Marosvásárhelyen, március tizenötödikén, a Székely Vértanúk Emlékmûvénél megemlékeztek a negyvennyolcas forradalom kitörésének százötvenedik évfordulójáról. A korábbi és késôbbi ború és fagy éppen arra az egy napra felengedni méltóztatott. Az egybegyûltek szimbólumot szerettek volna látni ebben a derûben. Nade, március Mars isten hava, nem a tavaszé. Mars, a görög Árész, nem volt mindig a hadakozások istene — eleinte a mezôk, vetések védôszentjeként szerepelt, de lassú észjárású, vad természetû lévén, Boréásszal, a hideg északi széllel együtt, kedvüket lelték az esztelen háborúzásokban, az oktalan vérontásban. Ezért nevezte ki utóbb Zeusz Hérától született fiát az erôszak, a rettegés, a terror istenének.

Nem lehet, hogy meg ne emlékezzünk a babonáról, hisz az idén kétszer is esett — utóbb éppen március tizenötödike elôtt — péntek tizenharmadikára. Mars hava pedig — a tavasz — gyakran járat velünk áprilist. Emlékszem, olyan szép volt, mint egy menyasszony: cseresznyevirág-fehér kalapján sejtelmes reggeli homályként lejtett a könnyû fátyol, májusi kék égként kacagott a szeme, ajka tüzes volt, mint a vérszínû rózsa...! Lányok lelkében megmagyarázhatatlan szeszély, vagy a tavasz természete fordított volna az ígéreten? Araszos hó szakadt, letörte a gyümölcsös ágait, leforrázta a virágokat, megrepesztette a csirázó magvakat.

Instigat Mars multa licet tibi vulnera, non tam
Mars nocet armatus, quam tibi nuda Venus.

Bár Mars sok sebet ejt kardjával, ám soha annyi
bajt nem idézhet elô, mint Vénusz csupaszon.

Március még nem a tavasz hónapja. Mars hava, néha április, máskor télutó. Tizenötödike fölött változó az égbolt. Az idén sem (volt) egyértelmû ez az ünnep: bár kerek százötvenedik évfordulója a forradalom kitörésének, és száznegyvenkilencedik éve a szabadságharc leverésének, amikor is innen indult Petôfi a végzetes csatába (1849. július 29-én), továbbá: száznegyvenhatodik évfordulója a Makk-féle lázadás szervezôi elfogatásának (1852. január 24.), — és még vizsgálat alatt ülnek a rabok, amikor városunkba látogat ôfelsége Ferenc József (július 31-én, a fehéregyházi csata évfordulóján)! Marosvásárhely huszonnégy díszkapuval fogadja a császári-királyi vendéget, "Szárnyaid alatt üdv a béke"-feliratú táblával. A Görög-házban délután hat órakor tartatik az udvari ebéd. Bár a helyi magyar társadalom tüntetôen nem vesz részt a fogadtatáson, de este fényárban úszik a város, mert parancsba adatott, hogy felségsértés vádja ellen, mindenki köteles kivilágítani háza minden ablakát. Soha olyan fényárban nem úszott Vásárhely, mint akkor, vagy azután — napjainkban, amikor a fényreklámok, szórakozóhelyek, jólét-üzletek kedélyes kedvû gyarmati alattvalókat hitetnek el az ide lelátogatókkal...!

És száznegyvennegyedik évfordulója a Székely Vértanúk postaréti kivégzésének (1854. március 10.), mely helyen sokáig jelöletlen hant takarta a hôsök porladó csontjait, és csak százhuszonnegyedik évfordulója, hogy e szent helyen gránit emlékoszlop emeltetett, —

...

— ahol is kitartó hûséggel, fôt hajtva emlékeznek az utódok, és számolják az esztendôket azóta is: hogy nyolcadik éve annak, hogy engedménnyel, szabadon emlékezhetünk újra ezen a napon, nyolcadik éve, hogy a forradalom eszméinek idézése ugyanolyan vak, vad horda-rajtaütést vont magára, mint százötven évvel elôbb, múlhatatlan szégyenére az utókornak.

Marosvásárhelynek kimondottan nincs szerencséje márciushoz. Ez a hónap nem a tavasznak, hanem Mars istennek a hava, és gyakran járat velünk áprilist, akárcsak az ifjú, kacér, kívánatosan szép jegyesünk:

Bella garant alii, tu, felix Austria, nube!
Nam quae Mars aliis, dat tibi regna Venus.

Ám, hadakozzék más, te, boldog
Ausztria, házasodj! Másnak Mars
ad új tereket, neked Vénusz.

Szép nap ez, március tizenötödike, amikor is nincs szerencsénk. Zord tavaszok ritka békéje, szerelem-emlékû ifjonti idôk csalfa hitegetése, — szép nap ez! Soha még ilyen fényárban, Ferenc József óta, mint mostanság, amikor szintén:

"Szárnyaid alatt üdv a béke!"...