Fájnak az igazságok és fájnak az igazságtalanságok. Nem mindegy? Fáj. Minden fáj. Fáj, hogy nem lehet változtatni semmin, és fáj, hogy nem is nagyon érdemes. Eléggé betartjuk az elôírásokat s a mûködési szabályzatot. A bajok szerkezetiek. "Ilyen az ember". Már abban a formában is felbukkan: "ilyen az élet". Elôkelôbben: "Ez a szelávi (c’est la vie) egyik esete, kérem szépen!"

Azt kérdi az egyik skót (Skóciában magyart szoktak mondani, vagy paraguájt...), szóval azt kérdi az egyik román (lengyel, bolgár, olasz, görög, hindu, kínai) a másiktól: Mondd meg ôszintén, ha volna hat gyárad, egyet adnál nekem is? — Persze. — S ha volna hat traktorod?... — Adnék. — Ha volna hat inged? — Azt már nem! — Miért? — Mert van...

Szegény drága jó szombathelyi Szent Márton ezért vált emblematikus, ikonográfiai jelképalakjává a dolognak; így is ábrázolják folyton és mindenütt, ahol az eset óta eltelt bô másfél ezer évnyi idô alatt se paraszt, se püspök, se úr, se rabló, se nép, se csôcselék többé nem vállalta fel ilyen "jellemzô módon", hogy tényleg odaadja az ingét a konkrét felebarátnak, letép, lenyes, lesz ami lesz: leszakít a sajátjából, csakhogy adhasson, nyújthasson a ruhátlannak, szponzorizálja elôzetes prospekció, támogatáskérés, szerzôdés valamint az ebbôl származó nonprofit haszon, viszontberuházás, szentséges áfa kikötése nélkül a másik felet, aki egészen nagy bajban leledzik. Nos tetszik látni, valahol itt kezdôdne a reform, a kárpótlás, a fellendülés, a privatizáció, a beinduló paradicsomépítés, rövidítve: az M.B.R.S.É.G. — emberség. Ám erre még meg sem történhettek az elôkészületek. Még alig párezer évecske gyûlt össze a helyszínelésre, az esettanulmányok és elôkalkulációk, projektek és pályázatok, joghézagbetömô reflexek kialakítására, s hol van még a reklám, a kampány, a bejáratás, kiterjesztés, beterjesztés, egyáltalán a terjesztés satöbbi! Ehhez minimum be kellene szerezni, meghonosítani, kiképezni, átképezni, fényképezni egy újabb emberiséget, ahol az egy fôre esô fejvesztés egészen más mutatókat követ: egy elesettre, koldusra, nyomorultra, hátrányos helyzetûre, magyarán: egy emberre száz, vagy legalább kétszáz, minimum háromszáz Szent Márton essék. Ne is egyenesen rá, mert az balesetveszélyes, agyonnyomná, elnyomná, falhoz állítaná, padlóra vágná, átvágná, kizsákmányolná, felhasználná, kihasználná, odaszorítaná, kiszipolyozná; csak úgy a közelébe pottyanjon, és mint egy keljfeljancsi, rámenôs robot, szolgálatkész textilkereskedô, teremfelelôs, pincér, pecér, valutaüzér, kuponfelvásárló felajánlja szolgálatait, karjára terített köpenyszövet, állás, bankbetét, menlevél, hitlevél, házasságlevél, oltás, újraoltás, tûzoltás, szomjoltás formájában, melytôl aztán azonnal... Azonnal mi is lenne? Azonnal leállna minden. Ezeket a szentmártonkodókat, szenterzsébeteskedôket egyenesen eliminálni kell. Kiiktatni. Összeszedni. Különben mi lenne az ingüzlettel? A bér, a bor, a bár, a (arc)bôr szakmával? Hogyha mindenki küzd, megküzd, öl, lop, csal, kapura lô, egymásra lô, kiskapura fut, befektet, lefektet, kifektet, akkor lám egészen jól beindulnak, menegetnek azért a dolgok. S különben is — akinek nem inge...

Lászlóffy Aladár