Hallgassatok ide bolond plakátok,
végzések, idézések:
kisszéken itt ül,
az ég alatt aláztatásba gúzzsadt
az én anyám: Vas Erzsébet.
Bántani tilos, mert elmegy,
elszáll zengve,
ahogy menyecske-sörénye a csendbe.
Serénység, vad kötelesség,
virradatkor mennydörgô ostor,
anyámat ne riaszd:
harmatban rohadj el sudarastól.
Üres vödrök, hordók, bödönök,
kongó vagonok,
ne ordítsatok a mamára,
gurulva távozzatok.
Elég volt,
a robot elég volt,
verejtékébôl tömörödve,
akár a jég-fényes alpesek,
sóhegyek ragyognak körülötte.
Ó, te szomorú, idehallgass!
Kék-eres bokádhoz leborúltam,
sírok helyetted, háborgok érted,
megfeszülök érted haragomban!
Akarom: ne zokogj,
akarom: sugarasodj,
mosolyoddal, mint arany-csipesszel
fiad a porból egy csillagra tedd fel,
te, anyám, te,
minden varázslók döbbenete,
örömöd engem elhoppol
iszonyatból, árnyakból,
de a jajod, a jajod, a jajod
meggyilkol!

Tudom én: a te gondod végtelen, dicsôség néked, anyám,
holnapok tejút-ágya te, dicsôség néked anyám,
verduni katona-temetô: csupa tôr a te szíved, anyám,
viharaimban csoda-szivárvány, dicsôség néked, anyám,
iszonyú erômnek bázisa, dicsôség néked, anyám,
légy velem a bánat idején, hogy meg ne lágyuljak, anyám,
igazság gyanánt szemétdombot sohase öleljek, anyám.
Ha a halálban megelôzlek, ne sirass engem, anyám,
de élni akarok, élni! — a te dicsôségedre, anyám.