Igencsak áprilisivá alakult országunk belpolitikai élete is. Amikor soraimat rovom (március végén), még nem tudható biztosan, hogyan és hová alakul. Ciorbea miniszterelnök úrnak immár nyilvánvalóan mennie kell. Sajnálom benne a szavát tartani kívánó tisztességes embert és politikust, ám be kell látnom, sokrendbéli bizonytalankodásával, néha végletes, elhamarkodott kijelentéseivel igencsak lovat adott nemcsak az ellenzéki politikusok, de azon "szövetségesek", koalícióhoz tartozók alá is, akiket igencsak zavart nem utolsósorban feddhetetlen tisztessége és akik — úgy tûnik — önös érdekeik védelmében akár a koalíció robbantását is vállalták, minden ellenkezô nyilatkozatuk-nyilatkozataik ellenére; tudatosan akadályozták a költségvetés parlamenti elfogadását, amivel mindenekelôtt az ország érdekeinek tettek keresztbe.

De maradjunk meg a magunk szûkebb, kicsi portáján.

Az RMDSZ a maga részérôl mindent elkövetett, hogy ne hozza nehéz helyzetbe a koalíciót, nem "zsarolt", amint azt egyes, igencsak ellenünk hangolt politikusok és újságok állították. Ezek, részben az euro-atlanti csatlakozás miatti csalódásukban (miért nem döglik a szomszéd kecskéje is?!), egyre harsányabban rikoltják, fújják a régi dalt, miszerint az RMDSZ az ország feldarabolására, Erdély Magyarországhoz való csatolására törekszik. Erre az égvilágon semmi (hazai vagy külföldi, felelôs politikai körökbôl származó) bizonyítékuk sincsen, bár egy nyilatkozat erejéig se, ám ez a rágalmazóknak egyáltalán nem fontos.

Egyébként változatlanul meggyôzôdésem, hogy az ellenünk folytatott hecckampányt — de egyáltalán, a koalíciót robbantani szándékozó aknamunkát — kívülrôl irányítják, az ország határain túlról. Olyan erôk teszik (pártok és honatyák korrumpálásától se riadva vissza), jól megfontolt stratégiai okokból, amelyeknek nincs ínyére Románia euro-atlanti csatlakozása; ez ugyanis, ha nem is kezdôdött meg, de a több mint egy éve hatalomra jutott kormányzat vitathatatlanul megnyitotta feléje az utat.

Nem tudva (jósolni se merek), hogy mi lesz a koalíció, de az RMDSZ koalícióban való részvételének a jövôje se, bennem is felmerült — és biztosan még sokakban, akik közösségünk sorsán elgondolkodnak: Mi lett volna, ha csupán parlamenti támogatókként csatlakozunk a koalícióhoz, ha nem lépünk be abba, ha nem küldünk minisztereket-államtitkárokat a kormányba, prefektusokat, alprefektusokat a megyék élére? "Bezzeg..." — megmondta, ugye. Hiszen — biztosan akadt, aki "megmondta".

A román belpolitika alakulását senki se tudhatta elôre. Azt is csak sejthettük, gyaníthattuk (aggódva), hogy bizonyos erôk mindent megtesznek az ország destabilizálásáért, annak megakadályozásáért, hogy végképpen Európához csatlakozzék. Ám ezekhez az erôkhöz az RMDSZ-nek semmi köze sincs — és soha nem volt. Ám, ha nem lépünk be a koalícióba a felelôsségvállalás szintjén, ha a kormánynak csupán jóindulatú támogatói leszünk, vajon akkor mi lett volna?!

Játsszunk el a gondolattal...

Ezt is ellenünk használták volna ki azok a politikusok és politikai erôk, amelyeknek puszta létünk is fáj. Ország-világ elôtt hecckampányt indítottak volna érdekvédelmi szervezetünk ellen (kiváltképpen a román–magyar viszonyt ismét lefagyasztó madridi döntés után): Lám, az RMDSZ — nem konstruktív politikai szervezet. Csak a kibic szerepére vállalkozik, de részt- és felelôsséget vállalni az ország sorsának az alakításában már nem hajlandó, pedig lám, felkínálták neki a koalícióban való részvételt. Ám ezt az RMDSZ — mondották volna ellenségeink — már csak azért se fogadhatta el, mert végsô célkitûzése az ország lezüllesztése, széthullása, feldarabolása stb., stb., el egészen a csecsemôk falhoz vagdosásáig.

Ám az RMDSZ — bizonyított. Jelesre vizsgázott a koalícióhoz való hûségbôl és türelembôl is. Ha sikerül megmenteni a koalíciót a mostani, azaz a kezdeti formájában, úgy ez a mi érdemünk, az RMDSZ érdeme is. Ha mégis széthullna — ez nem miattunk következik be. Legyünk azonban derûlátók. Számoljunk azzal, hogy a koalíció mégis megmarad, tovább mûködik. Ha ez így lesz, akkor majd elô kell rukkolnunk a csupán megállapodások és nyilatkozatok szintjén megrekedt követeléseinkkel is, gondolok az anyanyelv (leszavazott) használatára, a nyelvünkön való tanulási lehetôségre minden fokon (egyetem!) — és közösségi, egyházi javaink visszaszolgáltatására. Azokéra, amelyeket a kommunista hatalom rabolt el tôlünk, történelmi egyházainktól.

Tudjuk azonban: az elsô lépés mindenképpen a román demokrácia erôinek a megerôsítése. Amennyiben ugyanis ezek buknak — kevés remény marad nemcsak követeléseink teljesítésére, de az ország euro-atlanti csatlakozására is. Igényeink érvényesítése, ezek maradéktalan teljesítése — nem "áprilisi" feladat. Talán — az esztendôé. Ha még lesz, akinek elôállnunk velük.