Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektol. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfotol péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro

Díjszabás szavanként:

Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkereso..........................50 Ft

Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft

Keretes hirdetés esetében + 30%

Minimálisan 10 szót számláznak.

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegu apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetok) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Bara Gyula: Nehezebb mindennapi aprómunkával összehozni a jövôt, mint látványos dérrel-dúrral önmagunkat hitegetni!

Új választásokra készülünk. Lassan lejár a jelenlegi kormányzat mandátuma. Az RMDSZ, amely 1996 óta a kormánykoalíció tagja, két miniszteri tárcát és több államtitkári, illetve egyéb állami funkciót tudhat magáénak. Az általános választásokat megelôzô idôszakban mérleget kell készítenie a szervezetnek és a tisztségviselôknek egyaránt, levonva a négy esztendô tanulságait. Mindenekelôtt azon kell felelôsen elgondolkozniuk, hogy mit kezdenek azzal a páratlan tapasztalattal, amit a kormányzati munka legkülönbözôbb területein szereztek. Nem biztos, hogy egy következô kormányban is ott lesz majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, de jól felkészült, komoly ismeretekkel és nem utolsósorban tapasztalatokkal rendelkezô szakemberekre mindig szüksége lesz.

A következô napokban/hetekben errôl próbálunk képet alkotni a ma induló interjúsorozattal.

Sorozatunk elsô "alanya" Bara Gyula államtanácsos.

– Államtanácsos úr, ön az RMDSZ javaslatára került a tisztségbe. Mit jelent ez a funkció az egyén számára emberi és szakmai vonatkozásban? Mit jelent véleménye szerint a tisztség az RMDSZ számára?

– Az utóbbi három és fél év alatt két tisztségbe is kerültem. Két évig a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium államtitkáraként, azután pedig államtanácsosként, két miniszterelnök tanácsadójaként mûködtem- mûködöm. A helyettes miniszteri tisztség jellemzôje a közvetlen ügyintézés és ágazati politika alakítása. Ebbe a munkába bevinni az RMDSZ-opciókat, éreztetni a magyar választópolgárral, hogy a kormányzat az Ô kormányzata is, volt a fô feladat. De a tapasztalat azt mutatja, hogy a mi opcióink igencsak megértek a bôvítésre, részletezésre, elmélyítésre. Az RMDSZ politikai programjának immár lehetnek olyan tételei is, amelyek konkrét megvalósítási tervként kerülnek a programba.

Az államtanácsosi munka lényege fôként a lobbi tevékenység, véleményalkotás és befolyásolás. Ez, a kötelezô szakismeretek mellett, bizalmi kapcsolatot feltételez a tanácsolt személlyel, egyfajta empátiát, ami sikeressé vagy sikertelenné teheti ezt a munkát. Nem fejtegetem részletesebben, hogy ez a tisztség hogyan válhat a szövetség javára. Az viszont bizonyos, hogy egyáltalán nem könnyû folyamatosan újratermelni a bizalmat, közben pedig naprakészen tartani az ismereteket és az alkotókészséget.

Egyszerû emberként, aki voltam és vagyok, néhanapján elcsodálkozom és hálát adok Istennek, hogy sorsom ezekre az utakra sodort. Tizenegy évvel ezelôtt szembekacagtam volna bármilyen jóst, aki azt mondta volna nekem, hogy valaha a Victoria palota lépcsôin állva énekelhetem a Himnuszt és Isten hozottal üdvözölhetem a magyar miniszterelnököt...És ilyenbôl van még sok. Életre szóló élmény, nagy kihívás és megpróbáltatás, kemény munka. Sok vívódás és kétely, még több bírálat és elégedetlenség. A Bölcs kívánta magának, hogy képes legyen a rosszat megjavítani, a jót megjobbítani, de mindenekelôtt képes legyen a rosszat a jótól megkülönböztetni. Ennyit a tisztség(ek) emberi oldaláról.

– Végzettségét tekintve kibernetikus, informatikus. A jelenleg betöltött tisztség mennyire volt ismert vagy idegen az ön számára?

– A kormányzati tevékenység fôképpen rendszerigazgató tevékenység. Ez méginkább áll abban az esetben, amelyben Románia is leledzik: a rendszer- átalakítás állapotában. Ez egy új modell megtervezését, felépítését és vezérlô mechanizmusainak kialakítását feltételezi. A feladat még bonyolultabb, ha hozzávesszük azt a körülményt, hogy nem egy teljesen új rendszer építésérôl van szó, hanem egy már létezô és mûködô (euro-atlanti) társadalmi-gazdasági-politikai berendezkedéshez csereszabatosan illeszkedô rendszert kell megépíteni. Sajnos, az effajta vállalkozásnak nincs tapasztalati elôzménye, ezért a kísérleti megoldások, a heurisztika ( a kreált tapasztalatból tanulás) szerepe fontosabb, mint általában.

Ezzel a megfogalmazással talán választ is adtam a kérdésre. Általános rendszerelméleti ismereteim, gyakorlati tapasztalatom egészen biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy a teljesen ismeretlen mniszteri tevékenységet gyorsan és hatékonyan megtanuljam. Az elemzôkészség,a feladatmegfogalmazás és - megoldás képessége olyan általános képességek, amelyekre minden döntéshozónak szüksége van, függetlenül az illetô alapképzésétôl.

– Mit tett, illetve mennyiben volt lehetôsége hozzájárulni a reform elôrehaladásához?

– Rossz beidegzôdés a reform elôrehaladásáról beszélni. Reform vagy van, vagy nincs. A PDSR kitalációja volt a reform (REFORM) felgyorsításának a felgyorsítása. Minél inkább gyorsult, annál inkább egy helyben topogott. A társadalom pedig közben abban a hitben ringatózott, hogy a jó úton halad, pedig a rossz úton ácsorgott. Mi az, ami másképpen van? Mennyiben járultam hozzá az átalakuláshoz? Nehéz egyénekre lebontani azt a hatást, amelyet a szemléletváltás, a csapatmunka, az együttmûködés hozott létre tulajdonképpen. Amit itt felsorakoztatok, az csak néhány olyan megvalósítás, amelyekhez hozzájárulhattam: * a menedzserszemlélet és vezetési stílus meghonosítása a közigazgatásban; * a teljesítmény alapú bérezési rendszer bevezetése a közigazgatás intézményekben; * az önkormányzati közméltósági tisztségek becikkelyezése (a bérezési rendszeren belül); * a munkaügyi szervezet intézményi átalakítása; * a társadalmi biztosítási rendszerek átalakítása.

– Hogyan fogadták a kollegái? Voltak-e beilleszkedési, esetleg etnikai problémái?

– Elsô állomáshelyemen, a Munkaügyi Minisztériumban meglehetôsen idegenkedve fogadtak. Annál inkább, mert elôdöm teljesen kiürítette az irodát, úgy, hogy nem volt benne sem megoldandó feladat, sem panasz, sem projekt. A leköszönô kormánypárt azt a benyomást kívánta megerôsíteni a hivatalokban, hogy velük együtt eltûnt a végrehajtó hatalom. Késôbb azonban a tisztviselôk rájöttek, hogy a magyar államtitkár nem emberevô, sôt attól sem szakadt le a mennyezet, hogy a magyarul beszélô ügyfeleknek magyarul válaszolt. Amikor le kellett köszönnöm, azt hiszem, hogy beosztottjaim legalább fele fájlalta, hogy együttmûködésünknek vége szakadt. A másik felét sajnálom, hogy nem rúgtam ki idejében.

– Mit jelent a tisztség kormányzati tapasztalatként? Másként látja a kis és nagy kérdéseket, mint korábban? Mi az, ami esetleg úgymond felfedezésszámba mehet?

– Számos vonatkozásban felfedezés értékû tapasztalatot szerezhettem. Mindenekelôtt azt említeném meg, hogy belülrôl láthattam a központi hatalom mûködését (és sajnos sok esetben nem mûködését). Megtapasztalhattam, hogy a központi döntéshozási mechanizmusok gyakran nélkülözik a körültekintést és a szabatos megalapozást.

Teljesen újszerû volt számomra a nagy, dollármilliárdokban, milliók érdekeiben és érdekütközéseiben megfogalmazható kérdések megközelítése és kezelése. Ebben a vonatkozásban a Nemzetközi Valutaalappal való együttmûködésem hozott igazán élményszerû újat. A béka-perspektíva helyett magaslesrôl nézni (és látni), ez volt az újszerû. Merem állítani, hogy a kormányzó RMDSZ egyik legjelentôsebb megvalósítása az, hogy néhány emberét felküldte az árbockosárba, ahonnan észlelni lehet nem csak a rövidtávú eseményeket, de be lehet mérni a perspektívákat és a szélesebb körû összefüggéseket.

– Miben és hogyan lehet segítségére azoknak, akik a tisztségbe küldték?

– A kérdésre két választ lehet adni. Azoknak, akik közvetlenül küldtek tisztségbe, az RMDSZ vezetôségének pontosan azt a szolgálatot végezhettem el, amelyrôl az imént szóltam: képbe hozni, elemezni,szélesebb politikai játékteret kialakítani.

Azoknak, akik közvetve küldtek tisztségbe, az erdélyi magyar választópolgárnek fôként azzal segíthettem, hogy specifikus igényeit megpróbáltam beépíteni az általános döntéshozatali folyamatokba.

– Hogyan tudja majd gyümölcsöztetni a kormányzatban töltött évek tapasztalatait a jövôben, esetleg hogyan hasznosíthatja az RMDSZ ezeket a tapasztalatokat, ismereteket?

– Nagyon remélem, hogy ez a kollektív tapasztalat megerôsíti nemzeti közösségünk önszervezô és vezérlô képességét. Ezt a tapasztalatot emberek hordozzák magukban. Hogy ezek a személyek hol és mikor gyümölcsöztetik a tanultakat, ez nem kis gondja az RMDSZ-nek. A tudást tôkésíteni, gyarapítani kell. Már régebb javasoltam az RMDSZ felsô vezetésének, hogy próbáljunk létrehozni egy olyan politikai elemzô és tervezô intézetet, amely mûhelye és támogató pillére legyen a mindenkori élvonalban mûködô politikusoknak. A kormányzati tapasztalattal rendelkezô RMDSZ már soha nem lehet olyan, mint az 1996 elôtti. Meggyôzôdésem, hogy csak jobb lehet, amennyiben mindenki belátja, hogy nehezebb feladat mindennapi aprómunkával összehordani a jövôt, mint látványos dérrel-dúrral önmagunkat hitegetni.

Polgármester úr!

Meglepetéssel vettem tudomásul nyilatkozatát, illetve városunk háromnyelvû feliratával kapcsolatos határozatát: Targu-Mures, Marosvásárhely, Neumarkt am Mieresch. A sajtóból értesültem, hogy határozatával Strasbourg pédáját követte - ahol állítólag hasonló háromnyelvû feliratokat látott - és hogy ez az újfajta feliratozás a jövôben védelmet nyújt a bemázolás, bemocskolás, rongálás ellen.

Meglepetésemet a következôk váltották ki:

1. Strasbourgban nincsenek sem két-, sem háromnyelvû feliratok. Csak egynyelvûek. És ezek nem franciák – ahogy ön ezt valószínûleg elvárná –, hanem többségükben német nyelvû feliratok. Maga a város elnevezése, Strasbourg is germán eredetû (a burg jelentése vár). De bármely irányba indulunk Strasbourgból, kizárólag német megnevezésekkel találkozunk: Ittenheim vagy Marlenheim Saverne felé, Wiewersheim vagy Reitwiller a híres "Bor útján", a Rue de Vin-en, Rosenheim, Multzig, Schirmeck vagy Rothau St. Die irányában. A Strasbourg melletti repülôteret pedig Entzheimnek nevezik.

2. Láthatja, hogy ezek a helységek, sok száz elzászi községhez hasonlóan, az évszázadok során megôrizték német nevüket. És ez senkit sem zavar, még abban az országban sem, ahol a nemzet kifejezés született, és létrehozták Európa elsô nemzetállamát. (Csak zárójelben említem, hogy azóta, 1958-ban Franciaország már lemondott a nemzetállam elnevezésrôl).

3. Ha párhuzamot vonnánk Franciaország és Románia, Elzász és Erdély között, akár azonosságot, illetve hasonlóságot fedezhetnénk fel, ha Târgu-Mures – Marosvásárhely, Târnaveni - Dicsôszentmárton, Iernut - Radnót stb. lenne, hogy csak a megyénk határain belül maradjunk. Nem tudom, hogy ez-e a követendô út, de azt tudom – meggyôzôdésem –, hogy egy polgármester nyilatkozatai pontosak és valósak kell hogy legyenek. Valótlan hírek, információk igaziakként való bemutatása csak árt mind a nyilatkozónak, mind pedig azoknak, akikhez szól.

4. Franciaországban valóban vannak kétnyelvû feliratok a francia–katalán vidéken. Abban a tartományban a feliratok különbözô színûek, különbözô színû alapon, két külön jelzôtáblán találhatók. Mi több, rajta van a katalán kisebbség címere is. Ugyanezt a feliratozási rendszert – különbözô alapon, különbözô színû, de ugyanolyan nagyságú feliratok – használják Magyarországon (például azokban a községekben, ahol románok élnek) vagy Ausztriában.

Nem tudom, kinek az ötlete volt a polgármesteri hivatal elé modellként kiállított, majd a város egyik kijáratához elhelyezett háromnyelvû helységnévtábla. Azt azonban tudom, hogy ez a minta ellentmond mind a hazai törvényeknek, mind a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményeknek, mind pedig a volt városi tanács, a kétnyelvû helységnévtáblákról szóló határozatának.

Ellentmond a hazai törvényeknek, mert egyetlen, Romániában elfogadott törvényerejû szabályzó sem engedi meg a települések neveinek különbözô színû és méretû, különbözô alapra festett betûkkel való feliratozását. Mivel az ország törvényei a kétnyelvû feliratozást engedélyezik, azonos grafikai feltételekkel, anélkül, hogy különbségeket tennének a használt nyelv függvényében, az ön által javasolt modell ellentmond a törvénynek. Egyébként tudomására kell hoznom, hogy a szenátusban, a helyi közigazgatási törvény módosítása során volt ilyenszerû javaslat, de elvetették.

Ellentétben áll a Románia által is elfogadott nemzetközi egyezményekkel, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Konvenciójával, mert az a jóérzésre alapoz: nincsenek felsôbb- vagy alsóbbrendû nyelvek, nincs ok arra, hogy a feliratokat valamely nyelven nagyobb betûkkel írjuk, mint a másikon, ezzel próbálva egyik nyelv felsôbbrendûségét sugallni. Véleményem szerint csak komplexusokkal küszködô kultúrák vagy egyének próbálják a különbözô méretû betûk használatával kompenzálni komplexusaikat.

Ellentmond az elôzô municípiumi tanács határozatának, mert az döntött a kétnyelvû - román-magyar - feliratokról. A háromnyelvû felirathoz módosítani kellene a tanács határozatát. A német nyelvû feliratról esetleg a német kisebbség kérésére lehetne határozni. Sajnos, németek már nincsenek Marosvásárhelyen.

Végül, polgármester úr, azt hiszem Európa Címere a marosvásárhelyieké, nemzetiségre való tekintet nélkül. Kezdeményezôje, majd kivitelezôje voltam az Európa Tanács díszzászlaja megszerzéséhez szükséges eljárásoknak. Tudomásom szerint Marosvásárhely lakosságának többsége büszke arra, hogy sikerült megszerezni a zászlót, még akkor is, ha ön megpróbálta ennek jelentôségét minimalizálni. E zászló megzerzésével városunk tagja lett azon kevés európai város közösségének, amelyek már elnyerték a díjat. Ezzel együtt megkaptuk az Európa Tanács címerét is. Ez pedig minden vásárhelyi közös tulajdona. Tehát, nem csupán a román nyelvû szöveg mellé, hanem a felirat közepére kellene helyezni, hogy védôszárnya alá fogja a város összes lakosát: németeket, románokat, magyarokat vagy más nemzetiségûeket. Engedje meg polgármester úr, hogy egy másfajta, a város lakóinak tetszését bizonyára inkább elnyerô kétnyelvû táblát javasoljak.

TÂRGU MURES

MAROSVÁSÁRHELY

Tisztelettel, Frunda György

A Magyarország határán kívül élô magyarok jogállását rendezni- átalakítani hivatott státustörvényt meglehetôsen sok bizonytalanság övezi. Ebben feltehetôen része van az egész kérdéskör kezelésének. Elôkészítés alatt álló jogszabályként a hivatalosságok idôrôl-idôre visszafogottan nyilatkozgattak róla, ami a közvéleményben keltett túlzott várakozást. Az egyenes beszéd, a reális lehetôségek pontosabb behatárolása célravezetôbb lett volna, mint a remények propagandisztikus lebegtetése. Maholnap színt kell vallani. Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét a múlt hét végén kérdeztük a "különleges jogállás" sorsáról.

– A jelek szerint alaposan kezd felhígulni a státustörvény. Ön is így látja?

– Szerintem nem kezd felhígulni. A státus- törvény mindenképpen fontos. Ahogy én látom, akörül lesz továbbra is a vita, hogy ez egy olyan kerettörvény jellegû szabályozó legyen-e, amelyben csak az elveket mondják ki, s a konkrét megoldások késôbbre maradnak, vagy pedig már most pontosan írja le a kedvezmények körét. Legutóbbi találkozásunkkor Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormányzat tisztségviselôi is azon az állásponton voltak, hogy a mostanra kialakított törvénytervezet jó, s elfogadására is lehetôség van. Egyben figyelmeztették a határon túli magyar vezetôket, hogy amennyiben errôl hosszadalmas vita alakul ki, s megkérdôjelezôdik a tervezet hasznossága és a mostani elképzelés, kockáztatjuk, hogy nem lesz belôle semmi. Véleményünk szerint, tehát nem újabb és újabb igénylistákra van szükség, hanem a törvény elfogadására, hibáival, hiányosságaival együtt. Így gyakorlatilag úgy tûnt, hogy ebben a kérdésben mi vagyunk a radikálisabbak és a magyar kormány képviselôi a mérsékeltebbek.

– Korábban a kettôs állampolgárság, fissebben a külhoni magyar állampolgárság névvel illetett ötlet-kezdeményezés szorgalmazása okozo bizonytalanságot. A Magyarok Világszövetsége az utóbbiról törvénytervezetet kíván letenni az Országgyûlés asztalára. A kettô együtt nem megy, s az is világos, hogy a státustörvény sem kerülheti meg az állampolgárság kérdését. Milyen bonyodalomra számít?

– Válasszuk azért külön a dolgokat. A státustörvényrôl, legalábbis elviekben van már kialakult konszenzus. Ha ezt most félrelökjük és megpróbáljuk valami mással helyettesíteni, akkor tényleg azt kockáztatjuk, hogy nem lesz belôle semmi. A kettôs állampolgárságról, a külhoni állampolgárságról persze lehet és kell is vitázni, meg kell próbálni elemezni, hogy milyen pozitív és negatív következményeik lennének. Aki azonban most úgy próbálja felvezetni, hogy nem kell státustörvény, hanem az új koncepció, az két szék közt a pad alá visz bennünket.

Zervondakis is megérkezett

A Nemzetközi Valutaalap romániai tárgyalócsoportjának vezetôje, Emanuel Zervoudakis vasárnap megérkezett Bukarestbe, a román hatóságokkal pedig már hétfôn elkezdôdtek a megbeszélések.

Az NVA tárgyalócsoportja elôször a Román Nemzeti Bankot, valamint a pénzügyminisztériumot keresi fel. A tárgyalócsoport egyes tagja már a múlt héten elkezdték a megbeszéléseket a pénzügyminisztérium szakembereivel, elsôsorban a költségvetési kiadásokra összpontosítva. A legfontosabb ôket érdeklô adatok a következôk: mekkora államháztartási bevételei voltak Romániaának, mekkora volt a kiadások végösszege, és mennyi pénz folyt be az államkincstárba a különféle adónemekbôl.

Decebal Traian Remes pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az NVA tárgyalócsoportja legalább szeptember 11-ig tartózkodik Romániában. A pénzügyminiszter szerint a tárgyalócsoport végül is jó általános véleményt fog kialakítani Romániáról. Remes szerint az NVA még október közepén át fogja utalni a stand-by egyezmény alapján esedékes kölcsönrészletet Romániának.

Remus Opris parasztpárti fôtitkár úgy nyilatkozott a hét végén Suceavan, hogy Mugur Isarescu az elnöki kampány nyertes jelöltje, lévén a legnagyobb bizalomnak örvendô közéleti személyiség.

Opris megítélése szerint Isarescu személyéhez fûzôdhetnek azok reményei, akik független jelöltre kívánják adni szavazatukat.

Arra, a meglehetôsen széles lakosságszegmentumra alapozunk, mely nem kíván olyan elnököt, aki valamely párt berkeibôl jön – fejtette ki Opris a parasztpárt Suceava megyei szervezetének ülésén.

Elmondta továbbá, hogy idôszerûnek találja egy megnemtámadási egyezmény aláírását, a parlamenti és elnökválasztási kampány idejére, a DP-vel és az NLP-vel.

A Ion Iliescu államelnök jelölését támogató országos bizottság hétfôi rendkívüli ülésén hivatalosan kezdetét vette az RTDP jelöltjének kampánya is.

Magabiztos ellenzék

Az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) biztos abban, hogy nélküle nem lesz alakítható kormány az ôszi választásokat követôen – jelentette ki Adrian Nastase, a PDSR elsô elnökhelyettese.

Nastase elemzése szerint a PDSR a törvényhozási választáson biztosan megszerzi a szavazatok 35 százalékát, ami a "választási matematika" alapján a törvényhozói helyek 42 százalékát eredményezi számára. A szélsôségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) a szavazatok 7-8 százalékával a törvényhozói helyek 10-12 százalékához fog jutni. A jelenlegi kormánykoalíció pártjai tehát bármilyen új felállást is próbálnak létrehozni, csak akkor kényszeríthetik az ellenzékben a PDSR-t, ha összefognak a PRM-vel.

– A Nagy-Románia Párt biztonsági tényezôt jelent a PDSR számára - jelentette ki Nastase.

A PDSR vezetô politikusa szerint az összes többi párt azon fáradozik, hogy olyan választási "aranyrészvényhez" jusson, amely mindenképpen biztosítaná helyét a következô kormányban. Nastase úgy vélte, hogy a Szövetség Romániáért pártnak (ApR) nincs más lehetôsége, mint a PDSR-vel tárgyalni, a Demokrata Párt (PD) stratégiája pedig az, hogy minél több szavazat megszervezésével erôs pozícióból kezdhessen tárgyalásokat a PDSR- vel.

Nastase csak a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal (PNTCD) való szövetséget tartotta kizártnak. Bár a párt elnöke, Ion Iliescu volt államfô úgy nyilatkozott, hogy a PDSR semmiképpen nem köt szövetséget a PRM-vel, Nastase a Nagy-Románia Pártot illetôen úgy vélte, hogy PRM addig nem szalonképes, amíg nem változtat a Nyugattal kapcsolatos álláspontján. A PDSR ezért egyelôre az ApR- vel, a PD-vel és a Nemzeti Liberális Párttal kíván párhuzamos egyezkedést kezdeni.

Adrian Nastase kitért arra is, hogy a PDSR-nek "békülékeny magatartást" kell tanúsítania az RMDSZ-szel szemben.

– A párt számára kötelezô, hogy nagyobb figyelmet fordítson az RMDSZ-re, amely pragmatikusabbá vált. A PDSR megértôbb lett, s helyi szinten, a megyei szervezetek már szolid struktúrákat alakítottak ki a megyei tanácsokban – mondta Nastase, utalva arra, hogy néhány megyében a júniusi önkormányzati választás után együttmûködés kezdôdött a PDSR és az RMDSZ között.

A PDSR magabiztosságát növelheti az a tény is, hogy a többi párt nem ellene, hanem egymással folytat harcot. A PD, a PNL, a PNTCD és az ApR egyaránt saját jelöltet indít a törvényhozási választással egy idôben tartott elnökválasztáson, s egyelôre egymás már megnevezett, illetve lehetséges jelöltjeinek kölcsönös lejáratásával törôdik.

A román kormánynak világos jelzést kellene küldenie az Orbán-kormánynak arról, hogy nem fogad el együttes kormányzást Romániában – jelentette ki Gheorghi Prisacaru szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke.

A Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) külügyi és európai integrációs osztályát vezetô politikus a PDSR központi lapjának, a Dimineata címû újságnak nyilatkozott a román külpolitikáról. A terjedelmes interjúban a szenátor részletesen foglalkozott a román-magyar államközi kapcsolatokkal is.

A szenátor szerint mindkét nép érdeke, hogy szoros politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok alakuljanak ki Románia és Magyarország között: erre minden kormánynak figyelnie kell Bukarestben és Budapesten, függetlenül politikai színezetétôl.

– Ugyanakkor fontos az, hogy mindkét kormány elismerje: a két szomszédos ország közötti kapcsolatok alapját az 1996-ban aláírt alapszerzôdés betû szerinti teljesítése jelenti. A jelenlegi szakaszban a szerzôdés bármiféle felülvizsgálatára tett kísérlet idôszerûtlen, azt el kell utasítani – szögezte le a politikus.

A szenátor szerint a szerzôdés elôírásait mostanáig "egyik kormány sem teljesítette megfelelôen. Ennek kizárólag az az oka, hogy a kormányközi vegyes bizottságban a Romániában élô magyarok problémáira összpontosítottak, és kevesebbet foglalkoztak a kétoldalú kapcsolatok egészével".

– A romániai magyarság problémáit a román hatóságok fogják megoldani, összhangban a vonatkozó európai és nemzetközi dokumentumokkal, valamint a román társadalom gazdasági-szociális fejlettségével – hangsúlyozta.

A szenátor kifogásolta, hogy a magyar politikusok kizárólag az RMDSZ meghívásának eleget téve Romániába utaznak, és részt vesznek az RMDSZ rendezvényein. Szerinte sokkal gyakrabban járnak az erdélyi megyékben, mint a bukaresti miniszterek, és "nem lehet azt mondani, hogy ezek az akciók csak az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási azonosságtudat fenntartását szolgálják az európai elvárásoknak megfelelôen".

Prisacaru szenátor sokkal nagyobb megfontoltságot tartott szükségesnek a történelmi emlékmûvek kérdésében, és felhánytorgatta, hogy Magyarországon még mindig nincs emlékmûve "annak a román hadseregnek, amely megszabadította Budapestet a kommunista Kun Bélától".

A PDSR vezetô külpolitikusa úgy látta, hogy a tulajdonjogot a vonatkozó jogi elôírások alapján kell kezelni, nem pedig az államközi kapcsolatok alapján, mivel "nincs szó arról, hogy Romániában a magyar államnak tulajdonai lennének. Ez vonatkozik az egyházi tulajdonokra is, mivel azokat az egyházaktól és nem a magyar államtól vették el".

Végezetül leszögezte, hogy megítélése szerint "a kizárólag magyar nyelven oktató egyetemre vonatkozó RMDSZ-követelés támogatása az Orbán-kormány részérôl ellentmond a nyugati demokráciák által szorgalmazott multikulturalitás elvének".

A Vajdasági Magyar Szövetség a választásokról

Az egy hónap múlva megtartandó jugoszláviai választások tétje az, hogy megkezdôdik-e végre a Milosevic-i rezsim lebontása és a rendszerváltás – jelentette ki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hétvégi budapesti sajtótájékoztatóján Pásztor István jugoszláv szövetségi parlamenti képviselô, a mozgalom elnökségi tagja.

A politikus szerint Milosevic rendszerének megdöntése nemcsak a vajdasági magyarok, de az egész szerbiai lakosság és a környezô országok érdeke is.

A szeptember 24-re kiírt jugoszláviai választásokon a polgárok szavazhatnak a szövetségi elnök személyérôl, a jugoszláv szövetségi parlament két házának, illetve a helyi önkormányzatoknak az összetételérôl, a Vajdaságban pedig a tartomány parlamenti képviselôi helyeirôl.

A tájékoztatóból kiderült, hogy a VMSZ minden szinten a szerb demokratikus ellenzékkel egyeztetett jelölteket, illetve listákat állít. A szervezet támogatja Voislav Kostunicát, a közös ellenzéki elnökjelöltet. A szövetségi parlamenti választásokon a szabadkai és a nagybecskereki választási körzetben indulnak önálló listán a jelöltjeik. A többi választókerületben viszont közös listát állítanak az ellenzékkel.

– A VMSZ a 120 fôs vajdasági parlamentben jelenleg 13 képviselôvel a legnagyobb ellenzéki képviselô párt, a választásokon 20 jelöltet indítanak. A vajdasági önkormányzatokba jelenleg összesen 140 képviselôje van a szövetségnek, a szeptember 24-i választásokon mintegy 250 jelöltjük indul és a szövetség vezetôi bíznak abban, hogy legalább 200 helyet meg is szereznek – mondta Ispanovics István köztárasági parlamenti képviselô, a VMSZ elnökségi tagja.

A politikus kitért arra is, hogy a VMSZ-nek nem sikerült a másik négy vajdasági párttal közös választási programot kialakítani. A VMSZ az egyetlen vajdasági magyar politikai mozgalom, amely részt vesz a szerbiai ellenzéki összefogásban.

– Emigrációból nem lehet politizálni – jegyezte meg Pásztor István, a magát "magyar nemzeti vonalként" meghatározó Délvidéki Magyarok Közösségérôl szólva.

– Az ilyen szervezetek nem érzik az otthoni súlypontokat. Ezzel szemben a hat éve folyamatosan a vajdasági magyarok érdekeit képviselô VMSZ a reálpolitika útján próbál maradni – tette hozzá a politikus.

Ispanovics István hangsúlyozta: a VMSZ szerint, a többi vajdasági magyar párttól eltérôen, a jugoszláviai választások tétje nem a perszonális autonómia, vagy a kettôs állampolgárság, hanem a rendszerváltás.

A képviselô úgy látja, hogy a választásokon bekövetkezô ellenzéki siker esetén nyílik majd lehetôség a vajdasági nemzeti közösségek autonómiájának kialakításáról szóló tárgyalások megkezdésérôl.

Újságírói kérdésre válaszolva Pásztor István elmondta, hogy a közös ellenzéki elnökjelölt "valóban a kemény szerb nacionalista vonalat képviseli".

– El tudtunk volna képzelni más jelöltet is. De hiába akarjuk szépíteni a helyzetet, Szerbiában még mindig erôs a nacionalizmus és Kostunica nem elsôsorban a magyarok szavazataira számít – jegyezte meg a politikus.

Szintén kérdésre válaszolva Pásztor István rámutatott: a korábbi tapasztalatoknak megfelelôen, szeptember 24-én is számítani kell majd a fennálló hatalom választási eredményeket meghamisító manôvereire. Mint mondta: az ellenzéknek legalább annyira oda kell figyelnie a választási csalások visszaszorítására, mint programjuk népszerûsítésére.

Aktuális

A nyár eltelt, nagyszerûen tûrtük a hôséget, és mindent, ami ebbôl következett. Ha az élet mozgás, akkor mi annyiszor jártuk körül a köldökünket, hogy a táv nagyobb már, mint a Föld átmérôje. Mi az, amitôl megszépül a szeptember? Kezdôdik a tanítás, jó a tömegközlekedés? Nem. A cég satuba fogatja a konkurenciát, ahelyett, hogy tisztán tartaná jármûveit, pontosan és a megfelelô számban közlekedtetné azokat. A fômenedzser keresztapát játszik. Jönnek a deres reggelek, kilencven fokos szögbe hajlított derékkal indul a város a ködnek. Drágul a meleg, drágít a vasút, a mérsékelt égöv azt jelenti, tessék lemerevedni. Ôszbe csavarodik nem csak a természet feje, hanem a Liget körül élôké is, több nyárra elment a kedvük sörtôl, zenétôl, de még a lamúrtól is. Azt mondják, olyan volt a környék, mint valami türelmi zóna. Mármost ez a fogalom még nem gyûrûzött eléggé be hozzánk a mûvelt Európából. Ha a városatyák elébe kívánnak menni a Nyugatnak és Szupermen polgármesternek, akkor lesz életstratégiánk az ôszre. Megsúgom, miként: 1. Az önkormányzat Indián Nyárt rendez Marosvásárhelyen. Meghívott a Cuprum Sax együttes Iowából, konferenciatéma: az állampolgárok békés úton történô skalpolása, helyi adókkal és lelki érzéstelenítéssel. 2. A személyszállítás ingyenessé tétele szendvicsautókkal, vagyis két busz közt egy maszek jármû, két maxi taxi között egy városlakó, sárga tikóban, az erdô alá menet. 3. Nem csak a Ligetet, hanem az egész várost türelmi zónává nyilvánítják; mért csak a kóbor kutyák élvezzenek. A magyarok együtt ünneplik a románokkal a "Bécsi Diktát" 60 éves évfordulóját, a szimpózium után a Kultúrpalota kistermében bécsiszeletet szolgálnak fel a veteránoknak, tokaji borral. Cserébe román testvéreink eljönnek a Postarétre október hatodikán, koszorúzás után elfújjuk velük az Isten, áldd meg a magyart románul. 4. Városszerte nonstop táblafestôversenyeket tartanak, Aki háromnyelvû, az tud nyalni! címmel.

Ha példával járunk elöl, ez a ZÓNA korábban kerül be Európába. És a többi zóna is kedvet kap a türelemre. Mire eljön a választások napja, egyetlen, csodásan toleráns ország lesz egész Románia. És mindenki megy – ugyanabba a piroslámpás mennybe föl, föl, föl.

Ha lesz rá pénze.

Valamikor a nyár folyamán a portugál fôváros pályaudvaráról kiszaladt egy szerelvény. Neve: Literaturexpress 2000. Különös utasokat szállított, ilyen közönséggel és vonattal aligha találkoztak vasút-igazgatóságok. Az Európát szállító expresszen 105 író utazott, köztük KOVÁCS ANDRÁS FERENC költô, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztôje. A nagy utazásról az alábbi beszélgetés során számolt be a Népújságnak.

– Az utazás úgy kezdôdött, hogy június 4-én leszálltunk Lisszabonban, miután Londont is futólag láttuk a magasból. Alig háromnapi portugáliai tartózkodás után, június 7- én a lisszaboni Szent Apollónia pályaudvarról kivágtatott a Literaturexpress. Ezt az utazást tulajdonképpen a berlini Literaturwerstatt irodalmi központ találta ki, mégpedig jelesül Thomas Wohlfahrt ötlete volt. A Literaturexpress "nyomvonalát" a régiek észak-déli,

vagy dél-északi expressznek hívták, mivel 1914 elôtt ezen az útvonalon szelte át Európa északnyugati felét. Az útvonal 2000-ben a következôképpen alakult: Lisszabon-Madrid-Bordeaux- Párizs-Lille-Brüsszel-Dortmund-Hannover-Malbork-Kalinyingrád- Vilnius-Riga-Tallinn-Szentpétervár-Moszkva-Minszk-Breszt- Varsó-Berlin, ahonnan különben csak július 17-én, éppen negyvenegyedik születésnapomon fordulhattam hazafelé. Thomas Wohlfahrt elképzelése, miszerint ez az expressz éppen a 2000. évben indul, annyira egyedi dolog volt, hogy nem is biztos, valaha megismétlik. Nyilvánvalóan költséges utazást jelentett 1o5 írót, legalább 17 szervezôt végigutaztatni Európán. A személyi válogatás persze úgy történt, hogy országonként a nemzeti írószövetségek, illetve a kortárs irodalmi központok, vagy ilyen jellegû írói alapítványok választották ki, és szavazás útján "ültették" vonatra az írókat. Ezen hosszú utazás célja a két- vagy háromféle Európa közötti közeledés, egymás megismerése, a párbeszéd, ugyanakkor bevallott célja volt ennek az európai utazásnak az is, hogy minél több fordítás szülessen egyik nyelvrôl a másikra. Az expressz tizenegy országon haladt át, egyikén többször is áthaladtunk. Néhol nagyon szép a kontinens, "olyan mint Európa", néhol csúnyább, de mindent egybevetve tanulságos is, meg fárasztó is volt, hiszen az utazás 46 napig tartott, néhol meglehetôsen kimerítôen.

– A lexikonok elsôsorban romániai magyar költôként tartanak számon. Nem "árt" ha tisztázzuk, melyik írószövetség küldött Európába?

– A Magyar Írószövetség, a Kortárs Irodalmi Központ, illetve a magyar írói szövetségek döntöttek így. Nyilván nem egyedüliként, mivel Magyarországot magyar íróként hárman képviseltük. Garaczi László és Márton László barátaimmal utaztam együtt. Mindhárman 1955 után születtünk, ugyanis volt egy ilyenszerû korhatár, amit persze nem minden ország tartott be. Ez az európai bolyongás nagyon fontos momentuma, nagyon fontos 46 napja volt életemnek, sok mindent láttunk, sok értelmes beszélgetés lefolyt a vonaton, egymással kommunikálni egyébként mindenhol nagyon jól lehetett.

– Annál is inkább, gondolom, mert az európai kortárs irodalom meghatározó személyiségei "robogtak" együtt, és általában nem az ócskapiacról szólt a történet…

– Feltéve, ha az adott országok írószövetségei jól választottak, akár az én esetemben is, akkor lehetséges, hogy a fontosabb írók szálltak fel az expresszre. De utólag talán mindegy. Egyelôre egymásról sokat nem tudhattunk, esetleg sejthettük: ez vagy az a beszélgetés valóban fontos, vagy miért éppen fontos… Ez a találkozás az "európai íróságnak" inkább egyféle keresztmetszetét ábrázolta. Fontos írók voltak nyilvánvalóan ott, ismerkedtünk, szellemileg kitapogattuk egymást, az érdeklôdési körünket, képet alkothattunk arról, hogy milyen ember, milyen író lehet a másik, de így is csak behatároló módon legfeljebb…

– Ami a dialógust, az információcserét illeti: ennek az utazásnak megneveztek egy nemzetközi nyelvet? Hiszen tizenegy ország tizenegy nyelvet jelent, sôt, még többet, mondjam azt: bábeli zûrzavart…

– Az utazásnak nem volt hivatalosan megnevezett nemzetközi nyelve, nyilvánvalóan fôleg az angol, illetôleg a német használtatott, harmadikként a francia, északon pedig természetesen az orosz nyelv dominált. Tehát három nyelvi zónán, az újlatin, a germán és a szláv övezeten mentünk át. Sok nyelv megfért egymás mellett, az egykori Jugoszlávia írói, a szlovénektôl a makedónokig el, egymással például szerb nyelven társalogtak. Az írók között természetesen nem támadtak etnikai feszültségek, a kedélyes azeri kolléga általában az örmény kollégával mulatott és utazott. Ez a vonat nyelvileg, szellemileg és kulturálisan átjárható volt. Az utazásba – nagyon helyesen – "belefértek", sôt: "összefértek" ciprusi, görög, török, bolgár és kaukázusi írók is.

– Nem beszéltünk még arról, hogy a Romániai Írók Szövetsége hány írót utaztatott a Literaturexpress 2000 szerelvényén.

– Románia három íróval képviseltette magát, éspedig a brassói Andrei Bodiuval, a kolozsvári Adrian Popescuval és a bukaresti Nicolae Prelipceanuval, illetve részt vett az utazáson két moldovai román írókolléga is: Vitalie Ciobanu és Vasile Gârnet. Kitûnôen, sokszor és nehéz helyzetekben is jól elvoltunk együtt.

– Kérdezem: a romániai írók szövetsége képviseletében nem fért volna el, mondjuk, romániai magyar író is?

– Ezt a Román Írószövetségtôl kellene megkérdezni. Azért mondok két jellegzetes esetet. Spanyolországból négy író jött: egy kasztíliai spanyol, egy katalán, egy baszk és egy gallego író. Belgium például egy flamand és egy francia nyelvû kollégát delegált. Vagy felhozhatnám példának az angol csapatot is, egyikük belfasti származású északír dráma- és prózaíró, különben jó barátom, a kitûnô Glenn Patterson. Tehát sokféleségünk nagyon jól érvényesült.

– Akárhogy is: fontos esemény, megtisztelô fölöttébb, ha egy adott országban egyszerre több mint száz neves író is megfordul. A hivatalosságok, az országok kormányai hogyan fogadták az expressz érkezését?

– Ez a vonatút minden országban kellôképpen fel volt vezetve, nyilvánvalóan a politikai szféra is tudomást szerzett az írói expresszrôl. Persze minden városban megjelent a polgármester, megjelentek a mûvelôdésügyi miniszterek, de a balti országokban, például Litvániában és Észtországban maguk az államelnökök is fogadtak bennünket. Betartást vagy valamiféle akadályoztatást a hatalom felôl sehol nem tapasztaltunk. Az út közepén már kellôképpen fáradtak voltunk a rengeteg szívélyes fogadástól, estélytôl, svédasztaltól.

– Habár, úgy hírlik, Fehéroroszország nem éppen egy ideális hely, ami a szólásszabadságot és az emberi jogokat illeti…

– Fehéroroszország enyhén szólva különös ország. Érezni, hogy az emberek félnek, rettegnek, nem mernek beszélni, érezni, hogy ott kôkemény diktatúra van. Fehéroroszország bennem úgy maradt meg, mintha visszafelé utaznék az ánti-idôben. Nyomasztó, kilátástalan helyzet, annál is inkább, mert Lukasenko személyi kultuszának nyomait alig lehet látni. Nem úgy kell elképzelni, hogy mindenütt ott vannak az államfô képei, és aktuális aranyköpéseit kihímezik vörös lobogókra, a "megkövült" kommunista rekvizitumokon kívül más, személyi kultuszra utaló jegyek szinte alig voltak… Lehetséges, hogy ez a diktatúra a személytelen személyi kultuszon keresztül mûködik, ami még az általunk megtapasztaltnál is sokkalta veszélyesebb és rendkívül ravasz. Amikor ott voltunk, azelôtt egy nappal tûnt el egy újságíró, egy másikat pedig meggyilkoltak. Így megy ez, az írók, újságírók és az ellenzéki értelmiségiek fölöttébb veszélyeztetve vannak arrafelé. Egyébként ez volt az egyetlen hely, ahol én személy szerint nem szerepeltem, visszautasítottam a meghívást, a közszereplést. Azt mondtam a kollégáknak, hogy én Fehéroroszországban nem vagyok hajlandó fellépni, mert semmivel sem szeretném legitimálni azt a hatalmat, azt az elnyomó diktatúrát. Minszkben írókkal nemigen találkoztunk, jó káderlapu kiküldöttekkel annál többel. Nyilván mindenki a lehetô legkedvesebben viselkedett, mi több: katonailag és rendôrileg is nagyon- nagyon vigyáztak ránk, ami persze azt jelenti, hogy mi is megfigyeltek voltunk. Bárminô vendéglátói kedvesség sem tudta igazán elaltatni bennem azokat a meghatározó emlékeket, amelyek az 1989 elôtti romániai idôkbôl valóak, s úgy látszik: még mindig kísértenek a világban.

– Akkor mondd el, hol olvastál fel, hol léptél fel utazásod során?

– Az elsô szereplésem Párizsban volt – szereplésnek nevezem, mint inkább fellépésnek, máshol meg felolvastam, beszélgettem, tehát afféle talkshow-kon vettem részt. Párizsban például a Pompidou Központban egy olyan vitán, amely az ausztriai Haider- jelenségrôl, illetve az összeurópai xenofób, ultranacionalista, szélsôjobboldali erôk veszélyes elôretörésérôl szólt. Szerencsémnek tartom, hogy ezen a dispután Costa Gavrasszal, a kitûnô filmrendezôvel is megismerkedhettem. Azután Lillében léptem fel, majd két ízben Brüsszelben, aztán Dortmundban, majd késôbb Kalinyingrádban, Tallinban, Moszkvában, Varsóban, Berlinben, a Guggenheim Múzeumban olvastam fel. Mint mondtam, kizárólag Minszkben nem voltam hajlandó szerepelni.

– A hosszú utazás során tán csak kiderült, hogy hol lenne a kelet-európai íróember számára a legoptimálisabb az élet…

– Ott, ahol éppen ír, az íróasztala mellett. Én így ezen nem gondolkoztam el, az író lehetôleg írjon, és legyen otthona valahol.

– A sajtó is követett benneteket végig?

– A sajtó minden országban meglehetôs figyelemmel követte az írók utazását, saját filmstábunk hosszabb filmet készített rólunk, de a Deutsche Welle is exkluzív filmet forgatott az útról. Egyébként minden városról és minden élményrôl szinte lehetetlen lenne beszámolni, de itt azt mégis elmondom, mennyire szépek, civilizáltak például a balti államok is, mennyire kultúráltak a litvánok, a lettek és az észtek, másfelôl pedig azt, hogy Oroszországban mindmáig létezik egy nagy orosz kultúra, valamiféle elegancia és ízlés, amely még a legfurább helyzetekben is egyértelmûen megmutatkozik: mûvészetekben, színházban és irodalomban is.

– Gondolom, a kiadók is ott nyüzsögtek a díszfogadásokon, hiszen Európa fiatalabb íróinak legjava érkezett a szerelvényen. A kiadóknak is meg kell élniük… Ismerhették-e már jóelôre az utazó írókat, illetve mûveiket a helybéli kiadók, az érdeklôdôk?

– Jómagam kiadókkal nem találkoztam, de ahhoz, hogy elinduljunk erre az útra, ki-ki a saját mûvébôl be kellett nyújtson tíz-tizenöt oldalnyi anyagot, amit aztán lefordítottak több nyelvre is, kit többre, kit kevesebbre, de végül is fordítások születtek. Írni az út alatt, legalábbis naplót lehetett, mást aligha, hiszen egy ilyen felpörgetett ritmusban számomra szinte képtelenség. De ez év december elejéig mindenki be kell nyújtson a Kortárs Irodalmi Központoknak egy tízoldalas anyagot, amely mûfaji megkötöttség nélkül errôl az útról, Európáról szól. A budapesti Kortárs Irodalmi Központról annyit, hogy a Petôfi Irodalmi Múzeum mellett, Magos György vezetésével nagyon dinamikusan mûködik, s remélem, hogy még mûködik, ha csak még nem "nyúlták" le azt is bizonyos magyarországi kormányközeli kurrens "irodalompolitikai" körök. A KIK részérôl különben az út fôszervezôje Wernitzer Júlia volt, illetve Christine Rácz, aki kísérôként velünk is tartott Európán keresztül.

– Valamiféle közös írói szándéknyilatkozat a jövôre nézvést?

– Amint elmondtam beszélgetésünk elején, ennek az útnak elsôsorban a közeledés, az ismerkedés volt a célja, valamint az, hogy elérhetô fordítások szülessenek belôlünk, illetôleg írói szemmel betekinthessünk ebbe a 2000. évi Európába. Vagyis azt hiszem, hogy a leghatározottabb szándéknyilatkozat maga a megtett út.

Csopak 1600 lelket számláló település Balatonfüred közelében. testvérvárosi kapcsolata Szovátával szépen alakul. Augusztusban kis küldöttség képviselte a fürdôvárost az ottani millenniumi ünnepségen. Márton Béla ny. magyartanár segítségével e látogatás fôbb mozzanatait tárjuk az olvasó elé. – A szervezônk Kiss János, mûvelôdési ügyekkel foglalkozó elôadó volt; az önkormányzat vezetôje, tanácsosai nem jöhettek el, így tárlatunkat Gub Jenô ny. tanár nyitotta meg. Ott volt két mûvész, Kusztos Endre és Molnos Ferenc. Csopak szépen fejlôdô település, Gub Jenô nem is állhatta meg, hogy székely paradoxonnal meg ne fogalmazza a két település közötti különbséget, valahogy így: Ez a falu – város. Szovátáról pedig, aki látja, azonnal megjegyzi: ez a város – falu. Csopak polgármestere, dr. Balogh Emil két falu, Csopak és Paloznak orvosa, szenvedélye a munka. Márpedig ahol naponta tizenkétezer vendég fordul meg (legalább tíz országból), ott nem tétlenkedik a doktor úr. Az alpolgármester, Tóth Gyula egyben a vidék egyik legjobb borszakértô gazdája, pincevendéglôjében saját termelésû olaszrizlingjét kínálja a látogatóknak. A millenniumi ünnepségen avatták fel Nagy Ferenc kiváló szobrász alkotását a római katolikus templom udvarán. A Szent Istvánt ábrázoló mû 2,80 m magas, jávorfából faragta alkotója. Az avatáson beszélt Islér Géza református lelkész, történelmi méltatást hallottunk Pozsgay Imrétôl, a Szent László Egyetem rektorától, a millenniumi zászlót dr. Szabadi Béla államtitkár nyújtotta át a polgármesternek. A kétórás mûsorban fellépett a balatonfüredi fúvószenekar, és hivatásos elôadómûvész mondta el Szent István király Intelmeit Imre fiához.

A Csopak Galéria nem ismeretlen az erdélyi mûvészek elôtt, hogy egyetlen példára hivatkozzam, júniusban a marosvásárhelyi mûvész házaspár, Kákonyi Csilla festômûvész és Bálint Zsigmond etnofotós munkáit láthatta a nagyszámú közönség. A mi tárlatunk megnyitóján a vendéglátók részérôl Steinhausz György, a Csopaktourist ügyvezetôje beszélt; az alkotókat Gub Jenô mutatta be. Kusztos Endre tizenöt elsôrendû festményt állított ki a hetvenes évekbôl, ezeket Százhalombattáról és Körmendrôl hozták át; Molnos Ferenc tizenhat pasztellel szerepel, Vass Sándor cseresznyefából faragott dísztálakat küldött, kettô közülük áttört faragású, ennek ô a legjelesebb szakértôje Erdélyben, másik hét pedig domború faragás, növényi kompozíciókkal. A fia, Vass István (civilben fogtechnikus) tizenegy csontfaragvánnyal van jelen. Korábban is faragott, szintén csontban; érdeklôdését hadd jellemezzük dr. Lükô Gábor egy mondatával : a porszaruk a magyar plasztikus mûvészet legeredetibb alkotásai. A Vass családról még annyit, hogy minden tagja manuális tehetség, szépen alakítják a formát, hibátlan vonalvezetésû minden munkájuk. Vass Sándorné Anna asszony raffiából, fonalakból alkot díszkárpitot. Ifjabb Vass Sándor grafikusmûvész kitûnô eredménnyel végezte a kolozsvári akadémiát, jelenleg Budapesten dolgozik.

Az 1937-ben született Márton Béla a millenniumi esztendôre túljutott ezredik faragványán. – Huszonegy munkát állítottam ki, hármas tematikával: népi eredetû díszített eszközöket (sóvidéki és kalotaszegi mintájú faragványok); történelmi témájú munkákat (avar indás dísz, avar tegez növénymintás díszítménye, honfoglaláskori indás dísz, bizánci madaras díszítmény, püspöki dísz a XIII. századból); egyetemes jelképek (a szépség és a méltóság jelképei, az örök körforgás jelképe, a fejedelmi szépség); állatfejes botok (lófejes sámánbot leszármazottja, kampós, sárkányfejes bot, nyitott szájú sárkányfejû bot).

A szovátai mûvészek kiállítását szeptemberig láthatják az érdeklôdôk.

A Dorin Florea hiányában megtartott hétfôi marosvásárhelyi polgármesteri sajtótájékoztatón, Marius Pascan szóvivô jelentette be, hogy a beígért nagyobb hivatali fegyelemre hivatkozva, a polgármester leváltotta a hivatal köz- és magánterület-fenntartó igazgatóságának vezetôjét. Indoklása szerint Angela Rosca asszonyt Dorin Florea azért mentette fel tisztségébôl, mivel a sörfesztivál vasárnapi programja elhúzódott, továbbá mert késett a víkendtelepi medencék átadása. A jó szakemberként ismert igazgatónô helyét, aki felügyelôként dolgozik tovább, Dragos Vlas irodavezetô foglalja el, a versenyvizsga megszervezéséig. Angela Rosca, akit bevallása szerint nagyon meglepett az intézkedés, elmondta, hogy a Víkenden, annak ellenére is dolgoztak, hogy a hivatal hatmillió lejjel tartozik a kivitelezôknek, a sörfesztiválon pedig objektív okokból húzódott el a program, és abban a hangulatban, ami vasárnap este eluralkodott, az igazgatóság jelen levô felügyelôje nem avatkozhatott be a mûsor menetébe, hogy megszakítsa azt. Egyedi eset, vagy már elkezdôdött a hivatalban a tisztogatás, az elkövetkezô idôszakban talán feleletet találunk a kérdésre.

Rekordok dôltek meg az idei vásárhelyi sörfesztiválon – hangzott el a polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón. A Ligetbe kivonuló tömeg 45.000 liter sört ivott és 2,2 tonna mititejhúst fogyasztott el. Harpa Traian, a fesztivált szervezô Bere Mures marketingigazgatója szerint a vasárnapi programban azért keletkezett a csúszás, mivel délután lassan gyûlt a tömeg, s így a mûsor is késôbb kezdôdött, továbbá a neves zenekarokat, énekeseket többször is visszatapsolták. Véleményünk szerint mindez nem lehet mentség arra, hogy vasárnap is késô éjszakába nyúlt a program, miután több napon át a város Liget körüli övezeteinek csendjét feldúlták. A megjegyzésünkre és kérdésünkre a kapott válasz szerint a szervezôknek eszébe sem jutott, hogy a hangerô tompítására a megfelelô védôintézkedéseket meghozzák. A hivatal szóvivôje pedig nem tudott arról, hogy érkezett-e panasz a sörfesztivállal kapcsolatosan a hivatal telefonján. Megtudtuk viszont, hogy a négyzetméterenkénti ezer lejes területbérbôl hivatalosan mindössze hatmillió lej bevétele volt a hivatalnak, továbbá, hogy a park visszaállításáról a szervezôk gondoskodnak.

Az idénre tervezett 53,5 milliárd lejes beruházái költségeknek a 24,5 százalékát fizette ki a polgármesteri hivatal – hangzott el a hétfôi sajtótájékoztatón. Az okot a szóvivô abban jelölte meg, hogy ilyenkor, nyár folyamán, lecsökkennek a bevételek, az év végéig tervezett 328 milliárd lejbôl eddig 131 milliárdot fizettek be az állampolgárok, a különleges felhasználásra szánt jövedelmek pedig még ennél is lassabban jutnak el a kasszába. Ezzel magyarázható, hogy a folyamatban levô beruházások közül, teljes egészében csak a víkendtelepi vendégház költségeit egyenlítették, az öregek otthonára tervezett kétmilliárd lejbôl (amit a költségvetés kiegészítéskor 16 milliárdra emelnek) egymilliárdot, a Víkendtelepen folyó munkálatokra szánt 12-bôl, 8,7 milliárdot , a félautomata vasúti sorompók kivitelezésére a 2,7-bôl egymilliárdot, az aluljáróra a 13 milliárdból négyet, a hôközpontok korszerûsítésére szánt 11 milliárdból 2,7-et, a lakásépítésre megállapított tízmilliárdból 2,7-et, az útkarbantartásra és korszerûsítésre szánt 27 milliárdból 11-et egyenlítettek.

A szóvivô értékelése szerint a stratégia nem volt jó, mivel sok beruházás ugyanazon idôszakra sûrûsödött össze, de a következô hónapokban nagyobb lesz a bevétel, aminek következtében a kivitelezéseket illetôen is jobb lesz a helyzet.

Dorin Florea polgármester elképzelése szerint a polgármesteri hivatal tervezett átszervezése nyomán a hét igazgatóságból mindössze négy marad: a jogügyi, a mûszaki, a gazdasági, valamint a személyzeti és tájékoztatási igazgatóság. A négy igazgató alárendeltségében 23 hivatal- és 7 irodavezetô fog dolgozni, a polgármesternek pedig külön ellenôrzô testülete lesz. A hivatal jelenlegi 209 alkalmazottjából pedig 196-an maradnak – hangzott el a hétfôi sajtótájékoztatón.

A hidegvölgyi romák bevonásával jól indult a kóbor kutyák befogására tervezett akció. Péntek éjjel 28-at fogtak be és vittek el a kutyamenhelyre. Ha továbbra is ilyen eredményesek lesznek, a hivatal szerzôdést köt a romákkal erre a tevékenységre.

A hét végéig Marosvásárhely bejáratainál kiteszik az új háromnyelvû helységnévtáblákat – mondták a tegnapi sajtótájékoztatón. Ugyancsak ebben az idôszakban adják át az Egyesülés negyedbeli új parkot, amin már két hete dolgoznak, s bár a lakóbizottságok gondozására bízzák, várják a környezetvédôk közremûködését is a park megôrzésében

A Rovinari negyedben azonban a jelek szerint nem sok eredménye van a takarítási akciónak, a nagy erôfeszítéssel elszállított hulladék helyén újra gyûl a szemét. Hasonlóképpen a Poklos-pataknak a Dacia komplexum körüli szakaszán is már kétszer kellett kitakarítani a medret.

"2000-es reform" karaván

Közvetlenül elérni minden egyes adófizetôhöz, átláthatóvá tenni a pénzügyminisztérium munkáját, kialakítani a megfelelô kapcsolatokat a sajtóval: ez a célja az augusztus 20-a és szeptember 3-a között zajló "2000-es reform" elnevezésû információs karavánnak. Ennek során minisztériumi alkalmazottak és az általuk megbízott az összjövedelmi adózás ismertetési stratégiáját kidolgozó Media Consulta Kft. szakemberei 12 megyeközpontba látogatnak el. Mindenhol a város egy forgalmas pontján állítanak fel egy standot, amelynél az arrajárók és az érdeklôdôk választ kaphatnak az összjövedelmi adózással kapcsolatos kérdéseikre. A délelôtti közvetlen találkozásokat követôen minden városban, így Marosvásárhelyen is sajtótájékoztatóra került sor a pénzügyminisztérium helyi kirendeltségénél. Itt megtudhattuk, milyen módszereket alkalmaznak annak érdekében, hogy az új adózási rendszer mindenkinek a tudomására jusson, hogy majd jövô év március 1. és 31. között mindenki képes legyen kitölteni a megfelelô íveket, amikorra már az adófizetôknek tudniuk kell, melyek az adózás alá esô jövedelmeik stb. Ha nem is tolongtak a felállított asztalnál a Színház téren a délelôtti órákban számos arra járó átvehette az ott osztogatott szórólapokat és sokuk kielégítô választ kaphatott. Természetesen fôként a kiválasztott délelôtti idôszak miatt inkább nyugdíjasok fordultak a szakemberekhez kérdéseikkel, megtudva, adózandó-e nyugdíjuk, banki betéteik után járó kamataik, szobájuk kiadásából származó bevételeik stb.

A lakosság minél jobb informálása érdekében megfelelô mûszaki hátteret teremtettek a minisztériumon belül, beleértve a helyi kirendeltségeket is, sôt a kerületi adószedô hivatalokat is. Idôközben elkészült a pénzügyminisztérium honlapja (www.mfinante.ro), ugyanakkor közvetlen telefonok, illetve a székhelyeken szakemberek várják a kérdéssel hozzájuk fordulókat. Vidékre, a falvakba a minisztérium által megbízott szakember a polgármesteri hivatalokkal együttmûködve, annak székházában, heti rendszerességgel tart fogadóórát. A többségi magyar településekre Sorin Lazar, a megyei igazgatóság vezérigazgatója szerint igyekeznek magyarul is beszélô szakembereket küldeni.

A Népújság kérdésére válaszolva Razvan Poppa, a pénzügyminisztérium közönségszolgálati osztályának vezetôje elmondta:

– A teljes, 16 hónapig tartó kampány összesen 1 millió euróba kerül, ám ez csak elsô hallásra sok, hiszen elég, ha a televíziós reklámok árára gondolunk. Egyébként az információs kampányhoz a szükséges pénzt európai uniós, vissza nem térítendô hitelekbôl fedezzük.

Eddigi eredményeikre vonatkozóan – figyelembe véve a Data Media által a Media Consulta megrendelésére készített felméréseket – a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy januárban még a lakosság 30%-a nem hallott az összjövedelmi adózásról és mindössze 16%-uk tudta, melyek az adózandó jövedelmek. Az azóta eltelt idôszakban mintegy 4%-kal csökkent azok száma, akik nem is hallottak az összjövedelmi adózásról, míg a szükséges információkkal rendelkezôké szintén 4%-kal növekedett. Érdekes jelenség, hogy míg év elején az erdélyi, középkorú, felsôfokú végzettségû, városon lakó férfiak javították a megfelelô információkkal rendelkezôk százalékarányát, addig, e téren most a moldvai, hasonló férfiak járnak elöl.

Mindenesetre akad még tennivaló bôven és a szóban forgó, nem kis összeg megfelelô felhasználásáról jövô márciusban, reméljük, mindannyian meggyôzôdhetünk.

Évadkezdés elôtt

Noha a Nemzeti Színház új vezérigazgatója, Cristian Ioan jórészt semlegesítette az intézmény mindkét tagozatán egy idô óta fellépett személyi-nemzedéki ellentéteket, a viharfelhôk még mindig a színház fölött tornyosulnak: a két társulatnak nyomasztó gazdasági körülmények közt kell új évadot kezdenie. Hogy kiutalható anyagiak híján a nyár folyamán egy-egy jelentéktelenebb állagkarbantartáson kívül nagyobb szabású javításokat nem eszközölhetett, bár a Nemzeti épületére ugyancsak ráférne, az már nem is okoz csalódást a színház illetve a közönség számára, de amikor ott tart egy nemzeti színház, hogy – hírforrásunk szerint – plakátra meg szórólapokra is alig-alig futja – ha futja –, amikor az áram- és hôenergia-szolgáltatók felé irányuló tetemes adósságokon kívül a rendezôi honoráriumokat, különféle díjakat sem állt módjában kifizetni, amikor a bérek még mindig csak a megalázóan alacsony szinten vannak biztosítva, addig a színház helyzete enyhén szólva csakugyan elszomorító. A mûvelôdésügyi minisztérium a személyzeti fizetéseket decemberig még biztosítja, ám a produkciós munkákhoz egy fillért sem ad, évad elején úgy áll a nemzeti, hogy a két társulatnak év végéig 23 millió lejbôl kell gazdálkodnia, nem beszélve a felhalmozott adósságokról. Kárp György gazdasági igazgató és a színház vezetôsége reméli, hogy a költségvetés- kiegészítés során talán-talán majd csak javul valamelyest a helyzet, bár addig is világítani kell, a színházat fûteni úgyszintén, a költségek nônek, miközben a közönség új bemutatókra vár.

Az évad mindenesetre megkezdôdött, a Tompa Miklós Társulat színészei, mûszaki személyzete visszatért nyári szabadságáról, zajlanak a próbák – tájékoztatott Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár. Szeptember 30-án, esetleg október 1- jén (nincs még pontos idôpont) a magyar tagozat bemutatja Molnár Ferenc Liliom (egy csirkefogó élete és halála) címû darabját. Az elôadást a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgató- fôrendezôje, Babarczy László rendezi. Ez lesz a 2000–2001-es évad elsô bemutatója, de a bérleti elôadások között szerepel John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka, szatirikus komédiája Novák Eszter rendezésében, a bérleti elôadások mûsortervén van továbbá Madách Imre: Az ember tragédiája drámai költeménye, melyet Anca Bradu rendezne, és Örkény István: Tóték címû tragikomédiája, amelyet majd Kincses Elemér állít színpadra. Lesz természetesen darabfelújítás, kabaré, egy ifjúsági- és gyermekelôadás, valamint kistermi produkció. Fûzzük gyorsan hozzá: ha lesz pénz rá.

Említettük, hogy folyamatban vannak a Molnár-darab próbái, erre a Magyar Kulturális Alapprogramhoz benyújtott pályázat útján sikerült anyagi keretet teremteni, úgyszintén nagyrészt magyarországi támogatással kerülne színpadra Az ember tragédiája is, a többit majd meglátjuk idôvel… A színház a meglévô kellékek és díszletek újrahasznosításával takarékoskodik, ha csak teheti.

Lohinszky Loránd érdemes mûvész színészi pályafutásának ötvenéves jubileumára nagytermi produkció keretében ôsszel színre viszik A. R. Gurney egyik színpadi mûvét, természetesen az ünnepelt színész fellépésével, Mircea Cornisteanu rendezésében.

És végül egy újabb hír: a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége meghívására a Tompa Miklós Társulat szeptember 12 és 26 között a skandináv országban turnézik Sík Sándor: István király címû történelmi drámájával.

Egy gyermekkel több az utastérben

A helyi csángóbizottság kitartó szervezômunkájának köszönhetôen az elmúlt tíz év alatt 1038 moldovai csángó gyermek üdült Maros megyében. Az idei erdôcsinádi táborozást követôen nehéz volt a búcsú, gyermeknek, felnôttnek könnyes volt a szeme, amikor indulni kellett. A táborszervezôk csángó kendôt, a táborozók bokályt és tányért kaptak ajándékba a csinádi Szucsáki Alapítványtól.

Amint Czellecz Jenôtôl, a csángóbizottság képviselôjétôl megtudtuk, az idén Lészpedrôl nyaralt itt 25 gyerek Fazakas József kíséretében, Klézsérôl pedig 28-an vettek részt a táborozáson. Hazatéréskor a marosvásárhelyi Galaczán Erzsébet fotólaboratóriumi felszerelést, szakkönyveket és 21 szépirodalmi könyvet ajándékozott a Klézsén mûködô Szent-Klézse Alapítványnak, amely a helybeli csángó házat mûködteti.

Magukkal vitték dr. Monoki István fôorvos 292 tételbôl álló könyvtárát is, amelyet a Carit-San rendelôn keresztül ajándékozott a csángóknak, s amelyekkel a klézsei csángó ház polcai meg is teltek.

A kapcsolattartás, a szervezés kapcsán Czellecz Jenô úgy vélekedett, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy kéréseik ellenére, az RMDSZ keretében az eltelt tíz év alatt sem tudtak egy olyan központi szervet létrehozni, amely összehangolná a munkát, s amely elômozdíthatta volna, hogy minden csángó falunak legyen egy erdélyi testvértelepülése, hogy az felvállalja a gyermekek támogatását is. Ez azért lenne fontos, mert menteni kellene, ami még menthetô, és néhány éven belül már késô lehet.

– A csángóbizottság tevékenységét az elmúlt évek során a kitartó folyamatosság jellemezte, holott nemegyszer akadályokba ütköztek. Ha most Czellecz Jenô visszagondol a kezdetekre, mi volt a legnehezebb?

– Talán az indulás, hisz 1990-ben az ott élôk bizalmatlanságát kellett eloszlatni. Amikor harmadszorra mentünk vissza, csak akkor hívtak be, és ültettek le a házban. Szerencsére, most már hiába mondja az ellenkezôjét a pap, szívesen jönnek. Kezdetben a gyermekekkel mindig jött felnôtt, szülô is, most azt mondják, vigyék csak, mert tudjuk, hogy jó helyre jönnek. Sajnos ez a két hét nagyon kevés, bár mind Régenben és Maroskeresztúron, mind pedig Csinádon komoly programot állítottak össze. A gyermekek pedig szívesen vállalkoznak az útra, a gond csak az egyházzal van. Amíg a iasi-i katolikus püspökség nem változtatja meg az álláspontját a magyar csángósággal szemben, addig nehéz lesz tovább lépni, mert amit a pap mond, az törvény, és azokkal a papokkal, akik ma is az ördög nyelvének nevezik a magyart, nehéz szót érteni.

– Tíz év alatt akár bele is fáradhat az ember, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a csángóbizottság tagjai már nem fiatalok. Lesz-e folytatás?

– Örömünkre szolgál, hogy van három fiatal új tagunk is, és jövôre nagyon jók a kilátások, Régen,Maroskeresztúr, Marosszentgyörgy és Erdôcsinád mellett fogadó szándék mutatkozik Holtmaroson, Magyarón és Lukailencfalván is. Meg kell még jegyeznem, hogy igen kedvezô feltételek mellett áll rendelkezésünkre a bándi református egyház autóbusza, amelynek vezetôje is lelkes támogatója az ügynek.

– A csángó falvakat járva, változatos élményeket gyûjthet az ember. Emlékei közül melyiket említi a legszívesebben?

– Egyik alkalommal túl sok volt a gyerek, és kihirdettük, hogy azok, akik a korábbi évben voltak már táborozni, szálljanak le az autóbuszról. Menet közben vettük észre, hogy eggyel több gyerek van az utastérben. Mint kiderült, az egyik fiúcska az ülés alá bújva várta meg, hogy elinduljunk, annyira akart jönni.

És élmény az is, hogy Moldova közepén járva, Pusztinán, Lészpeden, Klézsén és a többi faluban is hallani lehet, hogy az emberek magyarul beszélnek.

Voltak, akik nem szerették. Voltak olyanok – nem is kevesen –, akiket ô nem szeretett. Voltak – igen-igen sokan –, akik tisztelték, szerették. Nem voltak túl sokan - a gyermekeken kívül –, akiket ô szeretett; valamivel többen lehettek, akiket kedvelt.

Úgy érzem, hogy ezen utóbbiak közé tartoztam.

Ha vásárhelyi emlékeimet rendezgetem néha, mindig találkozom vele. Most pedig, mikor Csidey Jóska bácsi végleg eltávozott, elmondom hát legszemélyesebb, róla szóló emlékeimet.

Lehet harminc éve már, egyszer beteg lévén, átszaladtunk néhányan a klinikától nem messze lévô lakására, beteglátogatóba. Mikor beléptünk az ajtón, azt mondja, piros kórházi moltonköpenyemre mutatva: "Ilyen színû köntöst viselt II. Lajos is, Mohácsnál". Nekem gyengém, neki pedig erôssége volt a történelem. Így hát sokszor talált közöttünk a szó.

Aztán elmesélte, hogy a szomszéd gyermekektôl teknôsbékákat vásárolt, de azokat szabadon is engedte, mire néhány nap múlva, ugyanazokat a teknôcöket hozták és kínálták eladásra, újból. Természetesen újból felvásárolta, de most jó messzire elvíve bocsátotta szabadon; nem is hozták többé vissza. Szegény gyermekek -mondotta – nem kapnak szüleiktôl zsebpénzt. Aztán sok szó esett a kutyájáról is úgy emlékszem puli lehetett.

Mindennapos vizitjein halkan beszélt, fejét mindig kissé oldalra billentve, jól oda kellett figyelni. De amit mondott, azon volt mit hallgatni. A vizit pedig azzal kezdôdött általában, hogy recens politikai események körül nagy kitérés következett a történelem, vagy a mûvészetek berkeiben, pl. így: éppen az írószövetség párt iránti hûségét bizonygató nyilatkozatának margójára kifejtette, hogy a nagy októberi forradalom a világ addigi legnagyobb epikai irodalmát lesüllyesztette oda, amit hát "szocialista-realista" jelzôvel láttak el.

Idônként azt is el-elmondotta, hol volt a baj. Egyszer ezt így fejtette ki nekem: "Tudja kérem, 1944 nyarán megjelentek itt-ott a kapukon ákom-bákom betûvel írva «it lakik egy bides sido». Aztán az 50-es években ez állt, most még több kapun «It lakik egy kulák». Látja kérem, az azonos helyesírási hibák azonos tettesekre utalnak. Ilyen egyszerû ez, kérem".

Ha pedig ma megkérdezhetném, bizonyára azt válaszolná,... látja kérem, ilyen egyszerû regulák mûködtetik ezt a világot.

Egy alkalommal ügyeletes voltam a klinikán, s úgy este 8 óra után, beküldött a poliklinikáról egy gyermeket, felvételre. Elkövettem – életem sem elsô, sem utolsó – azon szamárságát, hogy engedve az apa kívánságának (egy ezredes volt), nem vettem fel a gyermeket, hanem otthoni penicillin kezelésben állapodtunk meg. Másnap reggel pedig akarta tudni, hogy van a gyermek? Hányik-e még? Ki és miért nem vette fel – érdeklôdte Zs. nôvér. Magyarázkodtam, de borzalmas lelki nyomorba kevertem magam, amit láthatott a viziten is; s ekkor a vizit a köv. beszéddel kezdôdött: "Látja kérem, magának volt igaza, s nem nekem. Ha nem így lenne, akkor biztosan visszajöttek volna a gyermekkel. Tudja kérem, a medicinának két nagy ellensége van: a rutin és a hiúság."

Ugyancsak sok helyen megfordultam eddig, de senkit nem találtam aki hozzá hasonlóan, alázatosan mûvelte volna a medicinát. Nem szerette a sokat publikálókat; sem a közélet farizeusait, sem a politikai színpad statisztáit.

Egy nyári vasárnap d.u. egy külföldi, neve után számunkra sem ismeretlen személy kereste fel a klinikát, s szeretett volna véle beszélni, aki ügyeletes lévén, szokása szerint szobájában ült és olvasott. A külföldi vendég pedig megkérte az egyik, éppen útjába került nôvért, mondaná meg Csidey fóorvosnak, hogy XY keresi, és "…még azt is mondja meg, ha szükséges, tudok angolul, németül és oroszul is." A nôvér pedig fel is mondotta a rábízott szöveget, mire fel Jóska bácsi halkan visszakérdezte: "Ezt mondta?"; "Igen" – erôsítette meg a nôvér. "Hát akkor,...mondja meg, hogy nem talált meg, házon kívül vagyok valahol" – hangzott a válasz, halkan, mint mindig.

Mondják, hogy fanyar és csípôs szellemessége iróniába, vagy akár cinizmusba hajlott. Inkább talán nagy-nagy mûveltsége lehetôvé tette számára, hogy a zenei ellenpontozás módszerét alkalmazza a verbális kommunikációban. Így lesz láthatóvá az, ami igen sokszor szemérmes (el)hallgatás áldozatául szokott esni. Vagy csak úgy egyszerûen a szójáték kedvéért is.

Egyszer felesége kérte a telefonhoz; akkoriban a telefon a folyosón volt – miért is lett volna a fôorvos szobájában? –, így hát bekopogtam szobájába, s mondtam "...fôorvos úr kérem, kedves felesége kéreti a telefonhoz". Fekete szemüvegkeretje felett szúrós tekintetét reám irányítva mondotta, "…honnan tudja maga, hogy az… nekem kedves?" Nem tudom, vajon más mit mondott volna, valahogy azonban sikerült elmondanom: "hát... úgy gondolja az ember" – és siettem behúzni az ajtót magam után. Nyilvánvaló, hogy ez nem feleségének, hanem nekem szólt, engem zavarba hozandó. Sikerült is.

Addig-addig készülôdtem Jóska bácsit meglátogatni, mígnem...most már késô. De, ha (még) eljutok Vásárhelyre, s megyek az utcán, akkor fognak jönni velem szembe régi holtak, kik most bennem (is tovább) élnek, ahogyan azt a költô megírta.

Így fogok találkozni Jóska bácsival.

Dr. Szôcs Károly, Neustadt

Kánikulai délután. Az újságíró is végre befejezi az aznapi munkát a szerkesztôségben. Leballag a lépcsôn, s arra gondol, hogy a kerékpárral meg tudja oldani a még hátralevô egy-két elintézni valót, s szinte örvend, hogy a bringán még a hôséget is kellemesebb elviselni. Legnagyobb meglepetésére azonban a Dózsa György úti épülert bejáratánál az ablakrácshoz láncolt biciklinek csak hûlt helyét találja. Úgy érzi, káprázik a szeme, de aztán rá kell jönnie, hogy meglopták. A kerékpárt elkötötte valaki. Pedig nem volt divatos, könnyebben hajtható Moutain bike, amilyennel szíve szerint járna. Tudta, hogy nem érdemes olyant venni, mert hamar nyoma vész. Így egy már régen megkopott zöld Pegas biciklit használt, amin volt jó nagy csomagtartó, hogy ne kelljen annyit cipekedni a piacról, volt láncvédô, hogy esôs idôben is használni lehessen és jó minôségû dinamó, lámpa, kínai lakat.... Csak volt. Ahogy a téli hónapokban és kora tavasszal használt gépkocsijának volt vadonatúj pótkereke, emelôje és szerszámos doboza is. De már az sincs, mert két hónappal ezelôtt feltörték a csomagtartóját, és szépen kitakarították, majd sorra lefeszítették a dísztárcsákat is. Tették mindezt fényes nappal Marosvásárhely belvárosában, a több intézménynek is helyet adó épület körül, ahol szünet nélkül járnak ki s be az emberek.

Piti dolgok, mondhatná minderre az, akinek a kocsiját vitték el, vagy éppen a lakását csomagolták ki, de mégiscsak bosszantó, hogy lépten-nyomon meglopják az embert, és éppen azoktól az eszközeitôl fosztják meg, amelyekre a legnagyobb szüksége lenne. És teszik ezt abban a városban, ahol a rendôrök mellett, csendôrök és polgárôrök is felügyelik a rendet. Állítólag. Mert ezek után ne dumáljon nekem senki a közbiztonságról, és nem hatnak meg a kikozmetikázott rendôrségi jelentések sem. És tôlem most már építhetik a várost átszelô kerékpárutakat is. Átengedem a helyet azoknak, akiknek van pénzük két-három évente egy új kerékpárt venni, vagy sohasem kényszerülnek arra, hogy nyilvános helyen leparkoljanak a bringával.

És ha azt tanácsolná valaki, hogy jelentsem az esetet a rendôrségen,

megnyugtatom, hogy kerékpár-ügyben nem fogom megtenni. Mert négy évvel ezelôtt, amikor a fiam kerékpárját lopták el, csúfot ûztek belôlünk. Akkorban a rendôrségben bízó állampolgárként a biciklilopásról azonnal nyilatkozatot írtam. Bár ne tettem volna, mert azon kívül, hogy az üggyel megbízott nyomozó újabb nyilatkozatokat íratott, valamint többször kifejtette, hogy ilyen névvel miért nem megyünk Magyarországra, az állítólagos keresésnek nem lett semmi eredménye. Végül is arra akartak rávenni, hogy írjak alá újabb nyilatkozatot, miszerint lemondunk minden követelésrôl, mivel a kerékpárt egy állítólagos hajléktalan lopta el, és nincs kitôl behajtani a kárt, az ügyet pedig le kell zárni. Már ott tartottunk, hogy napirenden voltak a fenyegetések, majd az erôszakos nyomozó eltûnt az intézménybôl. Aki átvette az ügyet, legalább udvariasan beszélt, és teljesítettem a kérését. De ilyen hercehurcából többet nem kérek.

Hogy akkor mit tehetek még? Reménykedem. No nem abban, hogy megkerül a kerékpárom, hanem hogy az ôsztôl esetleg jobb lesz Marosvásárhelyen is a közszállítás.

Kezdôdik a tanítás

A tanügyi törvény értelmében szeptember 1- jén kezdôdik a tanév. A marosvásárhelyi 2-es Számu Általános Iskola igazgatója, Kádár Ildikó tájékoztatott a 2000-2001-es tanév szerkezetérôl, amely két félévbôl áll. Az elsô félév szeptember 1-tôl január 27-ig tart, s két szünidô szakítja meg az oktatást: október 28-tól november 5- ig tart az ôszi, december 21-tôl január 8-ig a téli vakáció. Január 27-tôl február 4-ig szünidô választja el a két félévet. A második oktatási félév február 5-tôl június 15-ig tart, közben két hét húsvéti vakációval. A június 16-án kezdôdô nyári vakáció szeptember 2-án ér véget. Az igazgatónô szerint az iskola tanerôi felkészültek a tanévkezdésre, sôt már az órarendet is összeállították. Úgy érzi, hogy a szünidô elég volt a pihenésre, és most teljes gôzzel foghatnak a munkához, az oktatáshoz. A diákoknak és szülôknek a korainak tûnô tanévkezdésrôl eltérô a véleményük. A mezôpaniti Molnár Anna három gyerek édesanyja, közülünk kettô iskolába jár. Szerinte a vakáció rövid volt, és a gyerekek még nincsenek felkészülve az iskolakezdésre. Ezenkívül gondot jelentenek a költségek is. Molnár Anna még nem tudta megvásárolni a tanfelszerelést, mivel túl sokba kerül. Véleménye szerint a többgyerekes szülôk számára segítséget jelentene, ha iskolakezdés elôtt kedvezményesen vásárolhatnák a tanfelszerelést. Persze az üzletekben az árakat csak emelkedni látja és nem csökkenni. A nagyobbik fia, Károly az idén végezte a VIII. osztályt és a IX-et Marosvásárhelyen folytatja. Neki megfelelô, hogy már kezdôdik az iskola, mert új környezett