Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft Részvétnyilvánítás................…… ;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Az RTDP elsõ alelnöke, Adrian Nãstase a sajtóértekezletén bejelentette a hónap utolsó két hetének politikai akcióprogramját, melynek célja, hogy az új kormány minél hamarabb átvehesse feladatát.

December 20-án, a parlament együttes ülésén Ion Iliescu leteszi az elnöki esküt és ugyanaznap délután tárgyalásokat folytat a parlamenti pártok vezetõivel. December 21-én, az ország új elnöke hivatalosan kijelöli a kormányfõt, december 22-én pedig bemutatják az új kabinet miniszterjelöltjeit. Szombaton és vasárnap, tehát december 23-án és 24-én, folytatódik a kormányprogram véglegesítése és december 27- én beküldik a parlamentbe a kormányprogramot és a kormány listáját. A kormánytagok meghallgatására az állandó bizottságokban december 28-án, a kormány programjának és összetételének parlamenti ismertetésére pedig december 29-én kerül sor, majd pedig ezt követõen az új kormányfõ és a miniszterek leteszik az esküt az ország elnöke elõtt.

Igyekszünk mindent megtenni, hogy az év végéig a kormány be legyen iktatva, noha ez nem igazán egyszerû az elkerülhetetlen eljárások miatt – mondotta Nãstase.

A kormány összetételét illetõen kifejtette: célja összehozni a már kormányzási tapasztalattal rendelkezõket és az új, fiatal és dinamikus embereket, akik egyben jó szakértõk is.

Ion Iliescu levelet intézett az RTDP vezetõségéhez, a megyei szervezetekhez, a tagsághoz és szimpatizánsokhoz, s ebben közli, hogy az államfõi tisztségbe történt megválasztását követõen és az Alkotmány tisztelete jegyében köteles lemondani pártbeli funkcióiról.

A központi végrehajtó büró hétfõi munkálatainak végén bejelentette, hogy átadja a párt vezetését az elsõ alelnöknek, Adrian Nãstasénak, aki az ideiglenes elnöki tisztet fogja betölteni az országos konferenciáig. Hozzáfûzte, hogy államelnöki minõségében nem engedheti meg magának, hogy ajánlatokat tegyen az országos konferenciának az új pártelnök személyét illetõen, de a legjobb megoldásnak mutatkozik, ha a kormányfõ lenne az új pártvezetõ is. Adrian Nãstase hasonlóan vélekedik.

Hétfôi ülésén a most hivatalba lépô Szenátus elfogadta a mandátumigazoló bizottság jelentését majd megválasztotta vezetô tisztségviselôit: az Állandó Bizottság elnökét, alelnökeit, titkárait és kvesztorait.

Elôzetes ülésén az RMDSZ-frakció egyöntetûleg úgy döntött, hogy a Szövetség közmegegyezés szerint az elsô két ülésszakon megilletô alenöki tisztség betöltésére Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátort javasolja. A szenátus a javaslatot elfogadta és megszavazta.

A Képviselôház hétfôn véglegesítette szakbizottságainak összetételét. Ennek eredményeként nyolc RMDSZ- képviselô tölt be elnöki, alelnöki és titkári tisztséget különbözô bizottságokban.

Az ipari és szolgáltatásügyi bizottság elnöke Antal István képviselõ; a mezõgazdasági, erdészeti, élelmezésipari és sajátos szolgáltatások bizottsága alelnöke Kelemen Atilla képviselõ; az emberjogi, vallási és kisebbségügyi bizottság alelnöke Tokay György képviselõ; a tanügyi, ifjúsági és sportbizottság alelnöke Asztalos Ferenc képviselõ.

A gazdaságpolitikai, reformügyi és privatizációs bizottság titkára Vida Gyula képviselõ; a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság titkára Birtalan Ákos képviselõ; a közigazgatási, területrendezési és környezetvédelmi bizottság titkára Kovács Csaba képviselõ és a közmûvelõdési, mûvészeti és tömegtájékoztatási bizottság titkára Márton Árpád képviselõ.

Orbán Viktor a határon túli magyarokról

A határon túli magyaroknak el kell dönteniük, hogy szerintük milyen következményekkel járna a kettôs állampolgárság megadása: kiürülnek-e a területek, ahol most még sok magyar van, vagy sem, akarjuk-e ezt, vagy sem – nyilatkozta Orbán Viktor kormányfô a Duna Televízió Heti Hírmondó címû mûsorában vasárnap.

A miniszterelnök elmondta: a kettôs állampolgárság megítélése a szomszédos, magyarlakta országokban más és más. Felidézte, hogy Romániában is bizonyos jogokat elveszít, aki magyar és román állampolgár egyidejûleg.

Orbán Viktor a státustörvényrôl kijelentette: azt nem kedvezmény-törvénynek tekinti.

– Nem arról szól ez a törvény, hogy adunk itt- ott valamifajta kedvezményt a magyaroknak, hanem meghatározzuk azt a státuszukat, amely megkülönbözteti ôket az egyébként más állampolgárságú, de nem magyar származású, magukat nem magyarnak valló külföldiektôl – fogalmazott.

Ennek kapcsán jelezte: a magyar kormány mindig meg fogja adni a lehetô legkedvezôbb utazási feltételeket a határon túli magyaroknak.

A mûsorban felidézett, a határon túli családok támogatásáról szóló koncepció ellenzéki kritikájára úgy reagált: "vannak, akik meg akarják próbálni szembeállítani a határon belüli és a határon túli magyarokat és minden esetben, amikor tenni akarunk valamit, az elsô kérdésük, illetve elsô támadásuk az, hogy na és kinek a kontójára?".

– Ezzel persze meg lehet szólítani sok emberben irigységet, rossz ösztönöket, rossz hajlamokat és lehet erre politikát építeni, csak ez nem helyes, nem becsületes, nem emberséges és nem a XXI. századhoz méltó gondolkodásmód, szerintem – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzáfûzte: "a határon túli magyarokat nem úgy kell elgondolni, mint akik terhet jelentenek a nemzet számára, hanem úgy, hogy ôk is a nemzet részei, idônként hûségesebbnek bizonyuló részei, mint a határon belüli magyarok egy tekintélyes része".

A kormányfô álláspontja szerint a határon túli magyar családok támogatását az is indokolja, hogy a Kárpát-medencében fogy a magyar népesség.

– Csak akkor van értelme magyarságtörvényt alkotnunk, ha vannak magyarok. Ha elfogynak a magyarok, akkor hiába alkotunk törvényeket a magyarok megtartása érdekében – hangoztatta.

Benzinkereskedôk újabb tiltakozása

Több száz tartálykocsi vonult fel hétfô délután Bukarestben. Így tiltakoztak az üzemanyag- kereskedelem magánvállalkozói az országos kôolajipari társaság (Petrom) árpolitikája ellen.

A benzint és gázolajat forgalmazó magánkereskedôk már hetek óta konfliktusban állnak a Petrommal, mert mint állítják, a társaság diszkriminatív árpolitikája ellehetetleníti helyzetüket.

A tiltakozó magánkereskedôk mostani tartálykocsis felvonulásukkal órákig megszállva tartották a parlament épületének környékét és a kormánypalota elôtti teret. Követeléseiket a képviselôház elnökéhez és a kormányhoz intézett petícióban fogalmazták meg. Követelik, hogy vagy rendelettel kötelezzék a Petromot a versenyszabályokkal összeegyezhetetlen árpolitika feladására, vagy pedig az országos olajtársaság benzinkút-hálózata váljon ki a Petromból.

A tiltakozó magánkereskedôk képviselôit fogadta a kormány szakértôi csoportja, amellyel megbeszéléseket folytattak a konfliktus feloldásáról.

Közben a Petrom bejelentette: a magánkereskedôk egy héttel korábbi tiltakozási akciója nyomán a társaság saját kúthálózatában megemelte a gázolaj árát és visszaállította a magánkereskedôk korábbi ellátási rendszerét.

A gyulakutai hôerômûnek sajátos története van. A szocializmus fénykorában épült, az akkori iparosítási politika egyik megvalósításaként. 1954. április 27-én elindult az elsô blokk. A kor gazdasági követelményeinek megfelelôen a környéken található rosszabb minôségû földgázból termeltek villamos energiát. Léte, mûködése évtizedekig a falunak és a környéknek biztos jövedelemforrást, állandó megélhetést jelentett, kihatott egész életére. A hôerômû éltette a falut. Aranykorában kb. 450 embernek adott munkát. Ezenkívül a hôerômû mellett tömbházakat, kereskedelmi központot, klubhelyiséget, kórházat (sz.m.: ami ma is egészségügyi pont), óvodát, iskolát építettek. Egyszóval a település a hôerômû árnyékában a városiasodás útját járta a ’80-as évekig zavartalanul. Aztán elindult a hanyatlás útján. Talán gazdaságpolitikai indokok miatt itt nem történt felújítás, korszerûsítés. A berendezések kiöregedtek. Az 1990-es rendszerváltás után úgy tûnt, hogy sikerül átvészelni az átmeneti korszak nehézségeit, mert 1991-ben átszervezték a váltásokat és nagyon sok fiatalt vettek fel. A fellendülés nem tartott sokat, hiszen 1994-tôl lassan leállították az energiatermelô egységeket. A szakemberek úgy döntöttek, a jelenlegi állapotában itt nem lehet többet villamos energiát termelni. Ankétunkban arra kerestünk választ, miért jutott ide a hôerômû, felszámolása, esetleg rendeltetésének megváltoztatása milyen hatással van, lesz az itt
lakókra.

A gyulakutai hôerômû tornyai ma már némán tekintenek a környékre. Itt ezek, akár a templomok haranglábai, sokáig a megmaradást, a megélhetést jelentették. Ide jártak dolgozni, szakmát tanulni Balavásárról, Erdôszentgyörgyrôl, Kibédrôl, Makfalváról és Hármasközségbôl . A hôerômû nemcsak gazdaságilag, hanem szellemileg is meghatározó jellegû volt a faluban. Nagyon sokan ideköltöztek, valóságos értelmiségi infúzió történt, hiszen ide jöttek mérnökök, mesterek, tanárok. Az ipari munka másfajta életstílust hozott, aminek a hatása most is érzôdik a faluban. Ezt ma már úgy nevezik, hogy energetikus tartás, fegyelem.

Gönczi Bélát 1954. december 8-án alkalmazták. Ô sok más hajdani kollegájával együtt "jövevény". A gyulakutai Fülöp Domokossal együtt a kezdetektôl szolgálták a hôerômûvet. Életük egybefonódott az üzemmel. Nosztalgiával emlékeznek a múltra:

– Azoktól, akik itt dolgoztak, megkövetelték, hogy legyenek becsületes, munkabírással és szaktudással rendelkezô emberek. Másként itt nem állhattuk meg a helyünket. Mivel a hôerômû országos jelentôségû gazdasági egységnek számított, állandóan megfigyelés alatt tartott a szekuritáté. Nem volt szabad tévedjünk, ha valami üzemhiba történt, mindjárt úgy értelmezték, hogy aláássuk az államot. A munkafegyelmet a technológiai folyamat is megkövetelte. Ez a tudat egy olyan munkaközösséget kovácsolt össze, amely nemcsak az egység kapuján belül, hanem a szabadidôben is együtt volt. A szakszervezeti mozgalom is összefogta az embereket. Együtt szilvesztereztünk, jártunk futballmeccsekre. Mindez sajnos a 70-es évek végéig tartott. Aztán lassan érzôdni kezdtek a hanyatlás jelei. Ha lett volna egy közvetlen nagyfogyasztónk, egy ipari platform, amit kiszolgált volna a hôerômû, akkor talán az illetékesek érdemesnek tartották volna azt, hogy ide beruházzanak. Most szakemberként mondom, ezekkel a berendezésekkel nem lehet villamos energiát termelni. Ez a hôerômû már a múlté – mondja Gönczi Béla.

– Engem 1954. május 10-én vettek fel a hôerômûhöz, innen is nyugdíjaztak. A hosszú évek alatt alkalmam volt ellátogatni más hôerômûvekhez is. Egyik egységet se lehetett a miénkhez hasonlítani. Ez valóságos patika volt. Olyan munkaprogram szerint dolgoztunk, amely megkövetelte a fegyelmet, a tudást és a pontos munkát. Több mint 370 gyulakutai alkalmazott dolgozott itt. Nagyon sokan az eke mellôl jöttek be és szakmát tanultak. Azt reméltük, hogy a hôerômû üzemeltetése mellett még valamilyen más ipari egységet is létesítenek majd a közelben, ami fellendítette volna Gyulakutát, de sajnos minden másként történt.

Ratiu Alexandru mérnök, egységvezetô irodájában ingerülten fogad. Arra kér, írjuk meg, hogy a
"hôerômûvet megtalálták", ugyanis egy megyei napilapban olyan írás látott napvilágot, miszerint a vezetôség elhordja, "kirabolja" a hôerômûvet. Végigvezet a turbinateremben. Még a laikus is láthatja, hogy az ipari egység Csipkerózsika- álmát alussza. Minden a helyén van, a volt alkalmazottak által említett tisztaságban, rendben. Az egyik kazán mellett szétszedett elemeket helyeztek a földre.

– Innen indult el a vita – magyarázza az igazgató. Versenytárgyalás után a gôzsûrítô rézelemeit újrahasznosításért eladtuk a REMAT-nak. Ezekrôl írták azt, hogy elhordjuk az egységet. Sajnos ezekkel a turbinákkal itt már nem termelhetünk villamos energiát. Egy hôerômû életkora 35 év. Ezentúl már nem mûködnek biztonságosan a berendezések. A gyulakutai hôerômû az 1952 –1954-es mûszaki színvonalnak felel meg. Az utolsó blokkot 1967-ben helyezték üzembe, s bár ez akkor korszerû volt, mivel nem végeztek felújítási munkálatokat, ez is elavult. Alkatrészeket, berendezéseket lehet ugyan cserélni, de ahhoz, hogy a hatékonyságát növeljük, a turbinákat kellett volna teljes egészében kicserélni. Az 1970-1980-es évek között csak biztonsági szempontból végeztek javításokat, a technológiai folyamat felújításához hatalmas beruházásra lett volna szükség. Jelenlegi állapotában az infrastruktúra 35 – 40 %-a újrahasznosítható. A berendezések egyharmadát pedig szintén máshol is fel lehet használni. Az mindenki számára világos kell hogy legyen: ezekkel a berendezésekkel itt többet nem
fognak villamos energiát termelni.

Ha a rizikó határán 1997/1998-ban még termelhettünk volna, ezt biztonsági okok miatt 2000-ben már nem tehetjük. Sajnos a hôerômûrôl számos tévhit terjedt el a faluban. Sokáig – és valahol érthetô okkal – a gyulakutiak úgy tartják, hogy "ez a miénk". Amikor megkezdôdött a leépülés, valahogy úgy érezték, hogy "elveszik tôlük" ezt a gazdasági egységet. Most 60 alkalmazott dolgozik még, akik különbözô karbantartási munkálatot végeznek, hogy a meglévô berendezéseket megôrizzük. Én remélem, hogy itt még fogunk villamos energiát termelni, mert a korszerû turbinákon kívül itt minden feltétel megvan, kevesebbet kell beruházni. Optimista vagyok – hangsúlyozta Ratiu Alexandru.

A falubeliek valahogy beletörôdtek a hôerômû fokozatos leépülésébe. Mûködött itt elôre gyártott elemeket elôállító cég, szônyegszövöde, gombatenyészet, most pedig a csigafeldolgozó üzem és az inggyár kínál munkalehetôséget. A hôerômûtôl való függetlenedési folyamat már korábban beindult.

Gáll Sándor (felvételünkön) polgármester magyarázza:

– A falunak és a környéknek biztos jövedelemforrást és állandó megélhetést jelentett a hôerômû. A munkahelyek elvesztése mellett, a község jelentôs jövedelemforrástól esett el. A helyi tanács természetesen gondolt arra, hogy amennyiben megszüntetik a hôerômûvet, akkor az épületeket úgy hasznosítsák, hogy az a falu javára is váljon, de ebbe nincs beleszólásunk. A hôerômû vízüzeme látja el vezetékes vízzel a falu egy részét. Ezzel is az a gond, hogy nagyon régiek a csövek, szinte naponta kell javítani. Ha ezt meg akarjuk tartani, akkor a teljes hálózatot ki kell cserélni. Erre nem kerül sor, mert még nincs tisztázva a külsô hálózat jogi helyzete. Az óvoda, iskola, orvosi rendelô az évek során a hôerômû tulajdonából a polgármesteri hivatalhoz mentek át. A hôerômûtôl fûtötték a tömbházakat és az említett épületeket is. 1996-tól kezdôdôen, amikor már egyre többet szünetelt az üzemeltetés, az említett épületekben külön kazánházakkal megoldották a fûtést. A kultúrotthonban a jövô évi költségvetésbôl végleg rendbe tesszük a fûtést. A helyi tanács érdeke az, hogy minél elôbb rendezôdjön a hôerômû sorsa. Reméljük, hogy az illetékesek nem a megszüntetés, hanem az újraindítás, vagy a rendeltetés- változtatás és gazdasági mûködtetés mellett döntenek.

Mivel a hôerômû sorsa nem csak egy, hanem több – nagyrészt magyar lakta – település életét is befolyásolja, a megyei tanács elnökét is felkerestük. Virág Györgyöt kérdeztük, lát-e valamilyen esélyt a hôerômû újraindítására.

– A hôerômû 1953-tól mûködött és az energiatermelést illetôen megfelelt a kor követelményeinek. Az elmúlt évek során, elemezve az önköltségét ennek az energiatermelésnek, a fôvállalat, a radnóti hôerômû szakemberei kimutatták, hogy az egység veszteséges. Ezzel kapcsolatosan nagyon sokat vitatkoztunk. A megyei tanács a radnótiakkal együtt megpróbálta fenntartani a hôerômûvet, mivel ez nem az országos fôvezetékbôl használja fel a nyersanyagot, hanem a helyi forrásból kiaknázott gázt. Valószínû, hogy a számításokat ilyen alapon kellett volna elvégezni, ennek ellenére a fôvállalat és a minisztérium is fenntartotta, hogy nem gazdaságos az üzemeltetés. Amúgy el kell ismernem, hogy a nagy ipari fogyasztók leépülése miatt az energiaigény visszaesett. Azzal indokolták az egység bezárását, hogy itt drágábban állítanak elô villamos energiát az ipari minisztérium által máshol megállapított árnál, ugyanakkor azt is mondták, hogy a felújítása nem indokolt, mert ez nagyon nagy pénzügyi befektetést igényelt volna. Erre sem a helyi, sem a megyei tanácsnak nincs lehetôsége, ugyanúgy, ahogy az ipari minisztériumnak se érte meg ide beruházni. Ugyanakkor a radnóti hôerômû vezetôségével együttmûködve megtárgyaltuk, hogyan vehetnénk át a község ellátását biztosító vízhálózatot és a fûtésrendszert. Bár ez utóbbi terén, az érdekeltek egyéni megoldásokhoz folyamodtak, így hamarosan nem lesz szükség a hôerômû által szolgáltatott fûtésre. A tárgyalások még folynak azért, hogy megtaláljuk azt a törvényes formát, ami alapján a polgármesteri hivatal átveszi ezt a szolgáltatást teljes egészében. Az elképzelés szerint a tanács fizeti majd a vízüzem felügyelôit és a mûszaki személyzetet. A gond az, hogy ez a vízüzem a hôerômû területén belül van, ezért kell megtalálnunk az együttmûködés jogi formáját. Másrészt, meg tudom érteni a lakosság elvárásait. Az emberekben még él a remény, hogy újra üzemelni fog majd a hôerômû, de ez ma már nem reális elvárás. Bármennyire szeretném azt mondani, hogy az ott levô épületeket lehetôleg a község érdekében értékesítsék, én mint a megyei tanács elnöke, mint nem gazdasági érdekeltségû közintézmény ezzel nem foglalkozhatom. Jóváhagyhatjuk az épületek rendeltetésének a megváltoztatását, de ilyen értékesítési, vagy más jellegû kérés még nem érkezett hozzánk. A hasznosítás joga is a radnóti fôvállalaté.

A rendszerváltás után Radnóton több milliárd lej értékben végeztek felújítási munkálatokat. Úgy tûnik, a szakmai gazdasági érdekek miatt az illetékesek végleg elfordították arcukat Gyulakutáról.

Dávid István, a Termoelectrica Rt. Maros megyei kirendeltségének mûszaki és termelési igazgatója szakemberként érvel:

— A gyulakutai hôerômû 1994/1995-ig mûködött zavartalanul. Ekkor a gázvállalat bukaresti vezetôsége úgy döntött, hogy nem szolgáltat több gázt, mert nem gazdaságos. A RENEL elnöke azt szerette volna, ha legalább egy egységet tovább üzemeltetünk. A megváltozott gazdasági helyzetben azonban ez nem volt lehetséges. Az itt felhasznált gáznak nagyon alacsony a hatásfoka, nem érte meg villamos energiát termelni. Az országos villamos energetikai hálózatban a leghatékonyabbak és gazdaságosabbak a vízi erômûvek, ezt követik azok a hôerômûvek, amelyek a villamosenergia-termelés mellett hôenergiát (ún. termofikáló hôerômûvek) is szolgáltatnak, míg legutoljára maradnak az ún. kondenzációs erômûvek, amelyek csak villamos energiát termelnek. Ilyen van Radnóton, Déván, Doicesti-en Paroseni-en és Gyulakután is. A radnóti kivételével az említett egységeket már bezárták. Egy köbméter jó minôségû földgázból, megfelelô technológiával 4 kw/h villamos energia termelhetô, Gyulakután ez az érték alig éri el a 2,5- 3 kw/h-át. A hôerômûvet akkor lehetett volna megmenteni, ha még fénykorában fokozatosan kicserélik a blokkokat, de erre nem volt pénz. Jelenleg elrendelték az egység mûszaki leállítását. Folyamatban van a versenytárgyalásos eladás elôkészítése, a feladatfüzet összeállítása. Valószínû, hogy márciusban vagy áprilisban megtartják a versenytárgyalást. Több tíz milliárdra értékelték a hôerômûvet. Ahhoz azonban, hogy itt újra villamos energiát termeljenek, legkevesebb 200 milliárd lej beruházás szükséges, amivel a blokkokat teljes egészében fel kell újítani, csak így üzemeltethetô újra hôerômûként. Ha nem e célból vásárolják meg a hôerômûvet, akkor marad az, hogy a vagyonrészeket, vagyis többek között az épületeket külön-külön eladják. Ha erre sem akad vevô, akkor ócskavasként, vagy ami visszanyerhetô, azt építôanyagként értékesítjük. Sajnos más, sokkal jobban menô vállalatokat nem sikerült privatizálni, így nem hiszem, hogy akadna olyan, aki megvásárolná a gyulakutai hôerômûvet. Energetikai szakemberként azt szeretném, hogy ott újra villamos energiát termeljenek, de azt is be kell látnom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor nincs igény villamos energiára, ez csak álom.

Akkor, amikor a villamos energiát exportálva, jelentôs hasznot hozhatna ez az egység is az országnak, kár lenne a meglévô infrastruktúrát elkótyavetyélni. A hôerômûnek semmi esetre sem a leszerelés, lebontás, elhordás, ócskavas és építôanyagként való hasznosítás az egyetlen lehetséges jövôje, bármennyire is ez látszik körvonalazódni. A mainál pozitívabb szemlélettel kezelve a kérdést meg lehet találni azt a jogi, gazdasági formát, amellyel ezt az egységet elônyösen magánosítják, belföldi, de mindenekelôtt külföldi befektetôknek. Talán az oly nagyon hangoztatott vidékfejlesztési politika egyik prioritása is lehet a gyulakutai hôerômû felélesztése, akár konkrét célfeladványként a nemrég megválasztott, minket képviselô törvényhozóknak.

Végeérhetetlen sor volt tegnap a marosvásárhelyi Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóság földszinti irodája elôtt, ahol a segélykéréseket iktatják. A 118/1999-es kormányrendelet és a 743/2000-es kormányrendelet értelmében a Solidaritatea alapból azok a személyek részesülnek anyagi támogatásban, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 350.000 lejt egy családtagra számítva, rokkantak, özvegyek, egyedülállóak, félárva gyerekeket nevelôk vagy akik más okból kifolyólag jutottak nehéz anyagi helyzetbe. Eddig körülbelül 1500 dossziét állítottak össze és ugyanennyi személynek folyósítottak segélyt. A igazgatóság munkaprogramja szerint egy héten csak egyszer, hétfôn fogadják el a kéréseket, és mivel rengeteg a kérelemzô, nagyon nagy volt a tömeg. Dorin Tinca, az igazgatóság szociális kérdésekkel foglalkozó hivatalának vezetôje elmondta, az osztály négy alkalmazottjának óriási munkát kell kifejtenie a kérvények iktatásán túl a szociális ankétok lebonyolításával, azért nehézkes az ügyintézés.

Aktuális

Olvasó, elôbb hadd meséljek el egy jelentéktelen esetet. Fôtéren látom, anya feltûnôen ráncigálja gyerekét, szidja is, aztán megint akkorát ránt rajta, hogy az ember azt hinné, rögtön kiszakad karja a tövébôl, de nem és nem, nem akar egy lépést tenni a kölyök, mintha erôsebb lenne minden felnôtt embernél, lábát megveti, akár hason csúszva is, de… lead még egy sorozatot. Apa, ha látná, tán büszke lenne a gyerekre, csakhogy apa nem láthatja, mert délelôtt valahol kulizik egy bôrfotelben, de az is lehet, esztergapad fölött smirglizi a vadonatúj szociáldemokráciát; mindegy, bárhol legyen, dôl a pénz, legalább is én azt hiszem, másként nem lenne a gyereknek méregdrága és ultramodern gépfegyvere, olyan, hogy még villog bele az ember szeme, sôt zakatol, félkézzel leterítené a világot, lesz belôle egyszer még egy Sylvester Stallone.

Szóval a kölyök, nem is kölyök, hanem törpe akcióhôs karácsony nagyhetében. Anya valószínûleg siet valahová, nem tudom, de azért enged a kis akarnoknak, fényes öröm ül a szemében, lám, mit képes rendezni az ô kisfia, elégedett lehet a perccel, amikor levelet írt az angyalnak, hozzon játékfegyvert a fiúnak, lehetôleg minél elôbb.

A kisfiú nem seper le mindenkit, az a helyzet, hogy egy irányba adja le sorozatait, meglehetôsen szûk az arcvonal, beprogramálva az ellenség(kép)? Gondolom hallották, illetve látták, ott a fôtér egyik sarkában vannak valami egzotikus emberek, azt mondják, az Andokban születtek, most kalapba pénzért énekelnek furcsa nótákat, nos hát le vannak terítve, gondolom egy szálig le a csapat. Hiába, az idegen – még játékból is – mindig egy élénk céltábla… Ennyi a történet.

Karácsony nagyhetében vagyunk, ajándékozás ideje. A fent leírt
"ártatlan" eset megerôsít hitünkben: minden csírába szökkenô agresszivitásért elsôsorban a mosolygó szülôk felelnek. Az árukínálatra kár is hivatkozni, hiszen tudvalevô, az eladható áru, vagyis a pénz bûvölete – miként mondják az emberek – manapság nem ismer se Istent, se embert, se erkölcsöt, semmiféle helyes irányt, hogy a televízióról ne is beszéljünk. Mondjuk azt, hogy ne vigyünk ajándékot a karácsonyfa alá? Szó sincs róla, de egy jó meséskönyvben például benne van egy szelíd kerek világ, és még az inkákat sem lövik le.

Meggyôzôdésünk: a nagytaták, akik Sztálingrád alól küldtek fagyos levelet a nagymamának, sohasem vesznek az unokának géppisztolyt. Az is bizonyos – az évforduló kapcsán –, akinek füle mellett süvített a golyó azon a bizonyos karácsonyon, nem akar már Stallonét nevelni a rajkóból. Vannak még más, egyéb szép történetek, úgyhogy felejtsük is el a fôtéri kis gyermeksztorit.

Üzenet

Egy mandátum végére értünk. A politikai elemzôk mérleget készítenek, felmérik a megvalósításokat és a sikertelenségeket. Tény, hogy a kisebbségekre vonatkozó törvények javultak az eltelt mandátum ideje alatt. Az oktatási törvényt megtisztították – nagyrészt – a diszkriminációtól, a helyi közigazgatásról szóló törvény módosítása is folyamatban van, s így a helyi autonómia modern törvényévé válhat. E mandátum megvalósítása maga a Nemzeti Kisebbségek Fôosztálya is.

A kormányok változnak, a kisebbségek maradnak. Védelmük nem lehet konjunkturális kérdés. Az identitás megôrzésének, fejlesztésének és megvalósításának megfelelô körülmények biztosítása a kormányzatok állandó figyelmében kell álljon, politikai színezetüktôl függetlenül. A nemzeti kisebbségek védelme a hazával szembeni kötelezettség, ennek megfelelôen el kell vonatkoztatni a politikától. A nemzeti kisebbségek létükkel, az ország kulturális, tudományos, gazdasági életéhez való hozzájárulásukkal, illetve maga az együttélés nyomán létrejött szellemiség, a különbözô nemzetiségek és etnikumok közötti együttmûködés olyan hatalmas gazdagságot jelent, amelyet bármely kormány valós értékének megfelelôen kell hogy kezeljen.

Eckstein-Kovács Péter, a miniszterelnök mellett delegált kisebbségvédelmi miniszter

A Romániai Magyar Kisgazdapárt december 16-án, Marosvásárhelyen a volt építkezési tröszt éttermében tartott, amolyan megújulási tanácskozást.

Lukácsy Szilamér, az RMKGP volt országos fôtitkára és András Árpád megyei elnök beszámolóiból megtudhattuk, hogy az RMKgP 1990 január 16-án alakult és ebben a szervezési formában, az RMDSZ társszervezeteként mûködött a párttörvény megjelenéséig, 1996 decemberéig. A szervezetet mint pártot fel kellett számolni, mivel a felépítése nem felelt meg a párttörvény követelményeinek. Az 1996-os évet követô idôszakban szövetségként próbálták bejegyeztetni, de a törvényben megállapított hat hónap alatt nem sikerült véglegesíteni a bejegyzendô szövetség alapszabályzatát. Az 1996- tól napjainkig eltelt idôszakban bebizonyosodott, hogy a kisgazdák nem érték el kitûzôtt céljaikat, habár szervezetüknek képviselôje az RMDSZ testületeiben, valamint Kelemen Atilla képviselô révén a parlamentben is. Az okokra Kerekes Károly képviselô hozzászólásában világított rá: a kisgazdáknak nem volt egy koherens programjuk, a mozgalom nem erôsôdhetett meg, mivel annak vezetôi nem tudták ellátni a politikai képviselettel kapcsolatos teendôket, nem voltak képesek a megfelelô szinten, megfelelô módon megfogalmazni igényeiket, talán nem is tudták pontosan melyek a célkitûzéseik.

Gyulai Zoltán, a megyei gazdasági felelôs beszámolójának elfogadása után került sor az alapszabályzat és a tevékenységi program megvitatására, módosítására. A közgyûlés elfogadta, hogy az alapszabályzat 3. cikkelyének értelmében "A 2000 december 16-án jóváhagyott Romániai Magyar Kisgazda Mozgalom jogutóda az 1990 január 16-án bejegyzett Romániai Magyar Kisgazda pártnak és az 1996 december 26-án írt jegyzôkönyv értelmében alakult Románia Magyar Kisgazdák és Vállalkozók Szövetségének, amelyet az RMDSZ elfogadott platformjának 2000 július 2-án." Az alapszabályzat jóváhagyása után sor került a tisztújításra. Az RMKM tiszteletbeli elnöke Lukácsy Szilamér, országos elnök Szász György. Alelnökök: Muzsnay Levente (Maros- vásárhely), Csáky József (Hargita megye), Gáspár Boldizsár (Fehér megye), Vizi János (Mezôbánd), Bordi Ferenc (Héderfája), András Árpád (Maroskeresztur), Tordai Károly (Marosvásárhely).

Remélhetôleg az újabb nekifutás sikeresebb lesz az elôzôeknél. Dr. Kelemen Atilla szerint "rossz irányba terelôdôtt a kisgazda mozgalom, mert a politikai mozgalmat összetévesztették valamiféle Kft.-vel, amely virágmagot vagy facsemetét árusított. Tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, most már lássuk mi a feladata a mozgalomnak, amely fontos helyet tölthet be a romániai magyar politikai palettán, fontos szerepe lehet a romániai magyarság dolgainak rendezésében, megtalálják azokat a lehetôségeket, amelyek kihasználásával itt talán jobban fogunk élni".

– Új parlamenti ciklus kezdôdik, új parlamenti frakció alakult a választások nyomán. Az elôzôhöz képest az a különbség, hogy ellenzékbôl kell most politizálniuk. Hogyan készülnek erre a szerepre?

– Ez egy új kihívás az RMDSZ számára, mert most olyasmit fogunk csinálni, amit még eddig nem tapasztaltunk meg. Ez nem igazán ellenzéki szerep, hanem egy parlamenti támogatásról van jelen pillanatban szó, és ezt igazán még nem próbálta ki az RMDSZ. Voltunk már kemény ellenzékben, voltunk kormányon, egyik sem volt könnyû. Most egy új kihívásnak kell megfelelni, és az az igazság, hogy megint többé- kevésbé ösztönösen kell eligazodnunk a romániai politikai dzsungelben. Itt általában nem vegytisztán jelennek meg a dolgok, hanem mindig valamiféle keverés, belemagyarázás van a dolgokban, és semmi nem úgy mûködik, mint egy normális parlamentarizmusban, valahol Európában. Mi ebben a kicsit bizánci, kicsit európai, kicsit specifikusan hazai parlamentben kell magunkat feltaláljuk. Nem tudom, mennyire lesz könnyû, mennyire lesz nehéz, de mindenképpen meg kell felelni ennek a kihívásnak is.

Részben nehéz a dolgunk, mert tudni kell, hogy a TDRP-nek van egy hányada, amely nagyon szívesen erôbôl való kormányzást javasol, és amely a Nagy-Románia Párt és a nemzeti vonal felé tolná el a kormányzatot. Ilyen értelemben számunkra a fô nehézség, hogy a TDRP-t tudjuk egy olyan középúton tartani, amelyben a romániai magyarság is meg tudja találni a helyét. Részben könnyû a dolgunk ebben az új helyzetben, hiszen tizenegy év alatt az RMDSZ politikusai kivívták maguknak azt az elismerést, hogy az RMDSZ megbízható politikai partner, és emellett a szakértelmünkrôl és munkabírásunkról is meg tudtuk gyôzni a partnereket.

– Az ellenzéki szereplés azt jelenti, hogy a parlamenti csoport sokkal összefogottabban, célirányosabban kell dolgozzon. Ezt hogy kívánja elérni?

– Ezt több módon el lehet érni. Az ember vérmérsékletétôl, idegrendszerétôl függôen szokta ezt elérni. Egy diktatórikusabb parlamenticsoport-vezetéssel is el lehet ezt képzelni. Én azonban egyfajta empátiakészséggel egy kicsit bele képzelem magam a mások bôrébe. Azt tapasztaltam, és valószínû ezért is választott engem újra a frakció csupán két ellenszavazattal, hogy az emberek elfogadják a vezetési stílusomat. Nagyon sokat beszélgetek a kollégákkal, és próbálok mindenkit oda terelni, ahová kell. Néha valóban keményen kell összefogni a csoportot és van, amikor nem a személyes meggyôzôdés, hanem a parlamenti csoport döntése kell legyen az irányadó. A kérdés nagyon jó, hiszen biztos lesznek olyan problémák, ahol nagyon egységesen kell fellépjen a parlamenti csoport, és tekintetbe kell azt is venni, hogy egy olyan közegben fogunk most politizálni, amely semmivel sem lett barátságosabb az RMDSZ irányában.

– A frakció szakmai összetétel, hozzáértés szempontjából, mennyire illeszkedik a parlamenti munka követelményeihez? Lesz-e minden szakbizottságban megfelelô képzettségû szakember? Kérdezem ezt, mert korábban volt olyan eset, hogy az RMDSZ-képviselôk nem igazán tudták állni a sarat a szakbizottsági vitákban a jobban képzett, tájékozottabb ellenfelekkel. S utalok itt arra is, hogy számunkra például nemcsak az fontos, hogy mi van egy törvénykezdeményezésben, hanem az is, hogy mi nincs benne, nem került bele.

– Ezek már a parlamenti munka technikai részéhez tartozó dolgok. Azt hiszem, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja szakmai szempontból, felkészültség szempontjából eddig sem hagyott kívánnivalót maga után. A tizenegy év alatt azért látszik a megyei szervezetek által parlamentbe küldött személyeken, hogy tudatos válogatás terméke ez a csoport. Azt hiszem, inkább a személyes adottságok esnek ilyenkor a latba. Mert lehet valaki szakmailag a legjobban felkészült, ha a vitakészsége nem olyan, hogy egy éles vitában el tudja az érveit fogadtatni.

– Ez is szempont. Viszont volt már nem egy olyan képviselô, aki szakmai szempontból, mondjuk úgy, "nem testhezálló" bizottságban dolgozott, s olyanok is akadtak például, akik nem ismerték kellôképpen a román nyelvet.

– Sajnos, ilyen is volt. Most azonban remélem, hogy ez egyre kevésbé probléma az RMDSZ-ben. Valóban nagyon fontos a parlamenti munkában, hogy meggyôzôen tudja egy bizottságban elmondani a véleményét, tehát azok számára is, akik esetleg nyitottak a kérdés szakmai oldala iránt. Az erre való készség nélkülözhetetlen az eredményes bizottsági munkában. Azzal semmit sem ér el az ember, hogy bombasztikus dolgokat mond, és 28 embert maga ellen hangol a bizottságban. Abból nem születik semmi olyan határozat, amely az RMDSZ-nek, illetve a romániai magyarságnak hasznos lenne.

– A kérdésem elsô része arra vonatkozott, hogy szakmai szempontból mennyire vannak lefedve a bizottságok?

– Mi a jelenlegi szakbizottsági leosztásban nyolc bizottsági tisztséget tudtunk kiharcolni: elnöki, alelnöki, titkári tisztségeket. Tehát ezek az emberek benne vannak a szakbizottsá-gok vezetésében, s konkrétan szavuk van abban, hogy mi kerüljön, vagy mi ne kerüljön napirendre, hogy a bizottsági jelentés hogyan nézzen ki.

– És itt nagyon fontos a hozzáértés…

– Én azt hiszem, hogy többnyire már kipróbált, hozzáértô emberek kerültek ezekbe a funkciókba. Remélem, hogy a parlamenti csoportnak szakmai felkészültség szempontjából nem lesz baja. Az a fajta polarizáció is eltûnt, amikor például volt nyolc tanár a frakcióban, a tanügyi bizottságban pedig csak két emberünk lehet. Most úgy látom, eléggé lefedett a parlamenti csoport, minden szakterületre megkerültek az embereink, és ilyen értelemben azt hiszem, hogy eredményes munkát fogunk majd folytatni.

– Egyébként egy-egy törvénytervezet napirendre kerülésekor van-e a parlamenti csoporton belül valamiféle egyeztetés? Megtörténik-e az adott témában használható érvrendszer közös kidolgozása, átgondolása?

– Természetes, hogy a törvénytervezetek napirendre kerülése fokozatosan épül fel. Elôször a szakbizottságban kell napirendre kerüljön, de ott is megtörténhet, hogy nem tûzik napirendre. Utána meg kell szülessen a jelentés, ami akár egy évig is elhúzódhat, hiszen az ingatlantörvény képviselôházi tárgyalását például éppen a jogi bizottság szabotálta több mint másfél évig. Sajnos vannak ilyenszerû tapasztalataink. Mi mindig frakcióülésen döntjük el, hogy melyek a prioritásaink. Fontos szerepe van és lesz a képviselôházban levô állandó bizottsági emberünknek, hogy ott, az állandó bizottsági ülésen úgy tudjon érvelni, hogy az egész házbizottság elfogadja az álláspontunkat. Tehát a parlamenti frakció döntését, a szakbizottsági, majd az állandó bizottsági döntéseket kell egymásra építeni és úgy lobbizni, hogy elérjük, mások is segítsenek nekünk. Az illúzió, hogy a több mint háromszázas képviselôházban mi 27-en el tudunk dönteni valamit. Csak úgy sikerül, ha meg tudunk gyôzni másokat arról, hogy ez a logikus, ezt kell elfogadni.

– Ehhez fontos az egyeztetés. Mondom, mert volt már eset, amikor egy-egy képviselô amolyan Don Quijote-féle munkába kezdett.

– Volt eset, de azokat az RMDSZ a megfelelô pillanatban megfelelôképpen kezelte, néha elég szigorúan, de ezt másként nem lehet, mert a parlamenti munkában a Don Quijote-i hadakozás nem mûködik.

– Ellenzéki szerepben különös fontosságot nyer az interpellációk, politikai nyilatkozatok kérdése. Ezek azok a lehetôségek, amelyek révén a frakció közvetlenül hallathatja szavát a legkülönbözôbb kérdésekben. Korábban ez meglehetôsen esetlegesnek, ötletszerûnek tûnt, az egyes képviselôk egyéni ambícióitól, buzgóságától függônek. A módszeresség azonban itt sem elhanyagolható kívánalom. Mit kíván tenni azért, hogy az ilyenszerû mûködés célirányosabbá váljon a frakcióban, és sûrûbben, akár hetente, álljanak elô az RMDSZ-képviselôk, s vessenek fel általánosabb vagy helyi érdekû kérdéseket?

– Ez tulajdonképpen most is a képviselô egyéni hozzáállásától függ, hiszen ezt nehéz frakcióvezetôi hatalmi szóval kiszabni valakire. Azt hiszem, hogy nem is igazán van erre szükség, hiszen a képviselôcsoport is érett. Tapasztaltam, hogy egyre jobban megtanultuk a romániai politikai közegben való mozgást, és egyre inkább a professzionalizmus felé halad a parlamenti csoport. Remélem, megoldottnak tekinthetjük ezt a kérdést, és mindig lesz szava az RMDSZ-nek a kényes kérdésekben, de az általános kérdésekben is.

– Vannak azonban olyan kérdések, amelyek egyaránt érintik az ország lakosságát, nem csak a magyarokat. Emlékeztetem a kampányra, ahol a falvak lakói ezeket vetették fel, ezekre várnak önöktôl sürgôs megoldást.

– Pozitívnak tartom, hogy a kampányban az RMDSZ, s Maros megye fokozottan, a vidékjárásra összpontosított, hiszen jó alkalmunk volt arrra, hogy felleltározzuk az általános problémákat, s láthattuk, hogy a romániai magyarság most már számon kéri politikusaitól az ígéreteket. Tehát felleltároztuk a kérdéseket, ebbôl az RMDSZ prioritási sorrendet állít fel. Nem lehet nem észrevenni, hogy infrastruktúra tekintetében a székely megyék milyen szinten állnak. Hargita, Kovászna, Maros megyében látható módon rosszabbak az utak, s ezekre oda kell figyelni.

– Fontos lesz az új szerepkörben szorosra fûzni a kapcsolatot a demokratikus ellenzék másik két tagjával, a Demokrata Párttal és a liberálisokkal. Hogy képzeli el a velük való együttmûködést? Van-e garancia arra a most létrejött frakcióban, hogy megfelelô szakmai kompetenciával vegyen részt ebben az együttmûködésben?

– A dolog politikai részét és a szakmai kompetenciát különválasztanám. A demokratikus ellenzék összekovácsolása nehéz feladat, hiszen például a Demokrata Párt koalíción belüli bomlasztó szerepét nehéz elfelejteni. Nyugodtan állíthatom, hogy ez a koalíció, amely végül magába roskadt, sokkal hamarabb széteshetett volna, ha az RMDSZ-nek nem lett volna megfelelô kohéziós ereje, hogy valamilyen módon egyben tartsa. Azért mondom, hogy ezt a magát demokratikus ellenzéknek nevezô társaságot nehéz lesz összetartani. Viszont azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy esetleg minket valamilyen módon elszigeteljenek. Tehát ragaszkodnunk kell ehhez a demokratikus ellenzékhez, hiszen a politikai életben egyesek az RMDSZ-t is megpróbálják az NRP-hez hasonló szélsôséges erônek feltüntetni, és minket is a perifériára szorítani. Ezt nem szabad megengednünk, s ezért állandó és folytonos egyeztetésben kell lennünk ezekkel a pártokkal. Biztosan lesznek olyan törvénytervezetek, ahol esetrôl esetre, mindig újra kell ezeket a dolgokat tárgyalni. Ebben van tapasztalatunk, hiszen négy éven át ezt csináltuk. Mindig újra és újra el kellett magyarázzuk, hogy tulajdonképpen koalíciós társak vagyunk, s nem lehet tôlünk eltekinteni. Jelen vagyunk, hasonlattal szólva, mint egy nagy kô egy patakban, amelyen mindig felakad a rohanó ár, s ezzel a pataknak számolnia kell, s a kônek is számolnia kell azzal, hogy milyen közegben van. Azt hiszem, mi is egy ilyen nagy kô vagyunk egy rohanó patakban, ami néha kényelmetlen, néha nagyon jól jön, de mi ezzel kell éljünk.

– Frakcióvezetôként, milyen sürgôsségi sorrendet állítana fel a törvényhozás következô néhány hónapjában elérhetô célok között?

– Nem frakcióvezetôként kell én ezt felállítsam, az RMDSZ-nek van már kialakított prioritásrendszere. Azt hiszem, elsôsorban meg kell próbálni megtartani a már kivívott dolgokat. Gondolok itt az idei 1-es törvényre, mert a közbirtokosságok megtartása számunkra elsôrendû kérdés. Meg kell próbálnunk elérni, hogy a közbirtokossági vagyon visszakerüljön és meg is maradjon a magyarság birtokában. Ehhez viszont a liberálisokkal együtt támogatnunk kell az alkotmánymódosítást. Emellett a közigazgatási törvény és a köztisztviselôi törvény életbe léptetése is prioritásunk kell legyen, hiszen láttuk a kampányban, hogy mennyire fontos az embereknek a közéleti nyelvhasználat. Az oktatási rendszerben való továbblépésre is figyelnünk kell, de prioritás az infrastruktúra és a regionális fejlesztés hangsúlyozása, az idevágó törvények mielôbbi megszavazása is. Az iméntieken túl sok gazdasági törvényt szorgalmaznék, olyan jellegû gazdasági könnyítéseket, amelyek a vállalkozókat, a dolgozni akaró embereket támogatják. Munkahelyekre van szükség, a kis- és középvállalkozóknak olyan könnyítéseket kell hozni, olyan vállalkozóbarát környezetet teremteni, amely a termelést fogja elôsegíteni. Az a célunk tehát, hogy hatékony törvényhozói munkával a számunkra is kívánatos irányba tereljük a folyamatokat, az élet minden területén. A víz minket is sodor, s az országot közös akarattal kell kirángatnunk a kátyúból.

Az elkövetkezô napokban

Az idôpontot, figyelembe véve, kissé megkésve hívta össze Carmen Vamanu prefektus azoknak a megyei és városi intézményeknek a vezetôit, akiktôl a viszontagságos téli idôjárás, esetleges természeti katasztrófa közepette a közlekedés, és egyáltalán a mindennapi élet zökkenômentes folytatódása függ, hisz más években december közepén jóval túl voltunk már az elsô havazásokon. Ami az idei telet illeti, a jelek szerint bôséges csapadékra, kiadós havazásokra még az elkövetkezô napok során sem számíthatunk. Ilyenformán az elhangzott válaszokból kiderült, hogy mindenki minden eshetôségre idejében felkészült, s a hét végére várható mínusz tíz fok alatti hômérséklet az amúgy is alacsony vízhozamú Maros miatt a régeni és a megyeközponti vízüzemnek okozhat gondot.

Az országutak igazgatósága minden részletre kitérô tervet nyújtott be a kormányhivatalnak, s Ispas Gheorghe igazgató egyben felajánlotta, hogy különleges gépeikkel, ha saját feladatukat ellátták, mind a megyei, mind a városi utakon keletkezett akadályok elhárításában, kérésre segítséget nyújtanak. Azt viszont, hogy hamarosan átadnák a forgalomnak a szentpáli felüljárót, ez alkalommal sem ígérte meg.

Megyei szinten újdonságnak számít, hogy a tanácsnál egy állandóan mûködô diszpécserszolgálatot hoztak létre, amely valamennyi megyei intézmény munkáját összehangolva nyújt segítséget és tájékoztatást. Az útkarbantartók beszámolójából kiderült, hogy mind a hét alegységben felkészültek a havazásra mind a hóeltakarító eszközöket, mind pedig a csúszásgátló anyagokat illetôen.

Fodor Imre alpolgármester beszámolójából megtudtuk, hogy Marosvásárhelyen már két hónappal ezelôtt készen állt az a program, amelyet valamennyi érdekelt fél, a polgármesteri hivatal, a rendôrség , a polgárôrök, az Aquaserv, a Salubriserv, valamint a lakótársulások szövetségének közremûködésével állítottak össze, s amely program tartalmazza, hogy megyeközpontunkban, mely utcákban és miképpen kell a leghamarabb beavatkozni nagy havazások, jeges út esetén. Az alpolgármester kérése a rendôrség felé az volt, hogy minél hamarabb pótolják a hiányzó jelzôtáblákat, s hogy segítsenek olyan esetekben, amikor a parkoló gépkocsik miatt lehetetlen a hóeltakarítás. A polgárôrök feladata, hogy az évrôl évre ismétlôdô problémában, miszerint a lakosok egy része nem takarítja a járdáját, segítségére legyenek a hivatalnak.

A vasút is minden eshetôségre felkészült, különösen a Déda és Gödemesterháza közötti szakaszon, s ha szükséges, Gyergyóból hóelta-karító gépet indítanak el az akadályok elhárítására.

A repülôtér is elkészítette a téli programot, rendelkeznek a szükséges felszereléssel a rendkívüli idôjárási viszonyok leküzdésére.

Amióta a föld alá került a telefonkábelek zöme, a Romtelecomnak kevesebb gondot okoz a tél. Az igazgató beszámolója szerint a jövô év elsô hónapjaiban megoldódik a ludasi központ, valamint a Gyergyó-Laposnya közötti szakasz problémája is.

Az áramszolgáltatók szintén készen állnak, s az esetleges hibák, valamint a mind gyakoribb garázdaságok elhárítását is, ígéretük szerint, a lehetô legrövidebb idôn belül elvégzik.

Amint már említettük, aggodalomra a vízügyi igazgató szerint a Maros vízállása ad okot, az utóbbi tíz évben nem mértek ilyen alacsony vízhozamot, ami a várható lehûlés esetén megnehezítheti Régen és Marosvásárhely ivóvíz- ellátását.

Hogy az elhangzott programok, ígéretek ellenére mennyire ér váratlanul, és mennyi kellemetlenséget okoz majd egy esetleges bôséges havazás, azt úgyis megtapasztaljuk.

Tegnap Ágoston Margit sajtótájékoztatón ismertette az elmúlt négy év történetét, mondva: ideje véget vetni annak, hogy nevét állandóan Székely Sándoré mellett említik, mint személyes ellenfelekét, miközben ô a gyár érdekeit védi, mint annak legfontosabb részvényese.

Az olvasók által eddig ismert részletek elismétlésén túlmenôen a sajtótájékoztatón az igazgatónô a Manpel gazdasági, pénzügyi helyzetét ismertette, összehasonlítva az 1996-os évzárás mutatóit az 1998-as évével. 1996-ban Ágoston Margit 17,56%-os profitrátával (az alaptevékenységre pedig 25,3%-os profitrátával), 6 milliárd lej értékû raktárkészlettel, 6 milliárd lejnyi bankhitellel és 11,8 milliárd lej adóssággal zárhatta az évet mondotta. Miután Székely Sándor átvette a gyár vezetését, annak gazdasági mutatói jelentôsen romlottak, 1998 végén a készletek értéke 33 milliárd lej volt, a bankhitelek 37 milliárd lejre rúgtak, míg 66 milliárd lej adóssága volt a Manpelnek. 1998 végén a gyár veszteségesen dolgozott (a profitráta -1,7% , az alaptevékenység profitrátája pedig 14% volt).

A vezetés hatékonyságának egyik bizonysága lehet az év végén leszerzôdött, következô évi megrendelések mennyisége. 1996-ban a következô évre 433.000 pár kesztyûre volt megrendelés, 1999-re azonban már csak 163.000 kesztyûre sikerült szerzôdést kötni. Ráadásul 1998 végén a Manpel alkalmazottai úgy mentek karácsonyi szabadságra, hogy nem kapták meg béreiket októberre, novemberre és decemberre. A bérek kifizetése 1999 május elejéig késedelmesen történt.

Mára a külföldi megrendelések az 1999-es évhez képest 30%-kal növekedtek, ugyanakkor a bruttó átlagkereset meghaladja a 3 millió lejt. A Manpel alkalmazottai idén nem csak fizetéseiket, de 1 millió lej értékû karácsonyi prémiumot is kaptak.

Az igazgatónô sajnálattal hozta a jelenlevôk tudomására, hogy a Manpel-ügy jogi vonatkozásban még mindig halasztásra van ítélve, ugyanis a tegnapi feljebbviteli bírósági tárgyalás elôtt Székely Sándor ügyvédje visszautasította a bírói tanácsot – ez a hazai eljárásjog egy elfogadható módszere, – aminek következtében a legfelsôbb bíróság tárgyalja majd a kérdéses ügyet. Ágoston Margit szerint ez egy újabb ügyvédi fogás arra, hogy a végleges döntést elhalasszák.

Ma délelôtt 10-tôl kerül sorra egyébként a Kereskedelmi Kamaránál a Székely Sándor cégjegyzékbôl való törlésének tárgyalása.

Amenyiben ma elutasítják a törlési kérelmet, kérdések merülnek fel az alkalmazottak bérének csütörtökön esedékes kifizetésére vonatkozóan, de Ágoston Margit e tekintetben bizakodó.

Dorin Florea cáfol kutya-ügyben

Az utóbbi hetekben többen jelezték szerkesztôségünknek, hogy valami nincs rendben az állatkert adminisztrálásában levô kutyamenhely háza táján. Pontosabban az elfogott kóbor ebek "titokzatos" eltûnésére hívták fel a figyelmet, feltételezve, hogy egyes kutyákat a vadállatokkal etetnek meg. Dorin Florea Marosvásárhely polgármestere tegnapi sajtóértekezletén kérdésünkre kijelentette: a rémhíreket az Assisi Állatvédô Egyesület kelti.

– A kutyamenhelyet azért vontuk az állatkert hatáskörébe, mert egyes lakosok figyelmeztettek, hogy a cigányok nem tudják elfogni a kóbor kutyákat. Az ügyet a községgazdálkodási osztálytól az állatkerthez utaltuk át, mert úgy gondoltuk, hogy az itt dolgozó szakemberek a legalkalmasabbak erre a tevékenységre – mondta Dorin Florea. Szerinte a botrány alapját az Assisi egyesület elnöke, dr. Péter Jenô és az állatkert igazgatója, dr. Bereczki Boldizsár közti ellentét képezi.

– Nem jönnek ki egymással. A rémhíreket az Assisi egyesület terjeszti, azon egyszerû oknál fogva, hogy a kutyamenhelyért kapott osztrák és svájci támogatással most, hogy munka nélkül maradt, nem tud elszámolni. Márpedig sok pénzrôl van szó. Miután Péter doktor úr arrogáns levelét megkaptam, kértem, hogy keressen fel, és javasoltam, hogy ha már nem egyeznek Bereczki igazgató úrral, jelöljön ki valaki mást, akivel tárgyalhatok. Ez nem történt meg.

A rémhírrel kapcsolatosan a polgármestertôl megkérdeztük: adott-e olyan szóbeli utasítást, miszerint a kutyákat mindegy hogy hogyan, csak tüntessék el. Dorin Florea határozottan cáfolta ezt, rosszindulatú híresztelésnek tulajdonította, és hozzátette: megmondta Bereczki igazgatónak, legyen gondja arra, hogy ezzel a tevékenységgel ne adjon okot botrányra. Csak annyit mondott, hogy az ünnepek alatt "ne lásson egyetlen kutyát sem". Szerinte egy polgármesteri hivatal sem költ annyit a kutyák táplálékára, mint a marosvásárhelyi, azaz havi 17 millió lejt. Az állatok eltûnésérôl szóló híreket hamisnak nevezte, és minden személyt, aki kutyákat gondoz, arra kért, hogy tegyen nyakörvet az állatokra, hogy felismerhetôek legyenek.

A polgármester azt is elmondta, hogy tegnap válaszolt arra az ajánlatra, amely a múlt héten érkezett svájci és osztrák állatvédôktôl, javasolva, hogy a menhely fenntartására szánt pénzt ezután ne az Assisi egyesületnek, hanem az állatkertnek utalják át, és biztosította ôket, meg lesznek elégedve az eredményekkel. Megkeresésünkre dr. Bereczki Boldizsár annak a meggyôzôdésének adott hangot, miszerint a támadások valóban az Assisi egyesülettôl erednek, amelynek tevékenysége – szerinte – mindössze a kóbor kutyák befogására, tartására korlátozódott, és mivel egyedül ez hozott pénzt a konyhára, nem véletlenek a személyét ért vádaskodások most, hogy az egyesület elesett ettôl az anyagi támogatástól…

Tekintettel arra, hogy sikertelennek bizonyult mindennemû közvetítési szándékunk, a lakosság egy része és azon új stílus között, amellyel a polgármesteri hivatal igyekszik gyakorlatba ültetni a kóbor kutyák helyzetének megoldását célzó hosszú távú programot, kötelességünknek tartjuk nyilvánosságra hozni az alábbiakat:

Naponta kapunk olyan panaszokat, hogy a befogott állatok nem jutnak el a menhelyre.

A menhelyen az állatok elhanyagoltak, alultápláltak és számuk napról napra csökken, annak ellenére, hogy szinte naponta fognak be új állatokat.

Nem a ténylegesen kóbor kutyákat fogják be, hanem egyes, a kutyákra idioszinkraziás emberek által bejelentett, elárult lakótelepi kutyákat, amelyek szelídek, az emberrel szokva vannak. A bejelentôk elérik céljukat, bánatot okozva ugyanakkor sokkal nagyobb létszámú lakótársaiknak, fôleg az idôs, egyedülálló embereknek és gyermekeknek, akiknek a kutya egy cél volt és egy fénysugár az életében.

Azok, akik másnap kétségbeesetten keresik kutyájukat, csak cinikus, megvetô választ kapnak, a hatalmasok megvetése, cinizmusa ez, az egyszerû hiszékeny polgárral szemben.

Többször kijelentettük és ismételjük: elismerjük, hogy a kutya helye nem az utcán van, tudatában vagyunk egy veszettség ellen be nem oltott, többszörösen parazitált állat veszélyeinek közegészségtani szempontból, de figyelembe véve a kutya egyre növekvô pozitív társadalmi szerepét, hisszük, hogy megérdemel egy kíméletesebb bánásmódot, akárcsak az állatszeretô emberek, akik szintén e város polgárai.

Határozottan kérjük, tartsák tiszteletben a városi tanács által ez irányban elfogadott programot, és ha nem, akkor hozzanak új határozatot, amiért a szerzôk vállalják a felelôsséget.

Nem tudjuk elfogadni a programért felelôs tisztviselôk részérôl ezt a kétszínû hozzáállást, még akkor sem, ha csak kóbor kutyákról van szó.

Assisi Állatvédô Egyesület

A polgármesteri hivatal intézkedései nyomán a gazdátlan négylábúakat megsemmisítésre ítélték. Az állatkert munkaközösségének feladatkörébe helyezték a kutyák befogását. A befogott állatok egy része el sem jut a kutyamenhelyre és sorsukat, valamint eltûnésüknek módját a teljes titok homálya fedi.

2000. szeptember 29-éig a kutyamenhely az Assisi Szent Ferenc nevét viselô, hivatalosan bejegyzett állatvédô egyesület gondozásában volt, (technikai és részben anyagi szempont), amely dacára a szûkös pénzügyi lehetôségeknek és hiányos felszereltségének, havi 100-130 gazdátlan állatnak nyújtott humánus, szeretetteljes ellátást és biztonságot. Fennállása óta a menhely több mint 400 kutyát adott "örökbe", rendezett körülmények közé juttatva a beoltott, féregtelenített és esetenként kasztrált (ivartalanított) ebeket.

Úgy tûnik azonban, hogy 2000. szeptember 29-e óta, amikor is a polgármesteri hivatal ezt a menhelyet az állatkertnek adta át, az ottani vezetôség nem törekszik hasonló gondoskodással kezelni a menhelyen most már csak tengôdô állatokat; így a kutyák száma bô két hónap alatt a felére csökkent és a menhely téliesítése sem történt meg. Ennek okát csak az állatkert illetékesei tudnák megmagyarázni.

Ez a tény késztet bennünket arra, hogy felhívással forduljunk Marosvásárhely és a vidék állatbarátaihoz:

Kérjük, hogy a szeretet ünnepének közeledtével gondoljanak a menhelyen sínylôdô teremtményekre is. Segítségre van szükségük. Ôk nem tudják elmondani, mi történik velük és körülöttük, csak nyílt, okos és nagyon szomorú tekintetük sugározza a vágyat egy jó gazdi és egy jobb élet után. Akiknek lehetôségük van, fogadjanak örökbe menhelyen élô kutyákat (az örökbefogadás ingyenes!), vagy juttassanak el a menhelyre kutyaólakat, ládákat, deszkát, deszkadarabokat, fölöslegessé vált szekrénypolcokat, báránybôrdarabokat, hogy az állatok és kicsinyeik ne fagyjanak meg a tél folyamán. Minden adománytárgy nagy segítséget jelent majd a túléléshez. Állatmentô szándékunk jelszava: "Ha igaz és hálás barátra van szükséged, vigyél haza a menhelyrôl egy kutyát!"

Isten áldása legyen mindenkin, aki szíve és lehetôsége szerint részt vesz ebben az akcióban.

A menhely címe: Baneasa utca 8. sz., a Cukorgyár mögött, nyitvatartási ideje: hétköznapokon 9-15 óra között.

Állatvédôk és szimpatizánsok egy csoportja

Sikerült a felvételi. Két-három évben sorra kerülnek az elméleti tárgyak, az anatómia, a kémia, fizika stb. Az elsô klinikai gyakorlat a harmadik tanévben fogadja a diákokat. A kórtermi vizitek során sokat hallanak majd a tanszemélyzettôl és tapasztalnak a beteg ágya mellett.

Az elôször orvosával találkozó páciens gyakran elôadja felhasználhatatlan panaszait. Ilyesmiket hallunk: "rossz a közérzetem", vagy "magas a vvs. süllyedésem", avagy "a szomszédasszonyom szerint sápadt vagyok" stb. A páciens elsô panaszfelsorolása után következik a belsô szervek fizikai vizsgálata. Az igényes beteg nem szereti hallani az ilyesmit, hogy "nem tudom", vagy hogy "késôn jött hozzám panaszával". Van orvos, aki tapintatlanul kijelenti, hogy "most elôírom a gyógyszereket", ha visszajön kontrollra, majd megmondom, hogy mi a baja. Az orvosok sajnos, nem szívesen foglalkoznak az elaggott emberekkel. Édesanyám Kolozsvárt felkeresett valamikor régen egy goromba orvost, aki még mielôtt megvizsgálta volna, ráförmedt egy kérdéssel, imigyen: "Mit akar ebben az elôrehaladott korban, nénikém?"

Lehangolja a beteget egy félreértett szó vagy megállapítás, a rosszat sejtetô kézlegyintés, minden olyan gesztus, ami a beszédnél is többet mond.

A legismertebb JAMA címû szaklap elpanaszolta, hogy napjainkban a még tovább élô, tengôdô idealizmus kedvezôtlen körülmények közé került, még az USA-ban is. Nem csoda, mert a tengerentúlon a biznisz az úr. Pedig nem is olyan régen a jóság, a szeretet és nem a pénzéhség volt az orvoslás vezérelve.

Az orvosi honoráriumról volna mondanivalóm, fôleg a fiatalságnak. Az orvoslás nem mesterség, hanem hivatás, a természet által elrendelt áldozatos és önkéntes vállalás, semmiképpen sem üzletkötés. Pedig a technokrata világban a számítógép a technika rabjává láncolt, alakított minket. Nagy, merev precizitásra igyekvô korunk a gépek diadalmas elôrenyomulását eredményezte. A számokkal le nem mérhetô tárgyak, fogalmak háttérbe szorultak.

Lehet-e reális, számokkal ki nem fejezhetô értékítélettel feldicsérni vagy lebecsülni valamit vagy valakit? Ebben rejlik a felvételizô ifjak szellemi felbecsülésének esendôsége is.

A technokrácia korában a számítástechnika sem elegendô. Az egymással versenyzôk értékítélete bizonytalan, valahányszor a vizsgakérdések listája bonyolult, illetve változatos.

Ha a kórházi betegágy melletti vita során az orvosok a karcinóma, szarkóma, a rák vagy más végzetes betegség nevét szóba hozzák, a figyelmes ágyban fekvô felkapja a fejét és elraktározza azt a szót a memóriájába. Ha szakkönyvre tesz szert, utánaolvas, aminek a beteg esetleg némán vívódó magatartása lesz a következménye, vagy cinikusan zárkózottá alakítja a hangulatát.

Az emberi szervezet alig alkalmazkodott környezetéhez, de évtizedek óta egyebet sem tesz, mint igyekszik a maga kénye-kedve szerint átalakítani a környezô természetet. De mivel az ipari forradalmak felgyorsított iramba csaptak át, az ember lemaradt ebben a versengésben. A technokrácia már-már a földkerekség minden részét átjárja a maga pusztító gépeivel. Végeredményben kiábrándítóvá minôsül az ilyen látványos "fejlôdés". A levegô- és a vízszennyezôdés, az egészségtelen életmód, más korártalmak csaknem minden beteg ember figyelmébe ajánlandók.

Az ártalmaknak és veszélyeknek sora még nem ért a végéhez. Így tudnivaló, hogy minden nagyobb környezetváltoztatás hirtelen pszichés megrázkódtatáshoz vezethet. Szerencse, hogy a személyiség pszichológiai (lélektani) módszerekkel befolyásolható. A gyógyszerek, ha meggyôzô szavakkal rendeljük azokat, gyorsabban és eredményesebben hatnak, fôleg a labilis idegzetûek, a pszichopaták esetében. Ezt fogják tapasztalni a fiatal orvosok is, ha járóbeteg-rendeléseken vesznek részt.

Az elszaporodott gyógyszergyárak és azok rafinált propagandája eredményeként inkább hisznek a gyógyszerekben, mint a szervezet saját gyógyító erejében. Óriási összegeket költenek a gyógyszerekre, melyek csaknem minden családban megtalálhatók a kis fiókok mélyén.

A pszichiáterek elmondják, bár sok más orvos is tudja, hogy vannak, akik pszichéjük rezdülésekor azonnal ideggyógyászhoz fordulnak, akinek patetikusan kiszínezve, megállíthatatlan szóáradattal tálalják minden panaszukat. Ha nem találnak velük együttérzô orvosra, sértôdötten ki-ki a saját magányába menekül. Végül is talál egy ôt megértô orvost (valójában képmutatót), akitôl megkapja a kívánt lelki támogatást. Az ilyen gyógyászról mondják, hogy ô maga személyében a "legjobb gyógyszer".

Hiába keressük a mindig kedves, nyugodt, derûs doktor bácsit, ez a típus már a múlté. Helyette a technokrácia vívmányai, az újabb és újabb csodagyógyszerek, gépek, az új diagnosztikai és gyógyászati eljárások, mûtétek elérhetôk az új állami közösségek útján.

Már a III. éves medikus, amikor a szemiológiai (tünettani) gyakorlatra a kórterembe kerül – ha jó megfigyelô –, az orvosi személyzet (inkluzíve az ápolók stb.) minden szavát, gesztusát a maga ismeretei szerint fogja fel és el is magyarázza az érdeklôdôknek.

Szó se róla, nem várom el, hogy soraim elolvassák, és elgondolkodjanak felettük. Azt sem állítom, hogy mindenben igazam van. Ellenben állítom, mindenkinek joga van véleményt formálni, nyilvánítani felesége, családja, szomszédja, barátja vagy barátnôje, ivótársa stb., stb. elôtt. Egy, ma már elfeledett költô szavait idézve: "az egyes ember hangja (azonban) kis cincogás, nem hallja más, csak a felesége, de az is legfeljebb ha fülébe súgja." Arra már nem mernék esküdni, hogy pl. a Népújság azt közli is, mint ahogy e sorok sorsán is legfeljebb töprenghetek.

Másként kellene legyen népközösségünket, az egész magyarságot illetô kérdésekben. Vannak azonban politikusok, rossznyelvûként úgynevezett politikusok, akik tekintélyüket felhasználva, a történelmi múlt megítélésében is hozzáértôként, már-már szakértôként nyilvánítanak véleményt, félretájékoztatva elég nagyszámú közönséget.

Így születnek a legendák, mondhatná valaki. Igen, a hamis legendák, teszem hozzá én. Csakhogy – amint nemrég olvastam egyik történész sorait – a hamis legendák olyannyira makacs dolgok, hogy zavaró hatásuk feloldásához, azaz "a valóságra épülô szemlélet kialakításához" a szakembernek hosszú évekig, évtizedekig tartó munkára van szüksége.

Ilyen legendát hallottam nemrég P. M. politikusunk szájából, aki igen meggyôzôen értekezett arról, hogy mi mindent köszönhet az emberiség nekünk, magyaroknak. Valóság, igen tehetséges kis nép vagyunk mi, magyarok. De azért nem voltunk, és nem vagyunk az európai kultúra ringató bölcsôje, ôshazája, bár sumérológusaink ezt következetesen állítják.

A mi "sumérológusunk" – többek között – arról értekezett, hogy Amerika nekünk, magyaroknak köszönheti nem csak sok atomtudósát, de nevét is, hiszen az Amerika név tulajdonképpen az Imre, pontosabban Szent Imre nevébôl származik. És ma, amikor a magyar államalapítás ezredik évfordulóját ünnepelhetjük, miért ne öregbítsük dicsôségünket ezzel is. Csakhogy nem tisztességes, nem erkölcsös idegen tollakkal ékeskedni. Állítom, erre a magyarságnak nincs szüksége, már csak azért sem, mert könnyen ránk sütik a hazugság bélyegét azok a szomszédaink, akiktôl valóban Amerika neve származik.

Fellapozva az utónevek (kereszt-nevek) eredetét magyarázó szakmunkákat, Kallós Ede és Ladó János eligazítanak a kérdésben. Így tudjuk meg, hogy a római katolikus egyház valóban egyetlen Imre nevû szentet tart számon. Ez pedig István királyunk fiatalon elhalt fia. Csakhogy ô a keresztségben a Henricus nevet kapta édesanyja, a bajor herceg leánya, Gizella testvére, II. Henrik német császár után. 1083-ban avatták szentté ugyancsak Henricus-ként. A név átalakulása Imrévé a XIII-XVI. században ment végbe a germán Imrich, Ambrich vagy Amrik nevek hatására.

Köztudott, a tudomány az amerikai földrész felfedezôjének Kolumbusz Kristófot tartja. Az is ismert, hogy a szóban forgó földrész nevét mégis a hajókormányos Amerigo Vespucci után kapta. Martin Waldssmüller 1507-ben megjelent Világföldrajzában – teljesen tévesen – már Amerigo Vespuccit tartja a földrész felfedezôjének. Így honosodott meg ez a tudat az Újvilágban is.

Nos, amikor az 1451-ben született Amerigo Vespucci nevét kapta, szülei, keresztszülei, illetve a keresztelô atya az Amalrich ógermán név firenzei változatát (Amalrigo) követték és nem Szent Imre (Emric, Embrich, Henrich, Henricus) nevét. Ami Imre herceg (Szent Imre) és Amerigo Vespucci nevében közösnek tekinthetô, az nem más, mint az azonos forrás, az Amelrich, Ambrich vagy Amrich ógermán név.

Szent Imreh tehát nem névadója az amerikai földrésznek.

Fölvetôdik a kérdés, szegényebbek lettünk-e a valóság ismeretében. Igen, szegényebbek vagyunk egy hamis legendával, de gazdagabbak a valóság adataival.

A Petôfi-szobor kivitelezését és a szoboravatás megszervezését felvállaló Petôfi-szoborbizottság megköszöni a sikeres megvalósítás érdekében tevékenyen részt vállalók fáradozását. Köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki a kellemetlen idôjárás dacára jelen volt a szoboravató ünnepélyen. Mivel a Népújság hétfôi tudósításából kimaradt, kiemeli Balogh József (Cubi) öntômester és munkatársai érdemeit, akik a bronzba öntést végezték. Egyúttal tájékoztatja az újságolvasót, hogy megjelent a Petôfi- emlékfüzet (szerkesztette Ábrám Noémi és Sebestyén Mihály), amely bemutatja a költô marosvásárhelyi emlékeit és a szoborállítás körülményeit, történetét.

A szoborbizottság elvégezte fel-adatát. Petôfi Sándor bronzszobra jogilag a városé, lelkileg-szellemileg mindannyiunké. Ezért hiszünk abban, hogy a Petôfi- szobor és a körülötte levô park olyan emlékhely lesz, ahol a polgárok méltó módon leróhatják kegyeletüket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc e nagy egyénisége elôtt. Zarándokhely lehet január elsején, március tizenötödikén, július végén, október hatodikán, november el-sején. Találkozások és irodalomórák helyszínévé, a megmaradásba vetett hit megtestesítôjévé válhat. Hiszen Petôfi Sándor 1849. július 22-én Júliához írott utolsó levelének szavai: "Higgy! Remélj! Szeress!" – történelmi emlékeink tiszteletére, kitartásra, megmaradásra, tovább- élésre buzdítják ma is e város polgárait.

Ábrám Noémi, a Petôfi- szoborbizottság intézôje

Nôi kézilabda-Eb

A legösszeforrottabb, legjobban felkészített és minden tekintetben legkiegyensúlyozottabb csapat nyerte a Romániában megrendezett idei nôi kézilabda Európa-bajnokságot – hangzott a szakemberek egybehangzó véleménye vasárnap este, a Magyarország gyôzelmével végzôdött döntô után. Mégsem minden bonyodalom nélkül. Farkas Ágiék ugyanis mintha fejükbe vették volna: nem szép a gyôzelem, ha nem párosul néhány perc tömény izgalommal.

A vasárnap este lejátszott döntôben hosszú ideig úgy tûnt, hogy a valódi döntôt szombaton, Románia ellen játszotta Mocsai Lajos együttese, hisz minden szempontból uralta a mezônyt a torna meglepetéscsapata, Ukrajna ellen. A magyarok könnyedén, lazán, látványos megoldásokkal kézilabdáztak, Farkas Ági az ukrán kapu minden sarkát kilôtte, ha kellett szenzációs passzokat adott, Siti Bea pedig a torna legjobb játékosához méltó módon cikázott a védôk között. Ám amikor úgy tûnt, hogy az elôny behozhatatlan, a déja-vu érzése kerítette hatalmába a csapatot és a nézôt egyaránt. Akár a Dánia elleni olimpiai fináléban, most is hatgólos hátrányt kezdett ledolgozni az ellenfél, s a magyar lányok egyszerre nem találták meg a kaput, mikor a blokk, mikor a szenzációsan védô Boriszenko akadályozta meg a gólt. Ha pedig tíz percen át egyetlen gólt sem tudsz szerezni, akkor bizony törvényszerû, hogy az ellenfél feljön rád, még akkor is, ha a másik oldalon Sugár Tímea is kitûnôen teljesít a kapuban. Az eleinte apatikus közönség ekkorra már feledte, hogy Ukrajna sem tartozik a szimpatikus szomszédok sorába, s testületileg a sárga mezesek pártjára állt, így lefújás elôtt egy perccel Ukrajna vezetett eggyel.

Ekkor mutatkozott meg Farkas Ági klasszisa. A magyar csapat balátlövôje, abban a mindent vagy semmit helyzetben, hatalmas egyenlítô gólt szerzett, s a hosszabbításban aztán Magyarország már nem hagyott esélyt az ellenfelének. A Ioan Kunst-Ghermanescu csarnok közönsége pedig megtapsolta a pódium legfelsô fokán azt a csapatot, mely ellen az egész Eb-t végigszurkolta.

A harmadik helyért zajló mérkôzésen, egy bûnrossz találkozón, Románia leggyengébb formáját mutatta, s kikapott Oroszországtól. Meglátszott, hogy a szombati, magyarok elleni elôdöntô mindent kivett a csapatból.

Nôi kézilabda-Eb

A legösszeforrottabb, legjobban felkészített és minden tekintetben legkiegyensúlyozottabb csapat nyerte a Romániában megrendezett idei nôi kézilabda Európa-bajnokságot – hangzott a szakemberek egybehangzó véleménye vasárnap este, a Magyarország gyôzelmével végzôdött döntô után. Mégsem minden bonyodalom nélkül. Farkas Ágiék ugyanis mintha fejükbe vették volna: nem szép a gyôzelem, ha nem párosul néhány perc tömény izgalommal.

A vasárnap este lejátszott döntôben hosszú ideig úgy tûnt, hogy a valódi döntôt szombaton, Románia ellen játszotta Mocsai Lajos együttese, hisz minden szempontból uralta a mezônyt a torna meglepetéscsapata, Ukrajna ellen. A magyarok könnyedén, lazán, látványos megoldásokkal kézilabdáztak, Farkas Ági az ukrán kapu minden sarkát kilôtte, ha kellett szenzációs passzokat adott, Siti Bea pedig a torna legjobb játékosához méltó módon cikázott a védôk között. Ám amikor úgy tûnt, hogy az elôny behozhatatlan, a déja-vu érzése kerítette hatalmába a csapatot és a nézôt egyaránt. Akár a Dánia elleni olimpiai fináléban, most is hatgólos hátrányt kezdett ledolgozni az ellenfél, s a magyar lányok egyszerre nem találták meg a kaput, mikor a blokk, mikor a szenzációsan védô Boriszenko akadályozta meg a gólt. Ha pedig tíz percen át egyetlen gólt sem tudsz szerezni, akkor bizony törvényszerû, hogy az ellenfél feljön rád, még akkor is, ha a másik oldalon Sugár Tímea is kitûnôen teljesít a kapuban. Az eleinte apatikus közönség ekkorra már feledte, hogy Ukrajna sem tartozik a szimpatikus szomszédok sorába, s testületileg a sárga mezesek pártjára állt, így lefújás elôtt egy perccel Ukrajna vezetett eggyel.

Ekkor mutatkozott meg Farkas Ági klasszisa. A magyar csapat balátlövôje, abban a mindent vagy semmit helyzetben, hatalmas egyenlítô gólt szerzett, s a hosszabbításban aztán Magyarország már nem hagyott esélyt az ellenfelének. A Ioan Kunst-Ghermanescu csarnok közönsége pedig megtapsolta a pódium legfelsô fokán azt a csapatot, mely ellen az egész Eb-t végigszurkolta.

A harmadik helyért zajló mérkôzésen, egy bûnrossz találkozón, Románia leggyengébb formáját mutatta, s kikapott Oroszországtól. Meglátszott, hogy a szombati, magyarok elleni elôdöntô mindent kivett a csapatból.

Hosszabb szünet után feléledni látszik a megye képzômûvészei közös jelentkezésének hagyománya. Úgy tûnt, hogy a festôk, grafikusok, szobrászok végleg elvetették az ôszi, téli szalon gondolatát, hiszen az utóbbi években ilyenkor a textilmûvészek kiállítását köszönthettük, de péntek este újra megnyílt a megyei tárlat, s a nagy érdeklôdés azt jelezte, van rá közönségigény. A megnyitóbeszédet tartó két mûkritikus, Jánosházy György és Beatrice Budea is megfogalmazta az ilyen együttes bemutatkozások fontosságát. Az elôbbi hiányérzetének is hangot adott. Nem a kiállítók számát kevesellte, bár a 41 benevezett alkotónál jóval többen élnek, dolgoznak a megyében, és nem is a százvalamennyi mûvet tartotta kevésnek, a régi szalonok hangulatát, sokszínûségét nem találta ezen az idei kiállításon. Lehetnek olyanok, akik vitába szállnának észrevételeivel, és ebben nincs is kivetnivaló. Az a jó, ha nem csend, hanem vita övez egy-egy ilyen rendezvényt. Megjegyeznivalója azonban a tudósítónak is van. Éspedig: a szalon megnyitása olyan esemény, hogy azt kár másodrangúvá lefokozni árukapcsolásos rendezvényhalmozással. Szavalni, zenélni lehet is, szokás is, de úgy, hogy azok a képzômûvészeti megnyilvánulás hatását, jelentôségét növeljék, ne pedig csökkentsék. Ezúttal a megnyitóra idôzített könyvbemutató fontosabbá lépett elô, mint a tárlat.

Félreértés ne essék, dicsérendô Valentin Marica költô újabb verseskönyvének megjelenése. A Dacia Kiadó tetszetôen hozta ki a kétnyelvû (román–angol), Aluviuni címû kötetet. Carmen Andras is szépen beszélt róla, a szerzô is szót kapott kétszer is, a költeményeket is megszólaltatták, és fuvolamuzsikával is illusztrálták. De ez így egy más, külön alkalomra való összejövetelt feltételez. Kár lenne az ilyenfajta társítást gyakorlattá tenni. Az évi szalon a képzômûvészek és híveik ünnepe, megérdemlik, hogy legalább ilyenkor csak rájuk figyeljünk, ôk legyenek a központban. A teljesítményükrôl pedig ki-ki vitatkozhat tetszése szerint.

Sajtótájékoztató a megyei tanácsnál

A megyei tanács heti sajtótájékoztatóján Virág György tanácselnök a finnországi Seinajoki városkában megrendezett Európai Régiók Közgyûlése munkálatairól számolt be, amelyen megyénket Ioan Vasluian alelnökkel együtt képviselte. A mintegy 300 európai régióból érkezô résztvevôk új vezetôséget választottak, Liese Prokopp elnök (Ausztria), valamint Pieter van Nistelrooy (Hollandia) és Jan Waskiewicz (Lengyelország) alelnökök személyében. Az elnök, valamint a szervezet vezetésében elsô kelet- európaiként szerepet kapó Waskiewicz alelnök a romániai megyék bizalmát is élvezi, utóbbi például nyíltan kijelentette, hogy amennyiben Kelet- Európa nem részesedik nagyobb mértékben a szervezet programjaiban, maga a közgyûlés létjogosultsága is megkérdôjelezhetô.

Mindketten – Prokopp elnök és Waskiewicz alelnök – tisztában vannak vele, hogy nagy felelôsség hárul rájuk a programok és az alapok kiegyensúlyozottabb elosztásában, hisz ez a szervezet számos kiaknázatlan lehetôséget rejt a különbö