1998. július 6-án a magyar parlamentben — Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében — ORBÁN VIKTOR, a Magyar Köztársaság új miniszterelnöke letette a hivatali esküt, azt követôen, hogy a honatyák döntô többsége bizalmat szavazott neki és kormánya programjának.

Nemcsak Magyarország polgárai, de a "határon túli" magyarok is nagy elvárásokkal tekintenek az új kormányfôre, az új kormányra.

Helyesen ítélô ember csodákat az új kormánytól sem vár — egyébként Orbán Viktor és pártja s koalíciós partnerei sem ígértek csodákat —, "mindössze" azt várja el az új "csapattól", hogy elôsegítse a valós, a lelki, tudati rendszerváltozást az országban; húzóerô legyen Magyarország polgárosodásában, az euroatlanti struktúrákba való mielôbbi betagolódásában — egyszersmind olyan egészséges szellemiséget, közérzetet teremtsen az országban, amely visszaadja az állampolgároknak a jövôbe vetett hitet, a valós nemzeti és polgári értékek megbecsülését. Egyszóval: hogy a magyar ne csak polgárként, de magyarként is jól érezze magát Magyarországon —, s végre a nemzet, annyi évtized után, kiheverje az ún. "Trianon-traumát", s egészségesen, pozitív jövôképpel vághasson neki a század- és ezredvégen az új évezrednek.

Négy év nem nagy idô egy kormány életében sem, de alighanem elégséges az egészséges folytatáshoz, illetve egy pozitív, önbizalmat is adó egészséges újrakezdéshez.

Magyarországon a demokratikus átalakulás lényegében 1990-ben, az Antall-kormány idején elkezdôdött, s jól vagy rosszul, hangsúlyok eltolódásával, félrecsúszásokkal, megtorpanásokkal bár, de az elmúlt négy esztendôben is folytatódott.

Véljük, az Orbán-kormánynak egyrészt "könnyû a dolga", hisz vannak jó "hagyományok", amelyeket folytathat; másrészt viszont cseppet sincs könnyû helyzetben, hisz egy sor csapást, törekvést meg kell szüntetnie, helyre kell igazítania — s nemcsak az ország gazdasági, társadalmi, szociális életében, de polgárai tudati, lelki világában is.

Nyilván, az elsô sem lesz könnyû, a nehezebbnek viszont ez a második feladat, a tudati-lelki-érzelmi valós változás elérése tûnik. De hát — mondjuk — a Fidesz (s majdan a Fidesz-Magyar Polgári Párt) gyakorlatilag nyolc éve készül a hatalom átvételére, amely hatalom eszközével erôteljesen felgyorsíthatja a jóléti, öntudatos és erôs polgári Magyarország megteremtését. Nos, ez az idô eljött, az eszköz megadatott, s hozzátársul a polgárok nagy részének a bizalma is. Rajtuk múlik, hogyan használják ezt az "eszközt".

Orbán Viktor miniszterelnök rövid "székfoglalójában" Tamási Áronra, Erdély nagy szülöttjére hivatkozott, s ôt parafrazálva mondotta, hogy kormányának az a célkitûzése, hogy minden magyar állampolgár otthon legyen, otthon érezze magát Magyarországon.

Nemes cél, nagy feladat — adja Isten, hogy valóra váljék!

Ami pedig minket, úgynevezett "határon túli magyarokat" illet — nos, mi "csak" azt szeretnôk, ha egy gazdaságilag fejlett, szellemében, érzelmeiben egészséges, Európa- és világszerte tekintélynek örvendô, erôs Anyaország állna ezután mögöttünk! Egy olyan Anyaország, amelyben — ha már fizikailag nem is, de — szellemileg, lelkileg ezután mi is mindig otthon lehessünk.

Talán jelképesnek is tekinthetô, hogy az új évezrednek Magyarország egy fiatal, erôteljes, öntudatos és céltudatos új "csapattal" vág neki, amely az eleddigieknél majd eredményesebben tud megbirkózni az új és várhatóan újabb és újabb kihívásokkal.

A magunk részérôl azt kívánjuk Orbán Viktornak, a Magyar Köztársaság új miniszterelnökének, hogy olyan sikeres kormányfôje legyen a tíz és félmilliós Magyarország állampolgárainak, amely sikeresség a határok fölötti tizenötmilliós magyar nemzet folyamatos gyarapodását szolgálja, s képes legyen megteremteni annak lelki-tudati-érzelmi egységét.

Kolozsvár, 1998. július 6.