|
LII. évfolyam 27. (14383) |
2000. február 3., csütörtök |
Külföldi (kivétel Magyarország) üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen.
A parasztpárt orsázgos vezetõségi bürója szerdán felkérte Andrei Amrga oktatási miniszter, vonja vissza a múlt héten benyújtott lemondását. A büró ülésén jelen lévõ Marga jelezte, megtörténhet, hogy ma visszavonja lemondását, amennyiben a kormány hajlandó a GDP 4 százalékával egyenlõ költségvetést kiutalni a tárcának. Hozzáfûzte, hogy bár a parasztpárti miniszterek támogatják ezt a kérését, a dolog az Isãrescu kormányfõ és Remeº pénzügyminiszter közti találkozón múlik. A költségvetés tervezetében jelenleg a GDP 3,27 százalékát szánják az oktatásnak.
Mugur Isãrescu miniszterelnök kedd este a kormánypalotában találkozott Andrei Marga tanügyminiszterrel, akit lemondása visszavonására kísérelt rávenni.
Az otkatási tárca vezetõje óhaját fejezte ki, hogy mielõbb találkozni akar Traian Decebal Remeº pénzügyminiszterrel, hogy finanszírozási lehetõségeket kutassanak fel a tanszemélyzet követeléseinek megoldására és a reform véghezvitelére.
Az alsóház oktatási szakbizottságának elnöke szerdai sajtóértekezletén kijelentette, be akarja perelni Andrei Margat a bizottságban elhangzott kijelentéseiért. Stanciu szerint a miniszter rágalmazó kijelentéseivel súlyosan ártott a tagok tekintélyének.
A sajtókonferencián jelen lévõ Gheorghe Tarna (DP) és Sorin Stãnescu (PNL) kijelentette, a bizottság tagjai elvárják a minisztertõl, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen állításaiért, s így hajlandók folytatni a közremûködést vele. A bizottság mindig is támogatta a miniszter reformpolitikáját.
A maga során Tarna demokrata képviselõ elmarasztalta a Marga féle reformot. Hozzáfûzte, hogy az oktatási rendszer igen is halodik, mivel a miniszter nem jó menedzser és nem jó szakértõkkel vette körül magát. Marga miniszter állításai balkáni magatartásra vallanak – fogalmazott Tarna.
Az országos statisztikai bizottság legfrissebb adattára szerint decemberben az infláció rátája 2,9 százalékos volt novemberhez viszonyítva, míg az egész év viszonylatávan 54,8 százalékot ért el; az élelmiszertermékek 36,7, a nem élelmiszer termékek pedig 60,2 százalékkal drágultak a tavaly; a szolgáltatások díjszabása csaknem megduplázódott, vagyis 94,7 százalékkal emelkedett.
A kereskedelmi deficit a múlt év nobemberében 247 millió dollárra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 299 millió dollárral; az elsõ 11 hónap viszonylatában a hiány 1,63 milliárd dollárt tesz ki, míg az 1998-as idõszakban meghaladta a 3 milliárdot.
A tavaly elõállított iperi termelés csaknem 9 százalékkal volt kisebb, mint az elõzõ évi; a csökkenés tapasztalható volt minden tevékenységi szektorban.
Petre Roman külügyminiszter szerdai sajtóértekezletén kijelentette, hogy a január 24. ás 29. között tett amerikai látogatása a két ország közti kapcsolatok, a stratégiai partnerség elmélyítésének új szakaszát jelzik.
Beszámolva a látogatás eredményeirõl, rámutatott, hogy a dialógus politikai dimenziójához tartozik a kooperáció folytatása a tavalyi washingtoni csúcstalálkozón elfogadott akcióterv megvalósításáért és a NATO-hoz való csatlakozási program véglegesítéséért. Hazánk aktív közremûködése a sajátos dél-kelet- európai intézményekben. A Madeleine Albright külügyminiszterrel folytatott megbeszélések során kitûnt, az USA érdekelt abban, hogy Románia sikeresen vállalja az EBESZ-küldetést mind a trojka, mind pedig a szervezet jövõ esztendei elnöksége keretében.
A román–amerikai kapcsolatok gazdasági vetületére utalva Roman rámutatott, hogy ez új dimenziót nyer az által, hogy Alan Larson helyettes gazdasági államtitkárt bízták meg a kétoldalú kooperáció és dialógus irányításával a stratégiai partnerség keretében.
A kapcsolatok szociális dimenziója tekintetében a külügyminiszter asszony kifejtette, az amerikai fél hajlandó szaktanácsadásra a munkatörvénykezés terén és az új nyugdíjrendszer beindításában.
A január 29. és 31. közötti párizsi látogatásról Roman közölte, megállapodás született az irányban, hogy francia bizottság fog segédkezni a román félnek az uniós csatlakozási tárgyalások elõkészítésében.
Parlamenti erôviszonyok a tavaszi ülésszak kezdetén
Meglehetõsen nehéz helyzetben kezdi az alaposan megcsappant kormánytöbbség a választások elõtti hajrának tekintett tavaszi törvényhozási ülésszakot.
A parlament két háza úgy újította fel munkáját február 1-jén, hogy a legnagyobb kormánypártból, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártból (PNÞCD) történt legutóbbi kiválásokat követõen a kormánytöbbség törékennyé vált a képviselõházban, a szenátusban pedig egyenesen kisebbségbe kerültek a koalíciós pártok.
A jelenlegi törvényhozási ciklus kezdetén – 1996 novemberében -a kormánytöbbségnek a 343 fõs képviselõházban 200 képviselõje volt az ellenzék 128 képviselõjével szemben. A képviselõházban a nem magyar nemzeti kisebbségeknek emellett 15 képviselõje van. A szenátusban – ahol a nem magyar nemzeti kisebbségek számára nincs törvény által biztosított hely – 87-56 volt az arány a koalíció javára.
Most a kormánykoalíció a képviselõházban 166 – elméletileg -biztos szavazatra számíthat, az ellenzéki pártok 109 képviselõjével szemben. A 143 fõs szenátusban viszont a koalíciónak csak 71 szenátora maradt, azaz kisebbségbe került.
A házszabály nem teszi lehetõvé a képviselõk számára, hogy az egyik parlamenti csoportból a másikba üljenek át, vagy új parlamenti csoportot hozzanak létre. Ennek következtében mostanra a harmadik legnagyobb csoport a "függetleneké" lett: a kormánykoalíció soraiból 43, az ellenzék soraiból pedig 19 képviselõ vált függetlenné.
A legnagyobb vérveszteség a két legerõsebb pártot érte. A parasztpárti csoport létszáma ma már csak 77 fõ és a legerõsebb ellenzéki pártot, a Szociális Demokrácia Romániai Pártját (PDSR) ugyan szintén sok, 14 képviselõ elhagyta, de a kisebb mértékû olvadással a most 77 fõs PDSR-csoport beérte a PNÞCD- t.
Ebben a helyzetben nagy a valószínûsége annak, hogy a törvényhozás politikai tõzsde lesz, ahol a törvények elfogadását a folyamatos alkuk és a jövõben teljesítendõ politikai igéretek fogják eldönteni.
Ezek az igéretek pedig a választás évében jobbára a jövõbeni személyes politikai karrierre vonatkozhatnak. Az 52 fõs "független" csoportból csak az 1996-os választások után alakult Szövetség Romániáért (ApR) pártot választó 19 képviselõ lehet biztos abban, hogy esélye van újabb mandátumra. A többiek számára a fõ esély az, ha megfelelõ igéretet kap, a legmagasabb árfolyama pedig most az ellenzéki pártok – fõként a PDSR – igéreteinek van.
Radu Vasile volt kormányfõ egy rendkívül rossz hírû szélsõséges nacionalista párt felhasználásával akar rövid idõn belül saját pártot alakítani.
Az exkormányfõ, akit tavaly decemberben viharos körülmények között váltottak le a miniszterelnöki posztról, szerdán bejelentette, hogy az egyelõre még csak tervként létezõ pártja, a Román Néppárt (PRP) még ezen a héten összeolvad a Román Jobboldal Pártjával (PDR), s ezt a fúziót követõen lép a politikai porondra a Néppárt.
Vasilének erre a "politikai házasságra" azért van szüksége, mert a román törvények alapján meglehetõsen hosszú idõbe telik egy új párt bírósági bejegyzése, s ha ezt az utat választaná, a Néppárt aligha születne meg az év végén esedékes törvényhozási és elnökválasztások elõtt.
A PPR létrehozását Radu Vasile január végén jelentette be, amikor volt pártjából, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártból (PNÞCD) tíz parlamenti képviselõ kilépett és csatlakozott hozzá.
Victor Ciorbea volt államfõnek, aki 1998 elején történt megbuktatása után szintén kilépett a PNÞCD-bõl, több mint egy évébe tellett, mire sikerült bejegyeztetnie saját új pártját, a Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetséget.
A hivatalosan bejegyzett Román Jobboldal Pártja mostanáig nem sok szerephez jutott a politikai életben, mivel annyira nehezen elfogadható nézeteket hirdet, hogy még a szélsõséges román nacionalista pártok sem kívánnak szóba állni vele.
A parlamenten kívüli törpepártot a Román Nemzeti Egységpártból (PUNR) néhány évvel korábban kivált Cornel Brahaº alapította. Brahaº rasszista és nacionalista eszméket hirdet, véleménye szerint Romániában a zsidókon és a cigányokon kívül nem léteznek nemzeti kisebbségek.
A két párt a tervek szerint egy Brassóban sorra kerülõ kongresszuson dönt az egyesülésrõl, s attól kezdve az új alakulat Néppárt (PP) néven mûködik majd, és elsõ kongresszusáig ideiglenes elnökként Radu Vasile fogja vezetni. A volt miniszterelnök egyelõre nem nyilatkozott arról, hogy az õt befogadó PDR politikai programjából mennyit kíván átvenni, milyen szerephez jut majd a Néppártban Brahaº.
A volt kormányfõnek korábban együttmûködést ajánlott Ion Iliescu, aki szerint sok hasonlóság van pártja és Radu Vasile programja között a gazdasági és társadalmi problémákra, a nemzeti kérdésekre való érzékenységet illetõen. Iliescu emellett úgy látja: Radu Vasile "kiéhezett a párbeszédre".
Haider románsértô kijelentései
Az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt koalíciós programja szerint Ausztria érdeke az Európai Unió bõvítése és Ausztria együtt fog mûködni minden tagjelölt országgal – hangsúlyozta az a dokumentum, amelyet szerdán adott át Ausztria bukaresti nagykövete Petre Roman külügyminiszternek.
Petre Roman a dokumentum átvételekor arra emlékeztette a nagykövetet, hogy Jörg Haider a közelmúltban a románokat sértõ kijelentést tett. Az Osztrák Szabadságpárt vezetõje egyik beszédében úgy fogalmazott: "Ausztriában a bevándorlók két kategóriája létezik: a román zsebtolvajoké és az egyebeké".
A külügyminiszter szóvá tette azt is, hogy az osztrák külügyminisztérium egyik magas rangú vezetõje közölte: Ausztria ellenezni fogja a Romániával szemben alkalmazott vízumkényszer eltörlését.
Petre Roman ugyancsak szerdán kijelentette: Románia azt szeretné, ha az Európai Unió legkésõbb az év második felében, a francia soros elnökség idején megszüntetné a román állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.
A külügyminiszter szerint ennek nem feltétele az, hogy Románia útlevelet és vízumot követeljen a Moldovai Köztársaság állampolgáraitól. Bukarest nem szándékozik változtatni azon a gyakorlaton, hogy a két ország állampolgárai a személyi igazolvány felmutatásával léphetik át a közös határt. Az esetleges gondokat meg lehet oldani azzal, hogy a Moldovai Köztársaság jobban ellenõrzi határait – mondta.
Hat év múlva a román falvak úgy fognak kinézni, mint a nyugat-európaiak – jelentette ki a minap egy mezõgazdasági mûsor vendégeként az államfõ, miközben az általa nemrég aláírt földtörvény nagyszerûségét ecsetelte. E túlzott optimizmusnak nincs sok alapja. Mert ugyan az újabb restitúció a jogtalanul elkobzott földek és erdõk visszaadásával valós sérelmeket próbál orvosolni, de ez még nem menti meg a mezõgazdaságot. A városba csalogatott-üldözött paraszt utódaiban csak a vagyonszerzés ösztöne él, a gazdálkodószellem kiveszett már rég. Sõt, még a falun maradottak értékrendje is megváltozott.
Az építkezõ, fejlõdõ falvak peremvárosi modellt utánoznak és nem a gazdálkodók ésszerûségével alakítják, csinosítják portáikat. Farmergazdaságról beszélünk, közel egy évtizede, de ki látta, mi van az udvarokban. Száz új házra alig jut egy új istálló vagy csûr. Internetre kapcsolódtak falvaink, s közben lóekével túrják a szántót, ott, ahol nem maradt parlagon. A kezdeti lelkesedés mostanra lemondásos küszködéssé vált sok helyt. A még jövedelmezõnek vélt termékek már ráfizetésesek. Alacsony a gabona felvásárlási ára, a politikai elit cinkosságával importált cukor pedig megfosztotta a hazai répatermelõket biztos jövedelmüktõl.
Egy Küküllõ menti község hivatalos fõgazdásza mesélte, milyen jól jött falujának a múltkori erdõvisszaadás. Mert volt mit eladni, hogy bevezessék a gázat házaikba. Van már füdõszoba és összkomfort. A földek fele pedig parlagon maradt, mert nagyobb a költség, mint a haszon – vélte a mérnök.
Félõ, hogy az új törvény is csak az ügyvédeknek kedvez. Az örökösök pereskedésekre költik majd jussukat. És hiába kerül több barázda birtokukba, attól még nem lesznek farmerek. Ahhoz, mezõgazdasági termelést támogató törvények és nem eladható üzemanyagjegyek kellenek. Sok kis jószágigazgatóra is szükség lenne, aki a visszaszerzett javakkal sáfárkodni tud.
Az utóbbi idõben az a hír ragadta meg a figyelmemet, hogy a volt munkaszolgálatosok nagyszabású aláírásgyûjtõ akcióba kezdtek. A mozgalom átlépte a nemzeti határokat, nemzetközi jelleget öltött olyan értelemben, hogy a volt szocialista országokbeli munkaszolgálatosok szövetségbe szándékoznak tömörülni, kezdte beszélgetésünket Kerekes Károly képviselõ, a képviselõház munkaügyi és szociális védelmi bizottságának tagja. Elmondta, hogy az érdekvédelmi, érdekérvényesítõ mozgalom célja az, hogy a rendszerváltást követõen elismerést nyerjen a tény, miszerint a munkaszolgálatosok is a kommunista rendszer politikai üldözöttei voltak, s ennek megfelelõen kárpótlásban részesüljenek.
Korábban is voltak kezdeményezések az érintettek kárpótlására, folytatta, például 1994- ben, az akkori ellenzék részérõl. De az akkori kormány nem értett egyet a törvénykezdeményezéssel. A munkaszolgálatot 1950-ben hozták létre az úgynevezett katonai korosztály-felesleg foglalkoztatására. Ez a "felesleg" abból adódott, hogy az 1947-es Párizsi Békeszerzõdést követõen Románia katonai személyállományát is korlátozták, ami az elsõ években mindössze százezer katonát jelentett. Ez a szám késõbb jelentõsen megnövekedett a kelet-európai katonai paktum, a Varsói Szerzõdés létrejöttével. A munkaszolgálatot 1961-ben számolták fel, de addig jelentõs számú fiatalt, fõleg politikai kritériumok alapján munkaszolgálatra hívtak be. Ezek a fiatalok a katonai szolgálat helyett bányákban, különbözõ építkezéseknél dolgoztak rendkívül mostoha körülmények között. Olyanok is voltak közöttük, akik korábban a háború poklát is megjárták, de azt az idõszakot a román hatóságok nem ismerték el katonai szolgálatnak.
Kerekes szerint a Vãcãroiu–kormány a már említett törvénykezdeményezéssel azért nem értett egyet, mert ez úgymond megkülönböztetõ eljárás lett volna azokkal a fiatalokkal szemben, akik késõbb, a Ceauºescu–rendszer alatt, a katonai szolgálat idején ugyancsak különbözõ munkatelepeken, bányákban, mezõgazdaságban dolgoztak. A Vãcãroiu–kabinet azt is a parlament tudomására hozta, hogy a munkaszolgálatosok megfelelõ bért kaptak munkájukért, a ledolgozott idõt munkában eltöltött idõnek tekintették, a megfelelõ munkacsoportba való besorolással. Vagyis nem tartották megalapozottnak a kárpótlási igényeket.
A képviselõ a továbbiakban arról beszélt, hogy információi szerint a munkaszolgálatosok nem részesültek megfelelõ bérezésben. Igaz ugyan, hogy a szóban forgó idõszakot elismerték munkában letöltött idõnek, a megfelelõ munkacsoportba való besorolás nem történt meg, ami a nyugdíjazásnál számított volna. A munkaszolgálat különben is hosszabb volt a sorkatonai szolgálatnál. Ezért gondolta úgy, hogy a kérdéssel foglalkozni kell. Kerekes Károly most azon gondolkodik, milyen méretû legyen a kárpótlás. Véleménye szerint a megfelelõ munkacsoportba való besorolás kérdését utólag is rendezni lehetne, más természetû kárpótlás is szóba jöhet, de a nagyszámú volt munkaszolgálatos anyagi kárpótlása jelentõs terhet jelentene a nehéz gazdasági helyzetben levõ országnak. Mégis, véli, a rendkívül nehéz pénzügyi helyzet ellenére, egy-két kedvezményt lehetne nyújtani például az utazás terén, a gyógyszerellátásban. Ez utóbbi annál inkább indokolt, mert az érintettek közül nem kevesen egészségileg is megsínylették a munkaszolgálatot.
A kérdésre, hogy az RMDSZ fglalkozik-e a problémával, a képviselõ azt válaszolta, hogy mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy beszél róla. Sõt, megbeszéléseket folytatott egyik parasztpárti kollegájával is, akivel megállapodtak, hogy közösen benyújtanak egy újabb törvénytervezetet, de hangsúlyozta, hogy a kormány véleménye a meghatározó, hiszen a kárpótlásra szánt pénzalapokat neki kell elõteremtenie.
Elôválasztások döntik el, ki lesz Marosvásárhely RMDSZ- es polgármesterjelöltje
Kincses Elõd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke tegnap tartott sajtótájékoztatóján két kérdést vetett fel. Ezek a helyhatósági választásokra való elõkészülés, illetve a Nemzeti Színház ügyvezetõ igazgatójának felmentése.
Elmondta, hogy a múlt héten a központi kampánystáb Brassóban tanácskozott, s ezen kiderült, hogy a Maros megyei szervezet az egyetlen, amely már decemberben beindította a választási kampányt, s a megye 48 helységében tartottak kampánygyûléseket. Mint mondta, siettek, mert sok a dolguk, ha sikeresen akarnak szerepelni a helyhatósági választásokon. Véleménye szerint ezek a helyi tanácskozások konstruktív légkörben zajlottak le. A lakosság kevés kivétellel értékeli a helyhatóságok tevékenységét. Amivel pedig elégedetlenek voltak, fõleg az, hogy sok helységben nem létezik helyi szervezet, s szeretnék, ha az 1990-91-ben mûködõ szervezetek ismét életképesekké válnának, illetve, hogy szerintük az RMDSZ nem ért el eredményeket a tanügyi törvény alkalmazása során, fõleg az önálló állami magyar egyetem ügyében. Ugyanakkor kiderült, hogy a polgármesterek és helyi tanácsosok többsége továbbra is vállalja a feladatot.
A megyei elnök szerint a jelöltállítás nem egyszerû dolog, mert azokban a helységekben, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 50 százalék, elõválasztásokat tartanak. Ugyanezt szándékoznak tenni Marosvásárhely esetében is.
Megtudtuk, hogy a megyei szervezetnek 99.100 tagja van, ebbõl 60.169- en fizetnek tagdíjat.
A nagyszámban megjelent újságírók számos, mind az RMDSZ tevékenységére, mind a színházbeli botrányra vonatkozó kérdést tettek fel az elnöknek, illetve az idõközben megérkezõ Kárp Györgynek.
Népújság: Elnök úr említette, hogy azokban a helységekben, ahol a magyar lakosság lélekszáma meghaladja az 50 százalékot, illetve Marosvásárhelyen is elõválasztásokat szándékoznak tartani. Mikor kerítenek sort ezekre? Hogyan szervezik meg?
Kincses Elõd: Amíg nincs választási törvény, illetve nem tudjuk a helyhatósági választások dátumát, addig nincs mit megszervezni. A szabály szerint, a törvény megjelenése utáni 60 napon belül lehet választásokat tartani. Ez lesz az az idõszak, amikor elõválasztásokat tartunk. Ezen belül megtarthatjuk a belsõ választásokat is, illetve ezek lehetnének a belsõ választások. Errõl azonban a február 19-i Szövetségi Képviselõk Tanácsának ülése dönt.
Mások az iránt érdeklõdtek, hogy mi a véleménye arról a Markó Béla- nyilatkozatról, mely szerint szankcionálni fogja azokat a szervezeteket, amelyeknek nem sikerül a saját jelöltjeiket tisztségbe juttatni. Kincses szerint a választások eredményét nem lehet elõre tudni. Azt pedig, hogy ki lesz a jelölt az elõválasztások, nem pedig az RMDSZ megyei vezetése dönti el. A felelõsség csak akkor lenne az övék, ha õk neveznék meg a jelöltet.
Az esetleges választási szövetségekrõl kijelentette: Vásárhelyen elõválasztásokat tartanak, így természetes, hogy az elsõ forduló elõtt nem kötnek szövetségeket, a választók akaratát tartják tiszteletben. A második fordulót illetõen pedig elemezni fogja a problémát. Egyelõre azonban feleslegesek lennének ezek a tárgyalások. Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki pártok közül melyekkel képzeli el az együttmûködést, kijelentette: csak a PUNR és a Nagy-Románia Párt nem jöhet szóba.
Arra vonatkozóan, hogy a Területi Képviselõk Tanácsa és a Kincses közötti ellentét mögött nem az áll-e, hogy Kincses jelöltetni akarja magát, ugyanis a "helyi sajtó" is ezt sugallja, Kincses kijelentette: a TKT és a megyei szervezet operatív vezetése között kezdettõl feszült volt a kapcsolat. Már az áprilisi, elsõ tanácskozás során ellenséges légkörbe ütközött, olyannyira, hogy Markó Bélának kellett közbelépnie, hogy a testület az általa javasolt ügyvezetõ elnökséget megerõsítse. A megyei elnök szerint ennek az az oka, hogy a TKT-nak csupán egyharmadát választották a körzetek, a többi kétharmad azokból jött össze, akik tisztségük folytán, úgymond hivatalból kerültek a testületbe. Részletekre azonban nem tért ki. A jelölésérõl elmondta, hogy egyelõre nem kérték fel erre, de ha megteszik, elfogadja, hiszen alkotmányos joga, hogy választhat és megválasztható, ezt senki el nem vitathatja tõle. Miután részletesen elmondta az 1990-tõl a legutóbbi választásokig történt jelölései történetét, azzal zárta szavait, hogy egyelõre nem érdekli a dolog. Sokkal inkább foglalkoztatják a helyhatósági választások, mert sokkal fontosabb, hogy minél több RMDSZ-képviselõ kerüljön be a helyi struktúrákba, mint az, hogy hányan vannak Bukarestben.
– A színházban két román igazgató közt folyt eddig a csetepaté (Nicu Mihoc kontra Zeno Fodor – sz. m.), végül kidobtak egy magyar igazgatót – mondta tegnap déli sajtótájékoztatóján Kincses Elõd, az RMDSZ megyei elnöke, mûvelõdési miniszter rendelkezésére. A tájékoztatón részt vett a Nemzeti Színház felmentett ügyvezetõ igazgatója, Kárp György színmûvész is.
A Népújság kérdésére, miszerint mi az összefüggés az RMDSZ megyei szervezete és a felmentett igazgató ügye között, miközben más magyar nemzetiségû elöljárók esetében, nem tanúsított efféle szolidáris hozzáállást, Kincses Elõd úgy válaszolt, hogy egyrészt azért sem hagyható szó nélkül az eset, mert ugyanaz ismétlõdött meg, mint két évvel ezelõtt, amikor Kincses Elemér színházi szakember és egy "civil", azaz Béres András – Kincses Elõd szóhasználata szerint marxista filozófus – jelenlegi mûvészeti igazgató között kellett versenyvizsga alapján választani, és nyilván az utóbbi javára döntöttek. Másrészt – mondotta a megyei elnök – van RMDSZ-es "díszpinty" mûvelõdési államtitkárunk, akinek kötelessége lett volna értesíteni a megyei szervezet vezetõségét az ügyvezetõ igazgató felmentésérõl.
Sem az elnök, sem a felmentett igazgató nem tartja valószínûnek, hogy politikai pártok felõl jött volna a támadás, hacsak nem az RMDSZ csúcsvezetése felõl, bár Kárp György kétli, hogy lenne személye felõl kifogása az RMDSZ vezérkarának. Hacsak – toldotta be a megyei szervezet elnöke – Kárp Györgyöt nem a "Kincses- vonalba" sorolják.
Bárhogy is legyen, mondta Kárp György, felmentése mélyen antiteátrális lépés volt a minisztérium részérõl, hiszen ezzel az évadnak ártanak. Ha ez így megy tovább –helyezte kilátásba a színmûvész – fennállhat a magyar tagozat önfelszámolásának veszélye.
A sajtótájékoztatón még szó esett a Kultúrpalotában elkövetett vandál cselekedetrõl, Kincses Elõd elmondta, hogy a palota adminisztrációs igazgatója ígéretet tett arra, hogy kijavítják Bernády György megcsonkított mellszobrát és ismeretlen tettes ellen bûnügyi eljárást kezdeményeznek. Végül bejelentették, hogy a megyei szervezet február 10-én a Kultúrpalotában emlékezik meg a 10 évvel korábbi gyertyás tüntetésrõl.
A Maros megyei RMDSZ-en belüli demokrácia válságban van, mondaná Bibó István, ha tapasztalná a jelenlegi helyzetet. Az Elit és szociális érzék címû mûve az elmúlt évek vitáját figyelve aktuálisan hangzik. Bibó közéleti elitnek nevezi azt a réteget, amelyben a közösség céljai tudatosan kiformálódnak, tehát nemcsak azokat, akik társadalmi helyzetükbôl kifolyólag a társadalom vezetô rétegéhez tartoznak. Sajnos sajátos helyzetben van nálunk az elit: szinte csak az számít, aki politizál, aki a politikai vezetésnek valamilyen szinten tagja. A közéleti elit hivatása, feladata pedig az, hogy megakadályozza a társadalmi ellentétek élessé válását és ezáltal a társadalom rendjének a felborulását. Ennek alapján akár azt is lehetne mondani, hogy akkor az RMDSZ-en belüli vitát bízzuk az elitre, oldja meg, rendezze le, hogy aztán végre a közember is tisztán láthasson. A kérdés nem ilyen egyszerû, lássuk elôbb, hogyan jutottunk ide, ahol már néhány éve a Maros megyei RMDSZ megrekedt. Mindenekelôtt szükség van arra, hogy a politikai elit fegyelmezett és elfogulatlan legyen, mert enélkül pusztán hatalomgyakorlásra és hatalomdemonstrálásra képes. Valóban elvárható, hogy a megyei RMDSZ vezetôje is elfogulatlan legyen, mert állampolgárként sokoldalú függõségrendszerben élhet, de ha a közösség kiemelte, akkor már nem engedhet semmiféle vonzásnak. Sajnos néhány eddigi elnök szereplésén ez az elfogultság meglátszik.
Ugyanakkor megyei RMDSZ–elnökjelöltjeinkrôl és késôbbi elnökökrôl kiderült, hogy nem veszik figyelembe azt az egyszerû tényt, hogy "a politikában és a társadalomban minden eltérés a valóság és az elvek, a valóságos célok és a jelszavak között idôvel feltétlenül válsághoz és töréshez vezet".(Bibó, 1942). Valóban itt tartunk most, mint kiderült ígérgetések voltak, a valóság azonban ezeknél árnyaltabb, így betartásuk elmaradt. Következnek az önigazolások (médiában, fórumokon) és a belôle származó önelégültség ("jól megmondtuk", "nekünk van igazunk"), ez utóbbi pedig könnyen az alkotóképesség megbénulásához vezet. Itt már gond van, ha nincs alkotás, hiszen a politikai vezetôk sajátos helyzetüket önmaguk teljesítôképességének köszönhetik és nem a kommunizmusban hangoztatott a nép, a szegények és a dolgozók munkájának. Amíg egy elit él és alkot, világos, hogy nem ô kapja kiváltságos helyzetét a tömegtôl, hanem éppen a nép köszönheti nyugalmát, rendjét neki. Ez természetesen csak akkor mûködik, ha az elit valóban betölti hivatását, jelen pillanatban azonban a Maros megyei RMDSZ vezetése nem látja el hivatását, így megkérdôjelezôdik elit mivolta is.
Lássuk, hol tartunk most, a választások elõtt, a súlyosbodó média-, fórum- összetûzések pillanatában
Súlyos jel – mondja Bibó – az, ha az elit elkezdi hamisan értékelni az átlagos, egyszerû népben rejlõ értékeket. Elemi társadalmi tény, hogy a társadalom igazi értékeit az elit õrzi jól, és ezt a maga erejének tudatában lévõ elit vallja is. Más a helyzet, ha veszélyben látja pozícióját, akkor hirtelen "a vidéknek nagyobb képviselet kell, hiszen õk közösségünk egyetlen megtartói". (Ez olvasható ki a Nyárádszeredai Kezdeményezésbõl). Az, hogy a közösség, a társadalom, a nemzet igazi értékei az "egyszerû" nép tömegeiben rejlenek, csak egyensúlytalan társadalmakban fogalmazódik meg. Jól mûködõ társadalomban az elit beszél a legszebben, õ a politikai bölcsesség letéteményese, az utcafelelõsök pedig azok az emberek, akiknek képességei az utcai közösség szükségleteinek felelnek meg, a falusi RMDSZ–vezetõk azok, akik az adott falu szükségleteinek felelnek meg.
Jelen pillanatban a megyei RMDSZ vezetõje nem tölti be a személyes tekintélyt szimbolizáló egyén helyét a társadalomban, ennek eltussolása érdekében a durván népképviseletnek nevezhetõ TKT-t azzal vádolja, hogy nem felel meg a szuverenitást képviselõ politikai tekintélynek. Ez pedig oda vezet, hogy folyamatos vita van a személyes tekintély és a képviseleti tekintély között. Így nem születnek tárgyi formát nyerõ, személytelen, elvi tekintélyek, törvények (lásd: Alapszabályzat–módosítás vitája, éves költségvetés, választási szabályozás stb.).
Eljutottunk arra a szintre, hogy konkrétan megfogalmazzuk a közéleti elit válságkezelõ feladatait, aminek lényege a társadalmi egyensúly helyreállítása. Ezt pedig minél hamarabb meg kell tenni, mert "nem építés az, ha valaki folyamatosan a düledezõ házat akarja megtámasztani és nem gátat építeni". Sajnos a nagy egység nevében ma csak minden oldalról megtámasztani lehet az árral szemben nehezen álló közösségünket. A válság állandósult, így a ház szerkezeti összetételében kell keresni a problémát, ezekért pedig minden esetben az építõ, az elit a felelõs. A támasztgatás, a tüneti kezelés pedig az egész társadalom lelki deformálódásához vezet, a vezetõ rétegben antiszelekciót hoz létre, és az elmúlt évekhez hasonlóan elõtérbe hozza az álmunkákra, álteljesítményekre és hamis erkölcsi önelégültségre hajló elemeket, jelölteket. A társadalomban pedig megszûnik a közösségi szolidaritás, ugyanakkor pedig uralkodóvá válik az az érzés, hogy a közösséggel szemben csak követelnivalójuk van.
A mostani vezetés szociális munkával (székházfelújítás, legnagyobb sárban való terepre járás) probálja elvégezni az álkezelést. A valós érdekképviseleti munka (törvényalkotás, vállalások véghezvitele) értékének a csökkenése azonban elmélyíti a válságot, ami viszont a "szociális" tevékenység fokozását kívánja meg, ez pedig már a circulus viciosus, és az ördögkerék kitarthat a magyarság megszûnéséig, ez pedig súlyosabb az egység megszûnésénél, vagy a választások elveszítésénél is.
Sem a lelkiismeret megkeményítése, sem pedig a szociális érzék hangoztatása nem hozhatja el a megoldást, mindenekelõtt a tényekkel való szembenézés szükséges. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a jelenlegi politikai elit lemond azoknak a kiváltásgoknak a védelmérõl, amelyekben maga sem hisz és belsõleg felszámolja tarthatatlanná vált igényeit. Mert szomorú látvány az olyan elit, amely nem ura sorsának, hanem megvárja, hogy erõszakkal vagy az események állítsák félre, s akkor duzzog, szabotál. Ez a közösségi erõk meg nem bocsátható pocsékolása.
Az utóbbi idõben szinte megszokottá vált, hogy egyik évben sem kerül el az árvíz. Egy hirtelen felmelegedés, a tavaszi hóolvadás és esõzés, esetleg nyár elején egy felhõszakadás, s az eredmény valamennyi alkalommal ugyanaz: lakóházak, gazdaságok, gazdasági területek, egész települések kerülnek víz alá. Mi vár ránk az idén, árvíz esetén mennyire vannak biztonságban emberek, állatok, javak? – kérdeztük a lakosok védelmével megbízott személyektõl.
– Az Országos Katasztrófa-elhárító Bizottsághoz továbbított adatok szerint 1999-ben a március 4. és április 23-a között bekövetkezett árvizek összesen 95,5 milliárd lejes kárt okoztak Maros megyében – tájékoztatott Bãrbieru Nicolae, a vízügyi igazgatóság megyei kirendeltségének mérnöke, a megyei katasztrófa- elhárító bizottság titkára. Az összesítés értelmében 2003 lakás és melléképület károsodott, nyolcvan háziállat és szárnyas pusztult el, 15230,22 hektár földet öntött el a víz, 13 általános iskola, két mûvelõdési otthon és egy parókia, valamint nyolc hidrológiai munkálat rongálódott meg. A használhatatlanná vált hidak száma eléri az 1104-et, illetve két kompot vitt el az ár. Az országutakon keletkezett kár értéke 112 millió lej volt, a megyei és községi utakban keletkezett káré meghaladta a 45 milliárdot.
– Egy esetleges árvíz ugyanolyan felkészületlenül találná a helyi katasztrófa-elhárító bizottságokat, mint az elõzõ években történt – mutatott rá Bãrbieru Nicolae. Elmondta, hogy a községek és városok polgármestereivel és jegyzõivel a tavaly május 13-án a Prefektúrán tartott találkozón elhangzott: legkésõbb október elsejéig kötelesek összeállítani az egyes települések katasztrófavédelmi tervét. Ezek alapján a megyei katasztrófa-elhárító bizottság október végén állította volna össze az öt évre érvényes megyei tervet, amelyet a Központi Katasztrófa-elhárító Bizottsághoz továbbítanak jóváhagyás végett. Ellenben a polgármesteri hivatalok által beküldött tervek alig 20 százaléka elfogadható. A terveknek ugyanis tartalmazniuk kell, többek között, az intervenciós csoportok összetételét, a felszerelés és a jármûvek számát, valamint a minimális védelmi készletet (ez utóbbi teljes mértékben hiányzik). A prefektúra decemberben körlevelet küldött a helyi tanácsokhoz, ennek eredményeképpen újabb tervek érkeztek a megyei katasztrófa-elhárító bizottsághoz. Hozzá kell tennem: a vízügyi igazgatóság alárendeltségébe tartozó Hunyad, Fehér és Arad megyék elkészítették ezen dokumentációt.
A bizottság titkárának elmondása szerint a kialakult krízishelyzetet csak súlyosbítja, hogy a mai napig nem oldódott meg a zökkenõmentes információcsere. A gyakorlat azt mutatja, a bajban levõ települések elöljárói, illetve lakosai félinformációkkal értesítik a vízügyi igazgatóságot, a polgári védelmet, valamint a katasztrófa-elhárító bizottságot. Az Országos Hidrológiai és Meteorológiai Intézet és a Központi Katasztrófa-elhárító Bizottság által kibocsátott elõrejelzéseket a vízügyi igazgatóság megyei kirendeltségének diszpécserszolgálatához küldik, amely azonnal értesíti a megyei polgári védelmi felügyelõséget és a megyei katasztrófa- elhárító bizottságot. Ez utóbbi értesíti a helyi bizottságokat az esetleges fenyegetettségrõl, árhullámról. "Így történhetett meg, hogy áprilisban az elsõ reggeli órákban úgy értékeltük, megnõ a Nyárád vízszintje, s jópár órával a baj bekövetkezte elõtt elrendeltük a javak és háziállatok kimenekítését" – emlékezett vissza Bãrbieru Nicolae.
– A haszonélvezõinknél levõ kinnlevõségeink elérik a 22,5 milliárd lejt, így saját alapokból nem sok munkálatra tellett – panaszolta Bãrbieru. Ezzel szemben szinte valamennyi, az árvizekkor károsult hidrotechnikai munkálatot felújítottak. A múlt évben a vízügyi igazgatóság 1,250 milliárd lej összértékû javításokat végeztetett. A legnagyobb beruházás a Felsõrépán átfolyó Répa-patak fenékküszöbének javítása volt. Szászrégen mellett a Maros folyó partját terméskõtömbökkel erõsítették. Hasonló munkálatokat végeztek a vajdaszentiványi Luc-patakon is. Dédabisztratelepen a Bisztra-patakot takarították ki, így annak befogadóképessége négyezer köbméterrel nagyobb lett. Ugyanezen munkálatok következtében Felsõidecsen 2500, Kozmán 500 köbméterrel nõtt a patak befogadóképessége. A Görgény-patak áteresztõképessége Görgénysóaknán 3200, Görgényhodákon 4500 köbméterrel nõtt. Vásárhelyen a Poklos- patak partjait erõsítették meg. A Magyarkirályfalván átfolyó Komlód-patakot egy kilométernyi szakaszon kitakarították, így annak áteresztõképessége 2000 köbméterrel nõtt. Mezõsámsond térségében a gátakon levõ réseket elzárták. A Nagysármás községhez tartozó Csehtelkén átfolyó Frata patakát 5,5 kilométeres szakaszon kitakarították, ennek befogadóképessége 18.500 köbméterrel nõtt. A karácsonyfalvi Ciba- Nicoleºti csatornának rendbe tételével 14.500 köbméterrel nõtt az áteresztõkapacitása. Marosludas térségében a Maros jobb oldali mellékfolyóján, 600 négyzetméteren megjavították a védõfalakat. A Nyárád folyón, Karácsonyfalva, Dózsa György, Fintaháza, Lukailencfalva, Lõrincfalva és Teremiújfalu határában lezárták a réseket és a védelmi vonalat. 1998-ban és '99-ben 150.800 köbméter földet szállítottak a helyszínre a védelmi vonal bezárására. Bãrbieru véleménye szerint ezen munkálatok eredményeképpen a fent említett települések védve lesznek. Tény viszont, hogy egy, az 1998. vagy 1999. évihez hasonló árhullámnak egyik sem tudna ellenállni, s a települések és termõföldek víz alá kerülnének.
(Folytatjuk)
Tegnap 10 és 18 óra között, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal elõterében, ahol a megyeközpont általános városrendészeti tervének rajzait állították ki a múlt héten, a környezetvédõ szervezeteket tömörítõ Alter Eco munkacsoport képviselõi fogadták az érdeklõdõket.
A környezetvédõ szervezetek vitát kezdeményeztek az általános városrendészeti tervrõl. Egységes álláspontjuk szerint, amely lapunkban is teret kapott, a megyeközpont hosszú távú fejlesztésének keretet szabó dokumentum a közeljövõben radikális változásokat irányoz elõ a város képében. Az általános városrendészeti terv ebben a formában a múlt rendszerbõl megszokott grandiózus városépítkezést idézi – vélik a kezdeményezõk, akik erre próbálják felhívni a marosvásárhelyiek figyelmét.
A kiállított tervrajzokban a laikus szem elsõ látásra egy- egy, a szivárvány 'majd minden színét felvonultató plakátot vél felfedezni. Közelebbi szemrevételezés után sem könnyû eligazodni rajtuk, a fejlesztési alternatívák által javasolt változásokat pedig nehéz képbe önteni, mivel a tervrajzokon csak a lakónegyedek nevei vannak feltüntetve, és egyszerû "mezei", utcaneveket tartalmazó várostérkép nincs mellékelve. Ehhez már hab a tortán, hogy a város és lakószerkezeti alaptanulmány rajzain az ismeretlen "elkövetõ" az Egyesülés lakótelepet átköltöztette a Maros bal partjára, a Kornisa negyedet pedig az Elektromaros szomszédságában vélte létezni. Tegnap a környezetvédõk képviselõi az érdeklõdõknek részletesen ismertették a lényeges, szerintük hátrányos irányelveket.
A városrendészeti terv, mint már említettük, három variánst tartalmaz, de ezek valójában két alternatívát jelentenek. Ugyanis az elsõ a tervezõ szerint a következõ tíz évben feltétlenül végrehajtandó fejlesztési munkálatokat szabja meg, a második és a harmadik változat pedig az utána következõ fejlesztés két alternatíváját vázolja. A tervezõ által követendõnek javasolt 3. számú változat szerint Marosvásárhely 2025-re a központi régió adminisztratív, pénzügyi, kulturális és oktatási központjává válik, a peremközségek beolvadnak a jelenlegi városba, amely egy 246 ezres lélekszámú településsé duzzadna.
Mit lát a tervezõ elengedhetetlenül szükségesnek mindehhez? A városközpont, a lakóövezetek, és a lakónegyedek központjainak kiterjesztését. A Tudor és a kövesdombi lakótelepek túlzsúfoltak, ezek helyett a Gheorghe Marinescu, az Egyesülés, a Szabadság utcai és a meggyesfalvi körzetekben irányozzák elõ a sûrûbb építkezést. A tervezõ elvei szerint e negyedekben hektáronként kevesebb mint 30 lakás található, ezt a mutatót 55 lakás/hektárra kellene emelni, így a szükségesnek látott mintegy 10700 új lakásból négyezret az említett körzetekben szeretnék elhelyezni. Továbbá a Szabadság utca, a meggyesfalvi és az Egyesülés lakótelepek környékén 650 hektárnyi felületen látják kiterjeszthetõnek a lakott övezeteket. Azonban itt jelenleg kertek találhatók.
A forgalmi gondokat részben a Szabadság, volt Kossuth, Cuza Vodã, Sinaia, Kinizsi Pál utcák négysávosra bõvítésével oldanák meg. A Marosszentgyörgy - Maroskeresztúr irányban zajló forgalom zsúfoltságát több áttöréssel egy párhuzamos útvonal kialakítása tehermentesítené. Továbbá új útvonalakkal kellene összekötni a volt November 7 lakótelepet a Tudor és az Egyesülés lakótelepekkel, a Szabadság utcai lakótelepet a központtal.
Túlságosan kevés a zöldövezet a városban, aminek kiterjesztésére a tervezõ a Maros két partjának beparkosítását, a Bodoni domb erdõsítését, és a Somostetõ csúszásveszélyes oldalainak befásítását látja megoldásként.
A környezetvédõk elsõsorban a forgalmi, és a zöldövezetekkel kapcsolatos elképzeléseket ellenzik. A javasolt útszélesítéseket csak nagy területre kiterjedõ bontásokkal lehetne megoldani, ami alaposan átrajzolná a város képét. Emellett pedig újabb, a városon áthaladó fõútvonal alakulna így ki, ahelyett, hogy a várost jelenleg átszelni kényszerülõ tranzitforgalom számára inkább körgyûrût építenének, ami elterelné a városból a nehézforgalmat. A zöldövezetekkel kapcsolatos elképzelés pedig csak a statisztikákat javítaná, nem jelentene többet a városlakóknak. A Maros partjainak parkosítása csak elképzelésnek jó, mert a folyó partjai a vízügyi igazgatóság hatáskörébe tartoznak. A lakóövezetekben nem bõvülnének a zöldövezetek, sõt, a Szabadság utca körzetében éppen a zöldövezetek terhére építkeznének tovább – érvelnek a környezetvédõk, akik a Maros kanyarulatában egy park kialakítását látnák alternatívának.
Az Alter Eco munkacsoport tegnap több száz kérdõívet osztott szét az érdeklõdõk közt. Ebben a forgalmi és a zöldövezeti elképzelésekkel kapcsolatos véleményeket gyûjtötték. A kitöltött kérdõívekbõl leszûrt következtetést a mai nyilvános vitán is elõterjesztik, amelyen számos intézmény képviselõi mellett a városrendészeti terv fõtervezõje is jelen lesz.
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
A lakásépítéseket három forrásból finanszírozzák. Egyrészt a helyi költségvetés alapjaiból, másrészt az Országos Lakásügynökség által biztosított pénzbõl, illetve a lakosság hozzájárulásából. A marosvásárhelyi helyzet jól ismert. Az Egyesülés negyedben áprilisban adják át a 40 lakrészes tömbházat, az idén a Pandúrok útján és Negoiului utcában kezdenek el új építkezéseket. 2001-tõl újabb épületeket a Pandúrok útján, a Negoiului utcában és a Predeal utcában (tízemeletes tömbház) vettek tervbe.
Segesváron az év végén tervezik átadni a Panseluþelor utcai négyemeletes tömbházat. Ugyanott épül 2003-ig szociális tömbház, valamint egy másik négyemeletes lakótömb.
Szászrégenben 2000-ben nem adnak át lakásokat. Tovább épül az Axente Sever utcai szociális garzon lakótömb, 2001-tõl a Szabadság utcában kezdenek neki két hatemeletes tömbháznak.
Dicsõszentmártonban a Victor Babeº utcában és az Állomás sétányon fognak neki építkezni, eme utóbbi szociális tömbház lesz. Tervezett átadás 2001-ben. Marosludason 2002, Szovátán 2001 elõtt nincsenek új építkezések tervbe véve. Nyárádtõn 2002-ig épül szociális lakótömb.
A megye folyóvizeinek rakoncátlankodása az utóbbi években nagy károkat okozott. A folyókat szabályozó munkálatok szükségessége ezért mindenki számára világos. A vízügyiek javaslatát az állami költségvetés elfogadása után véglegesítik. Ezek szerint 868 milliárd lejre van szükség a már megkezdett csíkfalvi, maroscsapói és ratosnyai munkálatok bevégzéséhez. Újabb elképzelések is szerepelnek a tervben, mint például Radnót árvízvédelmi munkálatai, a Somosd-Ádámos vonalon a Kis- Küküllõ árvízvédelmi munkálatai, melyekhez már elkészült a megvalósíthatósági tanulmány. Más esetekben a tanulmány kidolgozására van szükség. Ezek mellett egy sereg egyéb, kisebb folyóvíz medrének rendbetételeit is tervbe vették.
A legszerteágazóbb terület. A megyei tanács kilenc alárendelt intézményen keresztül juttat pénzt a mûvelõdésre. Minden egyes intézmény részletes programtervvel is szerepel az elképzelésben, amely azonban még lényeges módosításokat szenvedhet. Az Állami Filharmónia 3,8 milliárd, a Maros Mûvészegyüttes 3,5 milliárd lejes költségvetést igényelt. Szintén megyei érdekeltségû intézmények az Ariel gyermekszínház, a Vatra és Látó folyóiratok, a megyei múzeum és könyvtár, a népi alkotóközpont, valamint a népi mûvészeti iskola.
A tanügyi hálózatban a befektetéseket elsõsorban a helyi tanácsok költségvetésébõl állják. A lehetõségek függvényében a fontosabb beruházásokhoz a megyei tanfelügyelõség is hozzájárul. Folytatódik a Tudor negyedi óvoda és az Egyesülés negyedi iskola építése, a szászrégeni szakiskola kibõvítése, a radnóti óvoda építése. Az átadási határidõk 2001 és 2002. Az új beruházások listája 39 pozíciót tartalmaz. Legtöbb esetben létezõ tanintézmények kibõvítésérõl, sporttermek építésérõl van szó. Említésre méltó az ISK számára épülõ víkendtelepi bázis, amely sporttermet, atlétikatermet és úszómedencét tartalmazna. Tervezett átadási határideje 2003. Ugyancsak fontos munkálatok – mert túlmutatnak a tanügyi vonzaton – a Rhédey-kastélyban mûködõ erdõszentgyörgyi iskolaépület, valamint a Bolyai líceum épületének felújítása.
A megyei tanács és a helyi közigazgatási szervek számítógépesítésére 2000-re kétmilliárd lejt irányoztak elõ. Megkezdõdött a megye községeinek a megyei tanács internet-hálózatára való bekötése. Ez egyelõre csak a polgármesteri hivatalok felénél lehetséges, hisz egyeseknek nemhogy számítógépe, még közvetlen telefonvonala sincs.
Folytatódik a nemzetközi kapcsolatok ápolása a kínai Sanhszi tartománnyal, Pest megyével, Gyõr- Moson-Sopron megyével, az olasz Lecce tartománnyal, a francia Montigny-le-Bretonneux-vel és az USA-beli Coral Springsszel. Az erre szükséges pénzalapokat egyelõre nem állapították meg.
A telefonhálózat fejlesztésére két javaslat is létezik. Az EMCOM-5 16 ezer, míg az ERICSSON cég 24 új vonal bevezetését javasolja. Elsõsorban a falvak telefonhálózatának növelése a cél.
A valós társadalmi szükségletekhez képest szerénynek, a gazdasági lehetõségekhez képest túldimenzionáltnak tûnhet a megyei tanács elé terjesztett és elfogadott program. Amit még senki nem tud igazán megmondani, az az, hogy a megígért európai segítség végül is pontosan mennyi pénzt juttat az országnak infrastrukturális fejlesztésre, mert megfelelõ nagyságú alapok esetén hirtelen és látványos eredmények születhetnek. Az európai pénzek folyósítása az elkövetkezõ években azonban az õsszel esedékes parlamenti választások eredményétõl is függ.
A Tomcsa Sándor Színház 1998. november 6-án tartotta megnyitó elõadását Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû színmûvével. Rendezte a színház vezetõje, Merõ Béla. – Az 1989/99-es évad elõévadnak is tekinthetõ – tudjuk meg Szabó K. Istvántól, a színház rendezõjétõl.
– Fõleg az intézmény szerkezeti struktúrájának kialakítása volt a kitûzött célunk. Az következõ, 1999/2000-es évadnak már tizenkét fõállású színésszel vágtunk neki. Az erdélyi magyar színházi berkekbõl Sütõ Udvari András, Fincziski Andrea Temesvárról, Gábor László, Lõrincz András Ernõ Szatmárnémetibõl, Dunkler Róbert Nagyváradról érkezett. Petõ Nóra Magyarországról. Sarkadi Zoltán, Csíki Csengele és a még fõiskolás Boér Orsolya, Deme Róbert, Csurulya Csongor alkotják az egészen fiatal szárnyat, s kiegészülve vendégmûvészeinkkel: Vitályos Ildikóval, Molnár Gizellával, Rekita Rozáliával, Kõmíves Mihállyal, Jancsó Miklóssal teljesítik ki azt a társulatot, amellyel vázlatoztuk színpadi terveinket.
Mûsortervünket a kísérlet jegyében állítottuk össze, a mûsorra tûzött kilenc alkotás különbözõ drámai mûfajokat képvisel, ezzel a város színház- igényét, színházi kultúra-szintjét is fel szerettük volna mérni. Egyaránt játszunk vígjátékot (Goldoni: Két úr szolgája), mesejátékot (Schwarc: Hókirálynõ), kabarét, de lélektani drámát is (Caragiale: Megtorlás), zenés bohózatot (Szilágyi–Eisemann: Én és a kisöcsém), valószerûtlen komédiát (Neil Coward: Vidám kísértet), történelmi drámát (István, az országépítõ) és musicalt (Déry- Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról).
– Ez így, ránézésre is, azt hiszem, soknak tûnik.
– Valóban az, viszont, induló színházzal: robbanni kell egy város életében, színes kínálattal. S hogy lehetséges, az is mutatja: a színház megalakulása óta egyetlen elõadást sem kellett közönség hiányában felfüggeszteni. Fanatikus csapattal dolgozunk, itt mindenki túlteljesít. Éppen ezért reméljük, ennek eredményeként: a következõ évad egy "normálisabb" munkaritmus jegyében zajlik. Nagyobb biztonságérzettel állunk a közönség elé azáltal, hogy társulatunknak sikerült helyet találnia a város társadalmában.
– Helyet a közönség szívében. Hol léptek fel ezidáig?
– 1999 szeptemberétõl közel 90 fellépésünk volt székhelyünkön és turnéink állomásain. Tavaly két nagy magyarországi turnén vettünk részt, s ez – úgy látszik – rendszerezõdik, mert az idén is sor kerül a nyári, valamint az õszi turnéra. Az 1999- es turnénkon két elõadást futtattunk (Két úr szolgája, Hókirálynõ), az idén pedig már három elõadást szerzõdtettek: a június–júliusban elkészülõ Moliere-t (Don Juan), a Popfesztivált és Kós Károly történelmi drámáját. Nagyon szeretnénk egy erdélyi turnét is beütemezni, hiszen eddig csak Marosvásárhelyig jutottunk el két elõadással.
A LÁTÓ címû szépirodalmi folyóirattal közösen drámapályázatot írtunk ki tavaly, a romániai magyar drámaírás felkarolása érdekében. A pályázat értékelésekor, májusban Drámaírói Fórumot szervezünk, melynek meghívottja lesz a magyar, román és szlovák kortárs drámairodalom több prominens képviselõje. A négynapos eszmecserén terítékre kerülnek a kelet-európai drámairodalom aktuális problémái és ezen belül a romániai magyar kortárs dráma gondja-baja.
Színházi periodika megjelentetését is tervezzük Tomcsa Sándor Színház Füzetek címmel. A kétkötetes kiadvány egyrészt a drámaírók fórumához kapcsolódna, az ott elemzésre került mûveket jelentetnénk meg benne, ugyanakkor helyt adnánk számos izgalmas kortárs kelet- európai dráma magyar fordításának, valamint színházelméleti írásokkal szeretnénk gyarapítani a szakirodalmat. A négynapos Fórummal egyidõben kerül sor a Mini-évadra is, melyen az 1999/2000-es évadunk legsikeresebb elõadásait mutatjuk be.
– Pénteken harmadszorra látogatnak el Marosvásárhelyre.
– Caragiale drámája, a Megtorlás a román irodalom klasszikusának egyetlen drámája. Bûn és bûnhõdés. Méltán lehet válasz Dosztojevszkij kérdésfeltevéseire. Az emberi lélek tárnáiban pusztító szenvedélyek: Anca bosszúszomja, Gheorghe kétségbeesett szerelme, Ion elmét feszítõ fájdalma, Dragomir bûntudata – az emberi lét agóniájának tünetei.
(A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégjátéka a Stúdió Színházban pénteken 19 órai kezdettel tekinthetõ meg. Rendezõ: Szabó K. István, díszlet-jelmez: Horváth Ödön, zene: Ovidiu Iloc. Szereposztás: Dragomir – Sütõ Udvari András, Anca – Fincziski Andrea, Gheorghe – Lõrincz András Ernõ, Ion – Dunkler Róbert.)
"1954-ben több tényezõ rangosította a tanítói minõséget. Elõször társadalmi szükséglet volt falun a fiatal értelmiség. Fõleg a faluval azonosulni tudó, a falu elõrelépését szolgáló új emberre, haladó szellemû értelmiségire volt szükség. Másodszor pedig, a tanítói pálya nagy vállalkozást jelentett 1954-ben.
A falu szellemi építésének mindenféle feladata, egyik napról a másikra, az iskolából kikerült fiatal (19–20 éves) pedagógus nemzedék vállára nehezedett. Szinte lehetetlen számba venni azt a sokrétû munkát, amelyet egyenként végeztek a falun dolgozó tanítók. Íme néhány a feladatkörök közül: az iskolai oktató-nevelõ munka, az analfabetizmus felszámolása a felnõttek körében, az általános IV., VII., majd a VIII. osztályos oktatás megvalósítása, a kulturális nevelõmunka, a mûkedvelõ csoportok létrehozása és mûködtetése, könyv- és sajtóterjesztés, a sportmozgalom meghonosítása és szervezése falun, a tömegszervezetek tevékenységében való aktív részvétel, iskolák, mûvelõdési otthonok építése, a villamosítás, és nem utolsósorban az állandó önképzés.
... a fiatal tanító ezekkel találta szembe magát, amikor kilépett az iskolából. Ennyi induláskor! Csak emlékeztetõként mondjuk el, hogy a falun dolgozó tanító a szakmai feladatok megoldása mellett még sok-sok olyan munkában is ott volt, amelyek éjjel-nappal adódtak. Ha tetszett, ha nem, a fogyasztási szövetkezetek létrehozásain, a társulások, termelõszövetkezetek, képviselõválasztások, találkozók, sportegyesületek gyûlésein, mindenütt jelen volt. A tanító volt a legtöbb esetben a legaktívabb és nélkülözhetetlen személy. (...) Ha egy tanító közben le is tért pályájáról, továbbra is pedagógusként, tanítói eszménnyel küzdött, attól függetlenül, hogy idõközben a következõ munkakörökben dolgoztunk: nevelõ, tanító, igazgató- tanító, tanár, tanfelügyelõ, lelkész, kultúrigazgató, kultúrszervezõ, sportszervezõ, néprajzgyûjtõ, múzeumalapító, koreográfus, karnagy, mérnök, tervezõ, technikus, mûszaki vezetõ, könyvelõ, köztisztviselõ, vasúti mûszerész, tiszt, aktivista, polgármester, szövetkezeti vezetõ, áruházvezetõ, raktárnok, gyári munkás, vállalkozó, lap- és könyvterjesztõ, gépész stb." (Dr. K. J.)
"Minden voltam a faluban, minden munka rám hárult: iskolai oktató-nevelõ munka, igazgató-tanító, kultúrigazgató, IMSZ-titkár, agrotechnikai kör vezetõ, propagandista, pionírinstruktor, nõk órájának irányítója (nõbizottsági felelõs), sportfelelõs stb." (B.J.)
"Bejártam a tanítói állástól a helyettes tanári állások több állomását, voltam pionír-aktivista a rajonnál, néptanácsi alelnök, kultúrigazgató és sportvezetõ, részt vettem az analfabétizmus felszámolásában, szerveztük és felszámoltuk a kollektív gazdaságot... A N-i RMDSZ megalakításának kezdeményezõje voltam, s jelenleg a helyi szervezet elnöke vagyok." (B.Gy.)
"Ez a hely volt legszebb életkorom emésztõje. ...az 1958–1959-es tanévben az I–IV. osztályban tanítottam, majd "kiemeltek", és az V–VIII. osztályokban mûködtem 1984-g, tanítva elég sok tárgyat, persze váltakozva, leghosszabb ideig, 15 éven át magyar nyelvet és irodalmat. Közben voltam függetlenített kultúrigazgató is, elõször K., majd U. rajon keretében. 1980-ban neveztek ki az iskola igazgatójának. Idõközben elég rohamosan fogyott a tanulók száma. Míg 1980-ban 100 körül volt, 1991-re már leapadt 65-re az I – VIII. osztályokban. Egy rendelkezés értelmében mint tanítót, köteleztek az I–IV. osztályokban tanítani. Így kerültem hosszú idõ után ismét végzettségemnek megfelelõ helyre, sajnos, mint az iskola igazgatója. Idõközben összekovácsolódott egy-egy jó, szinte teljesen szakképzett tantestület, amikor is a munka könnyebb, eredményesebb volt. Szakképesített tanítók, tanárok végeztük a munkát. Sajnos ezt az iskolát – és másokat is – nagyon sok szakképzett tanerõ csak ugródeszkának használta, felszívta õket a könnyebb élet, (jobb) munkahelyet ígérõ nagyobb község, város. " E.D.
"1959-ben végeztem a magyar szakon az önálló Bolyai Tudományegyetem utolsó évében, és Gy- re helyeztek, ahol éppen akkor "egyesítették" a magyar iskolát a románnal. Itt nõsültem meg 1962-ben. Ekkor pártunk és kormányunk úgy akarta, hogy D-ben középiskolai KISZ-titkár, aligazgató, majd igazgató legyek. Négy év után egy évig GY. rajoni tanfelügyelõnek szemeltek ki, majd tizenhat évre H. megyei szakfelügyelõnek. 1984-ben küldtek vissza a katedrára a Cs-i 1. Számú Általános Iskolába. 1990 elején itt igazgatónak választottak.
Hogy mennyit ért és mennyit ér a munkám, ki tudná megmondani! Azt pedig, hogy miképpen változott gondolkodásom a tanításról-nevelésrõl, az emberrõl, a világról, röviden összefoglalni lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy a képzõben fordult fel fenekestõl gyermekkori "világképem". Az új pedig lényegében a hivatalos ideológiába és a tudományba vetett kritikátlan hiten alapult. S ettõl teljesen megszabadulni csak a hetvenes évek végén sikerült. Mai megítélésem szerint képzõs korom legértékesebb hozományom az önmûvelés gyönyörûségének felfedezése." S.D.
Az idézetek egy székely városka tanítóképzõseinek évkönyvébõl valók, az az évjárat (1954) csak fiúkból állt, többségük ma is él és emlékezik. Az olvasatok sokfélék lehetnek.
Ide is eljutottam. Ebbe a négyszögû épületkolosszusba már nem lehet csak úgy besétálni. Illetve lehet, csak be kell jelentkezni, tisztázni szándékaidat, a belépõt felmutatni, a fegyvert s egyéb gyanús tárgyakat ellenõrzõ biztonságiaknak. Amennyiben mindez nincs rendben, udvariasan kitessékelnek, netán rövid úton kiteszik szûrödet. Errõl nem tudok biztosabbat, velem minden rendben volt. A megbeszélt idõpontban kinn, az utcán találkoztunk Zalán Magdával, a Voice of America magyar adásának népszerû szerkesztõjével, attól kezdve õ intézett mindent. Amíg túljutottunk az õrökön, az említett procedúrát végig kellett csinálni, de aztán már bármerre mehettünk zavartalanul, a rádió- kombinát szívében, pontosabban agyában se kérdezte senki, mit keresünk ott.
Az Amerika Hangja, akárcsak a Szabad Európa Rádió, fogalom volt a diktatúra évtizedeiben mifelénk, a tiltás, az õket belengõ titokzatosság csak fokozta vonzerejüket, lestük, vártuk, mit mondanak, suttogva adtuk tovább híreiket s ha ’89 decembere után alapvetõen változott is a helyzet, Washingtonban járva, újságíróként, egykori rádiósként természetes, hogy mindenképpen be szerettem volna tekinteni a rádiós nagyüzem boszorkánykonyhájába. Ha nem kértek volna interjút tõlem, akkor is kerestem volna a látogatás lehetõségét.
Van mit látni. Noha a kormányzati negyed szélén álló épülettömb eléggé szürke, jellegtelen, és benn se hivalkodó. De végigmenve a folyosókon, mindegyre adáskabinokba lehet belátni a hangszigetelt nagy üvegablakokon át. A nap minden órájában szakadatlanul száll innen az információ az éterbe. Mintegy harminc stúdióból több mint
mûsort a világ minden tájára. Hagyományos rádiózás zajlik, nem jellemzõ itt a modern kereskedelmi adók hókuszpókusza. A felszerelés se a legkorszerûbb, de megvan minden, ami a jó minõségû munkához szükséges. Nyomon követhetõk multimédiás próbálkozások is, a stúdiókat tévéadásokra is alkalmassá teszik. Van is már olyan mûsor, amelyet képpel, televízión is közvetítenek. Persze, ez még csak amolyan kísérleti kezdeményezés, elõtérben továbbra is a rádiós mûfajok találhatók, és fõleg bizonyos nyelveken. A rendszerváltás óta a kelet-európai tömb már nem olyan fontos és érdekes. Annál nagyobb figyelmet szentelnek például Kínának. Zalán Magda bevitt a kínai szerkesztõségbe is, sok tízen szorgoskodtak a csarnoknyi teremben. Mindenkinél számítógép, a leglátványosabbnak az tûnt, amikor a beíró leült a latin betûs billentyûzet elé, beütött valamit, és azonnal kínai jelek jelentek meg a képernyõn. A vezetõ szerkesztõk mást is készségesen magyaráztak s jól esett, hogy tudni vélték, honnan érkeztem, merre van Erdély.
Medgyesen született, korábban átkerült Magyarországra. Mint annyi amerikás magyaré, az õ élete is kész regény. Könyvekbe is öntöte egyik-másik epizódját. Magyarul, olaszul, angolul váltak sikeressé történetei, interjúi, önéletrajzi elbeszélései. Volt mûugró bajnok, majd rádiós Budapesten, emigrásként Olaszországba szeretett bele. Élt Kanadában, másfél évtizede az amerikai fõváros világrádiójában dolgozik. Rengeteg rendkívüli emberrel megismerkedett, világhírességekkel interjúzott, de távoli szülõföldjét se felejti. Azzal ültünk be a kétszemélyes ministúdióba, hogy amerikai élményeimrõl beszélgetünk, aztán mindegyre szóba került Erdély és Marosvásárhely.
Különben egy ideje rendszeres az Amerika Hangja magyar adásának szerkesztõi és a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozó kollégáik közötti kapcsolat. Az adáskabinból nyomon követhettem az aznap déli félórás tájékoztató mûsort. Ment minden, mint a karikacsapás. A vezérlõpultnál nemcsak technikus van, külön adásrendezõ irányítja a mûsorvezetõt s a hírolvasót. Persze az idõpont nagyon viszonylagos. Ott 12 óra volt, itthon este 7. Akkorra a késõ délutáni vásárhelyi magyaradás is rég véget ért. A washingtoniak telefonkapcsolatba léptek az itthoniakkal, szokásos mûsoros küldeményüket kezdték közvetíteni. Az együttmûködést akkor ajánlották fel, amikor 1998-ban Fodor Imre polgármester volt a vendégük.
A híradás élõben hangzott el, a bejátszások hangszalagról kerültek mûsorba. Mindezt a központi mûszaki részlegen teljes egészében rögzítik. És nyilván nem csupán a magyar adást. Huszonnégy órán át folyamatosan vételezik a több mint ötven nyelven felcsendülõ mûsorokat. Képzelhetõ, mit jelent ez, a digitalizálás itt is elkerülhetetlen. Az adásbiztonság, adásminõség is ezen a részlegen múlik, mégis meglepõdve tapasztaltam, hogy amikor körutunk arra vezetett, percekig háborítatlanul nézelõdhettünk az életfontosságú berendezések között. Aztán mégiscsak elõkerült egy mûszaki vezetõ, gondoltam na, most kikapunk, de roppant szívélyesen elmagyarázott mindent, amit tudni kell a munkájukról, technikai megoldásaikról, paraméterekrõl.
Na látják, vonom le itthon is magamban a következtetést, ezért van annyi baj Amerikával. Nem tudnak ügyelni az államtitkaikra. Még szerencse, hogy sosem volt erõs oldalam az egzakt tudományok világa.
Úgyszólván Marosvásárhelyrõl érkezett Párizsba.
Amikor tavaly májusban, évad végén, Sütõ András Balkáni gerle címû darabjával a Nemzeti együttese Marosvásárhelyen vendégszerepelt, már a 44-45. elõadásnál tartott, s minden jel további és változatlan sikersorozatot ígért az új évadban is. A nyár végén azonban Sinkovits Imre örök játszótársa és barátja, Agárdy Gábor súlyosan megbetegedett. Iglódi István igazgató úr, egyben az elõadás rendezõje, egyetértésben Sütõ Andrással és a társulattal, úgy határozott, hogy más még idõlegesen se vegye át Mózsi szerepét, a diadalos estéknél is fontosabb Agárdy Gábor gyógyulása. Élet és halál között lebegve érezze a ragaszkodást, amelynek kifejezéseként a darabot levették a színház mûsoráról. Több mint nyolcórás mûtétet követõen, hosszú hónapok során az orvosi tanácsokat fegyelmezetten betartó gyógyulási és erõsödési folyamat eredményeként Agárdy Gábor újra színpadra léphetett, s a Balkáni gerle folytathatja tapsos estéit.
Párizs Sinkovits Imrének 1956-os élményként idézõdik legelébb. Október 23-án a Petõfi-szobor elõtti, immár történelmivé emelkedett, szavalat-sorát a Látóval és a Franciaországi változásokkal kezdte. Eddig kétszer járt a francia fõvárosban. 1992 márciusában az Advent a Hargitán stúdióváltozatával, 1994 tavaszán pedig Hubay Miklós Õk tudják, mi a szerelem címû játékával a Magyar Intézetben vendégszerepelt. Fut velünk a kocsi a repülõtérrõl a Szajna partján, átpillantunk a Notre Dame-ra, következik a Szent Mihály útja, de Sinkovits Imrében semmi ámulat, mert az öröme még otthoni, hogy indulása elõtt Gábor barátjával újrakezdhette vásárhelyi játékát a Balkáni gerlében.
– Krónikás leszek: ez a januári, szinte új bemutató Agárdy Gábor ünnepévé vált. Gábor lélekben szomjúhozva lépett színpadra. De számára is próbatétel volt, hogy bírja ezt a nemcsak mûvészileg, hanem a fizikumát is erõsen igénybe vevõ szerepet. Belépett a színpadra – és megállt a játék. Hosszú-hosszú ünneplõ taps fogadta. Gábi nem elérzékenyülõ természet, de most jónéhányat nyelt, hogy elsõ mondatába belekezdjen. A jelenet után én már az öltözõben voltam; s ahogy Gábor belépett, láttam, könny csillog a szeme sarkában.
De máris elõkerül Agárdy Gábor útravalója: egy elegáns ezüst színû nyakkendõt és díszzsebkendõt adott az õ Siki komájának, hogy sikeréhez elegancia is társuljon. A barátság-játék folyama Párizsban se akadt meg, mert Sinkovits Imre Párizs legfontosabb látnivalójaként Agárdy Gábor József Attila-portréját jelölte meg. Történt ugyanis, hogy az 1992-es párizsi vendégszereplés alkalmával abban az Atlantis Szállóban laktak, amely 1926-ban, akkor Vatikán Hotelként, rövid idõre József Attilának otthont adott, s ezt emléktábla is hirdeti. Agárdy Gábort annyira megejtette a szálló nevezetessége, hogy megfestette József Attila portréját, s a társulat következõ, 1992 õszi vendégszereplése alkalmával ünnepélyesen átadták a hotel vezetõjének. Azóta Párizsba látogató magyarjaink gyakran bekukkantanak a hallba Agárdy Gábor festményét megtekinteni. Ha mûvét barátja nem láthatta az Atlantisban, legalább felvételek tanúskodjanak arról, hogy becsült helyen függ a portré! Sinkovits Imre ezért komoly fotósorozatot készített a szálló vezetõjének nagy örömére is, aki emlékezett rá és mûvésztársára, hogy milyen kedvesen elbeszélgettek nyolc esztendõvel ezelõtt.
Irodalmi esttel, egyedül a pódiumon, külföldön, utoljára 1968-ban vendégszerepelt. Most a Himnusz és a Millennium ünnepére és Párizs ihletettségében összeállított mûsora elõtt érthetõ hát a feszültség és az izgalom. S lehet-e nyugtatóbb érzés, mint a jó barátra gondolni, aki nyakkendõjével már kosztümtervezõként sikerre bátorítja Sinkovitsát. Köszönetképp a fellépése elõtti percekben még egy karikatúrát faxolt Gáborának Budapestre, talán abban az érzésben, hogy jelezze barátjának: most is testvériesen együtt vannak, akár a Balkáni gerlében: "Nyakkendõdnek máris nagy sikere van! Most már csak a bukásom van hátra!" – így szólt a karikatúrával ékesített üzenet.
Nyakkendõjénél már csak viselõje aratott nagyobb sikert.
A Párizsi Magyar Intézetben nemigen emlékeznek arra, hogy elõadót állva ünnepeljenek. Sinkovits Imre két órás estje, amely közben Gödény Márta zongoramûvész és Hadady László Párizsban élõ oboamûvész Liszt-, Bartók- és eddig francia pódiumon el nem hangzott Kurtág-mûvekkel a magyar zene évszázadait is muzsikálták, hatalmas irodalmi, történelmi és szellemi összegzést jelentett. István Király intelmeitõl Rákóczi emlékiratán át Petõfi, Arany, Ady versein át hallottunk Radnóti- naplórészletet a munkaszolgálatra való behívás elõtti estérõl, Kányádi Sándorral mondta szorongását a ház elõtt parkoló terepjáró látványáról, Farkas Árpáddal pörlekedett Bécsben közömbös Európa közömbös harangjairól, Sütõ Andrással a kamarási András-napi mulatságba avatott, hogy utána Bódi Vencel imádságával szóljon az elveszettekért. Füst Milán megrendítõ vallomása 1956 tragédiáját idézte fel, s anyanyelvünk megtartó erejét szárnyaltatta az idõ s a történelem árján Illyés Koszorújával. Cs. Szabó Lászlóval pedig a marosvásárhelyi Tékában bolyongtunk azzal a tanulsággal és reménységgel, ami a napló üzenetét is jelenti: "Örülj Erdély, mosolyogj a pöröly alatt! Megtartott téged az Iskola s a Könyv." Huszonhat szerzõ több mint harminc mûve hangzott el, melynek folyamában a közelmúlti gyötrelmek Tóth Bálint Magyar litániáját és Nagy Gáspár Magyar abszurdját követõen Kölcsey Himnuszában összegzõdtek.
Igazi bemutató akkor sikeres, ha a bankett is diadalmas. Lehet-e pontosabban érzékeltetni Sinkovits Imre estjének közönség-örömét, ha azzal jellemezzük, hogy a tiszteletére rendezett fogadáson egy falatot sem evett? Mert az érdeklõdõk és a vele beszélgetni vágyók szinte egy oszlophoz szorították a Magyar Intézet elõcsarnokában s két órán át kérdezték tegnapi és mai dolgainkról. S õ közben tûnõdött az idõ változásán is. Amikor több mint három évtizede Stockholmban járt, a magyar kulturális attaséra mint belügyi provokátorra kellett figyelnie. Késõbb Münchenben egy estje elõtt az ottani magyarság figyelmeztette a magyar konzult, jobb, ha nem jön el az estre. Értett a szóból, s a szállodában kuksolt és várta vissza a mûvész urat. Késõbb a Magyarok Világszövetségében már kikötötte, csak akkor vállalja, ha sem "eligazításon" nem kell részt vennie, és hazatérése utáni beszámolóra nem kényszerítik. S mint múlt az idõ, Sütõ András, Illyés Gyula mûveivel egyre keményedett az irodalmi anyag, s oszlott a bizalmatlanság a kinn élõ magyarok körében és egyre nõtt a közönség is. Amely, sajnos, a történelem változásával újabb és fiatalító utánpótlással erõsödött a nyolcvanas években: az emigráns erdélyiekkel.
Szorongató és csalóka érzés a pódiumon állni szemben a közönséggel! – Sinkovits Imre ezt Párizsban is megtapasztalta. Már estje elején felfigyelt arra, hogy egy férfi folyamatosan a terem mennyezetét nézi. Na, ez máris unja, gondolta, s ilyenkor, a bevált szokáshoz folyamodott, a nézõk feje felett öt centivel elnézve, oly képzet keletkezik mindenkiben, hogy a mûvész hozzá szólva mondja a mûvet, valójában a színész nem néz senkire. Az elõadás utáni beszélgetésben aztán kiderült: a férfi Radnóti naplójánál, hogy könnyeit visszafojtsa, nézte a terem tetejét. Nagybátyja együtt volt Borban Radnótival, õ élve hazatért és sokat beszélt neki a költõrõl, a munkatáborról, s a napló felszakította a személyes és a történelmi sebeket.
Liszt Ferenc filmbeli alakítója elment a St. Eustache-templomba is. Ahol a nagy magyar zeneszerzõ szobra is emlékeztet arra, hogy csoda-gyermekkorától Párizs diadalos sikereit jelentette, s 1866-ban itt mutatták be Esztergomi miséjét. S a magyarságára döbbenõ nagy zeneszerzõ levelének is talán a Notre Dame mágikus vonzásában kellett születnie, amelyet Sinkovits Imre is idézett estjében: "most már tudom… mennyi szent eszmét söpört el messzire a szétszóródás szele". Liszt Ferenc hazatalálásának egyik elsõ s legszebb vallomását pedig erdélyi útjának végén, Temesváron fogalmazta meg 1846. november 10- én. "Míg a többiek fáradságosan kínlódnak a takarékos közönség sekély vizeiben, én szabadon vitorlázom elõre egy nagy nemzet nyílt tengerén."
Temesvár! Éppen az esemény méltóságához híven megrendezett temesvári ünneprõl, melynek meghívottja volt a Nemzeti mûvésze, és Tõkés Lászlóról beszélgettünk, s kiléptünk a Coupole Kávéház ajtaján, amikor egy sapkáját homlokára húzó, szemüveges férfi megszólít bennünket: " Legalább nekem is adjatok valamit, magyarok!" Lám, Sinkovits Imrének még a nyakkendõje sem olyan árva és magányos, mint ahogyan Farkas Árpád írta a magáéról pompás párizsi jegyzetében a Select Kávéház-beli órákat felidézve. Kérdezgettük internacionalista koldusunkat, s kiderült: néhány szót azért tud magyarul, mert aradi román cigány. Itálián át "egyedül" érkezett Párizsba, amit aligha hihettünk, de jókedvvel adakoztunk neki. S már tûnõdhettünk a magyar és nem magyar emigráció jövõjén. Hogy nemcsak az jelentheti fogyatkozását és elapadását, ha otthon, a hazában egyre jobban mennek dolgaink, hanem a szomszédos országok magyarjainak emberi élete, szabadsága biztosíthatja igazán, hogy újabb menekültekkel ne erõsödjenek és frissüljenek nyugati közösségeink. De erre a Duna-medencei derülátásra egyelõre nincs okunk…
Családi otthoniasságban zárjuk az estét. A könyvespolcról Sinkovits Imre kezébe veszi azt a lámpácskát, amely 285 estén a várakozás csoda-mécseseként világolt Bódi Vencel kezében. Ahogyan tekintetével simogatja egykori, tizenkét éven át használt kedves kellékét, tán most Örkény István lámpájának is képzeli. Mûsorában elõbb Bartók Béla vallomását idézte a Duna-medence népeinek megértõ és békés szellemérõl, s erre is ráfelelt Örkény István 1968-as párizsi nyilatkozata: "A családi asztal fölött csak egyetlen lámpa lóg. Ha ezen osztozni akarunk, sötét lesz…"
Sinkovits Imre párizsi estjével a közös fény pislákoló reményét is élesztette…
Petõfi Sándor mondta a János vitézben, hogy a "csillagokban a ló meg-megbotlott." Ezek szerint bár a lónak négy lába van, mégis megbotlik, ha csillagok közt kalandozik. "Hát hogyne botlanék meg a kétlábú ember, ha csillagkeresésre indul?" – teszi föl a kérdé