Previous Page Next Page

Pályázat

É(r)de(ke)s anyanyelvünk

Az Anyanyelvápolók Szövetségének pályázati felhívása

A pályázat címe arra utal, hogy anyanyelvünk édes is nekünk, hiszen nagyon szeretjük, de emellett rendkívül érdekes is, mivel telis-tele van olyan furcsaságokkal, különlegességekkel, amelyek érdemesek s méltóak arra, hogy felkutassuk, összegyûjtsük ôket. E furcsaságok között vannak olyanok, amelyek voltaképpen hibás, a köznyelvi normától eltérô formának számítanak. Ilyen pl. a német eredetû luftballon szónak a luftbalont helyett nemegyszer hallható luftbalmot tárgyragos alakja, de bôven vannak olyanok is, amelyek semmilyen szempontból vagy helyzetben nem hibásak, nem kerülendôk, csak éppen furcsák, egyediek, rendkívüliek. Erre is egy példa: derék fônevünk magas hangrendû, mégis mély hangú toldalékok kapcsolódnak hozzá: derékba tör, dereka, derekas, stb.

Nos, ilyen anyanyelvi furcsaságokat, különlegességeket várunk pályázóinktól. Már egyetlen ilyennel is lehet pályázni, mivel azonban egy-egy efféle különlegesség bemutatása többnyire csupán néhány sor, egy pályázó több furcsaságot is beküldhet, de legfeljebb húszat. (Lehet, hogy egyik-másik pályázót úgy elragadja majd a gyûjtési szenvedély, hogy ötvenet, százat is összegyûjt. Akivel ez megesik, az legyen szíves rangsorolni példáit, azaz megjelölni, hogy melyik az a húsz, amellyel pályázik. A többi legföljebb melléklet lehet a pályázathoz.)

A pályázat jeligés, de a jelige mellett tessék azt is feltüntetni, hogy a pályázó felnôttként (=F) vagy valamely alap-, közép- vagy felsôfokú oktatási intézmény tanulójaként, hallgatójaként (=T) küldi-e be pályamunkáját. A szerzô nevét, foglalkozását (iskolafokát) és lakcímét külön lezárt borítékba kell beletenni a pályamû borítékába.

A pályázat díjlapja 100.000 Ft. A pályázatokat 1998. szeptember 20-ig kell beküldeni az Anyanyelvápolók Szövetségének címére: 1360 Budapest, Pf. 6.

Az eredményhirdetés decemberben lesz, a pályázatról szóló beszámolót meg a nyertesek és a díjazottak nevét az Édes Anyanyelvünk 1999 évi 1. száma, de lehetséges, hogy több más lap is közli.

(Anyanyelvápolók Szövetsége)

Previous Page Next Page