A hír száraz, semmitmondó. Áll a forgalom a Balaton északi parti vasútjának egy szakaszán: Balatonakarattyán nemrég a pályára szakadt a löszfal.

A Világostól Fûzfôig húzódó magas partok közepe táján emelkedik a CSITTÉNY. Hegynek csak az elfogult helybéliek titulálják, hisz csak dombocskát formáz, még a tövében kanyargó szurdokvölgy aljáról nézve is. Ritkás fenyô- meg tölgyligeteibe ezüstösen világít a Balaton csodás keleti medencéje; s mókusai, néha-néha idetévedô ôzikéi a sétálókkal együtt felejtkezhetnek meg a kôhajtásnyira bömbölô, bûzôs országúti forgalomról.

Tatárjáráskor elpusztult falut rejt a hegy — nevét is ôrzi. A szurdokvölgyet pedig a térképészek Matacs torka néven tisztelik; mi, bennszülöttek a kevésbé emelkedett Róka-völgyként ismerjük. Merész ívben kerüli meg a Csittényt, meredeken kötve össze a partaljával a felsô nyaralótelepet s keresztezve a Kenese felé ereszkedô vasútvonalat. Ösvényeit az évszázados fák valóságos alagútba zárják, nagy örömére az indiánosdit játszó gyermeknemzedékeknek.

Itt, a Csittényen és a Róka-völgyben tenyészik széles ez Európában egyedül a tátorján, amelyet eleink hoztak magukkal Közép-Ázsiából, tán épp azért, hogy utódaik bizonyítani tudják a kettôs honfoglalás elméletét.

Szereplôje tanmesénknek még a BALATON is.

Minden iskolás gyermeknek illenék tudni, hogy a világon egyedülálló ökológiai rendszer ez a tó. Észak felôl a partig nyúló hegyek védik az uralkodó "fôszél"-tôl, így éghajlata mediterrán, Cholnoky Jenô óta Balatoni Riviéráról beszélünk. A hasonló felületû, de mély alpesi tavakkal ellentétben, télen befagy, nyaranta kellemes hômérsékletûre melegszik fel. A már az apró hullámoktól is felkavarodó selymes vize, a homokszemcsék, kovamoszat-tûk a fürdôzô bôrét masszírozva különlegesen frissítô gyógyhatást fejtenek ki. A Nap ibolyántúli sugarai pedig, a vízfenékig hatolva, folyamatosan fertôtlenítik a tó vizét.

Ez a sekélység a gyengesége is. Alacsony vízálláskor feldúsulnak a szennyezôanyagok, megindulhat a mocsarasodás — ellen is állt a tó minden lecsapolási kísérletnek, a rómaiaktól Mária Teréziáig! Homokzátonnyal (errefelé TURZÁS a neve) zárta el a csatorna nyílásait, így ôrizve a tökéletes vízszintet. Felesleges vize kicsordogált a Sió-csatornán, épp elhordozva a gyermekek papírhajóit. Így is volna ez rendjén: vízmennyisége csak annyival gyarapszik, amennyit a kis hozamú Zala hord bele.

Amikor a vas és acél országa lettünk, derék vezetôink célszerûen átcsoportosították a hajógyártást is. A balatoni hajókat ezentúl nem Balatonfüreden, hanem Óbudán, a dunai hajógyárban kellett gyártani, Füred pedig kárpótlásul megkapta a teljes dunai hajógyártást. Ez egyúttal kitûnô alkalmat adott az évezredeken át önfejûen makacskodó Balaton megregulázására: évente kétszer is fel kellett tölteni drága balatonvízzel a Siót, hogy a hajók helyet cserélhessenek.

Az ötvenes évek végén bátor fürediek (köztük gimnáziumi igazgató nagybátyám) javaslatokat tettek ennek az égbekiáltó baromságnak a megszüntetésére. Méltó büntetést kaptak: ezentúl Füreden kellett gyártani nemcsak a dunai, hanem — fogódzanak meg! — a NÍLUSI hajókat is... Ez aztán szerencsésen eredményezett évenkénti harmadik, negyedik, ötödik leeresztést is.

Csaknem negyven évig készültek Füreden a nílusi tolóhajók. Némileg zavaró tényezô volt a hajók célbajuttatása: a tengeri vontatásra képes cégek csak nyugatiak voltak, s a vontatást csak megterhelve vállalták. Szállítható árunk pedig — hála a szocialista munkamegosztásnak — nemigen akadt, nyugati árut pedig szállítani...hajaj!

A hajók azért úgy-ahogy lecsúsztak a Sión, rátértek a Dunára. ÜRESEN. Összecsoportosultak a fekete-tengeri baráti kikötôkben, míg a takarékos üzemanyag-fogyasztásukról híres szovjet ZIL teherautók meg nem hozták a rakományt: hatalmas karavánokban szállították a BALATONI HOMOKOT! A kikötôkbe érve, berakták a hajótérbe, hogy meglegyen a kellô terhelés, s indulhatott a vontatmány! Alexandriába érve aztán újfent teherautókra rakták a homokot, és vitték kiönteni a Szaharába...

Az egyre sekélyebb Balatonban meg ott rothadt a november közepére elhaló hínárkolokán — hiába verték el az ôszi viharok a Siótorokhoz, az utolsó szállítást és leeresztést be kellett fejezni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepére.

Mindeközben serényen folyt a lejtôs vízpartok feltöltése és betonba ágyazása, a vizet tisztító nádasok kiírtása. A Balaton egyik végén a természetes kis-balatoni szûrôjétôl megfosztott Zala, a másikon a fûzfôi vegyi gyár, körben-körben meg a korszerû, kemizált szocialista mezôgazdaság ontotta a mocskot a vízbe. Abba a vízbe, amely az uniformizált lakosság uniformizált nyaralási célpontja lett. Kiépült köré az ország második legnépesebb városa, méregdrágán nyújtva szánalmasan igénytelen szórakozást a vezényszóra nyaralóknak.

Felparcelláztak számukra mindent. Vízpartot és sportpályát, szántóföldet és történelmi szôlôvidéket, temetôt és természetvédelmi területet. S a csatornázatlan Balaton-városban félmillió villa félmillió pöcegödre szivárogtatta levét a homoktalajba, onnan meg a tóba.

Nem a tó, a víz lázadt fel elôször — a FÖLD indult meg. A szétömlô szennyvizeken a mélybe korcsolyázott a hegyoldal Fonyódon, Tihanyban, Fûzfôn, maga alá temetve házakat, országutat, vasutat.

Az utolsó szabad területek egyike volt az akarattyai magaspart, a Csittény környéke. Védett terület volt ez ôsidôk óta — az ôsi megyehatárt jelzô szilfa, melyhez még Rákóczi kötötte lovát, messze benn a fennsíkon is látható volt a tóról; nem építettek elé se tanyát, se falut bölcs eleink. Vagy hatvan éve építési tilalmat rendelt el az akkori kormány, vízteleníttetve az egész vidéket, a parttól benyúló hatalmas tárnarendszerrel, nehogy beomoljon akár építkezés nélkül is. Aztán egyszer itt is új utcasorok nôttek ki a földbôl — Fontos Elvtársak kaptak házhelyet a páratlan kilátás élvezésére. A Hétvezér utca, nevéhez illôen, a teljes vezérkarnak és két hadügyminiszternek is otthont adott...

Késôbb a telkek tovább terjeszkedtek. Elérték a Csittényt, oldalára kapaszkodtak, megközelítették a Róka-völgy felsô nyílását.

1988 tavaszán a hegyoldal itt is megindulni készült. Tátorjánostól, vasutastól, telkestôl, palotástól. Rögvest hatalmas földmunkagépek érkeztek mindenfelôl. Megköpték a markukat, elhordták a hegyet, a zsebkendôjük négy sarkában... Méghogy tátorján meg Árpád-kori falu! Helyet is találtak a hegynyi földnek: a mi kicsinyke tündérvölgyünket szemelték ki. Nem veszôdtek az erdô kivágásával — ráhordták a fákra az egész miskulanciát. Júniusra szép egyenes lett a vidék, a néhai völgy oldalában pedig kopár faágak meredeztek ki a talajból, akár az erdélyi Gyilkos-tóból.

No, azért nem az EGÉSZ Csittényt hordták el. Maradt belôle annyi, hogy az eddig megkímélt gerincre újabb csodapaloták könyököljenek. Alattuk gondosan elsimították az új lejtôt, mûanyaghálóval fedték be, s ültettek a lyukakba füvet, fát. Újgazdagék uniformis-nyaralását pedig nem zavarják többé mókusok, néha-néha arra tévedô ôzikék, indiánosdit játszó gyerekek, s a tátorján helyett amerikai golfpályákon bevált fûkeverékek villognak a házak között.

A hír száraz, semmitmondó. Áll a forgalom a Balaton északi parti vasútjának egy szakaszán: Balatonakarattyán 1998 májusában a pályára szakadt a löszfal.