Itt minden ismerôs — idegen mégis... A házak, az emberek... Látszólag minden változatlan, mégis érezhetôen megváltozott városunk hangulata, összképe. Pedig a környezet ugyanaz. Esetleg a színûket változtatták meg a házak. Vagy az egykori málló vakolatúak néhány hét leforgása alatt újjászületnek. Új lakókkal... Persze. Vagy a lakásnak épült-használt házak üzletekké lesznek. Minden a régi — mégis egészen más...

Tökmag, napraforgómag héját, kólás dobozt és egyéb szemetet hordoz a szél. Egyik alpolgármesterünk szerint városunk a tiszta városok közé tartozik. Gyenge vigasz...

A napokban sietve, középiskolás-korú (vagy már végzôs?) lányok elôznek meg. "Nem tudom elfelejteni azt a s r á c t. Olyan szép m u t r á j a volt" — hallom, amint elhaladnak mellettem. És e városban alapította Aranka György az Erdélyi Magyar Nyelvmívelô Társaságot! Igaz, kétszáz valahány évvel ezelôtt...

Itt, most, az egykori székely fôvárosban, Marosvásárhelyen, szép csendesen elszórványosodunk... Hiába vesszük figyelembe a legutóbbi népszámlálás adatait, vagy a választások eredményeit, ha ôszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor el kell fogadnunk tényként: fogyunk, kiöregedünk...

Megyei RMDSZ-tisztségviselô szájából hallottam, azt, hogy nem tudott elpusztítani sem a török megszállás, sem az osztrák uralom, átvészeljük ezt is, a mait. Megmaradunk... De itt sántít valami. Igaz, hogy a törökök megszállták még Budát is, kettészakítva az országot, s volt idô, mikor Erdély jelentette Magyarországot, de máskülönben nem sok vizet zavartak: építettek néhány mecsetet, begyûjtötték az adót, elhurcoltak "néhány" szép lányt a háremükbe, fiúkat janicsároknak. A társadalom anyagi, azaz gazdasági alapja, a nemzet megélhetési forrása a magyarság kezében maradt. És gyerek is volt elég, még nem egykéztünk... (Mindez így megfogalmazva most különösen hangzik.) Az osztrák uralom is többnyire adminisztratív volt. A gazdaság, a termelôeszközök szintén a magyarság kezében maradtak, és megvolt az iskolahálózat is... A kornak megfelelôen, persze. De a megmaradásnak megvoltak a feltételei. S most?! És az elmúlt nyolcvan év alatt? Gazdaságilag minden odalett... Iskolahálózatunk — enyhén fogalmazva — foghíjas... Gyerek egyre kevesebb... És néhány hektáron próbálunk gazdálkodni, múltszázadi módszerekkel... Egy család részére még elég. Talán... De nem biztos, hogy megtartó erejû. Az önálló magyar egyetem?!...

Nyolc év alatt sem sikerült egy magyarnyelvû középiskolát visszaszerezni... abban az erdélyi nagyvárosban, ahol a változáskor még többségben voltunk. (Egyes adatok szerint.) Abban a megyében, ahol a legerôsebb, legnagyobb RMDSZ-szervezet mûködik. Abban a városban — székely fôvárosban — ahol a magyar vállalkozók nagy része identitását cégtábláján még egy ékezet erejéig sem vállalja... S messzirôl úgy néz ki, hogy csak a polgármesterünk vívja egyszemélyes harcát a kétnyelvû feliratokért, tábláért... Kiteszik, leveszik, befestik... Újra kiteszik, ... stb. Reméljük: ôk unják meg...

Egy város hangulatát épületei, házai mellett lakosai adják, változtatják, befolyásolják...

Itt valamikor még Európa volt...

Czirmay Szabó Sándor