Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro

fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.

Nem érvényes, de mégis

A múlt hét végén az RMDSZ több megyei szervezetében tartottak elõválasztást. Április 16-án Csíkszeredában, ahol a részvételi arány 25 százalékos volt. Vidéken pedig meghaladta az 50%-ot. Április 15-én Sepsiszentgyörgyön 26 százalékos volt a részvétel az elõválasztásokon.

Szombaton és vasárnap elõválasztást tartott az RMDSZ Marosvásárhelyen és a megyében. Szombaton, április 15-én reggel nyolckor nyitottak a szavazókörzetek, a municípiumi tanácsosokat kijelölõ kétnapos elõválasztás lebonyolítása érdekében. Mindkét nap, április 15-én és 16-án is reggel nyolctól este nyolcig tartottak nyitva a 13 marosvásárhelyi körzet választási irodái.

Tegnap reggel összeült a központi szavazatszámláló bizottság ellenõrizni a szavazókörzeti bizottságok által leadott jegyzõkönyvek adatainak pontosságát, illetve összesíteni és jegyzõkönyvben rögzíteni az elõválasztás eredményét. Olvasóink tájékoztatására: A március 31-i rendkívüli TKT határozata értelmében, amennyiben valamely közigazgatási egységben nem sikerül a jelöltállítást a szabályzatnak megfelelõen lebonyolítani, a területi választmány megbízásából és döntése alapján a jelöltek listáját a területi elnök teszi le.

A marosvásárhelyi elõválasztás érvénytelen, hiszen a 20 százalékhoz szükséges 8600 szavazó helyett kevesebben, mintegy 7000-en vettek részt a voksoláson. Ez mindössze a 17-18 százalékát teszi ki a '96-os választáson leadott szavazatszámnak. Megyei szintû adatokkal pillanatnyilag nem rendelkezünk.

Kincses Elõdöt, az RMDSZ megyei elnökét kérdeztük, hogyan kommentálja az így elõállt helyzetet? Meglehetõsen furcsa válasza így szól:

– Ez az eredmény nem azt jelenti, hogy az elõválasztás érvénytelen, hanem hogy nem teljes mértékben érvényes. Több mint 7000 szavazat van, és hétezer embernek a szava nyilvánvaló, hogy nagyon lényeges.

– Értesüléseink szerint a 11-es körzetben ön, Ráduly Levente és Ölvedi Zsolt állítólag kiragasztották azoknak a névsorát, akikre szavazni "kellett".

– Én nem tettem ki semmilyen listát. Ilyen listákat a MADISZ és a Reform Tömörülés rakott ki. Utána levették. Én reggel, amikor jöttem, láttam, hogy a Bernády Ház ki van a MADISZ-listával tapétázva. Az épületen kívül nyilván mindenki kitehette, de a szavazókörzetben nem lehet kitenni.

25-én rendkívüli TKT

Dr. Kelemen Atilla képviselõt, a Területi Képviselõk Tanácsának elnökét is megkérdeztük, mi a véleménye az elõválasztásról, hiszen a szabályzat szerint nem volt 20%-os részvétel, de a megyei elnök azt állította, hogy "nem érvénytelen, csak nem teljes mértékben érvényes".

– Ezek orientatív adatok. A listák végsõ összeállításánál tekintettel leszünk ezekre, de a magunk által megszabott szabályzat szerint végül is a TKT fog rábólintani. Nem kell pánikba esni, ez a szavazás még szokatlan volt az emberek számára. De mindenképpen irányadó támpont a végsõ listák összeállításánál.

– A végleges listákat végül is ki állítja össze?

– A kampánystáb és az ügyvezetõ elnökség, a Területi Képviselõk Tanácsa pedig rábólint. Ebben az ügyben április 25-re rendkívüli TKT összehívását kérte az állandó bizottság. Nagyon fontosnak tartjuk a 25-i dátumot, bár hét közepére esik. Nem futhatunk ki az idõbõl. Addig is tartózkodnunk kell a nyilatkozatoktól.

Hétfõi sajtóértekezletén Vasile Lupu parasztpárti alelnök Romica Tomescu vízügyi, erdõgazdálkodási és környezetvédelmi miniszter menesztését kérte azon okból, hogy a tárcavezetõ késlelteti az erdõk visszaszolgáltatását jogos tulajdonosaiknak.

Elmarasztalta az erdõgazdálkodási tárcavezetõt, amiért ez semmit sem tett a Romsilva által különbözõ magán gazdasági szereplõkkel erdõkitermelésre kötött szerzõdések felbontásáért, annak ellenére, hogy a KDNPP országos vezetõségi bürójának korábbi ülésén határozott kérést intézett hozzá erre vonatkozóan. Mi több, továbbra is bátorítja az erdõtarolást. Megítélése szerint az erdõk visszaszolgáltatásának késleltetése kizárólag a korrupt erdõmérnökök érdekeit szolgálja, akiket kétségbeejt az a tény, hogy "nem tehetnek szert mesés vagyonra az erdõkitermelésbõl".

Mára halasztották a kormány hétfõre tervezett rendkívüli ülését. A kabinet azon gazdasági-pénzügyi problémákat kívánja megvitatni, amelyek nehézségeket okoznak a költségvetés elfogadásában.

A keddi ülés napirendjén szerepel egyebek között a Conel és a Romgaz átszervezése és privatizációja, valamint az egyes gazdasági szereplõk költségvetéssel szembeni adósságainak átütemezése.

Petre Roman, a Demokrata Párt (PD) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati szerepének értékelésével nem nekünk üzen, hanem saját választóihoz próbál szólni – jelentette ki vasárnap Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A PD elnöke szombaton újságíróknak válaszolva úgy fogalmazott, bár neki nem az a véleménye, hogy az RMDSZ kormányzati szerepét Budapestrõl irányítják, ezt a kérdést mégis sok román állampolgár felteszi magának, s ezért az RMDSZ-nek figyelembe kellene vennie azt, "milyen választ ad a román demokráciának, mert éppen ennek a demokráciának az akaratából van most kormányon".

Markó úgy vélte, hogy a PD elnöke máris választási kortesbeszédeket mond, mivel a Demokrata Párt népszerûsége sokkal meredekebben zuhant, mint a kormánykoalíció egészének épszerûsége.

– Ezt próbálják ilyen konjunktúrális nyilatkozatokkal ellensúlyozni. Sajnos a nemzeti kérdésben, mert alapvetõen a Magyarországhoz való viszonyról, az RMDSZ szerepérõl, a romániai magyarság igényeirõl van szó, Petre Roman ezekben az években számtalanszor tett konjunktúrális jellegû nyilatkozatokat. Ezek hol pozitívak voltak, hol negatívak. Petre Roman magatartására általában ez a bizonytalanaság, konjunktúrális hullámzás volt a jellemzõ – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Petre Roman Nagyváradon azt is közölte, hogy pártja nyitott a legnagyobb ellenzéki párt, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) irányába. A Demokrata Párt április elején támogatta, hogy a PDSR-t felvegyék az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése szocialista frakciójába.

– Ez a nyitás a párbeszéd kezdetét jelenti a két párt között -mondta a PD elnöke, hozzátéve, hogy nincs szó politikai vagy választási együttmûködésrõl a PDSR és a PD között.

– A PD és a PDSR esetleges közeledésérõl sok találgatás hangzik el a romániai belpolitikában az utóbbi idõben, sokan vélik úgy, hogy van egy ilyen közeledés. Koalíciós partnereinknek, a Demokrata Pártnak is jobb lenne azon gondolkoznia, hogy a hátralévõ hónapokban ez a koalíció mit tehet még szolidárisan, milyen intézkedéseket hozhat annak érdekében, hogy népszerûségét visszanyerje – hangsúlyozta Markó Béla.

Oroszország után Románia képezi az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank legnagyobb beruházási portofoliumát, jelen pillanatig 55, összesen 1,45 milliárd euró értékû projektet dolgozván ki Románia számára – nyilatkozta a hústermelõk hét végén tartott évi összejövetelén Juan Gamecho, az EUFB reprezentánsa.

Nincs ország, mely nagyobb összeget kapna egy fõre, ami Romániába vetett bizalmunkat tanúsítja – mondotta.

Az RUFB Romániára vonatkozó tervei 1,28 milliárd eurót összesítenek, emellett 175 millió euró közvetlen beruházásokat tesz ki.

Növelni akarjuk a közvetlen beruházások értékét, mivel fokozottan részt szeretnénk venni a román gazdaságban – emelte ki az EUFB reprezentánsa.

A Nemzetközi Bank elsõsorban a távközlésben, a szállítási hálózat feljavításában, a pénzügyi ágazatban, a helyi víz-, gáz- és energiaellátásban eszközölt beruházásokat országunkban.

2002-ig, amikor Bukarestben szervezik az RUFB részvényesi közgyûlését, a nemzetközi pénzügyi intézmény további félmilliárd euróval szándékszik kiegészíteni romániai beruházásait – közölte Gamacho.

A bank érdekeit az ATA legutóbbi privatizálási és átruházási programjában, továbbá az infrastruktúrára vonatkozó, kis és közepes vállalkozási és ipari projektek levezetésében is részt kíván vállalni.

(MTI) – A hétfõi országos román napilapok közül több terjedelmes kommentárban értékelte Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteki bukaresti hivatalos látogatását.

Az Adevãrul címû lap fõszerkesztõ- helyettese írásában arra a következtetésre jutott, hogy a látványos elemeket nélkülözõ látogatás "a normalitás modellje": két Európába igyekvõ szomszédos ország kormányfõjének megszokott találkozója volt.

A szerzõ részletesen kitért arra is, hogy a jelenlegi román választási évben "sem a magyar, sem a román szélsõségesek nem fognak könnyen megbarátkozni a gondolattal, hogy ezzel a normalitással választási tõkét veszíthetnek". A kommentár szerint a legfontosabb román pártok már leszögezték, hogy nem fognak együttmûködni a szélsõségesekkel. "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség mérsékeltjei nem nagyon tehetik meg ezt anélkül, hogy ezzel ne Tõkés püspök szavazatait növelnék. Ugyanakkor az RMDSZ-tõl is elvárható, hogy változtasson magatartásán a Hargita és Kovászna meggyében élõ román kisebbséggel szemben".

Az Adevãrul kommentárja ezzel együtt leszögezte: "függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel jár majd az idén a választás Romániában és jövõre Magyarországon (sic!), a román-magyar normalitás nincs valós veszélyben".

Ellenkezõ véleményre jutott a Ziua címû lapban Dan Pavel politológus. Véleménye szerint valós lehetõségként kell számolni a szélsõségesen nacionalista manipulációval, ami összetett problémákat okozhat a román-magyar kapcsolatokban.

– Ha ez a lehetõség "egy problémáktól mentes országban létezne, figyelemre se kellene méltatni. De egy olyan országban létezik, amelyik etnikainak határozza meg magát, nem polgárinak. A román alkotmány 1. cikke Romániát nemzetállamnak határozza meg – azzal a feltétellel, hogy a nemzet román –, miközben egy soknemzetiségû államban élünk… Határesetben mindazt, amit az RMDSZ a kormányzásban elért, semmissé tehetik, különösen akkor, ha egy másik kormány a mereven értelmezett alkotmányosságot és az Európa ellenességet választja" – hangsúlyozta.

Az Azi címû lap igazgatója kommentárjában a magyar revizionizmus újabb provokációjaként értékelte, hogy a tárgyalásokon a magyar miniszterelnök felvetette a romániai magyar egyházaktól elkobzott ingatlanok kérdését. A szerzõ keményen bírálta Mugur Isãrescu kormányfõt, mivel nem tette meg, hogy erre válaszul "szóba hozza annak a kártérítésnek az ügyét, amellyel Magyarország Romániának tartozik a horthysta kormányzás alatt Észak- Erdélyben okozott károkért". A Transilvania Jurnal lap fõszerkesztõje ugyanilyen bírálatban részesítette a román miniszterelnököt, aki elkövette "azt a megbocsáthatatlan hibát, hogy (az erdélyi magyar egyházaktól 1948-ban elvett ingatlanok visszaadásának kérdésével egy idõben) nem vetette fel annak a vagyonnak és budapesti ingatlannak az ügyét, amelyet a Gozsdu Alapítvány követel".

A Curierul Naþional címû lap publicistája "elõre látható teljes kudarcnak" értékelte "Orbán Viktor, a picurka honvéd látogatását". A kommentár szerint a magyar miniszterelnök "arrogáns követelõzése nevetséges volt". "Az Egyesült Államok elnökének, vagy Németország kancellárjának hiszi magát… A világ ugyan változott, de nem annyira, hogy a picurka Orbán úr az 1940 õszén Erdély elfoglalására küldött honvéd képében jöjjön Bukarestbe" – írta a szerzõ, aki kommentárját azzal zárta: "Ha szeretni nem is tudjuk, legalább tiszteljük egymást".

Az RTDP központi végrehajtó bürója hétfõn úgy döntött, javasolja a parlamenti állandó büróknak a közméltóságok bérnövelésérõl szóló indítvány újratárgyalását.

Azon túlmenõen, hogy a párt egyes honatyái, a parlamenti frakciók döntésén túllépve megszavazták az indítványt, az RTDP elmarasztalja a kezdeményezõk gesztusát, akik figyelmen kívül hagyták az ország ingatag pénzügyi helyzetét, a lakosság többségének szegénységét, akárcsak az árvíz sújtottak kegyetlen sorsát.

Az RTDP azt állítja, hogy a koalíció a parlamenti többséggel rendelkezik, tehát a bérnövelési indítvány elfogadásának felelõssége õt terheli.

A cernavodai atomerõmû 1-es reaktorának alkalmazottjai hétfõn délelõtt 10-tõl kétórás figyelmeztetõ sztrájkba léptek, a május 3-tól tervezett általános sztrájk kirobbantása elõtt – jelentette be Ion Monceanu, az atomenergetikai szakszervezeti szövetség elnöke.

A szakszervezetiek követelései egyaránt gazdasági és bérezési jellegûek. Az alkalmazottak a rendes pihenõszabadságot kiegészítõ 20 napos szabadságra való jogot kérnek például, mint ahogy 30 százalékos béremelést is, és beruházások eszközölését a 2-es reaktor felépítéséhez.

Hétfõre virradóan Feteºti térségében átszakadt a megáradt Al-Duna Borcea nevû ágának gátja – jelentette a közszolgálati rádió.

A helyszíni tudósítás szerint az éjszakai órákban húszméteres rés keletkezett a Borcea- ág gátján és több mint 300 hektár víz alá került. Az árvíz elöntéssel fenyeget egy kis települést. A polgári védelem, a csendõrség és a tûzoltók bevonásával nagy erõket vetettek be a gáton keletkezett rés betömésére, a további károk megelõzésére.

Az Al-Duna Fetestitõl északra esõ brailai szakaszán az utóbbi tíz év legmagasabb vízállását (623 cm) mérték, ami 13 centiméterrel meghaladta az árvíz-veszély szintet és csak 37 százalékkal marad el "a kilakoltatási szinttõl" – jelentette a rádió helyszíni tudósítója.

Aktuális

Valakinek állni kell a tornác küszöbére, idézem Gellért Sándort; ítéletidõben ki kell állni, védeni kell a gátat. Túl ennek jelképes jelentésén, íme, az ezredvégi vízözön emberpróbáló éveit éljük, amikor minden kézre, minden emberi erõfeszítésre ismét szükség van. A természet hatalmas energiáit gyakran mi magunk késztetjük felhalmozódni ott, ahol semmi hasznukat sem vesszük. Mértéktelenségünk, dilettáns természetkezelésünk, garázdálkodásunk várható következményei mégis váratlanul csapásként jönnek, olyan tájak, vidékek, rétegek károsodnak, amelyek részessége a "bûnben" kizárható vagy egészen jelentéktelen. Napok óta figyelem szinte lélegzetvisszafojtva a folyók mentén rettegõ lakosságról érkezõ híreket, fejleményeket. Az árvíz, árvízkárosult fogalmak már-már közömbösen csengenek nálunk, annyira gyakori volt vidékenként a baj, oly sok képi szörnyûség éri idegrendszerünket nap mint nap, hogy közömbössé válunk a mások szerencsétlensége iránt. Aztán pedig kialakult egyfajta fura "elvárás" is bennünk; minket ugyanis az utóbbi évtizedben folyamatosan "segítettek" – az "eredmény" sehol –, így hát valami olyasféle immunitás bénítja gondolatainkat, hogy "nekünk hiába is trombitálnának", nem akarunk feltámadni. Hát még másokat éleszteni. A feltámadás ünnepe elõtt talán istenkísértés ilyet leírni, a szomorú helyzet ez. Átkos letargia taglózza le az amúgy is kifáradt "derékhadat", a fiatalabb nemzedék pedig irtózva menekül olyan tájakra, ahol nyüzsgés van a gáton. Segíteni (anyagiakkal) nem biztos, hogy tudnánk az óriásira duzzadt Tisza és áradó mellékfolyói mentén szorongó embertestvéreinket. Van azonban egy másfajta segítség is, melyet most, amíg a vész tart és õk állandó feszültségben vannak, nem is érzékelnek, mégis kimondom: ez a mi folyamatos rájuk gondolásunk, aggódásunk, a szívünk értük is dobbanása. Azokért, akik ott állnak a gáton, vagy akiket már kimentettek a veszélyeztetett övezetekbõl. Lélekben, a nagyhét csendjében velük vagyunk, és az elrebegett fohászban együtt emlegetjük õket családtagjainkkal, szeretteinkkel.

Testvéreink.

Az elmúlt napokban Markó Béla, az RMDSZ elnöke kéretlenül, illetéktelenül és durván beavatkozott a MVSZ és annak erdélyi Országos Tanácsa, a VET életébe. A Magyarok Világszövetsége van olyan nagy, és talán van olyan fontos intézmény, mint az RMDSZ, mégsem engedte meg magának, hogy az RMDSZ politikáját kifogásolja, illetve az RMDSZ életébe bármi módon beavatkozzék, különösen nem akkor, amikor tisztújítás következik.

Markó Béla ismételt színre lépése azonban választ követel. Mindazonáltal, tekintettel arra, hogy Romániában helyhatósági választások küszöbén állunk, és az erdélyi magyar nemzeti közösség esélyeit mi is növelni akarjuk, nem óhajtunk magas szintû "civódásba" bocsátkozni, ezért most a VET nevében visszafogottan és csakis néhány lényeges kérdést érintve válaszolok.

Az MVSZ, az alapszabályában foglaltak szerint, határozottan elkülönülve a politikum szférájától, egy pártoktól és kormányoktól független civil szervezet. Az MVSZ-nek nem tagja, és nem is lehet tagja egyetlen kormányzati szerepet vállaló szervezet sem, tehát az RMDSZ sem. A civil szféra nem csak így különül el a politikától, hanem úgy is, hogy amíg az RMDSZ- szenátorok havi sok ezer márkát kitevõ juttatás fejében vívják nemzetmentõ csatáikat, addig a civil szférában sokan fizetés nélkül, esetleg saját pénzükkel támogatva közügyeket, tesznek a közösségért.

Markó Béla mostani nyilvános állásfoglalása illetéktelen beavatkozás a világ legnagyobb, és több mint ötven országban mûködõ magyar szervezetének életébe. Ez a megnyilvánulás és annak tartalmai sértik a Magyarok Világszövetsége tagságát, mind az erdélyi egyéni tagokat, mind pedig az ötven tagszervezetben tevékenykedõ tisztségviselõket és egyesületi tagokat. Hasonlóképpen sérti Markó Béla lekicsinyítõ minõsítése azt a sok száz ezer erdélyi hívõ magyar embert, akik a VET egyedi szerkezetének köszönhetõen, helyi szinten papjaik, szövetségi szinten pedig esperesek és püspökök révén, a Magyarok Világszövetségében a legátfogóbb képviselethez jutnak.

Elutasítjuk Markó Béla kioktató hangvételét a VET-ben egyéni tagságot és aktív vezetõ tisztséget vállaló püspökök, egyetemi tanárok és akadémikusok nevében is.

Markó Béla MTI-nek adott nyilatkozatában és a Duna TV-ben elhangzott interjújában több tévedés van, amely tényismeret hiányára vall. Most csak a név szerint említett személyiségekkel kapcsolatban teszünk helyreigazítást. Lászlóffy Aladár sem az RMDSZ-ben, sem a VET-ben nem vállalt aktív szerepet. Hogy miért nem, azt tõle kell megkérdezni, esetleg Kántor Lajostól. Sütõ András, a VET alapító tagja, 1997 tavasza óta sem az RMDSZ Maros megyei tiszteletbeli elnökségét, sem az MVSZ tiszteletbeli elnökségét és más tisztséget sem vállalt. Kányádi Sándor a VET alapító tagja és máig tisztségviselõje. Õ egyébként a VET Országos Tanácsa 2000. februárjában megtartott ülésén az MVSZ elnöki tisztségére jelölte Patrubány Miklóst.

Az élet úgy hozta, hogy az MVSZ 1996-os tisztújító és az RMDSZ utolsó négy évét meghatározó parlamenti választásokat mindössze egy hónap választotta el. Ez a körülmény jó alapot teremt arra az összehasonlításra, melyet Markó Bélának a VET munkáját és legitimációját megkérdõjelezõ állásfoglalása nyomán érintõlegesen meg kell tennünk. Vegyük tehát az erdélyi magyar nemzeti közösség életének legfontosabb kérdéseit:

Az erdélyi magyar egyetem ügyében, az RMDSZ következetlen, ellentmondásos politikája révén, lemondott a Bolyai egyetem visszaállításáról, és helyébe a senki által nem igényelt Petõfi- Schiller egyetemet képzelte el. Ugyanez idõ alatt, a VET Szabó T. Attila professzor irányításával két éve elkezdte a BINET, a Bolyai Internetes Egyetem, szervezõ elõkészítését, és több millió dollár értékû, 60.000 kötetbõl álló könyvtárt telepített Csíkszeredába, megteremtve a Székelyföldi Egyetem megalapításának egyik megkerülhetetlen feltételét.

Az 500.000 erdélyi magyar aláírásával szentesített tanügyi törvénytervezetben foglalt jó néhány követelésrõl is lemondott az RMDSZ, elfogadva azt, hogy az erdélyi magyar fiatalok ne tanulhassák anyanyelvükön országuk földrajzát és történelmét. A VET – közpénzek felhasználása nélkül – több éves munkával megteremtette a Kiút nevû, interneten is mûködõ számítógépes hálózatot, amelyben minden Kárpát-medencei település magyar neve is megtalálható.

Azt, hogy az erdélyi magyar egyházaktól és közösségektõl a kommunisták által elkobzott óriási vagyon visszaszerzésében a kormánytag RMDSZ mire jutott, azt tudjuk. Miközben Genfben, az ENSZ Kisebbségi Munkacsoportjában a román kormány képviselõje (RMDSZ-politikus) a kisebbségi kérdés példás romániai rendezését ecsetelte, a VET küldötte a nemzetközi közösség tudomására hozta, hogy sem a Csíki Magánjavak ügyében, sem egyházaink javainak visszaszolgáltatása terén érdemi lépés nem történt.

Az erdélyi magyarok magyar állampolgárságát Markó Béla és közvetlen munkatársai kezdettõl fogva ellenezték. Ezzel együtt, kormánytényezõként, hozzájárultak ahhoz, hogy a Moldova Köztársaságban élõ románok tömegei teljes körû román állampolgársághoz jussanak, megnyitva a zsilipeket egy olyan sokszázezres migráció elõtt, amely csak a csoda folytán kerülheti el a Székelyföldet és Erdélyt. A VET eközben, hároméves munkával, megteremtette társadalmi-politikai és szakmai hátterét a kérdés rendezésének és a külhoni állampolgárság fogalmát, mint általános európai jogintézményt, az EBESZ bécsi konferenciáján ismertette.

Az összehasonlítást hosszasan lehet folytatni.

Összegezve kijelentjük, hogy a VET nem kíván az RMDSZ-szel a politikai legitimitás és politikai babérok kérdésében versengeni, miként értékelésünk szerint a Markó Béla vezette RMDSZ sem tud a VET-tel az erdélyi értékek hiteles felmutatásában vetekedni.

Kolozsvár-Budapest, 2000. április 14.

Patrubány Miklós, a VET elnöke

Megvalósítások és elvárások a lehetõségek tükrében – ezzel a mottóval tartotta székházavatással egybekötött találkozóját a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei szervezete.

A Bolyai Farkas középiskola dísztermében lezajlott szombat délelõtti találkozó meghívottjai közül egyesek inkább a nagyváradi RMDSZ- rendezvényen való részvételt választották, amit a szónokok szóvá is tettek.

Horváth Gabriella aligazgató rövid beszédét követôen Fodor Imre polgármester szólt az egybegyûltekhez. Aranka György példáját felelevenítve arra buzdította a pedagógusokat, hogy az elkövetkezô idôszak egyik fô célkitûzésének, a magyar oktatás kiterjesztésének elérésében vállaljanak részt.

Dónáth Árpád fôtanfelügyelô- helyettes igen érdekes és gondolatébresztô elôadást tartott, amelybôl megtudhattuk: a megyében 6 tanfelügyelôi tisztséget magyar nemzetiségû tanár tölt be, ám mindezek ellenére számos területen a magyar oktatás teret veszít. Az óvodai oktatásban tapasztalható ugyan némi javulás, nagyon rossz viszont az elemi oktatás helyzete. Némi javulás a középfokú oktatásban tapasztalható, ami azt igazolja, hogy fontosak az idejében összegyûjtött és pontos információk, amelyeknek alapján a szükséges intézkedéseket idejében meg lehet tenni.

Dónáth Árpád felhívta a résztvevôk figyelmét arra, hogy a szakképzett tanárok hiányában egyre romlik a vidéki iskolák helyzete.

Tõkés András, a pedagógus-szövetség megyei szervezetének elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a székház átadását követõen a mindeddig papíron létezõ szövetség hús-vér szervezetté válhat. Konrád Györgyöt idézve kitért annak fontosságára, hogy az értelmiségi intézmények függetlenségének kivívására, és piaci helytállásuk megteremtésére van szükség ahhoz, hogy az állami szorítás és frazeológia alól fokról fokra felszabaduljanak. Ezt az utat azonban az iskola és az egyház összefogása révén lehet eredményesen bejárni. Az a tény, hogy a pedagógus- szövetség számára a belvárosi Katolikus Plébánia új épületében biztosítottak székhelyet, éppen ezt az összefogást igazolja. A továbbiakban arról is tájákoztatta a hallgatóságot, hogy a KMI Alapítvány által elnyert pályázat eredményeképpen számítógépes termeket fognak beindítani marosvásárhelyi gyülekezeti házakban, hogy lehetõséget biztosítsanak a tanárok és diákok számára a számítógép használatára. A továbbiakban bemutatta, hogy miképpen képzelik el egy mûködõképes szervezet felépítését, az iskolai sejtektõl, a nyugdíjas pedagógusokon át egészen a vezetõségig. A szövetségbe ezenkívül beléphet bármely, az oktatást támogatni kívánó jogi személy, egyházközség, alapítvány, társaság. Az irodában Mihály Ágnes fogja ellátni az állandó szolgálatot minden délelõtt, valamint egy héten két délután. Feladata az információs bázis kidolgozása, a tagsággal való kapcsolattartás, a szervezés, a tagsági díj begyûjtése valamint az információtovábbítás lesz. Szándékaik szerint igénybe veszik a nyugdíjas tanárok támogatását is a szociálisan rászoruló pedagógusok feltérképezése, helyettesítõ tanárok keresése és egyéb téren.

Lehetõségeink tárházát kiaknáztuk-e kellõképpen? – tette fel a kérdést Borsos Szabolcs, aki az RMPSZ Maros megyei szervezetének 2000. évi terveit vázolta fel. Ebbõl idézünk néhány pontot: mûhelymunka biztosítása az alternatív tankönyvek megírása valamint szakmai viták lebonyolítása céljából, szakkönyvtár és videotéka kialakítása, mentálhigiénés továbbképzõ tanfolyam szervezése az oztályfõnökök számára, az internetes hozzáférhetõség biztosítása, egy kommunikációs és pályaorientációs központ létrehozása, a tehetséges vidéki gyermekek továbbtanulásának támogatása, megyei szintû szakmai folyóirat beindítása.

Beder Tibor, Hargita megyei fõtanfelügyelõ, a pedagógus-szövetség egyik megálmodója, lehetõségeink kihasználásának, a cselekvõ magatartásnak a fontosságára figyelmeztette a hallgatóságot, s arra biztatta a pedagógusokat, hogy olyan szellemben neveljék ezt a III. ezredbe belépõ generációt, hogy ne kisebbséginek érezzék magukat, hanem többletként, értékként éljék meg magyarságukat.

Burus Botond, az RMPSZ fõtitkára Lászlófy Pál elnök üzenetét tolmácsolta, s reményét fejezte ki, hogy a székház beindításával az eddig papíron mûködõ szövetség lendületet kap. Beszámolt arról az elképzelésrõl is, hogy a szövetség vállalja fel a szakmai irányítás, a tanfelügyelet feladatát, s ennek érdekében el is kezdték a mérési, értékelési technikák oktatását.

A továbbiakban a részvevõ pedagógusok hozzászólása következett, akik saját eredményeikrõl, a pedagógus-szövetséggel, a közoktatási minisztériummal, illetve a tanfelügyelõséggel szembeni kifogásaikról, továbbá arról számoltak be, hogy miben tudnának támogatást nyújtani a szövetségnek. Az ülés végeztével a rézstvevõknek Csató Béla fõesperes jelenlétében megmutatták az új irodát, amelyet az országos szövetség támogatásával rendeztek be, s ahol Burus Botond átadta a szövetség ajándékát.

Szándékosan hagytuk a beszámoló végére annak megemlítését, hogy a székházavatót a pedagógusok érdektelensége mellett tartották, hisz a Bolyai dísztermében alig néhányan voltak jelen. Ez azonban véleményünk szerint nem a Népújság számlájára írható, ahogy a teremben tették, arra hivatkozva, hogy csak egyszer jelent meg a beharangozó hír, sokkal inkább az idõpont alkalmatlansága valamint a szervezés, a személyes megszólítás hiányossága és a pedagógusok közömbössége, továbbá tapasztalataink alapján a megyei vezetõség egyes tagjai iránti kifogásaik miatt nem vettek részt a találkozón. Úgy gondoljuk, hogy egy jól mûködõ szervezet tevékenységét egyetlen újság sem bojkottálhatja. Reméljük viszont, hogy a korszerûen berendezett iroda valóban lendületet ad a szervezésnek, s a szövetségnek ennyi év után sikerül megnyernie a kollégák népes tömegének a bizalmát. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy röviden, pontosan, célzatosan, mindenki idejét tiszteletben tartva, a ár említett frazeológiától mentesen szólítsák meg õket.

Az április 6-i lapszámban a társadalombiztosítási ellátások egyik formájáról, az öregségi nyugdíjról tájékoztattam. Ez alkalommal az elõnyugdíjról lesz szó.

Az új társadalombiztosítási törvény hatályba lépéséig, vagyis 2001. április elsejéig csak a munkanélküliek részesülhetnek elõnyugdíjaztatásban az 1995. évi 2-es számú törvény alapján. Ezt követõen az elõnyugdíjazás két formája lesz lehetséges, de ezeknél már nem lesz feltétel a munkanélküli státus.

Az elõnyugdíjzás egyik formája, amely esetben a nyugdíj összegét nem csökkentik, a következõ kettõs feltételt írja elõ:

– az öregségi nyudíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb 5 év hiányzik;

– legkevesebb 10 évvel több a megvalósított biztosítási idõ, mint az öregségi nyugdíjazáshoz szükséges teljes biztosítási idõ.

Konkrétan: nõk esetében legkevesebb 52 év korhatár és legalább 35 év biztosítási idõ, a férfiak esetében legkevesebb 57 év korhatár és legalább 40 év biztosítási idõ.

Az elõnyugdíjazás másik formája a részleges elõnyugdíjazás, és mint ahogy az elnevezésbõl is kitûnik, nem jelent teljes összegû nyugdíjat. A részleges elõnyugdíjazás a következõ kettõs feltételt írja elõ:

– az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb 5 év hiányzik;

– az öregségi nyugdíjazáshoz szükséges teljes biztosítási idõ.

Konrétan: nõk esetében legkevesebb 52 év korhatár és legalább 25 év biztosítási idõ, férfiak esetében legkevesebb 57 év és legalább 30 év biztosítási idõ.

A részleges elõnyugdíjazásnál a nyugdíj összegének csökkentése a megvalósított biztosítási évek számától és az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig hiányzó hónapok számától függ, mint ahogy az alábbi táblázatban látható.

Tehát a csökkentés nem lehet több, mint 20%

A nyugdíj összegének csökkentése azonnal megszûnik, ahogy az illetõ elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, azt követõen teljes összegû nyugdíjat kap.

Azok a biztosított személyek, akik különleges (a volt II-es) vagy speciális (a volt I-es) munkacsoportba besorolt tevékenységet fejtettek ki, de ilyen alapon nem részesültek korkedvezményben, igénybe vehetik a részleges elõnyugdíjazást. De ez esetben is a korhatárcsökkentés legtöbb 5 év.

Az elõnyugdíjazás bármelyik formájáról is van szó, nem vehetõ számításba az a biztosítási idõ, ami alatt nem kellett fizetni társadalombiztosítási járulékot (például katonai szolgálat, egyetemi évek, idõleges munkaképtelenség stb.).

A gyûlölködéssel szemben kiállni a magad igazáért nem könnyû. És sokszor nem is érdemes. Mert az utálkozó csöppet sem véletlenül olyan, amilyen. Szemtõl szemben tûrni a legordenárébb acsarkodást, megválaszolni az örökös gyanúsítgatást és rendreutasítani és leszállítani a gyalázkodás magaslatáról – szinte lehetetlen. Aki vállalja, annak pokolra kell menni.

Frunda György csöppet sem lehetett gyanútlan, amikor engedett a kihívásnak, hogy Marius Tucã meg Ion Cristoiu kérdéseinek kereszttüzében állja a sarat. Õk azok, akik a magyart, essen bármirõl szó, megideologizálják lihegõ nacionalizmussal; nekik a helyzet mindig alkalmasnak látszik, hogy fejünkre olvassanak holmi nem létezõ bûnöket. Akármikor akármiért. Csak hogy érezzük, õk egyenlõbbek, mint mi, s nekünk utánuk muszáj igazodni. A Tucã-show szappanoperája többnyire ezzel telik. Amihez, ugyebár, nem kell valamiféle jómodor. A két, politikával incselkedõ primadonna – az egyik színes hózentrágerrel dagadó mellén, a másik nyeglén, lajbiban – urakhoz méltatlanul, meglehetõsen jól adagolja az eszmei kábítószereket az elbutult nézõknek. Persze, végtelenül egyszerû: nem tennének másként. Akik latroknak és ilyen-olyan maradék titkosszolgálatoknak játszanak, azoknak kisujjukban van, hogy a hisztériakeltés miféle üzlet manapság errefelé. Még akkor is, ha a választott téma egyáltalán nem gerjeszti a szokásosan iszonyatos indulatokat.

Frunda György nem ijed meg a gátlástalan számon kéréstõl. Minden szava rontás ellen való. Ha egyáltalán volna kinek megmagyarázni, hogy Strasbourgban mégsem lehet úgy viselkedni, mint a Dâmboviþa partján. Annak természetesen, aki saját lelkiismeretére hallgat, akárhányszor, ha az alkalom úgy kívánja, és válaszút elé állítják. De mire számíthat a magyar, aki akkor is gyanús, ha éppen az Európa Tanácsban védi igazát és akkor is, ha valahol másutt, hétköznapibb helyeken. Csak ócsárlásra, megvetésre. Mert csak ennyi van kézügyben. Morognak, ódzkodnak és alkusznak vele, arról, amirõl nem lehet.

Frunda szenátor nem is hajlandó sokáig elviselni a rosszindulat terrorját. Hagyja a fenébe az egészet. És távozik, úgy, ahogyan jött: magabiztosan. Mert teheti. Mert joga van hozzá. Képviselheti nyugodtan annak a közösségnek az érdekeit, amely õt kiválasztotta. Még ebben az országban is. Írja az alkotmány; csak tudni kell olvasni... A lecke nincs ínyére a két bajkeverõnek. Ülnek maflán, amíg leesik a tantusz. S aztán, mint akiket megcsípett a darázs, bosszút forralnak. Az RMDSZ miatt. Nincsen más ellenségük; ki kell pusztítani a közéletbõl. S mondják a módját. Tudjuk, kiknek.

A korábbi híresztelések beigazolódtak és az Azomureº pénteki igazgatótanácsi ülésén Doru Opriºcant választották meg a vállalat fõigazgatójának. Mihai Ogrean, a leköszönõ fõigazgató, akit több mint egy éve egy hónapra kértek fel erre a tisztségre, most örömmel mondott le, hiszen mindvégig csak a tulajdonosok kérésére töltötte be tisztségét. Péntektõl tehát aligazgatóként gazdasági, kereskedelmi és személyzeti ügyekkel foglalkozik, míg a mûszaki, termelési és beruházási problémák megoldása ªoleru Ioan aligazgatóra hárulnak.

Az április 7-8-án Maros megye történetérôl szervezett tudományos ülésszak színvonalas elôadásait hallgatva, ismét felmerült bennem a kérdés: miért nincs egy Marosvásárhely történetével foglalkozó önálló kötetünk? Ezt a hiányt többen és többször felemlegették, az ötletet tehát nincs szándékomban kisajátítani, csupán ismételten szóvá teszem. Igaz,az utóbbi években megjelent két tanulmánykötet e témában, (A Maros megyei magyarság történetébôl, Marosvásárhely történetébôl, mindkettô Pál-Antal Sándor és dr. Szabó Miklós szerkesztésében,) a jelek szerint most elhangzott elôadások is megjelennek könyv formájában, létezik Traian Popa és Kiss Pál várostörténeti munkája, ezek 1932 illetve 1943-ban jelentek meg, többek között ezért sem tekinthetôk teljesnek, írt a városról Orbán Balázs több mint egy évszázaddal ezelôtt. Az elmúlt években több olyan könyv jelent meg, amely valamilyen módon kapcsolódik a város történetéhez. Mindez szép és dícséretes, de e témával valahogy úgy vagyunk, ahogy Móricz Zsigmond mondta Molter Károlynak: "Nincs az attul még megírva'"

Szükség van egy átfogó, tudományos igénnyel megírt várostörténetre. Olyan munkára gondolok, amelyet bizalommal forgathat a történelem iránt érdeklôdô, ugyanakkor forrásul szolgál mindazok számára, akik városunkról bármilyen témában írni szeretnének, legyen az tudományos dolgozat, vagy általános iskolai fogalmazás. Most,amikor annyit beszélünk nemzeti önazonosságunk megtartásáról, a szülôföldhöz való ragaszkodásról – remélni merem, hogy nem hiába –, akkor a város és a vidék eseményekben igencsak gazdag történetét is meg kell ismertetnünk az ifjú nemzedékkel. Annál is inkább, mert Marosvásárhelynek sajátos helye van Erdély történetében, erre méltán vagyunk büszkék, ugyanakkor ez a város is számtalanszor megélt vészterhes idôket, amelyek szintén tanulságul szolgálhatnak. Például az, hogy a levert lázadások, forradalmak, háborúk, megszállások után is, élt, épült és gyarapodott a város. Persze, tudjuk, Marosvásárhely nem egy világváros, még Erdélyben sem a legnagyobb, de valljuk be férfiasan, nekünk egy kicsit a "világ közepe".

Ami a legfontosabb ahhoz, hogy ez a könyv elkészüljön, az megvan. A tudásra, szellemi tôkére gondolok, azokra a történészekre, akik itt élnek a városban, mint dr. Szabó Miklós, Pál-Antal Sándor, Sebestyén-Spielmann Mihály egyetemi tanárok, Gaál Kornélia és Bónis Johanna muzeológusok és mások. Ez a várostörténet elsô kötete lehetne egy elkészítendô monográfiának, amely felölelné a társadalmi élet, a gazdaság, mûvelôdés és oktatás területeit. Ha az említett tudományos ülésszak elôadóinak névsorát nézem, a fenti témákhoz is lenne szakember, gondolok itt Mészáros József fôkönyvtárosra, dr. Jung János és dr. Kiss Elemér egyetemi tanárokra, Kersztes Gyula mûépítészre, Varga László lelkészre, Török Gáspár fotómûvészre, és a sort lehetne folytatni.

Hogy mindezek ellenére az elmúlt években mégsem készült el ez az annyira fontos munka, azon lehet vitatkozni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy kevésbé fontos dolgokra is ment el pénz. Egyet azonban tisztázni kell: a kutatónak, a történésznek nem az a feladata, hogy kilincseljen, pénzt kunyeráljon, nyomdával egyezkedjen. Neki ennél fontosabb feladata van, olyan amit csak ô tud elvégezni: kutatni és megírni a könyvet' Talán, a mûködô egyesületek, szervezetek (EMKE, EME, Bernády, Kós Károly, KZST és mások) valamelyike felvállalhatná ezt az ügyet. Az sem mellékes szempont, hogy könyvkiadónak is jó üzlet lenne, a mai árak mellett is sokan megvásárolnák. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az eddig megjelent Marosvásárhelyrôl szóló munkák nagy keresletnek örvendtek. Ugyancsak ezt látszanak igazolni azok a történelmi vagy néprajzi munkák, amelyek a megye különbözô helységeirôl jelentek meg az utóbbi években. Csak három példát említenék röviden: a kilencszáz lakosú Backamadaras története hatszáz példányban jelent meg ezelôtt hét évvel, ma már nem lehet kapni. A Mûvelôdésben Gernyeszegrôl jelent meg egy négyoldalas tanulmány. Két nap alatt ötven példányt adtunk el belôle, igény többre lett volna. A háromszáz lakosú Pókakeresztúr történetérôl egy hétoldalas anyag jelent meg a Népújság évkönyvében, ötven példányt vásároltak fel egy olyan helységben, ahol az értelmiségiek száma finoman fogalmazva is elenyészô. Mindezek tükrében, gondolom, nem puszta ábránd, ha Marosvásárhely története esetében öt-tízezer példányban gondolkodunk.

Lehet, hogy alkalmatlan idô egy könyv megjelenését szorgalmazni most, amikor beindult a választási kampány, de annyi ígéret között miért ne gondoljunk erre a megvalósítható tervre is. Különösen, ha valami maradandó alkotásról van szó.

Vagyis: a nóta. Ha magyar nóta, akkor Dankó Pista az elsõ, akit fölemlegetünk. Meg azt, hogy ez egy köztes mûfaj, nem igazán magas. Nem is mély, mint a népdal. Dankó Pistának Pósa Lajos írt szövegeket. Szegeden a Hungá ria kávéházban tanyázott az ott hírlapíró Pósa. (Antológiába kívánkozik kolosszális tudósítása: "Az ismeretlen tettest a rendõrség még a délelõtt folyamán elfogta Sebestyén János csavargó személyében.") A Szegedi Naplónál a Pestre távozó Mikszáth helyére hívták Pósát. Most szobrot akarnak állítani neki a Tisza-parti városban. (Péter László: Pósa Lajos helye. Tiszatáj, 2000. április, 82–86. Innen puskázok.) Gárdonyi Géza megírta, hogyan dolgozott Dankó Pista. "Egy õszi délután benyitok a Hungária kávéházba. Ott látom Dankót egy szögletben. Ceruzával írt a márványasztalra hangjegyeket." Azután – folytatja Péter László – odament a cigányokhoz, ezek cincogtak a hegedûiken, egy-kettõre megtanulták az új nótát, s hamarosan be is mutatták a jelenlevõknek. "Másnap már az utcán énekelték. Egy hét múlva zongorázni hallottam." Dankó Pista így emlékezik Pósára: "Írt nekem vagy kétszáz nótát, szebbnél szebbet...az õ költészetének tüze mellett melegedtem fel, s írtam meg, ahogy tudtam."

Pósa Pestre kerül. A népnemzeti epigon örök gyermek maradt. Õ lett – Petõfi után – az elsõ gyermekköltõnk. Komlós Aladár ezt mondja róla: "Pósa a falusi óvodások lelkületét állította példaképül a nemzet elé." Kosztolányi a magyar gyermekköltészet úttörõjét látja benne. Mert 1882. június 15-én õ indította el Szegeden a Jó Barát címû gyermeklapot. Móra Ferenc azt írta Pósa-nekrológjában, hogy a magyar gyermekköltészet bölcsõjének Szeged tekinthetõ. A Jó Barátnak csak tizenhét száma jelent meg, igénytelen kivitelezésben. De – mondja Péter László – Szegeden Traub Bernát nyomdájának prokurátora (jogtanácsosa) Wolfner József volt. A fõvárosba kerülve 1885-ben Singer Józseffel alapították a híres Singer és Wolfner könyvkiadó vállalatot. És Wolfner hívta 1889-ben Pósát Pestre az Én Újságom szerkesztõjének. Ez a lap 1944-ig jelent meg és nemzedékeket nevelt, többek között Babits Mihálynak és Karinthy Frigyesnek is kedvelt olvasmánya volt. Móra Ferencre is õ "parancsolta rá" a meseírást.

Pósa bácsi nótaszövegei mára beleolvadtak a folklórba. A fiatal Bartók négy versét zenésítette meg (Négy dal Pósa Lajos szövegeire, 1902). Dankó Pista nótáit csak a mûveltebbek ismerik fel, a nép kedvére alakítja õkat: deformálja vagy tökéletesíti. Petõfit mindenesetre kijavította a nép. Az Alku címû versének egyik harmadik és negyedik sora így hangzik: "Megveszem a szegénységet tõled, / De rá'dásul add a szeretõdet." Amint énekelni kezdték a dalt – birtokomban van egy tizenkét szakaszos változata is! –, az énekelhetetlen részt azonnal "korrigálták": Á Megveszem a szegénységet tõled, / Ráadásul add a szeretõdet." Aki ismeri a dallamot, tudhatja, ez az igazán énekelhetõ, így hangzik szépen. (Körülbelül ilyen okból éneklik Erdélyben ekként a Himnuszt: "Balsors akit régen tép, / Hozz reá víg esztendõt" – az e hang ugye, nincs benne Kölcsey versében.)

Mindez miért kerül egy napilapba? Mert a mûvelõdési értékek között elsikkad, mondhatnám elvész egy mûfaj, a nóta. Legalábbis a mûveltebb körök fintorognak, ha csak kimondja is valaki. Pedig elég csak ráhangolni a készüléket a területi rádió kívánságmûsorára, ott – a sok divatos lagzilajcsis mismás mellett – még szépen elfér, sõt, már-már frakkban feszít egy-egy jól megkomponált mûdal, nóta is. A legtöbbet kért énekes Madaras Gábor. Õt méltatlanul feledte el a "szakma", holott hangja annyira egyedi, hogy aki csak egyszer is hallotta, azonnal felismeri. Madaras igen sok jó nótát énekelt, s ellentétben sok kortárs dalossal, igyekezett az eredeti, még nem sérült szöveget választani. Õ például nem mondja azt, hogy "karjai bazárja", és nála lehetõleg a pacsirta sem szól a fán. A pacsirta egyébként úgy került a fára, hogy nótát jobbára az unatkozó jogászok szerzettek, ezek pedig egy kis képzavarért nem mentek ki a természet lágy ölére, az ihlettel megjött az nekik a kávéházban is.

A nótától nem kell irtóznunk. Nem rontotta el az eredeti népdalt, az ún. tiszta folklór feltárása nagyjából amúgy is megtörtént, a zenei ízlést sem tudja rontani már. Sõt most mindennél inkább jótékony lehet a szerepe. A kommerszmuzsika vadhajtásaival kell szembeállítani az igényes, szép népies dalt. Is.

Madaras Gábort a kibédiek becsülik, hangja szólt tavaly nyáron a falunapon, betöltötte a fél falut. A mûvelõdési házban bizonyára berendeznek egy Madaras Gábor-emlékszobát is. Sajnos, hagyatékát nem karolja fel senki; hogy igazán közkinccsé válhasson.

A mai Maros megye területén több ilyen dalszerzõ, nemcsak jó torkú, hanem jó hangú személy is élt. Hatásuk a "népre" ma is felmérhetõ. Holtmaros, Magyaró, Disznajó dalkészletében fellelhetõk a két Fráter testvér, Lóránd és Béla nótái, némileg folklorizálódott változataikban is. Nemrég levelet kaptam Márton Béla szovátai magyartanártól, aki Holtmaroson született, kitûnõ fafaragó, a néprajznak nemcsak szerelmese, hanem tudója is. Ezt írja többek között: "A múlt hónapban érdeklõdéssel olvastam tõled ismertetõt Csõsz Irma könyvérõl. A téma kezdettõl érdekelt, mert édesanyám Disznajóról származott a Zsigmond nemzetségbõl. A háború után én még sokszor láttam Fráter Béla kastélyát a Gödörháton. 1997 márciusában két mérnök rokonommal kimentem a volt kastély színhelyére, de már csak néhány fél téglát találtunk az épületbõl. Magunkkal vittük a 70 éves Székely Jenõt, a molnár fiát, aki az édesapjával hetente átjárt oda a darálómalom köveit megvágni. Akkor még ötvennél több ló és szarvasmarha, kétszáznál több juh hízott kövérre Fráter Béla birtokán. Megmutatta a pad helyét, amelyen ült Fráter Béla, és enyhe nyári estéken ott gordonkázott.

– Két év múlva, 2002-ben – folytatódik Márton Béla levele – száz éve lesz Fráter Lóránd születésének. Össze kellene fognunk, hogy abban az évben hangulatos zenei estéket szervezzünk Maros megyében a Fráter-mûvekbõl. Erre van elgondolásom, Te pedig ismered a jól felkészült vásárhelyi karmestereket, hegedûsöket, hogy föltárd nekik, milyen élvezetes, sikeres esteket lehet szervezni, tartani a két Fráter mûveibõl."

Nos, Márton Béla túlbecsüli képességeimet és lehetõségeimet. (Sejti, az ilyesmibõl nem lesz örök harag.) De a jelzést, íme, továbbítom. Polgári szervezõdések, mûvelõdési egyesületek és szövetségek, zenei és dalkörök, énekesek, szakemberek és mûkedvelõk, néprajzosok és zenetudósok, muzsikusok, karvezetõk, mindenki, akit illet és érdekel: kezdjük el a nóta rehabilitálását a Fráter testvérekkel. Jelzéseket várok.

Sokan nézhették az újralétesített Bolyai- díj ünnepélyes átadását, a Duna TV-ben.

A Bolyaiakat bemutató bevezetõben elhangzott, hogy Bólyán még áll az a ház, amelyben Bolyai Farkas született, vagy ahol Bolyai Farkas hatéves koráig nevelkedett.

Egészen biztos, hogy nem abban a házban látott napvilágot Bolyai Farkas, erre bizonyítékunk is van.

"Egyik unokanõvére, Gergely Józsefné Csapi Judit, a már említett Csapi Istvánné Bolyai Krisztina leánya, elhalván, Bólyában bírt vagyonát Bolyai Júliának, a Gáspár nõvérének hagyományozta. Ezt a vagyont Gáspár 1799. szeptember 7-én "négyrend jóféle gyöngy, 18 db. boglár és egy pár arany fülbevalóért" megvásárolta, ezzel növelvén bólyai birtokát. Úgy látszik, ekkor ideiglenesen Bólyába ment lakni, de szerencsétlenségére, mert 1800-ban lakóháza kigyulladt, s õ maga is csak úgy tudott a lángokból kimenekülni, hogy az ablakon ugrott ki: ingóságai azonban mind odaégtek. Ez évben a telet a szõlõkertjében lévõ filagóriájában volt kénytelen tölteni, mert csak a következõ évben építhette fel újra házát. Ezt megelõzõleg is már kétszer volt tûzesete, melyek nagy károkat okoztak neki."

{Bolyai Gergely, a nagy matematikus öccse kézirata.}

"Nejét korán elvesztette. Általában szerencsétlen ember volt; de az anyagi csapások és elemi károk mellett legalább fiaiban telt öröme. Idõsebbik fiáról, Farkasról már tudta, hogy rendkívüli tehetség és megélte tanárrá történt meghívatását. Ifjabb fia, Antal is jeles ember volt, ki tanulmányait Nagyenyeden jelesen végezte, majd jogot tanult, melynek elvégzése után a kir. Táblához ment írnoknak, késõbb Felsõ- Fehér vármegyének lett al-, majd fõjegyzõje. Antal nõtlen maradt, így vagyona Farkasra szállt. Gáspár 1804-ben halt meg. Halálos ágyán kijelentette, hogy nyugodtan hal meg, mert fiai már el vannak helyezve."

(Rónay Elemér: A bolyai Bólyai család története)

Egy másik fontos észrevételem a pszeudoszféra geodetikusairól.

A marosvásárhelyi Bolyai Múzeum kis termének közepén van egy fekete színûre festett, fából esztergált pszeudoszféra modell és rá van rajzolva egy háromszög, azzal a szándékkal és felirattal, hogy szemléltesse a nem- euklideszi geometriát. (Lásd az 1-es, 2-es fényképet!)

Talán 40 éve is van, hogy ott áll a terem közepén.

Ezt mutatta többször is a Duna TV és több képeslapon is fellelhetõ!!! Több helyen is mikor a Bolyai- Lobacsevszkij-féle geometria megvalósulását szemléltetik a pszeudoszférán, akkor közönségesen rárajzolnak egy háromszöget a felületre és melléírják, hogy e háromszög szögeinek összege kisebb mint 180^o. Sajnos ezek az ábrák matematikailag teljesen hibásak, mert egy felületen az egyeneseknek a geodetikus vonalak felelnek meg és az elõbbi rajzok nem a geodetikus vonalakat szemléltetik. (A Bolyai Múzeumba a pszeudoszféra talán a Kolozsvári Egyetemrõl került át, tehát ott hibáztak.) A Bolyai Múzeum geodetikusai közül az alsó egyenesen síkgörbe is (vagyis a pszendoszféra és egy sík metszete, nagyon rossz!!!), a másik kettõnek teljesen rossz az emelkedése.

Ha egy felületre háromszöget rajzolunk és vizsgáljuk szögeinek összegét mint belsõ és elemi geometriai tényt, akkor a háromszög geodetikus vonalakból kell álljon. Ha nem így gondolkodunk, akkor nyugodtan rajzolhatnánk a síkra egy körívekbõl álló háromszöget és akkor is megállapíthatjuk, hogy a háromszög szögeinek összege kisebb mint Pi. Tehát pontos fogalmakkal kell dolgozni és vigyázni kell a belsõ geometria alapvetõ tulajdonságaira.

A pszeudoszféra esetében a dolog azért rendkívül fontos, mert azokhoz a kevés felületekhez tartozik, amelyeknek konstans negatív görbülete van. Egy kis tartományán (nagyon- nagyon kis részén) érvényesül a Bolyai-Lobacsevszkij-féle síkmértan. De figyelem, téves azt állítani, hogy rajta teljesül a Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometria, az is téves kijelentés, hogy modellje a Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometriának. Ugyanis ez a felület nem teljes és a teljes felszíne is véges.

Az "egyenesei" vagyis a geodetikus vonalai is végesek, a szinguláris körbõl indulnak és rátekerednek a kónuszos részre, amíg el nem érnek egy bizonyos párhuzamos kört. Mi kiszámítottuk és ábrázoltuk ezeket a geodetikusokat.

Helyesen úgy kell fogalmazzunk, hogy a pszeudoszféra bármely pontjának nagyon kis környezetében érvényesül a Bolyai-Lobacsevszkij -féle síkgeometria!

Talán eddig azért nem ábrázolták helyesen, mert senki sem fárasztotta magát azzal, hogy kézzel és ábrázoló geometriai szerkesztéssel megrajzolja a geodetikusokat. Mi számítógéppel rajzoltattuk meg ezeket a görbéket (lásd az ábrát) a debreceni KLTE Matematikai és Informatikai Intézetében. Rajzunk helyességérõl meggyõzõdhetünk Clairaut tételének a felidézésével.(A. Clairaut (1713-1765), õ írta az elsõ tanulmányt a térgörbékrõl: Traité des courbes á double courbure, 1731). Clairaut tétele szerint ugyanis egy forgásfelület esetében a paralelkörök és a geodetikusok által bezárt szög koszinuszának és azon paralelkör sugarának a szorzata állandó. E tétel értelmében minden meridiángörbe egyben geodetikus is, hiszen a meridiángörbék merõlegesek a paralelkörökre, így a szög koszinusza zéró és a sugártól függetlenül a tételben szereplõ konstans zéró. Könnyû kikövetkeztetni, hogy a henger esetében (és csak ott) a paralelkörök is geodetikusok. A pszeudoszféra esetében tehát a meridiángörbék geodetikusok, ezenkívül azok a görbék, amelyek kielégítik Clairaut tételét. Vagyis fokozatosan feltekerednek a kónuszos pszeudoszféra részre mindaddig, amíg érintõlegesen el nem érnek egy paralelkört, hisz akkor cos 0 = 1 így az elõírt konstans éppen az elért paralelkör sugarának nagysága. Valóban egy felület bármely pontjából és irányból indul egy geodetikus, de a további útját Clairaut tétele szerint követhetjük.

Kérem szépen, egy ilyen fontosságú és tudományos súlyú szemléltetõeszköz, nem lehet hibás. Ne szórjuk tele a világot hibás képekkel. Valaki megkérdezheti, Erdélyben senki sem ismeri Clairaut tételét? És éppen a Bolyaiak városában, geometriából vizsgázunk elégtelenre?

Dr.Oláh-Gál Róbert, Csíkszereda

Telenézô

Székelyvarság akkora területen fekszik, mondják, mint Bukarest. Pálpataka, Fenyôkút voltaképpen Korond tanyabokra, de a havasi fennsík, amelyen szétszórtan felépültek a házak, kialakultak a családi birtokok, a gyümölcsös végében a "temetôvel", szintén óriási, télen úgyszólván bejárhatatlan, és érintkezik a Varsággal, oldalon részen meg a gyergyói részekkel. Korondra "haza" járnak a "hegyiek", piacozni, orvosi vizsgálatra, ünnepekre. A Hazanézô peremérôl belátni a Korond pataka és a Kebeled folyása mentén fénylô völgybe, ahol a rokonság él, ahol a gyökerek vannak. A tanyai élet csak a "lenti" ember számára egyhangú, csak az avatatlan számára unalmas. Ennek kedves irodalma van, melynek mind szépirodalmi, mind néprajzi vonulata igen érdekes, legújabban Barabás László kötetében (Kapun belül, kapun kívül) olvashattunk lakodalmi riportot Pálpatakáról. Nemrég a hatalmas tél hódunnájába burkolózó tájat s embereit idézte egy tévériport (Magyar Világ, Duna Televízió). Nyílt, becsületes emberek a tanyasiak, emiatt (?) a völgybeliek, a náluk sokkal gazdagabb fazekasok bizony kissé lenézik ôket, s ha nem éreztetik is velük, azért kisüt a szóból, hogy voltaképpen a szegény rokon szerepét osztják rájuk. Holott a "hegyen" minden megvan, ami fontos és lényeges az ember életében: van föld, s zab, árpa is terem (búza, szôlô kevésbé), terem krumpli (pityóka, ha elfér tôle a vaddisznó), dús a legelô, ló, tehén, disznó könnyen tenyészthetô, a pálpataki ember gumirádlis szekérrel jár, de van traktor és terepjáró meg személygépkocsi is, és nem kevés az olyan udvar, ahol gatter is zakatol. "Cirkulálnak" — eszembe jut Salamon Ernô gyergyói sztrájkverse ("Nem forog a cirkula, / nem vág rajta Kiss Gyula"), és most megállok: itt az erdô! Ezek az emberek (a megszólalók szemérmesen elhallgatják, a riporter pedig nem firtatja) voltaképpen (a felsô- nyárádmentiekhez, a szovátaiakhoz, szakadátiakhoz, illyésmezeiekhez, parajdiakhoz, békástanyaiakhoz hasonlóan) — a fából éltek/élnek. A tûzifa igencsak fölértékelôdött Korondon, hiszen a kerámia kiégetéséhez sok fa kell (földgáz még nem lévén, meg a gázolajjal mûködô katlan "luxusa" is ritka volt korábban), a "hegyiek" pedig okosan elégítették ki ezt az igényt. (Finoman fogalmaztam.) Mára konszolidálódott gazdaságok virágzanak a havasi fennsíkon (hogy divatos szóval éljek). Nem vándorolnak el a fiatalok, lám, az iskola is olyan igazgatót kapott, aki éppen Nagyváradról jött ide feleségével és négy gyermekével, és nem tekinti ugródeszkának a "nyomortanyát", ahová reggel fölrázatták magukat valamivel az ingázó érettségizettek (vagy fölgyalogoltak, ami egyáltalán nem volt ritkaság), aztán a déli járattal már menekültek is vissza a civilizációba. Hát ennek a világnak, úgy látszik, vége. A gyermekek osztrák gyártmányú síléceken siklanak az iskolába, ott levetik öntött bakancsukat, "házi cipôt húznak". Még a Sóváradról odavetôdött, gazdáiban nevelôszülôkre lelt kis szolgalegény is elvégezheti a kötelezô nyolc osztályt.

Csutak Attilában az új pedagógusnemzedék egyik reményteljes képviselôjére vélek ráismerni. Fontosnak tartom azt is, hogy ezek mellett az emberek mellett (akiknek legnagyobb gondjuk a kommunikáció hiánya, hiszen telefon csak a boltban vagy az iskolában volt; sürgôsségi esetet ma sem lehet ellátni, mert gépkocsival igen nehéz eljutni a távoli tanyákra; távlatban a helikopteres mentôszolgálat látszik az egyetlen célszerû megoldásnak) — mindvégig kitartott a papjuk. Bordi János mikefalvi születésû római katolikus lelkész idestova 14 éve pásztorolja a pálpatakiakat meg a fenyôkútiakat. És örömmel mondhatja el mind lelkésztársainak, mind a tévé nyilvánosságának: gyülekezeteiben több a keresztelô, mint a temetés. Ezekre az emberekre szerencsére "nem talál" Beder Tibor Hargita megyei fôtanfelügyelô (aki maga is volt központi iskolaigazgató Korondon) kesernyésen szellemes megállapítása: "A Székelyföld nem tartozik a gazdag vidékek közé, így a tanult emberek sokasága teszi azzá. A jég hátán is megél a székely. Az utóbbi idôben a jég a sarkok felé költözött, a székely azt mondja: ideje másfelé szerencsét próbálni." Nos, a Székelyföld a közbirtokosságok visszaállításával ismét gazdag vidékké válhat, a tanyasi életmód nemcsak egynyári bulira, flekkenpartis nyaralásra csábítja a városiakat vagy a távolba szakadtakat, hanem a helyi kisvállalkozásokat felfuttatva a komoly befektetôket is oda vezérli talán. Másrészt pedig a széles fennsík valóságos turistaparadicsom. Villany van, forrásvíz van, csak az utak nem jók. (Ezen mindig lehet segíteni.) És — életelixírnek is — ott a felséges templom: a havasi legelô! (Tamási metaforája) És ott vannak azok az emberek, akik ki tudták böjtölni, szellemileg is, a legsötétebb éveket (tanúja voltam sínylôdésüknek); akiknek életkedve irigylésre méltó, tarisznyájukból mindig jut egy kis példázatra való a náluk gyengébb magyaroknak. Ilyen annak a Mózsinak a története, aki fôképp azért húzódott alább, a Nyárádmentére a pálpataki havasról, hogy piros paradicsomot ehessen. Amikor jó hat-hét év múltán egyik nagyvásáron összetalálkozott elhagyott földijeivel, azok rákérdeztek: — No, Mózsi bácsi, hát aztán piros-e a paradicsom?

A válasz is frappáns: – Akinek ottan zöld, annak idegenben sem piros.

Nagy Ferenc Hunornak ez a második, általam látott riportja a Székelyföldrôl. Mit mondjak? Piros paradicsomot kívánok neki; a Dunánál is.

Gáspár György református lelkész immár fél éve érkezett Erdõszentgyörgyre a Vajdahunyad mellõli Alpestes községbõl.

– Gondoltunk egy merészet, pályáztunk, megválasztottak és eljöttünk. Azelõtt 1983-ban három hónapig az udvarhelyi esperesi hivatalban dolgoztam, utána Osdáton hat évet és 1990-tól Alpestesen szolgáltam. Vajdahunyad és környéke szórványnak számít és néhány év múlva már gond lett volna a megélhetés. A gyerekek (a hetedikes illetve negyedikes Gyuri és Péter) is ingáztak az iskolába. Végül dönöttünk és idejöttünk, de még nem mondhatom, hogy teljesen beilleszkedtünk, néha most is rajtakapom magam, hogy mikor azt mondom, haza, akkor Alpestesre gondolok.

– Mi az, ami Erdõszentgyörgyöt vonzóvá tette?

– Elõször is Hunyad megyében a fiatalság egyre inkább elveszíti azonosságtudatát, a magyar szülõk román iskolába íratják gyerekeiket, sok a vegyes házasság, a születések száma meg egyre csökken. Igaz, ez utóbbi Erdõszentgyörgyre is érvényes, de a kivándorlás nem olyan nagymértékû, mint ott. Innen a fiatalok inkább nyáron mennek el dolgozni Magyarországra, de hazatérnek.

Természetesen, a munka is több itt, hiszen 2400 lelket számol a közösség és vasárnaponként mindig tele van a templom, általában 300-350 személy vesz részt a vasárnapi istentiszteleten. Alpestesen összesen alig 200-an voltak. Ott viszont jobb volt a templombajárási arány, mert mindig voltak legalább 40-en.

Egy fél év alatt persze nem lehet megismerni a gyülekezetet, de annyit már most elmondhatok, egészen más, mint odaát. Itt az emberek a templomot és az egyházukat szeretik, és engem is nagy szeretettel fogadtak. Megpróbálunk huzamosabb idõre letelepedni ide: nem azért jöttünk, hogy elmenjünk. Ez úgy van, hogy sehol sem vagyunk otthon, de ugyanakkor mindenhol otthon vagyunk.

– Milyen tervekkel jött?

– Legalább azt a szintet szeretném megtartani, amit itt találtam, aztán fel szeretném javítani a lelkészi hivatalt, de mindenekelõtt a gyülekezetet szeretném megismerni és ezért szerdánként családokat látogatok. Ez egyúttal jó alkalom arra is, hogy újra felmérjem, hányan is vagyunk pontosan.

Mielõtt elindulnék, Gáspár György még gyorsan elmondja legnagyobb örömét: amellett, hogy tele van a templom és nem az üres padoknak prédikál, szép számmal van keresztelõ és esküvõ, ugyanakkor Erdõszentgyörgyön bõven vannak értelmiségiek és kulturális rendezvények is.

Erdõszentgyörgy tehát két épülõ templommal (katolikus és unitárius), illetve egy életerõs református közösséggel

újabb esélyt kapott nem csak a megmaradásra, de úgy érzem, a fejlõdésre is.

A XIX. században elkezdett vasútépítés az ország gazdasági életének a felemelkedését eredményezte. Ma is ezt a célt szolgálja a vasúti hálózat bõvítése, modernizálása s az európai normákhoz való igazodása.

Már gyermekkoromban csodáltam a vasutat és a rajta közlekedõ gõzösöket. Számomra a vonatok a nagyvilággal való kapcsolatot és a civilizációt jelentették. A falunkban a vonatok érkezése ünnep- és vasárnapokon eseményszámba ment. Ilyenkor a vasútállomás szép, fásított sétánya fiatalokkal és érdeklõdõkkel telt meg, figyelmüket lekötötte a fekete gõzös és a szerelvényen utazók népes csoportja. Az élmény csodálatos volt, napokig beszédtéma…

I.

128 évvel ezelõtt, 1871. november 20-án 12 órakor nagy eseménynek voltak tanúi Marosvásárhely lakói. Ágyúdörgések közepette, kitörõ lelkesedéssel köszöntötték a zsászlódíszbe és virágokba öltöztetett pályaudvaron – a kiadós esõ ellenére – a Székelykocsárd felõl befutó elsõ vonatot. Valóra vált a vásárhelyiek álma. A Székelykocsárdot Marosvásárhellyel összekötõ vasút kiépítésével beléptek az európai vérkeringésbe, ami elõsegítette gazdasági, társadalmi és kulturális téren a város lendületes fejlõdését.

A vasúthálózat kiépítésérõl Magyarországon már 1846-ban tárgyaltak, de csak 1868-ban kezdték el az erdélyi vasutak építését Nagyvárad–Kolozsvár–Segesvár–Brassó, illetõleg Arad–Piski–Tövis irányában. Ezután került sor a szárnyvonalak építésére, többek közt Aranyosgerend–Marosvásárhely között is, melynek kiindulópontját építés közben Székelykocsárdra tették át. Eredetileg – írja a Székely Lapok 1900. február 5-i száma – Nagyvárad–Kolozsvár–(a Mezõségen át) Marosvásárhely–Segevsár–Brassó volt a fõvonal irányának kijelölve, de a számos interpelláció következtében a ma is használatos útvonal mellett döntöttek, amit 1886-ban Szászrégenig, 1905-ben Dédáig, majd 1909-ben Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön át Brassóig meghosszabbítottak, létrehozva ezzel a Székely körvasutat. Sajnos, ez az intézkedés sem segítette elõ azt, hogy Marosvásárhely a rangjához illõen bekapcsolódjon az ország vérkeringésébe.

A XIX század végén, a XX. század elején egyre több vasútvonal hálózta be az országot. Megyénkben átadták a forgalomnak 1887-ben a Marosludas–Beszterce, 1915-ben a nyárádmenti és mezõségi vasútvonalakat.

A korabeli feljegyzések szerint a Nyárádmentén az elsõ vonatot Nagyteremin és az utána következõ állomásokon felvirágozták és úgy folytatta útját a parajdi sóhegyek felé. Hasonló ünneplésben részesült Mezõbándon a Mezõség felé haladó vonat is. Mindenütt érezték, hogy a vasút a gazdasági jólét és a civilizáció hírnöke.

II.

Napjainkban a személy- és a teherforgalom lebonyolításában alapvetõ szerepet tölt be a vasút. Még mindig ez a legbiztonságosabb és legolcsóbb közlekedési eszköz, mely behálózza az egész országot. A XIX. század vasútépítõi ebbõl a szempontból nagyon elõrelátóak voltak. Az általuk megtervezett és felépített vasúthálózatot csak az államhatárok változásai miatt kellett kiegészíteni a déda–szeretfalvi, a szálva–visói vagy a bumbeºti–livezeni-i vasútvonalakkal.

A II. világháború utáni kormányintézkedések napirendbe tûzték a vasút fejlesztését. (Szovjet nyomásra, katonai és gazdasági érdekbõl.) Az 1435 mm (nagy) nyomtávú lerombolt pályák újjáépítését összekötötték a vasutak felújításával. A fõbb útvonalakon dupla vágányt fektettek le és azokat villamosították. Modernizálták a jelzõ- és biztonsági berendezéseket. Kiiktatták a morze távközlési rendszert, helyébe telefon- és fax- összeköttetést biztosítottak az állomások között. A személy- és az anyagszállításra új vagonokat gyártottak és növelték a vonatok gyorsaságát. Ezenfelül számos intézkedéssel javították a vasúti forgalom lebonyolítását.

A vasút fejlõdése ennek ellenére messze elmaradt a nemzetközi követelményektõl.

A minap a marosvásárhelyi vasútállomás pályaudvarán barangoltam. Jó benyomást keltett a vasúti pálya kitûnõ állapota, de annál lesújtóbb véleményem alakult ki a pályaudvar infrastruktúrájáról, az itt található épületekrõl, mûhelyekrõl, raktárakról, melyek régóta alapos felújításra várnak. Annál lehangolóbb volt a kis nyomtávú vasút melletti útam, ahol a nyárádmenti és a mezõségi vonatok személy- és tehervagonjai vesztegelnek kitört ablakokkal, szétzúzott belsõ berendezéssel. Az az érzésem, hogy ismeretlen kezek így akarják végképp meggátolni a nemrég felfüggesztett vasúti járatok esetleges újraindítását, vagy azok "privatizálását". Ezt sugallják az említett vasútvonalak mentén a bakterházak, állomásépületek ebek harmincadjára való juttatása is. Egyedül csak a vasúti pályák jó állapota tartja a reményt az emberekben, hogy esetleg újraindulnak a vonatok. Az illetékesek nem nyilatkoznak, de eltûrik a jelenlegi állapotokat, hogy majd objektív okokra hivatkozva kimondják a visszavonhatatlan verdiktumot.

III.

A XXI. század második felében valószínû, hogy modern, gyorsjáratú vonatok, intercityk száguldanak a vasúti pályákon. Az is megtörténhet, hogy a japánoknál jól bevált szupervonatokhoz hasonlók közlekednek majd nálunk is.

A majdani tiszta, kényelmes kocsik utasai közül lesznek olyanok is, akik bosszankodnak azért, hogy az ablakokból nem szemlélhetik a gyorsan elsuhanó tájat. Õk lesznek azok, akik nosztalgiával gondolnak arra az óránkénti 30 km-es sebességgel közlekedõ vonatra, melyre a felavatás elõtti éjszaka a vásárhelyi állomáson egy jó humorú nyomdász a következõ feliratot ragasztotta a vagonablakok külsõ részére: "Menet közben behajolni veszélyes!"

Ugyanúgy elméláznak azon is, hogy a vármezõi kitérõnél a mozgó vonatról hogyan szálltak le a fiatalok imádottjaiknak mezei virágot szedni és hogyan sikerült nekik még ugyanazzal a vonattal Szovátára továbbutazni…

Érthetetlen lesz számukra a kisiskolásoknak az a versikéje is, amivel a Parajdról visszafele fával, kõvel, sóval megrakott vagonokat vonszoló gõzöst a szovátai viaduktra való érkezéskor biztatták:

"So-kat vi-szek, a-lig bí-rom

Csak egy ki-csit se-gít-se-tek!" (de a gõzös a híd végére érve már így büszkélkedett)

"Ha se-gí-tesz, ha nem is,

El-bí-rom már ma-gam is" (Néhai Szabó Mihály szovátai tanár feljegyzése)

Végül, hihetetlennek fog tûnni a majdani utas számára az is, hogy mi lehetett az oka annak, hogy a XX. században ünnep- és vasárnapokon fiatalok százai a vonatok érkezését…

Nem akarjuk megállítani az idõt, támogatjuk azokat az intézkedéseket, amelyeket a közlekedés korszerûsítéséért tesznek, de az illetékeseknek vigyázniuk kell, hogy a fürdõvízzel ne öntsék ki a gyermeket is. Állítsák vissza a vasúti közlekedést a Nyárádmentén és a Mezõségen, amíg nem tudnak biztosítani jobb lehetõséget az utazásra az áruszállításra. Ne küldjék a vagonokat a rozsdatemetõbe, ne engedjék széthordani az állomásokat, ne engedjék felszedni a vasúti síneket, hogy késõbb bánkódjanak érte, mint ahogy történt a Segesvár–Nagyszeben, a Szászrégen–Laposnya vasutak megszüntetése és felszámolása után. A modern, gyorsjáratú vonatok nem zárják le majdan a nosztalgiavonatok mûködtetését, melyek vonzani fogják a külföldi turistákat ennek a szép vidéknek a megismerésére.

Tudomásul kell vennünk, hogy a XXI. században is a legmegbízhatóbb közlekedési eszköz a vonat marad. Ezért a vasút modernizálására és bõvítésére törekedjenek az illetékesek. Adják vissza a vasútnak azt a tekintélyt, amit másfél száz éve kivívott magának.

A vasúti igazgatóság, a prefektúra, a megyei, városi, községi közigazgatási szervek és a megválasztott képviselõk a nép megkérdezése alapján döntsenek a régió jogos gazdasági és turisztikai érdekeinek figyelembe vételével a vasút sorsáról, annak fennmaradásáról és modernizálásáról.

Köztudott, hogy az 1997. évi 169-es számú, földalapról szóló törvény rendelkezéseinek nagy részét belefoglalták az 1991. évi 18-as számú, földalapról szóló törvény rendelkezéseibe, amit Románia Hivatalos Közlönye I. részének 1998. január 51-es számában találhattunk meg.

Nem lettek viszont belefoglalva az újra közzétett és újraszámozott 1991. évi 18-as számú törvénybe a II-V. szakaszai, amelyek továbbra is az 1997. évi 169-es számú törvény saját rendelkezéseiként alkalmazandók. E rendelkezések ismertetésére térünk ki az alábbiakban.

A II. szakasz alapelvként leszögezi, hogy az 1997. évi 169-es számú törvényben foglalt módosító, kiegészítõ vagy hatálytalanító rendelkezések semmiben sem érintik a földalapról szóló, 1991. évi 18-as számú törvény elõírásainak betartásával kibocsátott birtokleveleket és a tulajdonjogot igazoló egyéb okmányokat.

A III. szakasz szintén alapelvként kimondja, hogy abszolút semmisség (nulitate absolutã) sújtja a földalapról szóló 1991. évi 18-as számú törvény elõírásainak megszegésével kibocsátott okmányokat, mint:
a). a tulajdonjog helyreállítására (reconstituire) vagy létesítésére (constituire) az 1991. évi 18-as törvény szerint nem jogosult természetes személyek (persoane fizice) javára kibocsátott tulajdonjog-helyreállítási (reconstituire) vagy létesítési (constituire) okmányokat;

b). azokat az okmányokat, amelyekkel tulajdonjogot