"Hetvennyolc éves ma a nagyasszony. És már csak két sír köti az élethez. Az egyik Budapesten, a Kerepesi temetôben. Alatta alussza örök álmát az ô szerelmetes golgotás fia. Az a másik sír idehaza van, az érmindszenti kis virágos temetôben. Élete párját takarják ott a rögök..." (Nagyváradi Napló, 1936. szept. 6.)

Simon Magda elôbbi megállapításával ellentétben, Görbe István szatmárnémeti tanár a legutóbbi Partiumi Honismereti Konferencián arról beszélt, hogy az érdmindszenti (mai Adyfalva) temetôben nyugszik Ady Lôrincné elsôszülött gyermeke: az alig fél évet élt Ady Ilonka. Kijelentését a tárgyi bizonyítékként szolgáló sírkôfeliraton kívül a Szabó Béláné Kovács Katicától hallottakra alapozta.

Szabóné elôbb Adyék fiatal szolgálója, majd az özvegy Adyné hûséges gondozója, magányában társa és bizalmasa, az Ady-ház késôbbi gondnoka volt. Ô mesélte még néhány évtizede Görbe Istvánnak — és állítólag Bustya Endrének is —, hogy Ilonka másfél évvel az Ady házaspár 1874. június 4-i esküvôje után született. Ennek ellenére a gazdag Ady-irodalomban a kislányról egyetlen sort sem lehet olvasni. Vezér Erzsébet az Adyról írt egyik könyvében (Arcok és vallomások sorozat — 1971) is az olvasható, hogy a házasság után "három évre aztán megjött az elsô gyermek is." Mármint a költô Ady Endre.

Tudomásom szerint Kovalovszky Miklós az egyetlen, aki az Emlékezések Ady Endrérôl címû könyve elsô kötetének függelékében az Ady-ág családfájába a két fiútestvér mellé odaírta a kislány nevét is. De ezenkívül az ötkötetes kiadványban egyetlen sor sem olvasható Ilonkáról. Mások is elsiklottak e tény felett. Senki sem tudott volna az emlékezôk népes táborából a kislányról? Vagy, ha igen, mi okozta e szemérmes elhallgatást? Bustya Endre, de Kovalovszky Miklós se tud már erre a kérdésre válaszolni, titkukat magukkal vitték a sírba.

De lássuk a tényeket. Amikor Érmindszenten Ady Ilonka felôl érdeklôdtem az ifjabb Szabó Bélánétól, Júlia asszonytól, az emlékház jelenlegi gondnoka egyáltalán nem lepôdött meg. Anyósától tudott a kislány létezésérôl. Készségesen elvezetett sírjához is. Nem messze attól a helytôl, ahová Ady Lôrincet temették, két egyszerû sírkô áll az út mentén. Ady Lôrincné Pásztor Mária nevelôszüleié, Kabay Gáboré és feleségéé, akik árva unokahúgukat, a kis Máriát hétéves korától nevelték. A férj sírkövének felirata: "A.B.F.R.A. Itt nyugszik KABAI GÁBOR, élt 63 évet, meghalt 1875. nov. 26-án. A jó férjet és szeretô rokont siratják özvegye és számos rokona." (Felesége, a másik kô felírása szerint, 1879-ben halt meg.) A sírkô aljára más betûkkel és szemmel láthatólag jóval késôbb véshették az alábbi három sort:

ADY ILONKA
Sz. 1875. Dec. 28.
Mgh. 1876. Júl. 25.

Ebbe a sírba temették tehát az Ady szülôk elsôszülött kislányát.

De hogyan nem szereztek errôl tudomást az Ady fiúk, akik ide, a temetôbe jártak játszani a többi falubeli gyerekkel? Egyszerû a magyarázat. Ahogy annak idején Szabó Béláné mesélte: Ady Lôrincné csak 1937 ôszén, utolsó budapesti útja elôtt vésette a sírkôre kislányuk nevét. Ez akkor lehetett, amikor novemberben végrendelkezett a szülôházról, a kúriáról és a Wesselényi kollégiumra testálta a mindszenti levelesládát.

Mintha érezte volna, hogy soha nem tér vissza Érdmindszentre, és nem akarta, hogy végérvényesen jeltelenül maradjon a kislányuk nyughelye. Rávésette hát a nevét a sírkôre, mint aki tudatában van annak, hogy tartozik ezzel gyermeke emlékének, de az utókornak is.

A kôre vésetteket könnyû volt ellenôriznem. Az emlékház tárlójában a költô nevénél kinyitott keresztelési anyakönyvet csak néhány lappal kellett visszahajtani, és az ötödik sorban, a tizedik folyószámnál azt olvashattam: 1875. december 27-én született és másnap, 28-án keresztelték Ilona névre Adi (így, nem y-nal) Lôrincz és Pásztor Mária kislányát. A keresztszülôk: Adi János és Balogh Ida, az apa testvéröccse és annak felesége. A keresztelô pap Farkas István plébános volt. Eszerint a reformátusként nevelkedett, de a szatmári római katolikus székesegyházi plébánia anyakönyvi bejegyzésével (VI. kötet, 117. lap, 99. szám — 1858. július 4.) igazoltan katolikusnak keresztelt Pásztor Mária a kor szokása szerint a maga hitére kereszteltette leánygyermekét? Utánanéztem a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárában, de az érmindszenti keresztelési és elhalálozási anyakönyvben sem szerepel Ady Ilonka neve. Eszerint a kislányt valószínûleg a református pap hiányában, szükségbôl kereszteltették meg a születését követô napon a katolikus plébánossal. A bejegyzés is valószínûleg a református anyakönyvbe történt. Talán már akkor is beteges, fejletlen lehetett a kislány, ezért siettek a kereszteléssel. (Rögtön születése másnapján tartották keresztvíz alá a költôt is. Kicsinysége, fejletlensége és "táltos" volta — hat ujjal született — mellett a szülôknek a kislányuk korai halála miatti félelmük is közrejátszhatott a sietségnek. Keresztszülôknek a szolgálatot végzô lelkipásztort, Török Ferencet és annak feleségét kérték fel.)

Hogy miért nem került fel a kislány neve a sírkôre már a temetést követô években? Ennek okát talán a rendkívül érzékeny gyermeknek bionyuló Ady Endrében kell keresni, akinek alapélménye a félelem és ezen belül a halálfélelem volt. Ezt táplálták, többek között, az anyai rokonságról hallott különös történetek, az öngyilkosságok, a falu babonái, hiedelmei és a temetô szomszédsága is. Valószínûleg az édesanya nem akarta még jobban megzavarni a fiát egy halott kislány emlékével. Így a két fiú soha nem szerzett tudomást az elsôszülött leánytestvérrôl. Amikor Ady Lôrincné felvésette a sírkôre Ilonka nevét, költô fia már rég halott volt, Lajos pedig halálos betegen feküdt Budapesten...

Az érmindszenti sírban Ady Lôrinc csakugyan egyedül nyugszik. Feleségét 1937-ben Endre fia mellé temették, akárcsak késôbb Lajos fiát (1940-ben) és annak feleségét Annát (1956). De az érmindszenti temetôben, a mai Adyfalván a Kabai-sírban ott vannak az elsôszülött leány, Ilonka földi maradványai is. A gyermekéi, akirôl állítólag azt mondta Ady Lôrincné Katicának, nagy szomorúsággal: "Milyen más lett volna az életem, ha nem halt volna meg." Valószínûleg így igaz. S talán a költô fiú, Ady Endre élete is más lett volna...

Péter I. Zoltán