1. A csoda forradalom. A világ addigi törvényeinek fölfüggesztése, ha úgy tetszik, fölborítása. Ma nem szokás hinni a csodákban, inkább a forradalomban szokás, mely vagy gyôz, vagy nem gyôz, ha gyôz, a gyôztesek keserves ízeket éreznek hamarosan, a dolgok kibicsaklanak kerékvágásukból, s hiába mentek ki az oroszok, hiába bukott meg a kommunizmus, az emberek kutyául érzik magukat. Még a tavasz is mintha akadozna.

2. A Krisztus csodái általában a mi csodáink: magyarázatuk általában egy ilyesféle mondat: "asszony, a te hited meggyógyított téged". És meggyógyulunk, ha hiszünk ôbenne, meggyógyul a testünk és meggyógyul a lelkünk. A hit forradalmat indít el bennünk, személyiségünk átfordul: látjuk és értjük, amire máskülönben vakok és süketek volnánk, ez a forradalom hatalmat ad a testünk, a nyavalyáink fölött.

A húsvéti csodák másmilyenek. Talán kettô hasonlít hozzájuk: az egyik a legelsô, a kánai menyegzô borcsodája, melyet édesanyja kedvéért vitt véghez az Úr. Az élet csodája ez, a humoré, az örömé, a derült kedélyé, mert nem egyszerûen borrá változtatta a vizet, hanem jó borrá, a legjobbá, amit a kánai lakodalmasok valaha ittak. A másik csoda sem nélkülözi a humort, vagyis a kedély nedvét: a templomadóval kapcsolatos (Mát. 17, 24–27). Hogy szó ne érje a ház elejét, Jézus fogat egy halat Péterrel, melynek szájában egy sztatér nevezetû pénz van, kitelik belôle kettejük templomadója, noha neki, mármint Jézusnak, igazán nem kéne adót fizetnie tulajdon Atyjának vagy ha mélyebben belegondolunk, önmagának.

A húsvéti csodák az Úr "saját" csodái. Picik, inkább csak véletlenek, és arról szólnak, hogy a világ biceg, magasabb segítség kell a mûködtetéséhez, csoda, ha úgy tetszik. Ilyen csoda vagy csodácska a virágvasárnapi bevonuláshoz használt szamárcsikó elôkerítése, vagy az utolsó vacsora helyszínének megtalálása, vagy Malthus szolga esete, akinek Péter a Mester elfogatásakor kardot rántván levág egy darabot a fülébôl. Jézus meggyógyítja Malthus sebét: az nem kell a mûhöz, az erôszakmentes élet meghirdetéséhez sem. Kiigazítja tehát szenvedélyes tanítványa ballépését, aki itt harcot kezdene érte, meghalna akár, ahogy ígérte, és hamarosan háromszor fogja megtagadni sokkal kevésbé éles helyzetben. E jóslatcsoda szenvedôje Péter, a Kôszikla, akin az Egyház fog nyugodni: a legesendôbbön, a legemberibb tanítványon, aki pontosan olyan gyarló tud lenni néha, mint akármelyikünk.

3. A Golgota elsô csodája a türelem. Az isteni erôk lefojtása, az hogy Krisztus végig emberként szenved, noha egyetlen gondolatrándulásával el tudná törölni az egész történetet, és a Másik örömére leszállhatna a keresztrôl.

Az utolsó elôtti csoda az Elsô ítélet. Az Emberfia legszentebb trónusán, a kereszten hangzik el, a fuldoklásos haláltusában, cserepes szájjal suttogta a Jobb Latornak: még ma velem leszel a Paradicsomban!

4. A Föltámadás csodája, az a csoda, amiért eljött, láthatatlan. Az ôrök sem látták, a lepecsételt kô elmozdulását sem észlelte senki. János, a szemtanú apostol említi legszívszorítóbb mozzanatát: "a kendô(t), mellyel a fejét takarták be... nem a gyolcs között volt, hanem külön összehajtva, más helyen." (Ján. 20, 7).) A gondos Emberfia, aki föltámadván nem robbant, nem harsonáztat, nem ront angyallégiókkal a világra, hanem embermód összehajtogatja halotti ruháit. Holott ha valaha élt forradalmár a földön, ô volt az.

Látjuk és tapasztaljuk, hogy a történelemben egymást érik a fordulatok és a forradalmak — egy sem teljes, egy sem maradandó. A Húsvét, a Föltámadás volt az egyedüli és valóságos forradalom. Azért, mert nem a fölszín, a gazdasági vagy az uralmi problémák ellen irányult, hanem mindezek gyökere, oka és forrása, a bûn ellen. Jézus pörében és kínhalálában magára vette a legförtelmesebb bûnöket. Keresztjében magára vett minket. Igen, minket cipelt megostorozva a Golgotára, a mi súlyunk alatt roskadt le háromszor, mi vagyunk az ô vérpadja, de trónusa is, mert ártatlan béketûrésében elemésztette bûneinket és harmadnapra legyôzte a bûn fiát, a halált. Tudjuk, a halál az igazi gondja az embernek, az öröklétért adná a leggazdagabb diktátor is pénzét-hatalmát, mégis a mulandóért küzdünk-zendülünk. Vakok volnánk? Vagy mostantól másként lesz s megnyílik szemünk mint a vakon születettnek és az ô forradalmárai leszünk?