Augusztus 13: Feltétel nélküli fegyverletétel Világosnál;

Augusztus 18: A fogságba esett honvédtábornokokat és tiszteket a cári orosz ôrség szökésre biztatja, miután értesül az osztrákok általi felelôsségre vonásról. Egyetlen honvédtábornok sem szökik meg;

Augusztus 22: Az elsô aradi vértanú: Ormai-Auffenberg Norbert volt politikai foglyot, a cs. kir. hadsereg "lázadóját", honvédezredest felakasztják;

Haynau Karl von Schönhals császári altábornagyhoz, 1849. augusztus 24-én írt levelébôl: "Véget ért a magyarországi és erdélyi hadjárat, és megvan az a kellemes érzésem, hogy egyes-egyedül az én személyemnek köszönhetô az ellenség megsemmisítése. A hadsereg és a történelemírás feladata, hogy ennek a kijelentésnek az igazáról a valóságnak megfelelôen ítéletet alkosson; jó a lelkiismeretem, és a diadal megnyugtat, olyan tetterôvel vittem véghez mindent, amilyenre nem sok példa van a történelemben. Paskievics amnesztiát követelt mindnyájuknak, én kereken megtagadtam, csak a legénységnek adtam, a vezérekre, képviselôkre és tisztekre vonatkozólag magamnak tartottam fenn a további rendelkezés jogát — ez annyit jelent, hogy a vezéreket felköttetem, az ellenségnél szolgálatot vállalt osztrák tiszteket agyonlövetem, azokat a magyar tiszteket pedig, akik polgári foglalkozásúak voltak, közembernek besoroztatom...

Az újságírók mind nekem fognak esni, kivált a derék angolok. Nem bánom, a lelkiismeretem tiszta, csak igazságot szolgáltatok —, és ami a legfontosabb, jól és nyugodtan alszom. Aki látta, mint én is, mit tettek ezek a gazfickók Magyarországgal, a lehetô legigazságosabb dolognak fogja tartani, hogy átsegítsük ôket a másvilágra..."

Augusztus 28: Kazimier Rulikowski honvédszázadost, az orosz cári hadsereg volt zászlósát, mert a magyar honvédséghez csatlakozott, Nagyváradon fôbe lövik.

Október 6: Pesten kivégzik gróf Batthyány Lajost, volt miniszterelnököt;

Az aradi várban szürkületkor elôvezették Kiss Ernôt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost. Kisst és Schweidelt azért nem akasztásra ítélték, mert ôk nem voltak harcoló csapatok parancsnokai, Dessewffynek és Lázárnak pedig "jutalma" volt ez, amiért császári és nem cári tábornok elôtt tették le a fegyvert.

A kivégzôosztag elôtt Kiss Ernô így kiáltott fel: "Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!"

Eldördült a sortûz, de Kiss Ernôt nem érte halálos golyó. Ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzôosztagnak; egy tiszt odalépett hozzá, és fôbe lôtte.

Ezután vezették az akasztófához a többi tábornokot.

Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornoki egyenruhában volt — megvesztegette ôrét, hogy ne vegye el tôle —, a többiek feketében és fehér ingben. Az akasztófákat egy épülô aradi ház gerendái közül rekvirálták, e gerendákat ásták sebtében a földbe. A hóhér elégedetlen volt a gerendákkal, veszélyeztették a szakszerû kivégzést.

Elsônek Pöltenberg Ernôt akasztották fel. Az akasztófa alá menet Pöltenberg valamennyi társával kezet szorított, és megcsókolta ôket. Másodiknak Török Ignác következett. Ô is elbúcsúzott társaitól. A további sorrend: Lahner György, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, aki ezt kiáltotta abban a pillanatban, amikor a kötelet a nyakára tették: "Éljen a haza!"

Hatodiknak Leiningen Westerburg Károlyt akasztották. Az akasztófa alá lépve így szólt: "Isten veletek, bajtársak! Nemsokára más, igazabb bíró elôtt fogunk állni!"

Következett Aulich Lajos, majd Damjanich János. Miközben Damjanich törött lábával az akasztófa felé sántikált, odaszólt a kivégzést ellenôrzô osztag parancsnokához: "Jellemzô, hogy önök ilyen látványban gyönyörködnek."

Utoljára — mert külön büntetésül végig kellett néznie társai haláltusáját — Vécsey Károly került sorra. Az a Vécsey, akit családja nem siratott; akinek apja azt üzente: örvend, hogy fiát kivégzik; megérdemli, miért merészelt a császár ellen lázadni...

Vécsey 1849 januárjában egész indulatosan összeszólalkozott Damjanich Jánossal, és emiatt hónapokig nem is köszöntek egymásnak. Most gróf Vécsey Károly cs. kir. kamarás, dúsgazdag magyar fônemes, odalépett hajdani katonabajtársa és haragosa, Damjanich János szerb születésû, bárdolatlan modorú, szegény és republikánus, volt cs. kir. százados holttestéhez, letérdelt, és kezet csókolt a halottnak. Talán jelképnek szánta kézcsókját: egy magyar fônemes szövetkezett a halálban egy félparaszt szerb katonával.

Ezek a hôs férfiak akiknek nagy része egyáltalán nem, vagy alig tudott magyarul, egy eszméért vállalták a vértanú halált, mert fölismerték, hogy nemcsak egy nemzet háborújáról van szó, hanem a szabadság és haladás európai méretû küzdelmérôl a maradisággal és a zsarnoksággal.

Az aradi nép és a környezô falvak lakossága zarándokmenetben vonult el a holttestek elôtt — ezrek és ezrek hangosan imádkoztak; Arad valamennyi templomában megkondultak a harangok. A kétségbeesett rendfenntartó alakulatok eredménytelenül szaladgáltak egyik utcasaroktól a másikig, egyik templomtól a másikig, a zarándoklókat nem sikerült hazaterelni. A gyászoló tömeg még sötétedés után is a helyszínen maradt.

Csak a hóhér volt elégedett — az akasztásokért kilenc nyugtatványt kapott, melyek ellenében felvehette a munkájáért járó tiszteletdíjat. Az egyik nyugta kincstárian cinikus szövege így hangzik: "Bizonyítvány, mellyel tanúsítjuk, hogy Franz Bott hóhér a felségárulás bûntette miatt halálraítélt Damjanich Jánost Aradon kötéllel kivégezte, és e foglalatossága végrehajtásakor a kívánt ügyességgel és szakértelemmel járt el."

Október 18-án Kolozsváron kivégzik: Madéfalvi Tamás András huszárezredest és Csíkszentmihályi Sándor László honvédôrnagyot;

Október 25-én Aradon fôbe lôtték Kazinczy Lajos honvédtábornokot, Kazinczy Ferenc fiát.

Pesten még három honvédparancsnokot végeztek ki: Peter Giron honvédezredest, Abancourt Károly honvédszázadost és herceg Woroniecky Mieczyalaw honvédezredest.

Az aradi, pesti, pozsonyi és más, kisebb hadbíróságok összesen körülbelül ezerötszáz honvédtisztet ítéltek halálra —, de tartva az európai botránytól, a halálos ítéleteket négytôl huszonöt évig terjedô várfogságra enyhítették.

"Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja övéiért." Ezek a szavak Krisztus szavai az evangéliumban.

Az 1848/49-es szabadságharc neves és névtelen hôsei, mártírjai ennek jegyében áldozták életüket embertársaikért, az emberiségért, a Világszabadságért.