LII. évfolyam 94. (14450)

2000. április 21., péntek

Hirdessen a NÉPÚJSÁGBAN!

Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

Díjmentesen

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Marosvásárhelyen az államfô

Mózes Edith

Emil Constantinescu: Nem kampányolni, államférfiként jöttem ide

Csütörtökön délután érkezett a vidrátszegi repülõtérre Emil Constantinescu elnök. Kíséretében volt Romicã Tomescu környezetvédelmi miniszter, Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, Vlad Roºca közigazgatási miniszter, Borbély László területrendezési államtitkár. Szintén a hivatalos delegáció tagja volt Constantin Degeratu tábornok, elnöki tanácsos és Mircea Plângu, a nemzetvédelmi minisztérium államtitkára.

A repülõtéren Dorin Florea prefektus és Burkhárdt Árpád alprefektus, Ioan Togãnel, a megyei tanács elnöke, Fodor Imre polgármester és Orbán Dezsõ alpolgármester, illetve a rendõrség, a csendõrség, a katonaság és tûzoltóság képviselõi fogadták a magas rangú vendégeket. A csütörtöki programban a 6-os számú hadtestnél tett látogatás szerepelt. Elõtte nyilatkozott Emil Constantinescu.

Népújság: Ma kezdõdött a választási kampány. Vásárhelyen kezdi meg, elnök úr?

Emil Constantinescu: Nagyon zavar ez a kérdés. Én államférfi vagyok, hatásköröm miatt, illetve megválasztásom és feladataim folytán. És merem remélni, eddigi magatartásom is ezt sugallja. Tehát nem tettem semmit úgy, hogy közben a szavazatokra gondoltam volna. Ön is tudja ezt bizonyára, egyébként az eredmények is mutatják.

Azért jöttem ide, mert elnöki feladataim közé tartozik, hogy kapcsolatot tartsak az állami intézmények és a román társadalom között. E pillanatban a természeti katasztrófák, árvizek súlyosan érintettek sok embert, és kötelességem, hogy direkt módon és személyesen felügyeljek arra, hogy az állami hatóságok eleget tesznek-e feladatuknak, és fõleg mit tesznek az ilyenszerû szörnyûségek megelõzése és csökkentése érdekében. Ezért van az, hogy a miniszterelnökkel a tennivalókról folytatott kétnapos tanácskozás után, fontos küldöttséggel jöttem ide, amelyben részt vesz a környezetvédelmi miniszter, a közigazgatási miniszter és a területrendezési államtitkár. Vagyis azon minisztériumok képviselõi, akik ezekért a problémákért felelnek.

Ugyanakkor a hadsereg fõparancsnokaként is jöttem, a hadsereg reformjáért és a NATO-csatlakozásért felelõs tisztségviselõként, és ebben a helyzetben nemcsak az érdekel, hogy rövid idõ alatt profi hadsereget hozzunk létre, hanem az is, hogy a hadsereg tagjai, az emberek hogyan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, amelyek számunkra és családjaik számára is nehézségeket okozhatnak. Ezért megyek innen egyenesen a 6- os hadtesthez, amely a Legfelsõbb Védelmi Tanács határozata és a hadsereg reformprogramja értelmében a jövõben a gyors reagálású hadtest keretében tankbrigáddá alakul. Vagyis a nemzetvédelem egyik alapegysége lesz. Csak a nagyon jól felkészített, modern technikával ellátott egységeket tartjuk meg.

Valójában, amikor egy megyébe látogat az ember, egy kisebb országgal találkozik, ahol sok gond van. Igyekszem jobban megismerni ezeket, megpróbálok válaszokat adni a kérdésekre, és elgondolkozom a jövõbeni tennivalókon. Nem felejthetem el, hogy Marosvásárhely nemcsak az ország közepén van, de különleges megye is, román és magyar lakossággal. Olyan megye, amely tragikus helyzetek szikrája lehetett volna – a Dunától délnyugatra történtekhez hasonlóan –, de amelyeket, elsõsorban az emberek bölcsességének köszönhetõen, sikerült elkerülni. Három évvel ezelõtt jártam itt Göncz Árpád magyar államfõvel. Akkor kijelentettem, hogy a nép a politikai osztály fölött áll. Bebizonyosodott, hogy igazam volt. Ha ma a választási kampányban, ahogy ön állítja, nem téma ez, azt jelenti, hogy megoldódott a probléma, az emberek megértették, hogy mindenki számára jobb az egyetértés, a béke. És minden vitás helyzet, amely akár testvérek és rokonok között is kialakulhat, párbeszéddel megoldható.

Ezeket akartam elmondani, de nem fejezhetem be anélkül, hogy ne emlékeztetnék arra, hogy a katolikusok és reformátusok a nagyhétben vannak, jövõ héten az ortodoxoknál is nagyhét lesz. Azok, akik az önök lapját olvassák, megértik üzenetemet: legalább ebben a pillanatban szabadítsuk fel a szívünket, lelkünket a gyûlölettõl és haragtól. Románia polgárai képesek a szolidaritásra. Meglátszott az árvizek alkalmával is, hogy képesek ruhát, pénzt, élelmet adományozni az árvízkárosultaknak. Azt hiszem, eljött a pillanat, hogy a szívüket is odaadják.

*

A 6-os Hadtestnél katonatisztek serege várta a hadsereg fõparancsnokát, a tisztelgést és díszszemlét követõen Mircea Plângu államtitkár beszélt a hadsereg reformprogramjáról, amely, mint hangsúlyozta, nagyon fontos az euroatlanti integráció szempontjából. Ezután zárt ajtók mögött folytatták a tanácskozást.

Az esti órákban Emil Constantinescu elnököt Frunda György otthonába várták négyszemközti beszélgetésre az RMDSZ-szenátorral.

Ma reggel Radnótra és Marosszentkirályra látogat az elnök, illetve az új vérközpontban, az új kórházban, az egészségügyi igazgatóságnál, valamint a SMURD-nál tesz látogatást. Délben az illetékes bizottságok tagjaival a földtörvény alkalmazásáról beszél, délután pedig visszautazik Bukarestbe. Részletekrõl holnapi lapunkban olvashatnak.

1 mondatban

(ma)

Latolgatjuk, hogy Emil Constantinescu állt be a PRO TV-hez reklámügynöknek, vagy fordítva – a népszerûségi mutatók ismeretében inkább az elõbbire tippelek, bár tagadhatatlan a kölcsönös érdekeltség…

Kezd ízléstelenné fajulni a Patrubány Miklós MVSZ-elnöki ambícióit letörni igyekvõ kampány – a maholnap tizenegy évvel ezelõtt történteket felemlegetõknek lehet ugyan igaza, de egyben önmagukról állítanak ki nem éppen dicséretes erkölcsi bizonyítványt, hogy P. M. tízéves, nem is akármilyen közéleti szereplése után rajtaütésszerûen éppen most jut eszükbe erkölcsi aggodalmakkal elõhozakodni!

Nekem ez a metódus a szerkesztõségünkben humorossá ülepedett történetet juttatja eszembe: arról gyõzködték hajdanvolt kollégánkat, igazoljon át a megyei pártbizottság propagandaosztályára, mire az szorongatottságában jobb híján arra hivatkozott, hogy õ bizony szeret a pohár fenekére nézni, meg egyéb rossz szokásai is vannak, amit a megyei fõ-fõ azzal ütött el, hogy "nem baj, azokról majd akkor beszélünk, ha ki akarunk rúgni"… – talán Patrubány is a "kirúgás" korszakába érkezett?

Eljutunk oda, hogy köztisztségek betöltésénél az alkalmasságot alátámasztó erények kerüljenek a mérleg serpenyõjébe? – az erénybeli különbségekbõl ugyanis otromba lejáratási mûveletek nélkül is jó eséllyel kiolvashatók az alkalmatlanság jegyei.

Patrubány hatásosabb lenne, ha az egyébként ügyesen kitervelt "pozitív kampányából" nem éreznénk a mohó ambíciót, amivel a célja felé tör… – a kevesebbel és szerényebbel talán többre menne.

Az sem volt igazán rokonszenves, ahogyan Markó Béla sértegetésektõl mentes, tartásos egyéni véleményét a Világszövetség Erdélyi Társasága belügyeibe való RMDSZ- beavatkozásnak minõsítette – Markó Béla, az RMDSZ, meg bárki "beavatkozhat", mert az MVSZ egészében és részleteiben is minden magyar belügye itt Erdélyben is, akár tagja a VET-nek, akár nem!

Mellesleg: az RMDSZ tiszteletbeli elnökének megnyilatkozásait miért nem tekintik "beavatkozásnak"? – vagy csak a kritikus hang az illetéktelenkedés?

Érdektelenségbe fulladt a rendõrség rokonszenv- index növelésére szánt, amúgy méltányolandó "nyitott kapuk" akciója, néhány arra tévedt volt csupán kíváncsi, hogyan is fest közelebbrõl a hivatal! – úgy hiszem, sikeresebb lenne, ha például a "gyorsabb ügyintézés" napjait hirdetnék meg, ámbár meglehet, ez éppen a felfokozott érdeklõdésen bukna el…

A polgárbarát arculat, a látszat dacára, nem formai, hanem tartalmi kérdés – a mosolydiplomácia akár legrokonszenvesebb gesztusai sem pótolhatják a bizalomépítés egyéb kellékeit, s alig-alig oldhatják a hosszú kiszolgáltatottság mélyen rögzült érzését…

Olvasom egy nagyigényû lapban, hogy olyan tudósítás nem jelenhet meg az újságban, "amely féligazságokat tartalmaz, állításait nem támasztja alá igazolt tényekkel"… – érdekes kísérlet lehetne, egészen rendkívüli mutatvány, igazolt tényekkel kimutatni, hogy milyen is a teljes igazság, s ki birtokolja!

Markó Béla a státustörvényrôl

Megengedô jellegûnek kellene lennie

Nem megszorító, hanem megengedõ jellegû, a kisebbségi sorban élõ magyarságnak különbözõ kedvezményeket biztosító státustörvény lenne jó – mondta csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetõje a csabai Turul könyvesboltban megtartott tájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:

– Erre azért van szükség, hogy ne szoruljanak ki egyesek; inkább vállalni kell, hogy olyanok is bekerüljenek a kedvezményezettek közé, akiknek a hovatartozása valamilyen megfontolásból vitatható.

Az RMDSZ annak alapján tett javaslatokat a magyarországi státustörvény-tervezethez, hogy az erdélyi magyarság mely esetben érzi úgy, hogy az anyaországban idegenként kezelik õket – mondta el Markó Béla.

– A magyar Országgyûlésnek kell eldöntenie, hogy az anyagi lehetõségek függvényében az ország adófizetõinek a pénzébõl milyen kedvezményeket ad – szögezte le.

A lehetséges kedvezmények közt a munkavállalási engedélyt, az egészségügyi ellátást, az orvosság beszerzésére és az utazásra adandó támogatást említette a politikus.

Arra a kérdésre, hogy vajon miként lehet eldönteni, ki a magyar, Markó Béla azt válaszolta: a magyarsághoz való tartozás megítélésében nem állnak olyan messze egymástól a különbözõ vélemények, hogy közös nevezõre ne lehetne jutni.

– Nem kell feltenni a kérdést, hogy ki a magyar, hanem azt kell meghatározni, hogy a kultúra, a nyelv és a nemzethez való tartozás tudata alapján magyaroknak mondhatók milyen kedvezményeket kaphatnak - mondta a politikus.

A Szent Korona tanra való hivatkozást (miszerint mindenki magyar, aki a Szent Korona alá tartozó országokban lakik) a sajtótájékoztatón az RMDSZ elnöke azzal hárította el: Romániában viszont sokan hajlamosak arra, hogy mindenkit románnak tartsanak, aki Romániában él.

A nyugati tõke romániai megtelepedésére vonatkozó kérdésre adott válaszában Markó Béla elmondta: bár számos külföldi befektetõ megerõsödött, sokan jelzik, hogy a törvényi keretek bizonytalansága akadálya a hosszú távú tervezésnek.

A külföldi tõke romániai jelenléte az erdélyi magyarság számára is fontos: az anyanyelvû oktatás, a szabad nyelvhasználat és a saját kultúra mellett a gazdaság fejlõdése tarthatja otthon a romániai magyarokat.

Magyarország e remélt föllendüléshez hozzájárulva, a határon túli magyarok otthoni oktatási feltételeit javítva segíthet a legtöbbet az erdélyi magyarságnak – mondta Markó Béla.

Törleszt a biztosítási pénztár

Mint keddi sajtótájékoztatójukon elhangzott, a patikák bezárására készülnek a Maros megyei gyógyszerészek, mivel az Egészségbiztosítási Pénztár január elsejétõl nem egyenlítette a kiadott ingyenes és ártámogatott gyógyszerek értékét. Az ülésen jelen levõ 56 gyógyszerészbõl 55-en szavaztak a gyógyszerkibocsátás ideiglenes felfüggesztése mellett.

Az Egészségbiztosítási Pénztártól kapott tájékoztatás szerint a tegnapi nap folyamán 3,5 milliárd lej értékû számlát egyenlítettek, s ahogy gyûl a pénz, a jövõ hét folyamán újabb 3 milliárd lejt szánnak az ingyenes és ártámogatott receptek elszámolására. Mint Kacsó Márton vezérigazgató-helyettes tájékoztatójából kiderült, az országos biztosító pénztár engedélyt adott arra, hogy ebben a hónapban a megszabott hat százalék helyett a bevételek 14 százalékát fordítsák a gyógyszerekkel kapcsolatos kiadásokra.

Az elôválasztás utóhangjai

(lokodi)

Sok vita közt elvész a választó

A múlt hét végi marosvásárhelyi RMDSZ- elõválasztás iránti lanyha választói érdeklõdés, az ezzel kapcsolatos ellentmondó értékelések, a megyei szervezet alapszabályzatának különbözõ interpretálása, a Területi Képviselõk Tanácsának (TKT) összehívása körüli huzavona, s az ennek kapcsán kialakult, élesre töltött nyilatkozatháború nemcsak hogy nem csitul, de, a jelek szerint, még inkább kiélezte az ellentéteket. A megyei RMDSZ- elnök, Kincses Elõd szerdai sajtótájékoztatóján, illetve azután tett sajtókijelentései sem maradtak visszhangtalanul, s az ott elhangzottakról lapunkban közölt összefoglaló is ingerültséget keltett a megyei kampánystáb körében. A kampánystáb sajtófelelõse levélben juttatta el nemtetszését szerkesztõségünknek. Dr. Kelemen Atilla képviselõ, a TKT elnöke Bukarestbõl telefonon fejtette ki véleményét.

Dr. Kelemen Atilla: Nagyon alacsonyröptû megközelítés

– Számomra nagyon fontos, hogy Maros megye magyarsága jól szerepeljen ezen a választáson, olyan tanácsok alakuljanak ki a városokban, falvakban és megyei szinten is, amelyekben az RMDSZ súlyának megfelelõen és a kompetencia elvét szem elõtt tartva van jelen. Igen fontos, hogy az RMDSZ jelen legyen a romániai politikai életben, és noha az általános választásokig még van idõ, a helyhatósági jelenlét fegyvere az, amivel az elkövetkezendõ négy esztendõben a leghatékonyabban élnünk kell. Éppen ezért tartom lényegesnek azt, hogy ezek a jelöltlisták kompetensen, a választások tisztaságát tiszteletben tartva szülessenek meg. Szó sincs arról, hogy én ne tartanám fontosnak a hétezer szavazót, de hogyha ez a hétezer szavazó a marosvásárhelyi magyarságnak 17 százalékát képviseli, akkor mindenképpen fontosnak tartom, hogy a másik 83 százalék is elégedett legyen ezekkel a listákkal. A Fodor Imre-ügyben pedig azért tartottam fontosnak politikai véleményt mondani, mert én elõször tisztáztam volna az ügyészséggel a helyzet állását, csak azután hívtam volna össze sajtótájékoztatót, és dobtam volna be a hírt a köztudatba. Azt pedig egyenesen nevetséges dolognak tartom, hogy valaki az állatorvosi mesterségemre hivatkozzon, hiszen az nem a kampányhoz tartozik. De ha mégis így alakult, állok elébe egy olyan felmérésnek, hogy az én kezem alatt hullott-e el több állat az elmúlt húsz esztendõben, vagy Kincses Elõd vesztett el több pert ügyvédként… Nagyon alacsonyröptû megközelítésnek tartom ilyen jellegû és indulatos replikákkal borzolni Marosvásárhely magyar választóinak a kedélyét, és nem leszek többé hajlandó ilyenszerû kijelentésekre reagálni.

Visszatérve a hétezres elõválasztási részvételre, megtisztelõnek tartom az emberek véleményét, de innen, ahol én állok, nem úgy néz ki, hogy lenyûgözõ lenne a siker, meg kellene próbálnunk helyet cserélni, hátha az én helyzetembõl Kincses Elõd elnök úr is másként látná. Egyébként sajnálatosnak tartom, hogy az RMDSZ megyei elnöke mostanában, és nem elõször, a román lapokban próbálja befeketíteni az RMDSZ politikusait.

– A Pro Democratia Egyesület javaslatára egy protokollt írt alá valamennyi parlamenti párt. Az RMDSZ-t ön képviselte a megbeszélésen. Mirõl is szól ez a pártközi egyezmény?

– Ez a protokoll, amelyet valójában valamennyi parlamenti párt aláírt, a kampány deontológiájáról, illetve a kampány tisztaságáról szól, és hét pontban rögzíti azokat az etikai elvárásokat, amelyekhez a pártok az aláírt egyezmény alapján tartani fogják magukat. Ez minden pártot arra kötelezi, hogy pozitív kampányt folytasson, a személyeskedést, a szélsõséges megnyilvánulásokat, az intoleranciát lehetõleg mindenki mellõzze a kampány folyamán. Természetesen külön pontként belefoglaltuk a kisebbségek elleni támadások kizárását is, hiszen ezt a kártyát nagyon gyakran és nagyon könnyen rángatja elõ sok romániai politikai formáció. Ezen a protokoll- találkozón a szövetség képviseletében valóban én vettem részt és írtam alá az egyezményt, most már csak az kellene következzen, hogy az RMDSZ-en belül is legyen egy ilyen jellegû belsõ megállapodás, ugyanis az RMDSZ-en belül zajló dolgok nem egészen ezt tükrözik.

*

Tisztelt szerkesztõség!

Meglepetéssel olvastuk a Népújság 2000. április 20-i, csütörtöki számában megjelent A lenyûgözõ sikerrõl címû cikket.

Érthetetlen számunkra, hogy a helyhatósági választások elõkészítésének szabályozásáról szóló határozat ismeretében (amelynek egyes pontjait a cikk utolsó soraiban közölték) továbbra is az RMDSZ megyei szervezetének mûködését kritizálja a cikkíró.

A leközölt határozat egyértelmûen alátámasztja a sajtóértekezleten a dr. Kincses Elõd megyei elnök által elmondottakat, vagyis a TKT hatásköre a megyei önkormányzati lista állítására terjed ki (és nem a helyi listákra).

A cikk címe félrevezetõ, mivel a megyei elnök lenyûgözõnek nem a választási eredményt nevezte, hanem azt a méltóságteljes választási módot, ahogyan az ünneplõbe öltözött marosvásárhelyiek leadták szavazatukat.

Ráduly Levente, a megyei kampánystáb sajtófelelôse

Kiértékelô Nyárádszeredában

Szerdán este tartották Nyárádszeredában az elõválasztási eredmények kiértékelõjét. Amint Csíki Sándor, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke tájékoztatott, a választmány sikerként értékelte, hogy a lakosság 47 százaléka válaszolt a felhívásra, és adta le szavazatát RMDSZ tanácsosjelöltekre és a polgármesteri tisztséget újra megpályázó Dászkel László mérnökre.

További pozitívumként könyvelték el, hogy a nyárádszeredai szervezet volt az elsõ a vidéki szervezetek közül megyénkben, amelyik megrendezte az elõválasztást. Elismeréssel szóltak azokról, akik vállalták a jelölést a tanácsosi helyekre, és köszönetet fogalmaztak meg mindazoknak, akik a szavazóbizottságokban és megfigyelõként ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak annak érdekében, hogy a próbálkozás sikeres legyen. A választmány további célként azt fogalmazta meg, hogy a polgármester mellett az alpolgármesteri tisztségbe az RMDSZ jelöltje kerüljön a függetlenekkel szemben.

Az RMDSZ szászrégeni szervezete polgármesterjelöltet állít

(li)

A Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SZKT) határozata alapján azokban a helységekben, ahol a magyar lakosság részaránya nem haladja meg az ötven százalékot, ott az RMDSZ nem írt ki elõválasztásokat. Így Szászrégenben az RMDSZ polgármesterjelöltjérõl és a városi tanácsba küldendõ jelöltekrõl a helyi szervezet választmánya dönt. Megtudtuk, hogy a június eleji helyhatósági választásokon az RMDSZ szászrégeni szervezete polgármesterjelöltet állít a jelenlegi alpolgármester, Nagy András személyében. Az RMDSZ ugyanakkor teljes tanácsosi listát (26 jelölt) állít meghatározott kritériumok alapján, a bejutó helyekrõl pedig a választmány titkos szavazás alapján állítja fel a sorrendet.

Aktuális

Ó, mert végsô harcát vívja...

Bölöni Domokos

Nekem a nagypéntek immár örökre gyermekkorom rõt délutánja marad, nagyapámmal a még gyéren virágzó gyümölcsfák fehér koszorújában a maga tákolta fapadon, amint próbál igazságot tenni: miként lehet az, hogy a harangok elmentek Rómába, mégis azt írja az énekeskönyvünk, hogy búsan zúgnak a harangok, mintha rólunk szólna hangjok. Ó, mert végsõ harcát vívja az Isten egyszülött fia. Ezt az ellentmondást azóta sem sikerült maradéktalanul feloldanom; most, õsz fejjel látom: történelmünk sajog benne. A harangok megszólaltak a református tamplomban, és a repedt nagyharangnak sokkal bánatosabb volt a zengése, a kicsi pedig valósággal mintha siratózna. Akkor éreztem ilyen szorongást, ha nagyidõ készült. És a hideg citerázott a hátamon, féltem. Zsigereimmel éreztem, amit késõbb így láttam leírva: "valaki jár a fák hegyén / ki gyújtja s oltja csillagod / csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott// én félek még reménykedem / ez a szorongó oltalom / a gondviselõ félelem / kísért eddigi utamon" (Kányádi Sándor). Mintha visszafelé menne az idõ, az ige, a prédikáció, az ima vitt, sodort a történelem elõttiségbe. "Hogyha az idõ megfordulna, / tömött zsákokkal igyekezne / otthonába a három király, / a szénbõl erdõk növekednének, / aztán ellanyhulna a gravitáció – / de mielõtt Ádám eggyé lesz a földdel, / és elszikkad az ige, / és mindent visszavon az Úr, / eljön a Megváltó, / hogy azzá legyen amit hirdetett, / hogy legyen kisgyerek." (Plugor Magor).

Egyszer tanúja voltam, amint falunk legényei megverik az egyik szomszédfalusi fiút, és az iszonyatom azóta is tart. Jézust is úgy láttam sokáig, hogy rámennek az erõsek részegen, és ütik-verik, míg elájul; azután pedig ráadásul meg is feszítik.

Istentisztelet és (bagolytüdõs) ebédünk után megjelent Klári néni, a jobb napokat is látott cigány asszony a rostájával, és végigjárta a házakat. Ahogy abban pattogott a kukorica, kicselezve a ráborított újságpapírt, gyönyörûség volt nézni. Beszívni az illatát, ropogtatni a "pulykát". Utána pedig cserkabalázni az udvari kertben. Lesni, ahogy a nagyobbak, a "süldõk" udvarolnak. Az a profán áhítat azóta valahogy megkormosodott. De ha rajtam állna, én ma is úgy tennék, mint Benedictus atya (Fodor Sándor novellájában): a virágvasárnapi passió lejátszásakor nem Barabást, hanem Jézust engedném szabadon. Most Choli Daróczi József sorai sajognak rekedt harangszóként lelkemben: "Lepergett csontarcom / falba mártott kés, / húsomban tõrhegyes / jégcsapok. / Szülõföldem / fáj, / torkomban a vér, / a kimondhatatlan/ igen, / a kimondhatatlan / nem. / Magammal viszlek, / neked adom magam. / Legyek a tied: / halotti ágyamon a lepel, / a talpam alatt megrekedt út, / sátorhazámból a fekete karó, / gödörarcomból a mosoly.//Jaj, Istenem!/ Jaj, Istenem!/ Most már végképp magamba zártalak, / mint Jézus a keresztet."

Mennyibe kerül a húsvéti ebéd?

(mezey)

A húsvéti bevásárlásra bõséges felhozatalt kínál a piac. Minden megtalálható a hagyományos ünnepi ételekhez szükséges. Így ki-ki pénztárcájának vastagságához igazodva vásárolhatott, piacolhatott. Tegnap a marosvásárhelyi Cuza Vodã utcai nagypiacon nagyon sok érdeklõdõ megfordult, de nem mindenki tért haza húsvéti báránnyal, arra számítva, hogy ünnep szombatjára csökkennek az árak.

Sok bárány, kevesebb vásárló

Számtalan bárányt szállítottak a piacra. A legnagyobb szállítmánnyal a Szeben megyeiek érkeztek, de a környezõ falvak gazdái is igyekeztek értékesíteni jószágaikat. Sokan szemre adták a bárányt, de volt olyan is, aki lemérte, és élõsúlyban körülbelül 19-20 ezer lejt kért kilogrammjáért. Tizenkét kilós bárányt már 200 ezerért is lehetett vásárolni. Egyesek élve szállították el, mások a piaci vágóhídon vágatták le az állatokat. A vágás-nyúzás 25 ezer lejbe kerül. A nyers bõrért viszont csak 5-10 ezer lejt fizet a felvásárló, amit nagyon keveselltek az emberek, mondván, hogy évekkel ezelõtt értéke a munkadíj tízszerese volt. Azok, akik nem kedvelik a bárányhúst, a szárnyasok között válogathattak. Libát 150 ezer, pulykát 200 ezer, kakast 90 ezer, tyúkot 80 ezer lejért lehetett vásárolni.

Jó napjuk volt a zöldségárusoknak is

Tegnap "arattak" a zöldségárusok. A sárgarépáért 7-8, a petrezselyemért 15 ezer lejt kértek kilogrammonként, míg egy nagyobb fej zeller 5 ezerbe került. A burgonya kilója 3500 lej volt. A zöldhagyma kötéséért 2000-2500, a retekért 2500-3000 lejt fizettek. Egy fej sajáta 2500-3000 lej, a spenót kilója pedig 6000 lej volt. Az uborkát 22-23 ezer lej között árulták, de volt pult, ahol már 19 ezer lejért is meg lehetett vásárolni. A paradicsom kilójáért 22-23 ezer lejt kértek.

Tejtermékek és süteménybe valók

Több helyen árultak diót, kilója 50 ezer lej. Mák egy asztalnál volt, 10 dekáért 6000 lejt kértek, s ugyanannyit egy 4 deciliteres üveg mézért. A juhsajt és orda kilogrammja 38-40 ezer lej. A tehéntej litere 5000 lejbe, a 4 deciliteres üveg tejföl 10 ezer lejbe, a teleme túró 36 ezer lejbe került. Fehérliszt kevés volt a piacon, kilójáért 8000 ezer lejt fizettek a vásárlók. Tojás is volt bõven. Legtöbb helyen ezer lejért adták, de volt falusi néni, aki 900 lejre is leengedte az árat.

Nem nehéz kiszámítani: azoknak, akiknek a húsvéti ebédhez valót a piacról kell beszerezniük, mélyre kell a zsebbe nyúlniuk, ha egyáltalán van benne valami, mert az 1,7 millió lejes átlagbérbõl vagy 700 ezer lejes minimálbérbõl élõknek aligha jut pazar családi ebédre, ami itallal együtt félmillióba is belekerül. Hogy a kisnyugdíjasokról ne is beszéljünk, akiknek a bõséges, finomságokkal megrakott húsvéti asztal szép emlék marad csupán.

Caritas-segélyakció az árvízkárosultak javára

A Gyulafehérvári Római katolikus Érsekség sajtóirodája tájékoztatta szerkesztõségünket, hogy a romániai Caritas, a római és görög katolikus egyházak segélyszervezete a németországi és ausztriai Caritas támogatásával próbál segíteni azoknak, akik kárt szenvedtek az áprilisi árvíz következtében. A katolikus egyházi segélyszervezet a 11 egyházmegyei Caritason keresztül – 5 görög és 6 római – vetõmaggal, élelemmel és takaróval segíti azokat, akiket a természeti csapás sújtott. A segély értéke meghaladja a 600.000 német márkát.

A gyulafehérvári fõegyházmegye területén a fehérvasárnapi (húsvét után következõ elsõ vasárnapi) templomi gyûjtést szintén a károsultak javára ajánlják fel, amelynek megfelelõ felhasználásáról ugyancsak az egyházmegyei Caritas gondoskodik.

A rászorulókon segíteni keresztény kötelességünk, a felebaráti szeretet és a krisztusi törvények jegyében: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Mt 25, 40) – olvasható a közleményben.

Bolyais világtalálkozó

-vagy-

A millenniumi esztendõ jegyében a Bolyai Collegium Alapítvány Bolyai-világtalálkozót szervez, amelyre az elképzelés szerint minden végzõst meghívnak a szervezõk. Nem titkolt szándék, hogy a viszontlátás mellett az alapítvány ezáltal is pénzt szeretne gyûjteni az iskola felújításához, korszerûsítéséhez.

Mindenekelõtt a líceum udvarára szeretnének kockaköveket helyezni, nagyon sok virágot ültetni és két Bolyai-szobrot felállítani. Továbbá, a mostani követelményeknek megfelelõen rendbe szeretnék tenni az iskola éttermét, új berendezésekkel, konyhai felszerelésekkel ellátni. Azért, hogy a találkozót megszervezzék és a tervezett beruházásokat megvalósítsák, az alapítvány kuratóriuma a Pater Bank marosvásárhelyi kirendeltségénél bankszámlát nyitott a 2511027053671 számmal, amelyre valutában és lejben lehet pénzt utalni e célra. A találkozót szeptember 1-3. között, hét végén tartják. A programtervezet szerint szombaton délelõtt a líceum udvarán lesz egy díszmûsor, itt elbeszélgethetnek egymással a meghívottak, meglátogathatják hajdani osztálytermeiket, délután pedig a Kultúrpalota nagytermében tartanak elõadást. Vasárnap megkoszorúzzák a Bolyai-szobrot, illetve az elhunyt kollégák, osztálytársak, tanárok sírjait. A szervezõk 300-500 részvevõre számítanak.

Körlevél az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteinek és híveinek

D. dr. Csiha Kálmán püspök

Isten megpróbált bennünket. A tavaszi árvizek sok családi otthont tönkretettek, sok munka gyümölcsét megsemmisítették. Húsvét idején, amikor örülni és ünnepelni volna jó, tönkrement otthonok felett sok testvérünk szívét a keserûség fojtogatja, hajlék és védelem nélkül maradtak sokan.

Hozzátok fordulunk, akiket megkímélt a víz. Tudjuk, hogy kevés a gazdag közöttünk, de ti annyiszor megmutattátok, hogy akár szegényen is tudtok segíteni, mert ha nagy vagyonotok nincs is, szívetek van. Kérünk benneteket, hogy saját lelkipásztori hivatalotoknál adakozzatok megpróbált testvéreink számára. A begyûlt összeget a lelkipásztori hivatalok fogják az egyházmegyén át eljuttatni az egyházkerülethez, ahonnan továbbítjuk a bajban lévõk felé. Kérjük, hogy adományaitokat legkésõbb május végéig adjátok át a lelkészi hivatalba. Pénzadományokat kérünk, most ezt hathatósabban tudjuk eljuttatni testvéreinknek.

Isten áldja meg az adakozók életét!

Szerettettel

Kolozsvár, 2000. április 20.

Közlemény

Alulírott Manpel Rt. – Maros megye, Marosvásárhely, Dózsa György utca 231. szám –, Székely Sándor, az igazgatótanács elnöke és vezérigazgató, törvényes képviselõ által a részvényesek és alkalmazottak tudomására hozza a következõket:

1999. 01.26-án Ágoston Margit egy csoport magánszemély és a rendõrség képviselõinek a támogatásával törvénytelen módon átvette a vállalat vezetését és pillanatnyilag is vezeti azt.

Annak ellenére, hogy az elõírásszerûen és törvényesen megválasztott igazgatótanács – a cenzorokkal együtt – több ízben is megpróbálta gyakorlatilag is visszaszerezni a megválasztott tisztséggel járó feladatokat, Ágoston Margit és az õt támogató érdekcsoport meggátolta ezt. Ugyanazok a személyek megakadályozták az 1990. évi 31-es számú törvény és a vállalat statútumának elõírásai szerint megtartandó közgyûlés összehívását.

Így a törvényesság szempontjából az a lehetetlen helyzet alakult ki, hogy a vállalatot minden jog és törvényes alap nélkül vezeti Ágoston Margit, anélkül, hogy õt a vállalat megfelelõ ellenõrzõ szerve ellenõrizné.

Az elõbbiekben ismertetett helyzetre való tekinetettel nem vállalunk felelõsséget a közgyûlés elmaradása miatt és a részvényesek és alkalmazottak elnézését kérjük, hogy nem tudjuk megbízatásunkat teljesíteni.

Ugyanakkor értesítjük a vállalat részvényeseit és alkalmazottait, hogy folytatni fogjuk a szükséges eljárást a törvényesség visszaállítása és a helyzet kalakulásában vétkes személyek felelõsségre vonása érdekében.

Székely Sándor, az igazgatótanács elnöke, vezérigazgató

A nap hírei

Elégedetlen nyugdíjasok

Tiltakoznak a nyugdíjasok szervezetei az ellen, ahogy a kormány alkalmazni készül az új nyugdíjrendszert – nyilatkozta Preda Nedelcu, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke. Véleménye szerint a kormány megszegi a nyugdíjrendszer törvényét, amelynek elõírásai szerint az újraszámításnál szem elõtt kell tartani a kiszámítási alapban történt változásokat. Csupán szakaszos növelést és eltérõ növelési koeffienseket irányoztak elõ, de egyeztetést már nem. Az erre kiutalt 2500 milliárd lej távolról sem elég, 7000 milliárdot meghaladó összegre lenne szükség – fogalmazott Nedelcu, akinek véleménye szerint ez valóságos népirtás a nyugdíjasokkal szemben.

Diák–rendôr összetûzés Iasi-ban

Iaºi-ban rohamrendõrök gumibottal és könnygázzal akadályoztak meg szerdán mintegy másfél ezer diákot abban, hogy a városi pályaudvarra vonuljanak. A helyi állami egyetemek hallgatói hasztalan próbálták áttörni a rendõrkordont, és mintegy húszan könnyebben sérültek. A diákok a vasúti kedvezmény megvonása ellen tiltakoztak, és ösztöndíjukat is keveslik. Vezetõik jelezték, hogy megmozdulásuknak nincs köze a szomszédos Moldovában napok óta zajló hasonló lázongáshoz.

Marga lemondását követelték

A Bukaresti Egyetem diákszövetsége Marga miniszter és Adrian Miroiu oktatási államtitkár lemondását követeli azért a nyilvánvaló inkompetenciáért, amit a szállítási tárcával szembeni tartozás rendezésének ügyében tanúsították. A diákok képviselõje szerdán azt állította, hogy az oktatási minisztérium által készített dokumentumba az adósság törlesztésének idõszakát tévesen jegyezték be, emiatt függesztették fel a diákok utazási kedvezményeit. A tárca újra kell szerkessze a határozat-tervezetet, hogy ismét a kormány napirendjére kerülhessen.

Igazgatói bérkorlátozás készül

A liberális Tiberiu Vladislav törvénytervezetet terjesztett a felsõház állandó bürója elé az önálló ügyvitelû egységek, az állami tõkével mûködõ kereskedelmi társaságok, bankok és országos társaságok vezetõinek bérezésérõl. A terv szerint az említettek havi bruttó bére legjobb esetben elérheti a miniszterelnök bérét. A különféle havi juttatások nem haladhatják meg a bruttó bér 40 százalékát.

Célszerû a közös fellépés

A közép-kelet-európai regionális kooperáció témakörû, Szófiában megrendezett nemzetközi összejövetelen áttekintették Románia és Bulgária közös érdekei konkrét elõmozdításának lehetõségét az európai integrációs folyamatban, inkluzíve a közös fellépés célszerûségét a határok biztonságosabbá tétele végett – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Ireny Comaroschi külügyi szóvivõ. A müncheni Bertelsmann Alapítvány és a szófiai gazdaságpolitikai intézet által szervezett összejövetelen részt vevõ román küldöttséget Eugen Dijmãrescu külügyi államtitkár vezette.

MiG 29-esek korszerûsítése

Német és izraeli közremûködéssel indították el a MiG-29-es típusú repülõgép korszerûsítésének romániai programját. A MiG 29-es modernizálását a Bákóban mûködõ Aerostar vállalat végzi a német Daimler-Chrysler (DASA) és az izraeli Elbit Systems cégekkel kötött ipari megállapodás keretében. A MiG-29- esek korszerûsítési programját tavaly indította be a repülõgépgyár és az idén május elejére tûzték ki az elsõ modernizált MiG-29 Sniper gép próbarepülését. Az állami támogatással megvalósuló, de teljes egészében magántõkével indított program azzal számol, hogy ennek keretében végezhetik el a román légierõ 18 darab MiG-29-es repülõgépének korszerûsítését, illetve más országoktól is várnak megrendeléseket.

30 órás rekord vízállás Szolnokon

Kedd este óta minden eddigi rekordot megdöntõ vízállást, 1041 centimétert mértek a Tiszán Szolnoknál – tájékoztatta csütörtök hajnalban az MTI-t a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. Hozzátette, hogy ez szinte bizonyosan a tetõzés, ám befejezettnek csak akkor tekinthetõ, ha a vízállás majd egy centiméterrel csökken. Az ügyeletes elmondása szerint a folyó Szolnok feletti szakaszán, Kiskörénél, Tiszaroffnál és Tiszabõnél a lassú apadás már megkezdõdött. Az éjszaka folyamán dolgoztak a védekezõk Tiszajenõnél, Tiszavárkonyban, Vezsenynél, Szolnokon, Tiszaroffnál és Zagyvarékason. A felsorolt helyeken zömmel a nyúlgátat erõsítették, és bordás megtámasztást végeztek.

Mint a filmeken

A kanadai hatóságok õrizetbe vettek egy fiatalembert azokkal a számítógépes kalóztámadásokkal kapcsolatban, amelyekkel februárban több nagy amerikai internetes vállalkozást ideiglenesen megbénítottak. A kanadai rendõrség közlése szerint a világhálón "Mafiaboy" néven ismert tizenöt éves kamaszt a hét végén vették õrizetbe, és hétfõn már meg is indították ellene az eljárást. A kanadai fiatalember elektronikus levelekben és az internet csevegõcsatornáin büszkén tudatta a világgal még februárban, hogy õ a felelõs a támadásokért. Az új internetes iparág vezetõ cégeit – például a Yahoo!-t, az eBay-t, az Amazon.com-ot – ért támadások a világ elektronikus kereskedelmének központjait rengették meg, több száz millió dolláros kárt okozva. A februári hackertámadásokhoz a Kalifornia Egyetem számítógépeit használták – írta az AFP.

Washingtoni operettgála

A Budapesti Operettszínház Kamaraszínháza Washingtonban vendégszerepel ezekben a napokban, a Magyar Millennium jegyében rendezett kulturális programsorozat részeként. A mûvészek – a washingtoni magyar és az osztrák nagykövetség közös szervezésében, az utóbbi külképviselet épületében – elõbb kedden, majd az érdeklõdõk nagy számára való tekintettel szerda este is elõadták mûsorukat, csütörtökön pedig a Corcoran galéria színháztermében léptek fel. A programban Lehár Ferenc, Johann Strauss és Kálmán Imre mûveibõl vett részletek szerepelnek.

Biztonságosabb lesz a Stowe-kanyar

A silverstone-i Forma-1-es versenypálya vezetõi szerdán bejelentették, hogy még a hétvégi futam elõtt biztonságosabbá teszik azt a kanyart, ahol a német Michael Schumacher tavaly, a brazil Ricardo Zonta a múlt héten balesetet szenvedett. Peter Morris, a létesítmény szóvivõje elmondta, hogy a Stowe-kanyar melletti homokágy végén a gumifalat egy sorral megemelik és két sorral kiszélesítik. Michael Schumacher a tavalyi Brit Nagydíjon csúszott ki autójával, majd a gumifalnak hajtott. A Ferrari pilótája kettõs lábtörést szenvedett, és le kellett mondania az 1999-es világbajnoki álmairól. Zonta múlt csütörtökön ugyanebben a kanyarban vágódott ki, õ kisebb sérüléssel megúszta.

Megyei hírek

Hírszerkesztô: Benedek István

Még nem fizetik vissza a Basescu-díjat

Annak ellenére, hogy egyes médiumokban már hírét keltették, a takarékpénztár hétfõtõl még nem téríti vissza a jármûtulajdonosoknak a már befizetett Bãsescu- illetéket. A CEC megyei kirendeltségétõl megtudtuk, hogy az útadónak az üzemanyag árába való belefoglalását elrendelõ kormányhatározat mellett a pénzintézetnek még külön egyezményt is kell kötnie a szállítási minisztériummal, hogy visszatéríthessék a már befizetett összegeket, és errõl a kirendeltség még nem kapott hivatalos értesítést.

Tárgyalnak a helyi kötvényekrôl

Mint már említettük, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal beruházási munkák, elsõsorban a központbeli gyalogos aluljáró építésének pénzelése céljából helyi kötvények kibocsátását tervezi. A mûvelet érdekében a Gelsor befektetési alappal vették fel az illetékesek a kapcsolatot, amelynek képviselõi kedden érkeznek a polgármesteri hivatalba, ahol az esetleges kötvénykibocsátásról tárgyalnak a helyhatósággal.

Húsvéti szünidô reformmódra

A megye egyes iskoláiban már szerdától megkezdõdött a kéthetes húsvéti szünidõ. Más tanintézetekben a vakáció még el sem kezdõdött, mivel mindegyik tanintézet a pedagógusok és a tanulók óhaja alapján önállóan dönti el, mely idõpontok között tartja meg a szünetet, egyetlen közös tényezõ a szünidõ idõtartama, amely két hét.

Kisebbségvédelemrôl a miniszterrel

Április 16-20. között a Pro Európa Liga és a németországi Heinrich Böll Alapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a Demokrácia Kollégiumot, párbeszéd formájában mûködõ tanulmányi mûhelyként a hivatásos politikai, diplomáciai pályára, vagy civil szervezetekben való tevékenységre készülõ diákok részére. A kollégium keretében 26 diák Bukarestben találkozott Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségvédelmi miniszterrel. A Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal székhelyén tartott találkozón a miniszter elõadáson ismertette a hivatal felépítését, tevékenységét, kezdeményezéseit, valamint a többi, kisebbségi kérdéssel foglalkozó struktúrát és mûködésüket, majd válaszolt a diákok kérdéseire.

Élô lánc a Föld napján

A Rhododendron környezetvédelmi szervezet a Föld napja alkalmából ma délben környezet-nevelési tevékenységet szervez a megyeszékhely központjában a virágóra mögötti sétányon. Ennek keretében díjazzák a Miért kell óvnunk a fákat? címmel meghirdetett fogalmazásverseny nyerteseit, tanácsi határozattervezetet indítványoznak a város évszázados fáinak védelmére, és bemutatják A város évszázados fái címû minikiállítást. A résztvevõk élõ láncot alkotva hívják fel a lakosság figyelmét a városközpont szépségének megõrzésére.

Húsvéti bál

A székelykáli ifjúság a húsvéti ünnepek alkalmából elõadással egybekötött bált szervez vasárnap este 9 órától a helyi kultúrotthonban, amelynek keretében az újjáalakuló helyi színjátszócsoport bemutatja Tamási Áron Zeng a magosság címû vígjátékát.

Ünnepi rendezvények Nyárádszeredában

A nyárádszeredai hagyományõrzõk ünnepi rendezvénysorozata szombaton határkerüléssel kezdõdik. Éjszaka fenyõágazás, majd vasárnap este nyolc órától a helyi kultúrotthonban bemutatják Balogh Ottó Jézus élete címû musicaljét. Hétfõn a fenyõágazók hagyományõrzõ csapata közösen locsol, majd az ünneplés kedden este nyolc órától a Bekecs táncegyüttes elõadásával és táncmulatsággal zárul a kultúrotthonban.

Újabb bányatelep

A jobbágyfalvi gát megépítése érdekében jó minõségû töltõanyag-lelõhelyet tártak fel a napokban az építõk. Andrásfalván az új bánya nyolc személyt érint, akiknek a területérõl majd kitermelik a földet, e tulajdonosokat a mezõgazdasági igazgatóság által megszabott összeggel kártérítik. Szintén a napokban fognak hozzá a zsiliprendszer kialakításához.

Beder Tibor Szovátán

Ma este hét órakor a szovátai Teleki Oktatási Központban is bemutatják Beder Tibor tanár Gyalogosan Törökországban címû útirajzát.

Élô környezetvédelmi mûsor

Holnap délután öt és nyolc óra között a Rhododendron környezetvédelmi szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából élõ mûsort sugároz a GaGa Rádió, amelyben beszámolnak a Föld-napi rendezvényekrõl, és bemutatják a vállalkozóknak címzett Life Mediu EU-program lehetõségeit.

Marosvásárhelyen utoljára a Hahota-kabaré

A Hahota színtársulat április 25-én, kedden este hét órakor a Kultúrpalota nagytermében utoljára viszi színre Marosvásárhelyen A mohácsi vész címû kabarémûsorát. A Rejtõ Jenõ-bohózatok megelevenítõi Nagy József színmûvész, Puskás Gyõzõ, Tollas Gábor, Pap Gabi, Zsellér Enikõ és Muszka Sándor. Az elõadást Szélyes Ferenc rendezte. Jegyek a Kultúrpalota jegypénztáránál kaphatók.

A Muresul nyerte a városi kupát

Szerdán a víkendtelepi minifutballpályán megszervezett döntõkkel ért véget a Víkend Sportegyesület által harmadszor megszervezett minifoci Marosvásárhelyi-kupa, amelyen részt vettek a megyeszékhelyen és Marosszentgyörgyön megszervezett bajnokságok legjobb csapatai. A harmadik helyért vívott kisdöntõben a meggyesfalvi Juventus a Tudor I. bajnokságból bejutott Pandurii együttesét verte, a nagydöntõt, és egyben a kupát is a Tudor II. bajnokságot képviselõ Mureºul csapata nyerte, a második helyre szorult, víkendtelepi bajnokságból bejutott Como elõtt.

Apróhirdetés

SZOLGÁLTATÁS

NEMZETKÖZI TEHERSZÁLLÍTÁS és kiköltöztetés Magyarországra 3,3 tonnáig. Tel. 094-607-000, 169-517. (23802)

LEGOLCSÓBBAN A MEGYÉBEN, RÉSZLETRE IS! Vadonatúj Arctic, Zanussi, Whirlpool, Samsung, Daewoo hûtõk, mosógépek, televíziók és egyéb háztartási cikkek 1-3 év garanciával. Tel. 211-229 – L & T Center, 165-516 – Focus, 523-835 – Régenben. (sz.)

SZERELÜNK professzionális riasztóberendezéseket garanciával. Tel. 094-528-622. (4298)

TUJÁK, ÖRÖKZÖLDEK, lombos fák és cserjék, kerttervezés, kertépítés a Green Fingers Garden Centernél. Partizán u. 2B. Tel. 136-952. (4738)

VÁLLALUNK ács-, kõmûves- és lakatosmunkát, lambériázást, csempézést, festést, ház-, garázs-, kerítésépítést, ajtó, ablakkészítést, valamint villany-, víz és fûtésszerelést. Tel. 065/126-257, mobiltelefon 095-607-029. (3618)

VÁLLALUNK ELEKTROSZTATIKUS festést 3,5 m-es darabokig. Tel. 065/212-323, 094-505-225. (4830)

TETÕSZIGETELÉS garanciával, részletre! Posta utca 12. sz. Tel. 065/212-682, 094-829-730. (4958)

ÚJABB HOLLAND RUHASZÁLLÍTMÁNY érkezett (nyári szezon): bébi-, gyerek- és felnõttméretek. Szabadság (Libertãþii) utca 81. sz. Program: 10-17 óra között. Tel. 092-680-204. (5023)

GAZDASÁGI TANÁCSADÓ cég PHARE- pályázatokat, üzleti terveket, vállalat- értékeléseket készít. Tel. 092-460-083. (3754389)

GYORS és GARANCIÁS autómentés 4 tonnáig, 0-24 óra között. Tel. 094-572-896. (46985626)

MINDEN TÍPUSÚ FÉLTENGELY-felújítás ingyenes szereléssel, egy év garanciával. Elitex Kft., Dezrobirii u. 13. sz. Tel. 252-878. (3552)

FÉLTENGELYJAVÍTÁST, diójavítást, autójavítást, bádogolást, festést, esztergálást vállalunk garanciával. Tel. 167-683. (4089)

BUDAPESTRE még mindig a TRANSERVICE KFT járatai a LEGOLCSÓBBAK! Kényelmes Mercedes, Scania és Ikarus autóbuszok, napi menetrend szerinti járatok, számtalan kedvezmény. Látogassa meg a székhelyen mûködõ FITNESS CENTERT: erõterem, aerobik, karate, szauna, szolárium stb. Cãlãraºilor u. 20. sz., tel. 216-242, 217-167. (sz.)

SVÁJCI KERÉKPÁR, ruha kedvezményes áron (ruha nagy tételben is). CE Basilea Prodcom Kft., Partizán u. 9. sz., hétfõn, szerdán, pénteken 9-15, kedden, csütörtökön 12-18 óra között. Tel. 132-591. (4185)

A marosvásárhelyi AGRO szaküzlet, Kogãlniceanu u. 20. sz. – az útlevélosztály, rendõrség mellett – mezõgazdasági KUPONRA biztosítja a zöldség, vöröshere- és kukorica-vetõmagot Torda, Helga, Tirabella, Natacha fajtákból, valamint megfelelõ gyomirtókat: búza, árpa, kukorica, krumpli, szõlõ, gyümölcs- és zöldségféléknek, kis csomagolásban is. Magángazdáknak és társulásoknak ingyenes szaktanácsadás. Tel. 131-523, György mérnök. (4589)

ELADUNK, szerelünk radiókazettofonokat, hangfalakat autóba. Tel. 094-528-622. (4297)

AZ ÖN könyvesüzlete a Bolyai-Gauss, szakirodalom széles választékban. Tel. 162-475. (sz.)

ÁLLATORVOSI RENDELÕ és PATIKA. Marosvásárhely, Oneºti tér 6. sz. Tel. 132-749 vagy 092-515-028. (2760)

ÁLLATORVOSI RENDELÕ, gyógyszer- és takarmánykoncentrátum-forgalmazás. Szarvasmarha és sertés mesterséges megtermékenyítése. Sáromberke, Állomás utca 239. sz. Tel. 58, 094-766-579. (3354)

Vásároljon a MOZART COM KFT-NÉL!!! Nálunk megtalálja a KANADAI minõséget, eredeti csomagolásban, 45 kg-os használtruha-bálákban, az évszaknak és korosztálynak megfelelõen, bõ választék, megfelelõ árak. Marosvásárhely, 1918. December 1. út 255. sz. Tel. 065/255- 896, 092-431-476, 092-973-014, 092-317-792, fax. 065/255-896. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18 óra között. (4375)

BETONCSERÉP reklámáron, 6.000 lej/db kapható a SELV-COM KFT lerakatában, kitûnõ minõség, 30 év garancia. Most 2000 db-on felül ingyenes szállítás 20 km-ig. Tel. 169-406, 167-977. (4456)

TEHERSZÁLLÍTÁS, költöztetés külföldre, belföldre 3,5 tonnáig. Tel. 256-062, mobil 094- 856-323. (4128)

TEHERSZÁLLÍTÁS 3,5; 5 tonnáig. Tel. 094-511-697. (4743)

ÁRLESZÁLLÍTÁSI AKCIÓ! Nagy választék nagyon alacsony árakon! A Devotion Impex Kft., a Pandurilor u. 100. sz. alatti IMPORTRUHA-üzletében (bejárat a posta felõl, a volt ABC-üzlet) április 17. és április 28. között lépcsõs árleszállítást végez a teljes ruhakészlet felszámolásáig, nyitva 9-20 óra között. Árleszállítás van az ERGO székeknél és a GÁZKONVEKTOROKNÁL is. Látogasson meg az új tavaszi nyitáskor is, május 1- jén. (4981)

BEL- és KÜLTÉRI LÉPCSÕK, korlátok minõségi kivitelezésben. Tel. 094-803-744. (5112)

AZ ALFACOM SZKRT kazánfûtõ-tanfolyamot indít. Érdeklõdni a 217-823-as telefonszámon vagy a székhelyen, a Cãlãraºilor utca 20. szám alatt lehet. (5166)

ALKALMAZUNK VÍZ- GÁZSZERELÉSBEN tapasztalattal rendelkezõ mérnököt vagy mestert. Jelentkezõket fogadunk április 28-ig. Bõvebb felvilágosítás a 253-260-as telefonszámon. (5183)

VÉGKIÁRUSÍTÁS! IMPORTRUHA és cipõ eladó 10 kg-os zsákokban viszonteladóknak. Ára: 15 ezer lej/kg. Tel. 094-393-377. (5190)

BROJLER és TETRA-H elõnevelt csibék kaphatók a vajdaszentiványi farmon. Tel. 169-861. (5198)

ARANY ÉKSZEREK készítése, javítása és cseréje a Horea u. 5. sz. alatti ékszerészetben. Tört aranyat vásárolunk: 80.000 lej/g. (4913)

HÚSVÉTI ÁRENGEDMÉNY Mountain Bike kerékpárokra a tudori posta melletti biciklisüzletben. Részletvásárlásra is van lehetõség! (5055)

ALKALMAZUNK hard- és szoft-ismeretekkel rendelkezõ személyt. Számítógép-tartozékok és fogyóanyagok eladásában szerzett tapasztalat elõnyt jelent. Érdeklõdni a 213-020-as telefonszámon 7-16 óra között. (5058)

GYAKORLATTAL RENDELKEZÕ bárosnõket alkalmazok. Tel. 215- 424, 092-404-679. (5120)

TEHERSZÁLLÍTÁST vállalok 3,5 t-ig. Tel. 169-022, 094-620-412. (5113)

HOMOKOT, KÖVET szállítok rendelésre. Tel. 092-364- 836, 065/123-105. (4728)

TEHERSZÁLLÍTÁS 6-8 tonnáig. Tel. 169-861, 092- 607-390. (4659)

EZEN SZELVÉNNYEL 10%-os kedvezményben részesül a MEDCOMP fogorvosi rendelõben. Tel. 167-754, Mãgurei u. 18/5. sz. (4662)

ZÖLDSÉG- és gyümölcslerakat a Milcovului u. 24. sz. alatt. Tel. 169-022. (4839)

ALKALMAZUNK D1- vagy D-kategóriával rendelkezõ sofõröket és autóbádogost. Tel. 169-308, 9-14 óra között. (5121)

ALKALMAZUNK tapasztalattal rendelkezõ szakácsot és pincért. Érdeklõdni a 126-248-as telefonszámon. (5177)

TÖMBHÁZLAKÁSOK, MAGÁNHÁZAK, telkek adásvétele, mindenféle ügyintézés, telekelés, ingatlanátírás, háztartási munkák, bébiszitter. Érdeklõdni hétfõtõl szombatig 8-16 óra között a 162- 629-es vagy 095-609-793-as telefonon vagy a Lupeni utca 29. szám alatt. (5219)

BÕRDÍSZMÛVES mûhelybe keresünk varrónõt. Ajánlunk 1.200.000 lejes fizetést. Tel. 254-739. (5240)

ALKALMAZUNK SZAKKÉPZETT varrónõket és vasalókat hosszú távú magyarországi munkára kiemelt fizetéssel. Munkavállalási engedélyt ás szállást biztosítunk. Érdeklõdni szerdától, 2000. április 26- tól a 121-242-es telefonszámon. (5256)

JÓKÍVÁNSÁG

"Mi õ nekünk? Azt el nem mondhatom, mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom. De megmutatná a nagy veszteség, ha elszólítaná tõlünk az ég…" Marosvásárhelyre, KOVÁCS LÕRINCZNEK 60. születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából jó egészséget, Istentõl megáldott, örömökben gazdag, hosszú életet kíván felesége, leánya, veje és a két unoka: Katika és Orsolya. (5140)

ADÁSVÉTEL

FORINTOT vásárolok elõnyösen. Tel. 160-234, mobil 094-851-106. (3697)

TÖRT ARANYAT, arany ékszert vásárolok, 80.000- 90.000 lej/g. Tel. 094-248-521. (3697)

VÁSÁROLUNK hullott szarvasagancsot. Tel. 094-607-491, 095-602- 636. (4625)

KFT eladásra kínál építkezési anyagokat: cement, mész, gipsz, mozaik, kõpor, homok, SANEX csempe, padlócsempe, ADEPLAST csemperagasztó, Rigips, arecet, tövisi, aranyosgyéresi tetõcserép, tömör tégla, magyarországi DISZPERZIT, HÉRA lemosható falfestéket és festõszerszámokat. Dorobanþilor (Doftana) utca 15. sz. Tel. 161-941, naponta 8-17 óra között, szombaton is nyitva. (3438)

ELADÓK új, illetve bontásból származó szélvédõk és autóalkatrészek importból. Tel. 211-338, 8-17 óra között. (3896)

PARABOLA-FELSZERELÉSEK kaphatók a Lamel Kft.-nél már 1.200.000 lejért. Someºului u. 1. sz. Tel. 133-058, 094- 201-623. (4724)

ELADÓK különbözõ típusú mérlegek. Tel. 065/143-597. (4531)

ELADÓ élelmiszerbutik. Vásárolok építõanyagot. Tel. 094-572-814. (4552)

KIS ÉS NAGY TÉTELBEN Dacia autóalkatrészek, Dorobanþilor (volt Doftana) u. 23. sz., a nagyállomási aluljáró mellett. (4874)

ELADÓ garázs a Dorobanþilor utcában és kiadó garázs a Székely Vértanúk utcában. Tel. 217-355. (4639)

ELADÓ dízel VW Golf, 1990-es kiadás, nagyon jó állapotban, központi zárral, riasztóval, automata. Ára: 8.700 DM. Tel. 094-198-773. (5026)

ELADÓ malom, gatter és kukoricahenger Szentháromságon, Maros megye. Érdeklõdni az 576-330- as telefonszámon, 18-21 óra között. (3757)

ELADÓ új kanapé két fotellel. Tel. 257-447. (4733)

ELADÓ 29 ár beltelek víkendházzal és téglaistálló lebontásra. Tel. 253-825. (5161)

Teljes garanciával eladó színes TELECOLOR televízió 1.000.000 lejért. Tel. 214-692. (5118)

ELADÓ jutányos áron kanapé, két fotel, egy asztalka és egy villanyvarrógép. Érdeklõdni a 139-301-es telefonszámon. (5117)

VESZEK forintot. Eladó ház: 2 szoba, konyha, a város közelében. Tel. 164-793. (5162)

ELADÓ szilvapálinka. Tel. 092-762-794. (5103)

ELADÓ metálkék kombi Opel Kadett 1,3I 1989-es kiadás, Mitsubishi Galant GLSi, 1800 cm3-es, metálszürke, 1991-es kiadás, fogászati székegységek: Unit Dentar, Siemens és Emda. Tel. 165-720, 20-22 óra között. (5100)

ELADÓK könyvek nagy tételben, 3.500 lej/darabja. Tel. 092- 595-190. (5060)

VESZEK 18 évesnél idõsebb Daciát jó állapotban. Tel. 092-595-190. (5060)

ELADÓK Romayor 313, 314-es nyomógépek. Tel. 00-36-30-25- 24-108. (5030)

ELADÓ javított motor 1300-as Daciához. Tel. 166-041. (5169)

ELADÓ tömbház alatti garázs a Muncii utca 33. szám alatt. Alkudható ára: 6.500 DM. Tel. 094-234-064. (5214)

ELADÓ D110-es traktormotor, ventilátoros kalapácsmalom és körfûrésztengely. Régen, Dedradului u. 4B sz. Tel. 520-623. Irányár: 2.000 DM. (5111)

AJÁNLOK házõrzõ kutyát egészségügyi könyvvel. Tel. 160-618, 094-573-699. (5149)

ELADÓ vetõburgonya, I-es szaporítás, Santé fajta, 2.500 lej/kg, gazdajegyre is. Érdeklõdni a 131-166-os telefonszámon vagy Cserefalván, Nemesnél. (5147)

OLCSÓN használt és új biciklik, inoxkagylók eladók. Tel. 212-369. (4018)

FORINTOT veszek elõnyösen. Tel. 147-673, 094-511-670. (5036)

ELADÓ házi bor híres szõlõfajtából. Tel. 121-609. (5047)

ELADÓ kombinált gyermekkocsi, 270 DM és kombinált gyermekülés autóba (9-22 kg súlyúnak), 100 DM. Tel. 163-094. (5051)

VÁSÁROLNÁNK elektronikus, 15 kg-ig mérõ, árkiírásos – Balanþa-Sibiu-típusú – mérleget. Értesítést az 576-135-ös telefonszámra kérünk. (sz.)

BÚZÁT VESZEK nagy mennyiségben. Fizetés szállításkor. Tel. 092-396-107, 092-356-303. (5172)

ELADÓ 1985-ös kiadású dízel VW Tranpsorter. Tel. 219-759, 094-955-724. (5159)

VESZEK jó állapotban levõ Daciát. Tel. 253-575, 19 óra után. (5173)

VESZEK elõnyösen forintot, nagyobb összegért házhoz megyek. Tel. 136-091. (5174)

ELADÓ víztartály, 1,20 m hosszú, 1 m széles, kerek és 8 darab 1 m magas fenyõcsemete. Érdeklõdni: Csejden, a 2 sz. alatt. (5237)

ELADÓ tömbház alatti garázs. Înfrãþirii u. 15. sz. Érdeklõdni a 255-905- ös telefonszámon. (5235)

ELADÓ 35 ár bennvaló. Galambod 54. sz. Tel. 168-771. (5247)

ELADÓK színes televíziók és videók garanciával. Tel. 094-255-860. (4251)

LAKÁS

ELADÓ mûhely 3 szoba-összkomforttal a Nagyállomással szemben. Irányár: 33 ezer DM. Tel. 130-647. (5187)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás garázzsal és pincével, a Tudorban. Tel. 144-302, 141-581. (5104)

ELADÓ kertes ház külön udvaron. Tel. 122-681. (4098)

ELADÓ csempekályhás, 2 szobás tömbházlakás. Tel. 169-122. (4923)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás magasföldszinten (rendeltetése megváltoztatva), a Republicii tér környékén. Tel. 092-703-388. (4711)

ELADÓ kertes, emeletes ház a Vulkán utcában. Tel. 250-281. (4526)

ELADÓ lebontásra kerülõ ház. Tel. 166-993. (4975)

ELADÓ kétszobás, I. osztályú tömbházlakás a Tudor negyedben. Érdeklõdni a 140-492-es telefonszámon. (5025)

A KORNISÁN eladó egy 3 szobás, I. osztályú, II. emeleti (tízemeletes tömbházban), 2 teraszos (egyik beépített), hideg-meleg vízórás, telefonos lakás. Tel. 212-721. (5044)

ELADÓ két szoba az Imatex volt munkásszállásán. Irodáknak is felhasználhatók. A kettõ 45 millió lej, alkudható. Tel. 132-088, 17-22 óra között. (5057)

ELADÓ különleges, 3 szobás tömbházlakás I. emeleten, a Tudorban, a Diamant környékén. Tel. 254-774. (5068)

ELADÓ ház: 2 szoba, 31 ár területtel a 177. szám alatt és 2300 cm3-es, dízel Opel Omega, traktor, aratógép. Érdeklõdni Marosszentiványon, a Fõ út 330. szám alatt. (5114)

ELADÓ kétszobás tömbházlakás. Tel. 218-074. (4914)

ELADÓ egyszoba-konyha, kamra, kert és gyümölcsös, Búzaháza 128. sz. alatt. Irányár: 22 millió lej. (5029)

ELADÓ ház Seprõdben, telekkel és földdel. Tel. 134-441 vagy 126-032. (5079)

MAGÁNLAKÁSBAN külön bejáratú szoba kiadó. Tel. 169-611. (5088)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Dózsa György utcában (fajansz, grészia, kábeltévé, telefon), valamint a tömbház alatt garázzsal rendelkezik. Azonnal beköltözhetõ. Tel. 161-216. (5102)

ELADÓ 4 szobás, külön udvaros magánház, összterület 600 m2, két családnak is megfelel, privatizálásra is alkalmas. Ára: 36.000 DM. Lãcrãmioarei u. 24. sz. Tel. 216-560. (5107)

SÜRGÕSEN eladó kövesdombi 3 szobás, II. osztályú, tégla tömbházlakás. Irányár: 115 millió lej. Tel. 136-797, 16-21 óra között. (5136)

ELADÓ ház Régenben, Radnótfáji (Iernuþeni) u. 42. sz., 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kert, gáz-, villany-, vízvezeték bevezetve. (5142)

SÜRGÕSEN eladó I. osztályú garzon a Kövesdombon. Tel. 137-957. (5158)

ELADÓ 2 szoba-összkomfortos tömbházlakás a Vulkán u. 4/6. sz. alatt. Érdeklõdni a 065/250-267-es telefonszámon 16 órától. Irányár: 124 millió lej. (5164)

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás tömbházlakás a Kornisán. Tel. 215-391. (5168)

ELADÓ 2 szobás üdülõház Szovátán, a Medve-tó partján. Tel. 570-909, 218-640. (5213)

ELADÓ ház a Dózsa György utcában, külön udvaron. Tel. 137-445. (5176)

BÉRBE adok központi helyen ultramodern magánházat: földszint + emelet (hét helyiség). Ára: 500 dollár/hónap. Tel. 065/255-579, 094-839-180. (5178)

ELADÓ 2 szobás, I. emeleti tömbházlakás a Fortuna üzlet fölött. Tel. 144-718, 142-708, 19 óra után. (5182)

ELADÓ kétszobás, I. emeleti, erkélyes tömbházlakás a Mãgurei utcában, telefon, kábeltévé bevezetve és vízórák felszerelve. Ára: 80 millió lej. Tel. 138-053. (5186)

ELADÓ II. emeleti, I. osztályú, kétszobás lakrész a Kövesdombon. Irányár: 125 millió lej. Tel. 251-650. (5190)

ELADÓ Marosfõn a központban 360 m2-es területen nyaraló, víz, villany bent. Ugyanitt eladó új, 120 baszusos Weltmeister harmonika váltókkal. Tel. 128- 457. (5194)

ELADÓ új ház Nyárádszeredában: 3 szoba, konyha (gáz, víz, villany, központi fûtés) 10 ár kerttel. Tel. 576-484. (5199)

KIADÓ bútorozott szoba-konyhás lakás fiatal házaspárnak vagy két lánynak. Eladó egy mosógép. Tel. 140-243, 17 órától. (5210)

BÉRBE ADUNK igényesnek, hosszú távra, Marosvásárhely központjában két szobát irodának. Tel. 216-083, de. 9-13 óra között. (5091)

ELADÓ ház: 2 szoba, konyha, kamra, udvar, kert a Március 8 utca 54. szám alatt. (5138)

ELADÓ a Kövesdombon garzon, telefonnal, kábeltévével, nagy terasszal. Tel. 135-534, 093-465-150. (5150)

ELADÓ magánlakás: szoba, konyha, kamra a volt November 7 negyedben, a December 22. út 116. sz. alatt. (5056)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás jutányos áron. Tel. 092-595-191. (4979)

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás. Ára: 65 millió lej. Tel. 092-529-643. (4978)

ELADÓK 2, 3 szobás tömbházlakások, garzon a piaci ár alatt. Tel. 148-107. (4979)

ELADÓ garzon melléképülettel Erdõszentgyörgyön. Érdeklõdni az 578-625-ös telefonszámon 15-22 óra között. (5160)

ELCSERÉLEM IV. emeleti, II. osztályú, 2 szobás, a meggyesfalvi negyedben levõ lakásom. Tel. 253-575, 19-22 óra között. (5173)

ELADÓ jutányos áron központi fekvésû magánház telekkel. Tel. 213-372, 213-020. (5173)

ELADÓ magánlakás a Mãreºti utcában. Érdeklõdni naponta 17 óra után a 168-511-es telefonszámon. (5218)

ELADÓ vidéki, kétszobás lakás melléképületekkel, nagy kerttel Búzásbesenyõben. Érdeklõdni naponta 17 óra után a 168-511-es telefonszámon. (5218)

SÜRGÕSEN eladó igényesnek ház Székelysárdon a 42. szám alatt. (5217)

ELADOM vagy elcserélem háromszobás lakásom kétszobással. Érdeklõdni a Petru Dobra u. 4/1. sz. alatt, 17-19 óra között. (5241)

ELADÓ I. osztályú, I. emeleti 2 garzon a Tudorban, az Apicultorilor utcában. Érdeklõdni a 248-282-es telefonszámon. (5242)

KIADÓ bútorozatlan garzon a Grand Hotel mellett, havi 100 DM. Tel. 211-212. (4990)

ELADÓ magánház az Arany János u. 33. sz. alatt. Eladó ház Ehedben. Tel. 138-366. (5243)

ELADÓ 3 szobás, I. osztályú tömbházlakás a Fortuna üzlet felett. Tel. 142-325. (5244)

ELADÓ 2 szobás, IV. emeleti lakás a Budai negyedben. Tel. 092-610-282. (-)

ELADÓ garzon a Tudorban, a Favorit felett. Tel. 248-479. (5251)

ELADÓ 4 szobás, , I. osztályú tömbházlakás az Állomás téren, (nagy elõszoba, nagy pince, beépített terasz, vízórákkal ellátva). Érdeklõdni naponta 12-21 óra között a 162-832-es telefonszámon. (5253)

ELVESZETT

Április 14-én a Cukorgyár és ICRA-raktár közti útszakaszon (Raktár – Depozitelor utca) eltûnt a pénztárcám, benne Simon Csaba névre szóló irataim. Kérem a becsületes megtalálóját, hogy értesítsen a 210-533-as vagy a 214-753-as telefonszámon. A pénztárcát, valamint a benne levõ pénzt megtarthatja. Ezenkívül jutalomban részesül. (5175)

TÁRSKERESÉS

TÁRSKERESÕ iroda klienseinek partnereket keres elemi, közép- és felsõfokú végzettséggel, 25-65 éves korig. Tel. 136-797, 14-18 óra között. (5136)

MINDENFÉLE

PÉNZT kölcsönzök garancia ellenében. Tel. 160- 234, mobil 094-851-106. (3697)

MÉRLEGKÉPES könyvelõ könyvelést, bérelszámolást, munkaügyi intézést vállal. Tel. 167-060. (5076)

PÉNZT kölcsönzök. Csak komoly ajánlatok. Tel. 092-506-932. (4979)

A SHALOM KFT felvásárol: nyers báránybõrt, borjú- és marhabõrt készpénzfizetéssel. A raktár a Szabadi út 137. sz. alatt van. Tel. 093-331-364. (5069)

SZOBAFESTÉST, mázolást, fali- és padlócsempézést vállalok elõnyös áron. Tel. 094-269-438. (5022)

OLASZ, ANGOL nyelvtanfolyamokra iratkozhat április 4-ig a Bábel Alapítványnál. Tel. 166-679. (5193)

IDÕS személy anyagi támogatását, gondozását vállalom örökség (magánház) ellenében. Tel. 123-514. (4241)

TELEVÍZIÓJAVÍTÁS a kliens lakásán (falun is). Tel. 094-620-373, 133-466. (4809)

KÖLCSÖNZÖK modern menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral, elõnyös áron. Tel. 211-820. (4017)

VÁLLALUNK olcsón kripta-, keret-, sírkõkészítést és betûvésést temetõkben. Újfalvi Sándor, tel. 122-582, 094-224-201. (3809)

KÖLCSÖNZÖK ez évi új, külföldi menyasszonyi ruhákat teljes kelléktárral és koszorúslány-ruhákat. Tel. 140-109. (4040)

ELADÓ korpa, hegesztõkészülék, 150 literes bojler, Iveco Magirus szélvédõ. Szállítást vállalok 7,5 tonnás Mercedes kamionnal. Tel. 133-086, 168-846, 094-573-688. (4594)

TANÁRNÕ kölcsön kérne 5 db négyszemélyes sátort augusztusra, nehéz anyagi helyzetben levõ általános iskolások kéthetes tengerparti üdültetéséhez. Tel. 578-604. (4884)

VIDEOFILMEZÉS, fotózás szakmai szinten. Tel. 167-349, 092-820-593. (5053)

FODRÁSZAT idõsebb hölgyeknek. Tel. 134-994. (5116)

CICÁKAT ajándékozok állatbarátoknak, vidékre is. Eladó angóra. Tel. 136-797. (5136)

DEBRECENBE elvinnék 2 személyt április 25-én. Tel. 477-346. (5141)

BÉRBE adó betonkeverõ. Tel. 140-411. (5167)

VÁLLALUNK festést, kõmûvesmunkát, csemperakást. Tel. 137-754. (5208)

A NYÁRÁDKARÁCSONYFALVI polgármesteri hivatal árverést hirdet egy 20 m2-es és 16 m2-es helyiség bérbe adására, gyógyszertár létesítése céljából. Az árverést idõpontja 2000. május 8-án 11 órakor a polgármesteri hivatalnál tartják. A feladatfüzet átvehetõ 2000. április 27-tõl a polgármesteri hivatalnál, ahol bõvebb felvilágosítással is szolgálnak. (5229)

MEGEMLÉKEZÉS

Oly hirtelen, váratlanul jött a halál, helyed üres maradt, szíved nem engedett élni, így már csak szívünkben fogsz élni tovább. Mély fájdalommal emlékezünk április 21-én, amikor egy éve, hogy a kegyetlen halál elragadta szerettei körébõl SÓFALVI ILONKA nyugdíjas tanítónõt. Emlékét örökre õrzi bánatos férje, lányai, fia, menye, unokái és dédunokája. (5163)

Szívünkben soha el nem múló fájdalommal emlékezünk április 25-én a káposztásszentmiklósi TÓTH ERZSÉBETRE halálának 5. évfordulóján. Szeretõ gyermeke és családja. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. (5122)

Fájó szívvel emlékezünk április 22- én, amikor egy éve a kegyetlen halál elragadta közülünk az élni akaró BIRÓ DÉNEST. Emlékét szívünkben hordozzuk. Bánatos szerettei. (5148)

Fájó szívvel emlékezünk április 24- én FEHÉR JÓZSEFRE halálának elsõ évfordulóján. Az édes anyaföldben egy hant alatt nyugodjál csendesen. Bánatos lánya és unokái. (5170)

Szomorú szívvel emlékezünk április 21- én BORDI BÉLÁRA halálának 4. évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Fia, Béluska és volt felesége, Emõke. (5181)

A múltat felidézni szívünk nagyon fáj, valakit keresünk, aki nincs közöttünk már. Soha el nem múló fájdalommal emlékeztünk április19-én, amikor 10 éve múlt, hogy a kegyetlen halál elragadta a drága jó férjet, édesapát, nagyapát, apóst, testvért, a pókakeresztúri születésû KIRÁLYFALVI SIMONT. Búcsúztam volna, de a szívem nem engedte, s így búcsú nélkül is engedjétek meg, hogy a ti szívetekben tovább élhessek. A szeretõ családod szívébe vagy zárva a sírig: bánatos feleségednek, négy lányodnak, négy vejednek, tiz unokádnak és dédunokádnak és azoknak, akik nagyon szerettek. Emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. (5191)

Fájó szívvel emlékezünk április 21- én ifj. BORDI BÉLÁRA halálának negyedik évfordulóján. Emlékét örökre megõrzi bánatos édesanyja, nõvére, családjával. Nyugodj csendesen, drága Béla. (5211)

Szerettem volna még köztetek lenni, de a halál legyõzött, el kellett menni. Mély fájdalommal emlékezünk április 21-én a kebelei ZELKÓ ANNÁRA, akit hat hónapja elragadott a halál közülünk. A gyászoló család. (5216)

Szomorú szívvel emlékezünk április 23- án id. HORVÁTH SÁNDORRA halálának elsõ évfordulóján. Emlékét örökre megõrzi felesége, két gyermeke: fia, Sanyika, leánya, Hajni, veje és unokája, Elizke. Nyugodjon békében. (5231)

Fájdalommal emlékezünk KACSÓ ROZÁLIÁRA szül. Fodor, a drága édesanyára és nagymamára halálának elsõ évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Leánya, Éva, unokája, Emese és férje, Levente. (3281380)

Fájdalommal emlékezünk április 21-én, KALÓSI ÁRPÁDRA halálának hetedik évfordulóján, aki eltávozott szerettei közül. Emlékét õrzi bánatos felesége, testvérei, azok családjai és bánatos szülei. Nyugodj békében! (3281381)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, barátait, tanítványait, hogy TRÓZNER ERKEL SAROLTA folyó hó. 18-án, életének 89. évében Németországban elhunyt. Temetése egy késõbbi idõpontban lesz Marosvásárhelyen. (5220)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, testvér, võ, rokon, barát és jó szomszéd, a mezõkölpényi születésû KATONA LAJOS marosvásárhelyi lakos, az IRA volt alkalmazottja, életének 65. évében, nehéz betegség után, folyó hó. 20-án csendesen megpihent. Temetése április 22-én déli 12 órakor lesz a marosvásárhelyi református temetõben. Gyászoló felesége. (5255)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÁRDOSI ANNA szül. Kovács 80 éves korában, rövid, de súlyos szenvedés után április 20-án elhunyt. Drága halottunkat április 22-én, szombaton 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a marosszentgyörgyi új temetõben (a klinika mögött) református szertartás szerint. Búcsúznak tõle szerettei, jó barátai és ismerõsei. (5267)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédmama, anyós, anyatárs, rokon és jó szomszéd, özv. GYARMATI JÁNOSNÉ szül. Vajda Ella életének 84. évében, hosszú szenvedés után csendesen megpihent. Temetése április 21-én 14.30 órakor lesz a marosszentgyörgyi (klinika mögött) új temetõben. A gyászoló család. (5268)

Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, id. CÎNDEA VASILE a Gaz Metan volt mestere, életének 59. évében, türelemmel viselt betegség után, 2000. április 20-án csendesen megpihent. Temetése április 22-én 13 órakor lesz a marosszentgyörgyi ortodox temetõben. Nyugodjál békében! Felesége, Erzsébet. (5276)

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, após és apatárs, id. CÎNDEA VASILE életének 59. évében, április 20-án drága szíve megszûnt dobogni. Emléke bennünk mindig élni fog. Fia, Laci, menye, Ildikó, unokája, Tamáska, apatársa, Misi, anyatársa, Irma. Nyugodj békében, drága Vasi tata! (5276)

Szomorúan búcsúzunk szeretett sógorunktól, id. CÎNDEA VASILETÓL. Emlékét örökre megõrizzük: a Lukács, Bernád és Bakó családok. (5276)

Szomorú szívvel búcsúzunk szeretett sógorunktól, vejünktõl, id. CÎNDEA VASILETÓL. Nyugodjál békében! A Mujka család. (5276)

Copyright © Népújság - 2000