D. dr. Csiha Kálmánnal, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével Ausztráliából való visszatérése után két nappal, március 10-én beszélgettem a kolozsvári Király utcában levô Püspöki Hivatalban.

— A püspök úr a februári hónapot Ausztráliában töltötte. Az ottani kontinensen talán ez a legmelegebb hónap. Milyen érzés volt megérkezni a téli világból a forró nyárba?

— Nagyon jó érzés volt, én a meleget különben is szeretem, fizikai, de lelki értelemben is, és Ausztráliában mind a kettôt megkaptam. 30–40 °C volt, a lelki meleg pedig az Erdély iránt lángra lobbanó lélekmeleg volt.

— A hosszú repülôút, a 10 órás idôeltolódás és az évszakváltás miatt nehéz volt-e az átállás, az új környezetbe való beilleszkedés?

— Hála Istennek, hogy ezen elég hamar túlestem. Éppen este érkeztem meg a repülôvel — ki voltam fáradva, mert a repülôn nem lehetett jól aludni —, de egy hosszú éjszakai pihenés után másnap reggel már frissen kezdhettük a munkát.

— A repülô Sydneyben szállt le, milyen más helységeket látogatott meg a Püspök úr?

— Sydney 3 gyülekezetében prédikáltam; a Magyar Házban elôadást tartottam, innen autóval Canberrába mentünk (kb. 500 km), ahol szintén istentiszteletet tartottam. Majd visszatértünk Sydneybe, ahonnan repülôvel utaztunk Melbourne-be, mert a két város között több mint 1000 km a távolság. Melbourne-bôl Adelaide-be mentem autóval (7–800 km), visszafele pedig egy kis kitérôvel más helységeket is meglátogattam. Összesen 16 istentiszteletet és elôadást tartottam az egy hónap alatt.

— Mi volt a látogatás célja?

— Látogatásomnak hármas célja volt. A III. Református Világtalálkozó alkalmával a Melbourne-ben levô fitzroyi református gyülekezet gondnoka megkért arra, hogy a megüresedett egyházközségbe küldjünk Erdélybôl egy lelkipásztort. Így került a Székelytompán szolgáló Dézsi Csaba Ausztráliába. Eredetileg csak egy-két évre ment el, de a gyülekezet megszerette, a templomlátogatás fellendült, megválasztották végleges lelkészüknek. Megkértek, hogy menjek el a beiktatására. Ez volt az egyik cél. A másik az volt, hogy meglátogassam a kontinens déli részén levô kb. 1600 km hosszúságban elterülô városok magyar reformátusságát. A harmadik cél pedig az volt, hogy a MRETZS elnökeként ezeket a gyülekezeteket megszervezzem és beszervezzem az egyetemes zsinatba.

— Mekkora az ausztráliai magyar közösség?

— Sydneyben kb. 30 ezer, Melbourne-ben 40 ezer, Adelaide-ben 10 ezer magyar él.

— Melyik volt az elsô magyar hullám, amelyik az új kontinensre érkezett, és mikor alakult meg az elsô református egyházközség?

— Az elsô nagy hullám a második világháború után érkezett. Az elsô megalakított egyházközség a Melbourne-ben levô fitzroyi gyülekezet, amely jövôre fogja ünnepelni megalakulásának 50. évfordulóját.

— Mennyire szervezett ma Ausztráliában a református egyház? Van-e lelkészhiány?

— A fitzroyi gyülekezetet Antal Ferenc Erdélybôl kitelepült lelkész szervezte meg erdélyi mintára, az istentiszteleti rend is a nálunk használt (bûnvalló imával). Ezt a szervezési rendet most megerôsíti Dézsi Csaba is. Ez az egyetlen gyülekezet egész Ausztrália területén, amelynek saját temploma és gyülekezeti háza van, a többi gyülekezet az istentiszteletre béreli a templomot. Ez az egyetlen gyülekezet, ahol a lelkésznek megszabott, rendes fizetése van. A többi helyen a lelkész a perselypénzbôl, gyülekezeti adományból él. Természetesen figyelembe kell venni azt, hogy sok gyülekezeti tag több száz km-t tesz meg azért, hogy részt vegyen az istentiszteleten, ez pedig pénzbe kerül.

A presbitériumok sem a mi választási rendünk szerint mûködnek, hanem többnyire megbízott presbiterek munkálkodnak. A helyzet az, hogy az ott levô gyülekezetek még az independentizmus (függetlenség) korát élik, egymástól függetlenül élnek. A tizenkét gyülekezetben csak három rendes (teológiai végzettséggel rendelkezô) lelkész teljesít szolgálatot.

A gyülekezet belsô rendszabályát is igyekeztünk kidolgozni ottlétem alatt, hiszen az egyházfenntartói járulék sem egyetemes.

— A szervezés érdekében milyen javaslatok, illetve konkrét lépések történtek?

— A szervezés két irányban történt. Elkészítettük a magyar református egyház mûködését szabályozó törvényeket, alapszabályokat. Ezek a gyülekezetek közötti viszonyt is rendezik: tekintettel arra, hogy Ausztrália különbözô tartományokból, államokból áll, három egyházkerület létesült, Victoria — Melbourne központtal, Új-Dél-Walles — Sydney központtal és Dél-Ausztrália — Adelaide központtal. E három kerületet egy közös megbízott képviseli a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) ülésein.

Aláírtunk egy olyan okmányt is, melynek értelmében az Ausztráliai Magyar Református Egyház elfogadja a nemsokára megjelenô közös énekeskönyvet és liturgiát.

— A programban szerepelt a román és a magyar nagykövettel való találkozás is. Mirôl folyt a beszélgetés?

— A román nagykövettel nem találkoztam. A magyar fôkonzullal való találkozásom alkalmával érdeklôdtem arról, hogy kb. hány magyar él Ausztráliában; az adatokat vizsgáltuk. A pontos számot nagyon nehéz megállapítani, mert a hivatalos adatok szerint csak az számít magyarnak, aki a mai Magyarország területén született. Aki Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján stb. született, azt az állami kimutatás nem tekinti magyarnak. Azért valószínû, hogy a magyarok száma jóval meghaladja a 80 ezret.

— Milyen a kulturális élet? Tv., rádió, újságok, kulturális szervezetek? Mennyire vesznek részt a magyarok a közösségi életben?

— Az embereknek sajnos, csak 20%-a vesz részt a közösségi életben. Részben beszervezetlenségrôl van szó, de önzô izolációról is. Ottlétem alatt megbeszéltük, hogy elô fogják venni a telefonkönyvet, abban megnézik a magyar neveket, telefonálnak, s ezáltal könnyebben tudják majd az új családokat az egyházba beszervezni. Az újságban, rádióban is közzé szokták tenni azt, hogy hol és mikor van magyar nyelvû istentisztelet. Sydneyben, Canberrában és Melbourne-ben is van helyi magyar nyelvû mûsora a rádiónak és a televíziónak, emellett országos szórású magyar nyelvû rádió- és tévé-adás is mûködik.

Az elôbb említett 20% komolyan veszi a közösségi életet, számos kulturális mûsort szerveznek. A melbourne-i Magyar Ház gyönyörû, színpaddal, kiállítási teremmel, különbözô konferencia-termekkel. Egy nagyon szakszerû népmûvészeti kiállítást is megtekintettem (többek között kalotaszegi varrottast, matyó hímzést is láttam). A Ház egy 20 holdas parkban áll, amelyet az egyháznak egy magyar személy adományozott. Nagyon szép az ottlévô ökumenikus templom is, ahol református istentiszteletet is szoktak tartani.

Magyar napok alkalmával kb. 10 napig tartó ünnepségsorozat volt, az ország több részérôl gyûltek össze magyarok.

— Történik-e valami annak érdekében, hogy az öntudatát még megtartó, de anyanyelvét már nem beszélô második generáció beilleszkedjen a magyar közösségi életbe, esetleg magyarul is megtanuljon?

— Az ausztráliai református istentiszteletek nyelve magyar. Sajnos, a második generációból sokan vannak, akik nem tudják már az anyanyelvüket. Vannak azonban olyan fiatalok is, akik — bár törik a magyar nyelvet — mégis erôs öntudattal rendelkeznek, és magyarnak vallják magukat. Egy keresztelésen vettem észre azt, hogy a jelenlevôknek legalább a fele nem érti azt, amit mondok (vegyes házasságból született gyermek keresztelésérôl van szó).

A nagy kérdés az, hogy miként lehet benntartani a magyarul nem tudókat az istentiszteleten. Azt a megoldást elvetik, hogy angol nyelvû istentiszteleteket is tartsanak, mert a vegyesházasok mind odamennének és így a magyar fél is elangolosodna. Jó megoldásnak az tûnik, hogy fülhallgatókat tennénk a padokra és a magyar nyelvû prédikációt szinkrontolmács fordítaná a csak angolul értôk számára. Ez biztosíthatná azt, hogy a vegyesházasok a magyar nyelvû istentiszteletre is elmenjenek.

— Kikbôl van több: az Ausztráliába kivándorló magyarokból vagy az onnan hazatelepülni vágyókból?

— Az innen kivándorlók száma sokkal nagyobb. Erdélybôl fôleg azok mentek ki, akik még a Ceaušescu rendszerben adták be kérvényüket a kitelepedésre. Vannak azonban olyanok is, akik a 90-es márciusi marosvásárhelyi események miatt döntöttek úgy, hogy kivándorolnak. Napjainkban már az ausztrál kormány a bevándorlási törvény szigorításán dolgozik. Látogatásom során találkoztam régi ismerôsökkel, és olyan személlyel is, akit Marosvásárhelyen én konfirmáltam, s aki a családjával több mint ezer km-t utazott azért, hogy az istentiszteleten részt vehessen és velem találkozzon.

— Milyen volt régen Ausztráliában a felfogás a magyarokról, a kisebbségekrôl?

— Ezelôtt 10–15 évvel, nem akarom az idôt pontosan meghatározni, a bevándorlóktól határozottan megkövetelték a beolvadást, asszimilációt. Az is megtörtént, hogy az autóbuszon a magyarul beszélô személyeknek a hátát "barátságosan" megkopogtatták és rájuk szóltak: assimilation (=asszimiláció)! Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt a bevándorlóknak, s fôleg a fiatal nemzedéknek.

A melbourne-i fôgondnok mesélte — akinek gyönyörû háza van, úszómedence az udvaron —, hogy amikor elindul otthonról és az autójában tartózkodik, még otthon érzi magát (esetleg a magyar nyelvû rádiót hallgatja), de ahogy kilép a kocsiból a város utcájára, már minden idegen számára. Érdekes az, hogy az Ausztráliába kikerült magyarok munkájuk által viszonylag nagyon hamar felküzdötték magukat, és anyagi szempontból jól élnek.

Mára a kisebbségekrôl alkotott vélemény megváltozott, és a felfogás az lett, hogy annál gazdagabb egy ország, minél több nép, nyelv és kultúra alkotja, amelynek segítése, felkarolása természetes.

— Megdöbbentô volt, amikor a Püspök úr az iskolákban bevezetett rendelkezésekrôl beszélt.

— A demokrácia és a vallásszabadság jegyében elrendelték, hogy az állami iskolákban nem szabad karácsonyi és más keresztyén ünnepet tartani, mert ez sértheti a más vallású személyeket. Arra nem gondoltak, hogy ez pedig a keresztyének szabad vallási gyakorlatát gátolja.

Ilyenkor eszembe jut Kanada, ahol a Parlament imádsággal kezdi ülését, de az imádságban nem szabad kiejteni Jézus Krisztus nevét, azért, hogy ez ne sértse a más vallásúakat?!

— Összehasonlítva az Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával, magasabb vagy alacsonyabb az életszínvonal Ausztráliában?

— Az az érzésem, hogy az amerikai kontinensen egy kicsit magasabb az életszínvonal, azonban Ausztráliában békésebb az élet. Beszéltem olyanokkal, akik Amerikában is laktak, de átköltöztek a szigetországba, és azt mondták, hogy semmi áron nem mennének vissza az Egyesült Államokba.

Ausztrália sohasem viselt háborút, kevés a lakosság, sok megmûveletlen, nagykiterjedésû szabad terület van, nincs néger probléma. Szigorítják a bevándorlást, és igyekeznek megtartani a jelenlegi békés, nyugodt állapotot.

— Milyen érdekességeket látott a Püspök úr a számunkra annyira idegen kontinensen?

— Szeretném elmondani, hogy az éttermek a régi puritán idôbôl megmaradt szokás szerint mûködnek: ebédet 12 és 14 óra között szolgálnak fel, vacsorát pedig 18 és 20 óra között. Egy alkalommal fél kilenckor szerettünk volna vacsorázni, de sehol nem kaptunk egy vendéglôt, ahol kiszolgáltak volna. Egyórai keresés után egy amerikai gyorsbüfében tudtunk hideg ételt, szendvicset vásárolni.

Ha nálunk az ember kocsival erdô mellett halad el, az út szélén elhelyezett táblára rajzolt ôz arra figyelmezteti a sofôrt, hogy csökkentse a sebességet, mert az erdôbôl bármikor elôugorhat egy ôz. A mezôk mellett a táblákon néha tehenet is látunk. Ausztráliában azonban a táblákon csak kengurukat figyeltem meg. Kengurukon kívül — amelyeket nemcsak táblán figyeltem meg, hanem élôben is, erszényében a kicsijével — kacsacsôrû emlôst is láttam.

Érdekesek a fák, rengeteg gumitörzsû fát láttam. Nem úgy nônek, ahogy nálunk, hanem össze-vissza, és bizonyos idôszakban levedlik a törzsüket. Az erdôtüzek sem olyanok, mint nálunk, hiszen Ausztráliában az erdôben lévô fáknak csak a koronája ég le, a törzse pedig nem. Így következô évben a leégett fák törzse újból kihajt és kivirágzik. Eszembe jutott errôl Erdély, ahol rengeteg "erdôtüzet" éltünk át az évszázadok során, de úgy érzem, hogy mi is mindig újra kihajtottunk.

— Reméljük, hogy ezután is át fogjuk vészelni az "erdôtüzeket", s alkotni, gyarapodni fogunk. Köszönöm szépen a beszélgetést!

— Én is köszönöm szépen, és egyúttal szeretném átadni az ausztráliai magyarok üdvözletét egész erdélyi magyar népünknek.