Anélkül, hogy különösebb lélekidomári elôképzettséggel rendelkeznék, minden gyakorló szülô tudja, hogy a ráhatás talán legeredményesebb módszere a tiltás. Ha a felnôtteknek szükségük van néhány perc fellélegzésre, csak annyit kell mondaniuk: nehogy kimenj játszani, s a makacsul megülô gyerek máris sündörög az ajtó felé. Vagy ha fintorog a spenót gôzölgô zöld pacnija láttán, elég megtiltani az evést, hogy azonnal nekigyürkôzzék és hôsiesen bevágja az egész tányérral.

Év elején iskolánk vezetôsége is ezt az ôsi lélektani módszert alkalmazta: az udvar egy sarkát (rossz idô esetén a közeli volt raktárhelyiséget) kijelölte diákdohányzónak. Most már nyugodtan füstölhetnek, vége a mellékhelyiségben való szorongásnak, ôrtállásnak, kapkodó szippantásoknak. És ezzel ki is húzták az örök iskolai cigarettázási probléma méregfogát. Mert az épület hatalmas és csak az megy le a dohányzóba, aki nem bírja ki anélkül a szünetet. Márpedig ebben a korban még nagyon kevés az ennyire megrögzött dohányos. "Tiszta" lett a levegô az illemhelyeken és rendeltetésszerûen lehet használni. A megengedettséggel a dohányzás varázsa úgy elillant, mint a könnyû cigarettafüst.

De ha azzal kezdtem, hogy minden szülô genetikailag hozza magával az amatôr pszichológiát, akkor minek a példázat?!

Sajnos, nem hiábavaló. Mert azt nem kétlem, hogy választott honatyáink otthon "okos" szülôk, hogy tiltják a kinti játszadozást, ha pihenni vágynak, s a spenótevést sem engedélyezik, ha az van ebédre, de... ahogy elhagyják otthonukat, említett okosságuk is elpárolog: munkahelyükön, a parlamentben vagy a különbözô bizottságokban körmük szakadtáig tiltanak nyilvánvaló dolgokat. És a tiltáshoz ragaszkodva csak sározzák-sértegetik egymást, nem is gondolva arra, hogy a másik félben ezzel fokozzák az ellenállást. Mert akárhány évesek is legyünk, a konok tiltásra csakis egyféleképpen felelô gyerek sosem vész ki belôlünk.

Csak egyszer kellene az otthoni gyakorlatot átmenteni a munkahelyre, azonnal könnyebb volna az életünk. Nem méricskélnénk, hogy ki mibôl mennyit kér és cserébe mit adna, ki hová született és mi az anyanyelve, egyik vagy másik város-vidék küldte-e a választottak közé. Mindnyájan jóllaknánk, ha nem csak tiltásokkal etetnének, de feltálalnák mellé a gôzölgô spenótot is. Ami — természetesen — bármilyen emberhez méltó étekkel behelyettesíthetô, kinek-kinek tiltásdiktálta óhaja szerint.

MOLNÁR JUDIT