Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

A Nastase-kormány programja

A Nastase-kormány célja a GDP növekedés 4,5-6 százalékos átlagos ütemének biztosítása a 2001-2004 idôszakban, valamint az infláció fokozatos visszaszorítása úgy, hogy az 2004-ben egyszámjegyû legyen.

A PDSR-kormány céljai: az üzleti környezet javítása, a piaci kompetencia fejlesztése, az árliberalizáció folytatása, a banki eszközök diverzifikációja, a reális kamat csökkentése, a pénzügyi rend erôsítése, az adórendszer felülvizsgálata és leegyszerûsítése, a vám- és adócsalás megszüntetése, az illegális tôkekivonás megállítása, az állami költségvetés bevételeinek növelése adócsökkentés, valamint a bel- és külföldi befektetôk bátorítása által, a nyereségbefektetések után fizetett adó csökkentése révén.

Az új kormány támogatja az állami részvételt az új gazdasági struktúra kialakítását biztosító tôkebefektetésekben, piaci követelményekkel és az európai integrációval összhangban, azáltal, hogy a tervezett célok elérése után eladja részesedését, meghonosítja a piacgazdaság sikeres szervezkedési formáit (holdingok, korporációk, társulások), tiszteletben tartja az uniós szabályozásokat, fejleszti a képzési rendszert a gazdasági menedzser-kultúra emelésére. A kormány céljai közé tartozik a közhasznú szolgáltatások korszerûsítése és fejlesztése, hogy azok a legnagyobb mértékben megfeleljenek a polgárok és a gazdaság szükségleteinek. A célok között szerepel egy, a környezeti balesetek kockázatait megszüntetô és a környezetszennyezés állandó csökkentését célzó hosszú távú program kidolgozása is.

A kormányprogram emellett elemzi a gazdaság jelenlegi helyzetét is. Az 1996-2000 idôszak kormányzási tevékenységének fôbb következményei: a gazdasági és szociális reformok kaotikus alkalmazása, a gazdasági válság súlyosbítása nagyszámú gazdasági tényezô csôdbe juttatása, a mezôgazdaság szétzilálása, a befektetések drasztikus csökkenésének elôidézése, az infláció növelése, valamint a nemzeti fizetôeszköz hangsúlyozott leértékelése által.

Az 1996-2000 idôszak kormánypolitikája teljes ellentétben állt a reform fogalmával. 1997 és 2000 között 13 százalékos gazdasági regresszió volt tapasztalható, ennek következtében Románia az utolsó lett a közép- és kelet-európai országok között. E körülmények között nyilvánvalóvá válik, hogy a hosszútávú gazdasági fejlesztési stratégia által elôírt növekedési ütemekre vonatkozó elôírások alkalmazása révén 2003 végéig lesz bepótolható a jobboldali koalíció kormányzási idôszakában regisztrált visszafejlôdés.

Kormányfôi mandátumának lejárta után Mugur Isarescu visszatérhet a Román Nemzeti Bankhoz (RNB), hogy tisztázzon néhány 1999 decemberében függôben maradt kérdést – jelentette ki szombaton Adrian Nastase kinevezett kormányfô.

"A kérdést megbeszéltem Mugur Isarescuval és elmondtam: az új kormány beiktatása után visszatérhet az RNB-hez, hogy a jelenlegi kormány élére egy évvel ezelôtti sietôs kinevezése során függôben maradt problémákat megoldja", mondta Nastase.

A kinevezett kormányfô hozzátette: az RNB vezetésének leváltására vonatkozó kérdéskört januárban tárgyalják meg.

Az 1999 decemberében hozott parlamenti határozat nyomán Mugur Isarescut kormányfôi mandátumának idejére felfüggesztették az RNB kormányzói tisztségébôl. Isarescu akkor kijelentette: csak akkor fogadja el a miniszterelnöki megbízatást, ha biztosítják az RNB kormányzói tisztségébe való visszatérésének lehetôségét. Ahhoz, hogy a PDSR kormányzócserét hajtson végre az RNB-nál, és Mugur Isarescu helyébe Florin Georgescut nevezze ki, szükség van a központi bank megszervezési és mûködési törvényének módosítására, mivel Isarescut 1998-ban nyolc évre választották az RNB kormányzójává. (Mediafax)

II. János Pál karácsonyi üzenete

A háborúk, az erôszak és a gyengék kizsákmányolása ellen emelte fel szavát hétfôn II. János Pál pápa az emberiség egészének szóló karácsonyi üzenetében, különleges figyelmet szentelve a közel- keleti helyzetnek.

A pápa urbi et orbi (a városnak – Rómának – és a világnak szóló) karácsonyi üzenete most elôször nem a Szent Péter- bazilikában, hanem kint a téren hangzott el. A pápa ceremóniamestere azzal indokolta ezt a döntést, hogy a szentatya ily módon közvetlenebb kapcsolatban lehet a hívôk tömegeivel.

II. János Pál az egész emberiséghez szólt, amikor felhívta a figyelmet a porig alázott és elhagyott gyermekek, a kizsákmányolt és megerôszakolt nôk helyzetére, a menekültek, az elvándorlók népes seregére, a társadalom peremére szorult fiatalok, felnôttek és öregek sorsára.

"Aggodalommal gondolok a Szentföldre, ahol az erôszak továbbra is vérrel áztatja a békéhez vezetô nehéz utat" – mondta a pápa, megemlítve a világ más forrongó tájait is, így Indonéziát, ahol a katolikusoknak ezen a karácsonyon is a fájdalom és a szenvedés jut osztályrészül. Ezzel kapcsolatban az egyházfô határozottan állást foglalt a "halál kultúrájával" szemben, hangoztatva, hogy a halál árnyéka az élet minden egyes szakaszában rávetül az emberre. A pápa szerint ma egyre nagyobb a kísértés arra, hogy egyesek maguk vegyék kezükbe a halál irányítását, mintha ôk maguk lennének jogosultak dönteni mások élete felett.

II. János Pál ugyanakkor nem csak ostorozni kívánta az emberiséget, amelynek tagjai az "elsô Ádám" bûneinek az örökösei. Az emberiség ugyanis – mondta – a "második Ádám", vagyis Jézus Krisztus kegyelmére is számíthat. Ezzel kapcsolatban beszélt a jó emberekrôl, azokról a férfiakról és nôkrôl, akik csendben, a mindennapokban élik meg hitüket, a családnak szentelik életüket és a társadalom javáért fáradoznak. A pápa bátorítónak nevezte azoknak az erôfeszítéseit, akik azért küzdenek, hogy érvényesülhessenek az emberi jogok, s hogy erôsödjék a szolidaritás a különbözô népek és kultúrák között. Ezek az emberek azért fáradoznak, hogy a szegényebb országok mentesülhessenek nyomasztó mértékû adósságaiktól, s hogy végre békét kössenek az egymással viszálykodó nemzetek.

A pápa a béke üzenetét intézte mindazokhoz a népekhez, amelyek a világ különbözô tájain bátran keresik az utat a demokrácia, a szabadság, a kölcsönös tisztelet értékeihez, akárcsak minden jó szándékú emberhez, bármely kultúrához tartozzék is. "Békét a földön az embereknek, akiket szeret az Isten!" – mondta II. János Pál.

A látszólagos nehézségek ellenére, számottevô elôrelépések történtek az egészségügyben mind országos, mind pedig megyei szinten – jelentette ki az elmúlt pénteken tartott sajtótájékoztatóján dr. Benedek Imre kardiológus fôorvos, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság reformügyi aligazgatója, aki közel egy éven át Hajdú Gábor szakminiszter tanácsadójaként mûködött.

Beszámolója értelmében ez idô alatt több törvény és kormányrendelet kidolgozásában vett részt, s 2000 folyamán látványos megvalósítások történtek az egészségügy felszereltségének korszerûsítése terén. Országos szinten a iasi-i kardiológiai központ átadását, valamint a craiovai létrehozását említette, s két sürgôsségi helikopter megvásárlását, amibôl egy Bukarestben maradt, egy pedig a marosvásárhelyi Rohammentô-szolgálathoz kerül.

Összességében 400 millió dollárra kötött szerzôdést az egészségügyi felszereléseket forgalmazó cégekkel a szakminisztérium, 73 készülékkel korszerûsítették a megyei, a városi, valamint a vidéki kórházak mûtôit. A szívgyógyászat fejlesztésére kidolgozott programmal a szakminiszteri tárca várományosa is egyetértett – hangsúlyozta a fôorvos.

Megyei szinten fontos megvalósításnak tartja a korábban nem, vagy csak részben mûködô egészségügyi központok felszerelését és beindítását (Dédán, Sármáson, Libánfalván, Nyárádszeredában és Szovátán), a marosvásárhelyi csontvelôátültetési központ létrehozását és felszerelését, a szakemberek képzését, a vérközpont épülô székhelyét, az ortopédiai klinika felújítását és berendezésének korszerûsítését, az urológiai klinika és a 2-es belgyógyászat felújítását, újjáépítését. A rendkívül elavult készülékek helyébe 41 új röntgengép kerül Maros megyébe, 30 a megyeszékhelyre, a többi pedig a vidéki kórházakba, s komputertomográfból is három lesz. Gazdagodik a szívsebészeti mûtô felszerelése, s a megyei kórház intenzív terápiai részlege a régen várt készülékekkel, 24 ágyban követhetik a legkorszerûbb módon a betegek állapotát, az idegsebészet felszerelése is egy, a mûtéteknél nagyon hasznos, úgynevezett neuro-navigációs rendszerrel bôvül, s a gyerekgyógyászati klinikák valamint a kórházi laboratóriumok felszerelése is gazdagodik.

Hajdú Gábor vezetése idején a bruttó nemzeti össztermékbôl a korábbi 2,4 százalék helyett 2000-ben 4,7 százalékban részesült az egészségügy, a megyei biztosítási pénztár költségvetését is év végére 200 milliárddal sikerült növelni.

Egyik legnagyobb megvalósításként Benedek fôorvos a megyei kórháznak Klinikai Orvosi Intézetté való átminôsítését tartja, ami lehetôvé teszi, hogy országos és nemzetközi programokat mûködtessenek, különbözô pénzforrások bevonásával a legmagasabb szinten.

A Népújság kérdésére, miszerint a miniszterelnöki tisztség várományosa sokallja az egészségügyi felszerelésekre szánt 400 millió dollárt, és lépni szándékozik e tekintetben, a leköszönô miniszteri tanácsos elmondta, hogy a forgalmazókkal világbanki asszisztenciával köttettek meg a szerzôdések, visszamondani tehát nem lehet azokat, illetve egy ilyen lépés kellemetlen következményekkel járna.

Élezôdôben van a rivalizálás a közép-európai EU-tagjelöltek között – írja Paul Lendvai, az Europa:ische Rundschau (Európai Körkép) címû osztrák folyóirat fôszerkesztôje, az ORF televízió kelet-európai kommentátora arra a Die Presse címû bécsi lapban közölt kommentárjában.

Lendvai emlékeztet arra, hogy a közép- és kelet- európaiak számára, akik a kommunizmus idején évtizedekig aggódtak nemzeti identitásuk megôrzéséért, Európa nem nosztalgikus fogalom, hanem álom, ezért érthetô, hogy a legtöbb tagjelölt államban a sajtó üdvözölte az amúgy sok kivetnivalót tartalmazó nizzai kompromisszumot.

Mivel azonban ezeket az államokat nem kötötte össze egymás közötti szolidaritás, csupán a szovjet elnyomás, most rivalizálás van kialakulóban közöttük.

A változásban élen járó három ország – Csehország, Lengyelország és Magyarország – NATO-tagsága látens feszültségeket és fokozott kölcsönös érzékenységet okoz a térségben – írta Lendvai, és hosszasan idézte Tatár Györgynek a Népszabadságban megjelent cikkét, kiemelve, hogy a tagjelöltek fokozódó differenciálása nyomán várható feszültségek a határon túli magyar kisebbségeket sújtják.

De rivalizálás tapasztalható a balti államok, valamint azon közép-európai országok között, amelyeket az elsô, illetve a második felvételi körbe soroltak. Azok a politikusok, akiket a Nyugat garanciának tekint a maastrichti feltételek teljesítésére, belpolitikai viharok áldozatául esnek. Leszek Balcerowicz, a lengyel gazdasági csoda atyja visszavonul a politikából, Magyarországon hamarosan távozik tisztébôl Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a monetáris stabilitás és a gazdasági reform jelképe, de Közép- és Kelet-Európában, különösen Szlovákiában és Lengyelországban is teret nyernek a populista csoportosulások. Csehországban is nehéz lesz a politikai patthelyzetben megtalálni a konszenzust az európai integráció alapkérdéseiben – írta Lendvai.

Végül megállapítja: a kicsik és a nagyok keleten is szemben állnak egymással, s a szolidaritás gyakran üres szólam csupán. A mítoszok és ellenmítoszok, a még nyitott számlák és a múltbeli sérelmek problémája azonban csakis az európaizálódás lassú folyamatával rendezhetô.

Aktuális

Karácsony elôtti utolsó ülésén a marosvásárhelyi tanács ajándékkal kedveskedett a megyeszékhely lakóinak. 2001-tôl újabb adónemmel kedveskedtek a lakosságnak: Legyen fényesség – mondta mélyen tisztelt választott testületünk, és lôn! Tanácsosaink az ünnep elôtt megvilágosodtak: a városban akkor lesz fény, ha a lakosok zsebében a legmélyebb sötétség fog honolni.

Mert hát nem pénz az a néhány ezer lej – hangzott a megcáfolhatatlan érv –, annyit igazán mindenki kifizethet, hogy szeretett városunk ezentúl fényárban ússzék, s büszkén jegyezhessük fel valamennyi villanyoszlopra: "Itt fénylik az önök pénze!", a városi tanács örök dicsôségére.

Hát pénz az, kérem? Az a néhány ezer lej, amit jövô évtôl a közvilágítás javítása céljából kiemelnek a családi költségvetésbôl? Á, dehogy! Mint ahogy az a néhány lej sem az, amit a ház, a telek, a gépkocsi tulajdonjogáért fizetett már eddig is az ember. Természetesen nem pénz az sem, amit a szolgáltatásokért – víz, gáz, villany, távfûtés, telefon, szemételhordás stb. – fizet a polgár, hát ennyi mellé már igazán adhat néhány lejt arra is, hogy világosság gyúljék. Tévedés ne essék, nem a tanácsosok fejében, hanem az utcán.

Most tekintsünk el attól, hogy az ember általában szeretné önmaga eldönteni, hogy mire költi azt a keveset, ami a rendelkezésére áll, s attól is, hogy könnyû annak a más pénzével rendelkezni, aki nem küszködik mindennapi megélhetési gondokkal, nézzük inkább a kérdés elvi oldalát.

A városban tehát nem úgy mûködik a közvilágítás, ahogy kellene. Rendben. A megoldás, hogy benyúlunk az adófizetôk zsebébe – teljesen mindegy, hogy milyen mélyen –, s finanszírozzuk a rendbetételét. Igen ám, csakhogy nem csupán a közvilágítás, egyéb sem úgy mûködik, ahogy kellene. Menjünk tovább ugyanezzel a logikával, s állítsunk fel újabb és újabb adókat, illetékeket, városi szintû "speciális alapokat". Van néhány ötletem: adó a közszállítás tökéletesítéséért; illeték az utak és járdák aszfaltozásáért, pótadó a színes piskótákkal kirakott felületekért; belépti díj a fôtérre, hídvám és levegôhasználati pótlék.

A sort még hosszan folytathatnám, de miért adjak ötleteket ingyen? Hisz a tanácsosokat is megfizetik azért, mert ennyire bölcsen gondolkodnak az állampolgár javáról. Hogy milyen pénzbôl? Na vajon?

Volna még egy ötletem. Bevallom, önös szándék vezérel, amikor megfogalmazom. Vezessünk be még egy adót, melybôl létrehozhatjuk a legötletesebb adónemek kitalálóit díjazó alapot. Hátha lesz némi zsebpénzem, amivel kifizethetem a legújabb adókat.

• 721 milliárd lejbôl gazdálkodtak 2000-ben • Az új vezérigazgató a betegellátás javulását ígéri • A gyógyszerészek és a megyei kórház számláit csak részben rendezik az idén • 120 miliárd lej kintlevôséget nem sikerült behajtani

Dr. Csíki Zsuzsanna vezérigazgató bemutatkozásával egy idôben vonták meg a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ez évi tevékenységének mérlegét az idei utolsó sajtótájékoztató során.

340 családorvossal, 130 fogorvossal, 128 gyógyszertárral, 68 szakorvossal, 11 kórházzal és egészségügyi központtal, 12, gyógyászati segédeszközöket és gyógyszereket forgalmazó céggel kötöttek szerzôdést az idén, és kényszerûségbôl egy családorvosnak bontották fel végül is a szerzôdését – összegzett az igazgatónô, aki, mint már arról korábban beszámoltunk, kifejtette, hogy legfontosabb céljának az egészségügyi ellátás minôségének javítását tekinti, s a pénztár tevékenységének a teljes áttekinthetôségét ígérte, valamint jó kapcsolatok kialakítását az orvosokat és gyógyszerészeket tömörítô valamennyi szakmai és érdekvédelmi szervezettel.

Az igyenesen és ártámogatással kibocsátott gyógyszerek ellenértékét szeptemberig rendezték a patikákkal, a szeptember, október folyamán forgalmazott gyógyszerekért járó 23 milliárd lejt csak a jövô év kezdetén utalják át azon gyógyszertáraknak, amelyek megkötötték a szerzôdést a pénztárral.

2000 folyamán az alapellátásban dolgozó orvosok körében 162, a szakellátásban 22, a kórházakban 22 esetben végeztek ellenôrzést, amelyek során elsôsorban tájékozatlanságból eredô rendellenességeket tapasztaltak– hangzott el dr. Popa Rodica, a pénztár fôorvosnôjének beszámolójában.

A pénztár megszabott költségvetési keretek között dolgozik. A 2000 folyamán 526 milliárdra tervezett bevételt a kiegészítések során kétszázmilliárddal növelték, s a 721 milliárd lejt teljes mértékben el is költötték – derült ki Kacsó Márton gazdasági igazgató számvetésébôl. Lebontva az említett összeget, elhangzott még, hogy az alapellátásra 58, a szakellátásra 41, a fogorvosi ellátásra 10,5, a kórházi ellátásra 383, a sürgôsségi ellátásra 21,5, a rohammentô-szolgálati tevékenységre pedig négymilliárdot költöttek, négymilliárdba került a rezidens orvosok fizetése, gyógyszerre 87, a krónikus betegek ellátására 47 milliárdot használtak fel. Az országos alapból leosztott pénzösszegekkel próbálják csökkenteni a kórházak adósságát, s a megyei kórház költségvetését decemberben 50 milliárddal egészítették ki – hangzott el a késôbbiekben, s az igagatónô ígéretei értelmében a cukorbetegek ingyenes gyógyszerellátására is keresik a megoldást.

A gazdasági igazgató szerint folyamatosan javult az egészségbiztosítási járulék begyûjtésének módja, s így az év végi hónapokban a kezdeti 42-rôl elérte a havi 70 milliárdot. A 120 milliárdos tartozás továbbra is a BICAPA valamint a régeni és szovátai fakitermelô vállalatokat terheli és nagy az adóssága a dicsôszentmártoni Tehnolemnnek is – hangzott el a sajtótájékoztatón, amiképpen az újévi jókívánságok mellett az a remény is, hogy szándékaik szerint javulni fog az egészségügyi szolgálatások színvonala megyénkben, ami egybeesik a biztosítottak elvárásaival is.

Megszoktuk már, hogy valahányszor kedves vendégek lépnek fel a Közmûvelôdési Palota színpadán, Fodor Imre alpolgármester virágkosárral köszönti ôket. A pénteki karácsonyi koncerten felelevenítette egyik (tízéves) élményét is. A madarasi Hargitán történt, csikorgó fagyban, csattogó hidegben. A szobák telve, hely semmi, és akkor érkezik egy nyurga fiatalember egy csoport gyerekkel. Nem kérezkednek be senkihez, valahogy helyet találnak a nyitott tornácon, és – elkezdenek énekelni. A menedékház megélénkül, innen is, onnan is kíváncsi tekintetek kandikálnak ki, ajtók nyílnak meg, jönnek a turisták, ki egy plédet, pokrócot hoz, ki pedig csak megnézi, mi van. Aztán megnyílnak a szívek és a szobák, a kisebbeket megukhoz fogadják éjszakára, a többiek pedig fütyülhetnek a hidegre. Így fogadtatták be magukat a kis dalosok. Mert ôk voltak azok, ifj. Haáz Sándor tanítványai. A mûsoruk is ilyen ötletes volt, attól kezdve, hogy elfoglalták a helyüket a színpadon és azzal befejezve, hogy az utolsó gyerek is elhagyta azt. A látvány hozzátartozik a produkcióhoz, az égô gyertya a karácsonyhoz. Bach, Händel, Csajkovszkij, Strauss – és a karácsonyi énekek reprezentatív csokra jól megférnek együtt a közös téma okán: gyermekek muzsikálnak és énekelnek a világ számos nyelvén, fôleg magyarul.

Ifj. Haáz Sándor 1955-ben született Székelyudvarhelyen, a mûvészeti szakközépiskolát városunkban végezte, ugyanitt szerzett zenetanári oklevelet a tanárképzô fôiskolán, majd a kolozsvári konzervatóriumban teljesítette ki tanulmányait. 1978 óta a szentegyházi iskola tanára. Elôbb kórust, aztán mellette iskolai vonós- és fúvósegyüttest alakított, ezek egyesítésébôl hívta életre a ma méltán híres Gyermekfilharmóniát, amely a nyolcvanas években számos díjat és elismerést szerzett az iskolának. 1990-tôl végre külföldön is felléphettek, egymást követték a hangversenykörutak. Marosvásárhelyen már egyfajta törzsközönsége is kialakult a 140 tagú együttesnek, de szeretik ôket Dicsôszentmártonban és Szászcsáváson is, ahol egy részük szállásra talált a csütörtök esti mûsor után. Péntek este is hálás közönség tapsolt a székely Hegyalja népviseletben daloló gyermekeinek. Üdvös volna, ha ezek a fellépések állandósulhatnának, szabályos idôközökben ismétlôdhetnének, és idôpontjukról jó elôre tudomást szerezne mind a szakma, mind a "világi" közönség. Mert akkor még nagyobb volna a taps és a siker.

Míg tavaly, karácsony szombatján délelôtt a pantomimelôadás sétáló, közönségtoborzó szereplôi lepték meg a Színház téren levôket, idén fôleg a szép számú kecske és juh jelenléte vonzotta a színház elé az arra járókat. Az állatokat a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által szervezett téli ünnepi rendezvénysorozat keretében bemutatott, Az Úr születése címû elôadásra hozták ide. A színisek által elôadott karácsonyi történet – a kisded Jézus születése, a pásztorok látogatása, ajándékozása – s fôleg a bégetô, mekegô négylábúak sok nézôt gyûjtöttek a rögtönzött istálló köré.

– Minden évben igyekszünk kissé másképpen, ha lehet, érdekesebben elôadni a mindenki által jól ismert karácsonyi történetet, s így idén élô állatokkal tettük élethûbbé a jelenetet – nyilatkozta Marina Ciugudean szervezô, akitôl azt is megtudhattuk, hogy a téli ünnep folytatásaként vasárnap délután a prefektúra elôtt levô színpadon a történelmi egyházak kórusai léptek fel, elôadásukkal hangulatosabbá téve a feldíszített központot.

Az elôadás elôtt vagy után a jelenlevôk megtekinthették a Színház tér elején, közel a buszmegállóhoz felállított betlehemi életképet is. Mint már beszámoltunk róla, az életnagyságú, színes, és éjszakára kivilágított karácsonyi képet a Dália Alapítvány által foglalkoztatott, elhelyezési központokból kikerült fiatalok készítették. A bábokat és kellékeket a polgármesteri hivatal január elején elraktároztatja, s elôreláthatólag minden évben újra kiállítják majd.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megtartották a karácsonyi ünnepséget a marosvásárhelyi börtönben. A fagyos idôjárás ellenére szombaton délelôtt közel 400 elítélt vette körül a börtön udvarán a gazdagon feldíszített fenyôfát. A szeretet ünnepe ökumenikus istentisztelettel kezdôdött. Lazar Vasile ortodox pap szavait követôen kolindák hangzottak el az asszonyok és fiatalkorú elítéltek kórusának elôadásában. A Philotea kórus karácsonyi köszöntôi után Lôrincz István alsóvárosi református lelkész szólt az egybegyûltekhez, a keleti bölcsek történetét említve, akik egy adott pillanatban elveszítették a csillagot, nem követték annak fényét, saját értelmükre támaszkodtak és így Jeruzsálembe, Heródes király udvarába jutottak. Ennek az lett a súlyos következménye, hogy Heródes, tudomást szerezve Jézus születésérôl, Jézusban vetélytársat látva, vérfürdôt rendezett Betlehemben, ami több száz kisgyerek életébe került. – Ha Isten küldöttét, Jézus Krisztust, Isten igéjének és az Ô törvényeinek világosságát nem követjük, beláthatatlan következményekkel jár, tragédiákat von maga után – fogalmazta meg üzenetét Lôrincz István. Azt kívánta a raboknak: találják meg Jézust, kövessék Isten parancsolatait, hogy soha többé ne kerüljenek börtönbe. Beszédét a görög katolikus gyerekkórus elôadása követte, karácsonyi énekeket adott elô 4 balázsfalvi teológus-hallgató, római katolikus fiatalokból álló csoport pedig magyar és latin nyelven énekelt. Az ökumenikus istentiszteleten az elítéltekhez szólt még Bakó Béla római katolikus pap, valamint Onitiu Ioan pünkösdista lelkész. A Börtönök Keresztény Missziója minden elítéltet megajándékozott az Újszövetséggel, és falinaptárat is juttatott minden cellába. A nagy tetszést arató "kecske- jelenetet" cigány nyelven elôadott kolindák követték, majd Bartis Ildikó színésznô szavalta el Ady Endre Az Úr érkezése címû versét. Szôllôsi Géza börtönparancsnok a kereszténység egyik legfontosabb ünnepén arra szólította fel az elítélteket, hogy gondolkodjanak el tetteiken, amelyek miatt börtönbe jutottak, gondoljanak szeretteikre, akiktôl most távol ünnepelnek, azért, hogy majd ha kiszabadulnak, ne kövessenek el hasonló cselekedeteket. Az ünnepi program imával zárult.

Az elmúlt héten a megye minden elhelyezési központja külön-külön karácsonyi ünnepélyt szervezett, amelynek keretében a gyerekek elôadták kis mûsorukat, s a központok vezetôi kiosztották a gyermekjogvédô ügynökség és az alapítványok segítségével összeállított csomagokat. A központi rendezvény szombaton délután volt, amikor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyolcszáz árva és elhagyott gyerek közösen ünnepelte Jézus Krisztus születését. A nagytermet s az emeleteket színültig megtöltô kis és nagyobb gyerekek közösen énekelték a karácsonyi dalokat, s együtt örvendtek a mûsornak s az ajándékoknak. Mint Domby Károly, a megyei Gyermekjogvédô Ügynökség igazgatója elmondta, a rendezvényt a marosvásárhelyi Buckner Alapítvány szervezte, s az alapítvány együttesének fellépése mellett minden elhelyezési központ képviselôi bemutatták legsikeresebb elôadásukat.

–Az elhelyezési központokban élô, s onnan kikerülô gyerekek és fiatalok támogatásával, beilleszkedésével foglalkozó amerikai Buckner International Service For Children Alapítvány idén Marosvásárhelyen hozta létre elsô romániai fiókegységét – tájékoztatott Nana Irimia, a helyi Buckner Alapítvány igazgatója. – Tevékenységeink inkább a megyeszékhelyi elhelyezési központokra összpontosulnak. Idén nyáron a laposnyai táborba vittük el nyaralni az árvákat, sikerült téli bakancsokat, csizmákat biztosítanunk számukra, azonkívül önkénteseink minden hétvégén bejárnak a 3-as számú elhelyezési központba, s szórakoztató, nevelô tevékenységeket szerveznek az ott élôknek. A jelenlegi ünnepélyt 150 önkéntes és 12 programszervezô segítségével állítottuk össze. Sikerült kis édességet és déligyümölcsöt tartalmazó csomagokat is adnunk az itt levôknek, míg a Trébely utcai központban levô kicsiknek déligyümölcsöt biztosítottunk, így igyekeztünk szebbé tenni karácsonyukat – számolt be Nana Irimia.

Exkluzív krónika

18 óra. Semmi különös. Erôsödik a petárdázás. Pupácsi bácsi kicsit mérgelôdik, mégsem hagyja el a szobát. Díszíti a karácsonyfát. Felesége az unokákkal szórakozik a sportpályán. A kisebbik, Annie kikezd egy méla ebbel, de valahogy elviszik. (A kutyának ez a szerencsés napja.)

19 óra 10 perc. Nem mûködik a világítás. Pupácsi bácsinak már káprázik a szeme a sok próbálkozástól, szinte kifut a száján egy káromkodás. Az utolsó pillanatban visszaszívja. Erôsödik a petárdázás. Pupácsi kilép az erkélyre, hogy hadd lám, kik azok az elvetemült gazemberek. Egy jól irányzott lövedék célt téveszt, és a Pupácsi mellén landol. Hatalmas robbanás, elvész a szeme világa és a fázisceruza. Utóbbit a Favorit megállóban találja meg egy szerencsés guberáló. Nem tudja, mire jó, azzal szeretné kifeszíteni az édességes bódé ablakát. Pupácsi kis idôre elájul. Egyéb különös dolog nem történik. A fázisceruza alapján nem sikerül Pupácsit azonosítani.

19 óra 20 perc. Felesége sem azonosítja, mikor feljön az unokákkal. Szinte kidobja szegény Pupácsi bácsit. De aztán mindenre fény derül, mert Pupácsi átvágja a drótot, kiiktat az áramkörbôl egy gyanús szakaszt, öszecsavar mindent, és máris ragyog a karácsonyfa. Amelyet ismét talpra kell állítani, miután a nagyobbik unoka, Zsúnyiór bemászott alája és a hátára vette. Egyébként nem történik semmi.

19 óra negyvenöt perc. Megérkeznek a gyerkôcök szülei, és pánikszerûen magukkal ragadják a picinyeket. Pupácsiéknak annyi idejük se marad, hogy a fa alá tegyék szerény ajándékukat – a fiatalok már el az Audival. Annie és Zsúnyiór is velük, natürlich hogy persze. Majd elhozzátok holnap, kiáltja vissza a menyecske. Úgyis vigyáznotok kell rájuk, mert mi Szémjúellel megyünk sízni a Prédéálra. Szémjúel, azaz Samu mindent úgy tesz, ahogy az asszonykája parancsolja. Az egész férfi egy nagy rakás pénzes sznob szerencsétlenség. Pupácsiék állnak árván az éppen csak hogy feldíszített fa elôtt, és reszketeg hangon éneklik a Mennybôl az angyalt. A mennybôl azonban egy vakolatdarab hull a Mamára. Fölöttük, a kilencediken ugyanis egy titokzatos mesterségû kisiparos lakik, aki a legváratlanabb idôpontokban ûzi mesterségét. Úgy tûnik, ezen a napon is dolgozik. Egyéb különös nem történik Pupácsiéknál.

20 óra. Kezdetét veszi a petárdafesztivál. Városunk ezzel részévé válik a Világökörségnek. A polgárok kis csoportokban újra és újra birtokba veszik az utcákat és a tereket, énekelnek és csujogtatnak, és fôleg petárdákkal dobigálnak. Amikor jó félóra múltán váratlan szünet támad, Pupácsi bácsi meg van gyôzôdve róla: megsüketült. De nem, mert egyszerre négy petárda jön be a konyha felôl, és megszólal a csengô is. Pupácsi bácsi zsebre vágja a saját kis csengôjét, örül, ha spórolhat. Az ajtónál azonban ismét ott áll két szemetes. Ez már a hetedik pár. Megnyugtatják Pupácsiékat, hogy ôk ugyanazok, csak azt játsszák, hogy hátulsó pár elôre fuss és csengess megint. Kapnak pénzt és bájglit. Egyéb különös nem történik.

21 óra 30 perc. Pupácsiékat váratlanul megkántálják. A dal hosszú, mint egy tehervonat. Amikor vége és Mama ajtót nyit, kiderül: nem jó lik elé álltak. Rúgnak nagyokat a Pupácsiék préseltlemez ajtajába. Egyéb különös most nem történik.

22 óra. Pupácsiék lefeküsznek. Nincsenek megelégedve a mai nappal, mert a Mama harisnyanadrágja kicsi (Pupácsi négyest mondott az angyalnak hatos helyett), a Pupácsi bácsi új nadrágszíja pedig mindössze negyvenhat és fél centi. Lehull róla a nadrág. Nem úgy az elsô hó.

A tévében nemzetközi ájtatoskodás, ezt nézik. Aztán már csak néznék. Holott semmi különös nem történik.

23 óra. Csak az, hogy a felsôk megérkeznek. A felsôknél az van, hogy a felnôttek mindig elmennek valahová, és ahogy kihúzzák lábukat a lakásból, máris ott teremnek a fiatalok. Ezúttal az a mûsornak a címe, hogy Új kazettáimat hallgatom. Pupácsi bácsira ráomlik a hangfal. Vadonatúj török könnyûzene, amely sikerrel ötvözi a fanarióta korszak népi jegyeit a janicsárok harci indulójának forradalmian merész hangzataival. Bevesznek minden maradék gyógyszert. Másegyéb nem történik.

24 óra. A lépcsôházban felhangzik a Nagy Karácsonyi Kánon. Egyszerre kilenc csapat énekel a különbözô szinteken és ebbôl fakad a Nagy Díszharmónia. Pupácsiék sajnálják, hogy Bartók nem Vásárhelyen élt.

Másegyéb aligha lesz már.

Hajnali 3 óra. Váratlanul vége szakad a török könnyûmuzsikának az emeleten, amitôl Pupácsi szinte dührohamot kap, hiszen már megszokta. A petárdák mindvégig csattogtak, de azokat rendes fül meg sem hallja. A hirtelen leszakadó csendben csak az vehetô ki tisztán, hogy lent a járdán egy atyafi leharapja egy másiknak az orrát. Stílusos játék, állapítja meg Pupácsi úr. Disznóöléses idôket élünk. Még elkap röptében egy-két emberi végtagot, visszahajítja a hatodik tömbházig, amelyiken váratlanul kiszól valaki a kaputelefonon: Maradj kint, te ribanc! Ezt nem lehet mire vélni. Egyéb említésre méltó nem történik.

Hajnali 5 óra. Pupácsi megfôzte a kávét, bevitte a feleségének, nem aludtak semmit, ámde igencsak éberek. Az utcán már csak szórványosan robbantgatnak megkésett jézusvárók. Ötpercenként részeg csoportok tántorognak át egyik utcából a másikba. Recsegés, ropogás is hallatszik. Ahá, ez a buszmegálló új oldallemeze. Ez pedig a jegybódé pléhtetôje.

Ez meg a liftünk, pôrén–pucéran, állapítja meg Pupácsi bácsi, mikor Valakinek képzeli magát, és kiviszi a vedret a szemétleöntôbe. És véletlenül a liftbe lép. Szorgos kezek lehántották a liftszekrény lemezeit. Lemegy a földszintig, visszatér. Levegôs így az utazás. Aztán belép a szemétleöntôbe, de kint hagyja a lakatot. Kópéságra hajlamos fürge ujjak szépen bezárják. Mire a Mama érte siet, már teljesen lila. Egyéb különös vagy furcsa dolog nem történt a szentestén. Emléke legyen áldott, nyugodalma csendes, mint az éj.

Két év után a gyulakutai inggyárban

A termékeirôl fôleg külföldön ismert Elan román–német textilipari vállalkozás Gyulakután a volt autószerviz épületét teljesen átalakította. A termelés 1998 november 30-án kezdôdött el. Az "inggyár", ahogy a helybeli lakosság nevezi az egységet, a helybeli és környékbeli munkanélkül maradt lakosság számára mindenképpen lehetôséget nyújtott (és biztosít ma is) a szakmai átképzésre, a megélhetésre. Minden születési évfordulókor helyénvaló, hogy emlékezzünk az indulásra, az eltelt két évre. A 33 éves Koszta Sándor irányítása alatt alakult ki a munkacsarnok, szerelték be a gépeket, felszereléseket, toborozták annak idején a munkaerôt. A fiatal technikus menedzseli – immár két éve – a termelôtevékenységet. Segítségével tekintünk vissza az indulás után eltelt idôszakra.

– A gyár beindításának költségeit természetesen az Elan román–német Kft vállalta. Most már egyértelmû: a környékbeli lakosság egy része megélhetési lehetôséget látott a gyár létrehozásában, hiszen abban az idôszakban nagyon sokan maradtak munka nélkül. A velünk munkaszerzôdést kötött dolgzókkal szemben megtartottuk a szavunkat – ez az elmúlt két év egyik legnagyobb elégtétele számomra.

– Milyen meggondolások alapján választották Gyulakutát?

– Vissza kell mennünk 1995-ig, amikor Segesvárról a saját cégemtôl átkerültem Erzsébetvárosba, ahol az Elan megindította a termelést az elsô gyárában. Ott inkább munkát biztosítottunk, hiszen az alapeszközök, a munkaerô adott volt. Technikusként dolgoztam két éven át. Idôközben növekedtek a rendelések. Az Elan vezetése úgy döntött, hogy újabb termelôegységet nyit. Végülis Gyulakutára esett a választás.

– Milyen meggondolásból?

– A gazdasági szempont döntött. Segesváron van ruhagyár, ám Dicsôszentmárton–Szováta útvonalon ilyen profilú egység nem mûködik. A másik szempontunk az volt, hogy Gyulakuta nagy község, ahol nagyobb lehetôség adódik a munkaerô kiválasztására. Az 1998-as év számomra egy nagyon nehéz szakmai próbatétel volt. A cégemnél és az erzsébetvárosi gyárban gyakorlatilag a termelés irányításában vettem részt. Gyulakután viszont a nullától kellett indulni. A szerviz épületének helyiségeit kellett átalakítani. Amikor megláttam az épületet, nem hittem volna, hogy három hónapon belül itt elindul a termelés. Katasztrofális állapotban volt, azt is nyilatkoztam, hogy a munka legfeljebb egy év és három hónap után kezdôdhet el. Végül is három hónap után megindítottuk a termelést. Az épületátalakítási, a villany-, és vízhálózat-szerelési munkálatok elvégzésében a helybeli szakembereknek nagyon sokat köszönhettünk. Jelenleg 720 négyzetméteres termelôfelületen dolgozunk. Az összberuházás értéke akkor kétmilliárd lej körül volt. De 1998 után építettünk egy raktárhelyiséget, autóbuszt vásároltunk.

– Sok munkást a termelés folyamán tanítottak szakmára. Ez nem okozott gondot?

– Meglepetésünkre nem a szakmát elsajátító dolgozók okoztak problémákat. Az indulás utáni harmadik hónapban valóságos munkaerô-vándorlás tanúi lehettünk. Annak idején a velünk munkaszerzôdést kötött dolgozók nagy többsége azt hitte, mivel új a gyár, és magáncég mûködteti, a fizetések nagyok lesznek. Tévedtek. Nem tudták, vagy nem akarták tudomásul venni, hogy egy új egység dolgozóinak elôszôr bizonyítaniuk kell a termékkel, annak minôségével. Amíg a piac nem igényli a gyulakutai termékeket, addig nem lehet olyan fizetéseket biztosítani mint például egy 20-30 éve termelô gyárban. A polgármesteri hivatallal, amikor az épület bérleti szerzôdését aláírtuk, leszôgeztük, hogy elsôsorban a községközpontbeliek jutnak munkahelyhez. Mi azért is csalódtunk, mert az indulás utáni hónapokban éppen a gyulakutaiak zöme mondta fel a munkaviszonyt. Emiatt autóbuszt vásároltunk, ma már Kibédrôl, Székelyvajából, Vámosudvarhelyrôl, Egrestôrôl, Kendrôl ingáznak az emberek. A szállítási költségeket a cég fedezi. Átlagosan 170 – 180 dolgozót foglalkoztatunk.

– Milyen piaci helyzetet sikerült elérni?

– Általában hat hónapos idôtartamra szóló szerzôdéses megrendelések alapján dolgozunk. A megrendelô – ha termékeink (ingek, blúzok, pólók) megfelelnek a minôségi kívánalmaknak – hat hónap után meghosszabbítja a szerzôdést. Már megjártuk, két nagy megrendelônket veszítettük el. A Schu német üzlethálózat fordult el tôlünk. Mi látjuk kárát. Ugyanis kis elôállítási árat alkalmaztunk, de az egyetlen ingmodellt hatalmas mennyiségben rendelték. Ezt valóban kár volt elveszíteni, de megtörtént. Nem minôségi okok miatt, egyszerûen azért, mert nem tudtuk betartani a szállítási határidôket, nem készült el a termék a nevezett napra. Az Ahlemayer üzlethálózatnak sem gyártunk többé, ôk viszont a minôséget kifogásolták, és hiába magyarázkodtunk, hogy csupán kétévesek vagyunk, nem voltak elnézôek.

– Mit hoz a jövô esztendô?

– A német Centerline és a Dam-Ross valamint az olasz Claudios üzlethálózat igényli termékeinket. A határidôk ugyancsak szûkre szabottak, amiatt szinte naponta túlórázunk. De megnyutató, hogy a gyár, a dolgozók léte biztonságban van a következô évben is. Egyáltalán nem titok, nálunk az átlagos fizetés 1200000 lej, de vannak akik megkeresik a kétmillió lejt is, emellett biztosítjuk naponta a 28000 lejes ebédjegyeket. Nem vagyunk nagymenô cég, jó közepesnek mondanám magunkat. Ami a leglényegesebb: fejlôdôképességünket megôríztük. A szabászatot egy másik helyiségbe költöztetjük, bôvítjük a munkacsarnokot is, újabb negyven munkahelyet hozunk létre. A gyulakutaiak, látva, hogy fejlôdünk, naponta többen jelentkeznek munkáért, egyelôre azonban várniuk kell.

Végezetül el kell még mondani, hogy december 1- jétôl szakmai képzô és továbbképzô tanfolyamokat indítottunk. Osztályt béreltünk Gyulakután, a munkakamara segítségével tanárokat alkalmaztunk. Célunk az, hogy minden dolgozónk szakképesítéssel rendelkezzen. Hat hónap után a munkakakamarán keresztül oklevelet kapnak a textilipari szakmára, amit minden cég elismer. A költségeket mi fedezzük.

Mellau György

A felsorolt esetekben a bírság nem róható ki, ha alapos okok játszottak közre a kötelezettségek nem teljesítésében. Ha a peres felek közül bármelyik vagy bárki a tárgyalás rendjét és ünnepélyességét megsérti, 300.000 lejtôl 2.000.000 lejig bírságolható. Aki nem tartja tiszteletben a kényszervégrehajtás (executarea silita) szabályos menetét, a végrehajtó kérésére, a bíróság elnöke által 500.000 lejtôl 5.000.000 lejig bírságolható. A bírság alkalmazásával együtt meg kell állapítani, hogy miben állt a végrehajtás akadályozása. Aki szándékosan vagy vétkességbôl a tárgyalás vagy a végrehajtás elhalasztását okozta, az érdekelt fél kérésére az elhalasztás következtében okozott kár megtérítésére kötelezhetô a tárgyalást lefolytató bíróság vagy a végrehajtást elrendelô bíróság elnöke által. A bírságot és a kártérítést végrehajtási végzésben (încheiere executorie) rögzítik, amit kiközölnek a kötelezettnek, ha nem volt jelen. A végzés ellen a bírságra vagy kártérítésre kötelezett csak felülvizsgálati kérést (cerere de reexaminare) nyújthat be, megindokolva a kérést, hogy visszatérjenek a kiszabott bírságra vagy kártérítésre, vagy csökkentsék ennek összegét. A kérés beadásának határideje 15 nap, az intézkedés idôpontjától vagy a végzés kézbesítésétôl számítva. A kérést visszavonhatatlan végzéssel zárt ülésen (în camera de consiliu) oldja meg az ügyet tárgyaló bíróság vagy a végrehajtást végzô bíróság elnöke, amely a bírságot vagy a kártérítést kiszabta. Ha az alperes külföldön lakik, a kiküldött idézôben (citatie) föl kell hívni a figyelmét, hogy köteles Romániában lakhelyet megjelölni (a-si alege domiciliu), ahova a peres üggyel kapcsolatos közléseket továbbítják. A válaszirat (întâmpinare) elôterjesztése kötelezô. Kivételt csak azok az esetek képeznek, ahol a törvény kifejezetten másképp rendelkezik. A peres felek a törvényes keretek között kötelesek követni a peres eljárás lefolyását és az ügy megoldását. A bizonyítási eljárás keretében új eljárási módozatot iktat be a törvénykönyvbe a tárgyalt sürgôsségi kormányrendelet. Ennek lényege az, hogy kizárólag vagyonjogi perekben, felhatalmazásuk alapján megbízott és választott ügyvédeik a tanácsteremben (camera de consiliu) folytassák le a bizonyítékok kezelését a felek jelenlétében vagy anélkül is. A tanúk meghallgatásának többféle módozata lehetséges. A szakértôi véleményre, a személyes meghallgatásra, az összefoglaló véleményre (concluzii scrise), valamint az ügyvédek által elkészítendô ügycsomóra vonatkozóan is pontos elôírások vannak. Ez az új polgári peres eljárás megfelelôen alkalmazandó a jogtanácsosokra is (consilieri juridici), akik a perben szereplô felet képviselik. Az ítéletek kiigazítására, tisztázására és kiegészítésére vonatkozóan is módosultak az eljárási szabályok, és a felek az ezzel felmerülô költségek viselésére is kötelezhetôk. Számtalan módosítás vonatkozik a fellebbezésre is. Nagyon lényeges módosítást jelent az, hogy a semmisségi panasz (recursul în anulare) keretében végleges és visszavonhatatlan ítéletek ellen, a fellebbezési lehetôségek kihasználása után a legfôbb ügyész semmisségi panasszal élhet olyan ítéletek ellen is, ahol nyilvánvalóan megsértették a törvényt. Ugyancsak semmisségi panasz nyújtható be akkor is, amikor a Strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság megállapítja az alapvetô szabadság- és emberi jogok megsértését, és azt a tényt, hogy a román törvények szerint a sértett fél a román bíróság ítéletének megsemmisítésével teljes vagy részleges jóvátételben részesülhet. A semmisségi panasz beadásának határideje 6 hónap, az ítélet véglegessé válásától számítva, vagy attól számítva, amikor a román állam megkapja az Európai Emberjogi Bíróság határozatát. Így bizonyos esetekben négylépcsôssé válik az igazságszolgáltatás. A kényszervégrehajtással kapcsolatban is alapvetô módosítások történtek, a törvényhozó nagyobb hangsúlyt ad a végrehajtásnak, külön fejezetben szabályozva az ingatlanok (imobile) végrehajtásának módozatát, az árverésre vonatkozó szabályokat, valamint az odaítélés (adjudecare) rendelkezéseit. A polgári eljárási törvénykönyv számos rendelkezésének kiegészítése és módosítása az igazságügyi reform részének tekinthetô, és nagy feladatot ró a jogalkalmazókra az új rendelkezések elsajátítása szempontjából, ami az idô rövidsége miatt a régi és az új szöveg egybevetése alapján oldható meg leghamarabb.

Az erdôk tulajdonára jogosult természetes és jogi személyek birtokba juttatása még nem fejezôdött be, de vannak már igénylôk, akik hirdetéseket jelentetnek meg újságokban, miszerint erdôterületeket vásárolnak. A birtokba helyezés idôszakában miként lehet erdôterületeket vásárolni? A kérdéssel felkerestük Herlea Tudor Valeriu mérnököt, a megyei Erdészeti Igazgatóság mûszaki igazgatóját.

– A jelenlegi törvényes rendelkezések szerint mezôgazdasági és erdôterületeket csak azon személyek adhatnak el, akik jogtulajdonosi bizonyítvánnyal, birtoklevéllel rendelkeznek. A megyei földosztó bizottság eddig 38000 hektár erdôterület magántulajdonba helyezésére adta jóváhagyását. (Összesen 75000 hektár erdô visszajuttatására jegyeztek kéréseket.) Az 1-es törvény értelmében a birtokba helyezés után az erdôgazdálkodás csak erdészeti rendszerben történhet. Egyébként várjuk az erdôterületek forgalmára vonatkozó törvény megjelenését.

– Miként követik az erdôterületek "mozgását"?

– Ez csak akkor történik meg, amikor a tulajdonos bizonyos szolgáltatásainkat igényli, mint például erdôgondozás, erdôritkítás, felújítás, telepítések, növényvédelmi munkálatok elvégzése stb. Ilyen esetekben fel kell mutatnia jogtulajdonosi minôsítésérôl szóló okiratát, amelyen már az új tulajdonos neve szerepel.

– Ha valaki valóban erdôt vásárol, miként történik a területnek a felértékelése?

– A 26-os erdôgazdálkodási törvény bizonyos normákat tartalmaz. Az adásvételi szerzôdés megkötése elôtt a tulajdonosnak elôször az Erdészeti Igazgatóságot kell felkeresnie. A termôhelyet és alkotórészeit értékeljük, a talajt, a faállományt, annak minôségét, a fafajokat, a növénysûrûséget és más jellemzôket veszünk figyelembe. A Romsilva az értékelést – szakvizsgálat alapján – szolgáltatásképpen végzi.

Útban Balogh József (Cubi) öntômester mûhelye felé, Markó Béla ünnepi beszédébôl csengett vissza egy sor: vannak még elhagyott parkok szanaszét a városban. Vannak bizony, értjük. Sebtében össze is számolom a tereket, hova lehetne még biztonsággal szobrot állítani, és azt is eldöntöm, hova nem lenne érdemes. Persze az én megállapításaim egy fabatkát sem érnek, így aztán megfogadom, fel sem vetem a mesternek a kérdést: mikor jön a következô? Várjuk ki, fektetem el a dolgokat, hiszen olvastam valahol, régi híres öntômester távol a munkától és öregen azt mondta: ne vitassa senki, szép élete volt, három köztéri emlékmûvet öntött meg, legyen elég egy életre. A kérdést közben fontolgatom: akkor hány élete lehet Balogh Józsefnek? ***

A mélyben duruzsol a gázláng. Nagyjaink purgatóriuma? Itt jó néhány nevesünk belehempergett a fekete feleki homokba, de végül is tisztán, nagyon, monumentálisan jöttek felszínre, mert lenn – kordivatok szerint – Cubi adogatta fel rájuk rendre a kabátot. Viselik az idô szeszélyeit, és minden szitkozódás róluk ezentúl már lepörög.

Lepörög? Petôfit azért bántja valami.

A mester ott van minden eseményen, ahol közéletileg csak számít valaki. Tudom, családja régi marosvásárhelyi, így hát illendô is a dolgok közelében lenni, mondanám, de hát hány nagypolgárunk éppen mindig távol nyomkodja mobiltelefonja gombjait, és azt üzeni, "gyerekek, sajnálom, nem érek rátok". Vagy, hogy divatosabb legyek: "mérhetetlen elfoglaltságom miatt", ésatöbbi, ésatöbbi, de "kötôdésemet, nagy-nagy vásárhelyiségemet okvetlenül említsétek meg a márványtáblán". Ezek a hûtôszekrény-polgárok általában hûvösek, eleve soha semmire nem szoktak ráfázni. Ez is egy út, nemde?

A mester nem így gondolja, de mert nyelvemen van, tisztázzuk elôbb, honnan ez az aranyos név a város száján, miért emlegeti Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Brassóban, Uzonban, Kolozsváron, Budapesten, meg aztán Bécsben is úgy a szakma, hogy: a Cubi öntötte...

A vásárhelyi srácoktól maradt a név, a sportévekbôl. Amikor labdát rúgtak vásárhelyi telkeken, de komolyabb eset volt a jégkorong. Tényleg, volt egy Lokomotív futballcsapat Vásárhelyen... De mert a néhai Balogh mester fiának mindenféle bajnoki címek helyett inkább szakmát ajánlott, a Bolyai után ipariskolába ment elméleti szakmát tanulni, majd beállt apja mûhelyébe és megfogta a vaskanalat: szép lassan megöntötte hírnevét. Legalább tíz éve Bécsben is emlegetik gyakran, most éppen egy pénzverdének öntöttek vasrácsos kerítést, de olyant, amilyent a monarchia rendelt egykoron a birodalom jó cégérû mûhelyeibôl.

Balogh öntödéje Vásárhely iparostörténetének egyik vaskos fejezete lenne, ha megírná egyszer valaki. 1936 óta úgyszólván nem hûlt ki a Balogh-kohó, negyvenhatig voltak független iparosok. Jártak hozzájuk egyszerre tanoncok és állami hivatalnokok, ám az a helyzet, hogy sosem tudták hová tenni az öntödét. Magán? Szövetkezet? Állami cég netán? Minek firtatni, talán mindenki boldog volt, mert ugye, egyrészt nem kellett beruházni, másrészt a felsô kérés a kor szlogenjéhez igazodott: termelni, termelni, orrvérzésig termelni. Nem is vitás, Baloghék szépítették párt elvtársék termelési mutatóit. Voltak jó munkák és voltak termelések... Igények szerint. A korszakra azonban most nem térhetünk ki.

De a mester vasrácsait kitartóan dicsérem. Egy részüknek itáliai bérházak teraszain dôlnek majd Rómeók és Júliák, más részüket Bécsben fogják fényképezni a turisták: micsoda fényûzés! De hát mindenki látott legalább képeslapon fôúri kastélyt, csodálatos palotát, egyszer újra kell mindet vasalni. Mifelénk elloptak cserepet, ablakrácsot, gerendát, a címer nem kellett senkinek, leverték.

De miért éppen Balogh József szépíti tovább Bécs városát? Van erre is két percünk? Az osztrák fôvárosban egyetlen színesfémöntöde mûködik, és a derék öntô szaki olyan magas órabért követel, hogy azt a város képtelen megfizetni, így külföldön keresi meg a partnerét. A minôség és az adott szó a szerzôdés. Régebb egyszer elfogyott a melósok türelme, kérdezték a mestert: Balogh úr, minek ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozni? Azért, mert eljön az idô, amikor nem tudsz megélni, ha nem olyat csinálsz, amire más nem lesz képes. Balogh József titka most már nyilvánvaló.

De mielôtt a szobrokról kérdezném, mûvészembereket emlegetek neki, gyakran társaságukban látom. Volt egyszer egy nagy csapat. Azt mondja a mester, szegény Kemény Árpádnak sok mindent köszönhet. Meg aztán Izsák Márton is eljár és bekukkint idônként, de jön Hunyadi, Gyarmathy, Bálint Károly, mások. A szobrásznak az öntô, mint órásnak az idô..

"Erdélyt azért teleszórtuk szobrokkal szép csendesen."

Marosvásárhelyen: Bernády György, Borsos Tamás, Márton Áron, és most Petôfi. Bronzplakettek mindenütt. Öntôinek is kijár a dicséret. Azt mondja a mester, ha Szalló János és Magyari Géza nyugdíjba mennek, nem tudja, mi lesz. Ott vannak a magas technológia szintjén, gyakorlatilag bármit megöntenek. Petôfi szobra 21 nap alatt készült el a Cubi Metal öntödében.

Na de ennyi munka után hogy fest az ünnepi zakó hajtókája? Hány érmet akaszthatna föl, mert általában plecsni jár minden millenniumi kopjafáért. Nos, hogy állunk a nemesi levelekkel? Egy Vaskeresztet kapott ugyan Balogh és Bocskay Vince, amikor Bernády szobrát megalkották, de csak egyet hoztak el, azt mondták, a Baloghét majd elküldik. Azóta sem csengetett a postás. Ennyit az érmekrôl.

Anyag? Ôrült árak. 23 ezer lejt fizet Balogh egy kilogramm alumíniumért, aminek alig 30-40 százalékát használja fel. Öntvénypor ül a mester szemüvegén, de átlát rajta a szakember. A kormány ott követ el nagy hibát, amikor hagyja kivinni a színesfémhulladékot az országból. Bagatellért. Ha beszól Slatinára nyersanyagért, ott azt mondják, hogy van, Balogh úr, van, 40-50 ezer lejt fizet az öntött alumínium kilójáért. Az osztrák pedig nem ad többet a munkáért, mint 1990-ben. Ha pedig árat emel, azt mondja, úgy már nem kell, Balogh úr. A kormány állandóan az exportra apellál, a mester szerint messze elhibázza, amikor a termékek kivitelének emelkedésérôl beszél, holott a hulladékok exportjából származó jövedelmekrôl van szó. Ha így lesz ezután is – máris megjósolja –, nemsokára bezárhatja kapuját a fémipar.

Sok szórólapon látom Balogh József szponzor nevét. Miért, azt hiszik, hogy forrik itt a pénz? Színiakadémiáról eseng egy srác. "Valahogy négyszázezret neki is kivakarok." Így megy ez. Egyébként is, akit mérhetetlen anyagi érdek fût, az nem önt szobrokat. Ezt csak úgy mondom, csendesen. ***

Üdvöz légy, bronzkirály! Éltemben én is egyszer megsimogathatom az államalapító szakállát. Indul a szent király nemsokára Csíkba. ***

Bernády György ott áll a téren. Balogh József nem tagadja: Bernády szobrára a legbüszkébb. Talán, ha életre kelne, bezörgetne a Tornakert alatt: Mester, lesz még itt bôven munka.

A váltás jó irányúnak bizonyult

Lassan a tanév elsô évharmadának a végéhez érünk. Ami köztudottan a vakációt, és ezt követôen az ismeretek számbavételét, értékelését jelenti.

Az oktatásügy reformja az érdemjegyekkel történô osztályozást a minôsítéssel váltotta fel az általános iskolák I-IV. osztályában, amit nem könnyen szoktak meg sem a gyerekek, sem a szülôk, sem a pedagógusok egy része. A módszer bevezetésének szükségességérôl, lényegérôl és célszerûségérôl Gyôrffy Andreával, a 16-os Számú Általános Iskola III. B. kísérleti osztályának tanítónôjével beszélgettünk.

– Ezek a tanulók már a minôsítéssel kezdték az elsô osztályt. Kissé furcsa volt az elején számomra is, de váltani kellett. És ez a váltás jó irányúnak bizonyult.

– Mi tette szükségessé? Valóban másként értékeli, méri fel a pedagógus a gyerekek tudását, amint ezt az érdemjegyekkel tehette?

– Valóban egészen másként mérhetô a teljesítményük. Az érdemjegyekkel egy idô után beskatulyázhattuk a tanulót. Arra is adódott példa, hogy szinte nem is tudott aztán "kikászálódni" a besorolásból. A minôsítéseknél fejlôdésében követhetjük nyomon a gyereket. Természetesen, a tanuló többszöri feleltetésérôl, meghallgatásáról van szó, miközben folyamatosan követve teljesítményét, ún. pontocskákat gyûjtünk. A másik oka-magyarázata, hogy változott a tananyag, a tanterv felépítése, a tanév szerkezete.

– Tekintettel a tananyag imént említett változására, mi mindent követnek nyomon a minôsítésben?

– Ellenôrizzük tárgyi, ténybeli ismereteiket, azt, hogy ezek tartósak-e, hogy képesek-e a gyerekek felfedezni a közöttük lévô összefüggéseket, hogy tudják-e vagy nem alkalmazni is ôket a gyakorlatban. Ami pedig az új számonkérési technikát illeti, a teljesítményleírókra gondolok most. Ami azt jelenti, hogy minden fejezet és témakör befejezésekor minôsítünk.

– Mit értsünk e teljesítményleíró fogalmán?

– Egy-egy ilyen leíró adott témakör alapján rögzíti mindazt, amit egy-egy elégséges, egy jó, amit egy nagyon jó minôsítéshez tudniuk kell tanulóinknak, és azt is, ami egy-egy kitûnô megszerzéséhez szükséges. Azt viszont hangsúlyoznám ezzel kapcsolatban, hogy a tanulókkal tisztáznunk is kell, hogy mit várunk tôlük e leírók alapján.

– Adhatnánk erre gyakorlati példát is?!

– Hadd vegyük a példát az olvasásból: Fel tudok-e olvasni az idôtartam értékelésével, az írásjelek figyelembe vételével egy 15 soros szöveget az elsô félévben, harmadik osztályban; el tudok-e olvasni némán, 10 perc alatt másfél oldalas szöveget; meg tudom-e különböztetni egymástól a mesét, a mondát vagy az ismeretterjesztô szöveget, akár a verset? És folytathatnám a példákkal más tantárgyakat illetôen is. Elôrehaladásukban szinuszgörbéket is készíthetnénk, ugyanis az általában jól, vagy nagyon jól teljesítô gyerek máskor – valamilyen okból kifolyólag – kevésbé jól szerepel. Mindenképpen tisztáznunk kell vele a visszaesés, a hanyatlás okát. Azért vagyunk pedagógusok, hogy a tanulóval közösen dolgozva, a hullámvölgyön túl is segítsük ôket.

– Végül is, az ellenôrzés bipoláris folyamat. Vagyis, a tanulónak is ismernie kell, hogy mit tud, másrészt magának a pedagógusnak is tisztában kell lennie a tanuló ismereteivel, a benne mutatkozó hiányosságokkal, mulasztásokkal. Hiszen így mérheti a saját munkájának az eredményességét is.

– Épp ezért van az, hogy az ellenôrzôn és a naplón kívül olyan füzetet is használunk – ez az ún. pontos füzet –, amelyben gyûjtöm, feljegyzem, sôt be is írom tanulónként, ki mikor, mit, mennyit teljesített. Mind a munkafüzetben, mind önállóan, a füzetében. Így kerülnek számításba a menet közben gyûlt piros, zöld, esetleg fekete pontocskák is.

– Mi történhet a tanulóra nézve, ha lezserebben, és mi, ha túl szigorúan minôsít a tanítónô?

– Vigyáznunk kell, hogy nagyon lezseren ne, mert akkor a tanulók is lazítanak esetleg, bár túl szigorúan se, mert akkor elkedvetlenedhetnek, "letörhetnek" egyesek közülük. Meg kell valahogy találnunk az arany középutat. Hogy munkára ösztönözhessük ôket. Igy, ötödik osztályban aztán, amikor az érdemjegyekkel találkoznak, nem jelent majd számukra semmilyen értelemben gondot. Azért jobb tehát minôsítéssel ösztönözni jobb teljesítményre tanulóinkat, mivel utóbb, a társadalmi életben történô érvényesülésük a teljesítményüktôl is függ majd.

Karácsony elôtt, az utolsó munkanapon a megyeszékhelyen találkoztam Szilágyi Sándorral, Mikefalva alpolgármesterével. Év vége lévén, a költségvetési mérleg a téma. – Éppen ilyen ügyben járok itt – mondja. – Íróasztalt és számítógép-asztalokat vásároltunk az önkormányzat részére. A költségvetésbôl 133 millió lejt fordítunk Désfalva, Mikefalva és Csávás mûvelôdési otthonainak a javítására. 6,5 millióba került a víz bevezetése a désfalvi iskolába. 7,5 millió lejért vettünk egy új számítógépet, pilisvörösvári barátainktól kaptak iskoláink nyolc számítógépet, most a désfalvi diákoknak egy újat szereztünk be, 7,5 millió lejbe került. 17 milliót költöttünk az iskolák belsô falainak burkolatára és a mikefalvi iskola épületének szegélydeszkázására. 800 tonna követ rendeltünk mintegy 40 millió lej értékben, az elszállítása kb. 20 millió lejbe kerül. A községi utakat borítjuk be vele. A polgármesteri hivatal épülete, a mûemlék kastély belsô javítása, a karbantartás (meszelés, mázolás, festés) 5 millió lejbe került. A villany- és gázdíj egy részét elôre kifizettük, 10–10 milliót (iskolák, kultúrházak, tanácsi épületek), a majdnem bizonyos drágításra és a folyamatos pénzhígulásra gondolva. 3,5 millióval segítettük a somostelki gyermekek utaztatását a búzásbesenyôi iskolába (11 tanuló), az ingázó tanároknak pedig községszinten megtérítettük a bérleti díját 7,5 millió lej értékben.

Új világítótesteket szereltettünk az utcákra. A közvilágítás javítását mindig szem elôtt tartottuk, hiszen ez összefügg a közbiztonsággal is. De a szépre is volt gondunk; a Réti György polgármester vezette önkormányzat fénygirlandokat is szerzett a Philips cégtôl 20 millió lej értékben. (Magam is láttam, kedves a hatás. Sz.m.) A Multidecor céggel készíttetjük a kétnyelvû falu- és iskolatáblákat, ezek díja 12 millió lej. Régi gondunk a Mikefalva – Csávás közötti útnak a Kis-Küküllô és a vasút közötti szakasza –, az alacsonyan fekvô területet csaknem évente elárasztja a víz. Oda körülbelül hatvan méternyi hosszúságú felüljáró szükséges. Ehhez csak az elôtanulmány elkészítése 97 millió lejt visz el. Nem szabad sajnálnunk a pénzt, mert ezzel nagyon régi bajt orvosolhatunk, és a dalos falu végre bekapcsolódhat a korszerû úthálózatba.

Ismét szavaztunk, visszaválasztottuk azt, akit ezelôtt négy évvel leváltottunk. Nem mondhatni, hogy örömmel, de rászavaztunk a régi/új köztársasági elnökre, még drukkoltunk is neki, most meg azt mondjuk, ennél rosszabb is lehetett volna. Ezt is megértük, hogy a számunkra – az egész ország számára – elfogadható jelöltek mellett csak ez a választási lehetôség maradt. A demokratikus oldal jelöltjei kölcsönösen kiütötték egymást. A leköszönô kormánykoalíció az utolsó órában sem volt képes összeszedni magát és egyetlen közös jelöltet indítani az elnöki székért. Ez az utolsó széthúzás teljessé tette a bukást. Most itt állunk, ahol a part szakad, csak abban reménykedünk, nem süllyedünk tovább. Sem az életszínvonal tekintetében, sem a nemzetiségi jogok területén. Most már megelégszünk, ha meg tudjuk tartani azt, ami van. Reméljük, hogy az új vezetés van annyira tapasztalt, hogy belátja: az európai integráción kívül nincs más megoldás. A mindenkori román politika egyik sajátossága éppen az, hogy mindig tudott alkalmazkodni a nagy európai széljárásokhoz.

Idehaza persze sokan a hatalomváltás széljárását figyelik. A politikai kaméleonok mindig jelen vannak ilyenkor, nem sajátosan hazai, még csak nem is kelet-európai jelenség, de nálunk túl sokan vannak. A leköszönô elnököt a nyílt utcán öntötték le kék festékkel, ôt már nem kell védeni, lévén, hogy tôle már nem kell félni, tisztelni meg végképp nem kell. Pedig tiszteletet érdemelne az a politikus, akinek van gerince beismerni, hogy nem tudott eleget tenni annak a feladatnak, amit elvállalt, így tehát önként elmegy. Teszi ezt úgy, hogy közben nem mutogat ujjal senkire. Ez pedig ritkaságszámba megy manapság, valljuk be, nálunk, magyaroknál is. Bizony aki megkóstolta a hatalom ízét, az nehezen tud meglenni nélküle. A bukott embereken keresztüllépnek, különösen ha azok be is ismerik bukásukat.

Mindenesetre az újonnan összeülô parlamentben zajos lesz az élet. (Reméljük, nem a honatyák horkolásától!). Lesz olyan eset, hogy nem lehet majd tudni, ki kormányoz és ki van ellenzékben. Az, ami szemben a TDRP- kormánnyal demokratikus ellenzéknek nevezhetô majd – a liberálisok, a demokraták és az RMDSZ – számban igencsak kevés ahhoz, hogy akaratát érvényesítse. Persze, sok függ majd attól, hogyan fog tudni lobbizni, alkudni, hangos lenni, ha kell. Még valami, ami fontos lesz: a sajtó! Sok függ attól, ki hogyan tudja majd megnyerni, meggyôzni a sajtót. Érdekességképp az RMDSZ-nek amilyen jó sajtója van magyar nyelven, épp olyan negatív a megítélése a román sajtóban. Nem személyi jellegû kifogásokról van szó, nem is a hozzáértés megkérdôjelezésérôl, hanem a szervezet és úgy általában a magyarság célkitûzéseit nem értik vagy nem akarják érteni.

Nehéz idôszaknak nézünk elébe, éppen ezért tartom anakronizmusnak holmi választási, meg egyéb gyôzelmekrôl beszélni. Ha majd képviseletünk kellôen hallatni tudja a hangját – úgy, hogy ha szükség Strassbourgban is meghallják – akkor lesznek konkrét eredmények. Látványos gyôzelmekre senki se számítson, de tisztességes ellenzéki helytállás lehetséges. Mert azt remélem senki sem gondolja, hogy kormányban, a hatalomtól ígéreteken kívül egyebet is kapunk. Ismét tagja lenni egy bukásra ítélt koalíciónak, politikai öngyilkosság.

Van még valami: az emberek, a választópolgárok valahogy jobban rokonszenveznek az ellenzékiséggel. A hatalomtól sokat várnak – néha csodákat is –, de úgy igazából nem szeretik. A hatalom gyakorlása minden pártot kikezd, legalábbis egy olyan országban, ahol állandóan romlanak az életkörülmények. Mi az új hatalomtól már ígéretet sem kaptunk, így kilátásaink csak mint a hatalom ellenzékének lehetnek.

Magáncivódásaim

Most utólag lehet, hogy senkit nem érdekel, hogy miért nem választottam államelnököt. Mégis mondom. Hogy miért nem hallgattam a jó szóra. Tudom, háború után sok a hôs, de mi sem áll távolabb tôlem, mint annak szerepében tetszelegni. Az emberfia semmit nem tehet azért, hogy kötni muszáj az elhatározását. Magától értetôdik, nem holmi apróságok miatt. És nem véletlenül. Aki magyar ebben az országban, eleve nem pártolhatta azokat, akik oda kerültek, ahová. Esetleg csak akkor, ha a helyzet foglyaként a körülmények mást diktáltak és azért pecsételtek az egyikre, hogy a másik elbukhasson. Szó nem lehetett arról, hogy vagy-vagy. Tény: az egyiket semmiképpen nem akarhatta a magyar. De én a másikat sem. Ezért aztán annak a szomorújátéknak hátat fordítottam. Csöppet sem ijedeztem azért, hogy a magamfajta nemtörôdömök valami égbekiáltó botrány miatt elszámíthatják magukat, ami esetleg mindent elsöprôen a szélsôséges csôcselék vezérének kedvezne. Mások nekiveselkedése bôven elég volt, hogy közömbös maradhassak…

Mert lehet az ország romhalmaz, úgy ahogy van, lehet a nyomor, szegénység akkora amekkora, de annyira tébolyodott csak nem lehet mindenki, hogy annak jöttét kívánja, aki gépfegyverrel hadonászva fog rendcsinálásba. Vagy ha mégis? Akkor három hónapon belül ország sem lenne, s hordágyon vinnék ki a történelembôl. Legalábbis ennyit jelentett a politika boszorkánykonyhájából Brucan úr, az öreg jövôbelátó.

Nem hittem el semmit. A hirtelen támadt felindulásból a vészhelyzet nem ez volt valójában. Hanem az, hogy idáig jutottunk s választani kellett kettôjük közül. Igaz, országos napilapunk vezércikkírója szívesen odanyalt nekik, hogy simítsa a dolgokat, s nem átallotta megjósolni, hogy azért reménykedhetünk, mert: "a román politikai palettán a választások elsô két helyezettjén kívül nincs olyan párt, amely hiteles programot és karizmatikus személyiséget tudna felmutatni". Ion Iliescu és Vadim Tudor persze lehet(ett) fontos valakinek, némelyeknek ez, másoknak amaz. Miközben az ország fele menten beletörôdött abba, hogy ha már így alakult, akkor a két rossz közül melyiket kellene választani. Nyilvánvaló, a kevésbé rosszat. Ha egyáltalán van olyan. És beállt a sorba még a magyar is, hogy megvédje annak igazát, akinek számunkra egyáltalán nincs semmi igaza.

Most, hogy tisztán látszik, úgysem rajtunk múlott ki költözik a Cotroceni-be, felmentést adok mindenkinek, aki a rossz és a rosszabb között volt kénytelen ôrlôdni. Senkinek nem vagyok tiszteletbeli elnöke és jogosítványom sincs arra, hogy megrójam azokat, akik másként tettek. Nincs annak most már kivételes jelentôsége. S talán jobb lenne elfelejteni, mint ahogy a makacs rémálmot szokás. Még akkor is, ha az a bizonyos kicsi rossz nehezen lesz majd elviselhetô. Mert a rosszat, ha lefokozzuk is, csak az marad, ami. Vadim Tudor megfenyegetett minket, vehetjük majd a bôröndöt és búcsút inthetünk szent román földjének. Ion Iliescu ilyesmit nem mondott volna. Próbálkozott ô már egyszer valami hasonló akcióval 1990 márciusában, amikor ránk szabadította a hodaci capinásokat s a változatosság kedvéért nem bányászokkal akarta Marosvásárhely magyarját megveretni. Nyilvánvaló különbség a két akarat között édeskevés. Csak a stílus változott azóta. De semmi esetre sem annyira, hogy kisebbségi kérdésekben ne találhatnának újra egymásra a következô négy évben. (Ki ne emlékezne, voltak ôk már együtt a hatalomban. S ha fújtak egy követ valamikor, még egyszer mért ne fújhatnának?) Lesz majd, aki rámenôsen, nyíltan acsarog felénk, és lesz, aki furfanggal húzza a hasznot abból, hogy úton-útfélen rendreutasíthat.

Mindenesetre annyi már bizonyos, Ion Iliescu, akár a múltban, nemigen zavartatja magát, ha rólunk kérdezik. Megy a szövegelés simán, mert mindig ugyanazt mondja. Az ô politikai gondolkodásában érdemi válasz csak egy létezik, vagy valami hasonló. A mi helyzetünk példaértékû. Jobb dolga nincs is kisebbségnek a világon. (Mintha már harangozott volna más is valami effélét, de az mit számít.) Nem az az érdekes, hogy mi mit mondunk. Nincs is semmiféle nyomasztó, szorító baj a nehezen megtûrt sorsban, nincsen dilemma, hiszen életre szóló a megoldás és helyes. És a harmóniát csak mi akarjuk mindenáron felrúgni, no meg az RMDSZ vezetése, amely a zsaroláson kívül egyebet nem is tudna felmutatni. Pedig ideje lenne megtanulni végre másként viselkedni. Egyszerû, nem? Apellátáról szó nem lehet. Mi csak annyit számítunk neki, mint a bevándorló afrikai valahol Európában, aki viseli a megaláztatást és tûri szegény, hogy francia lehet ô is. Államelnökünk szóhasználatában mindig bûnös az a magyar, aki elégedetlenségének bátorkodik hangot adni, s aki saját anyanyelvén szeretne tanulni saját iskolájában, egyetemén. Ránk sütötte a bélyeget a szeparálódás miatt, mintha az holmi románellenes vétek lenne. Csak ezt szajkózza kilencven óta, ezzel mérgezi a demokráciát. Cinikusan, korlátoltan. Mert neki csak így helyes és az éppen uralgó hatalom is így igazodik. Pálcát tör a magyar fölött, mert az nem hajlandó átváltozni, s marad amilyennek született. Csupán azért, mert ez természetadta joga, mint minden halandónak. Csakhogy semmi kétség, Ion Iliescu az ilyesmit abszolút másként értelmezi. Tagadjuk meg magunkat s együtt lehetôleg észre se vegyük, hogy csak másodrangúak lehetünk. Senki ne legyen más akár a többi, s tegyünk egyformán, mint akárki. Csöndes asszimilációban úgy globalizálni minket (természetesen nem Európába) a nemzetállamba, mint valami öntudatlan csordát, amelynek immár minden mindegy, csak legyen valahogy…

Amikor nemrégiben Marosvásárhelyen láthattam, hallhattam, ahogyan ezernyi imádója hangulatát ellenünk ajzotta, az nekem elég volt. Elejtett szavakkal, félmondatokkal, csak úgy mellékesen, döfött. Olyan szavakkal, amelyek csak nacionalizmust szülhetnek a mi tájainkon. Még ha alattomosan is. Úgy, hogy ne csodálkozzon senki, ha ezért és sok mindenért, sehogyan sem akartam csalódást okozni (nem csak utólag) magamnak. Helyénvaló válasz talán lehet a kérdésre, csak éppenséggel se nem értem, se nem érzem, hogy miért kellene nekem kiválasztottam legyen Ion Iliescu.

Szeretnék néhány EU-s "titkot" megosztani a kedves Olvasóval.

Sokak számára nem ismeretlen a tény, hogy az EU bizonyos szervezeteket masszív támogatásban részesít. Hogyan lehet ilyen támogatásokhoz jutni? Egyáltalán kihez kell fordulni, ha van valami elképzelése egy szervezetnek, cégnek, ami adott esetben beleillik egy EU-s programba ?

Amit már az elején kijelenthetek, hogy hosszadalmas, rázós útról van szó. A döntés általában hosszú hónapok alatt születik meg és nem törvényszerûen pozitív.

Vannak projektek, melyek csak egy bizonyos országot érintenek. Ebben az esetben, mondjuk, Ausztriát felhozva példaként az a lényeg, hogy az EU a hátrányos helyzetben levô tartományokat fokozottan támogatja. Burgenland Ausztria keleti részén fekvô tartomány, Magyarországgal határos és fokozottan hátrányos helyzetben van a szakértôk szerint. Sok ember hagyta el Burgenlandot, abban a reményben, hogy Bécsben jobbak a munkalehetôségek. A kormány ezt természetesen szeretné megakadályozni, de külsô segítség nélkül nem lehetséges. Nagy összegek szükségesek ahhoz, hogy ezt a vidéket valahogyan vonzóvá tegyék, elsôsorban gazdasági szempontból, továbbá a turizmus tekintetében.

Az EU ehhez rengeteg segítséget ad, mindezt már évek óta. Az anyagi segítségnél fontos tudni, hogy általában 3/4 részt finanszíroz az EU, a többit vagy saját erôbôl kell biztosítani, vagy egyéb segítséggel, mondjuk a kormány részérôl.

Az EU-s projektek koordinálására komoly apparátust, nemzeti és nemzetközi irodákat létesítettek, melyek igazi tevékenységi körérôl egy közönséges halandó nem sokat érthet. Ezért szerveznek ismertetô napokat is, melyek alkalmával szintén megerôsítik a hallgatóságot arról, hogy a dolog, amibe belefogni szeretne, eleve halálra ítélt vállalkozás. Nem véletlenül írom ezeket az ironikusnak tûnô sorokat.

Az elmúlt napokban magam is részt vettem egy programismertetésen, melynek legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a Leonardo II terv beadási határideje ugyan 2001. január 19., de mindenkit eltanácsolnak attól, hogy beadjon valamit, mert az idô nem elegendô már egy programjavaslat kidolgozására. Így tehát azt javasolják, hogy az, aki érdeklôdik ilyen irányban, az várjon csak 2002. január 18-ig, akkor adja be javaslatát, amire 2002 végére várható a válasz.

Hozzátenném, hogy a Leonardo esetében nemzetközi projektrôl van szó. Ahhoz, hogy egy ilyen projektjavaslatot egyáltalán elfogadjanak, min. 3 tagország szükséges, például, az egyszerûség kedvéért Ausztria, Magyarország és Románia. A tagországok közül egynek EU- államnak kell lennie.

A projekten belül különbözô témák vannak, melyek megnevezése meglehetôsen ködös: mobilitás, nyelvelsajátítás, innovációs projektek stb.

Nos, ha egy szervezet úgy gondolja, hogy van egy remek ötlete, melyet külföldi partnerekkel gyakorlatba kellene ültetni és ehhez már van is külföldi partnere kilátásban, letölti az internetrôl a megfelelô formanyomtatványt, kitölti és beküldi az anyagot.

Fontos és lényeges dolog, hogy a kitöltött nyomtatványokat postán is el kell küldeni , ugyanis a postai pecsét dátuma mindenképp jan. 19-e elôtti kell legyen.

Személyes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a projektjavaslat szövegének jól hangzónak kell lennie, valahogy úgy, hogy sok minden beleférjen, így is, meg úgy is lehessen értelmezni. Meglátásom szerint nagyon fontos dolog, hogy a várakozási idôszakban a projekt benyújtójának semmiféle költsége ne származzon, mivel a válasz nemcsak, hogy várat magára, de bizonytalan is, bármilyen jó is legyen a javaslat. Ha megadják a pénzt, projektenként max. 200.000 eurót, ami a teljes összeg 75%-a (ezt az összeget természetesen annyifelé kell osztani, ahány partner van), még mindig bôven van idô elgondolkozni azon, hogyan is ültetik majd gyakorlatba a tervet.

A Leonardo projekt ismertetése szerencsére ingyenes volt. Ezzel szemben októberben részt vettem egy másik projekt ismertetésén, mely több órát tartott, viszonylag sokba került és az égvilágon semmi konkrétumot nem lehetett megtudni, kizárólag annyit, hogy jövô év elején indul egy újabb program, az Access, amely keretén belül RENGETEG pénzt szórnak szét. Állítólag jó esélyek vannak a pozitív elbírálásra, ha a javaslatot egy kelet- európai országból teszik és egyenesen a brüsszeli címre küldik.

Ha akad olyan szervezet, amelyet közelebbrôl érdekelnének EU-s projektek, és fôként van bátorsága végigcsinálni a papírháborút, szívesen adok bôvebb felvilágosítást is.

E-mail címem: .