|
LII. évfolyam 36. (14392) |
2000. február 15., kedd |
Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Románia azt a célt tûzte ki maga elé, hogy 2007. január 1-jére az Európai Unió teljes jogú tagja lesz – jelentette ki hétfôn Petre Roman külügyminiszter.
A diplomácia vezetôje azt megelôzôen nyilatkozott Bukarestben, hogy Brüsszelbe utazott, ahol ma hivatalosan bejelentik a csatlakozási tárgyalások megkezdését az EU és Románia között. Diplomáciai források szerint a tényleges tárgyalások március végén kezdôdnek majd.
A külügyminiszter elmondta, hogy Románia az idén a csatlakozási tárgyalások 31 fejezetébôl hatot képes lezárni.
A tagjelöltség azonban ösztönzô lesz.
Az Európai Unió azokat az országokat nyilvánítja tagjelölteknek, amelyek a kontinenshez tartoznak, egyértelmûen kinyilvánították csatlakozási szándékukat, és belátható idôn belül esélyük van arra, hogy teljesítik a tagság szigorú feltételeit.
2000-ben az EU tizenhárom tagjelöltet tart számon, ezek közül hattal – Bulgáriával, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Romániával és Szlovákiával – most kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek idôvel elvezetnek a teljes jogú tagságig. További hat tagjelölttel – Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával – az EU 1998. március 31. óta tárgyal, míg egy tagjelölttel – Törökországgal – még nem jutottak el a csatlakozási tárgyalások megkezdésének lehetôségéig. Törökország egyébként az említettek közül utolsóként nyerte el a tagjelölti státust, 1999 decemberében, az EU-tagországok állam- és kormányfôinek helsinki találkozóján.
A tagjelölt államokat már e jogállás elnyerése elôtt társulási szerzôdés kötött az EU-hoz. A társulási szerzôdések egyik célja ma már kimondottan is az, hogy felkészítse a jelentkezô országot a teljes jogú tagságra. A dokumentum átfogóan szabályozza az EU és a társult ország közötti kapcsolatokat: kitér a politikai párbeszédre, elôírja a szabadkereskedelmi viszony fokozatos megteremtését, illetve alapot ad a két fél jogrendszerének közelítéséhez.
A tagjelölt államokkal szemben a belépéshez támasztott feltételeket koppenhágai kritériumoknak nevezik, mert a dán városban 1993-ban tartott találkozón állapodtak meg bennük az EU- tagországok vezetôi. Ezek szerint a teljes jogú tagságról csak olyan állam esetében lehet szó, amely egyfelôl stabillá tette a demokráciát, a törvény uralmát, az emberi jogokat és a kisebbségek védelmét garantáló intézményeit, másfelôl mûködô piacgazdasággal rendelkezik, harmadrészt pedig megvan a képessége, hogy megbirkózzon az EU-n belüli verseny és piaci jelenségek nyomásával. Elôfeltétel az is, hogy a tagjelölt vállalja a tagság kötelezettségeit, továbbá, hogy magáévá tegye a politikai, gazdasági és pénzügyi unió célkitûzéseit. E kritériumok sokáig túlzott elôvigyázatosságnak tûntek, ám az elmúlt hetek ausztriai eseményei drámaian igazolták e feltételek állandó ismételgetésének szükségességét nem csupán a tagjelöltek, hanem a tagok között is.
A tagjelöltek útja a csatlakozási folyamat keretében vezet el az EU-tagsághoz. A csatlakozási tárgyalások e folyamat talán legfontosabb részét képezik, mert lezárulásuk után már csupán a csatlakozási szerzôdés aláírása és annak a tagországok parlamentje általi jóváhagyása marad hátra. A csatlakozási tárgyalások megkezdése a tagjelölti státus hitelesítése és magasabb szintre emelése.
Nyilván a minôségi fennebb lépés nem egyszerû, áldozatokkal jár. Románia lakossága hozzászokott az áldozathozatalhoz. Bízznak benne, hogy egyszercsak érzékelni fogjuk a csatlakozás elônyeit is.
Mától országos méretû tiltakozó akcióra szólította fel tagjait a Romániai Ügyvédek Egyesülete, az Országos Tanács február 12-én tartott rendkívüli ülésén hozott egyhangú döntés alapján. A tiltakozás abból áll, hogy mától kezdve nem lépnek be a tágyalótermekbe, nem képviselik ügyfeleiket, megbízóikat a különbözô szervek és egyéb fórumok elôtt egészen addig, amíg követeléseiket meg nem oldják.
Mint beszámoltunk róla, az ügyvédek tiltakozása január 24-én egy háromórás munkabeszüntetéssel kezdôdött. Ahogy Neculai Lepedeanu, a Megyei Ügyvédi Kamara elnöke megfogalmazta, az ok az volt, hogy az ügyvédek szerint sürgôsségi kormányrendeletekkel nem módosítható az ügyvédi mesterség gyakorlását szabályozó 1995. évi 52-es alapvetô törvény. Ez okból törvénytelen eljárásnak minôsítik azt, hogy az 1999-ben hozott 215-ös számú sürgôsségi kormányrendelettel bevezetik az ügyvédi honoráriumra számítandó 19 százalékos hozzáadott értékadót, ami a honoráriumok emelkedését vonja maga után. Ugyanakkor a sürgôsségi kormányrendelet kétségbe vonja a mesterség szabadon való gyakorlásának lehetôségét, s bizonyos társadalmi rétegek számára lehetetlenné teszi, hogy védelmet élvezzenek.
A január 24-én elkezdett tiltakozó akció további okát az jelentette, hogy az ügyvédeknek 40 százalékos jövedelemadót kellett fizetniük, s megengedték, hogy korlátolt felelôsségû társaságokba tömörüljenek, a jövedelemadó csökkentése érdekében, holott az ügyvédi mesterség összeférhetetlen a kereskedelmi tevékenységgel.
Mivel e sérelmeik csak részben oldódtak meg, s a HÉA fizetése alól továbbra sem mentesítették az ügyvédeket, arra hivatkozva, hogy legfontosabb feladatuk az alapvetô emberi- és szabadságjogok védelme, mától országos szintû munkabeszüntetéssel fejezik ki tiltakozásukat egészen addig, amíg sérelmeikre nem kapnak kedvezô választ.
A kormányfô és a koalíciós vezetôk döntöttek
Mugur Isarescu miniszterelnök és a koalíciós vezetôk elhatározták, hogy az oktatásnak 3700 milliárd lej többletpénzt utalnak ki, ami a GDP 0,5 százalékát jelenti.
Az említett összeg a kiadások racionalizálásából és a bürokratikus tevékenységek leszûkítésébôl jön össze.
A koalíciós vezetôk bizonyos intézkedésekben is megállapodtak az oktatás kölcsönös megsegítése érdekében. Így csökkentik a nemzetvédelmi minisztérium alárendeltségében levô személyzetet. Demilitarizálásra és decentralizálásra kerül sor belügyminisztériumi szinten, ami – kormányforrások szerint – azt jelenti, hogy a nemzetvédelmi- és a belügyminisztérium alkalmazottainak egy része a helyi és a megyei tanácsokhoz fog tartozni.
Az átszervezést helyesli Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter is, megjegyezve azonban, hogy politikai döntésrôl lévén szó, politikai támogatásra van szüksége.
További intézkedés: a mezôgazdasági és élelmezési minisztérium alkalmazottainak és struktúráinak az új privatizációs körülményekhez való igazítása, ami átszervezést jelent e szaktárca szintjén is.
A mezôgazdasági minisztérium 22 ezer alkalmazottjának 10 százalékát a magánszektorba szándékszik átirányítani.
További finanszírozási forrás az ügynökségek számának csökkentése lenne.
Tevékenységét leszûkíti a külügy- és a pénzügyminisztérium is, olyképp, hogy a gazdasági minisztériumok új munkahelyek létrehozására szükséges pénzzel rendelkezzenek.
Egyetlen minisztérium alapja sem csökkenthetô a bürokrácia leszorítása és a masszív átszervezés nélkül – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
A koalíciós vezetôk kijelentették, hogy támogatják az infláció csökkentésére és a gazdasági növekedésre alapozó költségvetést.
Dagad a ciánszennyezési botrány
Miközben már Európa-szerte élénken foglalkoztatja a médiát a környezeti katasztrófa, a román fél és az érintett ausztrál cégtulajdonos továbbra is igyekszik a szennyezést bagatellizálni. Az ügy egyre inkább politikai felhangokat is kap. Magyarországon az MSZP képviselôcsoportja a környezetvédelmi miniszter felmentését kéri.
Pepó Pál magyar környezetvédelmi miniszter közben szakértôk kíséretében hétfôn tájékozódó látogatást tett a nagybányai Aurul román–ausztrál társaságnál, amely ciánnal szennyezte a Szamost és a Tiszát.
A minisztert Anton Vlad környezetvédelmi államtitkár és Gheorghe Mihai Bârlea, Máramaros megyei prefektus fogadta. Meglátogatták az Aurul társaságot és a Bozinta vízderítô tavat.
Phill Evers, az Aurul kereskedelmi társaság ügyvezetô igazgatója tájékoztatta a két magasrangú tisztségviselôt az ökológiai baleset okozóiról, a káros kihatások megfékezésére közvetlenül a baleset után tett intézkedésekrôl, valamint a bukaresti szakértôi bizottság által a hasonló balesetek megelôzésére foganatosított megoldásokról.
A megbeszéléseken Pepó Pál szóba hozta a magyarországi károk megtérítésének kérdését is.
Anton Vlad államtitkár ismételten ismertette a szaktárca álláspontját, mely szerint a három szakbizottság által végzett kivizsgálások eredményeinek függvényében kell megállapítani a kártérítési eljárásokat és a hasonlóan súlyos ökológiai balesetek esetében esedékes figyelmeztetô és megelôzési módozatokat is.
A ciánszennyezés a Tiszáról átterjedt a Dunára is, elérte Belgrádot. A halpusztulás miatt Szerbia nemzetközi bíróságon akar kártérítést követelni.
A román vízügyi és környezetvédelmi szakemberek hétfôn nagy erôkkel kezdték meg a vízminôség ellenôrzését a Duna romániai szakaszán.
Mehedinti megyében komoly szakembergárdát vontak össze. A vízügyi, környezetvédelmi, köz- és állategészségügyi hatóságok, valamint a polgári védelem és más érintett szervek szakemberei átfogó terveket dolgoztak ki az esetleges szennyezés, illetôleg következményeinek megelôzésére.
A vaskapui vízgyûjtôbe irányítottak egy speciális mérôberendézesekkel felszerelt mérôhajót, fedélzetén megfelelô szakemberekkel, hogy ellenôrizzék a másodpercenként 9 ezer köbméternyi vízhozam minôségét, bár éppen e nagy vízhozam kedvezô feltételeket teremt az esetleges szennyezés felhígulására.
Anton Vlad államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a Dunán már szinte semmilyen szennyezés nem várható.
A helyi választások elsô fordulójára június 4-én kerül sor, ezt követné a második forduló június 18-án – jelentették be a vasárnap esti koalíciós találkozó után, melyre a Victoria Palotában került sor. A vezetô politikusok nem egyeztek meg abban, hogyan módosítják a választási törvényt: megváltoztatják-e a Parlamentben levô törvényt vagy sürgôsségi kormányrendeletet nyújtanak be.
Hétfôn délután Bukarestbe érkezett Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztériumi politikai államtitkára. Németh Zsolt az esti órákban Markó Béla szövetségi elnökkel és RMDSZ-es politikusokkal folytatott megbeszéléseket, az RMDSZ Elnöki Hivatalában. Az államtitkár ma Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszterrel, Mihai Razvan Ungureanu államtitkárral, Andrei Marga tanügyminiszterrel és Valeriu Stoica igazságügyi miniszterrel találkozik. Szerdán a magyar csángók lakta településeket keresi fel, majd Bákó megye prefektusával, Adrian Mironescuval, a megyei tanfelügyelôvel és négy magyar lakta csángó falu polgármesterével folytat tárgyalásokat.
A két államtitkár elôreláthatóan a Csíkszeredában megnyitandó konzulátusról is fog tárgyalni. Mihai Razvan Ungureanu sajtónyilatkozata szerint a két ország közti kapcsolatok Közép- és Délkelet-Európa számára példaként szolgálnak, beleértve a kisebbségi kérdések kezelését.
Az MTI-nek adott interjújában a román államtitkár példa értékûnek nevezte a román–magyar kapcsolatokat, beleértve a kisebbségek problémájának kezelését, de kitérôen válaszolt arra a kérdésre, hogy a román fél egyetért-e a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitásával.
Megkezdôdött a kormányközi konferencia
Brüsszelben hétfôn megkezdôdött az Európai Unió tagállamainak kormányai között folyó tanácskozássorozat, amelynek célja, hogy felkészítsék az EU-t tizenkét újabb állam befogadására.
Az EU-tagországok külügyminiszterei ünnepélyes keretek között indították el a konferenciát, amelynek még az idén be kell fejezôdnie, ha az EU nem akarja késleltetni a keleti bôvítést. A tanácskozás szinte bizonyosan elvezet majd a nizzai szerzôdéshez, amely magában foglalja a konferencia eredményeit. A szerzôdést az EU decemberi nizzai csúcsértekezletén hagyják majd jóvá, lehetôvé téve ezzel, hogy az elsô kelet-európai ország akár már 2003-ban belépjen az unióba.
Pierre Moscovici, a szerzôdés lezárásért felelôs – jövô félévi EU-elnök – a francia kormányzat EU-ügyekkel foglalkozó államminisztere ugyanakkor még hétfôn is arra figyelmeztetett, hogy a tanácskozás halasztódása késleltetheti a keleti bôvítést. Michel Barnier, az Európai Bizottság – ugyancsak francia – illetékese viszont brüsszeli sajtótájékoztatóján azt említette meg, hogy szükségét érezné mielôbb átdolgozni az EU-szerzôdés azon cikkelyét, amely lehetôvé teszi egy-egy EU-tagállam felfüggesztését, ha az megszegi az alapvetô jogokat.
A most indult kormányközi konferencia három témával foglalkozik. Egyfelôl el kell dönteni, mely kérdésekben szüntethetô meg a vétójog anélkül, hogy a tagállamok nemzeti érdekei veszélybe kerülnének. Másfelôl meg kell határozni, húsznál több EU-tagállam esetén milyen megosztásban rendelkezzenek a tagországok EU- fôbiztossal. Harmadrészt azt kell megállapítani, milyen szavazási szerkezetben történjen a döntéshozatal az EU-ban ahhoz, hogy a végeredmény tükrözze az EU-polgárok többségének akaratát.
A kormányközi konferencia ma este tartja meg elsô érdemi ülését. A tagországok képviselôi azt követôen hetente üléseznek majd alacsonyabb szinten, és havonta ellenôrzik a tanácskozás állását a külügyminiszterek is. Valamennyi csúcstalálkozón foglalkoznak a témával a tagországok állam- és kormányfôi is.
A konferencia indítása máris sikernek tekinthetô abból a szempontból, hogy a tizenöt tagállam felül tudott emelkedni azon a problémán, amelyet Ausztria részleges elszigetelése okozott. Mindez reménykeltô abból a szempontból, hogy az unió ügyei az EU–osztrák ellentét ellenére rendben folynak tovább, és egyelôre nincs zökkenô a bôvítés folyamatában sem.
Romániát az elsô tárgyaláson Petre Roman külügyminiszter képviseli.
A csatlakozási tárgyalásokat ma indítják – sorrendben – Máltával, Romániával, Szlovákiával, Lettországgal, Litvániával és Bulgáriával.
Mugur Isarescu miniszterelnök levelet intézett Romano Prodihoz, az EU-bizottság elnökéhez. Levelében a kormányfô négy okot sorol fel a román vízumkényszer eltörlése érdekében. Ezek: a határellenôrzés modernizálása – ide tartozik a sorkatonák felváltása fizetéses alkalmazottakkal, azon országok listáinak aktualizálása, melyek vízumkötelesek Romániával szemben, a Külügyminisztérium on line bekapcsolása az ország összes határátkelôjéhez, és az útlevelek kicserélése.
A közoktatás szakszervezetei folytatják a három héttel korábban kirobbantott általános sztrájkot – nyilatkozta a Rompresnek Narosi Ioan, az oktatási szabad szakszervezetek szövetségének alelnöke.
A szakszervezeti vezetô szerint a sztrájkot csupán abban az esetben szüntetik be, ha a kormány két sürgôsségi rendeletet bocsát ki, miszerint az átlagbér 1.500.000 lejre növekszik és a tanügyminisztérium költségvetésébe folyósítják a 4 százalékot a GDP-bôl, nem számítva bele a helyi költségvetéseket. A 4 százalék biztosításáért 29 ezer milliárd lejre van szükség. A koalíciós tagokkal sorra került megbeszéléseken arra a konklúzióra jutottak, hogy a tanügyminisztériumnak kezdetben szétosztott 23 ezer milliárdot 3.700 milliárd lejjel egészítik ki, s a különbséget a helyi költségvetésekbôl, külsô vagy belsô alapokból pótolják meg, a szaktárca saját jövedelmei nélkül.
A szakszervezeti vezetôk nem bíznak azonban abban, hogy megszereznek bizonyos alapokat a helyi költségvetésbôl és fenntartják követelésüket, vagyis azt, hogy a költségvetést teljes mértékben biztosítsa a központ.
Olvasom, hogy a bukaresti társadalomkutató hivatal, illetve korábban az IMAS által végzett felmérések értelmében, Emil Constantinescu elnök úgymond "kezdi visszanyerni a választók egy részének bizalmát", vagyis elôrehozott választások esetében a voksok 20 százalékára számíthat(na). A növekedés "okának" egyebek között Radu Vasile leváltását és Mugur Isarescuval való helyettesítését, illetve az Európai Unióval való tárgyalások megkezdését nevesítették. Ezek következményei között említik, hogy a korábban kifogásolt akciók – például a NATO koszovói támogatása, vagy a bányászok sztrájkjába való beavatkozás – most más, pozitív jelentôséget nyertek.
A közvélemény-kutatás szerint M. Isarescunak a kormány élére való kinevezése a lakosság csaknem felének szempontjából jó választás volt. Ezt még Iliescu hívei is elismerték. Ezt a véleményt leginkább a 60 év felettiek, földmûvesek, falusiak, nyugdíjasok osztják. A megkérdezettek 61 százaléka úgy véli, hogy Isarescu rátermettebb elôdeinél, s mintegy egyharmada reméli, hogy kinevezése kedvezô változásokat fog hozni. A megkérdezettek egy százaléka számít mindössze rosszra.
Arról is megkérdezték az "alanyokat", mi a véleményük a szántóföldek és erdôterületek visszaadásáról szóló, oly sok politikus által "kontesztált" törvényrôl. A vélemények megoszlottak: a megkérdezettek fele fontosnak, 22 százalékuk ártalmasnak, 15 százalékuk haszontalannak ítélte. Jónak a 60 éven felüliek, a falusiak, az erdélyiek és a kisebbségiek nevezték. Ártalmasnak fôleg a katonák és rendôrök (33 százalék), valamint a kisebb városok lakói gondolták. A fiatalokat, nagyvárosban élôket, illetve a romákat egyáltalán nem érdekli a dolog.
A megkérdezettek 40 százaléka nem menne el szavazni. Bár a politikai szimpátia listavezetôje továbbra is Ion Iliescu, híveinek száma csökkent 1996-hoz képest. Teodor Melescanu azonban lassan, de biztosan emelkedik a toplistán.
Ha a pártokat nézzük, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt 2,4 százalékot veszített az IMAS felméréséhez viszonyítva. Ezt a belsô zavargásokkal lehet magyarázni, lévén, hogy a felmérés az állandó büró munkálatai idején készült.
Bár a megkérdezettek 63 százaléka véli úgy, hogy a dolgok menete az országban azon múlik, hogy ki az elnök, ez utóbbi befolyási lehetôségét, legyen az bárki, valójában jelentôsnek csak az ország külföldi imázsa és a belsô nyugalom megôrzése tekintetében vélik. Az elnöki hatáskör gazdasági és törvényhozási szempontból csekély.
Az ideális elnök robotképe a felmérés szerint: 50-65 év közötti politikus, gyermekes nôsember. A választók csaknem 70 százaléka ellenzi a 70 évnél idôsebb államfôt.
Az alanyok 30 százaléka úgy tekinti, hogy Emil Constantinescu járult hozzá a leginkább az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, Ion Iliescuról ezt kevesen vallják, viszont a megkérdezettek 44 százalékának az a véleménye, hogy függetlenül az államfô személyétôl, bárhogy megkezdôdtek volna.
Ennyit a közvélemény-kutatás eredményérôl. Azon még lehet vitatkozni, hogy mi kinek az érdeme. Azon, hogy Emil Constantinescu mennyit tett az ország gazdasági felemelkedéséért, a reform elôrehaladásáért, a korrupció leküzdéséért, illetve mindazért, amit a választási kampányban oly sokat lobogtatott "Szerzôdés Romániával" elnevezésû brosúrájában becsületszóra megígért, csak rá szavazzunk, hosszasan lehetne eszmét cserélni. Ezek okán pedig igen kevés esélye lenne, hogy újraválasszák, lett légyen elôrehozott vagy "rendes" választás.
Mert ha a dolgok mélyére tekintünk, Emil Constantinescu végül is a személyes "sármján" kívül legfeljebb a külpolitikai buzgólkodásával tehet valamit önmaga újraválasztásáért, gyakorlatilag ugyanis kiszolgáltatott helyzetben van. Esetleg, ha az Isarescu-változat bejön, s tényleg a szavazópolgárok számára is érzékelhetô irányba mozdul el a gazdaság mûködése, akkor még lehet belôle elnök. Ha viszont kiderül, hogy rossz lóra tett, ô is vele bukik, akárcsak az egész kormánykoalíció. Csak ki kell várni.
Egy hete került sor az Állami Vagyonalapnál, a marosvásárhelyi sajtótájékoztatóra, amelyen Doru Opriscan bejelentette, úgy tûnik, ez az utolsó alkalom, hogy ÁVA igazgatói minôségében találkozik a sajtóval. Nem így történt. A tegnap általa tartott sajtótájékoztatóról hasonlóképpen kijelentette, reményei szerint az utolsó. Korábbi elképzelését azért változtatta meg, mert egyrészt a Keresztény Demokrata Nemzeti Szövetség sajtótájékoztatóján elhangzott, másrészt egyes napilapokban világot látott vádakra szeretett volna válaszolni és egyúttal megadni az alkalmat, hogy a sajtó képviselôi további "gyanús" ügyekre rákérdezhessenek.
Az Eugen Crisan, alpolgármester és egyben a KDNSZ marosvásárhelyi elnöke által felemlegetett cégek privatizációját illetôen Doru Opriscan ismertette a marosludasi Concordia, az Agromec, a szászrégeni IFET és a Grand részvénytársaságok privatizációját. Szerinte, bár egyik sem mondható sikeresnek, mindegyiknél a törvény tiszteletben tartásával jártak el. Egyébként az igazgató mind a maga, mind a munkatársai nevében felelôsséget vállalt az összes privatizáció törvényességéért.
Vitatható – ismerte el –, hogy az egyes magánosítások során az eladott részvényekért kapott összeg elégséges-e vagy sem, hiszen az ÁVA üzleteket adott el, nem épületeket, amiket egyértelmûen fel lehet becsülni, de ezen ügyletek törvényessége nem.
A sajtóban megjelent vádak kapcsán, ismertette az Agrim Prodas és a Salubriserv "gyanúsnak" mondott magánosításait is. Hangsúlyozta, hogy az elôbbi esetében hiába kötötték ki, hogy az Agrim Prodast felvásárló Unic legalább 35 alkalmazottal maradjon, hiszen az elbocsátások hírére több elbocsátást kérô volt, mint amennyit az ÁVA-val kötött egyezség megengedett volna. Így végül az eredetileg is javasolt 20 személy marad a cégnél. Ami a Salubriservet illeti, megtudhattuk, hogy február 11-én felbontották a DDHG Kft.-vel az adásvételi szerzôdést, mivel nem fizették ki a kért összeget, így annak gyanússágát tárgyalni már-már értelmetlen.
A Népújság kérdésére Doru Opriscan elmondta, még mindig nem döntöttek az ÁVA-tól távozó öt személy listájának ügyében, de szinte biztosra vehetô, hogy ô maga március elsejétôl nem marad a vagyonalapnál, hanem elbocsátják és részesül a végkielégítésben. Ugyanakkor továbbra sem erôsítette meg, hogy az Azomures igazgatója lesz-e, ám kevésbé határozottan tagadta, mint egy héttel korábban.
Kerekasztal-beszélgetés Marosludason
A Pro Európa Liga és a marosludasi Romano Tolah Egyesület közös szervezésében pénteken a ludasi mûvelôdési otthon kistermében tartottak megbeszélést arról, hogy milyen esélyei és lehetôségei vannak a romáknak a társadalomba való beilleszkedésére, továbbá, hogy szükség lenne egy területi információs központ létrehozására.
A megbeszélésen jelen volt a helyi polgármesteri hivatal, a rendôrség, különbözô nemkormányzati szervezetek, valamint Radnót, Ludas és Hadrév lakosainak képviselôi. Teognosti Sorin polgármester felszólalásában a település társadalmi-gazdasági helyzetérôl számolt be. Aláhúzta: 1990 óta valamennyi gazdasági egységben folyamatos a leépítés. Példaként említette a kenderfeldolgozót, ahol a valamikori 230 alkalmazott helyett most 22-en vannak, a ROMVELO-nál pedig 1400 munkás helyett jelenleg csak 240-en dolgoznak. "Figyelmen kívül hagyták a cégek magánosításának szociális következményeit, a munkanélküliekké váló személyek számára nem a leépítéssel megegyezô ütemben létesültek munkahelyek. Ez vezetett a nagyméretû munkanélküliséghez" – körvonalazta meg a szomorú valóságot Teognosti Sorin.
A kerekasztal-beszélgetést kezdeményezô Florina Zoltan, a Romano Tolah Egyesület vezetôjének felszólalásából megtudtuk, akárhányszor fordultak a hivatalhoz, a romák problémáit mindannyiszor figyelmnem kívül hagyták: "többször javasoltam, hol építsen a hivatal szociális lakásokat, mivel a Marasesti lakónegyed épületeit minden évben elönti az árvíz, ám semmit sem tettek az ügy orvoslása érdekében". Rámutatott: a roma társadalom legnagyobb problémái a munkahelyek, valamint a szakirányú végzettség hiánya. A felszólaló azt is nehezményezte, hogy egyes romák személyazonosságijában nincs megjelölve lakcímük, illetve nem részesülnek társadalmi segélyben. "A családok szegénysége az oka annak, hogy a cigány gyerekek nem járnak iskolába, s ezért az írástudatlan romák mindössze a köztisztasági vállalatnál helyezkedhetnek el" – hangzott el.
Moca Rudolf megyei tanácsos, a Cakra szervezet képviselôje elmondta, 1997-ben a vásárhelyi polgármesteri hivatalban alakult a romák kérdésével foglalkozó szakbizottság. A szükséges pénzalapok hiánya miatt azonban mindössze '99 decemberében kezdték el mûködésüket. Elsô sikerükként könyvelhetô el, hogy március 31-i határidôre kell elkészítenie a hivatal szakosztályának a Hidegvölgy területrendezési tervét, a terület felosztásával, melyet majd utóbb bírósági határozattal telekelhetnek. A felszólaló a meggyesfalvi negyedben levô volt kultúrotthon felújításának lehetôségérôl is szólt. Elmondta, az épület termei kihasználatlanul állnak, azokat tervezik a romák számára társadalmi-kulturális székhellyé alakítani.
14 megye és kilenc kisebbség érdekvédelmi szervezete, a Nemzeti Kisebbségek Szakosztálya képviselôje, György-Somai Gyöngyvér elmondta, a kisebbségek képviselôi és a szakosztály közötti kommunikálás hiánya az oka annak, hogy a különbözô projektekre érkezô pénzek nem oda jutnak, ahol valóban szükség lenne rájuk. Kifejtette, a szakosztály tevékenységének eredményeképpen Románia Parlamentje a tervezettnél korábban jóváhagyta a diszkrimináció valamennyi formájának kiküszöbölésére vonatkozó törvényt.
Bár a programban az 1993. szeptember 20-i hadrévi eseményeknek megvitatása is szerepelt, azt egy késôbbi idôpontra halasztották. Nem született határozat a területi információs központ létrehozására sem. A találkozó zárómomentumaként viszont Florina Zoltán olyan munkacsoport alakítását kezdeményezte, amely a roma kérdés hatékony megoldásán munkálkodjon.
Olvasom, hallgatom a médiák megemlékezéseit a gyertyás-könyves néma tüntetésünkrôl, és magam is emlékezem. Nem éppen a történelminek és egyedülállónak minôsíthetô eseményhez illô módon. Mert a sajtóban is idézett NMF-nyilatkozat, az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok visszaadásáról, rögvest azt juttatta eszembe, hogy ez akár a Gyulafehérvári Határozat másolata is lehetne, mint ahogy a 44-45-ös rendszerváltás ígéretei is. Trianon óta, négyéves rövid szakaszt kivéve, hazánk birtoklóinak (szinte bitorlót írtam) nemzetiségi politikája, mind a mai napig, nem változott. Hogy mikor fog változni, még prognosztizálni sem merészelem. A jól bevált húzd meg, ereszd meg politika folytatódik. Húzd meg, egy kicsit jobban, mint ahogy megereszted. Mi pedig, rendre megelégszünk az ereszd meg szakaszok (könyör)adományaival.
A 1990 január-márciusi eseményeket sokan iskolaháborúnak nevezték. Hogy mi nem annak szántuk, február 10-e is bizonyítja. Háborúvá március 19-20-án torzult, mindenki tudja, miért. Azt is, hogy részünkrôl fegyverletétellel zárult (akár a világosi). A néma tüntetés egyik méltatója a sikertelenség okát is megnevezi (Nú. február 10.). Itt nem ismétlem meg, egyetlen szerény megjegyzést fûznék hozzá: városaink elrománosítási politikája, Kolozsváron ahol "sikerült különválasztani az iskolákat", már sokkal elôrehaladottabb állapotban volt (van, mint Vásárhelyen, a Bolyai líceum magyarrá változtatásának kudarcát nem lehet csak a betelepített románság diverziójával magyarázni. Nem hiszem, hogy Kolozsváron a diverzánsok karba tett kezekkel ültek volna. Félek, hogy az érdekvédelmi szervezetünkben ma fellelhetô repedések, már akkor megjelentek, még nem látható, hajszálerek formájában.
Tudtommal, a Bolyaiban a két tagozat szétválásának kezdeményezése az iskolából indult el, egy emlékezetesen viharos gyûléssel, amit még sok hasonló követett az iskolában, a városi tanácsteremben és a tanfelügyelôségen is. Hogy kinek a sugallata volt, nem emlékszem, de megszületett az általam ideálisnak tartott kompromisszum, hogy egyszerûen cseréljük ki a Bolyai és a Papiu azonos számú román, illetve magyar osztályait. Ez a megoldás annyira kézenfekvô volt, hogy hirtelenjében senki nem tudott épkézláb kifogást felhozni ellene. Meg is állapodtunk, hogy a szóban forgó osztályok, már a következô napon, iskolát cserélnek. Egyetlen éjszaka elegendô volt azonban, hogy érvényesüljön az egyszeri bakának tulajdonított közmondás, hogy: az sem biztos, ami már az ember markában van. Reggelire már tálalták az okot is, ami miatt a javaslat nem megvalósítható. Felcímkéztek bennünket az Iliescu elvtárs akkortájt kiötlött szeparatizmusával. Ez volt tk., az évek múltán szárba szökkent multikultúra magja.
Innen kezdve, a vásárhelyi magyar iskola ügye befagyott. Addig, amíg a székelyföldi és kolozsvári magyar iskoláink mellé, ha lassan is, de felsorakoztak Brassótól Nagyváradon, Nagybányán át, más erdélyi magyar líceumok is, (hál’Istennek), nálunk fülsiketítô csend van. Vagy csak én nem hallom a mozgást? Nincs szándékomban iskoláinkat érdem szerint rangsorolni, de a Bolyaiak iskoláját, a maga közel fél évezredes múltjával, legalábbis az elsô tiszta magyar iskolák közé vártam. Nem elôször teszem fel a kérdést (a Népújságban is): tabutéma-e a vásárhelyi magyar iskola ügye? Vagy éppen ’90 márciusáért, meghatározatlan idôre ránk mért büntetésünket töltjük? A kerek évfordulóra, nem képzelhetô el az amnesztia? Nyilván, hogy nem, ha helyi és központi illetékeseink álláspontja, évek alatt nem változott. Jómagam, egy négy év elôtti választási kampánygyûlésen tettem fel a fenti krédést, az akkori, helyi legilletékesebbeknek, de a hierarchia különbözô lépcsôfokain, íróasztalok fiókjaiban szunnyadó beadványok, memorandumok, kérvények felsorolásán kívül, a kapott, legkonkrétabb válasz a következô volt: "Jó lenne, ha Vásárhelynek legalább egy magyar iskolája lenne!" (az idézôjel nem véletlen). Várom, hogy kérdésemet az idei kampányban is megismételhessem. Mert az egyszerû állampolgárnak, jószerével, négyévenként van alkalma hasonló kérdéseket feltenni választottjainak. Mi lenne, ha érdekvédelmi szervezetünk, ugyancsak általunk megválasztandó megyei és országos (miért ne?) stábjai, textuálisan is vállalnák a Bolyai líceum eredeti státusának visszaállítását? Összedôlne a világ?
Februártól 5000 fogyasztó fizet a kasszánál
A Conel villamossági vállalat marosvásárhelyi kirendeltsége körülbelül 5000 fogyasztó nem kis meglepetésére bevezette, hogy február elsejétôl a cég kirendeltségénél, a Calarasilor utca 103. szám alatt kell kifizetni az elfogyasztott villanyáram ellenértékét. A számlák kiegyenlítésének módjáról Alexandru Macariét, a fiókegység igazgatóját kérdeztük.
A város területén több villanyáram- fogyasztó értesítést kapott: ezután a számlán feltüntetett villanyáram ellenértékét nem a Conel alkalmazottai, a "villanyosok" szedik be, hanem a fogyasztónak kell minden hónapban elmennie a pénztárhoz, ezt többen úgy értelmezik és joggal, hogy hátrányos a lakosságra nézve.
– Intézkedésünk kísérleti jellegû. A Conel székházához közelebb esô két negyedben, az Egyesülés és Kárpátok sétányán lakó ötezer villanyáram- fogyasztót értesítettük. Ennek értelmében a fogyasztónak a pénztárhoz kell eljönnie, és itt naponta, hétfôtôl- péntekig 8-13 és 14,30-19 óra között fizethet. Ezt az intézkedést biztonsági okok miatt hoztuk, mivel a sok pénzzel közlekedô alkalmazottaink állandó veszélynek vannak kitéve. Érthetô, hogy a lakosság fenntartással fogadja, de nem a Conel az egyetlen cég, amely így jár el. Így fizetik a telefondíjat, a kábeltévé-díjat is.
– Marosvásárhely területén körülbelül 65.000 fogyasztó van. Mi lesz a többi nagy lakóteleppel, gondolok itt a Kövesdomb, a Tudor lnegyedek fogyasztóira? Nem számítanak arra, hogy óriási sorok alakulnak majd ki a pénztáraknál?
– A fizetési rendszert fokozatosan változtatjuk meg. Március elsejétôl újabb 5000 fogyasztót kérünk fel, hogy a cég székhelyén fizessenek. Úgy próbáljuk megszervezni, hogy ne legyenek sorok. Két pénztárat szeretnénk még kialakítani, egyet a Tudor negyedben, a 9-es posta mellett, egyet pedig a Kövesdombon, a 7-es posta közelében. A Mezôgazdasági Bank Rt. marosvásárhelyi fiókjával is tárgyaltunk, ôk is hajlandók arra, hogy inkasszáljanak. Számításaink szerint, egy-egy központban 20-22 ezer fogyasztó fizetne. Szeretném hangsúlyozni, a Conel célja, egyszerûsíteni, és nem bonyolítani a pénzbegyûjtést. A nyugat- európai civilizált országokban mindenütt a bankok közvetítésével fizetnek, távlatilag nekünk is így kell gondolkodnunk.
Dél-afrikai tárlatot nyitottak
Tegnap délután a Kultúrpalota földszinti galériájában dél- afrikai mûvészetet szemléltetô kiállítás nyílt. Megnyitóra várták T. H. Chilizát, a Dél- Afrikai Köztársaság bukaresti nagykövetét, aki teendôi miatt – Zágrábban, Budapesten és Bukarestben teljesít diplomáciai szolgálatot – nem lehetett jelen a kiállítás megnyitásán, de útban volt Marosvásárhely felé.
Lévén, hogy a kiállítás szervezésében a dél-afrikai ország bukaresti nagykövetsége és a fôvárosi magyar kulturális központ mellett városunk polgármesteri hivatala is részt vállalt, megnyitóbeszédet Fodor Imre polgármester mondott, szót kért az alprefektus Burkhárdt Árpád, a megyei tanács elnöke, Toganel Ioan, és a megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara Dél- Afrikát látott titkára, Victor Manolache. Mint mondották, városunk hivatalos képviselete örömmel fogadja a távoli ország nagykövetségének kezdeményezését, válaszképpen talán egyszer lehetôség nyílik arra is, hogy Marosvásárhely fotómûvészeinek munkáit tárlaton mutassák be Johannesburgban…
A nagykövet elôzetesen tele faxos üzenetében köszönte meg a városnak, hogy a kiállítás támogatása révén betekintést nyer a romániai ember is a dél-afrikai mûvészet világába.
A kiállítás anyaga dél-afrikai ôsrégi törzsi rituálékat, állatokat ábrázoló (köztük 30 ezer éves!) barlangrajzokból, usiko-gyöngyfüzérekbôl, bushmann-grafikákból, régebbi és kortárs képzômûvészeti alkotásokból áll.
Péntek, február 11. A koradélután és az est is a mûkorcsolyának szánva. Közben valaki telefonál: húsz órakor kattintsak a Dunára. Jó. Mert egyébként is, mi van húsz órakor a többi csatornán? Híradók (TV 3, RTV 1, Tele7 ABC), film (TVR 2, Antena 1, Prima, stb.) A PRO TV-n az X-akták. Ezt egyáltalán nem nézem. A Discovery-n A világ leggyorsabb autója, az Animal Planet-en a vigyorgó "krokodilvadász" — hiába bohóckodik, valahogy nem igazi Crocodile Dundee. Az Eurosport-on a mûkorcsolya csak 20, 30-kor indul. Az afrikai kupában ma nincs mérkôzés. Lássuk hát a Dunát.
A sóvidéki lázadás. Valahonnan ismerôs a hang is, a szöveg is. A szövegre hamarosan rájövök, a Szováta 1578—1989 címû kiadványban olvastam ( kiadja a székelyudvarhelyi Haáz Rezsô Kulturális Egyesület, a Múzeumi füzetek c. sorozat 15. darabjaként, 1998-ban, a szerzôk: Fekete Árpád, Józsa András, Szôke András, Zepeczaner Jenô). Igen, valóban. Ami ott egy fejezet (a 117—124. oldalon), arról szól a kisfilm. Az 1919. évi "lázadásról" több forrásmunkát is találok a kötet 290. oldalán; mert a szovátai kismonográfia igencsak korlátozott számban látott napvilágot, azok kedvéért, akiket különösképpen érdekelne, idemásolom ôket. Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918—1920, Aetas, 1993. 3. 76—120.; Bencze János Deményháza monográfiája:. Kiadatlan kézirat; Laár Ferenc: A sóvidéki székely felkelés. Erdélyi mártírok és hôsök aranykönyve. Pécs 1941,. 18.; Dobos Ferenc: Elfagyott remények. Székelyföld írásban és képben. Szerk.: Dávid József, Bp. 1941. 212—213.; Emlékirat. A székelyföldi tisztviselôk sérelmeirôl a magyar miniszterelnökhöz. HRM. Pál Árpád- gyûjtemény. Nem szerepel ezek között az a monográfia, melyet dr. Birtók Ferenc említ ebben a filmben, Molnár Miklós nyárádremetei római katolikus esperes 1933-ban, halála elôtt egy évvel megírt monográfiája. De ez nem is fontos, mert azt mondja dr. Birtók, hogy ebben említés sincs arról, hogy a papok a nép élén vonultak ki a megtorlók elé, az oltási szentséggel, kegyelmet kérni a népnek.
A papok másutt is folyamodtak kegyelemért, végül is nekik meg a Magyar Pártnak köszönhetô, hogy abbamaradt a zaklatás, a kínzás, és a maradék fogoly hazajöhetett a börtönbôl.
Dehát mirôl is van szó? (Még egy) olyan eseményrôl, melyre mi, magyarok nem szívesen emlékezünk, a románok pedig…1919 januárjában Székelyudvarhelyen kísérlet történt az úgynevezett székely köztársaság kikiáltására. Márciusban a Sóvidéken véres ellenállási kísérlet bontakozott ki. Egy hamis hírrel kezdôdött: a deményházi vasúti állomáson (akkor még járt a nyárádmenti vicinális) félreértették azt a táviratot, amelyben közölték, hogy a román hatóságok elengedték az eskü letételét a vasút alkalmazottainak. Ezt a vasúti munkások úgy értelmezték, hogy megszûnt a megszállás, a román katonaság vissza fog vonulni Erdélybôl. A Nyárád felsô folyásának falvaiban gyorsan terjedt a mozgalom, amely céljául Marosvásárhely felszabadítását és a román katonaság lefegyverzését tûzte ki. Kezdték a csendôrôrsökkel, aztán levonultak Hodos felé, de itt rá kellett döbbenniük, hogy a többi falvak nem mozdulnak, Mája, Márkod, Kendô hazaszéledt, a remeteiek Szováta felé vették útjukat. Ott lelôttek egy fiatal káplárt. Parajd határában is történt incidens, a Korond felôl érkezô csendôrökre rálövô parajdi népôrök közül hárman életüket vesztették. A szovátaiak a sóôröktôl elvett puskákkal vonultak Parajdra, de hamarosan visszatértek, a megrémült lakosság az erdôben keresett menedéket. A megtorlás nem késett. Az etédi vásáron az atyhai Simon testvérpár a tömeg "közremûködésével" vert halálra két román csendôrt. A sóváradi Farkas Dénes söréttel lôtt rá egy román hadnagyra, s emiatt az életével fizetett: 1919. április 6- án Parajdon kivégezték. A megtorlás azonnali volt. Marosvásárhelyrôl a kisvonattal két századnyi katonaság jött fel, és három héten át tartotta szoros megszállás alatt a Sóvidéket. Jóllehet a papok és a vezetô értelmiségiek lecsendesítették az embereket, a "sóvidéki lázadást" a berendezkedô új hatalom arra használta fel, hogy letörje a székelyföldi, különösen az udvarhelyi ellenállást, bolsevista összeesküvést emlegettek, és ennek leverése ürügyén Neamtiu Valer Udvarhely vármegyei prefektus hallatlan kínzásokat végeztetett, embereket, asszonyokat, gyermekeket botoztatott meg, a férfi lakosság zömét elfogták s már a helyszínen úgy összeverték, hogy a szerencsétlenekre ráismerni sem lehetett. Az atyhaiakat, akik ott voltak az etédi vásáron, Székelykeresztúrra vitték, útközben is verték, s hasonló sors várta a sófalviakat, a korondiakat, a parajdiakat, szovátaiakat.
Nos, errôl szól a film. Megszólal, aki ott volt gyermekként, kocsisként (Simó Vencel Atyhából), aki úgymond elsô kézbôl tud az eseményekrôl, mert rokona járt pórul vagy veszett oda (Balogh Lajos, Balogh Genovéva, dr. Birtók Ferenc); és megszólal a szakíró, a kutató (Józsa András, Zepeczaner Jenô). A sóvidéki lázadás kiprovokálásával, amelyhez meggondolatlan magyar lázítók is hozzájárultak (ezek elmenekültek, helyettük ártatlanok szenvedtek), a román hatalom példát akart statuálni a Székelyföldön — felhasználta a székelyudvarhelyi vármegyei tisztviselôk Pál Árpád vezette ellenállásának a felszámolására. A letartóztatottak közül tizenegyet azzal vádoltak meg, hogy ôk a sóvidéki lázadás értelmi szerzôi.
Ezt a filmet nem harangozták be nálunk, mint gyakran teszik sok, számunkra többnyire érdektelen "alkotással". Végül is nem oly nagy dolog, volt egy "lázadás", volt néhány ártatlan román áldozata, volt jó pár —becsapott— magyar mártírja, köztük a nyárádremetei Kováts Imre, akit a börtönben halálra kínoztak, felesége négy ökör árával hiába ment kiváltani; egyik fia pedig három évig rejtôzködött házuk pincéjének még 1847-ben készült rejtekében; volt egy nagy megtorlás, melyet ma hazafias tettként mutathat fel a sovénnacionalista oldal—s nemcsak ez—; az volt, amit az öregasszony mond a filmben: véres nap a faluban, a falvakon."Megadtuk magunkat. Meg voltunk adva." De a múltat nem szabad elhallgatni. Ami vétkünk, be kell ismernünk. S amit ellenünk követtek el, azt nem szabad elfelejtenünk, eltussolnunk. Meg kell szólaltatnunk mindenkit, aki tud valamit a múltról. Persze a tanúk már ugyanott vannak, ahol a megbotozottak, a halálra vertek, a kivégzettek. Emléküket azonban ôriznünk kell. A Sóvidék akár közös emléket is állíthatna nekik.
(A narrátor hangját akkor ismertem fel igazán, amikor megláttam a filmvégi feliratot. Szerkesztô-riporter: Nagy Ferenc Hunor. Fiatal matektanár volt, amikor megismertem. Erdôcsinádon igazgatóskodott, aztán a Bolyaiban tanított, most Budapesten él. Nem felejtette el, honnan érkezett. Fényképezte Dakó István, vágó Marosi Krisztina, gyártásvezetô Nagy Katalin, rendezô Farkas György.)
Megvagyunk, mondaná Pósalaky úr engedékenyen. És máris ott találjuk magunkat a New Brunswick-i magyarok Széchenyi hétvégi iskolájában. A tizenéves haladók osztályában éppen irodalomról beszélgetnek s Móricz Zsigmond gyermekhôse, Nyilas Misi is szóba kerül. Balla Zsolt informatikus, az iskola fiatal menedzsere addigra már végigvezetett létesítményük legfôbb látnivalóin. Jártunk az óvodásoknál is, elbûvölt önfeledt igyekezetük. Gólya, gólya, gilice... csendül vissza csilingelô, vidám daluk. Vagy mást énekeltek? Meglehet, hisz mindegyre újabb népdalt tanulnak. Aztán jön az ábécé és fokozatosan mind több, ami kiteljesítheti magyarságukat, mely a nyelv támasza nélkül bizony könnyen elvész a soknemzetiségû amerikai néptengerben. A város csaknem egy évszázados magyar tanintézete, a Szent László iskola már nem magyar. Igaz, New Brunswick se a régi. Az egykor kompakt tömbben élô nemzettársaink jelentôs része kiköltözött a belvárosból, szétszóródott a környéken, a valamikori magyar utcákból már egyik se csak az. Mégis jelképet vélek felfedezni abban, ahogy a nemrég felújított, magyaros díszû Szent László templom terén a példás életû pásztor,
Mindszenty szobormása elôre mutat.
A brunswicki magyarok úgy kémlelik a a távlatokat, hogy próbálják nem feledni, honnan jöttek. A bíboros is erre biztatta ôket, amikor náluk járt. Sokan emlékeznek karizmatikus egyéniségére, ünneplésére, a szoboravatásra.
Persze, túl rózsás képet se kell rajzolnunk a New Jersey állam közép-keleti vidékén elterülô, segesvárnyi település magyar közösségérôl. Sok mindent megôrzött, de el is veszített korábbi önmagából. Ha arra gondolunk, milyen lelkes és szakszerû munka folyik szombatonként a Széchenyi iskolában, s mennyire becsülendô az oda járó 61 tanuló és szüleik többleterôfeszítése, örülhetünk. De ha tudjuk, hogy évtizedekig a Szent László középiskolában egész héten magyarul tanultak a gyerekek, ma meg egész más a helyzet, elkomorulni is van okunk.
Az amerikanizálódás folyamata megállíthatatlan, nem vitás, de számos lehetôséget teremtenek az önazonosság fenntartására. Amit a többség természetesen nem akadályoz, sôt bátorításról is beszélhetünk. A cserkészházban felnôtt magyar osztályt is láttunk, a hallgatóknak semmi közük a magyarokhoz, mégis beiratkoztak, hogy többet tudjanak rólunk.
Szombaton látogattuk meg az iskolát, találkoztunk a református templom tanácstermében a felszabadultan közvetlen gyerekekkel és energikus, fiatal tanáraikkal. Másnap riport jelent meg róluk a
The New York Times vasárnapi számában.
Benne lenni e világlap hétvégi kiadásában, anélkül, hogy ezt valamilyen szenzációs esemény kiprovokálná, nem semmi. Persze, könnyû nekem, itt most divatos pesti szóhasználatot fitogtatni, miközben ott a második, harmadik, netán negyedik generációs magyarok jelentôs hányada kínlódva töri az anyanyelvét. De biztató, hogy ennyien még sose iratkoztak be a rövidesen egy évtizedes hétvégi iskolába, mint a folyó tanévben. Még a szomszédos államból, Pennsylvaniából is van egy tanulójuk. Az is igaz, hogy a közvetlen környék ötezres s a megye húszezres összmagyarságához viszonyítva, elenyészô a 61-es létszám. Nem lehet viszont afölött se átsiklani, hogy a szülôk maguk tartják fenn az iskolát, a szülôi bizottság frissen megválasztott elnöke Korondi János pedig Juan Korondiként már Argentínában született, mégis tökéletesen beszél magyarul.
Szívesen ismertetném a New York Times három kilónyi vasárnapi számának brunswicki cikkét, de még rengeteg közölnivalót kínálnak a naplójegyzetek Tamás Tamás, az ottani Széchenyi Kör vezetôje, a Magyar Amerikai Atléta Klub nevében is látogatásunk szervezôje, figyelmes vendéglátóként rendkívül gazdag programot hozott össze. A Szent László-templom gyûléstermében tartott videóbeszélgetés, a hétéves Széchenyi Kör Élô történelem sorozatának újabb epizódja, a Hungarian Heritage Centerben (Magyar Örökség Központja) szervezett elôadás, melyeken Erdélyrôl, Marosvásárhelyrôl faggattak a brunswickiek, a Rutgers Egyetem Hungarológiai Intézetének vezetôjével, dr. Böröcz Józseffel folytatott kellemes eszmecsere az Old Man Flaggerty’s vendéglôben az egyetemi campus és a Johnson and Johnson világcég székhelyének szomszédságában, külön oldalas beszámolókat is kitölthetne.
Legelevenebben talán mégis azt a mozzanatot ôrzöm, amely pár szóba tömörítve így címezhetô.
Hosszú Istvánt a diktatúra utolsó fázisában szovátai kényszerlakhelyérôl távolították el erôszakkal az országból. 1977-ben a Zsil-völgyi bányászfelkelés egyik vezetô egyénisége volt, a megtorlás során hurcolták meg olyannyira, hogy egészségileg is belerokkant. Mint meséli, a szeku éveken át zaklatta, több mint százszor kihallgatta, sokféleképp provokálta, mígnem családostól emigrálásra késztette. Így kerültek New Brunswickba, s úgy véli, még ma sem érezheti teljes biztonságban magát. Történetét, szenvedéseiket egy Magyarországon kiadott kötet részletezi. Honvágyát, segítôkészségét magam is tapasztaltam.
A Hungarian Heritage Centerben keresett meg. Hozott három friss, meleg, ropogós cipót. Mert ez emlékeztet leginkább az otthonunkra. Lehet ugyanis bármennyi finomság Amerikában, ilyen hamisítatlan hazai kenyeret csak roppant kevés helyen kapni. Igazat adtam neki, még akkor is, ha történetesen a cipókat orosz pék sütötte. Hosszú István boldog volt, hogy örömet szerezhetett, hogy hallhatott a földijeirôl, hogy segíthetett amiben lehetett, de leginkább azért, hogy hajónyi amerikai kocsijában, amivel másnap bevitt New Yorkba, mesélhetett, mesélhetett... Erdély távollétét nehéz elviselni.
Visszajönni se lehet, a kivételek csak szabályerôsítôk. Aki viszont marad, az elôbb- utóbb példásan megállja a helyét. Ezt már más alkalommal is említettem. A Magyar Örökség Központjában, melyen a nemsokára fél évszázados Center vezetôje, dr. Molnár Ágoston kalauzolt végig, átfogó kiállítás tükrözi az AEÁ-ban rendhagyó karriert megért magyar származású hírességek magasra ívelô pályáját. Tudósok, mûvészek, írók, zenészek, filmesek, sportolók, politikusok, hosszan terjeszkedô arcképcsarnoka gyôzi meg a látogatót, ez a kis nép megannyi értéket adott az Újvilágnak, az emberiségnek. Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede, Wigner Jenô, Békési József, Szent-Györgyi Albert, Ormándy Jenô, Solti György, Széll Jenô, Szigeti József, Bartók Béla, Molnár Ferenc neve jut hirtelen eszembe. És a hollywoodiak, a Kordák, Kertész Mihály, Lugosi Béla, Szôke Szakáll, Tony Curtis és a többiek, az újabbak.
Bizonyára tudják ezt a Széchenyi iskola tanulói is, hiszen még rólunk is hallottak egy s mást. Az elektronikus világháló révén már Erdély is egy kicsit közelebbinek tûnhet. Egybeolvad Nyilas Misi, Nemecsek, Ábel és az ezredvégi, millennium- nyitó virtuális valóság. Noha Dracula földje olyan egzotikum sok-sok amerikai gyereknek, amilyen Verne Rejtelmes szigete lehetett nekünk egykoron. Kérdezgettek errôl is, arról is, mígnem egy életrevaló lurkó arra lett kíváncsi, milyen pénz van itt, mi a neve. Lejnek hívják, mondom, egy dollárért egy egész kalapnyit, tizenhétezret kaphatok (akkor még annyi volt). Júúj! hördült fel a nebulósereg. Oda kell mennünk ezután!
Hátha valamikor tényleg megindulnak. Úgy kell ide a dollárbefektetés, mint nekem ott, Brunswickban a honidézô, frissen pirult falat házikenyér. Sôt, egy kicsivel jobban.
A Magyar Kultúra Napja tegnapi és mai kultúrateremtôk, terjesztôk munkájának számbavételére is jó alkalom jutalmazni is lehet ilyenkor ôket. A Magyar Kultúra Lovagja címmel például. Ezzel az elmúlt évben alapított kitüntetéssel idén, a lovagjelöltek sorában négy erdélyi személyt jutalmazott Budapesten a Falvak Kultúrájáért Alapítvány. Marosvásárhelyrôl Kerekes Tóth Erzsébet népdalénekes elôadómûvészt, a zenei anyanyelv megôrzéséért, dr. Fodor Ferenc orvost, egyetemi tanárt gyógyító és tudományos munkásságáért, Mészáros József fôkönyvtárost és irodalomtörténészt könyvtárszervezô és kulturális értékmentô munkásságáért, valamint Csíkszeredából dr. Balázs Lajos román-magyar nyelv és irodalom szakos tanárt. Mint arról annak idején hírt adtunk, január 21-én többnapos rendezvény részeként ütötték ôket lovaggá.
....Elôzôleg ezzel kapcsolatban kaptam ugyan értesítést, ám mondanom sem kell, mennyire megörvendtem, amikor a vásárhelyiekkel találkozhattam – kezdi dr.Fodor Ferenc professzor, amikor a közelmúltban megélt élményei felôl kérdeztük. És minden bizonnyal osztozhatunk valamennyien lelkesedésében, hiszen e megtisztelô kitüntetés is jelzi, jelentôs európai Erdély magyar szellemi- mûvelôdési kincse, értékei.
Aztán elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, illetve a Magyar Írószövetség képviselôjének üzenete. Ezt követôen egyenként szólították a jelölteket és tiszteltek meg ennek a címnek a megadásával.
– Hogy történt mindez, professzor úr?
– Valamennyi kitüntetésre váró személy esetében felolvasták az indoklást, ezzel jelezve, ki miért kapja a Magyar Kultúra Lovagja címet...
– Egyrészt szakmai munkásságomra, gyógyító munkámra utaltak, másrészt arra, amit a hazai tudománynépszerûsítô irodalom felkarolásáért és kiszélesítéséért tettem. Ilyen jellegû törekvéseim l980-ra vezethetôk vissza. Amikor egy bukaresti újságírónô készített velem interjút és megkérdezte, létezik-e egyáltalán Romániában tudománynépszerûsítô irodalom. Válaszom kedvezô nem lehetett! Még kevésbé magyar vonatkozásban! Ekkor indítványoztam hát a kolozsvári Dacia Kiadónál tudománynépszerûsítô orvosi könyvek negjelentetését. Marosvásárhelyrôl hét, körülbelül azonos formátumú, oldalszámú, illetve hasonló grafikájú és azonos koncepcióval megszerkesztett könyvet adtunk ki.
– Hogyan viszonyultak ehhez az ötlethez akkor a kollégák ?
–Sajnos, a kollégák közül sokan nem értették meg ennek a lehetôségnek a lényegét és szakterületükön sem szívesen vállalták ilyen jellegû könyvek kiadását. Bizonyos fokig kétkedéssel fogadták még l980-ban ezt a problémát. Végül is, az a hét ember, aki vállalkozott és a saját szakterületén könyvét megírta, rendkívül hasznos munkát végzett. Feltehetôen erre felfigyeltek már az anyaországban is.
– Milyen érzés volt, professzor úr, a lovag címre várni?
– Ôszintén szólva, még csak nem is gondoltam arra, hogy ez így fog lezajlani. Meghatónak, megindítónak bizonyult. A honvédség képviselôi hatalmas pajzsot és egy nagy kardot hoztak. Jobb kezünket a pajzsra kellett helyeznünk, miközben, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Nick Ferenc bal vállunkat a kard lapjával érintve adományozta a Lovag-címet. Ezután vehettük át a jelvényeket, az oklevelet, a nagyon szép plakettet... És mindezt egy rendkívül színvonalas mûvészi mûsor vezette be és zárta.
– Hadd vonatkoztassunk el egy kicsit gyógyító,tudományos munkásságától, és kérjük, szóljon a szülôfalujáról írt monográfiájáról is!
– A szülôfalum "szólított"! És amint a bevezetôben írtam, jóllehet, a falumnak a mai keresztmetszetét is adtam, bennem mindig az l960 elôtti gyermekkori emlékek élnek. Az akkori népdalok, népszokások, a különbözô hagyományok intenek vissza azokból az idôkbôl, amikor – mint mondogattuk! – a falu a maga klasszikus életének, fejlôdésének korszakát érte. Az iparosítás miatt az emberek elvándoroltak. Igen megváltozott minden. A mai székely falu, Kilyénfalva, a szülôfalum is válaszút elôtt! Visszatérés a klasszikus életformához nincs, ám nem is lehet számára! Az új meg alakulóban.. Az emberek pedig végletek között bizonytalankodnak.
Annak a tudata is hajtott, hogy az értékeinket meg kell ôrizni! Át kell menteni a maguk autentikus voltában. Remélem, akik ezt a könyvet elolvassák, megértik, mit is szándékoztam ezzel a falumonográfiával üzenni, mondani!
– Újabb kötetére számíthatunk-e közelebbrôl?
– Július elején fog megjelenni a Mentor Kiadó terve szerint egy újabb könyvem, A szemgyógyászat évszázadai Erdélyben címmel. Ugyanis, a különbözô kultúrák interferenciájában nagyon sok szemészeti, orvosi, népgyógyászati módszer született illetve maradt fenn. Ezeket dolgoztam fel és remélem, megfelelô technikai körülmények között fog megjelenni!
Ebben az esetben is abból indultam ki, hogy a szemészet Erdélyre vonatkozó történelmét is meg kell írni! Másodsorban annyi új elem, annyi új forrásanyag került felszínre, és áll rendelkezésre, annyi új módszer vált ismertté, hogy egyértelmû a felismerés: az erdélyiek bizony nagymértékben járultak hozzá, évszázadokon keresztül, a szemészet fejlesztéséhez. És aki egy életen át gyakorolt egy adott szakmát – ismerve az összes vonatkozásait, a történelmieket is! – akkora ismeretanyag birtokába juthatott,hogy azt kötelessége közreadni!
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkárának, Visi Zsoltnak az ünnepségen elhangzott köszöntôjébôl idézve zárjuk beszélgetésünket: "...Szellemi örökségünket gondozó, érték- és közösségteremtô munkájukhoz erôt, hitet, újító kedvet, együttmûködô társak sokaságát kívánva tisztelettel köszöntjük az ügyüket értô, támogató, szép kitüntetéseket elnyert kiváló szakembereket...."
…értem ne aggódjon az "állambácsi", akit ez alkalommal hol Marga, hol Ciumara úrnak hívnak. A tanárok sztrájkját beszüntetni szándékozó felhívásokban gyakran hivatkoznak képességvizsga elôtt, vagy érettségi vizsga elôtt álló "vesztes" diákokra.
Én úgy érzem, hogy engem eddig megtanítottak tanulni. Örvendek a hosszú szünidônek, mert az érettségi vizsgára való felkészülésemhez a tananyag 90%-a tarsolyomban van. Szomorú lenne, ha az utolsó félév lenne egy érettségi vizsgára való felkészülés döntô idôszaka. A három hét alatt átvehettem a tételek egy részét, kiolvashattam olyan könyveket, amelyekre menetközben nem volt idôm. Velem ne zsarolják azt a kategóriát, amelynek soraiba én is belépni készülök. Igaz, sokan ismerôseim közül részvéttel néznek rám, hogy tanári pályára készülök, éppen ezért drukkolok és mint diák, szolidarizálok tanárainkkal, hogy a jövôben aki hivatást érez a pedagógusi munkához, ne tántorodjon el a sovány kilátások miatt. Mert Gárdonyi szavaival élve "A lámpás én vagyok. Világítok a sötétségben. Utat mutatok. Nálam nélkül vak a látó is. Hát még ha a kormány sem sajnálná tôlem az olajat!"
Nagy Ildikó (Bolyai Farkas Elméleti Líceum)
A gyulakutai hôerômûvet elhagyva lehet térni jobbra is, pontosabban: még el lehet térni. Talán a fentinél is pontosabb és kifejezôbb, ha úgy fogalmazok: még el lehet férni az út jobb vagy bal oldalán, a menetiránytól függôen. Gondolom, hogy az elférhetôség "megnyugtató" okán nem zavar egyelôre senkit az a látvány, amibe ott – a szó szoros értelmében – ütközünk. Holott a dolog annál komolyabb és egyenesen...félelmetes.
A Vécke-patak szennyezettsége – küküllôi torkolatához és Gyulakutához, mint számottevô lakótelepüléshez egészen közel – minden elképzelést fölülmúl, nem kell a szemlélôdônek elragadtatnia magát ahhoz, hogy kiszólja a száján: tiszta kolerafészek, nem egyéb. Megyénkben efféle, elképesztôen fertôzött útszéli zónára még nem akadtunk, noha a Bándi-tetôn, vagy a kebelei erdô közötti kanyarban járva azt mondtuk, hogy olyan a világon nincs is több, és íme...
Mint megerôszakolt természeti és környezetvédelmi tényezônek(!), a Vécke-patak torkolatzónájának naturalista ábrázolásába nem bocsátkozunk, ugyanis dolgok neveztén tán sértenénk olvasóink ízlését, maradjunk – kis elnézéssel – annyiban: hányinger... Az élethû poszterhez felszámítandó még a szennyes hólepel... A környezetvédelmi kirendeltségnél nem magyarázatot, hanem javaslatot kaptunk: tegyünk feljelentést... Ez van, így intézôdnek a dolgok a nagy nemzetközi utak és EU-s követelmények mentén!
Na nem, kérem, ez jó határértéklépésben kimondottan szemétirány!
A "lelôhelytôl" távolabb esô község polgármestere mondta: megkeresésre jelentkeztek osztrákok is, németek is mezôgazdaságilag beruházni.
Jöttek – a külföldiek is nyilván ezen az úton – láttak s mentek – kerülôvel a zsákodi dûlôkön keresztül a hegyen. Semmit nem ígértek. Vajon miért? - a jónép pedig találgat sértôdötten.
"...a mi tanulságunkra írattak meg"
Gyönyörû életkort adott az Isten Péterfy László tiszteletes úrnak, február 2-án töltötte a kilencvenet. Az idôs lelkész tartalmas életet él, igazi pásztora népének, az volt, míg szolgált, református híveinek Nagykenden, s mindvégig hûséges krónikása egyházának a Nyárád és a Kisküküllô mentén. Megírta Balavásár, Héderfája, Bonyha, Nyárádselye, Gyulakuta, Siklód egyházának és népének történetét, ezek megjelenésre várnak. Az életmûbôl – munkássága ismeretében bátran írhatjuk le ezt a szót – ez idáig két monográfia látott nyomdafestéket: Kibéd és egyháza (Megjelent a falu elsô írásos említésének 500. évfordulója alkalmából, a nagy sietségben elfelejtették feltüntetni az évszámot, de mi tudjuk: 1999-ben), és most, éppen a szerzô kilencvenedik születésnapjára hozta ki a székelyudvarhelyi Infopress a Kend és egyháza címû, az elôzônél formátumban is nagyobb, vaskosabb kötetet. Azért nagyobb, mert voltaképpen két település történetét tartalmazza. "Közel 700 éven át a két testvértelepülés külön név alatt szerepelt a feljegyzésekben: Felkend és Kendhida olvasható a régi iratokban". Kend tehát két falu, Nagykend és Kiskend. Kiskend középkori neve volt Kendhida, mivel a küküllôi vámoshíd közelében alakult, a balavásári vasúti sorompó után betonhíd vezet át a folyón, tövében, a lapályon tartják manapság is az állatvásárokat. Az Európa 60-as nemzetközi út mentén felállított bódék, a gazdag népmûvészeti (és giccs-) kínálat Korondhoz teszi hasonlatossá a környezetet. Az áthaladó nem érzékeli, mikor halad át Kiskendrôl Nagykendre, pedig itt ugyancsak számon tartják kinek-kinek a hovatartozását, volt is vita, villongás épp elég. Nagykendet régebben Felkendnek hívták, a két település évszázadokon át megôrizte önállóságát, és még ma is ragaszkodik a régi elnevezéséhez, bár 1970 óta hivatalosan "egyesült", és csak a Kend (Chendu) nevet viseli. Egyházilag ma is függetlenek egymástól, külön papja van Kiskendnek Pál András és Nagykendnek Korodi Csaba személyében. Utóbbi Tatár Mihályt váltotta fel, aki 1974-tôl szolgált tavalyig Nagykenden. Tatár Mihály elôtt pedig maga Péterfy László hirdette az igét harminckét éven át (1942 és 1974 között).
A Kend és egyháza címû könyv olyan, mint a gazda tárháza ôszutón, télváráskor. A vidék néprajzilag nem feltáratlan (elég, ha csak a Kis-Küküllô vidéki magyar népmûvészet címû, 1978-as kötetre gondolunk), mégis: Péterfy László szorgalmának gyümölcseit a két gyülekezet népe mellett elsôsorban a népismerettel foglalkozó szakemberek élvezhetik, ki-ki a maga szakterületén meríthet a kiapadhatatlanul buzogó forrásból, az adatgazdag kötetbôl. Mindkét falu településtörténetétôl az utolsó lelkészig minden fontos és érdekes adat megtalálható, a közigazgatási helyzet, a földesurak, a gazdálkodás módjai, ezen belül az egyházgazdálkodás, a pénzgazdálkodás, a családtörténet, a természeti csapások, a háborúk éppúgy érdeklik a kutatót, mint az egyházi élet megannyi része, az egyháztörténet, a reformáció térhódítása (arra is talál utalást, hogy volt egy idôszak, amikor Nagykend tiszta unitárius volt (42. oldal.) Minden lelkészrôl, lévitáról kibúvárolta a fellelhetô adatot, a templomtörténet, a torony, a harangok, az orgona leírása csakúgy részét képezi a munkának, mint az istentisztelet, a kultuszi munka, a gyermekek vallásos nevelése, tanítása, a vasárnapi iskola, a konfirmáció, az ifjúsági munka, a nôszövetségi tevékenység, a bibliakör, a pasztoráció, a hitélet. Az iskolatörténet, a dalegylet és a népkönyvtár története sem maradhat ki. És a részletes Függelék: a két település helynevei, a népszokások, hagyományok, a lakodalom, a terhesség, a szülés, a népi gyógyászat köre, a fonás, szövés, a temetkezési szokások, a jeles napok, hiedelmek, babonák. A kötetet számos dokumentum- értékû fénykép zárja.
Az Írás tanítása – olvassuk a hátsó borítón, az ôsz mester arcképe alatt –: "Amelyek megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg." Nem minden közösséget áld meg az Úr Péterfy Lászlóval, Péterfy Lászlókkal. A kende népe büszke lehet rá, hogy számos jeles papjai között volt negyvennyolcas honvéd (Sámuel József), reneszánsz ember (környezet, közösség- és léleképítô, vasárnapi iskolát indító, kálvini erkölcsiségû teológus és irodalmár – Káli Dénes) és egy méhszorgalmú, fantasztikus munkabírású, leltározó alkatú, deáktermészetû népkutató – Péterfy tiszteletes úr.
Ilyen történelmi és egyházi, mûvelôdési örökség, ennyi ragyogó tálentom birtokában csak haszonnal szabad sáfárkodni.
Dvorák utolsó alkotó korszakának ragyogó ékköve a romantikus koloritmûvészet és a bôséggel áradó melódia invenciózus sugárzásának ötvözete, a Gordonkaverseny. Telítve személyes tartalommal, vággyal, bánattal, örömmel, üzenettel h-moll köré csoportosítva.
I. tétel: Mindhárom témát halljuk a bevezetôben, a szólista a "Quasi improvisando" karakterû elsô témával kapcsolódik be, megváltoztatva a h-moll alaphangnem kistercét, új hangnem fele indulva fogja kézen a hallgatót. Kézen? Olyan zenei biztonsággal közvetít áhítatos szépséget és lírai gazdagságot, fájdalmat és az izgalom örömét, hogy minden hamis asszociációtól mentesen vehetjük birtokunkba az élményt, a zene hangulatában az öröm fellángol, hatni, sugározni kezd s a visszatérésben a szólófuvola társdallamával asz-mollban kicseng.
II. tétel: Adagio ma non troppo, 3/4-ben románc hangulatú kerettémába illeszkedik a hirtelen megjelenô, tragikus eréllyel fellépô dal, a Hagyj engem egyedül középrésze. Az elsô szerelem emléke ez. Amikor Dvorák ezt a második tételbe belekomponálta, még nem tudta, hogy hazaérve halálhír várja majd, Jozefinéé, a kedveséé. Kozma ezt úgy éli meg, olyan drámai erôvel vált a meghitten zengô dúr dallamból a moll középrésztémára, hogy a tétel nyugalma pillanatra sem bomlik. Romantikája lenyûgözô, a létrehozott feszültség nagy és állandósul.
III. tétel: 2/4-ben Allegro moderato. Zenekaron és szólóhangszeren már az elsô pillanattól kezdve felcsendülô motívum, a hazatérés boldog felszabadultságát jelzi hol ritmikus, hol éneklô karakterrel. A szólóhegedû elindítja a H-dúr hangképben záró felszabadultság örömét. A hazától való fájdalmas távollét és a hazatéréssel járó öröm programzenéje ezzel ér véget. Kozma költôisége gyôzi a drámai történést, éppúgy, mint az állóképek gyönyörûségét. Dallamkezelésben az egyszerû szépség emocionális tartalmak hordozója, technikai tudása szinte hibátlan. Az egyik legértékesebb muzsikusfajtához tartozik, a teremtô ihletért még a biztonságot is kockára teszi, impresszionista alkatnak nevezik az ilyet. Hivatott, helyzete magaslatán álló elôadómûvész már, és még csak huszonöt esztendôs.
A február 11-i hangversenyt Shinya Ozaki vezényelte a marosvásárhelyi filharmónia élén. Dvorák a Gordonkaversenyt szinte napra 105 évvel ezelôtt fejezte be. A hangversenyen felhangzott még Beethoven Coriolanus nyitánya és Brahms IV. szimfóniája. A hangversenyrôl fenntartás nélkül szólhatok, lendület, érzelemgazdagság és kiegyenlített játék követte a karmester instrukcióit.
Havad község (Vadasd, Szentsimon, Rigmány, Geges) összlakossága 1536 személy, az öt faluban 619 házszámot jegyeznek. A falvak lakóinak többsége a mezôgazdaságból él meg. Az ipari, termelôi vállalkozások száma elenyészô. A költségvetés a múlt évben volt a legszûkösebb, ennek ellenére a községvezetés, a lakosság hozzájárulásával, alapvetô gondokat oldott meg, márciusban felépült a gázvezetéshez nélkülözhetetlen gázház, a lakosság költségén; májusban megmentették a régi iskola épületét Rigmányban, Kiss Ernô helyi vállalkozó segítségével az épületet aláalapozták, falakat építettek, a tetôzetet megjavították, vakoltak; ugyanabban a hónapban Gegesen kijárat készült a legelôre egy olyan agyagos helyen, ahol nehéz volt elképzelni, hogy valamikor nem ér majd a sár az állatok hasáig; - júniusban Szentsimonban a csarnok felé újradeszkázták a hidat; júliusban Vadasdon közmunkával megépült a Gorzsát patakát átszelô híd, Gegesen futófelületezték a Nagy-hidat, a falu felsô részén pedig, a Döngôn át új hid épült László Endre vezetésével; a nyár folyamán mind az öt faluban felújították az iskolákat; novemberben sikerült számítógépet vásárolni, amelyet a polgármesteri hivatalban helyeztek üzembe. A múlt évi összegezés után Dósa Mihály polgármestert és Kaffai Endre jegyzôt a községvezetés idei terveirôl, elgondolásairól faggattuk.
-Milyen tervekkel léptek a 2000. évbe?
- A közeli és távlati idôszakra dolgoztuk ki terveinket. Legfontosabb és legsürgôsebb teendônk a gázvezetés befejezése. A tavaly a lakosság pénzén, az öt faluban lefektették a fôvezetékeket. A munkálat a települések határaiban szakadt félbe. A havadi helyi tanács az idén a megyei tanácshoz fordul anyagi segítségért, azért, hogy az intézmények számára is lehetôségünk legyen megvásárolni a fôvezetéknél használt csöveket. Eddig még egyetlen intézmény sem járult hozzá anyagiakkal a gázvezetéshez. Az iskolák fôvezetékhez való csatolásának összköltsége 156 millió lej, ezt a pénzalapot elô kell kerítenünk. Mindemellett, ahhoz, hogy dédelgetett célunkat megvalósítsuk, a gázbizottságot jogi személyként kell bejegyeztetnünk, utána pedig minél nagyobb költségvetést szeretnénk kicsikarni a megyétôl, hiszen a mi községünk nem önellátó, elsôsorban megyei támogatásokból él, mert egyetlen nagyobb ipari egység sincs a községben. A múlt évi közel fél milliárd lejes költségvetésbe a helyi adókból, alapokból befolyt összeg alig 107 millió lej volt.
A tavasz folyamán a Romtelecom egy új digitális, Siemens típusú telefonközpontot helyez üzembe. Rigmány falu kivételével, Szentsimonban, Gegesen és Havadon az új vezetékek már az oszlopokon vannak. Jelenleg 216 telefonelôfizetônk van, de a kérések alapján számuk – a központ üzembehelyezése nyomán – meghaladja a 300-at. A nyilvántartott 619 ház felében telefonvonal él majd.
- A Sapard program keretében pályázatot készítünk a Havad – Makfalva útvonal rendbetételére. Gegesig az 5 kilométeres útszakasz járható, de Makfalváig a további öt kilométer szinte járhatatlan. Alapjaiban kell felújítanunk. Ezt abban az esetben, ha a pályázatot sikerül megnyerni.
- Néhány család évek óta külföldi vendégeket fogad. Kibontakozóban a faluturizmus?
- A faluturizmusnak jövôje van községünkben. Egyesek már bekapcsolódtak, de még nem úgy igazából. Gegesen, Fülöp Dezsôékhez, rendszeresen járnak minden évben hollandok, inkább vendégek mint turisták. Rigmányban a református egyháznak vendégháza van, ahol 25 turistát szállásolhatnak el. Már többször igénybe vették. Ha nem is szervezett, rendszeres formában de úgy hiszem kibontakozóban van a faluturizmus. Az a négy-öt család, amely vendégek fogadásával is foglalkozik, jobban odafigyel a fürdôszobájára, az idegen nyelvek elsajátítására. Ezt a tevékenységet mindenképpen fejlesztenünk kell, erre az alapvetô érv az, hogy községünkben nagy területeken még érintetlen a természet, ez pedig idevonzza a turistákat.
Pénteki lapszámunkban már említettük, hogy a Citadin Prest Rt. hozzáfogott Marosvásárhely fôbb útvonalain a tél során keletkezett gödrök betöméséhez. Elsôsorban a fôutakon tüntetik el a kátyúkat, ezután a kisebb forgalmú mellékutcákra is sor kerül. A központi utcák után a napokban a Dózsa György, 1848, Bodoni, Bega utcákban dolgoznak az utászok.
A tél még nem ért véget, de rövid két hónap alatt, amíg az idôjárási körülmények valóban mostohák voltak, a város számos pontján valóságos tengelytörô kátyúk keletkeztek az utakon. Hogyan lehet a romlás ilyen mértékû? Egyes vélemények szerint az úttestre fagyott jég felolvasztására leszórt sós homok rongálta meg szokatlan mértékben az utakat. Sigmirean Mircea mérnök, a Citadin Prest mûszaki igazgatója úgy véli, régi és jól ismert problémáról van szó, amelynek okait más sorrendben kell keresni. Elsôsorban rossz az utak alapozása, a város legtöbb útvonalát sokkal kisebb teherbírásra tervezték annál, mint amit kénytelen elviselni. Másrészt a télen többször is kemény fagyok voltak, amelyek úgyszintén megtették hatásukat. Az is hozzájárult a gödrök megjelenéséhez, hogy a csatornarendszer nem tudta elvezetni az enyhébb idôszakokban felolvadt hólevet, ami így a következô fagyoknál tovább rombolta az útfelületet. Végül, valóban árt a só az utaknak, de ez a tényezô csak az utolsó a mély gödrök keletkezésének okai között – véli a mérnök. Ha egy útnak megfelelô a dôlése, és rendben van a csatornázása is, akkor a só korántsem olyan ártalmas, mint egyesek állítják. Ha viszont nem szórtak volna sóval kevert homokot az utakra, nehezebben lehetett volna a kemény télben közlekedni.
A téli útfoltozás kezdetén egy speciális, hideg idôben is használható aszfaltkeverékkel dolgoztak. Az RRD standard jelzésû keveréknek más fizikai, kémiai tulajdonságai vannak, mint a mifelénk általában használt anyagoknak, ezért lehet fagypont alatti hômérsékleten is használni. A hátránya az, hogy sokkal drágább a szokványos anyagoknál, ezért csak kisebb méretû munkáknál alkalmazták a hideget álló kever&ea