|
LII. évfolyam 189. (14545) |
2000. augusztus 15., kedd |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
Felveszünk apróhirdetéseket e-mailen Magyarországi ügyfelektôl. A hirdetés díját (Ft.) Budapesten a CUSTOS-ZÖLD Könyvesboltban (Margit körút 7. szám) kell kifizetni – hétfôtôl péntekig 10-18 óra között. Az e-mailen elküldött szöveg végére kérjük feltüntetni a könyvesboltban kapott elismervény számát. Címünk: impress@netsoft.ro
Elhalálozás..............................20 Ft Évfordulók, jókívánságok.......30 Ft Lakáscsere..............................30 Ft Társkeresô..........................50 Ft
Részvétnyilvánítás................…&# 133;..25 Ft Adásvétel-bérbeadás...............35 Ft
Keretes hirdetés esetében + 30%
Minimálisan 10 szót számláznak.
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Befejezôdtek az Anyanyelvi Konferencia munkálatai
Az elnöki beszámolóval kezdôdött tegnap az Anyanyelvi Konferencia utolsó napjának programja.
Pomogáts Béla leszögezte, hogy a választott stratégia és az elvégzett munka folyamatos volt a hagyományok követése, az egyetemes magyar szolidaritás, továbbá a kisebbségben valamint a szórványhelyzetben levô magyarsággal való szolidaritás erôsítése terén. A vállalt feladat során nem volt könnyû úgy dolgozni, hogy egyetlen politikai párt érdekeinek se vessék alá a szervezetet – hangsúlyozta, majd kifejtette, hogy a továbbiakban is számítanak a magyar országgyûlés támogatására, s együtt kívánnak mûködni mind a Határon Túli Magyarok Hivatalával, mind pedig a Világszövetséggel.
Az elnöki beszámoló szerint a hagyományok követése mellett a konferencia munkájában az újabb kihívások hatására kényszerû módosulások álltak be, s emiatt az idei összejövetelt "schengeni helyzetre való válaszadás reményében és felelôsségében" szervezték meg.
A nemzet másik nagy kihívása a szórványmagyarság ügye, hisz ma minden hatodik magyar szórványban él. Az elszórványosodás megfékezése pedig hatalmas és átfogó munkát igényel, amelyaz állam, az egyházak, valamint a civil szervezetek komoly összefogásán alapulhat.
A délelôtti ülések napirendjén a számvizsgáló bizottság jelentése, a Konferencia nyilatkozatának elfogadása, majd az alapszabály módosítása szerepelt, s a délutáni órákban a 111 érvényes tagból 71 részvételével a tisztújítás is megtörtént.
A számvizsgáló bizottság jelentésének kapcsán hangzott el, hogy a növekvô országgyûlési támogatásnak, valamint a jó pénzgazdálkodásnak köszönhetôen a Konferenciának sikerül megvásárolnia és berendeznie új önálló székházát Budapest belvárosában, a Rákóczi úton.
A választás szüneteiben a szekcióelnökök számoltak be a Konferencia munkamûhelyeiben elhangzott tervekrôl, javaslatokról és ötletekrôl.
A 111 érvényes tagból jelen levô 71 résztvevô megszavazta a 45 tagú választmányt, valamint a vezetôséget is.
Az Anyanyelvi Konferencia, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöki tiszségét az elkövetkezô öt évben is Pomogáts Béla fogja betölteni. Az ügyvezetôi elnöki teendôkkel pedig továbbra is Komlós Attilát bízták meg. A társelnöki funkciókat a régiókat képviselô Nagy Károly, Fazekas Tibor (nyugati magyarság), Péntek János (Erdély), Gál Sándor (felvidék) fogja ellátni.
Terveirôl , elképzeléseirôl a tisztújítást követôen Pomogáts Béla "régi-új" elnök a Népújságnak a következôket nyilatkozta:
– Azt hiszem, folytatni kell mindazt, ami jó volt eddig, és meg kell újulni minden területen, ahol mulasztottunk vagy hibáztunk, vagy ahol ki kell egészíteni a tevékenységünket. Egyszer egy francia filozófus azt mondta: ahhoz, hogy minden a régi maradjon, nagyon sok mindent meg kell változtatni. Mi fönn akarjuk tartani eredeti identitásunkat és régi tradícióinkat, amelyek bennünket a magyarság kulturális és lelki egységének a szolgálata mellett köteleztek el, de hogy ezt eredményesen tehessük, valóban sok mindent meg kell újítani, tehát új programokat kell tervezni, meg kell szólítani az ifjúságot, új utakat kell találni a fiatalokhoz. A jövôben el kell jutni olyan régiókhoz is a nyugati világban, Amerikában például, ahol az elmúlt tíz évben anyagi okok miatt nem tudtunk jelen lenni. Nagyon sok feladat vár ránk, amellett, hogy szeretném folytatni az eddigi programjainkat is: a különféle konferenciákat és találkozókat, az ifjúsági táborokat és ifjúsági anyanyelvi akadémiákat Sárospatakon, az irodalmi, történelmi, társadalomtudományi, egyházi és egyéb összejöveteleket. Abban a reményben kezdem meg a következô, most már nem négy, hanem öt esztendôt, hogy az anyanyelvi konferencia vezetése mellett az egész magyar civil társadalom, és nemcsak Magyarország, hanem az egész Kárpát-medencei és nyugat-európai magyarság is segíteni fogja munkánkat, és azok a hivatalos támogatások sem maradnak el a kormányzat, illetve a magyar országgyûlés részérôl, amelyek elôsegítik azt, hogy eredményesek legyünk.
Mi, a magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Marosvásárhelyen, 2000. augusztus 10-14. között, államalapításunk 1000. évfordulóján megrendezett IX. Anyanyelvi Konferenciájának résztvevôi, örömünket fejezzük ki amiatt, hogy találkozónk a magyar kultúra egyik erdélyi központjában jöhetett létre.
1. kontinensünk népeinek jóléte, politikai- gazdasági-kulturális fejlôdésének esélyei egybeesnek az európai integrációs folyamat kibontakozásával és az Európai Unióban való kiteljesedésével;
2. az anyanyelvhasználat, az anyanyelvû oktatás és a nemzeti kultúra megélése minden nép alapvetô emberi joga, ezt a valamennyi európai ország által elfogadott és törvénybe iktatott nemzetközi dokumentumok is elôírják;
3. kontinensünk azon népei és társadalmai erôsítik igazán az integrációs folyamatot és lesznek hatékonyan az Európai Unió társadalmi alkotóelemei, amelyek tudatosan vállalják anyanyelvi és kulturális nemzeti önazonosságukat, mivel az integráció nem a különbözôségek elhalványulásának, hanem azok pozitív társadalmi hajtóerôvé váló folyamatainak összessége;
4. a Kárpát-medencei magyar nyelv és kultúra ápolása, nemzeti kisebbségekben való tudatos megélése is az összeurópai integráció egyik fontos alkotóeleme;
5. e megfontolások minden magyar embertôl, állami és civil intézménytôl gyakorlati tennivalókat kívánnak, az anyanyelvhasználat, az anyanyelvû oktatás és a kulturális élet széles területén.
Mindezek alapján valljuk, hogy
1. a magyar nyelv, kultúra egy és oszthatatlan, függetlenül attól, hogy a nemzet részeit politikai határok, vagy földrajzi távolságok választják el egymástól,
2. a magyar nemzetnek alapvetô joga, hogy ezt a természetes egységet ôrizze, fenntartsa, ápolja, fejlessze és erôsítse.
3. az európai integráció Magyarország, az egész magyarság és a régió érdeke.
Ezért parancsoló követelménynek tekintjük
1. olyan jogi, politikai és kulturális eszközrendszernek a létrehozását, amely a teljes magyar nemzet számára képes megszerezni az integráció értékeit és eredményeit,
2. a nagy hagyományú anyanyelvi mozgalomnak az egyetemes magyar szolidaritás és összefogás – minden pártpolitikától független, ugyanakkor minden felelôs kormányzati és egyéb területtel rendszeres konzultációra kész – mûhelyének, szellemi intézményének továbbfejlesztését,
3. e küldetés szolgálatában a fiatal nemzedékek hatékony megszólítását és mozgósítását.
Mi, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és annak IX. Anyanyelvi Konferenciája a magyarság jövôje érdekében vállalt, megnövekedett feladatokat jelentô szolgálatunkban várjuk minden jóakaratú ember közremûködését. Ugyanakkor elvárjuk, a magyar kormány, a magyarországi és annak határain túli magyar egyházak, magyar kulturális intézmények és szervezetek, a magyarországi és annak határain túli egész magyar civil társadalom támogatását is munkánkhoz.
Marosvásárhely, 2000. augusztus 14.
A budapesti állatkertben mutatványozó ifjú fóka szombaton megharapta gondozóját. Nem tudni, hogy a jutalmul kapott hal volt-e büdös, vagy a kis vízi ragadozónak a parancsokból lett elege? Netán a hôség miatt volt ingerlékenyebb? Én megértem a fóka dühét, akinek idegen környezetben, hazájától távol kell dolgoznia a betevô falatért. Úgy, mint azok a vendégmunkások, akik innen, a Nyárád- és Küküllô mentérôl átjárnak az anyaországba "trógerolni".
A tegnapi Népszabadságban olvasható, hogy az illegális munkavállalók száma, egyes becslések szerint, meghaladja a húszezret, míg az ellenôrök alig évi ezer esetrôl tudnak. Talán nem jó helyt keresik ôket, mert elég lenne a nemzetközi buszpályaudvaron szétnézniük. De nem akarok ötleteket adni a hatóságnak, hisz ezek a "feketézôk" hazahozzák a pénzt az itthon maradt családnak.
A polgári Magyarország olyan könnyítéseket tett az elmúlt hónapokban is, melyek nem az erdélyi magyarság szülôföldjén való megmaradását segítik, hanem az áttelepülést. Szélmalomharc lenne hadakozni azokkal, akik elmennek, hisz mindenkinek jogában van ott érvényesülni, ahol tud. Például a munka nélkül maradt szomszédom alig egy évre ment dolgozni, most pedig a családját viszi magával. De vannak más esetek is: ismerôsöm egyetemre mentette át gyerekeit. Olyan szakra, amelyen van magyar tagozat Kolozsváron is. Az "anyanyelvezni" városunkba gyûlt magyarság sok szépet elmondott, de ez nem segít az itthonmaradáson. Hiába a kiáltó szó, ha erôssebb a gazdasági kényszer. Talán egy mókás fóka segíthetne csak, aki észre térítené a megmaradásért könnyes szemmel, pátosszal agitálókat.
– Az 1985-ös Fráter-ünnepély idején, Fráter Béla halálának 50. évfordulóján tartott megemlékezés után nem gondoltam, hogy valaha még sor kerülhet majd egy szabadabb ünneplésre – mondja Csôsz Irma a szombati találkozón. A tágas mûvelôdési otthonban tût sem lehet leejteni, az ünnepeltek – a "félévszázados korúak" – az elsô sorokban, kitûzôvel, virágcsokrokkal; köröttük-mögöttük a család, a rokonok, hozzátartozók, a gyermekek s unokák.
A kortársi találkozót okos szervezési ötlettel kapcsolták össze az emlékezéssel: a falu egykori felvilágosult "új földesura", a dalszerzô Fráter Béla gróf születésének 130., halálának 65. évfordulóján újból összegyûlt Disznajó népe a sírnál. Csak egészen kivételes személyiségek sírját övezi ekkora tisztelet és szeretet, mint a Gödörhát egykori birtokosáét. – Most kezdjük jobban megbecsülni hagyatékát, felfedezni a dalt, a nótát, melyen nagyszüleink – a népdal mellett, azzal együtt – nôttek fel. Az öregek elmesélése nyomán megismertük Fráter Bélát, az embert, a dalszerzôt, a karmestert. Hallani véljük felcsendülni a cselló hangját, mely mindig a szívhez szólt. A cselló hangja hasonlít a legjobban az emberi hanghoz az összes hangszer közül. Ez volt Fráter Béla kedvenc hangszere. Csellójának hangja, melynek négy húrján annyi szerelmes dallam született itt, a Maros völgyében, már 65 éve elnémult. Ezekkel a dallamokkal vagyunk gazdagabbak, mint a szomszédos falvak. A mi örökségünk, és erre büszkék vagyunk. A dalok visszavarázsolják a régiek világát, s mi ma is idôszerûvé tesszük ôket, remélve, hogy az utánunk jövô nemzedékek is megôrzik a gazdag örökséget, megbecsülik a múltat, melyre jövôt lehet építeni.
Itt a népes Fráter-rokonság, Hajós Gergely úr és kedves neje, Gizella asszony, azaz dr. Hajósné Földi Gizella, Budapestrôl. Négy lányuk házasságából tizenegy unoka született, nincsenek itt mind, de a lányaik meg a vôk igen. Itt van a hatásosabbiknak mondott dalszerzô, Fráter Lóránd egyenes ági leszármazottja, a szintén ifjú Zoltán. Itt van Hajós Eszter fogorvos Münchenbôl, nôvérének, Edinának két magas lányával. Eszter asszony ajándékot is hozott az óvodának: jókora felfújható fürdômedencét. Ezt Nagy Géza, a Csôsz Irma öccse még aznap fel is szerelte, vizet is engedett belé.
A Fráter-rokonság megilletôdötten vesz részt az ünneplésen. Csôsz Irma hangja is reszket. – Nem hagytuk elkallódni ezt a dalkincset, megtanultuk az öregektôl, s népdalainkkal együtt énekeljük, megtanítottuk a fiataloknak is, sôt a legkisebbek is éneklik; s ha felcsendül egy-egy dal, a szívünk egy ütemre ver.
Fráter Béla az öccsének, Lórándnak a dalait is megtanította a disznajóiaknak: Ott, ahol a Maros vize messze földön kanyarog, Itt születtem én e házban régen (Ôszirózsa – Madaras Gábor egyik legtöbbet énekelt száma), Tele van a város akácfavirággal; ezek éppoly ismerôsek Disznajón, mint Fráter Béla dalai, a Megáradt a Maros, Szomorú a nyárfaerdô, Megpróbálok egyszer rendes ember lenni, A fonóban szól a nóta címû szerzemények.
– Fráter Béla vállalta a kisebbségi sorsot a Nagy Romlás után, itt maradt édesanyjától örökölt birtokán, ebben a huzatos, égzengésekkel teli, de mégis gyönyörû édes Erdélyünkben. Tiszteljük emlékét! – zárja emlékezését Irma "óvó néni". Az ötvenesek nem sokkal korábban az új temetôben koszorúztak. A sorból kidôlt kortársakra emlékeztek. Minden évben koszorút kap a falu tanítója, aki nélkül nem örökítôdött volna át sem a népdal, sem a Fráter testvérek dalos öröksége a falura: Csôsz Ferenc tanító, aki zenekart szervezett és párjával évente színdarabot, népi daljátékot tanított, aki vendégszereplésekre, kirándulásokra vitte a falut. Munkásságának csúcsa Kodály Háry János címû daljátékának népi változata – ennek színrevitele és bemutatása annak idején, 1982-ben, a megye számos színpadán: valóságos haditett volt, egyedülálló vállalkozása egy vidéki magyar pedagógusnak a Kárpát- medencében.
Körülálljuk Fráter Béla sírhelyét, és hallgatjuk az éneket. A református dalárdát Panga Enikô vezényli, az énekesek között ott van az új lelkész, Pál Botond és a tiszteletes asszony is. A tiszteletes úr mondja késôbb a mûvelôdési házban: adja Isten, hogy a mindenkoriak olyan fiatalosak lehessenek, mint a maiak most. És a maiak, mint itt, most, a fiatalok...
Énekel Bíró Falat Anna néni, énekelnek az egykori "hárysok", Csôsz Ferenc dalosai: Fazekas Mariska, Zsigmond Dénes, Zsigmond Karda Dezsô. Énekel a vadonatúj hangú kis Bíró Bea. Hegedûn kísér Bíró László; harmonikán Molnár Sándor, akinek ujjait Csôsz tanító bácsi illesztette egykor a billentyûkre, a Dés melletti Szentmargittán hirdeti papként az Úr igéjét; kiszolgált öreg hangszerén, hordozható cimbalmán komótosan billegeti a verôpálcákat a prímás nélkül maradt, elárvult vécsi muzsikus, Sályi János.
Egy egész falu énekel itt, a sírnál.
Földig rombolhatták a Gödörhátat, porig az udvarházat, széthordhattak az utolsó tégláig mindent, amit Fráter Béla gróf épített – mondja Molnár Sándor lelkészi emlékezésében –, egy valamit nem vehettek el ettôl a néptôl, ami éppen úgy megilleti, mint anyagi jussa ezen a tájon; megmaradtak, mert megôrizték, énekelték ôket: a dalok, megmaradt és öröklôdik az a sajátos dalkultúra, amit nem tud kiszorítani (egyelôre) a mégoly divatos gépzene sok- sok decibelje sem.
A lakodalmiasan díszített kultúrteremben szavalnak a gyermekek, mûsorral kedveskednek a jubiláló nagyszülôknek: az óvodások, az iskolások, a felnôtt énekkar. Elhangzik Beethoven Örömódája németül, románul, magyarul. A modern hangzatok sem hiányoznak, részleteket énekelnek a fiatalok a Cantus Hungaricus címû mûsorukból, mellyel az anyaországot is megjárták. A dallam, a szöveg ismerôs a Honfoglalás címû filmbôl. Panga Enikô és Szabó Gyula szólója összeolvad, hozzájuk társul Vita Imola és Demeter Attila hangja.
Késôbb Csôsz Irma nem gyôzi hordani lakásáról a faluról meg a Rhédeyekrôl és a Fráterekrôl kiadott két könyvének újabb és újabb példányait. Az "ötvenesek" az udvarra seregelnek, a személygépkocsi tetején takaróruha, díszes abrosz, rajta pálinka és kalács. Ez a szokásos "kínálás", megvendégelik azokat, akik az ô tiszteletükre ma összegyûltek. Egyetlen hatalmas, összetartó családnak látom ôket, illetve hagyom a szelídebbik felemet, hogy higgyen ebben a csodában: íme, össze tud tartani a magyar.
Pedig most az egyszer aztán nincs semmiféle baj.
Megértem Csôsz Irma egyik mondatának mögöttes jelentését is. – Az 1950-ben született disznajóiak közül senki sem cserélt hazát.
És szívet sem.
Tegnap szerkesztôségünkben járt Kádár Eszter Katalin, nyárádmagyarósi asszony, akit – elmondása szerint – szeme láttára hagytak csomag nélkül augusztus 10-én délután fél háromkor a távolsági buszjáratok jeddi úti megállójában. Történt, hogy a fent nevezett buszra váró utas a csomagjától ellépett, de elegendô volt egy pillanat is arra, hogy csomagját övéivel együtt egy Nyárádszereda felôl alkalmizó, kb. 30-35 év közötti barna arcú asszony "fülön fogja", s bevágja magát egy lestoppolt fehér személygépkocsiba. Pórult járt panaszosunk meglepetésében pedig bottal üthette a tolvaj asszony nyomát. A "sokat fogó" egyébként 10 kilónyi vinetát szállított, mindezt azért mondjuk, ha a személygépkocsisnak esetleg eszébe jutna, hová- meddig vitte felvett utasát, hiszen Kádár Eszter Katalin dolgát könnyítené: egyrészt, mert úgy véli panaszosunk, hogy bármikor felismerné kifosztóját, másrészt pénze mellett személyazonossági igazolványa, piacon használatos termelési lapja is odalett. Kifosztott panaszosunk feljelentést tett a rendôrségen is. Kádár Eszter Katalin azért is szólt be szerkesztôségünkbe, hogy esete legyen tanulság az utasoknak. Egyetértünk.
A millenniumi rendezvénysorozatok keretében vasárnap délután a református istentiszteletet követôen a marosfelfalusi Árpád-kori templom romjainál kopjafát helyezett el a falu magyar ajkú lakossága. Az emléket azoknak állították, akik II. Rákóczi György idejében 1658-ban a tatárok elôl a templomban menekültek és akiket lemészárolt a garázdálkodó sereg. A legenda szerint a templomkertben temették el az áldozatokat. A kopjafát Vajda Domokos helybéli lelkész faragta. A megemlékezésen jelen voltak a dunántúli testvértelepülés, Kajdacs képviselôi is, akiknek a nevében Szalkay Lajos lelkipásztor beszélt. A kopjafánál még felszólalt Dénes József felfalui történelemtanár, aki a történelmi eseményrôl szólt. A polgármesteri hivatal részérôl Simon István alpolgármester volt jelen az ünnepségen. Szászrégenben tanuló líceumi diákok bemutatták a Pásztor Magda tanárnô által elôkészített, alkalomhoz illô mûsorukat. Végül az RMDSZ és a Református Dalkör nevében megkoszorúzták a kopjafát.
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal heti sajtótájékoztatóját a rá jellemzô kategórikus stílusban kezdte Dorin Florea polgármester. Elismételte: céljuk minden héten tájékoztatni a sajtót arról, amit megvalósítottak és amit a közeljövôben tesznek. A hivatal napirendjén ezúttal leginkább a cigányok és a környezet- illetve városrendezés szerepeltek.
A polgármester elmondta, sikerült rendbetenni a Rovinari negyedben a közvilágítást és a megtisztított területet nemsokára füvesítik, utána pedig a környezetvédelmi szervezetek gondozására bízzák. A törvénytelen lakásfoglalókat hamarosan kilakoltatják. A polgármester meg szeretné vásárolni a Carne Mures Rt. használatlan istállóit, ezeket átalakítanák ideiglenes szállássá, vagy szoba-konyhás barakklakások építésére gondolt, ahova áthelyezik a nagyrészt cigány családokat, ameddig rendbe teszik az érintett tömbházakat. Miután a munkálatokat elvégeztek, kivizsgálják, kinek van bérleti szerzôdése, azok visszaköltöznek, a többiek maradhatnak az ideiglenes lakásokban.
Ennél ambíciósabb terv a Hidegvölgy rendezése. Nemsokára felparcellázzák a telep területét és elkészítik a telekkönyveket. A putrikat lebontják és helyükbe más, bontásból származó építôanyagból, és/vagy a külföldi segélyekbôl szintén szoba-konyhás lakásokat építenek a romáknak. Ugyanakkor egy kis mûhelyt is létesítenek, ahol cigány alkalmazottak a város számára különbözô fém- és famegmunkálást végeznének. Augusztus 20-25-e között használatba helyeznek egy második ivókutat is. A polgármester felkérte a hidegvölgyi cigányok vezetôjét, hogy leltározza fel mindazokat a gondokat, amelyekkel küzdenek a telep lakói, hogy közösen találjanak mindegyikre megoldást.
Hasonló magabiztossággal esett szó más területrendezési munkálatokról is. Átrendezik a Somostetôt is. Új parkolóhelyeket létesítenek és ha kell, fákat is kivágnak majd e kedvelt hely kulturális-szórakoztató teleppé való átalakítása érdekében. Hasonló céllal renoválják a fôtéri Nyári színházat is. Ezt Dorin Florea úgy szeretné megvalósítani, hogy a helyiséget díjmentesen bérbeadnák valamelyik vállalkozónak, aki ennek ellenében vállalná a szabadtéri színpad gondozását. A padokat az Imatex Rt. javítaná meg a polgármesteri hivatallal szemben 1,5 milliárd lejes adóssága törlesztéseként. A fôtér arculata is meg fog változni. Nemcsak a homlokzatokat újítják fel, kockaköveket helyeznek el. A környezetvédôk kérésének eleget téve, lesz kerékpársáv is. Felszámolják a központi park felôli járdát, majd a házak melletti járdát toldják meg 75 centiméteres kerékpársávval. A villanyoszlopok közé pedig zöldövezetet ültetnek. A polgármester azt igérte, hogy legkésôbb 2002-ig a város négy sarkából külön kerékpársávon lehet majd megközelíteni a fôteret.
Ezenkívül elkészült 50 típusgarázs, amelyeket majd olyan helyre helyeznek ki, ahol illegális építményeket romboltak le. Ugyanakkor megkérik a lakótársulásokat is, nyújtsák be igényeiket, hova szükséges még a hivatal által felajánlott garázs.
A nemrég bevezetett parkolási rendszerrôl a polgármester elmondta: lehet, hogy a rendszer jó, beválhat, de mivel nem ismertették vele a részleteket, kételyei vannak bizonyos dolgokkal szemben. A cég 10.000 dolláros beruházásról beszél, holott csak kihelyeztek néhány jelzôtáblát. Arról tájékoztatták a polgármestert, hogy 45.000 dollárért kellett kiváltani a mûködtetési engedélyt, de ezt még senki sem látta. A polgármesteri hivatallal kötött együttmûködési szerzôdés is elônytelen, hiszen mindössze 30 százalékos nyereségrészesedést szögez le 8 évre. Nem vették figyelembe a lakosok igényeit, kéréseit sem. Nagyon soknak lebontották a garázsát, azok most az utcán tartják a jármûveket, ezért hátrányosan megkülönböztetett helyzetbe kerültek, és mi történik a nyugdíjasokkal és azokkal, akik a fôtéren dolgoznak? A polgármester ez ügyben szeptember 15-ig közvélemény-kutatást végez, tehát, akinek valami megjegyzése van a parkolási rendszerrôl, az véleményét írásban eljuttathatja a hivatalba. Ez alapján a polgármesternek szándékában áll újratárgyalni a mûködtetô Tracia Trade-del a szerzôdést, s ha kell, ezért a tanácsosok beleegyezését is kiharcolja.
A Népújság kérdése a Cuza Voda utca 22. szám alól kilakoltatott Kopacz család sorsáról, Csegzi Sándor alpolgármesterre és a helységnévtáblákra vonatkozott. Íme a válaszok lényege:
A Kopacz családot két hónapig elhelyezték az éjjeli menedékhelyre, ahol nappal is lakhatnak és ételt is kapnak. A hivatal keres számukra megfelelô lakást, de ha nem találnak, akkor megbeszéli valamelyik szászok által lakott vidéki település polgármesterével, hogy oda költöztessék ki a Kopacz családot és a hozzájuk hasonló törvénytelen lakásfoglalókat.
Csegzi Sándor alpolgármesterrôl az a véleménye, hogy elég lett volna egy alpolgármester, de ha a tanácsosok így akarták, elfogadja. A volt helyi tanácsosról az a véleménye, hogy fiatal, rugalmas munkatársa lesz. Tôle is azt kérte, minél kevesebb politikát és több munkát fejtsen ki a hivatal keretében.
A helységnévtáblákkal kapcsolatosan eddig pozitív jelzéseket kapott. Voltak eltérô vélemények is, de ezek csak kisebb módosításokra vonatkoztak. A polgármester megígérte, a héten kihelyezik ezeket a város bejárataihoz, de errôl elôzôleg értesítik majd a sajtót.
Hangzott el tegnap a megyei tanács heti sajtótájékoztatóján. Több vidéki polgármester jelezte, hogy hivatalának nincs pénzalapja a fizetések, számlák törlesztésére, a tanévkezdés elôtti, egyéb betervezett munkálatok elvégzésére, kifizetésére. A kellemetlen helyzet többek között amiatt alakult ki, mert 77 községi polgármesteri hivatal, a költségvetés kiszámításakor hatmilliárd lejjel több bevételre számított az összjövedelmi adóból – mondta tegnap Rodica Bârsan, a sajtóiroda képviselôje. Arról is beszámolt, hogy elôreláthatóan az elkövetkezô hetekben, a költségvetés kiigazításáig, még több községi polgármester fog támogatást kérni. Kéréseiket fontossági sorrendbe helyezik, s a kiigazítás után megpróbálják teljesíteni. Azt is megtudhattuk, hogy a városok jobb anyagi helyzetben vannak, hiszen közel 60 milliárd lejjel több bevételük volt az összjövedelmi adóból, mint amennyire számítottak.
A megyei tanács szakemberei jelenleg dolgozzák ki, a tanácsosoktól kapott javaslatokat is figyelembe véve, a tanács szervezési és mûkôdési szabályzatát, amit a leközelebbi tanácsülésen fogadnak el. Szintén akkor szavaznak a megyei tanács személyzeti felépítésérôl, s az esetleges módosításokról is. Augusztus 10-én a szakemberek a megyei utak állapotának és a közlekedô gépkocsik súlyának és típusának felmérése érdekében gépkocsiszámlálást tartottak a megyeszékhely fô utcáin. Az idén többször végzett hasonló számlálás eredményeit, az elmúlt hetivel közösen, csak év végén teszik közzé. A múlt héten a megyei tanács vezetôsége találkozott a fennhatósága alá tartozó Út és Hídügyigazgatóság vezetôivel, akik jelenlegi tevékenységükrôl és jövôbeli feladataikról számoltak be. A repülôtér igazgatója, Runcan Petru Stefan beszámolója alapján a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az igazgató új, körülbelül 20 személyt szállító gépeket szeretne indítani Olaszországba, Németországba és Budapestre, s ezért felvette az érdekelt légitársaságokkal a kapcsolatot, közremûködést kezdeményezve. A megyei tanács vezetôségét több küldöttség is felkereste, kiemelhetô az olaszországi Trentinából jövô alapítvány képviselôinek látogatása. Az alapítvány képviselôi egy központot szeretnének létesíteni Marosvásárhelyen – az ország több nagyvárosában már mûkôdik hasonló, általuk mûködtetett központ – ahol a HIV vírussal fertôzött gyerekeket kezelnék, velük foglalkoznának.
V. alkalommal tartották meg a Széplakok találkozóját, ezúttal Dedrádszéplakon. A Bátos községhez tartozó településre már szombaton megjöttek a Bihar megyei Berettyószéplakiak, míg a szintén Maros megyei küküllôszéplakiak csupán a találkozó napján, vasárnap a 11 órás közös istentiszteletre érkeztek. A templomba belépôket a helyi gyülekezet fiataljai dallal fogadták, énekelve: Ez az a nap, amit az Úr szerzett, örvendjünk, vigadjunk, e napon. Az ünnepi istentisztelet keretében Csepán Levente, küküllôszéplaki lelkipásztor hirdette az igét, majd a helyi lelkipásztor, Rátoni Csaba köszöntötte az egybegyûlteket, kiemelve: az ezredforduló alkalmat ad a visszatekintésre, a múlt megvizsgálására. Ám ennél is fontosabb, hogy így egybegyûlve lehetôségünk van hittel és bizalommal elôre tekinteni, terveket szôni. A Széplakok találkozója is bizonyítja: lehet közösen épülni, egymástól kitartást, jót tanulni. Az is nagy öröme a helyi gyülekezetnek, hogy a találkozók "eredményeképp" egy fiatalasszony és egy özvegyasszony jött Berettyószéplakról Dedrádszéplakra férjhez, ami többek között a 186 lelkes gyülekezet gyarapodását jelenti.
A lelkipásztor köszöntôjét a dedrádszéplaki gyülekezet rövid, színes mûsora követte. Majd Csepán Levente fiatal Küküllôszéplaki lelkipásztor osztotta meg gondolatait az egybegyûltekkel.Felszólalását a küküllôszéplaki gyülekezet megható mûsora követte. Uszkai Huba, a köszöntések sorában következô berettyószéplaki lelkész kiemelte: az egybegyûlteket nem csak a közös településnév, hanem Isten neve, és a benne vetett hit is összeköti. A berettyószéplakiak ünnepi összeállításukat az öt évvel ezelôtti elsô találkozón elszavalt Reményik Sándor Örök tûz címû versével kezdték: egy lángot adok, ápold, s add tovább, s gondozd híven... A jelenlevôket Székely József, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is köszöntötte. A templomban tartott ünnepi találkozó ajándékozással zárult. A lelkészek az immár klasszikussá vált fogyó cikkel: vázával ajándékozták meg egymást, igaz a berettyószéplakiak egy helyi asszony által készített, a Bihar megyei templomot ábrázoló fali tányért, valamint a templomról és az épülô lelkészi lakásról készült képeslapot is átadtak társaiknak.
Az istentisztelet után a helyiek által készített ízletes ebéd és mulatság következett. A helyi kultúrotthonban Csepán Levente küküllôszéplaki lelkipásztor örömmel jelentette be, hogy 2001 augusztus második vasárnapján Küküllôszéplak ad helyet a Széplakok Találkozójának.
A szép holtmarosi vigadalom már szombat este megkezdôdött, autószámra érkeztek a táncosok, vendégek, kíváncsi turisták Magyarországról, szerte Erdélybôl, nyugati videokamerás érdeklôdô is viszen élményt majd, így aztán az esti Maros- parton tábortûz körül hajnalba nyúló népdalestet rendeztek, mintegy a vasárnapi V. Nemzetközi Gyöngykoszorú bevezetôjeként. Azt mondták, az Isten széke alatti völgyben aligha hallottak annyi, a felejtés mezsgyéjérôl visszahozott népdalt, rendkívüli értéket jelentô "kincseszsákot", hiszen elsôsorban zenei anyanyelvünket hivatott gazdagítani, hovatovább ápolni egy-egy ilyen nagyobb szabású rendezvény.
Vasárnap délelôtt felvonultak a népviseletbe öltözött, összesereglett "pompás magyarok", mert ekképp szólott róluk több magyarországi vendég, akik elôször járnak a Maros felsô szakaszának vidékén, s mondták azt is: ilyet csak Móricz Zsigmond látott Kalotaszegen egykoron. Elsôsorban ez mind Papp György helybéli kultúrigazgató érdeme, hiszen öt éve "felfésüli" azokat a vidékeket, lelevelezi, meghívót küld, jöjjenek csak az együttesek Holtmarosra. Jöttek szép számmal, a szép fekvésû Berekbe, ahol a rendezvényt nagyban támogató Bartha József helybéli református lelkipásztor tanulságos prédikációval szabadtéri istentiszteletet tartott. Ezután már késô estig, legalábbis a "csorda érkeztéig" Moldován H. István és zenekara vette át a hangot, és természetesen Veress Kálmán, a Gyöngykoszorú- találkozó szellemes mûsorvezetôje, de mielôtt megkezdôdött volna a színes forgatag, a táncosokat Papp György kultúrigazgató, Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és az EMKE Maros megyei elnöke, Szabó György Pál köszöntötte: "Itt vagyunk ismét, ahol történelmünk, kultúránk, közösségünk megannyi nagy szellemisége tekint le ránk – késôi, de bizakodó és élni akaró utódokra – ezekrôl, a minket itt körülölelô bércekrôl. A vécsi kastélyból és kastélykertbôl, Kemény János, a kormányzó fejedelem, Kemény János az író, az immáron örökre hazatért Wass Albert és Erdély megannyi más nagy szellemóriása. De itt járnak valahol éppen ma, ezeken a tájakon, a napokban a Székelyföld fôvárosában ülésezô IX. Anyanyelvi Konferencia résztvevôi is, akiket mi szeretettel és ragaszkodással köszöntünk innen, ahol a mi drága magyar anyanyelvünknek olyan hajtásait mutatjuk fel, mint amilyen a magyar néptánc, népdal és népzene, s amelyek maguk is részei népünk és nemzetünk érzésvilága kifejezési formáinak" – hangsúlyozta a megyei EMKE-elnök.
Tudni kell azt, hogy ez a Gyöngykoszorú-találkozó nem verseny, nem fesztivál és nem valamilyen régészeti, tudományoskodó vagy nosztalgiamûsor. Éppen ezért nem szándékunk, nem is áll módunkban az összesereglett falvak, kisrégiók néptáncait ilyen vagy olyan színvonalbeli kategóriába sorolni, jó az, hogy ott volt, aki csak tehette, miként mondani szokás, minden együttes, hagyományôrzô csoport messzemenôen kitett magáért. Eljött Holtmarosra Szobról a Danubius Táncegyüttes, eljöttek a bakonyszombathelyiek, és így sorban ott voltak Balla Antal jobbágytelki táncosai, a kibédiek, mezôbándiak, mezôpanitiak, marosszentkirályiak, vajdaszentiványiak, sárpatakiak, gernyeszegiek, erdôcsinádiak, üvegcsûriek, magyaróiak, a marosvásárhelyiek (Aven Amentza Romale), a balánbányaiak Ördögborda együttese, ott volt a Boróka, a Napsugár, a nyárádszeredai Bekecs Együttes (Veress Kálmán koreográfiájával), és természetesen felléptek a holtmarosi táncosok is, mondom, végére foszladozni kezdett Moldován H. István húrja is. Hogy a tavalyi holtmarosi Gyöngykoszorún részt vett távoli érmihályfalviak nem jöttek el, talán érthetô is, de noha meghívót kaptak, s komoly folklórértéket képviselnek, nem éltek az idei millenniumi lehetôséggel például a közeli disznajóiak. Kár.
Azt is el kell mondanunk itt, hogy e jócskán költséges rendezvény önerôbôl történik. Összefogtak a helyi vállalkozók, az EMKE, a helyi református egyház,és aki csak tehette, de illesse köszönet fôként a cegei Wass Alapítványt, személyesen dr.gr Wass Endrét,hiszen minden ilyenszerû rendezvényt nagyvonalúan támogat. Miként mondtuk, akárcsak az elôbbiek, a holtmarosi millenniumi Gyöngykoszorú népszerûsége, sikere és pompája elsôsorban Papp Györgynek köszönhetô.
A hagyományôrzôk mûsora után beállt a táncház, muzsikált a Farduló együttes. Tábortûz gyúlt, kis tûzijáték, majd reggelig állt a bál a Berek pázsitján.
Szabó György Pál elmondása szerint az ezután következô találkozók stílusvidékeken lesznek: Sóvidéken, Bándon, Vámosgálfalván, Nyárádszeredában, hogy végül a nagy évzáró Gyöngykoszorút Marosvásárhelyen tartsák, karácsony táján. Mindez a közösségünk kultúrájának megôrzése érdekében történik.
A Vízmellék a Balavásár–Kend vonalnál kezdôdik, és valahol Balázsfalva táján végzôdik, ahol– Kányádi Sándor gyönyörû versét parafrazálva – a két Küküllô egymást kézenfogva táncolja magát bele a Marosba. Nagykend erôs magyar közössége ezelôtt hat évvel létesített kapcsolatot a Dicsôszentmárton alatt, Balázsfalva felett, Bethlenszentmiklós mellett fekvô Magyarbénye megcsappant magyarjaival; akik ma már úgyszólván elvesznek a régi nagy templomban, ha éppen otthon tartózkodik a lelkészük és istentiszteletet is tart. (Két éve jártam ott, feleségem révén rokonaink vannak ott, lakodalomban voltunk. A nagy murin a vendégek kétharmada bizony nem magyarul beszélt, a fennmaradó egyharmad pedig csak törte anyanyelvét, mihelyt módja nyílt rá, gyorsan s megkönnyebbülten váltott át a románra. A magyar fiú román lányt vett feleségül. A magyar örömszülôk azért füstölögtek, mert lelkészük éppen szabadságra ment, és nem volt, aki az ô hitük szerint is összeadja a fiatalokat. Egy hét múlva rendezték aztán a másik esküvôt, a másik falu ortodox templomában, s ültek hozzá újabb nászt is.)
Hát ez van a szórványban. A kapcsolat akkor is jó, ha látványos eredmények nem azonnal mutatkoznak. A szórvány olyan, mint az árva gyermek. Ha szülôt, nagyobb testvért láthat valakiben, visszanyeri önbizalmát. Mert a szórványosodás, a lelki zuhanás ezzel kezdôdik; aztán elmaradnak az ünnepek, elmaradnak a szokások, elfelejtôdik a viselet; és végül nem tudnak már imádkozni sem magyarul.
És akkor bekapja ôket valamelyik szekta. Mint az idôs rokont, akit éppen ezért nem szívesen látott a fia, de a rokonság sem – unokája menyegzôjén. Elvittük oda kocsival, azt gondolva: örülnek majd a félig vak családfônek. Csakhamar kiderült, hogy nem. Sôt, kiközösítik. Ott ült árván, egy pohár pálinkába kapaszkodva, aztán kapott valami ételt, végül elvezették.
A kétszázvalahány lelkes bényei magyar közösséget felkarolja a nagykendi. A példák sorolhatók, bár nincs belôlük túl sok. Remélem azonban: ragadós. Hogy öntudatos és cselekvôkész lelkészek ösztönzésére s irányításával mind több hazai közösség testvériesül. És ha baj ér, ha bántanak, legyen, akihez fordulni oltalomért. Zsuzsika néniék négyen jöttek el vasárnap Nagykendre, a falunapra. Zsuzsika néni hazaviszi Bényére azt a csokor kardvirágot és azt a címert, amely Nagykendet jelképezi. Hazaviszi és megosztja élményét falusfeleivel. Az élmény az, hogy milyen sokan vagyunk, és hogy milyen erôsek vagyunk. Az élmény a biztonság tudata. Az élményben ott a reménykedés is, hogy magyarul tanulhatnak a szórvány gyermekei, ha módjuk nyílik huzamosabb idôre ellátogatni a "nagyokhoz". Ha látják, hogy nem a falutáblánál ér véget a világ.
Erdély belsô területein is sunyin és alattomosan folytatódik a kis létszámú magyar közösségek elcsángósodása. Most, hogy az anyanyelvi konferencia kapcsán ránk irányul a figyelem, nem ártana ezekre a testvéreinkre figyelni, felkeresni, felvállalni, felpártolni ôket, találkozni velük, segíteni rajtuk, mind anyagi, mind szellemi vonatkozásban.
A tizenkettedik órában.
Nyakig úszunk a ránk zúdúló aratás süppedô polyvás "szerencsétlenségében". Mert arról lenne szó, hogy le kéne aratni az aszályt, be kéne hordani a szárazságot a hombárba, szóval elô kéne teremteni a holnapi betévôt, azt a kevés üszkös gabonát, az ezerféle ágra repedezett kérges föld hátáról; kenyérgabonát kéne ôrölni; enni kéne a télen.
Az ôsszel az eke szarva mélyítette a barázdákat amúgy is kérges tenyerén. Traktorista után szaladgált, már szinte könyörgésre fogva a szót, hogy legyél szíves, Te Pista, hiszen nem ingyen kérem...
János tudja jól, mi az a nem ingyen; román valuta a gyári fizetésbôl, ami rámegy a szántásra, tárcsára, rámegy: beleszántódik, -vetôdik. A vetômagot kuponizálta az állam… Azt is tudta elôre, hogy majd nem üti a széle a hosszát, ám a föld, ez az ôsi … Nem maradhat parlagon, mit mondanak az emberek, a falubeliek… Hogy az ôsi juss – szóval van jócskán gyomültetvényes magánterület, na de… Beüt az esôzés, a rossz idô megtiltja a vetôgépnek, hogy rámenjen a földre: Pista megpróbálta, de a szomszéd traktorával húzták ki.
A búza a szomszédok segítségével szóródik, kézzel; abba az ôsi földbe. Majd lóboronával egyengeti el Józsi bá a nedves ágyat.
A mûtrágyát még a télen ráhintette, megadva a földnek, ami kell. János várt türelemmel, majd ád az Isten. A templomban és otthon is megemlítette irányában a búzát.
Aztán aratott – elôbb arra gondolt, hogy otthagyja a lábán, hiszen szemre a cséplés árát sem üti...
Arattak a Jánosok.
Kerekasztal az Aquaserv ISPA-pályázatáról
Tegnap az egykori közüzemek klubtermében szervezett kerekasztal-beszélgetést a marosvásárhelyi vízszolgáltató Aquaserv ÖV vezetôsége az ivóvíz-elôállító és szennyvíztisztító berendezések korszerûsítésére igényelt ISPA- támogatásról. A találkozó széles körbôl vonzotta az érdeklôdôket, de sem a polgármesteri hivatal, sem a helyi tanács nem képviseltette magát.
Arról már többször is beszámoltunk lapunkban, hogy az Aquaserv az Európai Unió ISPA-programjából, amelyet a csatlakozni kívánó országok támogatására hoztak létre, jelentôs összeget pályázott meg a vízüzemek és a szennyvíztelep korszerûsítésére, valamint a víz- és csatornahálózat kibôvítésére. A találkozón Darabán Ottó és Monica Melinte, az Aquaserv vezér-, illetve termelési igazgatói újra ismertették az ISPA alap lényegét, valamint a már általunk is ismertetett adatokat. Mintegy 30 millió eurót költenének e célokra, aminek 60-75%-át teheti ki az EU vissza nem térítendô támogatása.
Hangsúlyt fektettek arra is, miért van szükség e fejlesztésekre. A vízüzem korszerûsítésével jelentôsen jobb minôségû ivóvizet kaphatna a város, és azok a lakók is élvezhetnék ezt a szolgáltatást, akiknek hajlékaiban még nincs vezetékes ivóvíz. A város területének 40%-án a háztartási szennyvizet és az esôvizet közös csatorna vezeti el, és a rendszer befogadóképessége véges, arról nem is szólva, hogy több utcában vezetékes víz van, csatorna viszont nincs. Kiadós esôzésekkor a csatornahálózat telítôdik, a fölösleg pedig a patakokba kerül, vagy egyéb területeket önt el. A szennyvíztelep ’70-es éveket tükrözô technológiai szintje sem képes már megfelelni a megújult követelményeknek. Probléma tehát bôséggel akad, a megoldások pedig nagyon költségesek, ezért nagy esélyt jelent ez a pályázat a városnak, fôleg hogy a pénz háromnegyedét segélyként adja az Európai Unió.
A megbeszélésen jelen voltak a környezetvédelmi, vízügyi, közegészségügyi hatóságok, a lakástulajdonosi társulások ligája, nemkormányzati szervezetek képviselôi, más szakemberek. Környezeti szempontból is nagyon fontos ez a program, hiszen a város szennyvíztelepe a fejlesztéseknek köszönhetôen megfelelne az EU köztudottan szigorú környezetvédelmi elôírásainak, ami fôleg Radnót és Marosludas, valamint a többi Marosvásárhely alatti község ivóvizére is jó kihatással lenne – emelték ki a szakemberek. Felvetôdött még, hogy a közeljövô tervei szerint a város terjeszkedni fog, de a célövezetekben nincs kiépített víz- és csatornahálózat, amire szintén figyelmet kellene fordítani.
Felmerült még a vízforrások kérdése is. A Ratosnya fölött épülô vízgyûjtôbôl aligha lehet egyhamar ivóvízre számítani, mivel ha a jelenlegi ritmusban pénzelik az építkezést, csekély másfél évszázad alatt épülhet meg a vízgyûjtô, másrészt onnan Marosvásárhelyig elvezetni a vizet, 60 millió eurós beruházást feltételezne. Föld alatti vízforrásokat sem lehet felhasználni, így egyedül a Maros marad ivóvízforrásnak, azonban a folyó vízgyûjtô medencéje az utóbbi harminc év során jelentôsen benépesedett, és ez megzavarta a környezeti egyensúlyt, ami leginkább a folyó vizén, azaz annak szennyezettségén mérhetô le.
Maga a pályázat október, november között kerül a szakminisztériumba. Ez elbírálja a tervet, majd továbbküldi az Európai Unió ISPA- bizottságához, amelyhez a csatlakozásra felkészülô közép-kelet-európai országok mindegyikébôl érkeznek hasonló pályázatok. Ha itt is pozitív elbírálást kap a marosvásárhelyi terv, akkor 2001-tôl lenne lehetôség a fejlesztések megkezdésére. Legtovább 2006-ig kellene befejezni a munkákat, mivel ekkor megszûnik a pénzalapokat biztosító ISPA-program.
Minden jel arra utal, hogy a napokban megyeszerte befejezôdik a kenyérgabona betakarítása a 36.495 hektár területen. A búza idei hektáronkénti átlaghozama 2200 kilogramm. Eddig 70 000 tonna kenyérnek való gabonát raktároztak el, a felmérések szerint még 5000 tonnára számítanak a betakarítók. Ez azt jelenti, hogy a megye szükségleténél 10 000 tonnával kevesebb búza termett az idén. A mostanig betakarított mennyiség nagy hányada a gazdáknál, a termesztôknél maradt. Nagyon kevés került értékesítésre, ugyanis mindenki várja a kilogrammonkénti 500 lejes állami ártámogatást.
A mezôgazdasági év tehát lassan véget ér és elkezdôdik a következô év termésének a megalapozása. Az idén bebizonyosodott, hogy ott, ahol megfelelô technológiát alkalmaztak, minden szárazság és más egyéb csökkentô tényezô ellenére a termés elfogadható volt. A megyében a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a különbözô szolgáltatásokat biztosító cégek vagy személyek szélsôséges díjszabásokat alkalmaznak. A kenyérgabona aratásánál találtak olyan esetet, ahol egy hektár gabona betakarításáért egymillió, egymillió százezer lejt kértek, más zónákban 800 - 850.000 lejt. A megyei mezôgazdasági és élelmezésügyi igazgatóság szakemberei kidolgozták az ôszi munkálatokra vonatkozó valós díjszabásokat azért, hogy a következô kampány során elkerülhetôvé váljon a szélsôséges, valótlan munkadíjak alkalmazása. A mezôgazdasági igazgatóság által meghatározott díjszabás alkalmazása nem kötelezô, hanem tájékoztató jellegû, hogy tudják a szolgáltatók és a gazdák is, melyek azok a valós pénzösszegek, amelyek fedezik a különbözô ôszi mezôgazdasági munkálatok költségeit. Náznán Jenô vezérigazgató úgy véli, hogy a táblázat közzétételével elérhetô, hogy a szolgáltatók ne alkalmazzanak túlságosan magas árakat. A cél az, hogy a megegyezés folyamán alakuljon ki egy olyan tarifa, amely megfelel mind a két félnek.
A mezôgazdasági igazgatóság ôszi mezôgazdasági munkálatokra vonatkozó díjszabásai:
Sorszám A munkálat megnevezése Mértékegység Munkadíj HÉA nélkül Munkadíj HÉA-val Gépkezelô munkadíja/ha Gázolaj - liter
1. Ôszi szántás ha 550 000 660 00 47 600 30
2. Tárcsázás, boronálás ha 220 000 260 000 12 000 9
3. Kalászosok vetése (SUP 29) ha 200 000 240 000 15 000 6
4. Kombinátorozás ha 141 472 168 351 12 500 6
5. Mûtrágyaszórás ha 62 214 74 035 7 500 2
6. Talajhengerelés ha 91 000 108 000 6 700 4
7. Szállítás - egy utánfutó óra 130 000 150 000 14 000 5
Megjegyezzük, a HÉA-t is tartalmazó díjszabás tartalmazza az amortizációs költségeket, a gépész bérét, az üzemanyag árát és egy nagyon kis százalékos nyereséget is, tehát az összköltséget.
A tegnap országszerte megkezdôdött a pótérettségi. Azok, akiknek nem sikerült a júniusi szesszióban lezajlott érettségi vizsgájuk, kénytelenek voltak megjelenni a tegnap és az elkövetkezendô napokban zajló vizsgákon. Marosvásárhelyen az Unirea Nemzeti Kollégiumban a megye összes elméleti és mezôgazdasági liceumaiból 323 diák pótérettségizik. Az iskola udvarán egy kívülálló is érezhette a feszültséget, egyes szülôk idegesen várták az éppen vizsgázó gyereket, a kint lévô diákok még ismételték a leckéket, akik vizsgáztak, azok már a következôkre gondoltak. Az egyik teremben, öt diák volt jelen, egy felelt, a többi a kihúzott tételeken dolgozott. A tanárok kedvesek voltak, próbáltak segíteni a diákoknak, hogy ne legyenek idegesek és a témára tudjanak koncentrálni. A folyosón két diáklánnyal beszéltem, akik már szerencsésen túljutottak a román szóbelin. Bariga Melinda a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végzett ebben az évben . Az elsô érettségin a román írásbeli vizsgán vágták el, de csak miután minden vizsgán átesett, tudta meg, hogy augusztusban újra kell vizsgáznia minden tantárgyból. Szerinte ez az érettségi ugyanolyan, mint az elôzô, annyi kivétellel, hogy itt a tanárok figyelmesebbek és a diákok talán nagyobb jegyeket kapnak, mint elôzôleg. Egyes diákok, a pótérettségi miatt le kellett mondjanak az egyetemre való felvételirôl. Melindának ezzel nem volt gondja, hiszen ô Németországban akarja folytatni tanulmányait. A másik diák Csintalan Nóémi, Segesváron végzett az idén. A júniusi érettségin román szóbelin esett ki, így nem kellett végigmennie minden vizsgán. Szerinte nagyon jó megoldás, hogy a megye összes diákját Marosvásárhelyen vizsgáztatják.
– Nóémi szeretett volna Kolozsvárra felvételizni, pszichológiára, de csak jövôben kerül erre sor. Addig is a diákok tovább izgulnak, ma még tart a román szóbeli, holnap a magyar gyerekek vizsgáznak az anyanyelvi szóbelin.
engedelmükkel szerény személyemben annak a Kibédnek a szülöttje tiszteleghet az anyanyelvrôl értekezôk elôtt, amely a népzenei feltárásának az úttörô Seprôdi Jánost adta, s az egy ideig ott tanítóskodott Ôsz Jánost a Csudatáská- ra való népmeséivel és bôséges néprajztudományi anyaggal tarisznyálta fel. Kibéden a hagyományápolás azóta sem lankadt.
Érezzék hát mindannyian "idehaza" magukat.
"NESCIMUS HUNGARICE LOQUI – NEM TUDUNK MAGYARUL BESZÉLNI" – jelentette ki a nagyszentmiklósi születésû Révai Miklós 1802-ben, amikor a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom katedrájára beiktatták.
– Vajon mit mondhatna a tudós nyelvész – kérdezhetnénk Arany Jánossal, majd kétszáz évvel késôbb, "Ha most feltámadna s eljône közétek?" Mert ahol ô professzorkodott, a személynevek elé határozott névelôt biggyesztenek. A névszókat gyakorta csak a németes határozatlan névelôvel együtt használják. Sokan nem tesznek különbséget a "mely" kérdôszócska és az "amely" vonatkozó névmás között. A "-tól, -tôl" határozói ragot hasonlító ragként alkalmazzák. Országnagyok és alvezérek majmolják a "nem igazán"-t. "Célkitûzés"-t hangoztatnak a nyilvánvalóan "cél" helyett. A lakó sem "bért" fizet, hanem a "bérlemény díját."
Hát ide jutottunk volna? Szomorú: ide!
A közéletben használt kifejezések legtöbbje elôfordul ugyan szótárainkban. Mi haszna, ha az összeboronált mondat szerkezete magyartalan! A kijelentô mondat elejére kívánkozó alany "terelôútra" téved. Tudósítók és szerkesztôk ajka-tolla lecsóvá aprítja a mondatot, amelynek levében büntetlenül úszkálnak a semmitmondó töltelékszavak: a "tulajdonképpen", az "engedtessék meg nekem", a "felvállal", az "úgy fogalmaz", az "egyértelmû". Az "én úgy gondolom" mögött az az igény lapul, amely szerint a hallgató megrágatlanul nyelje le az orra elé tolt ötletet, hiszen azt "csalhatatlan énméltóságom" eszelte ki.
(A Gótikus Ház üvegberakásos ablakai belesápadhatnak a káprázatos termekben elhangzó, szellemtelen, nyelvi útszéliségekbe.)
Talán a polgáriasodó társadalom is arrafelé tart, ahová egykor a paloták és kastélyok csemetéi jutottak: a Fr™uleintól tanultak németül, a mademoiselle-tôl franciául, a nurcetôl angolul, a cselédektôl magyarul és… káromkodni.
Ne legyen harag érte: anyanyelv dolgában – az anyaországtól nem mostoha-anyaságra számítottunk!
Sorsom abban a kegyben részeltetett, hogy a magyar nyelv értelmi és hangzásbeli gazdagságával bánni tudó megannyi jelességet hallhattam, és hallgathattam. A gondos szerkesztés, a kiejtés tisztasága, a hangzók elhelyezkedésébôl adódó ritmusa, a hangszín, az összecsengés dallama valósággal szárnyára emelte és céljához röpítette az átadásra szánt, fennkölt gondolatot.
Semmilyen nyelvnek nem vagyok tudósa, de fülem dobol, énem riaszt: dallam-zsiványok fosztogatják, ritmus-narkománok mérgezik az emberi szó értékeit. Közhely- verklisek teszik fakóvá a nyelvi kép frissességét. Mintha cséphadaróval tördelnék-paskolnák, ütnék-vernék a jobb sorsra érdemes gondolatot. Kufárok üzérkednek az adott szó súlyával, miközben megtagadják a hozzá illô jótállást.
Hogyisne tudnánk, – tudjuk, az élet mûködésébôl következik a változás. Ám a fejlôdés csak úgy képes dacolni az idôvel, ha az élô szervezet lényéhez igazodik. A társadalmi élet a kutyának elôkelô rangot juttatott: fôurakkal járt vadászni. Bôrére hercegi címert pingáltak s hozzá adománylevelet cirkalmaztak. Kedvére gyakorolhatta a "ius murmurandi"-t. A kegyekben dúskáló eb húsából- zsírjából mégsem lett … szalonna.
A magyar népdal, a mondat is, csakúgy mint a szalmaláng, lankadó természetû. A dallamok és nyelvek többségével ellentétben lejtô sodrású. Illesse tisztesség az írásmûvészet avatott alkotóit, a nyelvápolás apostoli névtelenjeit. Tôlük remélünk valamelyes jobbulást. Rettegve kérdem mégis magamtól: vajon ebben a kortes-zivataros, reklámot dübörgetô hangzavarban eljut-e üzenetük a hallásra szomjú fülekig?
Ezért tekinthetjük kegyes ajándéknak az anyanyelvi értekezletet. Az immár gyökeret vert "magnus aldumas" adófizetôk erszényét terhelô dínomdánom mellôzésével.
Besztercén élô kis barátom Balaton-táji anyanyelvi táborozásából hazatérôben meglátogatott. Beszélgetés közben arcizmait, szájüregét, nyelvét, ajkát a hangzók tisztaságának igényéhez igazította. Az az érzésem támadt, a pesti rádiós- televíziós tudósítók és bemondók éppen vigyázatlanságukból kifolyólag hamarabb szívódnának fel a globalizálódás szökôárjában amott, "országhatáron belül", mint Enikô kis barátom emitt "határon kívül", a rosszhangzású "határontúli", beszterce- naszódi szórványtengerben. Mert anyanyelvének réguláit következetesen tanulja – és gyakorolja.
Végigpásztáztam a rádió közép- hullámhosszán mûködô adóit. A francia hamisítatlan francia kiejtéssel, az angol nyelvû ugyancsak félreérthetetlen szigetországi hanghordozással beszélt. Bezzeg a Kossuth Rádió némelyik bemondója úgy, mintha bizony legkevesebb harminc évet töltött volna a névadó kormányzó környezetében, s jóformán nem is tudná, amerikánus-, csatornántúli- vagy talián- magyarként kellene szerepelnie.
Eleve visszautasítom a nyelvi sovinizmus esetleges gyanúsítását. Mert a helyes értelmezés nyitja a szabatosságban rejlik. Kisebbségi helyzetünk tanított meg arra, hogy a nyelvi és fogalmi szabadosság a védtelent alattomos mesterkedésnek szolgáltatja ki. Minthogy a polcra került honi hatalmasságok a gyengébben tájékozott többségieket ugyancsak kisebbségiekként kezelik, meggyôzôdésem szerint a "lekezelt" románokkal szemben ugyanolyan eligazítással tartozom szolgálni, amilyent ismereteimbôl eredôn enyéimmel együtt bármelyik kisebbséginek nyújthatok. Ez ugyanis nem holmi nemzetiségi szolgálat, hanem emberi tartás kérdése.
Nyelvi és nyelvhasználati jogok a Kárpát- medencében. Azok között tudom a helyem, akik a kis létszámú népek kultúráját azért igyekeznek védelmezni, mert a minôség létét nem szabad a tömeg nagyságától függôvé tenni. Ám a féltés adja számba a szót: mekkora erkölcsi súllyal követelhet magának jogvédelmet az, aki lépten-nyomon le-lecsipeget a szabállyal védelmezni kívánt egészbôl? Legkivált az, akinek cselekvését mások példaértékûnek vallják? Hisszük: a védelem jogigényérôl nem mondhatunk le: követelésünk súlyát éppen a tiszta beszéddel kell gyarapítanunk.
Az Augsburgi csatavesztés – 955 óta – a magyarnak mindig bôven akadt siratni valója. Nyolcvan éve kesergünk a békediktátum következtében elszenvedett veszteségeinkért – elfogulatlanok szerint – okkal. De vajon nem azért is, hogy az önvizsgálat következetességét elaltassuk? Eleink 1867-ben kiegyeztek a magyar királlyal. Az osztrák császárral – kevésbé. S a néppel miért nem? A békétlenség miatt tíz év során egymillió magyar állampolgár vándorolt ki, csak Amerikába. Törôdött-e valaki is a földtelen éhezôk tömegével? Trianon után sem. A "farizeusok" elôbbre valókká váltak az "írástudók"-nál. A nemzet kárára bárki szabadon tévedhetett. Csekély kivételtôl eltekintve elégségesnek bizonyult, ha "levonta a konzekvenciát": lemondott.
Félôs, hogy a tiszta beszédnek még mindig híjával vagyunk.
Valljuk, hogy bajaink rendezéséhez nem a véráldozatos számonkérés vezet, hanem a józan feltárás. A fogalmak belsô tartalmának tisztázása. Az elfogulatlan mérlegelés. Az emberi tartás belsô ereje. A nemes ügyhöz illô tapintat. A megvesztegethetetlen ôszinteség. A higgadt bölcsesség. A tiszta, egyenes beszéd. Távol állott tôlünk a másság elutasítása, de folyamatosan lázítottuk, s lázítjuk ma is, önmagunk ellen környezetünket az oktalan, üres, fennhéjázó gôggel. Kihatása nagyobb bármilyen csatavesztésnél. Miért nem beszélünk mégsem róla.
Számvetésünktôl távol áll az idegengyûlölet. Életformánkká edzôdött Dsida Jenô kesergô vén zsidójának önmagát ostorozó zsoltáros kifakadása Babylon vizeinél:
"Mérges kígyó legyen eledelünk,
Nyelvünkön izzó vasszeget verjenek át,
mikor hozzád hûtlenek leszünk,
ó Jeruzsálem, Jeruzsálem!"
"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok", még ereje van a kora délutáni napsütésnek –, de reggelente már tarlóról fúj a szél itt, a havasok közelében, a parajdi sóhegyek környékén, a Korond vize mentén is. Ahol pedig nem Péter-Pálkor pendül meg a búzaarató székely földmûvesek kaszája a nehezen termô nadrágszíj földeken, hanem sokkal késôbb…
Hosszú, forró nyár végén hull a szilva a fáról, s elcsendesedik lassacskán a Harom alatt csinos vendégfogadók háza tája. Minden jel szerint: közeleg az ôsz. Amikor emlékké szelídül a tovatûnt napok sok történése.
Szent igaz: mozgalmas-izgalmas eseményekben, változatos élményekben nem volt hiány ezeken a tájakon az Úr kétezredik esztendejének derekán. Megtapasztalhattuk a magyar millennium évében, hogy alkotó részei vagyunk a nagy egésznek: egy nemzetnek, mely herderi jóslatok, mohácsok és trianonok, diktatúrák és pusztító árvizek, ciánszennyezések ellenére él, élni tud még a Kárpát- medencében – "megfogyva bár, de törve nem".
Sikerekben és kudarcokban, bánatban és boldog egymásra találásban egyaránt volt részünk. Megtörténhetett, hogy városomnak, Marosvásárhelynek június óta nincs már (lesz- e még valaha?) magyar polgármestere, köszönhetôen annak a pár tucat félrevezetettnek (is), akik a helyhatósági választásokon egy sötétben lappangó fantompárt (a szabad demokraták) közismeretlen jelöltjére adták szavazatukat.
Marosvásárhely bejáratainál bemázolt magyar nyelvû feliratok figyelmeztetik az érkezô vendégeket: vigyázat, ez nem Európa! Itt piszkos kezek munkálkodnak – hivatali segédlettel! Pedig hát ez a város – és Kolozsvár és Székelyudvarhely és Szatmárnémeti, hogy csak néhányat említsek – mindig is európai illetôségû, civilizált településnek számított Erdély földjén a múltban; a tolerancia, a keresztyén kultúra emlékeit ôrzi a Vártemplom, a Teleki Téka, hajdani kilétünkrôl beszél messzehangzóan Fadrusz János Mátyás-szobra a Szamos partján.
Volt aztán református világtalálkozó színhelye Vásárhely, mikor is zsoltárokat éneklô sokezres menet vonult végig a város utcáin – azon is, melyet nemrég még Kossuth Lajosnak nevezhettünk –, hogy az egybesereglett magyarok meghallgassák a világ különbözô országaiból ideérkezett püspökök ékes szavait. Kalotaszeg és Székelyföld mutatta meg magát, a szórványok népe öltött ünneplôt erre a napra; szemkápráztató színek, fodrok és sugárzó tekintetek találkozhattak az együttlét örömében. Arra a tíz esztendôvel ezelôtti gyertyás-könyves vonulásra emlékeztetett a látvány, mikor ugyanitt jogainkért, anyanyelvünkért, iskoláinkért tüntettünk, illô méltósággal.
Volt itt nemrég szoboravatás is: a várépítô Borsos Tamásnak sikerült emléket állítani éppenséggel a vár falainál, hogy azon frissiben meggyalázó kísérlettel jelezze jelenlétét a helyi vandalizmus. Erdély-szerte voltak, vannak tünetei folyamatosan a többségi türelmetlenségnek, romboló indulatosságnak, midôn valahol magyar emlékmûvet állít a kegyelet, esetleg iskolát neveznek el egy magyar íróról, utcát történelmünk valamelyik jelesérôl.
Brassótól nem messze, Földváron nemrég a polgármester traktorral húzatta el azt a héttonás sziklatömböt, amelyet a lakosság aznap készült felavatni. 1944-45-ben sok ezer ártatlan ember – székelyek fôként – raboskodott itt a hírhedt táborban; rájuk emlékezve emelték az emlékmûvet. (Minden engedélyük megvolt erre, és mégis…) Kalotaszentkirályon meggyalázták a református temetôt; huszonnégy sírkövet ledöntöttek, hármat összetörtek. A pusztakamarási református templomból – Kemény Zsigmond és Sütô András falujában – ismeretlen tettesek ellopták az úrasztalát. Felfeszítették és elvitték az egyik persely fedelét is, valamint az oldalajtó fölé függesztett képet… Nincs már magyar iskola Kamaráson; eltûnt most az úrasztala is, mely köré vasárnaponként csak tucatnyi öregasszony gyûl egybe Isten dicséretére…
Ez a mezôségi mélyvilág. Ahol szó sem lehet arról, hogy Pusztakamarás közelében, Cegében vagy Vasasszentgotthárdon emléke legyen Wass Albertnek. Ezért a Hargita megyei fôtanfelügyelô, Beder Tibor támogatásával a Székelyudvarhely melletti Bögöz község iskolája vette fel nemrég a Wass Albert nevét. Lett aztán ebbôl országos méretû kalamajka: egy szélsôségesen nacionalista Maros megyei román képviselô, aki mellesleg a Marosvásárhelyt megjelenô uszító kiadvány fôszerkesztôje is, a bukaresti parlamentben interpellált eme "merénylet" ügyében, mondván: a szóban forgó magyar író háborús bûnös volt. Nyomban jött is Bögözre egy levéltáros, aki hozta az adatokat, miszerint Wass Albert annak idején megölt több mezôségi román férfit, nôt, gyermeket.
Ami egyszerûen nem igaz. Az Udvarhely Szék címû hetilap augusztus 2-8-i számában így nyilatkozott Beder Tibor: "Csak ürügyet kellett találni arra, hogy minél több embertôl elvehessék a birtokot és a kastélyt. Wass Albert pedig nem akárki volt, hanem egy gazdag birtokos az erdélyi Mezôségrôl. Katonaember, tiszt volt, persze, hogy szembeszállt az oroszokkal, de nem ölt románokat". (A képviselô úrék még nem olvashatták anyanyelvükön A funtineli boszorkányt, mely regény lapjain a szerzô – Wass Albert – páratlan szeretettel és együttérzéssel ábrázolja román hôseit, az erdélyi havasok világának különös embereit; ez a könyv rövidesen megjelenik románul is a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál.)
Ezenközben – mezôségi magyar iskolák megszûnése, emlékmûvek ledöntése, magyar feliratok sorozatos bemázolása, erdélyi templomok kifosztása, temetôink meggyalázása idején – sokasodnak az innen-onnan kibuggyanó dohogások, miszerint: ugyanbiza mi értelme van napjainkban a templom és iskola kultuszának, az írástudó erdélyi magyar közösségi-nemzeti gondokkal való bibelôdésének. Nem fontos többé Tamási vagy Reményik – hallhatjuk. A honi New Wave mozgalom elôretolt tollforgatói úgy vélik: "Az erdélyi irodalomra valaha nagyon jellemzô kenetteljességtôl, magasztosságtól kívánnak elzárkózni, és ki akarnak törni a tematikai megkötöttségekbôl, ugyanis az erdélyi magyarság megmaradása, a múlt transzilvanista felvállalása, a tájszemlélet és a komor helytállás mára lerágott csontok".
Helyes, csak törjenek ki bátran a megkötöttségekbôl, a "komor helytállás" lerágott csontjai közül – minden idôkben így indult egy-egy új nemzedék a halhatatlanság csúcsai felé –, de marad és izgat a nagy kérdés: hogyha anyanyelvünk védelmében, megmaradásunkért tollat fogni, megszólalni, iskolát és templomot emlegetni valamifajta korszerûtlen és írói rangon aluli ügyködés, ahhoz egy-két évtized múlva vajon kik lesznek errefelé a papírra vetett prózai vagy verses szövegelések olvasói?
Erdélyben, Marosvásárhelyt – "fény és homály határán" – tartotta nemrég IX. összejövetelét a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia. Olyan jeles személyiségek jöttek el ide s fogalmazták meg véleményüket, aggodalmaikat anyanyelvünk és anyanyelvi kultúránk jelenlegi állapotáról, jövôjének esélyeirôl, a várható veszedelmekrôl, mint például Pomogáts Béla és Papp László, Sütô András és Gömöri György, Kányádi Sándor és Méray Tibor, Görömbei András és Nagy Károly, Gál Sándor és Péntek János –, hogy épp csak néhányukat említsem név szerint. Megnyitóbeszédében Sütô András Babitsot idézte, mondván: nyelvünk olyan kôzeg, melyben "a magyarság eleven lelki árama tovább lüktet".
Voltaképp e "lüktetés" távlatainak fürkészése volt a többnapos eszmecsere vezérgondolata.
2000 augusztusának közepén Marosvásárhely a magyar kultúra ideiglenes fôvárosa lehetett. Múltunk értékeinek tisztelete és a jelenkori gondok felvállalása elválaszthatatlan egymástól – figyelmeztet a konferencia üzenete.
Az degen állampolgár által örökbefogadott fiatalkorú román állampolgárságú gyermek az örökbefogadó, vagy az esetnek megfelelôen az örökbefogadók, kérésére elveszti román állampolgárságát és az idegen törvény által elôírt feltételek között elnyeri azok állampolgárságát. Mint a többi esetekben, a 14. életévét betöltött gyermektôl itt is kell kérni a beleegyezését. A fenti esetben az állampolgárság elvesztésének idôpontja megegyezik az örökbefogadó állampolgárságának a fiatalkorú általi elnyerése idôpontjával. Az örökbefogadás semmissé nyilvánítása vagy érvénytelenítése esetén azt a gyermeket, aki még nem töltötte be a 18. életévét, úgy tekintik, hogy soha nem vesztette el a román állampolgárságot. A talált gyermek elveszti a román állampolgárságot, ha 18. életévének betöltése elôtt mindkét szülô tekintetében megállapították származását és szülei idegen állampolgárok. A gyermek elveszti a román állampolgárságát abban az esetben is, ha a származását csak az egyik szülô tekintetében állapították meg és ez idegen állampolgár, a másik szülô pedig ismeretlen. Ilyen esetekben az állampolgárság elvesztése a gyermek származása megállapításának idôpontjával esik egybe. A román állampolgárság visszavonását, vagy az esetnek megfelelôen, a román állampolgárságról történô lemondás jóváhagyását Románia kormánya határozattal rendeli el, az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Bármely hatóság vagy személy, akinek tudomására jut a román állampolgárság visszavonását okozó bármilyen körülmény, írásban megkeresheti az Igazságügyi Minisztérium mellett mûködô bizottságot, a rendelkezésére álló bizonyítékok elôterjesztésének kötelezettségével. A megkeresett bizottság adatokat vagy információkat kérhet bármely hatóságtól vagy személytôl. A román állampolgárságról való lemondásra vonatkozó kéréseket személyesen vagy különleges és hitelesített meghatalmazással rendelkezô megbízott révén kell az Igazságügyi Minisztérium mellett mûködô bizottsághoz benyújtani. A román állampolgárság visszavonása vagy az állampolgárságról való lemondás jóváhagyása útján történô elvesztésének idôpontja a kormányhatározat Románia Hivatalos Közlönye II. részében való közzététel. A volt román állampolgárok, akik 1989. december 22. elôtt különbözô okokból elvesztették a román állampolgárságot, kérésre visszanyerhetik azt, külföldön a Románia diplomáciai képviseletéhez vagy konzuli hivatalához, az országban pedig közjegyzô által hitelesített nyilatkozatok alapján, még akkor is, ha más állampolgárságúak és nem helyezik át lakhelyüket Romániába. A fenti kedvezményben részesülnek azok a személyek, valamint ezek leszármazottai is, akiktôl akaratuk ellenére vagy más, nekik fel nem róható okból, vonták vissza a román állampolgárságot. A román állampolgárság elnyerésére vagy a román állampolgárságról való lemondás jóváhagyására vonatkozó kérések a törvényes illetékeknek vannak alávetve. Kivétel az az eset, amikor a volt román állampolgárok 1989. december 22. elôtt elvesztett állampolgárságukat kérik vissza, mert ez a kérés mentes a konzuli illetékek fizetésének kötelezettsége alól. A román állampolgárságot elnyert személyek rendelkeznek az Alkotmányban és az ország törvényeiben a román állampolgárok számára elôírt összes jogokkal, szabadsággal és ugyanazon kötelezettségekkel. Az országnak és a román nemzetnek tett rendkívüli szolgálatokért, a kormány javaslatára Románia parlamentje, minden más alakiság nélkül, egyes idegen állampolgároknak megadhatja a román állampolgárságot "tiszteletbeli állampolgár" címén. A tiszteletbeli állampolgárságot elnyert személyek élvezik a román állampolgárok számára elismert összes polgári és politikai jogokat, kivéve a választás és a megválaszthatóság jogát, valamint a köztisztségek betöltésének a jogát.
Mint már fentebb is hangsúlyoztuk, azokban az esetekben, amelyekben a 14. életévét betöltött fiatalkorú beleegyezését kérik, ezt a közjegyzô elôtt tett hiteles nyilatkozat formájában kell megadni. Az állampolgárság elnyerésének érdekében benyújtott kérelmek, a benyújtáskor érvényben levô hatályos szabályozásoknak vannak alávetve. Hatályát vesztette a román állampolgárságról szóló 1971. évi 24-es törvény, az 1990. évi 137-es számú törvényrendelet és a repartizálásról szóló 1989. évi 7-es számú törvényrendelet 3. és 8. szakasza.
A Kend elnevezés a hét ôsi magyar törzs emlékét idézi. A századok folyamán három változatban fordul elô. Kezdetben Felkendnek hívták, de már 1409-ben felváltja a ma is használatos Nagykend név, melyet változatlanul viselt hatszáz éven keresztül. Csupán 30 évvel ezelôtt, 1970-ben hoztak hatósági rendeletet, hogy a két testvértelepülést összecsapják, és a jelzôket mellôzve kapja a Kend megnevezést. Viszont mind egyházilag, mind a köznyelvben továbbra is használatban maradt a Kis- és Nagykend név. (Péterfy László)
A nagykendi ünnepen a liturgiai szolgálatot Székely András balavásári lelkész, küküllôi esperes végezte, igét hirdetett D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A hétszáz esztendôs gyülekezet felújított templomában a hazatérés öröme hatotta át a vasárnapi ünnep résztvevôit. Otthonteremtô és otthonszeretô nép vagyunk, mondotta a püspök úr; ezért tudtunk megmaradni ezeregyszáz esztendôn át. Külön szólt az elszármazottakhoz, akik megtapasztalhatták, milyen jó az, hogy van hová haza jönni. Ha mást nem, megsimogatni egy régi fejfát a temetôben, vagy átölelni egy öreg lelket a kapuban. – Szeressétek az otthonotokat. Szeressétek ezt a sokat szenvedett Erdélyt. Ne cseréljétek fel a hazát autóval, nagyobb fizetéssel és … fájó lélekkel. Tudjátok, hogyan tudunk megmaradni? Ha Nagykenden és szerte az országban lesznek édesanyák, akik nem félnek attól, hogy – gondok, kínok között – életet hozzanak a világra. Akkor lesz nekünk jövendônk, ha Erdélyben sok lesz az anya, aki Istentôl kéri a gyermeket.
Köszöntô beszédében Székely András esperes az egykori templomépítô püspök, Szász Domokos példáját idézte, aki ezekkel a szavakkal adta át az újabb és újabb hajlékokat papjainak: "Építettem nektek templomot. Vigyetek bele lelkeket!" Csiha Kálmán püspök ekként parafrazálhatná nagy elôdjét: "Vigyetek a megújított templomokba élô lelkeket!"
A templomjavításról Korodi Csaba nagykendi lelkész számolt be. A teljes felújítás közel négyszázmillió lejbe kerül, a munkálat a torony körül még folytatódik. A lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a munkát, közöttük Gönczi László tervezômérnöknek, aki a költségvetési számításokat elvégezte és mindvégig felügyelte a munkálatokat; a kivitelezô segesvári cégnek, amely szakszerû, kiváló munkát végzett; a költség egyharmadát magára vállaló svájci Maur testvérgyülekezetének és az anyaországi Aldebrô római katolikus gyülekezetének, önkormányzatának, a kolozsvári egyházkerületnek, a balavásári gyülekezetnek, az elszármazottaknak, nem utolsósorban az adakozó és a fizikai munkát felvállaló helyi gyülekezeti tagságnak, a presbitériumnak, minden segítôkész hívének. Ha más templom elfeledte Istent, nekünk keresnünk kell Ôt, hallottuk a beszámolóban. A gyülekezet nevében Nagykend címerét ábrázoló plakettel ajándékozta meg mindazokat a közösségeket és személyeket, akik részt vállaltak a támogatásban, valamint az ünnep díszvendégeit, az egyházi és világi személyiségeket. Aldebrô önkormányzata részérôl Gulyás Jenô jegyzô nyújtotta át a közösség pénzbeli adományát. A határ legfeljebb nehezíteni tudja kapcsolatainkat, de elválasztani nem tud bennünket, hangoztatta köszöntôjében Gulyás Jenô. A fiatal Gulyás Nikolett Ábrányi Emil: Él a magyar címû versével köszöntötte a nagykendieket. Felavatták azt a kopjafát, melyet a bejárattól balra állítottak fel, az aldebrôiek barátsága jeléül. A fát dévai származású szobrászmûvész, Sebestyén József faragta. Ft. D. dr. Csiha Kálmán püspök úr a református egyház címerét, a fiait tápláló madár jelképét hordozó kitüntetéssel köszönte meg Maur és Aldebrô segítségét, ezeket a svájci Annemarie asszony és Gulyás jegyzô úr vehette át.
Köszöntô szavakat mondtak: Pál András, a 239 éve "különvált" Kiskend lelkésze, aki a kérdésre, hogy ti. mennyire testvér a két Kend, ezt a választ adta: egy családba születtek; dr. Mártha Ivor, az egyházkerület fôgondnoka