LII. évfolyam 33. (14389)

2000. február 11., péntek

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Aktuális

A statisztika diszkrét bája

(karácsonyi)

A kátyúsított útjainkon guruló személygépkocsik zöme az egy-két évtizede gyártott hazai rozsdakollekció, na meg az európaibb országokból kizsuppolt környezetszennyezõ járgány. Az utóbbi években fel-feltünedeznek a nyugaton is magas árfekvésûnek számító csodaautók. Igaz, nem kötik a fináncok orrára, hogy mibõl telik rá egyeseknek. Pedig bárki halandó könnyen hozzájuthat egy vadiúj Volkswagen vagy Audi gépkocsihoz – hirdeti az osztrák érdekeltségû bukaresti bank– , csupán azt a feltételt kell teljesíteni, hogy a család havi 700 dolláros, azaz több mint 13 millió lejes munkakönyves jövedelmet tudjon igazolni. Némelyeknek nem is olyan nagy dolog, mint hinnénk. Itt van például az országos statisztikai hivatal napokban közzétett jelentése a múlt évrõl. Ebbõl kiderül, hogy a banki és biztosítási alkalmazottak átlagjövedelme 7,5 millió lej, a gázasoké 5, a posta és távközlésben dolgozóké több mint 4,5 millió. S ez csak az átlag. A vezérdirik tíz milliók sokszorosát zsebelik be. Õk azok, akik javítják a kimutatást. Mi pedig rontjuk, mert ugyan hányan mondhatják el magukról, hogy tavaly az inflációt követõ 60 százalékos fizetésnövelésben volt részük? Úgy észleltem – a saját pénztárcámon is –, hogy a többség most is az átlag alatt volt. A csúcson levõk pedig gyarapodnak – anyagilag. A telefonosoknál a múlt év végén alig egy hónap alatt 37 százalékkal nõttek a bérek. Természetesen a mi zsebünkre.

Ugyancsak a fent említett statisztika szerint keresetünk reális vásárlóereje alig 64 százaléka az 1990-esnek. De sebaj, találékonyak vagyunk. A szomszédom dicsekedte a minap, hogy januárban alig fél liter benzint fogyasztott kocsijával, mert a hóbucka alól nem tudta kiásni Daciáját. A fagyban is van haszon. Az újonnan felkent kormányfõk mindegyre bejelentették a bérek befagyasztását is. A meg nem érdemelt fizetések csonkítását. Hogy miért nem sikerült, arról már nem regél a statisztika.

A miniszterelnök nyílt levele

A sztrájk nem megoldás

Mugur Isãrescu miniszterelnök szerdán az oktatókhoz intézett nyílt levelében kifejtette: pénzkibocsátással vagy a termelésnövelésre szánt alapokból a kormány semmiképp sem utalhat ki kiegészítõ összegeket a tanügynek.

A miniszterelnök nyílt levelét Ionuþ Popescu kormányszóvivõ olvasta fel a kormánypalotában. Eszerint a miniszterelnök úgy véli, a sztrájk nem megoldás. Nézete szerint a szakszervezetek és a tanügyiek a sztrájkkal nyomást akarnak gyakorolni a kormányra, kizárólag számukra elõnyös megoldást kívánnak elérni.

A miniszterelnök szerint a törvény, mely négy százalékos GDP-hozzájárulást irányzott elõ a tanügynek, más realitásra épült, e rendelkezés ma nehezen tartható tiszteletben a megváltozott helyzet következtében. Lehetséges megoldásnak véli továbbá, hogy más ágazatok alapjainak újraosztásával kapjon a tanügy kiegészítõ költségvetési juttatásokat, de tekintettel arra, hogy a büdzséköltségeket csökkentették, a probléma megoldását a sztrájk nem hozhatja meg.

– Politikai döntésre van szükség, melyet kész vagyok azonnal megvitatni a kormánykoalíció pártjaival – áll a nyílt levélben.

Megítélése szerint egyetlen lehetséges pénzforrás a tisztviselõi testület drasztikus csökkentése lenne, mely mûveletet kormányszinten már beindítottak, a tisztviselõi apparátus szûkítése olyan megoldást képez a tanszemélyzet fizetésének növelésére, mely nem idéz elõ inflációt.

A kormányfõ nézete szerint az iskolaépítésre, épületjavításra és karbantartásra kiutalt összegek gyakran szétszóródnak. Megoldás lehet szerinte a költségvetési kiutalásokkal való megfelelõbb gazdálkodás is.

Marga is a 4 százalékot kéri

– Nem fogadok el más költségvetést, mint azt, amit a tanügyi törvény elõír – nyilatkozta szerdán a parlamenti palotában Andrei Marga tanügyminiszter, arra utalva, hogy a törvény értelmében a hazai össztermék négy százaléka illeti meg a tanügyet.

A Parasztpárt Országos Vezetõségi Bürójának ülésén az oktatási tárcavezetõ rövid sajtónyilatkozatában elmondta: a költségvetési összegek racionálisabb szétosztását szorgalmazza, nem azt, hogy egyik ágazattól utaljanak át összegeket a másikhoz.

Végezetül a pedagógusokat a tiltakozás beszüntetésére és a tevékenység mielõbbi újrakezdésére.

Tüntetés a fôvárosban

A közoktatási szakszervezeti szövetségek csütörtökön Bukarestben tiltakozó nagygyûlést és menetelést szerveztek.

Az országból már a korai órákban megérkeztek az autóbuszok a tiltakozók képviselõivel a fõvárosba.

Spãtãþeanu Alexandru, az Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetségének alelnöke szerint a Forradalom téren 11 órakor kezdõdött mítingen mintegy 15 ezer tanügyi szakszervezeti tag vett részt, majd a Victoria téren került sor a második tiltakozó gyûlésre.

– Nem távozunk a Victoria térrõl, amíg a kormányképviselõk nem fogadnak és nem biztosítanak afelõl, hogy a négy százlékot sürgõsségi rendelettel folyósítják. Nem kezdjük el a tanítást, amíg a sürgõsségi rendeletet nem hagyják jóvá – közölte Spãtãþeanu.

Marosvásárhelyen nincs japánsztrájk a felsôoktatásban

(benedek)

Tegnaptól az Alma Mater felsõoktatási szakszervezet tagjai japánsztrájkkal támogatják a továbbra is általános munkabeszüntetésüket folytató közoktatási szakszervezeteket, amelyek tegnap tiltakozó nagygyûlést és felvonulást szerveztek a fõvárosban, ahol megyénket száz pedagógus képviselte. A marosvásárhelyi felsõoktatási intézmények egyikében sincs az Alma Mater szövetségnek mûködõ szervezete. A Petru Maior Mûszaki Egyetemen van független szakszervezet, de ez egyelõre nem támogatta az Alma Mater sztrájkfelhívását, amely szerint február utolsó napjától az egyetemi oktatók is beszüntetik a munkát, ha addig nem oldódnak meg az oktatási szakszervezetek követelései. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen sem kezdõdött japánsztrájk, itt ezt leszámítva mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy az intézetben március 6- áig szünidõ van. A Színmûvészeti Egyetem sem követte az Alma Mater sztrájkfelhívását.

A Megyei Tanfelügyelôség sajtóközleménye

A Megyei Tanfelügyelõség közönségszolgálata

Románia Alkotmányának 30/1-es cikkelye biztosítja a román állampolgárok véleményszabadságát, akár szóban, akár írásban akár más közlési formában juttatja nyilvánosságra. A Megyei Tanfelügyelõségnek nem csak kötelessége betartani az Alkotmány elõírásait, hanem felvállalja az alapvetõ emberi jogok és a szabadság védelmét, amelyek ebben szerepelnek.

Ugyanakkor támogatjuk és tiszteletben tartjuk az emberek alapvetõ kötelezettségeit is, amelyeket az Alkotmány 30/6-os cikkelye pontosít: "A vélemény- nyilvánítás szabadsága nem jelentheti a személy tisztességének, becsületének vagy magánéletének , sem önmagáról alkotott képetének a károsítását".

A törvény szellemében, a Megyei Tanfelügyelõség kifejezi hajlandóságát építõ jellegû, a közoktatás javát szolgáló, a jóízlés határait és egymás becsületét tiszteletben tartó párbeszéd folytatására, vitapartnerül elfogadva bármely jogi vagy természetes személyt, függetlenül a szakmai vagy társadalmi besorolásától. Ilyen típusú, közvetlen, felelõsségteljes és érvekkel alátámasztott párbeszédre a Megyei Tanfelügyelõség mindig nyitott, a tömegtájékoztatás eszközenek felhasználása mellett. Bármilyen más, a felsorolt kereteken kívüli megoldás, nem tartozik intézményünk tevékenységi körébe.

Csökken a benzin ára

Az üzemanyag védõvámjának csökkenése következtében február 15- étõl kezdve 8 százalékkal lesz kisebb a Petrom országos olajtársaság termékeinek ára. Így például a szuper plusz benzin litere 9700, az olommentes szuper plusz benziné pedig 9200 lej lesz.

Villámlátogatáson a NATO-fôtitkár

A "nyitott kapu" politikai prioritás

Csütörtökön néhány órás villámlátogatásra Bukarestbe érkezett George Robertson, a NATO fõtitkára.

Robertson tárgyalásokat folytatott Mugur Isãrescu miniszterelnök, Petre Roman külügyminiszterrel és fogadta õt Emil Constantinescu államfõ.

A NATO fõtitkára a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a NATO idei prioritásai között szerepel a "nyitott kapu" politikájának és a kilenc csatlakozni kívánó ország felzárkóztatására irányuló tervnek a fejlesztése. Fontos feladat a szövetség partnerországai szerepének növelése az euroatlanti partnerségi tanácsban, különös tekintettel a csatlakozási folyamatra.

A NATO egyik legfõbb célja a balkáni térség stabilitásának és békéjének biztosítása, amely nagymértékben érinti Romániát – hangsúlyozta Robertson. Mint mondta, ki kell építeni azokat a katonai kapacitásokat, amelyek a NATO és a térségbeli partnerországok számára lehetõvé teszik, hogy képesek legyenek ne csak a múltbeli viszályok, hanem fõleg a jövõ kérdéseinek kezelésére.

"Képeseknek kell lennünk arra, hogy eloltsuk a kis tüzeket még mielõtt nagy tûzvésszé válnának" – mondta Robertson.

A NATO fõtitkára hangsúlyozta, hogy az észak- atlanti szövetség térségbeli politikáját egyrészt a bõvítés, másrészt az Oroszországgal való kapcsolatok határozzák meg.

Bukaresti látogatásának céljai között említette, hogy a NATO nevében meg akarja köszönni Romániának és a román népnek a koszovói válság idején a védelmi szövetségnek nyújtott segítséget, az ezért hozott áldozatokat. Tájékozódni kíván afelõl, hogy mi történt és történik Romániában a NATO-csatlakozáshoz szükséges haderõreform terén.

Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban

Megkezdték az útfoltozást

(benedek)

Lapunkban is jeleztük már, hogy a hó nyomában a város számos útvonalán tengelytörõ kátyúk bukkantak fel. A polgármesteri hivatalban tegnap délben tartott sajtótájékoztatón beszámoltak arról, hogy a Citadin Prest Rt. hozzálátott a fõbb utakon a gödrök betöméséhez, eddig több mint 200 négyzetméternyi gödröt tüntettek el, a központban, illetve a Forradalom és a Pandurilor utcákban. Több, szintén jelentõs útvonalon, mint az 1848, a Dózsa György, Szabadság, Sinaia utca még csak ezután végzik el e munkákat.

Egy, az országos útügynökségtõl kapott értesítés arra utal, hogy az önkormányzatok idéntõl nem csak teljes felújításokra, hanem kisebb horderejû karbantartási munkákra is igényelhetnek pénzt a speciális útalapból. Ebbõl kiindulva, a Dózsa György utca felújításának idei munkálataira számított 10 milliárd lej mellett a város még mintegy 5 milliárdot igényel majd egyéb útkarbantartásokra – jelentette ki Eugen Criïan alpolgármester, aki nem részletezte a Dózsa György utcával kapcsolatos, lapunkban is többször szóvá tett tavalyi kálváriát, de hangsúlyozta: meggyõzõdése, hogy politikai indokok miatt hagyta tavaly pénz nélkül a várost a szállítási minisztérium. A speciális útalap felépítését szabályozó törvény sem méltányos. Kérdésünkre, hogyan kellene ezen változtatni, az alpolgármester kifejtette, ezt a törvényt az adózást is szabályozó helyi közpénzügyi törvényhez hasonlóan kellene módosítani. Az adók egy részét a város megtarthatja magának, a többi a központi költségvetésbe kerül. Ez így kellene történjen az útalapba befolyó összegekkel is, akkor nem fordulhatna elõ a tavalyihoz hasonló helyzet. Az alpolgármester azt is elmondotta, kormányprogramot kellene létrehozni a városi utak felújítására, mert az egyre költségesebb javítások mellett a helyi költségvetésekbõl nem telik a városok úthálózatainak felújítására. Idén a tervek szerint 20-22 milliárd lejt költenek helyi forrásokból útjavításra.

Több mint kétmilliárd lej a romakérdésre

Orbán Dezsõ alpolgármester a romák társadalmi beilleszkedésének segítését célzó idei programról számolt be a tájékoztatón. Ismert, hogy 1997-ben hozott létre a polgármesteri hivatal egy, különbözõ közintézmények, nemkormányzati szervezetek, vallási felekezetek képviselõit tömörítõ vegyesbizottságot, amely a városban élõ nagyobb roma közösségek problémáit próbálja megoldani. A bizottság munkája egy ideig nehézkesen haladt, látványos eredményeket mindeddig nemigen értek el. Többek között tisztázták a városban élõ roma személyek jogi helyzetét, idén pedig már komolyabb lépéseket is terveznek. Márciusra készül el a Hidegvölgy városrendészeti zóna- és részletterve, amelynek alapján el lehet majd kezdeni a telep rendezését. Idén 125 volt Ady negyedbeli lakást is fel kellene újítani. Ezek mellett még számos tennivalót határoz meg a bizottság által összeállított program, amelyet a következõ ülésén a helyi tanács elé terjesztenek. Ez évben mindezekre több mint kétmilliárd lejre lenne szükség. A program részleteire egy következõ lapszámunkban visszatérünk.

Törvényességbe burkolózva törvénytelenséget követnek el?!

Mezey Sarolta

Pápai Ferenc folyó év február 4-i keltezéssel felszólítást kapott a Locativ Rt.- tõl, hogy február 10-én 9 órakor tartózkodjon otthon, a Köztársaság utca 12/1. szám alatt található lakásán, mert a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal 514-es számú rendelkezése alapján kényszerkilakoltatás vár rá. Ha nem tartózkodik otthon, akkor is megtörténik a kilakoltatás a rendõrség segédletével. A felszólítás aláírói: Filip Maria, a Locativ Rt. lakáshivatal irodavezetõje, és Frandeº Marinel, a hivatal végrehajtója. Hogy mi ennek a felszólításnak az elõzménye, hogyan kerülhet egy marosvásárhelyi polgár az utcára saját gondatlansága, hiszékenysége és a lakásgazdálkodási hivatal "leleményessége" következményeként? – az alábbiakban próbáljuk – mások okulására is – tisztázni.

Elnapolták a szerzôdéskötést

Pápai Vilma 1984. július 21-én kötött szerzõdést az akkori IJGCLM-vel a Köztársaság utca 12/1. szám alatt található kétszoba- konyhás lakásra. A 2676-os számú szerzõdésben családtagként szerepelt fia, Ferenc is. A szerzõdés öt évre szólt, de Pápaiék 1970-tõl ebben a lakásban laktak. Kivételt képez az 1987. januárja és 1990. januárja közötti periódus. Pápai Ferenc ebben az idõszakban házasságban élt, és felesége lakásába költözött a Cutezanþei 32/1. szám alá. Amikor elváltak, visszaköltözött édesanyjához, s a Tudor negyedi lakás az 1455/1990-es polgári ítélet értelmében a volt feleségnek, Þintar Vioricának maradt, hiszen õ volt a bérlõ. Ezt a lakást a volt feleség 1991-ben meg is vásárolta.

1999-ben Pápai Vilma megbetegedett, május 27-én beutalták a kórházba. Többször mûtötték, majd augusztus 21-én elhunyt. Idõközben a Locativ Rt. minden lakás bérlõjével új szerzõdést kötött, lévén, hogy változtak a házbérek. Mivel Pápai Vilma ez idõ alatt súlyos betegen a kórházban tartózkodott, nem jelenhetett meg a Locativnál a szerzõdés aláírására. Pápai Ferenc állítja, hogy májusban már jelentkezett édesanyja nyugdíjszelvényével és a munkahelyérõl kibocsátott bérigazolással, hogy a házbért ennek alapján újraszámíthassák. Júlisban kérte, hogy õ írhassa alá a szerzõdést édesanyja helyett. Azt felelték, hogy semmi gond, az új szerzõdést majd a mama írja alá, amikor meggyógyul. Az augusztus 21-én bekövetkezett halálát jelentette a lakáshivatalnál, és ismét kérte, hogy õ írhassa alá a szerzõdést. Akkor azt felelték, majd szeptemberben, amikor lejárnak a szabadságok. Szeptember közepén, amikor újra elment, felvilágosították: nem írhatja alá a szerzõdést, mert a fõbérlõ elhunyt, neki pedig nincs joga szerzõdést kötni a Locativval. Azt tanácsolták, iratkozzon fel Orbán Dezsõ alpolgármesternél kihallgatásra és kérje, a bérlés jogát.

A polgármesteri hivatal elutasító választ adott

Október 14-én be is nyújtott egy kérvényt, amelyet 17.837-es számmal iktattak. Erre Orbán Dezsõ alpolgármester és Bakó László Attila igazgató aláírásával azt a választ kapta, hogy a jelenlegi törvények értelmében nem részesülhet lakhatósági joggal, mert 1990. január elsejétõl más lakással – Cutezanþei 32/1. szám – rendelkezett, amelyrõl lemondott. Furcsa válasz, hiszen Pápai pontosan 1990. januárjában költözött el felesége lakásából, amelyrõl nem mondhatott le, mert nem az õ nevére volt kiutalva. A válást követõ bírósági végzés alapján kénytelen volt a felesége nevére kiutalt lakásból távozni.

A panaszos 1999. december 10-én 23.361-es számmal ismételten kéréssel fordult a polgármesteri hivatalhoz és a helyi tanácshoz, hogy hosszabbítsák meg a bérleti szerzõdését, amelyhez mellékelte a korábbi szerzõdést, amelyben családtagként fel van tüntetve. Benyújtotta a személyazonossági igazolvány másolatát is, amelyben a Köztársaság úti cím szerepel. Erre a mai napig sem kapott írásbeli választ.

A végrehajtónak utalták ki a lakást

A szóban forgó panaszos illegálisan lakott a Köztársaság utca 12. szám alatt – mondta Fãrcãºan Mircea, a Locativ Rt. igazgatója. Nem volt szerzõdése és a törvényes kereteket betartva szólítottuk fel, hogy költözzön ki.

Ami az ügyben gyanús, hogy a szóban forgó lakásra éppen a Locativ Rt. végrehajtója, Frandeº Marinel kapott a tanácstól 1999. november 26- án kiutalást. A lakbérleti szerzõdést november 29-én meg is kötötték közte és a Locativ között. A gázt, villanyt levágták, az új számlák már Frandeº nevére érkeznek. Kérdésünkre, hogy nem találja-e furcsának, hogy éppen a végrehajtónak utalják ki azt a lakást, amelybõl a kényszerkilakoltatást végrehajtja, az igazgató, sietõs teendõire hivatkozva csak annyit válaszolt, hogy a véletlenek egybeesésérõl van szó. Frandeº ezt a lakást szolgálati lakásként kapja, mivel falun (Görgénysóaknán) lakik. Megilleti egy lakás, mert csattogó hidegben nehéz az ingázás.

A rejtélyes kulcs

Pápai kilakoltatását február 10-re tûzték ki. Frandeº Marinelnek érdeke, hogy megszabaduljon a lakótól, hogy mielõbb beköltözhessen. Azért, hogy hamarább intézõdjön az ügy, Frandeº egy lakást ajánlott fel Pápainak – nem tudni kinek a nevében –, a Sârguinþei 18/44-es szám alatt. Ehhez a lakáshoz kulcsot is adott. – Költözzön csak be, mondja, hogy elhunyt nagynénje lakott ott. Majd utólag intézkednek, és a lakást valószínûleg hivatalosan is kiutalják – biztatta Pápait, aki az ajánlatot nem fogadta el, mondván, nem költözhet sehová, ha nincs törvényes kiutalása. Mert akkor tényleg az utcán köt ki.

Arra hivatkozva, hogy gyûlésen kell részt vennie, a megbeszélt idõpontban Fãrcãºan Mircea igazgató nem fogadott. Helyette Filip Maria irodavezetõ, Frandeº Marinel és Tatár Nella válaszolt a kérdéseinkre.

Õk azt állítják, hogy Pápai Ferenc 1985- tõl nem szerepel a lakbérleti szerzõdésben, és 1999-ben nem kérte, hogy bevegyék a szerzõdésbe, nem kért kiutalást. Õk nem írhatták be Pápai Ferencet a szerzõdésbe, ez csak tanácsi határozat alapján lehetséges. Erre viszont nem volt határozat.

Mivel Pápai az igazságszolgáltató szervekhez fordult, s megfellebbezte a kilakoltatás jogosságát, február 10-én a Locativ Rt. felfüggesztette a kilakoltatást, addig, amíg az ügy tisztázódik.

Orbán Dezsõ alpolgármester az ügyet a hétfõi vezetõségi ülés elé terjeszti.

Egy dolog viszont nem tiszta, és jogilag elfogadhatatlan: hogyan lehetséges az, hogy a lakásgazdálkodási vállalat (melynek egyetlen részvényese a helyi tanács) alkalmazottja csak úgy, mindenféle törvényes keretet megszegve, az igazgató tudtával vagy tudta nélkül leakaszt egy kulcsot és bárkinek is odaadja. Nem mentség az, amit az irodavezetõ állít, hogy humánusan próbált eljárni, azért, hogy Pápai bútorai ne kerüljenek az utcára.

Ehhez még csak annyit tennénk hozzá, hogy a panaszos tényleg elmulasztotta, hogy idejében bebiztosítsa magát és törvényesítse a lakáshoz való jogát, de ha már illegalitással vádolják Pápait, miért próbálták meg újabb illegalitásba sodorni? S ha már humánumról beszélünk, akkor miért nem jártak el valóban emberségesen, miért nem szólították fel idõben, hogy vészhelyzetben van, és kérje a tanácstól a lakbérleti szerzõdés meghosszabbítását. Vagy egyszerûen arról van szó, alig várják, hogy ilyenszerû mulasztáson kapják a bérlõket, hogy rácsaphassanak egy-egy kiszemelt lakásra?

Spontán tiltakozás a Nutrimurnál

Tegnap közel 150 volt alkalmazott gyûlt össze a radnóti Nutrimur székházánál, a két hónapra elmaradt fizetéseiket és végkielégítéseiket követelve. A Nutrimurt januárban számolták fel, s az elbocsátott 630 személy tegnapig mindhiába várta az elmaradt bérek kézbesítését. Lazãr Burciu igazgató szerint a fizetések és végkielégítések elmaradásának oka: a megfelelõ iratokat nem állították össze idejében. A vállalat vezetõtanácsa ma délelõtti gyûlésén igyekszik megoldani a fennálló helyzetet. Amennyiben a gyûlésen nem születik megoldás, s a volt alkalmazottak nem kapják meg az elmaradt fizetéseiket valamint a régiség függvényében meghatározott 12-18 havi bérnek megfelelõ végkielégítést , jövõ héten ismét tiltakozni fognak a vállalat székháza elõtt.

Márciustól indul a Marosvásárhely–Budapest repülôjárat

Bálint Zsombor

Tegnap Marosvásárhely és Maros megye hivatalosságaival, valamint a vidrátszegi repülõtér vezetõségével tárgyalt Árgyelán György, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének kereskedelmi titkára. A rövid látogatás legfõbb témáját a hamarosan indítandó Marosvásárhely–Budapest repülõjárat képezte.

A tárgyalások eredményeirõl a vendég kutyafuttában szervezett sajtótájékoztatón tájékoztatta az újságírókat, hisz a menetrend szerinti bukaresti repülõjárattal utazott vissza a fõvárosba, amely érkezésekor már a kifutópályán várt. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy Magyarország messzemenõleg támogatja a járat beindítását s a nemzetközi státust nyert repülõtér mellett létesítendõ szabadkereskedelmi övezet létesítését. Ennek természetesen csak addig lesz értelme – mondta –, míg Románia be nem lép az Európai Unióba. Utána a szabadkereskedelmi övezet átalakulhat ipari parkká, az ipari parkokról szóló törvénytervezet pedig éppen most kerül a parlament munkaasztalára. Azt is kifejtette, hogy Magyarországon az ipari parkok immár három éve kitûnõen mûködnek.

A Népújság kérdésére, hogy miben segíthet Magyarország a repülõtér fellendítésében, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, a diplomata leszögezte: a kormány nem utasíthatja a befektetõket, hogy jöjjenek Romániába, ezt a román félnek kell megfelelõ intézkedésekkel elõmozdítani, de õk készek támogatni ezeket a lépéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország az elmúlt évben 72 millió dollárt fektetett be Romániában, s ezzel vezeti a külföldi befektetõk elmúlt évi listáját, míg az 1990 óta eszközölt külföldi befektetések rangsorában a 11. helyet foglalja el. A magyar tõke többségében kis- és közepes vállalkozásokban aprózódik fel.

A diplomata távozása után a megyei tanács alelnökei, Virág György és Alexandru Petru Frãtean elmondták, hogy a repülõtér fejlesztési programját Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye is támogata, akár anyagilag is, míg a többi környezõ megye – elsõsorban a Közép fejlesztési régióba tartozó Brassó, Szeben és Fehér megyék – nem ellenzik a törekvést. A vidrátszegi repülõtér nagy elõnye – tudtuk meg –, hogy az egyetlen a régióban, amely lehetõséget biztosít a fejlesztésre, a kolozsvári és szebeni domborzati viszonyok ugyanis nem teszik lehetõvé a légikikötõk bõvítését.

A várhatóan márciusban induló, egyelõre charter-rendszerben mûködõ Marosvásárhely–Budapest járatot, amennyiben igény muatkozik rá, heti kétszeres gyakorisággal rendszeresíteni szeretnék. A járatokat a ROMAIR magán légitársaság fogja mûködtetni, míg a parajdi székhelyû Transtour – amelyet a találkozón Reisz Erzsébet igazgató képviselt –, belföldi és magyar partnerein keresztül magára vállalta az utasszervezést.

Az elõzõ években egyszer már beindított járatok azért nem váltották be a hozzájuk fûzött gazdasági reményeket – mondta kérdésre válaszolva Petru ªtefan Runcan, a repülõtér igazgatója –, mert nemzetközi státus híján, a bürokratikus akadályok miatt az utasszervezés lehetetlenné vált. Most viszont teljesen más a helyzet. Amennyiben a tárgyalások sikerrel járnak, hamarosan Nürnberg, Helsinki és London irányába is szeretnének járatokat indítani.

A repülõtér teljes problematikájának legkényesebb kérdése természetesen a pénz. A megyei tanács és Marosvásárhely helyi tanácsa is vállalta, hogy a lehetõségekhez mérten költségvetésileg is támogatja a szükséges fejlesztéseket, s amint már említettük, regionális pénz is szóba kerülhet. Mindez azonban édeskevés, ha nem sikerül felkelteni a magánbefektetõk érdeklõdését – lehetett leszûrni a tanácskozás végkövetkeztetését.

Bethlen Kata-bál tizedszer

(nk)

Majdnem mindenki megülte, ünnepelte a maga tizedik évfordulóját, meglesz a hagyományos marosvásárhelyi bál jubileuma is. Pedig többen kezdték rebesgetni, az idén elmarad az 1991-ben felújított, jó hangulatú farsangi mulatság. Ugyanis máskor ilyenkor már szinte mindent lehetett tudni az elõkészületekrõl, most meg csend van körülötte.

– Pedig teljes erõbedobással zajlik most is a szervezés, rendezés – mondja a Bethlen Kata-bál kezdeményezõje és szervezõje, Demeter Varga Irén tanárnõ. – Hogy is maradhatna el éppen a 10. rendezvény? Csak az idén jóval késõbb van az elsõ tavaszi holdtölte, s ehhez igazítva a húsvét elõtti hetedik szombat, amikor a bálunkra sor szokott kerülni. Tehát március 4-én tartjuk a Continental vendéglõjében a mulatságot. A jubileumi alkalomhoz illõ mûsorral készülünk, a törzstagokkal közösen szeretnénk ünnepelni, szórakozni emlékezetesen. Meglepetésnek szántuk, de elárulom, hogy levetítünk egy filmösszeállítást az elõzõ kilenc bálunk felvételeibõl, remélhetõen beszélgetés is kerekedik belõle. A bálozók egykori önmgukkal is szembesülhetnek, a vásárhelyi társasági élet változásait is érzékelhetik. Láthatjuk majd, hogy az elsõ évek bérelt, netán függönybõl varrt ruháitól hogyan jutottunk a mai természetes eleganciáig.

– Apropó, elegancia… Korábban megtörtént, hogy azzal vádolták a bált és szervezõit, hogy "flancolnak", miközben a nagy többség a szegénységével küszködik. Szerencsére ez nem vette el a kedvüket.

– A társadalom nyomorúsága, sajnos igaz, ezen viszont mi, bálszervezõk nem tudunk változtatni. Ez sajnálatos tény. Amikor a város régi hagyományát felújítottuk, ezzel is kellett számolnunk. De azt is tudni kell, hogy ez eredetileg is az elit mulatsága volt. Nem olcsó szórakozás, mert önköltségen próbáljuk lebonyolítani. Kérdezték, miért nem keresek szponzorokat. Azért, mert hiszem, hogy az esetleges támogatás fontosabb helyekre is eljuthat, a valóban rászorulók kaphatják. Tavaly történt elsõ alkalommal, hogy a palotás-tanfolyamot támogatták, abból viszont 16 fiatalnak közvetlen haszna volt, megtanulták ezt a sajátos, szép táncunkat. A belépõk ára miatt sajnálatosan kevés fiatal jöhet el a bálba, de egyre több az ifjú üzletember, aki megengedheti magának ezt a kiadást. Szerencsére vannak hozzáférhetõbb farsangi mulatságok is. Az ugyancsak hagyományos Lórántffy Zsuzsanna-bállal általában egyeztetünk, az RMDSZ is gyakran szervez hasonló összejöveteleket.

– Palotás lesz az idén is?

– Igen, és nem is akármilyen. I. és II. éves színisek adják elõ, Selyem Ildikó koreográfus betanításában. A négy pár táncoslányainak Gellért Márta segítségével nõi díszmagyart készítünk, nem színpadi ruhák lesznek, hanem különleges alkalmakkor hordhatók, fiataloknak majd kölcsön is adjuk, ha kérik. Készül az elsõbálozók valcere is, hetente zajlanak a felkészítõk. A bálanya az induláskor is felkért Mikó Mihályné lehet, reméljük ott lesz majd március 4-én. Háznagyunk is a régi, Gáspárik Attila színmûvész. Számítunk a közkedvelt Váta Loránd fellépésére is és más meglepetésekre. Jobb, ha ilyesmi is marad a közönségnek. Egyébként, ha valakinek mégis lenne valamilyen fontos kérdeznivalója, felhívhat a 169-517-es telefonszámon, szívesen tájékoztatom. Azt már most közölhetem, hogy a hangulatos zenérõl az Autostop együttes és Koszorús Kálmán gondoskodik. Örülnénk, ha ezúttal is mindenki nagyon jól érezné magát a bálban.

– Úgy legyen.

A betegek világnapjára

Baricz Lajos

Az év minden napján valaminek úgynevezett "világnapja" van. Egyesek közülük nem is jutnak el hozzánk, közemberekhez, mások viszont – úgy gondoljuk – nem érintenek. De a betegek világnapja, február 11-én (a lourdes-i Szûzanya megjelenésének napján) valamiképp mindannyiunkat érint: ha most nem is vagyunk betegek – adja Isten –, de valaki családunkból, ismerõseink közül lehet épp most beteg. No, meg mi is bármely pillanatban megbetegedhetünk. És akkor már mi is az embereknek abba a csoportjába tartozunk, akikrõl hozzátartozóink, orvosaink körülöttünk sejtelmesen azt súgják egymásnak: beteg. Kis vagy nagy betegség, átmeneti vagy hosszantartó, otthon lábadozó vagy kórházban fekvõ, majdnem mindegy: a beteg számára hiányt jelent, az egészsége elvesztését.

A testileg elvszenvedett fájdalom mellett még lelki megpróbáltatásokat is el kell szenvednie; mert kiszakad a megszokott életterérbõl, talán egy kis idõre bizonytalanul, idegesen sürögnek körülötte, ismerõseivel ha nem is szakad meg a kapcsolata, de korlátozottá válik. Adott esetben úgy érezheti, még Isten is magára hagyta. Az elhagyatottság érzése az egészséges ember számára is lesújtó. Ezért kellene és ezért kell – az egészségügy keretein belül és kívül – mindannyiunknak egyre nagyobb figyelmet fordítanunk a betegre, betegeinkre, a testben és lélekben megsebzett testvéreinkre. Bár állapotából kifolyólag úgy érzi, hogy a peremre került, nekünk az ellenkezõjét kell igazolnunk: õk épp úgy, talán még inkább a mieink, mint egészséges korukban. Lehet, tudják és mi is tudjuk, látogatásunkkal nem sokat segíthetünk rajtuk. Mégis lényeges annak tudatosítása: õk fontosak nekünk. Mi ezért vagyunk velük. Ha hitetlen betegünk, vele vagyunk emberként, barátként; ha pedig hívõ – vele vagyunk lélekben, imádságban is. Látogatásunkban a betegségeinket magára vevõ Jézus is meglátogatja.

Szenvedõ, beteg testvéreim! A betegek világnapján (és nemcsak ma) imádkozom testvéreim testi-lelki erõsödéséért, gyógyulásáért. (Ugyanakkor imádkozom orvosaiért, az egészségügyben dolgozókért és szeretettel körülvevõ családtagjaiért.) Isten nem hagyta el betegségükben, és a jelenlegi betegség nem Isten verése. Isten nem akarja a (bûnös) beteg halálát, Õ azt akarja, hogy mindenki éljen. Most kérdések sorakoznak ajkán, elméjében: miért? Miért én? S talán azt is megkérdezi, hol van Isten? Miért engedi, hogy szenvedjen? És igaza van. Nagy kérédések ezek. De nem hiszem, hogy valaki válaszolni tud ezekre a súlyos kérdésekre. Én sem – a szenvedés, a fájdalom, a betegség megmagyarázhatatlan nagy titok. Titkokkal körülvett életünknek még titokzatosabb része, amit megérteni nem lehet, csak tiltakozni ellene. Majd elfogadni. Emberileg nem tudok én sem mondani semmit az Ön kérdésére (adott esetben az én kérdésem is lehet.) Csak együttérezni tudok. De tudok mégis mondani valamit a hit talaján állva, és ezt szívesen elmondom. A betegséget – mint a testi halált is – Isten megengedi, de ez lehet próbatétel, érdemszerzés, lelki felemelkedés lehetõsége is, mint az Ószövetségben Jób esetében.

Jézus is megborzadt a szenvedés órájában, és így imádkozott: "Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely (szenvedés)." Majd hozzátette: "De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied." És vállalta, átölelte a keresztet és mindazt a szenvedést, halált, ami szükséges volt megváltásunkhoz. A szenvedésnek, bár szenvedés marad, megváltó ereje van, épp az Õ szenvedése és kereszthalála által.

Kedves betegek, a betegek világnapján külön imádkozunk minden beteg testvérünkért – hivõkért és hitetlenekért – és a szentmisét önökért ajánljuk fel, hogy a Miatyánk szavával tudják imádkozni megbékélten: "Legyen meg a te akaratod." Addig is fogadják e kis vers-fohászt, a betegekkel együttérzõ szívvel, gyógyulásukért imádkozó szeretettel:

Úgy érzem, elhagytál, édes Istenem;

súlyos beteg vagyok, fáj már mindenem,

s beteg testemben elcsüggedt a lélek…

Mennyei Atyám, nagyon-nagyon félek.

Gyógyító Jézus, érintsd meg a testem,

meghaltál értem a drága kereszten;

add, hogy felgyógyulva szent neved áldjam,

és tied legyek életben-halálban. Ámen.

BOCSKAI SZELLEME

Csiki Sándor

Közel négy évszázada annak, hogy Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé választották Nyárádszeredában a székelyek. A Tündérkert közepében Marosszéken Nyárádszereda volt abban az idõben az egyik legjelentõsebb település. Késõbb a történelem úgy alakult, hogy ezt a szerepét az egykori város lassan elvesztette és Orbán Balázs könyvében a Székelyföld leírása címû mûben már csak "szegény Szereda"-ként szerepel.

A "magyar nép Mózesének" szelleme azonban belengi ezt a történelmi helyet és mindenkor helytállásra kötelez. Ezért mindenki, aki Bocskai örökségét lelkében hordozza, járjon egyenes gerinccel. Közel az idõ, amikor a magyar nemzet újból az európai nemzetek közt: méltó helyét foglalja el. Mi mindannyian a magyar nemzet (határokon átnyúló) részei vagyunk. Hinnünk kell, hogy a mostani hazai magyar vezetõk betartják Bocskai intelmét: "…hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak".

Mi, a nemzeti vonal képviselõi, a nyughatatlan kezdeményezõk semmiképpen nem akarunk elszakadni a magyar nemzettõl. Sem érdekvédelmi szervezetünktõl. De még vezetõinktõl sem. Ha pedig idõnként bíráljuk " kis , közepes és nagy fejedelmeinket", ezt nem azért tesszük, mert koronájukat le akarjuk verni a fejükrõl. Inkább azért, hogy ne térjenek le a Bocskai útjáról. Mert a hajdúk fejedelmének szelleme e végvárban arra kötelez: maradjunk végsõkig a magyar nemzet része. A Nyárádmenti Fórum, a Nyárádszeredai Kezdeményezés vagy a Nyárádszeredai Lokálpatrióta Klub nem irányul senki ellen. Sõt, túlmutat a napi olcsó politikán és figyelmeztet "az egymás között való szép egyezségre ".

Vezetõink pedig, akik valószínûleg szintén egyezséget akarnak, ne bántsák az ingyen dolgozó másként gondolkodókat. Inkább busás bérükért szolgáljanak. És a szolgálatba kapaszkodjanak, ne a koronájukba.Vagy, ha az jobb a nemzetnek, utasítsák vissza a koronát. Miként azt Bocskai tette: aki királyságról mondott le, de hazát mentett.

Erre kötelez a Nagy Fejedelem szelleme itt és most, Erdélyben.

A közbirtokosság visszaállításáról (II.)

A közbirtokosság alakuló közgyûlésének összehívása

Erre minden egyes közbirtokost kötelezõ módon meg kell hívni. A helybeli közbirtokosok meghívása a szokásos módon (kidoboltatás, aláírás alapján történõ tudomásulvétel stb.), a más településen lakóké pedig tértivevényes ajánlott levéllel történik. A meghívók szétküldése, amennyiben ez lehetséges, legalább 5 nappal meg kell elõzze az ülés idõpontját. Az alakuló közgyûlés a megjelent közbirtokosok számától függetlenül döntõképes, és az alapszabályzat elfogadásáig minden egyes közbirtokos egy szavazattal rendelkezik. Az alapszabályzat elfogadásának pillanatától ennek rendelkezései az irányadóak (döntõképesség, szavazati jog, igazgatótanács és felügyelõbizottság-választás, stb.).

Az alapszabályzat megvitatása és elfogadása

Célszerû a kidolgozott alapszabályzat-tervezet sokszorosítása és kiosztása az alakuló ülésen részt vevõ közbirtokosok között. (...)

Bár a hivatalos bírósági végzéshez az alapszabályzat román nyelvû változata szükséges, a vita tárgyát természetesen ennek magyar változata képezi. Ami a megvitatást illeti, nem tartjuk tanácsosnak ennek kinyújtását. Ajánlott figyelni arra, hogy egy-két közismert hangoskodó ne terelje rossz irányba a vitát. Nem mindig a leghangosabbak látják jól a kérdéseket. Az alapszabályzat megvitatását követõen, ezt egészében kell elfogadni. A jó indulás érdekében tanácsos olyan szöveget kialakítani, amelyet mindenki elfogad.

A megvitatott alapszabályzat letisztázása

Abban az esetben, ha az alakuló közgyûlés az alapszabályzat-tervezetet módosítja, akkor a módosításokat a végleges alapszabályzatnak tartalmaznia kell. Amennyiben ez lehetséges, az állomány formájában létezõ szövegen, számítógép segítségével, a módosításokat rövid idõ alatt el lehet végezni. A feladat elvégzése minden esetben az igazgatótanácsra hárul.

Fontos! A közbirtokosok névjegyzéke az alapszabályzat szerves részét kell képezze.

Az alapszabályzat hitelesítése

Ezt a feladatot a közbirtokosság igazgatótanácsának kérésére közjegyzõ végzi el. A hitelesítésnél az igazgatótanács tagjainak jelenléte kötelezõ.

Melyek a közbirtokosság jó mûködésének elõzetes feltételei?

A közbirtokosság megfelelõ mûködéséhez nem elég azt megalapítani, kidolgozni és elfogadni az alapszabályzatát, megválasztani a vezetõségét vagy jogi személlyé alakítani azt. A bejegyzéssel kapcsolatos teendõk megfelelõ elvégzése, az általunk javasolt alapszabályzat módosításokkal vagy azok nélkül történõ elfogadása csak szükséges, de nem elégséges feltétel. A rendszer lehet bármennyire jó, de azt emberek mûködtetik. A közbirtokosság élére, ennek igazgatótanácsába és felügyelõ bizottságába embereket választanak, azok jó és rossz tulajdonságaival együtt. Megfogalmazódik tehát a kérdés: kiket lehet megbízni ezzel a feladattal? Válaszadás helyett a következõ, Csíkszentdomokoson elhangzott elvárást idézzük: "Alapvetõ feltétel a rátermett, megfelelõ ismeretekkel rendelkezõ és köztiszteletnek örvendõ vezetõség megválasztása, amelynek tevékenysége a közösség javára végzett becsületes munka jegyében, nem a haszonszerzés végett zajlik." Ha az alapszabályzatot illetõen egész tervezettel bátorkodtunk elõrukkolni, ezúttal itt megállunk és a latolgatást arra a közösségre bízzuk, amely közbirtokossága élére vezetõket választ. Az esetleges rossz választás ugyanis elsõsorban õket sújtja.

A kilencvenes évek elején visszakapott örökhagyónkénti egy-egy hektár erdõvel az egykori közbirtokosságok mintájára megalakított erdõgazdálkodási egyesületek tapasztalata azt mutatja, hogy a jól átgondolt és kidolgozott alapszabályzat mellé az elõbbiekben jellemzett vezetõkre is szükség van. Összesen nyolc személyrõl van szó, hiszen az igazgatótanács öt, a felügyelõ bizottság pedig három tagból áll.

A közbirtokosság élére pályázó személyeknek is adunk egy tanácsot: ne feledjék, a közösség bizalmát csak egyszer lehet megnyerni, de elveszíteni is!

A jelen fejezetben ismertetett teendõk mindegyike fontos a közbirtokosságok létrehozását illetõen. Ezek közül azonban a határidõhöz kötött feladatok jogvesztõ jellegûek. Itt még egyszer kihangsúlyozzuk a közbirtokosság bejegyzési kérvényének bírósági beiktatását, amelyre a törvény hatályba lépésétõl számított 90 napon belül, azaz 2000. április 11-ig sort kell keríteni.

Az ismertetett tennivalók könnyebb áttekintése és követése érdekében ezeket a következõ táblázatban összesítettük. Fontos megjegyezni, hogy az általunk ismertetettek csak szükséges, de nem elégséges feltételei a közbirtokosságok megfelelõ mûködéséhez.

A közbirtokosságok visszaállításával kapcsolatos teendõk összesítése

1. Az egykori közbirtokosok névjegyzékének és az 1997. évi, 169-es számú törvény alapján a polgármesteri hivatalokhoz beiktatott kérések összevetése 60 nap A polgármester és a közbirtokosság alkalmi bizottsága

2. A volt tulajdonosok, illetve ezek örököseinek felkutatása és újabb kérések beiktatása 60 nap A közbirtokosság alkalmi bizottsága

3. A tulajdonra jogosultságot igazoló bizonyítvány kibocsátása (65 nap)

A helyi földosztó bizottság nevében a polgármester

4. A közbirtokosság alakuló közgyûlésének összehívása (66 nap) A közbirtokosság alkalmi bizottsága

5. A végleges alapszabályzat elfogadása és az igazgatótanács megválasztása (71 nap) A közbirtokosság közgyûlése

6. Az elfogadott alapszabályzat letisztázása és hitelesítése A közbirtokosság igazgatótanácsa

7. A közbirtokosság bejegyzési kérvényének bírósági beiktatása, a tulajdonra jogosultságot igazoló bizonyítvánnyal és a hitelesített alapszabályzattal együtt. 90 nap A közbirtokosság igazgatótanácsa

Megjegyzés: a vastag betûs határidõk a törvény által megállapítottak és jogvesztõ jellegûek; a zárójelbe tett határidõket a megfelelõ kivitelezés jegyében a szerzõk javasolták.

A közbirtokosságok alapszabályzatának román nyelvû változata (statutul composesoratului) megtalálható az RMDSZ Maros megyei szervezetének székházában.

A nap hírei

Törvényszéken a provokátorok

A büntetõ törvénykönyv hét cikkének megsértésével gyanúsítja az aradi ügyészség a tavaly október 6-i megemlékezések megzavaróit – írta csütörtöki számában a Jurnalul National címû román napilap. Az aradi rendõrség a múlt hét elején kezdett vizsgálatot a magyarellenes provokáció ügyében. Marius Salajan, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) aradi szervezetének alelnöke elmondta: õt és a Nagy Románia Párt helyi vezetõit arra akarja rábírni az aradi fõügyész, hogy nevezzék meg a tüntetés résztvevõit, akiket egyebek között a vallásszabadság megsértésével, sírgyalázással, bûncselekményre történõ szövetkezéssel és a közrend megzavarásával vádolnak. Az aradi vértanúk kivégzésének 150. évfordulójára emlékezõ ünnepségeket durva provokációval igyekezett megzavarni egy körülbelül száz fõbõl álló csoport. Az RMDSZ Arad megyei szervezete nem sokkal a történtek után feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a megemlékezések megzavarása miatt. Az RMDSZ fényképeket, videófelvételeket is átadott a rendõrségnek.

Elhunyt Ion Gheorghe Maurer

Kedden este, kilencvenhét éves korában elhunyt Ion Gheorghe Maurer akadémikus, egykori miniszterelnök – közölte szerdán a politikus családja. Halálát vese- és szívmûködési elégtelenség okozta. Ion Gheorghe Maurer 1958-tól 1961-ig a Nagy Nemzetgyûlés elnöki tanácsának elnöke, 1961-tól 1974-ig miniszterelnök volt.

Moldovai gázadósság átalakítása

Oroszország és Moldova megállapodott Moldova 600 millió dolláros gáztartozásának átalakításáról – közölte az ITAR-TASZSZ alapján az AP. A megállapodás Dimitru Bragis moldovai miniszterelnök, Mihail Kaszjanov orosz pénzügyminiszter, valamint Rem Vjahirev, a Gazprom orosz gázipari óriáscég vezetõjének találkozóján született. Az AP emlékeztetett, hogy Oroszország decemberben leállította gázszállításait Moldovának, amit másnap felújított, miután Moldova ígéretet tett adósságának rendezésére. Moldovai ingatlanokat is számításba vesznek az adósságrendezéskor.

Vége a géprablásnak

Az összes utas kiszabadult az afgán légitársaság vasárnap eltérített repülõgépébõl, a géprablásnak vége, az afgán légi kalózok is elhagyták a Boeingot – jelentette be a brit rendõrség csütörtök reggel. Az afgán belföldi járatról eltérített, s hétfõ óta a brit fõvároshoz tartozó Stansted légikikötõben veszteglõ repülõrõl a kritikusnak minõsített hajnali tárgyalások nyomán elõbb 85 embert bocsátottak szabadon az afgán géprablók. A nyolc légi kalóz közül kettõ tárgyalt a hatóságokkal. Még most sem lehet biztosan tudni, mit is akartak elérni a géprablók. Egy verzió szerint a gépeltérítõk, az utasok egy beavatott részével együtt, csupán elmenekülni kívántak a polgárháborús Afganisztánból.

50. Berlini Filmfesztivál

Szerdán este új helyszínen, a német fõváros új szívének számító Potsdamer Platzon nyílt meg a sorrendben 50. Berlini Filmfesztivál, a Berlinale. Berlinben naponta 30-40 team forgat filmet, s évi 300 film készül a város mûtermeiben és külsõ helyszíneken. Nagy sikernek nevezte Diepgen kormányzó, hogy a sztálingrádi csatáról forgatott amerikai mammut produkció forgatása is Berlin közelében zajlik. A tíznapos eseményre Berlinale-palotává átalakított Stella musicalszínházban 27 teremben egyszerre 7700 nézõ láthatja a fesztivál különbözõ szekcióiban bemutatandó alkotásokat. A legbecsesebb díjnak számító Arany és Ezüst Medvéért 16 ország 21 filmje verseng. Köztük idén három német rendezõ is indul; elsõként a négy éve Los Angelesben élõ Wim Wenders mutatkozott be: The Million Dollar Hotel címû alkotása volt a fesztivál nyitófilmje.

Sikeres rakétaindítás Bajkonuron

Oroszország sikerrel bocsátotta fel szerdára virradóra az újabb gyorsító fokozattal ellátott Szojuz-Fregat hordozórakétát a kazahsztáni Bajkonur ûrrepülõtérrõl. A mûvelet célja, hogy repülés közben teszteljék a Szojuz-Fregat hordozóegységet, és megvizsgálják a Fregat hajtómûvének begyújtási és a gyorsító egység manõverezési képességét – derül ki a tudományos és kutatási mûholdak felbocsátására alakult Starsem francia-orosz vegyes vállalat Párizsban kiadott közleményébõl, amelyet az AFP ismertetett.

Partizánakció a csecsenföldi Argunnál

Csecsenföldön muszlim fegyveresek felrobbantották Argun közelében a síneket egy orosz katonai szerelvény alatt, és többórás tûzharcot vívtak a szövetségi erõkkel. Az NTV orosz tv-csatorna csütörtök reggel számolt be a még kedden történt partizánakcióról, amelyet mélyen a szövetségi erõk hátországában követtek el. A csecsenek a vasúti építõalakulatok egyik szerelvényét támadták meg; aknákat robbantottak a szerelvény alatt, és gránátvetõvel eltalálták a két mozdony egyikét. Több mint egyórás tûzharc bontakozott ki, amelynek az orosz erõsítés megérkezése vetett véget.

Balczó az évszázad legjobb öttusázója

A Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének (AGFIS)) hivatalos honlapján közzétett internetes szavazás szerint a többszörös világ- és olimpiai bajnok Balczó András lett az évszázad legjobb öttusázója. A magyar klasszis fölényét mutatja, hogy a szavazatok több mint negyedét kapta meg, míg a második helyezett orosz Jelizaveta Szuvorova csak 12 százalékot. Mögöttük sorrendben Pavel Lednyev (orosz), Eva Fjellerup (dán), Lars Hall (svéd), Daniele Massala (olasz), Anatolij Sztarosztyin (orosz), Dorota Idzi (lengyel), Janusz Peciak (lengyel) és Lori Norwood (amerikai) végzett az elsõ tíz között.

Internetes támadók az USÁ-ban

Ismeretlen elkövetõk részérõl elektronikus támadások sorozata ért a hét elsõ felében több ismert amerikai internetes vállalkozást. Elõször, még hétfõn a Yahoo! cég, majd kedden a Buy.com Inc., az eBay Inc. és az Amazon.com Inc. esett áldozatul a támadásnak, amely nem eredményezett sikeres behatolást a vállalatok adatkezelõ rendszerébe, de az érintett webhelyek értelmetlen üzenetekkel történt "elárasztása" révén hosszú idõre lehetetlenné tette, hogy a tényleges ügyfelek jelentõs része elektronikus kapcsolatba lépjen e cégekkel. Szerdán az E+Trade Group Inc. és a Datek Online Holdings Corp. elektronikus tõzsdei alkuszcég internetes elérhetõségére zúdult a zavaró céllal elküldött elektronikus levelek "össztüze". Az E+Trade a második, a Datek a negyedik legnagyobb "online brókercég" az Egyesült Államokban. A mostani elektronikus támadássorozat – ha tovább folytatódik – lassan az FBI eddigi egyik legkomolyabb szakmai kihívásává növi ki magát az internet biztonságának és rendjének védelme terén.

Vizsgálják a Windows 2000-ret

Mario Monti, az EU-Bizottság versenybiztosa felhasználók és konkurensek panaszai alapján vizsgálatot indított a Microsoft ellen, azt kiderítendõ, hogy a cég Windows 2000 programjával valóban megsértette-e a versenyjogot. Monti szerdán újságírók elõtt elmondta: a Bizottság vizsgálja azokat a vádakat, amelyek szerint a Microsoft a Windows 2000-et úgy alkotta meg, hogy az csak a cég saját alapprogramjával fut megbízhatóan.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Két üzlethelyiséget adtak el

Tegnap tartották a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban azoknak az állami alapokból épített kereskedelmi helyiségeknek a kikiáltásos árverését, amelyeket más-más okokból a közvetlen alku során nem adtak el jelenlegi használóiknak. Nyolc helyiséget árvereztek, ezekbõl kettõ kelt el. A Rózsák tere 31. szám alatti helyiséget 2,220 milliárd lejért vásárolta meg a helybéli Primacom Kft., míg a Székely Vértanúk utca 10-12. szám alatti helyiségek egyikéért 368,3 millió lejt adott az Electro Orizont. Mindkét összeg jóval meghaladja a kikiáltási árat. Az el nem adott helyiségekre február 24-én újabb árverést szerveznek.

Árvízveszélyre figyelmeztetnek

Tegnap a közügyi minisztérium körlevelet küldött a megyei kormányhivatalokba, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a hóolvadás következtében árvízveszély fenyeget. A prefektúrának errõl értesítenie kell a polgármesteri hivatalokat, és hetente kell ellenõrizni az önkormányzatok árvízvédelmi felkészültségét.

Még késnek a kedvezményes jegyek

Mint beszámoltunk róla, a marosvásárhelyi tanács döntése értelmében idén is kapnak kedvezményes autóbuszjegyeket a nyugdíjasok, illetve más kedvezményezettek. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Rózsák téri szociális irodájában azonban egyelõre csak azokat a szelvényeket vehetik át az érdekeltek, amelyeknek birtokában majd a jegyárusoknál hozzájuthatnak a jegyekhez. Az autóbuszjegyeket a közszállítási vállalat még nem hozta forgalomba, mivel a polgármesteri hivatallal csak kedden kötnek errõl egyezményt.

Kosaras bál Marosszentgyörgyön

Holnap este hét órától a marosszentgyörgyi Dávid Ferenc Egylet kosaras bált szervez a helybéli kultúrotthonban. A rendezvényen a marosvásárhelyi Ferences Ifjúsági Csoport tagjai elõadják a Szent Imre herceg élete címû rockoperát, amelynek szövegírója Pál atya, ferences rendi plébános. Ezt követõen zeneszó, tánc és jókedv várja a résztvevõket. Meghívók beszerezhetõk Marosszentgyörgyön, az Iza-Zsuzsa vegyesüzletben, a kutatóintézet boltjában, illetve a rendezvény elõtt a kultúrotthonban.

Tanulásikészég-fejlesztô csoport indul

Új tevékenység indul a marosvásárhelyi Talentum Alapítványnál. A tanulásikésség-fejlesztõ kiscsoportos foglalkozást olyan kisiskolások (I-II. osztályosok) és elõkészítõcsoportos óvodások számára szervezik, akik tanulási nehézségekkel küszködnek. Érdeklõdni lehet telefonon naponta 9 és 11 óra között a 167-593-as telefonszámon, illetve jelentkezni személyesen ma, délután 5 és 7 óra között az alapítvány Vihar (Furtunei) utca 13. szám alatti székházában.

Átadják a mezôpaniti rendelôt

Szombaton két órakor adják át a felújított mezõpaniti orvosi rendelõt, amelyet a község négy családorvosának összefogása nyomán sikerült feljavítani. A fogorvosi rendelõt és gyógyszertárat is magában foglaló épület új csempe, padlóburkolat, falburkolat révén kapott modern arculatot.

Az Erdélyi-medence fejlôdéstörténete

Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosszéki osztályának heti találkozóján, amelyet kedden, február 15-én este fél nyolctól tartanak a marosvásárhelyi unitárius egyházközség tanácstermében, Makkai György meteorológus tart elõadást az Erdélyi-medence fejlõdéstörténetérõl.

Tisztújító közgyûlések

Február 13-án, vasárnap 11 órától a marosszentgyörgyi unitárius templomban tartják az egyházközség tisztújító közgyûlését, amelyre minél nagyobb számban várják a híveket. Délután két órától a nagyernyei unitárius leányegyházközség templomában tartanak tisztújító közgyûlést.

Mulat a 13-as körzet is

A marosvásárhelyi RMDSZ 13-as körzetének választmánya február 12-én, szombaton este 8 órától kosaras bált szervez az Elektromaros líceum étkezdéjében.

Ernyében a Hahota

Szabó János nagyernyei kultúrigazgató meghívására a Hahota színtársulat szombaton este hét órától a helybéli kultúrotthonban Rejtõ Jenõ A mohácsi vész címû kabaréját adja elõ. Jegyek a helyszínen, elõadás elõtt válthatók.

Kend és egyháza

A Sámuel József irodalmi kör keretében a kiskendi Barátság-házban mutatják be Péterfi László Kend és egyháza címû könyvét vasárnap, február 13-án délután három órától.

Lég- és vízszennyezés

A marosvásárhelyi környezetvédelmi kirendeltség jelentése szerint a Marosvásárhely térségébõl február 3-án és 5- én begyûjtött napos levegõmintákban a megengedett határértéket túllépõ ammónia-koncentrációt észleltek, amely az Azomureº Rt.-tõl származott. A február 3-9. közötti idõszakban a Maros ellenõrzõ szelvényeibõl vett vízpróbáknál Marosvásárhely alatt 1, Csapónál 7 esetben mértek az elfogadott határértéket jelentõsen túllépõ ammónium ion koncentrációt, ezenkívül Csapónál 6 esetben a próbák nitrátion-tartalma is túllépte az elfogadott értéket. A szennyezést az Azomureº Rt. és a nem megfelelõen tisztított szennyvízbeömlések okozták.

APRÓHIRDETÉSEK

SZOLGÁLTATÁS - ÜZLETI AJÁNLAT

NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)

LAMBÉRIA, PADLÓDESZKA és FÛRÉSZÁRU eladó. Cheºa és Pop Kft., Nyárádtõ, Fõ út 431/A. sz. Tel. 169-727, 094-639-275, 094-556-568. (1969973)

MAROSVÁSÁRHELYEN BEJEGYZETT KFT alkalmaz diplomás ácsokat munkakönyvvel Budapestre, hosszú távra, 50 éves korig, kitûnõ feltételekkel. Brigádok is érdekelnek. Tel. 094-869-540, egész nap. (928)

TEHERSZÁLLÍTÁST vállalok 8 tonnáig. Tel. 094-153-460. (1031)

TEHERSZÁLLÍTÁST vállalunk 3,5 tonnáig. Tel. 146-127, 094-602-501. (638)

ALUMÍNIUM- ÉS PVC-ablakok, vitrinek, ajtók, polcok, termopan üvegek. Palermo Kft. Tel. 134-367, 094-886-610, Malom u. 17. sz., Depozitelor u. 30. sz. (SPID-udvar). (566)

TITKÁRNÕT alkalmazunk elõkönyvelési ismeretekkel. Tel. 215-562. (1172)

ALKALMAZUNK autóbádogost, autószerelõt és D1-kategóriával rendelkezõ sofõrt. Tel. 127-736, 18–20 óra között. (1112)

MANIKÛRÖS-, férfi-, nõi fodrászinasokat betanítunk. Tel. 123-421. (738)

PROFI RIASZTÓBERENDEZÉSEKET szerelünk 5 éves jótállással. Tel. 210-740, 218-040, 092-310-740. (39675)

BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEGOLCSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködõ FITNESS CENTERT: erõterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Cãlãraºilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)

GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)

GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)

MAGÁNCÉG önállóan dolgozó, szakképzett asztalost alkalmaz minimum 10 év régiséggel a szakmában. Kiemelt fizetési lehetõség. Érdeklõdni a 092-516-837-es telefonszámon 10-18 óra között. (sz.)

MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY-felújítás egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252- 878. (499)

FÉLTENGELY-FELÚJÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (489)

SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfõn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (520)

VÁLLALUNK ács-, kõmûves-, lakatos- és asztalosmunkát, festést, lambériázást, csempézést, szigetelést, bádogolást, valamint víz-, gáz-, fûtés- és villanyszerelést. Tel. 126-257, mobil: 098-590-813. (756)

KELTETÕGÉPBE fogadunk tojásokat. Programálások a 133-575-ös telefonszámon. (614)

MAGYARORSZÁGON TÖRTÉNÕ cégalapítást és ingatlanvásárlást bonyolítunk. Tel. 094-975-945. (613)

A TAXTOMATO PRES KFT — 4300 Marosvásárhely, Kaptatós (Urcuºului) utca 1 A. sz., tel. 00-40-65-160-974, 094-789- 993 — elõnyös áron szerencsejáték- gépek technikai ellenõrzését vállalja. (sz.)

AZ ÖN KÖNYVESÜZLETE A BOLYAI-GAUSS, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)

TEHERSZÁLLÍTÁS 2,5; 3,5 és 5 t-ig. Tel. 094-511- 697. (547)

TEHERSZÁLLÍTÁS, költöztetés külföldre, belföldre 3,5 t-ig. Tel. 065-256-062, mobil: 094-856- 323. (793)

KFT bármilyen fémszerkezetek készítését és felszerelését vállalja. Tel. 160-364. (761)

ÁLLATORVOSI rendelõ és patika — Marosvásárhely, Oneºti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092-515-028. Rendelnek Unger Zsombor és Mátyás László állatorvosok. (873)

HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÕK, FIGYELEM! Bõvülõ választékkal várja vásárlóit a MOZART COM KFT. Jelenleg 45 kg-os és 22,5 kg-os kiszerelésben is kaphatók a jó minõségû KANADAI bálák. Marosvásárhely, 1918. December 1. út 255. sz. Tel. 065/255-896, 092-431-476, 092-973-014, 092-317-792, fax: 065/255- 896. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18 óra között. (40167)

SZÓRÓLAPOK TERJESZTÉSÉT vállalom. Tel. 149-567. (1231)

BALLAGÁSI KOSZTÜMÖK, blúzok, bankettruhák rendelésre, egyedi modellek. Tel. 250-179. (1203)

ALKALMAZUNK ELÁRUSÍTÓNÕKET élelmiszerüzletbe. Tel. 256-944. (1200)

TEHERSZÁLLÍTÁST vállalok 10 t-ig. Tel. 093-437- 409. (1192)

A HADSEREG TÉR 1. szám alatt (132-es számú asztal), Stoica Gh. Rodrigo Kft.-je jó minõségû férfi- és gyermekkosztümöket forgalmaz különbözõ alkalmakra (érettségi, konfirmálás) elfogadható áron (300.000-700.000 lej). Ezenkívül magyarországi minõségi nadrágok, zakók és cipõk is kaphatók. A cég naponta 8-16 óra között szívesen várja vevõit. Tel. 092-526-099, 253-198. (1187)

BEL- ÉS KÜLTÉRI lépcsõk, korlátok minõségi kivitelezésben. Tel. 094-803-744. (1130)

ELADÁSI ÜGYNÖKÖT keresünk vállalkozói igazolvánnyal mûanyag termékek értékesítésére teljesítménybérben. Követelmény: saját gépkocsi. Jelentkezni önéletrajzzal szombaton és hétfõn 10-20 óra között a Lupeni u. 12/1. szám alatt. (1133)

PVC AJTÓK, ABLAKOK: termopan üveg, német REHAU profil. A minõség a legjobb árat jelenti. TERPLAST KFT, tel./fax 219- 751, mobil 094-504-536. (1059)

AUTOMATA CSOMAGOLÓGÉPPEL csomagolást vállalok. Tel. 250-517. (857)

VÁLLALUNK ÁCSMUNKÁT, tetõzést, tetõjavítást és zsaluzást. Tel. 126-579. (1164)

TEHERSZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK 1,1; 1,7 és 7,5 tonnás autóval. AUTOCOMEX KFT. Tel. 253-257, 135-716. (1210)

KFT ALKALMAZ szakképzett kõmûveseket, ácsokat és földkotrót (exkavátorost). Tel. 167-295, 8-12 óra között. (1247)

BETÖMÖM a vízóra szerelésekor keletkezett lyukat. Ragasztok vagy cserélek lefolyócsöveket. Vízszerelést vállalok. Tel. 216-257. (1222)

FIATAL, tapasztalt elárusítónõt keresünk az Unirii negyedbeli élelmi-szerüzletbe. Tel. 161-961. (1274)

ALKALMAZUNK klasszikus kemencéhez értõ, régiséggel és tapasztalattal rendelkezõ pékeket. Tel. 259-001, 130-531. (1290)

JÓKÍVÁNSÁG

"Már vénülõ kezemmel/ Fogom meg a kezedet,/ Már vénülõ szememmel/ Õrizem a szemedet." ISTVÁNFFY IMRÉNEK és ANNÁNAK Nyárádszeredába, házasságkötésük 50. évfordulója alkalmával sok örömet és jó egészséget kívánnak szeretteik. (1173)

ADÁSVÉTEL

ELADÓ vadonatúj, kicsomagolatlan, felültöltös Whirlpool automata mosógép. Tel. 123-898, 161-382. (930)

FORINTOT, motorinajegyet vásárolok elõnyösen. Tel. 161-937, 094-247-736. (617)

TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok. 80.000- 94.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (391)

FORINTOT, valutát vásárolok. Kérésre érte jövök. Tel. 125-683. (939)

SÍLÉCEK, síbakancsok, öntött nõi és gyerekkorcsolyák jutányos áron eladók. Tel. 094-572-889. (1032)

VESZEK szarvasagancsot. Tel. 094-572-889. (1032)

ELADÓ platós Barkas alkatrésznek, magyar rendszámmal. Tel. 163-741. (997)

ELADÓ 800 m2-es terület a Somostetõn. Tel. 092- 842-071. (990)

OLCSÓN eladók új és használt felnõtt- és gyerekbiciklik, inoxkagylók. 1989. Dec. 22. utca 113. sz. Tel. 212-369. (296)

ELADÓ gyerekszobabútor emeletes ágygyal, kinyitható fotel. Tel. 218-377, 19-22 óra között. (1030)

MALOM, pékség, gabonatisztító gép eladó. Tel. 094-179-452. (1044)

ELADUNK hûtõszekrényeket, fagyasztókat és automata mosógépeket nagyon jó állapotban, 6 hónap garanciával. Tel. 165-373, 256-618. (1078)

ELADÓ egy régi, deszkából készült szobabútor. Tel. 135-077. (1006)

VÁMOSGÁLFALVÁN eladó egy traktor ekével. Érdeklõdni a 425-045-ös telefonszámon, 19-21 óra között. (1129)

ELADÓ Ludason 700 m2-es belterület a tömbházak körül, a fõutcán. Tel. 065-411- 129. (1198)

ELADÓ Ludason új Pentium 166-os számítógép Hewlett Packard 670 nyom-tatóval. Tel. 065-411-129. (1198)

ELADÓ 7 tonnás utánfutó. Tel. 093-256-975. (1140)

ELADÓ szilvapálinka. Tel. 127-474. (1140)

VESZEK Prodcomplex-részvényeket maximális áron. Tel. 216-843, 9–16 óra között. (1162)

A KORONKAI malom eladásra kínál egységes búzalisztet, búzakorpát, grízt, kukoricalisztet. Tel. 092-356-303, 092-396-107. (1174)

VESZEK forintot elõnyösen. Tel. 147-673, 094-511-670. (354)

ELADUNK kifogástalan állapotban levõ felújított nyugati fagyasztókat, hûtõvitrineket, kombinált hûtõket, hûtõládákat, automata mosógépeket és televíziókat. Bõ választék, 12 hónap garancia, ingyenes hazaszállítás. Maros- vásárhely, Gyár u. 15. sz. Tel. 218-314, Régen, Petru Maior u. 35. sz. (135)

ELADÓ egy német juhász kutyakölyök. Tel. 217- 947. (1041)

ELADÓK CD-k: zene, MP 3, audio, játék, enciklopédiák. Ár: 50.000/CD. Tel. 093-376-682. (1010)

ELADÓ Szovátán egy hektár belterület, építkezésre és gyümölcsösnek alkalmas (víz, villany és gáz az utcában). Érdeklõdni Parajdon a 066/240-294-es telefonszámon, Gáll család. (888)

ELADÓ 1100 m2-es telek Deményházán, a fõút mentén és Yashica fényképezõgép 4/28-80 mm-es objektívvel. Tel. 092-885-839. (923)

ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (39985)

ELADÓ U 650-es traktor, utánfutó, tárcsa, eke, borona nagyon jó állapotban. Tel. 219-167. (819)

AZ AGRO SZAKÜZLETBEN, az útlevélosztály mellett — a Kogãlniceanu u. 20. szám alatt — zöldség- és virágmag-beszerzés a legjobb hazai és külföldi fajtákból, garantált minõségben, alacsony árakon, viszonteladóknak is. Gyomirtók és növényvédõ szerek gazdag választékban. Ingyenes szaktanácsadás. Tel. 131-523. (523)

486-OS SZÁMÍTÓGÉPEK eladók teljes konfigurációban, színes monitorral, 1.150.000 lejtõl, valamint külön monitorok is, CD-írás. Tel. 094-987-504, 218-055. (165)

FIGYELEM! Megnyílt egy új, import- szélvédõket és autóalkatrészeket árusító üzlet Marosszentgyörgyön, a Fõ út 82. sz. alatt. Tel. 094-511-941, 094-625-182. (782)

ELADÓK fehér-fekete és színes televíziók. Tel. 132-751, 094-239-001. (1094)

ELADÓ natúr fenyõbõl új konyhabútor: 3 m-es szekrénysor, kihúzható asztal, 4 db karosszék. Tel. 576-605, Nyárádszereda. (1048)

ELADÓ Skoda S 100 jó állapotban. Tel. 252-833. (1183)

VENNÉK beépíthetõ telket Deményházán. Kiadó 18,60 m2-es üzlet, 17,40 m2-es helyiség Deményházán. Tel. 128-471. (1052)

ELADÓ vízipálma és egy nagy buzogányvirág. Érdeklõdni a következõ címen: Bakos Mária, Prieteniei u. 8/6. sz., Marosvásárhely. (1144)

ELADÓ Daciához utánfutó (remorka). Tel. 254-727. (1042)

ELADÓ két fotel kis asztallal, kombinált szekrény, függönykarnisok, kerítésdrót, Pegas bicikli, automata mosógép, üveges ajtó, körfûrész (cirkula). Tel. 139-482. (1025)

ELADÓ Dózsa György községben a fõút mentén 65 ár építésre alkalmas terület (gáz, villany, telefon bevezethetõ) alkudható áron. Tel. 124-398. (1020)

VESZEK régi fém- és papírpénzt, jelvényeket, képeslapokat. Tel. 133-141. (1003)

ELADÓ 1300 cm3-es, 4+1 ajtós Opel Kadett kedvezõ áron, sok cserealkatrésszel. Tel. 147-866, 16 óra után. (878)

ELADÓ 8+1 személyes Mercedes 207 mikrobusz elõnyös áron. Tel. 248-471, 16 óra után. (878)

ELADÓ száraz törökbúza Mezõcsáváson. Tel. 217-733. (891)

ELADÓ sürgõsen házi seprû és cirok. Tel. Ákosfalva 64 (Nagy). (1077)

ELADÓ sürgõsen sírhely a Fatemplomnál levõ temetõben. Tel. 254-459. (1111)

ELADOM vagy elcserélem 486 DX2-es performans számítógépemet (digitális SVGA monitor, Windows 95, Corel, Word, Révai nagy lexikon, CD-rom, CD-player, videokártya, hangkártya, 2X180 W Syntony hangfalak, billentyûzet, Compaq mouse, hat eredeti audio CD, 4 eredeti játék CD,) egy 12 sebességes vagy performánsabb versenybiciklivel, de legyen a legjobb állapotban + egy kicsi távirányításos színes televízió + 1 millió lej. Ára: 5 millió lej. Nem alkudható. Tel. 248-712. Dózsa György utca 179/B, I. emelet, 21-es ajtó. (1115)

ELADÓ 17 ár, kertnek használható föld a Mestecãniºului utca végében, a Kövesdomb közelében. Tel. 141-691. (1142)

ELADÓK elektromos orgonák garanciával. Tel. 146-508. (1167)

ELADÓ forgalomba be nem írt, 8 tonnás Csepel autó Rába motorral, elõnyös áron. Tel. 164-294. (1209)

ELADÓ újszerû állapotban nagy színes tévé, hifi-torony hangfalakkal, Nokia 2110-es mobiltelefon. Tel. 149-997, 094-249-410. (1211)

VESZEK forintot. Eladó 1987-es, 8 személyes Barkas vagy elcserélem kombi Daciával. Tel. 120-703. (1212)

ELADÓ Marosszentgyörgyön építésre alkalmas 17 ár beltelek (19X80 m). Tájékoztató ár: 3,5 millió lej/ár. Tel. 094-477-286. (1255)

ELADÓ Panasonic (52 cm-es) tévé, ebédlõvitrin, kihúzható kerek asztal, hat kárpitozott szék, 16 programos automata mosógép, Arctic hûtõszekrény (négy polcos), kihúzható kárpitozott kanapé, Rodica villanyvarrógép (bõröndös) és egyéb háztartási felszerelés. Tel. 214-912, 18 óra után. (1251)

ELADÓ 1990-es kiadású Opel Kadett 1,4 i 58 ezer km-ben, katalizátorral, új rendszámmal. Ára: 7.200 DM. Tel. 161-766. (1230)

ELADÓ 10.000 m2 (1 ha) földterület Jedden, Marosvásárhely és Nyárádszereda között. Tel. 219-003. (1237)

ELADÓ csempekályha és asztali kályha spirállal és kazánnal együtt. Tel. 125-800, 165-889. (1261)

ELADÓ két db Volga fotel, egy szabályozható, matracos, kétfiókos, 1,15X0,70 m-es gyerekágy, egy összecsukható gyerekkocsi, minden nagyon jó állapotban. Tel. 143-707. (1262)

ELADÓ fejõstehén. Torboszló 12. szám. (1259)

ELADÓ 1,2 tonna kezelt búza. Tel. 252-350, 21 óra után. (1252)

ELADÓ 24 csöves Alisun szolárium. Tel. 094-549-697. (1097)

ELADÓ kétéves husky kan. Tel. 216-242. (1264)

MÁRKÁS számítógépek garanciával, hozzáférhetõ áron kaphatók. Tel. 165-514. (1275)

ELADÓ egy szekrénysor, két fotel és egy kicsi asztal. Tel. 212-812. (1282)

ELADÓ VR 497 négyfejes Philips videorekorder. Tel. 576-090, 17 óra után. (1283)

ELADÓ kanapé két fotellel, jó állapotban, kicsi Pepsi- és Cola-üvegek ládával. Érdeklõdni: tel. 137-552, 9–11, 20–22 óra között. (1285)

ELADÓK Ford Sierra 2,3 Diesel és Renault 5 autókhoz alkatrészek. Érdeklõdni a 215-008-as telefonon. (1286)

ELADÓ élelmiszerbutik forgalmas helyen. Tel. 212-306, 094-572- 814. (1288)

LAKÁS

ELADÓ kertes ház ipari árammal, az elõtérben üzlethelyiség, 2100 m2-en; kft, szobabútor: szekrénysor, ülõgarnitúra, konyhabútor, Nyárádszereda fõterén. Tel. 576- 879. Érdeklõdni 17–22 óra között. (822)

ELADÓ azonnal beköltözhetõ ház Szentgericén. Érdeklõdni 16 óra után a 142- 545-ös vagy a 254-475-ös telefonszámon. (847)

ELADÓ kertes családi ház Marosvásárhelyen. Tel. 134-892. (859)

ELADÓ 3 szobás magánház és 75 ár telek Vármezõn. Tel. 165-369. (902)

ELADÓ kétszobás lakás közös udvaron. Irányár: 13.500 DM. Tel. 212-595. (-)

KIADÓ lakás a Tudor negyedben. Tel. 161-259. (697)

BÉRBE adok kétszobás, bebútorozott tömbházlakást. Tel. 216-087. (1207)

ELADÓ ház a Konzervgyár mellett. Tel. 252-918, 142-048. (1189)

KIADÓ egyszoba-összkomfortos magánlakás a központban. Tel. 149-798, 15-20 óra között. (1184)

KÜLÖN szoba kiadó. Tel. 143-039. (1118)

BÉRBE adok bútorozatlan tömbházlakást. Tel. 161-128, 092-408-689. (1063)

KIADÓ külön bejáratú szoba kislány részére. Tel. 120-868. (1033)

KIADÓ vagy eladó 2 szobás, telefonos tömbházlakás a November 7 negyedben. Eladó Singer varrógép, Stassfurt rádió, 42-es korcsolya. Tel. 215-900. (1013)

ELADÓ 120 m2-es emeleti lakrész kis kerttel Marosvásárhelyen; 150 m2-es, panzió típusú összkomfortos lakás nagy kerttel Szovátán. Tel. 577-789. (1009)

KIADÓ háromszobás, I. osztályú tömbházlakás közel a központhoz. Tel. 147-165. (1090)

ELADÓ 2 szobás, I. osztályú, földszinti tömbházlakás a csütörtöki piac mellett. Üzlethelyiségnek, rendelõnek stb. megfelel. Tel. 136-078. (1136)

SÜRGÕSEN eladó Marosszentgyörgyön II. emeleti, telefonos, frissen felújított, négyszobás tömbházlakás. Tel. 161-427. (1161)

I. OSZTÁLYÚ, 3 szobás tömbházlakás eladó a Tudorban. Tel. 163-176. (1168)

ELADÓ magánház a Bethlen Gábor u. 25. szám alatt. Tel. 168-582. (1171)

ELADÓ ház Marosszentkirályon. Tel. 217-767, 12 óra után. (1081)

ELADÓ ház Koronkán. Tel. 143-031. (849)

ELADÓ elõnyös áron 3 szobás tégla magánház fürdõszobával, kamrával és 10x10 méteres raktárhelyiséggel. Cím: Hídvég utca 27. szám. Tel. 094-803-294. (1107)

ELADÓ szép, csendes, összkomfortos magánház udvarral. Bármilyen magánvállalkozásra alkalmas. Marosvásárhely, Mio-riþei utca 51. szám. Tel. 132- 956, 9–18 óra között. (1104)

ELADÓ egyszobás, földszinti tömb- házlakás (felújított, I. osztályú), privatizálásra is alkalmas, a Köztársaság utcában. Ára: 11.800 DM. Tel. 094-528-242, 219-642, este. (1214)

KIADÓ bútorozott, 2 szobás tömbházlakás kábeltévével és telefonnal a Szabadság utcában. Ára: 750 ezer lej + fogyasztás/hónap. Tel. 213-503. (1215)

ELADÓ háromszobás, I. osztályú tömb- házlakás 100 millió lejért. Tel. 092-529-643. (1224)

ELADÓ Szentháromságon nagy ház 40 ár telken, gázzal, villannyal, nagy gazdasági épületekkel. Tel. 164-897. (1226)

ELADÓ 2, 3 szobás tömbházlakás, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (1225)

BÉRBE adok központi, 3 szobás, búto-rozott tömbházlakást igényeseknek. Tel. 219-003. (1237)

ELADÓ kertes ház Marosszentkirályon. Érdeklõdni naponta, szombat kivételével a 132-232-es telefonszámon. (1248)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás a Kornisán, a klinika mellett. Tel. 213-661. (1263)

ELADÓ kertes ház 15 km-re a várostól. Tel. 213- 129, du. (1265)

ELADÓ családi ház, elöl üzlethelyiséggel (mészárszék) húsfeldolgozó kft-vel együtt, Marosvásárhelyen. Érdeklõdni naponta 8-16 óra között a 126-900-as telefonszámon. (1267)

SÜRGÕSEN veszek I. osztályú garzont vagy 2 szobás tömbházlakást. Tel. 254-528. (1269)

ELADÓ magánház közös udvaron az Arany János utcában. Tel. 166-842. (1271)

SÜRGÕSEN eladó emeletes, manzárdos faház Búzaházán. Alap: 9x5 m2 + 10 ár telek. Tel. 128-141. (1273)

ELADÓ ház a Kishegyszõlõ u. 4. sz. alatt. Érdeklõdni a Dobrogeanu Gherea u. 59. sz. alatt. (1277)

ELCSERÉLEM IGL-s, megvásárolható, 3 szobás tömbházlakásomat 2–3 szobás IGL-s házra. Tel. 161-386. (1280)

HÁROMSZOBÁS lakrész eladó. Tel. 210-204. (1287)

ELADÓ elsõ emeleti garzon, vagy elcserélem 2 szobásra vagy földszinti garzonra. Tel. 212-306, 094-572-814. (1288)

ELVESZETT

ELVESZETT egyéves óriás schnauzer kan a Budai negyed környékén. Megtalálója jutalomban részesül. Tel. 137-488 vagy 092-467-963. (1181)

ELVESZTÕDÖTT Dacia Nova és Lada Samara forgalmija és személyes akták. Magas jutalom a megtalálónak. Tel. 166-427, 094-692-895, 130-668. (1023)

TÁRSKERESÉS

Szórakozni szeretnél az országban meg külföldön? Ajándékozó úriember várja leveled, magyar, román vagy német nyelven. Cím: Májai Árpád, Hugenottenalle 155, Neu-Isenburg 63263, Deutschland. (1134)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (391)

KÖLCSÖNZÖK különleges menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral. Tel. 145-069, 092-498-358. (910)

JAVÍTOK automata mosógépet. Tel. 249-378. (1014)

KIADÓ központi üzlethelyiség. Tel. 163-525, 094-898- 898. (411)