1798 augusztusában echós szekerek érkeztek Váradra. Rajtuk Kótsi Patkós János teátristái, akik, Debrecenbôl hazatérôben, megálltak a Sebes Körös partján. Mert szívesen fogadták ôket, játszottak is a váradi publikumnak. 26-án a Sas-fogadó szálájában bemutatták Hunniustól a Siketnéma címû vígjátékot. Sikerük volt, jól érezték magukat, hát maradtak egészen október 3-ig. Felszedték a sátorfájukat, és nem tudni pontosan, hová mentek: talán Kolozsvárra, talán vissza Debrecenbe. Aztán visszatértek Váradra. 1799-ben a korabeli krónikás arról tudósít, hogy a kolozsvári és pesti truppok "maradványaiból" megalakult Váradon a Nemzeti Jádzó Társaság. Mecénásuk Rhédey Lajos gróf, az irodalom és színjátszás nagy barátja, titokban színmûíró. Mégis Nagyvárad "csak" 1814-tôl dicsekedhet állandó magyar társulattal. A 19. század második felében elkezdôdik a Körös partján a kôszínház-építési láz. Tartott egészen a századfordulóig. 1900. október 15-én megnyílik az álmok színházának valóságos kapuja. Ekkor új korszak kezdôdik a váradi színjátszás történetében. Az új, gyönyörû Thália-lakban a magyar színjátszás királynôi és királyai léptek a világot jelentô deszkákra. Ám a kôszínház megnyításáig sem nélkülözte a város a teátrumot és csillagait. A Színkörben, a Rhédey-kertben sorra mutatták be az elôadásokat, hajoltak meg a hálás publikum elôtt Prielle Kornélia, Blaha Lujza, Déryné, Jókainé Laborfalvi Róza, Megyeri, Szerdahelyi, Egressy.

•

A Szigligeti Társulat 1998. szeptember 20–26 között ünnepelte a váradi magyar hivatásos színjátszás 200. évfordulóját. Egy hétig különbözô rendezvények és színházi elôadások, könyvbemutatók és beszélgetések részvevôje volt a közel négyszáz vendég — írók, színészek, politikai- és közéleti személyiségek és Ôfelsége: a Közönség.

A hatalmas elôkészületek, a "van pénz?" — "nincs pénz?" jelmondatokká gyakoriasodott kérdések, a szervezôk végkimerüléséhez közeledô munkája eredményeként felgördülhetett a függöny, és meglett az ünnepség. A hagyományokhoz híven zajlott minden. Érdekesség, hogy adott pillanatban a kettes szám uralta a rendezvényeket. Két kollokviumon tárgyalták színházaink múltját, jelenét és jövôjét. Ismét sok szó esett az erdélyi színházak gondjairól, bajairól. Vitatkoztak — színigazgatók, rendezôk és kritikusok — a hagyományos és az alternatív játékstílusról, a mûvész- és közönséget kiszolgáló színjátszásról. Beszéltek a színészképzésrôl és a játszó személyek "helyhez" kötöttségérôl, a társulatépítésrôl, a mûsortervekrôl. Ezúttal sem oldódott meg egyetlen kérdés sem, akadt néhány közös nevezô, de a következô fesztiválokra, kollokviumokra is maradt bôven megbeszélnivaló. A színháztörténészek a múltról tartottak elôadásokat, mindenki a maga tárgykörében.

Két kiállítást nyitottak meg az ünnepségsorozat ideje alatt. A Budapesti Színháztörténeti Intézettel rendezett közös tárlaton régi metszetek, plakátok, mûsorlapok regéltek két évszázad sikereirôl és (talán) bukásairól. Pomogáts Béla mondotta, hogy a múltba pillantva a jövô felé kell tekinteni. (Fontos gondolat, megszívlelendô s nemcsak színházi berkekben!)

Két színházi album került ki a nyomdából az ünnepséget megelôzô napokban. Egyik 50 év az állam tenyerén címet viseli. Nagy Béla, a Szigligeti Társulat irodalmi titkára átfogóan, mintegy 750 fotó és több ezer — pontos — adat segítségével mutatja be a váradi magyar színjátszás elmúlt fél évszázadát. A másik album A teátrum ünnepe címet viseli, amelyet a szerkesztô Kiss-Törék Ildikó, valamint a kiadást gondozó Scripta Kiadó az évforduló emlékkönyvének szántak. Ez is szép kivitelezésû, értékes kiadvány. Nagy Béla két kötettel jelentkezett. (Ismét a kettes szám.) A már említett, általa képeskönyvnek nevezett munkán kívül, a Bihari Napló Kiadóvállalatnál látott napvilágot a Színház születik címû dokumentum-könyve. Ebben korabeli metszetek, fényképek, tervrajzok és újságcikkek segítségével mutatja be a színház épületének létrejöttét, valamint a váradi színjátszást, egészen 1918-ig, amikor is, szerinte, lezárult a nagyváradi magyar színjátszás történetének egy korszaka.

Majd megnyílt a másik kiállítás is. V. Csíky Ibolya színmûvésznô állította össze, azzal a szándékkal, hogy a fotókon megörökített pillanatok, arcok felidézzenek a nézôkben egy-egy elôadást, színészt, sikert vagy — ajaj! — bukást. A kiállítóterem egyik sarkában fatönkre erôsített fényképek a váradi Ember tragédiája elôadását idézik. Szabó József rendezte a kiemelkedô produkciót, a váradi hivatásos magyar színjátszás 175. évfordulóján. Akkor ezt nem lehetett hivatalosan megünnepelni. Ám mindenki tudta: a Madách-mû errôl is szólt.

Továbbra is maradhatunk a kettôs számnál. Két múzeumba vitték el a szervezôk a vendégeket: a Iosif Vulcan és az Ady Endre emlékét idézô házakba. Utóbbi szomorú látványt nyújt: a pénztelenség eredményeként az épület leromlott, a dokumentumok számát évtizedek óta nem lehet gyarapítani.

Az színház ünnepe akkor igazi, ha elôadások sokasága csalogatja a színházba az embereket.

Az ünnepélyes megnyitó 20-án késô délután kezdôdött. Sokan és hosszan beszéltek. Márton Erzsébet, a Szigligeti Társulat mûvészeti vezetôje lírai hangulatú beszédében szólt a múltról. Meleg Vilmos, a társulat ügyvezetôje viszont, Kiss-Törék Ildikó és Ion Abrudan társaságában, csak a konferálásra vállalkozott. Felolvasták Ion Caramitru román és dr. Hámori László magyar mûvelôdési miniszter ünnepi köszöntôjét. Szólt a közönséghez és meghívottakhoz Tempfli József római katolikus és Tôkés László református püspök, Petre Panait, a színház fôigazgatója és még sokan mások. Dr. Várhegyi Attila magyar politikai államtitkár Göncz Árpád köztársasági elnök nevében Kiskereszttel tüntette ki Cseke Sándor nyugalmazott színmûvészt, valamint Arany Érdemkeresztet adott át V. Csíky Ibolyának és Hajdú Gézának, akik mindmáig hûen szolgálják Tháliát Nagyváradon.

A megnyitó után következett a díszelôadás. A Szigligeti Társulat mûvészei mutatták be Katona József Bánk bán címû drámáját, Kincses Elemér rendezésében. Érdekes, újszerû — és ami szintén fontos — pergô produkciónak tapsolhattak a nézôk, jeles vendégek, így pl. Hubai Miklós drámaíró, a Magyar PEN-Klub elnöke (aki az elôadás elôtt a Magyar Dráma Napjának elôestéjén c. ars poeticájával nyitotta az ünnepségsorozatot). Jelen volt Szôcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet és Bitay Károly kolozsvári magyar fôkonzul. Valódi színházi csemegét jelentett Silviu Purcarete Phaedrája, a krajovai Nemzeti Színház elôadásában. Örültünk a debreceni Csokonai Színház — a mindenkori testvértársulat — vendégszereplésének. Hubai Miklós Hová lett a rózsa lelke? címû darabja kitûnô elôadásban mutatkozott be Váradon. A budapesti Nemzeti Színház a Villámfénynél c. darabot adta elô. Németh László színmûvét Kállai Ferenc mûvész rendezte. Nagy sikert aratott, s méltán, Kodály Székelyfonója. A kolozsvári Állami Magyar Opera elôadását Demény Attila rendezte.

A Kiss Stúdióban Színészre éhes ritterek címmel mutatták be a Darvai Nagy Adrienne színházkutató által szerkesztett összeállítást, amelyben Ady Endre, Juhász Gyula, Bíró Lajos, Dutka Ákos színházzal kapcsolatos írásai szólaltak meg. A Váradról a világhírbe érkezett szerzôk sorait avatottan tolmácsolták a Szigligeti Társulat mûvészei.

Kihirdették a bicentenárium évfordulója alkalmából kiírt drámapályázat eredményét. A Tarján Tamás, Nánai István, Zsehránszki István, Indig Ottó, Jánosházi György alkotta zsûri úgy vélte, a "zseni még lapul valahol", így az elsô díjat nem osztották ki. A harmadik díjra a budapesti Dancs István Kamaszok címû munkáját tartották érdemesnek. A két második díjat a debreceni Tóth Miklós Máté Tûz és kereszt címû darabjának, illetve Lászlóffy Csaba kolozsvári szerzô a Jelenetek egy aggastyán estvélyi óráiból címû színmûvének ítélte a tisztelt zsûri.

A bicentenáriumi ünnepségsorozatot maratoni gálamûsor zárta. Fellépett a Honvéd Táncszínház (Szekérbölcsô címû produkciójával), majd a Metropol együttes próbálta visszavarázsolni a 70-es évek hangulatát. Következtek a Szigligeti Társulat volt és jelenlegi tagjai, akik vallomásokban, dalban, versben idézték a múltat, köszöntötték az ünnepet. A szélrózsa minden irányából érkeztek színészek, Kaliforniától Magyarországig és Kolozsvártól a szomszéd utcáig. Szünet után díjkiosztás következett. A Társulat örökös tagjaivá avatták Gulácsi Albertet, az egykori ünnepelt bonvivánt, Cseke Sándort és Varga Vilmost, aki, többek között, elôadóestjeivel írta be magát a váradi színjátszás történetébe is. A nyugalmazott színmûvészek Pro Fidelitate-díjat, a többiek Szigligeti-díjat vagy emlékplakettet vehettek át Fazekas Márton Erzsébet mûvészeti igazgatótól, Meleg Vilmos társulatvezetôtôl, valamint Kiss-Törék Ildikó és Hajdú Géza szervezôbizottsági tagoktól. V. Csíky Iboly dalára felvonultak a színpadra a Szigligeti Társulat tagjai, és véget ért az elôadás és az ünnepi hét.

Alig ért véget a nagyváradi hivatásos magyar színjátszás bicentenáriumi ünnepségsorozata, a Szigligeti Társulat máris a következô rendezvénysorozatot fontolgatja: 2000-ben tölti be 100. évét a nagyváradi kôszínház.

Simon Judit