Naponként látjuk és halljuk politikusainkat, amint az országház emelvényén szenvedélyesen szónokolnak és a maguk igazát bizonygatják. Ha igaza van Bismarcknak, hogy a politika elsôsorban nem tudomány, hanem mûvészet, az egymástól eltérô vagy egymásnak ellentmondó véleményeknek egyeztetô mûvészete, akkor éppen úgy meg kell csodálnunk a szenvedélyektôl felkorbácsolt politikai pártok konszenzusát, mint egy mûvészi alkotást, amelyet a különbözô színek megtörnek, sôt a fény és árnyék megoszt, és mégis minden harmóniába olvad. Egyik tollforgató naplójában megjegyzi: az ember legtöbbször önmagával is elégedetlen, hogy lehet hát elvárni tôle, hogy elégedett legyen másokkal. És mégis szükség van egymás elfogadására és a kiegyezésre, különben kitör a háború már közvetlen környezetünkben.

A politika vihara néha félelmetesebb, mint a légköri rendellenesség, ami sokszor a szántó-vetô ember verejtékes munkáját percek alatt megsemmisíti. Kisarkítva talán azt is mondhatnánk, hogy a politika vértelen háború, a háború pedig véres politika.

A politikusok — sajnos — mindig a nép nevében beszélnek, és sokszor olyat is mondanak, amit a nép másképp vagy egyáltalán nem mondana. Még zavaróbb, ha a politikusok ahelyett, hogy saját házuk tájának rendbe hozásán buzgólkodnának, más népek életébe is beleszólnak, sôt veszik maguknak a bátorságot azok sorsát irányítani. Éppen ezért tört ki egyszer valaki: a politikusok sorsunkat intézô kisistenek.

A világháborúk gyôztesei nem itatták-e meg a legyôzöttekkel igaztalan politikájuknak keserû levét? Az európai kereszténységet és kultúrát védelmezô Szent István-i örökség kíméletlen feldarabolása és megnyomorítása a politikusoknak olyan koholmánya, amit késôbb a gyôztes nemzetek lelkiismeretes fiai is elítéltek. Apponyi Albert magyar külügyminiszter egyetlen alkalommal, már a demarkációs vonal kijelölése után emelkedhetett csak szólásra Párizsban, a béketárgyaláson, aminek mindenki láthatta "vakulj, világ!" jellegét. Három nyelven elmondott drámai beszéde megdöbbentette a gyôzteseket. Térképekkel és konkrét adatokkal bizonyított érveinek hatására Lloyd George egy tanulmányában így rögzítette álláspontját: "...én a béke alapelvének óhajtanám tekinteni, hogy a különféle fajok országukba bekebeleztessenek", majd megtudva, hogy az utódállamokhoz csatolt magyarság lélekszáma meghaladja a 3,5 milliót is, jegyzôkönyvbe foglalta: "...ez nyilvánvaló igazságtalanság, amit helyre kell hoznunk!"

Olyan vélemény is van, hogy a politika valóra nem váltott ígéretek, sôt a mellébeszélés mûvészete. Nem kellene-e a folyton beszélô politikusoknak is néha elhallgatni és azon elmélkedni, hogy: ami erkölcsileg rossz, az politikailag is rossz. Ez az alapigazság vezérelte (...) Ugron Gábor politikust is, a primor székely család gyermekét. Amikor századunkban a mohácsi vészre emlékeztetô kettôs tragédiánk sokakat megbénított, ô akkor mutatkozott a kezdeményezés és a remény emberének. A becsületes politika eszközeivel mutatta meg, hogy minél sötétebb körülöttünk a világ, annál bátrabban kell küzdenünk az igazságtalanság ellen.

Ugron sokat beszélt a nép nevében, de azon bölcs politikusok közé tartozott, aki hallgatni is tudott, de csak azért, hogy újabb, nép nevében mondott beszéde hiteles, valóban a nép üzenete legyen.

Ugron Gábor politikus, miniszter 1880. január 8-án született Marosvásárhelyen. Régi primor székely család sarja. Az Ugronokat már Mátyás király korában az elôkelô nemesek sorában tartották számon. Azóta is nagy szerepet játszottak fôleg Erdély közéletében. Apja, a különös szónoki tehetséggel megáldott id. Ugron Gábor szintén miniszter volt. Fia, aki lipcsei, genfi, budapesti tanulmányai után jogi doktorátust szerzett, közigazgatási pályára lépett. Maros–Torda vármegye fôszolgabírája, 1906-tól Ugocsa vármegye, majd Maros–Torda vármegye és Marosvásárhely fôispánja. 1910-ben lemondott tisztségérôl politikai tevékenysége érdekében. 1915-ben országgyûlési képviselônek választották Marosvásárhelyen. 1917-ben IV. Károly az Eszterházy-kormány belügyminiszterévé nevezte ki. Ezt a tisztségét megtartotta a Wekerle-kabinetben is. 1918-ban Erdély királyi biztosa lett. Károlyi Mihály forradalmától távol tartotta magát, ez idô tájt a Székely Nemzeti Tanácsot szervezte meg. A Tanácsköztársaság bukása után megalapította a Nemzeti Szabadelvû Pártot, végül 1926-ban csatlakozott Bethlen István Egységes Pártjához. A parlamentben fôleg pénzügyi kérdésekkel foglalkozott. Számára a közéleti elkötelezettség nemcsak a politikát jelentette, mert nevéhez fûzôdik például az Operabarátok Egyesületének megalapítása is. Bakonybélen hunyt el 1960. október 27-én.