|
LII. évfolyam 31. (14387) |
2000. február 8., kedd |
Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen.
Fekete-fehér, igen-nem – lassan így néz ki az idei tanév, amelyben végül is a NEM veszi át az uralkodó szerepet. A három hétig tartó téli szünidô után mindössze kéthetesre zsugorodott a felmérési idôszak, amelynek során felsôbb utasításra nem kellett megterhelni a szegény diákokat. No, nem is terhelték meg ôket, hisz a harmadik héten kitört a tanügyiek sztrájkja. Aztán a szünidô következett, ami szépen elaltatta a kedélyeket. Történt ugyan egy halvány tárgyalási kísérlet a szakszervezet és a kormány képviselôi között, ami azonban semmi érdemleges eredménnyel nem járt.
És tegnap, ahelyett, hogy végre benépesedtek volna az iskolák, folytatódik a sztrájk. Néhány kivételtôl eltekintve szüneteltetik a munkát azok a tanügyiek is, akik nem szakszervezeti tagok, illetve alá sem írták a csatlakozási nyilatkozatot. A pedagógusok joggal nem engednek a 21-bôl. Mert visszamenôleg és elôre is törvényes jogaikat követelik, az 1998-ról elmaradt bérhátralékot, a megígért tavalyi 13. fizetést, az ágazati alapbér emelését, a központi költségvetésbôl járó részesedést. Tegyük hozzá, nagy részben törvény által szentesített jogokat, mert mint állampolgároktól, tôlük is elvárják a törvények tiszteletben tartását. És akkor miért lenne kivétel a kormány? Az államra talán nem vonatkoznak a jogszabályok? És meddig lehet még hazudozni, eltekinteni a törvény betûjétôl? A kialakult áldatlan helyzet ellenére, nagy buzgóságot arra nézve, hogy minél hamarabb feloldódjon a konfliktus, ma sem tapasztalni. A jelek szerint a miniszter "lemondásdija" sem hatja meg az állampénzek kezelôit. S miközben a kezdeti nagy tamtam után szépen elhallgatják a sztrájkot, elfolyik a drága idô is. A tanév legsûrûbb, legértékesebb idôszaka, amely alatt a korábbi években a tantárgyversenyekre folyt a készülôdés. Most nem készül senki semmire. A diákok sem. A kisérettségire, érettségire való elôkészítô tanórák és konzultációs órák helyett, ami a jelek szerint a szülôkön kívül immár senkit sem érdekel, a nagyobb diákok kávézóról kávézóra, bárról bárra, a kisebbek az utcán vagy naphosszat a tévé elôtt töltik a napot. Hogy tanulhatnának, olvashatnának is ez idô alatt, százból talán egy-kettô meg is teszi, a többi pedig élvezi a semmittevést. Állítólag pótolni fognak, de nagyon kétséges, hogy ez maradéktalanul sikerülni fog. Persze a kényszerszünetekkel tarkított tanév miatt nem lesznek kisebbek a követelmények egyik megmérettetésen sem, a tanárok teljes szigorral bírálják majd el a soványabb tudást.
De ne felejtsük el, ha ennek a fiatalságnak elege lesz a felnôttek játékából, megtörténhet, hogy ôk is sztrájkba lépnek, a tanuláshoz való jogukért például, vagy azért, hogy a meg nem tartott órák anyagát vegyék már ki a kisérettségi és az érettségi tételek közül, vagy hogy ezek után már töröljék is el azokat a fránya vizsgákat. És akkor ezzel már vége is lesz az évnek.
De addig is, a kormány szépen, komótosan kivár, hadd gyûljön egy kis pénz, hisz a sztrájk alatt nem fizetik azokat, akik beszüntették a munkát. És nem fogy a tüzelôanyag, a villányáram és a víz sem az iskolákban. Még kvóta sem! Tessék csak elgondolni, micsoda megtakarítás! De vajon megéri, ha fogy viszont valami egyéb a kormány, a szakminisztérium és – bár igazuk van – a pedagógusok hitele is. És fogy gyermekeinkben a remény, hogy ezt az országot és annak vezetését komolyan vegyék.
Telt ház volt szombaton a bikafalvi Vadrózsa vendéglôben. Itt tartotta bôvített vezetôségi ülését a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt (RMSZDP). A meghirdetett tanácskozásra fôleg Hargita megyébôl jöttek el, de képviselve volt Arad, Szatmár, Maros megye is. Részt vett Kis Kálmán elnök, Harkó Antal és Molnár István alelnökök. A tanácskozás két kérdéskört érintett: egyik a helyhatósági választásokon való minél sikeresebb részvétel, a másik a vállalkozók összefogása volt. Ezért tervezik, hogy minden megyében létrehoznak egy-egy úgynevezett tôkefelajánló és gazdasági fejlesztési irodát.
Szociál-neoliberális középpártnak nevezte Kis Kálmán a Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártot, amely mint mondta, céljául a jogállamiság fejlesztéséért, a gazdasági fellendülésért, a szociális piacgazdaságért, illetve a romániai magyarság jogainak érvényesítéséért való harcot tûzte célul maga elé. Dogmájuk a modern neoliberális eszmékre épül, mondta az elnök, de nemcsak szabadelvû párt, hanem szociális színezetû is, amely nem a múltba fordul, hanem a következô ezer évre figyel. Fellép azon népes társadalmi réteg, a munkanélküliek, a perifériára szorultak érdekében, akiket a rendszer csôdje termelt ki.
A társadalmi igazságosság, méltányosság, teljes szabadság, emberhez méltó élet szerepel programjukban. Figyelemmel kíséri, befolyásolni próbálja a piacgazdaságra való átmenetet, mert egy erôs középosztály kialakulásával érhetô el gazdasági fellendülés. Ehhez azonban megfelelô törvényekre lenne szükség: profittörvény, a szabadverseny törvénye, kereslet-kínálat törvénye stb.
Ugyanakkor az RMDSZ mellett, alternatívát szeretnének nyújtani a romániai magyaroknak, választási lehetôséget adni az "apátiába esett" választópolgároknak. A romániai magyarság problémáinak megoldására, mondta, nem egy mindent átfogó érdekképviseletre van szükség, hanem olyan erôs pártokra, amelyek a gazdasági fellendülés lehetôségeinek megteremtésével képviselik érdekeiket. Azért fordítanak kellô figyelmet a helyhatósági választásokra, mert véleményük szerint nem szabad elszalasztani a lehetôségét, hogy bele tudjanak szólni a következô négy év politikájába. A választópolgár sínyli meg, ha nem rátermett emberek jutnak be a helyhatóságokba.
Az oldott légkörben folytatott tanácskozáson a felszólalók, köztük Molnár István alelnök hangsúlyozták: az RMSZDP politikai párt, amely országos kitekintésben foglalkozik a politikai, gazdasági és egyéb kérdésekkel. Létfontosságúnak tartják az RMSZDP-t a "romániai magyarság belsô politikai életében" , mert 10 év sikertelenség után "az egyetlen reális alternatíva, jó irányba forduló lehetôség, a járható kiút a jelenlegi siralmas helyzetbôl". Molnár szerint az elmúlt tíz év sikertelen politikájában "egy olyan érdekvédelem sajátította ki a jogot, amely sikertelenséget sikertelenségre halmozott", azonban a szabaddemokraták "megteremtik a gazdasági fellendülést, a létfontosságú konkurenciát, a reális többpártrendszert a magyar közösségen belül, amelyben számonkérési és büntetési lehetôség is van a választópolgár kezében, s nem csak a nagy magyar egység miatt megy el szavazni". Kijelentette: nem a nemzeti öntudatra kell alapozni, hanem az elvégzett munkára. Ezáltal munkára kényszerítik a másik politikai erôt is. Nem akarunk okosabbak lenni senkinél, mondta, nem a romániai magyarságot, csak a saját tagságunkat akarjuk képviselni. S szeretnénk, ha a helyhatóságokba olyan emberek jutnának be, akik "már szagoltak puskaport".
Véleménye szerint az RMDSZ "nem szereti a konkurenciát", emiatt tûnt el a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrat a Párt is. Bár eleve támadják, utalt a Verestóy Attila szenátor nyilatkozatára, hangsúlyozta, vállalják a megmérettetést, s nem hagyják magukat csak úgy elnémítani. Bár nem lesz könnyû dolguk, mert a "kialakult politikai elit körömszakadtáig védi majd a pozícióját".
– hangzott el a továbbiakban. A jelenlevôk a vállalkozók szempontjából közelítették meg a problémát, s ismertették a hitellehetôségeket és formákat. A kis- és középvállalkozók érdekében akarják létrehozni a "tôke- felajánló és gazdasági fejlesztési irodákat", amelyek a vállalkozókat érdeklô adatbázis mellett üzleti tevékenységi sablonokat, tanácsadást biztosít a vállalkozóknak. A vita során a tanácskozás gyakorlatias, a vállalkozók problémáit részleteiben tárgyaló mederben folyt le. Felvetôdött, hogy a nagy állami vállalatok adósai az államnak, s az a kis- és középvállalkozók bôrén hajtja be ezt az adósságot. Ha a polgár elégedett, rend van, békesség és nyugalom. Az Európai Unió megértette ezt, s olyan befektetési programokat dolgoztak ki, melyek a kis- és középvállalatokat támogatják. A külföldi beruházók azonban egy idô után rájöttek, hogy elsikkad a pénzük, s nem bíznak Romániában. Az RMSZDP ezért módszereket akar kidolgozni a biztonságos beruházásokra, s ezért akarja létrehozni a fejlesztési irodákat, amelyek egyebek mellett felmérik, melyek azok a cégek, ahová érdemes befektetni.
Konklúzióként megfogalmazták, hogy terveik eléréséhez helyhatósági és parlamenti képviseletre van szükségük, s mindenhol lesznek jelöltjeik, ahol támogatottságuk folytán sikert érhetnek el.
A téli iskolai vakáció véget ért, de a pedagógusok hétfôn azonmód folytatták januárban megkezdett általános sztrájkjukat.
A sztrájkolók az általános iskolai pedagógusok alapfizetésének megkétszerezését, 1,5 millió lejre (80 dollár) emelését, a tavalyelôtti fizetésemelési különbözetek és a tavalyi 13. havi bér kifizetését, valamintaz oktatásra fordított költségvetési ráfordításnak a GDP 4 százalékára való növelését követelik.
Hétfô délben az érdekvédelmi szervezetek még nem tudták, hány pedagógus csatlakozott a sztrájkhoz. Hírek szerint Románia néhány megyéjében csak részleges volt a sztrájk.
A fôiskolák és az egyetemek tanárai is támogatják az általános iskolai pedagógusok tiltakozó akcióját, de érdekvédelmi vezetôik közölték: február végéig várnak, hogy a kormány eleget tesz-e a követeléseknek. Ha az új költségvetésben nem jelenik meg igényeik kielégítésének lehetôsége, az egyetemek tanszemélyzete is meghatározatlan idejû általános sztrájkba kezd, amelyhez reményeik szerint a fôiskolai és egyetemi diákság is csatlakozik majd.
Felfüggesztették hétfôn megkezdett általános sztrájkjukat a pénzügyi és vámtisztviselôk.
Sebastian Vasile, az ágazat érdekvédelmi szervezetének (UFSVR)fôtitkára hétfô délelôtt bejelentette, hogy a szakszervezet elrendelte a munkabeszüntetés felfüggesztését, miután az UFSVR-vezetés és Decebal Traian Remes pénzügyminiszter megállapodott egymással, vagyis a pénzügyminiszter megígérte, hogy a kormány csütörtöki ülésén napirendre tûzik a pénzügyi és a vámtisztviselôk státusára vonatkozó jogszabálytervezet jóváhagyását.
A határozatlan idôre meghirdetett általános sztrájk a pénzügyi és vámhivatalokban csupán néhány órát tartott.
Az ágazat érdekvédelmi vezetôi kilátásba helyezték: ha a pénzügyminiszter és a kormány ezúttal sem tartja be szavát, péntektôl folytatják a sztrájkot.
A pénzügyi és vámtisztviselôk a jogállásukra vonatkozó jogszabály hatályba léptetése mellé 40 százalékos fizetésemelést is követelnek. Az ezzel kapcsolatos tiltakozást tulajdonképpen még tavaly decemberben elkezdték, de ötnapi sztrájk után egyszer már felfüggesztették a munkabeszüntetést.
Az elkobzott romániai ingatlanok és vagyontárgyak visszaadását, a jogtalanul megsértett tulajdonviszonyok helyreállítását követeli hétfôn nyilvánosságra hozott nyilatkozatában a Zilahi Közéleti Fórum. A Fórum jeles egyházi személyiségek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) neves politikusainak részvételével vasárnap Zilahon tartotta összejövetelét. A résztvevôk által elfogadott állásfoglalást aláírta a többi között Tôkés László református püspök, Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ-szervezet elnöke és Vida Gyula, a képviselôház gazdasági-pénzügyi bizottságának elnöke.
Az MTI bukaresti irodájához hétfôn eljuttatott nyilatkozat rámutat: a romániai magyar közösség és ezen belül az egyházak, valamint az RMDSZ, mint érdekvédelmi szervezet alapvetô célkitûzése a tulajdonjog és a tulajdonviszonyok helyreállítása, a jogtalan, igazságtalan módon elkobzott ingatlanok, vagyontárgyak visszaadása.
A nyilatkozat aláírói arra a kérik Románia kormányát, hogy saját hitele érdekében is átfogó módon rendezze az ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, beleértve az egyházi ingatlanokat is. "Az átfogó jogi rendezésen túlmenôen elvárjuk – hangsúlyozta a nyilatkozat –, hogy a meglévô hatályos jogszabályokat tartsák tiszteletben és rendelkezéseiknek azonnali hatállyal szerezzenek érvényt, jelesül a 83/1999-es sürgôsségi kormányrendeletnek, mely ugyan visszaszolgáltatja a zilahi református egyház ingatlanát, nevezetesen a Kálvineum mûvelôdési házat, de a tényleges birtokba helyezés nem történt meg".
Végül a Zilahi Közéleti Fórum nyilatkozata arra kéri az RMDSZ-t: használjon fel minden politikai eszközt arra, hogy az egyházi ingatlanok is visszakerüljenek jogos tulajdonosaik birtokába. S ebben a vonatkozásban kiemelt helyen kell szerepelnie a mintegy 350 éves múltra visszatekintô Zilahi Református Wesselényi Kollégium elkobzott épülete egy évtizede húzódó ügyének is.
(MTI) – A Human Rights Watch nevû New York-i székhelyû emberi jogi szervezet legfrissebb adatai szerint a Jugoszlávia elleni tavalyi NATO-légihadjárat alatt 90 elkülöníthetô incidens során összesen mintegy ötszáz polgári személy vesztette életét.
A Human Rights Watch adatai a polgári áldozatok számát lényegesen alacsonyabbnak (20-30-nak) feltételezô NATO-adatok, illetve a jóval magasabbnak (1200- 5000-nek) mondó jugoszláv kormányadatok között helyezhetôk el. A szervezet emberei tavaly augusztusban, háromhetes körútjukon 91 településre látogattak el a harcok által érintett térségben, és 42 olyan helyszínt tekintettek meg, ahol halálos polgári áldozatok voltak.
A Human Rights Watch szerint a NATO nem tett meg mindent annak érdekében, hogy elkerülje a polgári lakosság veszteségeit, és túl gyakran választotta ki úgy a célpontokat, hogy elfogadhatatlan kockázatnak tette ki a civileket. Az atlanti szövetség magatartása a szervezet megítélése szerint megvalósította a nemzetközi humanitárius jogsértés kritériumait.
A New York-i szervezet adatai szerint május 13-ig, amikor is az amerikaiak (mellesleg a britekkel ellentétben) beszüntették az úgynevezett fürtös bombák alkalmazását, mintegy 150 polgári halálos áldozatot követeltek az ilyen bombák. A jelentés arra is kitért, hogy az amerikai hadvezetés csak azután tért át a hidak elleni éjszakai légitámadásokra, hogy a nappali hídbombázások több polgári személy halálát okozták.
Lord Robertson, a NATO fôtitkára üdvözölte a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet jelentését, mint ami újabb adalékokkal támasztja alá a szövetség tavalyi légihadjáratának indokoltságát Jugoszlávia ellen. A HRW 79 oldalas jelentése szerint a NATO erôi nem jártak el kellô körültekintéssel a légicsapások során, ezért 90 incidensben mintegy 500 polgári személy vesztette életét. Sokszor elôfordult, mondta Kenneth Roth, a szervezet vezérigazgatója, hogy a "a NATO célpontok kiválasztása elfogadhatatlan kockázatoknak tette ki a polgári lakosságot".
A NATO fôtitkár válaszul kiadott nyilatkozata szerint a HRW jelentése is "hozzájárul ahhoz, hogy a közvélemény jobban megértse Milosevic (jugoszláv elnök) etnikai tisztogatási és regionális destabilizálási politikájának minden következményét". A NATO sajnálja, hogy akár egyetlen polgári áldozata is volt a háborúnak, de ezek "a nem szándékos incidensek nem is hasonlíthatók a Milosevic csapatai és félkatonai egységei által a polgárokkal szemben alkalmazott módszeres és elmondhatatlan erôszakhoz". A fôtitkár nem foglalt állást a számokat illetôen, de arra is emlékeztetett, hogy mind a HRW, mind az EBESZ jelentése szerint a szerb erôk jogtalanul állítottak polgári személyeket emberi pajzsul katonai célpontok elé, ezáltal is növelve a polgári áldozatok számát.
Robertson ezúttal is leszögezte, hogy a NATO csak türelmes és eredménytelen diplomáciai erôfeszítések után, végsô megoldásként nyúlt a fegyverekhez, mindvégig aggályos gonddal ügyelve arra, hogy ne okozzon károkat a polgári lakosságnak és tiszteletben tartva a nemzetközi humanitárius elôírásokat. Mint ilyen, ez a történelem egyik legpontosabban kivitelezett hadjárata volt – fejezôdik be a NATO fôtitkár nyilatkozata.
Nem szeretnék parazsat gyûjteni a fejemre, s nem szeretném senkinek a haragját magamra vonni (a Kelemen Hunorét sem, s névtelenül telefonálgató jóakarómét sem), mégis, vállalva a kockázatot, fel kell tennem a kérdést: amikor tíz évvel ezelôtt az RMDSZ megalakult, nemde a romániai magyarság érdekvédelmi szervezeteként alakult meg? Az rendjén van, hogy magára kellett öltenie a politikai párt köntösét, de ilyenként is a legfontosabb feladata, küldetése a romániai magyarság érdekeinek védelme. Ezért alapították. Ez ad értelmet létének. (Másképp akár a Bélyeggyûjtôk vagy a Csincsillatenyésztôk Pártja is lehetne.) S ezt kell (kellene) szem elôtt tartania minden tisztségviselônek, szenátornak, képviselônek, államtitkárnak, megyei és városi tanácsosnak.
Igaza van Kelemen Hunornak, a Kárp-ügy nem politikai ügy. De magyar ügy, s ezért az RMDSZ-nek beleszólási joga, sôt kötelessége van. (Az sem politikai ügy, hogy Marosvásárhelyen a mûvelôdési intézményekben lassan már egyetlen magyar sem lesz!?) Lehet, hogy Kincses Elôd a Kárp-ügy megítélésében tévedett, hibás következtetéseket vont le, de abban nem tévedett, azt nagyon jól látja, hogy egy megyei RMDSZ-elnöknek igenis hallatnia kell a szavát minden olyan ügyben, amelyben magyar embereket vagy a magyarságot sérelem éri. És bármilyen furcsának tartja Kelemen Hunor, minden tisztségviselônek egyeztetnie kell(ene) a (helyi, területi, országos) RMDSZ-szel, amikor fontos közösségi ügyekrôl, döntésekrôl van szó (még ha azok látszólag egyéni ügyek is, és nem politikaiak!).
Nem ô küzd szerepzavarokkal, hanem azok, akik bármilyen funkcióba kerülve elfelejtik, hogy kik és miért küldték oda ôket.
Fülöp Géza
Kincses Elôd, a Maros megyei RMDSZ elnöke eddigi kimagasló sikereihez mérhetôen újfent sikert sikerre halmozva politizál. Ehhez szívbôl gratulálok Elnök úrnak és hasonló sikerekben gazdag esztendôt kívánok számára.
A Krónikában és a Népújságban megjelent szövegével kapcsolatosan kénytelen vagyok néhány pontosítással élni:
1. Még viccbôl sem állítottam soha, hogy a kolozsvári Nemzeti Színház, a kolozsvári Magyar Színház vagy a Craiovai Nemzeti Színház 1990-ben kinevezett igazgatói életfogytiglan igazgathatnak. Az általam a Népújságban mondottakból nem hiszem, hogy logikailag erre a következtetésre lehet jutni, bár azt sem tartom kizártnak, hogy Kincses Elôd nem a formális logika szabályai szerint jutott erre a messzire mutató következtetésre. Egyébként a három fent említett színházzal kapcsolatos információkkal bármikor állok Kincses Elôd rendelkezésére.
2. Kovács András Ferenc ideiglenesen töltötte be a mûvészeti aligazgatói tisztséget. A versenyvizsga után bármelyik résztvevônek alkalma volt fellebbezéssel élni. Ez nem történt meg, s ezért értetlenül figyelem Kincses Elôd kései reakcióját.
3. Rosszul gondolja Kincses Elôd: szerintem az általa említett politikusok egyike sem küzd szerepzavarral. Fölöslegesnek tartom a vita másokra való kiterjesztésének szándékát.
4. Kárp György esetében sincs szó puccsszerû felmentésrôl. Ez csupán Kincses Elôd értékelése, amit megítélésem szerint a jogszabályok "jószándékú" értelmezése is bebizonyít.
5. A Marosvásárhelyi Filharmóniát ebben a kontextusban nem célravezetô emlegetni, mert az nem tartozik a minisztérium fenntartásába. Az ott történtek a megyei tanács hatáskörébe tartoznak, tehát Kincses Elôd az érdekérvényesítéssel Marosvásárhelyen kell sikeres munkát végezzen.
Kelemen Hunor
A segesvári téglát és kerámiatárgyakat termelô Siceram alanya lehetne a privatizációs folyamatok egyik sikersztorijának.
1993-ban az akkori vezetôség összeállította a szükséges iratcsomót, tulajdonukba íratták a gyárhoz tartozó telkeket, rá egy évre újabb iratcsomót állítottak össze, majd 1995-ben a teljes részvénycsomagot felvásárolták a dolgozók és a gyár volt alkalmazottai. A vásárlást csak annyiban korlátozták, hogy kizárólag jelenlegi és volt alkalmazottak vásárolhattak részvényt, nem számított a régiség, de még a beosztás sem. A minimálisan megvásárolható részvénycsomag 66,6 részvény volt, míg a felsô határt 12.000 részvénynél húzták meg. A volt alkalmazottak 2000-nél több részvényt nem vásárolhattak.
Mindenki a lehetôségeihez mérten vásárolt részvényeket, és a privatizáció befejeztével közgyûlésen vezetôséget választottak, a gyár meg nyereségesen termelt és évente jelentôs osztalékkal lepte meg a tulajdonosokat. A mandátum lejártával újabb közgyûlést hívtak össze 1999. június 16- ára.
A privtizáció során egyeseknek mégis sikerült jelentôs részvénycsomagra szert tenniük. Közülük a történet szempontjából csak néhányan érdekesek: Sbarcea Florian és felesége (együtt több mint 22%), Pora Marcel és Neag Nicolae (egyenként majdnem 10-10%), és Oprea Nicolae, aki már nem a Siceram alkalmazottja, ugyancsak 10%-nyi részvényt vásárolt fel az alkalmazottaktól. Sbârcea Florian, a korábbi mûszaki igazgató így meséli a történteket:
– A közgyûlés elôtt keresett meg Oprea (aki bizonyos pilótajátékok mûködtetése után az alkalmazottak nyomására még 1992-ben távozott a gyártól), kérte tôlünk: hadd lehessen ô is igazgatótanácsi tag. Mi beleegyeztünk, hiszen volt 10%-a, így a közgyûlésen, ha jól emlékszem, éppen a feleségem javasolta ôt és a "közgyûlés" ezzel beválasztotta ôt az igazgatótanácsba.
Ez az igazgatótanács, a statútumnak megfelelôen, tagjai közül választott igazgatót. Úgy tûnik azonban, az addig Pora Marcelból, Neag Nicolaéból és Sbârcea Florianból álló vezetôhármasban sikerült oly módon diverziót kelteni, hogy azok a zárt ülésen ugyan mindannyian leadták voksukat Oprea mellett, ám egymás ellen szavaztak. A közgyûlés eredményeként tehát a legtöbb szavazatot Oprea Nicolae kapta, aki így a Siceram igazgatója lett. A különbözô forrásokból származó, nem egybehangzó nyilatkozatok csak annyiban egyeznek meg, hogy egy gyári munkás, Opris Marius, törvényszéki úton megtámadta a közgyûlés azon határozatát, amely Opreát igazgatónak választotta, mondván: Opreának van egy cége, a Fabiola Kft., amely építôpari anyagokat forgalmaz és egyebek mellett állandó ügyfele a Siceramnak. Az egyik felet támogatók azt állítják, Oprea, amint igazgatóvá vált, igyekezett a Fabiola adósságait tisztességtelen módon törleszteni a Siceram fele, a másik felet támogatók pedig váltig állítják, hogy a frissen kinevezett Opreaolyan ügyeket piszkált meg, amelyeknek titokban kellett volna maradniuk, hogy a korábbi vezetôséget ne feketítsék be: ezért volt útban. A per felvételekor a bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette Opreát igazgatói minôségébôl, mindaddig, míg az ügyben végleges döntés nem születik. Ezt az ideiglenes döntést a legrövidebb idô alatt bevezették a kereskedelmi céglajstromba, majd a július 6- án a közjegyzônél hitelesített statútum- módosító iratot is letették a hivatalban, amelynek alapján már Oprea felfüggesztését jegyezték egy nappal késôbb. Az ügyet csak bonyolítja, hogy az ideiglenes felfüggesztés bejegyzésével egy idôben a felfüggesztést megfellebbezô Oprea keresetének helyet adtak, ám e törvényszéki határozat bejegyzésére már csak egy további nappal késôbb került sor. Mi több, idôközben a kereskedelmi kamarához kiküldött bíró úgy döntött, hogy az ügy végleges rendezéséig nem változtatnak a céglajstromba bejegyzett igazgatótanácson, vagyis szentesítette az Oprea nélküli igazgatótanácsot, amely ezúttal Sbârea Floriant választotta meg igazgatónak. Ez utóbbi "csonka igazgatótanács" újabb közgyûlést hívott össze, július 27-ére, majd miután per pert követett és minden bírósági határozatot fellebbezések, november 3-ára egy újabbat. Közben Oprea kereseteinek a törvényszék és a táblabíróság sorozatosan helyet adott, hiszen az 1990. évi 31-es, cégek mûködésére vonatkozó törvény közgyûléseket szabályozó tucatnyi elôírása között könnyen lehet olyan kitételeket találni, amelyek alapján egy közgyûlés formailag megfellebbezhetô. A másik fél pedig elszánt, mindaddig újabb és újabb közgyûléseket hív össze, amíg bírósági úton valamelyiket csak jóváhagyják, annak tudtával, hogy a közgyûléseken immár egyhangúlag az Oprea nélküli igazgatótanácsok választatnak meg.
A lehetôségek szinte kimeríthetetlenek
A bírósági eljárás – perek, perújrafelvételek, határozatok és az azokat felfüggesztô határozatok – mellett különbözô bejelentések és kérések nyomán már a gazdasági rendôrség és az ügyészség is eljárást indított. Igaz, a rendôrség, arra hivatkozva, hogy az ügy nem tartozik az ô hatáskörükbe, viszonylag könnyen elintézte, míg az ügyészség által folytatott kivizsgálás és az annak keretében elrendelt, Stoica Ioan könyvvizsgáló által vezetett könyvszakértôi vizsgálat még folyamatban van. Ez utóbbi hivatott eldönteni, hogy történt-e hivatali visszaélés a Sbârcea Florian által vezetett igazgatótanácsban. Támadás érte egyébként a Céglajstromozási Hivatalt is, a Belügyminisztériumba eljuttatott beadvány pedig már senkit sem lep meg. Az egyre terebélyesedô iratcsomó lapozása közben az érdeklôdô aligha kerül közelebb az igazsághoz, pálcát törni valamelyik fél mellett meg egyenesen meggondolatlanság volna. Annyit lehet tudni bizonyosan, hogy érdemes kivizsgálni a Siceram tôkéjével mûködô, a vádaskodó fél által "élôsködô cégeknek" nevezett leányvállalatok ügyeit, nem folyik-e tulajdonképpen tôkeelszivárogtatás ezeken keresztül.
Másfelôl nem hitelt érdemlôek az Oprea által terjesztett híresztelések, miszerint a Siceram a csôd szélén állna, és hogy tömeges elbocsátásokra került sor, hiszen a segesvári munkakamara adatai szerint az alkalmazottak száma csak a megszokott módon változott és arról szó sincs, hogy "gyalázatos fizetésekkel" szúrnák ki a dolgozók szemét. (Jelenleg a hazai piacon vannak megrendeléseik és véglegesítés elôtt áll néhány külföldi szerzôdés is. A Koszovóba küldendô téglákról szóló szerzôdés esetében például már csak az uniós támogatásra várnak.)
Az iratcsomó tüzetes vizsgálatakor nyilvánvalóan látszik, hogy az egyébként függetlenként feltüntetett Opris Marius nem csak igen fejlett igazságérzetétôl vezettetve kezdett el pereskedni, hiszen egy röpke számítást végezve már legalább félmillió lejébe került az egész. Ekkora összeget pedig még kétmillió lejes fizetése mellett is csak igen indokolt esetben költ el egy munkás.
Ami a kiküldött bírót illeti, az a döntése, miszerint nem engedi, hogy kéthetenként igazgatóváltásra kerüljön sor a Siceramnál, a Manpel esetére gondolva csak jónak tûnhet, még akkor is, ha ezt követôen azzal vádolható, hogy egyik felet támogatja. Döntését egyebek mellett az is igazolja, hogy a Siceram tavaly két kitüntetést is kapott. Egyiket, egy második díjat, az 1998-ra vonatkozó tevékenységét értékelve, a Maros megyei kereskedelmi kamarától a nagy cégek kategóriájában. Tavaly ôsszel az ágazatban legjobbnak ítélte ôket a Kis és Közepes Vállalatok Országos Bizottsága, a kitüntetéssel járó diplomát pedig maga Emil Constantinescu elnök nyújtotta át. E két kitüntetés bizonyítja, hogy a korábban Pora Marcel által, Sbârcea Florian és Neag Nicolae segítségével vezetett gyár képes eredményeket felmutatni és feltételezhetô, hogy ugyanez a három igazgató továbbra is képes jól irányítani a gyárat, még akkor is, ha tavalytól hármuk közül Sbârcea vált vezérigazgatóvá. A gyár a tavalyi év folyamán 1,3 milliárd lej nyeeséget osztott ki a részvényesek között, 1 millió dollár értékben exportált és 2000-re az exportból származó bevételekbôl 700000 dollárt szándékoznak beruházni.
A jelenlegi vezetôség elszánt és amennyiben a helyi igazságszolgáltatásban csalódnak, hajlandóak a cég székhelyét is elköltöztetni, hogy más megye bíróságához kerüljön az iratcsomó.
Ugyancsak a jelenleg is Sbârcea Florian által vezetett igazgatótanácsot támogatja a szakszervezet, amelynek vezetôje, Zablau Dorin, levélben kérte a Céglajstromozási Hivatalt: ne engedje, hogy ingataggá váljon a Siceram helyzete. Érvei között szerepelt az is, hogy az elmúlt 9 évben nem volt nézeteltérés az alkalmazottak és a vezetôség között, nem csökkent a munkahelyek száma, sôt a létrehozott leányvállalatok által még növekedett is. Ezzel szemben –írja a szakszervezeti vezetô – "amennyiben Oprea Nicolae lesz az igazgató, munkakonfliktust kezdeményeznek, hiszen Oprea egy szélhámos, aki a beosztottaival való nézeteltérés miatt kivert kutyaként távozott 1991-ben a gyárból."
Kívülállóként nehéz eldönteni kinek van igaza, az is megtörténhet, hogy mindkét fél egyéni érdekektôl vezettetve cselekszik. Egyelôre úgy tûnik, az igazságszolgáltatás Sbârcea Florian pártján áll, de míg a szakértôi véleményezés nincs meg, illetve amíg a végleges bírósági döntés nem születik meg, addig fenntartásokkal kell kezelnünk az ügyet. Sajnos fennáll az a veszély – és nem elôször történne meg –, hogy míg a két fél a koncon marakodik, addig a szóban forgó gyár gazdaságilag tönkremegy.
Augusztusban látott napvilágot a Hivatalos Közlöny hasábjain a kórházak megszervezésére, mûködtetésére és finanszírozására vonatkozó törvény, amely elôírja, hogy egy éven belül az Egészségügyi Minisztériumnak meg kell tennie minden intézkedést annak érdekében, hogy a közkórházak az elfogadott jogszabály elôírásainak megfelelôen mûködjenek.
Ebbôl kiindulva a megyei és városi kórházigazgatóságon arra kerestük a választ, hogy hogyan készülnek a marosvásárhelyi egységek a változásra, az átalakulásra. Ezt megelôzôen pedig talán nem érdektelen áttekinteni, hogy milyen újdonságokat hoz a törvény.
A jogszabály kimondja, hogy a kórházak olyan ágyakkal ellátott köz- vagy magán egészségügyi egységek, amelyek önálló jogi személyiségként egészségügyi szakellátást nyújtanak.
Mind az általános, mind a szakkórházak külön osztályokat mûködtethetnek a heveny, illetve a krónikus betegséggel beutalt betegek számára. Ezenkívül járóbeteg-szakrendelést is elláthatnak.
Az egészségügyi mûködési engedély megszerzését követôen a kórházak az akkreditálásukat kell hogy kérjék, amit az országos bizottságtól csak akkor kapnak meg, ha a specialitásuknak megfelelô színvonalon minôségi szolgáltatásokat nyújtanak.
Az akkreditálás során a megfelônek talált egységeket a személyzet szakmai hozzáértése, a mûszerezettség és felszerelés, valamint az országos bizottság által megállapított egyéb feltételek alapján rangsorolják.
Alapításuk, átszervezésük, felszámolásuk az Egészségügyi Minisztérium engedélyével mehet végbe. Megszervezésük és mûködtetésük az alábbi tevékenységi területeknek megfelelôen történik: diagnózis és kezelés, beteggondozás, mendzsment. E felosztásnak megfelelôen a kórházakat 3-7 tagú vezetôtanács fogja irányítani, amelyet a tulajdonos nevez ki. Az operatív vezetôség vezérigazgatóból, az orvosigazgatóból, a beteggondozást irányító asszisztens-igazgatóból, valamint az adminisztratív, pénzügyi és könyvelési igazgatóból áll. Ezeket a tisztségeket, amelyek a szerzôdésben megszabott idôre szólnak, versenyvizsga alapján lehet betölteni. Azokban az egységekben, ahol tudományos kutatómunka, illetve az országos egészségügyi programok valamelyike folyik, e tevékenységeknek megfelelôen bôvül a vezetôség.
Mind a köz-, mind a magánkórházak a pénzügyi önállóság elve alapján fognak mûködni önálló költségvetés alapján. A bevételi források az elvégzett egészségügyi szolgáltatásokért a biztosító pénztártól járó jövedelembôl, az állampénztárból, a helyhatóságoktól, az egészségügyi beruházás érdekében kötött társulásokból, adományokból és szponzorálásokból, magán- és jogi személyektôl származhatnak
Állami alapokból az országos egészségügyi programok lebonyolítását, építkezéseket, épületek felújítását, a kórházak nagy teljesítményû gépekkel, mûszerekkel való felszerelését finanszírozzák. A biztosítási pénztárakkal kötendô keretszerzôdést az országos pénztár és az orvosi kollégium dolgozza ki, s a kormány hagyja jóvá.
Az alkalmazottak bérezésekor a nemzetgazdaságra számított alapfizetést a pénztáraktól kapott pénzzel egészítik ki. A magánkórházakban a felek között megegyezés alapján bérezik a személyzetet.
A jogszabály szerint a szaktárca feladata a jelenlegi közkórházaknak a törvény értelmében való átalakítása a törvény megjelenését követô 12 hónapon belül.
A közkórházak tulajdonában levô épületeket és azok felszerelését, amelyek az átszervezés nyomán felszabadulnak, áruba lehet bocsátani, ki lehet adni magán- vagy jogi személyeknek kórházak vagy más egészségügyi egyégek létesítése céljából. A kapott összegbôl a megyei közegészségügyi igazgatóságok kizárólag egészségügyi felszerelést, mûszereket vásárolhatnak.
A Megyei Kórházigazgatóság hatáskörébe a mind jobban öregedô "új kórház" mellett a Forradalom utcai 2-es számú belgyógyászati klinika, a gyermek neuropszichiátria, az onkológia, a fül-orr-gégészeti, az endokrinológiai, az 1-es, illteve a 2-es ideg- és elmegyógyászati, valamint a három fogászati klinika tartozik. A felsorolt egységek összesen 1550 ággyal rendelkeznek, s a betegellátást valamint az egységek mûködtetését 2920 személy látja el. Dr. Osan Virgil urológus fôorvos illetve dr. Szabó Béla nôgyógyász fôrvos egy fél éve vették át a kórházigazgatóság vezetését.
Mivel az utóbbi idôben az egységet durva támadások érték, elôször is ezekkel kapcsolatosan szerettük volna hallani a vezetôség véleményét. A prefektus gyógyszerpanamáról, a jobb menedzselés hiányáról, a szakmai érdeklôdést mindinkább az anyagi érdekeltséggel felcserélô karrierista orvosokról nyilatkozott az újságíróknak, dr. Sipos Cornel a munkaadók egyesületének képviseletében bizonyos részlegek túlméretezettségérôl, indokolatlan beutalásokról, a hét órai munka helyett kávézó és pletykáló orvosokról, a pénzekkel való rossz gazdálkodásról, az ideggyógyászati klinikán folyó rendellenességekrôl beszélt. Megalapozottak-e ezek a vádak, kédeztük az igazgatóktól, mivel a sajtóban megjelent kifogásokra nem válaszolt a kórház vezetôsége. Ugyanakkor a fél év alatt elért eredményeikrôl, gondjaikról, a közelgô változásokról is érdeklôdtünk.
Dr. Osan Virgil igazgató: – Hat hónap telt el azóta, mióta igazgató vagyok, de számomra úgy tûnik, mintha évek lettek volna. Annak ellenére, hogy sok mindenkit ismertem a megyei kórházból, mivel többen egyetemi káderek is vagyunk, számomra új volt a környezet és nem kevés erôfeszítésembe tellett, hogy klinikáról klinikára, s valamennyi mûszaki részlegen számba vegyem és ellenôrizzem a tevékenységet, mind az intézmény mûködését, mind a munkafegyelmet illetôen, ami talán négy hónapot is igénybe vett. Ez idô a változások, a reform ideje is volt egyben, ezalatt zajlott a családorvosi rendszerre való áttérés, továbbá a szakellátás és a fogorvosi ellátás privatizációja. Egy olyan kórházat vettem át, amely az egészségügyi rendszer átalakításával járó gondokat éli, vezetéséhez igen nagy erôfeszítésekre volt szükség ebben az idôszakban.
– Ennyi munka után milyen téren ért el eredményeket?
– Elégedetlen ember vagyok, és nem szoktam az eredményekkel kérkedni, de azt hiszem, hogy elsôsorban a fegyelem területén van elôrelépés, hisz az elsô dolog, amit észrevettem, éppen ennek a hiánya, a munkaidô be nem tartása volt. Ahol kihágásokat észleltem, habozás nélkül büntetéseket róttam ki, elég nagy számban, ami a fizetéseket érintette. Most már tudják, hogy nem vagyok elnézô azokkal szemben, akik nem végzik el a kötelességüket. Az utóbbi idôben kevesebb megrovás volt, ami, gondolom, a változást jelzi.
Idôközben elkezdtünk dolgozni a biztosítási pénztárral is, ami más erôfeszítést igényelt mind a saját, mind pedig a helyettesem, Szabó doktor részérôl.
Hogy felmérjük a gyógyszerfogyasztással kapcsolatos költségek, valamint az egyéb kiadások megalapozottságát, s a pazarlás megfékezése érdekében nap mint nap alaposan ellenôrizzük a számlákat és a megrendeléseket. Hogy milyen eredménnyel, azt egészen pontosan még nem tudnám megmondani.
Ami a konkrét egészségügyi ellátást illeti, megpróbáltuk gördülékenyebbé tenni, s a különbözô klinikák között jobban összehangolni a tevékenységet, mert e téren hiányosságok voltak.
Meg kell említenem hozzájárulásunkat a Rohammentô-szolgálat amúgy is jó mûködéséhez a mentôhelikopter kölcsönzésére vonatkozó szerzôdés aláírása révén. A helikopter sokaknak luxusnak tûnik, de amikor egy emberélet megmentésérôl van szó, akkor korántsem az. És nem tehetjük meg, hogy a betegen ne segítsünk, ha tudunk, ne biztosítsuk a túlélés esélyét számára.
– Ha már korábban számlákról esett szó, hadd kérdezzünk rá, milyen eredménnyel járt a kivizsgálás azzal a bizonyos 75 milliós számlával kapcsolatosan, amit az elmált év végén Dorin Florea kifogásolt?
– A prefektussal folytatott beszélgetés során még akkor tisztázódott, hogy nem számlákról, hanem a gyógyszermegrendelési lajstromról van szó. Egyes klinikákon a sürgôsségi ellátáshoz egy bizonyos gyógyszerkészletre van szükség, amit valóban eltúloznak idônként. Sajnos az igazgató ugyanabban az idôben nem lehet ott a kórház minden sarkában, ahol valami történhet.
– Számunkra az volt a furcsa, hogy a prefektus nem az igazgatóhoz, hanem elsôsorban a sajtóhoz fordult.
– Beszélt velem is személyesen, és beszámoltunk az ellenôrzésekrôl. Ezek eredményeként figyelmeztettük az osztályvezetô orvost, hogy törekedjen a gyógyszerkészlet folyamatos feltöltésére, és ne halmozzák a gyógyszereket. Ennek ellenére, el kell mondanom, hogy most is fordulnak elô rendellenességek. Nemrégiben kontrasztanyagból találtunk indokolatlan készletet ugyanazon a klinikán. A betegek érdekében használják fel végül is azokat a szereket, de nem ilyen módon kell eljárni.
– Mennyi pénz szükséges a kórház fenntartásához?
– A pénztártól az elmúlt évre 180.346.000 lejt kaptunk, ehhez adódik a 756.000 millió lejes saját bevétel. Jelenleg 22 milliárd lej tartozásunk van, továbbá még négymilliárd lej, amivel a pénztár tartozik nekünk. Ez megfelel az utóbbi évek pénzügyi helyzetének, de az összeg most kevesebbet ér, ha tekintetbe vesszük az inflációt. A takarékosság érdekében pontos kimutatás készül a kezelôorvosokra jutó betegekrôl, valamint az egy betegre esô kiadásokról és a szolgáltatások értékérôl. Nem oldódott még meg azon orvosok helyzete, akik a kutatóintézetnél dolgoznak, és azoké sem, akik egyetemi oktatók, és nem alkalmazottai a kórháznak.
– Milyen lépések történtek a szakellátás magánosítása érdekében?
– A határozat, amely a kórház szerkezetébe tartozó járóbetegrendelés privatizációját szabályozza több változatot tesz lehetôvé. Az egyik lehetôség, hogy a szakorvos közvetlenül a pénztárral köt szerzôdést.
– Állítólag kevesen élnek a lehetôséggel…?
– Mivel adott volt az a változat is, hogy a rendelôk megmaradjanak a kórház keretében, sok orvos emellett döntött. A családorvosok privatizációjából kiindulva féltek, hogy nehézségekkel és akadályokkal jár az önállósulás. Az orvosok azzal voltak megszokva, hogy különlegesen kezeljék ôket, a biztosítási pénztárnál azonban nem mindig ennek megfelelôen bántak velük, amit szóvá is tettünk. Másfelôl azt is megszokták, hogy valaki elintézze nekik a hivatalos dolgaikat, ahelyett, hogy kezükbe vennék ügyeik irányítását. A menedzseri képzés hiánya miatt az orvosok továbbra is védelmet szeretnének. Ha szerzôdést kötnek a pénztárral, akkor önállóak lesznek. Ha a magad ura vagy, annak megfelelôen dolgozol és keresel. És emiatt a tartózkodás.
– Hányan döntöttek a privatizálás mellett?
– Kevesen, a fül-orr-gégészek, a bôrgyógyászok, a pszichiáterek. Remélem, ha más lesz az utóbbiak jövedelme, akkor a többiek is hasonlóképpen járnak el, tehát az út elôttük is nyitva áll.
– Egyesek azért húzódoznak, mivel atól tartanak, hogy nem tudnak megfelelni a pénztár által megszabott feltételeknek...
– A pénztár átlagosan napi 28 beteg szakellátását fizeti. Ez egyébként nemzetközi szabvány, mert például napi hatvan betegnél már nem beszélhetünk valódi gyógyító munkáról. A cél tehát az orvosi szolgáltatás minôségének javítása.
– Hallottuk, hogy megkezdôdik a kórházban végzett egyéb szolgáltatások, például a mûszaki szolgálat privatizációja. Hogyan zajlik le ez a szétválás?
Ez egy másik folyamatban levô változás, és ebbôl is látszik, hogy nem irigylésre méltó dolog most igazgatónak lenni. Most kaptam meg a január 14-i 33-as számú rendeletet a megyei orvosimûszer-karbantartó- és javító mûhelyek átszervezésérôl. Így ez a megyei központ is kikerül a kórház fennhatósága alól, s bármely egységnek, amely igényli, szolgáltatást nyújtanak, miközben önálló jogi személyiséget nyerve önfenntartókká válnak. Most vezetôséget kell választaniok s kialakítani a megfelelô szerkezetet, természetesen a gazdaságosság függvényében.
– A kórháztörvény értelmében milyen változások várhatók még a megyei kórházigazgatóság keretében?
– Eddig nagyon sok egység volt a kórház szerkezetében, a körzeti rendelôk egy része is például. Lassanként, ami nem volt konkrét kórházi munka, az levált, s az intézmény megmaradt a maga sajátos tevékenységeivel. A törvény fô gondolata pedig éppen ennek az önállóságának a megteremtése.
– Most kell kinevezni a kórházak élére egy vezetôtanácsot, amely kiírja a versenyvizsgát a vezérigazgatói, az orvos-igazgatói, a beteggondozási és a gazdaság igazgatói állásokra. A vezetôtanács tagjait a tulajdonosnak kell kineveznie. Hogy ki a tulajdonos, még nem tudjuk. A minisztérium, a megye, a város? Ezt még tisztázni kell. A megyei kórház esetében állítólag a Közegészségügyi Igazgatóság, azaz az Egészségügyi Minisztérium a tulajdonos. A másik igazgatóságnál úgyszintén, kivéve a székházat, amelyet a polgármesteri hivataltól bérel. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása most folyik. Ha lejárt, meg kell alakítani a vezetôtanácsot, ami sokkal szûkebb, mint a jelenlegi. Ilyen kisszámú vezetôséggel könnyebb lesz majd határozatokat hozni. A legfontosabb változás pedig a gazdaságosság szempontjából következik be. Ennek éredekében kezdtük el az osztályok elemzését a megfelelô a mutatók alapján, amelyek ezt pontosan jelzik. Az igazgatósághoz tartozó klinikákra a tavaly 50.893 beteget utaltak be, akik 449.000 napot öltöttek kórházban. Ez viszonylag jó mutató, és a betegszám is nagy. A reform beindulását követôen változott a helyzet, egyre érezhetôbb minden klinika részérôl az a törekvés, hogy jól menjenek a dolgok. Természetesen vannak osztályok, ahol a tisztasággal még gond van. Az is elôfordul, hogy a beteg nem oda kerül, ahol a helye lenne, de az észrevételek nyomán intézkedünk, hogy a közeljövôben kiküszöböljük ezeket a hiányosságokat is.
– A bírálatok az orvosokat is érintették; a kórházigazgató errôl hogyan vélekedik?
– Vannak kilnikák, ahol lazább a fegyelem, de mindez rendezôdik, ha a jövedelmezôség elve fog érvényesülni, hisz azokat az osztályokat, ahol nem tudnak ennek megfelelôen dolgozni, be kell majd zárnunk.
– Hogyan változnak a körülmények, a betegellátás feltételei?
– A kórházak felújítása, korszerûsítése folyamatban van. A megyei kórházat még mindig újnak nevezik, holott az 1983- ban megnyílt épület sajnos már öregedik, mondhatni, hogy érelmeszesedése van, a vezetékek megrozsdásodtak, a nagyjavítás elkerülhetetlen. Ezt klinikánként, osztályonként végezzük, a pénzügyi lehetôségek függvényében. A felújítás folyamatban van az intenzív terápiai klinikán, decemberben kezdôdött a gyermekklinikán és következik a III-as számú sebészet, majd a nôgyógyászat és így tovább. Az egészségügyi minisztérium jóvoltából nagy teljesítôképességû röntgenkészüléket kaptunk, és remélhetôleg sikerül hozzájutni a még szükséges felszerelésekhez.
– Mivel a három fogászati klinika is a megyei igazgatóság hatáskörébe tartozik, ott milyen változásokra lehet számítani?
– Az orvosok egy része szerzôdést köthet a biztosítási pénztárral, másrészt megmaradnak egyetemi klinikának, ahol a hallgatók képzése folyik. A fogtechnikusoknak is át kell szervezniük a tevékenységüket, ôk is szerzôdéses alapon dolgoznak tovább, de valószínû nem maradhatnak meg a jelenlegi szerkezetben a jövedelmezôség szempontjait figyelembe véve, ami azt jelenti, hogy egyeseknek távozniuk kell. De ezen a területen is sok még a tisztáznivaló kérdés.
– Igazgató úr, vállalja-e a továbbiakban is a kórház vezetését?
– Ha úgy látom, hogy óhajtják ezt, akkor igen.
– És ha le kell mondania a szakorvosi tevékenységérôl?
– Arról nem tudok lemondani.
A munkaerô "vándorlása", idegen országban történô alkalmazása egyre gyakoribb és megszokottabb. Külföldi csak engedéllyel végezhet legálisan munkát Magyarországon. De vajon milyen jogszabály szerint, mit kell tudni a hivatalos útról?
Dr. Somodi Istvánné, a magyar Szociális és Családügyi Minisztérium foglalkoztatás jogi fôosztályának vezetôje úgy tájékoztatta az MTI-Presst, hogy az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az 1991. évi, úgynevezett foglalkoztatási törvényben határozták meg. A szigorú törvényi szabályozás nem véletlen, ugyanis természetes, hogy minden ország védi a maga módján a saját, belsô munkaerôt, tehát nem magyar sajátosságról van szó, hanem a nemzetközi szokásjog érvényesül.
A törvényt azonban a közeljövôben a szociális és családügyi miniszter 1999. novemberi rendeletére módosítani fogják.
– Több tényezô is indokolja – állítja a fôosztályvezetô-asszony. - Elsôsorban az egyszerûbb, gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében igazítunk a jogszabályon. Másrészt az a cél, hogy könnyítsük a külföldiek számára a magyarországi munkavállalást, – fôként a mentesség és az automatizmus tekintetében. Harmadsorban pedig az EU-csatlakozás diktálta feltételekhez történô alkalmazkodás okán.
– Eddig az egyéni engedélyhez a foglalkoztatónak (a kérelem benyújtását megelôzôen) a külföldi által ellátandó tevékenységre érvényes munkaerôigénnyel kellett rendelkeznie, amit a kérelem benyújtása elôtt 60 nappal kellett beadni. Az elintézési folyamatra még 60 napot lehetett számítani. A 120 napos ügyintézés elfogadhatatlanul lassú! Az új rendelkezés szerint ez 30 napra rövidül.
Amikor elônyt élvez a külföldi
Az engedély kiadásához a munkáltató sajátos igényeit és körülményeit is figyelembe veszik a jövôben. Például azt méltányolják, hogy a külföldi jelentkezô képzettebb, gyakorlottabb, mint az esetleg ugyanoda jelentkezô hazai munkavállaló, ráadásul nyelvismerete is van.
Tehát az új rendelkezés az engedély kiadásának idôtartamát rövidíti és a feltételrendszerben engedélyez némi könnyítést.
– Az engedély – a szabályok szerint egy évre szól. Ennek ellenére naponta láthatunk olyan sportolót, edzôt és egyéb területen tevékenykedô külföldit, aki ennél hosszabb távú szerzôdés alapján dolgozik Magyarországon.
– Az egyéni engedély valóban legfeljebb 1 évre adható, de meghosszabbítható – tudtuk meg Somodi Istvánné dr.-tól. – Ilyen esetben újra az engedélyezés szabályait kell alkalmazni, tehát elölrôl kell indítani az egész folyamatot. De szerepel a rendelkezésben ezen a területen bizonyos automatizmus is, ami éppen az említett sportolókra vonatkozik, vagy mûvészekre, tudományos kutatókra, olyan kulcsszemélyekre, akik nemzetközi szerzôdés keretében dolgoznak Magyarországon. Az említett esetekben és személyeknél bármikor meghosszabbítható az 1 évre kiadott engedély, de minden esetben új engedélynek minôsül, vagyis a korábban jelzett 30 napos elôzetes bejelentési kötelezettség érvényes rá.
– Mi történik, ha nem egy személyrôl, hanem többrôl van szó?
– Ilyenkor úgynevezett csoportos keretengedélyi kérelmet is kell a munkáltatónak benyújtania, például valamely külföldi vállalkozással kötött magánjogi szerzôdés esetén, ha a szerzôdés teljesítéséhez több külföldi munkavállalóra van szükség. Ez lehet akár egy építkezés is. Az azonban igen lényeges, hogy a csoportos keretengedély nem elegendô a külföldi személyek foglalkoztatásához. A foglalkoztatásra csakis az egyéni munkavállalási engedély jogosít fel, tehát a csoportos engedély után ezt is meg kell szereznie a munkáltatónak.
– Tesz-e kivételt a rendelkezés? Van-e olyan külföldi munkavállaló, akinek nem kell engedélyt kérnie a munkavállaláshoz?
– Mentességet élvez ez alól a menekült, a menedékes, valamint a bevándorolt státusszal rendelkezô külföldi. Az ilyen személynek a magyar állampolgárokkal azonos munkavállalási jogai vannak. De e körbe sorolható a külföldi székhellyel rendelkezô gazdasági társaság, az ösztöndíj keretében történô munkavégzés, egyházi szolgálatot élethivatásszerûen folytató külföldi tevékenysége és még néhány, a rendeletben pontosan körülírt kivétel.
A mentesség alapjául szolgáló feltételek fennállását mindig a foglalkoztatónak kell bizonyítani. A mentesség kedvezményezettjeit csak abban az esetben lehet foglalkoztatni, ha rendelkeznek érvényes tartózkodási engedéllyel és vízummal is.
A módosító rendelet 2000. január 1-jével lépett életbe. Szabályait csak a hatálybalépés után benyújtott kérelmekre kell alkalmazni, a korábban kiadott engedélyek érvényességét a módosítás nem érinti. A korábbi jogszabályokban meghatározott mentesség alapján az e rendelet hatálybalépésekor engedély nélkül foglalkoztatott külföldi – az engedélymentes munkakörben és ugyanazon foglalkoztatónál – a türelmi idô lejártáig, 2002. december 31-ig továbbra is engedély nélkül foglalkoztatható.
Gazdagon illusztrált, szép kivitelezésû könyvecskét mutattak be a tegnap a vásárhelyi rohammentô-szolgálat székhelyén. A megyeszékhelyi Academprint Könyvkiadó gondozásában megjelent útmutató szerzôje dr. Raed Arafat, a szolgálat vezetôje, a kiadvány támogatója pedig a Romániai Sürgôsségi és Katasztrófa Egyesület.
– A könyv célja megismertetni a lakossággal, mit és hogyan kell tenniük a sürgôsségi orvos érkezéséig. A gyakorlat bebizonyította, a hozzátartozók segítôkészségükkel gyakran jót tesznek a betegnek, de sokszor csak rontanak az állapotán. A helyes elsôsegély-nyújtási módozatokat ismerteti és taglalja a könyv szerzôje – méltatta a kiadványt Ileana Panturu, a Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója.
Ezer példány jelent meg a román, ugyanannyi a magyar nyelvû kiadványból. Mától SMURD-os kitûzôt viselô ügynökök kopogtatnak be a megyeközpont Egyesülés, Tudor és Kornisa negyedeinek lakóinak házába. Egy kötet ára 15.000 lej, melyet a rohammentô-szolgálat céljaira fordítanak, valamint újabb példányokkiadását fedezik. Arafat doktor rámutatott: a második kiadásból a vidéki lakosok körében ingyen is osztanak.
Köd tekintetében már Európán is túl vagyunk, valahol Albionban. Adventünk nem ért véget, a takarékoskodás, a tartózkodás, a spórlás helyét nem váltotta fel az eszem-iszom, a játék, a tánc, zene, vaskos tréfák sem harsognak, a mulatozásokon ma is csak a krém vehet részt; a szûk hetek, hónapok után nem a pazarlás napjai jöttek el, hanem a holnaptól való rettegés órái nyúlnak a nappallal. Az a munkanélküli, akinek még jogában áll naponta három órát dolgozni segédmunkásként az üzemben, havi 282.800 lej nettóért, nyugdíjba sem vonulhat, mert alig rúgta el az ötvenet, jóllehet 35 szolgálati év áll a könyvében, ez a felebarát nem fog sem felekezeti alapon szervezett bálba menni, sem (pláne) olyan farsangi összejövetelre, amelyet jótékony céllal rendeznek, mert mindkettôre szépen ki kell öltözni, mi több, be kell nyúlni a bukszába. Azt pedig már kiürítették. A postás egyebet sem hoz, mint számlákat, jön a telefondíj, a kábeldíj, érkezik a víz- és a villanyleolvasó, kifüggesztik a "közköltséget", a nagyi beteg, ápolni kell, a kisebbik fiú tanulna, ha jutna pénz erre is, bánatában nôsülni szeretne, de az még több költséggel jár, a feleség szakmunkásból takarítóasszonnyá avanzsált, egy szava nem lehet, ez sokkal jobb, mint a gép melletti meló, legalább pontosan fizet a "patron". A másik ágon az unokák betegek, és a mamájuk is tüdôgyulladás-gyanús, a doktornô felírja, aztán vagy lesz pénz a gyógyszerre, vagy nem lesz. Az ôsz hajú szakit játszó munkanélküli, aki a gyár udvarán napi három órát trógerol nettó 282.500- ért, azzal vigasztalja magát, hogy azt a pénzt orvosságra adja, és közben megtanul ablakot (újra)üvegezni.
Ránk telepedik tartósan a köd, megüli a lelket, az agyat. Gyilkolja maradék kedélyünket. Köd-maszk van rajtunk, a kétezredik esztendô gyászos maszkuráiként mászkálunk ide-oda a hidegben. Mindennapi gondjaink gúzsba kötik szebb gondolatainkat: nem kérdezzük meg soha már, hogy miféle átkos színjátéknak lettünk ismét muszáj- szereplôi, ki szerezte ezt a giccses bohózatot, ki a rendezôje.
Miért kell egy életen át púposnapra várnunk. Miért van mindig hamvazószerda nálunk.
Reménykedünk báván. Hogy egyszer mégiscsak lemegy a függöny, eloszlik a köd, és kisüt a nap.
És lefoszlik kinek-kinek képérôl a maszk.
Az összehasonlító folklorisztika kiváló mûvelôjének, a nemrég elhunyt Demény István Pálnak a munkáját veheti kézbe az olvasó. A szerzô halálával komoly veszteség érte a romániai magyar folklórkutatást.
Táltosok, kerekek, lángok címû kötete, amely a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1999 ôszén, összehasonlító folklorisztikai tanulmányainak gyûjteménye.
A szerzô nem tartja tudománynépszerûsítô írásoknak vagy esszéknek írásait. Szaktanulmányoknak nevezhetnénk ôket, de az író által használt összehasonlító módszer, amelyet neves folklórkutatóink: Diószegi Vilmos, Vargyas Lajos, Lükô Gábor is alkalmazott, manapság kikopott a használatból. Lehetséges, hogy a tanulmányok "nem illeszkednek be a jelenleg divatos tudományosság paradigmái közé" (Demény, 1999, 7.), de ez a tény sem csökkenti a tárgyalt témák érdekességét, a szövegek olvasmányosságát.
A kötet három fô témakörrel, a samanizmussal, az archaikus világképpel és a hôsi epikával foglalkozik. Az összehasonlító motívumelemzés módszerével meglepô, távoli dolgokat állít párhuzamba a szerzô. Olvashatunk a kínai és magyar dalok hasonlóságairól, bika képében viaskodó táltosokról a régi Kínában, a mesék és hiedelemmondák párbajairól. Elsô pillantásra úgy tûnhet az olvasónak, hogy a hejgetés és sámánének összehasonlítása, a "vízen átkelés" motívumának vizsgálata a román és magyar folklórban, a régi germánok és osztjákok csatakiáltásból való jóslásának összevetése, archaikus elemek keresése Vörösmarty Tündérvölgy címû elbeszélô költeményében – kissé erôltetett. Megdöbbenthet az is, hogy Demény István Pál hôsi epikai elemeket vél felfedezni egy modern videófilmben.
A fent említett, a szerzô által "curiosus jelenségeknek" nevezett egyezéseket tekinthetjük "csak többé-kevésbé érdekes véletlenszerû egyezéseknek, amelyeknek az érdekességen túlmenôen semmiféle jelentôségük sincs."(Demény, ’99, 7.). Ha ez igaz lenne, akkor is izgalmas, tanulságos olvasmányt tartana kezében az olyan olvasó, aki kíváncsi régi korok, letûnt idôk avagy természeti népek világképére, kultúrájára, folklórjára.
A kötet azonban sokkal több érdekfeszítô olvasmánynál. A szerzô – habár egy ma nem divatos módszert alkalmaz, sôt térben és idôben távoli dolgokat hasonlít össze –, mégis tudományt mûvel, magyarázó feltevést is talál a vizsgált jelenségekre. A véletlenszerûnek tûnô egyezések mögött az a tény áll, hogy "össze lehetne hasonlítani a magyar ôsköltészetet akár az irokéz indiánusok költészetével, annál az elvnél fogva, hogy minden primitív szellemi termék meglepôen hasonló vonásokat mutat föl."(Király György, 198o, 19. idézi Demény). Ez nem jelenti azt, hogy a két párhuzamba állított nép között mindjárt rokoni szálakat kell kutatni.
A három fô témakör – samanizmus, archaikus világkép és hôsi epika – összefüggenek. A samanizmus egyfajta világkép, a hôsi epika pedig egy archaikus világkép költészetbe öntése. A tanulmányokat nemcsak a témájuk közötti összefüggés, hanem a bennük következetesen alkalmazott összehasonlító módszer is összefogja.
A kötet merész vállalkozás arra, hogy a tudomány által eddig figyelembe nem vett összefüggésekre keressen magyarázatot a szerzô, és ezáltal felhívja az olvasók figyelmét e curiosus jelenségekre.
Társadalmi igényre válaszolva a Kriza János Néprajzi Társaság fokozott figyelmet szentel a falusi tájházak, kisebb-nagyobb múzeumi gyûjtemények létesítésére. A társaság szándékát messzemenôen támogatja a Kelemen Lajos Mûemlékvédô Társaság, szakemberek széles körû bevonásával vándorgyûléseket szerveznek közösen.
Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy lelkes emberek egy- egy magánlakást vagy szobát, esetleg önkormányzati tulajdonú házat használtak fel helyi múzeumnak. Kétségtelen, hogy a tulajdonjogi és az önkormányzati törvény a helyi tanácsok feladatának tekinti a múzeumok mûködtetését, s csak ritkán minisztériumi feladatnak. Ez a rendelkezés új, és még mindig közhiedelem, hogy a múzeum létrehozása, fenntartása központi, állami feladat.
A tavaly ôszi Kriza János és Kelemen Lajos Társaság, valamint a Partiumi Mûemlékvédô és Emlékhely Bizottság közös bogdándi vándorgyûlésén éppen a tájházak fejlesztésének erdélyi lehetôségeit vizsgáltak meg sokrétûen, s az ott elhangzott véleményeket, javaslatokat és dolgozatokat könyvecskében, a Kriza János Néprajzi Társaság most megjelent Értesítôjében hozzák az érdeklôdôk tudomására. Az Értesítôben találjuk az erdélyi és partiumi tájházak, falusi kis múzeumi gyûjtemények kataszterét is.
Balogh Ferenc Vidéki tájházak fejlesztési lehetôségei Erdélyben címû dolgozatában mindenkit arra ösztönöz, hogy helyi tanácsi határozattal nevezzék ki és adják használatba az arra alkalmas tanácsi épületeket vagy helyiségeket, s tanácsi költségvetésbôl mûködtessék. Vannak jó példák is, de biztosan mondható, hogy minden a helyi kezdeményezésektôl függ, mert mindez még mindig luxusnak számít, és csak a hatékony meggyôzô munka lehet eredményes. Nincs olyan központi erô, amely múzeum létesítésére kötelezne bárkit is.
Pozsony Ferenc írja: "A mûemlékekkel foglalkozó szakemberek azt hangsúlyozzák, hogy egy-egy helyi gyûjteményt ajánlatos olyan épületben elhelyezni, mely mûemlék értékû, tehát reprezentálni tudja egy-egy helység vagy tájegység jellegzetes népi építészetét. Az ilyen megoldások ugyanakkor számos mûemlékvédelmi és restaurálási problémát is felvetnek. Többen hangsúlyozták, hogy e kis múzeumok ne váljanak holt tárgyak elidegenedett gyûjteményeivé és raktáraivá, hanem a helyi közmûvelôdés székhelyeiként mûködjenek. Különösen a szórványban élô magyar közösségek kisebb léptékû kulturális centrumaivá válhatnak. A helyi lakáskultúrát, népmûvészetet és mûvelôdéstörténeti értékeket bemutató kiállítások mellett könyvtárak, táncházak múködhetnek bennük. Az ilyen többfunkciós tájházak elôsegíthetik az erdélyi falusi turizmus kibontakozását, a helyi vagy regionális identitás reprezentálását."
Bizonyos, hogy a majdnem mindenre odafigyelô könyvbarátok közül is csak kevesen figyeltek oda arra a csinos-kis Kölcsey- kötetre, mely nem olyan régen (1998-ban) látott napvilágot a budapesti Pont Kiadónál, Ábránd- Reverie címmel. A Hymnus költôjének válogatott versei olvashatók ebben a könyvecskében – magyarul és románul; közöttük természetesen maga a Hymnus is. Kölcsey Ferenc költeményeit, szám szerint tizenhatat, Constantin Olariu fordította le anyanyelvére, s ugyanô írt a kötethez rövid elôszót is.
Hadd idézzek pár sort innen, az elôszóból: " (…) csak most, hogy néhány költeményének fordítására vállalkoztam, döbbentem rá a nagy mûveltségû magyar költô igazi értékére (…) Kölcsey otthonosan mozog mély személyességgel megélt mûveltségében, melyet nem fitogtat lépten-nyomon, csupán annak leheletfinoman illatozó szirmait szórja, a szellem játékait gyakran titokzatossá varázsolva (…) és sorsát, életét édes és tragikus hangzatokkal koronázva, tekintetét múltra és jelenre függesztve: megajándékozza nemzetét a Hymnus-szal, amelyet majd a nagy Erkel Ferenc öltöztet súlyos zenei akkordokba."
És hadd idézzem a Hymnus elsô szakaszát románul, Constantin Olariu kitûnô tolmácsolásában: "Doamne, binecuvînteaza/ Pe maghiar,/ da-i voie buna,/ Si belsug, si-i sta pe paza/ Ca pe dusman sa-l rapuna./ Celui mult lovit de soarta/ Adu-i zile mai frumoase,/ Prea si-a ispasit desarta/ Viata-n chinuri dureroase!"
"Isten, áldd meg a magyart"… A népünk zivataros századainak mélyébôl fölhangzó, súlyos költôi igék tehát, melyeket Kölcsey Ferenc csekei magányában 177 esztendôvel ezelôtt – 1823. január 22-én – vetett papírra, egészében, csonkítatlanul megszólaltak hát románul is – a minden elismerésre érdemes mûfordító jóvoltából. (1939-ben egy ábécéskönyvben megjelent ugyan a vers néhány részlete, a fordító nevének feltüntetése nélkül, csupán F. jelzéssel. Kölcsey nevét pedig 1904-ben említi elôször a Román Enciklopédia harmadik kötete.) Nem kétséges, hogy milyen sokirányú jelentôsége lehet a kölcsönös megismerés terén Constantin Olariu vállalkozásának –, annak, hogy tolmácsolásában honfitársai megismerhetik végre a magyar irodalom egyik halhatatlan remekmûvének teljes, hiteles szövegét – több más Kölcsey-vers mellett. Meggyôzôdésem, hogy mindez jótékonyan segítheti elô a Hymnust körülindázó avatag gyanakvások, tájékozatlanságból fakadó indulati ellenérzések csillapodását is.
Kölcsey Hymnusának születésnapja, január 22-e egy idô óta a magyar kultúra ünnepe, mégpedig a bárhol élô, a nagyvilágnak bármelyik sarkába sodródott-sodort magyarok számára. S ha megkésve, ha nem túl messzire szálló szavakkal is mondom: legyen mindig ünneplô gondunk erre a napra! Vészesen "globalizálódó" világunkban, mikor oly sok bomlasztó szándék fenyegeti a nemzeti kultúra falait, a százados humán hagyományokban gyökerezô európai szellemiség végvárait, ugyancsak szükségesnek látszik mifelénk a valódi értékek tisztelete, védelme. S mi lehet erre bensôségesen késztetôbb alkalom minden idôkben, mint a nemzet imájává magasztosult Kölcsey-vers megírásának évfordulója?
Hívogató lehetôség ez a költészet titkaival való találkozásra. Arra is, hogy felidézzük mai magunkban a 177 évvel ezelôtti partiumi január jeges falusi magányát, mikor is a költô megalkotta remekmûvét. Kölcsey, aki különben nemigen szeretett önmagáról nyilatkozgatni, kitárulkozni, évek múltán így vallott a barátjához, Szemere Pálhoz intézett önéletrajzi jellegû levelében: "1818-1823. Kölcsén és Csekén igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja akkor fejlett ki. Reggeltôl más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy az udvarról nem mentem ki), s ha sötét képeim engedték, a parasztdal tonjait próbálgattam (…) Ennyi hasznát vettem azon egynéhány néma esztendônek…"
Ha csak ez az egyetlen költemény, a Hymnus született volna Csekén Kölcsey Ferenc tolla nyomán, ezekben a "néma" – az emelkedô nemzet gondjait éberen vigyázó – esztendôkben, a rendkívüli teljesítmény akkor is csodáló fôhajtásra indítana nemzedékeket. Mert a Hymnus "édes és tragikus hangzatai" el nem némulhatnak ajkainkon.
A kétnyelvû Ábránd – Constantin Olariu kis Kölcsey-kötete – pedig mindemellett azt is sejteti, hogy immáron ábrándozáson túlmutató esélyei is vannak (lehetnek) a kölcsönös megismerés útján kibontakozó megértésnek.
A címbeli, semmire sem kötelezô, bármilyen történelmi idôhöz és fizikai térhez biggyeszthetô ígéretet, a sors szeszélye folytán, éppen a közelmúltban 50 éves jubileumukat ünneplô "fészekrakóktól" hallottam elôször, akik akkoriban, a respublikává idomulás hajnalán, naponta kétszer végigvonulva a Tisztviselô-telepen, lelkesen harsány énekükkel, akaratlanul bár, de ébren tartották a kapuk mögött meghúzódó, érzékeny fülû burzsujjelöltek bûntudatát. Akkoriban, Áron szappanfôzô fiához hasonlóan, még magam is "ôszinte ember voltam", és amikor néhány nap múlva, friss pocokásként, elsô énekóránkon a dal a tanci szájából újfent visszaköszönt, valósággal beleszerettem és az inkriminált sor állandó ismételgetésével próbáltam lelket verni, kinevezett osztályellenségi státusa miatt, éppen munka nélkül levô tengô-lengô édesapámba.
Aljas, hazug gazember lennék, ha azt állítanám, hogy a több mint öt évtizede agyunkba-lelkünkbe oltott próféciából nem valósult meg semmi. Könyvtárnyi, irattárnyi dokumentum tanúskodik az egymás után sorjázó ötéves tervek elôrányzatainak grandiózus beteljesülésérôl – nagyon fiataloknak kottyantottam el, hogy bizony volt olyan is amit négy és fél év alatt orrba vágtunk –, az olimpiai játékok rendszerességével megszervezett pártkongresszusok forró, az össznépi akarat egységét kifejezô hangulatáról, a román gazdasági csodát hozsannázó önzetlen értékelések ôszinte hangnemérôl. A nagy kollektív gyôzelmek lajstromozása mellett nem feledkezhetünk meg apró, egyéni diadalainkról sem: volt, akinek sikerült beépülnie abba a láncba, amelynek "szemeit" hétvégeken egy-egy kiló hússal jutalmazták, volt, aki baráti segédlettel, akár évenként is szembenézett útlevelével, sôt, jelentéktelen csúszószázalék leadása után még drága állami eredetû valutához is hozzájutott. Szép megvalósítás volt egy soron kívüli lakás– vagy kocsikiutalás, volt, aki lobbizgató, esetleg lobbiztató úri szeszéllyel pártbürókba, kisebb-nagyobb fajsúlyú titkárságokba emelt vagy emelkedett. Szerteágazó, teljes szellemi és fizikai kapacitásunkat igénybe vevô téblábolásainkban az inkriminált "nóta" következô sorának érdembeli elemzésére (Rabságunknak vége már) keveseknek és ritkán maradt ideje és fôleg kurázsija. De iure- hintába ülve édeskevesen firtatták a de facto- valóságot.
1989. december közepén Temesváron, majd késôbb az ország néhány más városában is úgy nézett ki, hogy végre pozitív valóságtartalommal tölthetô fel az Internacionálé fentebb idézett két sora, de aztán valahol, valakik, valamiért elrekvirálták a reményteljes, valóban forradalmi változások lehetôségét. Persze, a szerencsésebb esetekben a kormányprogramokként elôléptetett pártprogramok mindegyike megjövendöli a hôn óhajtott, a határról már faxolt gyôzelmi napok biztos eljövetelét, a sisonkázó terminusokért aztán morfondírozhat idézett daljátékunk egyik másik fôszereplôje, az elnapolt világvégékkel és elhalasztott földrengésekkel már amúgy is falhoz állított "éhes proletár". A pesszimistábbja szimplistán reagálja le az eseményeket, köpönyeget vált, a négy évvel ezelôtti felelôtlen ígérgetôket dobja, helyettük az egyelôre következmény nélkül halandzsázókra készül felesküdni. Egyszóval, a változásokra teszi majd le a voksát, következetes marad mindenkori önmagához. Hisz mindig ezt tette és végül is "hadd járjon a falu szája" amiatt, hogy sûrûn keveri a választási jeleket. Sanatate sa fie! Az optimista mandátumvégig kitart és européerségét bizonyítandó, mindegyik tv-csatorna nagy bingó játékára hetente vásárol legalább egy jegyet, hisz ez kábítószerként ezerszer olcsóbb és ártalmatlanabb egy grammnyi gyenge minôségû ópiumnál.
A bársonyszékek körül tolongók bizakodása kincstári. A Petre Romantól Radu Vasiléig sorjázó "égi" halandók mindegyikének iránytûje biztosan jelezni vélte a Kánaán felé vezetô utat, csupán az ellenséges mágnesterek eltérítô hatásának tudható be, hogy a kínai falhoz kísértetiesen hasonlító, vég nélküli kerítésen nem fedeztük fel a paradizsomba nyíló kaput. Nemsokára türelmetlenül elnézô kontinenstársaink ugyan Helsinkiben beállítottak a barázdába, de a hírt hozó kackiás bajuszú történész- miniszterelnökünk, a maratoni katonához hasonlóan, a célba érve összecsuklott. Jobban mondva, echt balkáni fondorlatokkal összecsuklatták. Az "alta palarie"-nak számító bankgubernátor ült az "aceeasi Marie" nyakába és a V (victorie, victoire, victory) jelét oltári szentségként felmutatva, megkezdte a rendteremtést. Elôször is meghúzta az európai standardok szerint lazán záró srófokat. A tapsikálás mérsékelt, a bingós-hadtestek itt- ott morogni kezdtek. Nincs türelmük a nagy húzást kivárni, megelégednének egy vonalgyôzelemmel is. Prodi rábólint a szorgoskodásra, Verheugen azt mondja: jó lesz ez így! Nekünk meg egyre gyakrabban jut eszünkbe, hogy "mit is mondott az öreg Kiss".
A Népújság január 12-i számában durva és ironikus bírálat jelent meg, amelyet replikák követtek Keresztes Gyula pársoros egyháztörténeti írásával kapcsolatban, a "múltismeret útvesztôiben valamelyest járatos" Pál-Antal Sándor levéltáros tollából. Valóban, van egypár elírás a bírált cikkben. Emlékszem egy hasonló jellegû bírálatra is a zsidó hitközséggel kapcsolatban. A különbség a két írás között ég és föld. Az egy elegánsan megfogalmazott, sértéseket nem tartalmazó, jóindulatú írás volt.
Na, de nézzük át a bírálatot – a levéltáros úr belemagyarázó stílusában. A reformáció nem volt esemény, hanem eseményfolyamat – írja. Még sehol sem találkoztam a történeti irodalomban a reformáció eseményfolyamatként való meghatározásával. Esemény lehet egy pillanat, de akár 100 év is. A 100 éves háború egy esemény, és senki sem hívja 100 éves háború eseményfolyamatának, habár valóban hosszas esemény volt. Ezt kijavítani indokolatlan kötekedés volt, uram.
Következik egy újabb durva belemagyarázás. A katolikus vallás mocskos volt. Keresztes Gyula ezt nem állította. Ön mocskolódik, levéltáros úr. Vitastílusa katolikus létére a protestáns hitvitázó Melius Juhász Péterre emlékeztet.
A XVI. században a katolikus vallásnak, fôleg vezetôinek nem kellett megtisztulnia? Mit kifogásolt Luther, Kálvin vagy Zwingli? A bûnbocsátó cédulákat, X. Leó pápa gyûjtéseit a Szent Péter katedrális építésére, az egyház beavatkozását a politikai életbe stb., stb. Miért kért bocsánatot II. János Pál több egyházi középkori visszaélés miatt? És a reformációt követô "eseményfolyamatok" nem bizonyítják, hogy a katolikus táborban is megindult egy tisztulási folyamat? Ma is tiszteletet kelt mindenkiben a katolikus papság, amely távol tartja magát napjaink politikai – ma már az érvek mezejétôl a minôsítésekbe csúszott (áruló, megalkuvó) vitáitól, minden erôfeszítéseiket híveik lelki gondozására fordítva?
Az ízekre szedett Keresztes Gyula-cikk negyedik mondatában újabb "súlyos tévedést" vél felfedezni. A protestáns vallások nem voltak a reformáció következményei, hanem termékei, írja. Ha ez nem szôrszálhasogatás, akkor mi? Abból a megállapításból pedig, hogy az új vallások ker