(...) 1989 májusa óta jó néhányszor volt alkalmam meghallgatni Habsburg Ottót, aki gyermekéveiben még trónörökös volt, utolsó királyunk, IV. Károly elsôszülött fia, ma pedig a Páneurópai Unió nemzetközi elnöke, az Európa Parlament képviselôje, a magyar ügyek fáradhatatlan szószólója. Mint politikust szívesen állítanám jó néhány szélsôséges honatya elé példaképül: lám, így is lehet, bölcsen, halk szavúan, toleránsan. S mint az politikusoktól el is várható, minden találkozásnál tudott újat, meglepôt mondani, amit készséggel közvetítettem magam is, de így volt ezzel minden újságíró.

Amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen díszdoktorrá avatták, rövid beszédet mondott, de annak tartalmát nem láttam viszont egyetlen lapban sem, pedig egyrészt magyarabb sok szájtépônél, másrészt megszívlelendô ötletet is felvet. Magam szándékosan "tettem el" augusztus 20-ra. Következzenek az alábbiakban Habsburg Ottó szavai:

— Az emberek még nem értették meg 1956 igazi értékét, ez volt a hidegháború fordulópontja, a III. világháború döntô ütközete, a kommunizmus vége. A berlini falat 1989-ben Sopronnál döntötték le a magyarok. Az apám esküt tett a Szent Koronára, ez számomra is kötelezettségeket jelent. Tôle tanultam sok magyar költeményt... Magyarnak lenni egész más, mint bármely más nemzet fiának. Ez kultúrát, szellemiséget jelent. Nem vagyunk már tiszta vér és faj, de kultúránk nélkül nem élhettük volna túl a történelem viharait. A történelem arra tanít, hogy a diktatúra még soha nem oldott meg problémát, legfeljebb eltüntette azt. Mi példát adunk, hogyan lehet nemzetiségi kérdéseket kezelni, a magyar végül is soknemzetiségû nép. Itt még mindig a Szent Korona a központ, legyen államformánk királyság, avagy köztársaság. Ez mutatja azt a döntést, amit Szent István hozott, amikor a római pápától és nem a bizánci császártól fogadta el az uralkodói fejdíszt. Róma felé fordult, s ezzel a nemzetnek az Európába vezetô utat választotta, de nyugodtan mondhatjuk ezredévnyi távlatból, Európa szegényebb lenne a magyarok nélkül. E nemzeti szimbólumnak óriási történelmi értéke van, nem múzeumban a helye, nemzeti szentélyt kellene építeni számára: hogy ott tegye le az államfô az esküt — igen, a Szent Koronára. Hiszen a Korona egyesíti a magyarokat igazán.

Mennyire igaza van Habsburg Ottónak. Eszembe jutott, hogy van a könyvespolcomon egy koronázási album, 1917-ben jelent meg Budapesten, az Érdekes Újság kiadásában. Van ebben egy rövidke írás Csernoch János bíbornok-hercegprímás tollából. A címe: A Szent Korona. Szövege pedig: "Csodálatosan mély értelmû a magyar jognak tanítása, amely szerint a Szent Korona a magyar államnak titokzatos megszemélyesítôje és minden jognak forrása. A koronában a király és a nemzet egy testet alkot. A király a fej, a polgárok a tagok. Amint a testnek minden szerve élô organizmus javára változatlan törvényszerûséggel mûködik, úgy kell a magyar nemzettest szerveinek is a magyar nemzet javára állandó egyetértéssel és céltudatossággal dolgozniuk. Ezt az igazságot juttassa eszünkbe a koronázás napján a Szent Koronának sugárzó fénye és égesse bele a lelkünkbe. A Szent Korona tana azért született magyar földön, mert itt van rá a legnagyobb szükség."

Az már többször tisztázódott, hogy a Habsburgok nem kívánják vissza a magyar trónt, a királyság intézményét. Azonban, amivel Habsburg Ottó indokolta az esküt a Szent Koronára, fölöttébb megfontolandó. S mennyire aktuálisak ma is Csernoch bíbornok-hercegprímás gondolatai. Szent István örökségére emlékeznénk, s azt ápolnánk, ha a köztársaság elnöke, a kormány tagjai esküt tennének az alkotmány mellett a Szent Koronára is.

Wér Vilmos