Bár Radu Vasile miniszterelnök Hargita és Kovászna megyei látogatása korántsem részesült akkora sajtófigyelemben, amennyire ezt indokolta volna a gesztus, úgymond, politikai töltete, az eseményrôl szóló híradások, tudósítások egyértelmûen bizonyították: a látogatás célját, üzenetét illetôen nincs igazán még konkrét elképzelés. Pontosabban: nem tisztázott a kérdés, ki is a "haszonélvezôje" a Radu Vasile kormányfô ezennel útnak indított kisebbségpolitikájának. A mai román és magyar sajtó láthatóan nem tud megbirkózni ezzel a feladattal: a szokásos elsô oldalas értékelések szembeszökô hiánya, a tudósítások rövidsége, "felszínes" jó- vagy rosszindulata kétségtelenül arra enged következtetni, hogy a kisebbségi kérdésben egy esetleges "új korszakot" sejtetô miniszterelnöki látogatás értékelésére az eddig nagy elôszeretettel használt sztereotípiák, a már elôzetesen kialakított vélemények nem alkalmazhatók, a sajtó és a politikum pedig jelenleg, sajnálatos módon, ennél többre nem képes. Anélkül természetesen, hogy irreálisan felértékelnénk e politikai lépés súlyát, annyit mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy az új kormány által felvázolt kisebbségpolitika — szerencsés vagy szerencsétlen végkifejletétôl függetlenül —, a kormányalakító többpárti egyeztetések folyamán tett kijelentések, majd a Hargita és Kovászna megyei látogatás üzenete (és nemkülönben Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnök miniszterelnöki tanácsossá való kinevezése) lényegi változásokat mutatnak a kisebbségi kérdés, pontosabban a "magyar kérdés" hivatalos megközelítésében.

Mint jeleztük, a sajtó, a politikum igen megosztottan vélekedett a miniszterelnök üzenetérôl. A nacionalista újságok a térségben élô "kisebbségi" románok irányába küldött egyértelmû jelzést véltek felfedezni Radu Vasile nyilatkozataiban, mely, meglátásukban, az asszimiláció, a magyar elnyomás elleni fellépést vetítette elôre, míg a magyar médiák, különösen a helyiek, a kétnyelvûség, az együttélés "modellértékét" ecsetelô nyilatkozatainak tulajdonítottak nagyobb jelentôséget. Ami közös pontként kezelhetô, az csupán egy alig mérhetô, félszeg bizalmatlanság, amely, bár különbözô meggondolásból, de vélhetôen ugyanarra a dologra vonatkozott: félô volt, hogy a némiképp mediátori szerepet felvállaló Radu Vasile csupán a strasbourgi beszédét "vezette fel" e látogatással. Ebben a kontextusban a meglepôen eltérô beállítások, megközelítések, minden bizonnyal, nem csupán a helyi magyarok túlzott optimizmusából, vagy pedig a román nacionalista sajtó ferdítéseibôl erednek. A kettôsségért kétségtelenül az üzenet — mindeddig tisztázatlan célzatú — minôségi változása, újszerû jellege okolható, amely — ahogyan leszûrhetjük az igen óvatos lapvéleményekbôl — meglehetôs zavart keltett. Ez a kettôsség pedig egy jó és egy rossz hírrel szolgál számunkra. Jó az, hogy az új miniszterelnök és kormánya — legalábbis elvi szinten — megértette, hogy egy komoly és felelôs kisebbségpolitika mindkét fél számára nyereséget jelent, hogy a kisebbségi kérdés európai módú rendezése nem jelenthet a többségi fél számára elfogadhatatlan kompromisszumot, és nem utolsósorban azt, hogy az illetô két megyében és általában a román–magyar vonatkozásban nem igazságot kell szolgáltatni egyik vagy másik félnek, hanem jobb körülményeket, kedvezôbb politikát kell biztosítani az együttélés "modellértékének" megvalósításához. A rossz hír pedig az, hogy épp ezt nem érzékelte a román sajtó, a politikum.

A mindkét féllel való "látványos" egyetértés, azaz az állítólagos magyar elnyomás, a magyarországi tôke masszív jelenlétét megcáfoló kijelentések egyfelôl; a helyi románság nemzeti identitásának megôrzését, támogatását célzó ígéretek másfelôl, nem bizonyítanak mást, mint azt a tényt, hogy az új kormányzat — legalábbis szándéka szerint — kötelezettségei szellemében új fejezetet nyit a kisebbségekkel szemben alkalmazott politikában; mi több, felszámolni szándékszik azokat a román közéletben igen kedvelt, úgymond, "virtuális" feszültségforrásokat, melyek mindeddig meglehetôsen megnehezítették a kisebbségi kérdés megoldására irányuló törekvéseket. Hogy mennyire takar igazi politikai akaratot, és ha igen, akkor mennyire "jön be" a miniszterelnöknek ez a Tony Blair-típusú történelmi "békítgetés", még nem tudni, bár az kétségtelen, hogy az "együttélési modell" megvalósításának eszközeit nem Hargita és Kovászna megyében, hanem Bukarestben kell keresni, ugyanis ott dolgozzák ki, s ott kell(ene) életbe léptetni azt a kormányprogamot, amely, többek között, az említett megyék számára is számos kérdésben megnyugtató megoldásokat biztosítana.

Csernik-Vass Attila