|
LII. évfolyam 46. (14402) |
2000. február 25., péntek |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Szerdán, lapzártánk után a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) az általános sztrájk beszüntetésérôl döntött. Az országos szinten legnagyobb közoktatási szakszervezet döntését a kisebb szövetségek is követték. Az FSLI lépésérôl Cornel Crucean megyei elnök nyilatkozott lapunknak: Szerda este, amikor a vezetôség értesült róla, hogy a sürgôsségi kormányrendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben, a szövetség a sztrájk beszüntetésérôl döntött. Ha nem is abban a formában, ahogy vártuk, de a rendelet nagy vonalakban teljesíti a követeléseinket, ezért döntöttünk a sztrájk beszüntetése mellett. A döntéshozatal idôpontja miatt ma (sz. m. tegnap) még aligha kezdôdik el a tanítás, de holnaptól mindenhol elkezdik a munkát. Vitás kérdések tovább is maradnak, hiszen a kiegészítô személyzet bérezése megoldatlan, de ezek kapcsán további tárgyalások lesznek. Kemény probléma még a kimaradt anyag pótlásának kérdése. A munkabeszüntetés ideje alatt a sztrájkolókat nem fizették, a mi álláspontunk az, hogy a plusz munkát senki nem fogja ingyen, önkéntesen elvégezni. Ezt a kérdést még a szövetségek és a minisztérium is vitatják, megyei szinten is tárgyalunk róla. Megoldás egyelôre még nincs, de olyat kell találni, hogy a diákoknak is segítségére legyünk.
A sztrájk beszüntetésének módját a Spiru Haret szövetség tisztességtelennek tartja, ezzel együtt követték a döntést: Teljesen váratlanul ért minket szerdán este az FSLI közleménye. Eddig közös lépéseket tettek a közoktatási szakszervezetek, és most is így kellett volna eljárni, ehelyett tisztességtelenül falhoz állítottak. Szövetségünk is e körülmények között szintén felveszi a munkát, és tovább tárgyalunk a vitás kérdésekrôl nyilatkozta lapunknak Ioan Sacarea, a szövetség megyei elnöke.
Bombariadó a bukaresti magyar nagykövetségnél
Szerencsére hamisnak bizonyult bombariadó volt csütörtökön Magyarország bukaresti nagykövetségén. Egy ismeretlen telefonáló helyi idô szerint délelôtt negyed tizenegykor hívta fel a követséget, és közölte, hogy pokolgépet helyezetek el az épületnél.
A követség azonnal értesítette a külügyminisztériumot és belügyminisztériumot. Ezt követôen rövid idôn belül tûzszerészek érkeztek, akik megvizsgálták a követségi épület elôtti utcában parkoló gépkocsikat, illetve a követség udvarát.
Az MTI értesülései szerint a román hatóságok gyanúsnak találtak egy régi Volvo személygépkocsit, amelyet még az éjszaka folyamán hagyott valaki a követség elôtt. Bár azt közölték, hogy az autóban alapos vizsgálat után sem találtak semmilyen robbanószert, elszállították a helyszínrôl.
Szôcs Ferenc nagykövet az MTI kérdésére elmondta, hogy eddig még nem volt bombariadó a bukaresti magyar nagykövetségen.
Ilyen üggyel eddig még nem kellett foglalkoznunk. Értelemszerûen rögtön felvettük a kapcsolatot a román hatóságokkal, a nemzetközi diplomáciai kapcsolatokban szokásos normáknak megfelelôen. Az illetékes szervek minden szükséges intézkedést megtettek, a riasztás alaptalannak bizonyult mondta a nagykövet.
A hamis riadó néhány nappal azt követôen történt, hogy Budapesten feltehetôen a tiszai ciánszennyezés hatására - ismeretlen személyek heringes üvegekkel betörték a román nagykövetség épületének két ablakát. Az eset nagy visszhangot kapott a román sajtóban.
Határon túli magyarok a hatalomban
Határon túli magyarok a hatalomban címmel vitaestet rendezett a Magyar Rádió Határok nélkül címû mûsorának szerkesztôsége szerdán, Budapesten.
Gecse Géza szerkesztôségvezetô meghívására a Tolcsvay Béla Klubba érkezett Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezetô alelnöke, valamint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.
Kasza József történelmi áttörésként értékelte a VMSZ és a szerb ellenzék nemrég Athénben tartott megbeszéléseit, melyen a szerbek elismerték a kisebbségek, így a magyar kisebbség önszervezôdési jogát is.
Kasza József elmondta: a tárgyalások eredménye akkor lesz kézzelfogható, ha a Milosevic-rezsim után az ellenzék, és ezzel együtt esetleg a VMSZ kerül majd hatalomra.
Az önkormányzatok területi autonómiája megteremtésének egyre nô az esélye hangsúlyozta.
Kasza József kiemelte: a VMSZ már a Milosevic utáni idôkre készül, a kérdés csak az, hogy a rendszerváltás mennyire tud békés körülmények között végbemenni.
Duray Miklós szerint a szlovákiai magyaroknak a kulturális autonómia megteremtése a legreálisabb célkitûzése.
Emlékeztetett: azzal, hogy a hatalom részesévé váltak, lemondtak az etnikai elvû területi autonómiaigényükrôl.
A politikus beszámolt arról, hogy területi közigazgatási reformot készítenek elô. Hangsúlyozta: ma még mindig 437 olyan település van Szlovákiában, ahol a magyarok vannak többségben.
A probléma az, hogy az önkormányzatoknak olyan szûk a jogkörük, hogy a helyi többség nem tudja igazán képviselni saját érdekeit fogalmazott.
Markó Béla , az RMDSZ elnöke elmondta: a koalíciós egyezség ellenére nem adták fel autonómia-törekvéseiket, bár ezt a kormányprogramban nem tudták megjeleníteni.
Kormánytényezôként sikerült elérniük a kisebbségi kérdés intézményesítését, így létrehoztak például két államtitkárságot is, amely ezekért a kérdésekért felel.
A politikus rámutatott: Romániában az önkormányzatiság nehezen mûködik, mert a központi hatalom hagyományosan rendkívül erôs.
Ezért elsô lépésként a helyi önkormányzatok hatáskörét kívánják kiszélesíteni, így nagy lépést tehetnek az önrendelkezés irányába.
Markó Béla rendkívül fontosnak nevezte a nemrég elfogadott földtörvényt, amely vagyoni biztonságot jelent az Erdélyben élô magyarok számára.
A romániai zsidó közösség nyomatékosan kérte a temesvári hatóságokat, hogy lépjenek fel a jog eszközeivel az antiszemita falfirkák mázolói ellen.
Ernest Neuman fôrabbi az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az antiszemita falfirkák januárban jelentek meg, és készítôiket valószínûleg a Jörg Haider vezette, szélsôjobboldali Osztrák Szabadságpárt bécsi kormányra kerülése bátorította fel.
A fôrabbi reményének adott hangot, hogy ez csak egyszeri jelenség lesz Temesváron. Hozzátette: szerdán találkozott Gheorghe Ciuhandu polgármesterrel, és kérte, hogy segédkezzen a bûnösök kézre kerítésében.
Az elmúlt hónapban olyan jelszavakat pingáltak a házfalakra, mint "Le a zsidókkal!" vagy "Juden Achtung!" (Zsidók, vigyázz!). Horogkeresztek tûntek fel a nagyobb tereket körülvevô házfalakon, a köztéri szobrokon, sôt a villamoskocsikon is.
A városháza felszólította alkalmazottait, hogy tüntessék el az antiszemita feliratokat és jelképeket, a rendôrségtôl pedig sûrûbb járôrözést és a falfirka-mázolók azonnali letartóztatását kérte mondta Mircea Leschian szóvivô.
Az amerikai hírügynökség megjegyezte: az antiszemita megnyilvánulásokat törvény tiltja Romániában, a hatóságok azonban az utóbbi egy évtizedben idônként lassúnak mutatkoztak a jogszabályok érvényesítésében.
A ciánszennyezést vizsgáló nemzetközi munkacsoport
Az Európai Bizottság környezetvédelmi felelôse ma bemutatja a ciánszennyezéssel kapcsolatban felállítandó nemzetközi munkacsoport vezetôjét jelentették be a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Margot Wallström múlt heti budapesti látogatásán állapodott meg román és magyar partnereivel abban, hogy nemzetközi munkacsoportot hoznak létre a súlyos környezetvédelmi baleset által okozott károk és szükségletek független felmérésére. A brüsszeli testület szerint a hosszú távú helyreállítási program, illetve a nemzetközi anyagi segítség is csak egy pontos és független kárfelmérés nyomán azonosítható.
A munkacsoportban a két leginkább érintett állam képviselôi mellett a kormányzatoktól független szervezetek is helyet kapnak. A testületet az Európai Bizottság elnökli, a vezetô személyérôl ma döntenek Brüsszelben.
Nagybánya mellett, ahol a román-ausztráliai Aurul aranybánya a Tisza és a Duna ciánszennyezését okozta, tovább szivárog a méreg írta a Der Standard címû bécsi lap helyszíni tudósítója csütörtökön. A januári nagy szennyezés elôtt már májusban, júniusban és szeptemberben is voltak hasonló kisebb balesetek tette hozzá.
A szerzô szerint a hatóságok úgy látják, bármikor bekövetkezhet egy újabb katasztrófa. A településen hét kút mérgezett, és egy lefolyócsatornában is találtak ciánt ez utal további szivárgásra.
A cikk szerint a román szakértôk bírálják a derítômedence minôségét is: gyenge anyagokból építették és a falai merôlegesek, holott teknôszerûnek kellene lenniük. Ráadásul a mérgezô folyadék szintje alig fél méterrel a medence pereme alatt van, pedig az elôírások szerint csak három méterrel a perem alatt lehetne. Az építésügyi minisztérium most állítólag a derítômedence átépítésére akarja kötelezni a bányatársaságot.
Az Aurul bánya a jelek szerint alaptalanul kapta meg a mûködési engedélyt, de azt még nem tudni, hogy ez hanyagság miatt, vagy vesztegetések nyomán történt-e. Az állam is érdekelt a bánya mûködtetésében: az Aurul román partnere állami vállalat, és az évente kitermelt 1,6 tonna aranyat és a 9 tonna ezüstöt csaknem teljes egészében a Román Nemzeti Bank vásárolja fel.
Mielôtt a cég 1999. áprilisában megkezdte a termelést, a helybéliek már tiltakoztak ellene a környezeti veszélyek miatt, de az akkor kinevezett kormánybizottság arra a megállapításra jutott vizsgálata során, hogy a bánya nem veszélyezteti a környezetet írta a Der Standard.
A környék lakói különféle súlyos egészségkárosodásokra panaszkodnak. Több ízben elpusztultak háziállatok. Nagybányán más nehézfém-üzemek és egy kénsav- kombinát is szennyezi a környezetet.
A környéken lakók mintegy 30 százaléka szenved krónikus hörghurutban és rendkívül magas a gyermekhalandóság. A vidéken az elhunytak átlagos életkora 54 esztendô, ez 16 évvel kevesebb a romániai átlagnál.
Tôkés László új köteteinek bemutatója
Tôkés László református püspök az elmúlt évtizedben megfogalmazott egyház- és kisebbségpolitikai írásait foglalja össze, illetve az 1989-es temesvári eseményeket eleveníti fel két, újonnan megjelent kötetében, amelyeket szerdán mutattak be a budapesti Magyarok Házában.
A Remény és valóság címû könyv az elmúlt tíz évet öleli fel, 1989-tôl 1999-ig.
Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára a kötetrôl szólva hangsúlyozta: fontos lenne újra és újra átérezni az egykori félelmet, elszánást és az összetartozás érzését.
Ez a katarzis formálja a diktatúra által szétbomlasztott emberi tömeget újra politikai közösséggé fogalmazott.
Az államtitkár szerint a temesvári események ismételt átérzése segít abban, hogy felismerjük a diktatúra vonásait, nyomait, és tudjunk küzdeni hatásai, megjelenési formái ellen.
A Temesvári mementó címû kötet most kiadott elsô füzete azon a portréfilmen alapul, amelyet Deák Péter debreceni filmrendezô készített a közelmúltban Tôkés Lászlóról.
A filmet "Szolgáltassék igazság" címmel tavaly decemberben mutatták be a temesvári templomban.
Tôkés László a kiadványok megjelenése kapcsán elmondta: tíz évvel ezelôtt csak esélyünk nyílt arra, hogy megmaradjunk, felülkerekedjünk, kibontakozzunk.
Ez az esély még mindig veszélyeztetett tette hozzá.
Úgy fogalmazott: "egyáltalán nem lehetünk nyugodtabbak a jövôt illetôen, mint tíz évvel ezelôtt, de megadatott, hogy eséllyel megragadjuk a lehetôséget a további küzdelemhez".
fújom torkomszakadtából a nótát a 17 kisfröccs után, érdekeltként, a Valentins day mindent elsöprô, mesterségesen gerjesztett hurráhangulatában, és parttalan örömömnek még az a leleplezhetetlen valóság sem vethet gátat, hogy nevem napjának a világhangulatot nyilvánvalóan pozitívan befolyásoló jelentôségére "földreszállásom" csupán 50. évfordulója után jött rá embertársaim hatmilliárdnyi serege. Reális születési adataimhoz alkalmazkodó menedzseléssel már réges-régen, egyre szürkülô fejem búbján viselhetném a sprickelt-királynak kijáró büszke koronát. De ennek híján a földkerekség tökéletlenségeinek ódiumát nem vehetem magamra, és ezért a jelen helyzethez kell alkalmazkodnom. A zavaros Nyárád-víztôl ódzkodó lovam számára kell felhajtanom az innivalót. Ötletszegény elképzeléseimre a máramarosi prefektus az éter hullámain szállítja promptul az orvoslást. Rosinantémat ásványvízre, esetleg a mély kutakból fakadó kristálytiszta nedûre szoktatgathatom. Ha savas gyomrú a négylábúm, megteszi a Matild-forrásbeli bodoki, ha nem, önthetem bele a borszékit, míg nem habzik a szája. Így tették ezt a Lápos menti, Szamos- és Tisza-parti gebe-, gyermek- és családtartó hitsorsosaim is. És a módszer bevált. A kísérlet a Nagy-Duna mentén is alkalmazható. Kár ilyen semmiségre európai szót szaporítani, amikor a megoldások kézenfekvôek. Nagyobb zavarokra kell nekünk, per pillanat, koncentrálni, hisz:
1. Összekuszált politikai valóságban élünk. A labdarúgástól eltérôen, ebben a tevékenységi ágban négyesztendônként egyszer (választási években) rendeznek mercatot (= funkciópiac). En-gros és en detail. Rendezôdnek a sorok, karcsúsodik az eddigi mellébeszélôké, felismerhetetlenségig felduzzad a jövendôbelieké. Az egymást sûrûn követô közvélemény- kutatások hatására felgyorsul az ing- és gatyaváltás ritmusa.. Tiszta szerelésben tülekedik mindenki az élre. A régi strichelôk egy része csupán standot cserél, a mesterségrôl nem mondana le. Habfehér lelkû "szûzek" számára nemigen hirdetnek meg felvételt. Naponta megmártózhatunk a nagylelkû ajánlkozásokban: "Kipróbált prefektus polgármesteri tisztet vállal"; "Elcsapott miniszterelnök államfôi üresedést keres"; "Megyei pártfunkciót jutányosan cserélnék szenátusi bársonyszékre"; "Mennybemenetelhez minden megoldás érdekel". Úgyhogy van mit olvasnunk, van mit hallgatnunk, van mit néznünk, tehát lesz min gondolkoznunk, persze, miután a velem elkoccintott kisfröccsök mámorát kialudtuk. Végül is tôlünk függ, kinek adunk lámpást a kezébe, szélesebb és szûkebb pátriánkban. Az Úr kezünkre játszott lampionjait.
2. Gazdasági életünk poluáltsága messze meghaladja a Danubiuson mostanság Calafatnal mért értékeket. A nagyharanggal már közel tíz éve meghirdetett privatizáció a nemzetgazdaság egyik ágazatában sem jutott túl az embrionális fázison. A költségvetés vérszípóiként nyilvántartott megaipari egységek tervszerûen termelik a veszteséget és gigantikus méreteiknél és adósságaiknál fogva elriasztják az esetleges befektetôi szándékkal közeledôket, a közepes és kisvállalkozások fuldokolnak a bürokrácia és a tökéletlen, nonstimulatív adórendszer sáros pocsolyáiban, az inkompetens adminisztrálás következtében a bankok kártyavárként omlanak össze és temetik maguk alá az ártatlan kisemberek megtakarított garasait, a földek, erdôk nagy része még mindig illetéktelen kezekben válik semmivé, a restitúciós szándéknyilatkozatok terjedelemben már többszörösen meghaladták "a vörös kakas meséjének" méreteit. A turkálók, bögrecsárdák, játéktermek elszaporodása semmiképp sem számíthat összeurópai elismerésre, de még egy halálra sebzett szisztéma mankójául sem szolgálhat. És még nem szóltam akkor a teljesen érdemtelenül az illetékesek összekacsintó, felvállalt tehetetlensége folytán monopolhelyzetben lévô, energiát szállító és más közszolgáltatásokat végzô (hô, villamos áram, víz, posta és telefon) önálló vállalatokról (ÖV) és intézményekrôl, amelyek néhány ezernyi alkalmazottjuk életstandardjának fenntartása végett milliók büdzséjét nyomják irigylésre méltó következetességgel és rendszerességgel mélyen a tûrhetôségi szint alá. Egy, a sovány jövedelmét nemzeti valutában "kiérdemlô" tömegnek állandóan az Uncle Sam-bankók ingadozásairól papolni cinikus kíméletlenség, az akasztott ember házában a kötélrôl tartott kiselôadás sikeréhez mérhetô cselekedet.
3. Az "egyeskében" és "ketteskében" csokorba gyûjtött halandzsarezídiumok alattomos hatása mértéken felül mérgezi szociális létünk vizeit is. A píp lassan népbetegséggé vált széles e hazában. A bányászoktól a cipôfelsôrész- készítôkig, a vasúti alkalmazottaktól a "népbutítókig", a fiskálisoktól a nyugdíjasokig, egyszóval majdnem A-tól majdnem Z-ig, mindenkit megfélemlített a lassan sorvasztó kór, mindenki kapaszkodik, kunyerál, tárgyal, mgértésre vadászik, s miután fegyvere sorozatosan csütörtököt mond, sztrájkba lép. A kutyaszorítóba kényszerített kormány értetlenkedik, egyeztetésre kivezényelt szfinxeik értik a csíziót, mesterei a blablának, eurocerberusaiktól való félelmükben már ígérni sem ígérnek. Taktikát változtattak, sorozatosan taccsra rúgják a felkínált labdákat. Gyermekkorában a logopédustól módszeresen meglógó Ciumara államminiszter úr váltig azt szajkozza a havi 40-100 dollárnyi, közepes koldusstátusban tengôdô dászkel tárgyalópartnereinek, hogy a 2000-beni munkabeszüntetésük folytán az 1998-ból és 1999-bôl származó, törvénybe iktatott jövedelmi jogaikat elfújta az elkeseredésükbôl fakadó engedetlenségük szele. Szegény az eklézsia, közkunyerálásból, néhány takarítónô, sofôr, liftesfiú feláldozásából kell kigazdálkodni a hiányzó milliárdokat, sugallja a gubernátor. Fôzzünk vízzel, szuggerálja belénk a megoldást.
De fôzhetünk-e vízzel, ha az zavaros?
A '90-es évek elejétôl a nyugdíjasok évi hat kedvezményes vasúti utazásban részesülnek. A kedvezmény abból áll, hogy a vonatjegy árának csupán a felét kell állniuk. Csakhogy nem megy simán a dolog. Ugyanis minden évben kormányhatározat rendezi a kérdést. Kerekes Károly, a képviselôház munkaügyi és szociális-védelmi bizottságának tagja szerint a jelenlegi megoldás méltánytalan, ugyanis ott, ahol nincs vasút vagy megszüntették a vasúti forgalmat, a nyugdíjas nem részesülhet ezekben a jogokban.
Az én olvasatomban, jelentette ki a képviselô, az intézkedés alkotmányellenes, hiszen nem veszi figyelembe azt az elôírást, hogy a törvény elôtt mindenki egyenlô. Ezért törvénytervezetet készítettem a nyugdíjasok kedvezményes utazására vonatkozóan. Ez kimondja, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek nincs lehetôségük vasúton utazni, igénybe vehetik a távolsági autóbuszt, vagy az esetnek megfelelôen a folyami hajószállítást, az évi hat utazás keretében, szintén 50 százalékos kedvezménnyel.
A törvénytervezetben az is benne van, hogy a törvény alkalmazása során felmerülô kiadásokat az állami költségvetésbôl fedezik. A törvénykezdeményezés felvetésekor a képviselô felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjasok hasonló szociális támogatása más országokban már elterjedt, és hogy hazai alkalmazása tökéletes összhangban van az alkotmány elôírásaival.
Az RMDSZ-képviselô kezdeményezését február 21-én elfogadta a képviselôház. Kerekes Károly reményét fejezte ki, hogy hamarosan a szenátus is hasonló döntést hoz. Ha ez megtörténik, a törvény a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követô 30 napon belül lép hatályba. Ezt követôen, a törvény megállapította határidôn belül, a kormánynak kell kiadnia a törvény alkalmazásának metodológiáját.
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
A szokásos csütörtöki polgármesteri tájékoztatón Fodor Imre polgármester az 1999-es évi polgármesteri beszámolót ismertette, az általános városrendészeti tervvel és a tartós fejlesztési stratégiával kapcsolatban felvetôdött kérdésekkel foglalkozott, ugyanakkor a március 2-3. között Marosvásárhelyen rendezett tanácskozásra hívta fel a figyelmet, melyet a 86 tagot számláló Municípiumok Szövetsége szervez.
Fodor Imre elmondta, hogy a Municípiumok Szövetségét 1990-ben alapították, s a hasonló szervezetek (a többi a községek, városok és megyék szövetsége) között a legjobban mûködik. A szövetségen belül a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal rendkívül aktív szerepet vállalt, a város polgármestere a szövetség vezetô testületének is a tagja. A helyszín kiválasztása is a város tevékenységének az elismerése.
A szervezet keretében több szakmai testület is mûködik, a jelenlegi tanácskozás egyik napirendi pontján éppen két hasonló testület létrehozása szerepel, az informatikusok, illetve a közönségszolgálatosok testületét tervezik létrehozni. Eme utóbbi vezetôségébe a marosvásárhelyi hivatal részérôl Ercsei Ferencet is jelölték.
A polgármesteri beszámolót érintô kérdésekre térve Fodor Imre elmondta, hogy Marosvásárhely volt az elsôk között az országban, ahol bevezették az adókönnyítéseket, s nagyon sokan érdeklôdtek a tapasztalatuk iránt. Igaz vallotta be , mintegy 7-800 kérvényre számítottak, ezzel szemben 7000 érkezett be, ami a városi költségvetés újragondolását is feltételezi.
A hivatalban 320 program van folyamatban, melyeknek az összeállításánál az USAID is segített. Ilyen szempontból bármely más helyi hatósággal vállalják a megmérettetést állítja a polgármester.
Ami a fejlesztési stratégiát és az általános városrendészeti tervet illeti, Fodor Imre az alábbiakat tartotta fontosnak kiemelni: A fejlesztés az 1992-es Rio de Janeiró-i nyilatkozat szellemében történik, amely a fejlôdés és a környezetvédelem harmóniáját feltételezi. Marosvásárhelynek ipari központból adminisztratív, kereskedelmi, kulturális és pénzügyi központtá kell válnia. A legkényesebb kérdésnek a közlekedés átszervezése ígérkezik. Mindenki egyetért, hogy a nehéz teherforgalmat el kell terelni a városból, csupán az ehhez szükséges pénzalapok biztosítása jelenti a gondot. A vasút nyomvonalát is meg kell változtatni, hogy az elkerülje a várost. Az egyik javaslat a Maros jobb partjára való költöztetést szorgalmazza, ám van egy nagyon érdekes, ennél lényegesen olcsóbb megoldás is. A vasútállomás maradjon a helyén, míg a Szászrégen irányába zajló forgalom a régi kisnyomtávú vasút irányába haladjon Ákosfalváig, onnan vágjon át északi irányban a Maros völgyébe. Ez a megoldás az Alsó-Nyárád mente közszállítási gondjain is segítene. Bizonyos félelmeket eloszlatandó, Fodor Imre leszögezte: nem lesznek a hagyományos városképet megváltoztató bontások.
Szó esett a tömbházakban, lépcsôházakban, középületekben létesítendô mikrohôközpontokról is, amelyeknek létesítését elônyben részesíti a hivatal az egyéni hôközpontokkal szemben. Ezeknek az ára, lakásokra lebontva, lényegesen olcsóbb, ugyanakkor az egyéni hôközpontok veszélyesek is vélte Fodor Imre.
Az utak javítására az elmúlt évben 5,8 milliárd lejt kapott a hivatal a Basescu-alapból, azaz a befizetett összeg mintegy negyedét. Remélhetôleg az idén ez másként lesz, s megérkezik a pénz a Dózsa György utca általános felújítására. A fôbb utakat új technológiával szeretnék javítani, ami az aszfalt felszínének teljes felmarásából áll, s az útfelület újraöntésébôl. Egyébként az utak állapota volt vallotta be a polgármester a legnagyobb kudarc mandátuma idején.
Érdeklôdésünkre, az utóbbi napokban az adóosztályon tapasztalt sorállásról Gál Imola igazgató elmondta, hogy 65.000 értesítôt küldött ki a hivatal, s szerzôdést kötött az országban az elsôk között a postával az adók beszedésére. Ennek gyakorlatba ültetése azonban csak hétfôtôl lehetséges, mert a bukaresti Állami Nyomda csak most készült el azokkal a nyugtanyomtatványokkal, amelyeket az adók beszedésénél használni kell.
Kitért Fodor Imre Florea prefektus kijelentéseire is, aki a hivatal tevékenységét minôsítette nem a legkedvezôbben. A prefektus mondta a polgármester nem hivatott minôsítgetni, hisz egy választott szerv a választói és nem a központi hatalom elôtt felelôs.
Tegnap délelôtt tartották az állami alapból épített üzlethelyiségek eladására szervezett második kikiáltásos árverést. Hat bolt került kalapács alá, jelentkezô azonban csak három akadt, és két helyiség kelt el, alig valamivel a kikiáltási ár felett.
A Dózsa György utca 40. szám alatti, 160 négyzetméteres helyiségre az Electro Orizont Kft. és a Gázkútfúró Rt. pályázott. Azonban a 830 millió lejes kikiáltási árnál egyik fél sem volt hajlandó többet adni, mindkét pályázó elállt vételi szándékától.
A Székely Vértanúk utca 10-12. szám alatti üzlethelyiségekbôl kettô is elkelt a tegnap. Mindkettôre a Gázkútfúró Rt., illetve az L. M. Claus Kft. pályázott. Egy kisebb, 49,9 négyzetméteres helyiséget az L. M. Claus Kft. vásárolt meg, 296 millió lejért, vagyis tízmillióval adtak többet érte a kikiáltási árnál. Egy nagyobb, 115 négyzetméteres helyiség pedig a gázkútfúrók tulajdonába jutott, szintén 10 millióval a kikiáltási ár fölött, ezért a boltért 671 millió lejt fizetett a vásárló.
A helyi tanács tegnapi soros ülésén is terítékre került a szóban forgó üzlethelyiségek ügye. Négy bolt maradt még eladatlan, ezeknek további árveréseken keresnek majd gazdát. Két lehetôség merült fel a tanácsülésen a helyiségek vonzóbbá tételére: egyik az lenne, hogy a következô árveréskor egy jelentkezôvel közvetlen alku útján üssék nyélbe a vásárt, és ha ez nem sikerül, az újabb árverésen 5%-kal szállítsák le a kikiáltási árat. A másik elképzelés alapján a további árveréseken minden alkalommal 5-5%-ot ejtenének a boltok árából, mindaddig, amíg sikerül ezeket eladni. A tanács következô ülésén majd határozatban foglalnak állást e lehetôségek egyike mellett.
Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanács tegnapi soros ülésén élénk vitát váltott ki a mikrohôközpontok kérdéskörét szabályozni hivatott határozattervezet. A hozzászólók egy része pokolgépeket vélt felfedezni a mikroközpontokban, amelyektôl félteni kell az embereket, mások azon a véleményen voltak, hogy jól ellenôrzött körülmények között lehessen ilyen berendezéseket üzembe helyezni, akár magánlakásokban is. A vita hevében a városatyák elé tárt tervezetet teljesen megváltoztatták. Eszerint szabad mikroközpontokat szerelni tömbházakba és lakrészekbe, építési engedéllyel. A határozat harmadik cikkelye pedig kereken kijelenti, hogy lakásokba tilos mikrohôközpontot szerelni. Igencsak érdekes volt a határozat elfogadási folyamata. Elsô nekifutásra 10- en támogatták, hatan ellenezték ezt a határozatot, négyen pedig tartózkodtak. Ekkor a szavazást megismételték. Változatlan eredménnyel. Nem szaporítjuk a szót, ötödik nekilendülésre sikerült áterôltetni a határozatot a testületen, úgy, hogy a múlt hónapban fölszerelt szavazógép használata helyett kézzel voksoltak a városatyák. Az üléselnök nem ismertette a szavazás eredményét, mi 11 igen, 5 ellenszavazatot, és 4 tartózkodást számláltunk, vagyis egyszerû többséggel elfogadták a határozatot. További részletekre holnapi lapszámunkban térünk vissza.
A Romániai Diákszervezetek Országok Szövetsége szerkesztôségünkbe eljuttatott közleménye szerint a szövetségbe tömörülô diákligák országos szintû sztájkot hirdetnek. Az ok: a Nevelésügyi Minisztérium nem tartotta be az egyetemisták tavalyi tiltakozó megmozdulásai alkalmával ígért kedvezményeket.
Sipos Remus, a vásárhelyi diákliga elnöke, a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetségének alelnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, február 14-16-a között Bukarestben tartózkodott. A háromnapos tanácskozás során a szövetség végrehajtó bürója megbeszéléseket folytatott Miroiu Adrian államtitkárral, az Alma Mater, a Fratia RSZSZOSZ és a Cartel Alfa vezetôivel. A központi téma az oktatás jelenlegi helyzete, perspektívája, valamint az egyetemisták problémái voltak.
A Nevelésügyi Minisztériumban levô megbízható hírforrásunktól tudjuk, hogy a minisztérium ez évre szóló költségvetésébe távolról sem foglalták bele az egyetemisták követeléseit. Az 1999. ôszén tartott tiltakozásaink eredményeképpen a kormány megígérte, hogy biztosítja számunkra a vasúton való kezdeményes utazást, valamint a bentlakási támogatásoknak 70.000 lejrôl 140.000-re való növelését. Már tudjuk, hogy ez utóbbi csak 100.000 lej lesz, a kedvezményes utazást pedig csak a személy- és a gyorsvonatok esetében alkalmazzák. Ezen felül a diákok kérték az ösztöndíjak 100 százalékkal való növelését. A minisztérium mindössze 40-50 százalékos növekedést hagyott jóvá fejtette ki Sipos Remus. Hozzátette: abban a pillanatban, amikor a minisztérium ez évi költségvetését közzé teszi, sztrájkba lépnek. Elmondta, a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége 17 egyetemi központot tömörít magába, országos szinten 47 diákliga létezik. Valamennyien csatlakoznak a tiltakozó megmozduláshoz.
Gergely István, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke kijelentette: "az MMDSZ tömörítô szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, tudomásom szerint még nem hozott sztrájkra vonatkozó döntést. Abban az esetben, ha más szervezethez tartozó diáktársaink sztrájkba lépnek, maradéktalanul csatlakozunk hozzájuk."
Március 7-ig tart az egyetemi vakáció. A tiltakozásra csak a tanítás megkezdése után kerül sor, összegzett Sipos Remus.
A Marosvásárhely muncípiumi polgári védelmi felügyelôség múlt évi tevékenységét értékelték azon az összejövetelen, amelynek a tegnap a polgármesteri hivatal nagyterme adott otthont. Jelen voltak a különbözô gazdasági egységek polgári védelmi felelôsei, valamint a megyei polgári védelmi felügyelôség, a polgármesteri hivatal és a prefektúra képviselôi.
Fodor Imre köszöntô beszédében a minisztériumból nemrég érkezett értesítésre hívta fel a figyelmet, miszerint a közeljövôben árvízre számíthatunk. Külön kiemelte a Meggyesfalvi negyedben a Cugir utcai tömbház helyzetét, amely bármelyik pillanatban összeomolhat. Hozzátette: az öt évvel korábbi kilakoltatás ellenére a lakók visszaköltöztek, s életük azóta veszélyben van. Nem ez az egyetlen probléma városszinten, "valamennyi szociális helyzet orvoslására legkevesebb 75 milliárd lejre lenne szükségünk" összegzett a polgármester.
Iorga Florinel alezredes, a polgári védelmi felügyelôség vezetôje beszámolójából kitûnik: a megyeközpontban 79 légvédelmi óvóhely és 235 óvóhelyként használható alagsor létezik, amely 40.000 személy elszállásolására képes. Ez jóval a szükséges átlag alatt van. Az 1996-os 106-os számú törvény elôírja, hogy az új épületeket légvédelmi óvóhellyel kell ellátni. A törvény elôírásait figyelembe véve a tavaly 150 lakásépítési kérést hagytak jóvá, s az így létrehozott óvóhelyek további 8500 vásárhelyi lakos számára biztosíthatnak szükség esetén ideiglenes szálláshelyet.
1999-ben municípiumi szinten egy tíztagú polgári védelmi bizottság, egy 17 tagú városi katasztrófa- elhárító bizottság, 13 szakbizottság, egy héttagú kilakoltatási bizottság alakult, melyeknek célja természeti katasztrófa esetén a minél hatékonyabb kárelhárítás mutatott rá az alezredes. Elmondása szerint mindössze 65 vásárhelyi közintézmény és gazdasági egység rendelkezik intervenciós bizottsággal és csoporttal.
A felügyelôség vezetôje az általa képviselt intézmény felépítésére is kitért. Elmondta, Marosvásárhelyen hét polgári védelmi parancsnoksági állás létezik, közülük hat gazdasági egységeknél: Azomures, Imatex, Matricon, Mobex, CFR-komplexum, Energomur. További hat egységnél Ilefor, Elektromaros, megyei kórház, városi kórház, a villamossági igazgatóság és a tejfeldolgozó gyár az idén szándékoznak parancsnoksági állást alakítani. A városi parancsnokság Panasonic automata telefonkzöponttal van felszerelve, az orvosi rendelôt sürgôsségi esetben használható felszereléssel látták el. A polgármesteri hivatalban korszerû, modern értesítési-riasztó pont mûködik. Az esetleges légi támadásról a lakosságot a 37 szirénán riadóztatják, míg a gazdasági egységeknél a 19 gôzsíp szólal meg. Szükséges a III-as Tudor és az Egyesülés negyedben egy-egy sziréna felszerelése mutatott rá az alezredes.
Iorga Florinel az egységek nukleáris-biológiai- kémiai védelmére vonatkozóan elmondta, a vegyi kockázattal rendelkezô gazdasági egységek mai napig sem szerezték be a szükséges védôfelszerelést. Ezen helyzetek tisztázása és kiküszöbölése érdekében az idén, jól meghatározott idôpontokban, valamennyi polgári védelmi felelôs jelenlétében tartanak felkészítôt. A polgári védelmi felkészítô valamennyi egységnél 2000. március elsején kezdôdik és 2001. február 28- ig tart.
A tavaly a városi tanács 220 millió lej értékû bevetési anyag beszerzését hagyta jóvá. Erre az összegre a polgári védelmi felügyelôség 1999-ben vízhatlan ponyvát, 10.000 homokzsákot, 300 köbméter homokot, 10 köbméter faanyagot, ásót, lapátot és csákányt vásárolt. Az anyagokat a városi kertészet és a középkori vár raktárhelyiségeiben tárolják.
Az alezredes külön taglalta a tavaly ôsszel tartott légvédelmi gyakorlatot, mely véleménye szerint sikeresnek minôsíthetô.
Az idei év elsôdleges feladata a municípiumi polgári védelemi felügyelôség gyakorlóterének és a megyei felkészítô központnak az újranyitása, amely lehetôvé teszi a polgári védelmi felelôsök hathatós, szakirányú képzését összegzett Iorga Florinel alezredes.
Barabás Lászlót nemcsak ismeri: tiszteli,szereti is a marosvásárhelyi olvasóközönség. A szerdai könyvbemutatón ismét kicsinek bizonyult a Bernády Ház. A Kapun belül, kapun kívül címû kötet méltán számíthatott sikerre, hiszen benne a népéért felelôsséget érzô és vállaló értelmiségi, a tudós kutató meghitt "párbeszéde" olvasható a szülôfölddel, jelesen a Sóvidékkel, annak hagyományôrzô és -tisztelô népével.
A találkozó meghitt hangulatáról a kántortanító-képzô tehetséges növendékei gondoskodtak. Parajdi Mária népdalszólója után az Impress Kiadó képviseletében Nagy Miklós Kund köszönötte az egybegyûlteket. Bölöni Domokos lapunk tegnapi számában is közölt anekdotikus hangvételû glosszáján derült is, bosszankodott is a hallgatóság. Nagy Pál irodalomkritikus, a kötet szerkesztôje tömör összefoglalójában szerzô és táj, kutató és adatközlô viszonyáról is beszélt, olyan sajátos helyzetben, amikor a szívéhez is közel áll a "kutatás tárgya", hiszen voltaképpen az otthon, a szülôföld köveit, kapuit, tárgyi kultúráját tanulmányozza, tárgyalkotó, kultúrateremtô, szokást és törvényt megôrzô embereit, édes atyjafiait szólaltatja meg. Így aztán szinte természetes volt, hogy amikor Pál Annamária és Hompoth Péter egymást váltva felolvasták az elôszó szép vallomását, Barabás Lászlónak könny szökött a szemébe. Meghatottan mondott köszönetet mindazoknak, akik könyvének megjelenését segítették, és mindössze annyit emelt ki: a magas kultúra szépen megfér a a nép kultúrájával, nem zárják ki, inkább (kölcsönös együtthatásban) kiegészítik egymást.
Szabó Éva énekes tanítványai, a Gyöngyharmat dalcsoport lányainak tapsolhattunk a Karácsonyi Gyöngykoszorú mûsorán, most ismét bizonyítottak; nemcsak jó tanító, kántor, hanem értô gyûjtô és elôadó, kiváló népmûvelô, közösségépítô lesz belôlük. Illesse külön elismerés Zolnai Ildikót, aki mély beleéléssel adta elô Tamási Áron Jussomat ne vitassátok! címû székely Kiáltó Szó-ját. A találkozót a kántortanító-képzô népi zenekara zárta vajdaszentiványi muzsikával (a zenekart Antal Tibor vezeti, tagjai: Karácsony Loránd, Szász Szabolcs, Jenei László), majd a szerzô dedikált.
Tegnap újra megbeszélést tartottak a Családorvosok Egyesületéhez tartozó orvosok. Mint Finna Judit orvosnô tájékoztatott, fô napirendi pontként ismertették az egybegyûltekkel milyen feltételeket kell teremtsenek, hogy az Egészségügyi Biztosítási Pénztár és a Közegészségügyi Igazgatóság ellenôrzéseik alkalmával megfeleljenek az elvárásoknak. Mint elhangzott, eddig a pénztár közel félszáz családorvos tevékenységét ellenôrizte. Leggyakrabban elôfordult hiányosság: a 21 tételes nyilvántartás nem volt naprakész. Egyelôre büntetéseket nem róttak ki. A megbeszélésen több érintett által felvetett kérdés volt, hogy mekkora az ingyenes és ártámogatott receptek felírására biztosított pénzalap. A Egészségügyi Biztosítási Pénztár illetékesei elmondták, hamarosan levélben közölni fogják a családorvosokkal, ki mennyire írhat fel ártámogatott receptet. Egyelôre a pénztár nem térítette meg a gyógyszertáraknak a januárban kiírt gyógyszerek értékét. Ugyanakkor az egybegyûlteknek újra hangsúlyozták, hogy a biztosítási pénztár csak abban az esetben fizeti ki a kiszállásokat, amennyiben a beteg haldokló, nagy mûtét utáni állapotban van, három éven aluli személy vagy mozgásképtelen. Ellenkezô esetben a beteg kell fedezze a kiszállás költségét, és a vizsgálatot is külön fizetnie kell. Egyelôre azonban nincsenek egységes díjszabások.
Bombariadó a bukaresti magyar nagykövetségen
Egy névtelen telefonhívás nyomán bombariadót rendeltek el csütörtök délelôtt Magyarország bukaresti nagykövetségén. Az MTI értesülései szerint egy ismeretlen telefonáló helyi idô szerint délelôtt negyed 11 körül azt közölte a követséggel, hogy az épületben pokolgépet helyeztek el. A telefonáló ezen az egy mondaton kívül semmi mást nem mondott. A nagykövetség azonnal értesítette az illetékes szerveket. Rövid idôn belül lezárták a nagykövetség környékét és tûzszerészek érkeztek a helyszínre.
Cukorválságra figyelmeztetnek az élelmiszeripari szakszervezetek
Az Élelmiszeripari Szakszervezetek Szövetsége felhívja a kormány figyelmét arra, hogy Románia a közeljövôben cukorválságba kerül. A szakszervezetek szerint idén 40 százalékkal kisebb területet vetnek be cukorrépával. A válság a szakszervezetiek szerint egyre több alkalmazottat érintô tömeges menesztésekben fog megnyilvánulni, továbbá az agrártermelôk százezreire fog kihatni. Következésképpen az élelmiszeripari szakszervezetek a cukorimport vámdíjának 45-rôl 130- 140 százalékra való emelését kérik, a Moldova Köztársaságból vámmentesen behozott finomított cukormennyiség visszaszorítását évi maximum 25 ezer tonnára, a termelôk védelmezését a cukorrépa-mag ártámogatásának megôrzésével, valamint a cukorrépa-ültetvények létrehozásának ösztönzését pénzügyi támogatás révén, kedvezményes kamatú hitelek nyújtását, melyeket a termelôk termeléssel garantálnának.
2000. március 1-jétôl kezdôdôen Nagyváradon megkezdi tevékenységét az elsô erdélyi magyar pályázati iroda, az EMPIR. A Nnagyváradon létrehozott iroda mûködtetésének célja a civil szervezetek több síkon történô támogatása, de mindenekelôtt a pályáztató intézmények bemutatása, különféle pályázati lehetôségek ismertetése. A tanácsadó szolgálaton belül szakemberek igyekeznek választ adni a különbözô, a civil szférában mûködô szervezetek munkatársai részérôl felmerülô kérdésekre. Az iroda munkatársai várják a civil szervezetek jelentkezését. Az EMPIR postacíme: 3700 Oradea (Nagyvárad) 1, C.p. 294. Tel/fax: 059/437-875, 999-es mellék, e- mail: eempir@yahoo.com
Járvány egy Romániából indult török teherhajón
A görög hatóságok megfigyelés alatt tartanak egy török fennhatóság alatt álló és Zákinthosz kikötôjében horgonyzó teherhajót, amelyen a legénység egy tagja meghalt, több másik pedig megbetegedett egy fôleg patkányok vizelete által terjesztett bakteriális fertôzésben. A Fukran teherhajó legénységének 10 tagján a leptospirózis nevû súlyos bakteriális eredetû betegség jegyei jelentkeztek. A hajó 26 éves fôgépésze hétfôn röviddel a kórházba szállítás után meghalt. A legénység további öt tagját egy zákinthoszi kórházban kezelik, a hajó kapitányát és a többi matrózt pedig biztonsági okokból a hajón tartják. A Fukran Konstanca kikötôjébôl szállított ónércet Olaszországba.
Illegális moldvai munkavállalók
Minden hatodik moldovai külföldön vállal munkát, méghozzá illegálisan állítja a moldovai kormány információs szolgálatának vezetôje, akit a Reuters idézett. Valeriu Pasat a Nazavisimaja Moldova címû lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az ország 4 millió lakosából több mint 600 ezer külföldön dolgozik, illegálisan. Pasat elmondta, hogy az utóbbi két évben 10 ezernél több illegálisan külföldön dolgozó moldovait utasítottak ki Olaszországból, Spanyolországból, Portugáliából, Törökországból és Izraelbôl.
Carlos Santana volt a 42. Grammy hôse Los Angelesben. A csütörtökre virradóra átadott díjak közül kilencet nyert el a mexikói gitáros Supernatural címû lemezével. A legfontosabb kategóriák közül az övé az év felvétele, az év dala, az év albuma , a legjobb rock-albumért járó trófea. A zenei Oscar-díjnak is nevezett díjakból kapott Sting, Cher. A hatszoros jelölt TLC végül két díjat kapott. A rockveteránok közül a Black Sabbath a legjobb metál elôadó lett. Eminem a rap kategóriában kapott két Grammyt. Az év legjobb új arca az idén Christina Aguilera lett
Csütörtök hajnalban kitört a Fülöp-szigeteki Mayon vulkán. Áldozatokról nincs hír, de a hatóságok újabb 9 ezer, hétfô óta összesen már 14 ezer embert telepítettek ki a fortyogó vulkán környékérôl. Mint a DPA jelentette, a vulkán hétévi álom után ébredt fel: ötven méter magas lávasugarat lövellt ki magából. Az égboltot nyolc kilométeres magasságban parázsló magma, vulkáni hamu és különféle gázok telítették. Az 1000 Celsius-fokos hômérsékletet is elérô láva helyenként már 6 kilométer hosszan lefolyt a 2462 méter magas hegycsúcsról.
Leállították a csernobili 3. reaktor turbógenerátorát
Szerda délután rendellenesség miatt leállították a csernobili atomerômû 3. reaktorának egyik turbógenerátorát. A reaktorblokk így 50 százalékos teljesítménnyel üzemel jelentette az Interfax-Ukraina az ukrajnai atomerômûveket mûködtetô Energoatom vállalatra hivatkozva. A reaktor hatos turbógenerátorát február 17-én kapcsolták vissza, miután elhárították az elôzô nap észlelt meghibásodást. Az 1000 megawatt teljesítményû, RBMK típusú 3. blokk az egyetlen mûködô reaktorblokk a csernobili atomerômûben: az elsôt 1996 novemberében állították le az Ukrajna, a hét legfejlettebb ipari ország (G7) és az Európai Bizottság által 1995-ben aláírt emlékeztetônek megfelelôen, a 2. reaktorblokk 1991-ben tûz következtében károkat szenvedett, és a 4. volt az, amelyik 1986 áprilisában felrobbant.
Nyolcvanöt éves korában szerdán elhunyt Sir Stanley Matthews, az angol labdarúgó-válogatott egykori legendás szélsôje. A kitûünô sportember volt az elsô játékos, akit lovaggá ütöttek. Matthews két kevésbé ismert klubban szerepelt pályafutása során, a Stoke Cityben és a Blackpoolban. Ennek ellenére igen korán kitûnt tehetségével: 19 éves korában lett elôször válogatott, majd késôbb még 53- szor szerepelhetett a nemzeti csapatban, utoljára 41 évesen. Matthews volt 1956-ban az elsô Aranylabdás, vagyis ô nyerte a legjobb Európában játszó futballista választást.
Az elsô floridai kivégzés méreginjekcióval
Floridában, ahol mindeddig villamosszéket használtak a kivégzésekhez, elôször hajtották végre a kiszabható legsúlyosabb ítéletet méreginjekcióval. Starke város állami börtönében egyetlen, fekete csuklyás hóhér segédkezett Terry Melvin Sims kivégzésében jelentette az AFP. Az 58 éves férfit azért ítélték halálra, mert 1977-ben egy patika kirablásakor megölt egy rendôrt. A floridai kongresszus januárban hagyta jóvá a törvényt, amely kimondja: a kivégzések fô eszköze ezentúl a méreginjekció lesz a szövetségi államban, de az elítélt kérheti az 1924 óta alkalmazott, robusztus tölgyfa villamosszéket is, amelyet a köznyelv csak Old Sparky (Vén Szikrás) néven emleget.
Jóllehet a Maros megyei vámosok és pénzügyiek is csatlakoztak a Vám- és Pénzügyi Szakszervezetek Szövetsége által meghirdetett sztrájkhoz, a munkát nem szüntették be. Tiltakozásukat túlbuzgósággal fejezik ki. Mint Csata Edit igazgató elmondta, naponta 150-200 tehergépkocsit kell levámolniuk, így a munkabeszüntetésre nincs mód.
Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) marosvásárhelyi fiókszervezete február 29-én, kedden délután 6. órakor tartja évi közgyûlését a Bernády Ház (Horea utca 6 szám) gyûléstermében. A szervezet 10 éves tevékenységét veszi számba és új célokat fogalmaz meg. A rendezvény vendége Csetri Elek tudománytörténész, aki A technika hagyományai Erdélyben címmel tart elôadást.
Internethálózat a segesvári iskolákban
Négy segesvári líceumot, a 2-es, 3-as és a 7-es általános iskolát, valamint a Gaudeamus Házat, és a Gyerekek Klubját rákapcsolták az internetes hálózatra. Az említett tanintézetekben tanfolyamot indítanak az internethálózat mûködésérôl. A segesvári tanulók a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem diákjai mellett a Nevelésügyi Minisztérium edunet.ro elnevezésû interaktív honlapját is használhatják..
Az Életfa Baráti Társaság februári találkozóját szombaton 18 órai kezdettel tartják a marosvásárhelyi Art Caféban (a Maros vendéglô fölött). A témakör: A bennünk lakó játék. Meghívott elôadó Killár Katalin színmûvész-tanárnô. A találkozót tánc követi.
Szennyezett a Maros némely szakasza
A marosvásárhelyi környezetvédelmi Kirendeltség szakemberei által február 17. és 23. között begyûjtött 21 levegômintában nem észleltek határérték-túllépsét. A Maros sem Marosvásárhely alatt, sem Marosvásárhely fölött nem szennyezett. Maroscsapónál viszont az ammónium- és nitrátion-koncentráció magasabb volt a megengedett értékeknél. A szennyezôdést a marosvásárhelyi vegyi kombinát és a szennyvízbeömlések okozták.
A marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi Hit és Fény közösség február 26-án délután 3 órakor találkozót tart a marosszentgyörgyi plébánián. Erre az alkalomra meghívják az alakuló szászrégeni közösséget is. Az együttlét rendkívülisége, hogy sérült gyerekek jelmezbe öltöznek és farsangi bált tartanak. A zenét a Jubilate énekcsoport szolgáltatja. Lesz fôtt kukorica, amelyet a Kamilliánus Család készít, és tombola. Az önkéntes adományokat az Ügyes Kezek Alapítványnak szánják.
Makfalva községben a hét végén két bált szerveznek. A községközpontban házasemberbálra várják az érdeklôdôket, Kibéden egésznapos, hagyományos mulatozást követôen farsangi bálra mehetnek a szórakozni vágyók. Mindkét bált a helyi kultúrotthonokban tartják.
Szombaton 14 órakor kezdôdik a segesvári RMDSZ szervezésében a hagyományos kosaras farsangi bál, amelyre a fajanszgyár éttermében kerül sor.
Radnóton és Szovátán tanácskoznak
Március elsején, szerdán délelôtt 10 órától a megyei tanács képviselôi Radnóton a polgármesteri hivatalban találkoznak Kutyfalva, Ikland, Mezôbánd, Mezôgerebenes, Mezôbodon , Marosugra, Szentpál, Uzdiszentpéter községek elöljáróival. Március 2-án, csütörtökön ugyancsak délelôtt 10 órakor a Szovátai Polgármesteri Hivatal ad otthont hasonló találkozónak. Ide Makfalva, Erdôszentgyörgy, Havad, Nyárádszereda, Nyárádremete, Nyárádmagyarós, Gyulakuta, Balavásár, Székelyvécke, Csíkfalva és Nyárádgálfalva képviselôit várják.
A nyárádszeredai mûvelôdési otthonban ma délelôtt 10 órától kezdôdik Haza a magasban címmel az általános iskolásoknak szervezett irodalmi vetélkedô, amelyet farsangi álarcos bál követ. Erre várják Székely Ferenc néprajzost, aki a vidék farsangi szokásairól tart rövid elôadást, majd a tavaly megjelent Jeles napok, ünnepek, szokások Vadasdon címû kötetét dedikálja.
Megóvták a Petôfi-szoborállítást
A szászrégeni tanács a február 29-i ülésén újratárgyalja a Petôfi-szobor állítására vonatkozó korábbi kedvezô döntését. A határozatot az ellenzéki tanácsosok megóvták, mert szerintük errôl nem fele plusz egy, hanem kétharmados arányban kellett volna szavazni. Az eljárásban a prefektus is kételkedett, aki helyettesével együtt részt vesz majd az ülésen, amelyen még szó lesz kereskedelmi felületek és a polgármesteri hivatal tulajdonában levô területek bérbeadásáról, valamint a közüzem és a hivatal közötti szerzôdéskötés megújításáról.
A Marosvásárhelyi Népi Egyetem kétnyelvû román és magyar kiadványát mutatják be szombaton 12 órakor a Rózsek tere 57. szám alatt. A Néprajzi gyûjtés Bárdos faluból címû kötet szerzôje Asztalos Enikô.
Dózsa György községben a Hahota
A Hahota színtársulat szombaton este 7 órakor Dózsa György községben vendégszerepel Rejtô Jenô A mohácsi vész címû kabarémûsorával. Ezt követôen a helyi kultúrotthonban bál lesz. Jegyek a helyszínen kaphatók.
A Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öreg Diákjai Baráti Körének keddi, vezetôségi tanácsi ülésén a jelenlevôk új elnököt választottak Kirsch Attila mérnök személyében.
Ezzel a címmel nyílik március 2-án délben a 18-as Számú Általános Iskolában az a kiállítás, melyet a környezetvédô klubok szerveznek a Hollandiával közös környezetvédô program keretében. A megnyitóra, melyen vetélkedô is lesz, hollandiai vendégeket is várnak. Ebben a programban Brassó és Maros megyei iskolák vesznek részt, városunkból a 3-as, 5-ös, 8-as, 16-os és a házigazda 18-as iskola. A rendezvény országos szervezôje a Nevelésügyi Minisztérium, helyi szervezôje a megyei tanfelügyelôség.
A marosvásárhelyi Comertul Sportegyesület vasárnap megszervezi a Comertul-serlegért kiírt versenyt amatôr sízôk számára. A vetélkedôt szovátai sípályán tartják. Bárki benevezhet, életkortól függetlenül.
Február 23-án, szerdán a kora délutáni órákban a 29 éves marosvásárhelyi illetôségû Fodor Levente az 1918. December 1 úton az MS-04-JTL jelzésû haszonjármûvel súlyos közúti balesetet okozott. Az áldozat a 63 éves, balai Oltean Valeria, aki tiltott helyen kelt át az úttesten.
A Munkaerôelosztó és Átképzési Ügynökség marosludasi fiókja 90 személynek szervez átképzési tanfolyamot a nagysármási SIM International Kft. kérésére. Negyvenöt személyt már alkalmaztak, és újabb 45-öt a fafeldolgozó szakma elsajátítása után vesz fel a cég.
NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)
A FES RAKTÁRÜZLET még mindig a legjobb árakon kínál melaminált bútor- és munkalapokat, parkettet, lambériát. Nagy választék, kitûnô minôség. Margaretelor utca 17/B. sz. Tel. 215- 515. (1745)
LAMBÉRIA, PADLÓDESZKA és FÛRÉSZÁRU eladó. Chesa és Pop Kft., Nyárádtô, Fô út 431/A. sz. Tel. 169-727, 094- 639-275, 094-556-568. (1969973)
ÚJ TAVASZI nôi cipô- és ruhakészlettel várjuk vásárlóinkat a Forradalom utca 46. sz. alatti turkálóban. Új cipôk már 10 ezer lejtôl. (1332)
SZÁMÍTÓGÉP vagy elektronika szakot végzett fiatal mérnököt alkalmaz marosvásárhelyi kft. Komoly hozzáállás elônyös fizetés. Érdeklôdni a 122-763-as telefonszámon, 18-20 óra között. (1809)
ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Szezon végi kiárusítás nagyon alacsony árakon! A Devotion Impex Kft, a Pandurilor u. 100. sz. alatti importruha- üzletében (bejárat a posta felôl, a volt ABC- üzlet) február 24. és március 7. között lépcsôs árleszállítást végez a teljes ruhakészlet kiürítéséig. Ha nem ismeri az üzletünket, jöjjön el naponta 9-19 óra között. Kis pénzért jó minôségû és sok ruhát vásárolhat. Árleszállítás ERGO székekre és GÁZKONVEKTOROKRA is. Látogasson meg az új tavaszi nyitáskor is, március 7-én! (1877)
TEHERSZÁLLÍTÁST vállalunk 3,5 tonnáig. Tel. 146-127, 094-602-501. (638)
ALKALMAZUNK III-V. kategóriás esztergályost. Érdeklôdni a 163-882-es telefonszámon. (1911)
MANIKÛRÖS, férfi-, nôi fodrászinasokat betanítunk. Tel. 123-421. (1429)
BOMBA AKCIÓS ÁRAK holland import ruhánál! Csak 15.000 lejes árak. Kiváló, garantált minôség. Szabadság (Libertatii) utca 81. sz. Tel. 092-680- 204, 10-17 óra között. (1419)
MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY- felújítás egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252-878. (499)
FÉLTENGELY-FELÚJÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (489)
SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfôn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (520)
PROFI RIASZTÓBERENDEZÉSEKET szerelünk 5 éves jótállással. Tel. 210-740, 218-040, 092-310-740. (39675)
BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEGOL- CSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködô FITNESS CENTERT: erôterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Calarasilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)
GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)
GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)
AUTÓALKATRÉSZEK nagybani és kiskereskedelmi forgalmazása. Dorobantilor (volt Doftana) u. 23. sz., a nagyállomási aluljáró mellett. (1749)
KELTETÔGÉPBE fogadunk tojásokat. Programálások a 133-575-ös telefonszámon. (614)
VÁLLALUNK ács-, kômûves-, lakatos- és asztalosmunkát, festést, lambériázást, csempézést, szigetelést, bádogolást, valamint víz-, gáz-, fûtés- és villanyszerelést. Tel. 126-257, mobil: 098-590-813. (756)
A TAXTOMATO PRES KFT 4300 Marosvásárhely, Kaptatós (Urcusului) utca 1 A. sz., tel. 00-40-65-160-974, 094-789-993 elônyös áron szerencsejáték-gépek technikai ellenôrzését vállalja. (sz.)
AZ ÖN könyvesüzlete a Bolyai-Gauss, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)
ÁLLATORVOSI rendelô és patika Marosvásárhely, Onesti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092- 515-028. Rendelnek Unger Zsombor és Mátyás László állatorvosok. (873)
PVC- AJTÓK, ABLAKOK: termopan üveg, német REHAU profil. A minôség a legjobb árat jelenti. TERPLAST KFT, tel./fax 219-751, mobil 094-504-536. (1059)
AUTOMATA CSOMAGOLÓGÉPPEL csomagolást vállalunk. Tel. 250-517. (857)
KUTYABARÁTOK, KUTYATULAJDONOSOK, figyelem! Kutya- kiképzés kezdôknek- és haladóknak a MEK-KION kutyaiskolánál. Tel. 092-363-418. (0942261)
A CONPREX KFT gyárt és elad elôre gyártott vasbetonelemeket (kerítéslapok és oszlopok, kútgyûrûk, járdalap, járdaszegély); vállal építkezési munkálatokat. Cím: Marosvásárhely, Depozitelor u. 30. sz. (Spid Kt. udvarán). Tel. 253-336. (4698577)
ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Eladó nagybani (en-gros) import ruha 20.000-30.000 lej/kg áron. A Devotion Impex Kft. 100 kg-on felüli vásárlás esetén olcsó, jó ruhát kínál. Cím: Predeal u. 22. sz., 8-15 óra között. (1877)
HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÔK, FIGYELEM! Bôvülô választék-kal várja vásárlóit a MOZART COM KFT. Jelenleg 45 kg-os és 22,5 kg-os kiszerelésben is kaphatók a jó minôségû KANADAI bálák. Marosvásárhely, 1918. December 1. út 255. sz. Tel. 065/255- 896, 092-431-476, 092-973-014, 092-317-792, fax: 065/255-896. Nyitva tartás: hétfôtôl péntekig 9-18 óra között. (40167)
MUNKATÁRSAT keresünk mellékállásba illatosítók forgalmazásához Marosvásárhely területén. Tel. 094-478-008. (1964)
ALKALMAZUNK fôkönyvelôt. Érdeklôdni: Calarasilor u. 56. sz. (1969)
ALKALMAZUNK bôrruha-varrókat. Tel. 211-001. (1998)
KOMMUNIKATÍV személyeket alkalmazunk telefon-marketinges munkára. Tel. 161-234. (2041)
AZ ORTOPROFIL KFT versenyvizsgát hirdet 2000. március 1- jén 9 órakor egy ügyfélfogadói (nô) állás betöltésére. Követelmények: jó beszédkészség, számítógépkezelôi ismeretek, 35 éves korhatár. Cím: Papiu u. 10. sz. Tel. 168-780, 164-834. (2059)
ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltôs Whirlpool automata mosógép. Tel. 123- 898, 161-382. (930)
FORINTOT és márkát vásárolok elônyösen. Tel. 161-937, 094-247-736. (617)
FORINTOT, valutát vásárolok. Kérésre érte jövök. Tel. 125-683. (1582)
TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000-94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (391)
KFT eladásra kínál építkezési anyagokat: cement, mész, gipsz, mozaik, kôpor, homok, csemperagasztó, Rigips, aracet, tövisi és aranyosgyéresi tetôcserép, tömör tégla, magyarországi DISZPERZIT és HÉRA lemosható fal- festéket és festôszerszámokat. Dorobantilor utca 15. sz. Tel. 161-941, naponta 8-16 óra között. Szombaton is nyitva! (1594)
ELADÓ 4000 kg búza. Tel. 121-349, belsô 46. (2072)
OLCSÓN eladók új és használt felnôtt- és gyerekbiciklik, inoxkagylók. 1989. Dec. 22. utca 113. sz. Tel. 212-369. (296)
ELADÓ nagy tételben BL 80-as kenyérliszt. Tel. 253-687, 815 óra között. (1746)
SZARVASAGANCSOT vásárolok. Tel. 094-572-889. (1784)
ELADÓ jó igavonó ló. Érdeklôdni a 141-829-es telefonszámon 18-21 óra között. (1785)
ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat és automata mosógépeket. 6 hónap garancia. Tel. 165- 373, 256-618. (1870)
ELADÓ: központifûtés-berendezés, autogájzerek. Tel. 162-505. (1873)
ELADÓ U32-es traktor. Héderfája 173. sz. Tel. 162-703. (1876)
VESZEK leromlott állapotban levô hôszigetelt furgonokat (dubákat, alumíniumdobozzal). Tel. 094-156-372, 135- 915. (1588)
ELADÓ sürgôsen 1310-es Dacia, 1400 cm3- es, katalizátoros, Euro 2, metallizált vérpiros. Érdeklôdni a 094-958-577-es telefonszámon. (1818)
ELADÓ 10 ár telek Szentgyörgyön, a sípályával szemben. Tel. 216-530, 16 óra után. (1819)
FORINTOT vásárolok elônyösen. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (1889)
BMW iS (sport), 140 lóerôs, 1999-es kiadású, kifizetett vámmal eladó. Piaci ára 72.000 DM, eladási ár 55.000 DM. Tel. 213-408. (1915)
ELADÓ 1976-ban gyártott 1300-as Dacia. Tel. 214-437, 17- 22 óra között. (1929)
ELADÓK 486-os, Pentium számítógépek a legalacsonyabb árakon garanciával. Tel. 094-843-920, 168-873. (1731)
486-OS SZÁMÍTÓGÉPEK eladók teljes konfigurációban, színes monitorral, 1.150.000 lejtôl, valamint külön monitorok és Pentium számítógépek is. Tel. 094-987-504, 218-055. (-)
ELADÓK: balkarú Singer bôrvarrógép, oxigénpalack, parkettfényesítô gép. Tel. 145- 865. (1805)
ELADÓ élelmiszerbutik forgalmas helyen. Tel. 212-306, 094-572-814. (1288)
ELADUNK kifogástalan állapotban levô felújított nyugati fagyasztókat, hûtôvitrineket, kombinált hûtôket, hûtôládákat, automata mosógépeket és televíziókat. Bô választék, 12 hónap garancia, ingyenes hazaszállítás. Marosvásárhely, Gyár u. 15. sz. Tel. 218-314, Régen, Petru Maior u. 35. sz. (135)
ELADÓK bútorok, ruhák, házi eszközök, kripta, 1,5 colos gázcsô, karfa, fotócikkek. Tel. 165-112. (0942258)
ELADÓ engedélyezett garázs az Unirii-ban. Tel. 130-102. (1667)
ELADÓ 5 éves borjadzó tehén. Galambod 106. sz. Tel. 432-128. (1633)
ELADÓ 36 ár terület a Segesvári úton (Centura). Tel. 094-155-347. (1468)
ELADÓ bárpult. Tel. 216-744. (1771)
ELADÓK külföldi kerékpárok 200600 ezer lej között. Tel. 134-060. (1777)
ELADÓ Lada 1300 talonnal, alkatrésznek. Tel. 122-010. (1792)
ELADÓ földterület a Bözödi-tó mellett. Tel. 134-618. (1798)
ROTTWEILER és német juhász kiskutyák eladók igényeseknek. Tel. 092-363-418 vagy 120-524. (0942261)
FIGYELEM! Megnyílt egy új, importszélvédôket és autóalkatrészeket árusító üzlet Marosszentgyörgyön, a Fô út 82. sz. alatt. Tel. 094-511-941, 094-625-182. (782)
AZ AGRO SZAKÜZLETBEN, az útlevélosztály mellett a Kogalniceanu u. 20. szám alatt zöldség- és virágmagbeszerzés a legjobb hazai és külföldi fajtákból, garantált minôségben, alacsony árakon, viszonteladóknak is. Gyomirtók és növényvédô szerek gazdag választékban. Ingyenes szaktanácsadás. Tel. 131-523. (523)
VESZEK abrichtert (gépi gyalu) mechanikus elôtolással, 300-400 mm-es késszélességgel és háromfázisos motorral. Tel. 163-262, 19-21 óra között. (1916)
ELADÓ 15 ár házhely és 50 ár szántóföld Maroskeresztúron. Tel. 130-602. (1910)
ELADÓ garázs, tömbház alatt. Pomicultorilor u. 13. sz. Tel. 094-572-882. (1909)
ELADÓ U650-es traktor, eke, tárcsa, utánfutó Jobbágyfalván (Vargata). Érdeklôdni 18 óra után az 576-449, belsô 121-es telefonszámon. (1887)
FAFELDOLGOZÁSRA vagy egyéb tevékenységre kiadó: háromszintes épület (210 m2-es felületû), egy nyitott szín 1300 m2-es betonzott alappal, körülötte 1 ha területtel, Körtefáján, víz-, gáz-, villanylehetôség. Eladó ol-csón 386-os számítógép teljes konfi-gurációval és nyomtatóval, oszcilloszkóp, csikókályha, fehér, festett konyhaszekrények. Tel. 216-360. (1853)
ELADÓ egy jókarban levô kanapé, 2 fotel, egy kisasztal és egy szekrény. Tel. 248-851. (1943)
ELADÓ: U650-es, L445-ös traktor, TIH 445-ös trágyarakó, törzskönyvezett Multicar, 3 csöves eke, kombinátor, 5 tonnás önürítôs utánfutó. Tel. 067/346-527, 094-206-623, Ozsdola. (1946)
ELADÓ csirke, vásárolok keltetésre tojást. Dózsa György u. 63. sz. Tel. 129-752. (1851)
ELADUNK üvegezô fenyôlécet, 400 lej/m. Tudor Vladimirescu u. 66. sz. Tel. 161-573. (1783)
ELADÓ libapihetoll, 50 literes üvegkorsók (boros). Tel. 131-963. (1694)
OLCSÓN eladó 800 kg étkezési krumpli Disznajón, Molnár Sándornál. Tel. 092-418-610. (1923)
ELADÓK ebédlô és nappali bútorok, fotelek kisasztallal, ruhásszekrények és konyhaszekrények, I. Berger zongora, szarvasagancsok. Tel. 525-649, belsô 26A. (1641)
FELVÁSÁROLUNK sertéseket, 14.500 lej/kg. Tel. 251-843. (1928)
ELADÓ egy német juhász kutyakölyök. Tel. 217-947. (1979)
ELADÓK bútorok, csillárok, szônyegek, hûtôszekrény, mosógép. Tel. 168-140. (1971)
ELADÓ Venoruton kapszula olcsón. Tel. 219-581. (1974)
ELADÓ egy kanapé két kinyitható fotellel, egy asztal és fogas. Tel. 163-969. (1976)
ELADÓ 160 literes új betonkeverô. Tel. 122-447. (1963)
ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (1962)
ELADÓ: ifjúsági szobabútor, szekrénysor, konyhabútor, fotelek és kihúzható kanapé. Tel. 216-286. (1960)
ELADÓ 200 kg kerepmag és 5 tonna széna. Tel. 428- 189, 18 óra után. (1955)
ELADÓK bútorok, 2 db 2,70x1,50 m széles perzsaszônyeg, szépirodalmi könyvek. Tel. 131-034. (1977)
ELADÓ faanyag 6x4 m-es víkendháznak, új konyhabútor, új sarokkanapé. Tel. 125-769. (1978)
AZ ANCONA RT, Dózsa György u. 36. sz., Marosvásárhely elad: elôre gyártott sírkereteket különbözô változatokban (beleértve a szerelést is), elôre gyártott garázsokat, elôre gyártott kerítésoszlopokat és -elemeket, betongyûrûket (800, 1000 cm átmérôvel), betoncsöveket (200, 300, 400, 600 cm átmérôvel), különbözô elôre gyártott betonelemeket, betont és maltert, elôre gyártott járdalapokat (50x50x6), különbözô elôre gyártott mozaikelemeket. Érdeklôdni a 124-055 vagy 161-771-es telefonszámon. (1980)
FÖLDET adok bérbe a nyárádszentsimoni határon. Szép, 6 személyes ebédlôkészlet eladó. Tel. 148-103. (1989)
ELADÓ olcsón tégla. Tel. 094-505-719, 094-505- 729. (1991)
ELADÓ a Kishegyszôlôben 5 ár telek kempingházzal. Tel. 256-892. (1994)
OLCSÓN eladó használt automata mosógép és háztartási villanyvarrógép. Tel. 142-340. (1995)
ELADÓ 3 éves száraz fûrészáru. Eladók bôrdarabok kilóra. Tel. 211-001. (1998)
ELADÓK vadonatúj Pentium K6-2, 333 Mh-es komplett számítógépek 8.850.000 lejért. Tel. 121-744. (1999)
ELADÓ tölgyfa ebédlôbútor: 3 vitrin, kihúzható asztal, 6 szék jutányos áron. Tel. 255-012. (2000)
ELADÓ szürke színû, 1996-os kiadású, kitûnô állapotban levô, dízel Mercedes Sprinter furgon (áruszállításra) . Tel. 094-807-318. (2002)
ELADÓ 1500-as Lada jó állapotban. Érdeklôdni 18-21 óra között a 131-470-es telefonszámon. (2007)
ELADÓ elöl megütött Renault Gordini, sok alkatrész és négy új külsô gumi (145x15). Tel. 127-305 (este). (2006)
SÜRGÔSEN eladó 29 ár beltelek épületekkel, a várostól 8 km-re. Ára: 35 millió lej. Tel. 253-825. (2020)
VESZEK 650-es Polski Fiat hátsó bal lámpát. Tel. Panit, 30. (2024)
ELADÓ 800 m2 telek a Somostetô környékén. Tel. 092-842-071. (2027)
ELADÓ Kemény Árpád-olajfestmény, Benczédi Sándor-szobor. Tel. 163-627. (2045)
JÓ ÁLLAPOTBAN lévô önürítôs Multicart vásárolunk. Tel. du. 18 óra után, 132-290. (2032)
ELADÓ új orosz villanyvarrógép, orosz nôi bicikli, burás hajszárító. Tel. 164-730. (2033)
ELADÓ vagy megmûvelésre kiadó 34 ár bekerített bennvaló, a várostól 10 km-re. Érdeklôdni a 218-169-es telefonszámon. (2042)
ELADÓ egy kemény típusú dízelmotor kapcsolószekrénnyel különbözô célokra. Tel. 210-927. (2044)
ELADÓ kanapé, ajtó és lengôajtóhoz sarok. Tel. 256-851. (2051)
ELADÓ ultraközponti emeletes ház, esetleg szintenként, garázsok Marosvásárhelyen; 2 szoba- összkomfortos tömbházlakás Kézdivásárhelyen. Tel. 165-112. (0942258)
ELADÓ 1 szoba-konyhás, fürdôszobás összkomfortos lakás, közös udvar. Tel. 216-530, 16 óra után. (1819)
ELADÓ ház Maroskeresztúron. Tel. 435-514. (1844)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás. Ára: 100 millió lej. Tel. 092-529-643. (1664)
ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (1665)
VESZEK 2 szobás tömbházlakást a Tudorban és a Dombon. Tel. 092-506-932. (1665)
ELADÓ ház Koronkában. Tel. 257-410. (1782)
ELADÓ ház Szentkirályon. Érdeklôdni a 217-767-es telefonszámon, 12 óra után. (1879)
ELADÓ kertes magánház a Tudor Vladimirescu utcában. Tel. 214-597, 092-350-115. (1893)
ELADÓ csempekályhás, kétszobás, I. emeleti lakás a Balcescu utcában. Ára: 11.000 DM. Tel. 141- 763. (1941)
ELADÓ udvaros, egyszoba-összkomfortos ház+pince a központban. Tel. 092-680-204. (1419)
ELADÓ elsô emeleti garzon, vagy elcserélem 2 szobásra vagy földszinti garzonra. Tel. 212-306, 094-572-814. (1288)
ELADÓ ház: 2 szoba-konyhás, kamrás lakás (szín, kábeltévé, villany, gáz bevezetve) Ákosfalván, a Fô út 151. szám alatt. (1706)
ELADÓ magánház az Unirii negyedben, a Virág utca 1. szám alatt. Tel. 164-177, 122-495. (1733)
SZABÉDON eladó ház a 212. sz. alatt, Bakaló család. (1744)
ELADÓ 2 szobás, II. osztályú lakás a Dombon. Irányár: 82 millió lej. Tel. 252-692, 1822 óra között. (1773)
ELADÓ 2 szobás ház melléképülettel, pince, 10 ár kert, telefon, kábeltévé. Tel. 122-010. (1792)
ELADÓ kertes családi ház külön udvaron, 720 m2-es telek. Tel. 165-687, 165-441. (1608)
ELADÓ I. osztályú, III. emeleti, 2 szobás tömbházlakás kábeltévével és pincével a Kövesdombon. Irányár: 100 millió lej. Tel. 255-752. (1717)
KIADÓ 2 szobás, telefonos, bútorozott tömbházlakás a November 7 negyedben. Tel. 215-900. (1794)
ELADÓ lakás gazdasági épületekkel, gáz, villany. Nyomát (Maiad), 44. sz. (1825)
ELADÓ 3 szobás, kertes, udvaros ház. Tel. 130- 244. (1840)
ELADÓ 2 szobás tömbházlakás a Színház téren. Tel. 213-201. (1748)
ELADÓ ház Sóváradon Szovátától 6 km-re , a fôút mellett, nagy udvar, kert, melléképületek. Kereskedelmi tevékenység kifejtésére alkalmas. Tel. 065/163-288. (1908)
ELADÓ I. osztályú, földszinti, 2 szobás tömbházlakás a csütörtöki piac mellett, irodának, üzletnek, rendelônek. Tel. 136-078. Eladó I. osztályú, 3 szobás, tégla tömbházlakás IV. emeleten, igényesnek, pince, vízóra, beépített terasz, telefon, kábeltévé, a Kövesdombon. Tel. 124-803. (1896)
KIADÓ szoba diáklányoknak a Budai negyedben. Tel. 162-156. (1833)
ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (1881)
ELADÓ egyszoba-összkomfortos magánlakás külön udvaron. Ára: 25.000 DM vagy lejben, alkudható. Tel. 094-692-852. (1867)
ELADÓ I. osztályú, III. emeleti garzon az Unirii negyedben. Tel. 148-098, 094-707-550. (1804)
ELADÓ Szovátán egy felújított és részben bebútorozott garzon. Tel. 161-568. (1801)
ELCSERÉLEM a Hunedoara utcából 3 szobás, II. osztályú lakásomat 2 vagy 3 szobás, I. osztályú tömbházlakással. Tel. 252-498, délután. (1799)
ELADÓ garzon. Tel. 218-074. (1795)
ELADÓ kertes magánház Marosvásárhelyen. Tel. 134-892. (1779)
CSERÉLEK garzont 2 szobás tömb- házlakásra az Unirii negyedbe. Tel. 138-472. (1874)
ELADÓ Marosfôn, a központban, 360 m2-es területen nyaraló, víz, villany bent, ugyanitt új, 120 basszusos Weltmeister harmonika váltókkal eladó. Tel. 128- 457. (1872)
ELADÓ magánház üzlethelyiséggel, ipari áram, 345 m2-es udvar, kábeltévé, az 1918. December 1. út 157. sz. alatt. Tel. 148-637, 20 óra után. (1869)
KIADÓ magánház kerthasználattal, hosz- szabb távra, családnak vagy kft.-nek. Érdeklôdni február 26-án, szombaton a 251-781-es telefonszámon. (1636)
ELADÓ ház Vadadban, 30 ár telekkel, üdülôhelynek megfelel. Ára: 18 millió lej, alkudható. Érdeklôdni az 576-545-ös telefonszámon. (1378)
ALBÉRLETET keresek a Tudorban. Tel. 146-764, 257-636. (1930)
ELADÓ nagy falusi ház + melléképületek téglából, 3,60 ha szántóterülettel, közvetlen a ház mellett, a falu közepén, Székelykálban, 17 km-re a várostól. Csak gazdálkodók hívását várjuk. Tel. 162-428. (1942)
KIADÓ 1-2 személynek külön bejáratú szoba. Tel. 143-039. (1968)
ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Tudor negyedben. Tel. 163-176. (1945)
ELADÓ I. emeleti garzon a Tudor negyedben. Tel. 142-284. Ramurele u. 19/16. sz. (1947)
ELADÓ emeletes magánlakás: 4 szoba, 2 konyha, 15 ár kerttel, külön udvar, olcsón. Ákosfalva, 252. sz. (1950)
KIADÓ egyszoba-összkomfortos magánlakás a központban. Tel. 149-798, 15-20 óra között. (1951)
VESZEK 3 szobás tömbházlakást a Pandúrok sétányon. Tel. 094-590-370. (1953)
ELADÓ II. osztályú, 2 szobás, földszinti tömbházlakás, be&uum