Dr. Petőcz Kálmán (1961)
A Magyar Koalíció Pártja alelnöke, a Polgári-liberális Platform külügyi titkára



A dél-szlovákiai Komáromban (Komárno) született. Ott végezte el középiskolai tanulmányait is. Egyetemi végzettséget filozófia-fizika szakon szerzett 1984-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Tanulmányai elvégzése után a Comenius Egyetem központi könyvtárában dolgozott, majd a Felsőoktatási Kutatóintézetben. 1991-ben a szlovák parlament egyik alelnökének, A. Nagy Lászlónak tanácsadója, majd 1992-től fokozatosan a Magyar Polgári Párt külügyi referense, szóvivője, külügyi titkára és központi titkára. 1996-tól a Magyar Polgári Párt alelnöke. 1994-től a Liberális Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja, 1997-től pedig az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt (ELDR) alelnöke. Jelenleg az MKP civil szervezetekért felelős alelnöke, a Polgári-liberális Platform külügyi kapcsolataiért felelős alelnöke.

Több szlovákiai non-profit szervezet kuratóriumának tagja: a Márai Sándor Alapítványnak 1992-től, a Szabadelvű Tanulmányok Intézetének (Institút liberálnych stúdií) 1994-től, az Európai Kulturális Alapítvány szlovák tagozatának 1996-tól, a Szlovák Külpolitikai Társaságnak (Slovak Foreign Policy Association) 1996-tól. A Fórum Intézet külkapcsolatokért felelős igazgatója.

Munkái:

Problémy samospráv na národnostne zmiešanom území (Az önkormányzatok problémái a nemzetiségileg vegyes területeken) - Inštitút liberálnych štúdií, Bratislava, 1996.

Základy demokratických volebných systémov. (A demokratikus választási rendszerek alapjai) - Inštitút pre verejné otázky, Edícia Rozhžady, Bratislava, 1997. 86 l.

Választások és felosztások. A demokratikus választási rendszerek alapjai és a szlovákiai közigazgatási reform. Fórum Intézet. Nostra Tempora (sorozat) 1. Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely 1998. 214 l.

Álarcosbál. Avagy politika és zene. Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely 1998.

Vissza a Polgári-liberális Platformhoz
Vissza az MKP főoldalához
Képviselőjelöltek