|
LII. évfolyam 81. (14437) |
2000. április 6., csütörtök |
Külföldi üzleti hirdetéseket e-mailen is fogadunk. Négyzetcentiméterenkénti díjszabás 60 cent. Átutalás a Banca Româneasca, Bucuresti, filiala Tg. Mures, 251.10.10.35.33.00410.3007 bankszámlaszámra. E-mail címünk: impress@netsoft.ro
fogadunk internetes olvasóinktól (kivétel Románia és Magyarország) személyi jellegû apróhirdetéseket (születés, elhalálozás, üdvözlet, egyéb családi események, emlékeztetõk) a fenti e-mail címen. Kérjük feltüntetni a feladó lakhelyének postacímét.
Az ingatag lábakon álló román bankrendszert az utóbbi években több pénzintézet bukása is megrengette. Közismert a Bancorex esete, amelyet csupán azért "etettek meg" a Román Kereskedelmi Bankkal, hogy a nagyobb nemzetközi botrányt elkerüljék. Vagy az Albina bank esete, amely az elsõ bank volt, amelyen a csõdeljárást lefolytatták, s a felsorolást folytathatnánk a tetszhalálból magához térõ Dacia Felixszel, valamint a jelenleg is folyó Bankcoop és Credit Bank-ügyekkel, melyek mostani vizsgálódásunk tárgyát képezik.
A legfelsõbb bíróság visszautasította a Bankcoop részvényeseinek fellebbezését, így a bank csõdeljárása visszafordíthatatlanná vált. Mindez a betétes magánszemélyek nagy örömére, hisz õk – a bankbetétek garanciaalapjából – 54 millió lej felsõ határértékig hamarosan visszakaphatják megtakarításaikat. Bármennyire hihetetlen is, erre már a jövõ héttõl kezdõdõen sor kerülhet. A tervek szerint április 12-én utalják át a szükséges összeget a kártalanítással megbízott Román Fejlesztési Banknak (BRD), amely a Bankcoop-betétesek összeállított és ellenõrzött listája alapján kifizeti az összeget. Persze senki ne rohanjon az elsõ nap a bankba, hisz az igénylõk nagy száma miatt valószínûleg kifizetési listákat állítanak össze, s ezek alapján végzik a mûveletet.
A Bankcoop-ügy végére, így alig egy évvel a kezdete után, pont kerülhet, még akkor is, ha a jogi személyek csak a csõdeljárás következtében megmaradó összeg fölött osztozhatnak, s nagy valószínûséggel többen jelentõs veszteséget könyvelhetnek majd el.
Nem ilyen egyszerû a dolog a Credit Bank háza táján, amely lassan négy éve mûködik is, meg nem is, s a betéteken található összegek azóta is hozzáférhetetlenek. Köztudomású, hogy a Credit Bank vezetõsége foggal-körömmel ellenzi a csõdeljárás lefolyatatását, noha a pénzintézet hosszú ideje fizetésképtelen. A jogi huzavona pedig lassan tragikomikus aspektusokat ölt. A Nemzeti Bank már 1996-ban a csõdeljárás megkezdését kérte, ám az ügy azóta is húzódik. A Credit Bank idõleges gyõzelmeket ért el a bíróságokon, amelyek a bank újjászervezését hagyták jóvá. A tortára a habot a közelmúltban hozott legfelsõ bírósági döntés tette fel, amely kimondja a "procedúra folytatását", a bökkenõ csupán az, hogy nem világos, hogy milyen procedúrát kellene folytatni. A csõdeljárást-e, ahogy a Nemzeti Bank értelmezi, avagy az újjászervezést, ahogy a Credit Bank gondolja? Ha pedig az újjászervezést, akkor vajon mit szerveznek újjá, hiszen a Credit Banktól a Nemzeti Bank jó ideje megvonta a mûködési engedélyt, ilyen nevû pénzintézet tehát – amit át lehetne szervezni – nem létezik.
Amíg sikerül kibogozni ezt az alaposan összekuszált gordiuszi csomót, a Credit Bank betétesei és hitelezõi teljesen hiábavalóan várják a pénzüket, noha a csõd lefolytatása esetén a garanciaalap nekik is köteles lenne 54 millió lej felsõ határértékig fizetni. Az már más kérdés, hogy mibõl. A kereskedelmi bankok által befizetett díjakból táplálkozó garanciaalapot ugyanis már az elsõ bankcsõd, az Albina bank felszámolása után kifizetett kártérítések kimerítették, s a mostani Bankcoop-kártérítésekre az alapban található pénz már nem elég. Hogy mégis eleget tehessenek a törvényes elõírásoknak, a Nemzeti Bank nyújt a garanciaalapnak szükséges mértékû hitelt. Mi lesz azonban, ha a Credit Bank-ügy végére is pont kerül, s ismét fizetni kénytelen az üres alap? A törvénynek érvényt kell szerezni, tehát ismét a Nemzeti Bank feladata a pénz elõteremtése, ami csak pénz nyomtatásával – azaz inflációgerjesztéssel – lehetséges. Vagy a költségvetésbõl vonnak el összegeket, aminek szintén az állampolgárok látják a kárát?
Mi történik eközben azokkal, akik milliárdos hiteleket vettek fel a szóban forgó bankoktól, majd "elfelejtették" azt visszafizetni? A gombamód szaporodó villákból, az egyre nagyobb számú nyugati márkájú autóból következtetve: köszönik szépen, jól vannak.
Dr. Kelemen Atilla RMDSZ-képviselõ nemrég három törvénytervezetet tett le a képviselõház állandó bürójának asztalára. Melyek ezek, mirõl szólnak, kérdeztük a törvénykezdeményezõt.
– A területrendezési intézkedések nyomán, az 1968-as megyésítéskor összecsapott községek közül sokan úgy érzik, hogy sok jogtól fosztotta meg õket ez az átrendezés. Köztudott, hogy tudatos, a lakosság nemzetiségi arányainak "javítására" történtek ezek az intézkedések. Ezt sokan nehezményezik. Vannak bizonyos önös érdekek is ebben, de vannak olyan esetek, amikor tényleg jogos a lakosság kérése.
A koalíció három éve ígérgeti, hogy ha majd meglesz a referendumtörvény, intézkedni fog. Én úgy láttam, hogy semmi esély már a referendumtörvény napirendre tûzésére, és ezért három községgel elkezdtem, elkezdtük a részletek megtárgyalását. Ezekben a községekben többször jártam, és úgy éreztem, az embereknek annyira igazuk van abban, amit akarnak, hogy el kell indítani ezeket a dolgokat. Eddig három község átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet készítettem. Az egyik Kibéd, amely Makfalvától szeretne különválni. 1968-ig polgármesteri hivatallal rendelkezõ község volt, minden feltételnek eleget tesz: megvannak a középületei, sõt a makfalviak sem ragaszkodnak foggal és körömmel az "együttmaradáshoz". A falu gazdasági potenciálja, lakosainak száma is arra mutat, hogy kivitelezhetõ a szétválasztás.
A második ilyen község Mezõmadaras, amely '68-ig szintén községközpont volt. A madarasi RMDSZ majdnem 900 aláírást gyûjtött össze Madarason és a hozzá tartozó két faluban, amelyek Bándról szeretnének leválni. Ezt a közóhajt jeleníti meg a Mezõmadaras különválásáról szóló törvénytervezet. Legutóbb pedig Üvegcsûrnek a különválásáról tettem le törvényjavaslatot, hiszen 12 kilométerre Görgényszentimrétõl, mindössze két tanácsossal a helyi tanácsban, Üvegcsûr sem tudott jóformán semmit megoldani olyan intézkedésekkel, amelyek a tömbben lakó, hegyek közé beszorult magyar lakosságot valamiben segíthette volna. Itt infrastrukturális problémák vannak: utak, telefon, orvosi rendelõ stb. Ez a kérés is jogos volt, s ezt a kérést is letettem. Bár tanácsi döntés volt errõl 1993-ban, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács nem volt hajlandó megújítani a leválásba való beleegyezését. Ettõl függetlenül letettem a törvényjavaslatot.
– Ezek a törvénytervezetek, mivel parlamenti kezdeményezések, mennek a maguk útján. Biztos vagyok benne, hogy nehéz út lesz, abban is biztos vagyok, hogy sok ilyen kérést elutasítanak, de az igény megfogalmazódott, a törvénytervezeteket iktatták, és ha nehéz és göröngyös is az út, meg kell próbálni eredményt elérni. Van már néhány olyan község, amelynek minden ellenkezés dacára sikerült a szétválást kivívni.
Tudományos kutatók már tavaly decemberben figyelmeztették a máramarosi illetékeseket a környezeti balesetek közvetlen veszélyére – mondta kedden a Román Akadémia Földrajzi Intézetének egyik munkatársa.
Basarab Driga, az akadémiai intézet tudományos kutatója elmondta, hogy a Máramaros megyei prefektúra és a megyei tanács kérésére 1998-ban és 1999-ben a Földrajzi Intézet munkatársai kutatásokat végeztek a máramarosi bányavidék, különösen pedig Borsabánya természeti kockázatairól. Fõleg a földcsuszamlások, lavinák, áradások és más hasonló jelenségek veszélyeit mérték fel.
Tanulmányaikban kimutatták, hogy a globális éghajlati változások mellett a történelmi Máramaros vidékén jórészt az emberi beavatkozások (ésszerûtlen talajmûvelés, településfejlesztés, erdõirtás) következtében nagy anyagi károkat okozó új kockázati tényezõk jöttek létre, amelyek – a sajátos domborzati viszonyok miatt – fõként Borsa környékén váltak veszélyesekké.
A tudományos kutató munkatársaival együtt már hosszabb ideje behatóan foglalkozott a Borsa környéki, Visó menti kockázati tényezõkkel, ezen belül a borsabányai kitermelés nováci és colbui ipari víztárolóinál felmerülõ környezetvédelmi gondokkal.
Külön kiemelte Basarab Driga azt, hogy már tavaly decemberben átadták a kutatásaikról készült tanulmányukat a helyi közigazgatási és ipari illetékeseknek. Abban kimutatták, hogy a szóban forgó térségben közvetlen természeti kockázatokkal kell számolni és figyelmeztettek a fokozott figyelem szükségességére.
– Hasonló gondok a továbbiakban is adódhatnak. Abból, amit tavaly láttam, azt hiszem, nagy gondot kell fordítani a borsabányai derítõkre, mert a térségben található három derítõ közül legalább az egyik veszélyben van – mondta.
Basarab Driga szerint a bányaüzemnek sürgõsen gondoskodnia kellene a környezõ hegyekbõl eredõ vízfolyások befogásáról és szabályozásáról, nehogy az Aurul vállalatnál, vagy a nováci derítõnél történtekhez hasonló újabb baleset fordulhasson elõ. A szakértõ elismerte ugyanakkor, hogy a pénzhiány hátráltatja a problémák megoldását, amire egyébként szerinte megvan a szándék.
A volt uralkodó, Mihály király megnyerte azt a pert, amelyet a soborsini kastély visszaszerzéséért indított.
Az illetékes aradi bíróság kedden hozta meg ítéltetét. A kastély jelenlegi kezelõje, az állami protokoll alap 15 napon belül fellebbezéssel élhet.
Az Arad és Déva között található soborsini kastély a hozzá tartozó egyéb ingatlanokkal és földekkel együtt 1943-ban került a román királyi család tulajdonába. A külföldön élõ volt uralkodó most a kastély és a kastélypark visszaadását követelte.
A kastély az 1948-ban történt államosítás után a belügyminisztériumhoz, majd az egészségügyi minisztériumhoz került. 1968-ban Nicolae Ceausescu egyik vidéki rezidenciája lett. Románia korlátlan hatalmú ura 21 év alatt hét alkalommal járt a kastélyban, utoljára 1979-ben.
Az 1989. decemberi fordulat után "speciális rendeltetésû szálloda" lett a kastélyból, azaz a román állam vendégeit szállásolják el benne.
A soborsini kastély az elsõ ingatlan, amelyet peres úton visszaszerzett Romániában a volt uralkodó. Mihály király három bukaresti ingatlant is visszakövetel.
Az új társadalombiztosítási (a továbbiakban tb.) törvényt a Hivatalos Közlöny április 1-jei számában tették közzé, a 19-es számot viseli. A közzététel idõpontjától számított egy évre rá lép hatályba, de kivételesen két elõírása, amelyek a nyugdíjpénztárak megalakítására és a jelenlegi nyugdíjak egybehangolására vonatkoznak, még az idén hatályba lépnek.
A régivel szemben az új nyugdíjtörvény nem csak a nyugdíjtípusokat, hanem az idõleges tb.- szolgáltatásokat is szabályozza, amelyeket munkaképtelenség, szülés, gyermekgondozás stb. esetén nyújtanak.
Az eddigiektõl eltérõen lehetõvé, sõt kötelezõvé válik a tb. a következõk számára is:
– munkanélküliek, a segélyezés teljes idõszakára (27 hónap)
– fõállású civil szerzõdéses alkalmazottak, ingatlantulajdonosok, földet, erdõt haszonbérbe adók, földmûvesek, erdõkitermelõk, egyházi kisegítõ személyzet, mindezek, ha az országos bruttó átlagfizetés legalább háromszorosának megfelelõ évi jövedelmet valósítanak meg.
De szerzõdéses alapon bárki más is biztosításban részesülhet.
Az új törvény szerint nem csak a munkáltató (vállalat, cég) fizeti a tb.- járulékot, hanem a munkaszerzõdéses alkalmazott, a szövetkezeti tag, a fõállású civil szerzõdéses alkalmazott is. A tb.-járulék szintjét továbbra is a munkacsoportok határozzák meg. A munkahelyi körülmények által meghatározott munkacsoportok ezután már nem az I-es, II-es vagy III-as, hanem a speciális, különleges és normális munkacsoport elnevezést viselik.
A speciális munkacsoport nagyjából megegyezik az eddigi I-es munkacsoporttal, és a törvény meg is nevezi az ide vonatkozó tevékenységi területeket (bánya, polgári légi szállítás, nukleáris környezet, sugárveszélyes zóna, különbözõ mûvészeti tevékenységek).
A különleges munkacsoportba való besorolás feltételeit kormányhatározat fogja elõírni, de konkrétan az ilyenszerû munkahelyeket a kollektív munkaszerzõdésekben határozzák meg, a munkavédelmi hatóság jóváhagyásával.
A tb.-járulék 1/3-át a munkavállalók, míg 2/3-át a munkáltatók fogják fizetni. Az elõbbiek, munkacsoporttól függetlenül, a normális munkacsoportra érvényes tb.-járulék 1/3-át fizetik, míg az utóbbiak a különbözetet fizetik, a munkacsoportba való besorolásnak megfelelõen.
A biztosított személyek többi kategóriáinak esetében a tb.-járulékfizetés kötelezettsége teljes mértékben ezekre hárul.
A tb.-járulékfizetés alapjául vett jövedelem a munkaszerzõdéses alkalmazottak, szövetkezeti tagok, fõállású civil szerzõdéses alkalmazottak esetében a havi fizetés és fizetési pótlékok vagy jövedelem. Más biztosított személy esetében a bebiztosított jövedelem jön számításba, ami viszont nem lehet kevesebb, mint az országos bruttó átlagfizetés 1/4-e. De mindkét esetben a számításba jöhetõ jövedelem, ami után fizetik a tb.-járulékot, nem lehet több, mint az országos bruttó átlagfizetés háromszorosa.
A munkáltató által fizetett tb.-járulék is korlátozott, ugyanis nem a teljes bérezési alap után számítják azt. A számítási alapul vett összeg nem lehet több, mint az alkalmazottak számának és az országos bruttó átlagfizetés háromszorosának a szorzata.
Továbbra is a munkáltató kötelessége kiszámítani a tb.-járulék összegét és azt folyósítani a nyugdíjpénztárnak, együtt a munkavállaló által fizetendõ járulékkal.
Az új törvény nem határozza meg százalékokban a tb.-járulékot, ezt évente a tb.-költségvetés törvénye fogja elõírni. Valószínûleg marad az eddigi, munkacsoportonként megállapított szint.
Teljes tb.-idõszaknak tekintendõ az az idõszak, ami alatt a tb.-járulékot teljes mértékben fizették. Ha a munkáltató nem fizeti a ráesõ tb.-járulék részt, a tb. idõszakának csupán 1/3-a jöhet számításba.
Az eddigiektõl eltérõen, tb.-idõszaknak tekintendõ a felsõfokú tanintézet nappali tagozatának végzõsei által eltöltött törvényes tanulmányi idõ is. Az elõírás érvényes a törvény hatályba lépése elõtti végzõsökre is.
A betegszabadság, szülési szabadság, gyermekgondozási szabadság, katonai szolgálat, mozgósítás idejét továbbra is tb.- idõszaknak ismertik el, ami alatt a biztosított személy mentesül a tb.-járulékfizetés kötelezettsége alól. A járulékfizetési mentességgel járó tb.-biztosítási idõszakokat nem veszik számításba a korkedvezményes elõnyugdíjaztatásnál.
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte azt a kormányrendeletet, amely kimondta, hogy a temesvári Magyar Házat vissza kell adni a romániai magyar közösségnek. A testület ugyanakkor hangsúlyozta, a kormánynak lehetõsége van arra, hogy ezt a lépést alkotmányos úton megtegye – áll abban a közleményben, amelyet az Alkotmánybíróság szerdán juttatott el az MTI bukaresti irodájához.
A kormány 1998 júliusában sürgõsségi rendeletet hozott 17 olyan ingatlan visszaszolgáltatásáról, amelyek korábban a romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó közösségek tulajdonában voltak. Ezek között szerepelt a temesvári Magyar Ház néven ismert ingatlan is.
Az Alkotmánybíróság ítéletében elsõsorban abból indult ki, hogy "a romániai magyar közösség vitathatatlan joga – csakúgy, mint a többi nemzeti kisebbségé – az, hogy jogorvoslást kapjon azokra a törvénysértésekre, amelyeket a kommunista rezsim idején követtek el vele szemben a számára olyan jelképes értékû ingatlanok jogsértõ kisajátításával, mint amilyen a temesvári Magyar Ház".
A jogorvoslás azonban csak törvényes úton, az alkotmány és az állam által vállalt nemzetközi kötelezettségek elõírásainak betartásával történhet. A kormányrendelet kiadása idején a temesvári Magyar Ház egy kereskedelmi társaság magántulajdonában volt. Hiába rendelkezik ebben a társaságban a román állam részvénytöbbséggel, a társaság vagyonában lévõ javak nem képeznek állami tulajdont, ezért azzal az állam nem rendelkezhet. A kormányrendelet ebben az értelemben sértette a magántulajdon védelmérõl szóló alkotmányos rendelkezéseket.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy "a jelenlegi feltételek között a kormánynak lehetõsége van olyan alkotmányos megoldásra, hogy az ingatlan tulajdonjoga a jelenlegi tulajdonosról az államra szálljon, s így már tulajdonosként rendelkezzen arról, hogy a volt tulajdonos visszakapja a kommunista rezsim idején törvénytelenül elvett vagyonát".
A kormány sürgõsségi rendelettel 191 ezer hektárnyi területet készül a román ortodox egyháznak juttatni Suceava megyében. Ennek az ajándéknak nagy hatása lehet az idei választási évben, de a többi romániai egyház részérõl heves bírálatok várhatók, mivel azok is már többször kérték volt erdõik visszadását – írta keddi számában a Cotidianul címû napilap.
A cikk szerint a környezetvédelmi és a mezõgazdasági minisztérium már elkészítette a sürgõsségi kormányrendelet tervezetét. A román ortodox egyházhoz tartozó bukovinai ortodox egyházak visszakapnák az erdõ kezelési jogát, amit a kommunista államosítás idején vettek el tõlük.
Az egyházak, csakúgy mint korábban, nem tulajdonosai, hanem kezelõi lennének az erdõknek, s az erdõgazdálkodásból befolyt jövedelmet a nevezetes észak-moldvai kolostorok fenntartására tudnák fordítani – indokolták a lépés szükségességét a tervezet készítõi.
A lap emlékeztetett arra, hogy Tempfli József nagyváradi katolikus püspök a múlt héten egyik sajtónyilatkozatában bírálta a jelenlegi kormányt az egyházi ingatlanok visszaadásának kérdése miatt. Tempfli elmondta, hogy a nagyváradi püspökség sem ingatlanait, sem erdõit nem kapta vissza.
A termõföldek és az erdõk visszaadásáról idén elfogadott törvény szerint a parókiák 10 hektár, a kolostorok 50 hektár, a püspökségek 100 hektár termõföldet, illetve 30 hektár erdõt igényelhetnek vissza.
A sajtó az elmúlt napokban számolt be arról, hogy Kolozs megyében az egyházak összesen 1200 hektárnyi termõföldre és erdõre jelentették be igényüket. Az ortodox egyház 133,75 hektár termõföldet és 393,21 hektár erdõt, a görög katolikus egyház 163,2 hektár földet és 74 hektár erdõt, a katolikus egyház 195 hektár földet és 150 hektár erdõt, a református egyház 39,65 hektár, az unitárius egyház 32 hektár, a ferences rend 30 hektár, a baptista egyház pedig 1 hektár földet kért vissza.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester már közölte, hogy Kolozs megyében nincs elegendõ termõföld és erdõ az egyházak kérésének teljesítésére.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök április 14-én tesz egynapos hivatalos látogatást Bukarestben – közölte szerdán a Cotidianul címû napilap. A lap értesülései szerint a magyar miniszterelnök népes küldöttség élén érkezik a román fõvárosban. A hivatalos küldöttségben helyett kap többek között Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke, a titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli miniszter, Rockenbauer Zoltán kulturális és Pokorni Zoltán oktatási miniszter, Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára, Gansperger Gyula, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. elnöke. A magyar kormányfõt üzletemberek is elkísérik útjára.
A Cotidianul úgy értesült, hogy a magyar miniszterelnök a mostani látogatás idején "mutatja be" Magyarország új lehetséges nagykövetét, Íjgyártó Istvánt.
– Íjgyártó nem igazán ismert diplomáciai körökben. A nemzeti kisebbségek kérdésének, elsõsorban a határon túli magyarok státuszának szakértõjeként ismert. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozott, és részt vett a román-magyar alapszerzõdés kidolgozásában. Kinevezéséhez még szükséges a magyar Országgyûlés jóváhagyása – írta a román lap.
Orbán Viktor miniszterelnök egyházügyi tanácsadója értetlenül áll Sofronie Drincec, gyulai román ortodox püspök hét végi nyilatkozata elõtt, amelyben az egyházi elöljáró arról beszélt, hogy a magyar állam ellenségesen és arroganciával viseltetik a magyarországi románokkal szemben.
Balogh Zoltán az üggyel kapcsolatban hétfõn az MTI- nek hangsúlyozta, a püspökkel jó személyes kapcsolatokat ápol, és – mint mondta – kedves hangú leveleket váltanak egymással.
– Sofronie Drincec valóban többször jelezte, hogy kevesli az egyháza számára juttatott állami támogatást, de a gyulai román ortodox püspökség messze az arányszámai fölött részesül a támogatásból – szögezte le Balogh Zoltán.
Az egyházügyi tanácsadó cáfolta, hogy amikor az ortodox püspök személyes találkozót kért Orbán Viktortól, azt a választ kapta: jobb lenne ha a román állam úgy kezelné a romániai magyar kisebbség helyzetét, ahogy a magyar állam a magyarországi román közösség gondjait megoldotta.
– A miniszterelnök úr személyes hangú levélben gratulált a püspök úrnak kinevezésekor – szögezte le Balogh Zoltán.
Emlékeztetett arra, hogy a püspöknek nemrégiben volt egy szintén "elképesztõ" nyilatkozata, amelyben azt mondta, hogy a magyar állam az általa vezetett egyházat be akarja olvasztani a magyar ortodox egyházba.
– A püspök úr késõbb ezt a nyilatkozatát visszavonta, amikor kiderült, hogy nincs is önálló magyar ortodox egyház, mert a hazai ortodoxok moszkvai központtal mûködnek – fogalmazott a tanácsadó, hozzátéve: reméli a mostani nyilatkozat is félreértésen alapul.
Az Európai Bizottság szerdai ülésén kizárta, hogy változásra lenne szükség a húsztagú testület élén vagy tagjainak sorában. Szokásos heti ülésükön az alig több mint fél éve hivatalban lévõ fõbiztosok ellenálltak a testületet és különösképpen Romano Prodi elnököt célzó, egyre szaporodó sajtóbírálatoknak – amelyek egyébként vezetõ uniós politikusok véleményét is tükrözik –, és abban állapodtak meg, hogy még nagyobb eltökéltséggel folytatják eddigi politikájukat. A fõbiztosok Prodi szóvivõjének tájékoztatása szerint teljes támogatásukról biztosították az elnököt.
Az ülésen egyébként külföldi elfoglaltsága miatt négy bizottsági tag nem vett részt. Köztük van a bõvítésért felelõs Günter Verheugen is, aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik.
A volt olasz kormányfõ Prodi hónapok óta nyomás alatt áll a nemzetközi sajtóban, amely újra és újra elõveszi õt kisebb-nagyobb tévedéseiért. Kedden a legtekintélyesebb német lapok tudni vélték, hogy rövidesen távozik posztjáról. Ha ez valóban bekövetkezne, alig több mint egy éven belül immár a második elnök menesztésére kerülne sor Jacques Santer tavaly márciusi lemondása nyomán.
Prodiék mandátuma elvben 2005 legelejéig tart. Elméletileg erre az idõszakra eshet az elsõ kelet- európai államok teljes jogú EU-taggá válása is.
Koszovóban "nincsenek meg a feltételek a szerbek visszatéréséhez" – fogalmazott a spanyol El País szerdai számának adott interjújában Klaus Reinhard tábornok, a helyszínen tartózkodó nemzetközi erõk fõparancsnoka.
Reinhard ugyanakkor hangsúlyozta: nem fogadja el azt, hogy egyesek a nemzetközi erõk vereségérõl beszélnek. "Nem lehet pirruszi gyõzelemrõl, illetve vereségrõl beszélni, nem fogadhatom el ezeket a kifejezéseket. Csakis arról lehet szó, mit értünk el ahhoz képest, amit 1999 júniusában találtunk itt. Az a kérdés, hogy a helyzet javult-e, elegendõ eredményeket értünk-e el, és mit kell tovább javítani. Véleményem szerint csak ez számít. Amikor megérkeztünk, az egész országban a káosz uralkodott, ma pedig már mûködnek az iskolák és az egyetem. Vannak kórházak, és az utcákon túlságosan is sok gépkocsi közlekedik. Az üzletekben minden kapható, és még szórakozóhelyek is nyíltak. Az utcák tele vannak emberekkel, akik boldogak, hogy újra normális életet élhetnek. Ez számomra egyáltalán nem negatív" – fogalmazott.
A koszovói szerbek távozásával kapcsolatban a tábornok kifejtette, hogy "legtöbbjük azért menekült, mert pontosan tudta, mi történt a háború alatt, és megtorlástól félt. Az albánok arra válaszoltak, amit azelõtt a szerbek tettek velük. Ha az ember saját szemével látja, hogy a szerbek hány gyilkosságot követtek el, hány települést és házat gyújtottak fel, akkor nem lepõdik meg azon, hogy a menekülttáborokból hazatérõ albánok bosszúval próbálkoznak. Most már azonban eljött az ideje, hogy ennek véget vessünk." Reinhard tábornok elmondta az El País riporterének, hogy "a KFOR erõk addig maradnak a helyszínen, amíg arra szükség van, akár öt évig is, addig, amíg teljesen biztos, hogy a visszavonulás után nem tör ki újabb erõszakhullám". Külön kitért Kosovska Mitrovica városának esetére, amelyet véleménye szerint feltétlenül egyesíteni kell a "bizalmi terület" fokozatos kiszélesítésében, s ennek érdekében a városi közigazgatás újonnan kinevezendõ vezetõje nem hetekre, hanem minimum egy évre kap megbízatást. "A város problémáját nem lehet pusztán katonai eszközökkel megoldani. A katonák feladata az alapvetõ biztonság megteremtése, de ezenkívül politikai és gazdasági munkára is feltétlenül szükség van. Munkahelyeket kell teremteni egy olyan területen, ahol a munkanélküliség 85 százalékos. Nemcsak albán és szerb, hanem közös vállalatok létrehozására is szükség van" – fogalmazott. Reinhard szerint a mitrovicai helyzetért nem lehet kizárólag Slobodan Milosevicet okolni. "Igaz ugyan, hogy Milosevic mindenhol zavart kelt, ahol csak tud. Ez tény, amellyel szembe kell néznünk, de a város problémáját nem Belgráddal kell megoldani, hanem az itteni lakosokkal" – vélekedett.
A tábornok szerint Koszovóban jelenleg az a legnagyobb veszély, hogy a szerb határon újabb összetûzésekre kerülhet sor. Ennek megakadályozásához alapvetõen fontos, hogy végleg lezárják a határt, felszámolják a felkelõk kiképzõtáborait, megsemmisítsék a fegyvereket és az egyenruhákat, és börtönbe zárják a még mindig aktív tagokat. A határlezárást nem lehet száz százalékig megvalósítani, de fokozni kell az ellenõrzést. Reinhard kifejtette, hogy a helyzet megoldásához az eddiginél sokkal jelentõsebb anyagi segítségre lenne szükség, hiszen a koszovói háború egyetlen napja többe került, mint amennyi a helyszínre azóta érkezett pénzügyi fedezet. "A nemzetközi közösség nem mondhatja azt, hogy most már itt vagyunk, segítünk jövõtök jobbá tételében, de pénzt nem kaptok. Biztosítani kell az alkalmazottak fizetését, a lakóépületek újjáépítését. Azonnali pénzügyi segítségre van szükség."
A külföldön Európa legértékesebb könyvtárai között számon tartott, itthon egyszerû fiókkönyvtárrá minõsített Teleki Téka, Maros megye levéltára és a budapesti Magyar Országos Levéltár mellett, a legértékesebb információs pontja helytörténészeinknek.
Az itt szerzett adatok alapján sikerült felkutatnunk Szováta és Szováta-fürdõ történetének több írásos emlékét is. E sorok írója 1994-ben a Teleki Tékában bukkant rá arra a kivonatos felsorolásra, mely alapján késõbb, Szováta történetének megírásakor sikerült megtalálni és fénymásolni a Magyar Országos Levéltárban az általunk ismert legelsõ, Szovátát már helységként említõ okiratot és megemlékezni helységünk 420. évfordulójáról. Itt másoltuk ki azokat a korabeli jegyzõkönyveket, melyek alapján szinte percnyi pontossággal sikerült tisztázni leghíresebb tavunk születési idejét. A fenti dokumentumok megtalálásában nem kis szerepe volt Sebestyén Mihály docens türelmes segítõkészségének.
1980-ban, Szovátára való kinevezésemkor, még szinte semmit sem tudtunk a szovátai gyógyfürdõ kezdeteirõl. Feltehetõleg a Géra-fürdõ fénykorában, az 1880-as években egy igen élénk fantáziájú tollforgató költött egy minden reális alapot nélkülözõ fürdõtörténetet. Az akkoriban strandfürdõként is használt Fekete-tavat kinevezte római korból ránk maradt bányatónak (sem az akkori, sem az azutáni régészeti vizsgálódások nem igazolták nagyobb méretû bánya létezését Szovátán, se a rómaiak idejében, sem késõbb). Szováta-fürdõ elsõ írásos említését 1597-re teszi, mikor is Kornis Mihály írt volna Báthory István lengyel királynak és erdélyi fejedelemnek a szovátai gyógytavakról, hol hûléses lábait gyógyíthatta volna. Ezt a badarságot másolták száz éven át a Szovátáról írt útikönyvek, leírások, amelyeknek szerzõi máskülönben saját szakmájukban kitünõ orvosok, biológusok, vegyészek, földrajztudósok voltak, anélkül, hogy közülük egy is felnyitott volna egy lexikont, melybõl megtudhatta volna, hogy Báthory István már 1586-ban, tehát az említett levél keltezése elõtt 11 évvel halott volt. (Máskülönben ugyanez a Báthory István lehetett Erdély legtevékenyebb szelleme, természetesen a világhírû Dracula grófot leszámítva. Ugyanis a Maros megyében hatalmas példányszámban ingyen osztogatott Pagini Aurii Mureº 1999-2000 szerint a marosvásárhelyi várat 1602 és 1652 között, azaz halála után csekély 66 (!) évvel építteti újjá "ªtefan Bathory voievod".)
1990-ig egy amatõr helytörténész elõtt gyakorlatilag zárva voltak a levéltárak kapui vagy a könyvtárak "felszabadulás elõtti" anyagai, így Szováta-fürdõ elsõ, valós adatokon nyugvó története megírásában csak a székelyudvarhelyi múzeumban berendezett Bányai János-emlékszoba könyvanyagára támaszkodhattam. Itt A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai címû Bányai-munka I. kötetében a 102. oldalon a szerzõ Halmágyi István naplójára hivatkozva idéz: "1769 júliusában a Pisztrángosi-fürdõn kúrálgatta hûléses lábait, miután már a parajdi s a marosszéki (Szováta) híres hasznú vizeket és forrásokat elpróbálta." Az idézet után Bányai nem pontosította a forrást. Bányai adatát elfogadva az utóbbi tíz évben megjelent igényesebb Szováta-ismertetõk, kisebb-nagyobb helytörténeti munkák, mind az 1769-es évre teszik és a naplóíró Halmágyi Istvánnak tulajdonították Szováta-fürdõ elsõ írásos említését.
A Medve-tó kialakulásának 125. évfordulójára készülve, ez év januárjában és februárjában újból felkerestem a Tékát.
Többek között az itt õrzött egyik eredeti Halmágyi-naplóból reméltem esetleges újabb adatokat fellelni Szováta-fürdõvel kapcsolatosan. Sajnos, az eredeti kézírásos naplóhoz fertõtlenítés miatt nem tudtam hozzájutni, viszont mintegy vigasztalásul Ambrus Hedvig Mária könyvtáros kihozta a Monumenta Hungariae historica scriptores 38. kötetét, amelyben Halmágyi István összes naplóit és iratait közli Szádeczki Lajos. (Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1906.) Ekkor következett a bombameglepetés: Halmágyi István 1769 júliusi feljegyzéseiben (409-410. o.) valóban ír a nagybaconi Pisztrángos- és a gyergyói Borszék- fürdõi kúráiról, viszont egy szóval sem említi sem Szovátát, sem Parajdot! Nem akarva hinni a szememnek, újból átforgattam a kötetet, és ekkor a kötet végi tárgymutató alapján valóban megtaláltam a Szovátára vonatkozó adatot, de nem a sokat idézett naplóban, hanem Halmágyi István édesapjának, idõsebb Halmágyi Istvánnak (a kötet végén), a Függelékben leközölt emlékiratában, melyben saját és az õ édesapja, azaz a naplóíró Halmágyi István nagyapja életérõl ír. Az írás címe: Halmágyi János és id. Halmágyi István élete és végrendelete 1743 (429-458. o.) Az eredeti kéziratot az Erdélyi Múzeum kézirattárában, Halmágyi Ferenc iratai között õrizték. A Parajdra és a marosszéki Szovátára vonatkozó mondatokat a 440. oldalon találjuk:
"1715. azon uri ember (Weaselényi Miklós) maga szolgálatja mellõl meg el nem bocsátott volna de scorbutus nevû nyavalya mindkét lábamon erumpálván, szüntelen terjedett és rajtam erõt vett. Melynek mintegy két esztendõ alatt sem orvosát, sem orvosságát nem találtam… Parajdi sós vizeket, marosszéki híreshasznú vizeket s forrásokat mindent elpróbáltam, hol több, hol kevesebb idõt töltvén." A marosszéki fürdõt Szádeczki Szovátára pontosítja. (VII. o.)
Szováta-fürdõ legelsõ írásos említõje, id. Halmágyi István, a naplóíró Halmágyi István édesapja, 1686-ban született. A Halmágyi család a fogarasföldi Halmágyról származik (a naplóíró nagyapját még Papnak hívták). Iskoláit Nagyenyeden végzi, Szilágysomlyón Wesselényi Miklós titkára (1711-1715). 1715-18 között kezeli skorbutos lábait többek között Parajdon és Szovátán is. 1718-tól Somlyón aljegyzõ. 1719- ben nõül veszi Bölöni Sándor özvegyét, Décsi Zsófiát. 1720-ban Kraszna fõjegyzõje, 1730-tól fõispán. Élete utolsó éveiben Árkoson gazdálkodik.
A fentiek alapján több mint egy fél évszázaddal vihetjük vissza a szovátai gyógytavak elsõ írásos említésének idejét (1715). Viszont úgy, mint helységeink esetében is, ahol az elsõ írásos említés nem jelenti a helység kialakulásának az évét, Szováta-fürdõ is jóval az említett év elõtt ismert lehetett, hisz maga id. Halmágyi István is emlékiratában már a szovátai "híreshasznú" vizekrõl ír.
Az 1900-as évek elején Marosvásárhely is a régi kisvárosok életét élte. A krónikák szerint a fõtere és a fõtért körülvevõ utcák még a XIX. sz. elején egy kiadós esõ után sártengerré változtak, olyannyira, hogy az utca egyik felérõl a másikra átmenni csak magas szárú csizmában volt tanácsos. A krónikák azt is megemlítik, hogy a vásárba igyekvõ, gabonával megrakott szekerek nemegyszer kerékagyig süllyedtek a Sáros utca latyakába, ahonnan csak Csíki Márton bivalyai vontatták ki mérsékelt díjért a bajbajutottakat. (Korunk, 1861. 50. sz.)
Ebben az idõben a város lakói gyalogosan közlekedtek. Nem is voltak nagy távolságok, az ismerõsökkel való találkozás és a velük való terefere elfeledtette a gyaloglással járó unalmat, fáradságot.
A város földmûvesei a kettõs lófogataikat vették igénybe egy-egy szomszédolás vagy a templomba menés alkalmával, ami inkább jólétük fitogtatását célozta.
1871. november 20-án nagy esemény történik városunkban – Székelykocsárdról befut az elsõ vonat. A városközponttól délre esõ, a Houchard-kert végétõl még néhány száz öllel tovább épült fel az indóház (állomás), melynek megközelítése jókora gyaloglást vett igénybe. Ennek ellenére, az újonnan kialakult szokás szerint, a vonaton távozókat vagy érkezõket gyalogosan, ritka esetben szekérrel, a család valamennyi tagja kikísérte vagy fogadta.
Az 1900-as évek fellendülésekor a várost 19.522 városi polgár, kisutcabeli gazdálkodó és kisiparos lakta. Új, reprezentatív középületeket, iskolákat emeltek, kanalizálták és ivóvízzel látták el a várost, de egyidejûleg 5.292.869 koronát kifizettek az utcák burkolására.
A polgárosodó városban megjelentek a lovas kocsik. Bernády polgármestert reggelenként a Trébely alatti villájából a város kocsija az eléje fogott két szürkével repítette ellenõrzõ útjára, a város különbözõ részén elkezdett építkezésekhez, végül fél nyolc órakor a városházi árkádok alá. (Ugyanazt az utat járta be késõbbi utódja, Soós József is 1945-1952 közötti polgármestersége idején.)
Jellegzetes volt az 1893-ban alapított Marosvásárhely és Vidéke Cukorfeldolgozó Rt. igazgatói hintója, csodálatosan szép szürke lovaival. Feltûnést keltett a cukorgyári alkalmazottak gyermekeit iskolába szállító omnibusz-szerû kocsi is, mely minden reggel és délben a Klastrom, illetve a Kazinczy utcáig menetrendszerûen közlekedett.
Ezen felül a város utcáin feltûntek a gerneyszegi, a sáromberki gróf Teleki, a koronkai gróf Toldalagi és a vidék más birtokosainak hintói, de a város lakossága továbbra is gyalog közlekedett…
A századfordulóévekben fiákeres kocsik népesítik be a várost. Olcsó, udvarias, pontos kiszolgálásukkal megnyerték a város közönségének tetszését. Sokan veszik igénybe a szolgáltatásukat. Nem véletlen, hogy 1915. július 26-án Ady Endre, feleségével, Boncza Bertával, Brassóból való érkezésükkor a Nagyállomásról fiákerrel hajtott fel a Transzilvánia Szállóba, tudósít a Székely Napló 1915. július 27-i száma.
A régi, különbözõ idõkben megjelent vásárhelyi képeslapokon is felfedezhetjük a fiákeres kocsikat, melyek akkor jelentõs szerepet töltöttek be a város közszolgáltatásában, a diákballagásokon, esküvõkön és más kiemelt alkalmakkor, egészen az 1950-es évekig, e szolgáltatás megszüntetéséig. Ma, ha a Vásárhelyi Napok vagy egy esküvõ alkalmával megjelennek a Lovasiskola vagy az Állatkert szépen felszerszámozott szürkéi a fõtéren, nosztalgiával idézzük fel azt a letûnt korszakot, mely városunknak egy sajátos hangulatot kölcsönzött.
Az I. világháború után a ’30-as évektõl a Vitális és Simon cég kis favázas, pertóleummal mûködõ autóbuszai bonyolították le a forgalmat a város fõ utcáin. A buszokra öntözõberendezést is felszereltek, hogy ezzel megakadályozzák a porfelhõ keletkezését.
A ’30-as évek végén megjelentek a taxik is (a Császár, a Huszár testvérek, I. Cãtana és mások), akik szolgáltatásaikkal lerakták a vásárhelyi taxi-közlekedés alapjait.
A II. világháború után a Városi Közüzemek autóbuszai bonyolították le a közszállítást. Megvásároltak 12 db GMC és Studebaker típusú, az amerikai, illetve a vörös hadsereg által használt teherautót, és azokat 1948-ban autóbusszá alakították át. Az ’50-es években ezeket földgázmeghajtásúvá szerelték át. E korszak legkedveltebb járata a marosszentgyörgyi fürdõre közlekedõ Ezüstmadár és a Petõfi térrõl a Somostetõre közlekedõ, nyitott üléstérrel rendelkezõ GMC típusú busz volt.
A ’60-as évektõl a közszállítást hazai és külföldi gyártmányú autóbuszok bonyolították le.
A közszállításban az ’50-es évek elejétõl besegített a Közüzem taxiszolgálata is, mely eleinte az orosz gyártmányú Pobedát, Moszkvicsot, a lengyel gyártmányú Warsawát, majd a ’70-es évektõl a Daciát állította az utazóközönség rendelkezésére.
1978-1979-ben felépült a Béga ucati autóbuszjavító, -szerelõcsarnok s az utasszállítás a Városi Személyszállító Vállalat kezelésébe került, mely 1989 után gépparkját részben felújította. Ezekben a régi, de jó állapotban levõ külföldi kocsikban érzõdik az igazgatóság hozzáállása, ügyszeretete, de ennek az ellenkezõjét tapasztaljuk, ha véletlenül olyan kocsira szállunk fel, amely nem felel meg a korszerû követelményeknek technikai vagy higiéniai szempontból.
Az 1990 utáni években megjelentek a mikrobuszok kényelmetlen, de hasznos járatai, majd a különbözõ taxivállalatok kényelmes, de drága tarifájú kocsijai, melyek hozzájárultak a városi közszállítás megoldásához. Sajnos, még hiányzik a tömegközlekedésbõl az udvariasság, az utas iránti tisztelet. Az autóbuszok jegyellenõreit és a taxisofõröket meg kellene tanítani viselkedni, köszönni, az utassal kulturáltan beszélni, mert ennyit a társadalmi együttélési szabályok alapján elvárhatunk tõlük.
Addig, amíg a jelenleg uralkodó helyzeten nem változtatnak, továbbra sem veszem igénybe szolgáltatásukat – inkább gyalogolok.
az alapfokú mûveltséget, jó magaviseletet igénylõ rendezvényekrõl" – nyilatkozta a Líceumok Hete Gálaestjének egyik szervezõje (Nú. márc. 23.), a Tolerancia Hetére visszatekintõ kerekasztal-beszélgetésen. Ezzel egyet is értenék, csak akkor érezném bajban magam – még osztályfõnökként is –, ha a kizárásra ítélteket nekem kellene kiválasztanom. Igaz, hogy a nyilatkozó feltételei alapján a tanulót ismerõ tanár válogathatna is. Jelen esetben, lévén éppen a toleranciáról szó, én figyelembe venném az erre való hajlamot is. Ez pedig nem könnyû! Mert a lelátón vérben forgó szemekkel üvöltõ szurkoló, akire a tudósítás is utal, a mindennapi életben lehet kezes bárány is, csak akkor vetkõzik ki emberi mivoltából, ha a pályán történtek, úgymond érzékeny pontján érintik. Kedvenc csatára mellédurrant vagy a bíró 11-est ítél csapata ellen. Sajnos, a tolerancia nem jár mindig együtt a kulturáltság fokával, de az iskolában tanúsított jó magaviselettel sem (lásd egyes parlamentereink fékevesztett kirohanásait). A hét rendezvényei során nem voltak intoleráns megnyilvánulások. A bomba akkor robbant, amikor egyesek azt a bizonyos érzékeny pontot érezték megsértve. Még az se biztos, hogy ezeket a végül is hangosan megnyilvánuló tizenévesek között kell keresni. Hogy a káposzta is megmaradjon, biztosította a rendõri intézkedés, mely során "tiltott helyen cigarettázó" fiatalokat büntettek meg. A kecske már elõtte, a nagyteremben jóllakott! Nem hiszem, hogy az ilyen csúsztatások hozzájárulnak az intoleránsok és felbujtóik megfékezéséhez.
A szervezõk szája íze is keserû lehet, hogy dicséretes és jó szándékú törekvéseik végeredményben nem érték el céljukat, bizonyítva, hogy a toleranciára való nevelés mindennapi gyakorlatával van baj a családban és az iskolában is. A negatív példát erre a politika felsõ régiói szolgáltatják, ahol a példamutatást leginkább elvárnánk. Értelmezésemben a tolerancia nemcsak a másság elfogadását/elviselését jelenti, hanem egyúttal kölcsönösséget is. Nálunk ez úgy bicsaklik ki, hogy mi fogadjuk/viseljük el a velünk együttélõ másságát, tiszteljük érzékenységét, ugyanez rá nézve nem kötelezõ. Definiálhatnánk a jelenséget mindkét részrõl megnyilvánuló képmutató toleranciának vagy csak az egyik féltõl elvárt megalázkodó toleranciának is. Nyilván, egyiknek sincs köze a fogalom valódi jelentéséhez.
Visszatérve a kezdetekhez, a kommunista nevelés lépten- nyomon falra mázolt jelszava – politikamentes iskola, fából vaskarika – még sokaknak ott mocorog a tudatában, õk pedig, miután behúzzák maguk után az osztályajtót, szeretnek elidõzni pl. a (f)elsõbbrendûség kérdésénél, különösen akkor, amikor néhány, még használatban levõ tankönyv is erre buzdítja õket. A tanügyet "megreformálni" nem nehéz! Hebehurgya módon még könnyebb! Az emberek – szülõk, tanulók, tanárok – tudatát annál nehezebb. Addig, amíg a nevelés, a tudatformálás gyakorlata családban, iskolában, társadalomban sántál, a civil szervezetek erõfeszítései legfeljebb csak felmérni, evidenciálni tudják, adott helyen és idõben, a tolerancia állapotát, mint ahogy az ominózus gálaest is bizonyítja. Nem tudom, hogy akiknek illene, kötelességük lenne odafigyelni a hasonló megnyilvánulásokra, milyen tanulságot látnak a jelenségben, amikor pl. még a kormánykoalícióban sem tudják elviselni egymást. És nemcsak a más nemzetiségûek. Hogy érdekképviseletünk a kormányon belüli torzsalkodásokból kimarad, a visszavonuló toleranciájának köszönhetõ (nem akartam megalázkodónak nevezni).
Mi, az EU felé való inaszakadt loholásban, az egy lépés elõre, kettõ hátra, lenini elv szerint minduntalan ki akarjuk kerülni az elõre haladás azon szakaszait, melyek kikerülhetetlenek. Akik eddig nem voltak hajlamosak/hajlandók a tolerancia gyakorlatára, parancsra egyik napról a másikra nem válnak toleránsakká. Ehhez kitartó, idõigényes és fõleg példamutató nevelõ munka szükséges. És nemcsak az egyik fél részérõl. Ha a mi gyertyás-könyves példamutatásunkra márc. 19-20 volt a válasz, kézfogásra nyújtott jobbunkra minduntalan rácsapnak, egyoldalú toleranciánkat meddig gyakoroljuk még, hogy végre egyenrangúként elfogadjanak?
Az anyagiak szûkösségével, hiányával minden kudarc, melléfogás és nyomorúság magyarázható (?). Hogy egyenjogú és - rangúként elfogadjuk egymást, egyetlen baniba sem kerülne! Akkor miért nem tesszük? Ahogy manapság mondani szokásos: a politikai (vég) akarat hiánya miatt! Sorstársaim! Megnyugodtatok?
Azon a héten tüntettek a nemlátók Bukarestben, de a lift már pénteken vagy szombaton sötétült el. A lépcsõház úgy van megalkotva, hogy a lift felõli részt sosem lehetett kivilágítani, az õslakosok szerint: a villanyszerelõk szabotázsa folytán. (Ellopták a bergmant meg a drótot.) Amikor belépnél, nézz körül, jó helyen jársz-e. Az épület elõtt egy nyílhegyû tábla biztat vulkanizálásra, hegye sokáig azokat a gödröket célozta meg, amelyek a csõtörés javítása következtében keletkeztek. Egész télen folyt a meleg víz, az úton párolgott egy harántsáv, ahol sosem fagyott meg az aszfalt jege, hava. Így fûtik németben a focipályát, magyarázta apuka kisokos gyermekének kutyasétáltatás közben. És így fizetjük mi az elfolyó vizet, dohogott Kovács néni az egyes ablakából. A lift megvakulása elõtt jöttek ki a javítók, másfél hétig mûködtek. Kotorták bõszen a földet, babrálták a bazi csöveket, a másik oldalról fényes újakat duggattak át, hegesztettek. Estére minden el lett simítva. Mint egy snájdig munkakonfliktus. De másnap reggel kezdték elölrõl – vájtak, pászítottak, számigáltak, hegesztettek, temettek –, amíg csak úgy nem találták, hogy most már elég. Lehet azonban, hogy voltaképpen csak a házat tévesztették el, mert az utcanév meg a szám el van fordítva a Csere irányába. Nem csodálkoznék, ha az erdõ alatt találkoznék ezekkel a derék hegesztõkkel. Ki tudja, szóltak nekik, jöjjenek, mert né, csõtörött lett a tavasz.
Úgyhogy mikor belépsz, már jótékony a félhomály. Ha szívedet szoktatod a csendhez, abból nem eszel, de ha lelkedet a setéthez, akkor oké. Azon a részen, ahol a lift is, tíz emelet vertikálban sûrû balladás a nappal. De a liftet hívhatod, van úgy, hogy lejön. Ha a nyolcadikon éppen nem szórakozik senki. Vagy a tizediken. Trükk. Ha valami dolgod volna fent, de máris jönnél vissza, akkor kitekered a liftajtón azt a bütyköt, melynek végén egy kis kerekecske gombocska, akkor nem csukódik vissza, hiába hívják bárhonnan, nem mozdul a herkópáternoszternek sem. Beugrasz, lerakod a túrót, aztán visszaugratod a bütyköt, s máris jössz lefelé. Közben a földszinten azt játssza az ideges boldogtalan muksó, hogy mobiltelefonál. Nyomogatja a gombokat, ha nem jön le a P-ig, gondolja, talán lejön az egyesig, esetleg a kettesig. És így tovább. Amikor pedig végre lejön s kiömlik belõle hat srác meg két bicikli, a muksó nem gyõz csodálkozni: miért van megállómániája a felvonónak. Hogy mindeniken megtorpan. Ettõl csak fél milliméter a pánik, a muksó kijön a hatodikon, és izzadva gyötri fel magát meg a négykilós szatyrát und dász diplomatatáskáját a kilencedikre.
A félvak lépcsõház hendikepjét némelyek úgy enyhítették (ameliorálták), hogy nemesgázzal világító fénycsövet szereltettek ajtajuk elé (a lakásból). Ez voltaképpen tilos, de bevált. Három hétig vált be, amikor is ellopták a fénycsövet. Akkor egy ideig teljes lett a vakság azon a szinten, míg a szomszéd, aki mester, beszerezte a rácsot a fénycsõ köré. Úgyhogy most báli világ van megint.
A liftben viszont sokáig volt vakország. Aki reggelenként elõszeretettel pökött a sarokba, most jobbára a cipõje orrát találta el. Aki itt szokott rágyújtani elsõ cigarettájára, az legalább látta, hogy a másik sarokban valami sötétlik, tehát valószínûleg nem abba lépett bele.
Közben a nemlátók tüntettek Bukarestben. A lépcsõház pedig találgatta, mi lehet a lifttel. Máskor is történt efféle. Kicsavarták a kis égõt. Ellopás tárgyát képezte, ugye. Másfajta égõt tettek, ez valahogy úgy csüngött a fejek fölött, mintha a Damokleszé volna s mégsem, egyfajta kisebb memento mori, ráhegesztve valamije egy másik valamire, amit tovább már nem szükséges hegeszteni. Mert ha erõteljesen megrántod, veled jön az egész, Damoklésszel és a jeddi temetõvel együtt.
Azután üvegmennyezetet kapott a liftlámpa. Ilyen plafonvilágítás úri szalonokat juttat az ember eszébe. De a vágott üveg mintázata olyan, hogy hozza némileg a konyhai viaszosvászon abroszok virágzatát, ami visszahozza az embert a Tudor negyedbe. Az üveg fölött sokáig ontotta lenge fényét a jámbor liftezõkre a soros égõ, míg egyszer ennek is harangoztak. Nagy valószínûséggel ez volt az elsõ olyan villanykörte, amely mondhatni természetes halállal múlt ki ebbõl az árnyékvilágból.
De mi haszna, ha senki sem tett másikat a helyébe.
A lépcsõházi folklór rebesgette: azért van mindez, mert a bolygók szerencsétlenül esnek egybe májusban, és ez az INTÉS. Az isten nem verboten. Mások ennél is többet tudtak: a gondnok így bünteti alattvalóit (a szó szerinteket, ugyanis a tizediken lakik), mert nem méltóztattak részt venni a lakóbizottsági gyûlésen, ami már nem is csak a közöny, hanem a lekicsinylés, a semmibe vétel félreérthetetlen JELE.
A vakok közben tüntettek Bukarestben.
A lépcsõház kezdte megszokni a sötétséget. Sümegi úr kidolgozta a receptet is: már kint, a gödrök elõtt be kell hunyni a szemet, és ha nem estél hasra a lépcsõkön, a postaládák elõtt félig nyitott szemmel keresd elõ a kulcsodat, ha eltalálod a lyukat, attól kezdve már egyáltalán ne nyiss szemet, akkor sem, ha netalán a Doamna Cheseru dús ölében találnád árva magad. Szíved is kíméled a számláktól. Bent pedig számolhatsz huszonkettõig (harmadik emelet), negyvenhatig (hatodik emelet), gyakorold a modernizált Miatyánkot, fütyöréssz. Elõbb a hatodikon jössz ki a hetedik helyett, aztán a nyolcadikon, mindig egy lyukkal másutt, végül úgy megszokod, hogy mindig a tizedikig vertikálsz, és minõ élvezet lebotorkálni onnan gyalog az elsõre, teszem.
A lépcsõházban erõsödött a Túrázzon velünk! mozgalom. A liftnek már-már kezdtek a csodájára járni. Egy buzgár csecsû lánynak látomása támadt. Odabent. Ha ömlengiben el nem kottyantja magát, lehet hogy zarándokhellyé válik a blokk. De a protévés riporternek elvallotta: nem a Szent Szûz jelent meg neki a sötétben, hanem a szomszédos lépcsõházból való úriember (egy háromgyermekes apa) fogdosta, viszont a felvonó véletlenül nem jól romlott el, szembement az apukájával.
Két jehovás nyanya térített a vaklift elõtt, és csak akkor állt tovább, amikor Suciu sógor, frissen érkezve a milliárdos Marin bá kocsmájából, fel nem szólította õket: most mindjárt tegyenek csodát, gyúljon ki Iljics lámpája, s akkor beáll õ is. Ha nem, õrtornyot csinál belõlük.
A vakok abbahagyták a tüntetést Bukarestben. Táskás D. Elemér titkon feliratot készíttetett a cégénél. Egy pálinkába került. Az egyik lapra ezt nyomtatta a számítógépes: ASCENSOR PENTRU NEVAZATORI. Egy másikra pedig ezt: VAKLIFT.
Éppen érkezett volna haza a Pufajkából, már a postaláda elõtt – megint nem jött semmi – bekente ragasztóval az íveket, hívja a liftet, ott van. Nyitja az ajtót – világosság. Indulna, hát megy.
A csereégõt – mert minden kiderül; a jótett nem avul el, bezzeg! – egy száckilencvenes holland karitász adományozá, aki a kilencedikre udvarol a bájos félözvegynek. (Az ura gödörásó.)
Más is jár így. Van nap, hogy szinte semmi sem sikerül.
Indulásból azonnal szeretném megnyugtatni esetleges olvasóimat, hogy eszem ágában sincs ismételten a Bethlen Kata-bálról vagy más hozzá hasonló mondén eseményrõl cikkezni, annál is inkább, hogy ezt a csontocskát nálam elhivatottabbak már alaposan körberágták és ezáltal ellehetetlenítették minimális profittal mûködõ profilírozott butikomban való forgalmazását. Õszintén be kell vallanom, hogy az anyagi exkluzivitás komplexusa sohasem zavarta meg tejfehér álmaimat, hisz idejében felfedeztem parányiságom jól megérdemelt helyét a társadalomban és rájöttem, hogy 19 évnyi iskoláztatásom jutalmaként, közismert elõdöm, atyai barátom és pályatársam, néhai Szabó Vilmos tanár úr idõtálló mondása: "Legyünk flottak, igyunk monopolt" jelentheti számomra vendéglátóipari vágyaim netovábbját.
Sokkal földhözragadtabb idõölési lehetõségekkel bástyáztam körül magam zsenge ifjúkorom óta s mielõtt Nagy Feró éterbe röpítette volna csalhatatlan életvitel receptjét: "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás", én már felcímkéztem mindmáig glédában jegelt skatulyáimat. A munkát nem légiesítettem, oda tettem a vállamat és csökött intellektusomat is, ahová kellett, a pihenést fétisizáltam és mindmáig nem tágítottam ettõl a rossz szokástól, szórakozásaimat proli szinten senyvedõ zsebemhez mértem. A labdarúgásba és a színházba öltem áldozatosan elkülönített garasaimat. Hosszú ideig elégedett is voltam befolyásmentes opcióimmal, hisz alkalmam volt századközéptõl néhány évtizeden át, ha nem is mindig "arany", de legalábbis "aranyos" csapatok, ha nem is a stradfordi költõóriás megálmodta, de mégis korszakmeghatározó társulatok (a legendás Székely Színház és jogutódjai) produkcióiban gyönyörködni, hû kutyaszemmel és ésszel rajtuk csüngeni. Megszállottságomban nem átallottam kedvenceimet teherautó derékben, szamárköhögéses buszokban, zötyögó vicinálisokon Alsó-, Közép-, esetleg Felsõgyepûre is elkísérni, az áhított pontrablás reményében, galambtermészetemet meghazudtolva sápítozó dámák és krákogó öregurak gyomrába könyökölni, Kõrössi Marika szentélye elõtt, amikor jubileumi elõadásokra meghirdették a biléta osztást. Jobban éreztem magam akkortájt a lelátók hideg betonján ücsörögve, avagy a kényszerûségbõl beállított pótszékeken kényelmetlenkedve, mint a Continental nagyszálló bármely papagályszínekben pompázó nagytermében. Édesebben hangzott füleimnek, anno dacumál, a legmagasabb decibelfokra izzított "hülye bíró!" kiáltás avagy a ruhatár zárásig, zsibbadt féllábon átvészelt vastaps, mint régi pajtásom, Koszorús Kálmán andalító muzsikája.
Mindez ma már a múlté. A zöld gyepre mostanság kifutó fiúk, a nagy "szövetkezesítés" rabjaiként, áldozataiként már hónapok óta papírra vetett stratégiákat követnek, a mennyekben (szövetségben), de nem ritkán szûk baráti körökben kiötlött forgatókönyvek szerint. A közelmúltban még szardíniásdobozhoz hasonlítható stadionok (stadionunk) elnéptelenedtek. Harácsra gyûlõ nagyhalak, rezignált javíthatatlanok, mételyezetlen lelkû labdaszedõ korúak tapossák itt-ott a mindent ellepõ gaztömkeleget. A futballt már rég, szülõvárosomban és majd bárhol e honban, nem a frissítõ hatású élményre váró tömegeknek játsszák. Bûnösen "exkluzív" idõtöltéssé avanzsált.
A helyzet kis sárfészkemben a "világot jelentõ deszkákon" sem sokkal különb. Néhány év óta a nagy öregekbõl, a számtalanszor bizonyított középhadból és a kétségtelenül tehetséges fiatalokból összeötvözött társulatunkat ismeretlen (ismert?) elmék és kezek majd teljesen kisajátították, a látszatokból következtetve, az örvendetesen szaporodó "vájtfülûek" számára. A klasszikus kereteket, tartalomban és felfogásban egyaránt feszegetõ, új játékstílus feltételezhetõen elõremutató, a fejlõdés útján tudvalevõen nem lehet megállni, még akkor sem, ha az egy lejtõn keresztül vezet. A szellemileg alultáplált, szubkultúra gyötört, az ország leghálásabb közönségének kikiáltott hazai publikum lassú elmaradása, az egyre gyérülõ széksorok szomorú látványa sem állíthatja meg a progressziót. A mûsorpolitika merész megálmodói inkább meghalnak, de elveiket fel nem adják. Mindazok, akiknek Ady Endre fekete zongorája a torkán akadt, nyeljék le utána most szépen az Anca Braduét is. S ha nem tetszik, üljenek be átran a bingótermekbe. Ott minden közérthetõbb.
Hogy a hiba, mindkét esetben, az én készülékemben van? Meglehet, uraim, és ezen esetben hálásan köszönöm önöknek, hogy felnyitották korom folytán egyre sûrûbben könnyezõ szemeimet. Kizárt dolognak tartom, hogy e kellemetlen vizenyõnek más okai is lehetnek, mint a vészesen közeledõ hatodik X.
A jogi felelõsség keretében, a tárgyalt törvény kihágásnak minõsíti és 3.000.000 lejtõl 6.000.000 lejig terjedõ pénzbüntetéssel sújtja a munkaerõ- alkalmazót, ha nem írásban köti meg a munkaszerzõdést, ha 20 napon belül a megkötött polgári munkaszerzõdéseket nem iktatják be a munkaügyi és társadalomvédelmi igazgatóságoknál, ha az egyéni munkaszerzõdéseket ugyancsak 20 napon belül nem iktatják be a fenti hivatalnál, ha a munkavállalók munkakönyveit nem adják le a munkaügyi igazgatóságon, ha az alkalmazók havonta nem nyújtják be a munkabér kifizetését igazoló iratokat, ha nem igazolják a társadalombiztosítási járulék, a pótnyugdíj, valamint a munkanélküli segélyalaphoz a hozzájárulás befizetését, valamint ha a munkaviszony megszüntével nem myújtják be az alkalmazott munkakönyvét a beírások igazolása érdekében.
Kihágásnak (convenþie) számít, ha a munkaerõ-alkalmazó (angajatorul) olyan személyt fogad fel munkára, kinek esetében sem munkaszerzõdés, sem polgári szerzõdés nem lett megkötve és ez 5.000.000 lejtõl 10.000.000 lejig terjedõ pénzbüntetést von maga után.
Ugyancsak kihágásnak minõsül, ha az alkalmazó nem engedi be az egység területére az ellenõrzõ szerveket vagy ha a kért iratokat nem bocsátja rendelkezésükre, ha a polgári szerzõdés alapján dolgozók nyilvántartókönyve hiányosan van vezetve, vagy ilyen nyilvántartás egyáltalán nem létezik, amikor is a pénzbüntetés mértéke 4.000.000 lej – 8.000.000 lej között mozog.
A kihágások megállapítása és büntetése a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium, valamint a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóság hatáskörébe tartozik, amit ennek személyzete miniszteri felhatalmazás alapján végez.
A tárgyalt törvény kihágásokra vonatkozó rendelkezései kiegészülnek a 32/1968, a kihágásokra és büntetésére vonatkozó törvény rendelkezéseivel. A fenti kihágások megismétlése esetén a munkaügyi és társadalomvédelmi igazgatóságok, a törvénynek megfelelõen a jogi személy törlését is kérhetik a kereskedelmi kamarától.
A munkába való besorolás rendelkezéseinek megismételt be nem tartása, a valóságnak meg nem felelõ adatok közlése annak érdekében, hogy az országos minimális fizetésen aluli munkabért fizessen, a társadalombiztosítási járulék és a munkanélküli segélyalap járulékainak fizetése alóli kivonás, az alkalmazó (angajator) részérõl bûncselekményt képez, ami 6 hónaptól 1 évig terjedõ fogházbüntetéssel vagy pénzbüntetéssel jár.
Ha az alkalmazó az alkalmazottaitól bevételezi a pótnyugdíjra vonatkozó járulékot, a munkanélküli segélyalapra fizetendõ 1%-ot, valamint a betegbiztosításra fizetendõ összeget, és ezt 15 napon belül nem fizeti be a megfelelõ számlákra, bûncselekményt követ el, aminek büntetése 3 hónaptól 6 hónapig terjedõ fogház vagy pénzbüntetés. A fentebb felsorolt büntetõ intézkedések azon személyekkel szemben alkalmazandók, akik hibásak a rendelkezések be nem tartásáért. A Munkaügyi Igazgatóságnak járó jutalékok (comisioane) idõbeni ki nem fizetése késedelmi kamatokkal jár. A tárgyalt törvény rendelkezéseinek ismerete úgy a munkaadók, mint a munkavállalók szempontjából fontos. A törvény ismerete és betartása megvédi a munkaadót a büntetésektõl, a munkavállaló pedig nem kerül olyan helyzetbe, hogy csak egy baleset vagy betegség esetén jöjjön rá, hogy nem rendelkezik azokkal a törvényes jogokkal, amire mint munkavállaló joga lenne.
Nálunk, Erdélyben, évszázados hagyománya van a kiegészítõ gazdálkodásnak. Bõvebben kifejtve, azt figyelhettük meg, hogy azokon a vidékeken, ahol a termõföld gyenge minõségû, ott a lakosság keresett, kifejlesztett valamilyen jövedelempótló gazdasági ágazatot. Az ilyen tevékenység jelentõssé vált néhány vidék népének megélhetésében, helybenmaradásában, anyagi és szellemi kultúrájának megõrzésében. Ilyen folyamat eredményeként alakult ki, majd izmosodott meg a korondi fazekasság és taplómûvesség. Korábbi századokra visszatekintve így szolgálta a megélhetést a siklódi és a sóváradi szuszékkészítés. Bõvítve a földrajzi kört, a természeti adottságokból fejlõdött ki a torockói vasmûvesség. A lányok és asszonyok szorgalmából, tudásából vált európai hírûvé a kalotaszegi hímzés-varrás.
Bandi Dezsõ iparmûvész irányításával, segítõ munkájával megélhetéssé és mûvészeti ággá fejlõdött a mezõfelei gyékényfonás. A Kárpátok közelében kifejlõdött a székelyek és más erdélyiek famûvessége, számos ágazattal. A kapufaragásban mûvészi magaslatot értek el. A fenti példákból is látható, hogy a kiegészítõ gazdálkodás eredményes volt a múlt századokban, és az maradt a mai napig néhány erdélyi faluban. A hagyományok folytatása, a megélhetés szempontjából most összehasonlítok két földrajzilag egymástól távol esõ vidéket. Hitem szerint az alábbi párhuzamból nemcsak a szalmafonásra vonatkozóan jutunk hasznosítható eredményre, de bármelyik kisiparos vagy háziipari ágazat kulcsként használhatja a megélhetésben.
A gondolatsort az indította el bennem, hogy a Budapesten megjelenõ Múzeumi Hírlevél nevû folyóirat 1999 decemberi számában a számomra meglepõen jelentõs svájci szalmafonásról olvastam Szalmakincsek Svájcban címen. Az írásból megtudjuk, hogy a Zürichtõl fél órai vonatútra levõ kisvárosban, Wohlenben a könyvtár két szintjén szalmamúzeum tekinthetõ meg. "Wohlen a 17. századtól vált a svájci szalmaipar egyik központjává. (A másik Freiburg és környéke volt.) A múzeum a történeti fejlõdés bemutatásán túl gazdag tárgyi anyagot (eszközök, gépek, berendezett korabeli szalmakalapmûhely és bolt) is kínál. A látogató hitetlenkedve áll a tárlókban látható sok száz féle fonat, a csipkére emlékeztetõ szalmadíszek, a különleges kalapok elõtt, melyek egykor a legelõkelõbb párizsi divatcégeket szolgálták ki. A múzeum õrzi a 19. századi mintakönyveket és mustrakönyveket is. Film mutatja be a különbözõ speciális szalmafonási módokat, melyekkel a világhírûvé vált különleges díszeket készítette hajdan több tízezer ember."
A fenti írásból többféle tanulság is levonható. Íme:
Svájcban ezt a háziipari ágat világszínvonalra emelték. A sokféle mintát, technikát múzeumban õrzik. Legfontosabb eszközeik és gépeik ma is láthatók Wohlenben. A múzeumban film mutatja be a speciális szalmafonási módokat.
Ezekhez hozzátenném, hogy a svájci szalmafonás jelentõsége nagyon összezsugorodott az I. világháború után.
Most fordítsuk tekintetünket a Maros megyei bözödi szalmafonás felé!
– Friss információk szerint is eleven háziipari ágazat.
– 1999-ben több, eladással egybekötött kiállítást rendeztek.
– A hideg hónapokban csaknem mindegyik asszony és leány szalmaszalagot fon, melyekbõl kalap, szatyor, táska stb. készíthetõ.
– Számos fonási technikát ismernek.
– A gazdáknak újra van saját földjük, így búza-, árpa-, rozsszalma minden évben megtermelhetõ.
– A termékek forgalmazását segíti az ottani tiszteletes pár.
– E falu szalmafonása a nyaranként szükséges szalmakalapokat több megyének elõ tudja állítani.
– Bõvül a választékuk dísztárgyaikban is.
– Bözöd lakosságának megélhetését figyelemre méltóan pótolja.
Tanulság számunkra a fenti párhuzamból:
– Tovább gazdagítható a bözödi szalmafonási technikák sora.
– A svájci gazdag technikasor némi ügyességgel, kapcsolatteremtéssel Wohlenben tanulmányozható. Ebben segíteni tud a Magyarok Világszövetsége, valamint a Svájcban élõ magyar értelmiségiek, üzletemberek lelkes csoportja.
– A tiszteletes pár vezetésével el kell jutnia 4-5 napra Wohlenbe 5-6 fogékony bözödi fiatalasszonynak. Ott részleteiben rögzíteni kell a számukra ismeretlen, de esztétikailag szép eredményt hozó technikákat.
– Hazatérés után próbadarabokat kell fonni a megismert technikákkal.
– Gazdagítani kell a használati tárgyak és a díszek választékát.
– Új szalmatárgyak bemutatásával növelni lehet (több megyében) az értékesítési pontok számát.
– Az ismeretek gazdagításával otthon is jól megél Bözöd lakossága.
Reménykedem, hogy a fenti párhuzam tanulságait más háziipari ágazatok irányítói, gyakorlói is felhasználják.
A marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozata érdeklõdéssel várja a színházszeretõ, a mûvészetek iránt fogékony, jó képzelõerõvel megáldott fiúk és lányok jelentkezését. Az egyetem magyar nyelven és magyar kultúrájukra alapozva oktatja hallgatóit a színház egyetemes nyelvére.
1. Beiratkozás: 2000. aug. 24-31. között
2. A felvételi vizsgák idõszaka: 2000. szept. 1-10. között
– színész szak: 10 hely (+ 6 tandíjköteles hely)
– teatrológia szak: 5 hely (+ 3 tandíjköteles hely)
4. A felvételi rendje: mindkét szakon elõzetes képességvizsgák, ill. alkalmassági tesztek zajlanak, az elsõ, ún. selejtezõ szakaszban kizáró jelleggel. A második szakaszban az érdemjegyek szerinti sorrend a döntõ.
5. Jelentkezés, felvételi körülmények: A felvételi egyéb szervezési kérdéseirõl (beiratkozási díj, tandíjas helyek, elszállásolási lehetõségek, a jelentkezéshez szükséges iratok stb.) a titkárság ad idõben tájékoztatást.
6. Felkészítõk: április 2-tól minden vasárnap 10 órától konzultációs ügyeletet szervezünk az egyetemen, szakonként és tárgyanként, elõre közlendõ program szerint. Az augusztusi iratkozások idején folyamatos napi konzultációkat tartunk. (A selejtezõn továbbjutó színész szakos jelöltek szaktanári irányítás mellett ötnapos kollektív teszt-gyakorlaton vesznek részt).
7. Tájékoztatás: Kérjük az érdeklõdõket, hogy felvilágosításért forduljanak a titkársághoz, kövessék a sajtóban és a médiákban a felvételire vonatkozó tájékoztatókat, valamint intézetünk hirdetõtábláját.
Színész szak (a jelöltek egyéni vizsgarepertoárt kell összeállítsanak): 6-8 különbözõ mûfajú vers, egy ballada, két prózai mû, két monológ, egy kidolgozott színpadi énekszám, egy kidolgozott tánc- ill. mozgáskompozíció, általános mûveltségi interjú (a középiskolában elsajátított kulturális- és drámairodalmi ismeretek kötetlen beszélgetés formájában), rögtönzött színpadi jelenet bemutatása a bizottság által megadott témára.
Teatrológia szak: általános mûveltségi teszt (képzõmûvészeti- és zenei mûveltség tesztelése a középiskolai világirodalom tankönyv anyagának, illetve világtörténelem tankönyvek kultúrtörténeti fejezeteinek alapján), fordítói teszt (a középiskolai idegen nyelv tananyagából való angol, francia vagy német szöveg magyarra fordítása, szótár segítségével), román és magyar irodalom (érettségi anyag, a szak követelményeihez igazodó szelekció szerint), színházmûveltségi teszt (drámaelemzés a vizsgára kijelölt színmûvek listájáról, valamint egy szabadon választott színmû vagy elõadás kritikai tárgyalása).
Azoknak a jelölteknek, akik idegen nyelvbõl a négy líceumi tanulmányi év összesített jegyeként és az érettségin 9-esen felüli általánlost értek el, nem kell fordítói tesztvizsgára állniuk. A román és magyar írásbelin a jelölt kérésére vizsgajegyként ismerik el a négy év alatt és az érettségin elért 9-esen felüli általánost.
Címünk: Universitatea de artã teatralã, 4300 Tg. Mureº, Köteles S. u. 6. sz., Tel.: 065/166-281 (titkárság), 160-794 (tanszék), 160-362 (porta)
Tegnap Marosvásárhelyen tájékozódott Nicolae Chiriac az Országos Lakásügynökség gazdasági igazgatója. Szûk órán át zárt ajtók mögött tárgyalt a polgármesteri hivatal protokolltermében Orbán Dezsõ alpolgármesterrel és Csomor László beruházási osztályvezetõvel, Diana Paul megyei építkezési fõfelügyelõ és Benþa Remus építkezési vállalkozó jelenlétében.
A tárgyalásról utólag a helyi sajtó képviselõit is tájékoztatták. Mint kiderült, az ügynökség és a polgármesteri hivatal közt kötendõ egyezményrõl esett szó, emellett a városgazdák beszámoltak a marosvásárhelyi lakáshelyzetrõl, és az e téren tapasztalt igényekrõl.
Az ügynökség, mint tudott, szeptemberben alakult meg, és eddig adatgyûjtést végzett. Konkrét építkezésekbe még sehol sem vágtak bele, mivel a jelzáloghitelt szabályozó törvény (e hitelfajtát ajánlja majd az ügynökség ügyfeleinek) gyakorlatba ültetéséhez szükséges jegybanki rendeletek még nem jelentek meg. Addig is, felülvizsgálták a tavaly november 15-éig hitelt igénylõk fizetõképességét. Marosvásárhelyen egyelõre 23 potenciális ügyfele van az ügynökségnek, megyeszinten 100-nál több, országosan csaknem tizenhatezer. Ezek az adatok rövidesen változhatnak, mivel egy friss elnökségi döntés szerint az április végéig benyújtott kérvényeket is felülvizsgálják, és valamennyi fizetõképes ügyféllel egyszerre kezdik majd meg a további, konkrét tárgyalásokat.
Kiírták a nemzetközi pályázatot a lakásépítések beindításához szükséges 300 millió dolláros hitel megszerzése érdekében, amelyre több pénzintézet is jelentkezett. Az ügynökség majdani ügyfeleinek, 10-25 éves futamidejû hiteleket folyósít, a 35 év alatti ügyfelek 10, a 35 év felettiek 20 százalékos elõleget kell befizessenek. A hitelek kamata 7% lesz, a törlesztendõ részleteket és a kamatot az euró árfolyamához viszonyítják. Hitelt lehet igényelni lakásépítésre, - vásárlásra, és -felújításra egyaránt.
A polgármesteri hivatalban lezajlott találkozót követõen a küldöttség felkereste a Negoiului és a Transilvaniei utcákban az ügynökségnek építkezésre felajánlott telkeit, majd a Contranscom Benþa vállalat marosszentkirályi építõtelepét.
A napokban a kivitelezõ Ancona Rt. nekilátott a megyeközpontban épülõ gyalogos aluljáró- építõtelepének kibõvítéséhez. Mint már beszámoltunk róla, még hátravan a majdani aluljáró D és E tömbjeinek megépítése, ezek számára készítik elõ a helyet.
Az itt épülendõ két tömb elkezdéséhez elõször a Dózsa György és a Cuza Vodã utcák sarkán álló épületet kell lebontani, amit várhatóan már a napokban elkezdenek, és mintegy hat hét alatt fejeznek be. Ezt már három hónappal korábban kellett volna megtenni, ennyit késtek a munkákkal a bontás elhúzódása miatt. A majdani E tömb a most még álló saroképület helyére kerül, itt lesz az aluljáró egyik kijárata. A bontás elhúzódása azért okozott késést, mert a D és E tömböket a kivitelezési terv szerint egy idõben, párhuzamosan kell építeni.
Ünnepélyes keretek között adták át a tegnap délben a mezõpagocsai Goldstar digitális telefonközpontot. A rendezvényen jelen volt Echim Ioan, a Romtelecom megyei kirendeltségének igazgatója.
Szakács István mérnök, a hálózati osztály vezetõje lapunknak elmondta, hogy idén ez a második ilyen jellegû esemény. Elsõnek Mezõgerebenesen adtak át egy 300 vonalas központot, a mezõpagocsai is ugyanolyan kapacitású. Számítások szerint két-három hónapig még folynak a hálózati munkák, addig a Goldstar központ mellett tovább mûködtetik a régi, kézi kapcsolásút. Júniusra tervezik a teljes számítógépes vezérlésre való átállást. Attól a pillanattól hét telefonista munkaviszonya szûnik meg. Kártyával mûködõ köztelefont is szereltek a községközpontb