Magyarok Buenos Airesben

D. dr. Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét Argentínából való visszatérése után a Király utcában levô Püspöki Hivatalban a dél-amerikai országban élô magyarok helyzetérôl kérdeztem.

— Kinek a meghívására és milyen célból érkezett a Püspök úr Argentínába?

— A Buenos Aires-i magyar református egyház hívott meg. Tulajdonképpen már a tavaly meghívtak, csak akkor nem volt idôm elmenni, s ezért mostanra halasztottuk a találkozást. A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) elnökeként látogattam Argentínába, de abból a célból is mentem, hogy átadjam a Magister Ecclesiae Reformatae Transylvaniensis kitüntetést dr. Garamvölgyi Tibor testvérünknek, aki a marosvásárhelyi Diakonissza Intézet bentlakásának megvásárlására jelentôs pénzadományt küldött. Ezt a címet egyházkerületi közgyûlésünk ítélte oda neki.

— Hogyan alakult a magyarok létszáma az utóbbi 50 évben e dél-amerikai országban, és ma hány magyar közösségrôl tudunk?

— A legtöbb magyar menekült Dél-Amerikába érkezve, Argentínában telepedett le. Számuk megközelítette a kétszáz ezret. Ennek az is oka volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok még nem fogadta be a menekült magyarokat, hiszen a második világháború után is Magyarországot még ellenséges országnak tekintették. Késôbb, amikor ez a kérdés megoldódott, a magyarok szétrajzottak Argentínából. Pillanatnyilag alig három-, három és fél ezren laknak az országban. A legnagyobb közösség természetesen a fôvárosban, Buenos Airesben van. Ezen kívül még két közösségrôl tudunk, a Chaco-iról és még egyrôl, amely szintén valahol az ország északi részén van. Ezek csak alkalmi közösségek, hiszen nincs rendszeres istentisztelet.

Ottlétem alkalmával tervbe vettük, hogy jövôre — amikor újból a dél-amerikai kontinensen leszek — ezeket a kis gyülekezeteket is meglátogatjuk.

— Tartják-e egymás között, illetve az anyaországgal a kapcsolatot?

— A fôvároson kívülieket elég ritkán látogatják meg, két-három évenként egyszer. Nagyon messze is vannak egymástól, ezerkilométeres távolságokban. A magyarországiakkal a Buenos Aires-iek tartják a kapcsolatot.

Azt lehet mondani, hogy a magyar élet a fôvárosban központosult.

— Mekkora a Buenos Aires-i magyar közösség és milyen a felekezeti megoszlása?

— Általában azt tapasztaltam, hogy az emigrációban a katolikusok ugyanazt a számarányt képviselik, mint az anyaországban, vagyis kétharmad az egyharmadhoz arányt. Ez kb. azt jelenti, hogy kétezer katolikus és ezer református él a fôvárosban.

— A város nevét Magellántól, a portugál hajóstól kapta, aki világkörüli utazása során Dél-Amerika partjaihoz érve, egy nagyon jó levegôjû (buenos aires) partszakaszon kötött ki. Ma is ilyen jó a levegôje a városnak?

— Hát, ezt már nem lehet mondani. A többmilliós városban szinte mindenki autóval jár; a fôváros az ország gazdasági központja, számos üzem mûködik itt, és ezért a levegô már nem a régi tiszta levegô.

— Milyen a város, milyenek az emberek?

— A város közepe, amely „csak" másfélmilliós, klasszikus városközpont, az utcák hasonlítanak a pesti utcákhoz, de nem olyan nagyok, mint a budapesti körutak. Ugyanakkor ott van a világ legszélesebb sugárútja, 110 m széles, hatalmas központi út. Közvetlenül a központhoz kapcsolódnak a külvárosok, melyekkel együtt Buenos Aires 14,5 millió lelket számlál.

Hadd említsem meg, hogy milyen érdekes a közlekedés: senki nem tartja be a közlekedési szabályokat, tökéletesen mindegy, hogy melyik sávon haladnak és melyik oldalról elôznek. Útkeresztezôdésnél sem állnak meg, hanem (esetleg) dudálnak, hogy „jövök". Mivel azonban mindenki tudja, hogy a szabályok csak papíron léteznek, ezért mindenki elôvigyázatos, és feltûnôen kevés a baleset.

A külvárosokban földszintes vagy egyemeletes házakat találunk, kerttel; a központban masszív, magas épületek állnak. Ahhoz képest, hogy rengetegen laknak a városban, elég tisztaság van.

Az emberek általában kedvesek, viszont lusták is. Ha valamire azt mondják, hogy holnap elintézzük, akkor az azt jelenti, hogy soha nem lesz elintézve.

Vannak közöttük olyanok, akik szeretik a magyarokat, és érdeklôdnek irántunk. Egyesek magyarul is tanulnak. Egy olyan szakáccsal ismerkedtem meg, aki önként jelentkezett az ünnepi vacsora elkészítésére. Magyar ételeket készített, nagyon ízletesek voltak.

— Van-e templomuk a reformátusoknak?

— Saját templomuk van. Egy nagy épületbôl áll, amelynek a felsô része parókia, a földszinten található a templom, alatta gyülekezeti terem van. Sajnos, a lélekszám kevés.

— A Püspök úr alig egy hetet tartózkodott Argentína fôvárosában. Milyen programja volt e pár nap alatt?

— Március 15-én délelôtt prédikáltam a református templomban, délután elôadást tartottam az 1848-as forradalomról a Magyar Házban, és átadtam a kitüntetést Garamvölgyi Tibor testvérünknek, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület kitüntetését mindazoknak, akik az ottani magyar reformátusságért küzdöttek és küzdenek. Ez alkalommal beindítottuk a jelképes keresztszülôi akciót is, amelynek lényege az, hogy a jelentkezôk református kollégiumaink diákjait fogják pártfogolni és segíteni a tanulásban.

16-án délelôtt meglátogattam a fôgondnokot, aki Kisbaconból származott, Benedek Lászlónak hívták, és rokona volt Benedek Eleknek. Nagyon várt a találkozás pillanatára, sajnos, mire megérkeztem, önkívületi állapotban volt, és másnapra meghalt.

Szintén 16-án látogatást tettem a magyar öregotthonban, ahol áhítatot tartottam, és elbeszélgettem az öregekkel. Utána meglátogattam Garamvölgyi Tibort. A vele készült beszélgetést szalagra rögzítettem. A következôket üzeni az erdélyi olvasóknak: „Aggodalommal és összeszorult szívvel szoktam hallani itt a híreket, hogy milyen kemény az élet odaát. Úgy érzem: nagy dolog az, hogy az Úr megadta a lehetôséget számomra, hogy hozzájáruljak — ha kevéssel is — az erdélyi iskolaügy «enyhítéséhez». Mindig összeszorul a szívem, mikor Erdélyre gondolok. Sok-sok szeretettel üdvözlöm erdélyi testvéreimet. Isten veletek!"

Késôbb a magyar nagykövetségen tartott fogadáson vettem részt.

17-én a római katolikus központba mentem, másnap pedig Benedek László fôgondnok temetésén prédikáltam. A következô nap a várost néztem meg, s utána már a hazautazásra készülôdtem.

— Van-e e kis közösségnek magyar nyelvû újsága, rádióadása esetleg tévémûsora?

— Újságja igen, és egy kevés magyar nyelvû rádióadása is, tévéadása nincs.

— Milyen szinten mûködik iskola?

— Iskola, sajnos, csak spanyol nyelven mûködik, azonban van egy közös katolikus és református, úgynevezett Magyar Iskola, amelynek az a lényege, hogy itt magyar nyelvre, helyesírásra oktatják azokat, akik tanulni jelentkeznek: fiatalokat és öregeket egyaránt.

— Összehasonlítva az észak-amerikai és ausztráliai helyzettel, Argentínában a második, illetve harmadik generáció jobban vagy gyengébben beszél magyarul?

— A második és harmadik generáció meglepôen jól beszél magyarul. Érdekes dolgot tapasztaltam. Elôadásom alkalmával párhuzamot vontam Bocskay, II. Rákóczi Ferenc, a 48-as forradalom és az 56-os szabadságharc között, és ennek kapcsán idéztem a kuruc nótákból is (a szétszóródásra utalva). Kiderült, hogy nemcsak ismerik ezeket, hanem szépen énekelik is. Úgy érzem, hogy a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc kultusza és a kuruc nóták is közrejátszottak abban, hogy magyarnak tudtak maradni. Habár sokan már azt mondják a magyarul jól beszélôk közül is, hogy nekik már könnyebb spanyolul beszélni.

Megmaradásukhoz a magyar cserkészmozgalom és regôskör is hozzájárult. Nagyon szép népi botos táncot mutattak be, szép népdalokat, kuruc-nótákat énekeltek.

— A Püspök urat beszélgetésünk elején az utazás céljáról kérdeztem. Mi volt az eredménye? Szorosabbá válik-e ezután a kapcsolat az erdélyi és az argentínai magyar reformátusok között?

— Ottlétem alkalmával megbeszéltük a még be nem szervezett magyarok felkeresésének kérdését. A kapcsolat pedig feltétlenül szorosabbá válik. Részben a jelképes keresztszülôi akcióval, részben azzal, hogy közös cserkészprogramokat fogunk szervezni. Ezenkívül az erdélyi egyházi kiadványainkra is igényt tartanak. Nagyon jól sikerült ez a látogatás, de remélem, hogy a jövô évi még több sikerrel fog járni.