Szombathely. Undok, unalmasan szürke városi vasárnap. Az ablak alatt versenyt bôgnek az autóbuszok, autók tülekednek az osztrák határ felé, a benzinszag már a szobába ért.

A könyvespolc tövében a vendég: régi diákom. Hét éve már, hogy a szeptemberi elsô órán rászóltam: Álljon fel, ha kérdem! — Hiszen állok, tanár úr! —, mert akkorka volt. Már második önálló grafikai kiállítására készülünk (akadt tizennégy közös tárlat is), de a mûvészeti gimnáziumba nem vették fel, mert rajzolni nem tudott. Hetedikesen botrányt okozott az iskolában, mert ôszintén válaszolt, amikor a kérdôíven ôszinte választ kértek — s a hóna alatt kopott könyvet szorongatva állott elém: Orbán Balázs kiadatlan felvételeivel.

— Kilenc forintért szereztem! — s nem tudtam, mire büszkébb: az üzletre, vagy arra, hogy tudja, ki volt Orbán Balázs.

Kérdezem. Sokat. Néha kijavít. Aztán hallgatom.

— Kései szakkörös voltam. Emlékszik, tanár úr?

Hümmögök. Pedig csak most volt...

— Hisz igazán csak hatodikban kezdôdött! A Sóvidékre mentünk, elsô kiállításunkra, s templomokban énekeltünk. Esett a hó, Farkaslakán vázába fagytak a templomi virágok. Korondon Páll Antalt temették, de Jakab Zsiga bácsi még élt, s adott útnak indító bölcs tanácsokat. Fûtetlen, nyári szállodában aludtunk egy hétig, de az utolsó hajnalban fél Szováta búcsúztatott szerenáddal — Hajdú Imre még hegedült is, ahogy dukál.

Csoda, hogy szülôhazámnak érzem a Sóvidéket?

— Engem megölelt ezért a szóért nagytiszteletû Fülöp G. Dénes...

— Aztán a sok erdélyi út — Szatmárnémetitôl Vajdahunyadig... Együtt lenni sosemlátott testvérekkel úgy, mintha ezer éve ismernénk egymást...

Otthon bújtam Jókait, Tamásit — meg nagyapám padlását, ahol elsô kiadású Malonyaira, Székelyföld leírására leltem, meg régi-régi családi fényképekre, képeslapokra.

— És rátaláltál egy MÁSIK Magyarországra...

— Nagyszüleim, déd- és ükszüleim földmûvesek voltak mind. CSAK parasztok. Megsüvegelték a papot, tanítót, s az általuk képviselt tudást, erkölcsöt is. Könyveik s nem ponyvaszemétjeik voltak. Öregapámék többet tudtak az akkori ország ezer kilométerrel odább lévô sarkairól, mint egy mai egyetemista.

— És semmi agrárproletár meg osztályharc?

— No, az osztályharc elérte ôket! 1950 táján kitelepítették a családot földecskéjükrôl, a Perec-majorból; falvakkal odább ûzték ôket. Kis motyót vihettek, de abban volt Malonyai és Orbán Balázs is.

— Ez volt az a MÁSIK Magyarország... Idehaza már rég nem létezik, de Erdélyben rátaláltunk a nyomaira.

— Ezt a Magyarországot keresem. Újrateremteni próbálom, ahogy egykor Orbán Balázs látta, vagy láthatta volna. Hiszen nem járt mindenütt, ahol ma is él ôseim gondolkodásmódja s a még mindig összetartozást jelentô egyház; ahol a mi, nyugati végeken megszokott tenyérnyi templomocskáink helyett a hatalmas erôdtemplomok állnak.

— Olyan Krúdy-formán újrateremteni?

— Nem. Krúdy egy sosemvolt Pestet alkotott, viszont ez az általam (általunk) szeretett kor nagyonis volt! Megtaláltam nagyszüleim padlásán, Rapsonné váránál egyaránt. Metszeteimet nem a képzelet teremtette, hanem egy hosszú "ásatás" leletei. Leletek egy korból, amikor a magyar gyermekeket nem Dzsúliónak, Krisztofernek, Románának meg Bettinának hívták, amikor a durva beszéd és a durva lélek nem erény volt, hanem bûn.

— Ezért a cím: "Orbán Balázs kiadatlan felvételei".

— Sok ismeretlen, a Székelyföld leírásában képbe nem metszett fényképre is akadtam az elsô könyv-szerzeményemben, de ezeken kívül (folytatva Orbán Balázst) Kalotaszeg, Szatmár, Mezôség, Érchegység is akad a témáim között. Így kettôs értelemben írom a címet, hiszen kiadatlan a soha el nem készült Orbán Balázs-felvétel is!

— És aztán?

— Faipari középiskolába járok. Sepsiszentgyörgyi származású a mesterem, Szilágyi K. Jenô, ô tanít faragni. Ha már "tudom" a fát, elválik, mi lesz belôlem: belsôépítész?, afféle Makovecz-építész?, tanár? Mindegyik szeretnék lenni, s fôleg olyan, mint bölcs paraszt ôseim...

Nagyokat hallgatunk. Fület-lelket sért az utca dübörgése. Katedrára képzelem Tibit, szemben a Bettinák és Krisztoferek gyermekeivel immár.

— Légy csak te építész, fiam!