Previous Page Next Page

A jövô krónikája

Ciorbea mester a skanzenben

Mikor végre befogadták szép hazánkat az EU-ba, a miniszterelnöki hivatal vadonatúj fürdônadrágot hozatott a kormánypalota minden egyes alkalmazottjának.

Direkt Strasbourgból. Ezek már úgy voltak "megdizájnolva", hogy egy csillaggal több díszelgett rajtuk, mint az EU zászlaján.

A miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze, és többek között ezt nyilatkozta: "Azért örvendeztettük meg kormányunkat a fürdôgatyákkal, mert a nép boldogságban fog úszni!"

A leg(le)nézettebb tévécsatorna, az A’pro Tv kampányt indított JÁRJ GATYÁBAN, ÉS NYERHETSZ! címmel, melynek hatalmas sikere volt szerte az országban.

Egy nem is ellenzéki közvélemény-kutatás azonban csakhamar kiderítette: Románia lakosságának 75 százaléka egyáltalán nem tud úszni, 15 százaléka sosem hordott fürdônadrágot, és betegesen idegenkedik tôle, mert a Gonosz mesterkedését sejti benne, 9 százalék nem is sejti, hol lehet Európa, 1 százalék pedig sosem látott vizet.

A kampány azonban teljes sikerrel járt. Mire lehullott az elsô hó, a lakosság száz százalékban le volt gatyásodva. Szerencsére az EU-ban éppen akkortájt indult a kocogó-mozgalom, Csehország, Lengyelország, Magyarország milliárdokat költött a legújabb, "NATO-jogging" nevû amerikai márkájú tréningekre.

A román delegáció trikolórban cidrizett a Nagy Tanácsban: arcuk pirult (naná, hogy a szégyentôl) a dicsérettôl, mert íme, már a legeslegjobb úton van Románia az Eutelsat felé; testük lila volt az élvezettôl, mert íme, itt van már a Kánaán; ülepük pedig, hát az sárgán virított, hogy az utánunk battyogók bezzeg irigyeljenek.

Kétezerben, egy pinahajszálnyira az üdvösségtôl, bizonyisten, már-már bent voltunk, na! — magától szûnt meg a NATO. Feloszlott, mint a Szovjetunió.

Az Európa Tanács pedig Világtanáccsá avanzsált, hiszen Európa határait megvásárolta a Nagy Népi Hurál Co. A Világtanácsba pedig nem kunszt bejutni, mivel kötelezô.

A bukaresti skanzenben, miközben a geinai leányvásárról tartott elôadást a Nemzetközi Valutaalap legfrissebben érkezett kirándulócsoportjának, Victor Ciorbea idegenvezetô a gondolatmenetet meg-megkavarva, folyton azt bizonygatta, hogy még mindig ô Románia miniszterelnöke.

Szabad volt filmezni, fényképezni.

Bölöni Domokos

Previous Page Next Page