Szövetségi pártra van szükség
A Magyar Polgári Párt OV Elnökségének nyilatkozata
 
 

A Magyar Polgári Párt a szlovákiai magyarság és a demokrácia iránt érzett felelõssége tudatában a kezdetektõl céltudatosan készül a parlamenti és az önkormányzati választásokra. Célunk az, hogy partnereinkkel együtt a választások után az eddigieknél is hatékonyabban képviseljük a hatványozottan hátrányos helyzetû dél-szlovákiai régiókban élõ választóink érdekeit

Ennek a törekvésnek az egyik legfontosabb eleme, hogy a készülõ diszkriminatív választójogi törvény-módosítás ellenére biztosítsuk a Magyar Koalíció parlamenti képviseletét. Olyan formát válasszunk a parlamenti induláshoz, amely politikai és jogi szempontból is megfelel majd a szlovákiai magyar választóknak és az érvényes szlovákiai jogrendnek.

Az MPP eredetileg egy közös (választási) párt létrehozásában látta ezt a lehetõséget. Ez a párt létre is jött, és készen áll arra, hogy ha a módosított választójogi törvény úgy kívánná, illetve lehetõvé tenné, megfelelõ formája legyen a parlamenti választásokon való indulásnak. Emellett az MPP Országos Választmánya már januárban eldöntötte, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, kész kiállni a szövetségi párt megvalósítása mellett is és aktívan részt vett annak alapszabályának kimunkálásában.

A mai helyzet azt kívánja, hogy ezt a megoldást valósítsuk meg. Ezért az MPP üdvözli az MKDM OV döntését és csatlakozik a magyar pártok szövetségi párttá történõ áttranszformálásához. A koalíciós megbeszéléseken megegyezett módon továbbra is aktívan részt vesz a munkában úgy, hogy a választójogi törvény végsõ változatának ismeretében a három párt haladéktalanul megtehesse az utolsó lépéseket.

Mindemellett nyilvánvaló számunkra, hogy a jelenlegi hatalom kész arra, hogy bármi áron elkerülje törvényszerû és megérdemelt bukását. Ezért támogatjuk és kezdeményezzük a szlovák demokratikus pártokkal és szervezetekkel való szoros összefogást és együttmûködést, mert így biztosíthatjuk azt, hogy a népakarat valóban szabadon megnyilvánulhasson a választásokon. Támogatunk minden olyan kezdeményezést - pl. a törvényes, igazságos és tiszta parlamenti választásokat és közvetlen elnökválasztást követelõ országos petíció, a bátorkeszi és búcsi szülõk tiltakozása, vagy a párkányi népszavazás -, amely annak a kifejezése, hogy a nép nem hátrál meg a hatalom arroganciája elõtt.

Az MPP OV Elnöksége reméli, hogy minden magyar párt felelõsségteljesen, az egymás iránti tisztelettõl vezérelve és a választópolgárai érdekeit szem elõtt tartva fogja meghozni döntéseit a következõ hetekben és hónapokban, amelyek hosszú évekre meghatározhatják közös sorsunkat.

Pozsony, 1998. április 6.
 

Az MPP OV Elnöksége nevében
A. Nagy László
az MPP elnöke