Az utóbbi nyolc évben sokan sokfelôl kértek sok-sok pénzt, sok — szépen hangzó — célra. De, sajnos, a pénzek nagy része saját zsebekbe vándorolt, s ha esetleg valaki érdeklôdni mert (volna), barátságra, szakmai, nemzetiségi, felekezeti vagy egyszerûen csak haj- és szemszínbeli azonosságra hivatkozva, mélységesen megsértôdtek és természetesen semmiféle számlát nem mutattak senkinek. Nem csoda hát, hogy mostanra a források elapadtak, a jótékonysági kedv jócskán lelappadt. Pedig az olajozott polgári társadalmakban a jótékonysági estek-bálok, például, banális, hétköznapi eseményszámba mennek. A legkülönbözôbb csoportok, rétegek, tömörülések segítenek meg legkülönbözôbb rászorulókat. Fontos csupán az elôre jól meghatározott jótékonysági cél feltüntetése, és aztán a mikronpontosságú elszámolás.

Ha ezt megtanuljuk... a siker is biztos lesz. A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium tavaly próbálkozott elôször a két háború közti református Zsuzsanna-bálok felélesztésével, az idén pedig folytatták a tavalyi kezdeményezést. Tolnayné Balogh Eszter, a gimnázium magyartanára vállalta magára a bálszervezés titáni munkáját: fáradozása, igyekezete csakis dicséretet érdemel. De hogy a végeredmény nem állt teljesen arányban az egész város magyar értelmiségi és vállalkozói rétegének szétküldött meghívók számával, az éppen a már említett polgári jótékonykodási szokások protokollumának nem ismerete miatt volt. Egyrészt eredményesebb lett volna egy szûkebb réteg megcélzása, másrészt nagyon pontosan fel kellett volna tüntetni a jótékonykodás célját, a meghívón csakúgy, mint a helyi napilap beharangozójában; harmadrészt pedig nem kellett volna személyenként százezer lejre taksálni a belépôt.

Ennek ellenére nem kongott az Ady Líceum díszterme, s a kezdeti feszélyezettség is lassan feloldódott az idei Zsuzsanna-bálon. A vidám mûsorban a Szigligeti Színház mûvészei léptek fel — Csíky Ibolya, Hajdú Géza, Péterffy Lajos, Ács Tibor, ifj. Kovács Levente és Gáll Annamária, aki a szerkesztés, rendezés, mûsorvezetés és a hangulat megteremtésének játékmesteri feladatát is kitûnôen teljesítette. A játékos vetélkedôktôl eleinte húzódozott a közönség — a házasok vetélkedôjére például csak két pár vállalkozott —, de a lelkész — vállalkozó "összecsapás" már igazi jó mulatság volt, a "másban tudás" pedig még tovább fokozta a báli légkört. Veres Kovács Attila, Sándor Lajos lelkészek, Nagy Attila, valamint Papp Csaba debreceni hitoktató produkciója méltán kapta a tapsot. A képaukció szépen "hozott a konyhára", kár, hogy a licitvezetés kívánnivalókat hagyott maga után. Bálkirálynô Fábián Enikô színmûvésznô, bálkirály Pápay Zoltán vállalkozó lett.

A bál rangját emelte Tôkés László püspök, Csapó I. József szenátor, Kapy István alpolgármester, Tolnay István tanügyi tanácsos, valamint a debreceni testvériskolából Papp Csabának és feleségének a jelenléte. A gimnázium diákjai és szülôbizottságának tagjai szolgáltak fel a teremben és a büfében, intézték a tombolát és látták el a ruhatári felügyeletet.

De ha Tolnay Eszter tanárnôvel kezdtem, vele is kell befejeznem, hisz neki és a gimnázium igazgatónôjének, Popperné Cserepes Zsófiának mindenkihez volt egy kedves szava, nem hagyták lankadni a kedvet-figyelmet. Mindent egybevetve dicséretes a váradi református gimnázium hagyományélesztô Zsuzsanna-bálja, s ha a jövôben a jó szándékkal elmondott hiányosságokat kiiktatják, a siker is teljes lehet.

(Molnár)