LII. évfolyam 35. (14391)

2000. február 14., hétfô

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Gavril Tîru a PUNR polgármesterjelöltje

(mózes)

Immár a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) is bemutatta saját polgármesterjelöltjét. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élére Gavril Tîru, volt prefektus pályázik. A párt pénteki sajtótájékoztatóján elmondták, hogy több jelölt közül szavaztak végül is a volt prefektusra. A jelöltek között volt Victor Suciu, Marosvásárhely ex-polgármestere, Octavian Moraru, a fotópapírgyár igazgatója, Ioan Cotutiu mérnök, jelenlegi megyei elnök, és Teodor Giurgea mérnök. Így aztán a tavaly, a Liberális Párt megyei elnöke által kezdeményezett közös román jelöltállítás terve végleg elesett most, hogy immár a második párt a PUNR, amely hivatalosan is bemutatta saját polgármesterjelöltjét.

Arról is téjékoztatták az újságírókat, hogy a legnagyobb ellenzéki párttal tervezett együttmûködési protokollum is elkészült, már csak az aláírás hiányzik, illetve, hogy a PUNR a még vitára sem bocsátott 2000-es költségvetés ellen fog szavazni, ha a tanügyminisztérium nem kapja meg a bruttó termelés (PIB) 4 százalékát.

Vizsgálat a ciánszennyezés ügyében

Az ausztrál tulajdonos mosakszik

Mugur Isarescuromán miniszterelnök utasítására vizsgálat indult a Nagybánya környékén történ ciánszennyezés okainak feltárására – közölte Petre Roman külügyminiszter.

A külügyminiszter leszögezte, hogy a román hatóságoknak figyelembe kell venniük Magyarország követeléseit, és fel kell mérniük a január végén történt baleset miatt keletkezett károkat.

Hozzátette, hogy a történtek arra is figyelmeztetnek: meg kell vizsgálni minden más helyet is, ahol fennáll a veszélye annak, hogy hasonló jellegû baleset elôfordulhat.

A nagybányai Aurul bányatársaság zazari derítôjének gátja január 31-re virradó éjszaka átszakadt. A gáton keletkezett mintegy 25 méteres szakadást csak három nappal késôbb tudták betömni, addig közel 100 ezer köbméter ciánt és nehézfémionokat tartalmazó ipari szennyvíz került a szabadba.

A mérgezô víz a közeli Lápos folyóba, majd innen a Szamosba ömlött, és a Szamoson át eljutott a Tiszába. A román területen keletkezett környezeti károkról mostanáig még csak becslés formájában sem nyilatkoztak a román illetékesek, bár azt elismerték, hogy nagyon súlyos környezeti katasztrófa történt.

A helyi környezetvédelmi és vízügyi szakemberek eddig mindössze annyit mondtak, hogy a Lápos és a Szamos folyó romániai szakaszán "meglepôen kis mértékû volt a halpusztulás", ezért véleményük szerint túlzóak a magyar hivatalos szervek arra vonatkozó állításai, hogy magyar területen milyen súlyos következményekkel járt a "ciándugó" áthaladása.

Az ausztrál-román érdekeltségû Aurul társaság 1999 májusában kapott ideiglenes mûködési engedélyt az illetékes hatóságoktól. Ezt követôen az év végéig legalább három alkalommal fordult elô, hogy a zárt rendszerû technológia ellenére mérgezô ipari víz került a szabadba. A balesetek miatt a társaság mûködését az év végén leállították, majd idén január 20-án az illetékes hatóságok egy évre szóló mûködési engedélyt adtak, azzal, hogy az Aurulnak még számos elôírást teljesítenie kell.

Január utolsó napjaiban az idôjárás hirtelen változása miatt gyors olvadásnak indult az elôzô hetekben hullott hatalmas mennyiségû hó. Január 28-án a nagybányai Aurul ausztrál igazgatója lemondott. A két nappal késôbb történt gátszakadás okaként a romániai szakemberek elsô nyilatkozataikban azt említették, hogy a hirtelen olvadás miatt a derítôben megnövekedett a vízmennyiség, és a gát nem bírta ki a terhelést.

Az Esmeralda ausztrál bányacég romániai fônöke, Phil Evers érthetetlennek tartja a ciánszennyezés-katasztrófát és nem is igen fogadja el annak nagyságrendjét – olvasható a Sydney Morning Herald ausztrál napilap szombati számában.

Evers – egy Nagybányán íródott tudósításban – magából kikelve utasította vissza azt a vádat, hogy meg nem engedett eszközökkel próbáltak kicsiholni 50 000 uncia aranyat és 250 000 uncia ezüstöt hét év alatt Romániában már kibányászottnak hitt bányákból.

A cikk szerint majdnem biztos, hogy a tiszai vízszûrôket teljesen fel kell majd újítani, ami állítólag 200 millió forintba fog kerülni.

A másik nagy sydneyi újság, a The Australian arról számolt be, hogy a magyar kormány megbízottjai felkeresték a budapesti ausztrál nagykövetséget, amelynél az Esmeralda vállalat tôkéje és részvényesei felôl érdeklôdtek.

A cikkek szinte kizárólag magyar és román forrásokra hivatkoznak, a Perth-ben székelô Esmeralda cég emberei ugyanis hallgatnak. Az ausztrál kormány, legalábbis egyelôre, nem folyik bele a vitába és eddig nem nyilvánított véleményt.

Magyar–román közös zászlóalj a Nyitott Ablakban

Április 7. és 13. között Nyitott Ablakok RO 2000 fedônévvel hadgyakorlatot tart Arad térségében a magyar-román közös békefenntartó zászlóalj.

A parancsnoki taktikai gyakorlaton a közös zászlóalj alegységeinek együttmûködését próbálják ki egy feltételezett humanitárius és békefenntartó akció keretében. A tavaly felállított közös zászlóaljnak ez lesz az elsô olyan gyakorlata, amelyben csapatok is részt vesznek.

A közös zászlóalj az idén részt vesz az Albániában június 21. és július 1. között sorra kerülô Cooperative Dragon 2000, valamint a novemberben Magyarországon tervezett Nyitott Ablakok HU 2000 gyakorlaton.

Délkelet-európai csúcstalálkozó Bukarestben

Szombaton Bukarestben tartották a Délkelet-európai Együttmûködési Folyamat (SEECP) regionális szervezet miniszterelnökeinek 3. csúcstalálkozóját.

Az egynapos tanácskozáson Ilir Mehta albán, Ivan Kosztov bolgár, Kosztasz Szimitisz görög, Ljupcso Georgievszki macedón, Mugur Isarescu román és Bülent Ecevit török miniszterelnök vett részt. Külön meghívottként jelen volt Bodo Hombach, a Délkelet- európai Stabilitási Megállapodás koordinátora.

A SEECP tagállamai közé tartozik Jugoszlávia is, de a jelenlegi jugoszláv vezetôk nem kaptak meghívást a mostani tanácskozásra.

A találkozó munkáját Emil Constantinescu államfô nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy a délkelet-európai térség iránt az orosz pénzügyi válság és a balkáni konfliktusos helyzet miatt továbbra sem érdeklôdnek a nagybefektetôk. Románia esetében sem adtak a nemzetközi pénzintézetek mostanáig semmiféle határozott jelzést, jóllehet az ország idôben teljesítette minden kötelezettségét.

Constantinescu mindazonáltal úgy vélte, hogy jelenleg lehetôség nyílt a térség országai elôtt, s ezt fel kell ismerniük és közösen kell kihasználniuk.

A miniszterelnök a találkozón a térségbeli együttmûködés lehetôségeit és távlatait, a Délkelet-európai Stabilitási Megállapodás helyzetét vitatták meg, valamint aláírták a délkelet-európai jószomszédsági, stabilitási, biztonsági és együttmûködési chartát.

A Látó Irodalmi Színpadán

Írók, díjak, laudációk

(lokodi)

Szombat este a Látó Irodalmi Színpadán a szépirodalmi folyóirat nívódíjait adták át azoknak a szerzôknek, akiket a lap szerkesztôsége korábban Látó-díjra javasolt. A szerkesztôség a hagyományokhoz híven következetes maradt – az idén kilencedik alkalommal – oklevélben és pénzjutalomban részesített négy ezáltal is megbecsült szerzôt és munkatársat, akiktôl a tavaly kiemelkedô minôségi írást, mûfajilag esszét, rövidprózát vagy verset közölt a folyóirat.

A Látó irodalmi díjai és díjazottjai lexikoni adatok, akik már megkapták a tekintélyes folyóirat elismerését, azok azóta is következetesen bizonyítottak, a díjak nem kerültek méltatlan kezekbe – mondta Gálfalvi György, a lap fôszerkesztô-helyettese – s ennek bizonyítékául szolgált az a tény, hogy két szerzôt a kilencvenes évektôl errefele másodszor díjaz a folyóirat szerkesztôsége.

Szilágyi Júliát, a kiváló kolozsvári esszéírót és kritikust a Versenymû égô zongorára (kissé szokatlan) címû, a Látó Irodalmi Színpadán felolvasott írásáért javasolta (másodszor is) díjazásra a szerkesztôség, amely a nyolcvanas években Magyarországra áttelepedett Bodor Ádám legújabb, Az érsek látogatása címû regényének kritikai méltatása. Szilágyi Júlia írását a Látó márciusi számában olvashatjuk. Az esszéíróról Láng Zsolt író, a folyóirat kritikai rovatának szerkesztôje mondott laudációt.

Demény Pétert, a több mûfajt kipróbált kolozsvári szerzôt 1994-ben debütdíjjal jutalmazta a Látó, ezúttal a folyóiratban közölt verseiért kapta meg az elismerést, szombaton este szerelmes verseibôl olvasott fel, Laudációt mondott Kovács András Ferenc költô. Demény már nem csak ígéret, a romániai magyar kortárs irodalom valódi és cáfolhatatlan értéke.

A harmadik díjazott, Molnár Vilmos csíkszeredai prózaíró, a Hargita aljában megjelenô Székelyföld folyóirat szerkesztôje. Az irodalmi körökben jó nevet szerzett, kiváló prózaírói tehetséggel megáldott író Levelek Szingapúrból címû elsô kötetét is díjazta a Marosvásárhelyi Magyar Írók Egyesülete, ezúttal második könyvébôl olvasott fel mulatságos történetet. Molnár Vilmosról Gálfalvi György mondott laudációt.

A Látó debütdíját a tanulmányait Kolozsváron folytató Karácsonyi Zsoltnak ítélték. Ígéretes tehetség, ír verset, kritikát és zsurnalisztikát, Laudációt Vida Gábor, a folyóirat prózarovatának szerkesztôje mondott.

Több évszázados épületbôl korszerû rendelô

(mezey)

Mezôpanitban pénteken felavatták a korszerû felújított orvosi rendelôt. Az évtizedek óta elhanyagolt, romos állapotban lévô épületet a családorvosok, az asszisztensek, a község református egyházközségei, az önkormányzat és nem utolsósorban a lakosság összefogása révén sikerült az orvosi ellátás, kezelés követelményeinek megfelelôvé tenni.

Bartha Mihály polgármester a rendelô várótermében összegyûltek elôtt köszönetet mondott, a község területén – Mezôpanitban, Mezôbergenyében, Csittszentivánon, Székelykövesden és Harcón dolgozó egészségügyi személyzetnek, nevezetesen Makai Mária, Busuioc Marieta, Szakács Adriana, Rácz Ilma családorvosoknak és Nagy Balázs asszisztensnek azért, hogy szervezéssel és anyagi támogatással hozzájárultak a több mint 250 éves épület felújításához. Továbbá köszönet hangzott el a csittszentiványi, a székelykövesdi és a mezôpaniti egyházközségeknek a támogatásért, egy németországi magánszemély 900 márkás adományáért, a község közönségének az önkéntes munkáért. Az épületen nagyméretû javításokat kellett elvégezni, vizet bevezetni. A beruházás értéke – leszámítva az önkéntes munkát – körülbelül 25 millió lej.

– A paniti rendelô felújítása példa lehet arra, hogy a kis közösségek összefogása , a helyben megoldást hoz eredményre vezet. Nem várni, hanem tenni kell – hangsúlyozta a polgármester.

A mezôpaniti családorvosi közösség arra is példa – mondotta Csomóss Benedek, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár alelnöke –, hogy együttmûködésük a kölcsönös bizalmon alapszik. S hogy a családorvosi ellátás és rendszer, amelyet egyesek fenntartással fogadtak és mai napig is így tartanak, életképes. Makai Mária családorvos elsôsorban a mezôpaniti lakosság szolidaritását emelte ki, s úgy vélte, hogy a lakosság segítségével, a pénztártól kapott mûködési költségvetés felhasználásával sikerült tervüket véghez vinni.

Busuioc Marieta családorvos miután örömmel mutatta be új rendelôjét, elmondta, milyen rossz körülmények és feltételek között fogadja például mezôbergenyei betegeit, ahol körülbelül 1200 biztosított iratkozott fel hozzá. A faluban lévô rendelônek nevezett helyiség nem felel meg a célnak. Abban az esetben, ha a lakosság itt is hasonlóképpen támogatná a rendelô felújítását, akkor a mûködési költségvetésbôl kapott megpótolva célhoz jutnának. Hasonlóképpen Szentiványon és Kövesden is.

A felújított rendelô avatóünnepsége után adott fogadáson jelen volt Balogh Károly csittszentiványi református lelkész is, aki hálaimájában áldását adta az egészségügyi dolgozók munkájára.

Lectori salutem

Lélekben is ünneplôt öltött szombaton az a nagyszámú érdeklôdô, egykori tanítvány, rokon, ismerôs, barát, aki megjelent Gazda Klára – Haáz Sándor 1998-as évjelzetû könyvének kései bemutatóján a Bernády Házban. A Székelyek ünneplôben egyben annak az áldozatos gyûjtômunkának az ékes bizonyítéka, melyet az apa, a székelyudvarhelyi Haáz Ferenc Rezsô elkezdett és a sajnálatosan korán, a háborúban odaveszett testvéröcs, Haáz Ferenc folytatott, hogy Haáz Sándor kiteljesítse: 150 színes festmény 150 településrôl, székenként csoportosítva, Orbán Balázs könyve alapján – divatlap a székelyeknek. Ez az a munka, melyet a szerzôk tömegpéldányszámban óhajtanának eljuttatni az olvasókhoz, hogy az, akár a Biblia, ott legyen minden erdélyi magyar házában.

Benkô Samut idézzük a könyv ajánlásából: "Az egyetemes érvényû szépség, a generációk csiszolta ízlés, az életfeltételekhez illeszkedô gyakorlatiasság általános történelmi tanulságai tárulkoznak fel a míves ábrázolási technikával bemutatott viselettörténetti emlékanyagban, amelyet két egymással ölelkezô életmû – az apáé és a fiúé – varázsolt az olvasó asztalára. Reánk testálva annak belátását, hogy van ôrizni valónk."

A könyvbemutatón Fodor Imre polgármester köszöntötte az idôs Mestert, majd Barabás László néprajzkutató veretes szavakkal méltatta Haáz Sándor és nemzedéke munkásságát, a szerzôt Bölöni Domokos szólaltatta meg. Szavalt Bartis Ildikó színmûvésznô, énekeltek Tóth Kati, Elekes Ibolya, Vitus Izabella, nyárádmentit táncoltak Szatmári Judit, Kovács Sándor.

A rendezvény házigazdája Finna Géza, a Kós Károly Alapítvány elnöke volt.

A közönség Haáz Ferenc Rezsô munkáiban gyönyörködhetett, melyeket ifj. Haáz Sándor hozott el Székelyudvarhelyrôl erre az alkalomra.

Bíráknak a csôdtörvényrôl

A táblabírósági bírák számára szerveznek február 15-17-e között konferenciát. A rendezvénynek a megyeszékhelyi Continental Szálló ad otthont. Megvitatásra kerül a csôdre és a kereskedelmi felszámolásra vonatkozó 1995. évi 64-es számú törvény. Szervezôk: a Carana Corporation, az Igazságügyi Minisztérium és a Román Csôdintézet.

Dél-afrikai mûvészeti kiállítás

A dél-afrikai mûvészetet szemléletetô kiállítás nyílik ma délután 4 órakor Marosvásárhelyen a Kultúrpalota földszinti galériájában. Szervezôje a dél-afrikai nagykövetség, a bukaresti magyar kulturális központ és a helyi polgármesteri hivatal. A kiállítás anyaga dél-afrikai barlangrajzokból, usiko-gyöngyfüzérekbôl, bushman- grafikákból, régebbi és kortárs képzômûvészeti alkotásokból áll. Megnyitóbeszédet T.H. Chiliza nagykövet és Fodor Imre polgármester mondanak.

Egy közgyûlés – két helyszín

(nagy a.)

Két, ugyanazon egyesület által aláírt, de tartalmi szempontból különbözô közleményt jelentetett meg a múlt héten a sajtóban a vásárhelyi December 21. Egyesület. A cél mindkét esetben ugyanaz volt: szombaton gyûlésre hívták össze a tagságot, más-más helyszínre.

Délelôtt tíz órakor néhány személy értetlenül állt a polgármesteri hivatal elôcsarnokában. Annak ellenére, hogy a 45-ös terembe hirdették a közgyûlést, a kapus és a polgárôr semmiféle értesítést nem kapott az ajtó kinyitására. Elmondták, a hivatal vezetôségét sem értesítette senki a rendezvényrôl.

Ezzel párhuzamosan a szervezet Kossuth utca 10. szám alatti székhelyén – a kapualjban hatalmas szemétkupac, a kivilágítatlan teremben elviselhetetlen bûz – a December 21. Egyesület Császár-szárnyának hívei gyûltek össze. Egymást túlharsogva követelték az ôket megilletô forradalmi bizonylatokat. Közel egy órával a beharangozott kezdési idôpont után Tôkés Albert alelnök kijelentette: a február 12-i közgyûlés nem statutáris, ezért egy héttel késôbbre halasztják, és ezúttal a polgármesteri hivatal gyûléstermében tartják.

Regionális összefogás a szervezett bûnözés ellen

A határon átterjedô súlyos és szervezett bûnözés elleni küzdelemre létrehozott regionális központ mûködési szabályzatát dolgozták ki a Délkelet-erópai Együttmûködéshez (SECI) tartozó tagállamok képviselôi szombaton befejezett bukaresti tanácskozásukon.

A mostani értekezlet volt a 11 tagállamot tömörítô SECI elsô munkaértekezlete. A bukaresti regionális bûnüldözési központ felállításáról már tavaly májusban megszületett a döntés, de miután a SECI megállapodást csak mostanra ratifikálta az érvénybe lépéshez minimálisan szükséges három tagállam – Albánia, a Moldovai Köztársaság és Románia –, most alakulhatott meg az iroda tevékenységének szabályzatát kidolgozó együttmûködési vegyes bizottság.

Az értekezleten megállapodtak abban, hogy amíg a tagállamok több mint fele nem ratifikálja a SECI- megállapodást, nem hoznak semmilyen fontos döntést, így nem tartnak igazgatóválasztást sem. Közös megegyezés született arról, hogy az átmeneti idôben Liviu Muresan román belügyi államtitkár látja el az ideiglenes igazgatói teendôket.

Az igazgatói tisztre két jelölt van: a román államtitkár mellett Bánfi Ferenc magyar rendôr dandártábornok.

A bukaresti értekezlet után – március 5-én – tanfolyamot tartanak Budapesten az FBI segítségével létrehozott ILEA nemzetközi rendôrakadémián a SECI összekötô tisztjei számára.

Pénteken Mihai-Razvan Ungureanu külügyi államtitkár Bulgária, Görögország és Magyarország bukaresti nagykövetével vitatta meg a bukaresti SECI-központ jövôbeni mûködésének kérdéseit.

Görög János, a magyar belügyminiszter tanácsadója, aki a bukaresti értekezleten a magyar küldöttséget vezette, elmondta az MTI-nek, hogy magyar részrôl májusra várható a SECI- megállapodás ratifikálása.

A ratifikálási folyamat a regionális központ finanszirozásához is nagyon fontos. A mostani értekezleten született megállapodás értelmében a megállapodást már ratifikáló három ország az iroda költségvetésének csak 20 százalékát állja. Magyarország és Bulgária 10-10 százalékot, Görögország 20 százalékot fog fizetni.

Ismét Csángó bál lesz a budapesti Petôfi Csarnokban

A moldvai és gyimesi csángók kultúrájának, népszokásainak, hagyományainak, a csángó magyarság zenéjének, táncainak megismertetése szándékával idén is megrendezi zenés- táncos összejövetelét a Pro Minoritate Alapítvány szombaton, immár hagyományosan a budapesti Petôfi Csarnokban.

A rendezvény sajtófelelôsének tájékoztatása szerint a bál izelítôt ad a csángók páratlanul gazdag hagyományaiból. Fôvédnöke ismét Orbán Viktor miniszterelnök. Az eseményt Németh Zsolt, a Külügymisztérium politikai államtitkára nyitja meg.

A millenniumi esztendô mûvészeti mûsorába érkeznek vendégek Csíkból és – hagyományôrzô zenészek, énekesek, táncosok – például Klézsébôl, Külsôrekecsinbôl és Lészpedbôl is.

A magyarországi közremûködôk között lesz Berecz András és az Egyszólam együttes, Fábri Géza, a Tatros Együttes, a Jászság Népi Együttes, valamint a Zurgó Együttes.

Az est idején dokumentumfotó-kiállítást is megtekinthetnek a vendégek.

Az alkalmi bemutatón Harangozó Imre képeinek segítségével a nézôk betekintést nyerhetnek a csángó mindennapok történéseibe, illetôleg nyomon követhetôk azok a változások, amelyek a hétköznapi élet, valamint az ünnepek átalakulását tükrözik.

Pályázati felhívás

bolyai_tars@mail.dntcj.ro

A Bolyai Társaság felvételi vizsgát hirdet magyarországi ösztöndíjas, teljes felsôoktatási képzésre a 2000/2001-es tanévben a következô szakokra

1. Meliorációs mérnöki (talajjavítási szak), Tessedik Sámuel Fôiskola, Szarvas

- felvételi vizsga nélkül, a középiskolai eredmények alapján, a következô tantárgyak utolsó két évének átlaga magyar nyelv és irodalom történelem, matematika vagy fizika három választott tantárgy (nem lehet a román nyelv és irodalom, testnevelés, rajz, zene) a román nyelvbôl letett érettségi vizsga felsôfokú nyelvvizsgának minôsül, és külön pontokat jelent

2. Szociálpolitika, Eötvös Loránd Tudományegyetem, SZ., Budapest

-a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik

3. Kommunikáció – mûvészettudomány, Pécsi Tudományegyetem, BTK

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik

4. Altaisztika, Szegedi Tudományegyetem, BTK

-a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

5. Csillagászat, Szegedi Tudományegyetem, TTK

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, írásbeli a romániai érettségi elôtt, a szóbeli utána

6. Vendéglátó- és szálloda, Gazdasági Fôiskola, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, a romániai érettségi elôtt

7. Élelmiszermérnöki, Szent István Egyetem, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

8. Tájépítész mérnöki – kerttervezés, településépítészet, települési környezetvédelem, Szent István Egyetem, Budapest

- a felvételi Kolozsváron történik, a hazai tanrend elvárásai szerint

9. Nyomdaipari (könnyûipari mérnök) - levelezôi, Budapesti Mûszaki Fôiskola

- a felvételi Kolozsváron történik, a hazai tanrend elvárásai szerint

10. Zenetudományi tanár, Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

11. Építészet (építészet, belsô építészet, bútortervezés), Magyar Iparmûvészeti Egyetem, Budapest

-a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

12. Formatervezô (ipari formatervezô, csomagolástervezô), Magyar Iparmûvészeti Egyetem, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

13. Vizuális kommunikáció (videó), Magyar Iparmûvészeti Egyetem, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, csak korábbi években érettségizettek jelentkezhetnek

14. Esztétika - mûvészettörténet, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, és idôpontja egybeesik a romániai érettségi idôpontjával jelentkezhetnek korábbi években érettségizettek, vagy akik az idei érettségi vizsgák között vállalják a magyarországi vizsgákon való jelenlétet

15. Bábszínész, Színház- és Filmmûvészeti Egyetem, Budapest

- a felvételi a magyarországi feltételrendszerben történik, a romániai érettségi idôpontja elôtt

A Bolyai Társasághoz a jelentkezési kérvényt és a jelentkezési díj befizetését igazoló nyugtát (vagy annak másolatát) 2000. február 25-ig, a többi iratot pedig irattartóban (dosszié) kérjük 2000. május 1-ig elküldeni a következô címre Societatea Bolyai, 3400 Cluj Napoca, O.P. 1 – C.P. 317. A jelentkezési díj 200. 000 lej, amelyet adományként (donatie pt. organizare examen) kérjük befizetni a Bolyai Társaság alábbi bankszámlájára Banca Româna de Dezvoltare – BRD, Societatea Bolyai, cont nr. 25 11 00 99 606 2506. A jelentkezési díjat a Bolyai Társaság kolozsvári székházában is be lehet fizetni, a B-dul 21. Decembrie 116. szám alatt.

A beiratkozáshoz szükséges iratok a Bolyai Társasághoz

1. Jelentkezési kérvény, pontos értesítési címmel és telefonszámmal és a jelentkezési díj befizetését igazoló nyugta

2. Érettségi diploma hitelesített másolata vagy az azt igazoló helyettesítô bizonyítvány

Minden jelentkezônek az összes szakra Magyarországon is be kell iratkoznia 2000. március 1-ig egy A. és egy B. típusú jelentkezési lappal (beszerezhetô a magyarországi könyvesboltokban).

Az 1, 2, 3, 5, 6, és 15. pont alatti szakok esetében az idén érettségizôk az érettségi után is benyújthatják az érettségi diplomát (a Bolyai Társasághoz is), annak hiányában semmisnek tekintik a felvételi vizsgát. Addig tanulói jogviszonyról szóló igazolást kell benyújtaniuk.

Kérjük, a választható felvételi tantárgyak esetén a jelentkezôk jelöljék meg a Bolyai Társasághoz benyújtott beiratkozási kérvényükben a választásukat.

A sikeresen felvételizô fiatalok szerzôdésben kötelezik magukat, hogy tanulmányaik végeztével hazatérnek és Romániában helyezkednek el.

Minden szakra egy, vagy különleges képességû jelentkezôk esetében max. két ösztöndíjas hely biztosított, összességében azonban nem több, mint 20 hely. Ezen a kereten túl a Bolyai Társaság nem biztosít további ösztöndíjakat.

További információk a Bolyai Társaságnál, tel. 064 – 193 462, 13-15 óra között.

Kosárlabda A-osztály

Nem biztos, hogy minden jó, ha a vége jó

Herlitz-Mobex - West Petrom Arad 75-85 (30-49)

Pénteki lapszámunkban, a szombati kosárlabda- mérkôzés beharangozójában, azt írtuk, hogy a találkozó csak a vendégek számára képez igazi tétmérkôzést, a Herlitz-Mobex csakis saját becsületéért küzd. Nos, az elsô félidôben igencsak meglátszott, hogy kinek van nagyobb motivációja.

A két szerb idegenlégióssal és két veteránnak számító játékossal, valamint az elmúlt idényben már alapemberként játszó játékirányítóval, Szászgáspárral felálló hazaiak - enyhén szólva - kétségbeejtôen gyenge kezdéssel keserítették el a szép számban megjelent, mintegy 800 fônyi nézôközönséget. Hiányzott a motiváció a csapatból, amely nem csupán a tét kiesése miatt vesztette el küzdôkedvét, hanem azért is, mert december óta nem sikerült biztosítani fizetésüket, s profi játékosokat igencsak nehéz szép szavakkal motiválni. Az ímmel-ámmal játék azonnal észrevehetôvé vált a tabellán – amelyen a jó ideje sok gondot okozó órát már meg sem próbálták beindítani –, s nem öröm leírni, hogy egyetlen percig sem vezettek ezen a mérkôzésen a hazaiak.

Ha csupán az elsô félidôt tekintjük, semmi jót nem mondhatunk. Néha már az a félelem is megfogalmazódott a nézôkben, hogy ilyen játékkal a következô idényben veszélybe kerülhet Marosvásárhely helye az elsô osztályban, oly elsöprô volt az aradi fölény, azé az aradi csapaté, amely alig négy napja otthonában szenvedett vereséget a Dinamótól. Játékosaink csak vergôdtek a pályán, Marianovic akkor és ott tört be, ahol akart, míg részünkrôl Kosanin és Ilic sorozatosan pattant le a palánk alatti védôfalról.

Aztán a második félidôben kisebb csoda történt. A pályára lépô Czinka János, Feleki Zsolt, Dénes Csaba és Vajda Attila egészen friss vért vittek a Herlitz-Mobex mindaddig csikorgó gépezetébe. A lanyha, meggyôzôdés nélküli együttest egy sokkal harapósabb, saját elismertetésükért küzdô fiatal garnitúra váltotta fel, mely húsz év alatti átlagéletkorával, erre jellemzô lendületével kissé felpergette Kosanin, Viciu és Corui játékát is. A hazaiak azonnal egyenlô ellenfeleivé váltak a vendégeknek, s a szurkolók, akik a szünet után is kitartottak, és az utolsó percig buzdították a csapatot, egy sokkal jobb félidônek lehettek tanúi. A második félidôben aratott tízpontos gyôzelem természetesen annak is köszönhetô, hogy az eredménnyel elégedett West Petrom az utolsó percekben már nem igazán törte magát, de így is enyhített a vereség okozta keserûségen. Bizonyította, hogy a vezetés által választott út, a csapat fiatalítása járható.

Cristescu és Pintea távozása - ha szigorúan a pillanatnyi eredményességet tekintjük - nagyobb veszteség volt a Herlitz-Mobex számára, mint elsô pillanatban hittük volna. Mégis, ez biztosítja végül a lehetôséget arra, hogy a helybéli ifjú tehetségek megtegyék elsô lépéseiket a profi kosárlabdában. Az idei bajnokságot pedig felejtsük el...

A Herlitz-Mobex pontjait Kosanin 20, Viciu 15 (1 hárompontos), Corui 13 (1), Vajda 8, Dénes 6 (2), Ilic 6, Czinka 5 (1) és Feleki 2 szerezték. Az West Petrom Arad legjobbjai Marianovic 25 (1), Knezic 14 és Szíjjártó 12 voltak. Vezette: Dumitrache Costel (Bukarest) és Vaida Aron (Nagyvárad).

Öt sakkozó az országos döntôben

Január 29.-február 5. között Caciulata adott otthont a gyerek és ifjúsági országos sakkbajnokság elôdöntôjének. A svájci rendszerû tornának a célja a korcsoportonkénti legjobb tizenkét sakkozó kijelölése, akik majd a döntôben az országos bajnoki címért küzdenek.

A marosvásárhelyi ISK-t öt fiú és három lány képviselte. A fiúk valamennyien biztosították a helyüket az országos döntôben, s egyúttal az országos sakkválogatott tagjaivá váltak.

A 10 évesek között Anton Teodor 9 lehetségesbôl 8 pontot szerzett, s 80 résztvevô között az 1. helyen jutott a döntôbe. A 14 évesek között további két döntôs heleyzést jelentett a vásárhelyieknek. Illés Sándor a 7., míg Todoran George a 8. helyen végzett, mindketten 6,5 ponttal. A 16 évesek között Badau Daniel az 5. lett, 6 ponttal.

Külön esetet képez Barátosi Dániel, aki a 12 évesek kategóriájában tavalyi eredményei alapján már biztosította magának a döntôben való részvételt, ezért most a 16 évesek között indult, s itt a 2. helyet szerezte meg.

A lányok sajnos egy-egy lépéssel lemaradtak a döntôbe jutástól. Curticapian Ioana és Szabó Réka a 10 évesek között az utolsó találkozókon veszítették el a lehetôséget, míg Máthé Katalin (14 éves) az elsô volt a kiesôk között.

A döntôt március végén rendezik, a színhelyrôl még nem döntöttek. A legjobb gyermek- és ifjúsági sakkozók lehetôséget kapnak majd a nemzetközi porondon való megmérettetésre, erre leginkább Anton Teodornak és Barátosi Dánielnek van esélye.

Különálló aspektusát képezi ennek a turnénak, hogy a résztvevôk saját költségükön, pontosabban a szülôk költségén voltak kénytelenek a helyszínre utazni, szponzorok és az ISK pénzalapjainak hiányában. Ami furcsa a dologban az az, hogy több hasonló intézmény az országból tudta biztosítani a kiszállás költségeit saját sportolói számára. Vajon honnan? A minisztérium kivételezne egyesekkel? Talán nem ártana utánanézni.

A megyei szintû labdarúgó bajnokságok a tavaszi idény elôtt

Hogy a közeledô tavaszi labdarúgóidényrôl megtudhassuk a legfontosabb információkat, Szatmári Tibort, a megyei labdarúgó-szövetség elnökét kerestük fel az alábbi kérdéssel:

– Eltekintve az egyes csapatok felkészülésétôl, mit tesz a megyei labdarúgó-szövetség azért, hogy a tavaszi megyei labdarúgó idény minél jobb körülmények között bonyolódhasson le?

Szatmári Tibor: Bár a bajnokság szünetel, a megyei szövetségnél teljes gôzzel folyik a munka. Már január közepén valamennyi csapatnak elküldtünk egy értesítést, amiben kértük az egyesületeket, hogy idôben végezzék el a játékosok leigazolásainak évi láttamozását, fizessék ki a bajnokságban való részvételi díjat, s terveztessék be idôben játékosaikat a kötelezô egészségügyi vizsgára. Sajnos, akárcsak az elôzô években, az idén is az egyesületek vezetôinek a hanyagsága tapasztalható, hisz február 11-éig csupán három D-osztályos csapat, s mindössze egy a megyei bajnokságok részvevôi közül, jelentkezett az évi láttamozás végett. Mi már elkészítettük a tavaszi programot, s el is küldtük ezt az érdekelt csapatoknak. Eszerint a D-osztályos bajnokság indulását március 4-ére tervezzük, míg a technikai gyûlést február 22-én szeretnénk megtartani. A megyei bajnokság késôbb, március 25-én kezdôdne. A különbség onnan adódik, hogy a Román Labadarúgó Szövetség május 20- áig kéri a D-osztály befejezését és bajnokcsapat nevének közlését, míg a megyei bajnokság június 4-éig tarthat.

A falusi bajnokságok I. és III. csoportja március 26- án indul, míg a II. csoport, amelyben kevesebb csapat van, április hónap folyamán kezd.

A D-osztállyal egyidôben indul az ifjúsági C katagóriájú bajnokság is, míg április 10-én kezdôdnek az ifjúsági A-1 és B-1 bajnokság küzdelmei. Április 15-éig közölnünk kell a bukaresti szövetséggel az ifjúsági megyei bajnokok nevét. Sajnos, emiatt fennáll a veszély, hogy a gyerekek mély talajú, nehéz pályán kell mérkôzzenek, míg nyáron, amikor az iskolában is vakáció van, semmiféle hivatalos bajnokság nem létezik a számukra.

Ezúttal ismételtem felhívjuk a megyei szintû bajnokságokban résztvevô csapatok vezetôit, hogy idôben jelenjenek meg az évi láttamozásra, fizessék ki a részvételi díjat, s a játékosok végezzék el a kötelezô orvosi vizsgálatokat. A sportorvosi rendelô személyzetét az egészségügyi átszervezés során alaposan lecsökkentették, így közvetlenül a kezdés elôtt könnyen elôfordulhat, hogy nem mindenkit tudnak fogadni. Márpedig orvosi vizsgálat nélkül senki nem léphet pályára. A D-osztályos játékosok számára a Kárpátok- sétányon található sportorvosi klinikán kell elvégezni a vizsgálatokat, az alsóbb osztályú játékosok a helyi, községi orvosok engedélyével is pályára léphetnek.

Aranyszüret a Muresulnál

Egyetlen hétvégén hét országos bajnoki címet szereztek a Muresul sportklub sportolói. A kivételes aranyszüret két sportág országos bajnokságain született, a fedettpályás atlétika és a gyorskorcsolya országos bajnokságokat bonyolították le az elmúlt hét végén.

Atlétika

A fedettpályás országos bajnokságot Bukarestben rendezték, ezen Marosvásárhelyt három sportoló képviselte.

Liliana Nastase bizonyította, hogy a sportban nem a naptári, hanem a biológiai életkor a fontos, s 38 évesen is két országos bajnoki címet szerzett. Különösen az ötpróbában szerzett 4345 pontja értékes, annyira, hogy az atlétika szüvetség fontolóra vette indítását a február 23-25. között, Belgiumban rendezett fedettpályás Eyrópa- bajnokságon. Ugyancsak Nastase aranyérmet szerzett a 60 méteres gátfutásban, 8,20 mp-ces idôeredménnyel.

További két aranyérmet szerzett a klub olimpiai reménysége, Viorica Tigau, aki két számban, 60 méteres síkfutásban és gátfutásban indult. Az atléta még ifjúsági korosztályú lévén, eredményei úgy az ifjúsági, mint a felnôtt rangsorban számítottak. Tigau az ifjúságiak között egyik számban sem talált legyôzôre. 60 méteren 7,53 mp-cet, míg 60 méteres gátfutásban 8,26 mp-cet teljesített. Ugyanezek az eredmények a felnôttek között az ezüstérmekre voltak elegendôek, mindkét számban. Gáton éppen Nastasetôl kapott ki. Idôeredménye 5 századdal elmarad elmúlt heti teljesítményétôl, ami akkor országos ifjúsági csúcsot jelentett, ám még nagyon az év elején vagyunk következtetések levonásához. Tigau Viorica legközelebb a görögországi Balkán-bajnokságon indul.

A harmadik résztvevônk, Soós Levente, aki elsô évében tart a felnôtt mezônyben, 60 méteres gátfutásban a 4. helyet érte el.

Gyorskorcsolya

Fényes revansot vett Jakab Andrea az egy héttel korábbi félkudarc után a csíkszeredai poliatlon és próbánkénti országos gyorskorcsolya bajnokságon.

Egy héttel az ifjúsági bajnokság után, ahol a 2. helyet foglalta el, a felnôttek között, 17 évesen is a legjobbnak bizonyult. Aranyérmet szerzett nem csupán az összetettben, hanem a hosszabb, 1500 és 3000 méteres távokon is. A rövidebb távokon, 500 és 1000 méteren Jakab Andrea a 2. helyet szerzte meg. Számszerû eredményei: Összetett: 1. 188,540 pont; 500 m: 2. 46.18 mp; 1000 m: 2. 1:31,21 p; 1500 m: 1. 2:24,39 p; 3000 m: 4:52,29 p. Jakab Andrea február 16-18-án indul az idény legfontosabb megmérettetésén az ifjúsági világbajnokságon a finnországi Femeajokiban.

A klub és a gyorskorcsolya szakosztály nevében, ifj. Gáll Károly és Coros Vasile edzôk megköszönik a Viking Kft. segítségét, amely nélkül nem vehettek volna részt ezen a versenyen.

"Kifelé az országból" – Gdanskig

Szurkoló

Románia jégkorong-válogatottja Lengyelországban olimpiai selejtezô tornán vesz részt. Mielôtt bárki is lerágná a körmét az izgalmaktól, mindenkit megnyugtatunk. A legkevésbé sem fenyegeti jégkorongozóinkat azon veszély, hogy Salt Lake Cityben az indulók között lehessenek, hisz a gdanski tornán csupa olyan ellenféllel kell a román csapatnak megküzdenie, amelyek felsôbb osztályokban kergetik a korongot, s nagyobb csodát képezne a házigazda lengyelek, Franciaország és Nagy-Britannia legyôzése, mint amikor Jézus végigsétált a vízen.

Az esélyeknek megfelelôen, a bukaresti csapatok, amelyek a Mihai Flamaropol mûjégpálya felújítási munkálatai miatt kényszervakációztak a bajnokság elsô egy-két hónapjában, úgy döntöttek, hogy itthon maradnak, s a bajnokságban mérik inkább össze erejüket. És a hír most válik igazán izgalmassá. A Lengyelhonba küldött csapat ugyanis kizárólag csíki és gyergyói, magyar nemzetiségû játékosokból áll.

Nem tudom, miként érzi magát, a delegáció bukaresti vezetôje, egyetlen "valódi" románként, annyi vérszomjas, románfaló, bicskás székely között, akik természetesen azzal a céllal utaztak ki, hogy sorozatos vereségeikkel szégyent hozzanak a hazai jégkorongra. Azt sem merészelem megkockáztatni kitalálni, hogy milyen nyelven érintkezik a játékosokkal, akik – minden elvetemült szeredai és szentmiklósi lakoshoz hasonlóan – már zsenge ifjúságukban megtagadták megtanulni az állam hivatalos nyelvét. A krónikás csupán a tényeket rögzíti. Alighanem a sporttörténetben ez az elsô eset – annak ellenére, hogy a század elsô felében a labdarúgó válogatottban rendre elsöprô többséget alkottak a nemzetiségiek –, hogy kizárólag magyarok képviseljék valamelyik sportág válogatott csapataként Romániát. Zömmel azok, akiknek áprilisban a Steaua-szurkolók még kórusban kiabálták Bukarestben, hogy "kifelé a magyarokkal az országból", azok, akiket ezek után nem átallott a bukaresti sajtó jó része mindenféle hazafias buzgósággal átitatott dörgedelmekben minden rosszak okozóinak kikiáltani. Ôk játszanak, ütköznek, izzadnak, szenvednek a jégen most Romániáért. És egy pillanatra sem kételkedem abban, hogy teljes szívvel teszik.

Ifjú reménységek a bírkozószônyegen

Szombaton délután és vasárnap délelôtt a sportcsarnok adott otthont a kisifjúsági szabadfogású birkózó csapatbajnokság elsô fordulójának. A rendezvényt – az országot sújtó általános nincstelenség ellenére – több mint 130 fiatal birkózó részvételével bonyolították. Maros megyét a Muresul-ISK-Szászrégeni ISK kombinált csapata képviselte.

A megyénkbeli sportolók a fiúk mind a tíz súlycsoportjában állítottak versenyzôt, míg a lányoknál nem képviseltettük magunkat, mert nálunk csupán a kezdô gyerekcsoportban találhatók egyelôre nôi birkózók. A fiúk a várt teljesítményt hozták, bár ebben a korosztályban némileg gyengébb eredményeket produkáltak, mint az ifjúságiak egy héttel korábbi nagyváradi megmétrettetésén. Márton József, a Muresul sportklub edzôje úgy nyilatkozott, hogy – bár természetesen jobb is lehetett volna – nagy általánosságban meg van elégedve a mutatott teljesítménnyel. Különösen az 50 kg-os Márkus Róbert bizonyította be, hogy van kire számítani, fölényesen nyerve meg a saját súlycsoportját. Dícséretes teljesítményt nyújtott a szászrégeni Ercsei Pál (edzô: Fekete Sándor), aki legyôzte a 46 kg-os súlycsoport országos bajnokát, ám végül a körbeverések következtében az 5. helyen végzett. Csapatban a Marosvásárhely- Szászrégen kombinált együttes az elfogadható 3. helyet foglalta el, s mivel az elsô négy csapat kerül az országos döntôbe a 4. forduló után, minden esélye megvan, hogy ott képviseltethesse magát.

Félúton az A- osztályba

A labdajátékok szegényes megyénkbeli palettáján örvendetes színfoltot képez a nôi röplabda, mely Marosvásárhely történetében elôször pályázik eséllyel arra, hogy ôsztôl az elsô osztályban szerepeljen. Miután nôi kosárlabda és kézilabda csapataink – hosszú és eredményes évek után – megszûntek tevékenykedni, a röplabda egyetlen labdajátékként képviselheti a megye és a megyeszékhely nôi sportját. Persze, nagyon sokan reménykedünk abban, hogy az elôbb említett két sportágnak az élôben való élvezetérôl csupán ideiglenesen vagyunk kénytelenek lemondani, de addig is, amíg kerül a felélesztésükre vállalkozó szellemû szakember és tôkeerôs szponzor, a röplabda áll a figyelem középpontjában.

A CSU Gaz röplabda-együttese az ötcsapatosra zsugorodott B- osztályos bajnokság északnyugati csoportjában, az ôszi fordulóban minden mérkôzését megnyerte, s szinte biztosra vehetô, hogy játszhat a feljutásért folyó döntô tornán, amelyen a két csoport elsô két helyén végzô együttes szerez jogot. A négycsapatos turné két elsô helyezettje jut az A-osztályba.

A Vasile Mascasan és Doina Lapadatescu által felkészített csapat pontosan ezt a célt tûzte ki maga elé a bajnokságban. A visszavágók március elején kezdôdnek, s felkészülés a célegyenesbe érkezett. Természetesen nem elsôsorban az alapszakasz mérkôzései képezik a tétet, hanem a döntô torna, ám hogy addig formába lendüljenek, röplabdásaink egyre több mérkôzést kell vívjanak. A bajnokság lebonyolítási módja nem segít ebben. Aligha nevezhetô bajnokságnak egy olyan lebonyolítási rendszer, amely egy évben mindenestôl nyolc mérkôzést biztosít, ebbôl tavasszal a lányok pedig csupán négy alkalommal állhatnak hivatalos mérkôzésen háló elé. A vezetôedzôk ezért nagyon sok barátságos találkozót iktattak a mûsorba, melyeken Kolozsvár és Brassó röplabdázói képezik az ellenfeleket. Egyetlen nap – és egyetlen kiszállással – akár kétszer is megmérkôznek a csapatok. Tény, hogy a mostani keret képes a célkitûzés megvalósítására. Sajnálatos módon csupán két játékos született megyénkbeli, ám két kulcsfontosságú poszton játszó alapemberrôl van szó. A dicsôszentmártoni Liliana Bogendorfer a játékirányító, míg Jenei Kinga a védekezésben meghatározó szerepet játszó liberó posztját tölti be. A többiek: Ramona Maties, Corina Rucoi, Ofelia Ciocan, Corina Nemes, Anamaria Muresan, Camelia Moldovan, Anca Moldovan, Mihaela Gheorghe, valamint a téli szünetben Piatra-Neamtról igazolt, rendkívül tehetséges, 19 esztendôs Crina Hosu. A keretrôl Doina Lapadatescu edzônô elmondta, hogy további kibôvítésre szorul, amennyiben sikerül az A- osztályba kerülni. Elsôsorban két nagyon jó támadójátékos szerzôdtetésére volna szükség, mert a mostani csapat nem tudná megállni a helyét az elsô vonalban. Nagyon elmarasztalóan nyilatkozott – sajnos – az edzônô utánpótlásról. Úgy vélte, hogy az ISK jelenlegi ifjúsági csapatából legfeljebb egy játékos jöhet szóba, hogy a felnôtt csapatba kerüljön. Hogy városunkban miért nincs megfelelô utánpótlás, csupán ennyit válaszolt: rossz a válogatási rendszer. Gondolkodásra okot adó megállapítás.

Ami szervezeti keretet illeti, a csapatnak – a legtöbb csapat- és egyéb sportágunktól eltérôen – minden feltétele adott a célkitûzés teljesítéséhez. A Distrigaz Nord biztosítja az anyagi hátteret, a játékosoknak, az edzôk a röplabdára koncentrálhatnak, nem kénytelenek támogatás után szaladgálni.

A visszavágó mérkôzéseket márciusban és áprilisban bonyolítják, s április végén kerül sor a négycsapatos döntô tornára. Ennek színhelyét sorshúzással döntik el a négy részvevô között. Ha esetleg mások lemondanának róla Marosvásárhely kész megszervezni a tornát. Ezen – elôreláthatólag – Nagyszeben, Brassó és Rm.-Vîlcea lennének az ellenfelek, de elsôsorban az elsô kettô képezhet komolyabb akadályt.

Apróhirdetés

Szolgáltatás

LAMBÉRIA, PADLÓDESZKA és FÛRÉSZÁRU eladó. Chesa és Pop Kft., Nyárádtô, Fô út 431/A. sz. Tel. 169-727, 094- 639-275, 094-556-568. (1969973)

TEHERFUVAROZÁS bel- és külföldre 0,8; 3 és 5,5 t-ig. Tel. 124-776, 094-528-606, 094-692-871. (662)

TEHERSZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK 1,1; 1,7 és 7,5 tonnás autóval. AUTOCOMEX KFT. Tel. 253-257, 135-716. (1210)

TÖLTÜNK 20-25 KG-OS palackban import élelmiszer- bioxidot, az átlagáron alul, 2000. február 15-tôl. Vállaljuk a palack szervizelését és a csap cserélését biztonsági szeleppel. Érdeklôdni a 215-562-es telefonszámon. (1342)

A HADSEREG TÉR 1. szám alatt (132-es számú asztal) Stoica Gh. Rodrigo Kft.-je jó minôségû férfi- és gyermekkosztümöket forgalmaz különbözô alkalmakra (érettségi, konfirmálás), elfogadható áron (300.000-700.000 lej). Ezenkívül magyarországi minôségi nadrágok, zakók és cipôk is kaphatók. A cég naponta 8-16 óra között szívesen várja vevôit. Tel. 092-526-099, 253-198. (1187)

A COMIRINVEST KFT alkalmaz minimum nyolc év régiséggel és tapasztalattal rendelkezô építészmérnököket és mestereket, egy raktárost, régiséggel rendelkezô kômûveseket és ácsokat. Bôvebb felvilágosítás a 167-799-es telefonszámon vagy a cég székhelyén, Marosvásárhelyen, a Forradalom utca 42. szám alatt. (1356)

JÓKÍVÁNSÁG

Bardócz Melindának gratulálok sze-retettel február 15-i születésnapjához és egészséget, boldogságot, hosszú életet kívánok! Berekméri Ágnes Athénból. (Internet)

ADÁSVÉTEL

FORINTOT, motorinajegyet vásárolok elônyösen. Tel. 161-937, 094-247-736. (617)

FORINTOT, valutát vásárolok. Kérésre érte jövök. Tel. 125-683. (939)

ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (39985)

OLCSÓN eladók új és használt felnôtt- és gyerekbiciklik, inoxkagylók. 1989. Dec. 22. utca 113. sz. Tel. 212-369. (296)

ELADUNK hûtôszekrényeket, fagyasztókat és automata mosógépeket nagyon jó állapotban, 6 hónap garanciával. Tel. 165-373, 256-618. (1078)

ELADÓ platós Barkas alkatrésznek, magyar rendszámmal. Tel. 163-741. (997)

ELADÓK: német centrifuga (5 kg), régi Albalux mosógép, porszívó, német háztartási robotgép stb. elônyös áron. Érdeklôdni az Esco Pati bárban, 8-18 óra között, naponta, a Marasesti tér 4. szám alatt. (1169)

A KORONKAI malom eladásra kínál egységes búzalisztet, búzakorpát, grízt, kukoricalisztet. Tel. 092-356-303, 092-396-107. (1174)

FIGYELEM! Megnyílt egy új, import- szélvédôket és autóalkatrészeket árusító üzlet Marosszentgyörgyön, a Fô út 82. sz. alatt. Tel. 094-511-941, 094-625-182. (782)

ELADÓ Marosszentgyörgyön építésre alkalmas 17 ár beltelek (19X80 m). Irányár: 3,5 millió lej/ár. Tel. 094-477-286. (1255)

ELADÓK elektromos orgonák garanciával. Tel. 146- 508. (1167)

ELADÓ régi típusú konyhabútor, asztal, két szék kitûnô állapotban. Tel. 125- 441. (1358)

ELADÓ nagyon jó állapotban levô hifitorony CD-lejátszóval, dupla kazettával, 2 hangfallal. Ára: 800 ezer lej. Tel. 252-320, 8-15 és 139-991, 15-21 óra között. (1339)

LAKÁS

ELADÓ háromszobás, I. osztályú tömbházlakás 100 millió lejért. Tel. 092-529- 643. (1224)

ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (1225)

ELADÓ elônyös áron 3 szobás tégla magánház fürdôszobával, kamrával és 10x10 méteres raktárhelyiséggel. Cím: Hídvég utca 27. szám. Tel. 094-803-294. (1107)

ELADÓ egyszobás, földszinti tömb- házlakás (felújított, I. osztályú), privatizálásra is alkalmas, a Köztársaság utcában. Ára: 11.800 DM. Tel. 094-528-242, 219-642, este. (1214)

ELADÓ 4 szobás tömbházlakás. Érdeklôdni: tel. 137-816. (1329)

ELADÓ ház a Kishegyszôlô u. 4. sz. alatt. Érdeklôdni a Dobrogeanu Gherea u. 59. sz. alatt. (1277)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (391)

KÖLCSÖNZÖK különleges menyasz-szonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069, 092-498-358. (910)

RIASZTÓBERENDEZÉSEKET sze-relünk gépkocsikra és ingatlanokra garanciával. Tel. 094-528-622. (390)

AZ ANTIC DESIGN CREATION KFT (francia tulajdonú cég) sürgôsen ALKALMAZ gyakorlott, képzett asztalosokat, informatikai ismeretekkel rendelkezô fôkönyvelôt és adminisztratív igazgatót a Gernyeszeg községi munkatelepre. Modern munka-körülmények, kedvezô fizetési feltételek. Felvilágosítás a vállalat székhelyén, Gernyeszegen, a Plopilor utca 56. sz. alatt vagy a 169-781-es telefonszámon. Szállítás biztosítva. Ügyvezetô. (1202)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-595-191. (1225)

AKAROD, hogy a gépkocsid menjen 250 km-t 120 ezer lejjel? Hívd a 092-595-190-es telefonszámot. (1225)

KERESEK paplanvarrónôt, aki házhoz jönne. Tel. 135-306. (1336)

MAGÁNVÁLLALATOK könyvelését vállalom. Tel. 218-779. (1333)

AUTOMATA mosógépek javítását vállaljuk a kliens lakásán. Tel. 143-294. (1367)

MEGEMLÉKEZÉS

Kegyelettel és hálás szívvel emlékezünk drága édesanyánkra, a radnótfájai özv. CSERNÁTONI KÁROLYNÉRA. Február 14-én egy éve, hogy szeretô szíve megszûnt dobogni, dolgos keze örökre megpihent. Jóságos szeretete tovább él szívünkben. Nyugodjál békében, drága édesanyánk. Gyermekei. (-)

Ma virágot viszek két néma sírra, de tudom, hogy ezzel nem hozhatlak vissza. Kegyelettel emlékezem drága szeretteimre, a drága jó férjre, édesapára, apósra, nagyapára, dédapára, a holtmarosi id. CSATLÓS GYÖRGYRE február 14-én, halálának elsô évfordulóján, valamint a szeretett gyermekre, ifj. CSATLÓS MIKLÓSRA március 4- én, halálának 7. évfordulóján. Nyugodjatok sírotokban örökre csendesen, mert én az életben nem tudok sohasem. Bánatos feleséged, megtört szívû édes-anyád. (863)

Szomorú szívvel emlékezünk február 14- én ANDRITOIU PISTÁRA halálának 15. évfordulóján. Szép emlékét ôrzi felesége, gyermekei, unokái, vejei. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (1328)

Minden zord tél után jön egy virágzó tavasz, de a mi szívünkben csak tél marad. Nélküled oly üres és szomorú a ház, még most sem hisszük, hogy többé nem vagy már. Ma, 2000. február 14-én hat hete, hogy a kegyetlen halál elragadta a drága jó feleséget, testvért, sógornôt, nagynénit, szomszédasszonyt, barátnôt, UDVARDI ERZSÉBETET. Fárado-zás volt élete, legyen csendes pihenése. Bánatos férje, Sanyi és a gyászoló család. (1083)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édes-apa, nagyapa, após, rokon, barát és jó szomszéd, ASZALÓS GYULA életének 90. évében visszaadta lelkét teremtôjének. Temetése folyó hó. 15-én 15 órakor lesz a református temetô cintermébôl. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes.

Gyászoló szerettei. (-)

Szívem mély fájdalmával tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édes-apám,

SZÔKE KÁROLY az IMATEX, majd a FEROM-EXPORT Kft. volt dolgozója, életének 52. évében, 2000. február 11-én hajnalban hirtelen elhunyt. Temetése folyó év február 15-én 13 órakor lesz a sóváradi családi háztól. Emlékét mindörökre ôrizzük szívünkben. Fájó szívvel bú- csúzik megtört szívû édesanyja, bánatos lánya, Tünde, veje, Le-vente és a két kicsi unoka, Mesike és Dalmika. Nyugodj békében, drága Karcsi tata! (0942263)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, após, nagyapa, vô, testvér, rokon és jó szomszéd,

BARTHA KÁROLY életének 74. évében, türelemmel viselt szenvedés után csendesen megpihent. Drága halottunkat február 14-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a lôrincfalvi családi háztól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (0942264)

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a nagyon szeretett férj, édes-apa, nagytata, após, testvér és jó sógor, PÉTERFI JÓZSEF életének 83. évében, hosszas szenvedés után, 2000. február 12-én elhunyt. Drága halottunkat február 14-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a szentháromsági unitárius temetôben. Emlékét szívünkben ôrizzük. Nyugodjál békében. (0942262)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, önfeláldozó nagymama, anyós, rokon és jó szomszéd, özv. SINKA KATALIN szül. Karácsony életének 77. évében hosszas, de türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése 15-én 9.30 órától lesz a gyimesbükki temetôben. A gyászoló család. (0942260)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. INCZE BÉLÁNÉ szül. Pap Emma 90. évében, 2000. február 12-én Marosvásárhelyen elhunyt. Temetése 2000. február 15-én 14 órakor lesz a háromszéki Kálnok református templomkertjében. Emlékét kegyelettel ôrzi a gyászoló család. (0942259)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretô férj, apa, nagyapa, testvér és jó szomszéd,

NYÁRÁDI MENYHÉRT nyárádtôi lakos hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után, folyó hó. 11-én, 59. évében csendesen megpihent. Drága halottunkat folyó hó. 14-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a nyárádtôi római katolikus temetôben. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (0942265)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, sógor, nagybácsi, rokon és jóbarát, DÁVID ÖDÖN nyugalmazott református lelkész, életének 85. évében, hosszú de türelemmel viselt szenvedés után örök nyugalomra tért. Drága halottunkat 2000. február 15-én, kedden dlután 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetô cintermébôl. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család. (-)

Copyright © Népújság - 1999