|
LII. évfolyam 83. (14439) |
2000. április 8., szombat |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetôk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Felröppent a hír, miszerint a Demokrata Párt municípiumi állandó bürója öt tagja kilépett a pártból. Az öt bürótaggal együtt adta be lemondását a Tudor negyedbeli szervezet elnöke, alelnöke és két újabb vezetôségi tagja is.
A fáma arról is szólt, hogy a szászrégeni, dicsôszentmártoni, marosszentkirályi és náznánfalvi szervezetek mintegy 350 tagja testületileg otthagyta a Demokrata Pártot. A hír szerint ezek nagy része máris aláírta a PDSR-be való belépési nyilatkozatát.
A Népújság kérdésére Alexandru Petru Fratean, a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke kijelentette, hogy semmit sem tud a lemondásokról. – Elôfordulhat, hogy egyes személyek valóban ki akarnak lépni a pártból, válaszolta a kérdésre, de az a hír, mely szerint több mint háromszázan hagyták ott a Demokrata Pártot, mellébeszélés. Egyetlen lemondást sem tettek le hozzám.
Az igaz, mondta a DP elnöke, hogy a hírben szereplô személyek egy része nemrég egy, a Demokrata Pártba beiratkozni óhajtók névsorából álló belépési szándéknyilatkozat- csomagot tett le hozzánk. A párt megyei vezetése "karanténba" helyezte azokat, mindaddig, amíg nem tisztázza, kik a listán szereplô személyek. Akárkit nem veszünk fel a pártba, tette hozzá. Az is lehet, folytatta, hogy ezek az egyének, mivel nem fogadtuk el belépési nyilatkozataikat, megsértôdtek, és át akarnak nyergelni a PDSR-be. Ha kell, jelentette ki, szívesen Toganel úr rendelkezésére bocsátom a csomagot, annál inkább, mivel kollégák vagyunk, alig pár ajtóval odébb dolgozik a megyei tanácsban.
Végül hangsúlyozta, hogy a hírben említett számokat mellébeszélésnek tartja, és az egész hírt a Demokrata Párt elleni támadásnak nevezte.
Millennium – tudományos ülésszak
Tegnap a Mûvelôdési Palota kistermében, a Bolyai Farkas líceum dísztermében és a Bernády György Mûvelôdési Központban három szakosztályban zajlott a Kós Károly Alapítvány, a dr. Bernády György Alapítvány, a Maros megyei EME és az EFIAP által szervezett kétnapos tudományos ülésszak, amelyet a fôszervezô Kós Károly Alapítvány elnöke, Finna Géza, az erdélyi millenniumi rendezvénysorozat egyik legkiemelkedôbb eseményének nyilvánított. Végignézve az ülésszak programtervezetét, fôleg a meghívott szaktekintélyek névsorát, valóban egy igen rangos és színvonalas ülésszak ígérkezett, minthogy csalódni abban nem is volt okunk, csakhogy a kiváló elôadók, a történészek, levéltári kutatók egymásnak beszéltek már megint. Ugyanis az ülésszak egyetlen "szépséghibája" éppenséggel a hallgatóság bántó hiánya volt.
Fodor Imre polgármester egyetértett abban, hogy fontos tudományos eseménynek letettünk (gyér) tanúi, de a millecentenárium keretében még lesz ez évben Marosvásárhelyen egyéb idevonatkozó rendezvény: református találkozó és nem utolsósorban egy anyanyelvi konferencia! Talán akkor majd jobb lesz a szervezés, majd csak találnak módot arra, hogy megszólítsák az érdekelteket is, tanárokat, diákokat, a közönséget egyszóval.
A polgármester pozitívan értékelte a történelmi egyházak részvételét is, az ülésszakon jelen volt dr. Marton József, a gyulafehérvári katolikus hittudományi egyetem tanára, Fülöp G Dénes vártemplomi református lelkész, Nagy László unitárius lelkész.
Pénteken délelôtt Tonk Sándor Erdély az Árpád-házi magyar királyságban, Pál- Antal Sándor Marosszék önkormányzata a fejedelemségek korában, Szabó Miklós Egykori várak és vármegyék a mai Maros megye területén, Egyed Ákos Marosszéki követek a magyar népképviseleti országgyûlésen 1848-ban, Magyari András Marosszék és II. Rákóczi Ferenc, Csetri Elek A gálfalvi csata, Vincze Gábor Kádár János látogatása 1958-ban Marosvásárhelyen és más helységekben címmekkel tartottak elôadást. Délután – helyszûke miatt csak ez elôadók névsorát közölhetjük: Gaál Kornélia, Pál Judit, Józsa András, Sós Zoltán, Barabás László, dr.Jakab Samu, dr.Márkus István, Filep Kálmán Csaba, dr.Dávid László, Klósz Bálint, Tolokán Márton és Mészáros József tartottak elôadást a Bolyai líceum dísztermében, illetve a Bernády Házban. A pénteki ülésszakot Kilyén Ilka színmûvésznô elôadása zárta.
A konfernecia ma délelôtt a Bolyai líceumban folytatódik.
Ismeretlen tettesek péntekre virradó éjjel leszakították a kolozsvári magyar fôkonzulátus fôtéri bejáratáról a konzulátus tábláját.
A leszakított réztáblát, amelyen a Magyar Köztársaság címere, valamint román és magyar nyelven a Magyar Fôkonzulátus felirat van, a diplomáciai képviselet elsô emeleti lépcsôházi bejáratánál hagyták.
A magyar fôkonzul értesítette a történtekrôl a helyi rendôrséget. Alföldi László elmondta az MTI-nek: azt tervezi, hogy állandó rendôri védelmet kér a fôkonzulátus épületéhez.
Kolozsváron rendszeresek a magyar fôkonzulátus elleni provokációk. Alföldi László fôkonzul érkezése elôtt Gheorghe Funar polgármester utasítására helyeztek el egy utcai transzparenst az épület elôtt azzal a felírattal, hogy "Itt mûkôdik a magyar kémfészek". Március 15- én a Petôfi-emléktáblánál a koszorúzási ünnepség után rövid idôn belül eltûnt amagyar fôkonzulátus koszorúja.
– közölte a Vízügyi Igazgatóság. Mivel az utóbbi 24 órában kevesebb volt a csapadék, a hegyi patakok vízhozama csökkent. A hegyvidéken gyakorlatilag elmúlt a veszély. A lerohanó ár a tegnap a megye déli részét veszélyeztette. A Polgári Védelem, a Megyei Katasztrófa- elhárító Bizottság, a helyi parancsnokságok, a hadsereg, a veszélyeztetett övezetek lakossága továbbra is készenlétben áll.
Csütörtökön a megye északi részében pusztított a vihar és a megáradt hegyi patakok. Mint már beszámoltunk róla, nagyobb gondok a Görgény völgyében voltak. Görgényoroszfaluban két embert mentettek ki a vízbôl, három gazdaság szigetelôdött el és 100 hektár szántóterületet árasztotta el a víz. Gödemesterházán 12 hidat tett tönkre a víz és két kilométeren rongálta meg a községi utat. Palotailván az Ilva pataka öntött ki és mosta el az erdei utat. A megáradt Szalárd pataka több ház udvarára is befolyt. Dédabisztrán öt gazdaság került víz alá, több híd ment tönkre. Ratosnyán hat gazdaságban tett kárt a víz, és 300 méteren korlátozta a forgalmat, a Ratosnya pataka egy betonhidat is lerombolt. Szakadátnál a Szováta-patak öntött ki. Szováta és Illyésmezô között az Ehed pataka megrongálta a hidat. A Kis-Küküllô Sóváradnál öntött ki.
Tegnap a megye déli részében nôtt meg a folyók vízszintje. A Maroson, Nyárádon, Kis- és Nagy-Küküllôn ott volt veszély, ahol a folyómedreken nem végezték el a szabályozási munkálatokat. Csütörtökön este Marossárpataknál, tegnap reggel Szentpálnál, a déli, kora délutáni órákban Csapónál és Radnótnál tetôzött a Maros vízszintje. Szentpálnál az 15 centiméterrel haladta meg az árvízszintet; de kiöntött Kutyfalvánál, Marosugrán és Marosbogáton is. A vízügyi szakemberek elôrejelzései szerint Marosludasnál nem lesz gond. Tegnap délután 4 órakor a víz hozama elérte a 750 köbmétert másodpercenként. Ez a mennyiség nem jelent veszélyt Marosludasra nézve – mondotta a szakember.
A radnóti polgármester jelezte, hogy a folyó vízszintje 220 centiméterrel volt magasabb az átlagnál. Az ár több mint 300 hektár mezôgazdasági területet és több mint 40 gazdaságot öntött el. A 15-ös számú országutat Radnót és Maroscsapó, valamint Maroscsapó és Marosugra között lezárták. A lakosság beszerezte a szükséges ivóvíz- és élelemtartalékot. A villanyáram- szolgáltatás Radnót egyes részeiben szünetel. A Radnót és Kisikland közötti 152/A megyei út is járhatatlan. Tegnap délben még járható volt a Radnót és Marosludas közötti útszakasz.
A Polgári Védelem a Megyei Rendôrparancsnokság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Marosvásárhely–Marosludas–Kolozsvár közötti útszakaszon lévô árvíz miatt kerülôutat kell választani a Mezôbánd–Mezôsályi–Mezôzáh– ;Marosludas útvonalon. A Megyei Útügyi Igazgatóság közölte, hogy Nyárádtô és Ákosfalva között, bár az út nincs lezárva, nehézkes a közlekedés.
A vízügyi szakemberek szerint a Nyárád vize kisebb területeket öntött el, Ákosfalván körülbelül 60 hektár, Dózsa Györgynél két-három hektár szántót.
A Kis-Küküllô tegnap éjjel 2 órakor Balavásárnál 44 centiméterrel haladta meg az árvízszintet. A folyó Mikefalva, Küküllôszéplak környékén öntött ki. Az árhullám tegnap este érte el Dicsôszentmártont, az éjszaka folyamán pedig Ádámost, Királyfalvát és Sövényfalvát.
A távolsági buszok az egész megyében közlekednek. A szebeni járat nem Radnót, hanem Cserged felé közlekedik. A vasúti forgalomban nincs fennakadás.
A meteorológusok az elkövetkezô napokra szórványos, kis mennyiségû csapadékot, hideg, szeles idôt jeleznek.
A Román Fejlesztési Bank – Group Société Generale Calarasilor utcai székhelyén mától a Marosvásárhely, Ludas és Sármás körzeti Bankcoop-betétesek megtekinthetik azokat a listákat, amelyek alapján a betéteiket április 12-étôl kezdôdôen visszafizeti az RFB. A dicsôszentmártoni, régeni, segesvári és nyárádszeredai körzetek betétesei a bank helyi kirendeltségeinél tanulmányozhatják az ôket illetô névsorokat.
Emil Constantinescu elnök csütörtöki a sajtótájékoztatón indokolatlannak ítélte az országos társaságok és önálló ügyvitelû egységek által bejelentett drágításokat, melyeket ezek a közszolgáltatások héa- kötelezettségének bevezetésével indokolnak.
Az államfô abszolút kötelezônek ítélte e társaságok által gyakorolt monopólium megtörését, úgy ítelve, hogy csupán a versenypiac biztosíthat reális gazdasági teljesítményeket.
A kormány idén a pénzhígulás visszaszorítását és a gazdasági növekedés megvalósítását tûzte ki célul. A lakosság nagyrészt kedvezôen fogadta az Isarescu-kabinet programját. Felfoghatatlan azonban a drágítások pokoli üteme, melyet épp az állami tôkével mûködô országos társaságok és önálló ügyvitelû egységek gyakorolnak – mondotta az államfô. Kérte ezért a miniszterelnököt, hogy ellenôrizze, hogyan számolják ki e társaságok tarifáikat. Az elôzetes adatok igen súlyos helyzetet domborítanak ki: a fogyasztótól kért árak nagy része e társaságok egyes alkalmazottainak óriási bérét hivatott fedezni.
E helyzetet az államfô tûrhetetlennek ítélte, mindaddig, míg a 25 országos társaság és önálló ügyvitelû egység bérköltségei évi 20 ezer milliárd lejt, illetôleg a GDP négy százalékát teszik ki, ami néhány fontos tárca, mint például az egészségügyi, a nemzetvédelmi és a mûvelôdési minisztérium költségvetése két-háromszorosának felel meg. Egyes társaságokban az összkiadások több mint 60 százalékát a bérek fedezésére fordították. Az államfô megítélése szerint nincs semmi rossz abban, ha egyesek nagy fizetéseket kapnak. Például a hatékonyság kritériumára épülô magáncégek méltányosan megjutalmazzák a hasznot hozó alkalmazottakat. Veszteségek esetén azonban a bérek csökkennek, és elsôsorban az ügyvezetôket menesztik. Nem így az önálló ügyvitelû egységekben és országos társaságokban, melyek bérpolitikájukat a fogyasztó bôrén és az állami tulajdon kizsákmányolásával valósítják meg, az óriási béreket ismételt és indokolatlan drágítások révén fedezve. A bérek mellett e társaságokban nem kevesebb, mint 21 különféle pótlékban részesülnek egyes alkalmazottak, ami érthetô lenne, ha ezek a produktivitás és hatékonyság növekedését tükröznéek. Egyes társaságokban azonban a termelékenység csökkent, veszteségeket jegyeztek, a vezetôk meg magánbirtokuknak tekintik az országos társaságokat, melyeket vezetnek, ahol kényükre- kedvükre dönthetnek – mondotta az államfô.
Példaként a Conel villamossági társaság helyzetét említette, melynek béralapjai a hazai össztermék 0,84 százalékát teszik ki, míg a védelmi tárca teljes költségvetése tavaly 1,6 százaléknak felelt meg a GDP-bôl. Ugyanakkor a villamossági társaság veszteségei a nemzeti össztermék egy százalékának feleltek meg.
A Conel irodavezetôinek fizetése miniszteri bérnek felel meg. Milyen felelôsségek jogosítják a Conel- alkalmazottat ekkora bérre? – kérdezte az államfô.
A Kikötôk Igazgatóságán egy egyszerû személyzeti igazgató havi bére 60 millió lej, a Romgaz igazgatótanácsának tagjai pedig tavaly 2,5 milliárd lejt kitevô pótlékokat kaptak, a 17 vezérigazgató havi bére pedig 50 millió lej körül mozog.
Ugyancsak magasak a bérek a Locato vagy a Hivatalos Közlöny társaságokban is, az elôbbi vezérigazgatójának alapbére havi 36 millió lejt tesz ki, az utóbbi igazgatójáé pedig 46 milliót. Májustól az Országos Nyomda vezetôjének bére havi 75 millió lej lesz.
Mindez az 1990. évi 15-ös törvénynek köszönhetôen volt lehetséges, melynek értelmében az önálló ügyvitelû egységek és országos társaságok vezetôi határozzák meg a béreket, csupán ezek alsó határát szögezve le. Az 1999. évi 49-es kormányrendelet, melyet az önálló ügyvitelû egységek és országos társaságok bérezési szabályait elfogadó határozattal egészítettek ki, felsô bérhatárt szabott meg ugyan, de ez a gazdasági egységben jegyzett átlagbér 44-szeresének felel meg.
Az államfô pontosítása szerint, amikor az óriási és indokolatlan bérekrôl beszél, nem hivatkozik e társaságok minden alkamazottjára. Számos esetben az igazgató bére több tucatszorosa az egyszerû munkásénak, akinek bérezése teljesítményfüggô, és akinek fizetésébôl levonnak vagy akit menesztenek, ha nem teljesíti feladatát. Nem így az igazgatók, akik teljesítményüktôl függetlenül hatalmas béreket kapnak. Való, hogy az önálló ügyvitelû egységeknek és az országos társaságoknak rengeteg adósuk van, mégis, a gyenge gazdasági teljesítmények ellenére egyes igazgatók bére szüntelenül nô.
Ezért az államfô felkérte a miniszterelnököt, rendeljen el kivizsgálást az országos társaságok és önálló ügyvitelû egységek béralapjának meghatározási módjáról, teljes támogatásáról biztosítva a kormányfôt. Továbbá szigorú ellenôrzést kért a miniszterelnöktôl, melynek célja a tarifák megállapítási módjának megvizsgálása legyen, és ennek egybevetése a gazdasági teljesítményekkel.
Sajtótájékoztató a polgármesteri hivatalban
A marosvásárhelyi Várban mûködô fotógaléria melletti teremben mától kiállítják a Borsos Tamás-mellszobor kivitelezésére kiírt pályázatra érkezett pályamunkákat – jelentette be a polgármesteri hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján Ercsei Ferenc, a hivatal kommunikációs és személyzeti osztályának igazgatója.
A Fodor Imre polgármester vezette Novum Forum Alapítvány szervezésében kiírt pályázatra 11 mûvész jelentkezett, végül kilenc pályamunka érkezett meg. Marosvásárhelyi, kézdivásárhelyi, dévai, nagyváradi mûvészek mintázták meg a város elsô fôbírájának mellszobrát. A nyilvános elbírálás április 14-éig tart, egy nappal késôbb szervezik a zsürizést, amelyen a helyi és a megyei tanács, a prefektúra, a mûvészeti felügyelôség, a helyi múzeum képviselôi, és szobrászok szavazatai mellett a "civil" érdeklôdôk véleményét is figyelembe veszik a nyertes pályamunkák kihirdetésénél.
Lapunk kérdésére az igazgató elmondotta, a pályázat minden résztvevôjét 50-50 dollárral jutalmazzák. Három pályamunkát díjaznak, a nyertes jutalma 200, a második helyezetté 150, a harmadiké 100 dollár. Borsos Tamás mellszobrát a tervek szerint az idei Marosvásárhelyi Napok során leplezik le a vár fôbejáratánál.
Szerdán a polgármester vezette marosvásárhelyi küldöttség Sinaián találkozott a Johan Bastinnal, a pénzintézet infrastruktúra-osztályának igazgatójával, abból az alkalomból, hogy öt éve írták alá a pénzintézet és a romániai önkormányzatok közti egyezményt, amelynek értelmében Marosvásárhely is BERD- kölcsönben részesült az ivóvízhálózat felújítására.
A találkozón bemutatták az Aquaserv ÖV BERD- támogatta programját, amelyet modellértékûnek tekintettek a BERD szakemberei. Az együttmûködés második szakaszában újabb támogatást helyeztek kilátásba a vízellátás és a csatornahálózat fejlesztésére, és a hôenergiatermelô és -elosztó rendszer felújítására. Mint tudott, az Arthur Andersen cég már készíti a hôenergia-rendszer felújításának elôtanulmányát.
Ha ezt a lendületet a tanácsosok átveszik, és ilyen operatívan dolgoznak, abból a város csak nyerhet, jelentette ki az ülésvezetô elnök csütörtökön a Bernády Házban tartott bemutatkozó-gyûlésen. Ezen az 1-es, a 7-es és 8-as RMDSZ-körzetek elôválasztásokon induló tanácsosjelöltjei mutatkoztak be az elég kisszámban megjelent választópolgároknak.
A bemutatkozni kívánó jelöltek mindegyikének három perc alatt kellett elmondania mondandóját, így valóban rekordidô alatt a végére jutottak. A felszólalások sorrendjében: Csata Ernô vállalkozó már az elôzô bemutatkozáskor is elmondta, hogy az önkormányzatiság meghonosítása a célja, ezt szeretné tovább vinni a városi tanácsban. Fúró Attila mûépítész Marosvásárhely ipari jellegének megváltoztatásáért, illetve tanügyi, kulturális központtá válásáért szeretne megválasztása esetén a tanácsban tevékenykedni. Véleménye szerint a város érdekeit leghatékonyabban a városfejlesztési és urbanisztikai szakbizottságban tudná képviselni. Barabási Ferenc mérnök célkitûzése mindenekelôtt a kommunista mentalitás megszüntetése a közönségszolgálatban, illetve a bürokrácia csökkentése. Izsák Balázs mérnök a magyar nemzeti jelleg megôrzését akarja képviselni a tanácsban. Dudás Annamária közgazdász a gazdasági bizottságot választja. Bakos Levente közgazdász szerint nem szónoklatokra, tettekre van szükség.
Fodor Imre polgármester megköszönte a körzeteknek a bizalmát, és kijelentette: sohasem fogja tudni másként leróni ezt az erkölcsi tôkét, csak hozzáállással és munkával. Ugyanakkor átadta a körzetek elnökeinek a programját azzal, hogy kiegészítéseket, javaslatokat vár.
Fekete Attila fiatal jogász kijelentette, hogy vállalja a munkát Marosvásárhely magyar közösségéért. Török Gáspár nyugdíjas épületgépész, fotómûvész a környezetvédelmi, kulturális vagy városgazdálkodási bizottságban tudna tevékenykedni. Szász György, a Kisgazda Szövetség jelöltje úgy véli, élettapasztalatát a jövô érdekében tudná gyümölcsöztetni a tanácsban. Törzsök Sándor a közgazgatásban eltöltött nyolc év tapasztalatát ajánlotta fel a városnak, s célja a polgármester által ismertetett városfejlesztési stratégia megvalósítása. Moldován Béla elektromérnök, aki 1992-94 között Kolozsváron volt városi tanácsos, a gazdasági bizottságban szeretne tevékenykedni. Dr. Benedek István fôorvos is négy év tanácsosi tapasztalatának birtokában fôleg a szociális és egészségügyi problémák kezelését tartja szívügyének. Jelszava: keveset beszélni, többet tenni. Dolgozni, másokat segíteni, a fiatalok itthontartása érdekében. Márton János geológus a megyei tanácsban szerzett tapasztalatai birtokában az erdélyi magyarságot akarja segíteni. Szucher Ervin újságíró megválasztása esetén az ifjúsági és sportbizottságot választja. Tôkés András tanár, megyei tanácsos nem bízik a nagypolitikában, ezért szeretné, ha az önkormányzatok megerôsödnének. Tanácsosként a Magyar Pedagógusszövetség érdekeit szeretné képvselni. Ölvedi Zsolt egyetemista a tanügyi bizottságot preferálja. Ráduly Levente orvos a szerinte a magyarokba 80 év alatt beleoltott kisebbrendûségi érzést akarja orvosolni. Orbán Dezsô közgazdász, Marosvásárhely alpolgármestere az elkövetkezendôkben a szemléletváltásra, jobb menedzsment-politikára és szakmai hozzáállásra, illetve az európai integrációra való felkészülésre fektetné a hangsúlyt. Véleménye szerint a városi tanácsnak nagyobb gondot kell fordítana a lakossággal való kapcsolat kiépítésére.
A szinte szalagon lefuttatott bemutatkozásokat követôen a hallgatóság kérdései következtek. Felmerült a fiatalság itthontartásának kérdése, a város tisztaságának problémája. Napirendre került az utak siralmas állapota, de az is, hogy mit lehet a korrupció ellen tenni? A válaszadók igyekeztek válaszolni a felvetett problémákra, azonban igazán megnyugtató, mindenki számára üdvös megoldást ôk sem tudtak felajánlani, csak annyit, hogy a lehetôségekhez mérten mindent megtesznek az általuk képviselt közösség érdekében.
A találkozó végén bejelentették, hogy szerda délután 6 órakor a Kultúrpalotában (elô)kampányzáró fórumot tartanak, illetve, hogy április 7-8-án tudományos elôadássorozatra kerül sor Mit adott az erdélyi magyar kultúra Európának? címmel.
Ma, április 8-án van Széchenyi István halálának 140 éves évfordulója. Felidézésére szólít sorsunk és kötelezô végeznivalónk. Azon a gyászos tavaszon, mikor Arany János hírét vette a legnagyobb magyar halálának, a nemzet jövôje nevében, ily vigasztaló szókkal búcsúzott: "Reménnyé váljon az emlékezés".
Széchenyi anyagiakban olyat teremtett, mint a dunai Vaskapu, a Lánchíd, a Tisza-szabályozás. A sor folytatása szinte csak a végtelenben bukik alá. Mivel tudta, hogy a nemzeti lét alapja nem csak anyagiakból, hanem szellemiekbôl is áll, 1825-ben kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, majd a Nemzeti Kaszinó és a magyar játékszín létrehozását.
Mindezek mellett írott mûveiben elôhaladásunk sarkalatos igazságait rendszerezi. Ismeretes a három fô mûve: a Hitel, a Világ (értsd világosság) és a Stádium. Mivel számunkra, a nemzettöredék számára, akiknek a napirendi gondja a nemzeti lét, az 1842 novemberi és az 1846 decemberi akadémiai beszédeinek a gondolatai között kell keresnünk hozzánk szóló intelmeit és az ahhoz tartozó tennivalóinkat.
A nemzeti lét alapja "a sajátos jelleg és a sajátos értékek kimûvelése", hagyja ránk Széchenyi a hitelképes vallomását. Ezek között pedig elsô helyen áll a nyelv, mint a nemzeti jelleg gyökere.
Van nép, mely csak a XIX. században alakította ki nyelvterületét és ezzel szülôföldet teremtett magának. Hát akkor mi mitévôk legyünk, mikor politikai erôk szülôföldünkön kitiltani szándékoznak anyanyelvünket? Kitiltanák egyes tanórákról és iskolákból, sôt némely templomból is a magyar nyelvet. Eközben nagy a törekvés, hogy külsôleg jószínûnek lássék, ami belsôleg emberi jogaink csorbítása.
Példának itt van mindjárt az anyanyelvi oktatási jog ködösítésére alkotott új fogalom: a multikulturalitás. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen az idéntôl csak román dékánok vannak, a tanári karnak már csak negyede magyar. Íme a multikulturális blöff garanciája.
Az anyanyelvtôl való megfosztásnak még a szándéka is mindenkor panaszt és a lélek lázadását korbácsolja, tôlünk mégis a lojalitást kérik számon. Már túl vagyunk azon, hogy higgyünk azoknak a szent szónoklatoknak, az ünnepélyes ígéreteknek és esküvéseknek, amivel jövônket igyekeznek elárasztani.
Aki ismeri a magyar irodalmat az tudja, hogy egyetlen számontartott költô vagy író sem írt egyetlen sort sem a román nép ellen. Felidézhetjük az 1848-as forradalmakat is. Nem emlegeti senki, hogy az összes európai forradalmak közül a magyar volt az egyetlen, mely az együttélô nemzetiségek létét nem letagadta, hanem ôket is egyenlô jogokkal kívánta biztosítani.
Mindezekbôl nem következtethetô ki a válasz a magyarellenességre. Ha mégis volna igenlô válasz, az csak a lacranjanoknak és a funároknak a tényeket hazugsággal felváltó soviniszta propagandája.
Válasz mégis van, ami úgy határozható meg, hogy a magyarellenesség arra a történelemleckékbôl kikényszerített birodalmi elvre alapszik, ami a domináns nemzetet teszi meg ôshonosnak és kizárólagos jogosnak, és tagadja, hogy a sajátján kívül környezetében más kultúra is létezik.
Ebben a helyzetünkben az eligazodáshoz jobb sorsunk iránytûjét Széchenyinél kell keresnünk.
Az elmúlt tíz év ütközeteinek fô eredménye létünk elismerése. Minden dobravert híresztelések ellenére részesedésünk a hatalomból oly parányi, hogy létünk bármikor sebezhetô. Ki vagyunk zárva a belügy, a külügy, a honvédelem hatalmi területeirôl, ugyanúgy, mint a pénzügyi kormányzatból. Ezzel a reális helyzetfelismeréssel tartozunk önmagunknak. Erônket és tehetségünket mindég az igazságunk keresésére áldozzuk, holott a politikában az igazságkeresés nem csak energiafecsérlés, hanem eszköztévesztés és idôpazarlás. Másként szólva nem több, mint lyukas vederrel vizet meríteni. Az emberiség története nem az igazság és a hamisság harca, hanem az érdekek megütközése a nemzetek és a népek között.
"Ideje a túlfûtött érzelmek helyett az értelem vezetése alá vetni magunkat." Ma a nemzet legnépszerûbb férfiúja, aki a kiállásban nem ismer veszélyt, az észhez szólva jobb irányba indíthatná felemelkedésünk és boldogulásunk mikéntjét. Ahhoz túl gyengék vagyunk, hogy a teljes arcvonalon egyszerre haladjunk elôre. Ezért kell nélkülöznünk a kapkodást, a kedélyek felizgatását. Jó lenne, ha tudnánk, hogy a hirtelen haladás és a bukás között van egy harmadik út is. Ismerjük el, hogy követ kôre rakva, lépten lépve a bölcs mindég tovább ér. Széchenyi elhibázottnak tartja az olyan ábrándokat, mely "erô nélkül erôltet, ok nélkül mindent provokál".
Megbocsájthatatlan vétek meggondolatlanul sáfárkodni tehetségünkkel és erônkkel. "A versenyben a lélek és az ész értékeit vessük be, nem egymást megalázva, hanem kölcsönösen felemelve" … "mert felemelkedésünk csak közerôvel lehet és tökéletesebb egyetértéssel sikerülhet."
"Egyedül magunkban van a feltámadás, ne felejtsük soha".
Széchenyi híres 1846-béli akadémiai beszédének elhangzásával szint egyidôben ifjú kortársa, Petôfi Sándor az Erdélyben c. költeményében így figyelmeztet:
"A porszemet, mely csak magában áll,
Elfuja egy kis szellô, egy lehelet;
De hogyha összeolvad, összenô, ha
A fergeteg sem ingathatja meg!"
Csak így válhat reménnyé az emlékezés.
Április 8-án fennállásának 105. évfodulóját ünnepli a Horea, Closca és Crisan 6-os Hadtest. Ennek tiszteletére ünnepségsorozatot szerveztek.
Csütörtökön délután a vásárhelyi Kultúrpalota nagytermében tudományos ülésszakot tartottak. A himnusz elhangzása után Victor Ciulea ezredes, a 6-os Hadtest parancsnoka köszöntötte a jelenlevôket. Felszólalásában a Hadtest megalakulásának fontosságát és a társadalomban betöltött szerepét emelte ki: az 1524-es királyi rendelet értelmében 1895. március 28./április 8-án alakult a független lovassági hadosztály. 1945 júliusában átszervezésnek vetik alá, majd a helyôrség székhelye Aradra, Bukarestbe, Nagyváradra és Désre költözött, 1958-ban pedig véglegesen Marosvásárhelyen állapodott meg. A háborúban való részvétel mellett – emelte ki az ezredes – a hadsereg jelen volt az 1945-46-os szárazság, valamint az 1970-es és ’75-ös árvizek okozta károk elhárításában is. A korszerûsítési és átszervezési folyamat eredményeképpen a Nemzetvédelmi Minisztérium 1994. január 24-i 3-as számú rendelete alapján 1994. március 31-tôl a hadosztály a 6-os Hadtestté alakult.
A következôkben Dorin Florea prefektus és Toganel Ioan, a megyei tanács elnöke szólalt fel. A szimpózium folytatásaként Victor Ciulea, Anghel Rusu, Vasile Tîra, Virgil Lacatusu és Liviu Chiriliuc ezredesek az 1-es lovassági hadosztály tevékenységét taglalták. A háromórás rendezvény mûvészeti elôadással zárult.
Az ünnepségsorozat ma a 6-os Hadtest székhelyén vallásos ceremóniával és a meghívottak köszöntô beszédével folytatódik. A hadtörténeti kiállítóterem meglátogatása után a marosszentgyörgyi lôtéren gyakolati bemutatót tartanak.
A fenti cím alatt nyitnak kiállítást az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron a vásárközpont 23-as pavilonjában, 1000 négyzetméteren a szervezôk. Az esemény azért jelentôs számunkra, mert a kiállításra – a többi, magyarok által is lakott területek mellett – Románia magyar vállalkozóit is meghívták, sôt a Hungexpo Rt., a kiállítás szervezôje ingyenesen bocsátja a kiállítók rendelkezésére a kiállítófelületet és az alapstand felállítását.
Bár a rendezvényre csak szeptemberben kerül sor, az elôkészületek már most megkezdôdtek. Maros megye és vonzáskörzetének érdeklôdô vállalkozóival március 30-án találkoztak a Hungexpo képviselôi, Cseke Amarilla és Gyôrfi Judit. A helybéli vállalkozókat a Joinfo, a Pacplast és az Invest Consultance gyûjtötte össze, mintegy húszan kívánnak élni a felkínált lehetôséggel.
Már az elsô találkozó is hasznos információcserével zárult, kiderült például, hogy az erdélyi jelentkezôknek mintegy 200 négyzetméter áll a rendelkezésükre, amelyet négy régió, a Partium, Kolozsvár térsége, Maros megye térsége, valamint a Székelyföld között osztanak fel. Ebbôl azonnal kiderült, hogy a kiállítók közül többen közös standot kénytelenek felállítani, ami talán még javukra is válhat, hisz bizonyos – nem kis összegekbe kerülô – költségek, amelyeket a szervezôk nem tudtak átvállalni (villany, parkolás, telefon, takarítás stb.), többfelé oszlanak.
A Magyar Világ 2000 kiállítás tematikája: otthoni élet, ház és kert, szabadidô, színházak és kultúra, kereskedelmi médiák, informatika, öltözködéskultúra, ízlések világa, élelmiszer, lakossági szolgáltatások.
Április 10. és 15. között a marosvásárhelyi Bábel Interkulturális Alapítvány székházában román hetet tartanak, amelynek keretében diapozitíveket és egy filmet mutatnak be. Hétfôn este 8 órától népi szôttesekrôl mutatnak be 36 diát. Kedden, ugyancsak 8 órakor román népi bútorokkal, míg szerdán a népi gépészettel ismerkedhetnek meg az érdeklôdôk. Csütörtökön este ugyancsak 8 órától hozományládákról mutatnak be diapozitíveket. Pénteken délután 6 órakor a romániai mûvészeti múzeumokban ôrzött nemzeti örökségrôl készített felvételeket vetítik le. Szombaton délután 3 órakor rövid, 30 perces film, címe: Budapest mûépítészeti öröksége.
A legjobb közép-európai technot és elektronikus zenét játszó együttesek és mûvészek vetélkedôjét szervezi meg a Bábel Interkulturális Alapítvány. Benevezés április 30-ig. A jelentkezôk a verseny feltételeirôl telefonon érdeklôdhetnek. Telefon: 166.679, tel/fax: 167.615. E- mail: babel@netsoft.ro.
Az elsô díj: 20.000 frank, reklám az RFI (Radio France Internationale) hullámhosszán, reklám az írott és elektronikus sajtóban, koncert Párizsban és egy másik európai fôvárosban.
150 éve, 1850-ben született PÓSA LAJOS költô, újságíró. 1889-1914 között szerkesztette Az én újságom c. gyermeklapot. Korában kedveltek voltak gyermekversei. Számos dalát megzenésítették. (1914-ben halt meg.)
145 éve, 1855-ben született REVICZKY GYULA költô, író, kritikus, hírlapíró. Az Arany utáni és Ady elôtti költészet fôalakja, az elsô nagyvárosi költô a magyar irodalomban. Szomorú hangulatú verseit nagyfokú dallamosság jellemzi. (1889-ben hunyt el.)
90 éve, 1910-ben hunyt el GYARMATHY ZSIGÁNÉ HORY ETELKA író, néprajzi gyûjtô. Kalotaszegi gyûjtésével felébresztette az érdeklôdést a varrottas hímzéstechnika iránt, bel- és külföldön egyaránt, és jövedelmezô háziiparrá fejlesztette ezt a tevékenységet. Regényeinek, novelláinak a tárgya is Kalotaszeg. (1843-ban született.)
415 éve, 1585-ben hunyt el XIII. GERGELY pápa. Nevét naptárreformja, az ún. Gergely-naptár bevezetése tette ismertté. Naptárát, melyet ma is használunk, 1582-ben a Julianus-naptár helyett vezették be. Róm
ban pápai egyetemet és nemzetenkénti kollégiumokat állított fel. (1502-ben született.)
95 éve, 1905-ben született JANCSÓ ELEMÉR irodalomtörténész, kritikus, kolozsvári egyetemi tanár. Elsôsorban a felvilágosodás és a két háború közötti erdélyi irodalom kutatója volt. (1971-ben halt meg.)
45 éve, 1955-ben hunyt el PIERRE TEILHARD DE CHARDIN francia paleontológus, filozófus, teológus. A hit és a tudás harmóniáját a tudomány eredményeinek integrálására alapozta. Elméletét Darwin evolúciós tanára építette, s az evolúciót kiterjesztette az egész világmindenségre. (1881-ben született.)
835 éve, 1165-ben halt meg IV. ISTVÁN Árpád- házi király (1163-65), II. Béla fia. (1135 körül született.)
100 éve, 1900-ban született MÁRAI SÁNDOR író, költô, esszéista, a XX. század magyar irodalmának egyik legjelentékenyebb alapja. Kiváló stílusmûvész, minden diktatúrával szemben a polgári értékek védelmezôje. Családregény-ciklusa Thomas Mann és Martin du Gard mellett jelöli ki a helyét. (1989-ben halt meg.)
95 éve, 1905-ben született JÓZSEF ATTILA, az "Ady utáni magyar költészet fôalakja, a magyar irodalomból világirodalomba nôtt lángelme, a XX. század uralkodó eszméinek világviszonylatban is nagy jelentôségû lírai kifejezôje" (Hegedûs G.) (1937-ben lett öngyilkos.)
475 éve, 1525-ben született ALESIUS DÉNES, Erdély elsô evangélikus püspöke. Ô dolgozta ki a róla elnevezett Articuli Dionysianit, az evangélikus hitelvi és szertartási rendszabálygyûjteményt. (1577- ben halt meg.)
55 éve, 1945-ben hunyt el FRANKLIN DELANO ROOSEVELT, az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke. Egymás után négyszer választották elnökké. Az Új irányvonal néven meghirdetett gazdasági és szociális reformtervével jelentôsen hozzájárult a gazdasági világválság leküzdéséhez. A II. világháború idején a Hitler-ellenes koalíció egyik szervezôje és vezetôje volt. (1882-ben született.)
305 éve, 1695-ben hunyt el JEAN DE LA FONTAINE francia költô. Nevét Aiszóposz és Phaedrus meséi nyomán írt fabulái tették halhatatlanná. (1621-ben született.)
150 éve, 1850-ben született ALEXANDER BERNÁT filozófus, esztéta, az MTA tagja. Mûvészetfilozófiájában az alkotás folyamatát a mûalkotásból kiindulva vizsgálta. (1927-ben hunyt el.)
70 éve, 1930-ban halt meg VLAGYIMIR VLAGYIMIROVICS MAJAKOVSZKIJ, orosz költô, drámaíró, publicista. Dalaival, ódáival megteremtette a forradalom lírai költészetét. Verseit szokatlan fordulatok, szó- és képáradat, újszerû versfoma, színmûveit fantasztikus cselekmény, szatirikus hang jellemzi. (1893-ban született.)
50 éve, 1950-ben hunyt el SZOLNAY SÁNDOR festômûvész. Nagybányán Thorma János és Réti István tanítványa volt. Képeinek témája az erdélyi táj és emberek. (1893-ban született.)
50 éve, 1950-ben született ESTERHÁZY PÉTER író. Kísérletezô író, regényeivel, elbeszéléseivel a magyar próza új lehetôségeit keresi.
310 éve, 1690-ben halt meg I. APAFI MIHÁLY, Erdély fejedelme (1661-90). A hanyatló Erdély tehetetlen uralkodója volt, felesége, Bornemissza Anna és kancellárja, Teleki Mihály kormányzott helyette. 1687-ben Caraffa kényszerítette a Habsburg-fennhatóság elismerésére. (1632-ben született.)
235 éve, 1765-ben hunyt el MIHAIL VASZILJEVICS LOMONOSZOV orosz polihisztor, író, költô. Ô alapította 1755-ben a moszkvai egyetemet. A légkörrel és az anyagok fizikai és kémiai tulajdonságai közötti összefüggések kutatásával foglalkozott, az elsô orosz nyelvtan szerzôje. (1711-ben született.)
135 éve, 1865-ben halt meg ABRAHAM LINCOLN amerikai politikus, az Egyesült Államok 16. elnöke (1861-65). A rabszolgaság eltörléséért indított amerikai polgárháború során felszabadította a rabszolgákat, olcsó földeket adott a telepeseknek. Újraválasztása után merénylet áldozata lett. (1809-ben született.)
A jeruzsálemi Yad Vashem Intézetet 1953-ban alapították a holocaust áldozatainak emlékére. Az intézet "A Népek Igaza" címet adományozza azoknak a nem zsidóknak, akik a második világháború idején, akár életük kockáztatásával is, zsidókat mentettek meg a biztos haláltól. Tiszteletükre fát ültetnek az emlékkertben és felírják nevüket az emlékfalra.
Márton Áron erdélyi püspök (1938–1980) egy prédikációjával érdemelte ki a megtisztelô elismerést. 1944. május 18-án, az akkor Magyarországhoz tartozó Kolozsváron, a Szent Mihály- templomban, a papszentelés alkalmával mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát.
A püspök halála után azonnal megkezdôdött az eljárás, a rendszerváltást követôen pedig egyre többen próbáltak közbenjárni a cím odaítéléséért.
Dr. Hermann László, gyergyószentmiklósi hitközségi ny. elnök, Reuveni Sarolta, a Yad Vashem magyar területi illetékese, valamint több más személy is hangot adott meggyôzôdésének, így végül 1999. december 27-én megszületett a kedvezô döntés.
A díjat Izrael bukaresti nagykövetségén fogják átadni a püspök utódjának, dr. Jakubinyi György érseknek.
A megtisztelô címet eddig 55 román állampolgár kapta meg.
Igazságügyi orvosi észlelések (39.)
A Bekecs alatti vidéken nem mondanak semmit szürkének, csak szônyének, a fehér is inkább fakó, esetleg színehagyott, pláne, ha gyapjazatról van szó.
Most már, hogy a hülyeségrôl párszor említést tettünk, tudjuk, az néha már gyermekkorban szakértôi vizsgálatra kerül, s hogy a pszichológusok azt is megjelölik, milyen (szûkebb és célirányított) nevelhetôség ígérkezik ezek beigazítására – a társadalmi élet útjaira. Az idôskori elhülyülés viszont az életkorral fokozódó lelki leépülés, ami mindig halad a maga útján, a társadalomból való kirekedés felé…
Fizikailag az igazságügyi orvos az életkor megítélése okán találkozik az öregkor jegyeivel. Most itt csupán a szôrzetre utalok, ami természetesen a szônyeségtôl a teljes színehagyottságig (aggszakáll) egyénileg változó ritmusban jelentkezik. Mégis odavetjük az életkort e jegy szerint, ha a testfelszín egészét szemlélhetjük, valahogy így: ôsz fej, még szônye mellkas és sötét fanszôrzet – a változás kora, színehagyott haj és mellkas, már szônye fanszôrzet – hajlottkor, de ha már mindenütt csak színehagyott szálakat találunk – végleges öregséget jelent. Természetesen ez is csak egy jel, de a látvány tájékoztat.
Az idôskori lelki leépülés általános emberi sorsközösség, de itt is van kórosan korai és szerencsésen kései megjelenés, mint egyéb testi mûködôképesség esetében is ismeretes. Azért vannak olyan közös lelki változások, amelyek még talán nem éppen kórképek, csupán kóros eltérések. Ezek a lelki jelenségek azért érzôdnek a környezetben, de a társadalmi beilleszkedésben is. Egyet- kettôt itt is megemlítek: Az a bizonyos nyugdíjazás mindenkor nyugtalanságot kelt és igen gyakran az önmegvalósulásban való csalódás tüneteit hozza felszínre (ressentiment), aminek okai és okozói vannak, ebbôl azután vagy depresszió, vagy az agresszivitás felé történô lelki eltolódások alakulnak ki. Mindenképp cselekvésre ösztönöznek, tevékenységre (szellemi vagy fizikai értelemben), nem ritkán káros környezeti vagy társadalmi kihatásokkal.
A másik, roppant gyakori (és az elôzôvel rokonítható) a hibás önértékelési csalódás. Az a csalódásunk, hogy csalhatatlanok vagyunk. Ez azután a magatartás icipici változását hozza, amely mögött ott rejlik a nyavalyáskodás, a presbiteriánus magatartás. (Rosszul hall, lát, érez, de a legjobb meglátásai, megérzései vannak.)
Természetesen egy rövid esetbemutatás elé nem sorolható fel sem a kompenzáló törekvések, sem az elesettség egész skálája, mégis, a társadalmi életben (a politikában is) oda kell figyelni az öregkori kóros lelki jelenségek esetleg gyanút keltô jelenlétére.
Egyik hatáskörünkhöz tartozó városban (pár éve már) gyilkosság történt, egy 92 éves (volt tisztviselô) agyonverte 87 éves feleségét, melyhez botokat és seprûnyeleket használt. Azután feltörölte a padozatot a kétszobás tömbházlakás minden helyiségében, ahová sorjában menekült az asszony. Halála után meg igyekezett megmosni, felöltöztetni és az ágyba helyezni. Ez viszont csak részben sikerült, emiatt telefonált a lányának, miszerint édesanyja templomba készülôdés közben rosszul lett és meghalt, jönne hát el, hogy felöltöztesse, merevedés elôtt. Eljött a férjével együtt, és látván a számtalan vérfoltot, meg repesztett sebet az arcon, a lemeztelenített felsôtesten, kérdôre fogta a "tatát", mi is történt valójában; esetleg bent járt volna valami idegen? Nem, mondta a tata, csak kicsit rendreutasítottam, mert sokat galagyolt. Mit tehettek, hívták a rendôrséget, azok majd minket és az ügyészt is, hiszen világos, hogy gyilkosság történt. Már a helyszínelésnél nyilvánvaló volt: négy tompa tárgy (botszerû eszköz) szerepelt az ütlegelésben, és hogy a viszonylag súlyosabb, vérzô sérülések a fürdôszobában keletkeztek, melynek ajtaján a kis reteszt belökték.
Boncoláskor a lesoványodott idôs asszony arcán, fején, hátán és minden végtagján összesen 45 bevérzést és vérzô repesztett sebet számoltunk össze, koponya-, vagy más belsô szervi sérülés nem volt. Jelentôs kóros elváltozást nem találtunk, csak az életkorra jellemzô sorvadt agyvelôt, barnásan festenyzett szívizmot, kissé tágult hörgôket és tüdôállományt, elrostosodott májállományt és a zsírszövet elapadását jegyezhettük fel. Így azután a halálokot a nagyszámú, de viszonylag apró sérülés kiváltotta sokkos állapotra tettük.
Akkor még a tettes elmekórtani vizsgálatára nem került sor, de a rendôrségi jegyzôkönyvekbôl megemlíthetünk annyit, hogy 62 éve voltak házasok; eleinte szerették is egymást, de felesége, "mint a nyúl", szülte a gyermekeket (összesen 4-et), az ôt meggátolta abban, hogy érvényesülni tudjon, pedig irodavezetô, sôt politikus is lehetett volna, esetleg még képviselô is – abban az idôben. Aztán, hogy a gyermekek szárnyra kaptak, meglettek volna az asszonnyal, de az minden cselekedetét kifogásolta, pedig alig ivott néha, de nem tûrte a "faragatlan" barátait, emiatt évek óta senki sem nyitotta rájuk az ajtót, még a gyermekek is alig látogatták. Egészségesek voltak, még az orvosi rendelôbe sem jártak, csak nagy ritkán templomba. Volt barátaik már mind néhaiak lettek – most már vége a szerelemnek.
Ha a tettet nézzük, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. Ha a tettest nézzük, "csak éppen" öregkori paranoid állapotban van. A jogász dolga, hogy "nevelô jellegû" ítéletet hozzon. (Hát így állunk az agg akarnokokkal!)
A lakásberendezés változásai a Nyárád mentén 1880-tól napjainkig 5.
A Bekecsalja katolikus falvaiban néhány háznál még ôrzik az öregek a szekrényben a betlehemi istállót, agyagból és papírból megformálva, állatokkal, figurákkal, bölcsôvel. Ezt adventkor elôveszik, s csakis a hátulsó házban, a melegben állítják fel, higy "a kis Jézus meg ne fázzék".
A csikókemence mellett van a mosdó, a vizesvedrek, a kicsiszék, a fásláda. Az ajtón belül, a szegen lógnak a szôttes törülközôk. Ez ma akkor is így van, ha fürdôszobás a lakás, mert kézmosásra mosdótálat tartanak a kályha mellett vagy a pitarban.
A fôzôkályha mellé akasztják a kalántartó kosárt és a puliszkaverô- tartót.
A Nyárád mentén tányérokat nem akasztottak a falra egyik szobában sem.
A hátulsó házban állítják fel ma is a szövôszéket. Régen kendert is, ma csak gyapjótakarókat és rongyszônyegeket szônek.
Mindkét szoba tapaszos volt, csak a módosabb családok padolták le az elsô házat. A földre rongyszônyegeket tettek, az elsô házban néhol újabban perzsát, s a küszöbre és a küszöb elé lábtörlôt.
A házba az udvarról egyetlen ajtón lehet bemenni, s ez a közházba, másik nevén a pitarba vezet, onnan nyílik két szemben levô ajtó az elsô és hátulsó házba. A pitarban áll legtöbb házban a hiúba vezetô lajtorja (máshol a tornácból mennek fel a padlásra). A piszkosabb munkákat itt szokták elvégezni, pl. a nagymosást, a disznóölés munkálatait, ezért itt is áll egy festetlen fenyôasztal székekkel. A falra akasztják a nagylapítót, itt tartják a dagasztó- és a mosóteknôt. Pad is van benne, s néhol széken mosdótál vízzel. A padra szokás helyezni a csebret, a vajköpülô-dézsát. Néhol itt is van kanapé és karosszék, s itt fogyasztják el disznóöléskor a vacsorát. Olyan megoldás is látható, hogy a csikókemence ajtaja a pitarban van, a többi átnyúlik a hátulsó házba, így nincs a fafûtéssel szemetelés, és a pitar is fûtve van.
A lakásberendezés további fejlôdése
Az 1950-es évektôl kezdve az államosított bútorgyárak kezdtek ún. "népbútort" gyártani. Ez egyszerû fakeretbe tett pácolt, fényezett lemezbôl készült. A berendezéshez tartozott az asztal négy kárpítozott, hátas székkel, rekamier, késôbb kárpítozott, összecsukható kanapé, hármas szekrény pici négyszögû vitrinnel és toalett tükörrel. Ezzel megvalósították a tömbházlakásokba költözött faluseak egyenbútorát. A nyárádmenti falvakban elég hagyományôrzô a berendezés, szinte minden régi házban legalább egyik szobában megvan még a századeleji bútor. A ’60-as évektôl kezdték kicserélni erre a népbútorra az új lakások berendezését, vagy a régi egyik szobáját, többnyire vegyesen elhelyezve a régi bútorok darabjaival.
Az 1970-80 közötti korszak a népbútor háttérbeszorulásának idôszaka. Falura is kikerült a divatos alacsony kisasztalka két fotellel és kombinált szekrénnyel, összecsukható kanapéval.
Mint közöltük, az Évszázad autójának az Egyesült Államokban történt kiválasztása során a bogárhátú VW ugyan nem került dobogós helyre, de 521 ponttal a negyedik lett a sikeres kocsik élmezônyében. Arra való tekintettel, hogy Ferdinand Porschérôl és a Volkswagen cégrôl 1997 decembere és 1998 januárja során több cikket is megjelentettünk ebben a rovatban, most nem részletezzük ennek a személyautó-típusnak a történetét és mûszaki adatait. Mindössze annyit jegyzünk meg vele kapcsolatosan: egyszerûségével és jó teljesítményével olyannyira meg tudta szerettetni magát, hogy évtizedeken át a legelterjedtebb kocsinak számított – tôlünk nyugatabbra – Európában. A németországi Wolfsburg nevû helységbôl a gyár 1938-ban történt beindítása után az állami tulajdonú cég mintegy 30.000 munkaerôt foglalkoztató iparvárosa alakult ki. A VW azóta is sok borsot tört az olasz, az angol, a francia és más versenytársak orra alá pontosan azzal, hogy mivel hosszú-hosszú idôn át nem változtatott a típuson, alacsonyabb áron tudta a kocsikat értékesíteni, mint az ugyanebbe a kategóriába tartozó modelleket gyártó konkurensei.
Jönnek a fölmentô seregek Erdélybôl, hadd lássuk, van magyar színház. Nem ott, azt úgyis tudjuk. Itt, amikor itt játszanak. Mint legutóbb a sepsiszentgyörgyiek és a marosvásárhelyiek a Tháliában. A szakma, tisztelet a kevés kivételnek, távol maradt. A sok, egymás munkája és a színház esztétikája iránt élénken érdeklôdô rendezô, színész, színigazgató, aki költséget és fáradságot nem kímélve otthon a szakirodalmat bújja, szabadsága idején önerejébôl a külföldet járja, hogy neves kortársak munkáéit tanulmányozza, majd hazatérve tapasztalatcserét, kurzusokat, szakmai vitákat szervez a színházi nyelv, a kifejezôeszközök, a mûvészi megjelenítés formáinak fejlesztése céljából, egyszóval "a mesterség és hivatás mindenekelôtt" jelszaváról közismert érdekvédelmi, szakszervezeti, betéti társasági tagok, vállalkozók, valamint közalkalmazottak túlnyomó többségének más elfoglaltsága akadt ezen a három estén. Igazuk is van, egyrészt önmagukon kívül kit érdemes nézni, másrészt ahhoz, hogy bárkit lesimfeljenek, nem kell látni az illetôt, harmadrészt attól, hogy valaki színházba jár, jövôre nem lesz vezetô színész vagy színigazgató. Ezúttal csak a marosvásárhelyiekrôl, mert ôk nagyon jók voltak. A dolog tanulságos. Az ottani Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata (a magyar nyelvû "részleg") évekig aggkori végelgyengülésben haldoklott mûvészileg. Aztán föltámadt. Új vért kapott. Fiataloktól és az erdélyi szimbiózisban mindig óriási lehetôséget kínáló román színháztól. A román rendezôi iskola komoly kihívás és segítség, de csak megfelelô választás esetén, mert ott is akad sarlatán. A fiatal Anca Bradu másodszor dolgozik Marosvásárhelyen, és már Giraudoux eléggé használhatatlan Elektrájának szertelen, expresszív elôadásával meglepetést okozott. Wedekind "gyermektragédiája", A tavasz ébredése jobb darab, de jobban el is lehet rontani. A kép expresszionista ereje az elsô. A látvány szokatlanul egyszerû, tiszta elemekbôl áll, különösen a mi szürrealistáink gyakori halandzsáihoz képest. Üres a színpad, a tervezô Lia Maria Vasilescu a vörös drapéria hátsó horizontja elé mindössze egy kerekes dobogóra szerelt kettôs zongorát állít – mintha sziámi ikrek volnának egyetlen, néma klaviatúrával, egymás folytatásaként összenôve –, amelyet alkalomadtán maguk a szereplôk gurítanak, beilleszkedve a játék dramaturgiájába. A vörös bársonyfüggöny középrészének föl-lesiklása idônként világos, változatos színekkel deríthetô kivágatot eredményez, ami külön enyhülés a feketébe burkolt hazai színpadokhoz szokott szemnek. (Nálunk mintha jó okkal el akarnák rejteni, kontúrtalanná akarnák tenni a színészt.) Az idomtalanságában is nyúlánk, felhajtható, kettôs fedelû zongoramobil mintegy megszervezi, térbe állítja a játékot, szituációt teremt, fölfogja a hozzácsapódó testeket, elhelyezi egy erotikus látomás figuráit, viszonyrendszerbe állítja a teljes tanári kart, tehát a legkevésbé sem a kint-bent realizmusa vagy bármely más naturális konvenció szerint mûködik. Inkább képzômûvészetileg, valósággal "akcionista" módon, ha hozzáveszem a zsinórpadlásról lezúduló rizszáport, a temetôi sírfigurák arabeszkjeinek szecessziós orkesztikáját, egy üstdob feszültségfokozó hangeffektusait és más hasonló elemeket. Csakhogy mindehhez hajszálpontos elemzés járul, s olyan színészi fogalmazásmód, amely szerencsésen egyesíti a kelet-nyugati bensôséges intenzitást a kitüntetett magyar színességgel. A fiatalok játékában nyoma sincs a mûvileg elôállított infantilizmusnak – a rendezô nem látszik törôdni sem azzal, hogy a darab szereplôi tízes éveik közepén járó gyerekek, sem azzal, hogy száz év óta mivé foszlott a fogantatás misztériuma –, egyszerûen engednek a szerepükben elôírt belsô tartalmaknak. Tompa Klára Wendlája feslô csitri, Kézdi Imola (Martha) és Kovács Ágnes Anna (Thea) kitörni vágyó süldôlányok, Fazakas Júlia (Ilse) a szabadság romlékony múzsája, Domokos László (Melchior) és Viola Gábor (Moritz) átélik a komolyan vett pubertás valamennyi intellektuális és szexuális traumáját. (Személy szerint hálás vagyok a színháznak, hogy lemondva a menyusozás és marcizás szörnyûségérôl, meghagyta az eredeti neveket.) Kitûnôen szép Bocskor Salló Lóránt (Hänschen) és Kátai István (Ernst) átsuhanó homoerotikus hangulatának ábrázolása. A szülôk sem elnyomók. Györffy András (Gabor úr) és Farkas Ibolya (Gaborné) saját korlátaiktól szenvednek, B. Fülöp Erzsébet (Bergmann-né) egészen a groteszkig viszi el a lányával való gyötrelmes kommunikáció-képtelenséget. A tanári falka – Gáspárik Attila, Kilyén László, Kárp György, Balázs Éva, Henn János, Makra Lajos – makogó-krákogó-szuszogó félállatok karikatúrája, a gyilkos wedekindi utálatnak megfelelôen, melynek tárgya a társadalmi hipokrízis. Egyetlen szereplô sem veszti el egyéniségét, de mindannyian sorozatrajz részei is egyúttal, áthatóan lírai például a fiúcsapat zavart téblábolása, aminek ritmusát meghatározza, hogy egyikük csontgolyókat kocogat. Ránk pirít az elôadás, mert azt bizonyítja, hogy irgô-forgó, ízléstelen és drága díszletmonstrumok helyett kevés pénzbôl gazdag képzeletû látvány teremthetô. Lehet a színpad üres, ha a rendezô feje nem az; csak mi a fordítottjához szoktunk. Csodálkozunk, milyen természetes a több mint száz évvel ezelôtti mûvészeti "izmusok" adaptálás nélküli világa, milyen gondtalanul jön be az öngyilkos Moritz hóna alatt a szétlôtt fejével, milyen magától értetôdô és magyarázatra nem szoruló a gesztus, ha elôtte belesoódródtunk az elôadás köznyelvébe, mennyire fölösleges azon tépelôdnünk, idôszerû-e a színpadi tinédzserek görögös mûveltségbe bugyolált nemi fölvilágosulatlansága, és hogy vajon kicsoda a Farkas Ibolya játszotta Álarcos úr, ez a varietézsonglôrként viselkedô könnyed filozóf, aki a javítóintézetre ítélt wedekindi Nyilas Misit a halál vonzása elôl visszavezeti az élet misztériumába. Aki pótszínházhoz szokott vagy pótszínházat mûvel, kerülje el továbbra is ezt az elôadást, ha véletlenül belebotlik. Egyébként fél tizenegyig tart, intellektuális sitzfleische ennyit úgysem bír ki.
(Wedekind: A tavasz ébredése – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat)
(2000. március 31. – Élet és Irodalom)
["Égve hagytad a folyosón a villanyt
Kavics – gerenda – kavics – gerenda
szabdalta sínen megtörik az árnyék
Mivé bomlik szét anatóm-arányom
ha majd átsiklik rajtam az acélpenge –
az utcakövön megbotlik egy újságárus
fölényesen diadalt dübörög a Gép.
El nem kezdett. Be nem végeztetett. Nem a Te akaratod!
Alagútba zuhant süket fény-árnyék
Szabadság.
Valamikor faltam szememmel az állomást.
Mint gyerek ez volt igazán csodás.
Nekünk mindig termett itt manna,
De máskor finom mag, aprópénz.
Aztán szép utak, finom urak között,
Ahol én is úr voltam, akárcsak ôk.
Hiszen az út most csak az enyém.
Még néhány lépés a sínek között
Teljesült!
Többször jeleztük lapunkban, hogy a marosvásárhelyi Al. Papiu Ilarian Kollégium magyar diákújsága, a MéDiák, Orbán János és Szepessy Elôd kezdeményezésére verspályázatot hirdetett középiskolások számára. Így kívántak megemlékezni József Attila születésnapjáról, a magyar költészet napjáról (április 11.). A pályázóknak két témakört határoztak meg a szervezôk: József Attila, a külváros költôje, illetve a költô tragikus halála.
A középiskolás verselôk 34 pályamunkával neveztek be, két általános iskolai tanuló is próbálkozott. A kötött téma talán behatárolta a költészettel kacérkodó fiatalok fantáziáját, kevesen próbálták önmagukat adni a pályázatra küldött lírai írásaikkal, szabadon szárnyaltatni képzeletüket. A zsûri (Vida Gábor, a Látó szerkesztôje, Bölöni Domokos és Nagy Miklós Kund, a Népújság munkatársai) mégis talált díjazásra érdemes verseket. Az ünnepélyes díjkiosztás tegnap kora délután zajlott le a Papiu dísztermében. Kuti Boróka (Bolyai líceum) I. díj, Makkai Ildikó (Tanítóképzô) II. díj és Dimény Loránt (Bolyai líceum) nyerte el a felajánlott 300, 200 illetve 100 ezer lejes pénzjutalmat és a könyvcsomagokat. Az Unirea középiskola két gimnazistája, Engel Olga (VII., o.) és Simon Éva (VII. o.) is könyvadományt vihetett haza.
Osztatlan elismerés illeti a két fáradhatatlan szervezôt, kezdeményezésüknek remélhetôleg lesz folytatása. Mint ígértük, mellékletünkben közöljük az I. és II. díjas pályamunkát.
Amitôl félünk, az többnyire bekövetkezik
Mottó: "A sorsod ez: – a szenvedéseket/ széppé tenyészteni a szíveden,/ hogy ami szétmar, felfal tégedet,/ másoknak édes gyógyszere legyen" (Váci Mihály)
Laura – jól emlékezett –, azon a napsütéses kora ôszi napon ott álldogált a Múzeum széles lépcsôfokán és majdnem gondtalanul bámészkodott a srégvizavi ház ablakaira. Ott laktak Helenáék, vagyis most már csak lakik, egyes számban, mert néhány hónapja egyedül maradt, de Laura, ha a házra nézett, csakis kettejüket látta a falak mögött. Hisz ôk voltak azok, akiktôl az utóbbi idôben a legtöbbet kapta: az igaz barátságot. A hovatartozás érzését, hogy van a világon egy hely, ahol mindig örülnek neki, ahol szükségük van rá, és ahol feltételek nélkül bíznak benne.
Ilyen gondolatok mellett még a várakozás sem tûnt már olyan unalmasnak. Ebbe az idilli hangulatba visított bele a fejrepesztô szirénázás, amikor a rohammentô hirtelen bevágódott a sarkon és hatalmas féket húzva megállt, éppen a Helenáék kapuja elôtt. Laurában nagyot dobbant valami. Szédülten lépett egyet a lépcsôn, majdnem bokáját törte, s az úttesten átszaladva beóvakodott a kapu alá.
– Istenem ,add, hogy ne ô legyen! – fohászkodott rémülten, amikor a földszinten, egy nyitott ajtó mögött meglátta a nagy sürgés-forgást.
– Nem ô – könnyebült meg hirtelen, s egy félfordulatot téve, hatalmas irammal felrohant az emeletre. Helenát ott találta a tornácra kitett nyugszékben, tétován nézett fel rá, amikor eldadogta neki, hogy mitôl van még most is úgy beijedve.
– Tényleg – mondta vontatott szavaival Helena. – Tényleg – mélázott el a gondolattal. – Hogy is nem jutott eddig eszembe? Ehhez te kellettél, Laura fiam, hogy elgondolkoztass: valóban, egyszer én is elkövetkezem, s éppúgy én is lehetnék az, akihez kijött a mentô. Csak szombat vagy vasárnap ne legyen az a nap. Mert tudod, olyankor ebben a házban senki sincs itthon, s talán akkor még az sem lesz, aki kihívja azt a mentôt.
Aztán a tornác fájára futtatott narancssárga sarkantyúvirágok felé fordult, s elnevette magát: – Mondd csak, ezt a virágot tévesztetted te össze a szarkalábbal? Te buta, te. És jóságos, meleg mosoly villant fel a szemén.
Pedig, ha tudta volna, hogy mit vetítettünk mi ott elôre! Hiszen néhány hónap múlva ôhozzá kellett volna kimennie a rohammentônek, de nem ment, mert szombat volt, mert nem volt, ki értesítse ôket, és Laura is csak megkésve került elô. S addigra már minden bevégeztetett. Pontosan az történt, amitôl Helena annyira rettegett. Miért van az, hogy többnyire éppen az történik meg velünk, amitôl a legjobban félünk?
Laurának valami különleges érzéke volt a furcsaságok iránt. Éles szemmel vette észre mindenben a legrejtettebb összefüggéseket is, s kutató elmével mindig a dolgok értelmét kereste. És olthatatlan kíváncsiság élt benne az igazságok iránt. Persze, mindettôl néha az volt az érzése, ô arra született, hogy mindenütt bajt csináljon, csupáncsak azért, mert olyan másfajta humanizmus él benne, mint az emberek legnagyobb százalékában. Más, letisztultabb erkölcsi normái vannak, s ez érthetetlenné vagy éppen gyûlöletesen idegenné teszi ôt az átlagember szemében. De hát neki már gyermekkorától kezdve kialakult a saját, varázsos, külön kis világa, amit – egy kis túlzással –, az a sajátosan, kristálytiszta elvszerûséggel felépített kasztszellem lengett be, ami a háború után alakult ki bizonyos megszûntetett társadalmi osztály túlélôiben. A ház, amiben felnôtt, nem téglából és mészbôl vagy malterbôl, hanem sokkal finomabb, áttetszôbb anyagokból épült: hangokból, jelekbôl és illatokból. Meg melódiákból, dallamokból. Igen, ôk folyton dúdoltak, sôt énekeltek. Kislány korában Laura nyári estéken tágra nyitotta az ablaktáblákat, s a sötét szobába beáramló virágillatban csak állt és énekelt, mindent, amit csak a házban található rengeteg kottából addig megtanult. Jó hangosan énekelt, hogy mindenki hallja, és a falak megteltek a dallamokkal, a téglák közé bújtak ezek a melódiák, be a réseken át, ahol már ott lapultak az anyu hegedûjátékának hangjai is, meg a nagymama és a dédi dalai, jól megfértek egymás mellett mindannyian, s Laura éjszaka néha arra ébredt, hogy halk zene árad szét a lakásban – persze ezt soha senki nem hallotta rajta kívül –, de ilyenkor valami földöntúli lebegésben aludt vissza.
Vajon, az eltelt éveinkben, évtizedeinkben, mikor és hogyan lazultak fel, homályosultak el, hagytak cserben a gyermekkorunkban, serdülôkorunkban belénk itatódott szeretet, az igazi emberség simogatással, aggódásokkal, lényegre törô értelemmel, tiszta szívhangokkal hitelesített jelzései?
Helena sem volt átlagember és az idô múlásával Laura egyre több hasonlóságot fedezett fel kettejük között, ami arra vezetett, hogy mind többször és többször kívánta meg a társaságát. Aztán rövid idôn belül kiderült, hogy ez az érzés kölcsönös. Helena hirtelen halálát szörnyû igazságtalanságnak érezte, mert a tragédia szinte az egymás felfedezésének örömével egyidôben következett be, ezért egész veszteségét, keserûségét megpróbálta hangszalagokra rögzíteni, hogy amíg el nem felejtené, megörökíthesse a Helenával töltött órák ízét, varázsát, beszélgetéseik lélekközelségét. Ezeknek a hangszalagoknak egyikén hallgatta most vissza saját monológját:
"Helena egyszer – ez volt az utolsó karácsonya –, megkérdezte tôlem, hogy vajon honnan jön az a belsô vonzás, amitôl olyan jólesik neki velem társalogni, és miért hiányzik ez az érzés olyan kolléganôivel vagy éppen úgynevezett barátnôivel szemben, akikkel pedig már egész fiatalon összehozta a sorsa.
Azt feleltem neki, hogy erre csak egy ellenpéldával tudnék válaszolni, de ha elmondom, bizonyára mindent megért.
–Van nekem egy olyan régi ismerôsöm – kezdtem a mondókámat –, akit kisgyerek korom óta ismerek, szinte együtt nôttünk fel. Most meg, felnôttkorban is, véletlenül szmszédok lettünk, így hát kötelességszerûen barátnôk vagyunk. Mégis soha, de soha nem éreztem szükségét annak, hogy csak úgy elmenjek beszélgetni hozzá – ahogyan hozzád jövök –, szóval, amióta az eszemet tudom, ebben a "barátságban" mindig is volt valami viszolygásféle az én részemrôl, aminek a miértjére sokáig nem tudtam választ adni magamnak. Sokat tûnôdtem rajta, hogy igazából mi is a bajom nekem ezzel a nôvel, amikor nemrég, egy álmatlan éjszakán váratlanul megvilágosodott minden. Csak úgy, mint amikor félrehúznak egy leplet vagy kinyitnak egy könyvet, éppen a megfelelô oldalra. Hát persze! Az a bajom vele, hogy ô a másik táborhoz tartozik. Ezt nem érted, ugye? – kérdeztem rá Helenára, mert láttam, hogy kicsit furcsán néz rám. – Hát, hogy nem az igazakhoz, hanem az érdektáborhoz tartozik! – bólogattam izgatottan. A kedves, mindenrôl és mindenkirôl érdeklôdô Emily. Ô a szerencsés, hiszen a többség mögötte áll. De a fenébe is, én soha nem kívánkoztam a többség közé! – Tudod – folytattam –, ez a kedves Emily szavakkal mindig igazat ad nekem, miközben a tekintetébôl, vagy mondjuk, csak a pórusaiból érzem, hogy a lelke mélyén az ellenfeleim igazát érzi jogosnak. Különben is, ô olyan valaki, aki mindenbe belefog, aztán a végén semmit sem csinál meg rendesen. Én pedig úgy érzem, hogy ha akarunk valamit, akkor csináljuk azt tökéletesen, legalábbis próbáljuk meg. Másképp nem érdemes.
Helena füstfelhôbe burkolta magát, úgy hallgatta az érveimet, én pedig, ha már így benne voltam, tovább folytattam az Emilyrôl szóló ellenpéldát.
– Lehet, hogy kicsit fura hasonlat – próbáltam meggyôzôen mosolyogni –, de én szentül hiszem, hogy a külsô sok mindent elárul egy emberrôl. Az olyan embernek, akirôl világéletében "folyik le a ruha" – ahogy mondják –, éppen úgy folyik le a lelkérôl is minden, ami igazi érték. Mert a külsô igénytelenség, szerintem, belsô igénytelenséget is takar. És aki annyi mindenhez hozzákap, az igazából semmit sem csinál, mert felületes, az ilyent nem is érdekli semmi, csak az érdek, a haszon. A mindenkori haszon. Ez a típus adja el egy tál lencséért az elsôszülöttségét.
– Látod, Helena, ilyen egyszerû ez. Minden egyszeriben így leegyszerûsödik, miután már megértette az ember. Ilyen nevetségesen átlátszó az egész. Nincs is errôl több mondanivalóm. Nem kell ezért Emilynek megsértôdnie és másnak sem: a másik oldalon áll és kész! Ti meg, ugye, hát tudod… Visszahoztatok valamit nekem, amirôl az utóbbi idôben már szinte azt hittem, hogy nincs is, csak álmodtam valamikor, rég, az emberré válás kezdetein.
– Nem, nem kell többet mondanod, kedves Laura. Tényleg világos az egész – szívta meg újból a már nem tudom hányadik cigarettáját Helena, és a szeme gyanúsan csillogott. De hát ebben a tömény füstben ez igazán nem csoda.
– Ó, értem ezt még én is, kedves Laura – kacsintott rám a sarokfotel mélyérôl csúfondáros szemhunyorgatással Juszuf, Helena öreg házimanója, s a következô percen kékes füstgomollyá változva, darabkákra foszlott a magas mennyezet alatt. S már nem is lehetett biztosan tudni, hogy Helena cigarettájának a füstje vagy Juszuf metamorfózisa lengedez-e az egyszerû, finom ízléssel díszített karácsonyfa ágai között, amiket vékony aranyszálak fontak körbe, mint csillogó pókfonalak.
És mi csak ültünk a szobára szálló alkonyat langymeleg burkában. s hallgattunk, hallgattunk, mintha a továbbiakban a szavak már jelentôségüket vesztették volna…"
Részlet a Mi történt Helena Morgensternnel címû készülô kisregénybôl
halaszthatatlan pillanatában –
fájdalomkövek
lelek
A Román Színházi Szövetség, a tízéves UNITER díjait immár nyolcadik alkalommal hétfôn adták át Bukarestben. A hazai "Oscar" ünnepélyes gáláján Lohinszky Loránd érdemes mûvészt életmûdíjjal jutalmazták. Az utóbbi években színpadon ritkán láthattuk Vásárhely köztiszteletnek örvendô mûvészegyéniségét. Arról kérdeztük, hogyan élte meg, milyen elôzményei voltak mostani díjazásának.
– A "Teatrul azi" címû folyóirat legfrissebb számában, amelyben az UNITER-díjakkal foglalkoznak, megírták, hogy ezt a díjat kaphattam volna tavaly is, esetleg maradhatott volna 2005-re, nem volt olyan meghatározó valami, amiért éppen most adták nekem. Nincs összefüggésben azzal, hogy úgy döntöttem, visszavonulok a színpadról. Persze az ilyen döntés se lehet megfellebbezhetetlen, mert ezzel – azzal mindegyre gyôzködik az embert. A múltkoriban rávettek, hogy egy régi, nagysikerû kabarészámot újítsunk fel, most arra összpontosul a meggyôzô munka, hogy egy kétszemélyes darabbal emlékezzünk meg annak a számomra fontos eseménynek az 50. évfordulójáról, hogy Kolozsvárról ide kerültem, a ma már legendás Székely Színházhoz.
– És a mostani életmûdíj mennyire fontos önnek?
– Nem jó a kérdésfelvetés, mert erre azt válaszolnám, hogy nem fontos. Ellenben nagyon jólesik, hogy kaptam. Elsôsorban, mert Tôlük kaptam, így, nagybetûvel. Másodsorban pedig azért, mert tudtommal színészeknek hivatalos kitüntetést ’89 óta nem adtak. Ez sem hivatalos, nem állami, mint ahogy régen voltak a kulturális vagy a munkaérdemrendek és más címek, de ez az egyetlen, amirôl tudok, és annál értékesebb, mivel a szakma adta. Életmûdíjat pedig még ebben az egyetlen díjazási rendszerben is meglehetôsen keveset osztottak. Korábban az anyaországból is részesültem szakmai díjban, a Magyar Mûvészetért-díj birtokosa vagyok. Ez egyes emberekben olyan tévhitet ébreszthetne, hogy milyen jó a kisebbségi magyar színésznek, mert íme, itt is, ott is díjazzák. Közben azt érezhetjük, illetve jobb, ha csak a magam nevében beszélek, szóval a pályám során az volt a benyomásom, hogy itt se, ott se vagyunk igazán fontosak, érdekesek.
– Azok az erdélyi magyar színészek jártak jobban, akik áttelepültek?
– Nem, szó se róla! De ismét csak magamról beszélhetek. Nekem pedig erdélyiként is több dolog megadatott. Tizenhat magyar filmben is játszhattam, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével is kitüntettek. Persze, gondolhattam volna arra, hogy ott esetleg ismertebb leszek. De sokáig eszembe se jutott, hogy elmenjek, és amikor valóban nekem szegezôdött ez a kérdés, akkor tudatosítottam magamban, hogy nem, én itt születtem, ide tartozom, ha valamit tudok, azt itt akarom továbbadni, az itteni közösségnek, közönségnek. És nem megyek el olyan megfontolásból, hogy talán sokkal nagyobb körben ismernének vagy ki tudja milyen rangos kitüntetéseket kaphatnék. Ennek tudatában is mondtam, hogy abszolót nem zavarna a hiánya, de jó érzés volt átvenni a színházi szakma mostani életmûdíj&a