független belgrádi rádióadónak beszélt errôl szombaton. Mint mondta, Podgorica (Montenegró fôvárosa) tiszteletben tartja a nemzetközi szervezeteket, közöttük a jugoszláviai háborús bûnösök felkutatására és elítélésére létrehozott hágai törvényszéket is, és kész teljesíteni nemzetközi kötelességeit.

Arra a kérdésre, hogy kész-e megsérteni a jugoszláv alkotmányt, amelynek értelmében az állam nem adja ki saját állampolgárát külföldi igazságügyi testületeknek, Djukanovic ezt válaszolta: "Milosevic is elkötelezte magát a hágai törvényszékkel való együttmûködésre, amikor aláírta a Boszniára vonatkozó daytoni békeegyezményt".

Mint helyi politológusok megjegyzik, Slobodan Milosevic montenegrói származású, bár a legtöbb dokumentumban az szerepel, hogy szerb.

A nyugati integrációra törekvô és nyugati támogatást élvezô Milo Djukanovic nyilatkozata példa nélkül álló támadás Milosevic ellen.

Djukanovic leszögezte: köztársasága soha többé nem lesz azoknak a belgrádi montenegróiaknak a túsza, akik saját székükbe kapaszkodva, saját drága lakásaik és fényûzô villáik megtartása érdekében készek arra, hogy Montenegrót Szerbia igájába hajtsák.

Megfigyelôk szerint a Miloseviccsel szembehelyezkedô Djukanovic a NATO támogatására számít – írta az ITAR-TASSZ.

Megindították a rendôrségi vizsgálatot vasárnap Ezer Weizman államfô ellen, akit súlyos pénzügyi szabálytalanságokkal gyanúsítanak. Az ügy elôidézheti akár az elnök lemondását is.

A rendôrségi tájékoztatás szerint vasárnap délelôtt Jeruzsálemben elôször ült össze az a pénteken létrehozott különleges nyomozócsoport, amelyre az ügy kivizsgálását bízták.

A 75 éves Weizmant azzal vádolják, hogy 1989 és 1993 között mintegy félmillió dollárt kapott egy francia üzletembertôl, mialatt parlamenti képviselô, majd miniszter volt, még államfôi megbízatása elôtt. A politikus elismerte, hogy egy régi barátjától 250 000 dollár értékû ajándékot kapott, de úgy véli, hogy jóhiszemûen cselekedett, és nem sértette meg a törvényt.

Az elnök a napokban közölte, hogy megvárja a vizsgálat kimenetelét. Mindazonáltal jelezte, hogy lemond, ha bûnösnek találják. Mostani – második – hivatali mandátuma 2003-ban járna le.

A 76 éves államfô lehetséges utódjaként sokan Simon Peresz volt miniszterelnököt emlegetik.

Az izraeli rádió jelentése szerint a vizsgálat keretében várhatóan mind Weizmant, mind francia milliomos barátját, Edouard Saroussit meghallgatják. Saroussi ügyvédje, Pinchas Rubin a rádióban úgy nyilatkozott: védence kész arra, hogy Izraelben válaszoljon a kérdésekre.

Közhasznú RMDSZ kiadvány

Marosvásárhelyen, szombaton délután két órakor a Bernády Házban dr. Kelemen Atilla nyitotta meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen bemutatásra került az RMDSZ legújabb kiadványa, címe: Tájékoztató és gyakorlati útmutató a 2000. évi 1. számú, A mezôgazdasági földterületek és erdôk tulajdonjogának visszaállításáról szóló törvény alkalmazására. A rendezvényen meghívottként jelen volt Takács Csaba az RMDSZ ügyvezetô elnöke, továbbá a szerzôk: B. Garda Dezsô történész, RMDSZ parlamenti képviselô, Birtalan Ákos közgazdász, RMDSZ- parlamenti képviselô, Ráduly Róbert Kálmán mérnök-közgazdász, RMDSZ-parlamenti képviselô, Tamás Sándor jogász, RMDSZ- parlamenti képviselô. Takács Csaba köszöntôbeszédében többek között elmondta: "Az RMDSZ megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából a szerzôk a magyar és román földtulajdonosok, az önkormányzati tisztségviselôk számára nagyon hasznos kiadványt állítottak össze. Kösznöm mindazoknak, akik ennek a könyvnek a megalkotásában részt vettek."

Ezek után a szerzôk elmondták, hogy a tájékoztató és gyakorlati útmutató ôsszeállításáról a múlt év novemberében döntöttek, céljuk az volt, hogy a tulajdonosok mielôbb megismerjék a törvény elôírásait. A könyvben megtalálható az új törvény teljes magyar nyelvû szövege is, más jogszabályok idevágó rendelkezései mellett. Ezért is hasznos a polgármesterek, a megyei önkormányzati tisztségviselôk, az egyházak képviselôi, valamint a közbirtokosságok bizottságai számára. A melléklet tartalmazza a törvény és az azzal kapcsolatos jogszabályok rendelkezéseinek, valamint a közbirtokosság alapszabályzat-tervezetének román nyelvû szövegét is. Egyszóval a szerzôi csoport a könyvbe foglalta mindazt, amit a mezôgazdasági földterületek és erdôk tulajdonjogának visszaállításáról szóló törvény alkalmazásával kapcsolatosan tenni kell.

A sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy egy második kötet terve is megszületett, amelyben a szakemberek gyakorlati útmutatót állítanak majd össze arról, hogy a tulajdonosok a visszakapott mezôgazdasági és erdôterületeken, hogyan gazdálkodhatnak a leghatékonyabban.

Nagyapó mesefája címmel szervezték meg szombaton a marosvásárhelyi 20-as számú általános iskolában a Csipike megyeszintû mesemondó verseny körzeti szakaszát. A vetélkedônek otthont adó tanintézmény II. osztályos kisdiákjai mellett jelen voltak a megyeszékhelyi 3-as, 5-ös, 14-es, 18-as, az ákosfalvi, cserefalvi, koronkai, nyárádszentbenedeki és somosdi mesemondók. A zsûri tagjai – Pál Anna tanárnô az EMKE részérôl, Gál Ábel tanító, Simon Virág újságíró – a versenyzôk elôadásmódját, helyes beszédét is értékelték. A kikapcsolódást Gyarmati Harmat tanítónô biztosította, aki játékos betûkkel és rajzokkal ellenôrizte a másodikosok ismereteit, és édességgel jutalmazta a jól felelôket. A zsûri döntése alapján az elsô helyre Koncz Aliz (18-as általános iskola) és Suba László (3-as számú iskola) került, ôk nemsokára részt vehetnek a Csipike mesemondóverseny megyei szakaszán. A második helyezett az ákosfalvi Móré Róbert lett, míg a harmadik díjat Iszlai Anna (3-as iskola) és Nyárádi Annamária (20-as iskola) vette át. Dicséretben részesült az 5-ös általános iskolában tanuló Zajzon Tímea. Az EMKE különdíját Máté Orsolya ( 3-as iskola), míg lapunk ajándékát Bálint Zsuzsanna (5-ös iskola) vihette haza. A szervezôk – a Tudor negyedbeli 20-as számú általános iskola magyar tagozatos tanítói közössége – és Szabó Ferenc támogató jóvoltából mind a 20 kis mesemondó emléklappal, meséskönyvvel és kis kabalával, no meg sok szép mesével távozhatott.

Teodor Oana közgazdász, a megyei kincstár igazgatója értesítése szerint január 17- én, hétfôn zárva tart a kincstár. Azon személyek, akik ezen a napon kellene visszavásárolják határidôs kincstárjegyeiket, kedden tehetik meg ezt. Az egynapos eltolódásért a kincstár évi 10 százalékos kamatot számol fel.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vásárhelyi tagozata magyar nyelvû egyetemi felkészítôt tart a közgazdasági egyetemre felvételizni óhajtó fiatalok számára. A társaság gondoskodik a tesztek magyar nyelvû fordításáról. Bôvebb felvilágosítás a 217-679-es telefonszámon.

A marosvásárhelyi Iskolás Sportklub, megyénk sportjának egyik legeredményesebb képviselôje – túlzás nélkül állíthatjuk –, kétségbeejtô helyzetbe jutott. Két minisztérium, a tanügy, valamint az ifjúsági és sportügy, nem tud megegyezni, hogy kinek is lenne feladata az iskolai sport istápolása. A következmény pedig egyenesen kétségbeejtô: a fejesek vitája miatt 1999. március 25-e óta egyetlen fityinget sem kapott az ISK a költségeinek fedezésére. A jogszabályozás egyáltalán nem egyértelmû, több rendelet ellentmond egymásnak. Olyan is akad, amely az iskolai sportot a helyi tanácsok hatáskörébe utalja, más szabályozások pedig egyenesen tiltják ezt. Tény, hogy egy kevéske pénz – kifejezetten célköltségekre odaítélve – csupán a városkasszából jutott az ISK-nak, s úgy tûnik, hogy ez 2000-ben sem lesz másképp. A tanügyminisztérium csupán a tanügyi káderek fizetését fedezi. Nem segít a dolgon, hogy a sportminisztérium illetékesei úton-útfélen dicsekednek az eredményekkel, de semmit nem áldoznak érte. Kérni azonban kérnek. Minden egyes leigazolásért, évi láttamozásért a szakszövetségek kemény pénzeket vasalnak fel, részvételi díjat követelnek az országos bajnokságokon, ugyanakkor a legminimálisabb felszereléssel sem segítik az alapfokú sportolást. A nemzetközi teljesítmények utáni bevételbôl talán erre is telhetne, ám egyetlen futócipôt, focilabdát, asztalitenisz-ütôt, vagy egy egyszerû sportmezt sem láthattak az ifjú vásárhelyi sportolók központi alapból.

A marosvásárhelyi ISK tizenkét szakosztállyal mûködik. 44 sporttanár keze alatt 1344 gyermek sportol. A 12 szakosztály a tavaly 165 érmet szerzett az országos bajnokságokon, 32 országos bajnokuk volt a tavaly, 29-en nyerték meg az ISK-k országos bajnokságát, 59 országos második és 44 harmadik helyezettjük van. Huszonhat vásárhelyi sportiskolást hívtak meg az különbözô válogatott keretekbe, köztük 11- en ténylegesen is részt vettek nemzetközi versenyeken. Közülük Szász Kálmán világ- és Európa-bajnok súlyemelô, Vaida Cornelia és Balas Lucia asztaliteniszezôk, Pop Octavian kézilabdázó azóta már eltávoztak Marosvásárhelyrôl – az anyagiak miatt. Hamarosan Nagy Ildikó kosárlabdázó, Podar Cosmin és Fazakas Csaba birkózók is követheti ôket. Vajon ki iratkozik még fel az egyre bôvülô listára?

A sportiskolában a tavalyig sem dúskáltak a pénzben, de legalább a minimális szinten biztosítva volt a szükséges anyagi keret. Telt egy alapszintû felszerelésre, a sportbázisok bérének kifizetésére, kiszállásokra, sôt egy-egy vacsorára is a versenyek, mérkôzések után. Nem volt sok, de a klub vezetôi, edzôi a legrosszabb rémálmaikban sem gondolták volna, hogy a legteljesebb nincstelenségben is lehet mûködni. Pedig egy éve ez gyakorlatilag így történik.

Az elején – vallotta be Szász Albert igazgató –, úgy vélték, hogy csak átmeneti állapotról van szó, s hamarosan ismét visszaáll a régi rend. Nyugodt lelkiismerettel fogadták el tehát néhány szülô viszonylag magas összegre rúgó kölcsönpénzét, hogy áprilisban a lány kosárlabdacsapat részt vehessen az ifjúsági országos bajnokság döntôjén. A pénzt, kétségbeesésükre, azóta sem tudták visszaszolgáltatni. Hasonlóan, a bérelt sportlétesítményeket sem tudják fizetni. Mivel addig mindig idôben fizettek, egy ideig a tulajdonosok elnézték a késést, de sok helyen a türelemnek vége szakadt. Az asztalitenisz szakosztály gyakorlatilag a felszámolódás szélére sodródott, amikor áprilisban edzôterem nélkül maradt. A legjobbak elmentek, akik maradtak, egy nem megfelelô "lyukban" – hisz teremnek alig nevezhetô – kénytelenek folytatni az edzéseket. A legkétségbeejtôbb helyzetben azonban az úszás van. Miután a polgármesteri hivatal közbenjárására a Holding Rt. december végéig még megtûrte fizetés nélkül is az uszodájában az ISK úszóit, januártól már nem hajlandó kötélnek állni. Több tehetséges úszó maradhat ezáltal szárazon, köztük a megye 10. sportolójának kikiáltott Gábos Andrea, akit Románia ifjúsági úszóválogatottjába is meghívtak. Hacsak a szülôk nem állják a viszonylag borsos bérleti díjat, szomorú véget érhet egy hagyománnyal rendelkezô szakosztály. Egyeseknek talán telne erre, de mi lesz azokkal a tehetséges gyerekekkel, akiknek nincs tehetôs családi hátterük?

Valamivel szerencsésebb helyzetben vannak a labdarúgók, akik a Matricon pályáját használják. A frissen magánosított cég egyelôre nem tervezi a saját focicsapat újralétesítését, ezért megértônek mutatkozott, hajlandó ingyen a sportiskolások rendelkezésére bocsátani a létesítményt, sôt, a tartozásokat is elengedni. A feltétel, hogy az iskola gondoskodjék a pályának és tartozékainak rendszeres karbantartásáról. Mondanunk sem kell, hogy a vezetôség kapva kapott a lehetôségen. A többi sportág képviselôi itt-ott, általános iskolák, líceumok termeiben, pályáin edzenek. Megtûrik ôket, hisz többnyire az illetô tanintézet tanulóiról van szó. A megyei sportigazgatóság szintén segít, ahol tud: a lehetôségekhez képest az ISK sportolói ingyen vehetik igénybe a Sportcsarnokot.

Ezzel pedig már a végére is értünk a pozitívumoknak. A sportolók kiszállását a tavalyi év második felében kizárólag ilyen- olyan kalapolás, kilincselés után, a szülôk pénzébôl tudták megoldani. Ha nem került pénz, hát itthon maradtak, még akkor is, ha esetleg eséllyel indulhattak volna egy versenyen. A polgármesteri hivatal nyújtott idônként némi segítséget, de csodákra ôk sem voltak képesek. A tavaly 106 millió lejjel támogatták az ISK különbözô szakosztályainak tevékenységét, míg – összehasonlításképpen – csupán az uszoda béréért 104 millió lejjel vannak elmaradva. Bár a város költségvetése súlyos gondokkal küszködik, 2000-re egymilliárd lejt szándékoznak sportra költeni, ebbôl 250 milliót kapna az ISK. A teljes sportbüdzséhez képest ez rendkívül jó arány, a szükségletekhez képest azonban aligha elég. Ráadásul ennek a pénznek a folyósítása annak is a függvénye, hogy mennyire sikerül beszedni a helyi adókat, s ez további bizonytalansági tényezôt jelent.

Sûrû köd fedi tehát a közeli, de még inkább a távoli jövôt. Az ISK mûködik, de nem tudni, meddig lehet fenntartani azt az állapotot, hogy az amúgy is anyagi gondokkal küszködô szülôt terheljen minden költség.

Szurkoló

Január 10-én kezdte meg alapozását az új idényhez a marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata. Mint ismeretes, a klub vezetôtanácsa megváltoztatta a bajnokság elején kitûzött célt, most már az elsô hat hely megszerzésével is megelégednek az eredetileg kitûzött feljutás helyett. Néhány idôsebb játékos úgy reagált erre a döntésre, hogy akkor nekik már nincs mit tovább keresniük a csapatban. Véleményüket némileg alátámasztja, hogy a szakvezetés meghirdetett programja a fiatalítás, tehetséges helybéli ifjak csatasorba állítása, akikkel a közeljövôben ismét sikeresen pályázhatják meg a felsôbb osztályba kerülést.

A csapat vezetôedzôje, Petru Varodi válaszolt lapunk néhány kérdésére.

– Mekkora szerepe volt az edzôi párosnak abban, hogy a klub vezetése megváltoztatta a célkitûzést?

– Szerintem a legcsekélyebb beleszólásunk sem volt. A vezetôség látta jónak a változtatást, s úgy vélem, helyesen döntöttek, mert az eredeti célkitûzés nagyon eltávolodott. Szeretnénk a tavasszal a lehetôségekhez mérten fiatalítani, s ilyen körülmények között az új cél reálisnak tûnik.

– Az ön edzôtársa, Kanyaró úr már az ôszi idény végén azt nyilatkozta, hogy jó lenne megváltoztatni a célkitûzést. Gondolja, hogy ez semmiféle hatással nem volt a döntéshozókra?

– Nem hiszem, hogy hatással volt, mert egy ideig még valamennyien reménykedtünk, de a két idegenbeli vereség után mindenki elôtt világossá vált, hogy a cél nem tartható. Ezért döntöttek a változtatásról.

– Melyek az ön célkitûzései a tavasszal, azon túl, hogy az elsô hat hely egyikét szeretnék megszerezni?

– Mint már említettem, az elsôrendû célunk a csapat fiatalítása, hisz a jelenlegi keretben több harmincéven felüli játékos van. Néhányan közülük jó szolgálatot tettek a vásárhelyi labdarúgásnak, de idejük lejárt, többségüktôl a nyáron megválunk, s ha egyesek még egy-két évig maradnak is, hamarosan gondoskodnunk kell a helyettesítésükrôl. Szeretném ugyanakkor megváltoztatni az együttes játékfelfogását is, dinamikusabb, kapuratörôbb, "harapósabb" csapatot szeretnék a tavasszal látni a pályán, amely látványosabb játékkal és több góllal örvendezteti meg a szurkolókat.

– Egyes játékosok elégedetlennek mutatkoztak a célkitûzés megváltoztatása miatt, s azt nyilatkozták, hogy szeretnének eltávozni az együttestôl.

– Véleményem szerint tévesen gondolkodnak azok, akik ezt mondták. A továbbiakban is pénzre, a szerzett pontokért járó jutalompénzre megy a dolog, ami azt hiszem, mindenkinek fontos. Ezen túlmenôen úgy gondolom, hogy ezeknek a játékosoknak nincs olyan nagy játéktudásuk, hogy kapkodjanak utánuk. Hová mennének?

– Mikor lesz Marosvásárhelynek még egyszer olyan csapata, mint amilyennek ön is tagja volt, a hetvenes évek közepén, amikor az A-osztály élcsoportjába tartoztak?

– Nehéz lenne erre válaszolni. Nem tudom, s ôszintén szólva nem is hiszem, hogy a közeljövôben lehet errôl beszélni. Elsôsorban pénzügyi gondok miatt nem lehet egyhamar ilyen szintû csapatot összehozni, hisz a pénz jelenti a labdarúgásban a magas szintû teljesítmény alapját. A pénzzel játékosok szerzôdtethetôk, megfelelô szintû feltételek biztosíthatók, s még nagyon sok mindenben segíthetnek az anyagiak egy labdarúgócsapatnak. Annyi pénzt, ami egy ilyen színvonalú csapathoz kell, jelenleg nincs honnan elôteremteni.

Karácsony táján kellemetlenül érintette a kosárlabda kedvelôit a hír, hogy Aleksandr Ilic, a Herlitz- Mobex szerb idegenlégiósa, aki oly régen erôsíti már a marosvásárhelyi kosárlabdát, marokkói szerzôdéshez jutott, tehát a tavaszi idényben már nem áll a piros- fehérek rendelkezésére. Sebaj, gondoltuk akkor, van még jónéhány kiváló kosaras az együttesben, egyiküket, Mircea Cristescut, éppen a megye 7. sportolójának kiáltották ki.

Cristescu átvette a kitüntetést az ünnepségen, amelyen a csapat edzôje, Takács Károly is jelen volt. Mikor felkérték, hogy nyilatkozzon, az edzô nemcsak nagyon jó játékosnak, hanem nagyon jó barátnak, remek csapattársnak nevezte Cristescut, aki másodedzôként is sokat segít a csapatnak. Másnap Takács Károly a botránysajtóból volt kénytelen értesülni arról, hogy a frissen díjazott jó barát egy másik csapattársával, Pinteával együtt, cserbenhagyni készül a csapatot.

Az újságíró szakmai kötelezettségének szeretett volna eleget tenni, amikor az éppen kitüntetésre érdemesített sportolótól interjút kért. Hogyne, érkezett a válasz, bármikor megkereshetô edzésen. Igaz, azt akkor nem tette hozzá, hogy melyik csapat edzésén kell ôt megkeresni...

Az interjú tehát ezúttal elmaradt. Cristescunak pedig megköszönjük azokat a csodálatos gyôzelmeket, amelyekhez játékával – olykor meghatározó módon – hozzájárult. A játék – szép volt. A búcsú módja – nem volt szép.

Tekintve, hogy a bajnokság végéig szerzôdés kötötte volna a Herlitz-Mobexhez, Cristescu talán kibírt volna Marosvásárhelyen még néhány hónapot, ám ha valaki nem akar nálunk játszani, azt miért erôltetni? Sikert, Mircea, választott új utadon...

Tékozló fiúként tért "haza" rövid marokkói kaland után a Herlitz-Mobex szerb idegenlégiósa, Ilic Aleksandr – röppent fel a hír a hét végén.

Decemberben a marosvásárhelyi kosárlabda-kedvelôk elôször arról szerezhettek tudomást, hogy Ilic Marokkóba szerzôdik, majd januárra az is eldôlt, hogy további két alapember, Cristescu és Pintea is elhagyja az együttest. A masszív játékos-eltávozás a stratégia megváltoztatására kényszerítette a csapat irányítóit. Fiatalítani kell – adta ki Takács Károly vezetôedzô az ukázt. Mit is tehetett volna mást? Most pedig – váratlan felbukkanásával – Ilic újabb változtatást hoz az elképzelésben. Így van-e?

Szeretnénk leszögezni, hogy bár titokzatos okok miatt Ilic Marokkóból visszatérni kényszerült (a miértet illetôen mindenféle pletykák és legendák keringenek), csak a hét elején dôl el, hogy valóban a Herlitz-Mobexnél folytatja-e. Az elôzô szerzôdést ugyanis felmondta a játékos, új kötésére pedig keménynek ígérkezô tárgyalások után kerülhet csak sor. Ha Ilic visszatér, és segít a fiatal játékosoknak a csapatba illeszkedni, az természetesen nyereség lehet. De nem bármi áron...

Pénteken és szombaton rendezték Bukarestben az országos kerékpár-cross bajnokságot, melyen a Mureïul sportklub két versenyzôje is indult. Sajnos, a bajnoki esélyes kisifjúsági Paál András betegség miatt kénytelen volt itthon maradni. A versenyt rendkívül nehéz körülmények között, hóban-jégben, -10 C-os hômérsékleten rendezték, ami alaposan megdolgoztatta a résztvevôket.

Berekméri Csongor edzô két tanítványa szépen teljesített. Marian Muntean a felnôttek között sokáig a harmadik helyen karikázott, ám az utolsó elôtti körben géphiba miatt kerékpárt kellett cserélnie. A megingás a dobogóba került, a marosvásárhelyi sportoló végül a 4. helyen futott be a 21 induló között. Az ifjúságiak 26 fôs mezônyében induló Székely Zoltántól az edzôje kb. a 4-5. helyet várta, ehhez képest kellemes meglepetésben volt része, amikor a versenyzô a második helyen ért célba. Ha Székely Zoltánt a dobogó legmagasabb fokától csupán 5 méter válsztotta el, az utána beérkezôkre jó 30 mp-t vert rá, tehát ezüstérme vitathatatlan.

Az elért eredmények és a mutatott forma alapján a Román Kerékpáros-szövetség mindkét marosvásárhelyi versenyzôt beválogatta az országos országúti keretbe, amely az idén a Balkán-bajnokságra, a román kerékpáros körversenyre, valamint más, a környezô országokban szervezett nemzetközi versenyekre készül. Az olimpiára egyelôre nem, mert Románia csupán a 46. helyet foglalja el a nemzetközi rangsorban, míg a részvételhez az elsô harminc között kellene lennie.

Kiválóan szerepeltek a legfiatalabb labdarúgóknak kiírt Oláh György-emlékverseny zónadöntôin a marosvásárhelyi ISK ifjú focistái. A megyei szakaszt megnyerô két együttes (az 1986-ban és az 1987-ben születettek korcsoportja) a Székelyudvarhelyen megrendezett teremtornán az országos döntôbe kerülésért küzdött.

Az ifjabbak (Kanyaró Attila edzô csoportja) minden ellenfelüket legyôzve, magabiztosan érték el kitûzött céljukat, maximális pontszámmal jutottak az országos döntôbe, amit február 3-6. között rendeznek Resicabányán. Ha figyelembe vesszük, hogy a rajtnál 268 csapat sorakozott fel, az elsô hat közé kerülni kiváló eredménynek számít, s a döntôben még minden lehetséges. A Brassói FCM-et 5-0-ra, a házigazda székelyudvarhelyi Budvárt 4-2-re, a sepsiszentgyörgyi ISK-t 3-0-ra, A szászsebesi ISK-t 6-0-ra, míg a medgyesi Gaz Metant 5-0- ra gyôzték le a vásárhelyiek. Kanyaró Attila név szerint is dicséretben részesítette az alábbi csapattagokat: Kallo Catalin, Sepsi László, Mitra Szilárd, Danda Paul, Somodi Zoltán. Remélhetôleg hallunk még róluk.

Az 1986-ban születettek korcsoportja (edzô: Czakó János) szintén veretlenül fejezte be a turnét, ám a három gyôzelem és két döntetlen eredmény végül sajnos "csak" a második helyre volt elegendô. A csapat nem jutott ugyan az országos döntôbe, de így is dicséretet érdemel. Az eredmények: a brassói FCM-mel 1-1; a székelyudvarhelyi ISK- val 0-0; a medgyesi Gaz Metannal 2-0; a szászsebesi ISK-val 3-1; a sepsiszentgyörgyi ISK-val 3-2. A turnét Brassó csapata nyerte, s ezzel kivívta a iasi-i döntôn való részvétel jogát.

Egy kitüntetett visszavonulása

A megye legjobb sportolóinak rangsorában Mircea Otto hegyikerékpározó országos bajnok a 9. helyet érdemelte ki. Annál nagyobb meglepetést okozott bejelentése a díjkiosztó gálán, hogy támogatottság híján abbahagyja a versenysportot. Ettôl az elhatározásától pedig semmivel sem lehetett eltántorítani.

Mircea Otto és idôsebb testvére, Mircea Gustav – aki az utolsó idôszakban az edzôi teendôket is ellátta – neve egybefonódik a marosvásárhelyi hegyikerékpározás hôskorával. Az 1992 után jelentkezô új sportágban – mint oly sok más sportágban is az idôk folyamán – Marosvásárhely úttörô szerepet játszott. A hegyikerékpár szerelmesei a Mircea-testvérek körül tömörültek, s létrehozták a Robike hegyikerékpár-klubot, az elsô magán kerékpáros egyesületet városunkban.

A Robike 1998 óta a Román Kerékpáros- szövetség tagja, ám csatlakozásuknak története van. Hegyikerékpárosok Szeben, Kolozs, Hunyad, Bihar, Hargita és Maros megyében tevékenykednek. Önszervezôdés révén létrehozták a Hegyikerékpározók Országos Egyesületét, s éveken keresztül ôk szervezték az országos bajnokságokat. A bukaresti székhelyû Kerékpáros-szövetség és az egyesület között nyílt ellentét feszült, mert a szövetség rendszeresen a saját rendezvényeinek tekintette a hegyikerékpár-versenyeket, ám szervezésükhöz sem pénzzel, sem munkával nem járult hozzá. Ráadásul a külföldi versenyekre való meghívásokat, amelyek Bukarestbe érkeztek, nem továbbította a címzetteknek, akik így nem szerezhettek tudomást róluk.

Az országos hegyikerékpár-versenyeket egy ideig az idôsebb Mircea testvér, Gustav uralta, majd a helyét öccse, Otto vette át, aki az utóbbi két évben a legjobb hegyikerékpározó volt az országban. A belföldi sikerek után következett az a természetes igény, hogy külföldön is kipróbálják erejüket. Miután Otto 1997-ben Budapesten egy nemzetközi versenyen a 7. helyet szerezte meg, annak az érdekében, hogy a hegyikerékpárosok hivatalosan is képviselhessék Romániát, no meg abban a reményben, hogy a Kerékpáros-szövetség némi segítséget nyújthat ebben, a Robike és a többi mountain-bike-os csatlakozott a szövetséghez.

Sajnos, csalódniuk kellett. A Robike 11.000 német márkáért vásárolt öt hegyikerékpárt, ám ezeknek a minôsége így is lényegesen elmaradt a külföldi konkurencia felszereltségétôl. A szövetség azonban nem csak ebben nem segített, hanem a Popradban megszervezett Európa- bajnokságon való részvétel költségeit is legnagyobbrészt a versenyzôkre hárította. Az év folyamán elhódított országos bajnoki címekért semmiféle juttatást nem biztosított a sportolóknak.

Belefáradva a szélmalomharcba, a Mircea testvérek úgy döntöttek, feladják a küzdelmet. Az elhatározás már megvolt, amikor Ottót a megye 9. sportolójának kiáltották ki, s ezért a polgármesteri hivatal 3,8 millió lejjel jutalmazta. Ez volt a legnagyobb jutalom, amit valaha is kaptunk – vallotta be Mircea Gustav – és mi tagadás, rendkívül jólesett. Ennek ellenére kitartanak elhatározásuk mellett, ami a Robike felszámolását is jelenti.

Hogy mégis marad hegyikerékpár Marosvásárhelyen, az annak köszönhetô, hogy a Muresul klub, Berekméri Csongor irányítása alatt átveszi a legtehetségesebb versenyzôket. Így például az ifjúsági korosztályú országos bajnok, Székely Zoltán is az ô irányítása alatt folytatja. A klub – szegényes költségvetése ellenére – átvállalja a hegyikerékpárt is tehát, ami reményt ad arra, hogy a sportág nem jut a felszámolás sorsára. A hegyikerékpár mára ugyanis már nem csupán néhány megszállott szórakozása, hanem olimpiai szakág, amelyre érdemes ilyen szempontból is odafigyelni. És ha a Mircea testvérek már nem is folytatják, úttörô munkájuk tevékenységüket elismerés övezi.

Airizer Emese és Balogh Erika egyelôre szülôvárosukban folytatják az éremszerzést

A megye legjobb sportolóinak listáján, 1999-ben a 2. és a 4. helyet is tekézôk foglalják el. Airizer Emese és Balogh Erika a világkupa-gyôztes Elektromaros csapatának tagjaiként szereztek hírnevet városunknak, ám egyéni teljesítményükkel is kitüntek, ezzel érdemelve ki helyüket. Bár az ifjú sportolólányok, saját bevallásuk szerint, szívesebben "gurítanak", mint beszélnek magukról, azért örömmel válaszoltak a Népújság néhány kérdésére is.

– A teke nem tartozik a rendkívül ismert, vagy látványos sportágak közé. Miként lesz mégis egy fiatal lányból éppen tekézô?

Airizer Emese: – Többnyire ismerôsök által, akik ajánlják, hogy van egy jó, lányoknak való sport. Teremben, melegben zajlik, s bár kell hozzá bizonyos fizikai adottság, mégsem igényel rendkívüli fizikai képességeket, ráadásul egy nagyon szép sport, sokkal szebb, mint például az ökölvívás vagy a súlyemelés, amelyek szerintem nem nôknek való sportágak.

Balogh Erika: Engem is egy osztálytársam hozott ide, s nagyon megszerettem. Mikor az ember megszereti, már nincs "szabadulás". Én pedig nagyon megszerettem.

– A teke elsôsorban egyéni sportág, ám olyan jó eredményekhez, mint amilyeneket az Elektromaros is elért, csapatszellem, összetartás is kell. Mi az, amiben a csapat tagjai segíthetnek, amikor valaki ott áll egyedül a golyóval és nincs mese, le kell dönteni a bábokat?

A. E.: Elsôsorban azzal, hogy szurkolnak neki. Azt megérzi az ember, hogy lelkileg vele vannak, és tényleg mindenki azt akarja, hogy jót teljesítsen, ez pedig nagyon fontos dolog.

B. E.: Igen, ez így van, ugyanakkor az is motiválhat egy sportolót, hogy most a csapatért kell teljesítsen, s ha rosszul megy, akkor nem egyedül veszít. Ez sokszor nagyon ösztönzô lehet.

– Amikor valaki nagyon jót teljesít egyéniben, akkor nem érezhetô soha a többiek részérôl bizonyos irigység, még akkor is, ha esetleg nem mondják ki nyíltan?

B. E.: Ha van is valakiben ilyen érzés, mi ezt soha nem éreztetjük egymással, a csapatért mindenki igyekszik mindent megtenni. Amikor pedig egyéni verseny van, akkor mindenki magára figyel, akkor mindenki más ellenfél.

– És mi van akkor, amikor valaki nagyobb pénzjutalmat kap, mint társai?

A. E.: Mindenki a saját eredményei alapján kapja a jutalmat, egy jól meghatározott szabályzat alapján. A golyó mindenkinek a kezében van, és egyedül csak rajta múlik, hogy mennyit teljesít.

– Anyagilag mennyire éri meg tekézni?

B. E.: Nem igazán éri meg. Egy olyan fizetést azonban biztosít, mint ha az ember bejárna dolgozni.

A. E.: A program olyan sûrû, annyira sok a kiszállás, hogy a gyárba nem tudnánk bejárni, mi a sportolásért kapjuk a fizetést. A jövedelem jelentôs hányadát azonban a különleges teljesítményekkor biztosított jutalmak teszik ki.

– Az utóbbi idôben szinte minden sportágban azt tapasztaltuk, hogy a legjobbak elhagyják a várost. Mi az, ami a nôi tekézôket itt tartja Marosvásárhelyen?

B. E.: Itt születtünk...

A. E.: A nôk sokkal nehezebben mozdulnak, mint a férfiak, ami azonban nem jelenti, hogy egyáltalán nem igazolhatnak át máshová. 1990-ben egy teljes csapat, hat játékos ment el. Mi is kaptunk ajánlatokat, jobbakat és kevésbé kecsegtetôket is. Hogy késôbb mi lesz, nem tudjuk, de egyelôre úgy döntöttünk, hogy maradunk...

B. E.: Egyelôre még igen...

– Mennyire marasztaló tényezô, hogy az utóbbi idôben a város egyre nagyobb összegeket tudott a teljesítményekre biztosítani?

A. E.: Mint mondtam, ezek a jutalmak jövedelmünk jelentôs részét teszik ki, ezért a számunkra nagyon fontosak.

– Balogh Erika számára mennyire ösztönzô, amikor látja, hogy csapattársa, Airizer Emese 511 fát teljesít egy nemzetközi versenyen?

B. E.: Ó, nagyon... Arra ösztönöz, hogy amennyiben lehetséges, én is elérjem, vagy túlszárnyaljam ezt a szintet. Nagyon ritka teljesítmény ez, 500 fa fölött már csak egészen rendkívüli esetekben teljesítenek, nemzetközi szinten is.

– Mondjunk néhány szót a 2000. évi versenyprogramról is...

A. E.: Májusban Poznanban, Lengyelországban lesz világbajnokság, arra készülünk. Reméljük, hogy nagyon jó eredményt tudunk elérni, s ha éppen ezen a megmérettetésen sikerülne ismét 500 fa fölé kerülni, az nagyon jó lenne...

Január 6-18. között Marosvásárhelyen készül a román férfi és nôi, felnôtt és kisifjúsági tekeválogatott az idei idény nagy megmérettetéseire. A négy keret elsôdleges célkitûzései a poznani (Lengyelország) felnôtt és a celjei (Szlovénia) kisifjúsági világbajnokság. A férfiakat Elena Pana, míg a nôket Seres Sándor szövetségi edzôk készíti fel a nemzetközi megmérettetésekre. A két edzô, valamint a Román Tekeszövetség elnöke, Costin Novac, sajtótájékoztatón osztották meg gondolataikat a közvéleménnyel.

Costin Novac elmondta, hogy azért választották Marosvásárhelyt az alapozás színhelyéül, mert – bár a vajdahunyadi arénával a vásárhelyi pálya felszereltség tekintetében nem vetekedhet –, a város sokkal jobb feltételeket tudott biztosítani szállás és ellátás terén. Éppen ezért – tette hozzá Novac –, Marosvásárhely megérdemelne egy nyolcpályás, világszínvonalú tekearénát, ami a szövetséget illeti, ôk mindent megtesznek ennek érdekében. Annál is inkább, mert a következô években Románia rangos versenyeket szervezhet – 2001-ben Európa-kupát, 2002-ben világkupát, 2003-ban kisifjúsági, míg 2004-ben felnôtt világbajnokságot –, s ezeket szeretnék Marosvásárhelyen lebonyolítani. Megfelelô pálya híján ez azonban nem lehetséges. Szóba került ennek kapcsán a Exprogaz által megkezdett, és anyagi alapok hiánya miatt félbehagyott sportkomplexum befejezésének lehetôsége, amely tartalmazza – többek között – a modern tekepályát is. A finanszírozáshoz szükséges pénzalapok mozgósítása érdekében még Ion airiac neve is szóba került, hisz a létesítmény rendkívüli jelentôségû lehet a Román Olimpiai Bizottság számára is.

A felkészülésre térve megtudhattuk, hogy nyolc nôi és hat férfi játékos készül Marosvásárhelyen. A nôi csapat felét (Sopterean Daniela, Airizer Emese, Balogh Erika, Duka Tilda) a helybéli Elektromaros adja, míg a többiek a brassói Cojan Maricica éa Beraru Adriana, a galaci Geaman Elena és a bukaresti Rapidot képviselô Goncear Ioana. A férfiak azért vannak kevesebben, mert a csapat zömét a külföldön – többnyire Németországban – játszó profik teszik ki: Boariu Stelian, Lupu Nicolae, Ruge Ion, Grigorescu Ion, Cadinoiu Mihai és Donos Vasia. Hozzájuk csatlakoznak az itthoniak: a marosvásárhelyi, ám Vajdahunyadon játszó Boanta Claudiu, Bese Dumitru (Konstanca), Mihalcioiu Petrut (Sinaia), Dorin Virgil (Fieni), Tudosie Bebe (Galac). A két keretnek a szakszövetség által kijelölt célkitûzése: a nôknél két érem, míg a férfiaknál két-három érem, amibôl egy arany. Ami minket illet, reméljük, hogy a nôknél ez ennél jobban sikerül, elsôsorban a vásárhelyi lányoknak köszönhetôen.

A beszélgetés utolsó részében a teke olimpiai sportággá válásának esélyeirôl volt szó. A bowlingot is magába tömörítô nemzetközi szakszövetség elôrehaladott tárgyalásokat folytat a NOB-bal, s a bowling már Sydneyben bemutató sportág lesz az olimpián. Várhatóan 2004-ben válik olimpiai sportággá. Az amerikai befolyás következtében a bowling világszerte jobban elterjedt az utóbbi években, a klasszikus teke mûvelôi azonban reménykednek, hogy ezzel egyidôben ôk is ott lehetnek az olimpián. Sajnos – bár a teke nehezebb, több adottságot igényel – a bowling látványosabbá tudta tenni magát, s a NOB politikája a nézôk érdekeit tartja elsôsorban szem elôtt. Romániában egyelôre csak szórakozásszintû bowling-tevékenység folyik.

Az év sportolóinak rangsorában a 10. helyet meglepetésre egy alig 13 éves sportoló foglalta el. Gábos Andrea a finisével érdemelte ki ezt a korához képest rendkívüli kitüntetést, hisz decemberben szerezte két ifjúsági I országos bajnoki címét. Az ifjú vásárhelyi úszó a legnagyobb reménységek között amúgy is ott lett volna, ám utolsó eredményeivel már a "nagy" dicsôséglistán is helyet követelt magának.

Az úszni kétségtelenül remekül tudó Gábos Andrea rendkívül megilletôdötten vette át a díszoklevelet, s fogadta a gratulációkat. Alighanem elsô interjúján is megérzôdött a hirtelen jött népszerûség terhe.

– Andrea, számítottál arra, hogy megnyered az országos bajnokságot az idén?

– Nagyon keményen dolgoztam az edzéseken, így hát számítottam a sikerre.

– Tehát már az év elején azt mondtad magadban, hogy az idén megnyerem a bajnokságot...

– Igen... (nevet)

– És jövôre?

– Nagyon remélem, hogy jövôre is ilyen eredményekben gazdag esztendôm lesz, mint az idén. Nagyon szeretnék eljutni a Balkán-bajnokságra, amelyet Görögországban, Athénban szerveznek. Ennél távolabb egyelôre nem tervezek.

– Az eredményeidet tekintve, milyen távol állsz a nemzetközi szinttôl?

– Ahhoz, hogy eljuthassak az ifjúsági Európa- bajnokságra még 5 mp-et kellene az idômbôl lefaragni. Az Eb Németországban lesz, s amennyiben sikerül javítani az idômön – amit nagyon szeretnék – azon is részt vehetek. Ennek érdekében nagyon kemény munkára is hajlandó vagyok.

– Tehát nem baj az, ha néha órákon keresztül "kínoznak" az edzôid az uszodában, hogy "na még egy kicsit, na még egy hossz"? Nem érzed néha terhesnek, unalmasnak az edzéseket?

– Tekintve, hogy az iskolában is 7-8 órám van, utána következik az edzés, eléggé nehéz és fárasztó olykor.

– De azért szereted az úszást...

– Igen.

– Folytatod az úszást felnôtt korodban is, álmodsz arról, hogy esetleg egyszer kijuthatsz az olimpiára?

– Ez még nagyon távolinak tûnik, nem tudom, ám ha lehetôség nyílik rá, szeretnék eljutni az olimpiára.