1 Kezdhetném azzal, hogy piacozás közben, míg uborkát, hagymát árultam, sikerült megpillantom, azonosítanom a hivatali rákfene epizódjait. Kezdô koromban igen meghökkentem, amikor azt tanácsolták, készítsek az útra két tasak hagymát. Megeszek én Szebenig annyit? Nem, de görbe a sárhányó, nem elég kerek a volán, sôt a kipufogó szennyezi a környezetet, s ezekért maximális és minimális büntetés szabható ki. A tasak befolyásolja a forgalmista jóindulatát, aki még jó vásárt is kíván. Forgalmistából kettô is akad, egyiket sem illik sáp nélkül hagyni, mert úgy nézne ki a dolog, hogy a lesôhelyén az egyik sáp nélkül marad. Elfelejtenek jó vásárt kívánni, de rámkötik: ha megérkezünk, töröljük le a sárhányóról a port. Ahogy eltávolodunk, biztosan azon röhécselnek, micsa beszari gyerekek vagyunk.

2 Köpködôs hangulatomban rágyújtok. Ja, a Carpati! Ameddig a tolvajlás nem legalizálódott megfoghatatlan árrések formájában s nem alakultak ki ilyen-olyan felárak, ez a népszerû cigarettaféleség hiánycikknek bizonyult, butiktalan bácsik és nénik vesztegették suttyomban, mint az ötvenes években a gyújtókövet. A szabadalmazott bácsi mutogat egy csomagot: ez a, ha kell! A vállára teszi a rendôr a kezét, hogy most hoppá! Az emberem nem ijedôs, legombol neki vagy háromszázat, mire a kék uniformisos legény tovaballag, a szivarosom tovább mutogatja a csomagot. Nem történt semmi: a sápszedôk megkapták a részük, a mutyu árus billeghet egész nap a piacon. Mindez a daliás idôkben, amikor volt huszonötös, amiért a csomagot vesztegették, és a viszonteladók, kofák, valamint a csencselôk nem árasztották el a piacot. Ma már úgy állunk, hogy a termelôt kirekesztették a piacról, Kolozsváron a Széchenyin nincs helye a vidéki termelônek. A dinnyéseket karhatalom ûzi el a fedett Malom-árokról. Jótékonyak: nehogy beszakadjon vélük a födém! A kolozsvári piac mindig is a pribékek központja volt, itt a termelô már nincs mit keressen. Kuponvásárló vigécek kérkednek, az asztalok felét bóvlisok bérlik. Hajnalban, ha odavetôdik az ember, verôlegény formátumú alakok fogják közre, miközben bagó árakat emlegetnek a portékáért. Hajdanában azért nem lehetett ide járni, mert a milicisták ingyen mérették el az árut, mert többet kértünk az árcédulásnál.

3 Pitešti-en is betyáros jelenet tanúja lehettem. Hirtelenjében olyan piaci pletyka terjengett, hogy felszámolják a viszonteladókat. A kivitelezés igen furcsán kezdôdött: a kétszáz kilométerrôl érkezett bágyoni bácsit elcsípték. Nem, nem volt ô se kofa, se üzérkedô, csak épp eladott egyiküknek két zsák árut, ne heteljen a piacon, s aztán a nyakába sóztak ötvenezret. (Hogy mi történt a viszonteladással, arra jó példa a ködbeveszô cigarettabotrány.) Az emberemet csak sajnálni tudtam, mert elôbb okvetetlenkedni kezdett, hogy ô annak adja a hagymáját, akinek akarja. Ezek a piaci ellenôrök kérlelhetetlenek: amennyiben nem fizet, hordja el magát a piacról!

4 A topánfalvi eset is megér egy misét. Így az uborka, úgy az uborka, ha az épp uborka. A nagybajszú rendôrbácsi, aki az óvodások versében vígan szalutál, már nem is az árura kíváncsi, hanem a kocsi mûszaki állapotára. A teljhatalmú úr már a saját háza táján seper. Az nem is való forgalmistának, aki semmilyen bibit nem talál. De még milyent?! Nincs az alvázon szám. Aztat, kérem, a szervízesek dobták le javításkor, amikor még nem volt ennyire módi a számvizsgálat. Igen? Akkor ez egy lopott járgány. De, fôúr, itt a papír, az izé, így járunk vele négy éve... Akkor épp négy éve lopott. Szemet huny ô, na, szemet huny százezerért. "Zis ši fãcut!" azért, hogy ne legyen kálvária a közeggel. (A megható az egészben: még egy öt lejes nyugtára se ragadtatta magát.) Számolgatunk: a cullag meg a benzin ára — épp annyit árultunk.

5Van kiút a piaci hercehurcából. Várfalván járt a PGB, ami nem KGB, hanem a bukaresti nagybani felvásárlóközpont. Megorrintották az árut, mert oda is eljutottunk vele. Ô hajlandó szerzôdni, de ahhoz társulni kellene, szabványosítani a terméket, s mi kellene a fôvárosba szállítsuk, ahol potom ötszáz dollárért raktárt biztosítanak. Megáll az ész: a mindenre kapható funari városban nem akad nagybani felvásárló. Azt már nem is merem mondani, hogy helybeni csomagolósorhoz állami támogatás kellene, hogy itt mûködjön Aranyosszéken az elkótyavetyélt istállók valamelyikében. Nincs pénz a helybeni csomagolásra; akkor hát bedöglik a kereskedelem. Pedig világos: elôbb-utóbb megjelenik egy multis cég, s az megtanít bennünket kesztyûbe dudálni.

6Elmesélhettem volna, hogyan vágták ki az egyik piacozó zsebét, s jött haza egyetlen bani nélkül. A mérleg meg a tányérja se kutya, s a súlyok szabványosítása sem. Ha új mérleget vásárolok, súlyokkal, akkor el kell végeztetni a mûveletet, na nem csókért. Nincs kedvem. A tegnap estére uborkát akartunk szedni a határi parcellán, de ott nem sáskajárás vagy úribb tolvajok nyomait láthattuk. Nemcsak hogy lelopták a termést, az indákat is összetépték. Hiába akar az ember termeszteni: a piacon nincs helye; ha nem veri el a jég és gyakori permetezéssel védem, randalírozó tolvajok prédája lesz, akiket az említett zsaruféleségek meg nem fognak, mert szellemiségben cimborák. Voltak valamikor járôrözô csendôrök, de a kaszt ilyen közérdekû dologra ma már egyáltalán nem hajlamos.

Cserés Ferenc