|
LII. évfolyam 3. (14359) |
2000. január 06., csütörtök |
Az EU-csatlakozási tárgyalások eredményes elôkészítése és lebonyolítása, a NATO-csatlakozásra való felkészülés folytatása, az EBESZ-elnökség átvételének elôkészítése, a nemzetközi integrációs és globalizációs folyamatokhoz való elônyös felzárkózás – ezek a román külpolitika 2000. évi fô célkitûzései – jelentette ki szerdán Petre Roman külügyminiszter.
A román diplomáciai tárca élére történt kinevezése utáni elsô sajtóértekezletén Roman külön szólt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke január 13-re várt romániai látogatásának jelentôségérôl, majd bejelentette, hogy az EU- csatlakozási tárgyalások Románia számára szakértôi szinten február 4-én, kormányszinten pedig február 14-én kezdôdnek.
A legfontosabb feladatként kiemelt csatlakozási tárgyalásokra való odafigyelés jegyében történik meg a román külügyminisztérium most bejelentett átszervezése is. Ennek keretében a minisztériumban létrehozzák az európai ügyek fôosztályát, melynek élére a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és pénzügyek szakértôjeként ismert Eugen Dijmarescut nevezik ki – jelentette be Roman. Közölte: Ion Pascu és Mihai Razvan Ungureanu mellett a jelenleg még tokiói román nagykövetként mûködô Dijmarescu lesz a minisztérium harmadik államtitkára.
Roman kiemelte, hogy a diplomáciai tárca élén összehangolt és hatékony külpolitika megvalósítására törekszik. Ezen belül külön gondja lesz a román külpolitika polgár- és vállalkozásbarát jellegének kidomborítása. Ezen azt érti, hogy fô feladatként kezeli a román állampolgárok vízumjogainak kiszélesítését, a román diplomák minél szélesebb körû nemzetközi elismertetését, valamint a román áruk piacának visszaszerzését – hangoztatta.
A tárca átszervezése során a jelenlegi 865- rôl 66o-ra csökkentik a minisztérium személyzetének létszámát és 1265- rôl 1100-ra a külföldi diplomáciai képviseleteken dolgozók számát - jelentette be a román külügyminiszter.
Az év elejétôl 2 százalékra mérséklôdött az importra kivetett pótadó mértéke a korábbi 4 százalékról.
A pótvámot 1998-ban vezették be azzal a céllal, hogy növekedjen a költségvetés bevétele és csökkenjen a folyó fizetési mérleghiány.
Az 1998-ban életbe léptetett adószint 6 százalék volt. A pótlólagos adót nem alkalmazták olyan termékek esetében, mint a földgáz, a kôolaj, a villamos-energia és a gyógyszerek.
A legutóbbi jegybanki adatok szerint a január-szeptember közötti román folyó fizetési hiány 634 millió dollárra mérséklôdött az egy évvel korábbi 1,818 milliárd dollárról. Becslések szerint a deficit 1999 egészében 1-1,2 milliárd dollár volt, az elôzô év 3 milliárd hiánya után.
Újra Bukarestben IMF-küldöttség
Szerdán Bukarestbe várták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértôit, hogy megvitassák a nemzetközi pénzintézet hitelnyújtása felújításának feltételeit.
A tárgyalások középpontjában a tavalyi költségvetés végrehajtásának, illetve az idei évi büdzsé tervének áttekintése áll - mondta a Dow Jones hírszolgálatnak Mioara Ionescu pénzügyminisztériumi igazgató.
Az IMF eddig nem engedélyezte az augusztusban jóváhagyott 547 millió dolláros készenléti hitel második részletének átutalását. A hitelrészletet eredetileg októberben kellett volna megkapnia az országnak. Ez azért maradt el, mert igen sok volt a bizonytalanság az idei költségvetéssel kapcsolatban, illetve mert a kormány emelte a béreket a hadseregnél és a rendôrségnél.
A hírügynökség értesülése szerint az IMF küldöttségét fogadja Mugur Isarescu.
A korábbi, Radu Vasile-kormán által összeállított 2000. évi költségvetési terv 25-35 százalékos inflációt irányzott elô a tavalyi 55 százalék után. A hazai össztermék idén várhatóan 1,3 százalékkal nô a tavalyi 4 és az 1998. évi 7,3 százalékos csökkenés után.
Változóban van a határon túli magyar közösségek nemzetközi megítélése, hiszen ôket már nem tekintik veszélyforrásnak vagy destabilizáló tényezônek – nyilatkozta Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke kedden az MTI-nek.
Szabó Tibor elmondta: a HTMH elsôdleges feladatnak tekinti az 1998-ban kialakult intézményes magyar-magyar kapcsolattartás rendszerének új tartalommal való feltöltését, és ennek jegyében továbbra is biztosítani szeretné a Magyar Állandó Értekezlet mûködési feltételeit, valamint a megalakult szakértôi bizottságok érdemi munkáját.
– A szakértôi bizottságokban már elkezdôdött a külföldi magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény elôkészítése, és augusztusban várhatóan a kormány elé kerül a törvényjavaslat, amelyet legkésôbb decemberig elfogadhat az Országgyûlés – közölte az elnök.
Hozzátette: "a külföldi magyarok anyaországi kulturális, gazdasági, oktatási, valamint szociális és egészségügyi jogosítványait úgy kívánják szabályozni, hogy azok biztosítsák a szülôföldön való boldogulást és érvényesülést".
– Amikor magyarságképrôl beszélünk, akkor nemcsak az anyaországi tízmillió magyarról van szó, hanem az egységes magyar nemzetrôl. Éppen ezért örvendetes, hogy változóban van a határon túli magyar közösségeknek nemzetközi megítélése, hiszen ôket már senki nem tekinti veszélyforrásnak vagy destabilizáló tényezônek, hanem az európai demokratikus értékek hordozóinak, amelyek elôsegítik az adott országok euroatlanti integrációját – állapította meg Szabó Tibor.
Megjegyezte: a kormány, a HTMH és a kormányzó pártok véleménye nem változott, s továbbra is szükségesnek és indokoltnak tartják, hogy a külföldön élô magyar állampolgároknak is biztosítsa az alkotmány a szavazati jogot.
– Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez kétharmados parlamenti döntést igényel, de – úgy tûnik – az ellenzéki pártok egyelôre elzárkóznak ettôl a kérdéstôl – mondta az elnök.
Beszámolt arról is, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala vállalkozik az Erdélyi Felekezetközi Alapítványi Egyetem feltételeinek megteremtését szorgalmazó elképzelések koordinálására, és e célból januárban megkezdi munkáját egy, a HTMH mellett mûködô programiroda.
Az iroda munkatársai együttmûködnek majd az erdélyi magyar egyetem alapítóival, az erdélyi történelmi egyházak képviselôivel és minden érdekelt szakmai szervezettel.
Szabó Tibor utalt arra, hogy reményeik szerint az új erdélyi magyar magánegyetem szervesen fog illeszkedni a nemzetközi egyetemi hálózatba, és szoros együttmûködést alakít ki a nyugati felsôoktatási központokkal.
Martonyi János a magyar külpolitikáról
Martonyi János külügyminiszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a magyar diplomácia idén várható céljairól és feladatairól beszélt.
– A magyar külpolitikának 2000-ben erôsíteni kell aktivitását, s bár a diplomáciai feladatok nem lesznek kisebbek, mint tavaly, ésszerû kereteken belül befolyásolni is kívánjuk a történéseket – vélekedett Martonyi János.
A politikus szerint az európai integrációra úgy kell tekinteni, hogy az segít megoldani a globalizáció veszélyeit is.
Az EU-csatlakozás kapcsán a külügyminiszter elmondta, hogy a helsinki EU-csúcs döntése értelmében kapott egy év tartalékot a magyar felkészülés teljessé tételére fordítják. Ennek érdekében a tárca vezetése a hazai politikai és szociális közeggel egyaránt erôsíteni fogja az együttmûködést.
Mint elhangzott, 2000 elsô felében az uniós joganyag valamennyi fejezetérôl megkezdôdnek a tárgyalások Magyarország és az EU között, a második fél évben pedig a nyitott kérdésekre lehet koncentrálni.
A NATO vonatkozásában a miniszter kitért arra, hogy a szövetség igényli a sajátos magyar politikai tapasztalatokat, a geopolitikai helyzetbôl fakadó ismereteket a délkelet-európai stabilitás megteremtésében.
A külügyminiszter kiemelte azt is, hogy Magyarország a délkelet-európai stabilitási egyezmény egyes számú munkaasztalának társelnökeként katalizátori szerepet kíván játszani a térség politikai és gazdasági rendezési folyamatában.
– A kormány az év második felében az Országgyûlés elé terjesztheti a határon túli magyarok különleges jogállásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a parlament még az idén elfogadhat – közölte Martonyi János.
A diplomácia irányítója utalt arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet két tavalyi ülésén össznemzeti konszenzus alakult ki az elsôdleges kérdésekben. Ezek közé tartozik a vajdasági autonómiakoncepció ügye is, amely nemcsak az összmagyarság és a nemzetközi közösség erôteljes támogatottságát, de a szerb ellenzék szimpátiáját is élvezi.
– A koncepciót a jugoszláviai demokratizálási folyamat keretében kell megvalósítani – szögezte le. Hozzátette: Magyarország ezért változatlanul támogatja a szerb ellenzéki erôket.
Montenegró a miniszter álláspontja szerint nem válik ki Jugoszláviából. A NATO e cél érdekében nem tanácsolja Montenegró számára radikális lépések megtételét, s óva inti Belgrádot is az erôszakos magatartástól.
Magyarország 2000-ben a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) elnöki tisztét is betölti. A magyar fél a szervezet tevékenységének gazdasági dimenzióját helyezi a középpontba.
A szomszédkapcsolatokról szólva Martonyi János Horvátország mellett külön szólt Romániáról is. Magyar-román vonatkozásban 2000 talán elôrelépést hoz a Petôfi-Schiller magyar egyetem, valamint a magyar egyházi javak visszaadása tekintetében. Martonyi János már meghívta budapesti látogatásra Petre Roman új román külügyminisztert.
Markó Bélát, a Romániai magyar Demorkata Szöveség elnökét vádlottként idézte be január 25-re a kolozsvári bíróság. Markó ellen Gheorghe Funar tett bûnügyi feljelentést.
Az ügy még arra az idôszakra nyúlik vissza, amikor Alföldi Lászlót, a kolozsvári magyar fôkonzult a diplomáciában páratlan durva támadás érte Gheorghe Funar provokációja révén, aki a Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulátusa közelében "Itt van a magyar kémkedés székháza" szöveggel táblát helyeztetett el, és a sajtóban nyilatkozatözönt zúdított az új kolzulra, akit annak idején kémkedés vádjával utasított ki Ceausescu az országból.
Markó Béla egyik sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a kolozsvári polgármester elvakult nemzeti gyûlölettel a szomszédos ország ellen uszítt, s a szövetség megtette a lépéseket Funar felelôsségrevonásának irányában.
Markó sajtóban megjelent nyilatkozataira tett Funar feljelentést a kolozsvári törvényszéken, amely becsületsértés vádjával január 25-re idézte be az RMDSZ elnökét – olvasható a Curentul címû bukaresti napilap szerdai számában.
Nem lenne szerencsés dolog, ha a kidolgozandó státustörvény úgy rendelkezne, hogy a határon túli magyarok nemzetiségi hovatartozásának meghatározását valamiféle bizottságokra vagy egy kisebbségi szervezetre bíznák, mert ez óhatatlanul szembeállítaná egymással az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezeteket – írja legfrissebb számának vezércikkében az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó megyei lap.
A cikk szerint a Kárpátalján élô más nemzetiségûek józanul gondolkodó része is elismeri, hogy, a határon túli magyaroknak valamilyen elôjogokkal kell rendelkezniük a magyarországi ki- és beutazást illetôen. Kemény diónak fog azonban bizonyulni annak eldöntése, hogy kire terjedjen ki a státustörvény hatálya. A lap ennek kapcsán nehezményezi, hogy – amint az a kárpátaljai magyarság körében e tárgyban folyó felmérés kérdôíveinek kérdéseibôl kiderül- Budapesten komolyan gondolják a "nemzetiség-meghatározó bizottságok felállítását". A cél örvendetes ugyan, ám elérésének tervezett módja már kevésbé, mert a kárpátaljai magyarokban, akik a múltban már álltak számonkérôszékek elôtt nemzetiségügyben, rossz emlékeket ébreszt – állítja az írás.
A cikkíró reményét fejezi ki, hogy a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek élén megfontolt politikusok állnak, akik nem engedik majd magukat olyan szerepbe kényszeríteni, amely a szervezetek megalakulásakor egyáltalán nem volt az alapvetô célok között, s jelenleg beláthatatlan következményekkel járhatna.
Mivel a vegyes házasságok, történelmi és egyéb körülmények bonyolulttá teszik annak tárgyilagos eldöntését, ki kaphatja meg a határon túli magyar státusát, ezért mindenkinek magának kell megvallania nemzetiségi hovatartozását – vonja le a végkövetkeztetést az ungvári magyar lap.
Nagy felháborodást váltott ki a Jugoszláviába utazó román állampolgárokban, hogy a jugoszláv határrendészeti hatóságok az újév elsô napjától jelentôs összeget követelnek tôlük valutában gépjármû- biztosítás címén.
A román határrendôrség parancsnokságának közlése szerint a vaskapui határátkelô jugoszláv oldalán január 2- tól az ottani határrendészeti szervek megtagadták a belépést azoktól a gépkocsival utazó román állampolgároktól, akik a román hatóságok által kiállított nemzetközi gépkocsi-biztosítással (zöld kártyával) rendelkeztek, s arra kötelezték ôket, hogy jugoszláv zöld kártyát vásároljanak.
Ez – a gépjármû típusától és érvényességi határidôtôl függôen – 150-2500 német márkába kerül.
A belgrádi román nagykövetség sajtóattaséja szerint "valószínûleg az évforduló ünnepeivel magyarázható", hogy a jugoszláv fél nem értesítette hivatalosan Romániát arról, hogy a román állampolgárok az újévtôl kezdôdôen csak a jugoszláv zöld kártya megvásárlásával léphetnek be Jugoszláviába. Kivételt ez alól csak azok a román állampolgárok képeznek, akik 1999. december 31-ig vásároltak zöld kártyát Romániában – közölte a román illetékes.
Fertôzô májgyulladás-járvány veszélyére figyelmeztetnek a járványügyi szakemberek.
Hírforrások szerdán arról számoltak be, hogy a járványügyi szakemberek, kórházigazgatók és közegészségügyi illetékesek jelzései szerint az utóbbi hetek során jelentôsen megnôtt az A- vírus okozta fertôzô májgyulladásos megbetegedések száma.
A fôváros közegészségügyi igazgatóságának egyik vezetôje például arról számolt be, hogy Bukarestben az óév utolsó hónapjában több mint száz beteget szállítottak kórházba májgyulladással. Nicolae Poll aligazgató elmondása szerint Bukarest minden kerületében legalább 2-3 iskola fertôzô gócnak bizonyult, ahol 5-15 megbetegedés fordult elô.
Nagyváradon egyetlen hét leforgása alatt negyven beteget utaltak be a helyi járványkórházba. Valamennyien a májgyulladás A-vírusával fertôzöttek. A legtöbb beteg Biharvajdáról, Margittáról és Papfalváról került kórházba.
A nagyváradi járványkórház igazgatója szerint a betegség újbóli megjelenése azzal magyarázható, hogy a tavalyi járvány gócait nem fertôtlenítették kellôképpen, és az elemi egészségügyi- élelmezési szabályok tiszteletben tartásának hiányában a májgyulladás most ismét járványos arányú elterjedéssel fenyeget.
Orvosok rámutattak, hogy az országban van bejegyzett májgyulladás elleni vakcina, de nagyon drága, és a szegénység miatt sokan nem képesek megvásárolni a gyógyszert.
Drágul a tej, a kenyér, a hús, az olaj és szinte minden. Még ez a napilap is, melyet ön most olvas, arra kényszerült a kormányfôvé ütött, volt jegybankelnök adóreformja következtében, hogy felfele kerekítse
szabadeladási árát. De ez csak az idôszerû magyarázat. Pénzromlásos világunkban szinte már nem is számít eseménynek egy kis drágulás. Belefásultunk nyomorunkba. Az egy évtizede tartó árszökést a jövedelmek nem nagyon követték. Fôleg a nyugdíjasok pénztárcája laposodott szinte hónapról hónapra. Természetesen a bankárokat ez nem érdekli. Ôk nagyon jól keresnek azon, hogy az éhbérekbôl is tartalékoljunk. A még rosszabbra számítva. A törvényhozókat pedig csak a választási kampányok idején foglalkoztatja jólétünk. Egyébként jól elszórakoznak civakodva egymással.
A nagyreményû parasztpárti-demokrata-liberális, na, meg RMDSZ-kormányzás elsô három évében zuhanórepülésbe fordult a gazdaság. S megint nekünk, fogyasztóknak kell talpra állítanunk az elgáncsolt termelést. De sebaj, csak lenne eredménye ennek az adóreformnak és beválna a bankárból lett kormányfô jóslata: a mi utcánkban is kisüt majd a nap. Reménykedni szabad, sôt kell is, csak azt nem értem, miért kapkodnak. Megértem, hogy a pénzügyi év kezdete sürget, de miért nem lehetett december utolsó napjaiban kidolgozni az alkalmazási rendelkezéseket? S ne ilyen fejfájós idôszakban zárjanak be a patikák!
Ez csak egy sakkjátszma merész kezdôlépése – nyilatkozta a minap a miniszterelnök szóvivôje az árdrágítást elôidézô pénzügyi manôver kapcsán. Hasonlatát elfogadva csak azt fûzhetjük hozzá, hogy ez egy végtelen játszma, amelyben hullanak a parasztok, a bástyákat – emlékeznek-e még, nem is olyan régen így nevezték a jelentôsebb iparvállalatokat a szocreál- közgazdászok – is elveszítjük, de a játék folytatódik, és a méltatlanul elfelejtett költô szavaival élve: minket öröksakkban tartanak.
Tartozik a polgármesteri hivatal
A megyeszékhelyen január 3-án egész nap és 4-én délelôtt nem közlekedett a Remeteszeg utcában a 3-as, az Ady negyedben pedig a 16-os autóbusz. Így ezekben a városrészekben szünetelt a közszállítás.
Chiorean Emilt, a marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat igazgatóját kérdeztük, miért hozta ezt az intézkedést. A igazgató elmondta, hogy a járatok idôleges beszüntetésével tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem fizette ki azokat a céltámogatásokat (szubvenciókat) – például az autóbuszjegyárak szinten tartására szánt különbözetet, a nyugdíjasok ingyenes jegyeinek ellenértékét stb. –, amelyeket december 16-ig kellett volna folyósítania. Mivel ez nem történt meg, december 21-én a vállalat átiratot küldött a polgármesteri hivatal községgazdálkodási igazgatóságához. Ebben közölték, hogy ha a 4 milliárd lejnyi tartozást nem utalják át a vállalat számlájára, kénytelenek lesznek felfüggeszteni tevékenységüket. A pénzügyi nehézségekre hivatkozva próbálták kényszeríteni a polgármesteri hivatalt, hogy fizessen.
Január 4-én Emil Chiorean igazgató és Ignat Ioan, a polgármesteri hivatal községgazdálkodási igazgatóságának igazgatója az általuk korábban aláírt szerzôdést egy függelékkel egészítették ki, amelyet mindkét fél aláírt, s amelyben a polgármesteri hivatal arra kötelezi magát, hogy a felhalmozódott adósságokat újrafelosztva január és február folyamán két-két milliárdos tételben fizeti vissza.
Chiorean igazgató az anyagi nehézségek kérdését érintve elmondta, hogy a vállalat az Ausztriából importált 27 autóbusz árát nem törlesztheti. Eddigi elmaradásuk 146.000 német márka. Továbbá arra is kitért, hogy ha a polgármesteri hivatal nem fizetiné tovább a szubvenciókat, akkor egy autóbuszjegy ára 3500-3600 lej lej körül lenne.
A tegnap aláírt függelékben szerepel még, hogy az 1-es, 3-as és 7-es autóbuszok ezután behajtanak az Állomás térre. Az idôlegesen beszüntetett 3-as és 16-os vonalon – ahol a közszállítás mûködtet járatokat, a maxi-taxik kizárásával –, újraindították a buszokat.
Állami üzlethelyiségek eladása
Az állam pénzén épült, a polgármesteri hivatal tulajdonában levô üzlethelyiségek eladása, amit az 1998-ban hozott 505. számú kormányhatározat rendelt el, leghamarabb tavaszra zárulhat le.
Mint ismert, a kormányhatározat életbe lépése után még egy esztendô telt el, amíg a polgármesteri hivatalban tisztázódott az érintett helyiségek bérlôinek helyzete. Harmincegy bolt esett a kormányrendelet jogkörébe, ezekbôl huszonhétnek a bérlôit fogadta el tárgyalópartnernek a helyhatóság, és november elején megkezdte velük a közvetlen eladásról folyó tárgyalásokat.
Idôközben több kereskedô jogi úton megtámadta a polgármesteri hivatalt, kifogásolva a helyiségek magas árát. November végén a helyiségek árát csökkentették, és fizetési kedvezményeket is adtak az érdekelt kereskedôknek, így húsz adásvételi szerzôdést kötöttek meg, az induló árszintnél mintegy harmaddal alacsonyabb áron. Hét kereskedô már teljes mértékben kifizette az eddig általa csak használt helyiség árát, a többieknek legkésôbb idén november végéig kell fizetniük. Idôközben még egy helyiség addig vitatott jogi helyzete is tisztázódott, és ennek bérlôje is elfogadta a fizetési feltételeket, de az adásvételi szerzôdést még nem kötötték meg.
Tizenegy bolt nem kelt el a tárgyalások során, ezeket a kormányhatározat értelmében nyilvános árverésen kell eladni. December 23-ára az árverést meg is hirdették a helyi sajtóban, mégsem kerültek a boltok kalapács alá, mivel a hivatal jogászai nem találták jónak a feladatfüzetet. Az új dokumentum ebben a hónapban készül el, és február közepéig várható az árverés megszervezése. Azonban két helyiség árverezése bizonytalan. Egyik, az Extra Rt. fôtéri áruházának sorsa fölött a jogi vita tovább folyik, és végleges döntés híján árverezni sem lehet. A másik ilyen helyiség a Székely Vértanúk utcai postahivatal, amelynek megvásárlásáról az elsô tárgyalások során a brassói postaigazgatóság lemondott, viszont két hónapja megváltoztatták álláspontjukat, és tárgyalásokba bocsátkoztak a helyhatósággal, elvben elfogadva az adásvételt. Azonban az állami intézményben a döntéshozatal mechanizmusa nehézkes, és a helyiség megvásárlását a posta intézményének idei beruházásai közé kell befoglalni.
Az is tudott, hogy a boltok árából a tavalyi helyi költségvetésbe jelentôs bevételt reméltek. Ez csak részben folyt be, hiszen a helyiségek árai jelentôsen csökkentek, ugyanakkor a megkötött szerzôdések értékének nagy részét a kereskedôk már kifizették. Az már természetes, hogy a tervekkel ellentétben a boltok eladása csak idén ér véget. Érdekes mozzanat lesz az egész kérdéskörben, hogy az árveréseken mekkora pénzt ajánlanak majd fel a kalapács alá kerülô boltokért. Ugyanis, ha még visszaemlékszünk, a tárgyalások kezdetén általános felháborodást váltott ki a boltok ára. Az árveréseken az induló ár a tárgyalások alapját is képezô árszint lesz, és az itt megmutatkozó piaci kínálat lesz majd az ôszi vita döntôbírája. Ne feledjük, sok pénzrôl van ugyan szó, de a városnak ez csak egy egyszeri bevételi forrás, lévén hogy valamely dolgot egy tulajdonos csak egyszer adhat el. És a befolyó pénzt szociális lakásokra kell elkölteni, amikre jócskán lesz még szükség, talán évtizedeken keresztül is. És azon elgondolkodott-e vajon valaki, mekkora pofon az önkormányzatiság elvének az 505-ös kormányhatározat? Hiszen a mai piaci feltételek mellett a boltok eladási ára néhány évi bérleti díjnak felel meg. Ha már kitaláltak valamit a szociális lakások építésének segítésére, talán azt is meggondolhatták volna odafenn, hogy több kis lépéssel messzebb lehet érni egy nagy ugrásnál... Az önkormányzatiság elve pedig akkor érvényesülne, ha a helyhatóság maga dönthetné el, mit is akar tenni tulajdonával.
Jobb késôbb, mint soha alapon, a törvény életbe lépése után megkezdôdött a felvilágosító kampány az összjövedelmi adót szabályozó törvény kapcsán. A magyarázat szerint bôven van még idô a törvénnyel való ismerkedésre, hisz az elsô bevallásokat csupán 2001 elején kell benyújtani, az viszont senkit ne zavarjon, hogy civilizáltabb vidékeken ezt általában jobban elôkészítve teszik.
Jó hír a felvilágosító kampány kapcsán, hogy ezt végre profikra bízták, a Media Consulta német cég hangolja össze a propagandát, s további két német konzultancia céget is bevonnak az akcióba. Az új törvény teljesen új rendszert vezet be, s a lépés fontosságát aláhúzza, hogy a felvilágosításra az Európai Unió biztosított bôkezû alapokat.
A kampány tulajdonképpen novemberben vette kezdetét, de az elsô idôszakban elsôsorban a cégekre, intézményekre összpontosítottak, hisz ezek már január 1-jétôl bevezetik minden egyes alkalmazott számára a pénzügyi lapot, amely majd az összjövedelmi adó kiszámításának alapjául szolgál. A szervezôk 400.000 brosúrát nyomattak, melyek a lakosság felvilágosítását szolgálják. Az egyik legfontosabb információs eszköz az internet, az összjövedelmi adóról szóló honlapot (www.mfinante.ro) állandó jelleggel aktualizálni fogják, ugyanakkor ez remek lehetôség az alkalmazáskor felmerülô gondok összegzésére és általános érvényû megoldására. Ugyancsak rendszeresen közölnek információkat az írott és elektronikus sajtón keresztül.
Hogy mennyire komolyan veszik a német szervezôk a dolgukat, jelzi, hogy a kampánynak külön logója (megkülönböztetô grafikai jele) és jelszava – êegy bölcs lépés – van.
Az átlag elôfizetôre elsôsorban az ôsz folyamán figyelnek majd oda, hogy felkészítsék a jövô év elején rá váró tennivalóra. Addig azt remélik, hogy minden felmerülô kérdésre megnyugtató választ tudnak adni.
Lapunk rendszeresen szándékozik felvilágosítást nyújtani az összjövedelmi adó kapcsán felmerülô minden kérdésrôl. Sorozatunkat – a könnyebb felismerés érdekében – a szervezôk által adományozott jelszóval és logóval jelezzük.
Abban a falucskában szilveszterkor az a szokás, mint sok másutt is Erdélyben, hogy éjfél tájban az emberek összegyülnek a templom elôtt, pontban tizenkettôkor megkondulnak a harangok, a férfiak felmennek a toronyba, elparentálják az óesztendôt (ez egy kicsit halotti énekként is hangzik, "Ó, mily rövid ez az élet, / Ragad minket az idô: / Íme, ismét már oda lett / Éltünkbôl egy esztendô…" ), aztán egy másik énekkel kérik az Istent, hogy segítse ôket át az újba s véges-végig megtartsa erôben és egészségben, jólétben és boldogságban ("Ez esztendôt megáldjad, / Ez esztendôt megáldjad, /Kegyelmedbôl, Úristen, / Bôséggel ékesítsed, /Bôséggel ékesítsed, / Te szent Jehova Isten" — ennek a szerzôje Geleji Katona István). Ezután a falu rigmusmondója szép zengzetes versben köszönti a világot, boldog új évet kívánva minden lakosnak. Régen, mikor még sokan voltak, a szomszédos felekezeti iskola színpados termében múlatták az idôt, toronymászás után pedig igazi pergô mulatság, újévi bál kerekedett kivilágos kivirradtig.
Mára megcsappant a nép, ki-ki otthonában várta a torony-idôt, az a néhány szomszéd, aki még itt él, vendéget is kapott, hazajöttek a fiatalok, hoztak magukkal kíváncsi németet, testvéregyházi magyart, hollandot, Cserés Feriéknél pedig majdnem tizenketten ülték körül az ünnepi asztalt, a "felsôházban", ahová csak nagy napokon jártak be, ünnepit ölteni. Cserés Feri nem tudta hová tenni magát a jókedvtôl, mind a két fia itt van, az egyik katona még, a másik már az unokát is hozta, a kismenye ennivaló, néha rajta is felejti a szemét, pedig hát közelebb van ô már a hatvanhoz, mint az ötvenhez, a felesége se öreg még, van rajta fognivaló bôven, aztán a leánya hozott két egyetemista barátnôt, késôbb megérkeztek a barátaik is, jól átfagyva, de mit számít az, eljöttek a sógorságok a városból és itt a bátyja is családostól, asztalfôre két öreg szülôjét ültette, és gyönyörködött bennük, ugyanakkor fohászkodott is egyet titokban, hogy az övéi ilyen szépen megvolnának, mert lámcsak…Itt azonban elvágta az esze fonalát, nem akart bajra, halálra, bénulásra, rákra, sérvre, akasztott emberre gondolni. Ma az öröm estéje, jön a kétezredik esztendô, lehet akármi, világvége is, ha ôk itt ilyen szépen együtt vannak, az se baj, ha tüzes mennykövek szakadnak le a háza elôtt magasodó Bivalydombról, melyen olyan kitûnô szánkóutat vertek a gyermekek, hogy Cserés sem volt rest, kétszer is felbattyogott s azonnal le is csúszott az örömtôl sikoltozó unokával, Péterkével.
A vacsorát már tíz óra tájban elkezdték, a fiatalok az út felôli elsô szobába szöktek át minduntalan, ott kedvükre táncolhattak, rossz sejtelmével ellentétben ezek nem bömböltették a hangmicsodát, szépen, kulturáltan tudnak táncolni, állapította meg. Az egyik diák azonban folyton az idôrôl meg a világvégérôl szövegelt apjának, idôs Cserés Ferencnek, aki szájtátva hallgatta Nostradamust és a többieket, meg hogy micsoda félelem szokott erôt venni ilyen fordulók idején a népeken, mennyire buták, babonásak, satöbbi. A házigazda is belehallgatott a mesébe, aztán kiment megnézni a jószágot. És hát a fekete macska éppencsak hogy átsiklott a csizmája elôtt, a kutya pedig felüvöltött a láncon. Persze idegenek haladtak el a kapunál, de Cserés Feri megrázkódott. Istenem, gondolta. Ha történik valami...Kétezer: az nem gyermekjáték. Feltámadhat az Úrjézus. Kitörhet börtönébôl a Gonosz. Jöhet egy földrengés. Cserés a földrengéstôl rettegett leginkább. Hetvenhétben Bukarestben járt földgázügyben, ott találta a nagy rázkódás. Igaz, csak egy kis kültelki kocsmában, de amit késôbb látott, az egy életre elég. A földrengésnek már a puszta gondolatára is elemi erôvel szállta meg valami bénító félelem, valami elemi erejû rettegés.
A borjat mindenesetre nem kötötte vissza, a tehént is csak lazán hagyta, ha baj van, amilyen rafinált, kihúzza a láncból a fejét. A disznókkal nem foglalkozott, azok akkor jönnek ki, amikor akarnak, hitvány egy népség, kirágták a betont is. Tyúk nem kerregett, liba nem gágogott, réce nem hápogott. A juhok sem bôgtek. A kutyát elengedte, az viszont úgy elrohant, mintha karót kapott volna a farába.
Kétes sejtelmekkel ment vissza a házba, ott javában folyt a buli, alig vették észre, hogy istenem, már itt az éjfél, harangoznak. Nosza hamar felkerekedtek mind, a templom alig ötszáz méternyire fehérlik, Cserés azonban hátramaradt, avval, hogy neki kell bezárnia a kaput. Be is zárta, de aztán egyáltalán nem akaródzott a többiek nyomába erednie. Valami megmagyarázhatatlan erô térítette el, fel a Bivalydombra, gyermekkora kedvenc "lesôhelyére", ahonnan az öreg diófa tetejérôl mindent és mindenkit látott, aki csak a faluba betette, vagy aki az utcára kitette a lábát, és minden pletykát kihallgatott.
A diófa helyén most jókora kórérakás áll. Ô rakta, hadd legyen mit behordogatnia majd zsúponként a juhoknak. Itt áll, és hallgatja zakatoló szívét, melle kidomborodik, alakja felmagasodik, mint valami elszánt ôrszemé, amikor elindult ide, azt hitte, csak a falu éjszakai képére kíváncsi, hogy a polgármester becsavartatta-e az égôket az utcai oszlopokra, szóval hogy egy kicsit gyönyörködik a falu "éjszakai kivilágításában", és máris indul a toronyba. Énekelni, hogy milyen rövid ez az élet.
De hiszen éppen ez az. Ha mégis történne valami…Akkor itt fenn van az abszolút biztonság. Itt nem dôlhet rá semmi. A Bivalydomb olyan, mint egy
felszíni óvóhely. Csizmája mély nyomot olvasztott a friss hóba, és úgy érezte, béklyó van a lábán.
Behúzzák a harangot, hallja az éneket, tisztán, szépen, a fiai finom tercelését is jól felismeri, tôle tudják a hajlításokat, aztán a másik éneket, és, ejnye, a fenébe, a köszöntô!…Hát azt évek hosszú során át ô, Cserés Feri szokta mondani, még Keresztes tanító úr hagyta rá, amikor halála elôtt a kottás füzetekkel a rigmusokat is neki adta…
Valami szövegelés azért mégis van, de nem az ô nyelvükön, aztán mégis, de nem idevaló szólásban, aztán a két himnusz, és…és kész.
A nagy döbbenetben, melyet ittrekedése miatt érzett, meg a nagy sunyi hallgatózásban megfeledkezett arról, ami ideszögezte, ennek a kórérakásnak: hogy jön, jöhet a világ romlása, a VÉG!…
Zavarodottságában vizelni próbál, aztán letolja a nadrágját, mert egyéb is kikéredzkedik, rettenetesen sajnálja magát, és nyög akkorákat, hogy visszhangzik a szôlôhegy is. Végül, mikor hallja: jönnek már vissza a vendégek, megtörli fagyos kukoricavirággal, mint valaha legénykorában, nincs benne élvezet, magára ráncigálja elegáns csizmanadrágját, és szinte-szinte az ülepén érve az aljba "fogadja" a közben egy-két sógorral, baráttal megszaporodott vendégkoszorút, cefetül szidva a borjat, amellyel mindmostanáig közelharcot vívott, sôt jószerint be se tudta kötni, "csak tessék, tessék befáradni nyugodtan, visszamegyek az istállóba, mert ha nem, reggelig mind kiszopja a Virág tejét"…
Nem sokkal késôbb hóval dörzsöli be mindkét arcát, míg vérvörössé nem pirul. Akkor aztán leveti a zakót, s egy szál ingben, lájbiban bemerészkedik, tölt a szikrán fôzött kisüstibôl, mond "gazdai szót", és elszavalja a "sajnálatosan elmaradt" toronybeli köszöntôt. Nagy, lelkes taps jár érte, fôleg a fiatalok rajongják körül. A végére hagyja az "Áldást": énekelve, a Geleji Katona Istvánét, azzal a résszel, hogy "Tégedet áldnak, / Kik lakoznak e földnek színén. / És a puszta helyek is / Bôséggel, / Halmok áhítozódnak / Víg kedvvel; / Boldog, kit magadnak választál, / Sionnak királya!"
A siker kellôs közepén hirtelen és kérlelhetetlenül, félreérthetetlenül és parancsolón, mint valami szakaszparancsnok: megmorran a gyomra. Mit ettem meg, mit ehettem, gondolja egészen elgyávultan, miközben meglehetôsen dicstelenül hagyja el a "csatateret"; futtában az udvari budi felé megpróbálja egyszer s mindenkorra levágni a földrengést, a világvégét, sôt magát a Bivalydombot is az esze fonaláról. Ezt suttogja: kétezer, kétezer, kétezer, kétezer, kétezer…
És karácsonyra megszólalt az orgona a vásárhelyi ferencesek templomában. Ezt azért mondjuk így, mert a hívek korábban némi kétkedéssel fogadták azt a lehetôséget, mi több, egyházi részrôl ajándékot, hogy a kántor a régi és eredeti hangszeren játsszon nekik betlehemes énekeket már karácsony éjszakáján. Bár lehet, egy kézlegyintéssel is számonvehetô a dolog, a muzikálisan képzetlen ember egyszerûségével: csak szóljon, mi majd énekelünk... A zenemûvész másként látja: néhány napja Marosvásárhelyen már eggyel több a hangversenyképes orgona.
A hangszer a hetvenes évek elején, a ferencesek fôtéri templomának lebontása után került át az új Szabadság utcai Szent Imre-templom karzatára, ahol az orgonajavító mester, a nagyváradi Molnár József most december havában szerszámosládájából jócskán kirakodott, s egy ritka mesterség mûhelytitkait tárta fel, hol a kíváncsiskodó atyáknak, hol a hivatlan karzati látogatónak. Nincs parancsolati tiltás, mesterséget templomban is szabad lopni, vélem, csakhogy mire jó egy-egy fura mozdulat, a sípokon átlôtt tüdôs fuvallat? Egyébként is, ha a mester nem mondja, mit tudhat meg abból a szemlélôdô, hogy ólomcsövet csúsztat ide s tova a forrósággal megtelt puszta tenyerében. Marad a talány, vagy pedig módomban áll megtudni, az ólomcsövet ekként is lehet nyújtani még...
Csodálkozni végsô soron nincs is mit, minden a fizika kérdése és törvénye, nyilvánvalóan közbejön a szakmai tapasztalat, csakhogy az utóbbiból egy mesterségre elegendô mégis honnan? Hiszen a tervgazdálkodásban aligha hoztak pályaválasztó felvételizôknek szánt brosúrák afféle tájékoztatót, hogy itt és ott orgonajavító, netán orgonaépítô szakképzés indul, pályaválasztók, csak egymást le ne tapossátok... Gyorstalpaló orgonaromboló kurzusokról ellenben hallottunk...
– Mindenféle ideológiára figyelni nincs idô, élni pedig kell – mondta bölcsen Szabó Gy. László annak idején, s befogta a fiút. Vitte magával a gyermeket ahová csak lehetett, Erdély-szerte komor és hûvös karzatokat mászni. Ô volt a nagyapa és a mester is bizony, mégiscsak a pécsi Angster orgonagyárban szerzett oklevelet. A monarchiabeli Magyarországon a pécsieken kívül orgonát még a budapesti Rieger testvérek – a marosvásárhelyi Kultúrpalota orgonája is az utóbbi cég gyártmánya – és a temesvári Wegenstein gyártott, és itt bezárul a sor, ami a történelmi Magyarország orgonagyártását illeti. Késôbb meghúzták a határokat, Szabó Gy. László egyszerre lett nagyapa, ezzel egy idôben oktató és kenyéradó, meg aztán utolsó erdélyi orgonaépítô mester, Molnár József pedig pályaválasztó, akit ezen érdeklôdése miatt furcsállt bizony az esztergapadok felé irányított, a vegyszergyártást kitanult , a szocialista építôtelepbe lett kényszerszerelmes, vagy éppen disszidálásra hajlamos korosztály.
Ennek a nemzedéknek sem mondott sokat Angster, sem a párizsi Cavaillé-Coll, a késôbbi "agyonmechanizált vagy számítógépesített" korosztályoknak jóformán semmit se mond már. Említve volt az imént a forró tenyérben nyúló ólomcsô, de hogyan helyezhetô be az egyszerû mûvelet a XIX. századig alkalmazott orgonaépítô technológiába? Amikor még a barokk orgonákat mechanikai csúszka-rendszerrel építették, és ezután kezdik el az ólomcsöves, úgynevezett pneumatikus traktúrájú orgona gyártását.
A kérdésre válasz se volna már, ha nem lett volna legalább egy szál mester hírmondónak és egy szál inas egész Erdély földjén, mert orgonaépítés – hovatovább: javítás – csakis itt jöhetett szóba, a Kárpátokon túli ortodox vidékeken aligha, azon egyszerû oknál fogva, hogy ortodox templomokban nincs is orgona, érthetô a mesterség eltitkolása, a szakma iránti hivatalos közömbösség. Restaurátorokat pedig nem a mi sorainkból képeztek mûvészeti fôiskolákon rendszerint.
Arra pedig tellett Molnár József tehetségébôl és tudásából, hogy felvételt nyerjen a mûépítészetire Kolozsváron, de néhány szóra érdemes még a gyermek- és ifjúkor, hiszen nagyjából a nagybányai mûvésztelepen, mûvészközépiskolában, akörül és Misztótfaluban zajlik. De valahogy minden az orgona, a hangszer körül történik, akárhogy is, ma a három unoka: József és Csaba orgonaépítôk Biharban, tágabb fogalommal Erdély orgonamesterei, Molnár Tünde pedig orgonamûvész Marosvásárhelyen, számtalan erdélyi-bukaresti hangversennyel, jónéhány külföldi turnéval és hírnévvel. Apjuk református lelkész Misztótfaluban, a Misztótfalusi Kiss Miklós Múzeum alapítója, egyetlen Aranyos Bibliának tulajdonosa, elszegényedett grófnôtôl szállt az értékes kiadvány a Molnár család tulajdonába.
Noha 1979-ben még javában folyt a szocialista építkezés, és Molnár József építész ott, ám az öregedô mester szerint sokkal humánusabb dolog orgonát építeni, az építôteleprôl az unokát még le tudja beszélni idejében, él még benne a szakma, a titkos mesterség szép élménye. Kilencszáznyolcvanegyben Szabó Gy. László még dolgozik, de mellette az unoka már többet, mint az egykori segéd. Aztán három évre rá azt mondja: váltok iparengedélyt... A dolognak pikantériája volt: nem akadt, ma sincs, aki levizsgáztatná az orgonaépítés mesterségébôl Molnár Józsefet, ugyanis szakképzett, kompetens szakember vagy fórum az országban mindössze csak a nagyapa, aki elôtt a szakma tekintélyének megfelelô vizsgát tehetne. Kálváriával: tehetett, amíg az "öreg" élt. Szabó Gy. László egyébként 40 éves mestersége alatt Erdély- szerte 32 orgonát épített, legalább 150 orgonát javított Csángóföldön, Nagyváradon, Székelyföldön, Nagybányán és a "protestáns" Galacon... Itt jegyezzük meg, hogy a Romániában fellelhetô több mint 1100 orgonából legalább ezer hangszer Erdélyben található. A második világháborút követô népi demokráciás idôkben, el egészen a közelmúltig az orgona osztály- és népidegen hangszernek minôsült, javítására sem egyházi alapokból, pláné állami forrásokból nem futotta, a helyzet valamelyest csak a nyolcvankilences fordulat után változott. Ahol igen.
Nos ezzel visszakanyarodhatunk Marosvásárhelyre, mint mondtuk, karácsonyban a ferencesek templomában megszólalt Szeidl Ferenc 1937-ben épített orgonája, Molnár József munkája nyomán. Marosvásárhely egykori polgáráról, az orgonaépítô Szeidl Ferencrôl annyit, hogy jó iskola volt számára a budapesti Rieger-cégnél eltöltött néhány esztendô, a vásárhelyi orgona volt a hatodik vagy a hetedik (egészen pontosan nem tudni) önálló munkája. Persze, akkorjában is voltak kultúrára, zenemûvészetre rájáró nehéz idôk, más orgonákból vett sípokból állította össze a kétmanuálos és pedálos orgonát a mester, a hangszín- összeállításban különleges igényeket is figyelembe véve, trombita és vox humana nyelvsípokat épített a 19 sípsoros orgonába Szeidl, ami az eklézsiának akkor is sokba került bizony...
Mit változtatott Molnár József az átépítés során? Jó kérdés és véletlen volt, de a mester elmondta, hogy beépített egy aliquot quint sípsort, ami az orgona elônyére vált, ezt még Boros Valér karnagy kérte.
Ülünk a karzaton a sípok alatt és Molnár Józseffel beszélgetünk. Tíz évi munkájának van számvetése. Több mint 100 orgonát javított és önállóan kettôt épített. Egyiket Tasnádszántón, másikat Bálványosváralján. Azt mondja, kiemelkedô teljesítménye a kolozsmonostori apátsági templom orgonájának kijavítása volt, amit 1792-ben épített Szászdályán az egyik leghíresebb szász orgonaépítô, Samuel Maetz. Az ortodoxoktól kapta vissza ôsrégi templomát a katolikus egyház. Az orgonát restaurálni kellett az egész templomegyüttes felújítása során, erre megbizatást kap Molnár. A munka három évig tartott, kuporogva a karzaton, nedves történelmi levegôben. És jött az értesítés az Európai Uniótól: a felújított kolozsmonostori templomot és eredeti formáját visszanyert orgonáját európai örögségként díjazza a szervezet Europa Nostra- díjjal.
– Ez az én negyvennégy évem – mondja a mester, s puszta marokkal nyújt egyet az ólomcsövön.
– Nem gyúl ki a tenyere? – kérdezem.
– Ha kigyúl, akkor énekel – mondja.
A sarokban hallgatózik Szent Ferenc.
Az 1999. december 29-én jóváhagyott 215-ös számú sürgôsségi kormányrendelet értelmében ez év január elsejétôl valamennyi termékre és szolgáltatásra kiszabott hozzáadott értékadó egységesen 19 százalék. Hogyan változtak az árak, ennek néztünk utána a tegnap a megyeközpont kereskedelmi egységeinél.
Az Aesculap és az Atlas gyógyszertár- hálózatok valamennyi patikája a héten zárva tart. Adela Strâmbu, az Aesculap vezérigazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, jelenleg folyik a raktáron levô valamennyi, belföldi és külföldi gyártmányú gyógyszer árának 8 százalékkal való módosítása. Az Aesculaphoz Maros és Hargita megyében húsz gyógyszertár tartozik, ezekben leltároznak. Az ATLAS igazgatója, Delia Tarcea elmondta, megkapták az Egészségügyi Minisztériumtól a belföldi gyógyszerekre kiszabott új árakat. A lerakat két vásárhelyi gyógyszertárában jelenleg leltár van, elôreláthatóan a jövô héten nyitnak, amikor már az új árakon juthatnak a termékekhez a vásárlók. Néhány példa: az Algocalmin 4400 lejrôl 4700-ra változott (20 darab), 20 darab Aszpirin 2300- ról 2450 lejre, míg a Paracetamol 3500-rôl 3750-re, a Dipiridamol 6450-rôl 6900-re, a C-vitamin 6300-ról 6750-re, a Penicillin ára pedig 16.000-rôl 17.200-ra módosult.
A Fortuna üzlethálózat január 3-tól a módosított árakon kínálja a termékeket. A Tudor lakónegyedi Doina élelmiszerboltban a 900 grammos Mopan-kenyér ára 6300 lej (a gyár 4600- ért szállítja), az 1,2 kilós fehér kenyeret pedig 8500-ért kínálják (gyártási ára 6200 lej). Egy liter tej 5350 illetve 5500 lej, a vásárhelyi tejgyár által elôállított vaj ára 9750 lejrôl 10.600-ra változott. A 65 százalék zsírtartalmú tordai vaj ára 12.000 lej (volt 11.050). Az olaj ára sem maradt változatlan: egy liter 16.400 lejrôl 17.800-ra, a Bunica litere 17.200-ról 18.600-ra, a Floriolé 20.100-ról 21.700-ra nôtt. A csirkecomb kilójának ára 44.900 lej (volt 41.500), a csirkéé 25.850 (a korábbi 23.900 lejjel szemben), a tyúk ára 24.800 lej (volt 22.900). A tojás darabjának ára 1750 lejrôl 1900-ra változott. Danciu Rozalia elárusító elmondta, az üzletben árusított termékek 30 százalékára eddig 11%-os HÉÁ-t alkalmaztak, ezeknek ára nôtt 8 százalékkal.
A vásárhelyi Grosaliment Rt-nél is 8 százalékkal változott az alapélelmiszerek ára. 3 százalékkal csökkent viszont a cukoré, amelynek nagykereskedelmi ára eddig 7000-7500 lej volt. A leginkább keresett olaj litere 13.000 lejrôl 14.040-re változott – tájékoztatott Toma Vasile vezérigazgató.
Annak ellenére, hogy a Szállítási Minisztérium jóváhagyása alapján, január 1-tôl 48 százalékkal nôtt a Basescu- adó, a Letéti- és Takarékpénztár megyei kirendeltségéhez nem érkezett ilyen jellegû értesítés. Ezen okból kifolyólag egyelôre nem veszik el az idei útadót. Walter Gringer, az illetékbegyûjtô pénztár alkalmazottja elmondta, jövô hétre várják a határozat érkezését az alkalmazandó új összegrôl. Véleménye szerint a késés semmiféle hátrányt nem okoz, mivel a Basescu-adó kifizetésének határideje június 30-a.
A postai igazgatóság országos szinten január 3- tól változtatta a díjszabásokat, tájékoztatott Ana Tisler igazgató. Elmondta, az alapszolgáltatások ára nem változott, a bel- illetve külföldre küldött levelekre, levelezôlapokra ragasztandó bélyeg ára ugyanaz maradt. Változott viszont a kiegészítô szolgáltatások tarifája. Az ajánlott levél ára 1600-ról 1900-ra módosult (külföldre való címzés esetében ez a tarifa 14.500-ról 16.300-ra), az express küldeményé 1000-rôl 1100-ra (illetve 8500-ról 9600-ra), a postai utalvány átvételi visszaigazolása 1700-ról 2000-re (14.500-ról 16.300-ra), a post-restant 1600- ról 1700-ra (akárcsak a külföldi küldemények esetében) változott. A gyorsposta szolgáltatásai a következôképpen módosultak: legtöbb 100 grammos küldemény esetében a díj 6400 lej helyett 7500 lej, 100 és 500 gramm közötti küldeményért 18.400 lejt (volt 15.700) kell fizetni, az 500-1000 grammos csomag ára 30.700 lej (volt 26.200), az 1000-2000 grammos csomagé 46.200 (volt 39.500). A tavaly bevezetett on line szolgáltatás ára 30.000 lejrôl 40.000-re változott.
A megyeközpont elektronikai termékeket árusító boltjaiban a régi árakon juthattak hozzá a különbözô háztartási cikkekhez a vásárlók. Az elárusítók elmondása szerint mindössze az újabb szállítmányok ára lesz kisebb 3 százalékkal.
Gy. M. nem szereti a sört, illetve a megszámlálhatatlan fajtából egyet kedvel csupán, azt is azért, mert nem fúvódik fel tôle. Ritka erény ez az árpalevek sorában. Kénytelenek vagyunk ideírni a sör nevét is, reklám ide, reklám oda, mert ebbôl fakad a Gy. M. kisbalhéja egy fantom tolvajbandával. Az EFES PILSENER- rôl van szó, amely rangos nemzetközi cég, rönomméját pedig valaki vagy valakik csúnyán rontják, méghozzá nem csak Bukarestben. Gy.M. nem az a szenvedélyes játékos, de ha már van egy olyan lehetôség, hogy a söröskupak belsejére írt jelzés nyomán nyerni lehet ezt-azt, hát jó néven veszi, ha neki is szolgál olykor a szerencse. Két nyerô kupakot talált, az egyik utazótáskát ért, a másik deréköves pénztárcát. No, ez derék!, ujjongott barátunk, aki régebben arról is híres volt, hogy humorizál, egy kicsit a Tomcsa Sándor modorában, képes elkészíteni egyik-másik személy(iség) portréját (igaz, inkább csak profilból), aztán szöveget is tud rittyenteni hozzá, az olvasó közderültségére.
Akkurátus ember lévén kiegyenesítgette a dugók recéit, hogy a papiros megsértése nélkül férjenek bele a borítékba, aztán elcímezte a megadott helyre: Bucuresti, of. p. 32., c.p. 235. Vagyis a fôvárosi harminckettes postahivatal 235-ös postafiókjába. Elküldte november 11-én, megérkezett december 2-án, visszajött a Gyôzelem téri lakásba december 6-án. (A postabélyegzôk dátuma szerint. Amely nap Bukarestbe érkezett, aznap indították is vissza. Itt az 1. sz. postahivatal kezelte a különös küldeményt. A BUCURESTI szó alatt két és fél centivel fehér ragasztott fecnin ez áll golyóstollal írva: "deteriorat in transport", és olvashatatlan aláírás. A boríték fonákján csinos kis hasításos rés árulkodik a kupakok szomorú sorsáról. Csak a Gy. M. teljes nevét tartalmazó névjegykártyáját hagyta benne a boldog rátaláló, nem riasztotta a foglalkozás megjelölése sem (consilier juridic, vagyis jogtanácsos). Amikor az üres borítékot visszakapta, a humorista levelet írt , ez is visszajött 12-i, bukaresti pecséttel, kísérô lapjáról az silabizálható ki (bár a postai tolvajnyelvet ki érti igazán?), hogy az a cím, az a postafiók, amelyre a boldog nyereményt remélô kupaktulaj a sörösdugót postázta, már nem is létezik. Levelében feltárja panaszát: hogy tehát, tisztelt EFES Pilsener , itt lopás és hitelrontás esete forog fenn. Gy. M. meg van gyôzôdve, hogy a postai alkalmazottak szedik ki rendszeresen az efféle nyerô kupakokat, és faramuci "monopolhelyzetet" teremtve nyernek mindenféle tárgyat, ezzel azonban teljesen elveszik a fogyasztó kedvét a további kiváló ital élvezetétôl. És elvesztik az ügyfél, az állampolgár bizalmát. (Ezzel azonban úgy tûnik, itt már a jeddi ezüstrókák sem törôdnek.)
Na de hát már a nyerôkupakfelvevô postafiók is elillant! Most akkor mi légyen? Ki védi meg a fogyasztót? Emilia kisasszonyék talán?
Kedves Gy. M., szerintem legjobb, ha rátérsz megint a — teára. Kupakos teáról még nem regélnek a csúcsreklámok. Azt még nem lopja senki.
(Bocsánat, ha ezzel netán ötletet adtam volna…)
Sokan nem akarnak belenyugodni abba, hogy e két ige bizonyos alakjai eltérô helyesírásúak. A kérdés megvilágítására hívjuk segítségül e szavak múltbeli alakulását.
Századokkal ezelôtt e szóalakoknak az írásmódja szerfölött ingadozott. Többek között ilyen írott alakokat látunk a felszólító módban a hisz és a hagy ige körében: hidje, hidgyen, higyjétek, higy; hadja, hagia, hadgya, hagyatok, haggyuk. Pázmány Péternek egyik mondatában így fordul elô mind a két igének említett alakja: "Azért meg higgyék, hogy rajtunk sem haggyuk az ô dohos kérôséket."
A múlt században is többféleképpen írták a hisz igének vitatott alakjait. 1846 táján a felszólító módban ezt a ragozási formát látjuk: higyek, higy, higyen. Egy 1864-es szótárban ezeket az alakokat ekként tüntetik fel: higyjek, higyj, higyjen. A hagy igének felszólító módú alakjait már egységesen úgy írták, mint napjainkban: hagyjam, hagyjad stb.
Századunkban minden hivatalos szabályzat egyöntetûen ekként kívánta a két ige említett alakjainak írását. A hisz ige felszólító módú alakjait hosszú gy-vel írjuk: higgyek, higgy, higgyen, higgyünk, higgyetek, higgyenek. Tárgyas ragozásban: higgyem, higgyed, higgye stb. A hagy igét az említett módban gyj-vel írjuk: hagyjak, hagyj, hagyjon, hagyjunk, hagyjatok, hagyjanak. A tárgyas ragozásban: hagyjam, hagyjad v. hagyd, hagyja stb. Minden helyesírási szótár századunk elsô évtizedeitôl kezdve megköveteli az említett alakok helyes használatát. Bizonyos tévedések elkerülése végett a higgy igealak írásmódját nem a hagyj alakkal kell összevetni, hanem a lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik stb. igealakokkal: legyen, tegyen, vigyen, egyék, igyék. Egyébként A magyar helyesírás szabályainak legutóbbi, azaz tizenegyedik kiadása eligazít e két ige valamennyi helyesírási kérdésében. Hadd fejezzük be a megállapításokat néhány idevágó példamondattal: Higgyünk egy igazi barát jóindulatában!; Ne higgy a kora tavaszi napsugárnak; Ne higgyetek vezetô politikusaink mosolyának!; "Húzd, de mégse – hagyj békét a húrnak...!" (Vörösmarty Mihály); "Óh hagyd a fájdalmat nekem, Csak hagyd meg a lantot vele!" (Tompa Mihály); Ne hagyjátok el ôseink földjét!
Sokmindenre. De koromnál fogva talán arra kellene kíváncsinak lennem mindenekelôtt, hogy "odaát", ama bizonyos "égi világban", ahonnan egy embernek született ember sem tért még vissza, hogyan is mennek a dolgok, milyen a rend, a fegyelem, a hierarchia?
Vagy az "alvilágban", melyet pokolnak nevezünk azért, hogy ne téveszthessük össze eme földi alvilággal, melytôl valamilyen formában mégiscsak különbözik. Hogyan is zajlik ott az élet, azoknak az élete, akiket földi tevékenységük arra "érdemesített", hogy Lucifernek a szolgálatába kerüljenek?
Mivel ezidáig e Földnek nevezett bolygó lakója vagyok, melyen új év, új évtized, sôt évszázad váltásáról beszélnek, kíváncsiságomat is erre a térségre korlátozom. Ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor szûkebb hazámra, Romániára és ezen belül Erdélyre, vagy éppenséggel Marosvásárhelyre gondolok.
Miféle dolog vagy dolgok történhetnek 2000-ben? Olyanok, melyekre évtizedek óta mindhiába várunk, sôt népek, nemzetek is várnak már régóta, vagy pedig olyanok, amelyek meglepetésnek számítanak a világ számára is, mint például Jelcin orosz elnök lemondása 1999 szilveszterén?
Nem tekintik-e figyelmeztetô jelzésnek például Kína, Észak-Korea, Irak, vagy Szerbia kommunista vezetôi, netán a nálunk még mindig a hatalom átvételére készülô, most ellenzékben levô volt kommunista vezérek?
Nem lenne jó lemondani a nép, népek, nemzet, nemzetek javára, és a hatalom megszerzésére vagy megtartására elhatalmasodott tébolyt a józan ész szanatóriumában kezeltetni?
Kíváncsi vagyok, megengedik-e 2000-ben, hogy a kormány dolgozzon, irányítson, vezessen, vagy továbbra is a kritizálók, beleszólók, tanácsadók, mindent jobban tudók, ún. "vezéregyéniségek" fognak a mass- médiában "hát mögül" országot vezetni?
2000-ben is fizetni fogják azokat a "honatyákat", akik évek óta csak a kereket kötik, újságolvasni vagy szundikálni járogatnak "munkahelyükre", illetve nem is tartják fontosnak a parlament levegôjét szívni, mert jobbat tesz egészségüknek a "házon kívüli" levegô slukkolgatása, hiszen azt a"csekély fizut" úgyis adják.
Az új században is lesz pénze az országnak, parlamentnek azok fizetésére, akik egy évtized alatt csak xenofób, hazaféltô szólamokat, magyar veszélyt, uszítást szajkóztak gyûlésrôl gyûlésre?
A 2000-i választásokon is ragaszkodnak a kétkamarás parlamenthez, hogy többe kerüljön az országnak, és mindig legyen másodfokú kerékkötô, ha például egy törvényt kínkeservesen megszavazott az egyik ház?
A XXI. században is lehetséges lesz, hogy minél nagyobb kárt okozott a népnek, az országnak valaki, annál biztosabb lehet abban, hogy nem kell érte meglakolnia, vagy hogy a "szerzeményét"elveszik tôle.
A törvények hatálya csak az egyesekre érvényes, a kettesekre csupán egészen kivételes esetekben?
A bíróságok, ügyészségek, karhatalmi szervek csakis az igazság jegyében hozzák döntéseiket, nemre, fajra, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, még akkor is, ha a törvény hiányossága folytán lehetséges kétféle döntést is kiizzadni?
Arra is kíváncsi vagyok, hogy az egyes vidéken mûködô "táblafestôk" kilétét 2000-ben sem sikerül megállapítani, és tôlük az újrafestés díját, a le- és újraszerelés díját behajtani, ha már másféle büntetés nem jár nekik?
Az utóbbi hetekben, napokban hirdetett járdatakarítási rendelet csak az egyesekre vonatkozik vagy a kettesekre is, és a büntetés, melyre "kampány" idején sor kerül, egyformán érint "kicsit és nagyot", blokklakót, magánház-tulajdonost és magán vagy állami intézményt is?
A járdatakarítási rendelet csak a fô közlekedési utakra vonatkozik, vagy a mellék- és bekötôutcákra is?
Van-e vagy kerül-e olyan szomszéd vagy lakótárs, aki a beteg, vagy tehetetlen öreg helyett a járdatisztítást elvégzi?
Az úgynevezett "autóbilincselés" folyamatosan történik, vagy csak páros, esetleg páratlan napokon, és csak azoknál alkalmazzák, akik a járda felénél több részt foglalnak el, vagy azokkal szemben is, akik a járdát teljesen elfoglalják, netán kocsijukkal keresztbe állják, hogy a gyalogos kénytelen legyen az úttesten kikerülni? A bilincs csak a "szürke" autók kerekeire tehetô fel, vagy az ún. "dimos" kocsik kerekei sem kivételezettek? Megértik a földön, a járdán járkáló halandók, hogy az autónak is "pihennie" kell valahol, csak azt nem értik meg, hogy az autótulajdonos miért nem hagy legalább fél járdaszélességet a gyalogosan közlekedônek is? Azt hiszem, hogy ez csak jólneveltség kérdése.
Sorolhatnám még a kérdések tucatjait, de úgy gondolom, hogyha csak a felsoroltakra történik új, századváltáshoz, mentalitásváltáshoz illô intézkedés, akkor is nagyot lép elôre társadalmunk azon az úton, mely Keletrôl, hogy ne mondjam, a Balkánról Nyugat felé vezet.
Szerintem az új század és ezred a tízparancsolathoz, annak elôírásaihoz kell, hogy igazítsa törvényeit, tevékenységi terveit, és akkor az Béke Birodalmának létrehozását segíti elô.
Nem szándékozom leltárt készíteni, túl hosszú lenne a veszteséglista, másrészt közismertek az utóbbi évszázad nagy tragédiái. Igaz, a másik oldalon ott van a páratlan technikai fejlôdés és a tudomány nagy eredményei, de ne ilyen áron!
Mint erdélyi magyar a bizakodás és kétségek között egyensúlyozva várom a jobb (vagy rosszabb) idôket. Ilyenkor kell eszünkbe jusson, hogy minden – különben jogos – elégedetlenségünk ellenére, az utolsó tíz év legalább annyit hozott nekünk, hogy elmondhatjuk, mi fáj, legalább védekezhetünk az eltûnés ellen. Azt sem árt tudni: tôlünk is függ, milyen jövôt tartogat számunkra az új korszak. Tôlünk is, mondom én, mert a külsô körülmények hatása alól nálunk sokkal népesebb közösségek sem tudnak kibújni. Ami feltétlenül biztató az, hogy végre a magyarság törekvései összhangban vannak az európai politika nagy áramlataival: régiók kialakulása, emberi jogok nemzetközi védelme, határok átjárhatósága, összehangolt gazdasági tevékenységek stb. Ezeknél a nagy tüzeknél hátha nekünk is jut egy kis meleg, mert fázni éppen eleget fáztunk az utóbbi száz évben, nem is mindig a saját hibánkból. Igaz, politikusaink nem arról voltak híresek, hogy ki tudták használni a kedvezô külpolitikai feltételeket. Azt a keveset sem, ami néha megadatott. Hátha a jelenlegiek bölcsebbek lesznek! Például abban, hogy ha orvosolni kell valamit, elôbb tudtára kell adni mindenkinek, hogy az a valami igenis fáj. Az elsô világháború alatt jelentette ki az egyik nyugati politikus, hogy a világ el volt borzadva az Osztrák–Magyar Monarchia elnyomott nemzetiségeinek jajkiáltásaitól. Érdekes, az európai nagypolitika irányítói azóta sem hallották meg az ilyen jajkiáltásokat: sem az örményekét az I. világháború alatt, sem a zsidókét a II. világháború idején, sem a Bácskában kiirtott magyarokét, sem másokét. Végül a koszovói albánok esetében hajlandók voltak lépni is. Hogy milyen eredménnyel, azon lehet vitatkozni. Mindebbôl a tanulság: az utóbbi évszázadban a nagyhatalmak és nemzetközi szervezetek vezetôi azt hallották meg, amit akartak, és akkor léptek fel, amikor érdekük ezt megkívánta. Azt pedig, hogy saját döntéseiket utóbb kritikával illessék, egyelôre ne várja senki. Például azt, hogy az elsô világháború után végleg és visszafordíthatatlanul elrontottak valamit, és nem csak számunkra! Martin Roberts angol történész szerint a bizalmatlanság és a sértôdöttség ekkor itta bele magát Európa népeinek a tudatába. Egy szó mint száz: a nemzetközi szervezetek (EU, ENSZ stb.) egyelôre képtelenek a kisebbségi kérdés kezelésére, legalábbis olyan módon, hogy azzal mindkét fél meg legyen elégedve. Legszívesebben azt hallanák, hogy ilyen kérdés nincs is. Miközben az egyéni emberi jogokért valóban tesznek is valamit, úgy, hogy ezek érvényesíthetôk – legalábbis a nyugati demokráciákban –, addig a közösségi jogokról nem szívesen beszélnek, az érvényesítésük pedig szóba sem kerül. Ha Londonban például az utcán ülepen rúgnak valakit, arról három emberjogi konferenciát tartanak, tiltakoznak, tüntetnek, de ha a Balkánon vagy Kelet- Európában ezreket, százezreket kergetnek el otthonukból, azt belsô ügynek tekintik.
Úgy hiszem, számunkra fontos, hogy tudatosítsuk a nemzetközi közvéleményben, hogy vagyunk, nyelvben és kultúrában másak vagyunk, hogy a nagyon általános emberi jogok még nem elegendôek ahhoz, hogy önazonosságunkat megtartsuk. Ehhez intézmények, iskolák, a helyi vezetésbe való nagyobb beleszólás lehetôsége szükségeltetik.
Részünkrôl pedig az a legkívánatosabb, ha nem kergetünk délibábokat. Jobb, ha megtanulunk küzdeni, és erre neveljük a fiatalokat. Ne áltassuk a most felnövekvô nemzedéket azzal, hogy az anyaországban ott a Kánaán! Ne húzogassuk a kettôs állampolgárság mézesmadzagját az orruk elôtt, mert az még beláthatatlan bonyodalmakat fog okozni. Ha lesz belôle valami. Sajnos a vízumkényszer is veszélyeket hordoz, túl azon, hogy nehezebben tudunk majd utazni. Ti. akiknek sikerül elmenni, azok esetleg ott is maradnak, legalábbis sokan közülük. Valamilyen köztes megoldást kell keresni, erre is gondolniuk kell az erdélyi magyarság vezetôinek.
Még valamit, amiben változnunk kell: a közösségi szellem, az összetartás. Ebben különbeknek kell lennünk annál, amilyenek az elmúlt évtizedben voltunk. Vonatkozik ez az egész közösségünkre, a közel kétmillió magyarra, de fokozottan érvényes ez azokra, akik ennek a közösségnek a vezetô rétegét képezik, és itt nemcsak a felsô RMDSZ-vezetésre gondolok, hanem mindazokra, akiknek egy kisebb vagy nagyobb csoport elôtt szavuk, tekintélyük van. Ha mi közösségként követeljük jogainkat, akkor próbáljunk közösségi emberekként viselkedni. Azzal, hogy sokan az erdélyi magyarság nagy tüzénél megsütötték a maguk kis pecsenyéjét, a közösség csak vesztett. Valahogy el kellene jutnunk oda, hogy ne az ügyeskedôkre tekintsenek irigységgel az emberek, hanem azokat becsüljük, akiknek a szavai és tettei között összhang van. Már csak azért is, mert közelegnek a választások.
A válókereset a perbe hívó kereset általános elôírásai mellett még kell tartalmazza a házasságból született kiskorú gyermekek nevét, vagy azokét, akik mindkét házastárssal szemben a törvényes gyermek jogállásával rendelkeznek, valamint az általuk elismert gyermekek nevét is. Ha nincsenek kiskorú gyermekek, ezt külön fel kell tüntetni. A kéréshez hozzácsatolandó a házassági anyakönyvi kivonat és a kiskorú gyermekek születési anyakönyvi kivonata. A felperes a válókeresetet a mellékelt iratokkal együtt személyesen kell elôterjessze a bíróság elnökének. Az alperes nem köteles válasziratot benyújtani. A válóokok bizonyítására nem kérhetô az eskütétel és a személyes meghallgatás. A bíróság elnöke a válókereset kézhezvétele után tanácsolja a felperesnek a kibékülést, de ha ez fenntartja válókeresetét, kijelöli a válókereset letárgyalásának határnapját. Amikor a válókereset mindkét fél egyetértésén alapul, ezt ilyenkor mindkét házastárs alá kell írja. A válókeresetbe a házastársak bele kell foglalják megállapodásukat a válás járulékos kéréseinek megoldási módjáról is, ha ilyen létezik. A közös megegyezésen alapuló válókereset átvétele után a bíróság elnöke ellenôrzi a közös megegyezés tényét, miután ez létezik, kitûzi a nyilvános tárgyalás határnapját. Ez két hónap a határnap kitûzésétôl számítva. Az elsô tárgyalási napon a bíróság ellenôrzi, hogy a házastársak ragaszkodnak-e még a házasság felbontásához közös megegyezésük alapján, és igenlô válasz esetén rátér a kérés letárgyalására anélkül, hogy elrendelne bizonyítási eljárást a válóokok bizonyítására. A járulékos kérések megoldására mint a név, amit a házastársak viselni fognak a válás kimondása után, a tartásdíj, valamint a lakás odaítélése, amikor ez szükséges, a bíróság elrendelheti a bizonyítási eljárást. Az egész per során – elnöki rendelettel – a bíróság dönthet ideiglenes intézkedések meghozataláról, ami a kiskorú gyermekek elhelyezését, a tartásdíjat, a lakás használatát, a gyermeksegélyt illeti. A tárgyaláson a felek személyesen kell megjelenjenek, kivéve azokat az eseteket, amikor a házastársak egyike fogházbüntetését tölti, súlyos betegség akadályozza a megjelenésben, gondnokság alá van helyezve, vagy külföldön van a lakhelye. Ilyen esetekben a feleket megbízottak képviselhetik. A válási kereset nyilvános tárgyaláson kerül megoldásra. A bíróság elrendelheti a kereset letárgyalását zárt tanácsülésen is, ha úgy ítéli meg, hogy ez elôsegíti az ügy jobb letárgyalását vagy a bizonyítékok jobb kezelését. Az ítéletet viszont minden esetben nyilvános tárgyaláson hirdetik ki. Ha a tárgyaláson az alapfokú bíróság elôtt a felperes indokolatlanul hiányzik és csak az alperes jelenik meg, a válókeresetet mint fent nem tartottat, visszautasítják. Ha az alperes házastárs megidézése az idézô kifüggesztésével történik, és ez nem jelenik meg a tárgyaláson, a bíróság elrendeli annak megállapítását, hogy az alperes lakhelye megegyezik-e a keresetben megjelölttel, és ha megállapítja, hogy nem lakik ott, elrendeli megidézését a kinyomozott lakhelyrôl, és ha ez szükséges, a munkahelyérôl is. A bíróságkimonhatja a válást mindkét fél hibájából, ha a bizonyítékok alapján megállapítja, hogy mindketten hibásak, még akkor is, ha csak az egyik házastárs kérte a válást. A válást kimondó ítélet nem kerül megindoklásra, ha mindkét fél kéri ezt. A közös megegyezés alapján történô válás esetén a bíróság elrendeli a házasság felbontását, anélkül azonban, hogy ezt az egyik házastárs vagy mindkettôjük hibájából tenné. Az alapfokú bíróságok elôtti eljárás során a felperes bármikor visszavonhatja keresetét, még akkor is, ha ezzel az alperes nem ért egyet. A felperes keresetének visszavonása nem súlyosbítja az alperes keresetének helyzetét. A felek kibékülésével – a válóper bármelyik fázisában – a válókereset megszûnik, akkor is, ha ez a fellebbviteli bíróságok elôtt történik (instante de apel sau recurs) és a felfolyamodás nincs törvényesen felbélyegezve.
(Folytatjuk)
Az elmúlt év a megyei Mezôgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Kamara számára a kiemelkedô sikerek éve volt — nyilatkozta lapunknak Gheorghe Nan, a kamara elnöke.
— Mindenekelôtt azt nyugtázzuk örömmel, hogy hosszas próbálkozások után végre sikerült visszaszereznünk a tulajdonjogot a Városháza utca 1. szám alatti épület fölött, amely 1949-ig az akkori Ipari és Kereskedelmi Kamara székhelye volt. ( Az épületben eddig a mozivállalat mûködött, amely többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, a Romániai Magyar Szó helyi fiókszerkesztôségének és a Látónak is adott bérbe termeket.) Az elkövetkezô idôszak tehát bizonyára anyagi, pénzügyi és szervezési szempontból megerôltetô lesz, hiszen ezt az épületet fel kell javítanunk és méltó székhellyé kell formálnunk.
Ugyancsak sikerként könyvelhetjük el, hogy tavaly a kereskedelmi kamarák elnökeinek közgyûlését Szovátán rendezhettük meg, sôt az is eredmény, hogy a negyvenegy megye elnökeibôl 39 jelen volt és a hiányzó kettô is képviseltette magát. A közgyûlésen elemeztük a területi kamarák rendszerének 1998 júliusa és 1999 júniusa közötti tevékenységét és elôkészítettük az elkövetkezô idôszak terveit. A Kamara tavaly Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Magyarországra, Thaiföldre, Brazíliába, Argentínába, Lengyelországba és Tajwanra szervezett látogatásokat, ugyanakkor küldöttségeket fogadott Kínából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Hollandiából, Németországból, Franciaországból, valamint Magyrországról. Természetesen a kamara szokásos tevékenységeit sem hanyagolta el:
— Folytattuk a kamara keretében szervezett Román Üzleti Iskola mûködtetését, nyolc osztályban, egyenként 25-25 tanulóval. A kétéves posztliceális képzés a megyeközponton kívül Segesváron és Szászrégenben is hozzáférhetô. Az iskolán belül indítottunk banktisztviselôi, titkári gépírói, irodavezetôi, ruhatervezôi és ügynöki szakokat. Ezenkívül rendszeresen szervezünk féléves gépírói és archiválási tanfolyamokat is. Továbbra is mûködik a cégalapítást segítô iroda, amely átlagban két hónap alatt összeállítja az alapításhoz szükséges iratcsomót, de sürgôsségi esetekben ez az idôszak két hétre is lecsökkenthetô. Természetesen itt meg kell jegyeznem, hogy az engedélyek kiváltásához szükséges idô nagymértékben függ az alapítandó cég tevékenységének az összetettségétôl.
— Ezek a sikerek. Mi az, amire sikertelenségként gondol vissza?
— A negatívumok az nem is annyira közvetlenül a kamara mûködésére vonatkoznak, inkább a cégek nehézségeibôl adódnak. Itt említeném, hogy egyre kevesebb új cég alakul, igaz, ez a dolgok természetes rendjéhez is hozzátartozik és ellensúlyozásként növekszik a cégalapító okiratok módosításának száma. Hasonló a helyzet a külföldi befektetôkkel számával is, hiszen míg számszerûen tavaly kevesebb befektetô érkezett, addig a befektetett tôke meghaladta a korábbi években megyénkbe áramló összegeket.
Ugyanakkor nem rajtunk múlt, mégis hiányosság, hogy nem sikerült az 133-as, kis és középvállalkozásokra vonatkozó törvényt megfelelôképpen érvényesíteni.
— Melyek a 2000. évre vonatkozó tervek?
— Természetesen az eddig elkezdett tevékenységeket tovább folytatjuk. Még nem véglegesítettük a külföldi kereskedelmi jellegû látogatások és a kiállítások tervét, ezen jelenleg is dolgozunk. Várhatóan márciusban kerül sor az elsô külföldi misszióra Kínában és Japánban. A megszokottól eltérô lesz az idén az a rendezvénysorozat, amelyet a kamarai rendszer újraalakulásának 10. évfordulója alkalmából szervezünk. A tavasz folyamán a megyei kamara tevékenységérôl adunk ki monográfiát, és várhatóan a könyv megjelenésével és bemutatásával egy idôben Múlt, jelen és jövô címmel (amely egyébként a könyv címe is lesz) szervezünk szimpóziumot. Az év folyamán emlékplakettet is kiadunk, ugyanakkor más ünnepi rendezvényekre is sor kerül. A 10. évforduló, azaz október 24-e körül majd egy nagyobb méretû ünnepséget is szervezünk.
Mindenekelôtt azonban ebben az évben a legfontosabb számunkra, hogy tevékenységeinket olyan színvonalon tudjuk végezni, hogy megôrizzük és tovább erôsítsük a kamara eddig kivívott helyzetét, amelyben meglehetôs tiszteletnek örvend.
Az Anadolu holding, amely egyebek mellett az Efes nevû sört is gyártja, nagy változások elôtt áll, amelyeknek nyomán azt remélik, hogy piacvezetô szerepet vállalhatnak Kelet-Európában. Az elsô lépés ennek érdekében az, hogy a holdinghoz tartozó vállalatokból négy egyesül. Az új sörgyártó óriás neve várhatóan Erciyas Biracilik lesz és egymilliárd liter sört fog gyártani évenként, és ezzel igen fontos szereplôjévé válik a kelet-európai sörpiacnak.
A négy vállalatból: Ege, Guney, Erciyas és Anadolu ez utóbbi Romániában is forgalmaz és gyárt. Az Efes nevû sört, illetve annak helyi változatát, a Caraimant a kilencvenes évek elején kezdték el Ploiesti-en is gyártani. A 70 millió dolláros befektetés nyomán 28000 négyzetméteres felületen építettek gyárat, amely évi 75 millió liter sört gyárt. A berendezések azonban még ennél is többre képesek, és adott helyzetben akár évi 100 millió liter elôállítására is alkalmasak.
Ennek a gyárnak a bevételei elmaradnak a várttól, mert az egységnyi termelési ár magasabb, mint számították. Ezzel egyidôben az Interbrew, a Bergenbier, a Hopfen König, a Stella Artois és más söröket gyártó konszern vásárolt ugyan gyárakat Romániában is, ám ezek korszerûsítése idôt igényelne. A jelek szerint a két óriásvállalat egyezségre fog jutni és közösen használják majd a ploiesti-i gyár termelôeszközeit, elôre meghatározott és leszögezett terv alapján. Így a szóban forgó gyár gépei várhatóan egy-egy adag Caraiman és a négyféle Efes legyártása után áttér a Bergenbier, és a Stella Artois gyártására. Amennyiben minden a tervek szerint megy, a termelôkapacitást is lehet növelni mintegy 20%-kal.
N.S. valutaváltó, naponta látni lehet ôt az utcán "kliensekre" várakozva. A 2000.évi reményeirôl így nyilatkozott:
— Mindannyiunkat a remény éltet. A mi munkánkban nagy a kockázat, ugyanakkor a jövedelem sokkal kisebb, mint sokan gondolják. Mert milyenek az emberek: azt mondják, "ezek a pénzváltók mennyi pénzt keresnek és milyen gazdagok", de nem így van. Állandóan készpénzzel dolgozunk, így egyszerre sokat nyerhetünk, de amint valamilyen hirtelen elôre nem látható változás áll be, például a dollár ára egyik napról a másikra nem 100-200 lejjel, hanem mondjuk 1000 lejjel növekszik, sokat veszíthetünk. Tulajdonképpen, ha a forint–lej váltása nem volna, nem lenne nyereséges itt tölteni az idônket. Tekintettel a hivatalos váltó