Ha valaki felkérne: írjak szülôvárosom félszáz éves múltjáról — a teljesség igénye nélkül — úgy érzem, nem tudnék maradéktalanul tárgyilagos lenni, mert bizony én meglovagolnám a szakállas mondást: múlt nélkül nincs jelen, holnapunk meg éppen... Talán még az se lenne mentségemre, hogy — néhány kivétellel (pl. a kôszínház építése) — Ady is csak háborogni tudott váradi újságíráskodása idején. Hogy Nagy Lajosnak, Krúdynak, Bírónak, Adynak Pestre kellett "menekülniük" ahhoz, hogy országos hírû írókká legyenek...

Ha városalapító királyunk (Szent László) Váradot a Kelet kapujának, Ady Pece-parti Párizsnak nevezte, szerénységem Erdély hervadozó virágának mondaná. Mert amit a diktatúra nem bírt teljesen a föld alá taposni — magyar kultúránkat, identitásunkat, a Szent László templom "sínre" tevését: ne mind kukucskáljon a "sfatul popularba" —, azt megteszi lassan a változás közönye.

Ha egykor Adyt a Kanonok-sor bosszantotta ("Az a nagyváradi hájú, kövér pap, aki csupa erô és vér és fanatizmus, többet árt ma a magyar társadalomnak... mint ezer kétfejû sas. A többi is egytôl egyig, mert hasztalanul vonják el ezer és ezer éhezôtôl a kenyeret." — Egy kis séta), én azt merném mondani: most épp az az épületsor próbál tenni valamit a szegényekért és magyar identitásunkért (szegénykonyha, Karitász, Szent László Gimnázium, és itt székel a magyar sajtó és könyvkiadás "fellegvára"). De leginkább az aggaszt, hogy "alultáplált" országunkat nem Bokros-csomagokkal, -zsákokkal sulykolják, hanem a csôd-törvény itt úgy mûködik, hogy cidrizik az alkalmazás keze, hogy gyors léptû privatizációnkat olyan kocogósra fogták, hogy például európai hírû és rangú fürdôvárosunk halálát jelentheti...

Mit mondott Ady a Nymphaea thermalisról (Pusztul a lótusz, 1902)? Többek között azt: "Ez egzotikus ritkaságunk. (Mely még csak Pöstyénben honos.) Püspökfürdô környékén pusztul."

Pedig akkoriban nemcsak a termálvízben, de Rontó, Hájó és Pece-Szentmárton környékén is még virult a lótusz...

Szombati István