amennyiben az egyetem ügyére pillanatnyilag szánható idô elfogyott. Eleink sem éltek nemesebb korokban s mégis valami jellemerô és bölcsesség látszatát tudták felénk sugározni. Ahogy napok óta elnézem ezt a cigányvásárt, ami szerintünk részükrôl az elemi tisztesség megszegése, szerintük a mi szokásos zsarolásunk, s azért sem fog engedni egyik fél sem —, jobb példabeszéd nem jut eszembe, mint ama római jellemé (akinek a gesztusa tûnt fontosabbnak, a nevét hálátlanul elfeledtem) —, hogy: uraim, nem értek egyet azzal, amit állítanak, de bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy nyilvánosságot kapjanak a kimondására... Nos, itt mindenki elmondta, el-agyonismételte a magáét. Itt akár meg is állhatunk, mi, nem politikus elmék. Szerintünk kár a további benzinért, olyan a helyzet, mintha Kolumbusz helyett Einstein vagy legalábbis egybôl Edison száll partra Nagy Mohikániában és a bôrharisnyáknak porszívót meg villanyborotvát akar eladni. Még nem telt meg hozzá a Niagarájuk. Nem képesek egy Huron pendülni velünk. Akik másban vagyunk Sziuk vagy Delavárok. Félünk, hogy meglátszik majd rajtunk, hogy nincs egyetemünk. Tessék, nekik van, de, sajnos, egyáltalán nem látszik meg rajtuk. Azoknak pedig, akik ugyancsak rövidlátón megint a régi jajongás patefonlemezeit tekerik, azt kell üzenni, hogy ne dramatizáljanak. Kolozsvár nem épült le se török, se labanc, se szocialista kormányzat alatt. A mi Kolozsvárunk! Legfennebb létezett benne elôttünk egy német s van itt körül egy román Kolozsvár is már. Gondoljunk a régi csattanóra: lehet, hogy megint bennvagyunk a döntôben? Ilyenkor a siránkozókra, nemzethalálmadarakra vajmi kevéssé lehet számítani. Baj akad bôven, itt né, jobbra, balra. Ha nem is rajong az ember öcsike "nadselû ötleteiért", de Éva Mária Barki esete a román Noszty-fiúval éppen azt mutatja, hogy mennyire éretlen a XXI. század hajnalán ez a közeg, képtelen a vélemény-szabadságot elfogadni, hörögve paragrafusokhoz kapkod még az államfô is, gyönyörû körökben balettezi el az engedményeket, melyekkel a demokrácia látszata szerint troglodita választóknak is tartozik a világon minden politikus. Miközben nyomulnának be abba a szalon-Európába, ahonnan irtózattal és bizalmatlankodva éppen az ilyen jelenetekért tiltják ki továbbra is ôket. Van, aki lebénul ennek láttán, más csak megrémül. Ti csak a megbontási kísérletekre, törekvésekre figyelmezzetek. Bárki követi el azokat. Már ha elôzôleg — úgy érzitek — vala itt egység. Ugyanis nem vala. Mert valaha is eleve egy véleményen voltatok, s most megosztani akarnak benneteket, ejnye, ejnye!? Kit hagytatok ti átgondolni nyugodtan bármit, anélkül, hogy érzelemdús politikus-csizmadiaságotok ne gyulladna szalmaláng-véleményre, percenként másra! Különben bizony nem itt tartanánk. Aki beismeri, tartsa fel a kezét. Addig is tarthatja a fejünkre szakadni készülô újabb halasztást, vagy kifoghatja az ölünkbe pattanó új kis sziámi ikreket: Schillert és Petôfit. Isten hozta ôket! Nem megmondta a boldogemlékezetû Lakatos bácsi már az elôzô egyetemes-nevû párosról, mikor azt a római szobrot odaállították a bejárat közelébe: "Azt tudtuk, hogy a Bolyai apja Farkas volt..., dehát a Babešé is?"...

Lászlóffy Aladár