|
|
"Tisztelt Szenátor Úr!
Nevem Bényei Ilona, 84 éves héderlaki lakos vagyok, a 245. szám alatt lakom. Nincsen semmi megélhetési lehetôségem, egy lejnek nem vagyok ura, mert 196061-ben bevittem 3,80 hektár szántóterületet és 0,9 hektár szôlôst a mezôgazdasági termelôszövetkezetbe. A férjem keresett, és ácsmester lévén, szintén beiratkozott szerszámleltárával, s egy faesztergával és egy gyalupaddal, és mint mester két alkalmazottal dolgozott éjjel-nappal, abban az idôben szekereket készítettek és ô minden reggel jelen volt a fogatok indulásakor. Dolgozott 1979-ig, amikor november 19-én elhunyt szívinfarktusban, a munkahelyén. Egész napját a mûhelyben töltötte, engem nem engedett normázni, én a háztájit dolgoztam, és háziasszony maradtam. Férjemnek haláláig öt-hatezer normája gyûlt össze. 1980-ban rákban elhunyt családtalan nôvérem, akit 30 évig gondoztam. Rám hagyott 1,26 hektár szántót és 0,44 hektár szôlôst. Ezt a kollektív gazdaság akkori elnöke, Jancsi Ferenc jogtalanul elfoglalta a saját részére, habár a nôvérem nem volt tagja a termelôszövetkezetnek. Tehát 1979-tôl 5,06 hektár szántómat használta a gazdaság.
Az 1989-es események után a férjem közel hatezer normája után rám osztottak egy 34 hónapos borjat, amely, beteg lévén, egy év múlva elpusztult. Igényeltem mezôgazdasági nyugdíjat a férjem közel hatezer normapontja és az 5,06 hektár beadott földterület után, de határozottan elutasítottak, mert nekem nem volt normám, és utódlási nyugdíjat sem kaphatok, mert férjem meghalt 1992 elôtt.
Visszaigényeltem a férjem szerszámait, kértem legalább az esztergapadot és a gyalupadot, hiszen ezek a férjeméi voltak, és pénzzé tehettem volna ôket, de a kerekesmûhelyt a gépekkel együtt eladták egy Tavaszi nevû küküllôhegyi egyénnek, 32 000 lejért, aki a mûhelyt lebontotta és a szerszámokat eladta. Így maradtam én, férjem halála után 19 évvel, egy lej nélkül. Elpanaszoltam Kerekes Károly képviselô úrnak is 1996-ban, Dicsôszentmártonban jártakor, de nem segített.
Kérem, Szenátor Úr, segítsen hozzájutnom egy kevés nyugdíjhoz. Parlagon maradt majdnem mind az öt hektár földem, pénz hiányában a munkálatokat nem volt mivel fizetnem, ebbôl kifolyólag majdnem éhezem. Gáz-, villanyszámla jön, a sok esôzés miatt lakásom is megrepedt, a pince beszakadt és a ház fala összedôl, annyira meg van repedve.
Ezek után még elmondom, hogy 0,93 hektár szántót és 0,4 hektár szôlôst még máig sem mért ki a földbôl a komisszió, 199091 óta. Éppen a volt albíró, Petri Andrei használja a szántóból ki nem mért részt. Évente benyújtottam a kéréseket, de még sem választ, sem területet nem kaptam, sôt azzal fenyegetett a küküllôhegyi néptanács, hogy már el is vesztettem ezt a földet. Ezek szerint elsajátították a földemet, és ennek már 8 éve. Az adóját viszont fizettem.
Éhezem, és majdnem fázódóm is, mert fával melegítek, 8 éve nincs amibôl kifizessem a gázfogyasztást.
Ha találkoznánk személyesen, több mindent elmondanék. Sok piszkosság ment és megy végbe a faluban a vezetôség részérôl. Ha falutalálkozóra jönnek vagy borkóstoló versenyre, személyesen is elmesélem sérelmeimet.
1998. január 15. Bényei Ilona."
Közzéteszi:
Bölöni Domokos